Kezdetek Erdeje

Enheriel felfigyelt rám. Úgy tűnik, még mindig azt hiszi, hogy tökéletes vagyok és olyan megvető vagyok vele szemben, mint mások, akik kihasználják az ő naivitását és kedvességét. Ezek szerint a kemény neveltetésem semmire se ment, még mindig ugyanolyan naivnak és önsajnáltatónak látszik.
- Szia. - köszöntem vissza, de mintha meg se akarta volna hallani, már elment. Udvariatlanságok további netovábbja.De az ilyen csekélységen nem húzom fel magam. Folytattam a mély meditálást.
Később valamiért furcsa érzéssel ébredtem fel. Mintha most nem íjásznak képzelem magam... sokkal... sokkal inkább... nem lehet, pedig nem is az a kasztom... ott száll egy pillangó. A pillangó nagyon hívogatónak tűnik, én meg egyre inkább úgy érzem, meg akarom szerezni magamnak...
~ Én egy állatidomár vagyok! ~ vontam le az őrült következtetést. A pillangó meg jó lesz nekem petnek... na majd én befogom, mint a WoW-os hunterek a petjeiket.
Felpattantam a fám ágára, és elmásztam a pillangó után, hogy elfogjam. De a kis szemét nem hagyta magát, és mielőtt elkapnám, egy magasabb ágra szállt. Átkot szíttam, de nem adtam fel. Feljebb másztam, hogy elfogjam, a pillangó meg erre lejjebb repült.
Elkezdődött egy famászós üldözés. Mindenáron el akartam fogni petnek a pillangót, az meg lelkesen repült el előlem. Nem tudja felfogni, hogy én egy állatidomár vagyok, és szükségem van egy petre, akár pillangó, akár egy hatalmas varánusz.
Végül két méterrel a talaj felett ágon csimpaszkodva meg akartam csípni a pillangót, ami megint elrepült. Kapkodtam utána, de ekkor megszédültem, és lezuhantam. Szerencsére nem voltam olyan magasan, és a bokor felfogott, így nem vesztettem feleslegesen hp-t. Viszont jól beütöttem a fejemet. Az ütés jót tett nekem, mert így végre magamhoz tértem, és ismét íjásznak éreztem magam.
~ Na ez szép... már megint valami bug köszöntött rám. ~ dörzsöltem a tarkóm fájós részét. A pillangó, amit eddig petnek akartam a zavarom alatt, kárörvendező malőverekkel elreppent mellettem. Lelkiismeretfurdalással gondoltam arra, hogy mennyire megijeszthettem elsőre ezt a kedves békés kis virtuális lényecskét, akinek annyi hibája volt, hogy rosszkor volt rossz helyen.
Elindultam, hogy egy kis sétával kiverjem a fejemből ezt az egészet, aztán ismét megláttam Enherielt. Úgy tűnt, hogy neki is van egy kis problémája, de nem bitzavar miatt. Egy kis üveg nutella miatt kezelhetetlenné vált a petje, és elkezdte piszkálni. Akkor se hagyta abba, amikor kétszer is közölte a gazdája, hogy elfogyott a nutella. Erre a griff teljesen megőrült, és addig hisztizett a maga módján, amíg a gazdája végül erélyesen rá nem szólt, hogy álljon le. Ez megtette a hatását, és pillanatok alatt a pet elaludt.
- Van egy kisbolt Aincradban, ahol lehet kapni nutellát. - mondtam. - De attól sem lett volna szabad már az elején emberi étket adni a petednek. Azok is olyanok, mint a valósak.

Ahogy simogattam a petem fejét, megjelent megint a lány. Biztos látta, hogy mit csinált Villámlás, mert odajött tanácsot adni:
- Van egy kisbolt Aincraftban, ahol lehet kapni nutellát. De attól sem lett volna szabad már az elején emberi étket adni a petednek. Azok is olyanok, mint a valósak. Nézzük a jó oldalát: az ember a hibákból is tanul.^^ - Hát igen. De legalább most tudom, hogy ilyent nem szabad neki adni, még ha virtuális is. – aztán gondolkodtam. Végül is nem lenne jó egy ilyen kegyetlen játékban ellenséget szerezni még véletlenül sem.
- Figyelj, bocsánatot akarok kérni a párbajnál történt dolgok miatt… nem akartalak megsérteni, csak rossz napom volt akkor, és nem tudtam, mit csinálok. – reméltem megbocsát, mert még csak az kéne, hogy leöljön engemet haragjában. Meg én sem akarok azért gyilkos lenni mérgemben.

Közben Villámlás felébred, és mikor meglátta először Judy-t, ijedtében a fa másik feléhez repült, mert félni kezdett tőle, mióta Judy majdnem megnyilazta. Aztán lenyugodott, és odareppent eléje megszaglászni a kezét meg nézegetni őt, hogy honnan származhat. Tizenöt perccel később meglátott egy pillangót, amit elkezdett kergetni a közelünkben, játék céljából.
- Kíváncsi vagyok, hogy ebben a játékban is lesz olyan nagy a griffem, hogy a hátára lehessen ülni.^^ - mondtam Judy-nak gondolván, hogy kezdeményezek vele egy beszélgetést. Ekkor valami morgást hallottunk, majd az egyik bokorból egy hatalmas vaddisznó ugrott ki, és felénk rohant. Gyorsan a vaddisznó elé álltam, mire az hála a képességemnek, leállt, majd lenyugodva elbattyogott egy másik irányban. Kicsit furcsálltam, hogy megbolondult, de aztán arra gondoltam, hogy valaki megtámadta, de aztán nem ölte le, így a mob agresszívan maradt.

//Nem a kari mondta így, hanem én írtam félre, úgyhogy már javításba helyeztem Aincrad nevét, úgyhogy te is törölheted a megjegyzéstXD//

A nutellás dolog lerendezve, de Enheriel szent kötelességének tartotta a múltkori dolgot ismét felhozni. Noha végighallgattam, csak a fejemet csóváltam meg.
- Nem vagyok az a megbocsátó fajta. - mondtam. - És szerintem valahol tudtad, mit mondasz, vagy mit csinálsz. Remélem, megfogadtad múltkori tanácsaimat, és igyekszel is tenni azért, hogy ne játsszák ki a naiv nagylelkűségedet. De be kell ismernem, hogy még te is ezerszer normálisabb vagy annál a Nariko nevű kiscsajnál, akit kisegérnek hívok jogosan... de ezt inkább nem mesélem el, hosszú történet...
Még most is élt bennem az a visszafojtott, icipici düh főleg azután, hogy a kislány azután, hogy megmondtam a szemébe az igazat saját magáról, meg mert támadni. De ebből nem volt jó vége. Aki hátulról megtámad, legyen felnőtt vagy kisgyerek, azt kiméretlenül ártalmatlanítom.
Kis csöndet követően a griff játszani kezdett ugyanazzal a pillangóval, amivel már volt dolgom. Enheriel szerint ha nagyobb lesz, talán hátára lehet ülni. Nem hinném, hogy ilyet lehetne, de majd meglátjuk idővel.
Végignéztem, hogy egy vaddisznó előbukkant, és Enheriel összeütközött vele. Hagytam, hadd csinálja. A vaddisznó egy ütésre kimúlik úgyis...

