Re: A Sziget

by **Shukaku** Szomb. Júl. 19 2014, 19:36

Shu csak csóválta a fejét, és bár néha el-elmosolyodott, és olykor-olykor lelkesen bólogatott is az ötletekre, de nagyrészt azt lehetett leolvasni az arcáról, hogy kicsit belefáradt már ebbe a szervezkedésbe. Már vizionálódott is előtte a kép, ahogyan néhány céhtag még a levélre sem válaszol… Leonéval eddig egyszer találkozott, akkor is az erdőben véletlenül, és abban sem volt biztos, hogy említette-e neki Peter előtte, hogy egy új tagot vett fel. Azután ott van Jay, aki talán csak azért van a céhházban, mert Chan is ott van… de akkor ha most Chan lelépett… a fiú azt talán csak észrevette már, de úgy tűnik, hogy nem nagyon érdeklődik a barátnője után. Talán Chan azért is lépett le, mert összevesztek? Meghalni ugyan nem halt meg, és a térkép még mindig a szobájukban jelzi a fiút… aki amúgy is mindig oda van bezárkózva… de ki is tudja követni már azt a katyvaszt, ami akörül az idomár körül zajlik? A legnagyobb baj az, hogy Shu nem lepődne meg, ha az újoncok még lelkesek is lennének és megjelennének a gyűlésen. Scotti, Desdemona… és a nagyöregek, mint Chan vagy eljönnek, vagy nem. Szuper… remek dolog ilyeneken gondolkodni. És a legszomorúbb az, hogy talán a legfontosabbról, a céhvezérről továbbra sem tudott semmit. Neki ott kell lennie feltétlenül. Ha nem lesz ott, akkor már végképp azt fogja jelenteni, hogy lemondott róluk, és nem is érdekli ez az egész… és akkor Shunak fogalma sem lesz, hogy mit tegyen.
-Én… nem tudom… majd együtt eldöntjük.
A sárkány egy sürgető pillantást és egy csipogást intézett a lány felé, aki fel is tápászkodott, és gyorsan összepakolta a cuccokat.
-Igen… a céhház konyhájában vannak még alapanyagok, és akkor bármit elkészíthetünk. Találjátok ki az úton, hogy mit szeretnétek. ^^

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Szept. 07 2014, 16:42

Aznap találkoztam vele. Tachibana Makoto. Persze akkor még fogalmam sem volt, hogy ki ő, de nem kellett hozzá sok, hogy megismerjem.
Megint előreszaladtam igaz? Ne haragudj.
Szóval felmentem a negyedik szintre, kicsit felfedezni, körülnézni. A látványért mentem, és a tengerpartok miatt maradtam. Egy-egy küldetés után rám fért valami kikapcsolódás, és ez sem volt másként. Jól esett egy kicsit ellazulni, élvezni a játék ilyen jellegű különlegességeit, de akkor még fogalmam sem volt, kire bukkanok. A forró homok melengette a talpamat, de csak addig, míg belegázoltam a vízbe. Úgy éreztem magam, mint kislányként, mikor kimentünk a családdal a strandra: ellenállhatatlan volt a víz, csábított a napozás, és egyáltalán nem gondoltam rá, hogy sötétedés előtt elindulok innen bárhova is. Kiúsztam egy korallzátonyig, ahol már elhaltak a játékosok hangjai, és egy darabig csak figyeltem a vízben élő mobok garmadáját. Ezek közül egyik sem volt veszélyes, de azért sportból még így is sokan vadásztak rájuk. Többnyire a loot illata vonzotta az ilyen kalandozókat, de én nem szerettem minden utamba kerülőt levágni, hacsak nem volt rá kellően megfelelő indokom. Küldetésekre is inkább party-ban jártam, ahol aztán a legtöbb vérszomjtól fűtött „hőslovag” nekiugrott mindennek ami mozgott. Persze tudtam, hogy ebben a játékban nekem is ilyesmi lett volna a dolgom, mégsem tudtam magam rávenni.
Szóval inkább csak ültem a korallokon és bámultam a vízbe, felfedezve a játék faunáját, míg aztán meguntam, és visszalubickoltam a partra, hogy a homokban süttessem habtestem – hátha le lehet barnulni a SAO-ban. Hadd ne mondjam, hogy sajnos nem lehet, de egy próbát megért. Időnként annyira valóságosnak hatott a virtuális világ. Egyszerűen csak elvesztem benne.
Ekkor jelent meg a környékemen ő is. Nem tudom azóta sem, hogy vajon mi vezette hozzám, de férfiról lévén szó, alighanem az alul öltözött látványom csalhatta oda. Pasik.

