Re: Kezdetek Erdeje

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 16:14

A kis idomár csak elképedve hallgatta a fiú beszámolóját, és örült, hogy talált egy olyan témát, amiről Justin is és ő is szívesen beszél… azaz… azaz megvan a közös témájuk. Azt tudta, hogy egy ilyen randiszerűségen ez nagyon fontos. Ugyan már látott olyan filmeket, ahol a párocska csak ült egymással szemben a gyertyafényes vacsora alkalmával az asztalnál, gyönyörködtek egymásban, és nem tudtak betelni egymás bámulásával, de nem hitte, hogy majd ők is képesek lennének ilyesmire vetemedni. Ő csöndes volt ugyan, de egyáltalán nem olyan, aki sokáig jól ellene egy helyben, ha az a hely nem éppen olyan érdekes, hogy arról az egy pontról is rengeteg minden érdekeset lehetne megfigyelni. Az állatok képzése meg ugye mindig is nagyon érdekelte, úgyhogy szívesen beszéltette volna még a fiút. Persze a lelkesedését megmosolyogta, és egy apró köhintéssel, majd fejével Timidus felé biccentve újra kuncogni kezdett.
-Nem hiszem, hogy ezerszer jobb lenne, mint akármelyik barátom.
Elnevette magát, hiszen tudta, hogy Justin csak nagyon beleélte magát az egészbe, Timidus meg egyáltalán nem volt az a sértődős fajta, és főleg úgy nem, hogy már nem is igazán figyelt az enyelgésükre, sokkal inkább a levadászható mobokat kutatta.
-Nyugodtan beszélj, én szívesen hallgatom. Mindig is érdekelt, hogy hogyan dolgoznak az emberek az állatokkal. Azt tudom, hogy a munkakutyák például szeretik amit csinálnak… akkor ezek szerint a lovak sem úgy érzik, hogy csak dolgoztatják őket… de vajon azt tudják, amikor nyernek, hogy ők most nyertek? Ez szokott látszani a lovon, hogy örül neki, vagy csak annak örül, hogy versenyezhet? Inkább a kutyákról, macskákról, meg a vadállatokról olvastam sokat… a ló az valahogy pont kimaradt… de most itt vagy te, és mindent elmesélhetsz… ha szeretnél.
A nevének említésére már a sárkány is felkapta a fejét, és a fiúra sandított.
-Egyedül? Nem leszek egyedül. Én vadászni jöttem, keresek magamnak zsákmányt, és akkor nem leszek egyedül. Sok sikert a lovagláshoz.
Hátracsapta a füleit, elvigyorodott, majd egyetlen ugrással bevetette magát a fák közé.
-Tényleg… itt lehet egyébként vadászni is… mármint tulajdonképpen csak keresünk állatokat, megérintjük őket, és kapunk értük pontokat. Szeretnéd ezt is kipróbálni?

/Gazella/

by **Justin Taylor** Vas. Júl. 20 2014, 23:07

- Igen szeretnék. Nagyon szeretem a lovakat és szeretek róluk beszélni, mondjuk ezt nem sokan díjazzák, de jó, hogy te nem vagy ilyen. Egyébként amikor nagyon jó helyezéseket értünk el Diabloval egy versenyen mindig meg szoktam dicsérni és mindig kap valami csemegét. Szóval szerintem azért részben ő is érzi, hogy valami jó dolog történt. – Shunak sikerült ki fognia a kedvenc témámat szóval nem kell aggódnia, hogy nem olvasott a lovakról … valószínűleg még sokszor hallani fog tőlem róluk. Mellettem tiszta ló szakértő lesz belőle. Very Happy

Timidus a neve hallatán egyből felkapta a fejét. Amióta idejöttünk nem törődtünk valami sokat vele és nem akartam, hogy azt higgye el veszem tőle a gaz… khmm vagy is, hogy el veszem tőle a barátját. Azt szerettem volna, hogy ő is jól érezze magát. Elvégre ez egy randi lényege nem. Te jó ég … ezt most úgy hangzott mintha vele randiznék. xD De most komolyan ha már egyszer ő is eljött akkor legalább legyen neki is valami jó ebben az egészben. Őt azonban ez mint, ahogy az így már utólag kiderült, egyáltalán nem zavarja annyira mint engem … simán csak azért jött, hogy vadászhasson. Sok sikert kívánt nekünk a lovagláshoz és egy szempillantás alatt eltűnt az erdőben.
Hatás szünet…
- Okéé. – Mondtam csodálkozó tekintettel az arcomon.
Kezdetek Erdeje - Page 24 288w181

- Igen szeretném kipróbálni. Akkor most mi legyen lovaglás vagy vadászat? – Még sohasem vadásztam sehol sem, úgyhogy ez is egy jó programnak ígérkezik a mai napra.
Mi előtt azonban Shu válaszolhatott volna…
- Mond te is hallottad ezt. – A következő pillanatban valami mocorgást hallottam tőlünk nem messze. – Van ott valami. – Halk, óvatos léptekkel indultam el előre az erdőbe a rejtélyes hang irányába. Először arra gondoltam, hogy talán Timidus az, de ha ő lenne az akkor már régen ide kellett volna érnie, nem bujkálna előlünk. Vajon mi lehet ott? Milyen állat lehet ott? Nem hiszem, hogy szörny lenne, de azért az egyik kezemmel a késem felé nyúltam biztos ami biztos. Amikor már nagyon közel értem a célponthoz kerestem magamnak egy fát ami mögül nyugodtan tudok leskelődni anélkül, hogy észre vennének. Szép lassan elő bújtattam fejemet a fa mögül, hogy meg tudjam nézni mi van ott előttem. „Ha Shukaku nem követte Justint akkor int neki, hogy ő is menjen oda hozzá. Amikor oda ért hozzá és abban az esetben is ha végig követte ezt fogja hallani:”
- Szóval azt mondtad elég megérinteni őket igaz? Akkor… - Kivártam a megfelelő pillanatot amíg az állat elég közel ér hozzánk, majd gyorsan elő ugrottam a fa mögül és kinyújtottam felé a kezemet. Az állat észrevett, de szerencsére még ha csak egy kis időre is de sikerült megérintenem a hátát.
- IGEN! \o/ - Zengett Justin öröm kiáltásától az egész erdő.
Kezdetek Erdeje - Page 24 2zsv8sz

Tök jó érzés volt megfogni az első vadamat. Hát ha már egyszer itt kellett ragadnom ebben a játékban akkor valami jó is történjen velem. A távolban még néztem ahogy szökdécsel a … mi is … ha jól láttam akkor egy gazella volt.
- Na milyen voltam? - Shukaku felé fordultam és vártam az értékelést első vadászatomról.

/Szóval ez első zsákmányom egy Gazella./ Very Happy

by **Shukaku** Hétf. Júl. 21 2014, 08:05

Shu örömmel hallgatta a fiú szavait, és hagyta, hadd beszéljen kedvenc hobbijáról, hiszen a saját példáján okulva tisztában volt azzal, hogy mennyire is jóleshet neki, hogy végre valaki meghallgatja. Már kérdezett is volna, illetve hát először válaszolni szeretett volna, de akkor Justin indult vadászatra, és sikeresen el is kapott egy másik gazellát… majd üdvrivalgásban tört ki.
-Pssszt!
Hangzott a nem éppen valami erélyes rendreutasítás, főleg amiatt, hogy halk kuncogás vegyült közé, így igen nehéz volt komolyan venni, pedig a kis idomár igen csak komolynak szánta, csak hát a jókedv, és az egész helyzet alakulása valamiképpen lehetetlenné tette, hogy ne mosolyogja meg a jelenetet. Megrázta egy picit a fejét, igyekezett erőt venni magán, és tényleg belevinni valami rendreutasítást a hangjába, ha csak játékosan is.
-Ha így sikongatsz, akkor ez a gazella lesz az első és az utolsó vadad is a mai napon. A természetben csendben kell járni, mert úgy tudod hallani a hangjait… kivéve ha medve is van a környéken… de itt nincs medve, csak vaddisznó, és itt a vaddisznó sem veszélyes…
Na jó, Justinra még a vaddisznó is veszélyes, de majd ő megvédi. Különös világ ez, ahol a vadkan, amelytől a kinti világ erdeiben igencsak tartani kell, a leggyengébb veszélyes ellenfél. Persze Shu még mindig jobban örült ennek, hiszen tudta, hogy pár MMOban nyuszikat, vagy még aranyosabb állatkákat kell püfölniük a kezdőknek, hogy az alkotók láttassák velük, mennyire is a játék elején járnak. Szerencsére Kayaba Akihiko ennél okosabb volt. És persze az is különös, hogy egy kicsi lány védi meg a sokkal idősebb fiút a veszedelemtől… nem mintha Shu bármennyire is érzékeltetni szerette volna ezt.
-Nagyon ügyes voltál, csak így tovább… csak csöndesebben. És… a lovakkal kapcsolatban még… hogyan készültök fel egy versenyre?

