Re: A Sziget

by **Yachi** Pént. Ápr. 22 2016, 10:55

A sötétség miatt kellett egy kis idő, amíg felfogtam, hogy valami nincs rendben, és a remegés, meg az elcsukló, hüppögő hangok mit jelentenek. Aztán jött a pofon is, ami is túlzással letaglózott. Értetlenül bámultam a lányra, miközben a tenyerem az ő tenyerének helyére tettem az arcomon. Fájni nem fájt, csak kicsit bizsergett. Nehezen jutott el a tudatomig, hogy mi történik éppen, nem sok értelme volt ennek az egésznek. Mondhatni a semmiből jött. Lassan azonban rájöttem, hogy ez még mindig a kialakult... játék része szeretne lenni, így az értetlenségem is lassan elmúlt, és csak az enyhe rosszallás érzése maradt meg. Nem voltam dühös, én olyanra nagyon ritkán vetemedek, de ettől függetlenül soknak éreztem a pofont és az eljátszott sírást.
- Ez azért egy kicsit túlzás volt ^^" - jegyeztem meg halkan, újra megdörzsölve kissé a tenyérnyomot az orcámon. Nem igazán szerettem volna folytatni a drámát, nem szerettem, nem passzolt a habitusomhoz. Nem tudtam hogyan folytatni, és mivel nem volt valódi a helyzet, a "mi lenne ha" forgatókönyv se állt össze a fejemben. Ő közben már térdre esve ült előttem, miközben a csípőmet ölelgette és játszotta tovább a drámakirálynőt.
- Eto... nem túl egészséges ilyen... öltözetben ott ülni - próbáltam jobb belátásra téríteni, miközben kicsivel lejjebb ereszkedtem, hogy felsegítsem, mielőtt felfázik. Van egyáltalán itt olyan, hogy felfázás? Nem igazán voltam még tisztában vele, mi lehetséges is mi nem, sose figyeltem erre igazán oda. Próbáltam úgy élni, ahogy egyébként is tenném.
- Mondd, mit szeretnél tőlem...? - kérdeztem, teljesen komolyan.

by **Jekatyerina Natashenka** Kedd Ápr. 26 2016, 14:05

-Túlzás?
Nézett fel értetlenül pislogva, teljesen kiesve a szerepéből, majd megrázta a fejét, mintha ez kellene ahhoz, hogy ténylegesen visszatérjen a valóságba, ám még mindig kissé bamba volt a tekintete.
-Most... akarsz játszani, vagy nem akarsz játszani? Nem szeretem, amikor az emberek ilyen fura, kétértelmű jeleket küldenek nekem, én azokat félreértelmezem, és próbálok kedves lenni, belemenni a játékukba, ami egyébként nekem tökre nem is tetszik, ezt elhiheted, aztán pedig amikor én túlságosan beleélem magam, mert én olyan ügyesen tudok játszani, akkor meg én vagyok a hibás, mert rendesen játszom, miközben a másik meg kihátrálna, meg otthagyna engem az egésznek a közepén, amikor igazából pont, hogy ő kezdte ezt az egészet. Hát tudd meg, hogy ez teljesen nem szép dolog! Engem nem lehet csak úgy kihasználni és félredobni!
Kulcsolta össze mellei alatt a karjait, kissé megemelve ezzel a pólót is.
-És... ezt meg te adtad oda nekem. Ha adtál volna valami rendes ruhát, amiben ülhetek, akkor most nem ebben az öltözetben lennék, de neeem, te neeem, te csak ezt adtad! Hát tudod mit? Nesze, akkor vedd el még ezt is!
Kapta le magáról a pólót, és vágta hozzád, majd el is fordult, de nem szemérmességből, csak durcizásból.
-És látod? Megint azt akarod, hogy én csináljak valamit, csak azért, hogy kiröhöghess ha valami butaságot csinálok! Hát nem fogok butaságot csinálni, mert most te vagy a nagyobb, és egész idáig én mondtam, hogy mit csináljunk, az én ötletem volt az is, hogy ide jöjjünk randira, szóval most már találj ki te is valamit, mert nekem már teljesen elfáradt a buksim a sok kitalálástól!

by **Yachi** Kedd Ápr. 26 2016, 15:44

- I-igen ^^" Nagyon élethűen játszol ^^ - dicsértem meg érte, bár ezúttal az élethű alakítással egy kicsit átesett a ló túloldalára... legalábbis én nem élveztem. Ettől függetlenül nagyon tehetséges volt, ez kétségtelen, a kreativitása mellett elképesztő színészi tehetség is szorult belé, és úgy véltem, hogy képes lenne egymaga megírni egy forgatókönyvet, megrendezni a darabot és eljátszani az összes szerepet ^^
- Eto... nem hiszem, hogy szándékos volt, ez csak így alakult. Tudod, sodródtunk az árral ^^ De ha megbántottalak, akkor szeretnék elnézést kérni - hajoltam meg a lány előtt, aztán viszont rémülten vettem észre, hogy egyszerűen ledobja magáról a pólómat. Utánaléptem, de megtorpantam a mozdulatban végül, mert el kellett kapnom a felsőt. Nagyon szerethet meztelenkedni, ha ilyen gyakran ledobja magáról a ruháját, vagy csak engem tisztel meg engem vajon?
- Kérlek, vedd vissza ^^ - kértem meg tiszteletteljesen, miközben a fejemet lehajtva nyújtottam neki a vékony kelmét, ha nem vette el azonnal, akkor is úgy maradtam, hátha meggondolja magát.
- Randira... - ismételtem meg a szót, majd kuncogni kezdtem - Akkor miért nem folytatjuk azt a randit? A romantikus történeteket szeretem ^^ Csak dráma ne legyen benne... Mármint, úgy értem, nincs rá szükségünk - érdeklődtem, majd rövid gondolkodóba estem. Találkoztunk, eljöttünk ide kettesben, akkor most valami romantikus dolgot kéne tennünk... egy barlangban, ahol semmi sincs, csak hűvös ^^" Végül közelebb léptem hozzá, és hát vagy megfordítottam, vagy elébe léptem és megfogtam a kezét, összekulcsoltam az ujjait az enyémmel.
- Eto... neked már biztos sok barátnőd volt, hiszen olyan talpra esett, erős kisugárzású és szép lány vagy, és nagyon boldoggá tesz, hogy most én lehetek itt veled, de be kell vallanom, hogy én még lánnyal... szóval, nekem te vagy az első lány az életemben - sütöttem le a szemem elpirulva, és igyekeztem színészi tudatlanságom legjavát beleadni. Igazság szerint egy kicsit tényleg zavarban voltam, hogy ilyesmiket mondok egy nőnek, még ha játékból is, de ezt most így valahogy igaziként éltem át.

by **Jekatyerina Natashenka** Pént. Ápr. 29 2016, 14:52

-A sport is egy dráma volt, tudod...
Suttogta maga elé, lehajtott fejjel, mintha a múltba révedne, valami nagyon, de nagyon sötét emléket felidézve, mégis megpróbálva elnyomni.
-Egy olyan dráma, ahol élethűen kellett játszani. Elhitetni az emberekkel, hogy szereted, amit csinálsz. Ez tett ilyenné... ilyen... közvetlenné...
Nyelt egyet, majd lassan ingatni kezdte a fejét, mintha ő sem hinne abban, amit mond.
-A közvetlen azt hiszem jó szó. Amikor megszokod, hogy kislánykorod óta olyan sokan bámulnak téged... és tudod, hogy milyenek az edzők... az öltözőkben... ez nyílt titok, és senki nem tesz semmit. na persze te soha nem találkoztál ilyennel, ezért is választottalak téged. Te ártatlan vagy, és segíthetsz nekem is ártatlanná válni. Elbújtathatsz amíg megjavulok, mert melletted tuti megjavulok. Ugye? Ugye segítesz nekem?
Emelte fel fejét, könnyben áztatott tekintetét rád szegezve, és bár sírt, a hangja még mindig határozott maradt, mint aki tényleg valami olyan döntést hozott, ami az egész életét megváltoztathatja.
-És... és nem! Te nem bántottál meg! Te nem tettél semmi rosszat! Te tökéletes vagy! Tökéletesnek kell lenned, különben hogyan bízhatnék meg benned?
Lassan visszavette a ruhát, ám csak a kezei közé, fel még nem vette, csak meredt rá. majd törölgetni kezdte vele a szemeit.
-Akkor... nem is tetszem neked? Ezért szeretnéd, hogy visszavegyem? Én... tudom, hogy nem én vagyok a legjobb, de hidd el, nagyon kedves tudok lenni. Ha úgy akarod, akkor kifejlesztem az összes jártasságot ami kell a konyhába, és olyan cselédesdit fogok játszani, amit ti annyira szerettek abban a fekete-fehér ruhában... csak mondd el végre, hogy mit akarsz, mert ez a bizonytalanság megőrjít!