by **Tachibana Makoto** Vas. Szept. 07 2014, 17:24

Meglepő módon a 4. szint nem igazán vonzott annak ellenére sem, hogy jelentős része strandként és kikapcsolódási központként funkcionált, mióta elöntötte a víz a szintet. Vagy elsüllyedt a szárazföld? Nem tudom már, annyira nem volt jelentős az információ, hogy terheljem vele a memóriámat. Egyes-egyedül a végeredmény számított, ami pedig ebben az állapotban mutatkozott meg, ami most is körülvesz. A talpam alatt száraz és forró homokszemcsék csikordultak, bizonytalan talajként funkcionálva, melybe kissé minden lépésnél belesüppedt a lábam. Zavaró volt, de ez velejárója a természet ezen képződményének, a hullámok által porrá aprított szikláknak. Legalább a tenger zúgása nyugtató volt a maga ütemes, egyenletes zajával. És tulajdonképpen ezért is voltam itt, a nyugalom miatt. Gondolkodni. Időről-időre szükségem van rá, hogy rendszerezzem a fejemben megforduló gondolatokat, ideákat. Áttekintem, honnan indultam, hová tartok és ehhez milyen lehetséges utak vezetnek. Mennyit értem el a céljaimból, kaptam-e válaszokat a kérdéseimre, és azok szültek-e újabb kérdéseket, esetleg célokat. És ezúttal rá kellett jönnöm, hogy már csak egyetlen dolog van, ami itt tart. Az elmúlt bő másfél évben megkaptam a válaszaimat, és egyszerű, monoton hétköznapi életté silányult az aincradi létem. Mindössze egyetlen cél lebegett a szemem előtt, egy hosszú-hosszú folyamaté, amihez csupán türelemre és bizalomra volt szükségem. De ez a bizonyos cél liánként tekeredett a lábaimra, és nem engedte, hogy elhagyjam ezt a világot.
A sétám hosszúra nyúlt, mögöttem minden lépésem után megmaradt a lábnyomom. Majd a dagály fogja elmosni valamikor, vagy a szellő söpri el. Ki tudja? És miképpen mögöttem az ismeretlen fedte be rejtélyes köpenyével ezeket a lábnyomokat, előttem is az ismeretlen honolt. Túl változékony és kiszámíthatatlan volt a part, ezért nem szerettem. Pedig aki engem ismer, azt gondolhatná, hogy nyáron éjjel-nappal errefelé tévelygek, bikinis lányokra vadászva. Mégis most voltam itt először. Nem messze tőlem volt is egy képviselője az ellenkező nemnek, de ezúttal, kivételesen nem mentem oda hozzá. Nem szólítottam le, se kreatív, se szokványos módon. Csak leültem a homokra, és a horizontra meredtem mélabús tekintettel. Szemem sarkából láttam, hogy ő észrevett engem. Számomra jelenleg lényegtelen volt, hogy mit kezd a jelenlétem információjával.

