Re: [Küldetés] A végzet nyilai

by **Leonard** Csüt. Szept. 30 2021, 18:33

Bemutatkozás ide vagy oda, az ellenséges hangulat nem szűnt meg egy csapásra továbbra sem. Leo egyáltalán nem értette, mire jó ez az időhúzás meg alakoskodás. Ha meg akarják támadni, tegyék. Ha betolakodóként tekintenek rá, űzzék ki. Más esetben pedig hadd menjen szépen a dolgára. Látszólag úgysincs semmi különösebb oka annak, hogy keresztezték egymás útját.
Ahogy telt az idő, egyre nagyobb türelmetlenséggel figyelte az eseményeket. Kiakasztotta, hogy az idősebbik, William nekiállt egész egyszerűen enni, de ő legalább olyannak tűnt, aki nem is igazán foglalkozik semmivel, főleg nem vele. A másik még idegesítőbb volt, amiért képtelen volt befogni a száját, leszállni a magas lóról és egyszerűen csak megmondani, mi a baja. Nem, neki elő kell előtte rántania egy fancy kardot és előadni, mekkora sztár.
- Fajtám? - ráncolta össze a homlokát a megnevezést hallva. - Neked soha senki nem mondta még, hogy a rasszizmus rég lejárt lemez? - élcelődött, bár kezdte egyre inkább azt érezni, hogy valami olyasmibe tenyerelt, amibe nem kellett volna, ezen pedig az öreg félvállról vett válasza sem segített. Leo nem akart meghalni, nem csak a kelleténél hamarabb nem, de pont akkor sem. Amikor a kisbicskát emelték rá, mélyet, rezignáltan sóhajtott, majd leengedte és eltette a kardját. Ezek a fickók még nem akarták megölni, azzal meg csak a saját büszkeségén ejtett volna csorbát, ha ezek után még megpróbál arcoskodni egy olyan ellenféllel szemben, aki ennyire nem veszi komolyan.
Már éppen kezdett volna felháborodni a feltételezésen, hogy lopni jött volna - bár ha a nyilat annak számítjuk, akkor ez így is van -, amikor hirtelen feltámadt a szél, neki meg végigfutott a hideg a gerincén valamitől. Ez egy pillanatra megakasztotta, ijedten fordult körbe az okát keresve, de nem látott semmit. Épp ahogy az öreg mondta korábban. Basszák meg mindketten - vagy többen? - a nagy titokzatoskodást!
- Tegnap elvittem randizni életem szerelmét, de úgy alakult, hogy összevesztem vele és másik hárommal vagy néggyel bújtam ágyba. Részegen nem tudok számolni. Szóval ezek után úgy gondoltam, jó móka lesz másnaposan és totál szétbaszva követni egy rég halott frontharcos tanácsait. Így kötöttem ki itt, magam sem tudom, mi okból. Az ujjad pedig nincs is egyedül, mert normális esetben van belőle legalább tíz - adott választ az utolsó kérdésre flegmán, unott hanghordozása pedig arra engedett következtetni, hogy csak kitalált valami jól hangzó mesét. Pedig kivételesen tényleg igazat mondott.

by **Lizbet** Pént. Okt. 01 2021, 09:49

Leo:

Az ifjabb hangosan felnevet a rasszizmusról szóló megjegyzéseden, de nem gúnyosan. Láthatóan tényleg megnevettette.
- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani- feleli, mikor visszanyeri az irányítást saját rekeszizmai felett - A fajtátok alatt titeket értelek. Az új jövevényeket, a hódítókat, akik kevés erővel rendelkeznek mégis egy feljebb és feljebb törnek a világunkban - Magyarázza el a playerek játékbeli fogalmát
- Ha jól hallottam már vagy negyven kapuőrrel végezett a faj.... végeztetek - majd mikor fegyvered elteszed, nincs oka többé harci pózban lenni és a kést is visszaadja azt jogos tulajdonosának. Leheveredik öreg Will mellé és ő maga is elkezd előpakolni ezt-azt, de a történetedet hallva megint hangosan felnevet, sőt... ezen már William is halkan kuncogni kezd.
- Szóval összevesztél a szerelmeddel és utána még rontottál is a helyzeten - nevet fel újra - tényleg nagyon fiatal vagy még Leonard- az öreg vet egy rosszalló pillantást szemben ülő társára, ám nem mond semmit.
- A férfi általában óvja legféltettebb kincsét, nem szélnek ereszti, hogy aztán hamisítványokkal mulass... phff.. - befejezni nem tudja, ugyanis Will előhúzott egy butykost és véletlenül arcon kínálta tartalmával partnerét, kinek gyilkos tekintet mindent elmond.
- Igyál ifjú Leonard. Jóféle bor... gyógyír ez sok mindenre és remek ital is- nyújtja feléd a butykost, miután kitöltött magának egy nagy kupával. Ha elfogadod szívesen adja, ha nem, akkor csak leteszi maga mellé. Cailon eközben megtörölközik, majd elővesz egy nagyobb tálat és egy butykost, aminek tartalmát beleönti. Abban nem bor van, hanem kristálytiszta víz.
- Ezt neked hoztam!- feleli és a földre teszi a teli edényt- Aincrad legszentebb kútjából hoztam. Egészség! - kiáltja és saját kisebb butykosát emeli mindenki felé, aki akar vele inni. A talapzat kövei közti résen gyökerek bújnak elő, hogy megkeressék a felajánlott folyadékot és mohón szivattyúzni kezdjék azt.
- Mókát félretéve!- köszörüli meg William a torkát, miközben társa eszméletlen mennyiségű kaját tuszkol be a képébe - Ifjú Leonard, te magad mondat, hogy egy halott tanácsait követve jutottál el ide - kortyol egy nagyot kupájából, megtörli szakállát - Tudod, hogyan halt meg? - Cailon félrenyeli a falatot és heves köhögésbe kezd, amit egy kis ivással orvosol.
- Micsoda kérdés ez?! Hogyan halt meg? Hát megölték, vagy tévednék? - kérdez téged mielőtt újra az étellel lenne elfoglalva, de alig pár falat erejéig - Nem véletlen mondtam, hogy nincs itt semmi keresnivalód. Szerinted hányan tudják az utat ide? - tesz fel egy kérdést ezúttal az ifjabb - És vajon mennyien szeretnék? - e kérdés végén elneveti magát, csupán addig míg nem kap egy újabb rosszalló pillantást társától- Most mi van?! Ha Demi kapta el, nem lehetett valami szép halála....
- Attól tartok nagy bajt hoztál a fejedre fiatalember azzal, hogy az elfek ősi városába jöttél. Amíg itt vagy Gwendolyn megvéd, ám a határom túl tartok tőle, hogy keresni fognak- az öreg szavaiban nincs se gúny, se együttérzés. Ő csak úgy érzi el kell mondja azt, amit tudnod kell.
- Amúgy te hogyan is kerültél ide? Gwen határán nem könnyű átjutni
- Másnak is megemlítetted utazásod célját? - csak úgy záporoznak feléd a kérdések. Közben felugrik egy ablak, hogy Elandor szeme mutatni akar valamit....

Shota:

Hiába rémítettek meg kellőképpen azok az alakok, hiába próbáltak sarokba szorítani, te mégsem az ágyadon szomorkodva várod az elkerülhetetlent, hanem feltett szándékod valahogy kimászni ebből az egész slamasztikából.
Leonardot a keresett szinten nem leled meg, ár járt a füves ház területén, már rég tovább állt onnan, de korai lenne még feladni. Helyi npc-ket és járókelőket kérdezel a keresett fiatalember felől, aminek meg is van az eredménye. Bár a hollété nem tudod barátodnak továbbra sem, egy érdekes információmorzsa kerül a markodba, amit aztán meg is ragadsz és nem ereszted, míg eleget nem tudsz.
Elindulsz hát, hogy megkeresd azt a férfit, akiről korábban faggatóztál. Nem kell túl sokáig járnod a város fogadóit, ugyanis a másodikban, a Részeg Kis-kakasban meg is pillantod őt. Az egyik sarokban a többi vendégtől elkülönülve fogyasztja ebédjét, ami egy jó nagy egész szárnyas aranybarnára sütve. Nem bajlódik az evőeszközökkel, kezével ráfog az egyik combra, letépi és marcona arccal falatozik. Haja világos, csaknem fehér, szeme inkább mély lila ibolya helyett. Fekete szőrmés, fehér kabátot visel. A hozzá illő fehér kalap mellette lévő széken pihen. Vállig érő haja kissé kócos, rendezetlen, arcán vagy három napos fehér borosta díszeleg. Ránézésre nem lehet több harmincnál, a húszas évei végét taposhatja...
Köszönéseddel felhívod magadra figyelmét, de nem viszonozza, mindössze egy biccentést kapsz válaszul. Kérdésedre kirúgta a vele szemben lévő széket és felé int, hogy leülhetsz, engedély megadva.
- Valóban?! - kérdez vissza és a leszopogatott csontot a tányér szélére rakja - Ha valóban tudod merre kószál, áruld el! - semmi engedély, simán letegez téged és a másik combot kezdi lerángatni a szárnyasról - Mert holnapra ő már halott lesz! - teljesen nyugodtan jelenti ki, azután int a fogadósnak, hogy hozzon valamit inni - Mit kérsz kedves... ? - várja bemutatkozásod, és ha megkívánsz valamilyen italt, készségesen áll neked belőle egy nagy pohárral.
- Ki vagy te? Honnan ismered? Kije vagy te neki? Miért akarod megtalálni? - záporoznak a kérdései feléd, pedig rád sem néz, csak azután, hogy elfogyasztja a második sült combot is.
- De legfőképpen azt meséld el, hogy miért árad belőled az éjszakai fattyak bűze? - most már rád figyel, méghozzá átható tekintettel, le nem venné a szemét rólad...

