Re: Nagy Síkság

by **Kusumi Ayani** Hétf. Nov. 19 2012, 05:46

/mivel Reaw nagyon hosszú ideje nem írt, így őt most kihagyjuk, és ketten folytatjuk Zhel, ha neked is jó Very Happy

/

- Hát az baj. – mondom Zhel kijelentésén.
Kicsit elgondolkoztam ajánlatán, és látszott rajtam, hogy tényleg nagyon töröm a fejem. Nem tűnt olyan rossz ajánlatnak, de hogy egy fiúval aludjak egy légtérbe, az már gond. Egyszer csak Tűzrózsa eltűnt csak úgy. Eléggé aggódtam ez miatt, hisz sosem szokott elvándorolni tőlem. Jobb híján megnéztem inventorymat, amiben nagy meglepetésem részesült. Egy furcsa dologra lettem figyelmes, ami egy Pokelabda item volt, ami mellett egy Pónita név állt. Mivel régen nagyon szerettem a Pokemon nevű mesét, így tudtam melyik bizonyos lényről van szó, és most átgondolva petem igen hasonlít rá. Kiválasztom az itemet, mire a kezembe esik a Pokelabda.
- És most vajon mit csináljak… - gondolkozok hangosan – Mivel régen nagyon szerettem a mesét, így megpróbálkozok valamivel.
Miután felállok dobáshoz készülök, majd eldobom a labdát.
- Pónita téged választalak! – kiáltom.
A hívásra petem előjött, aki érthetetlen arcot vágott jelezve meglepődéstől. Ekkor egy kis sípolás, majd egy hiba üzenet jelent meg, miszerint külső beszivárgás történt, ezek után megint minden újra normális volt. Ezután ismét lehuppantam (ügyelve, hogy ne tudjanak a fiúk a szoknyám alá nézni), és az új barátaim felé fordulok, amikor is észreveszem, hogy a Reaw nevű fiú eltűnt.
- Hová ment Reaw? – kérdezem Zeltől.
Kissé sajnáltam, mivel nem tűnt olyan rossz fejnek a fiú, azonban még mindig tudok válaszolni Zhel ajánlatára.
- Nos.. talán egy- két éjszakáról lehetne szó, de utána visszajövök erdőbe.
Feltápászkodok ismét, majd miután Tűzrózsa odajött mellém, ismét folytatom.
- Természetesen csak a nem gond, ha Tűzrózsa is velem jön. Rendben?

by **Zhel T. Everett** Kedd Dec. 04 2012, 20:50

Ayani-t egy kicsit talán lelombozta a hír, hogy az erdőben megölt mobok bizonyos időn belül visszatérnek, így teljességgel felesleges lett volna az egész hajtóvadászat. A lány tőrni kezdte a fejét Zhel ajánlatán.. A fiúnak nem volt semmiféle hátsó szándéka ezzel az ajánlattal. Maximum annyi, hogy ezzel kicsikét tartozna neki a lányka, amit egy adandó alkalommal behajtana rajta… persze csak ezzel az apró ajánlattal egyenértékű dolgot. A lány pet-je eltűnt hírtelen, ami nem zavarta a fiút, de Ayani-t annál inkább…. Zhel furcsa dolgoknak volt szemtanúja, ahogy Ayani egy labdát eldobva kiált valamit és megjelent a pet. Nem szólt semmit, mert semmit sem tudott az állatidomárokról, akik lehet így pihentetik a petjeiket… Animét meg ehhez hasonlókat pedig soha nem nézett, mert nem volt rá ideje, így nem tudhatta, hogy a beszélgető partnere mire is gondolt a mese címszó alatt. Időközben az alacsony harmadik személy is eltűnt, ami végtére is nem sok vizet zavart, de azért még is csak különös… egy pillanatra nem figyeltek és már el is tűnt..
- Nem tudom.. nem figyeltem rá..- felelte és azért ő is körülnézett, de hiába. A fiú eltűnt.
- Egy-két éjszaka nem sokat ér, ha utána megint nem tudsz majd aludni, de te tudod..- Valóban így gondolta.. nem sokat érne a dolog.. max pár napig frissebb lenne, de semmi több, ami nem volna célravezető, de talán megjön majd a lány esze.
- Bármit mondanék, nem lehetne elszakítani tőled, így felesleges volt megkérdezni. Természetesen jöhet.. – Zhelt egyáltalán nem hozta zavarba a gondolat, hogy egy szép lánykával fog egy szobában aludni.. Gyakran megesett már korábban is és amúgy sem az az érzelmeit kimutató fajta.

by **Yurihime** Hétf. Dec. 17 2012, 15:37

<< Lewis-sama *.* >>

Mindig is szerettem a természet lágy ölén sétálgatni. Hallgatni a madarak vidám csicsergését, érezni a virágok, a fák édes illatát, mélyeket lélegezni a frissítően tiszta levegőből. Egyszóval gyönyörködni a szépségben, melyet a természet sugároz magából. Széles, boldog mosoly ült ki az arcomra, ahogy a szellő simogatta a bőrömet és ahogy a selymes fű, a kis huncut csiklandozta talpamat ^.^
Élveztem a városon kívüli létet, csupán egy aprócska probléma nyomasztotta lelkemet, mióta a Kezdetek Városának határait átléptem. Ugyanis... elvesztem ^.^" Szörnyen restellem, de elveszítettem a józan eszemet, mikor megpillantottam Senpait, legalábbis azt hiszem mentorom sziluettje libegett el előttem a távoli horizonton. Annyira megörültem neki, de hiába futottam utána lélekszakadva, hiába kiáltoztam a nevét, nem reagált. Követtem, amíg csak tudtam, azonban elfogyott a szufla egy idő után, amit furcsálltam is, mivel sokkal többet kéne bírnom szaladni. Azt hiszem a reggeli edzéseket nem volt ildomos hanyagolni az elmúlt hetekben ^.^" Senpait viszont emiatt elveszítettem szem elől, és mikor körbenéztem, hogy merre is vagyok, csak a színes, élettel teli mezőséget láttam, város körvonalait nem.
Hamarosan viszont támadt egy égetőbb problémám is. Hibát vétettem s ez megbosszulta magát, ugyanis mikor egy vaddisznó felfigyelt rám, és le szerettem volna akasztani hátamról fegyveremet, hogy megharcolhassak vele, az nem volt sehol. Kissé megrémülve jutott eszembe, hogy reggeli közben eltettem abba az inventakármi nevű menüpontba, és azóta nem szereltem fel újra. Most azonban hogy lehívtam a menüt, hirtelen nem találtam meg, hol is lehet naginatám @.@ Kétségbeesetten nyomogattam a kezelőfelületet, de sehogy sem bukkantam rá, és mire észbe kaptam, a vaddisznó ledöntött a lábamról. A puha talaj hál' istennek felfogta az esésemet, de így is nagyot nyekkentem. Borzasztó zavarban éreztem magam, ha jól emlékszem ez volt a legegyszerűbb ellenfél, ami ebben a játékban szembejöhetett velem, én mégis tehetetlen voltam. Fegyvertelenül nem tudtam, hogyan kéne elbánnom szegény állattal, naginatám előhívása pedig reménytelennek tűnt. Segítségkérően néztem körbe, noha szégyelltem magam, amiért kénytelen vagyok más védelmére támaszkodni. Már ha egyáltalán van valaki a közelben ^.^"

by **Shiel D. Lewis** Szer. Dec. 19 2012, 13:44

[Yurihime *.*]

A nap már magasan ível az égen, mikor Sir Lewis kinyitja két fáradt szemét, s lassan ráeszmél, hogy virágok, meg gazok között hever a földön. Felül gyorsan, de így még nem lát ki a magas fűből, így feltápászkodik, illetve próbál, mert térde kissé megbicsaklik, plusz a feje sincs a legjobb passzban. Úgy érzi magát, mintha tegnap legalább hat karton sört megivott, s mellé egy csomó cigit elszívott volna.
Megrázta a fejét, de ettől sem lett jobban. Sóhajtott egyet, majd hősies karjával kitámasztotta magát, s talpra ugrott. Egy pillanatra megszédült, de rögtön vissza is nyerte egyensúlyát, mikor tőle nem messze egy lányt pillantott meg, ahogy az ellenkező irányba megy. Lehet pont itt ment el a lovag mellett, de az mélyen aludt a fűben, így nem is vették észre egymást.
Egy ideig csak csípőre tett kézzel figyelte a lányt, ahogy egyre távozik, de fejében meg se fordult a gondolat, hogy az miért sétálgat erre egymaga. Igaz, azon sem kezdett el agyalni, hogy ő maga hogyan került ki ide, de inkább csak örüljön a fejének, hogy a fűben semmi játékos killer nem fedezte fel, hogy pár szúrásért cserébe megszerezze a cuccait! Egyáltalán nem lett volna hősies halál, Sir Lewis nem ilyet tervez magának... Tervez..? Hah! Hősünk annyira hősies, hogy egyszerűen fittyet hány az ilyen nyeszlett dolgokra, mint a kimúlás, neki van annál fontosabb dolga is..!
Például közbelépni a lány meg a disznó párbajában! Micsoda?!
Hősünk amint meglátja, hogy a fegyvertelen lánynak nekiugrott egy vaddisznó, s egy lökéstől a padlóra küldte, a lovag nem habozik, máris "villámgyors" mozdulatokkal csörtet át mindenféle gazokon.
Gyorsan leveszi hátáról a buzogányt, de a pajzsot ott hagyja, mivel nem lesz szüksége egyetlen malacka ellen ilyen komoly védelemre. Meglengeti a fegyverét, mely a játék kezdete óta hűséges társává nőtte ki magát. Néha napján a lovag beszélgetni is szokott vele. Ez is inkább csak akkor van, ha előtte elszívott egy termetes cigit.
Szóval odapattant a lányhoz és a csülköshöz, majd az utóbbit jó erősen fejbe kólintotta. A vaddisznó megcsókolta a földet, majd darabokra tört, s kis fénypontok formájában lebegett tovább. Hősünk máris elrakta a fegyverét, s odalépett a lányhoz. Kinyújtotta feléje jobb kezét, ha a lány igényt tart rá, ő szívesen felsegíti.
- Egy ilyen szép hölgynek jobban kellene vigyáznia idekint...