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Szept. 07 2014, 17:55

Persze a helyzet – mint az később kiderült, egészen másképp festett. Rápillantottam, s az arcán valami megfoghatatlan szomorúság trónolt. Eleinte nem akartam vele foglalkozni, elvégre nem rohanhatok minden szomorú arcú kisfiú segítségére, mint valami jó tündér keresztanya, de nem bírtam ki a dolgot. Sokáig vívódtam rajta, hogy megszólítsam-e. Nem ismerem, s talán nem is tudok majd rajta segíteni, hiszen a problémája igencsak magánjellegű lehet, ha ennyire egyedül van, ennyire magányos. Aztán átfutott az agyamon, hogy talán nem is kell, hogy megértsem, hiszen elég, ha valaki egy kicsit felpezsdíti az életét, és máris képes lesz túllendülni a problémáin. Viszont az ritka eset lenne, elvégre az emberek hajlamosak belemerülni a kétségbeesés mocsarába, észre sem véve, ha valaki jó szándékból a kezét nyújtja értük, de ez a srác valahogy nem ilyennek tűnt. Megsajnáltam, talán ez a legjobb kifejezés rá.
Felültem, kinyújtózkodva, mellőzve minden magamutogatást – neki nem arra volt szüksége, hogy még én is megnehezítsem az életét a közeledéssel. Közelebb araszoltam a homokban, majd megérintettem a vállát, mikor újra leültem, ezúttal mellé.
– Szia. Ne haragudj, hogy megzavarlak, csak tudod, olyan szomorúan ücsörögsz itt. Mi baj van? Tudok valamiben segíteni? Megosztod velem mi nyomaszt? – Kezdtem a legkedvesebb mosolyomat az arcomra öltve, puszta jó szándékból. Közvetlen próbáltam lenni, de nem tolakodó. Úgy gondoltam, talán, ha beszélhet valakivel, az megszabadítja a problémáitól, én pedig szerezhetek magamnak egy ismerőst – ne adja isten barátot, Aincradban. Ki tudta volna akkor még, hogy milyen a lelke mélyén a srác?
De ne haladjunk ennyire előre. Mellé ültem, megérintettem a vállát, s a szemébe pillantva rámosolyogtam. Kis szünet elteltével oldalra billentettem a fejem, kezet nyújtva az ismeretlennek. Nem tudtam, hogy jól teszem-e, de a döntésem eredménye maradjon egy másik történet homályában egyelőre.
– Kita vagyok. Téged hogy hívnak?

by **Tachibana Makoto** Vas. Szept. 07 2014, 23:21

Végül úgy fordítottam a fejem, hogy a lány kiessen a látóteremből. Tudtam jól, hogy ha ott ragadna a személye a perifériás látásomban, akkor önkéntelenül is felé pillantanék, márpedig nem kívántam érdeklődést mutatni az irányába. Nem azért voltam itt. Viszont az ember társas lény, és természetesen nem véletlenül ide ültem le, és nem mondjuk 200 méterrel odébb. Tulajdonképpen arra számítottam, hogy ő fog idejönni, különösen azután, hogy távolba révedt arckifejezésem egyfajta melankóliát sugárzott. Számára egy fondorlatos csapda volt, számomra pedig önellentmondás, melyet a tudatalattim közbeszólása eredményezett. Nem érintett volna kellemetlenül, ha nem lett volna közöttünk kontakt, de megadtam rá az esélyt. És lám, nemsokára megéreztem a mozgolódást a hátam mögött. Homok súrlódásának zaja jutott a fülembe. Aztán ujjak érintették meg a vállamat. Ránéztem a lányra, és gyors pillantással mértem végig fürdőruhás alakját, hiszen erre eddig nem fordítottam figyelmet. Miért is tettem volna? Ha sunyiban teszem meg, és most csak a szemébe nézek, abban rendellenességet érezhetne. Ez így volt természetes :] Egyébként csinos volt, tagadhatatlanul. Különösen az arca volt szép.
- Kedves vagy, hogy érdeklődsz :] - szólaltam meg, viszonozva a mosolyt. Az enyém nem volt olyan szép, inkább kicsit keserűnek hathatott. Mert én így akartam - Ugyanakkor nem hinném, hogy illendő volna részemről lelki zsebkendőként használni egy olyan aranyos lányt, mint te vagy - hárítottam finoman a segítségnyújtási kísérletet egy csipetnyi bókkal meghintve a felszínét - Biztos vagyok benne, hogy nem panaszkodást hallgatni jöttél ide. De akkor miért? Mi motivált abban, hogy szóra bírj? Ha őszintén válaszolsz, azzal segítesz a legtöbbet :] - kérdeztem kíváncsian. Érdekelt, hogy elgondolkodik-e rajta és bevallja-e például, hogy rokonszenvesnek talált, vagy magabiztosan felel valami ostobaságot az önzetlen segíteni akarásról, ami nem igaz. Persze ez csak két lehetőség a hatezer közül. Felém nyújtott kacsóját finoman érintve kissé megemeltem, és lágy puszit hintettem a kézfejére. Régimódi megoldás, de miért is ráznék kezet egy lánnyal?
- Én Tachi vagyok. Yoroshiku, Kita-san :] - néztem fel rá, a kezét azonban nem engedtem el, puhán tartottam a kezemben. Ha akarja kiveszi, ha nem, akkor ott marad. A döntés az övé, én már hoztam egyet. Yare-yare... képtelen vagyok magamat megtagadni. Talán a sors keze van benne, hogy mindenfelé tündéri teremtésekbe botlok :]