11:45

by **Leonard** Vas. Okt. 03 2021, 18:00

Így, hogy látszólag már nem akarták őt megtámadni, engedett addig feszes testtartásán, elernyesztette az izmait, óvatossága azonban továbbra sem szűnt meg. Lassú léptekkel óvakodott az étkezőasztalként funkcionáló törmelékhez, közben folytatva a könnyed hangvételűnek szánt csevegést.
- Óvom - vonta meg a vállát, és most először vegyült a hangjába némi érzelem. - Épp azzal, hogy szélnek eresztem - jelentette ki, és a téma újra elöntötte némi kétségbeeséssel. Ennek hatására átvette Williamtől a butykost, és jó alaposan meghúzta, nem törődött vele, hogy az akár a halálát is rejtheti. Talán... nem is igazán érdekelte már az élete. A bor viszont tényleg finom volt, ezt még úgy is meg tudta állapítani, hogy nem vágyott alkoholra, miután az előző napi mérgezésjelzői is csak rövid idővel ezelőtt tűntek el a feje mellől.
Ajkain szelíd mosollyal figyelte, amiképp Cailon megitatta a fát. Úgy tűnt, hatalmas becsben tartja a hölgyet, szavai hangzatosak voltak, tettei hivalkodóak. Egy pillanatra átvillant Leon a gondolat, hogy talán a fába zárt mágus lehet Cailon legféltettebb kincse. Ezen magában kuncogott, de aztán William szavai sötétebb vizekre terelték a figyelmét. Egy pillanat alatt csak úgy záporoztak a kérdések, és ő azt sem tudta, mire reagáljon először. Talán arra a tényre kellett volna, hogy valakik - úgy néz ki - a térkép és az információ miatt valószínűleg meg akarják ölni, ahogy Rent is eltették láb alól. Ehelyett inkább csak egy bárgyu kérdés bukott ki az ajkán legelőször.
- Gwendolyn? A fahölgyre gondolsz? - A mondatot viszont még szinte be sem fejezte, amikor felugrott előtte az ablak, ő pedig gondolkodás nélkül rányomott. A legutolsó látomás óta egyre jobban vonzotta a kíváncsiság Elandor szeméhez, ő pedig remélte, hogy talán többet megtudhat a rejtélyes és vonzó elf városról. A képzelet egy pillanat alatt a múltba kalauzolta, ő pedig ott állt egy ragyogó város legtetején, és koronát helyeztek a fejére. Egy pillanatra különlegesnek, fontosnak érezte magát a rávetülő tekintetek fényében, az elf nő szépsége pedig még így, könnyáztatta arccal is elkápráztatta. Ami viszont sokkal fontosabb volt, az a szőke hajú szépség, akit késve, szinte csak a látomás legvégén vett észre. Gwendolyn, hát persze. Épen, egészségesen, gyökerektől és kéregtől mentesen.
A vízió épp olyan hamar ért véget, amilyen gyorsan érkezett. Leonak pislognia kellett párat, hogy tekintete újra hozzászokjon a terem sötétjéhez.
Behunyta a szemét, összepréselte az ajkát, és mélyet sóhajtott, mielőtt kibukott belőle a kérdés.
- Ez a nő képes volt bezárni magát a fába, hogy megvédjen egy várost, ami így is romlásra van ítélve. Miért? Hányan laktok itt? Egyáltalán... Milyen kérdés az, hogy hogy jutottam be, amikor az előbb néztél közönséges tolvajnak, mintha bizony minden második nap tolvajok sétálnának a szomszédban?! - csattant fel, de inkább csak a logikátlanság bosszantotta, mintsem tényleg dühös lett volna. Elkezdett járkálni, tekintete újra és újra a fára tévedt. Igazságtalannak tartotta, hogy az a nő be van oda zárva, hogy képes volt feláldozni magát. Senkinek sem szabadna ilyen döntést hoznia. Semmiért!
- Hogy lehet őt kiszedni? - szegezte aztán Cailonnak a kérdést türelmetlenül, a saját problémájával szinte mit sem törődve. - Attól nem kell félnetek, hogy más is idetalál. Ha megölnek, az információ velem hal - jelentette ki, és most először örült neki, hogy magával hozta az elf könyvet is. - De el kell mondanotok, miért nem akarjátok, hogy mások is belépjenek, hogy az a nő miért áldozza az életét arra, hogy megvédje ezt a néhány omladozó kőtömeget, és hogy egyáltalán miért is akarnának engem megölni odakint - mutatott a falon túlra. - Amikor bárki ide tud találni, ha véletlen eltéved és rossz felé botladozik a ködben. Én is csak simán átsétáltam a városhatáron, persze kellemetlen volt, mintha nyakon öntöttek volna jeges zuhannyal, de nem volt benne semmi nehézség.

by **Shota** Szomb. Okt. 09 2021, 17:30

Shota olyan arccal nézte a vele szemközt ülő tányérján lévő combot, mintha minimum ő lenne a következő az étlapon. Az előző esti pia íze egy pillanatra visszaköszönt, gyomra pedig felkavarodott a hús illatától. Az idegen ugyanis úgy válaszolgatott, mint akit egyébként egyáltalán nem érdekel az eseménysor, köztük pedig nemhogy Leo sorsa nem (amely véleményben a mai nap eseményei után Shota is osztozni tudott vele), de ebből kiindulva valószínű az övé sem annyira. Nem, ez a szárnyat szopogató férfiú szemrebbenés nélkül végig tudta volna nézni az oroszlán halálát, és éppen ez volt az, ami Shotát kíváncsivá tette: hiszen ha ennyire nem érdekli, miért akarja megtalálni őt?
Nem mintha ez Shota számára ne lett volna tökre mindegy; a lényeg az volt, hogy napnyugta előtt neki ott kellett lennie Leonarddal. Madárevővel együtt vagy nélküle; ez márcsak részletkérdés volt csupán.
- Nos, ha tudnám merre kószál, nem keresném én is őt, nem igaz? - kérdezett vissza a harcművész barátságosan és közben gondolatban azon kezdett el bosszankodni, hogy még nincs dél, de máris felkeltették másnaposan, három csaj helyett három vámpírt talált a szobájában, életveszélyes fenyegetést kapott és ennek tetejében éppen úgy néz ki, hogy egy értelmi fogyatékoson fog múlni az élete. Nagyszerű kilátások, ugye? És akkor tényleg, még a fele sem telt el ennek a kicseszett napnak.
- Shota. Shotának hívnak - igyekezett aztán gyorsan összeszedni a gondolatait és még azelőtt beletoldani a mondandóját a másik rendelésébe, hogy az npc pincér hátat fordítson nekik - És egy korsó sör tökéletesen megteszi, köszönöm szépen - mondta, ez utóbbi két szót már az idegennek címezve. Eztán pedig csak hátradőlt a széken és igyekezett úrrá lenni a fel-feltörő rosszullétén, amit ez az egész helyzet kiváltott belőle. A kérdésekre sem válaszolt azonnal, sápadtsága pedig minden perccel csak nőttön nőtt, ahogy kezdett elhatalmasodni fölötte a lassan szívébe gyűrűző pánik.
- A barátja vagyok, azt hiszem - mondta ki aztán, habár ebben mostmár ő is kételkedni kezdett - El akart cibálni valami küldetésre, de nem mentem vele. Azután találtak meg ezek a vámpírnak kinéző figurák, ezek az... éjszakai fattyaknak hívják őket? - Shota arcára kiült a viszolygás és karjain végigfutott a lúdbőr, márcsak az emlékek felidézésére is. Ha időközben megjött a söre, úgy belekortyolt, hogy időt nyerjen és kicsit összeszedhesse magát, de hiába akarta magára ölteni a higgadt, sármos üzletember álcáját, ez most sehogyansem ment neki. Idegesen hátrasimította a haját és letörölte a sörhabot a szájáról, mielőtt folytatta volna.
- Napnyugtakor el kell vinnem őket Leonardhoz, különben megölnek. A baj csak az... hogy a térképen nem látom a helyzetét, így gondban vagyok. Önt hogy hívják, miért akarja megtalálni a srácot és mit tud ezekről az éjszakai fattyakról? - kérdezett most ő is, miután végre sikerült visszanyernie a normális hangszínét és a sokat begyakorolt, számára oly kényelmes kiállását. Kortyolt még párat a sörből és elégedeten sóhajtott fel; a nedű képes volt kicsit lazítani az izmait szorító érzésen és elhitetni vele, hogy talán van kiút. Csak okosan kell forgatnia a lapjait, igen.
- A bűz miatt pedig elnézését kérem - tette végül hozzá bocsánatkérő, szelíd mosollyal - A fél parfümömet magamra fújtam, hátha úgy nem találnak rám.

by **Lizbet** Kedd Okt. 12 2021, 14:44

Leo:

- Ennél nagyobb badarságot el sem követhettél volna - veti oda neked Cailon, de még csak rád sem néz, hanem saját dolgával foglalatoskodik - Mégis hogyan védenéd meg, mikor mellette sem vagy? Már késő lesz, amikor történik valami és örök életedre bánni fogod - még mindig nem néz rád, csak szórja a párkapcsolati tanácsokat ebédje közben. Ezúttal az öreg William sem szól egy szót sem, nem dorgálja meg csak néz lefelé, míg ki nem issza kupája teljes tartalmát, hogy aztán újra tölthesse azt. Fiatalabb társa ennyit foglalkozott veled, most magával törődik és a fával, akinek ad egy nagy tálnyi vizet, melyet az életre kelt gyökerek mohón elfogyasztanak. Helyette Will veszi át a stafétát és fejezi ki érdeklődését irántad és ide kerülésed mikéntje felé. Ráadásul még aggódását is kifejezi, miszerint elég nagy bajt hoztál a fejedre azzal, hogy ide tévedtél.
- Igen, rá gondolok! - feleli és mondaná tovább, de fiatal társa hangos nevetése meggátolja ebben, amire csak egy lenéző pillantást kap válaszul....
- Még hogy hölgy, hehehe! Hallod Gwen minek nevezhht.... - őt viszont egy földből kinövő gyökér szakítja félbe, méghozzá azzal, hogy erősen tarkón vágja - Hééé... ez nem volt szép! - mérgelődik egy sort, de valószínűleg a saját érdekében, nem folytatja saját szórakoztatását.
- Had mutassam be neked Gwendolyn-t, eme ősi szent város őrzőjét, a hadurak egykori vezetőjét bár talán te más néven ismered...
- Gaia a Pusztító! Ahová őt kiküldték, gyakorta semmi nem maradt.... főleg a hisztis napjain - egy újabb tarkóra mért ütés elveszi Cailon kedvét a további beszédtől és vigasztalást keres saját butykosában.
- Hogy tudod meginni azt a szart?!- Kérdi Will fintorogva
- Úgy, ahogy te azt a bűzölgő kotyvalékot. Az összesnek romlott gyümölcs íze van... undoritó.... de ez finom édes...
- A mézes kecsketej a gyerekek itala, férfinak nem való
- Mondod te.... de valójában ez az istenek itala...öreg.... ! - jóízűen kortyolgatja tovább. Társa pedig ennyiben hagyja, elfordul, hogy ne is lássa...
Kérdéseid záporára összenéznek, azon tanakodva, hogy ki kezdje a mondandóját és mivel.
- Tudjuk, hogy be lehet ide jutni!- kezdi végül a fiatalabb - Nem te vagy az első behatoló. Minket csak az érdekel, hogy hogyan? Ha van egy rejtett útvonal, akkor merre? - látszik, hogy valamiért nagyon nem akarják, hogy idegenek látogassák ezt a város. Amikor a fába zárt nőről kérdezed őket, mindketten komolyabb arcot erőltetnek magukra, majd William kezd hozzá.
- Nem lakik itt senki sem - válaszol egyszerűen és megnedvesíti a torkát egy korty borral - Ám amikor Gwendolyn úgy döntött, hogy megmenti a fát a pusztulástól, még rengetegen laktak itt. Ez nem egy egyszerű fa. Ez maga Epharon
- Ez első növény a világunkon, minden növény, virág, gaz és mit tudom én még mi anyja. Az elfek azt tartják, ha ez elpusztul, akkor minden más növény is vele hal - veszi át a szót Cail, ám nem sokáig
- Ez az egyik ok. A másik és minden bizonnyal a döntő és kiváltó ok az az, hogy A fa gyökerei tartják egyben a város alatt a talajt. Enélkül a mélybe zuhanna..... pontosabban ezt mondják. Mindezek mellett ő őrzi
- Őrzi azt, amit őriznie kell! - szakítja félbe Calion, mire az öreg felkapja szemöldökét és egy pillanatra szemei is elkerekednek, mint akinek pont most jutott eszébe valami.Érdeklődve figyelik fel-alá járkálásod, nem igazán értik mi bajod lehet neked, egy frissen érkezett illetéktelen behatolónak.
- Nem lehet! - jön kapásból a válasz - Ő nincs bezárva a fába. Ő maga lett a fa és ezt pontosan tudta akkor is, amikor meghozta a döntését- A fiatalabb férfi erre csak egy Cöh-vel felelt, másra nem futotta neki, ám amikor arról beszélsz, hogyan kerültél ide, mind a ketten elképedve merednek rád, majd egymásra, végül újra rád.
- Ez az! A ködön nem lehetnél képes átjutni. Talán gyengül a védelmed Gwen?! - kérdi aggódva, majd azonnal elhallgat
- Mutasd meg Leonard! - hallasz egy távoli női hangot, mely nem parancsoló, mindinkább kérlelő hangnemben szól hozzád, egy igen távolinak tűnő helyről.
- Mit mutasson meg? - úgy tűnik nem csak te hallottad azt a korábbi hangot és rád szegeződik újfent a figyelem.
- Ifjú Leonard! Mióta az eszemet tudom mindig is beakartak törni ide a gonosz szolgái, mert van itt valami, amit szeretnének megkaparintani. Valami, amit mindenképp meg kell védenünk - tovább bővül a batyud az újabb információkkal. Lassan, de biztosan kezd összeállni a kép számodra
- Azzal, hogy tudod az ide utat, a célpontjuk vagy...
- Te, a barátaid és az a bizonyos kincsed is, amit balga módon ellöktél magadtól. Ezek bárkit megkeresnek, akivel hathatnak rád...- ha ez csak ijesztgetés akart lenni, akkor elég hatásos, bár ki tudja, hogy milyen fából faragtak téged.....