by **Kazuma** Csüt. Dec. 20 2012, 18:19

((Neuro))

Ismét a szokásos felderítőútjaim egyikét jártam. Jelenleg épp a mezőséget fedeztem fel. Elég unalmas volt. Magas fű aztán közepesen magas fű aztán ismét magas és… Gondolataimba mélyedve bandukoltam mikor találkoztam a disznóval. Egyhelyben állva legelészett. Leültem mellé, és úgy gondoltam ideje reggelizni. Elkezdtem enni a kenyeremet, de a felénél megálltam. Elgondolkoztam, hogy vajon milyen íze lehet a fűnek?
Végül is ennek a kis szerencsétlenek egész életében ezt kell ennie. Talán nem árthat. A reggelim maradékát elraktam és letérdeltem a disznó mellé. Óvatosan leharaptam egy fűcsomót. A disznó rám emelte a tekintetét mire hirtelen jött ötlettől vezérelve röfögtem egy nagyot. Elindult az ellenkező irányba de úgy döntöttem követem. Négykézláb csörtettem utána, nehogy megijesszem és hamarosan egy sáros tócsához értünk. Vígan elkezdett megfürdőzni benne én, pedig ez alatt inkább a hasamat süttettem a pocsolya szélén és jólesett. Mikor kimászott a sárból megrázta magát és hangosan röfögve futni kezdett. Én is hasonlóképp tettem boldogan galoppoztam utána a hangját utánozva. Sokat futkároztunk de nem sikerült lehagynia hála a gyorsaságomnak. Végül csak kifáradt és megint legelni kezdett a mezőn. Már dél felé járhatott az idő mikor én is megéheztem és szerencsémre találtam is egy szép nagy gombát. Az orrommal ügyesen kitúrtam a helyéről és épp készültem volna elfogyasztani, amikor disznóbarátom orvul elhalászta előlem. Alaposan megkergettem de, végül csak békén hagytam és inkább egy halom füvön, kezdtem rágódni. Az orrom előtt legelészett. Miért is bántottam én őket? Hiszen olyan kedves állatok…
Ekkor viszont mozgásra lettem figyelmes kis barátom háta mögött. Felemeltem a fejem és utána rögtön le is hajtottam. Egy másik játékos bukkant elő a fűből. A fülem hegyéig elvörösödtem. Lehajtott fejjel felvettem a maszkomat és lassan felálltam. Ez nem lehet igaz. Remélem nem látta az arcomat. A srác száját egy elnyújtott ó hang hagyta el és sietve eldobott egy nagy csokor virágot. Furcsálltam hogy a füle mögött is volt egy szép virág és láthatóan őt is megzavarta a jelenlétem.
- Nem láttam semmit, ha te sem. – mondtam neki vontatottan, halálos komolysággal. A késeim rögtön a kezeimben teremtek a szavaim komolyságát erősítve.

by **Aiko** Csüt. Dec. 20 2012, 18:30

((Kazuma))

Éppen a Nagy Síkságon sétálgattam mikor is rádöbbentem, mióta kiderült hogy nem tudunk kiloggolni azóta szinte semmit nem pihentem, folyton folyvást öltem a mobokat még csak az égre sem tekintettem fel eldöntöttem, hogy lassítanom kell egy kicsit, noha próbáltam felzárkózni a frontvonalhoz úgy véltem, egy kis pihenés nem árt. Körbenéztem és rájöttem, hogy óriási butaság volt eddig nem figyelembe venni ezt a gyönyörű tájat, tele állatokkal szebbnél szebb virágokkal egyszerre, tudom, ez tőlem furán hangzik, de minden rózsaszín lett. Megláttam egy nyulat és hírtelen egy fura hang jött ki a számból:
–ÓÓÓ de cukii!!.
Én magam is rácsodálkoztam, hogy miket is beszélek elpirulva körül nézek, hogy nem e látott valaki. Egy ilyen ciki helyzet után talán meg is kellett volna ölnöm, de szerencsére senki nem volt, még a közelemben sem nekivágtam az előttem lévő tájnak, csodás illatú virágokat szedtem hasonlókat még csak nem is látni a valóvilágban, továbbra is azon a megállapításon voltam, hogy ez a világ számomra sokkal jobb. Szinte magam sem hiszem el de leguggoltam minden állatnál és ezeknél a furcsa fajoknál melyeket még sosem láthattam rácsodálkozva mondtam:
–ÓÓÓ ez gyönyörű!!
Egy külső szemlélő számára talán furának tűnhetett volna de, nagyon régóta nem érezhettem ennyire jól magam, és végre megtehettem azt, amit korábban szinte soha nem tudtam gyerek, lehettem, ha csak pár órára is, hogy mért csak pár órára? Mert a nagy virágszedésben teljesen eltűnt számomra minden körülöttem lévő lényegtelen dolog. Talán túl naiv is voltam, hogy úgy gondoltam, hogy erre úgyse jár senki, hiszen egy óriási és jól belátható területen voltam de mire észbe kaptam volna már a fülem mögül is egy virág lógott ki s a kezem telis tele volt virággal igaz, azt sem tudtam, mit kezdjek vele de, maga a gondolat is megnyugtató volt hogy magamnál tartom őket. No és mi volt az ami megzavart? Mikor magam mellé néztem pár méterrel mellettem egy vaddisznót, láttam háttal nekem, ebben semmi zavaró nincs de, vele szemben mintha egy pillanatra egy másik játékost láttam volna.. „Vajon káprázott a szemem?” Gondoltam magamban, de sajnos nem ez nem káprázat volt teli virágokkal a kezem és nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, nem tudom, hogy mit kellene tennem, és azt se hogy ő mit fog tenni, eldobtam a virágokat és csak egy szó csúszott ki a számon:
–ÓÓÓ?
Mire egy maszkos játékos felállt és csak annyit mondott:
- Nem láttam semmit, ha te sem. –
Majd a fegyvereiért nyúlt.
Mire én elkezdtem nevetni és azt mondtam:
-Még is miről beszélsz, én nem csináltam semmit de te?.. Te egy vaddisznóval szemeztél és ki tudja hogy még mit csináltatok
Reménykedek hogy valójában ő nem látott semmit.