by **Rinarin Ai Kita** Hétf. Szept. 15 2014, 21:02

Persze, visszatekintve már átlátszó a dolog, de akkor és ott nem kérdeztem a miérteket. Segíteni akartam neki, mert annyira letörtnek látszott. Ennyi és nem több. Megesett rajta a szívem, az érzelmek pedig mindig is diadalmaskodtak a logika felett... Legalábbis nálam.
Ahogy rám pillantott, egyszersmind végigmérve, egy szívdobbanásnyi időre felnézett belőle a férfi. Nem ezt kerestem mikor idearaszoltam, s egy picit azért csalódottnak éreztem magam, becsapottnak. De ez az érzés akkor még nem járt át teljesen, csak motoszkálhatott valahol a fejemben, mikor kedveskedve bókolt s hárított. Mikor csókot nyomott a kézfejemre kihagyott egy ütemet a lélegzetem. Tudom, mert ekkor jutott eszembe először igazán, hogy átvágtak az egyik legősibb trükkel...
Ismét megkezdtem a levegővételt, nyugodtan elhúzva a kezem, mikor elengedte azt, de éppen csak azért, hogy utána a hajamat csavargatva gondolkodni kezdjek. Bár így belegondolva, talán nem engedte el, csak hagyta, hogy elhúzzam. Akkor nem ez volt a fontos.
Mit is válaszolhatnék erre a kérdésre? Akkor nem figyeltem mennyi idő telt el, de meglehet, hogy hosszú másodpercek is megvoltak, mire újra beszédre hajlottam.
– Megsajnáltalak, azt hiszem. Ahogy itt ültél egyedül, a távolba meredve, melankolikus arccal. Szívfacsaró látvány volt valamiért. Gondoltam segíthetek valamiben, és közben szert tehetek egy új ismerősre, Tachi-san. – Mondtam meglepő őszinteséggel, miközben végig a szemébe tudtam nézni. Akkor és ott nem igen foglalkoztam azzal, hogy ne az igazat mondjam. Miért is tettem volna? Ki gondolná amikor egy új emberrel találkozik, hogy az adott illető talán nem érdemli meg ezt a fajta nyíltságot, vagy akár visszaélhet vele. Paranoid gondolat lenne, nekem pedig úgy tartottam nincs félnivalóm... Szocializáció terén nincs.
– Azt hiszem előbb éreztem, és aztán gondolkodtam. – Zártam le végül a feleletemet, elengedve az arcom mellé lógó tincset. – Miből gondoltad, hogy lelki zsebkendő lennék? Honnan veszed, hogy felvenném a problémád, és nem csak rávezetnélek, hogyan old meg? Megítéltél, mielőtt egyáltalán megismerhetnél? – Vettem át a kérdés stafétáját. A kérdés akkor és ott a válaszban rejlett.