by **Yachi** Pént. Ápr. 29 2016, 19:52

Nem számítottam rá, hogy ilyen hirtelen, előjel nélkül újra felveszi a karakterét, és azzal reagál mindarra, mit mondtam neki. Meg is zavarodtam, tekintetem sebesen járt-kelt a lány arca és a barlang különféle pontjai között, miközben igyekeztem felvenni a ritmust én magam is, és visszatalálni a saját szerepembe, vagy legalább kitalálni milyen szerepet szeretnék játszani. Vagy... most nem is szerepet játszott? Kezdtem elbizonytalanodni, mintha összekeverte volna a valósággal, elmosódtak a határok. Egy darabig teljesen szótlan is maradtam, amit a sportról vagy az edzőkről mondott, azt amúgy sem értettem. Én íjászkodtam a középiskolában, de ott nem történt semmi különleges egy-két balesetet leszámítva, de abban nem volt semmi kirívó.
- Nem akarom, hogy megváltozz. Úgy vagy jó, ahogy vagy ^^ - szólaltam meg végül rövid hezitálás után, majd a kezemmel óvatosan törölgetni kezdtem a könnyeit az arcáról. Csak reméltem, hogy nem rontom el "megint", bár én eddig semmi rosszat nem tettem, csak próbáltam követni a lány szeszélyes hangulatváltásait, kész hullámvasút volt.
- Én nem vagyok olyan hibátlan, mint amilyennek hiszel ^^ - cáfoltam meg a szavait - De ha elfogadod a hibáimat, ígérem, én is elfogadom a tiéidet - tettem hozzá, és ahogy egyre több szó csúszott ki a számon, úgy kezdtem ismét fellelkesedni. Kényelmes volt ez a szerep, elégedett voltam magammal és megéreztem a játék örömét is... még ha játszópajtásom továbbra is teljesen zavarba ejtően viselkedett ^^"
- N-ne érts félre, tetszel nekem... nagyon is! Csak izé... - egy pillanatra lejjebb pillantottam, de aztán gyorsan elkaptam a tekintetem onnan és megpróbáltam a szemébe nézni - Én... téged akarlak, semmi mást! - nyögtem ki a szavakat, miközben egyrészt fülig pirultam, másrészt nagyot nyeltem. Nem mondanám, hogy túlságosan gondot okozna az érzelmeim kifejezése, de ez a szokatlan szituáció és a valótlansága megzavart. Normál esetben ilyenkor jönne a csók, de én nem mertem közelebb hajolni, elég volt az ajkaira pillantanom, hogy elfogjon a rémület és bár nem ráztam meg a fejem, de közel álltam hozzá.

by **Jekatyerina Natashenka** Szomb. Ápr. 30 2016, 08:02

Hangos, szinte fulladozó, horkantó röhögés hagyta el a lány torkát, és verődött vissza a barlang falairól. Hátravetette a fejét, így könnyebben tudtad letörölni arcáról a könnyeket, legalább is abban az esetben, ha ezt így is folytatni szeretted volna. Ő még akkor is végig próbált a szemedbe nézni, amikor te kapkodtad a tekintetedet, most azonban szemeit lehunyva röhögött rajtad, majd amikor befejezte, ismét rád nézett.
-Jajj nehari, csak olyan kis romantikus vagy! Te mindig meg tudsz engem nevettetni, még akkor is, amikor ilyen ramaty állapotban vagyok. Tudod, ezt én annyira de annyira imádom benned, tudóóód?
Váltott ismét kissé vinnyogós, hízelgős hangvételre, és bár egy kicsit eltartott magától, igyekezett a csípődön tartani a kezeit, a pólót csak a vállára vetette. Újabb hirtelen váltás, és ezúttal már lenéző, csúfolódó hangot ütött meg.
-Honnan tudod egyáltalán, hogy milyen vagyok? Honnan tudod, hogy ki vagyok? Mit szeretnél melyikről ne változzak meg azok közül, amiket itt bemutattam neked?
Szélesen elvigyorodott, majd újra átölelt, mellkasodra tapasztotta a fülét, és pár másodpercig csak hallgatott.
-Te igazi vagy, és te tényleg úgy vagy tökéletes, ahogyan vagy, hiszen nem tudsz más lenni. Ezt az egyszerűséget imádom benned. Kiszámítható vagy és naiv, kedves és ártalmatlan, és mellém pont egy ilyen lányka kell. Rengeteg mindent tanulhatok tőled, csak ehhez az kell, hogy akarj tanítani.
Lassan hátradőlt, kezeit végigsimítva oldaladon, mielőtt maga mellé helyezte volna őket, hogy a könyökére tudjon támaszkodni. Lábaival közrefogta a lábaidat, és átkulcsolta velük őket, arra pedig nagyon ügyelt, hogy a ruha lassan lehulljon a válláról.
-Én nem létezem. Én csak az vagyok, amilyen reakciót te kiváltatsz. Egy válasz az érzéseidre és a vágyaidra. Valami, ami talán hamarosan eltűnik, ha nem szerzed meg, és nem védelmezed... de még itt vagyok, Pötyi.

by **Yachi** Szomb. Ápr. 30 2016, 12:31

Ez egy kicsit ijesztő volt. Mármint, ahogy felnevetett. Tudtam, hogy ez csak színlelt sírás, nem is kellett volna meglepjen, hogy csak így abba tudja hagyni, de azért nem számítottam rá. Erre sem, ahogy annyi mindenre sem. Teljesen kiszámíthatatlan volt, ha egy tucatszor nem zavart eddig össze, akkor egyszer sem. A könnyeit törölhető kezem meg is torpant, de aztán ahogy a lefagyás a rendszeremben elmúlt, gyorsan befejeztem, hogy ne legyen azért mégse nedves az arca.
- Köszönöm. Örülök, hogy meg tudlak nevettetni ^^ - jött részemről a "nem tudom, hogyan reagáljak, úgyhogy udvarias robot leszek" válasz, még ha ezt így tudatosan nem is gondoltam át, csak úgy mondtam, mert ez jött a számra hirtelen. Aztán lassan eszembe jutott az is, hogy mennyire örvendetes, hogy romantikusnak akartam hangzani, és az is voltam, úgyhogy elmosolyodtam.
- Minden, amit bemutattál, az te vagy, és talán még több is. Nem szeretném, ha ez változna ^^ - válaszoltam kedvesen, most már nem droidként, mert ezt komolyan is gondoltam. Tetszett ez a színes egyéniség, a szeszélyessége, mellette egy pillanatig sem lehetett unatkozni, még ha egy kicsit nehéz is volt követni. De azt hiszem, nagyjából sikerült tartanom a lépést vele.
- Attól tartok, hogy előbb válnék én olyanná, amilyen te vagy ^^ - feleltem, miközben érdeklődve figyeltem, mit csinál - Erősebb személyiség vagy nálam, könnyebben befolyásolsz engem, mint én téged - tettem hozzá, majd végül, hogy elhelyezkedett, én úgy ereszkedtem le a lábkulcsolása között térdelő helyzetbe, úgy kényelmesebb mindkettőnk számára, nem? Közben próbáltam kiverni a fejemből, milyen jól esett ez az iménti simítása, egészen libabőrös lettem tőle...
- Számomra nagyon is valódinak tűnsz - helyeztem a kezeimet az ölembe - De nem szeretném, hogy eltűnj. Mit kell tennem, hogy "megszerezhesselek"? - kérdeztem a fejemet kissé oldalra billentve, majd a felsőre pillantottam, ami újra a földön hevert. Kicsit előrébb helyeztem a súlypontom, és előrehajolva odanyúltam, hogy megragadjam a pólót.
- Tényleg szeretném, ha felvennéd. Zavarónak érzem, hogy rajtam van ruha, miközben rajtad nincs - kértem meg újra, feléje nyújtva ismét a ruhadarabot. Igazság szerint azt is szerettem volna, ha nem fetreng a földön, mert még tényleg megfázik, de ezt már nem mertem újraközölni vele.

