Kezdetek Erdeje

/Saru/
Rögtön megtudtam, hogy az az aranyszínű állat ennek a srácnak a tulajdona vagyis az volt. Hiába kiabált nem fogadott neki szót inkább velem maradt. Erre a ficsúr bedobta a durcit és azt mondta maradjon velem ha akar. Semmit nem tudtam az itteni állatokról sem arról, hogy egy idomárnak hány állata lehet összesen. Eléggé érdekesnek tartottam a tökmagot és úgy véltem az előbbi durva viselkedésem után kissé emberibbre vehetném a figurát.
-Nem kell félned öcskös nem akarom elvenni az állatkádat bár nagyon érdekes. Te maki egy egy ötöst.-
Egy ideig hatalmas tágra nyílt szemekkel bámulta a nyitott tenyeremet majd lehajolt és őt apró valamit tett bele a kezemben. Mivel nem tudtam miket kaptam ajándékba rögtön elejtettem őket és kissé bosszankodva fordultam hozzá.
-Te nem tudod, hogyan kell ötöst adni? Látszik, hogy nem foglalkoztak veled. Ne idefigyelj nyisd ki az ujjaidat és csapd bele a tenyerembe. Akkor kell ezt csinálni ha köszönsz egy havernak. -
Mire kimondtam apró mancsát bele is csapta a tenyerembe erre féltékeny morgást halottam a lábaim mellől. Lenéztem és a kis gekó csikorgatta a fogait. Azok után amit vele műveltem még mindig táplált irántam bizonyos érzelmeket hisz másképp nem lett volna féltékeny. Lábam orrával enyhén megböktem a gyíkot és próbáltam megnyugtatni.
-Ne morogj te bőrcsizmának való. Nem marad velünk örökre csak kicsit kíváncsi ez a szőrmók.-
Abban a pillanatban a majom minden figyelmeztetés nélkül otthagyott engem a fekete hajú srác elé lépett és úgy tartotta oda neki csöppnyi tenyerét, ahogyan tőlem látta nemrég.
-Látod? Igazam volt vagy igazam volt?- mondtam teljesen elégedett arcot vágva.

Kusumi Ayanival játszok ^^

- Hogy minden várost és falut erdő köt össze... ez az Akihiko lehetett volna fantáziadúsabb is. Zsörtölődtem magamban, bosszantott szerettem az erdőket de csakis nappal mikor fény világit meg mindent. Este félhomályban olyan sejtelmesnek ijesztőnek hat minden. Még a hideg is kirázott, a fák lobjai és ágaival a szél játszadozott, azok pedig az én idegeimmel. Ilyenkor az ember hajlamosabb kissé paranoiásabb lenni, és miden bokor mögött egy szörny alakját látja kirajzolódni, mi persze pár másodperc múlva kiderül hogy csak a szemünk lett megcsalva. Igyekeztem az ösvényen maradni, de már fáradtam is, tudtam hogy legalább a legközelebbi fogadóig el kéne értem. De a sok séta és után már tényleg kezdtem fáradni, így úgy döntöttem megállok pihenni egy tisztásosabb területen. Nem is kellett hozzá túl sokat sétálnom, az út kiszélesedett és ketté vált volt egy rövidebb ösvény melynek a végét már az elején is lehetett látni. Kiszélesedett majd egy ovális tér tárult a szemem elé, a látvány gyönyörű volt nem csak azért mert a ritkás fák miatt volt némi fény amit a hold és néhány csillag biztosítót nekünk, előrébb mentem és kissé az oldalán gy gőzölgő melegforrást véltem megpillantani. Szemeim elkerekedtek, valahogy nem gondoltam hogy ilyesmivel is össze futhatok egy erdőben. Közel mentem hozzá majd bele lógattam a lábam, nem éreztem melegnek inkább kicsit csiklandozott. Nagyon jól éreztem magam és úgy döntöttem még időzök itt egy kicsit. Nyugalmam a tőlem nem messze lévő erdőből eredő nesz zavarta meg. Nem szálltam ki de kardom elő vettem, sosem lehet tudni. Így nem tettem mást mint csendben figyeltem. Nem kellett sok hogy a kirajzolódó körvonalakban egy ismerős alakot véljek felfedezni, sőt kettőt is mikor jobban odafókuszáltam. Egy pillanatra nem is tudtam hogy mit csináljak, elvégre ezzel a lánnyal volt egy lezáratlan ügyem, melyet mindenképp szeretnék tisztázni. Bocsánatot akartam tőle kérni, egy olyan tettért amire lehet nincs is bocsánat. Így eléggé bátortalanul szólítottam meg.