by **Justin Taylor** Hétf. Júl. 21 2014, 16:06

Annyira örültem, hogy sikerült megfognom … vagy is le vadásznom azt a gazellát, hogy közben nem is vettem észre mekkorát kiáltottam. Szerintem most már akár abba is hagyhatjuk a vadászatot, nem hiszem, hogy még vannak állatok a közelünkben. xD Shukaku próbált rendre inteni, de nem igazán ment neki. Mindig el nevette magát … egyszerűen ebben a helyzetben nem ment neki a komolyság. Mondjuk nem is csodálom. Hiszen nekem sem ment. Very Happy

- Bocsánat. Csak el ragadott a pillanat heve. – Nagy nehezen sikerült ezt kimondanom nevetés nélkül ... na de utána. Very Happy

Azonban nem akartam megint nagy zajt csapni. Szóval ez a nevetés inkább amolyan csuklós kuncogásba ment át. Az pedig még csak hab volt a tortán, hogy Shu sem tudott uralkodni magán a nevetés terén. Hiába … pont akkor amikor komolynak kellene lenni az emberre rá jön a röhögő görcs. De most komolyan ebben a helyzetben, hogyan lehetne bárki is komoly? xD
- Tényleg? Vagy is - *ki húzza magát* - khmm .. igen tényleg. Remek vadász vagyok a határtalan szerénységemről már nem is beszélve. – Hiába … mellettem nem lehet komolyan venni az életet. Ha valaki jóban akar lenni velem akkor annak el kell fogadnia, hogy ilyen szórakozott vagyok. Ennyi! Very Happy

– De most komolyan, ahhoz képest, hogy ez az első vadászatom nem ment olyan rosszul … szerintem. Először azt hittem, hogy vagy el fog szaladni mire odaérek vagy, hogy fejbe rúg.
Ezután ismét visszatértünk egyik kedvenc témámhoz a lovakhoz.
- Hát igazából én mindennap szoktam lovagolni Diablon. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor felülök rá és egész nap ugratom vele az akadályokat. Igazából ez nálunk úgy ment hogy heti 2-3 alakalommal tartottunk ilyen komolyabb edzéseket, a többi napon pedig terepeztünk. De azt sem úgy, hogy halálra hajtottam volna. Amikor meg versenyre készülünk akkor szokták a terepek helyét fel váltani az edzések. És akkor mindennap szoktam vele egy kicsit gyakorolni az akadályok át ugrását. Meg ugye több fajta ló verseny van díjugratás, díjlovaglás, stb. De én jobb szeretem a díjugrató versenyeket, mert Diablo abban a legjobb.

by **Shukaku** Kedd Júl. 22 2014, 07:10

A pillanat heve. A pillanat heve lehet mondjuk egy kis sikkantásban mérhető, azonban ebben a hosszú diadalittas felkiáltásban, ami akár csatakiáltásnak, vagy éppen Timidus levegőben bemutatott győzelmi táncának is betudható, vagy azzal egyenértékű lehetne, már nehezen. Persze a lány egyáltalán nem haragudott Justinra, de még mindig furcsa volt számára ez az egész. Most akkor ő tanítgatja a nála sokkal de sokkal (illetve még mindig fogalma sem volt mennyivel) idősebb, vagy idősebbnek kinéző… na jó, ezzel nem megyünk semmire.
-Semmi baj! És igen… a szerénységed már majdnem olyan, mint Timié. Remélem, hogy így majd tényleg jól kijöttök egymással.
Újabb nevetgélés következett, majd pár óvatos pillantás a fák irányába, hogy feltűnik-e a sárkány. Shu nem aggódott érte, de azért szerette volna biztonságban tudni. Bár inkább ugye ő volt biztonságban a pet mellett, de jó érzés volt úgy hinni, hogy azért valamelyest ő is védelmezi a sárkányt. Timidus azonban még nem került elő, talán még mindig kajtatott valami vad után, vagy éppenséggel őket figyelte, hogy hogyan tudnak meglenni nélküle. Az idomár rátekintett a karkötőjére, majd megvonta a vállát, és egy hirtelen gondolattól vezérelve inkább a nyakába akasztotta, a kockás medál pedig eltűnt az inventoryban.
-Csak mostra… egyelőre…
Elpirult, majd a fiú szemébe nézett.
-Jól áll?
Miután megkapta a választ, és az újabb lovas beszámolót is meghallgatta, kicsit lehajtotta a fejét, és elgondolkodott. Justin legutóbb nem adott egyenes választ, így hát most kell megkérdeznie.
-Azt ugye… tudod, hogy…
~…hogy valószínűleg nem fogunk innen sohasem kijutni? Én… remélem odakint gondját viselik Diablonak. Én… sajnálom… csak azt szeretném, hogy tudd… ~
Nem. Nem mondhatja el neki. Próbálta rávezetni, de a fiú nem akarja meghallani. Ezért is barátkozik vele. Azt sem akarta megérteni, hogy ő nem akar kijutni… azt, hogy ők csak itt lehetnek barátok. Azt mondta, hogy szereti, mégis végig a kinti világról beszél… mert azt is szereti. Ez így együtt… nagyon nehéz lesz…

by **Justin Taylor** Szer. Júl. 23 2014, 17:01

A szerénységemnek kielemezésére és, hogy valószínűleg így jobban ki fogok jönni Timidussal már, csak bólintottam egyet. Az újabb nevetés tört ki. De már nem volt olyan szívből jött örömteli mint az előbb. Ez már inkább csak amolyan erőltetett volt.
A következő pillanatban pedig Shu ismét a karkötővé lett nyakláncot kezdte el nézegetni. Aztán egy spontán gondolat keretében levette az eddig a nyakában lógó láncot és az enyémet tette fel. De, hogy érti azt, hogy csak most? Akkor többet nem is lesz rajta vagy mi? Így értette volna? De mondjuk ha nem tetszene neki, akkor már megmondta volna az elején nem? De az is lehet, hogy csak szimplán nem akart megbántani azzal, hogy mennyire nem tetszik neki. És most ezért mondta azt, hogy csak most veszi fel. Azonban ezen nem volt túl sok időm agyalni, mert a lány kérdezett.
- Igen. Jól áll rajtad. – Mondtam biztatóan mosolyogva. Vagy is nem tudom mennyire volt biztató … de igyekeztem, hogy az legyen.
Shun már ez első találkozásunknál látszott, hogy nincsen túl sok önbizalma. És most, hogy jobban megismertem sem változott ez a véleményem. Pedig szerintem igazán nincs mit szégyellnie. Most is nagyon el pirult amikor megkérdezte, hogy hogyan áll rajta a lánc. De nem csak ebből gondolom hanem mindig amikor találkozunk mindig látszik rajta, hogy zavarban van. Meg sokszor van olyan például, hogy nem fejezi be amit el kezdett mondani. Nem baj … majd én segítek rajta. Valahogyan muszáj lesz valahogy lelket öntenem belé.
- Mit tudok? – Na erről beszéltem az előbb. Most sem fejezte be amit elkezdett. – Nyugodtan mond el amit akarsz nem kell szégyellned. – Megint megpróbáltam biztatóan mosolyogni. Semmi bajom nincsen Shuval és azzal, hogy nagyon szereti az állatokat és, hogy a barátainak tartja. De az élet önbizalom nélkül veszélyes és nem csak itt hanem kint is. Ezért szeretnék neki ebben segíteni. Igaz, hogy még nem tudom pontosan, hogyan de majd kitalálok valamit.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 24 2014, 08:21

Na igen… máris eljutottak arra a pontra, ahol a nevetés már kényszeredett volt. Nem is tartott olyan sokáig, hiszen a j dolgok általában törvényszerűen nem tartanak sokáig, ezt már régen megtanulhattuk. Persze az nagy szerencse volt, hogy Shu még ezt nem vette észre, és inkább csak azon idegeskedett, hogy újra elő kell vennie a kényes témákat. Jelenleg jó volt itt lenni Justinnal, és talán nem is akarta észrevenni, hogy a fiú nem is érzi annyira jól magát mellette… persze ő senkit nem tud huzamosabb ideig megtartani maga mellett, de azért csak jó volt egy kicsit reménykedni ebben. A nyaklánc pedig tényleg gyönyörű volt, és Peter biztosan nem fog megharagudni, ha néha azt viseli majd az övé helyett. Nem lehet mindig ugyanazokat az ékszereket viselni. Egy ideig még birizgálta, nézegette, majd elővette a Kayabától kapott kézitükröt is, és úgy is megcsodálta. Talán tényleg jól állt, és Justin nem csak illendőségből mondta.
-Köszönöm szépen. Én… csak… nem sok ékszert kapok, és nem szeretném, hogy úgy tűnjön, hogy lecseréltem Peter ajándékát… mindkettő nagyon szép, én pedig nem szeretek ilyen dolgokban választani…
De… talán megértik… talán egyikük sem fog megsértődni, ha éppen a másik ajándékát látja majd meg a lány nyakában. Milyen különös, hogy még abból is probléma kerekedhet, ha az ember lánya nagyritkán ajándékot kap, főleg, ha nincs ehhez nagyon hozzászokva. És most kezdhet bele a magyarázkodásba… talán jobb lett volna, ha el sem kezdi. Csakhogy akkor meg úgy érezné, hogy becsapja a fiút. Becsapni sem akarta. El akarta mondani az igazat, és már el is mondta… csak valahogy ez sohasem sikerül úgy, hogy az emberek meg is értsék.
-Én… csak… elmondtam neked… a könyvtárban… hogy én szeretek itt lenni. Szeretek veled is lenni, mert kedves vagy, és vicces, és megértő, és Timidussal is kedves vagy, meg nem is haragszol ránk… csak… te szeretnél innen elmenni… azért beszélsz mindig a kinti világról… mert szeretnél visszamenni… és ez így… szomorú.
És bizonyára mindkettejüknek szomorú. Fáj az idomárnak, amikor Justin a kintről áradozik, mert emlékezteti, hogy szegény fiú talán sohasem láthatja viszont a kedves lovacskáját, és emlékezteti arra, hogy ha mégis, akkor viszont ő veszíti el Timidust. Régóta tudta, hogy nem barátkozhat senkivel, mert ez közéjük fog állni… és ezért is mondta el ezt a könyvtárban… és úgy tűnt, hogy Justin megérti… de talán mégsem… talán az egész egy rossz döntés volt… az egész randi… az egész minden. De annyira szép lett volna... és még most is reménykedik.
Ezalatt a sárkány újra lecsapott egy áldozatára az erdőben, persze csak végig a szélén maradva, hogy figyelemmel kísérhesse az eseményeket. Eddig úgy tűnt, minden rendben zajlik.