Shota:

Hál istennek nem sokáig kellett keresgélned azt a bizonyos idegent. A fogadóban megtaláltad és máris ott ülsz és téped a szád, remélhetőleg nem feleslegesen. A fickónál eddig azt veszed csak észre, hogy érdekli is a dolog, meg nem is.... nem tudod eldönteni egyelőre, hogy találtál-e magadnak egy védőangyalt vagy csak egy beszédpartnert...
- Sylvan! - mutatkozik be, azután biccent a pincérnőnek, hogy nyugodtan csapja hozzá a rendeléséhez az általad kért korsó sört. Bár nem néz rád, helyette az éterlével foglalkozik, biztosra veeheted, hogy figyel rád, hiszen arról a személyről van szó, akit ő maga is keres.
- Szép kis barát az ilyen! - még mindig nem néz fel, lassan több minden van a csontos tányéron, mint a rendesen - Ilyen veszélyes helyzetbe keverni a barátját, aztán meg szó nélkül lelépni... Elég rosszul választod meg barátaidat Shota-dono!- Mikor végre elfogy a menü, kiissza a korsóját, majd megtörli a képét alaposan, böfög zárásképp egy jó nagyot, majd végre rád emeli tekintetét.
- Hehh, még hogy vámpírok... ez jó! - kissé felnevet, ám hamar uralkodik magán - Csak én hívom így őket. Biztosíthatlak róla, hogy ezek nem vámpírok. Ők magukat Astrophel gyermekeinek hívják - hagy egy röpke szünetet, hátha van bármi kérdésed ezzel kapcsolatban.
- Nem lepődök meg, hogy vérszívónak nézted őket. Sokban hasonlítanak, de ők nem azok... ők élnek. Ők a sötét elfek, akik elárulták a napot és a sötétség felé fordultak. Büntetésképp nem járhatnak soha többet a nap fényében, mert az halálra égeti őket - tehát nem vámpírokkal van dolgot, ezt megtudod, ám ez a tény nem jelenti azt, hogy kevésbé félelmetesebbek.
Végighallgatja a problémádat Leonard helyzetével kapcsolatban és közben mutató ujjával kopogtat néha az asztal lapján.
- Üzenni sem tudsz neki? Mivel téged kerestek meg Shota-dono, valószínűleg nem akadtak még a nyomára. Bár sejtem hol lehet, de egyelőre erről még nem beszélhetek. Próbáld meg felvenni vele a kapcsolatot, ha tudod. Ez ugyanúgy érinti őt is, mint téged!- megérkezik a pincérnő, hogy feltakarítsa a "mocskot" amit otthagyott Sylvan az asztalon és hoz még egy-egy korsó sört nektek.
- Okos gondolat, de félő ez nem gátolja meg őket a megtalálásodban. Nem a tested szagát követik hanem a lelkedét, vagy aurádét.... energiádét vagy ahogy tetszik... - türelmesen vár, míg megpróbálod felvenni a kapcsolatot barátoddal, már ha így teszel egyáltalán, de történjen bárhogyan, rövidesen folytatja beszédét.
- A találkozótok attól félek elkerülhetetlen Shota-dono! Jelenlegi helyzetedben te csak egy iránytű vagy nekik. Nem fárasztanák magukat azzal, hogy megöljenek, ha elvégzed a feladatodat. Leonard barátodnak viszont ez nem lenne túl kellemes. Itt mindenkire szükség van, hogy épkézláb tervet kovácsoljunk.... - elég segítőkésznek bizonyul a férfi, bár az indítékairól nem tudsz semmit, sőt úgy nagy általánosságban róla sem tudsz, csak a nevét mást nem...
- Add át addig a barátodnak, hogy Kerülje sötét helyeket, ne bízzon senkiben főleg, ha fekete a szeme és óvakodjon a kék lángot használó férfitól.

12:18

by **Leonard** Hétf. Okt. 18 2021, 19:15

Leo nem válaszolt a további cukkolásra, csak összefonta maga előtt a karjait, és átható pillantással meredt Cailonra. Nem akarta hangosan is kimondani, hogy épp önmagától kell megvédenie a szerelmét. Tökéletesen tisztában volt vele, mi az, amit megbánhat, és a cselekedetei mind ebből a bizonyosságból fakadtak, még ha dühös részegségbe süllyedve az eszközei kifogásolhatóak voltak is. Most viszont nem azért volt itt, hogy erre gondoljon, épp ellenkezőleg. Az egyetlen ok, ami miatt elindult megkeresni azt a szerencsétlen nyilat, legfőképp a felejtés volt. Nem örült hát neki, hogy még így, itt is ebbe az irányba terelődött a beszélgetés, a felkínált vörösbort azonban szívesen elfogadta. Hiába volt másnapos, a lelkiállapota megkövetelte, hogy egy kicsit elkábítsa, érzéstelenítse magát vele.
Az elfogyasztása után pedig egy csapásra a történések is beindultak. Mintha csak épp erre várt volna a világ, megadta neki azt, amiért jött; kalandokat, izgalmat, figyelemelterelést. Valahol mélyen még azon is jól szórakozott, hogy valakik épp most akarják megölni őt. Volt egy eltemetett, titkos oldala, aki kifejezetten jó ötletnek tartotta ekkora veszedelembe keverni magát... ráadásul épp most.
A felszínen azonban korántsem mulatott ilyen jól, bár ahelyett, hogy megijedt volna, megpróbált inkább a történet felgöngyölítésére fókuszálni. Egy ilyen helyzetben ez volt az egyetlen, ami az életbenmaradását garantálhatta. Két lüke fickó meg egy fa. Szép kilátások...
Elgondolkodott rajta, hogy valakinek kellene üzenetet írnia, hogy legalább a helyzetét tudassa, arra az esetre, ha tényleg történne vele valami, de az ötletet nagyon gyorsan elvetette. Azzal csak azt kockáztatná, hogy másokat is bajba kever. Nem ismert senkit ebben a játékban, akire nyugodt szívvel rábízott volna egy ilyen terhet. Nem, ebben most egyedül kellett rész vennie. Hirtelen és csak egy pillanatra, de átjárta az öröm, amiért Shota végül mégsem tartott vele.
Hallgatta és hallgatta a két idegen örökös évődését, és próbált minél több információt kivenni a sületlen szavaikból, furcsa módon mégis egy kristálygömb volt az, ami a legtöbb válasszal szolgált kérdéseire. És egy fa. Már éppen készült összegezni a hallottakat, amikor Gwendolyn egyszer csak megszólította. Cailonnal egyszerre bukott ki belőle a kérdés.
- Mégis micsodát? - ráncolta össze a szemöldökét értetlenül, de aztán felderengett neki. Csak nem a könyvet kellene? Vajon tényleg okos dolog lenne most előhúzni? Megbízhat bennük annyira... és ha a válasz nem, van egyáltalán választása?
Úgy döntött, hogy egyelőre kivár. Habár a fába zárt hölgy korábban kellemes benyomást gyakorolt rá, a Pusztító megnevezés és a hisztis hatalmára tett megjegyzések elégnek bizonyultak hozzá, hogy Leot elrettentse. Nincs is rosszabb, mint egy hatalmas erővel rendelkező nő bizonyos napokon.
- Nyílegyenesen jöttem a ködön át, és minden gond nélkül beléptem a városba, valahol azon a ponton - mutatott bizonytalanul az irányába. - Annyi ideig mentem, hogy már én is elfeledkeztem, miért is indultam el. Végül pedig kilyukadtam itt, ahogy azt az a régi frontharcos is megjósolta. Nem hiszem, hogy ez különösen rejtett lenne, épp csak annyira, mint minden ezen az átkozott, ködbe veszett szinten.
- Mit tanácsoltok, mit tegyek? Ismeritek az ellenfeleim képességeit és pontozását? Biztos kell lennie módnak rá, hogy kicselezzük vagy legyőzzük őket - morfondírozott félhangosan, bár sok reményt nem fűzött hozzá, hogy valódi segítséget is fog kapni. Ehelyett azon törte a fejét, hogyan lóghatna meg feltűnésmentesen egészen addig, amíg egy erős csapatot össze tud toborozni. Talán tényleg írnia kellene Hinarinak. Kellene, de... ő most épp Alexszal kapcsolódik ki. Valaki más kellene. Ozirisz? Afton? Ki lehet a céh helytartója ilyen esetekben? Forduljon egyenesen a Rendhez? Van nekik egyáltalán bármi közük holmi elfekhez?
Mély, lemondó sóhaj hagyta el a száját. Utálta, amikor a menekülési utat kellett keresnie ahelyett, hogy a megoldást választaná. Egy pillanatra átsöpört rajta a pánik szele, ami meglátszott arckifejezésén is, de aztán ökölbe szorította a kezét, és visszafordult két ideiglenes társához. Képtelen volt tervet kovácsolni a menekülésre. Egyszerűen nem akart másokat is bajba keverni. Nem annál nagyobba, mint amiben most vannak, pusztán amiatt, mert egyáltalán ismerik őt. Ha megtud bármit is az ellenfeleiről, írni fog nekik egy üzenetet róla. Előre szólni fog, kikkel kell majd vigyázni és miért, fel fogja készíteni őket, aztán pedig elvonja róluk a figyelmet. Magára. Fel fog készülni a harcra, szembe fog nézni az ellenséggel, és így vagy úgy, de véget fog érni ez a nap is.
Ki tudja, hol éri majd aztán a következő...

by **Shota** Csüt. Okt. 21 2021, 19:14

Shotának valahol ott kezdett szimpatikus lenni ez a fickó, amelyik ponton az elkezdte osztani Shota ki nem mondott véleményét, hogy tényleg, az oroszlán eljárhatott volna egy kicsit... empatikusabban is. Vagy körültekintőbben. Végtére is, úgy otthagyni a veszély kellős közepén egy másnapos havert, csak azért, mert az nem akar vele menni igazán nagy illetlenség. Főleg, ha az a haver éppenséggel Shota maga. Persze a harcművész hangosan most sem mondta ki a véleményét, csupán egy grimasszal és egy vállvonogatással reagált a dorgálásra és szavak nélkül mormolta el magában, hogy és akkor még azt nem is mesélte, hogy Leonard egyszer majdnem megölte őt.
Az ifjú sötét pillantással meredt a sörébe, majd húzta le majdnem a felét a korsónak, amíg a másik beszélt. Éppen valami árnyékban élő Astrophel gyermekeiről, de hogy teljesen őszinték legyünk, Shotát egy hangyányit sem érdekelte a körítőszöveg. Néha rá-rábólintott a másik szövegelésére, de figyelmét sokkal inkább lekötötte, hogy ha már ilyen kutyaszorítóba került, hát legalább az ingyen italt képes legyen nyugalomban elfogyasztani - ki tudja, mikor lesz még alkalma ilyesmire. Természetesen ezek után elmondta, hogy milyen szörnyűség történt vele pontosan, a felvetett ötletre pedig először csak értetlen arcot vágva megrázta a fejét, de aztán mégiscsak elkezdett gondolkodni rajta. Nem, eddig az üzenetírást élből elvetette, mivel minden épeszű ember, ahogy egy ilyet elolvas, azonnal felteleportálna valami Shota számára elérhetetlen szintre és ott szépen békében megvárná, amíg elcsitulnak alant a hullámok. Most viszont... most viszont már volt némi információ is a kezében. És ha ezt az egészet úgy tálalja az oroszlánnak, hogy az ő jelenléte szükséges a kardforgató életben maradásához is... még talán működhet is a dolog.
- Hogy milyen kék láng? - pislogott fel egy rövid idő múlva a paneljéből, amit nem sokkal ezelőtt nyitott meg, aztán biccentett, megvakarta az állát és folytatta a levél megírását. Shota nem volt ostoba: természetesen feltűnt neki, hogy a feltett három kérdésből ez a bizonyos Sylvan a középsőt nem válaszolta meg és az is, hogy egyáltalán nem avatja őt bele mindenbe, amit tud, de mivel a férfiú jelenleg minden erejével azon fáradozott, hogy valahogyan találjon egy megoldást, amivel a vámpírokat (Shotának ezek márcsak ezen a "becenéven" maradtak meg) Leo felé irányíthatja ő maga helyett, így ameddig ennek kivitelezését az idegen segítette és nem hátráltatta, addig Shotának tökmindegy volt, hogy miért akarja megtalálni az oroszlánt éshogy mi célja van vele. Csak őt hagyják ki belőle. Mindenből, aminek része a veszély és a halál bármilyen formája.