by **Jekatyerina Natashenka** Vas. Május 01 2016, 02:36

És a nevetés talán valódi? Nagyon nehéz kitalálni még nekem is, hogy Kat mit miért csinál, és a tettei mikor igaziak. Talán ő sem tudja, és annyira beleéli magát a szerepébe, hogy az igazi Katja már nem is létezik, és meg sem találná akkor sem, ha keresné egyáltalán. Az biztos, hogy ez az örülök, hogy meg tudlak nevettetni szöveg csak még inkább vigyorgásra ingerelte, annyira nagyon abszurd volt az, hogy még nem menekülsz sikítva előle. Az olyan fura emberek, mint te adtak értelmet a trollkodásoknak. Akik ilyen rövid idő alatt képesek voltak kötődést kialakítani, akik talán mindennél jobban egyedül voltak ebben a világban, ha az olyan társasághoz is ennyire nagyon ragaszkodtak, amely társaság nyilvánvalóan hülyét csinál belőlük. Arról már neki sem volt fogalma, hogy meddig fokozható ez az egész, hiszen valódi, hosszan tartó kapcsolata még nem volt ebben a világban. Nem nagyon találkozott kétszer senkivel, és aki meg ígéretes volt, az sajna valami fura okból kifolyólag meghalt. Olyan tragikus az élet!
-Talán több is... de ezt neked kell kideríteni.
Suttogta maga elé sejtelmesen, majd a következő mondatnál már riadtan rázta meg a fejét.
-Nem! Neked nem szabad olyanná válnod, mint amilyen én vagyok! Ezért is akarom a te kezedbe adni az irányítást! Az én... személyiségem mindig átveszi az irányítást, és emiatt sehol nem tudok kiteljesedni. Tudod milyen rossz érzés, amikor mindig mindent tőled várnak el? Nem! A mi kapcsolatunk nem lehet ilyen! Most az egyszer nekem kell alkalmazkodni, és elvárom, hogy te légy az, aki...
Itt kicsit elhallgatott, és riadt tekintetét körbefuttatta a barlang falán.
-Már megszereztél magadnak... már csak meg kell tartanod. Biztos vagyok benne, hogy tudod, hogy miként láncolj magadhoz...
Tekintetét lassan a pólóra emelte, majd feljebb, hogy ismét a szemedbe nézhessen.
-Igen... én is zavarónak érzem, hogy rajtad van ruha, rajtam pedig nincs...
Egy huncut félmosollyal pislantott rád, majd szégyenlősen elkapta a tekintetét, és vele együtt a pólót is a kezedből, majd elkezdte felrángatni magára ügyetlenül, kapkodva.
-Ne haragudj... nem akartam engedetlen lenni...

by **Yachi** Vas. Május 01 2016, 16:17

- Én legyek az, aki...? - ismételtem meg az utolsó félmondatot abból a célból, hogy hátha befejezi, mert nem teljesen értettem, mire gondolt vele. Úgy összességében sem nyilvánvaló számomra, hogy miben szeretné, hogy irányítsak, pedig már egy csomószor utalt rá, vagy mondta ki nyíltan. Butának éreztem magam, bár a lány annyira csapongó volt, hogy nem csoda, ha valamit nem értek, vagy nem esik le.
- Talán ilyen a sorsod. Mármint, én is mindig megfogadom, hogy előbb gondolkodom, és csak aztán cselekszem, de mindhiába, végül mindig bajba keverem magam ^^" - nevettem fel kínomban - Szóval nem biztos, hogy ezzel érdemes küzdened. Ha úgy érzed, hogy meg kell tenned valamit, tedd meg, és vissza fogod kapni ^^ - beszéltem most én filozofikus zöldségeket, olyanokat, hogy még én se teljesen tudtam, mit is akartam ezzel mondani. Tulajdonképpen csak az hibádzott, hogy nem mondtam ki, hogy legyen önmaga, mert az igazából sosem jó, ezért nem is fogom mondani.
- Eto... miért kellene magamhoz láncolnom téged? Nem a kutyám leszel, vagy ilyesmi, hanem... a barátnőm - kerestem egy pillanatra a megfelelő szót, aztán egy mosollyal tálaltam neki, miközben azt néztem, ahogy megküzd a pólóval. Végül újra előrébb dőltem, és megragadtam a kezét, hogy álljon le, és aztán én igyekeztem a megfelelő lyukba bújtatni őket. Felsegítettem rá a felsőt, ha engedte.
- Látod, a zavar elhárítva ^^ - jelentettem ki, majd most, hogy már semmi akadálya nem volt, kicsit félénken magamhoz húztam, és bátortalanul megöleltem - Felmelegítesz, ugye? - kérdeztem kiskutyaszemekkel, és elég volt a hűvösre gondolnom, meg a hideg sziklára a lábam alatt, hogy megborzongjak. Talán egy lágy szellő is átsüvített a barlangon. Csodálom, hogy nem fázott, lehet, hogy hideg területről származik? Amerikában van mindenféle időjárás.

by **Jekatyerina Natashenka** Vas. Május 01 2016, 19:44

-Igen... te legyél... azt akarom, hogy te legyél.
Válaszolt határozottan, majd ismét megtorpant kicsit, és egy bocsánatkérő pillantás után a barlang talajára szegezte a tekintetét.
-Vagyis... ha te is szeretnéd. Nem akarlak semmire se kényszeríteni. Tudom, hogy egy jó kapcsolat alapja az, hogy a felek képesek legyenek egyenrangú tagokként szerepelni... de én tanulni szeretnék tőled. Annyi mindent taníthatnál nekem... például arról, hogy hogyan élnek az olyan vidám, szerény, kedves... a normális emberek, mint te. mindig is normális akartam lenni, de soha nem volt rá lehetőségem. A folyamatos edzések kivették minden energiámat és szabadidőmet... és az eddző csak kiabált és kiabált, én pedig rettegtem, hogy ha csak egy picit is rosszabbul teljesítek, akkor megint megbüntet. Nagyon rossz dolog etalonnak lenni... ezért is szeretném, hogy most ne én legyek az, akivé te válni akarsz... légy te most a példakép.
Sűrűn rázta a fejét, és kétségbeesetten próbált tiltakozni az ezután következő szavaid ellen.
-Nem! Nem! Kérlek ne mondd ezt! Nem kevered velem magad bajba! Én... én nem tudlak téged megvédeni, de hidd el, nagyon igyekezni fogok! És... és igazad van... vissza kell kapnom. Sajnálom, hogy megütöttelek... de úgy éreztem, hogy meg kell tennem... de igazad van... megérdemlem, hogy visszakapjam.
Felemelte a fejét, és kissé oldalra fordította, hogy jól meg tudd lendíteni a kezedet. Ha megkapta, akkor némán tűrte, ahogyan azt is, hogy ráadd a pólót, végül pedig bágyadtan bújt az ölelésedbe, erőtlenül, neked dőlve, persze csak annyira, hogy képes legyél őt megtartani. Úgy tűnt a célozgatás nem vált be, azonban most már tényleg kíváncsi volt arra, hogy mi az, amit te akarsz, így csendben maradt, és várta, miként töröd meg ezt a békés, nyugodt pillanatot.