- Aya..ni-chan. Majd kiszálltam a vízből és oda siettem hozzá, lépéseim eleinte lassúak voltak, majd úgy döntöttem történjen bármi, megteszem. Oda léptem a lányhoz majd egyenesen rá néztem.
- Bocsánatot szeretnék kérni a múltkori viselkedésemért, nem tudom hogy történhetett ez meg, nagyon nem rám vall az ilyesmi. Remélem azóta mindketten jobban vagytok. Mondtam miközben mélyen meghajoltam. Felegyenesedni csak akkor egyenesedtem fel ha a lány mondott valamit.

Csodálatosan festett az éjszakai ég melyen apró tűhegynyi foltokként ragyogtak a csillagok. Sokkal szebbek és jobban láthatók voltak mint odahaza a valódi világban. A sok felhő és a városok fénye mindig megakadályozott abban, hogy a szépségükben gyönyörködhessek. Sajnos azonban azok a fényes foltok valóban csak fényes foltok voltak nem pedig olyan helyek amiket meg lehetett látogatni pusztán díszletek egy hatalmas vásznon. Ez a tény azonban nem lombozott le ugyanis én az égen nem pusztán világító égitesteket láttam. Amit az én szemeim láttak az nem volt más mint maga a sárga gyönyör arany. Millió és millió aranyérme mely csak arra várt, hogy megszerezzem és minden az enyém lehessen. Elismerés, hírnév, vagyon úgy tűnt idővel mind az enyém lehet mivel többet nem engedtem, hogy korlátozzanak vagy becsapjanak. Vágyakozó tekintettel bámultam az eget miközben elterültem a földön és fejemet egy vaskos fának támasztottam mivel az erdőben nehezen lehet párnát találni. Az ostoba szörnyektől nem tartottam ugyanis egyike voltam a legtöbb tapasztalati ponttal rendelkező játékosoknak és nemrég magamnak is bebizonyítottam a farkasok kivégzésével egyedül is boldogulok. Arcomon gonosz mondhatni sátáni vigyor díszelgett miközben szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat képzeltem el. Képzelgésemet azonban egy lépés zöreje szakította félbe. Lustán oldalra néztem és szemem sarkából megpillantottam Kanát a céhem vezérét. Kicsit meglepett ugyanis nem számítottam rá, hogy ilyen hamar utánam jönnek. Az viszont zavart, hogy egyetlen egy ember jött csak még ha az maga a céh feje is. Elkezdett kiabálni velem holmi üzenetekről meg arról mi a fenét művelek.
-Hogy mi a fenét művelek?-
Mondtam egyhangúan miközben még mindig az eget bámultam nem is törődve azzal milyen közzel lehet hozzám.
-Nagy bátorságra vall, hogy egyedül merészkedett utánam a farkasokkal teli erdőbe fenséges céhfőnök kisasszony-
Igaz, hogy normális hangomon szóltam de finoman érezni lehetett benne a megvetés és a szánalom ízét. Gyorsan térdelő állásba helyezkedtem onnan pedig felálltam és szemtől szembe néztem azzal a nővel aki egymaga jött utánam. Az arcomon gonoszul vigyorgott mely jobban hasonlított egy maszkra.
-Hogy ki mit csinált arról beszélhetnénk ítélet napig. Nem én vettem fel egy zöldfülűt csupán a csili vili surranója miatt. Nem hagytam magányban és rettegésben. Nem én parancsoltam annak a gyalog kakukknak, hogy végezzen egy csapással azzal a nyamvadékkal.-
Mindegy egyes szavam élesebbek voltak még a legtökéletesebb katanáknál is.