Judy sajnos kijelentette, hogy nem az a megbocsátós fajta, és szerinte igenis tudta, hogy mit mondok.-.- Bezzeg, ha ő mondta volna ezt, akkor az már tuti biztos, hogy úgy van.-.- A disznó békésen ment volna el hála a képességemnek, de visítva esett földre. Mintha fájdalma lenne. Aztán olyan dolog történt vele, amire én sem számítottam: kétszer nagyobbra nőtt, a feketévé vált testét magma színű érszerűség lepte be, tüskék nőttek ki a hátából, és a fogai kinőttek a szájából. Mikor rám nézett, láttam, hogy a szeme fölött még egy újabb, kisebb szempár jelent meg, és a legnagyobb gyűlölet volt bennük, amit valaha láttam. A disznó démonit üvöltött, majd nekem rontott. Megpróbáltam kikerülni, de úgy felöklelt, hogy hátraestem, elvesztve teljesen a páncélomat, és 3 HP-met is. Villámlás egyből észrevette ezt, és neki támadt a mobnak, aki átszúrta az agyarát a petemen, ezzel 5 Hp-t azonnal levonva tőle, majd odavágta egy fához, amitől eszméletét vesztette. Aztán megint nekem akart támadni. Azonban elővettem a késemet, és belevágtam a torkába, amitől a HP-ja a piros zónába ment. Ettől elvétett, de megint megrohamozott. Itt megint beledöftem, mire a disznó piros pixelek formájában megszűnt létezni. Nem akartam leölni, ugyanakkor sokkolt az, hogy mi okozta nála ezt a furcsa mutánciót.
- Gondolom te is láttad. – mondtam Judy-nak, miközben odamentem a petemhez magamhoz téríteni. Kis idő elteltével tért magához Villámlás, aki ijedten nézett körbe, hogy hol a deformálódott szörnyeteg. Nyílván Judy is látta, mert nem lehetett volna ezt nem látni. Mi történt ezzel a disznóval vajon? Csak nem KA egyik trükkje volt ez? Vagy valaki más turkált bele a disznó programozásába?

/Remélem ezt nem akarod levonni a HP-dból, mert ez nem egy igazi küldi vagy KT //

A disznót Enheriel leütötte, az azonban elkezdte felvenni az igazi formáját, mely démoni volt. Éppen úgy nézett ki, mint a World of Warcraftban azok a ronda nagy démondisznók Outlandből. Durva ütközet volt, de még nem volt annyira vészes, hogy igényeljék a segítségem - illetve Enheriel még csak nem is kérte. Pedig elég csúnyán kapott ő is és a petje is a disznótól. Végül a disznó hosszas viaskodás után megsemmisült. Nem rossz védekezési mechanizmus, de szerintem Enherielnek több fáradtságot kéne vennie inkább a gyakorlásra, mert csak ugyanazokat láttam majdnem, amit még ellenem vetett be a párbajban. De érdekes, hogy egy kettes szintű démondisznó így kifogott rajta. Vagy ő ilyen rossz játékos, vagy valaki agrot tett bele a mobba. Végül is én nem voltam rajta megdöbbenve, mert ezt a fajtát már ismerem. Enheriel meg annál sokkosabb volt.
- Gondolom te is láttad. – szólt, miközben magához térítette a petjét.
- Ne aggódjál, annak a disznónak nem volt semmi komoly baja. - mondtam. - Az egy alakváltó démondisznó kölyök volt. Ilyeneket gyakran találni magasabb szinten, de annál ritkábbak az első öt szinten. Az az ők specialitásul, hogy amikor támadó módban vannak, akkor egy kritikus csapás után felveszik igazi alakjukat, és visszanyerik minden erejüket, attól kezdve arra koncentrálnak, aki betámadta őket. Onnan tudod, hogy elolvastam a SAO világának használati utasítását még a belépés előtt, és abban benne voltak a lények is. Még nálam van a virtuális változata.
Aztán elgondolkoztam.
- Úgy tűnik, valakivel már viaskodott, és az illető eltűnt valahova, és agroba maradt. Sajnos vannak ilyen kis bugok. Ez kábé majdnem olyan, mint a WoWban, hogy egy mob ha leölt valakit, akkor már mást vesz célba.

Lizzy tényleg nagyon fiatal. Még jó hogy nem csak mi ketten megyünk ki. Azt hiszem a rosszabb lett, volna. Ahogy kiléptünk a város kapuján hirtelen sokkal idegesebb lettem. A beszédtől is elment a kedvem és csak forgolódtam. Vártam hogy mikor támad meg minket valami rémség. Bár Neurotól nem kaptam választ a kérdésemre ő nyugodtnak tűnt, sőt inkább vidámnak.
Végül megérkeztünk az erdőbe. Régebben szerettem az erdőket de, nem tetszik a gondolat, hogy itt bármelyik bokor mögött ott lapulhat valami szörny.
– Eto meddig megyünk még? - kérdeztem meg a minket vezető fiútól, aki hirtelen megtorpant és a fák között figyelt valamit kikerekedett szemekkel. Követtem a tekintetét és egy ijesztő alakot, láttam felénk közeledni. Hosszú fekete ruha volt rajta a haja is fekete volt és egy maszk takarta az arcát, amiből csak a szemei és a szája látszott ki. A feje felett, pedig ugyan olyan sárga indikátor, mint Neuronak. Hátráltam néhány lépést hogy Neuro közém, és az ismeretlen közé kerüljön. Mit akarhat tőlünk?
– Mi a francot csinálsz itt!? - förmedt rá Neurora rólunk tudomást sem véve.
– É-én csak… - Hebegett a senpai. Láthatóan hirtelen nagyon ideges lett. Ki lehet ez a srác, hogy Neuro így megijedt?
– Arról volt szó, hogy a kávézónál vársz te… - elharapta a mondatot és csak halk morgást hallottam felőle.
– E-elfelejtettem. - válaszolta miközben próbálta kerülni a jövevény tekintetét.
– Mindegy nem is érdekel. Gyere! - a fehér hajú rögtön ugrott a ”parancsra” és elindultak az ijesztő fiúval az erdő belseje felé. Pár másodpercig csak néztem utánuk aztán eszembe jutott valami.
– Neuro-senpai! - kiáltottam utána. Menet közben hátrafordult és úgy szólt nekünk.
– Maradjatok csak nekem egy kis dolgom, van. Kitaláltok egyedül is ugye? - a választ meg sem várva ment is tovább. Utánuk indultam de a másik fiú haragos pillantására inkább megtorpantam.
Egyedül maradtunk az erdőben. Elfogott a rettegés. Neuro nélkül mi lesz velünk?
– M-mit csináljunk? - kérdeztem meg Lizzytől és a kedvéért megpróbáltam magabiztosabbnak látszani. Nem igazán sikerült…