by **Yurihime** Csüt. Dec. 20 2012, 21:53

<< Lewis-sama *.* >>

Kezemmel óvatosan megérintettem a fejemet. Nem is tudom, talán rosszul eshettem, de hirtelen elkábultam és nehezen tudtam egy pontra koncentrálni. Behunytam egy rövid időre a szememet, míg szédelgésemmel küszködtem, így legalább nem forgott körülöttem a világ. Mélyeket lélegeztem, s mikor ismét felnyitottam szemhéjaimat, valamivel jobb állapotban pisloghattam a vörös szemű vadmalacra, mely mintha mi sem történt volna, békésen poroszkált tovább. Milyen kedves tőle, hogy nem támad földön fekvő ellenfelet ^.^ Örülök neki, hogy ha már ilyen agresszív, akkor harci etikettre is tanították. Vajon megharapna, ha megpróbálnám megsimogatni? Eltűnődtem, azonban kérdésem okafogyottá vált, mivel egy ormótlan buzogány csapott le a négylábúra, az pedig az általam olyannyira szépségesnek tartott módon apró kis szilánkokra esett, ezernyi fényes ponttal beszórva a környéket. Felnéztem, és egy délceg fiatalembert pillantottam meg, amint éppen odalépett hozzám, s kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Kissé elbizonytalanodtam, nem tudtam mi lenne ilyenkor az illendő. Attól tartottam, hogy ha elutasítom, azzal megsértem, de egyben terhet sem szerettem volna róni rá. Mit tegyek? T_T Végül némi habozás után félénken megérintettem a kezét abbéli félelmemben, hogy megbántom, de egyből meg is rezzentem, ahogy megéreztem bőre kellemesnek mondható melegét. Ábrázatomra kisebb meglepettség ült ki a határozottságtól, amivel felrántott, egy pillanatra még az egyensúlyomat is elvesztettem, s kis híján nekiestem a férfiúnak. Milyen kellemetlen lett volna ^.^"
- K-köszönöm Igazán sajnálom, hogy fáradoznia kellett miattam ^.^" - feleltem kissé remegő hangon. Szokatlan volt számomra, hogy a külsőmet dicsérik, és amilyen módfelett jól esett, egyben olyan zavarba ejtő is volt. Arcpírom csak tovább terjedt, ahogy észrevettem, hogy még mindig tartja a kezemet, de nem voltam olyan udvariatlan, hogy kirántsam a kezemet az övéből.
- Én csak... szóval nem is tudom, hogy keveredhettem ide, az első nap óta nem is hagytam el a várost, és most hirtelenjében sajnos nem találtam meg a fegyveremet ebben a menü nevű dologban, és... - elkezdtem kissé kapkodva magyarázkodni, ám aztán ráébredtem, hogy mennyire méltatlan módon beszélek, így a szám elé kaptam a kezemet. Vettem inkább egy nagy levegőt, és megköszörültem a torkomat, hogy kissé összeszedettebben is megszólalhassak.
- Nagyon szépen köszönöm a segítséget, fiatalember! Kérem engedje meg, hogy kiengeszteljem valamivel hősies fáradozásáért cserébe ^.^ - hajoltam meg mélyen előtte köszönetem jeléül, s egy kedves mosolyt varázsoltam arcocskámra. Nagyon kedves és nemes tett volt tőle, hogy segített egy bajba jutott társán, így ez a gesztus volt a minimum, amit megtehettem érte hálám jeléül.

by **Kazuma** Csüt. Dec. 20 2012, 22:07

((Neuro))

Pimasz kis törpe. Futott át az agyamon mindig kifogom az ilyeneket. Bár csak most vettem észre hogy vörös az indikátora. Aminek így elég fura az összhatása de valószínűleg nem véletlenül lett vörös. Jobb lesz figyelni. A saját fejem azon pontjára mutogatok, ahol a sajátján ő a kis virágot felejtette.
- Azt hiszem maradunk az én verziómnál. – Mondtam magabiztosan, ha észrevette a hibát. – Én most továbbmegyek erre - Mutattam a hátam mögé - te meg szépen a másik irányba, indulsz. – Már majdnem megfordultam hogy otthagyjam, amikor feltűnt egy apró részlet, ami eddig elkerülte a figyelmemet.
- Várj! – Néhány másodpercig csak az arcát bámulom. Olyan ismerős az arca. Vörös szemek fehér haj. Elég ritka az ilyen. – TEE!? – Villámként hasított rajtam végig a felismerés és érzem, ahogy a düh a torkomat mardossa. Letépem magamról a maszkot, és egy lépést teszek felé.
- Mi a francot keresel te itt mi!? – Hihetetlen hogy ez a gyerek ütött meg. Mondjuk két éve még nagyobb volt nálam… - Azt hittem megszabadultam tőled mikor kirúgtak! – mondtam mérgesen miközben még egy lépéssel közelebb, kerültem hozzá. A fejemben már zúgtak a vészharangok. Vörös játékos! Ne bosszantsd fel. Hiába ez most egyáltalán nem tudott meghatni. Ő már felbosszantott és nem bírtam uralkodni magamon. Sűrű köd telepedett az agyamra a sötét gondolatoktól.
- Miután elhúztál a francba csak még jobban rám szálltak de, megfogadtam a tanácsod. Erősebb lettem. Bár nem, úgy ahogy te gondoltad. – Elmosolyodtam, bár ebben a mosolyban egy cseppnyi örömöt sem lehetett volna találni. – Majd meglátjuk, ki ver meg kit. Megmutatom hogy hol a helyed te kis rohadék!– Nem küldtem párbajfelkérést. Ez nem egyszerű párbaj lesz. Majd én megmutatom neki, hogy ki a gyenge. Megvártam hogy felkészüljön és teljes sebességre kapcsolva rohantam felé.

by **Aiko** Csüt. Dec. 20 2012, 23:13

((Kazuma))

A maszkos srác egyszer csak elkezdett mutogatni a füle felé egyáltalán nem értettem, hogy mi baja van de aztán odanyúltam ahova mutogatott és észrevettem, hogy egy virág a fülem mögött maradt. Leszedtem a fülemről felvettem a csuklyám és lehajtottam a fejem és úgy összeszorítottam a markomat, hogy a virág csillámozva eltűnt, hirtelen óriási düh futott át rajtam legszívesebben tomboltam volna, de ekkor megszólalt, talán kissé önelégült hangal:
- Azt hiszem maradunk az én verziómnál. –
Erre elmosolyodtam hiszen számomra is talán ez volt a legmegfelelőbb verzió, majd ismét megszólalt:
– Én most továbbmegyek erre –
- te meg szépen a másik irányba, indulsz. –
Úgy véltem nem származhat belőle bajom ha engedek, megfordultam és kardal a vállamon, akár harcra készen elindultam a másik irányba, de ismét hozzám szólt:
- Várj! –
Pedig én csak szerettem volna már túljutni ezen a szituáción, lefutott a fejemben hogy vajon mit akarhat „ Az indikátoromról akar kérdezni? Vagy meg akar fenyegetni a korábbi miatt?” szerettem volna elkerülni a vitát.
– TEE!? –
Nem értettem mire céloz, hiszen korábban még ilyen játékossal soha életemben nem találkoztam. Levette a maszkját és elindult felém, majd valamit motyogott, amiből csak annyit értettem, hogy:
-…Kirúgtak-
Esetleg kirúgták egy klánból? Nem értettem gondolkodtam de nem tudtam rájönni mit akar ekkor felkiáltottam:
- Ááá!!! Ettől megfájdul a fejem!
Majd ő folytatta tovább:
- Miután elhúztál a francba csak még jobban rám szálltak de, megfogadtam a tanácsod. Erősebb lettem. Bár nem, úgy ahogy te gondoltad.–
Mi a fene?? Elhúztam? Ez a kölyök felső középiskoláról beszél? Csak nem miatta rúgtak ki? Futott át az agyamon.
-Kár is volt megvédeni téged, persze hogy kár, hiszen egy hulladék vagy, pont mint a többi ember, lehet hogy itt erős vagy de, a való világban csak egy szánalmas…..
Ekkor félbeszakította a mondandóm.
– Majd meglátjuk, ki ver meg kit. Megmutatom hogy hol a helyed te kis rohadék!–
-KIS rohadék???? KIS rohadék???? Te most a magasságommal viccelődsz?
Bár kissé féltem, de egyben nagyon dühös is voltam útálom, ha lekicsiznek, még simán nőhetek , reméltem hogy a kemény fellépéssel el tudom riasztani és ezúttal (előnyömre válik?) a piros indikátor, hiszen nem tudtam, hogy milyen szintű lehet és nem is értettem, hogy egy három évvel ezelőtti ütés miatt mért húzta így fel magát, szerintem örülhetne, hogy nem az ő arcát rendeztem át akkor.
- Kölyök!
Üvöltöttem.
- Te is úgy fogsz járni, mint az előző ember aki belekötött a méretembe!
(Reméltem hogy?) azt hiszi, hogy egy hasonló beszólás miatt öltem meg egy másik játékost bár ez koránt sem volt igaz, majd kérdéseket tettem neki fel.
- És mégis milyen módon váltál erősebbé?
- Úgy gondolod, hogy az én ütésem nélkül is ment volna?
- Változtattál volna valaha a sorsodon, ha én ott és akkor nem ütlek meg?
Majd elborult tekintettel az arcába hajolva feltettem az ekkor utolsó hozzá intézett kérdésemet is:
- Miért vagy ilyen hálátlan kölyök!?
Ezután a válaszát várva elfordultam és mint ahogy már korábban de ezúttal, Hazatérés Kristállyal a kezemben elindultam az ellenkező irányba, csak egy dolog élt bennem amiről azt hittem hogy eddig számomra ez itt nem létezett: //A félelem// Nem akarok meghalni, de vajon hátrálhatok? Már az első párbajomnál. Tényleg ilyen komoly lenne ez a játék? Korábban talán sosem gondoltam bele igazán, kezdem úgy érezni, hogy ki kell jutnom innen: ÉLVE.