Shota írta:Nemrég felkeresett három fehérbőrű, feketehajú- és szemű sötét elf a fogadóban és a kártyát akarták tőlem. Megtámadtak és mindkettőnket megfenyegettek. Írásban többet nem mondhatok, de még vissza fognak jönni. Kérlek írd meg, hogy hol vagy, mert nem látlak a térképen vagy teleportálj el Horunka főterére, ott várlak. Muszáj találkoznunk, méghozzá minél hamarabb.

Barátod,
Shota

U.i.: Kerüld az árnyékos helyeket.

A srác még egy ideig nézegette a leírt sorokat, majd elmosolyodott és elküldte az üzenetet. Így talán rá tudja venni az oroszlánt, hogy amaz ne hagyja cserben őt, hiszen a levélből kitűnik, hogy bőven van információ, amit nem írt le, így ha Leonard életben akar maradni, nos, akkor szüksége lesz Shotára is - legalábbis a srác ebben bízott, ha az agyoncsépelt bajtársiasság, hősiesség és az önfeláldozás eszetlenségeiben nem is.
De persze... a harcművészben mindezek ellenére mégis ott motoszkált egy érzés, hogy nem szívesen hagyná meghalni az oroszlánt és talán ezértis biggyesztette oda azt az utóiratot jóval a többi szöveg megírása után. Vagy talán azért, hogy Leonard addig se haljon meg, amíg nem találkoznak ők ketten. Hiszen ha megtenné, kihez vinné el a vámpírokat napnyugtakor?
- Írtam neki - nézett végül fel a panelból, amit egy mozdulattal le is zárt, figyelmét pedig innentől teljes mértékben a vele szemközt ülő kötötte le - Bátorkodhatok megkérdezni, mi lenne az a terv? - dőlt előrébb aztán, arcán hamiskás mosollyal és sóhajtva vette tudomásul, hogy bizony időközben elfogyott a söre.

by **Kirigaya Suguha** Vas. Nov. 07 2021, 10:22

Megkérem a mesélőt a küldetés folytatására!

by **Lizbet** Vas. Nov. 07 2021, 21:22

Leo:

A felszólítás ellenére sem mutatod meg azt, ami nálad van, hiszen azt sem tudod, hogy mire gondolt a fejedben megszólaló női hang gazdája. A visszakérdezésből az is tudomásodra jut, hogy nem csak te hallottad a hangot. Mindketten rád néznek kérdőn és később gyanakodva, bár azt William hamar elengedi, hogy a borocskájával foglalkozzon.
- Igen, és ha nem lenne a birtokodban valami különleges, minden bizonnyal fából készült tárgy, még mindig a ködben bolyonganál, vagy ezt megunván a kényelmes otthonodban pihennél, nem pedig itt bóklásznál- Cailon ismét hozza a formáját, de szavaiban egyáltalán nincs ingerültség. Mindösszesen tényeket közöl, pontosabban azt, amit ő annak vél.
- Tanácsot? Mégis mifélét?- kezdené megint Cailon, de érettebb társa közbe vág, mielőtt megeredne a nyelve
- Maradj itt örökre - válaszolja nemes egyszerűséggel, majd elővesz egy pipát és egy kis borszütyőt. Mikor azt kinyitja megérzed a benne lévő elég erős illatú pipafüvet. Mintha mentolt kevertek volna friss naranccsal.
- Legalábbis éjszakánként. Amíg itt vagy, nem tudnak ide bejutni. Veszélyes rés vagy a pajzson, de csak azon kívül... - megunja, Will kutakodását a táskájában, mire mutatóujját felé nyújtja. Az öreg veszi a célzást és a odatartja viseletes pipáját. Egy pillanat múlva egy apró kék láng jelenik meg a fiú ujján, amivel meggyújtja az eszközben lévő füvet. Az öreg hálás mosolyt küld, azután nagyokat pöfékel és kicsi kék füstfelhőket ereget...
- Harcolnál velük? - kérdi már majdnem kuncogva - Bátor dolog annak fényében, hogy semmit nem tudsz róluk
- Csak napnyugta után veszélyesek - kezd bele öreg Will - napon nem mutatkozhatnak, képtelenek elviselni annak fényét. Tehát nappal biztonságban vagy- szippant egy nagyot pipájából, hogy újabb kék füstfelhőt képezzen közöttetek.
- Van köztük aki több ember erejével rendelkezik, van akinek a sötétség felett van némi hatalma, némelyik zseni, míg más ostoba. Annyira különböznek egymástól, mint mi emberek.
- Sok ház van köztük, akik egymással rivalizálnak. Nem tudjuk, hogy melyik eredt a nyomodba, ha egyáltalán megtörtént már. Szeretnek titkolózni.... rengetegen még a létükről sem tudnak.
- Attól tartok egyedül nem sokra mész ellenük Leonard - talán ez az első tanács féleség Williamtől, amit hasznosítani is tudsz.
- Ehh, az az átkozott meg a nyavalyás fattyai- csap Cailon az asztalra. Minden bizonnyal nem szívleli őket.
Ami biztos, hogy a céljuk nem egyezik a tiéddel, legalábbis egyelőre. ennek ellenére azt sem lehet mondani, hogy nem túl segítőkészek. Pár információ morzsa azért akad szavaikban vagy épp mögött? :O

Shota:

Nagyon úgy tűnik, hogy Sylvan-ban találtál egy szövetségest a rémisztő üzlettársaid ellen. Igaz alig ismered és az indokai sem kristály tiszták számodra, az nyilvánvalóvá vált, hogy nem tartozik közéjük. Még információval is szolgált, amiből megtudtad a kilétüket. Szerencsére vagy épp ellenkezőleg nem vámpírokkal van dolgod. Még pár tanácsot is kapsz új szövetségesedtől.
- Egy férfi aki képes kék lángokat használni - kapod rögtön a választ kérdésedre - A neve Noliac és mindig ott van, ahol ezek, bár nem tartozik közéjük. Ő maga a két lábon járó pusztítás- szavaiból némi indulatot vélhetsz felfedezni- Roppant veszélyes és nincs tekintettel senkire és semmire.... - Pár korty sörrel nyeri vissza nyugodt hangszínét, amíg te írod a jól megfogalmazott üzenetedet Leonard barátodnak.
- Nagyszerű! - Rendel még egy korsó sört magának és egyúttal neked is, bizonyára megszomjaztál a nagy "komponálás" közben.
- Terv az nincs egyelőre. Előbb tudnunk kell pár részletet. Például azt, hogy hányan és kik állnak melletted és egyúttal ellened Shota-dono. Legfőképp a barátod válaszára vagyok kíváncsi, hogy valóban ott van, ahol gondolom, mert ha igen, akkor máris előnnyel indulunk- többet nem köt az orrodra egyelőre, csak iszik rendel egy újabb egészben sült csirkét magának....

Időt most nem írok nektek. Kaphattok pár kört lelevelezni a dolgokat, vagy megoldhatjátok ezt PÜ-ben vagy DC-n és bemásolhatjátok a következő postotokba... ez csak rajtatok áll. Az időt pedig majd ti adjátok meg, hogy meddig tartott a diskuráció.
U.I.: más JK-val is levelezhettek, akik válaszolhatnak nektek, nincs megtiltva ilyesmi

by **Leonard** Kedd Nov. 16 2021, 19:01

Megszédült. Úgy érezte magát, mintha egyetlen pillanatba tömörült volna egész életének összes sorscsapása. Ráadásul nevet is adtak neki, úgy hívták, Shota. Hátrált, amíg lapockája a hideg oszlop márványának simult, biztos tartást adva elgyengült végtagjainak. Pedig olyan egyszerű lett volna. Leo készen állt rá, hogy itt maradjon ezen az elhagyatott, komor helyen, akár élete végéig számüzetésbe vonulva, örökké hallgatva az öreg Will és az idegesítő Cailon vitáját. Néha megitatta volna a fát, összegereblyézte volna a leveleit és meghallgatta volna az összes történetet a kristálygömbön keresztül, amik valaha ezek között az ódon falak között keletkeztek. Nem ártott volna senkinek soha többé. Persze ő is sejtette, hogy ez az állapot nem lehet tartós. Csak legalább engedélyezett volna neki az élet néhány órát, vagy legalább percet, amíg ebbe az álomba ringathatta volna magát...
Lehunyta a szemeit és megmasszírozta az orrnyergét. A történet nem hagyott kétséget afelől, mit kell választania egy ilyen helyzetben, hiszen vagy őt ölik meg, vagy szép sorban mindenkit, aki közel áll hozzá. Nem kockáztathatta meg, hogy egyesével levadásszák a barátait, és hiába sértette ma meg, ez alól Shota sem volt kivétel.
Eltartott néhány másodpercig, amíg rendezte a légzését, szívverését, kocsonyás végtagjait. Eközben a döntés is megszületett benne. Annak ellenére, milyen komoly dologra készült, egyáltalán nem volt nehéz rászánnia magát. Talán már az előző éjszaka is készen állt rá. Talán már régebb óta...
Csendesen, hogy a két NPC érdeklődését ne keltse fel vele, előhúzta a teleportkristályát és az elfek könyvét az inventoryjából. Az előbbit a markába zárta, utóbbit letette a márványasztalra, ahol előbb még Will falatozott olyan jóízűen.
- Soha többé ne kerüljön ki a város falai közül - morogta sötéten. - Ne aggódjatok, a koordinátákat tőlem senki sem fogja megtudni - ígérte még, majd eltörte a kristályt és Horunka főterére teleportált.
Mivel sejtette, hogy Shota még nincs ott, hiszen nem küldött még neki választ, ezért csak találomra kiválasztott egy fogadót a közelben, olyan szobával, aminek ablaka jó magasan helyezkedik el, hogy egész nap besüssön rajta a fény. Megfogadta a tanácsot és kerülte az árnyékos helyeket, de a fő téren sem akart ácsorogni, tiszta célpontot nyújtva. Ha meg kell halnia, akkor majd csak azután fog, hogy gondoskodott a számára fontos személyek biztonságáról. És... ez alkalommal első sorban Shotáéról. Rövid üzenetet pötyögött a srácnak, majd ölébe ejtette a tenyerét és várt.