-Meguntam, hogy mások árnyékában kell éljem ezentúl a magam ura leszek és azt csinálom amit jónk látok.-
Élvezettel hallgattam minden egyes szavamat ahogyan azt a nőszemélyt sértegettem és valósággal kéjmámorban fürödtem volna ha ettől elsírta volna magát. Látni akartam előttem a porban és megaláztatásban fetrengeni ahol jómagam is dagonyáztam eleget.

Jobb csuklómat a levegőbe emeltem majd mutató ujjamat az égnek szegeztem és jobbra-balra rángatni kezdtem mint egy ingát miközben idegesítő hangot adtam ki magamból.
-Cö cö cö.Nem figyeltél főnök asszonyka. Én nem szöktem meg sehonnan éppen ellenkezőleg. Elegem volt abból, hogy rátok pazaroltam az erőmet. De fel nem tudom fogni, hogy miért rohansz az egyik kudarcod meg hamisíthatattlan bizonyítéka után. Engem nem tudtál úgy az újaid közé csavarni mint azokat ott a kapunál. Nálam nem működik a csábos bűverőd-
Mikor azt vágta a fejemhez, hogy önző vagyok teljesen elképelt arcot vágtam. Szemem és a szám elkerekedett a tisztán látható színpadias meglepődött égtől és jobb kezemet a szívemre szorítottam. Fel nem bírtam fogni, hogy mondhatott ilyesmit nekem, hisz mióta csak be lettünk zárva annyi mindent tettem másokért. Majd a nőszemély előre lépett és olyan keményen arcon vágott, hogy jobb lábammal lépnem kellet egyet, hogy meg tudjam őrizni az egyensúlyomat. Az a szemét képes volt megütni. Utánam jött zaklatni mindenféle sértéseket vágott a fejemhez ráadásul meg is ütött.
~Nem kell félned ez a pofon azt bizonygatja, hogy féltékeny az erődre és azt hiszi el akarod venni a céhét. Azonban egy olyan szedett vetett társaságra nincs szükséged. Önteltség és irigység beszél belőle.~
Mondta a fejemben egy bársonyos hang ki egész idáig mellettem volt és tanácsokkal látott el. Mióta Zaraki meghalt halottam a hangját, de én ostoba nem figyeltem rá eléggé mit mondott csak képzelgésnek gondoltam. Viszont ott a csiga barlangjában rá kellet jönnöm egész végig a javamat akarta ezért elhatároztam hallgatni fogok a tanácsára.
-Ez szép mondhatom. Ide jössz azzal a mesével, hogy vissza akarsz csalogatni erre képen törölsz és mindenféle sértegetéseket vágsz hozzám. Akkor is önző voltam amikor odaadtam Kotának a legértékesebb kincsemet a gyorstalpalót? Ami nélkül biztosan nem vettél volna fel mert arra fájt a fogad. Nem igaz? Céh főnök asszony. Nem vártam másra mint egy kis elismerésre és, hogy segíthessek másokat és helyette mit kapok? Koholt vádakat.-
Ezzel megdörzsöltem az arcomat ahol Kana megütött. Az újabb szavai viszont lángra lobbantották a lelkemben fortyogó poklot. Minden egyes mondatnál egyre hangosabban és indulatosabban beszéltem vele habár ott állt közvetlenül az orrom előtt.
-Szóval most meg hízelegni próbálsz? Ha olyan erős vagyok mint állítod, hogy lehet nem nyertem meg egy párbajt sem?! Hogy lehet, hogy Zaraki aki egy tapló állat volt feláldozta magát értem. Miért nem voltam képes azzal a fene nagy erőmmel megvédeni őt és másokat!? Áruld el nekem!-
Azt utolsó szavakat könnyben ázott arccal kiabáltam méghozzá teli torokból bele adva minden érzelmemet. Kana talán nem is sejtette, hogy azok voltak társalgásunk kezdete óta az első őszinte szavaim. A bennem lakozó furcsa hang végül megnyugtatott és sikerült lecsillapodnom. Majd megtöröltem az arcomat és újra azt a groteszk mosolyt öltöttem magamra majd tekintetemet az égre szegeztem és következő szavaimat a soha meg nem haló csillagoknak intéztem.