Folytatás

by **Shiel D. Lewis** Pént. Dec. 21 2012, 11:29

[Yurihime! *.*]

A fiatal lány elfogadja hősünk segítő jobbját, aki gyengéden felhúzza a lányt a földről. A kedves idegen máris hálálkodni kezd, amit Sir Lewis legszívesebben elutasítana, mivel neki ez a dolga: másokat megmenti. Hát igen, egy lovagnak aligha lehetne tartalmasabb élete...
A férfi illedelmesen figyel a lányra, aki elmondja, hogy nem bírt kiigazodni a menüjén, egyszerűen nem találta a fegyverét. Ez nem probléma, először maga Sir Lewis sem tudta, hogy hogyan vegye elő a különböző cuccait, vagy potionjait, de biztos abban is, hogy még sokat kell tanulnia ebben a csodálatos játékban! Például azt is, hogy hogyan nem jusson ilyen helyzetbe, mint a mostaniba. Na most nem a lányra gondol, hanem arra, hogy egy rét közepén ébred fel, nem tudva, hogy előtte mit csinált. Kellemetlen...
- Nem szükséges megköszönnie..! Lovagként kötelességem az, hogy minden bajbajutottnak segítsek..! - mondja tekintélyesen, közben pedig elengedi a lány kezét. Nem akarta, hogy túlságosan tolakodónak tűnjön a hölgy kacsójának rabul-ejtésével, majd ugyan azt a kezét a szívére helyezte, mellyel jelezni kívánta: ez nem csak egy hobbi, ez életérzés. Hogy a lány ebből mit értett meg, azt viszont ő nem tudhatja.
- Talán van itt egy dolog, amit elárulhatna nekem... A nevét, hogy kit tisztelhetek önben... - Ha a hölgy mindenképpen hálálkodni szeretne, akkor itt az alkalom, hogy könnyen lerendezhesse a számlát. Ha a lány bemutatkozott, akkor megköszörüli a torkát, s megpróbálja minél heroikusabban mondani:
- A nevem Sir Lewis..! Örülök, hogy megismerhetem kisasszony..!
Úgy dönt, hogy ha a lány gesztusaiból más nem jön, akkor mellé szegődik egy rövid időre, mint egy testőr, hogy legalább addig is biztonságban tudhassa az idegent, míg egy védett zónába érnek.
- Jöjjön, visszakísérem a városba... - mondja kedvesen, finom hanglejtéssel, majd megnyitja a menüjét, s a térképen eligazodva arra fordul, amerre a város található. Sajnos ezen applikáció nélkül nagyon könnyedén elveszne ő maga is, hiába a lovagias attitűdje.

by **Aiko** Szomb. Dec. 22 2012, 19:40

((Kazuma))

Kazuma kihúzta belőlem a késeket, majd felkiáltott:
- Én győztem. –
Meglepődtem. De ahogy meghallottam, mély és csodás álomba merültem. Egy családról álmodtam egy családról, ami számomra sosem létezett, a nagybátyám semmit nem mondott a szüleimről csak annyit hogy nagyon szerettek engem. Ebben az álomban rengeteg időt töltöttem a szüleimmel, rengeteg boldog percet valósághű álom volt. Egy karácsonyi kép tárult elém, egy kiskutyát kaptam ajándékba nagyon boldog voltam, láttam anyám csodálatos mosolyát és apám fogott erős kezeiben átjárt a szeretet és a megnyugvás. De az álomból rémálom lett betörők jöttek a házba, feljöttek a lépcsőn, bejöttek a hálószobába az egyik kirángatta apámat, hogy mutassa meg neki hogy hol vannak az értékeink, a másik előttem erőszakolta meg anyámat, hiába sírtam senki sem figyelt rám majd hallottam egy dörrenést tudtam az apámnak vége. Majd jött a másik betörő is és ketten folytatták anyámmal, s mikor már kiélték magukat, lefejezték anyámat, és a fejét betették mellém a kiságyba csak sírtam és sírtam, nem tudtam mit tegyek. Felriadtam a rémálomból. „Ez meg mivolt?” Teljesen leizzadtam. „Ez a büntetésem? Már egy normális álmom sem lehet?” Mikor körülnéztem, láttam Kazumát maszkjával az arcán egy fának dőlve pihenni, úgy gondoltam nem keltem fel. Belevéstem elé a földbe: „Sajnálom!” Majd megindultam a legközelebbi település felé remélve, hogy leróhatom korábbi bűneimet úgy döntöttem segíteni, fogok más játékosoknak és megpróbálok barátokat szerezni. Tudtam, hogy annak ellenére, hogy Kazuma azt mondja nem akar barátokat, de biztos magányos így hát talán nem én vagyok a legjobb de elküldtem neki egy barát felkérést ezzel az üzenettel: „Ha kellek csak hívj.”

Előzmény

by **Kazuma** Vas. Dec. 23 2012, 13:49

((Neuro))

Megint vesztettem. Sohasem nyertem mióta itt vagyok és most is vesztettem. Saját magam ellen.
- Kellj fel és tünés! – Mondtam a földön fekvő Neuronak. Csak tűnjön el. Meg sem mozdul.
- Hé! – Rúgtam bele az oldalába.
- Horrk! – A szemöldököm igen csak magasra szaladt. Alszik!? Kétségtelen. Sóhajtottam egyet és nekidőltem a fának. Az idiótát itt ölik, meg ha egyedül hagyom. Azt hiszem életem eddigi legönzetlenebb tettét, hajtom épp végre. Ismerős röfögést hallottam. Oldalra fordítottam a fejemet és egyenesen disznóbarátom képébe bámultam.
- Hmm. Fura. – Mondtam ki hangosan is. Elvégre senki nem volt a közelben. A késeim még a kezemben voltak.
- Mit keresel te itt? Csak egy buta program vagy. Nem érdekelsz. Tűnj innen! – nem mozdult csak értetlenül nézett rám. Egyenesen a szemébe állítottam az egyik kést. Én szóltam. Azonnal pixeljeire esett szét. Ez jól esett. A következő egy-két óra eseménytelenül telt. Befejeztem a kenyeremet és vártam. Lassan sötétedni kezd majd. Ha nem kel fel hamarosan én itt hagyom. Mocorogni kezdett. Felvettem a maszkomat és becsuktam a szememet, mintha csak aludnék. Csak résnyire hagytam nyitva, hogy lássam mit csinál. Odajött elém. Felkészültem, hogy félreugorjak de csak leguggolt és a földön matatott valamit. Nem mertem megmozdítani a fejemet ezért megvártam, míg végez és elindul. Amikor már eléggé eltávolodott kinyitottam a szememet és lenéztem magam elé a földre. „Sajnálom!” Sajnálhatod is. Hoppá! Még egy üzenet. Vettem észre a felugró ablakot. Barát felkérés. „Ha kellek csak hívj.” Bezártam az ablakot. Függőben hagytam a felkérést. Nem bízom benne. Ennyire nem.
Felálltam és elindultam a kezdetek városa felé. Kell egy küldetés, hogy kitisztítsam a fejem. Ásítottam egy nagyot. Na jó előbb keresek egy fogadót. A hosszú gyaloglás alatt csak egy szó járt a fejemben. „Sajnálom!”

by **Yurihime** Kedd Dec. 25 2012, 01:15

<< Lewis-sama *.* >>

Újfent kissé zavarba jöttem, nagyon ritkán találkozni ennyire figyelmes és udvarias fiatalemberekkel. Lesütöttem a szemem és a kezemre függesztettem a tekintetem, mely az imént még az úr kezében pihent. Furcsa érzés volt az érintése, egyszerre gyengéd, határozott és... ijesztő is. Nem egészen értettem, miért vált ki belőlem ilyesfajta érzéseket egy egyszerű érintés, életem során számtalan alkalommal fogták meg a kezemet. Az egyetlen magyarázat, amit találtam, a férfi idegensége volt, valamint az, hogy... fiatalúrról volt szó. Sajnálatos módon nem voltam hozzászokva a másik nem társaságához, és a bizonytalanság rossz hatással volt rám, pedig bizonyára teljesen ártatlan szándéka van, melyet segítőkészsége is bizonyított.
- Iie-iie, nem számít, hogy kötelességét teljesítette-e, a segítséget köszönettel illik meghálálni. Ezt elmulasztani súlyos udvariatlanság volna ^.^ - feleltem, habár volt egy olyan érzésem, hogy csupán szabadkozik. Ám ennek ellenére is választ kellett adnom erre a gesztusra, ezt diktálta a belém nevelt etikett, melyet oly szívesen követek és habár jogom nincs hozzá, mégis elvárom a hasonló viselkedést velem szemben, megszokásból. Sajnos ez néha-néha kellemetlen helyzeteket teremthet, hiszen nem mindenkinek volt olyan lehetősége olyan körülmények között felnőni, mint nekem. Nem az ő hibájuk hát, én viszont kötelességemnek érzem, hogy a helyes irányba tereljem őket.
- Milyen udvariatlan vagyok... ne haragudjon! Yurihime a becses nevem ^.^ Nem az igazi, de egy számomra nagyon kedves személy azt tanácsolta, hogy a valódi nevemet ne áruljam el. Remélem nem sértem meg ^.^ - adtam meg a választ kérdésére, és szörnyen elszégyelltem magam, amiért nem tettem meg korábban, kérése nélkül. Talán nem bántottam meg ezt a kedves lovagot a modortalanságommal, habár ahogy ő is bemutatkozik, beszéde dallama annyira furcsán hat, hogy nem tudok nem arra gondolni, valami bajt okoztam.
- Moushiwake arimasen, Sir Lewis-sama ^.^" - hajoltam meg ismételten, nem is sejtve hogy a fiatalúr nevében a Sir hasonló jelző, mint a sama, így az felesleges lett volna. Ajánlatára kissé tétován reagáltam, hiszen Senpait keresve sem találtam, ellenben úgy éreztem, hátra kell néznem, hátha... Vagy utána kell indulnom, hátha... Csak hosszú pillanatok után kaptam észbe, hogy reagálnom kellene.
- Nem szeretném, ha még több terhet rónék a vállaira, Lewis-sama. Így is bőven eleget tett értem! Habár ha meg tudná mutatni, hogyan tudom előhívni a fegyveremet, azért rendkívül hálás lennék ^.^ - feleltem végül bizonytalanul, és a kéréstől kissé zavarba jőve sütöttem le a szememet. Félénken pillantottam fel pár pillanat múlva, tekintetemet pedig megragadták az úriember körül lebegő jelzések, melyeket megszoknom talán lehetetlen, annyira idegennek tűnik. Volt azonban valami, ami másoknál nem volt ott.
- Tudom otromba vagyok, és kérem bocsásson meg a tiszteletlenségemért, de ez... micsoda? - böktem rá az életcsík felett elhelyezkedő kicsiny jelre, vagy legalábbis abba az irányba tettem egy mozdulatot. Kételkedtem benne, hogy megértette a szándékomat a lovag, hiszen annyira kevés konkrétumot tartalmazott, viszont nem tudtam, hogyan is fogalmazhattam volna meg mindezt anélkül, hogy rémesen bután hangozzon érdeklődésem tárgya.