Leo írta:
Horunkában várlak. Egyedül gyere. Maradj a napon, ott biztonságos.

by **Shota** Kedd Nov. 16 2021, 20:06

Noliac. Először Demethrius és most Noliac. Shota, ha mást nem is, de azok nevét egészen erősen a tudatába szokta vésni, akik meg akarják őt ölni és bár ez a lista eddig igencsak kurta volt, nagyon úgy nézett ki, hogy csak a mai napon újabb kettővel bővül. Shota pedig cseppet sem volt elragadtatva e ténytől.
- Van szintje is, vagy csak simán "legyőzhetetlen"? - tudakolta később, kicsivel az üzenet elküldése és a következő korsó sör felének elfogyasztása után, pillanatonként nézegetve a menüjét, mikor csippan már a válasz Leonardtól és noha a probléma megoldását egyértelműen az oroszlántól várta, azért Sylvan is igyekezhetett volna jobban azzal a bizonyos tervvel. De nem, új szövetségese éppen azt kívánta megtudni, hogy pontosan kik is állnak mellettük, Shota viszont nem esett annyira a fejére, hogy önként és dalolva elmagyarázza egy vadidegennek, hogy igazából senki sem. Vagyis Leonard céhe talán, de mivel Shotát hidegen hagyták ezek a csoportosulások, a bajtársiasság és az önzetlen segítés gondolata pedig méginkább, így csak gondterhelten összeráncolta a homlokát és válasz helyett húzott egy újabbat a sörből. Mégis mit nyernének vele, ha mondjuk ideállítana a feketehuszár? Pár gyenge szóviccet talán, meg egy balekot, aki tolja a csónakjukat előre.
Ami mondjuk nem is feltétlen lenne rossz ötlet.
Shota fejében szöget ütött a gondolat, éppen akkor, amikor a várva várt pittyenés is megérkezett. A srác összeszorult gyomorral nyitotta azt meg, a tartalma viszont őszintén meglepte őt. Persze benne volt a pakliban, hogy ő egészen egyszerűen ennyire zseniális, de mégsem hitte volna, hogy tudja úgy formálni a szavakat, hogy az oroszlán egyetlen kérdés nélkül idejöjjön elé. A harcművész arcára tehát elégedett vigyor ült ki és mivel úgy érezte, hogy nyeregben van, habozás nélkül lehúzta a sör maradékát és felállt az asztaltól.
- Azt nem tudom, hol volt, de most idejön - felelte végül - Kérlek távolról kövess, egyedül kell mennem - tette hozzá és szívében új reményekkel lépett ki a fogadóból, egyenesen a főtér felé. Persze még mindig halálra volt rémülve. Még mindig bukfencezett a gyomra és elszorult a torka, hacsak rágondolt azokra a vámpírokra, de a több korsó sörnek sikerült ellazítania kissé, pont annyira, hogy lábait egymás után tudja tenni, fejében a menekvés csodás ígéretével, amelynek nevet is adott, úgy hívták, Leonard. Az utca közepéről azért hátrasandított a hátrahagyott épület bejárata felé, hogy Sylvan követi-e, majd lenyitotta a térképét és mire odaért a főtérre, Leo pöttye már megnyugvást keltően stagnált tőle nem is olyan messze.
Shota pedig kifújta a levegőt, idegesen hátrasimította haját, majd zsebre vágta kezeit és - természetesen végig a lehető legfényesebb helyeken haladva - felsétált a fogadó megfelelő szobájáig és benyitott az ajtón.

by **Lizbet** Vas. Nov. 21 2021, 20:57

Leo:

Mindketten rád néznek, amikor elkezdesz furán viselkedni, de csak alig egy pillanatra kíváncsiak rád, utána folytatják azt, amit eddig és lassan befejezik a vacsorájukat. Te meg átgondolod hogyan és merre tovább az üzenetnek hála, amit alig pár perce kaptál a "legjobb" barátodtól.
Csak pislognak mikor kirakod a könyvet a rögtönzött asztalra, a fiatalabb reakciójából látod, hogy nem olyan ismeretlen számára.
- Te! Ez nem "AZ" a könyv, amiről Sylvan azt mondta, hogy elégette? - kérdi társától, aki eddig csak nézegette a könyvet.
- Én azt nem tudom, de...
- Az áruló fattyú!!! - Csattan fel Cailon egy pillanatra és igyekszik kontrollálni magát, hogy ne törjön össze semmit a környéken... mármint olyas valamit, ami még nincs összetörve. Will ennek láttán pedig csak sóhajt egy nagyot...
Amennyiben úgy döntesz, hogy valóban elmész, elengednek. Semmi jelét nem látod annak, hogy veled foglalkoznának.

Shota:

- Szintje mindenkinek van Shota-dono, de az okosabbja megtartja azt magának - kapod is a logikus választ egyik kérdésedre - Legyőzhetetlen pedig nem létezik, csak mocskosul erős szörnyetegek - a másikra is válaszol a saját elképzelése alapján, amivel sokan egyetértenének, de talán még többen nem...
Megírod az üzenetet Leonard barátodnak, majd rövidesen megkapod a választ, ráadásul a vártnál sokkal pozitívabbat.
- Ez igazán jó hír - kiissza a maradék sörét, majd száját megtörölve böfög egy lazábbat utána - Arra semmi szükség- kinéz az ablakon, fel az égre - A nap még magasan! Túlzottan nagy veszély nem fenyeget titeket Shota-dono, itt várok rátok - és azzal a lendülettel rendel magának megint egy korsóval a legjobbik sörből

Újra magatok vagytok pár körig, vagy dc, mesenger aztán bemásoljátok. Ha kell minimese szóljatok nyugodtan... Very Happy

by **Leonard** Hétf. Nov. 22 2021, 17:54

Percek teltek el csendes magányban, amíg Leonak volt ideje agyalni. Nem értette, ha a könyv ilyen meglepetést okozott a két NPC-nek, akkor pontosan mit is vártak, mit vegyen elő, ami fából készült. Nem értette saját magát sem, hogy miért viseli ilyen rövid idő eltelte után is ennyire a szívén egy omladozó elf város sorsát. Hiszen nyilvánvaló volt, hogy pusztulásra van ítélve. És mégis, ha erre gondolt, ha a fába zárt nő áldozatára gondolt, egyszerűen megszakadt a szíve. Lehet, hogy életet nem tudott csempészni bele, de azt sem engedte meg, hogy baja essen. Nem ennél is több.
Aztán ott volt még Shota is... Leo határozottan haragudott rá, ez továbbra sem változott. Viszont képes volt teljesen idegen emberek életéért is harcba szállni, így pedig, hogy ő hozta a fejére a bajt, egyértelműen felelősséget kellett vállalnia a... barátjáért. Bár talán már sohasem lesz alkalmuk rendezni a konfliktust - és a büszkesége sem engedte, hogy ő nyisson elsőként -, de egészen aznap reggelig a barátjának tartotta Shotát. Nem tudta félvállról venni a sorsának alakulását.
Ráadásul ha Shotát fel is áldozná, utána minden csak még rosszabb lenne. Sorra következnének a barátai, Afton, Miko, Simeon, Hinari vagy akár Miri is. Soha nem lenne vége, egészen addig, amíg őt elő nem kerítik.
Így tehát a bujkálás értelmetlen volna. Bölcsebb dolognak tűnt elébe menni a halálnak és egy tollvonással maga elintézni a problémát.

Amikor Shota belépett a Fogadó aprócska, de igen fényes szobájába, Leo nem köszönt, nem nyújtott kezet, ahogy azt szokta, pusztán rámutatott egy napfényben fürdő üres székre maga mellett. Lustán, ráérősen dohányzott, arca maga volt a nyugalom és megfontoltság. Nem tűnt úgy, mint aki egy pillanatig is izgatja magát a rá váró megpróbáltatásokon és nem is nagyon sietett megadni Shotának a megnyugvást, amit ígért.
Csak egy-két perccel később emelte társára a figyelmét, miután cigarettájának végét elnyomta egy ablakpárkányra helyezett hamutartóban. Akkor aztán elővette a kártyákat az inventoryjából és Shota ölébe dobta azokat.
- Azt mondtad, erre van szükségük - mondta tárgyilagos hangon, bár a szája szegletében bujkáló mosoly jelezte Shota számára, hogy nagyon is jól tudja, mi miatt jöttek a szörnyetegek igazából.
- Mesélj el mindent, ami történt.

by **Shota** Kedd Nov. 23 2021, 16:25

Shota arcára azonnal kiült a megnyugvás, ahogyan meglátta Leonardot a szobában és még azt sem vette a kelleténél jobban magára, hogy a srác nem köszönt neki: a harcművész ugyan egy alig látható grimasszal kifejezte nemtetszését a gesztus elmaradása kapcsán, de végül csak lehuppant a felkínált helyre és kényelmesen elhelyezkedett benne. Az oroszlán mondjuk egy szót sem szólt, ami azért elültette Shotában a kétség magvait, de egy jó fél perc után arra jutott, hogy biztos így akarják megvárni az estét, egy Leonard által fizetett, egyszerű ámde meleg fogadói szobában. Őrajta pedig nem múlt a dolog: szétterpesztette lábait, lerúgta a cipőjét és jóleső sóhajjal dőlt hátra, nagyjából úgy, mint aki jól végezte dolgát és márcsak várnia kell türelmesen, de mivelhogy nem volt jobb dolga, az idő nem igazán számított. Amúgyis rohadtul másnapos volt még mindig, vagyis pocsékul érezte magát. Ugyan a több korsó sör segített, de egy ponton az aranyifjú kénytelen volt megmozdulni és megmasszírozni a halántékát, hátha elmúlik a roppantmód kellemetlen érzés és végre kipihenheti fáradalmait.
Leonard kérdése így aztán nem kis meglepetésként érte.
- Jah, úgy vettem ki a szavaikból - vette kezébe az egyik ölébe dobott lapot fintorral - Elvileg láttak a fogadóban, kezemben a kártyával és azt hitték, én vagyok te - tette hozzá és arcán hamisíthatatlanul mélyült el a fintor, ami végül egy sóhajtásba fulladt. Shota egy mozdulattal visszaejtette karját az ölébe és hátravetette a fejét.
- Hárman fogadtak a szobában, amikor felmentem, nekilöktek a falnak és csak azután engedtek el, hogy tisztáztam, hogy nem te vagyok. A vezetőjük eléggé hirtelen haragú figura, nameg elég csúf is azzal a felvarrt arcával. Nem volt valami szimpatikus, de majd te is látni fogod. Demethriusnak hívták - rezzent össze, majd ráncolta össze a homlokát és hajolt előre végül - Ő a második, rögtön utánad a sorban, aki ebben a játékban meg akart ölni - pillantott az oroszlánra nem kevés sértettséggel és egy hanyag mozdulattal visszadobta Leonak a kártyákat - Azt mondták, napnyugtakor visszajönnek és mindkettőnket megölnek, ha nem fogadod el az ajánlatukat. A részleteket nem kötötték az orromra - vonta meg a vállát, majd szabad lábfejével megvakarta a másik vádliját - Szóval most gondolom várunk, nem? Aztán odaadod nekik a kártyákat és kész - kérdezte, majd elkezdte forgatni a fejét, hátha talál a szobában egy minibárt esetleg: ha már nincsenek itt nők, legalább némi ital a rendelkezésre állhatna.