/gazella/

by **Justin Taylor** Pént. Júl. 25 2014, 20:37

Szóval ez a baj … hogy én a kinti életemről mesélek neki és ez neki rosszul esik, mert nagyon szereti ezt a helyet és szeret velem és Timidussal lenni. Jól tudom, hogy ezt már el mondta nekem a könyvtárban és meg is értettem. De az előbb még azt mondta, hogy meghallgat és, hogy ez neki nem baj. Meg még kérdezte is, hogy hogyan szoktunk fel készülni a versenyek re. Hogyha egyszer kíváncsi volt rá akkor miért zavarja most ennyire? Akkor most mi van?
- Tisztában vagyok vele, hogy szeretsz itt lenni és, hogy nem akarsz vissza menni a kinti világba. És lehet, hogy egy kicsit sokat meséltem a kinti életemről … csak … tudod … senki sem szerette ha erről beszélek. Nem igazán érdekelte őket. Ezért volt jó amikor el mondhattam neked, meg azt is mondtad, hogy érdekel és még kérdeztél is arról, hogy hogyan készülünk fel a versenyekre. Azt hittem, hogy ez nem zavar téged. – Először olyan jól alakult minden és most tessék … megint ide jutottunk. Úgy tűnik, hogy Shunak az ehhez a világhoz való ragaszkodása és az, hogy én azért még szeretnénk innen ki jutni mindig is meg fogja nehezíteni majd a dolgokat. Most már csak az a kérdés, hogy innen hogyan tovább? Mi lesz majd ez után? Én azért remélem, hogy ez a dolog nem fog teljesen kettőnk közé állni, mert Shukaku nagyon fontos ember lett számomra. És nem szeretném ha e-miatt romlana meg a kapcsolatunk. És ha most úgy érzi, hogy így nem lenne neki jó mellettem akkor is barátok maradunk. Ha bár remélem, hogy erre azért nem kerül sor.
A következő pillanatban ismét zajt hallottam az egyik bokorból tőlünk nem messze és egy kicsit közelebb mentem, hogy megnézzem mi az. Amikor odaértem a bokorhoz akkor nem láttam semmi különöset. Körbenéztem de semmi ilyen nagyobb állatot nem láttam Így hát inkább a bokrok tövében kezdtem el keresgélni hátha valami nyúl volt, vagy menyét vagy valami más hasonló kis állat. Végül megláttam … két fekete kis szeme ki leskelődni a bokorból. De nem tudtam jól ki venni, hogy mi is az amit látok, szóval egy kicsit közelebb hajoltam hátha úgy majd rá ismerek.
- Szia kis haver! Hát te meg mi vagy? – Nem tűnt vadnak, így gondoltam ha már egyszer megtaláltam ezt az egész ártalmatlan vadat akkor levadászom. ( Tehát megsimogatom a fejét és jutalmul pontokat kapok. Wink

) Ki nyújtottam a kezemet a kis fekete szem pár felé, hogy meg simíthassam a fejét. A következő pillanatban pedig … gyerekek engem még soha életemben nem ért akkora csalódás mint akkor ott. De tényleg ezt nem kívánom senkinek. Legszívesebben ordítottam volna, de nem lehet mert akkor megint el kergetem az összes vadat az erdőből.
- EGY BORZ!
Kezdetek Erdeje - Page 24 2dwf3ti

Próbáltam halkan kiálltani, de a vége az lett, hogy olyan hangot adtam ki mint egy be rekedt heavy metal énekes. Közben a kezemet végig szorosan az orromhoz nyomtam. Nem hiszem el! Olyan kis ártalmatlannak tűnt! Többet kellene járnom erdőbe … neeee! Nem igaz … csak nekem lehet ekkora szerencsém, hogy sikerül ki fognom egy borzot. Mondjuk ez még csak hagyján. De az a szag! Az a rémes orr facsaró bűz! Az orrom teljesen bedöglött tőle … ezután tuti nem fogok érezni szagokat. Ajánlom, hogy ezért sok pontot adj Kayaba!!!
A nap tanulsága: „Soha ne nyúlj be egy bokorba se semmilyen cuki lény után, amíg meg nem tudtad mi az.” xD

by **Shukaku** Szomb. Júl. 26 2014, 06:26

A lány elmosolyodott, és egy pici könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Akárki könnyedén leolvashatta volna az arcáról, hogy ez a meghatódottság és az öröm könnye. Boldog volt, amikor Justint hallgatta, mert a fiú megint csak nem úgy reagált, ahogy ő azt hitte. Valahogy mindig képes volt nem önmagára gondolni elsőnek, hanem rá, a lányra. A rengeteg önző ember után… még annak ellenére is, hogy itt számtalan jó emberrel találkozott, ez még mindig fura volt. Megrázta a fejét, és még mindig mosolygott, úgy kezdte el gyorsan elmagyarázni, hogy mennyire is nem a fiú hibája ez az egész.
-Nem… én nem erre gondoltam. Egyáltalán nem. Csak… tényleg jó hallgatni, ahogy Diablóról beszélsz… viszont… ha ennyire szereted, akkor én attól félek, hogy téged zavar… hogy én zavarlak… meg ez az egész világ, ami miatt nem juthatsz ki. Érdekes amit mondasz… és talán… talán itt is elérheted ugyanezt…
A paci felé pillantott, és gyorsan le is sütötte a szemeit.
-Ne haragudj! Én… nem pótolni akartam a lovadat… ne hidd ezt! Csak… csak ha itt vagyunk… ha velem szeretnél lenni… és akkor most barátok vagyunk… viszont utána meg el szeretnél menni… itt hagyni… akkor nem tudom, hogy…
Zavartan pislogott a fiúra, és remélte, hogy nem kell befejezni a mondatát, mert megérti anélkül is. Ha valakit előre tudja, hogy elveszít, akkor mi értelme vele megbarátkozni, ráadásul ilyen szoros barátságba? Egyértelmű, hogy teljesen mást akarnak. Justin kijutni, Shu maradni, és emiatt hamar ellentét alakulhat ki közöttük, majd természetesen szét is kell menniük… talán még veszekedni is… harcolni egymással… amit nagyon nem akart. Nem akart olyasvalakit megszeretni, akit ilyen könnyen elveszíthet, és azt sem akarta, hogy ő állandóan fájdalmat okozzon a fiúnak azzal, hogy arra emlékezteti, hogy nem tud innen kijutni, és Shu mennyire boldog itt… biztosan irigy rá, vagy haragszik amiért ő boldog, Justin pedig folyamatosan vágyakozik a kinti világ után.
Ekkor azonban Justin újra észlelt valamit, most már sokkal óvatosabban és halkabban közelítette meg, majd ő is hozta a tipikus előítéleteit a szegény kis állatkákkal szemben, de Shu ezen is csak mosolyogni tudott, és amikor a fiú visszahátrált mellé, már a kezébe is volt a füzete, és ki is nyitotta a megfelelő oldalon.
-Igen, ő egy borz. Nem kell félned, nyugodtan elveheted a kezed az orrod elől.
Mosolygott, és még segített is a fiúnak, ha az félt megtenni. Az agy mulatságos dolgokra képes, és ha elhisszük, hogy az amit látunk az az, amit látni vélünk, akkor már a szagot is érezzük hozzá, ami ott sincs.
-Te is összekeverted szegénykét egy másik állattal. Nézd!
Tartotta a füzetet a fiú orra elé, amiben szépen le volt rajzolva a két külön faj.
-Ő a borz, akit te láttál. Itt a másik oldalon pedig a skunk, akivel összekeverted. Vele még nem is találkoztam itt, de tőle sem kell félni, mert csak akkor fog lesprickolni, ha megijeszted.
Vicces volt ez a kis közjáték, de legalább oldotta a feszült hangulatot.