by **Aiko** Szer. Dec. 26 2012, 18:05

((Kyrena Juurei))

Végül úgy döntöttem, hogy a Kezdetek Erdeje helyett a Nagy Síkságra vezessen utunk tovább és ki is értünk az erdőből.
- Itt sok a vaddisznó, tudunk gyakorolni. Próbáltad már forgatni a kardod korábban?
Kérdésemre választ kapva megmutattam neki, hogy tud a legegyszerűbben megölni egy disznót. Megpróbálta ő is és ha sikerrel járt, akkor megkértem hogy álljon mellém, megfogtam a derekát, a kezem talán lejjebb is csúszott, majd megmutattam neki a képességemet. Ezzel leöltem néhány disznót, majd mondtam neki:
- Próbáld meg te is előhívni a képességedet, de várj, míg hátrébb állok, nem tudhatjuk hogy milyen távolságban hat.
Ha a kezem lejjebb csúszott, akkor nekem esett a képességével, mivel ezt a zaklatást már nem bírta elviselni, ez esetben kiderült a képessége és sikeresen átvágta a kardom és megsebesített vele. Ez után eldobtam a kardom és mondtam neki.
- Ha tényleg ilyen komolyan veszed, ölj csak meg. Én csak szeretném megismerni a tested veled együtt. Nem akarok rosszat! Ha megkérsz, leállok de, értsd meg hogy fiú vagyok, és ez csak egy játék a testednek nem esik bántódása….
- V-valójában ez előz még sosem értem lányhoz, mindig úgy gondoltam, hogy szemetek, de te-te rám mosolyogtál tényleg kedvesnek, tűnsz é-és úgy érzem bár nehéz ezt kimondanom é-én beléd szerettem.
- SZERETLEK KYRENA!
Ha nem csúszott le a kezem ez esetben hátrébb mentem és kipróbálta a képességét de semmi nem történt, így ezen próbáltunk dolgozni egy darabig de semmire nem jutottunk. Mikor beesteledett leültünk egy fa mellé és mondtam neki:
- Aludj nyugodtan én addig őrködöm. Majd felkeltelek, ha esetleg akarnál váltani.
Ezek után ő elaludt és én tartottam az őrséget majd felkeltettem őt reggel/váltáskor.
Előzmény

by **Kyrena Juurei** Szer. Dec. 26 2012, 23:14

//Neuro//

Követem Neurot az erdőig, majd onnan tovább. A fák által alkotott hatalmas csoportosulást idővel magunk mögött hagyjuk.
- Nem azt mondtad, hogy az erdőbe megyünk? - kérdem, de hamar választ is kapok.
Tehát itt sok a vaddisznó. Gondolom azok elég kezdetleges ellenfelek. Hát persze. Nem valószínű, hogy valami komolyabb ellen küldene. Legalábbis úgy vélem. Bár ki tudja. Annyira még nem ismerem ezt a srácot.
- Nos... Nem sokat. Épphogy méregettem egy kicsit és forgattam néhányszor. Küzdelemben még nem használtam - válaszolok kérdésére.
Ezek után tovább figyelek. Ő profimód leöl egy disznót. Ezt talán még én is megtudnám csinálni. Vagy mégsem? Az oldalamon függő kardot leakasztom helyéről és megforgatom egyszer. Tehát öljek megy egyet. Csak remélhetem, hogy sikerül. Nem... Sikerülnie kell. Nem akadhatok meg egy ilyen egyszerű dolgon, azok után, hogy ő megmutatta mi a legegyszerűbb módja. Bár nekem a saját stílusom szerint kell cselekednem. Kiszemelek hát egy nekem szimpatikus malackát és elindulok felé. Mivel az érzi a félelmet, felém indul. Nekem pedig nem sok választásom van. Futva teszek a négylábú felé néhány lépést, majd ugrok egyet, s nyakszirtjébe szúrom kardom, annyira, amennyire csak tudom. Az állat megbénul, épp elég időre ahhoz, hogy pengém kiszabadítsam, majd egyszerűen eldől. Nos, ezzel meg is volnék, vagy mi.
- Ez így... Megfelel? - kérdem mosolyogva társamat.
Kérésére mellé állok. Némiképp furcsállom, hogy keze derekamra vándorol, de most nem teszem szóvá, látva nagy koncentrációját. Csendben, feszülten figyelem, hogy mire készül. Hamarosan pedig megjelenik egy lánc. Egy lánc? A kardja a végére került. Ezzel a párosítással hamar végez még néhány disznóval. Tehát ez az ő képessége. Ezért akarta, hogy mellette legyek? Nem akarta, hogy megsérüljek. Ez a srác tényleg... Rendes. Ő volt képes megölni valakit? Ezt nehezen hiszem el. Bár ilyen képességgel. Ráadásul sokkal tapasztaltabb, mint én... Na de lássuk. Eltávolodok tőle kissé, s ő is így tesz. Hátrál néhány lépést tőlem. Mi is a különleges képességem? Ennek is utána néztem pedig. Lássuk csak. A neve... Spirit ripping. Valami olyasmi, hogy gond nélkül lekaszabolhatom a kiszemelt célpontot, állhat bármi előttem. Vagy ilyesmi... Ezt viszont ki kellene próbálni. Én, ostoba, először csak egyszerűen megtámadok egy disznót. Az eldől, de semmi extra fejlemény. Megöltem, az tény, de így a képességemmel nem lettem tisztában.
- Hm... Valami mást kellene kipróbálnom... - motyogom.
Neu felé fordulok egy pillanatra. Mögötte meglátok egy másik malackát. Elvileg a támadás célba talál, bármi blokkolja a kardot. Tehát... Ha őt támadom... Akkor a disznót levághatom, mivel mögötte van... Ez persze csak sajátos eszmefuttatásom, nem biztos, hogy igaz. Épp ezért...
- Kérlek... Bocsáss meg, ha nem sikerül... - szólok a fiúhoz.
Felé kezdek el rohanni, majd egyszerűen csapok felé, aktiválva képességemet. Remélem, hogy kivédi. Ha nem, akkor őt is sebzem és a röfi is elterül. Ami viszont szomorú tény, hogy az életpontjaim elkezdenek csökkenni. Amint a támadásom talál, egy mínuszba esik. Tehát ez a hátránya...
- Jól... vagy? - kérdem a srácot aggódva kissé.
Végignézek rajta, hogy tudjam, akad-e valami gondja. A nap további részében képességem próbálgatom. Így ki tudtam tapasztalni az időkorlátot. Ez viszont az életem csekély részeibe került. A gyakorlás végére igencsak kifáradtam. Az ég is lement már. Felszereléseim közül előkapom a szendvicset és enni kezdem. Most már sokkal jobb. Amint megeszem, hallom Neu felajánlását. Először csak néma bólintás a válaszom. Nem tudom, hogy mit is mondhatnék, tekintve, hogy az utolsó falat még a számban van.
- Kelts fel, hogy leválthassalak! Ez a legkevesebb... És köszönöm, hogy őrködsz először - mosolygom, amint lenyeltem a megrágott ételt.
Hátam a fának vetem. Fegyveremen támaszkodok félig, hogy az ülve marasztaljon. Így mégiscsak kényelmesebb. Szemeimet lassan becsukom, s hamarosan, mint akit fejbe vágtak, bedobom a szunyát.