Lizzy legalább olyan ijedtnek látszódott, mint amennyire én is meg voltam rémülve. Úgy éreztem, hogy minden bokorból vadállatok figyelnek de mire odafordultam mindig eltűntek és én teljesen leblokkoltam. Meg fogok halni. Hirtelen nem tudtam másra gondolni. Lelki szemeim előtt már mindenféle vad szörnyek marcangoltak halálra. Rémült kábulatomból Lizzy hangja rázott fel. Nem láttam, hogy de valahogy a földre került és sírva kérlelt hogy segítsek neki.
– N-ne félj. Me-megvédelek. - mondtam miközben megpróbáltam óvatosan talpra állítani. Bolond! Még magadat sem tudod megvédeni! Az én hibám. Mégis mit gondoltam mikor őt is belerángattam!? - Eto.. csak vissza kell mennünk a városba. - Azt se tudod, merre kell menni! Előhúztam a kardomat és a pajzsomat is kézbe vettem.
– Azt hiszem erre… - tettem pár lépést az egyik irányba. - V-vagyis erre! - fordultam vissza mikor megláttam egy ismerősnek látszó fát.
– Gyere. Erre kijutunk. Csak maradj mellettem. - Azért hogy megvédd, vagy azért hogy ő téged? Óvatosan kezdtem lépkedni a jó(?) irányba a pajzsot és a kardot is magam előtt tartva. Végig olyan érzésem volt hogy mindjárt megtámad minket valami. Egész testemben reszkettem, ahogy a környéket fürkésztem.
– E-errefelé s-sem találkoztunk se-semmivel. - mondtam nem túl magabiztosan. - Cs-csak vissza kell sétálnunk a vá-városba. - felé fordulva még egy bíztató mosollyal is megpróbálkoztam de rögtön lehervadt az arcomról mikor ismét előre fordultam. Végül is lehet, hogy igazam lesz, hiszen tényleg nem találkoztunk semmivel. Azonban most ez sem tudott megnyugtatni. Lassan lépdeltem keresve az újabb ismerős területeket. Csak jussunk vissza egy darabban… ki sem teszem többet a lábam a falak mögül.

- Ne aggódjál, annak a disznónak nem volt semmi komoly baja. Az egy alakváltó démondisznó kölyök volt. Ilyeneket gyakran találni magasabb szinten, de annál ritkábbak az első öt szinten. Az az ők specialitásul, hogy amikor támadó módban vannak, akkor egy kritikus csapás után felveszik igazi alakjukat, és visszanyerik minden erejüket, attól kezdve arra koncentrálnak, aki betámadta őket. Onnan tudod, hogy elolvastam a SAO világának használati utasítását még a belépés előtt, és abban benne voltak a lények is. Még nálam van a virtuális változata.
- Nahát, én eddig nem találtam azt.o.o – Csodálkoztam el. Judy közben gondolkodott:
- Úgy tűnik, valakivel már viaskodott, és az illető eltűnt valahova, és agroba maradt. Sajnos vannak ilyen kis bugok. Ez kábé majdnem olyan, mint a WoWban, hogy egy mob ha leölt valakit, akkor már mást vesz célba.
- Te is WoW-oztál? – Kérdeztem. Végre valami téma. Hagytam, hogy válaszoljon. Ha igent mondott, folytattam. – Én is.^^ Mondd csak, neked melyik a kedvenc faj-kaszt kombinációd abból?^^ - Megvártam, míg válaszol, majd én is elmondtam:
- Nekem a Tauren-Druida.^^ Az a tökéletes szerintem.^^ - itt kuncogtam, mert eszembe jutott valami vicces. – Emlékszem, a klán társaimmal éppen a Wailing Caverns végig vitelét beszéltük meg, és WC-nek rövidítettük, erre egy éppen akkor visszatért játékos visszakérdezett, hogy hogyan férünk majd el öten egy mosdóba.^^- Milyen szép emlék volt az!^^Annyira nevetett az egész Guild, miközben szegény csak nézett, hogy most mi volt olyan vicces. Villámlás közben úgy döntött, hogy barátkozni kezd Judy-val, mert odament hozzá, és kiscica módjára játszadozni kezdett előtte, hogy így hízelegjen neki, miközben csiripelt. Aaaaw, annyira ennivaló volt ilyenkor!^^

Ha nemmel válaszolt, akkor elhatároztam, hogy én kezdek valami témát.
- És mi volt a hobbid a válóságban?

Mikor megemlítettem a WoW-ot, Eneriel egyszerűen fellelkesedett, és elkezdett áradozni róla, és mesélgetni az ott töltött dolgokról. Kicsit meglepődtem a hirtelen pálfordulaton, hogy a megszokott beszédszerű csevegésem eltorkolódott.
A kérdésekre szerény válaszok jöttek ki a számból: - Persze, WoWozok... nekem sokféle van, nincs kedvenc kombináció... - Aztán Enheriel elkezdett mesélni egy klánbeli vicces eseményről. Persze ezt már csendesen és illedelmesen hallgattam végig. A WoW-ban is legtöbbször egyedül kellett játszanom, klánról klánra jártam, mert akárhányszor egy közösségbe kerültem, ott mindig balhék voltak, vagy olyan nagyképű nagyképűek voltak (a játékosi tudásukra verték a nyálukat), hogy eszem ágában sem volt ilyen helyen tengődni. Tudom, hogy néha kellenek társak egy nagyobb ellenfél legyőzéséhez és sikeres küldetésekhez, de milyen nyugi van, ha nem kellene hallgatnom a balhézásokat és a keménykedéseket!Teljes szívemből és lelkemből nélkülözni tudom ezeknek az embereknek a társaságát. Na meg még voltak ott behízelgőek is, akik csak azért őgyelegtek a tapasztaltabb tagok körül, hogy megkaphassák mindazt, ami nagyon kell nekik. Szerencsére nem sokan dőltek be ezeknek, ami nagyon jó is.
A griff macskamód elkezdett hemperegni, játszadozni. Érdekes volt, ahogy elszórakoztatta magát, hogy felvegye magára a figyelmem, és ez sikerült is neki. Egy kis mosolyt sikerült az arcomra varázsolnia.
Aztán összecsaptam a kezeimet: - Na, itt a nasiidő! - Azzal előkaptam egy csomagot, amiben jó pár süti volt, köztük egy tortaszelet is, amiért nagy bevásárlást csináltam. Úgy döntöttem, ennek látok neki először. Ám de, amikor beleharapok, valami keményet éreztem benne, és kihúztam valamit a tortából.
- Ez meg mi? -pislogtam.
Néztem, néztem, aztán ugyan kikövetkeztettem egyből, hogy ez egy kristály, de hogy milyen, azt nem tudtam. Meg is mutattam Enherielnek, hátha ő tudja, mi ez.