by **Justin Taylor** Hétf. Aug. 04 2014, 11:06

- Nem zavarsz! Nem értem miből gondoltad, hogy zavarsz engem?! Tudod még amikor elindították ezt a játékot akkor tényleg minden áron kiakartam jutni. De sajnos be kell látnom, hogy az összes szintet végig vinni lehetetlen. Most már kezdek meg barátkozni azzal a tudattal, hogy életem hátra lévő részét itt kell le élnem. – Shukaku felé fordultam és miután befejeztem a mondandómat kicsit megsimítottam a fejét. Szegény lány mindig mindent túl szokott drámázni. Nem tudom miből gondolta, hogy zavar engem! Eleve ha zavarna akkor el sem jöttem volna vele ide vadászni. Azzal meg most már én is tisztában vagyok, hogy valószínűleg soha többé nem juthatok innen ki. De ez nem jelenti azt, hogy nem hiányzik a régi otthonom egyszerűen, csak meg kell szoknom, hogy most már az újban kell élnem. Aztán még ott volt az, hogy ő nem akarja pótolni Diablot a kinti lovamat. De hát nekem ez meg sem fordult a fejemben, hogy ő ezt pótolni akarná. Egyszerűen csak tudja jól, hogy szeretek lovagolni és ezzel szeretett volna nekem kedveskedni.
- Először is nyugodj meg. Egyáltalán nem gondoltam azt, hogy te pótolni akarod a lovamat. Másodszor pedig … - Az egyik kezemmel megfogtam Shu fejét kicsit közelebb húztam magamhoz és adtam az arcára egy puszit. – Az előző találkozásunkon nem arról volt szó, hogy csak barátok vagyunk. Emlékszel? – Mondtam mosolyogva, elmerülve azokban a nagy kék szemekben.
Amikor észre vettem, hogy az az állat amit levadásztam nem más mint egy borz, azt tettem mint amit bármelyik más normális ember. Gyorsan az orromhoz kaptam. Shukaku azonban gyorsan tájékoztatott engem, hogy nincsen mitől tartanom, el vehetem a kezemet. De hát ez egy borz! És szörnyen büdös!
- Össze … kevertem? – Shu az orrom elé tartott egy füzetet, amibe le volt rajzol egy borz és az a másik faj amivel össze kevertem. Erre az egész kis közjátékra már nem is mondtam semmit csak jót nevettem az egészen és vártam, hogy ezután most mi következik. Very Happy

by **Shukaku** Hétf. Aug. 04 2014, 12:55

-Te… te is rájöttél erre? Mármint… én… én Timidus miatt tudom, mert együtt kiszámoltuk… de…
Kicsit elhallgatott, és elgondolkodott azon, hogy hogyan is kellene ehhez az egészhez hozzáállnia. Ugye most már mindent elmondott a fiúnak, és ha nem is tette volna, akkor sem tudná azt hazudni neki, hogy képes vele együtt érezni, hiszen nem képes erre.
-Te… te azt mondtad, hogy sajnos be kell látnod. Azért gondoltam, hogy zavarlak, mert… mert ha velem vagy, akkor folyamatosan erre emlékeztetlek. És… és nem tudom, hogy neked ez mennyire rossz. Meg azt sem, hogy mennyire rossz azt látni, hogy én jól érzem magam, míg neked ugye hiányzik a kinti világ. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, és azt szeretném, hogy ne… hogy ne sajnosnak kelljen ezt az egészet megélned, hanem te is örülhess ennek.
Egy mosoly, amely biztató próbál lenni, bár elég szerényre sikeredik ahhoz, hogy ne legyen erőltetett.
-Én… ha elmondod, hogy mitől éreznéd jól magad, akkor majd igyekszem úgy csinálni a dolgokat, hogy jól is érezhesd magad tényleg. A lovat is ezért szereztem, mert említetted… na jó…
Kis nevetés.
-Rengeteget beszéltél arról, hogy mennyire szereted a lovakat, én pedig szeretném, ha semmiben nem szenvednél hiányt. Én… tudom, hogy nagyon nagyon sok dolgot nem tudok megadni neked, de azért megpróbálom, mert te is nagyon kedves voltál velem, és elvileg ugye…
Kis elpirulás, egy pillanatra félrenéz, majd vissza a fiú szemébe.
-Ugye akkor most mi barátok vagyunk, a barátok pedig igyekeznek mindent megtenni a másikért… azt hiszem. Nem sok barátom volt eddig.
Az állatka összekeverésére csak nevetett és legyintett.
-Ne aggódj, mindenki összekeveri. Ugyanúgy, ahogy a nyestet a nyuszttal is, vagy a legtöbb kígyót egymással a kobrán kívül. A kobrát még felismerik általában.
A puszit viszonozni már nem volt ideje, de a fiú kapott egy hálás ölelést. Valahogy… egy kis remény… egy csöppnyi remény… ő talán nem hagyja el. Justin nem felnőtt, benne meg lehet bízni. Nem úgy, mint a petekben… de azért eléggé ahhoz, hogy reménykedni merjen.

by **Justin Taylor** Szer. Aug. 13 2014, 19:29

- Értem mit mondasz. És egy nap talán, majd én is örülni fogok ennek. De most még nem megy. Most még csak barátkozom a gondolattal, mivel egészen eddig azon voltam, hogy ki jussak.
Hogyha Shukaku továbbra is a barátom akar lenni, akkor meg kell értenie, hogy egyenlőre én még ezt, hogy gyakorlatilag mi rabok vagyunk itt ebben a játékban, ezt nem tudom jónak fel fogni. Lehet, hogy majd később én is így fogom látni, de most még nem.
- Köszönöm, de már így is eleget tettél. Nagyon örülök Arninak és hálás vagyok érte. De ahogy az előbb mondtad vannak olyan dolgok amiket te sem tudsz nekem meg adni. Amiben pedig én nagy hiányt szenvedek az pont ez a dolog …
Most már Shu szerintem elég sok dolgot tud rólam és még tudni is fog majd az idő múlásával. De ahogy az előbb neki is mondtam ő sem adhat nekem meg mindent. Már így sok mindent tettek értem ide bent a barátaim amiért hálás vagyok nekik. De mindent ők sem tudnak nekem meg adni.
- Igen azok vagyunk. – Kis hatás szünet. – Egyébként ahhoz képest, hogy azt állítod hogy eddig nem volt sok barátod nagyon jól összefoglaltad a barátság lényegét. És ha bármiben tudok neked segíteni akkor csak szólj vagy küldj egy üzenetet.
Az állatok összekeverésére már csak egy nevetéssel és egy fej rázással reagáltam. A puszira pedig Shukaku csak egy hálás öleléssel válaszolt. Akkor most sikerült szert tennem egy újabb barátra. Miközben mi Shukakuval meg beszéltünk egy-két dolgot Timidus a bokrok és fák között ugrálva keresett újabb zsákmányok után.

by **Shukaku** Pént. Aug. 15 2014, 11:23

-Én... persze... várok... és... köszönöm...
Talán nagyon kevesen ismerhetik azt az érzést, amely a házalókat éri oly ritka esetben, ha kopogtatásukat szíves invitálás követi. Sajnálatos módon, hiszen ezt könnyen vehetjük annak, Shu ugyanígy járt a barátkozás terén. Sohasem gondolt kapcsolatra, vagy ilyesmikre, de még a baráti szó, vagy tovább menvén a barát szerzése is nehezére esett, legalább is megbarátkozni a barátkozás gondolatával. Félt az emberektől, félt a becsapástól, félt attól, hogy ha minden klappol is, akkor is valami közbe fog szólni, és el fogja veszíteni azt, akit végre közel engedett magához. Nem először történt volna ez meg, nem lett volna olyan nagyon különös. Már a kinti világban is volt olyan, aki csak azért játszotta el a baráti kapcsolatot vele, hogy utána a többiekkel együtt jót röhöghessen rajta, amiért a lány elhitte, hogy neki valaha is lehetnek barátai. Azután ott volt Chan, akivel még most sem tudta, hogy hányadán áll, hogy megbízhat-e benne. Ott volt Peter, aki a legjobb barátjának nevezte, de azóta eltávolodtak egymástól, bár a nyakláncot még most sem merte levenni, mert bízott abban, hogy az, aki a kijutás utáni segítséget is felajánlotta a számára, aki otthont adott nekik, talán komolyan gondolta a szavait, és nem csak becsapni akarta. Még sohasem volt igazi barátja a sárkányon kívül, így nem tudta, hogy mit kellene mondania, hogy mit kellene tennie most, hogy elvileg ők barátok. Itt volt ez a fiú, aki nem gyűlölte, és ha nem is értett vele egyet, de nem utasította el, csak időt kért arra, hogy megbarátkozzon a gondolattal. Csak szótlanul állt, kereste a szavakat, majd egy kisállat sietett a segítségére, aki után szaladhatott, így megúszta a kínos csöndet… egyelőre.