by **Aiko** Szer. Dec. 26 2012, 23:50

((Kyrena Juurei))

Miután hátrébb álltam, és a képességét elsőre nem sikerült előhívnia, mintha morgott volna valamit magában majd rám nézett és elindult felém, és azt mondta:
- Kérlek... Bocsáss meg, ha nem sikerül... -
Megindult felém mégis mit akarhat? Minden bizalmam, ami eddig a lány felé volt egyszerre csak elszállt elővettem a kardom és vártam a támadását, de a kardja áthatolt a kardomon és utána a testem következett, szinte éreztem, ahogy a kardja átmegy rajtam. Kicsit megrémültem hogy itt a vég, de végignéztem testem, és nem láttam semmit, megfordultam és így szóltam:
- Huh… Sajnálom, de egy pillanatra kész voltam megölni téged.
„Talán mégsem tudok megbízni senkiben?” Miközben a lány gyakorolt végig ezen agyaltam és hamar beköszöntött az este. Láttam, ahogy előveszi a szendvicsét, és kimerülten elfogyasztja azt.
- Oh...Sajnálom, hogy annyira siettem, hogy korábban nem tudtad megenni.
„Egyre többször kérek bocsánatot… Vicces pedig Kazu-nak kimondani sem tudtam, most meg olyan egyszerűen kijön. Ha túl sokat használom értéktelen lesz.” Miután fel kelt a nap s jómagam is felkeltem ránéztem Kyrenára. „Hmm végül mégis csak elaludt.” Gondolom, magamban s elmosolyodok. Majd eszembe jut a későesti álmom és elpirulok „ Vele álmodtam, hogy lehetek ilyen perverz. ” Kyrena el volt feküdve a füvön végig néztem a testén s én már nem bírtam tovább, nem bírtam visszafogni állati ösztöneimet fölé kúsztam s szinte őrült tekintettel, néztem rá, rá cseppent a bal mellére a nyálam s láttam hogy megrezzent az arca ekkor visszatért az igazi énem „Nem tehetem ezt vele, bízik bennem!” De ekkor már késő volt Kyrena kinyitotta a szemét.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 00:11

//Neuro//

Az éjszakám rémálmok közepette telt. Szerencsére nem riadtam fel, de örültem neki, mikor Neuro felkeltett, hogy váltsam le. Soha nem jöhetett volna jobbkor. Felkeltem hát és felváltottam. Ideje volt, hogy ő is aludjon egy keveset és pihenjen, még akkor is, ha nekem nemigen sikerült. Egy ideig csak figyelem, ahogy alszik. Békésebben, mint én, abban biztos vagyok. Én pedig csak figyelek. Először őt, majd a környezetünket. Az ég alja már kezdte felölteni rózsaszínes árnyalatát, mikor az álmok világának hívó szava ismét elragadott. Én ezúttal nyugtató álomba merültem, s ott, ahol épp voltam, elterültem a füvön. Kellemetlen... Remélem, hogy nem olyankor akarnak megtámadni. Ezek szerint még erre sem vagyok jó. Nem tudok ébren maradni, hogy vigyázzak társamra. Pedig ébreszteni is nekem kellene őt, nem?
Álmomból valami furcsa dolog ébresztett fel, mire úgy érzem, magyarázatot kell találnom. Mocorgok kicsit, szemeim kinyitom, és láss csodát, Neut látom meg magam felett. Kezem reflexszerűen indul. Lendítem, nem kis erőből, hogy felképeljem és letakarítsam magamról. Ha ez nem is jön össze, akkor is lerázom magamról, felülök és mérgesen nézek rá.
- Te meg mégis mit csinálsz? Miért... Bámultál az arcomba, miközben aludtam? És miért másztál fölém? Ugye nem valami illetlenséget akartál csinálni? Hát mindent nekem kell megtanítanom, amit nem illik? Oké... - sóhajtom.
- Akkor a következő... Egy lány nem szereti, ha a képébe bámulnak, mikor felébred. És olyan furcsa helyzetben sem szeretünk ébredni, mint amiben én találtam magam. Tehát? Megmagyaráznád? - kérdem, sürgetve kicsit.
Ez már azért kezd túlzás lenni. Azt a gyerekes fogdosást még elviseltem, de most mégis mi ütött belé? A fenébe! Elfelejtettem, hogy elaludtam. Lehet, hogy csak aggódott értem? Nem, akkor nem mászott volna a képembe...
- Ne haragudj, hogy elaludtam! Nem lett volna szabad... - szólalok meg mégis, ingerültségem ellenére.
- Jut eszembe... Tegnap... Azt mondtad, meséljek neked a lányokról. De azt nem mondtad, hogy mégis miről... Mi lenne, ha ma mesélnél magadról, utána én is válaszolnék a lányokkal kapcsolatos kérdéseidre? - kérdem.
- Természetesen közben tovább segíthetnél ismerkedni ezzel a világgal. Ha van kedved.

by **Aiko** Csüt. Dec. 27 2012, 00:34

((Kyrena Juurei))

Ismét kaptam egy megérdemelt ütést, majd leordítást. „Még bocsánatot is kért.”
Hihetetlen ez a csaj. "Hmm…mit meséljek magamról?" Elmosolyodok majd az egyik kezem a fejemre, teszem és így szólok.
- O-oké akkor mesélek magamról de, először is töröld le a nyálam, ami épp a melleid közé folyik be.
- Ohh mindegy is, őszinte leszek veled.. megőrülök érted, veled álmodtam (elpirul) és mikor fölkeltem és végignéztem csodálatos testeden… Minden elsötétült és a következő pillanatban már a nyálamat csurgattam rád. Gondoltam itt az ideje, hogy megtudd.. Hiszen azt mondtad, meséljek magamról. Akkor mesélek is. Régen mindenki piszkált a hajam és a szemem miatt, igen nem tudom, hogy észre vetted e de vörös a szemem, ami nem túl átlagos... Gyűlölöm a nőket, mikor kicsi voltam egy csapat lány piszkált folyton azon jár az eszem, ahogy ott gubbasztok és próbálom befogni a fülem, hogy ne hajak senkit, Ekkor eldöntöttem, hogy erősebb leszek, de ezzel is csak eltoltam magamtól mindenkit, ekkor már én voltam a félelmetes… Mellékesen boldog voltam mikor kiderült, hogy nem térhetünk vissza a való életbe. Ez a boldogság egészen addig tartott, míg a nagybátyámat meg nem ölték a szemem láttára, de most már még kevesebb okom van visszatérni, hisz senkim nincs. Kegyetlenül kivégeztem a szemeteket, akik megölték őt. És most, most itt állok előtted és épp szerelmet akarok vallani neked. Nagyjából ennyi lenne szóval… SZERETLEK!!!
„Uhh most aztán minden kijött.” Kissé meg is könnyebbültem, hogy kiadhattam ezeket az érzéseket de lehet hogy túl sok volt neki ez…
- H-ha gondolod… Elmegyek, és békén hagylak, ha gyakorolsz egyedül is menni fog a túlélés.
Ezzel a mondattal el is indultam vissza a város felé.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 01:08