by **Yachi** Kedd Május 03 2016, 11:32

- Én mi legyek? - vágtam rá reflexből a visszakérdést, bevágva az oldalra billentett értetlen fejet, de aztán kuncogni kezdtem a párbeszéd jellege miatt. Szerettem volna, ha befejezi azt a mondatot, addig nem tudtam, mit értsek belőle, még ha egy kicsit talán túl is volt játszva az értetlenségem, emiatt tört elő belőlem a visszafogott nevetgélés.
- Eto... nem vagyok benne biztos, hogy mit is vársz el tőlem, de szerintem épp eléggé normális vagy. Mindenkinek vannak furcsa... szokásai amiket titkon gyakorol, különben beleőrülnénk abba, hogy megfeleljünk a környezetünknek, annyi elvárást támasztanak felénk. Én nem szeretném, ha megváltoznál, sokkal érdekesebb vagy így, mintha olyan átlagos lennél, mint én ^^ - mondtam, aztán kicsit kikerekedtek a szemeim a tiltakozását látva-hallva. Megütött? Azt már el is felejtettem ^^" Nem is volt nagy dolog, csak elragadta a hév, mint ahogy engem is el szokott. Két pillanatig bámultam az arcát, aztán pofon helyett végül odahajoltam, és megpusziltam.
- Inkább te add vissza ezt ^^ - kuncogtam hangosan, majd engedtem, hogy hozzám bújjon, bár így is egy kicsit szokatlan volt ölelgetni őt. De idővel, ahogy beállt a csend és a tenger morajlása a távolban egyre hangsúlyosabb volt, kezdtem megszokni, és már arra is rávetemedtem, hogy lágyan simogassam a hátát, meg helyezkedjek kicsit én is, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz a teste melegét.
- Eto... azt mondtad, megszoktad a... közvetlenséget - törtem meg végül a csendet, a szavakat keresgélve - De ettől még nem értem, hogy miért ragadsz meg minden alkalmat arra, hogy megmutasd magad nekem, vagy hozzám érj. Miért teszed mégis...? - kíváncsiskodtam, mert foglalkoztatott a... motivációja. Nem tudom, hogy ez a jó szó-e, vagy hogy hallani akarom-e tényleg, amit mond, de mivel kíváncsiság nélkül nem én lettem volna, ezért muszáj volt megkérdeznem ^^

by **Jekatyerina Natashenka** Kedd Május 03 2016, 11:48

-Te légy az, aki tanítasz... aki megmutatod, hogy milyen barátnőt szeretnél magad mellé... és én igyekszem majd a legnagyobb örömöd lenni az életedben.
Vágta rá azonnal, és halovány, félénk mosollyal reagált a kuncogásodra.
-Imádom, ahogy nevetsz... vidámságot csempészel a szívembe... és reményt... értelmet. Nem lehetsz átlagos, ha képes voltál értelmet hozni az életembe...
A puszitól először összerándult, mintha azt hinné, hogy tényleg megütöd, ám utána azonnal elöntötte a pír az arcát, és egy gyors mozdulattal, éppenhogy csak megérintette az arcodat az ajkaival, majd olyan szorosan bújt hozzád, amilyen szorosan csak tudott, mintha megvédhetnéd mindentől. Ahogy várta, meg is törted a csendet, ő pedig újra váltott.
-Én... sajnálom! Nem akartam neked kényelmetlenséget okozni!
Húzódott kissé hátrébb hirtelen megugorva, szinte csúszva, vonszolva magát a barlang hideg kövezetén, és idegesen gyürködte a póló alját, közben pedig még a tekintetét is félve emelte rád.
-Én csak... de te kérted... még a puszit is te kérted... én csak azt tettem, amit mondtál. Azt tettem, amit mondtál, mert azt hittem, hogy ezt akarod. Eddig... soha senkit nem tudtam megtartani elég ideig... mindenki elhagyott, eldobott magától. Ezért szeretnélek lenyűgözni... szeretnék megmutatni mindent, hátha az elég... én...
Ijedten kapta a szája elé a kezét, és megrázta a fejét.
-Nem úgy gondoltam! Nem úgy gondoltam, hogy neked az elég... csak... csak eddig mindenki mindent akart... és... és ha te nem akarod... nem tudom, hogy miért nem akarod... ha nem... akkor csak mondd, hogy nem, és már itt sem vagyok, és soha többé nem fogsz látni engem.
Ezzel el is fordult, és összetörve, botladozó léptekkel elindult a kijárat felé.
-Én... sajnálom... tudtam, hogy nem lehetek elég jó neked... hogy te nem akarhatsz olyasvalakit, mint én...

by **Yachi** Hétf. Május 09 2016, 19:20

Őszintén megvallva eljött az a pont, amikor már én magam sem tudtam, hogy éppen mikor játszom, és mikor tolakszik be az általam játszott szerepbe a valódi énem. Annyira hitelesen és természetesen adta elő magát, hogy el-elvesztem a saját színészetemben, de mégis, teljesen helyénvalónak éreztem minden reakcióm, még akkor is, ha az valójában én voltam. És amikor szépeket mondott nekem, azt hiszem kissé el is pirultam, már úgy igazából. Főleg miután bele is gondoltam abba, hogy lányként egy lánynak, nekem teszi a szépet, és hogy én erre saját magamként reagálok. Kicsit... ijesztő volt. Mégse éreztem magam kényelmetlenül, mármint beszélgetés közben, csak amikor elkalandoztak a gondolataim, akkor vágott fejbe a dolog.
- N-nem tudom... mármint nekem még nem volt... szóval nem is tudhatom... ^^" - szólaltam meg bátortalanul, de aztán megráztam a fejem hirtelen - Illetve nem, én azt szeretném, ha saját magad lennél, és nem valaki, akit az ízlésemre próbálsz formálni! Az úgy az igazi, tiszta... - jött a hirtelen kirohanás, de ugyanúgy elbizonytalanodtam a végén, és el is haraptam a mondat végét. Lehet, hogy kicsit túl hevesen reagáltam. Meg voltam egy kissé zavarodva, mármint én és rendesen. Igyekeztem elválasztani a valóságot a fikciótól, de nem találtam meg a határvonalat, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy elveszítettem a fonalat.
Ezen pedig csak súlyosbított az, ahogy egy ártatlan megjegyzésre, kíváncsi érdeklődésemre reagált. Mármint, igazából nem kellett volna meglepjen, mert eddig is ilyen szeszélyes volt, de abban a pillanatban csak rátett egy lapáttal a zavarodott fejem állapotára, és mire észbe kaptam, addigra ő már kibontakozott az ölelésből és a sötétben botorkálva elindult kifelé.
- Pedig mondtam, hogy nincs szükség a drámára... - sóhajtottam fel halkan motyogva, miközben az arcomat a tenyerembe temettem és kissé megráztam a fejem. Végül kisöpörtem a hajam a szememből, és magam is utána botorkáltam. Mintha kicsit sötétebb lett volna már, de mire utolértem, addigra már elég fényt adott a kintről beszűrődő napsütés, hogy ő is tisztán lásson, meg én is.
- Várj! - kértem, hangos szavamat visszhangozva dobta vissza a barlang fala, én pedig azt az utolsó pár lépést megtéve öleltem át hátulról a lányt - Bocsáss meg, nem úgy értettem... mármint nem akartam azt visszautasítani, amit adni akartál, csak nekem kicsit... szokatlan. De talán hozzá tudok szokni ^^ Nagyon... csinos vagy... meg izé... vonzó - motyogtam már a végén, mert teljesen zavarba jöttem attól, hogy ilyeneket kell mondjak egy másik lánynak, vagy hogy egyáltalán hangosan beszélek ilyesmiket, és bár most végre rátaláltam a szerep-énemre, ezek miatt mégis visszaütött kicsit.