/szarvas/

by **Justin Taylor** Szer. Aug. 27 2014, 14:40

Az iménti beszélgetésünket kínos csönd váltotta fel. Ezt a témát, már nem is volt értelme tovább boncolgatni. Már mindent elmondtam Shukakunak amit egyenlőre úgy gondoltam, hogy tudnia kell. A többit meg majd akkor mondom el amikor már úgy érzem, hogy tényleg megbízhatok benne.
- Megvan! – A következőpillanatban villámcsapásként hasított belém az ötlet. – Mi lenne ha most megtanulnánk … vagy is tudom, hogy te nem vagy odaérte, de akkor megtanulnák lovagolni? Jól jönne egy kis lovaglás jártasság. – Ezután gyorsan vissza szaladtam az erdő szélére ahol Arni legelészett, hogy megnézzem mi van vele. Shukakunak pedig nem igazán volt ideje válaszolni a kérdésemre. Mondjuk akármit is mondott volna most én így is úgy is lovagolnék. xD Ha már egyszer van egy lovam akkor meg is kellene ülni.
- Ha akarod bármikor beszállhatsz, csak szólj nyugodtan. – Mondtam mosolyogva, majd gyorsan visszafordultam Arnihoz. Nagyon szerettem volna már felülni rá, de volt egy kis baj … a lovamnak se nyerge, se kantárja. Így egy kicsit rizikósabb lesz a dolog … igaz, hogy már ültem meg sőrén a lovat, de úgy nem olyan egyszerű sem az irányítása, na meg persze meg maradni sem könnyű rajta. De hát egyszer élünk nem? Majd max esek egy nagyot aztán vissza szállok a nyer… vagy is vissza ülök a hátára. Egy-két életpont vesztés után már úgy is menni fog, mint a karikacsapás.
Fel tettem a kezeimet Arni hátára, jól meg kapaszkodtam, majd egy nagy lendülettel sikerült felülnöm a hátára. Arni nagyon jól viselkedett, nem ugrott meg amikor megpróbáltam rá fel ülni hanem csak állt egy helyben mint ha ő kérte volna, hogy üljek fel rá. Egy kicsit vártam, hogy azért a ló is megszokja, hogy ember van a hátán, Arni sörényét pedig kantárnak használtam. Amikor már úgy éreztem, hogy megszokta a súlyomat, megadtam neki a jelet ügetésre. Először csak kis köröket tettem vele ügetve aztán úgy gondoltam, hogy bele vághatnánk egy könnyű vágtába. Végre újra lovagolhattam. Fantasztikus érzés volt Very Happy

. Olyan jó volt újra vágtatni. Ismét csak én és a lovam voltunk, a végtelennek látszó mezőn. De természetesen nem akartam nagyon messze menni Shutól, ezért amikor már úgy éreztem, hogy elég távol vagyunk visszafordítottam Arnit a másik irányba. Úgy tűnt minden jól megy. Már majdnem sikerült vissza érnem amikor Arni megijedt valamitől, felágaskodott engem pedig ledobott a hátáról. Igaz, hogy ebben a világban nem érzünk semmit, de még így is kinyögtem reflexből egy Áú-t. Csak később esett le, hogy nem fáj semmim, viszont az életcsíkom egy ponttal megfogyatkozott. Arni pedig egyenesen Shukaku felé vágtatott. Túl késő lett volna már ahhoz, hogy odaérjek és megállítsam a lovat.
- Shu! Menny onnan gyorsan! – Kiabáltam teli torokból. Arni azonban teljesen kitakarta a képet így nem láttam, hogy Shunak sikerült-e elugrania. Csak annyit láttam, hogy eltűnt, de feküdhetett volna akár a fűben is összetaposva. Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem magam és oda szaladtam ahol utoljára láttam Shut mielőtt a ló meg indult, de nem láttam sehol. Szerencsére nem sokkal később az elveszett lány már ismét előkerült … nem tudom honnan, mert nem láttam.
- Shu. Mond jól vagy? Nem sérültél meg? Nagyon megijedtem! – Mondtam miközben, szorosan átöleltem a lányt. – Soha többé ne hozd rám a frászt!
Miközben ki hevertem ezt a sokkot a síkságot kémleltem, hátha meglátom valahol Arnit. De szerencsére ő sem futott túl messzire és ismét boldogan legelt tovább.
- Szerinted mi lehetett az amitől Arni megijedt? *Hatás szünet.* Gyere nézzük meg! – Mondtam, majd gyorsan megragadtam Shu kezét és már indultam is vissza vele oda ahol leestem. Rövid keresgélés után meg is találtam a bűnöst. Az egyik bokor alatt szunyókált egy … kis … szőrös … manó? Még egy ilyen fura lényt … de érdekes! Csendre intettem Shukakut és letérdeltem a manó mellé a fűbe. Shura néztem és a földre mutattam jelezve „Gyere te is!”. Kicsit még csodáltam ezt a különös lényt, aztán amikor már nem bírtam tovább, közelebb hajoltam hozzá és elkezdtem csikizni. A kis manó nem igazán örült, hogy felébresztettem az álmából, de védekezni sem tudott. Szóval uzsgyi neki, fogta magát és el szaladt. Én pedig kaptam … PONTOKAT? Na ne … ez a kis lény is egy vad lett volna? Hangos hahotázásba törtem ki, amikor rájöttem, hogy itt valójában nem is kellene nevetni. De hát most mit tegyek, ha egyszer ez ilyen vicces? Még, hogy ez a manó vad legyen! xDD

by **Shukaku** Csüt. Aug. 28 2014, 06:57

Shu már nagyon régóta várta, hogy Justin meddig bírja ki, hogy vele foglalkozzon Arni helyett. Persze nem is várta el, nagyon szerette volna látni a fiút a lovon, meg azért is hozta a paripát, hogy neki örömet okozzon, és már az is végtelen kedvességről adott tanúbizonyságot, hogy idáig türtőztette magát. Azt azonban, hogy őt is meg akarta tanítani, már nem viselte ilyen jól, de azért mosolygott, miközben csóválta a fejét.

-Hát… itt azért ez nem megy olyan könnyen. Rengeteget kell gyakorolni ahhoz, mire a rendszer elég pontot tesz a jártasságodra, és nekem egyetlen pontom sincs a lovagláson, és ha te sem lovagoltál még itt, akkor neked sincs. Ez úgy működik, hogy először csak felülni tudsz rá, és esetleg valaki vezetheti neked, és ha ebből elég pont összegyűlt, akkor már magadtól is tudsz vele menni, és ha ebből elég pont összegyűlt, akkor már rendesen is, tehát vágtathatsz meg ilyenek, utána pedig már nem csak lovat, hanem bármilyen méretű állatot is megülhetsz… de ez nagyon sok idő, nekem több hónapba telt a horgászat meg a főzés kimaxolása…

És ezután, hogy elmondta ezt a rengeteg tapasztalatot, amit az itteni élete során tanult, mintha a fiú csak azért is rá akarna cáfolni, és pár perc próbálgatás után, már haladni tudott az állattal. Shu annyira meglepődött ezen, hogy talán ezért is nem tudott lépni amikor az állat felé közeledett. Teljesen elképedt, és azon gondolkodott, hogy mindez miként lehetséges. Talán a rendszer gyorsabban pakolja a pontokat az olyanoknak, akik értettek hozzá a kinti világban, és nem bénáznak az elején, így nekik kevesebbet kell gyakorolniuk? De ennyivel kevesebbet?! Vagy Shu kifogott valaki olyan csodaparipát, aki a hátán ülőnek azonnal kimaxolja a jártasságát? A lovászfiú nagyon kedves volt, talán pont egy ilyen, valami questhez tartozó paripát adott volna a lánynak, mivel látta, hogy ajándék lesz? Fogalma sem volt, de annyira nem, hogy Timidusnak kellett ellöknie a hátas útjából, hogy az ne száguldjon át rajta. A sárkány bár vadászott, de végig figyelt a védenceire, és ott volt, ahol lennie kellett. Vetett egy pillantást Shu életcsíkjaira, majd egy szemrehányó pillantást a fiúra, megcsóválta a fejét, majd szó nélkül visszaröppent az erdőbe. Megígérte, hogy hagyja őket, de Shu védelmét így is el fogja látni, akárhol és akármikor.

A lány persze fel sem fogta, hogy mi történt, még megijedni sem volt ideje, csak értetlenül pislogott az őt szorosan ölelő fiúra. Justin aggódott érte. Igazán, és valóban aggódott. És még őt hordta le, amiért ráhozta a frászt. A kis idomár csak bámult bele azokba a gyönyörű szemekbe, és bambán mosolygott, majd a következő pillanatban, már rongybabaként rángatódott az árnyharcos után, egészen egy szőrös manóig. Shu már sokszor találkozott a pici lénnyel, most azonban kivételesen nem a mob, hanem az bűvölte el, hogy a fiú milyen kedvesen bánik vele, és az, hogy milyen boldog… és ő is boldog volt, és bár fogalma sem volt arról, hogy Justin min nevet, vele együtt nevetett.