- Persze, WoWozok... nekem sokféle van, nincs kedvenc kombináció... – Eléggé lehangoltan mondta ezt. De Villámlásnak sikerült egy mosolyt kicsalnia Judy-tól, aki összecsapta a kezeit.
- Na, itt a nasi idő! – és elővett egy csomagot, amiben jó pár süti volt, köztük egy tortaszelet is. Azzal kezdett, de valamit érzett benne, mert kihúzott egy fotó kristályt a tortából.
- Ez meg mi? – nézte, nézte, és mivel csak annyit tudott megállapítani szerintem, hogy kristály, megmutattam nekem.
- Ez egy fotó kristály.^^ - mondtam neki. - Olyan, mint a régi fényképezők: aktiváláskor megjelenik a fénykép, csak a kristály eltörik.^^ - közben az ölembe vettem a kis petemet, és simogattam a buksiját, amit nagyon szeretett, mert boldogan csipogott, mint egy kis fióka. Jaj, milyen boldog pillanat volt, mikor kikelt a kis drága, és bújt oda hozzám!^^ meg sajnos arra is emlékszem, amikor egy kis takony meg akarta magának szerezni, mert úgy gondolta, hogy az ő tulajdona. Ha mostanában történt volna, biztos úgy megvertem volna, hogy az anyja ütései gyengéd simogatások lettek volna ahhoz képest. Sőt, fogadok, hogy agyon kényeztette az anyja. Mindig az ilyenekből lesznek általában a bűnözők, mert azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, aztán még nekik áll feljebb.
- És honnan jöttél? – Folytattam a beszélgetést. Közben Villámlás meglátott egy idomár fiút, aki mellett egy szépséges griff leány volt. Megtetszett neki, és hozott neki virágot, udvarlásképben.
- Tűnés te ronda dög! – Rúgta odább a fiú undorodva szegény petemet.
- Hé, ne rúgdosd a petemet, nem is ártott neked! – Mentem oda felháborodva.
- Különben mit csinálsz ri*anc? Rám küldöd a korcsodat? Na tűnés! – Itt gyomorszájon rúgott, majd indult volna el, de én hozzá vágtam egy követ:
- Anyukáddal viselkedjél így, ha nem volt képes normálisan felnevelni!
- FOGD BE! – Itt visszajött, és úgy belédöfte a tőrét, hogy az életsávom narancsba váltott. – És jobb lesz, ha nem is próbálkozz fejlődni, vagy amint kijutok ebből a játékból, kinyírom a családodat és a barátaidat te koszos szuka! Ebben a játékban egyedül ÉN lehetek erős Idomár, mindenki másnak tilos! – Itt megint belém döfte a tőrt, mire pirosba váltott életsávom. Villámlás neki ugrott, de annak az ő griffje marcangolta kis híján szét. Az ő életcsíkja is piros lett.
- Látod lúzer? A korcsod is lófingot ér, akárcsak te! Jobban jártál volna, ha anyád megfojt a köldökzsinórral! – Gúnyolt ki nevetve. Majd meglátta Judy-t.
- Hé bébi, told már ide a seggedet, hogy elszórakozzak veled, már rég voltam jó prostival! - És még volt bőr a képén kikezdeni vele! Szemét!

Enheriel elmagyarázta, hogy ez egy foto kristály, amivel fényképezni lehet, de használat után eltörik. Én csak forgattam az új szerzeményt a kezemben, kérdő tekintettel.
- És mi értelme fotóznom? Szerintem elég felesleges fotóznom, így is sok élményben van részem, egy puszta emlék többet is ér ennél. - magyaráztam, de azért eltettem a foto kristályt. Ki tudja, talán még jól jöhet egyszer, amikor tényleg szükség lenne egy ilyen cuccra.
Enheriel egy ideig elvolt a petjével, majd megkérdezte, hogy honnan jöttem. Ez egy olyan személyes kérdés volt, amire még nem nagyon szerettem volna felelni, mert a lányt még nem tartottam annyira barátnak, másfelől még mindig bizalmatlan voltam iránta.
- Öhm... csak annyit árulok el egyelőre, hogy külföldi hallgató vagyok. - mondtam végül. Majd ha már annyira összebarátkozunk végül Enheriellel, akkor majd mesélek neki magamról, amennyit lehet. Nem szokásom csak úgy mindent kitálalni vadidegeneknek.
Jött egy másik idomár egy nőstény griffel. Oda akart menni Enheriel griffje, de ekkor megtörtént a baj. A srác megrúgta a petet, és durva vitába keveredett Enheriellel, amiből nagyon csúnya vége lett. Pont mint a párbajunknál. A srác sok hp-t levágott Enherielből, és a griffje se járt jobban a másik griff ellen.
Persze én se maradhattam ki a bajból. A srácnak megtetszettem, és máris durva szavakkal lepett meg. Válaszul egyből a gyorsaságomnak hála belelőttem három íjat a petjébe, aminek a hp-ja lement pirosra, és a griff ájuldozott. Olyan gyorsan és váratlanul tettem ezt, hogy a srác erre nem számított.
- Te egy kettes szintű kis szemétláda vagy, én meg hármas, de még gyorsabb is nálad. Jobb ha fogod a nyavalyás petedet, és eltűnsz innen, vagy te is kapsz néhány nyilat. Csak egy jó tanács, ha megfogadod.
- Ezért megfizetsz, átkozott picsa! Nem most, majd később! - fenyegetőzött a srác, majd gyorsan odébbállt a hülye petjével együtt.
Odamentem Enherielhez.
- Jól vagy, Enheriel? - kérdeztem tőle.