by **Leonard** Szer. Nov. 24 2021, 17:59

Előredőlt, két könyökével a térdére támaszkodva, úgy figyelte Shotát, miközben beszélt. Nem is igazán a szavai fogták meg, sokkal inkább a srácból áradó könnyedség, mintha nem lenne tisztában vele, mekkora veszélyben is forgott - és forog ebben a percben is. Minden mozdulata, minden gesztusa arról árulkodott, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja az este kimenetele, pedig a korábbi üzenete - bár hangvételében az is tárgyilagos volt - nagyon nem ezt sugallta.
- Hazug - formálta a szót, de hangosan nem ejtette ki, csak egy újabb cigarettáért nyúlt a zsebébe. Igazából nem sikerült teljesen meggyőznie magát arról, hogy Shota valóban mások előtt játszik csak szerepet, vagy esetleg maga előtt is. És még az is benne volt a pakliban, hogy a srác tényleg annyira hülye, hogy nem fogja fel a veszélyt. Leo nem volt túl jó emberismerő, így pedig nem próbált meg következtetéseket levonni, pusztán rágyújtott egy újabb szál cigarettára, még mielőtt Shota a mondanivalója végére ért volna.
Leo hümmögött, lógva hagyta a kérdést. Sokkal inkább foglalkoztatta az, társa mégis miből vonta le a következtetést, hogy ő meg akarná ölni őt. Nem emlékezett rá, hogy tett vagy mondott volna ma reggel bármi olyasmit, ami erre engedett volna következtetni, de most már végképp össze volt zavarodva azzal kapcsolatban, más emberek milyennek láthatják őt. Azok után, hogy Miri is...
Megrázta a fejét, hogy kisöpörje belőle a gondolatokat és újra a jelenre tudjon koncentrálni.
- Mindkettőnket megölnek, azt mondod? Biztos, hogy pontosan így fogalmaztak? Ez problémás - jegyezte meg kis idő múlva elgondolkodva, tekintetét a napra emelve. Meleg volt. Túlságosan is meleg ahhoz, hogy ez legyen aincradi életének utolsó napja.
- Egyedül akartam eléjük járulni, de attól tartok, még igénybe kell vennem egy kicsit a szolgálataidat - sóhajtott fel végül. - Valahogy meg kell őket győznünk róla, hogy nálad semmilyen információ sincs. Amikor pedig elengednek, te írsz majd egy üzenetet egy Hinari nevű lánynak, amiben beszámolsz a történtekről és a segítségét kéred az én nevemben. - Reggel óta most először nézett Shota szemébe, ezzel is jelezve szavai súlyát. Még mindig nem volt benne teljesen biztos, hogy az előtte kényelmesen elterpeszkedő, laza nemtörődömséget sugárzó fiú valójában is felfogta a helyzetet. Vajon mit fog gondolni, ha másnap reggelre szürkévé válik egy név a barátlistáján?
Visszavette a kártyákat, hogy a terhelő bizonyítékok mind a birtokában legyenek, aztán a nap felé fordult, kifújta a füstöt és elvigyorodott.
- Szóval megölni, azt mondod? Mégis félelem nélkül ücsörögsz velem egy szobában, könnyű célpontot nyújtva.

by **Shota** Szomb. Dec. 04 2021, 15:55

Így, hogy Leonard itt volt, Shota számára a helyzet - a lehetséges apró zökkenőktől eltekintve - szinte megoldottnak látszott, a harcművész tehát nem igazán foglalkozott olyan elhanyagolható tényezőkkel, mint a haverja; a minibár sokkal jobban izgatta most.
Nagy kár, hogy az éppenséggel nem volt a szobában.
- Mintha szó szerint tudnék idézni egy olyan helyzetről, amiből örültem, hogy élve távozhatok - húzta fel az orrát a kérdésre és elhessegette az arcába toluló füstöt, valójában is megsértődve rajta, hogy az oroszlán ilyesmire kéri őt. Mégis ki tudna minden apró részletre odafigyelni és meg is jegyezni azt, ha közben végig azon agyal remegve, hogy túléli-e a következő akár egy percet is!? Persze ha másnak nem, ez kifogásnak szintúgy tökéletes volt, így az ifjú harcművész azért eltúlozta kicsit a reakciót, hogy felmenthesse magát, több vagy éppen kevesebb sikerrel, ez igazából mindegy is volt. A folytatás viszont magáért beszélt; Leonard itt akart maradni vele, méghozzá egészen estig. Egyelőre tehát minden Shota tervei szerint alakult.
- Egy lánynak? - kérdezett vissza meglepetten, majd megdörzsölte az állát és végülis rábólintott a dologra - Persze, megteszem - tette hozzá értetlen homlokráncolással, de azért azután csak kibökte, ami nem hagyta nyugodni:
- Csak azt nem értem, minek. Hiszen ha elfogadod az ajánlatukat, egészen biztos nem bántanak téged sem, szóval miért ne fogadnád el? Mi lehet fontosabb, mint az életed?
Most Shota volt az, aki egyenesen Leonard szemébe nézett és bár ezzel egy kicsit lazított az álarcot szorító madzagon, de ezt mindenképpen tudni akarta. Hogy mégis mi veszi rá az embereket arra, hogy valami, bármi fontosabb legyen ennél. Főleg azok a nyamvadt kártyák egy térképről, ami valószínűleg élőben nem is létezik és csak egy beszívott alak firkálta oda egy unalmas estéjén.
A késve érkező kérdés mondjuk ettől függetlenül megfogta.
- Inkább egy alvó oroszlán, mint az éber vámpírok - felelte végül, nem kis idő múlva és a napkorong felé pillantott, testén pedig enyhe remegés futott végig: bár az évek folyamán megtanult szerepet játszani, de voltak olyan feszült pillanatok, amikor igencsak nehézkes volt fenntartani ezt az álcát.
És ez a nap eddig úgy tűnt, hogy szinte dúskál az ilyen pillanatokban.

by **Leonard** Kedd Dec. 07 2021, 18:54

Türelmetlen legyintéssel fojtotta Shotába a szót. Nem volt kíváncsi semmilyen kifogáskeresésre most, amikor sebesen száguldottak előre a percek. Felkelt a helyéről és fel-alá kezdett el járni az aprócska szobában, miközben gondolkodott. Kezével néha hadonászott, mintha valakihez beszélne, néha pedig megnyitotta az üzenetküldő paneljét is. Olyan volt, mintha írna is valakinek, de a küldés gombra végül sohasem nyomott rá. Hosszú ideig csak a lépteinek zaja hallatszott, homlokán elmélyültek a ráncok a koncentrációtól, megfeszült izmai idegességről árulkodtak. Olybá tűnt azonban, bármin is törte a fejét, egymaga nem jutott eredményre. Mérgesen pöckölte a levegőbe a cigaretta csikket, ahol az pixelekké vált.
Visszazuttyan Shota mellé a székre és újra a napba bámult. Valahol mélyen roppantmód idegesítette a srácból áradó nyugalom, de nem törte magát azzal, hogy felvilágosítsa a helyzet súlyosságáról. Talán addig volt jó, amíg nem tudja... Amíg még csak nem is sejti, mekkora lehet a baj. Boldogok a tudatlanok.
- Oda fogom adni nekik a kártyákat - jelentette ki és bár Shota kérdése hosszú percekkel korábban hangzott el, sejteni lehetett, hogy arra felel éppen. - El fogom mondani nekik a valóságot, amit te is tudsz, hogy azon a helyen a tégla mögött nem találtam semmilyen könyvet. Ideges voltam rád, ezért kikapcsoltam a helyzetjelzőmet és elmentem egy magasabb szintre mobokra vadászni, ezért nem találtál meg. - Hazudott. Shota bizonyára sejtette, hogy igenis talált ott valamit, de talán annyi sütnivalója neki is akadt, hogy ne akarjon részleteket tudni, ha Leo magától nem mondja.
- Ők nem lesznek elégedettek ennyivel, ebben szinte biztos vagyok - dőlt aztán hátra gondterhelten. - Ott fognak engem tartani, de meg kell győznöd őket róla, hogy neked semmi közöd az egészhez.
Újabb cigarettát vett elő és rágyújtott. Gyosran, túlságosan gyorsan fogytak a szálak, mint a napnyugtáig hátralévő percek. Túl kevés, túlságosan homályos információ volt a birtokában ahhoz, hogy bármilyen használható tervet össze tudjon rakni odáig. Nem tehetett mást, bíznia kellett a színészi játékában és a problémamegoldó képességében.
- Tudod, a barátaim élete számomra sokkal fontosabb, mint a sajátom - tette még hozzá sötéten, aztán váratlanul elmosolyodott. - És én még csak meg sem tudok halni. Jól jegyezd ezt meg, Shota. Nem halhatok meg.

by **Shota** Szer. Dec. 08 2021, 12:01

Shota az első két forduló után beleunt Leonard oda-vissza masírozásának lekövetésébe és inkább behunyta a szemét. Legbelül roppantmód idegesítette, hogy egész napnyugáig itt kell lennie az oroszlánnal ebben a dögmeleg, levegőtlen szobában, amit ráadásul már füsttel is telefújt a szőke srác, de nem volt mit tenni, hiszen azt a harcművész is jól tudta, hogy ez a leggyorsabb és talán a legveszélytelenebb módja annak, hogy ő maga sértetlenül távozhasson. Csak egy kicsivel később nyitotta ki fél szemét, amikor Leonard végül visszaült, csak annyi időre, hogy megleshesse, mennyi az idő. De túl korán volt még; az óra hihetetlenül lassan vánszorgott előre.
Amikor Leonard végül elkezdett beszélni, Shota keresztbe fonta karjait a mellkasa előtt és azért megtisztelte a minimális figyelmével, annál is inkább, mivel a másik az esti tervet kezdte el ecsetelni. A harcművész egy félmosollyal biccentett rá a hazugságra, úgy, mintha az teljesen magától értetődő lett volna és nem kérdezett, mert őszintén szólva inkább nem akart tudni semmit, meg nem is érdekelte igazán. A következő mondatokra viszont önkéntelenül is feljebb szaladt a szemöldöke:
- Gondolod? - bökte ki és eleresztett egy bosszús sóhajt, ahogy belegondolt, hogy ez a Demethrius valószínűleg tényleg nem érné be a kártyákkal, ha azok nem segítenék őket tovább a céljuk elérésében, bármi is legyen az. Gondterhelten túrt bele a hajába és húzta el a szája szélét, mert ezekből és a délelőtt történtekből kiindulva furcsamód abban is elkezdett kételkedni, hogy ő, Shota meg tudná őket bármiről is győzni - pedig ez másokkal szemben nagyon simán és hiba nélkül szokott működni, de az ifjú harcművészt már attól is kirázta a hideg, hogy újra találkozniuk kell. A szemmel látható halálfélelem meg nem volt éppen a legjobb kiindulópont, ha valakivel tárgyalni akarsz.
És a legrosszabb csak ezután következett.
- Te valami játékmester vagy, vagy mi!? - nézett bele az oroszlán szemébe és lett hányingere annak mosolyától, majd nyögött fel és inkább felkelt, hogy legalább a nap ne tűzzön rá annyira - Jó neked, hogy nem halhatsz meg, de tudod velem nem ez a helyzet - lett ingerült hirtelen és bökött magára, ezt követően viszont megtorpant és lesápadt, ahogy eszébe jutottak a vámpírok - Ha nem tudnak megölni téged, tuti, hogy engem nem engednek el - rázta meg a fejét, majd túrt bele a hajába újfent.
- Tudod, amíg mobokra vadásztál a magasabb szinteken - köszörülte meg a torkát és nézett a másik szemébe - Én sem lógattam a lábamat. Mivel azután, hogy a kezembe adtad azokat a kicseszett kártyákat és belevontál ebbe a küldetésbe, nem maradhattam a fogadóban, eljöttem ide és kiderítettem, hogy valaki más is keresett téged rajtam kívül, egy elf npc. Én nem vagyok jó ezekben a questekben, oké? A felét sem értettem annak, amit mond, így inkább írtam neked és otthagytam, szerintem totál bolond a csávó. Nem is figyelt rám, csak a hely csirkecomb-készletét apasztotta folyamatosan, meg valami kék lángú fazonról regélt - intett arrafele, amerre a fogadót sejtette, végül pedig elfintorodott és nagy levegőt vett - Talán ott van még... ha gondolod - nézett vissza Leonardra és szívből kívánta, hogy ha az oroszlán most odamegy, valami olyan megoldást találjanak ki ezek ketten, amiben ő maximum egy ácsorgó mellékszereplő lesz és még véletlenül sem több annál.