//Neuro//

Mi? Mégis milyen nyálról beszél? Lenézek az említett helyre és tényleg. Kezem azonnal oda kapom és letörlöm. Arcomon méreg mutatkozik, mi árulkodik arról, hogy magyarázatot várok. Feszülten ácsorgok, hátam egy közeli fának vetve, miközben kezeim keresztbe fonom melleim előtt.
Magyarázatát hallgatva sok érzésben lesz részem. Első a döbbenet, aztán hüledezek egy sort. Beszámolóját viszont nem szakítom félbe, végighallgatom, bármennyire is nehezemre esik. A lányoktól már érthető, hogy miért tart, de akkor én? Hogy... Mi? Mi az, hogy szeret engem? Ez nem lehet! Tudtam, hogy furcsa ez a srác, de hogy ennyire? És mindezt azért, mert én kedvesen bántam vele? Mégis hogyan kellett volna? Berezelnem a vörös indikátortól? Aminek ráadásul most már az okát is tudom. A srác minden esetre útnak indul, mielőtt még tisztázhatnánk ezt az egészet. Nehezemre esik, de ellököm magam a fától és utána lépek néhány lépést.
- Várj! Ezt... Tisztáznunk kellene... - sóhajtom.
- Egyszóval lépkedj ide vissza, de rohadt gyorsan! - kiáltok rá, ellentmondást nem tűrően.
Ha visszaér, ha nem, akkor is beszélni kezdek, addig, amíg mindenképp hallótávon belül tartózkodik.
- Először is... Részvétem a nagybátyád miatt! Így már... Érthető az indikátorod színének miértje. Másodszor! Még nem kértél bocsánatot, amiért rám csorgattad a nyálad. Harmadszor. Ha valakivel álmodsz, inkább ne oszd meg vele ezt az információt. Elég... Kellemetlen - túrok hajamba lazán.
- Következő... Azt mondod, gyűlölöd a nőket. Ha nem látnád, én is az vagyok. És szerintem nagyon is tisztában vagy vele. A lányok sokszor azt sem tudják, hogy mit beszélnek. Az, hogy néhány gazdag csitri leszólt azért, mert egyedi a megjelenésed, ne vedd magadra. Az olyanok mindig kinézik az egyéniségeket, hiszen ők... Olyanok, mintha egyet klónoztak volna, utána pedig egyesével elvitték volna őket egy-egy szépségszalonba, hogy azért mégiscsak mások legyenek.
~Jesszusom... Pont én beszélek, mikor életem nagy részét felhőkarcolók tetőlakosztályán éltem? Én nem vagyok gazdag picsa? Na jó, nem! Az azért nem vagyok... Csak gazdag... Vagyis... Az apám.~ A gondolattól elfintorodok. Remélem ő nem látta, bár betudható ez az egész az iskolai sleppek iránt érzett ellenszenvemnek.
- Ha engem kérdezel... Azért hiszed azt, hogy belém szerettél, mert kedves voltam veled. Nő létemre úgy viselkedtem, ahogy az az általad elképzelt normába nem férne bele semmilyen körülmények között. Na és persze azért, mert úgy nézek ki, ahogy... Hidd el nekem, amint találkozol még néhány lánnyal, akik képesek normálisan viselkedni, el fog múlni ez a hirtelen rajongás - mondom meg neki a véleményem erről az egészről.
Nem tudom, hogy hogy fogja fogadni. Próbáltam higgadt lenni és a helyzet ellenére kedvesen viselkedni vele. Az elején elhangzott kemény visszaparancsolás után, természetesen.
- Tehát... Ha akarsz, menj... Ha viszont úgy akarod, maradhatsz is velem. Feltéve, ha nem fogsz megint rám mászni az éjszaka közepén, vagy nem csorgatod rám a nyálad. Rendben?

by **Aiko** Csüt. Dec. 27 2012, 01:42

((Kyrena Juurei))

- Várj!-
Üvöltött rám, kissé megijedtem a szavaitól de végül úgy döntöttem vissza megyek hozzá így hát lehajtott fejjel, odamegyek elé és végighallgatom mondandóját, majd a következő válaszokat adom.
- Nem kérek bocsánatot, amiatt hogy rád másztam, mert az nem én voltam.
- De bocsánat hogy veled álmodtam.
Tettem hozzá, majd hallgattam tovább az ő mondanivalóját.
- Jó magam is gazdag vagyok, te legalább ismered apád, én még csak nem is emlékszek rá bár nem tudom milyen a kapcsolatod vele és talán semmi közöm nincs is hozzá. De nem tudom milyen normára gondolsz korábban még sosem gondolkodtam ilyenen de mióta veled vagyok folyton rajtad jár az agyam. Ha tudnád mikre gondoltam veled kapcsolatban… Chh… Egy perverz állat vagyok.
- Szóval azt mondod, hogy azért szerettem beléd, mert eddig csak csalódás ért a lányokkal kapcsolatban? Akkor, ha szerzek más lány barátokat, hiszel majd nekem, ha azt mondom, hogy szeretlek?
Ez után elindulok felé megfogom a vállát, visszadöntöm a fának és meg csókolom ha nem tud ellenkezni…
Ez esetben a következőt mondom:
- Hmm… ez nem is volt olyan jó mint gondoltam… talán valamit rosszul csináltam?
- Szerinted, milyen volt Kyrena?
Kérdezem, majd nézek arcára, ekkor már tisztában voltam vele, hogy ezt nem szabad de továbbra is az ösztöneim vezéreltek és nem tudtam ellenállni. Reméltem kedvező reakciót kapok válasznak.
Ha nem sikerült a csók, akkor ez esetben, ha Kyrena csak elhúzta a fejét, én a fakérgét csókoltam meg ezt hosszas köpködés kísérte. Ha Kyrena megütni készült elkaptam a kezét és tovább próbálkoztam. Tökön rúgás esetén összeestem és a földön hevertem egy darabig.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 02:11

//Neuro//

Válaszok, válaszok, válaszok... Mi az, hogy nem ő volt? Akkor mégis ki a fene lenne, ha nem ő? És már megint... Ez a gyerekes viselkedés. Áh... Megőrjít ez a srác. Fiatalabb nálam, az biztos. Nem is egy évvel... Tényleg... Vajon hány éves lehet? Lehet, hogy azért van ez a mizéria, mert idősebb vagyok? Gőzöm sincs. Viszont nincs mit tenni. Tehát ő is gazdag. És nem ismerte az apját... Az apa téma felhozatalával képem gyötrődővé vált. Nem szívesen beszélek erről az egészről. Hátrálok néhány lépést, elfordulok Neu felől, majd sétálni kezdek, rövid köröket leírva. Folyton-folyvást a földet lesem. Nem ismerni... Bárcsak ne ismerném a sajátom. Mennyivel könnyebb lenne...
- Az apámat hagyjuk... Semmi közöd hozzá, ahogyan senkinek sincs - jelentem ki fagyosan.
Ezzel le is szándékozom zárni azt a témát. Nem fogok róla senkinek beszélni. Nem akarom, hogy ebben az életben is az ő emléke kínozzon.
- Hinni... neked? Ez nem csak arról szól, hogy hiszek-e neked, vagy sem, ez...
Mondatom nem bírom befejezni. Nem figyeltem eléggé, így nem tudok időben reagálni. Hátam máris a fának támasztva, Neu ajkai pedig sajátjaimon. A méreg azonnal elönt. Ehhez már végképp nem volt joga. És a szavai... Igen... Valóban... Ez egy pocsék csók volt, de mégis mire számított? Kezem lendítem, de ő elkapja. Ekkor a másik lehetőség jön. Térdem lendítem, mi be is talál. Ő a földre rogy, én pedig mérgelődök egy sort.
- Nem, ezt sem szabad csinálnod! Mégis mit hittél, hogy egy kierőszakolt csók jó lesz? Idióta! Értem én, hogy kerülted a lányokat és ilyenben sem volt részed, de nem érzem kötelességemnek azt, hogy minden ilyesmit velem próbálgass. Ez már sok! Idővel... Biztos találsz valakit, akit szeretsz és aki viszonozza majd az érzéseidet. Na vele kísérletezhetsz! - mérgelődök, fel-alá járkálva.
Úgy tűnik elég hamar befejeztem, mert ő még mindig a földön van. Sóhajtok egyet, mellé állok, majd leguggolok mellette. Egyszerűen csak megragadom vállainál és ülő helyzetbe rángatom. A szemeibe nézek, határozottan és nem is engedem pillantását. Aztán egyszerűen megragadom állát, közelebb hajolok lassan és összeérintem ajkaink, egészen érzékien. Amint végzek a művelettel, felkelek és ott hagyom. Néhány méterre eltávolodom tőle.
- Nos? Éreztél különbséget? - kérdem.
A válasz igazából nem érdekel. Azt sem tudom, hogy miért csináltam ezt az egészet. Lehet, hogy meghibbantam? Nem, inkább csak sajnáltam, hogy lényegében még egy csókban sem volt része. Többről viszont nem is álmodhat, az már szent!

by **Aiko** Csüt. Dec. 27 2012, 10:51

((Kyrena Juurei))

A sikeres csók után végül nem érzek semmit, és a rúgása miatt a földön kötök ki. Kyrena felsegítette őt és legnagyobb meglepődésemre kaptam egy csókot, amely olyan csodás volt számomra, hogy a mellkasomhoz kaptam, „Uhh a szívem mindjárt kiugrik.”
- Hogy milyen volt? Csodálatos még akkor sem éreztem ilyet, amikor a nagybátyámmal együtt voltam. Pedig egészen kiskorom óta sokszor csináltuk. Bár lánnyal még nem próbáltam, de ha ez tényleg ilyen jó….
Igen kiskorom óta sokszor együtt töltöttem az éjszakát a nagybátyámmal úgy gondoltam ez normális dolog, hiszen a nagybátyám csak a szeretetét fejezi ki ezzel.
- Gyakran lányruhába is öltöztem neki… Bár nem is értem mért mondom el. Hisz már meghalt, így sosem mutathatja meg többet, hogy mennyire szeret, de nem is baj, hiszen én már téged szeretlek és csak megbántanám őt ezzel, mindig mérges volt mikor lányokkal akartam játszani, bár igaza volt hiszen azok a lányok gonoszak voltak.
Ismét hülyeségeket hadoválok, s lassan érzem ahogy elnyom a sötétség ami korábban már elnyomott egyszer… Még utolsó szavaimmal próbálom elhessegetni a lányt.
- M-menj innen!
- Gyorsan… véd…
Kimondani sem tudtam minden elsötétült „ismét legyőzött a bennem lakozó állat?” Saját elmém mélyéről látom, ahogy leteperem a lányt és folyatom rá a nyálam majd hallom a nevetésem.
- Héj, ezt nem szabad!
Üvöltök de nem hallja senki. Meglátok egy ajtót magam felett a levegőben, elkezdek arra kúszni, érzem ahogy húzna vissza a sötétség, nagy nehezen elérem, mikor kinyitom szememből, eltűnik a szörny, látom Kyrena arcán a félelmet s a kezem immáron ruhája alatt van. Összeszorítom a fogam, kicsordul a könnyem és felkiáltok.
- BOCSÁSS MEG!
Majd ezek után ,elhagy minden erőm és elájulok.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 15:13