by **Jekatyerina Natashenka** Vas. Május 15 2016, 16:17

-Saját magam?
Nagy bociszemek, vagyis inkább őzike, de az a fajta őzike, aki éppen a reflektorfénybe bámul bele riadtan és tanácstalanul. Újra lehajtotta, majd megrázta a fejét.
-Ez az átkozott játék... már nem nagyon tudom, hogy ki is vagyok valójában. Én... én félek...
Megint csak próbált erőt venni magán, és nem zokogni, szóval ökölbe szorította a kezeit, és egy pillanatra az állkapcsát is, és így már megpróbálkozhatott azzal, hogy újra a szemedbe nézzen.
-Odakint gazdag voltam... volt aki megvédjen... vagyis... nem engedtek senkit a közelembe, aki bánthatott volna. Itt... itt nincs semmim. Félek kimenni, mert tudom, hogy bármikor meghalhatok. Nem... nem akarok meghalni! És... és ezért keresek... keresek valakit, aki megvéd. Ezért... ezért mindig úgy viselkedtem, ahogyan mások akarták, hátha akkor megtűr maga mellett, és megvéd... de nem... sohasem...
Az utolsó szónál már elcsuklott a hangja, és így talán még drámaibb volt a kivonulás, amit azonban megakadályoztál, ahogyan várta is. Engedte, hogy öleld, engedte, hogy visszatartsd, és bár kicsit próbált küzdeni, nagyon erőtlenül, hogy úgy érezd, hogy te tartottad magadnál, ám a végére már ő is átölelte a köré fonódó karjaidat.
-Csinos... vonzó...
Ismételte meg halkan a szavakat, ízlelgetve az ajkain, de még mindig nem fordult meg. Fejét a válladra hajtotta, és a barlang kijáratát fürkészte.
-Tényleg így gondolod? Még... még soha senki nem szeretett igazán. Nem is nagyon tudom, hogy milyen az, ha szeretettel foglalkoznak velem... azt hiszem...
Tartott egy jelentőségteljes szünetet, hogy összeszedje a gondolatait, és egész testével közelebb tolja magát hozzád.
-Azt hiszem ez még mindkettőnknek új... te viszont olyan vagy, aki tud szeretni... érzem... és emellett még te is nagyon... nagyon csinos vagy. Imádom a hajadat... azt te választottad, és gyönyörű... így... így talán el tudom hinni, hogy ha engem választasz, akkor én is lehetek...

by **Yachi** Kedd Május 17 2016, 21:15

Segített, hogy nem mindent tudtam komolyan venni, amit mondott. Mármint, hogy hiába volt élethű, ellentmondást érzékeltem benne, és ez a felszínen tartotta a színészkedés, a szerepjátszás gondolatát, csak én magam nem voltam feltétlenül képes tartani a saját szerepemet, mert... mint mondtam, nem vagyok jó színész. Biztos érzékelte, mennyire össze voltam kavarodva, hogy hol én feleltem neki, hol valamilyen random, koherenciát nélkülöző és többnyire klisékre épülő szerep. De az megnyugtató volt, hogy ő is váltogat, mikor mi illik jobban a helyzethez, habár ez a mostani érzékeny énje kicsit különös volt, nem illett hozzá.
- Igen, tényleg így gondolom ^^ - erősítettem meg, bár nem ismételtem meg a bókokat, mert... hát zavarba jöttem tőlük - Nem is attól leszel szép, hogy én annak látlak. A színes egyéniséged az, ami magával ragad, sugárzik belőled. Légy magabiztos, és akkor mindenki látni fogja benned! ^^ - kuncogtam, majd lazítottam az ölelésen, és megpróbáltam magam felé fordítani, vagy ha azt nem is, akkor elébe kerülni.
- Válaszd te is meg magad, hogy milyen akarsz lenni, és tedd azt, ami boldoggá tesz és örömet okoz - tanácsoltam a szemébe nézve, és óvatosan megérintettem az arcát, félretolva az útból egy rakoncátlan hajtincset. Nagyon finom, puha bőre volt, biztos sokat törődött vele, amíg lehetett. Hozzá képest én durva és csiszolatlan voltam, de annak is megvolt a maga szépsége. Én elégedett voltam önmagammal, ez volt a boldogságom forrása.
- Szóval? Mi tenne most boldoggá? - kérdeztem mosolyogva.

by **Dr. Kayaba Natsuko "Nia"** Kedd Jún. 28 2016, 21:18

Úgy ki volt terülve a part mentén, mint aki most forgatja a Halálos Iramban Huszadik Sebesség utolsó jelenetét. Egy szál bikiniben, a kezében sörrel – vagy legalábbis annak az itteni megfelelőjével, a fején a napszemüveggel, mint egy görög istennő. Elnyúlt a sufni nyugágyon – a hosszú kőtábla, és a mögé szúrt pallosa – és teljes erőbedobással lopta a napot. Eléggé szó szerint, mert az volt a terve, hogy addig fekszik a kavicson, míg színében is latinává válik, hogy aztán megforduljon, és újrakezdje.
A szőke levelibéka tehát gyönyörűen elvolt a trónusán, néha megbámulta az arra lézengő pasikat, az über-király retinavédő kézi műszer takarásában. A tenyészbikák pedig felbőszültek ezen, hiszen nem volt ő ott mindennapi látvány. Egy csoport hamar körbevette, s felvetették az ötletet, hogy bizony álljon már be ő közéjük strand röplabdázni.
– Ismerős játék. – Hajtotta a vállára a fejét Kagura, aki egész eddig egy szót sem szólt, csak mosolygott. Áldott volt az a tíz perc. De sajnos előbb vagy utóbb minden jónak vége kell, hogy szakadjon. Még kapaszkodva az utolsó menedékbe, Nia elfogadta a játékra való felhívást, bár marhára kíváncsi volt, hogy hogy oldják meg ezt a játékot egy olyan SAO-ban, ahol még csak labdát sem látott soha senki, nemhogy hálót. Kiderült.
Hosszú szövetet feszítettek ki két lándzsa tetejére, és az egyik harcművész társuk fegyverével dobálóztak. És a dolog működött. Hihetetlen volt, és eleinte nem próbálkozott meg azzal, hogy a nagyobb lövések elébe menjen, de aztán az egyik lovagias dalia – aki sokat sejtetően mögé lépett, átkarolta a derekát, és irányban tartotta egy lövés közben – kisegítette, hogy a fegyver nem sebez, ha nem használnak hozzá képességet. Ezt azért volt jó tudni, mert így előrébb merészkedett a szemek kereszttüzében. Így, hogy majdnem minden pasi az ő hátsóját leste, miközben játszottak, lényegesen többször érhetett labdába, úgyhogy hamar megtanulták a többiek, hogy nem életbiztosítás vele játszani. Ha felugrott a háló fölé nem célzott, csak ütött. A vissza passzok orrokról, állakról, hasfalakról érkeztek, de hát úgysem fájt senkinek, úgyhogy pont nem érdekelte. Ahogy az sem, ha őt érte kicsit keményebben egy-egy támadás. Látványosan bevetette magát, s az ellenfél férfi játékosait is szórakoztatta. Akkor is ugrált, ha nem kellett, s a fel-le ringó keblek látványa elvitte a figyelmet, az pedig főként zavaróvá vált, mikor egy-két gyengébb lövést éppen dekoltázson pattintott levegőbe. Fizika? Egy MMO-ban aligha számított gyakori drop-nak. Na persze nem ugrabugrált olyan látványosan, hiszen ahhoz kellett volna az akrobatika, de így is igazán lenyűgöző bemutatót tartott a japán játékok specialitásából, a fizika hiányából. Néha eltöprengett azon, ha bemond valami irdatlan nagy baromságot, mint: Angelic Spike Mark II, vajon skillnek veszi-e a játék.