*Egy fa hűvös árnyékában telepedett le, mely alá fűből és levelekből már elég jó kis kuckót épített magának. A rejtőzésben mindig is nagyon ügyes volt, hiszen sokat tanult amikor csendben kellett megfigyelni a mocorgó kis vadakat, avagy halkan megközelíteni a nagyobbakat. Keveset mozdul ki, de mindig csöndben jár, amire igyekszik újdonsült kedvencét is megtanítani. A nevét már mindenesetre talán tudja.*
-Timidus. A legjobb név egy ilyen csöppségnek, mint amilyen te vagy. *Megsimogatja az ölében fekvő tollpamacsot.*
-Vajon mekkorára fogsz nekem megnőni? A mesékben mind óriásiak vagytok... talán majd a hátadon is tudok utazni... az nagyon muris lenne.
*Amióta ebbe a világba került nem találkozott senkivel, így a kedve is sokkal jobb lett. Senkinek nem kell magyarázkodnia vagy megfelelnie, csak ez a kis sárkány van mellette. Elhatározta, hogy ez a pici, ártatlan lény soha nem fogja érezni azt a fájdalmat, amit neki kellett átélnie. Megvédi amíg szüksége lesz rá, és reméli, hogy a lény majd viszonozni fogja ezt. Amikor vele van igyekszik mindig mosolyogni, ami egyre könnyebben megy számára. Nem is gondol arra a világra, amit elhagyott. A Timidusnak épített fészek közvetlenül az ő fekhelye mellett van, bár legtöbbször inkább együtt alszanak, és minden zajra, apró ágreccsenésre együtt riadnak fel. Shukaku megtanult félni az emberektől, félni mindenkitől, és nem tudja, hogy itt milyen veszélyek várnak rá. Egyelőre senki nem zargatta. Az apró kis rejtekhelyét úgy építette meg, hogy nehezen lehessen rálátni, és mindenképpen ő vegye észre először a közeledőt. Nála legyen a kezdő lépés, ő tudjon dönteni arról, hogy akar-e a betolakodóval találkozni, vagy sem. Tudja, hogy egyszer el kell indulnia, és azt is, hogy talán segítségre is lesz majd szüksége, de fogalma sincs arról, hogy kiben bízhatna meg. Lelke legmélyén vár valakire, de annyira megszokta a magányt, annyira megnyugtató számára az egyedüllét, hogy nem akarja elfogadni azt, hogy szüksége van valakire, aki utat mutat számára. Magához szorítja Timidust és összekuporodik. Szerencsére a sárkány nem veszi zokon azt, hogy plüssállatként kezelik. Shukaku tudja, hogy nemsokára döntenie kell, de nem biztos abban, hogy készen áll rá, hogy visszatérjen az emberek közé.*

//JUDY//

Judy velem ellentétben azonnal elintézte a kis szemetet, aki el is tűnt a petjével együtt. Judy ezután odajött hozzám.
- Jól vagy, Enheriel? - kérdezte tőlem.
- Igen, csak most olyan lúzernek érzem magam. – Szomorodtam el kicsit. - Csoda, hogy egyáltalán nem haltam meg. - Majd Judy-hoz fordultam. – De köszönöm, hogy nem hagytad ennyibe, igaz, még ha magadért is.^^’ – Miután kipihentünk a sokkot, főleg én, ha Judy is beleegyezett, folytattuk a beszélgetést. Judy említette, hogy külföldi hallgató.
- Engemet úgy fogadtak be a szüleim, és kerültem Japánba Amerikából.^^ Nem is akarok nagyon visszamenni oda. – Inkább nem mondom el, mi miatt is, nem kell mindenkinek tudnia azt, hogy a szüleim szörnyek. Bár ő már tudta. Villámlás, aki közben visszajött a kezembe, ott pihent, hogy regenerálódjon a HP-ja. Kicsit elszomorodott attól, hogy ilyennel kellett összefutnia. Aztán meglátott valami járkáló szőrgolyót. Érdeklődése miatt kimászott a kezemből, és közelebb ment hozzá. A szőrgolyó ekkor rá nézett, és kiderült, hogy egy kiskutya NJK. Egy apró nyávogással érte el, hogy én is meglássam.
- De aranyos!^^ - Mondtam meghatódva. Villámlás nézegette a kiskutyát, és az is őt. A kiskutya pár pillanat szemezés után vidáman ugatott egyet, és körbeugrálta Villámlást, hogy játsszon vele. Villámlás ettől jobb kedvre derült, és boldogan csatlakozott vele a játékba.
- Jaj, milyen édesek!^^ Vajon milyen fajta lehet a kiskutyus szerinted?^^ - Kérdeztem Judy-tól, mert ebben a játékban nem biztos, hogy Kayaba létező fajokat rakott bele, vagy egyáltalán ismeri-e a kutyafajtákat. Minden esetre ez a kiskutya annyira tündéri volt, ahogyan ráugrott párszor Villámlás hátára játékból.^^

//Chancery és Yuichi//

[off]A sorrend legyen az, mint eddig, tehát én, Chan, és Yuichi.[/off]

Társaim (mert már társakként gondolok rájuk) jelzik, hogy készen állnak. Chancery csípőre teszi a kezét, Yuichi pedig a switch szót mondja ki. Talán gyakorolja? Nem tudom, de nem zavar. Csinálja nyugodtan.
Az viszont mindkettejükön látszik, hogy nem a legnyugodtabbak. Kicsit szaporábban veszik a levegőt, szóval... hát Istenem, valahol el kell kezdeni. Nekem szerencsém volt (már ha szerencsének lehet hívni, hogy láttam meghalni egy játékost, más játékos keze által), mert hamar átestem a tűzkeresztségen, azaz pár órával Akihiko közleménye után már rátámadtam pár piros játékosra.
De ezt a társaimnak nem kell tudniuk. Egyelőre.
-Akkor gyerünk! - mondom, majd mielőtt kilépnék, gyorsan pár szót mondok a harc menetéről.
-A vaddisznók gyengék. Valószínűleg egy ütésből kiviszitek majd őket. A gyorsaságukat meg lehet szokni, és ha sebeznek is, akkor is legfeljebb egy-két életet veszthettek egy ütésüknél. Ez még Normra sem annnyira veszélyes, pedig neki feleannyi élete van, mint neked, Chancery. Ja, és még valami... jobb lenne, ha egy csoportban lennénk. Ez egy kötetlen formula, ami ideiglenes, és csak arra jó, hogy lássuk egymás életét és helyzetét a térképen. Ja, és így egyenlően fog eloszlani köztünk a szerzett exp. - és már csinálom is a csoportot, küldöm is a felkéréseket. Remélem, simán elfogadják.
Kilépek a biztonságot nyújtó városból a szabadba, és máris a Kezdetek Erdejében vagyok. Csak pár mob lézeng a környéken, persze mind vaddisznó. Ideális hely arra, hogy begyakorolják a harc alapmozdulatait.
-Na figyeljetek! - húzom elő a Szabdalómat. - A támadás lényege az, hogy a megfelelő pillanatban ereszd szabadon az erőt. Ez több, mint sima kardcsapkodás, de kevesebb, mint egy speciális képesség használata. - természetesen Chancerynek, ha hagyja harcolni Normot, könnyebb dolga van, de ha ő is próbálkozik, akkor érdemes figyelnie.
-Egyszerűen csak gondoljatok a támadásra, ez később automatikus lesz. Ha jól megy, fel fog fényleni a fegyveretek. Normnak a csáprágója. Ha ez megvan, csapjatok le az ellenfélre, a legalkalmasabb pillanatban szabadjára engedve a támadást. Ez nem hangozhat túl egyszerűnek, de ha párszor megcsináljátok, semmiség.
Egy mob túlságosan érdeklődni kezdett irántunk. Remek, bemutatónak jó lesz. A Szabdalóm kék színben felizzik, és egy kényelmes vágással kettészelem a vaddisznót. Hm, ez könnyű volt.
A mobok közül három-négy meglehetősen közel van hozzánk, de még egyik sem támad. Kíváncsi vagyok, társaim mit tesznek... a támadás várhatólag elsőre sikerülni fog, ha nem ijednek meg túlságosan.