-De annak az időnek vége. Soha többet ne hal meg senki mert én nem adok rá engedélyt. Ezentúl az lesz amit én mondok. A képemre formálom ezt a világot csak várjátok ki.-
Ezután újra a hepciáskodó kisasszonyra fordítottam tekintetemet.
-Vége az egyeduralmatoknak nem parancsolgathattok másoknak többé. Az ilyen csitrik főleg nem akik egy pofont sem érdemelnek meg. Gyenge vagy és szánalmas senki se lenne hajlandó követni téged.-

Nem tudtam mi ütött ebbe a lányba azonban hiába mondtam neki akármit nem volt képes felfogni miről is beszélek. Egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy önző vagyok meg szemétláda és csak magammal törődök a többiekkel nem is foglalkozom. Ő sem foglalkozott velem sokat hisz alig beszélgetünk idáig pár szónál többet. Nem érdekelte ki vagyok honnan jöttem nem kérdezett a múltamról semmit mit csinálok odakint a való világban. A helyett mindenféle szitkokat zúdított a fejemre amitől néztem mint a sült hal. Sose találkoztam lánnyal kinek ilyen mocskos szája lett volna mint ennek az íjásznak előttem. A férfiakat tartják a káromkodósabbnak azonban még a legrosszabb pillanatomban sem beszéltem így mint az állítólagos vezetőm. Arról próbált meggyőzni, hogy olyan játékos vagyok mint a többi játékos semmi különös nincs bennem. Sértőnek találta amiért egy kicsi egy morzsányi törődésre vágytam az állítólagos társaimtól. Utána abba kötött bele, hogy kinyilvánítottam a véleményemet meg többieknek sokkal több oka lehetne a nyavalygásra mégsem teszik. Azért mert én egy hisztis kis senkiházi vagyok és mégsem érdemlem, hogy visszamenjek hozzájuk azonban ők kegyesek lesznek és visszafogadják az én hálátlan pofámat. Utána önmagáról kezdett áradozni mennyit áldozott fel a beteg szüleiért és most a játékosok miatt amiért elvállalta a céh vezetői posztot. Azt vártam, hogy egy újabb pofon kisgazdája leszek ám ehelyett a legváratlanabb dolog történt megölelt. Nem emlékszem mikor volt utoljára, hogy egy lány megölelt volna engem rövid életem során. Furcsa bizsergető melegség kezdett lángra gyúlni a mellkasomban és terjedt szépen az egész testemben mint kolera. A fejemben megint megszólalt az én segítő jótevőm hangja.
~Ne hallgass erre a némberre át kar verni téged. E alkarja lopni az erődet, hogy minden az övé lehessen, és, hogy ne láthasd soha többé a szüleidet. Légy erős és állj ellen a csábításának különben mind itt pusztultok.~
E hallatán rögtön ellöktem magamtól a leányt riadt arckifejezéssel. A szívem olyan hevesen dobogott mint gőzmozdony. Hangomon tisztán érződött a kétségbe esés.
-Ne közelíts ez ez csak trükk. Nem hagyom, hogy hátba támadj.-
Pár pillanatra rá sikerült lenyugodnom.
-Nem tudom mi bajod ám nem csekélység. Egyszer mindennek elhordasz máskor meg úgy dorombolsz mint egy kiscica. Teljességgel igaza volt neki nem bízhatok senkiben csak benne akkor élhetem csak túl ezt a világot. Van még mondani valód mert még dolgom van.-

Hirtelen a semmiből egy gyenge női hang szólalt meg a hátam mögött. Kissé megrémülve oldalra fordultam így egyszerre láthattam mindkettőjüket ha netalántán valami rosszban sántikáltak volna. A Kanával való beszélgetésbe annyira beleemlegettem, hogy észre sem vettem a mögém osonó egyént. Egy kardot szegezett nekem is úgy kezdett kioktatni engem. Arról beszélt, hogy gyenge vagyok akárcsak ő és ő nem panaszkodik mint egy csecsemő. Majd ezután elkezdte Zaraki nevét ócsárolni ami már túl soknak bizonyult. Van egy régi mondás miszerint halottakról jót vagy semmit de úgy tűnt a lány se a mondást se az árnyharcost nem ismerte.