by **Rikomono** Szer. Jún. 29 2016, 15:45

A meleg engem nem állít meg. Amíg mások energiájukat és életkedvüket veszítve henyélnek az árnyékban, és a puszta túlélésre törekednek a hőséggel folytatott ádáz küzdelemben, addig én keblemre ölelem a jó időt, és nyakamba veszem a várost, a mezőt, az erdőt, a vízpartot. Nincs az az időjárás, ami engem tétlenségre kényszerít, ez alól se a hóvihar, se a kánikula nem lehet kivétel. Megőrülök, ha nem mozdulhatok ki! Ennek szellemében kerekedtem fel ma is. Hóviharban síelni megyek, ilyenkor meg a tengerpartra. Mondjuk úszni. Vagy homokvárat építeni. Tudom is én, bármire vevő voltam, ami lekötötte a túláradó energiámat. Tekintve, hogy egyedül voltam, mint az ujjam, jelenleg az úszás tűnt a leglogikusabb választásnak, úgyhogy a vizet meglátva nyomban magamra kaptam a létező legpraktikusabb és valószínűleg legkevésbé szexi bikinit, és belevetettem magam a habokba. Én kérem szépen nem pancsoltam, hanem a hullámokkal küzdve, relatíve komoly sebességben tempóztam, hiszen nem kellett amiatt sem aggódnom, hogy útközben elhagyom a ruhámat. Igazán vérpezsdítő volt a mozgás a hűvös vízben, úsztam, amíg a kitartásom engedte, és közben megállás nélkül vigyorogtam. Óriási élmény volt harcolni a tengerrel, és győzedelmeskedni felette. Egyszer tuti át fogok úszni valami öblöt, amit még soha senki, vagy csak nagyon kevesen.
Viszont mivel a kitartásom véges volt, mégis a part felé kormányoztam a csülkeimet, és rövidesen már az iszapos, algás talajt tapostam a víz helyett, és egyre nagyobb arányban bukkant ki testem a felszín alól. Csak hogy megérkezzek egy bizarr röplabdameccs közelébe, amit labda nélkül, valami összetákolt, hálónak sem nevezhető vacak segítségével vívtak. Tisztes távolságban heveredtem le a homokra, hogy egy kicsit kifújjam magam, de persze végig őket néztem: a csajt és az őt körülzsongó fiúkat, akiknek többet járt a tekintete a nő idomain, mint a rögtönzött labdán. Elfintorodtam a magamutogató ribanc és a kanos horda bizarr násztáncán.

by **Dr. Kayaba Natsuko "Nia"** Csüt. Júl. 07 2016, 21:09

Külső szemlélőnek talán nem volt teljesen érthető, hogy a golyót honnan is szerezték, s Nia minden alkalommal eltűnődött, hogy vajon a labda, mint harcművész fegyver, vajon honnan olyan ismerős ötlet számára. De nem tudott ezen sokáig agyalni, hiszen a csapata – hála szerénytelen személyének – nyerésre állt. Igaz ez nem sokat számított egy ilyen baráti meccsen, az viszont igen, hogy mennyire elég volt egy kicsit megmozgatnia magát, hogy menten elaléljon a pasik zöme. Ennél már csak azt tartotta nevetségesebbnek, mikor pontosan az ellenkezője történt. Mikor mindenki olyannyira vigyázott magára, a nem létező becsületére és ezzel együtt valószínűleg a szüzességére, mintha a német páncélos hadosztály igyekezett volna elvenni tőle azt. Ez még nőktől is borzalmas, nemhogy pasiktól. Igazi festékkatalógusnak érezte magát, hogy ebben a játékban bizony akadtak olyanok, akik szerették a vadászatot. Néha sokkal érdekesebb volt, sokkalta izgalmasabb, míg csak kerülgették egymást, játékosan összeért a bőr a bőrrel, majd pacsizva elváltak, és tovább haladtak. Kevés ilyen arc létezett, de szerencséjére az egyik nála lakott, a másik meg ő maga volt.
Tovább folytatta tehát a tetszelgést, néha odariszált valamelyik csapattársához, majd vissza a helyére, s élvezte a megmozdulásokat az origó tájékán. Ahogy kicsit előre dőlt, megtámaszkodott a térdein, hogy nem titkolt szándékkal mindkét irányba adjon egy kis műsort, kiszúrta, hogy figyelik. Na nem azok, akik eddig is, hanem egy furcsa lányzó a part mentén. Nem szentelt neki sok figyelmet, elvégre csak grimaszolva pislogott felé. Az irigyeket megszokta, meg azokat is, akik szerették hangoztatni, hogy bizony Nia nem épp a szemérmesség mintapéldánya. Hovatovább, többen is akadtak, akik fennhangon kurvának titulálták. És mit is tehetett volna, ez így volt igaz. Csakhogy okos, tanult, művelt kurva volt, ezzel pedig megvolt az az előnye, hogy pontosan tisztában volt az adottságaival. Emellett épp eléggé volt szociopata ahhoz, hogy egy játékban élvezze az eltöltött időt, és a könnyebb módokon szerezze meg, ami neki kellett. Pénz, felszerelés, ágybetét, szórakozás. Minden ami csak eszébe jutott.
Így aztán tovább labdázott a fiúkkal, s élvezte az egyre hevesedő érdeklődést, meg a barnulást. Habár nem épp kiterített halként sikerült ezt véghez vinnie, azért így is megtette.

by **Rikomono** Pént. Júl. 08 2016, 11:04

Nem maradtam sokáig, csak amíg kicsit feltöltődtem. Én és a kitartáspontjaim is. Nem szerettem sokáig egy helyben vacakolni, sőt, kifejezetten gyűlöltem a tétlenséget. Most muszájból kellett elviselnem, de alig pár perc elteltével feltápászkodtam, és néhányszor összecsaptam a tenyeremet, hogy eltávolítsam róla a homokot, meg lesöpörtem a fenekemről is a ráragadt szemcséket. Aztán elkövettem azt a hibát, hogy a játékos bagázs mellett akartam tovább menni. Ez így mondjuk hülyeség, mert úgy hangzik, mintha véletlenül tettem volna, vagy megbánnám, de egyik se volt igaz. Tök szándékosan indultam el feléjük, mert tudtam, mi fog történni. A fiúk beszólnak, annak ellenére, hogy az égvilágon semmi kihívó nem volt a bikinimben, de mivel még a legkonzervatívabb fürdőruha sem takar eleget, az én alakomat meg még egy apácaruha se tudná elrejteni, így ez elkerülhetetlen volt. Meg fognak próbálni beinvitálni maguk közé, nekem meg ez jó alkalom lesz, hogy lebasszam őket. Ja, kötekedni mentem. Kapjam be, mi?
A füttyögésre és a "hé, szívi, nem akarsz beszállni" kezdetű kérdésre pontosan tudtam, mit akartam válaszolni, maikor elmentem mellettük, és észrevettek. A probléma ott kezdődött, hogy közben játszottak is, és az egyik srác úgy elbambult, hogy későn vette észre a felé repülő "labdát", rosszul ért hozzá, és a kezén gellert kapva klisé módon fejbe pattintott, én meg ettől úgy kiterültem, mint a medvebunda a kandalló előtt. Tekintve, hogy pár másodpercig nem voltam teljesen magamnál, elszalasztottam a beszólás esélyét, és amikor magamhoz tértem, csak az maradt, hogy felkapjam a golyót, és egy kacska mozdulattal hozzávágjam valamelyik kandúrhoz. Mindegy volt, melyikhez, de szerintem tuti nem azt dobtam tökön, amelyik a hibás volt.
- Szeretne még valaki hasonló büntetést kapni!? Mert ha nem bánjátok, hogy csak a mogyorótokra megyek rá, szívesen beszállok - tettem csípőre a kezem felettébb morcosan, miközben a kérdésemet a banda felé intéztem.