by **Leonard** Szomb. Dec. 11 2021, 10:23

Arckifejezése egyértelművé tette, hogy ha eddig nem is, Shota most aztán tényleg túlfeszítette a húrt. Leo egyáltalán nem értette, hogy tudott egy ilyen fontos információt ilyen hosszú ideig eltitkolni, amikor nyilvánvalóan fontos lehet! Basszameg, ő itt az életét áldozná a jó ügyért, Shota pedig arra sem veszi a fáradtságot, hogy nyílt lapokkal játszon. Pedig Leo - még ha félre is ismerte a srácot -, azt még így is elmondhatta, hogy van sütnivaló a fejében. Beszélgettek már eleget hozzá, hogy ezt a következtetést levonhassa, már csak abból is, hogy Shota például nem dob be oda nem illő, fárasztó poénokat a lehető legrosszabb pillanatokban.
Nem, ő egyáltalán nem hasonlított Oziriszhoz, akinek a naivitása azonban tele volt jószándékkal és segíteni akarással. Shota egész egyszerűen csak céljául tűzte ki, hogy a lehető legkíméletlenebb módon a halálba idegesítse Leot, holmi vélt gyilkossági szándék miatt.
Hát ha eddig nem is, most már tényleg képes lett volna ott helyben megfojtani a srácot.
Leo igazából rohadt szomorú volt. Folyamatosan azt kérdezgette magától, hogy tényleg csak ennyit jelentett a barátságuk? Borúsan gondolt arra, hogy ez talán csak az ő fejében létezett. De hát akkor miért töltöttek annyi időt együtt? Miért tartott vele a fiú minden egyes alkalommal, amikor csak hívta, legyen szó közös sörözésről, csajozásról vagy éppen kazamatáról? Mi a francnak kötötték össze magukat hülye akaitos karkötőkkel és ha annyira szarban voltak miért nem vágták le az első adandó alkalommal?
Értetlenül állt a helyzet előtt és - ahogy az nála lenni szokott - ez az érzelem dühben manifesztálódott.
- Nem azt mondtam, hogy nem tudnak megölni, csak azt, hogy nem halhatok meg - morogta sötéten. - Mutasd meg, merre van az a férfi és rohadtul ajánlom, hogy ne tartogass több titkot a tarsolyodban. Hálásnak kellene lenned, hogy az életem árán próbálom megmenteni a kicseszett seggedet ahelyett, hogy egy biztonságos odúba vackolnám magam, ahol az életben nem találsz meg. - Hátat fordított és olyan erővel vágta ki maga előtt az ajtót, hogy az félig leszakadt a zsanérjairól. - Ha véletlenül mégis túléljuk a napot, soha ne kerülj többé a szemem elé. Na nyomás! - Tette egyértelművé egy ideges mozdulattal, hogy Shotának bizony nem csak hogy meg kell mzodulnia, de az orra előtt kell majd masíroznia egész idő alatt, hogy szemmel lehessen tartani. Ráadásul... nem bízott abban az NPC-ben sem. Nem volt szándékában csak úgy, minden óvatoskodás nélkül a színe elé járulni, ez a kiváltság csak és kizárólag Shotának fog megadatni.

by **Shota** Szomb. Dec. 11 2021, 12:27

Shota enyhén szétnyílt ajkakkal bámulta meg a félig kiszakított ajtót és esze ágában sem volt megmozdulni. Tagjain végigfutott a remegés, olyannyira, hogy talán ha akart sem tudott volna most felkelni és az oroszlán elé sétálni. Hogyisne, hogy majd ő is úgy végezze, mint az az ajtó, csakmert Leonardnak éppen olyan kedve van!? Nesze neki kedvesség; tudnia kellett volna, hogy abból csak baja származhat. Ostoba volt, hogy akárcsak egy kicsit is segíteni akart a másiknak - hiszen az előbb, azzal, hogy elmondta, kit talált, éppen ezt tette, és még most is abban a szent tudatban volt, hogy ő tesz ezzel szívességet. Az egész nyomorult napját Leo érdekében éli! Ennek ellenkezőjéről pedig senki sem tudta volna meggyőzni őt. A harcművész nyelt egyet olyan kicsire húzta össze magát abban a fotelban, amennyire csak tudta, de nem mozdult. Hallotta, persze, hogy hallotta a szavakat, hang viszont nem jött ki a torkán: azt latolgatta, hogy mi lehet a rosszabb, az éber, dühös oroszlán, vagy a vámpírok.
És az ajtót elnézve lassan kétségei támadtak afelől, hogy tényleg Leonardot kéne-e választania és nem-e inkább Demethriusékat.
Szíve a torkában dobogott és szívesen kieresztette volna ő is a dühét, de annyi esze volt mostmár, hogy ne hergelje tovább a másikat. Eddig azt hitte, hogy csak a barátnős témát nem szabad feszegetnie az oroszlán előtt és ha az nem jön szóba, egészen jól elvannak ők ketten, de mostmár tisztán látta, hogy Leonard teljesen kiszámíthatatlan.
Még jó, hogy védett övezetben voltak éppen.
Tekintetét aztán lassan az ajtóról az oroszlán felé fordította, szemei tágra nyíltak a látható, tapintható félelemtől, de képtelen volt megmozdulni. Egyedül akkor rezzent össze és hunyta le a szemét, ha a másik felé közelített.
Inkább Leonarddal kellett volna mennie szó nélkül, még reggel, a fogadóban.
Inkább meg kellett volna tennie mindent, amit kér.
Inkább meg kellett volna szakítania vele minden kapcsolatot, már aznap, a csónakos eset után.

by **Leonard** Szer. Dec. 15 2021, 17:36

Karbafont kézzel állt és várakozóan pillantott a srácra. Idegesítette, hogy nem mozdul, nem beszél és úgy pislog, mintha valami gond lenne az agyával. Leo összeszorította a fogait és nem reagált az egyértelmű kihívásra. Esze ágában sem volt megalázkodni Shota előtt, esetleg könyörögni neki, hogy legyen oly szives végre felemelni a seggét arról a székről és kisétálni abból a szobából, amit eleve Ő bérelt ki.
Arról meg aztán szó sem lehetett, hogy itthagyja őt naphosszat lustálkodni, amíg egyedül megold mindent. Ebben a szarban most ketten voltak, mégegyszer pedig nem fogja elkövetni azt a hibát, hogy engedve a nyomásnak itthon hagyja őt. Nem, ezt a napot ketten fogják végigcsinálni, ha törik, ha szakad és Leo most már abban is biztos volt, hogy ha halni kell, hát akkor azt is közösen fogják. Ha pedig véletlenül túlélik, nincs az az isten, hogy többet akár csak köszönjön is a srácnak! Jesszus, miért bámul így, mozdulatlanul, azokkal a fura szemekkel?! Már megint mi a franc a baja? Miért nem mozdul meg végre az egyértelmű utasításra sem?
- Ne játszd itt az értelmi fogyatékost. Kértelek valamire - morgott karbafont kézzel és továbbra is kitartóan, egyenes háttal bámulta a srácot. Az nem lehet, hogy ő veszítsen! Olyan nem létezik, hogy alul maradjon ebben a csatában is! Meg kellett mentenie megmaradt büszkeségét. Ha pedig Shota nem mozdul. Ha... itt kell hagynia, beletörődően elkullognia, mint holmi kutyának, sohasem moshatja le magáról a szégyen foltját. Nem mintha látni akarta volna valaha is a fiút ezután, de ha behódolt volna neki akár csak egy ilyen kérdésben is, soha többé nem tudott volna a szeme elé kerülni.
Ez szín tiszta farokméregetés volt, neki pedig esze ágában sem volt veszíteni. Addig nem mozdult az ajtóból, amíg Shota nem teljesítette, amire kérte.

by **Shota** Pént. Dec. 17 2021, 18:32

Az idő úgy haladt előre, mintha nem is vette volna figyelembe a szobában beállt mozdulatlanságot. Ahogyan a másodpercek lassan percekké olvadtak össze, Shota nyelt egyet és igaz továbbra sem volt képes akárcsak egy centit sem megmozdulni, de lassan kezdett visszaállni a légzése normálisra és ha Leonard még ekkor sem tanusított hajlandóságot a további agresszióra, úgy végül a harcművész rendezte befeszült tagjait és egy fokkal kényelmesebbre vette a fotelban a figurát. Persze a védelmét innentől egy percre sem engedte le és ha másban nem is, de a fegyverkezelésére tett pontjaiban azért bízott annyira, hogyha a másik elindul felé, akkor valahogyan, bárhogyan, de meg tudja védeni magát.
- Mégha kérés lett volna... - morogta bizalmatlanul és szinte beleágyazta magát az ülőalkalmatosságba, tisztán jelezve ezzel a másik felé, hogy ő aztán nem fog innen felállni még akkor sem, ha piros hó esik. Végtére is, nem Leonard szolgája volt! És egyébkéntis, ebbe az egészbe az akarata ellenére rángatta bele az oroszlán, szóval jobban tenné, ha kicsit hálásabb lenne azért, hogy ő itt kemény munkával talált egy fószert, akihez a srác fordulhat, ha már nem hajlott az egyszerűbb megoldás felé. Nem mintha ne félt volna még mindig ettől az egész helyzettől, de nem tűrte jól, ha utasítgatják, így bár az ajkai még mindig remegtek kissé, de egyébiránt makacsul maradt a fenekén és bár nem feltétlen volt tudatában, de még a passzív képességét is igyekezett aktiválni, sikertelenség esetén többször is, hogy ha esetleg arrafele alakulna kettejük harca, ki tudja kerülni a felé érkező megmozdulásokat.
Az óra lassan közeledett a dél felé. Shota idegesen hátrasimította haját és ha Leonard még mindig őt bámulta, úgy elhúzta a szája szélét és azon kezdett el tanakodni, hogy merje-e a kardforgató jelenlétében lehívni a menüjét és elővenni onnan egy szendvicset. Az idő ugyanis nem állt meg, ő pedig a sok idegeskedés után kezdett egyre éhesebb lenni. Bizony, az elf által fizetett, három korsó sör a gyomrában mostmár egyértelműen társaságra vágyott. Tényleg, vajon Sylvan meghívná őt ebédre is, vagy időközben már rég lelépett a fogadóból?

by **Leonard** Hétf. Dec. 20 2021, 21:03

Dühös volt és legszívesebben minden benne lángra kapó hevességet Shotára eresztett volna, ez az érzés azonban a második felszólítás megtagadásakor egyetlen pillanat alatt alakult át a szívében. Mélyen gyökeredző, sötét érzés volt a megvetés, amivel a fiút illette, akit korábban a társának tekintett, most viszont annyit sem ért, hogy felhúzza magát az engedetlenségén. Nem, Shota ennél sokkal rosszabbat érdemelt, olyan leckét, amiből egy életre megérti, kivel húzhat ujjat és kivel nem.
Leo felszegte az állát, kihúzta magát és egy utolsó, megvető pillantást mért a srácra, mielőtt komótos, de igencsak büszke lépésekkel maga mögött hagyta a szobát. Nem nézett többé vissza, még csak arca sem rándult, miközben a fogadós NPC-hez lépett és néhány előre programozott párbeszéd közül kiválasztotta a neki megfelelőt.
- Igen, egy illetéktelen személy tartózkodik az általam kifizetett szobában. Kérem a haladéktalan kilakoltatását - mondta, ez pedig csak az első lépés volt a sok közül, amit meg kívánt tenni. Mindenekelőtt kiszedte a fiút a barátlistájából és lerejtette a tartózkodási helyét, aztán visszateleportált a ködös szintre és hosszú lépésekkel megindult a korábbi koordináták felé, ami még mindig bele volt programozva a térképébe. Közben lenyitotta a menüjét, és habár nem állt érdekében, hogy Shota meghaljon, azért az sem, hogy túl kedves fogadtatásban részesüljön. Na nem mintha azt hitte volna, hogy a fiú mindezek után követné a korábbi tanácsainak egy kis százalékát is, de azért elővigyázatosan írt egy üzenetet Hinarinak.