[off]Az animében minden támadás előtt felfénylik a penge. Én kijátszom ezt, nektek nem muszáj. Az, hogy milyen színben fénylik fel, rajtatok múlik. Persze, ha felfénylik egyáltalán.[/off]

//Kyuushiro és Yuichi//

Kyuu minden kijelentésére elszánt bólintással reagálok és ugyanúgy tanulom magamban az elméletet, mint eddig. Norm is egyre izgatottabbnak tűnik, érzi, hogy hamarosan nagy dolog következik az életünkben. Elindulunk az úton, remélve, hogy utolérjük egy nap a frontharcosokat, és mi is besegíthetünk a 100. szint elérésében.
A felkérést gondolkodás nélkül elfogadom. Egyedül nem lenne most értelme, és biztonságosabb is. Gyorsan megszemlélem a változásokat, hisz most először vagyok csapatban, majd kezembe veszem szedett-vedett kezdőfegyveremet, a Kést. Olyan izgatott vagyok, mint mikor az első randimra készültem a suli egyik legjóképűbb srácával, aki persze olyan kosarat adott nekem, hogy beleszédültem. Ezek a disznók viszont nem fognak kifogni rajtam, azt garantálom.
Ámulva figyelem, ahogy Kyuushiro kettészeli a saját ellenfelét. Kétlem, hogy egy szimpla késsel ez nekem is sikerülne, de ez úgysem aktuális téma már. Úgy kavarognak a fejemben a gondolatok, mint a forgószél, de tudom, hogy most nem állhatok neki leülni és összeszedni őket. Ez adrenalin, vagy legalábbis annak a játékbeli formája. Ki kell használnom, ha sikeres akarok lenni, hozzá kell szoknom az érzéshez, hogy torkomban dobog a szívem.
Szóval a disznók nem fognak sokat sebezni. Remek. Akkor a kasztomhoz illő próbát teszek; ha el is számolom magam és Norm súlyosan megsérül, ott a switch lehetősége, legalábbis az útmutató szerint. A Kezdő Kés mindenesetre ott marad a kezemben, kinyújtom szabad karomat tenyérrel fölfelé, Norm pedig engedelmesen odamászik, hogy a földre tehessem.
A hozzánk legközelebb álló vaddisznót célzom meg.
-Norm, azt. -semmi mosoly, semmi poén, olyan komoly vagyok, amilyen csak tudok lenni. Norm egy program, így biztos tudja, mi következik. Az, amire teremtették: harcolnia kell. Bébiként eltörpül még a disznó mellett, de átfut az agyamon, mégis mennyivel nagyobb egy átlagos póknál, és vajon milyen nagy lesz felnőttkorára. Az eddigi vidám csipogást fenyegető, kerepelő hang váltja fel, felemeli a potrohát és reszketni kezd, de nem a félelemtől. Bár lassabban, mint Kyuushiro pengéje, az egész pók halvány izzásba kezd.
-Támadj! -kiáltom. Igazából nem tudom, kell-e, de ezt tartom a leglogikusabbnak. Norm pedig ugrik, egyenesen a disznó hátára, harap, majd mint a villám, újra a helyén terem. A disznó úgy is mondhatnám, "elterül, mint a Nagyalföld", és darabokra hullik.
A harckészültség elmúltával Norm boldog csipogással szalad a lábamhoz, én pedig leguggolok és megsimogatom. Megszólalni egyenlőre nem is tudok, inkább a fiúkra nézek, hogy ki mivel foglalatoskodik ~ főleg Yuichira, hogy miképpen áll helyt.

[off]A csáprágót furának éreztem, inkább az egész pet XD Meg nézegettem a sebzéseket is, nem találtam a disznó életerejét, de Norm kábé akkorát sebez, mint te, ha jól látom. Tessék leütni, ha tévedek. De ha már gyakorlok, akkor azt én teljesen [/off]

//Kyuushiro és Chancery//

Csak úgy iszom a szavakat, mint a szivacs. Mióta kiértünk a városból és újra itt lehetek a természetben egyetlen nagy változáson estem át. Elhatározásomban segített két másik játékos egy fiú és egy lány, név szerint Kyuushiro és Chancery. Izgatott vagyok, de jókedvű is, meghallgattam Kyuu tanácsait hogyan lehet a legegyszerűbben felszabadítani az erőt, ami képes elpusztítani egy szörnyet.
Természetesen elfogadom, Kyuu meghívását csapatba. Hamar demonstrálja is nekünk hogyan használja a kardját, kicsit ívelt kardja kéken világít közben hosszan csap egyet a levegőbe.
Chancery utasítást ad ki Normnak, és a pók lecsap a vaddisznóra..
Jelen esetben egy vaddisznó áll előttem 3 méterre, látszólagosan legelészik, vagyis inkább makkot keres, de ez ugye a betáplált programja. Jobb kezem a vállam fölött, a markolatra helyezem, előhúzom az alap kezdő kardomat. Súlya könnyű, rövid kard, pont az amihez szoktam. Körülbelül hatvan centis hosszával meg sem közelíti a hosszú kardokat, a karom pontos hosszabbítása. Ahogy ránézek a vaddisznóra Niji beindul, használat előtt nincs lehetőségem képesség nélkül harcolni, okkersárga színben megjelenik a kard körül egy fény mező, ez az optimizmus jele. Lefogom győzni, a vaddisznót, csak erre tudok gondolni. Szemernyi kételyem lett volna pár pillanattal ezelőtt, akkor barna színnel világítana most a kard. De így most sokkal könnyebbnek és kitartóbbnak érzem magam. Előrelendülök, egy szempillantás alatt ott termettem a vaddisznó mellett és már suhintottam is a kardommal. Én magam is meglepődöm a sebességemen, kétszer olyan gyors vagyok, mint eddig bármikor. A vaddisznó életereje leesett a piros zónába, de fatálisan nem sérült meg, így már a vaddisznó is képes támadni. Lássuk elbírom-e hárítani. A vaddisznó rohamozik, mire én könnyűszerrel félreugrottam előle. Niji éreztette velem, hogy most van az utolsó lehetőségem a pihenő előtt támadni, elfordultam, jobbra szökkentem kettőt és rettentő gyorsasággal már szúrtam is. Borda alatt hatolt be a kard, és azonnal apró pixelekre esett a vaddisznó. Teljes megnyugvással nyugtáztam első aratott győzelmem, kardom okkersárga fénye szépen ki is aludt. Visszatettem a hüvelyébe, és ekkor vettem észre, hogy Norm támadása alatt alig pár pillanata múlhatott ki a mob. Chancery tátott szája, és Kyuu hümmögése erről árulkodott, valószínűleg.
-Kész is – jelentettem ki és mosolyodtam el.