by **Taka** Szer. Ápr. 26 2017, 11:35

Seishin

Vicces, hogy az utóbbi időben egyre önállóbban kezdhettem el játszadozni. Talán a fura nevű bácsi rászólt Jasonre, hogy hagyjon végre békén. A férfi jobban megbízott a képességeimben. Nem látta akadályát, miért is ne mehetnék le a tengerpartra, információmorzsákat – és amellett esetleg vadhúst is – gyűjtögetni. Ő maga azt bizonygatta, hogy a tizenkét zodiákus minibossról is hasonló helyeken lehetett kőtáblákat találni. Nem mintha magában annyi mindent lehetett volna kezdeni egy buta szikladarabbal, de meg kellett próbálkozni. Legalább jobban mehet tőle az olvasás. Az a hülye Jason is sokat mondogatta, mennyire nem kéne elszoknom tőle. Ha ennek a játéknak vége lesz, akkor olyan buta maradok, mint a giliszta, amit a kerti földben lehet találni. Hát, mivel nem akartam csupasz állatka maradni, inkább megfogadtam a tanácsát.
Rettenetesen fújt a szél, szóval muszáj volt egy jó vastag sálat a nyakam köré tekerni. A napsütés ellenére jó, ha az ember nem fagyott meg a vad, tajtékos tenger mellett. Ennek ellenére különösen remek kedvem támadt, a keresgélős kaland gondolatára. Yumim a vállamon pihent, ha esetleg lett volna valami lőnivaló, annak húsát fel tudtam használni ahhoz a hasznos képességhez, amit a Kayaba istenbácsi adott nekem. Persze nem a fácánra vagy a vaddisznóra számítottam, hogy egyszer csak előbukkan a vízből, s leterítesse magát egy-két nyílvesszővel, csak hátha. Figyelmem inkább a kőtáblákra terelődtek, azt nagyobb eséllyel találhattam meg a parton, a hidegtől nedves, megszikkadt homokba ágyazódva. Pár méterenként leguggoltam, pár centis lyukakat ástam, aztán mentem tovább. A hab mindig elmosta azokat a kis gödröket, amik azután úgy néztek ki, mint a miniatűr elefántoknak a lábnyoma. Néha kíváncsiságból hátranéztem, mekkora feltűnést kelthetett az áskálódásom, de kisebb sandításnál több figyelmet nem is adtam azoknak a lukaknak. Vidáman dudorászva, a latyakos homokban szökdécselve hol a föld, hol a hullámzó tenger felé pillantottam, valami jelet keresve. Tudni akartam azokról a szörnyekről, hogy az íjam végére tűzhessem őket!

by **Seishin** Szer. Ápr. 26 2017, 23:57

Taka

Nem rég sikerült valami igazán különlegeshez hozzá jutnom. Nekem különleges volt, másnak talán csak ócska kacat. Néha a játékokban megfordulnak furcsa dolgok is. Mint a kinézet és a méret változtató itemek. Vicces alakú fegyverek, aminek lényegében haszna nincs. Csak vicc, csak szórakozás az egész. Amikor először felpróbáltam a hatás sem maradt el. Majd nem becsináltam ijedtemben, hogy törpeként kell le élnem az életem négy kézláb csuszva. Egy tükröződő tócsának hála rá jöttem nem miniatűr emberlettem. Inkább egy alaposan el csészét macska. Egy fekete szem kötős zöld szemű fekete macska. Furcsa volt a dolog, számomra mert ilyen élményem még sosem volt. Persze volt már macska karakterem több rpg-ben meg mmoban is. Ez akkor is új élmény volt, csak egyre kellett vigyáznom az egerek kergetése utáni vágy ne legyen úrra rajtam ha igy mászkálok.
Korán reggel ki jöttem e tenger partra, hogy meg csodálhassam a felkelő napot. Egy szikla tetejéről, ami kellemesen hűvös volt. Sokáig figyeltem a hullámzó vizet, és egy gondolatok kezdtek kibontakozni bennem. Lehet, nem el kell, igen el kell hoznom ide a nővéremet, biztos örülne ha láthatná. Talán egy egész napot itt tölthetnénk.
A nagy gondolkodás el álmosított és a nap sütötte sziklán elnyúlva el bólintottam kisé. Meg mertem tenni, mert sejtettem mésziről mindenki csak valami kóbor mobnak fog hinni.
Az egész szunyókálás csap pár perces lehetett, mikor lustán pislogva nagyot ásítva egy fiút vettem észre. Fel ültem pont, mint egy macska és szabad zöld szememmel figyeltem mit csinál. Gödröket ás és nézi, ahogy a hullám betemeti, fiatal a teste ez nem jelent semmit. Ahogy viselkedik a tudata is fiatal lenne? Tuti, hogy fiatal fiú vagy csak alaposan átt akar ba***ni mindenkit?

by **Taka** Pént. Május 05 2017, 14:10

Annyira belefeledkeztem ebbe a szörnykeresősdibe, hogy az apró kis neszekre sem figyeltem. Persze nem csoda, hiszen a tenger túlvert minden zajt. Az viszont már az én hibám volt, ha nem is próbáltam másra odafigyelni, a nyomkutatáson kívül. Ennek ellenére egy ponton újból lefékeztem, s sóhajtoztam. Ujjaim a vállamra akasztott yumi idegével játszadoztak, alsó ajkamat felszippantva pedig, a sós víz és a homok illatszagát ízlelgettem. Különös párosítás volt: egyszerre szagos és illatos. Mint a faforgács vagy a bútorraktár, ahova a papa meg a mama is elvitt. Ismerős érzést keltett, ami egy picit megmosolyogtatott, de közben el is szomorított. Rájöttem, hogy a játék ellenére haza akartam jutni, de a Kayaba istenbácsi nem engedett. Ahhoz fárasztóan sokat kellett küzdeni. A csapdaszerű helyzet gondolatára dühödten rúgtam fel egy kevés ázott homokot, és fordultam meg. Nem mindennapi látványnak lehettem a szemtanúja: egy macska – egy fekete, valami kendővel felöltöztetett macska. A mama figyelmeztetett arra a rossz ómenre, ha egy fekete cica megy át előttem az úttesten, akkor forduljak meg. Viszont ez a háziállat nem nagyon ment sehova és nem is volt a közelben zebra. Annak ellenére, hogy nem okozhatott balsorsot, megijedtem tőle. Oly váratlanul jelent meg, mint a derült égből érkező villámcsapás, és az Ég tudja, mennyi ideje követhetett. Melyik gyerkőc nem rémült meg volna egy ilyen jelenségtől? Arról nem is beszélve, hogy az a zöld szem… az a zöld szem valami rossz érzést keltett bennem. Olyan túlvilági zöld, semmint az a természet zöld volt, amit az erdőkhöz tudtam társítani. Talán túlzás lett volna gonosz zöldnek nevezni, amíg nem ismertem a macska szándékait, ám a belső hangocska azt mondogatta, a barátságos attitűd mellett azért legyek óvatos.
Nos, nemigen tehettem mást. Egy kicsit darabos mozgással ugyan, de pár lépéssel közelebb kerültem a cicushoz, és letérdepeltem elé. A yumit leakasztottam vállamról, s magam mögé raktam, ezzel is jelezvén békés szándékomat. Félénken mosolyogtam, ami arról árulkodott, hogy a szívélyes köszöntés ellenére azért óvakodtam az ómen-lénytől. Inkább meg sem szólaltam, mert a cicusok általában utálták azokat, akik nagy zajt csaptak, meg gügyögtek, cukiságuk láttán. Kezeimet combjaimra raktam, hátamat kissé begörbítettem, akár a legtöbb kismacska. A hidegtől egy picit megborzongtam, így a sálam másik végét is áthajítottam a vállam fölött. Így üdvözöltem a – közhiedelem szerint – a szívélyesen egyáltalán nem látott jelenést.