-Idefigyelj kis hölgy nagyon félre vagy tájékozódva vele kapcsolatban. Életemben először ő vele párbajoztam és legyőzött. Rendkívüli harcos volt sokat tanultam tőle. Ráadásul mikor legyőzött felajánlott nekem egy kérdést mely döntött életemről és halálomról. Nyugodtan megölhetett volna, de nem tette mert felébresztett bennem valamit amiért mindketten élveztük a harcot. Az alatt a rövid idő alatt míg harcoltunk vagy küldetésre mentünk soha nem játszotta meg magát mindig a valódi arcát mutatta nekem. És visszatérve rád az ember olyan amilyen lenni akar. Azért vagy gyenge mert az akarsz lenni különben nem itt tartanál.-
Igaz fölösleges volt bármit is mondanom mert Kana már leteremtette az újonnan érkezőt azonban úgy éreztem muszáj elmondani azt mi a lelkemet nyomja. Ezután visszafordultam Kanához és igyekeztem felidézni hol is tartott a mi kis eszmecserénk.
-Hálás vagyok asszonyka, de már nincs szükségem mások védelmére. Észrevetted hála neki kicserélődtem ujj ember lett belőlem. Végre olyan leszek amilyennek mindig is kellene lennem. Elveszem azt ami jog szerint engem illet nem várok segítséget és nem is adok. Lenézem a nálam gyengébbeket mert másra nem valók. Megismertettem magamat ezzel a világgal úgy, hogy minden kincset megszerzek és minden szörnyet a földel teszek egyenlővé-
Befejezve a nagy monológomat egy széles ördögi vigyor jelent meg a képemen mely egyáltalán nem volt szépnek nevezhető.
-Csak várjatok és minden meg lesz amit ő megjósolt nekem és akkor hinni fogtok nekem és nem merészeltek többé rám támadni.-

Az újonnan jött hölgyemény nem bánta meg szavait melyet az elhunytról mondott és ragaszkodott a saját vélemény jogához. Azt mondta csak akkor segített Zaraki bárkinek is ha haszna származott belőle utána rá se hederített. Miután kimondta ami a begyét nyomta elhagyott minket így újra kettesben maradtam az én nyafogó céh főnökömmel. Kana várt egy ideig majd jelentőségteljesen megszólalt azon a lágy könnyed hangján. Megtengette, hogy elmenjek ami elég furcsa volt ugyanis nem kértem semmiféle engedélyt. Majd arról kezdet beszélni, hogy számít rám a harmadik nagyfőnök elleni csatánál és küld nekem egy üzenetet ha indul a haddelhadd. Arról is beszélt ha hírnevet és vagyont akarok szerezni mindenképpen ott van a helyem köztük. Hiába magyaráztam ennek a nőnek úgy tűnt egyáltalán nem figyelt arra amit mondtam. Csak nézett azokkal a nagy csillogó szemeivel de semmit nem fogott fel. Egyik fülén bement majd a másikon ki. Ha azt akartam volna, hogy továbbra is parancsoknak engedelmeskedjek akkor ottmaradtam volna velük.
~Ne hagyd, hogy folytassa a kisded játékát. Ne feled szabad vagy és oda mész ahova akarsz.~
Mikor elkezdett a lány távolodni tőlem magabiztos hangon megszólaltam.
-Nem.-
Majd vártam egy kicsit hátha felém fordul és folytattam a mondandómat.
-Megmondtuk mostantól nem vagyok a bábod. Oda megyek ha úgy gondolom. Különben sem látnának szívesen a többiek a viharos távozásom után. Ne aggódj nemsokára hallani fogsz rólam. Nemsokára mindenki hallani fog rólam.-
Majd hátat fordítottam és elindultam az ellenkező irányban. A beszélgetés után kissé furcsálltam, hogy nem tagadott ki a céhből azonban arra gondoltam ez pusztán idő kérdése.