/Peter & Parvulus/

*A feléjük rohanó vaddisznót mind Shukaku, mind Timidus is észrevette, bár cselekedni valamit már nem sok idejük maradt. Talán előbb is észlelték a motozást, mint a közeledő két idegen, hiszen egy ideje már itt állomásoztak, így tudták, hogy erre vezet át a csorda útja, de eddig még nem zavarta őket, mindig békén hagyta a rejteküket, amikor elvonult. Most azonban egyenesen feléjük tartott. Shukakuban megfagyott a vér, moccanni sem bírt, és a szegény kis sárkányba is beleszorította a szuszt félelmében. Azokat a gyorsan pörgő eseményeket, amik ezután zajlottak, már nem nagyon tudták követni. Azt mindketten látták, hogy a sárkány kiszúrta őket. Bújhatnak akármilyen jól, akár köddé is válhatnának, a vadak, és ez esetben egy pet szaglásán azért nem tudnak kifogni.*
~Én buta. Erre is gondolnom kellett volna.~
*Ezután csak az maradt meg, hogy a sárkány eszméletlen gyorsasággal és ügyességgel kapta fel a vaddisznót, emelte a magasba, majd ejtette vissza a földre, minek okán az pixeljeire hullott szét, és eltűnt, mintha ott sem lett volna.*
~A sárkány kiszúrt minket. Semmi kétség Timidus.~
*Akarta suttogni a sárkánynak, de nem jöttek ki szavak a száján, így a mondandó gondolata között rekedt.*
~Ha egy vadkannal ilyen könnyedén végzett, akkor velünk mit fog tenni? Talán ennyi volt a játékunk? Mi leszünk a vadkan után a fenevad második trófeája?~
*Apja házában is volt pár vadásztrófea, szépen kitömött állatok, amiket persze a kislány gyűlölt, és rémálmai voltak tőle, ezért az apa hamarost meg is szabadult tőlük, de a lány rémálmaiban máig megmaradtak az üvegesen néző, mégis pislogó és mindig őt követő tekintetek. Moccanni sem mert, várta, hogy mit lép a másik. Talán nem tartja őket elég nagy vadnak, és hagyja majd futni kettejüket…. talán…*

//Chancery és Yuichi//

[off]Norm annyit sebez, mint én? Nem rossz!
*nem, nem gizdul a tizenhármas sebzésével *[/off]

Hátradőlök a fotelban, belekortyolok az üdítőmbe, veszek a popcornból... na jó, nem teljesen ez a helyzet, de kicsire nem adunk. A lényeg, hogy kíváncsian nézem társaim harcát.
Chancery jól halad, mint vártam. Norm elvégzi helyette a munkát... felfénylik az egész pók, majd gyorsan beleharap egy vaddisznóba. Hm, volt, nincs. Ügyes, nyilván fegyverkezelésre rakott statot.
Yuichin kicsit meglepődök, ugyanis rutinos mozdulattal húzza elő a kardot. Hm, talán mégiscsak többet harcolt, mint amennyit elárult nekünk? Vagy a való életben is szerette a kardokat? Lehet, harcoltam már olyan harcművésszel, aki pusztakezes harcos a valóságban. Aztán... nekiindul.
Hm? Ez igen! Nem tudom, milyen gyors, de az biztos, hogy keményen sebességre alapozott. Egy vaddisznót nem nyír ki egy ütésből, cserébe talán gyorsabb, mint én voltam kezdőként. Ez mi lehet? Talán ilyen szélsőségesen osztotta el a pontjait? Vagy képességet használt?
-Ügyes. - mondom elismerően mindkettőjüknek, majd nyugodtan elindulok előre. Igaz, hogy a Kezdetek Erdeje nem túl erős mobsűrűség szempontjából, de van pár hely, ahol mondhatni csoportosulni szoktak ezek a rusnyaságok. Szóval most arra veszem az irányt. Nem hosszú séta, de a Kezdetek Városának kapujától érezhetően eltávolodunk. Na, itt már vannak vagy nyolcan, és éppen képződik kettő. Kardomat felemelem, és kényelmesen lesújtok az egyik disznóra, majd egy ügyes mozdulattal kikerülöm egy másik támadását. Természetesen nem akarok ölni, hiszen azt most a társaimnak kell, csak szórakozok kicsit.
-Na, itt kiszórakozhatjátok magatokat. Ne feledjétek a kellő pillanatot! - mondom, majd egy lépést hátralépek. Nem hiszem, hogy baj lenne kilenc, eléggé nagy területen elszórt disznótól, de talán én is beszállok. Később. Talán.

//Kyuushiro és Yuichi//

Yuichi ezerszer gyorsabb, mint vártam. Bár elnézve nem olyan, mint Kyuushiro volt még a városban, de nagyon közel áll hozzá. Norm visszamászik a vállamra, majd felegyenesedem a földről, nézve harmadik társunk csatáját. Kicsit felszisszenek, mikor nem sikerül neki elsőre legyőznie a disznót, de megtapsolom, mikor a dög végül ugyanolyan fénylő darabokra esik, mint az imént az enyém. Kyuushiro dicséretére megint kicsi lángra gyúl az arcom, de jól esik hallani. Tettem egy lépést, és ez olyan érzéssel tölt el, ami remélem, nem fog egyhamar kimúlni.
-Köszi. -felelem halkan és elindulok utána. Ezek után szívem szerint megpróbálnék egy erősebbet, de az agyam türelemre int; előbb szokd meg, majd utána hősködj! Ezen kívül tisztába vagyok vele, hogy a kitartásra is figyelnem kell.
Mikor meglátom a következő csapat disznót, eszembe jut valami. Egy erdőben vagyunk, fákkal körülvéve, tehát sikerülhet. Eszembe jut az első napom, miután Norm kikelt és órákon keresztül a hálója darabkáit kellett tépdesnek magamról. Eredetileg azt akartam megpróbálni, én is le tudok-e ölni egy disznót Norm nélkül, de a statjaim alapján nagyjából a felét sebezhetem annak, amit a pókom. Ám ha az történik, amire most gondolok, akkor nincs félnivalóm.
-Norm, gonoszkodj el egy kicsit azzal a disznóval, légyszíves. Csald a Halászhálódba!
Nem tudom, miért pont "Halászhálót" mondtam, de sebaj. A pók a földre ugrik, majd eltűnik a fűben. Két egymáshoz közel álló fához szalad, felmászik az egyikre, majd a lehető leggyorsabb munkába kezd. Miután végez, a két törzs között egy félreismerhetetlen háló foglal helyet a hozzá legközelebb álló disznó magasságában. Norm ezután a disznóhoz szalad és éppen annyira csípi meg, hogy az felfigyeljen rá és üldözni kezdje, egyenesen a háló felé.
Mire felfoghatná, mi történik, már késő. Beleszalad a hálóba és rémült visítással nyugtázza, hogy valami nem stimmel, nem tud továbbmenni. Jobb kezemben szorosabban fogom a Kezdő Kést és koncentrálok, a disznó felé araszolva, hogy minél közelebb legyek hozzá.
Amint a penge halvány, rózsaszínes izzásba kezd, a 'gyesznóra' támadok úgy, ahogy Yuichitól és Kyuushirotól láttam. Nem vagyok olyan gyors, hozzájuk képest talán teknősnek tűnök, az ellenfél életpontjai pedig valóban csak a sárga zónáig csökkennek le, de legalább betaláltam. A digitális sebből vígan folyik a digitális vér.
Ekkor jön az, amire nem számítottam. A háló szétesik, a disznó pedig akkorát rúg az oldalamba, hogy úgy érzem, mindjárt kiköpöm mindenem. Talán métereket is repülök, mire a fűbe esem, a fájdalom pedig (akár képzelt, akár nem) ott lüktet a találat helyén. Első pillantásom az életcsíkomra esik, de nem vesztettem sokat, Kyuushironak igaza volt. Ebbe nehezen halnánk bele.
A disznó egyenesen felém csörtet, Norm pedig hiába szalad, nem éri utol. Oldalra gurulok, hogy a dög a roham iramában továbbszaladjon és ezzel is időt nyerjek, amíg megfordul, hogy ismét támadjon. Amennyire lehet, talpra állok és folyamatosan azt ismételgetem: "Macska vagyok, macska vagyok, olyan rugalmas, mint egy cicus". Magam elé tartom a fénylő kést és várok, amíg a dög elég közel ér. Amint ez megtörténik, egy lépéssel odébb ugrok, a kést pedig a mob oldalán húzom végig. Az életcsíknak vége, a disznó pedig szertefoszlik, mint a háló.
A földre ülök és gyorsan ellenőrzöm a dolgokat. Az életcsíkomnak csak a végéből hiányzik egy kicsike, nem vészes; az ijedelmem sokkal nagyobb. Valóban feleannyit sebzek, mint Norm, tehát inkább ráhagyom a munkát és Kyuushiro tanácsát követve Életre adok majd sokat, hogy bírja az ütéseket. A hálója pedig nem bírja valami sokáig, addig legalábbis nem, mint amire számítottam; viszont harcban is tökéletesen használható. Disznó ellen, legalábbis.
-Bocs, jól vagyok! -szólok a fiúk felé mosolyogva, már amennyiben egyáltalán érdekli őket az előbbi elbaltázott produkcióm.