by **Seishin** Szomb. Május 06 2017, 03:05

Figyelem a kölyköt, egyelőre mozdulatlanul, mint egy szobor. Na, ja de a szobrok szeme nem moccan. Meg igazából állítólag a macska szeme sem mozog. Lehet mindegyik egy szőrös mozgó szobor? Egy öntörvényű kényeskedő szőrcsomó. Észre vesz, és kicsit kellemetlenül érinti a társaságom. Noha jó ideje figyelem már, kb azóta látó terembe került. Óvatosan közelit majd, majd, na ne már! Ennek meg mi baja? Az rendben van meg ilyed mit képzel mit művel? Most velem gúnyolódik, vagy épp be akarja hízelegni magát? Egy emlékkép villant be egy filmből, amit régen láttam. Tipikus macska terület harc, az egyik valami hasonló kép hódolt be a másiknak. Hát görbítve, mint egy kis cicának, tán még farkincáját is oldalra maga mellé húzná, ha lenne neki.
Azért azt hozzá kel tennem, hogy nem ált neki gügyögni és tapizni. Ez egy plusz pont, lehet, kupán vágom, ha meg mer érinteni. Tisztelettudó fiúcska, lehet nem is meri fel az indikátorom? Vagy csak nem figyelt fel rá?
Túl sókáig hajlong, ami már nem tetszik, még a végén miattam lesz baja.
- Kölyök, csak nem egy arany érmét találtál ott a földön?
Nyakam nyújtom hát ha meg látom én is a rejt éjes érmét amit ennyire keres a fiú, de nem találok semmit. Cica mancsommal intek neki, ideje lenne felállni. Eme mozdulatomnak hangot is adok.
- Nincs is arany érme a földön, akkor meg miért hajlongsz? Tessék azonnal felállni vagy a fenekedbe karmolok ő ő őhm nyan!

by **Taka** Vas. Május 07 2017, 20:41

Néztem, néztem és néztem, aztán… néztem a macskát. Próbáltam nem magamra haragítani, mert hát dühében is szórhatott ám átkokat. Nem ez történt, helyette oly más, ami enyhén szólva meglepett: a szóban forgó cica megszólalt. Így ránézésre inkább fiúnak tűnt, semmint lány kandúrnak, és mivel már találkoztam beszélni képes állatokkal a játékban, nem kellett volna ennyire ledöbbennem – de mégis ledöbbentem. Egy vagy két alkalom édeskevés volt, hogy felfogjam, megszokjam ennek a világnak a szokásait, szabályait. Így hát csak meglepetten pislogtam a szemkötős házi kedvencre, mint a hal a szatyorban. Végtére is, egy tollas sárkány és egy cicus között azért ég és föld különbség volt.
- T-te b-b-beszélsz? – kérdeztem tőle, hitetlen félelemmel. Ijedtségemben egy-két arasznyival csúsztam hátrébb a szikkadt homokban. Tekintetem mindvégig a zöld lélektükörbe fúródott, érthető választ várva az állattól.
Nem is kellett annyit várakoznom. Nem volt az a hű de kedves és türelmes teremtmény, akiből süt az együttérzés. Eleve nem vallottam magamat annyira macskásnak, valamiért jobban bírtam a kutyusokat – azt hiszem, már értettem, miért is. A cicusok sokkal többet akartak és soha semmiből sem volt elég. Hát, ha volt valami hasonlóság a kinti és az itteni kedvencek közt, ez az. Talán annyival rosszabb, hogy – ezek szerint – képesek voltak gondolataiknak hangot adni.
- Bo-bocsánat, nem csinálom többet, csak ne bánts… – megszeppenten hebegtem-habogtam, miközben felálltam ülőhelyemről, a fekete macska követelésének eleget téve. – Nem pénzt kerestem, bizisten. – Emeltem meg eskütévőn jobb kezemet, szívemre téve. – Kőtáblákat kutatok, hátha találok. Azt mondták, sok hasznos dolog van rajtuk és hogy segíthet a gondomon, tudod. – magyaráztam meg, egy fél foknyival nyugodtabb hangon. Kezeimet a hátam mögött összekulcsoltam, s zavaromban ide-oda billegtem. A mögöttem elterülő yumiról nem feledkeztem el, egyszerűen csak tudatni akartam az állatkával, hogy békés szándékú voltam.

by **Seishin** Hétf. Május 08 2017, 23:11

Elmosolyodtam, de mosolyom szomorú volt. Már amennyit ki lehetett venni a cica külső miatt. Még szép, hogy beszélek, hiszen ember vagyok egy macska alakjában jelen pillanatban. Nem voltam ép kedves vele, de az még nem ok arra hátráljon arra sem ilyet legyen és féljen. Csak figyelem és be csukom a szemem, gondolkodom olyan üres a fejem. Csak olyan jut eszembe, ami nem megoldás. Most a régi sérelmekért bosszút állhatnék, hogy még a sz** ki ijesztem a kölyökből. Csak ő nem tehet róla, meg, ahogy látom nem olyan típus. Mikor valami táblákat emleget, ki nyitom szemem és rá nézek, kőtáblák? Még nem hallottam ilyen dologról, lehet valami rejtett küldetés? Vagy csak szegényt alaposan palira vették.
- Kölyök, ha bántani akarnálak már meg tettem volna. Meg mi hasznom lenne belőle, hogy ha neked esnék? Hát pontosan semmi! Bár ha van fahéjas sütid......
Utolsó mondatot elgondolkodva cica manccsal cica baj szót igazítva mondtam. Már tudtam miért ásta azokat a gödröcskéket minden fele a parton. Kereste a táblákat, csak egyet sem talált, lehet nem elég magas a jártasága.
- Hasznos dolgok ugyan ne legyél naiv ennyire!
Csupasz cica tappancs csattant a sziklán mi közben hangom kisé megemeltem. Nem szerettem a kölyök naivitását egyre jobban. Azért, mert a férgek, képesek és kihasználják.
- Ami az egyiknek hasznos az a másiknak haszontalan is lehet. Honnan veszed azt neked az jó lesz, ha meg találod?
Ki ültem a szikla szélére a hátsó lábaim nyújtva a mellsők a cica popsi mellet pihentek két oldalt. A kölyköt figyeltem és csodálkoztam, hogy nem szúrta még ki én ember vagyok. Nem vagyunk, védett területen az indikátorok látszanak ide kint.
Az időm pedig lejárt közben a macska alak hullámzani kezdett és meg nagyobbodott. Ugyan ekkor kezdte elveszteni macska formáját és embere kezdett hasonlítani a hullámzó pixel tömeg. Majd apró tompa villanás és meg jelentem emberi alakba a szikla szélén ülve.
- Kölyök, ha tovább hátrálsz, még rá lépsz a fegyveredre.
Egy nálad jóval idősebb nő jelent meg fekete haj, fekete ruházat és maszkkal az arcán. Ami csak arcának egyik felét fedte le. Vagy is ott ültem előtted én teljes valómban és láthattad, még ha a beszédem másra is utalt. Az alakom az arcom, na meg a többi azt mutatja, én nem egy kandúr vagyok.
- Egyébként még szép, hogy beszélek, mert ember vagyok.
Hangom talán kicsit másabb lett, nem nagyon változott. Talán csak a látvány miatt most már egy lányból jön nem egy szőrös négylábúból.

by Ajánlott tartalom