/ Kimagyaráztam neked, de ezt azért olvasd el. /

by **Justin Taylor** Vas. Szept. 07 2014, 19:49

Szerintem azok után ami történt Shukaku talán soha többet nem jön Arni közelébe … sőt nem, hogy Arni, hanem semmilyen ló közelébe. Nagyon megijedtem amikor megindult felé a ló és nem láttam, hogy mi történik. Akár agyon is taposhatta volna és akkor a lánynak vége. Azt sosem bocsátottam volna meg magamnak … hogy nem tudtam visszafogni a lovat. Szerencsére azonban Shunak nem esett baja, sőt szerintem én még jobban meg voltam rémülve mint ő. A lány csak értetlenül pislogott, nem igazán fogta fel, hogy mi zajlik körülötte. Szerintem még hülyének is nézett amiért így megijedtem. Még szép, hogy megijedek mikor én csak a háttérből figyeltem tétlenül … már nem tehettem semmit. Minden azon múlott csak, hogy Shu elugrik-e vagy nem.
- Sajnálom. – Lesütöttem a szememet és kezeimet ökölbe szorítottam. – Sajnálom, hogy nem tudtam vissza fogni Arnit és, hogy veszélybe sodortalak. Ha nem ugrottál volna el időben … akkor… - Nem. Nem abba bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna akkor. Nem akarom el hinni … hogy tényleg megtörténhetett volna. Ez a kép … ez a bűntudat … most már egész életem során kísérteni fog.
Szememet az előttünk elterülő mezőre vetettem, hogy lássam hova szaladt a lovam. Azért jó lenne tudni, hogy nem- e megsérült ő is mikor azt sem tudom mitől ijedt meg. Lehet, hogy valami kígyót látott ami akár meg is marhatta. Szerencsére azonban sem Shunak, sem Arninak nem esett semmi baja. Az egyetlen személy aki talán komolyabban sérült én voltam, mikor le estem a lóról. De erről már sikerült teljesen el feledkeznem, mert nem igazán érdekelt akkor, hogy mi van velem.
Az előző sokk és a szőrös manó vadászat alatt fel sem tűnt, hogy a nap már a végéhez közeledik. Már vadakat sem lehetett látni és az ég is narancssárga színbe váltott át.
- Lassan be esteledik. Ideje lenne el indulni. – Shu felé fordultam. - Köszönöm neked ezt a remek vadászatot és még egyszer elnézést a kellemetlenségért amit okoztam.

by **Shukaku** Vas. Szept. 07 2014, 22:16

Shu még akkor sem nagyon értette, hogy mi is zavarta meg annyira Justint, mit sajnál, miért szorítja ennyire erősen, mint nevetnek olyan nagyon, min kellett ennyire megkönnyebbülnie, miért kell megbocsájtania… nagyjából egyáltalán semmit nem értett ebből az egészből az ég egy adta világon, de azt tudta, hogy jelenleg semmiképpen és semmiért nem haragszik a fiúra, semmi oka nincs arra, hogy haragudjon, meg nem is tudja, hogy miért kellene haragudnia, de nem is fog akkor sem, ha megtudja, hogy miért kellene, mert biztosan csak butaság. Amikor pedig Justin még el is mondta, hogy mitől ijedt meg ennyire, őszinte nevetésben tört ki, és bár nem akart a fiún nevetni, mégis ez történt, de persze egyszerre vele is nevetett, és persze azon, hogy erről igencsak könnyen meg tudja őt nyugtatni, és soha többé nem kell majd ilyesmitől félnie, ha együtt mennek szafarizni.
-Jajj Justin!
Ölelte meg ő is most már szorosan a fiút, és csak nevetett. Legszívesebben megpaskolta volna a fejét, vagy valami, de nem akart ennyire anyáskodó lenni, de valahogy az, amit mondani készült, meg ez az egész szituáció, hogy ennyire felette volt a fiúnak mindenben, hála ennek a világnak, erre emlékeztette. Nagyon remélte, hogy nem fog ellentéteket szülni ez köztük. Justin nem volt az a tipikus fiú, de általában őket zavarni szokta, ha a lányok kerekednek felül valamiben.
-Justin, emiatt nem kell aggódnod. Semmi nem történt volna akkor sem. Ha szafarin vagyunk, akkor akár egy elefántcsorda is elüthet, mert nem sebeznek sokat. Huszonhármas szintű vagyok, meg fogom tudni magam védeni. Arni maximum egy-két pontot vett volna le a páncélomból.
Rámosolygott a fiúra, és látszott rajta, hogy ő valóban nem idegeskedett ezen.
-Nem okoztál semmi gondot. Sőt! Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos napot.
Egy füttyjellel üzent Timinek, megvárta, amíg Justin újra befogja Arnit, majd megfogta a fiú kezét, és elindultak a védett övezet irányába.

/ És useresen is nagyon szépen köszönöm! ^^ /

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 10 2014, 22:02

Koshitsu Esutel

Sokadik napja haladok el, ez a tábla mellett, de minden napra volt valami ügyes bajos tenni valóm, vagy a színtiszta edzés. Persze, vele voltam a legtöbbet, és most csak tartok egy kis nosztalgiázós napot, amikor még minden nap ellátogattam Rita boltjához csodálni a szabdalót. Titkon még talán a szívét is el akartam csábítani, csak hogy adjon egy szabdalót.. idióta én. Azonban most ez a tábla megállított. Belenéztem a naptáramba és egy dologra azonnal figyelmes lettem. Nioval odakint a rengetegben, egy évvel ezelőtt voltunk azon a dombon és ennek a napja, holnap esedékes. Ma pedig a tábla szerint táncos mulatság. Álarcos bál, a frontharcosok tiszteletére. Zárt körű rendezvény.
A legutóbbi érdekesre sikerült, gondoltam vissza az emlékeket felidézve. Mondhatni, izgalmas, rosszabbul is sikerülhetett volna. És persze, akkor használtam el első kristályom. Milyen nosztalgikus tényleg.. majd kissé kuncogva a kiíráson bandukoltam tovább.
Laboromba érve újult erővel havaztam el magam munkával és neki is láttam két újabb összetevőt, további két összetevővel pároztatni. Az elixir alig pár pillanat alatt elreagált és kiült a fiolára, kész is volt, már csak próbára le kell hajtanom. A boltot bezártam, a labor ajtaját magamra zártam leültem a székre, és legalább lábaim leszíjaztam. Remélhetőleg bírni fogják, bármi is lesz.Üzeneteim átnéztem és hagytam egy csókot a levegőben, majd szabad kezemmel lehajtottam az italt, amíg még hatni kezdett, leszíjaztam bal kezem majd jobb kezemre foggal húztam rá, az utolsó leszorítót. És ha nem lesz hatása? Akkor megint szenvedhetek egy órát, hogy lefejtsem magamról ezt a széket.

Vártam türelmesen, percek teltek el, de még semmi eldeformálódás, kaktusszá sem változtam, mondjuk arra már belőttem mindhárom kombinációt, amivel kaktuszt lehet csinálni bárkiből. Újra magamra néztem, de se színem, semmim nem változott.
Egy óra múlva.
Sikerült lehámoznom magam a székről és még mindig nem volt bajom. Felmentem az üzletrészbe, majd ki az utcára és zártam. Azonban az utcán az emberek mégis furán néztek rám. Furcsa lett, felettébb furcsa. Njk-k és játékosok is mind változékonyan reagálták le, amikor megláttak, utóbbiak csak nevettek, míg előbbiek, iszkoltak előlem. Visszatértem a boltba és egy tükör szerű felületet találva, az arcomon különleges mintázat terült szét. Ahogy a játékosok reagáltak, kinevettem, azt amit láttam, majd mégegyet nevettem azon, felfedeztem a "Batman" elixirt. Leírtam az összetevőket és már kihúzva magam a zárt körű est és álarcos bál felé vettem utam. "Én vagyok Batman!" Hangzatos poénkodással.