//Neuro//

Látva cselekvéseit, úgy tűnik eléggé élvezte csókomat. De biztos, hogy jó ötlet volt ez az egész? Lehet, hogy csak hagynom kellett volna, hogy fetrengjen a földön. Az első szavait hallva elmosolyodom.
- Látod, ha nem erőszakkal akarod kicsikarni a másikból, sokkal jobb - magyarázom, majd hirtelen ledermedek.
A... Nagybátyjával? Jól hallottam, hogy ezt mondja? Hitetlenkedve nézek rá. Szám résnyire tátom, de nem tudok megszólalni. Ez a srác... Mégis min kellett neki keresztül mennie? Egy meleg nagybácsi... Nem is csodálom, hogy nincs tapasztalata lányokkal. Az az alak bizonyára ellenük nevelte. Mégis... Nem is meleg... Inkább pedofil. Nem hiszem el, ez... Miért kell nekem ilyeneket kifognom? Oké, én kértem, hogy meséljen magáról, de ez akkor is több a tudni vágyott információknál. Már az is sokkolt, hogy szerelmet vallott egy napos ismertség után, nemhogy ez.
- Én... Ezt... Azt hiszem... - kezdek bele, bár fogalmam sincs, hogy mibe.
Szavai némiképp megrémítenek. Mégis mit akar mondani? Mi az, hogy menjek innen, nem is az aggaszt, sokkal inkább a folytatás. Gyorsan... És valami véd... De az mit akar jelenteni? A sokk még mindig hatással van rám, így elég nehezen fogom fel a dolgokat. Hirtelen azon kapom magam, hogy a földre vágódom és nem birok mozdulni. Lefognak. Két kéz, erősen, s én mit sem tehetek. Szemeim összeszorítom, majd kinyitom és akkor látom meg őt. Neuro az, de valami más. Sokkal másabb. Durvább, erőszakosabb és a nyála ismét bőrömre csordul. Azt hiszem jobban járok, ha ezek után lenyúzom a saját bőröm a sok súrolással. Min jár az eszem, ez a legkisebb problémám. A nagyobb viszont az, hogy a csekély alvás, vagyis a kellemetlen, cseppet sem pihentető alvás miatt nem töltődtem fel rendesen. Fáradt vagyok, eléggé sokkos állapotban és még ez is. Most minta... Sokkal erősebb lenne. De mit művel? Ne! Csak azt ne! Mocorgok, ahogy tudok. Próbálok kiszabadulni ebből a rémálomból. Nem lehet igaz, hogy még itt is. Miért vagyok ilyen szerencsétlen?!
Egyik kezem hirtelen elengedi, s ruhám alá nyúl. Én lendítem karom, hogy mihamarabb lelökjem magamról, ekkor azonban valami megváltozik benne. Az a vad, rémisztő tekintet a semmibe vész. Egy hatalmas kiáltást hallat a srác, öklöm talál, így letaszítom magamról, viszont mielőtt még bármi mást tehetnék, ő elájul. Mi volt ez az egész? Távolodom, először a földön kúszva, majd felállok és egy fáig hátrálok. Nem kellene itt maradnom. Viszont ha így itt hagyom, könnyen meghalhat. Fogom a srácot, elfektetem rendesen, én pedig némi bőrtisztítás után felmászok a legalacsonyabbnak talált ágra, s onnan fentebb, hogy némiképp biztonságban legyek. Remélem hamar felébred, hogy utána leszámoljak ezzel a fiúval. Vagy ha azt nem is, hát majd egyszerűen itt hagyom, amint felébred.

by **Aiko** Pént. Dec. 28 2012, 12:19

((Kyrena Juurei))

-Woahhh!
Kelek fel, nyújtózkodva, kipihenve a hosszas alvás után.
- Hmm úgy látom elment.
Mondom kissé szomorúan.
- Most még azt is elnéztem volna neki, ha végez velem, talán a nagybátyám tudta hogy nem fogok tudni uralkodni magamon egy lánnyal szemben… és ezért óvott tőlük. Ezt jól elszúrtam meg kell tanulnom uralkodni magamon.
Éreztem magamon az izzadtságot végül úgy döntöttem megfürdök a közeli tóban, körülnéztem hogy senki nincs e a közelben, nyújtózkodtam egyet majd nekikezdtem vetkőzni.
- Itt az ideje egy kis fürdőnek!
Már letoltam a gatyám mikor is megláttam Kyrenát a fa tetején s ijedten, visszahúztam azt.
Elpirultam s alig tudtam szóhoz jutni.
- T-te perverz!
Mérgesen rúgok bele a fába. Ha leesik a fáról, akkor így folytatom.
- Gyerünk! Vetkőzz, te is láttál engem, most mutasd a tested!
Üvöltök, rá mérgesen s megpróbálom lehúzni a kimonóját, majd megkérdezem tőle a vállán a kezemmel, miközben ő takarja a testét:
- Tudsz úszni?
Ha a válasza igen akkor megpróbálom, belelököm a tóba, majd beugrok én is. Ha a válasz nem akkor felkapom, és vele együtt ugrok be.
- Bocsánat, ígérem, többet nem mászok rád az engedélyed nélkül, magam sem tudom mi ez ami bennem van, de igen csak félelmetes. Sajnálom ha megijesztettelek, hasonlóan jön elő a harc során is s ekkor alig vagyok képes visszafogni magam, nehéz megállni hogy ne öljem meg az ellenfelem, de kezdem úgy érezni hogy talán egyre jobban tudom uralni ezt.
Ha nem esik le a fáról, akkor felveszem a ruháim a földről, felveszem őket bocsánatot kérek a korábbiért és elmegyek a helyszínről.

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 13:17

//Neuro//

Egész jól elüldögélek a fán. Neu még mindig csak alszik, nekem pedig nincs jobb dolgom, példát veszek róla. Azt hiszem a fán már biztonságban leszek, nem kell aggódnom amiatt, hogy esetleg rám veti magát, ha korábban felébred, mint én. Az álom el is nyom. Egész csendesen, az utóbbi időkhöz képest.
Kiabálásra ébredek. A fa megrezzen, én pedig lebillenek róla. Szerencsére sikerül megkapaszkodnom, mielőtt ténylegesen lezuhannék. Mikor lenézek, Neurot látom meg... Ruha nélkül...
- A francba... - morgom, leugrok egy alattam lévő ágra és elfordulok.
- Mégis mi a jó fenéért keltettél fel? Ugye nem azt akarod mondani, hogy odáig vetemedtél, hogy felriasztasz, csak azért, hogy megmutasd magad meztelenül? Te perverz disznó! - vágom fejéhez.
Igencsak dühös vagyok, amiért felkeltett. Pedig hosszú idő után ismételten eltartott egy ideig, mire a rémképek beférkőztek álmomba. Várok egy ideig, remélhetőleg addigra felöltözik. Csak akkor fordulok meg óvatosan az alattam lévő ágon, mikor hallom szavait. Bocsánatot kér? Remek. De azt hiszi, hogy ennyivel én beérem? Dühösen ugrok le, most már a földre. Egyenesen elé, s ezek után első dolgom, hogy behúzzak neki egyet. Ha nem lenne elég, térdem is indítom gyomra felé.
- Az ütés azért, mert felkeltettél. A másik pedig azért, mert rám másztál... Ez pedig... - ütöm meg még egyszer...
- Azért, mert mikor felkeltettél, nem volt rajtad ruha. És még te hívtál engem perverznek... - mondom dühösen.
Ezek után eltávolodom, biztonság kedvéért. Gyanakodva nézek rá, s tartom a távolságot kettőnk között.
- Ugye nem akarsz megint letámadni? Csak mert... Találkoztam már elég sok olyannal, nem vagyok hajlandó még egyszer elviselni ezt... - suttogom zavartan, karjaimmal átölelve magam védekezőn.
Továbbiakban csak figyelem. Remélem, hogy tényleg nem akar majd letámadni. Nem... Lehet, hogy jobb lenne már most elmenni. Elmondása szerint nem tudja irányítani. Mi van, ha a továbbiakban sem sikerül, bármennyire küzd ellene? Nem aludhatok mindig valami magas helyen... Az nem megoldás. Bár... Nem hiszem, hogy még sok időt töltünk együtt. Mindkettőknek megvan a saját útja, amit követnie kell. Ez az élet rendje. Még ebben a világban is.

by Ajánlott tartalom