Leo írta:
Ha egy Shota nicknevű játékos a segítségedet kéri a napokban, valóban én irányítottam hozzád. Semmiféle jószándékot nem érdemel meg, de az élete tényleg veszélyben foroghat. Semmi esetre se találkozz vele személyesen, ne engedd a Palota vagy a Menedék közelébe és légy vele körültekintő, mert gyanús, nagyon erős alakok követik a nyomát. Próbálom elsimítani a szálakat, egyelőre nem kell aggódnod.

Ellenőrizte a mapján az útvonalat, amit követett, aztán a Rendnek is megcímzett egy levelet.

Leo írta:
Ha nem jelentkezek huszonnégy órán belül, bajba kerültem és a JL-nek szüksége lesz védelemre. Amennyiben még életben van, egy Shota nicknevű játékost keressetek további információkért, de semmi esetre se bizzatok benne. Hazug, sunyi alak, aki nem érdemel finom bánásmódot. Amennyiben sikerül megoldanom a feladatot, további információkkal később még szolgálok.

Leo nem az a fajta ember volt, aki mások fölé helyezte magát, vagy visszaélt a hatalmával. Soha nem fordult az ismerősi köréhez ahhoz, hogy megnehezítse mások életét, most viszont valami különös, rideg cérna szakadt el benne, ami egy pillanatra félelmetesen közel hozta ahhoz az emberhez, akivé az apja nevelni akarta. Egyszerűen nem tudta többé tolerálni, hogy ennyire nem veszik figyelembe. Először Mirika, most pedig Shota. Nem volt tekintélye, nem volt ereje, nem volt egy csöppnyi tartása sem a szemükben. Ezen pedig haladéktalanul változtatnia kellett, mégpedig ebben a szent pillanatban. Az sem érdekelte, Shota milyen férfiról hablatyolt, aki őt, Leot kereste korábban egy fogadóban, az meg végképp nem, hogy milyen segítséget nyújthatna az idegen. Egyetlen célja volt, visszamenni oda, ahonnan érkezett, a fa védelmező lombjai mögé és közölni a két NPC-vel, hogy Shota feltétlen szándéka kirabolni őket, ehhez pedig társakat is gyűjt.

by **Shota** Csüt. Dec. 30 2021, 23:56

Shota még percekig reszketett a kanapén, miután Leonard végül otthagyta őt. A helyéről kiszakított ajtót bámulta és kicsapta a hideg veríték, ha arra gondolt, mit úszott meg most ezzel: egy őrjöngő kirohanást, ami ráadásul elég kellemetlen módon ezúttal feléje irányult volna, és Shota hiába gondolta magát zseniális védekezőnek, azzal még ő is tisztában volt, hogy egy ötvenes szinten lévő játékos ellen aligha lett volna sok esélye. Egy pillanatra behunyta szemeit és rájött, hogy mi az, amire most azonnal, feltétlenül szüksége van.
Egy kis piára.
A lépcsőn felfelé igyekvő léptek zaja volt az, ami végül cselekvésre ösztökélte és mire a fogadós és a kidobóemberek felérhettek volna, ő már rég elteleportált: hogyisne, hogy majd vele fizettessék ki a kárt! Még mit nem; ennyire azért ne nézze hülyének egyetlen oroszlán se. Persze a harcművésznek eszébe se jutott Horunka főterére teleportálnia; nem volt ostoba, nem akart találkozni Leoval sem most, sem pedig soha többet: miután alakja materializálódott a Kezdetek Városában, belenézett az erősen tűző napba, majd sóhajtott, zsebre vágta kezeit és elindult a legközelebbi, olcsó kocsma felé.

Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el és hogyan jutott el idáig. Szemeit hunyorogva fordította a nap felé és magában, fel-feltörő csuklással dohogott, hogy miért is kell ennek ilyen fényesnek lennie még mindig és átkozta a napsugarakkal együtt az egész játékot és nemsokára az egész világot is, benne mindennel és mindenkivel, aki él és mozog. Shota utálta ezt. Utálta az embereket, amiért azok valahogy sosem akartak úgy viselkedni, ahogyan azt tőlük odakint megszokta és elvárta és utálta ezt a virtuális világot is, ahol úgy tűnt dolgozia kell a fejlődésért, legyen szó bármiről is. Egy többemeletes ház vízszintes tetején fetrengett valahol a főváros belterületén, szárnyai csöpögtek a kifröcskölt italtól, körülötte üres üvegek hevertek szanaszét. Kezében lándzsáját szorongatta és elfuló hangon szidta a napot, amiért az nem marad ott örökre és amiért még mindig a szemébe süt. Persze szemhéját becsukni eszébe sem jutott - nem, inkább félájultan nyöszörgött és fordult oldalra csak azért, hogy hányhasson egyet (lehet azok a szárnyak nem is a piától csöpögtek?), majd elnagyolt mozdulatokkal keresett a sok közül egy üveget, amiben még volt ital és jól meghúzta azt. Shotának nem volt célja öntudatlanra innia magát a vámpírokkal való elkerülhetetlen találkozó előtt - de más megoldása sem, amivel egy kicsikét is enyhíthet a benne dúló elkeseredettségen és fájdalman, ami az itt töltött évek alatt lassan, de biztosan elkezdte megfojtani őt. Behunyta szemeit és mosollyal az arcán dobta le a tetőről a kiürült üveget. Talán ez a nap lesz az utolsó.
Talán holnap reggelre végre vége lesz.
És bár eddig mindent megtett azért, hogy elkerülje a halált, de sem ötlete, sem ereje nem maradt már több. Elfogytak mind, pont úgy, mint a hat üveg pia, amit pár órával ezelőtt még reménnyel telve süllyesztett el az inventoryjában.

by **Lizbet** Pént. Dec. 31 2021, 02:04

Leo:

Hiába a jó akarat, a jó szándék, hiába vagy tagja a fény lovagjainak nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szeretted volna. Hogy ez igazából kinek a hibája -Shota vagy a tiéd - arra minden bizonnyal te is jól tudod a választ. A saját válaszod mindenképp...
Miután faképnél hagyod egyszer volt barátodat és rájuk uszítod a kidobókat, fortyogó dühvel elviharszol az épületből, majd a városból is, miközben nem biztos, hogy jól átgondolt üzeneteket pötyögsz egyes tömörülések megfelelő tagjainak. A célod és utad egyértelmű..... vissza kívánsz térni a romos elf városba.
Az útra jól emlékszel és ezúttal sokkal hamarabb eléred a sűrűd ködfalat, amibe tétovázás nélkül behatolsz, ám valami nem stimmel. Az a korábbi kellemetlen, hideg zuhanyra emlékeztető érzés elmarad. Jó pár percig bolyongsz a ködben, míg végül az erdő azon pontján bukkansz ki, ahol a ködbe léptél, nem pedig az egykor gyönyörű város romjainál. Mindegy hányszor próbálod újra, az eredmény folyton ugyan az. Vajon mi lehet a probléma? Mi az, amit másképp csinálsz?
Fene se tudja meddig járod a ködöt és meddig vagy a gyomrában, míg ki nem köp az erdőbe, de egyszer csak jelez az észlelésed, méghozzá jöttöd felől, elég erősen. Ha a látásod is használod arra is rájössz, hogy mi miatt futkos a hideg a hátadon. Több farkast is látsz közeledni, de nem holmi meze kiskutyákat, nem bizony. Hatalmas teremtmények ezek, marmagasságuk legalább másfél méter, agyaraik a tíz centimétert is elérhetik... közelednek élükön egy fehér farkassal ami vad, ibolyaszín tekintetét egyenesen rád szegezi.
- Téged ugye nem az eszedért szeretnek ifjú oroszlán? - inkább hallatszott egy tény közlésének, mintsem kérdésnek - Kulcs nélkül hogy akarsz bejutni?- A jól ismert hang felülről jött. Cailon volt a forrása, aki lábait lóbálva ücsörgött több méter magasan egy faág tövében - "Ne aggódjatok, a koordinátákat tőlem senki sem fogja megtudni" - egész jól utánozza akkori hanglejtésed - Hát akkor azok ott mind káprázat csupán? - kérdi az állatok felé mutatva, de hangjában nem veszel észre haragot, vagy csalódást.

Shota:

Szomorú dolog az árulás, főleg egy barát, vagy annak hitt személy árulása. Az akiről azt hitted, hogy számíthatsz rá eme kusza és baljós dologban, egyszerűen elment.... cserben hagyott és még a szavait sem volt képes megválogatni. Nem csoda, hogy nehezedre esik feldolgozni a történteket, senki nem róná fel neked, hogy italba fojtod bánatod.... bárki ezt tenné kevésbé kilátástalan helyzetben is, hát még a tiédben.
Csak a jó isten a megmondhatója annak hány olcsó lőrével teli üveg, korsó, butykos vagy miegymás fenekére nézel, aminek hatása természetesen nem marad el.
Délután ébredsz fel é bár a napnak koránt sincs akkora ereje, mint korábban, narancssárgás fénye így is eléggé bántja védtelen szemeid.
- Komolyan mondom, ha lenne kezem, most szanaszét pofoználak - hallasz egy halk ám annál vékonyabb hangot. Ha felkelsz és körülnézel, nem látsz semmit - Miért nem vágtad szájba azt a szőke b*zit, he?! - kezdi újra, a hang valamivel hangosabban, de még mindig kicsit irritáló magas, rikácsoló hangon.
- Hagytad, hogy így beszéljen veled az az önimádó tuskó.... én mondom ez szégyen... érted?! Szééégyen!!!! Egy szééégyenn vaaaagy!!! - csakhamar megpillantasz egy fekete foltot magad előtt. Először talán valami légynek, bogárnak tűnhet, azonban mikor kissé tisztul a látásod, láthatod, hogy a fekete paca jóval nagyobb. Egy teniszlabda méretű fekete massza lebeg a szemed előtt egy jó nagy fehér szemmel a közepén és oldalán két apró, pici kézzel.
- Gyerünk picinyem! Kelj már fel, az isten szerelmére - cikázik előtted mérgében, igen sebesen - Menjünk utána és rúgjuk jól p*csán!
Hát ez meg mi a csuda? Talán valami volt az italodban? Vagy túl sokat voltál a napon és megütött? Esetleg mindkettő?
Ha úgy döntesz, elhagyod a tetőt és emberek közé mész, rá kell jönnöd, hogy rajtad kívül se player, se npc nem látja és hallja a kis gombócodat.

16:10

by Ajánlott tartalom