by **Koshitsu Esutel** Csüt. Szept. 11 2014, 16:35

*Egy időre száműzetésbe kergettem magam. Nem mintha lett volna valami bajom. Arra gondoltam, pár hét szabadságot kiveszek. Ami azt jelenti, hogy no boss és miniboss, se semmilyen kazamata kiürítése, stb, stb. Se küldetés. Se egyes emberekkel küzdelmek. Nem voltam hajlandó egy darabig ilyesmikkel foglalkozni. Élni akartam. Ezt tudattam céhtársaimmal is, megértettek. Sőt... mintha valami ragályt terjesztettem volna, megkaptam Anattól azt a pm-emet, amiben kijelentette, hogy ő most elmegy, s jól feltérképezi a szafarit. Na mondom, jó. Úgy tűnik, mindenkinek egy kicsit sok volt a munkából és felelősségből. Mi voltunk az Artes. Az összes tag, aki elérte a megfelelő szintet, mindig is részt vettünk a bossokon. Frontharcosok voltunk. Én is az voltam. Be kell vallanom, mindig kitüntetett érzéssel töltött el ez a tény, bár sosem tartottam magam igazán odavalónak. De Anat biztatott. És mivel ő bízott bennem, ezért én mentem. Mert elvárta. És mert tartoztam is neki. Túl sok idő eltelt már azóta, hogy bevett a céhébe ráadásul akkor sárga indikátoros voltam, így külön megtiszteltetés volt számomra, hogy bízni tudott bennem. Kb egy éve éltünk együtt a céhházban, a többi kis csapattárssal, s elvesztettünk több embert. Szusszanni akartam. Érezni akartam, hogy itt is lehet élni, nem csak harcolni. Túl sok volt már a harcból. :S És úgy tűnik, ezt Anat is megérezte. Úgy döntöttem, bejárom a szinteket, amiket csak lehet. Végre átjutottam a második x-be, ami éppenséggel nem a koromat jelenti, büszkeséggel töltött el, de félelemmel is. Tudtam, hogy vannak nálam sokkal magasabb szintűek is. De a magas szint az több felelősség is. Rápillantottam Anat piros pöttyére a térképemen, hogy világít-e még, jól van-e. Jól volt. Sóhajtottam egyet. Nem terveztem semmilyen küldetést elvállalni, mégis furdalt a kíváncsiság, vajon milyen küldetéseket, rendezvényeket írnak ki számunkra azon a nagy táblán. Annyira kicsi részre írták ki az újabb álarcosbált, hogy már-már úgy gondoltam, senki nem fog ott részt venni. Ráadásul egyre többen vannak azok, akik nem nézegetik a táblát. Kezd unalmassá válni az a sok felhívás. A könyökünkön jön ki. De már megint bál. *
~ Mi van, ha ez ismét csapda? Ott csak személyesen kaptunk üzenetet. Itt viszont ki lett hirdetve. ~
Visszagondoltam arra az estére. Eleinte annyira jó volt... és érdekes. Valahogy az a férfi titokzatossága sokáig mély nyomott hagyott bennem. Vajon ki lehet? Tudtam, hogy ha titokban marad a kiléte, akkor furcsa, misztikus hangulatot fog maga után hagyni az az este. És így is volt. Ha a való életben lettünk volna, talán zavaró lett volna a maszk az arcon. Viszket tőle az ember bőre, egyszerűen csak bosszantó, ha van valami az arcon. De itt cseppet sem volt kényelmetlen. Menjek? Ne menjek? Csintalan mosoly húzódott szám szegletére. Talán ő is ott lesz. Talán neki is felkelti az érdeklődését ez az ünnep. Azonban nem akartam felkészületlen lenni. Mi van, ha tényleg megint csapda? Így az első opciónak állítottam be a hazatérés kristályt, tudja a fene, mi következik. De miért akartam látni őt? Vajon, ha ismét maszkban lesz, megkérem majd, hogy vegye le? Vagy talán jobb, ha örökké ismeretlen ismerősök leszünk? Ki tudja, talán ezerszer elmentünk egymás mellett az utcán. Vagy együtt harcoltunk egy küldetésen. Talán egy frontharcos. Alex nem lehet... Anatot és Rent is felismerném bármikor. Hmm... Hmm... Úgy döntöttem, elmegyek. Nem biztos, sőt, valószínű, hogy nem lesz ott az a férfi, de mégiscsak érdekel ez az egész dolog, így felvettem azt a báli ruhámat, amit akkor hordtam, s azt az aranymaszkot. Ha ő ott van, akkor ebben felismer. A helyszín adott volt, első szint, de ahhoz át kellett menni a kezdetek erdején. Ott legalább nem túl magas szintűek a mobok. Nem volt kedvem maszkkal végigvándorolni Aincrad legsűrűbben lakott területén, így azt még nem vettem fel. De a ruha már rajtam volt. Az erdőben sétálgattam, s messziről már láttam a kijelölt helyet.*
~ Na jó... talán itt az ideje. ~
* És felvettem a maszkot. *

by **Akairo** Csüt. Nov. 20 2014, 09:52

Shukaku-chan :3

Aznap különös álmom volt. Egy üres és steril helyen voltam ahol egy láthatatlan valaki beszélt hozzám. Kérdéseket tett fel és a nevem kérdezte. Nem tudom hogy miért de valamiért nem az igazi nevem mondtam el. Egy régi becenévvel feleltem amit még a testvéremtől kaptam. Akairo. A hajam színe miatt nevezett el így és ő volt az egyetlen aki időnként ezen a néven szólított. Különös egy álom volt amiről aztán kiderült, hogy nem álmodtam. A játék része volt de mentségemre szóljon azt se tudtam, hogy egy játékban vagyok. Eszméletlenül feküdtem a fűben ki tudja mennyi ideig és mikor magamhoz tértem… Te mit csinálnál ha egy erdő közepén ébrednél furcsa öltözékben különös izéket látva, amik ugye státusz jelzőm volt vagy mi fene, és mindezt teljesen egyedül? Hát én egy megszokott formában reagáltam le. Pánikba estem. Olyan gyorsan pattantam fel a földről mint aki parázson feküdt volna és kétségbe esetten kapkodtam a fejem. Kérdések egész hadosztálya rohamozta meg a fejem. Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Ki öltöztetett át és mi az-az izé? Emikor megláttam az életcsíkom szinte meghűlt bennem a vér és csak egy dologra gondolhattam.
- Úristen! Cyborg lettem! – Kiáltásom bezengte az erdőt és egyből magamhoz
kezdtem nyúlni, leellenőriztem, hogy miféle implantátumokat ültettek belém de legalább az nyugtatott picit hogy első ránézésre nem változtam. Az egyetlen aminek sikerült kicsit elhessegetnie a pánik rohamot az a korgó gyomrom volt. Éhes… nagyon éhes. Normális ember mit csinálna a helyemben? elindul és keres egy falucskát vagy várost, erdész kunyhót vagy hasonló. Én mit csinálok? Neki állok vadászni a nulla vadásztapasztalatommal. De végül is egy lyukat csak tudtam ásni és letakarni némi faággal meg levéllel, csali az már nem volt de nem baj majd csak beleesik valami. A vacsora fogó meg volt hát elkezdtem felfedezni az erdőt és hohó én aztán felfedeztem. Később megtudtam, hogy csak alig pár szörny van csupán az egész erdőben, na hát én kapásból kifogtam egy vaddisznót.
- Nyugi pajtás, nem foglak bántani. – Próbáltam én szép szóval csitítani de neki ez nem tetszett. Vörösen felvillant a szeme o.O és elkezdett nekem rontani. Maga a malac is elég ijesztő volt de az, hogy még villog is… hát nem sokszor szaladtam úgy mint akkor… :3

by **Shukaku** Csüt. Nov. 20 2014, 09:54

Déjà vu. Francia kifejezés, mely azt jelenti: már láttam. Olyan jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele. Persze a mi esetünkben ez nem teljesen igaz, hiszen Shu teljesen biztos volt abban, hogy ugyanazt a helyzetet élik át, mint amikor még anno Hisame talált rályuk. Ugyan a kislány ezen tudott csak elgondolkodni, és ez a felismerés, és Hisame emlékének újbóli előkerülése miatt megdermedt egy pillanatra, semmit nem tudott cselekedni. Ám természetesen Timidust egyáltalán nem gyötörték ilyen emlékek. Soha nem beszélt arról, hogy hiányolná a barátját, nem kérte számon még Hinarit sem, hogy miért nem segített. Alexet mondjuk igen, de a fiú ígéretet szegett meg, amely Shu tanításai szerint igen nagy bűn volt. Mindenesetre az, hogy a sárkány nem blokkolt le, talán ha nem is mentette meg a fiú életét, hiszen a vadkan nem biztos, hogy megölte volna, mindenesetre megszabadította az üldözőjétől. Pedig igazándiból ma sem hősködni akartak, de úgy tűnt, hogy amiért a kislány arra adta a fejét, hogy segíti majd a kezdőket, úgy a kezdők botlanak folyamatosan belé, akiknek pont az ő segítsége kell, avagy jelen esetben Timidus segítsége, hogy elhessegessen egy őket hajkurászó mobot. A pet meg sem várta, hogy a fiú észrevegye, hogy mi történt, landolt az idomár mellett, és csak egy szót szólt.
-Szívesen.
Shu pedig bátortalanul figyelte a történteket. Nem igazán tudta, hogy mit kéne mondania, hogy hogyan segíthetne, és nem is akarta megijeszteni a másikat, aki láthatóan már így is eléggé pánikban volt, úgyhogy csak barátságosan integetett.
-Izé… szia… tudunk valamiben segíteni?