//Chancery és Kyuushiro//

-Ügyes. – jóleső érzés fogott el, a dicséret hallatán. Majd indultunk is tovább. Előttem közel egy tucat vaddisznó legelészett, de nem elég közel egymáshoz, hogy minden behúzzam egyszerre ha rátámadok. Norm újra akcióba lendült, mosollyal nyugtáztam Chancery felé, és biztattam, hogy folytassa. A két legközelebb eső vaddisznót kiszemeltem magamnak, egyikük tőlem balra átlósan helyezkedik el közel nyolc méterre, míg a másik hat méterre közvetlen előttem. Pont ideális lesz tesztalanyoknak, hogy cselekszem több célponttal szemben. Visszatekintek Kyuura, hátrált egy kicsit, jó megbízik bennünk, hogy megbirkózunk a feladattal. Eltekintek Chancery irányába, ahol épp Norm egy gigantikus hálót sző, beleborzongtam. Ekkor a kardomért nyúltam, óvatosan, és lassan közelítettem a vaddisznóhoz. Kardom magam elé rántottam és lesújtáshoz készülődtem, Niji színe szürke párafelhőt adott a kard köré, és tudtam csak két támadásom van vele, a rohamom alig sikeredett többnek, mint a gyaloglás, így a vaddisznók is hamar felfigyeltek rám, mindkettő rohamra indult. Lassan eluralkodott rajtam némi pánik, így sikeresen mellé is ütöttem a vaddisznónak. Az tovább robogott mellettem, míg a másik gőzerővel száguldott felém, menteni a helyzetet alig tudtam leblokkolt végtagjaimmal, így balkézzel rácsaptam a kard pengéjére ezzel körkörös pályára állítottam a markolatgombot. Miközben felöklelt és dobott rajtam egy keveset azt sikerült elérnem, hogy mindkettőnk életerő csíkja megmozduljon. Feltekintettem, jócskán megmozdult az életerő mutatóm, de még mindig zöld színnel jelent meg. Hátam mögül újabb fordulóra indult az első vaddisznó, ezt nem hagyom neked, latba tettem kevéske sebességem, ami elégnek bizonyult, földön fekve, hátrafelé szúrtam egyenesen a vaddisznó pofájába, azonnal pixeleire robbant. Túlütöttem, csodálkoztam, a tényen és kardom fénye is kihunyt újabb két támadás csak most nem leszel velem Niji. Sikeresen bele feledkeztem a látottakba, közben a másik vaddisznó már újra nyakamon volt, próbáltam feltápászkodni, sikertelenül, ismét fellökött, életerő csíkom leesett a sárga zónába. A vaddisznó elkanyarodott, hogy újabb rohamra induljon, gondolom ez a program amit futtat, többet sebez az áldozatán. Amit pedig én kigondoltam, az rajtad vaddisznó barátocskám. Hirtelen ötlettől vezérelve, úgyis elmúlt már a béklyóm a kardomat beleszúrtam a földbe és arra használtam, hogy feltápászkodjak vele, elég közel ért már, elé sétáltam a kardomnak, és a markolatgombon fordulva egyet, átrugaszkodtam a vaddisznó háta felett, sikeresen elég erőt adtam a mutatványba így a kardomat próbálta felöklelni, de az meg sem mozdult. Jelentős sérülést okoztam neki, ugyanis kimanőverezett a kard éléből eszeveszetten, ahogy piros zónába esett az életsávja. Távolodott tőlem, és újabb rohamra készült, már fordult is meg.
- Nem várom meg míg jössz, én jövök! – Összeszedtem minden bátorságom, és rohamra indultam, lépteim most sokkalta rugalmasabban tépték a földet, kardomat felkészítettem egy alulról induló kaszabolásra. Tudtam mikor és hol kell lennie a pengének. Egy aprót balra léptem, és előrenyújtott kardom, kicsit hátrahúztam és alulsó kaszálással, lemetszettem a vaddisznó jobb mellső lábát ezzel életereje pirosról nullára fogyott és egy visítás kíséretében pixelekre bomlott.
Kardomat visszacsúsztattam a hüvelyébe és helyből térdre rogytam. Megcsináltam, örültem a ténynek, bár sárga már az életerő csíkom. legközelebb jobban kell vigyázzak és nem kell erőltetni a több célpontot, esetleg kipróbálhattam volna a ’switch’elést. Ránézek Chanceryre örömmel láttam, hogy kis kése a kezében és ő is nem régiben végezhetett a vaddisznójával. Hátra fordultam és ugyanúgy nyugodtan kotorgatta a földet a többi vaddisznó, kihívó mosollyal nyugtáztam, most ti jöttök..