by **Akairo** Csüt. Nov. 20 2014, 09:57

Úgy érzem ez bizony nagyon nem az én napom. Nem elég, hogy egy ismeretlen helyen ébredek a jó ég tudja, hogyan kerültem oda és feltételezhetően robottá is változtam de még egy magát kocsi hátsó lámpának képzelő agresszív malac is megtámad, és hogy ezt még tovább fokozhassuk lassan kezdett kibontakozni előttem egy lány látképe is.
- Hééééé! Fuss… Menekülj! – Ordítottam oda torkom szakad tából, már amennyire ezt tudtam futás közben. Hiába, nem tehettem őt ki annak a veszélynek, hogy a malac esetleg neki rontson. Össze kellet szednem minden bátorságomat de végül egy hirtelen fékezéssel megállok és egy gyors hátra arcot dobva megálljt akarok parancsolni a malacnak.
- Eh? – A malacnak ami eltűnt. Pedig az előbb még itt futott mögöttem. Egyre furcsább és furcsább volt ez a nap. Hátrafordulok ám ekkor már halottam egy hangot. Ahogy megpillantottam az izét rögtön hátra hökkölök sőt, érzem hogy lesápadok. Egyáltalán mégis miféle lény ez? Azt hiszem ez volt az a pont ami már túl sok volt nekem, egyszerűen hanyatt vágom magam és a fejem fogva igyekszem felébredni mert biztosan még mindig csak álmodom.
- Ez csak egy álom, ez csak egy álom, ez csak egy álom… - Motyogom magamban behunyva a szemem. Ki akarok zárni mindent a fejemből. Mire kinyitom a szemem ott fekszem az ágyamban és majd egy jót nevetek az egészen. Egy újabb hangot hallok, ezúttal másabb mint az előző. Kedvesebb, aranyosabb. Mikor kinyitom a szemem még mindig a fák lombjait látom amik valamennyire eltakarják az eget. Nem álmodom.
- Hol vagyok? – Ülök fel végül és nézek körbe ám mikor a pillantásom találkozik az izével ismét megrettenek és kissé hátrább csusszanok. – Mi ez a valami? – Kíváncsiságom azért valamivel erősebb a félelmemnél így kicsit közelebb hajolok hozzá sőt ha kell négykézláb közelebb kúszok hozzá.
- Ez igazi? Harap? – Nyújtom felé óvatosan a kezem ahogy a kutyáknak is szoktam, hadd vegyen csak szagmintát.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 20 2014, 09:59

Na hát ez azért már tényleg modortalanság. Igazán tudhatná már mindenki, hogy gyorsabb teleport kristályt használni, mint futkározni. Meg azért kinézné Shuból a fiú, hogy elmenekül, amikor szegénykének pont segítségre van szüksége? Hát milyen gyávaságról meg gonoszságról adna már az tanúbizonyságot? Természetesen a lány nem fut el, bár mást sem nagyon tesz, a sárkány azonban a leírtak szerint cselekszik, így a probléma nagyrészt meg is oldódik, legalább is ami a malackát érinti. A fiú azonban ettől sem tűnik sokkal boldogabbnak, még meg sem köszöni a segítséget, hanem csak fogja a fejét, és dülöngél, mint valami őrült. Álom? Hát persze! Ez a fiú is most ébredt a hibernációból, és nem érti, hogy mi történt. Ők még Kayaba bácsi beszédét sem hallhatták? Ha onnan is ki lettek hagyva, akkor tényleg elég vacak lehet nekik ilyen gyorsan szembesülni a dolgokkal. Na persze Shu már gyakorlott az újoncok betanításában, és azt is tudja, hogy mi az első lépés. Na persze ezt is megakadályozza, hogy a fiúcska máris érdeklődik, ráadásul Timidus után. Azt sem tudja, hogy hol van? Ennyire nem tudja? Shu elővarázsol egy szendvicset, és odanyújtja neki.
-Biztos nagyon éhes vagy, sokáig aludtál. Aincradban vagy, és csak nemrég ébredtél fel. Tudod, mint Csipkerózsika. Ezért is vagy ennyire éhes. Egyél nyugodtan, addig elmondom a fontosakat, és utána kérdezhetsz.
Ha nem fogadja el, akkor megcsóválja a fejét, és mosolyogva a kezébe nyomja.
-Szóóóval… most itt vagy Aincradban. Amikor felvetted a sisakot, akkor bejöhettél ebbe a világba. Mi már két éve vagyunk itt. Ő pedig Timidus. Tollas sárkány.
-Harapni pedig harapok, de csak akkor, ha erre okot adsz.
-Ő egy pet, és a barátom. Azért van mellettem, mert idomár vagyok, és az idomárok mellett általában mindig van egy társ. Te milyen kasztot választottál a belépésnél?

by **Akairo** Csüt. Nov. 20 2014, 10:01

Ahogy a lány előveszi a szendvicset nagyot nyelek, és szinte ezzel egy időben a hasam is korogni kezd.
- Kö-Köszönöm. – Veszem el megfeledkezve az izéről egy kis időre és próbálom feldolgozni az információt amiket a lány mond miközben a lány mond. Aincradban vagyok és aludtam? Átkerültem valami másik dimenzióba vagy mi? Nem igazán akart még mindig össze állni a kép ami annak is volt köszönhető, hogy a sárkány mint ahogy azt megtudtam megszólalt. Majdnem megfulladtam az éppen lenyelni készülő falattól meglepettségemben és ahogy sikerült összeszednem magam fellelkesülve hajolok jóval közelebb hozzá.
- Te tudsz beszélni! Ez király! Egy igazi, beszélő sárkány! – Kezdek el össze vissza nyújtózkodni a nyakammal, hogy minél jobban megvizsgálhassam és ha esetleg engedi még a szárnyait is igyekszem megtapogatni . – És, és tudsz tüzet is fújni meg repülni meg immunis vagy a varázslatokra meg ilyenek? – Egyből ki is ment a fejemből az eddigi problémám, elvégre nem minden nap találkozik az ember egy sárkánnyal. Persze azért nem zárhattam ki mindent magam körül így a lány szavaira is igyekeztem figyelni ami azért elég nehéz volt mert… mert egy sárkány van előttem! Miután sikerül kiszórakoznom magam leülök a földre is a homlokom dörzsölve igyekszem összegezni a dolgokat.
- Bocsi csak kicsit össze kell szednem magam. – Szabadkozom, nem akarom őt nagyon váratni. – tehát már régóta alszok az erdő közepén és ez egy Aincrad nevű hely ahol morcos villogó szemű malacok és sárkányok élnek és ti már két éve vagytok itt… - Csak az utolsó pár szó kimondása után esik le hol is vagyok. – Basszus… ez… ez… ez az az izé. – Pattanok fel a földről és kezdek el kétségbe esetten csettintgetni. – Az a virtuális izé ahová mindenki beragadt! A hang az álmomban, sisak meg szavak amiket nem értek. – Kezdem el hevesen rázni a fejem. – Nem, én… nem. Sose használtam az izét, egyáltalán mikor és… - Hirtelen eszembe jutott, hogy mennyi ideje is vagyok én már idebent. – Hanyadika van? – Kérdem a lányt.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 20 2014, 10:03

Nem, megfulladni sem tud a szendvicstől, vagy legalább is Shu sohasem hallott olyat, hogy valaki Aincradban megfulladt volna, legalább is védett területen belül biztosan nem, és elég közel vannak az erdő széléhez ahhoz, hogy berángassa oda, mielőtt bármi baja esne. Suzutól ugyan már nem kell tartania, de még mindig figyel arra, hogy közel legyen a biztonsághoz akkor is, ha esetleg valahogy kicseleznék a kristályát, amiből most már pót is van neki, egyik a zsebében, másik az inventoryában, na meg persze Timidusnál is, amiről azonban Shu nem tud. Mindenesetre megvárja, amíg a fiú kiköhögi magát, és már boldogan hallja, hogy Timidus hirtelen nem ez, hanem te, ami nagyon jólesik a lelkének. Egy intéssel jelez a petnek, hogy hagyja magát, és ő így is cselekszik. Engedi, hogy tapogassák, még ki is tárja a szárnyát Akaironak, hogy jobban megnézhesse. A kérdéseire azonban csak fejét csóválva reagál.
-Ismerem a meséiteket ember, de a fajom nem minden tagja olyan, mint amilyennek ti elképzelitek. Vannak tűzsárkányok, ismerek is párat, Nestorral még te is találkozhatsz, de én tollas sárkány vagyok, nem fújok tüzet. Repülni természetesen tudok, a varázslatokra pedig…
Itt segélykérően a lányra néz, mert egyáltalán nem érti, hogy miért kellene neki ellenállni mesebeli dolgoknak, de Shu csak halkan kuncogva inti le. Ekkorra viszont végre a fiú is megvilágosodik, és rájön arra, hogy miként, és legfőképpen hova került, így ezek után talán már könnyebb lesz szót érteni vele.
-Kettőezer huszonnégy november tizenkilencedike van. Szerda és négy óra körül. Ha megnyitod a menüdet, akkor egyébként te is megnézheted. Üdvözöllek Aincradban. Egyébként… beljebb kéne mennünk, hogy védett területen legyünk, és ha még mindig éhes vagy, meg mondjuk szomjas is, akkor szívesen meghívlak valamire, és akkor addig kérdezhetsz. Van kedved?

by Ajánlott tartalom