by **Tachibana Makoto** Kedd Szept. 30 2014, 20:05

Észleltem a változást a viselkedésében, noha csupán apró jelek utaltak rá. Egy pillanatnyi izomrándulás az arcán, egy alig észrevehető sóhaj, cseppnyit megereszkedő vállak, feszültséggel teli lélegzet visszafojtás. Mindezek arról tanúskodtak, hogy pusztán azzal, mert férfiként viselkedtem, nem tettem rá jó benyomást. Ugyanakkor ezt cseppet sem tartottam problémának, mi több, igazán csak így lehet felkelteni egy bájos lány figyelmét hatásosan. Meg kell lepnem őt, és ehhez az kell, hogy ne számítson a meglepetésre. Mindez még bennem sem zajlott le tudatosan persze, sok mindet képes vagyok uralni magammal kapcsolatban, de a vonzalmamat a másik nem iránt aligha. Egyszerűen sodródtam az események alakulásával, és alkalmazkodtam, ahogy mindig. Idővel megérkeznek azok a pillanatok, amikkel manipulálni is tudok, bár ez talán csúnya kifejezés. De miért is hinteném be porcukorral, mikor az emberi kapcsolatok mindegyike a manipuláción alapult. Befolyásoljuk a másik embert, hogy elérjük a céljainkat. Még az önzetlenség is erről szólt, hiszen a segíteni akarásnak is mindig van személyes indíttatású célja. Vagy azért, mert az illető boldoggá válik attól, ha segíthet, és ezt üldözi, vagy például mint ebben az esetben is, abban bízik, hogy a szociális hálóját bővítheti egy olyan bizalomra alapuló gesztussal, mint a segítség.
- Ez esetben engedd meg, hogy elnézésed kérjem, nem szándékoztam kellemetlen érzéseket kelteni benned. Ha tehetném, ragyogó mosollyal éltetnélek, szép virágszál - feleltem enyhe biccentéssel kísérve bocsánatkérésemet, és egyben megköszönve a gesztussal a segítséget is. Ártatlan volt a gondolkozása, ám a szavak mélyén ott rejlettek azok az elkerülhetetlen vonások, amik az embert emberré teszik, én pedig ezeket nem tudtam nem észrevenni, nem hagyhattam figyelmen kívül őket, és ezáltal nem szippantott be a végtelen rokonszenv varázslata.
- Be kell valljam, megtisztelő, hogy ismeretséget kívánsz velem kötni :] - tettem hozzá rövid idő után, megfontoltan. Ahogy ő is alaposan átgondolta a válaszait, úgy én is megengedtem magamnak azt a luxust, hogy kerültem az elhamarkodott kommunikációt. Nyelvezetem udvarias volt, de mégis csempésztem bele egy kis közvetlenséget, hiszen nem kívántam azt érzékeltetni vele, hogy távolságtartó lennék. Épp ellenkezőleg.
- Yare-yare... micsoda vádló kérdés :] Önmagában is azt érzékelteti, hogy mióta a gondolatok is elértek az elmédhez, már nem vagy annyira lelkes. Te is elkönyveltél magadban már valamilyennek, nemde? Mindkettőnkre hatottak már az első benyomások, rám a te segíteni akarásod, rád pedig az én bókjaim és testbeszédem, és tapasztalatainkkal összehasonlítva őket megalkotunk egy képet a másikról. Ha úgy tetszik, megítéljük. Ebben semmi rossz sincs - jegyeztem meg, miközben megtámaszkodtam a kezemmel a homokban, vészesen közel a lányhoz. Szinte hozzáértem a lábához. Kíváncsi voltam, kényelmetlennek találja-e a távolság hiányát és odébb húzza-e a selymes lábikóját.
- Még mindig meg kívánsz ismerni mindezek tudatában is? Én ugyanis nagyon szeretnélek közelebbről megismerni téged :] - morfondíroztam, hogy tegyem-e hozzá, segíthet rajtam az ismerkedés tevékenysége, de végül úgy döntöttem, nincs rá szükség, túl nyilvánvaló befolyásolási szándék lenne, ami visszafelé is elsülhet. Végtére is nem a segíteni akarás hozta közelebb hozzám elsősorban, hanem a társasági életre törekvése, így ha ezt a vágyát kielégítem, az teljességgel elegendőnek bizonyulhat, hogy továbbra is az oldalamon tudhassam.

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Okt. 12 2014, 17:02

Valahogy nem tudtam hova tenni a kijelentéseit, és be kell vallanom őszintén, még most sem igazán. Messze nem akartam én olyan mélyre nézni akkor a szemeibe, ahogy most igényem lenne rá, s ezért ki is maradt a helyzet teljes megértése.
Ott a tengerparton csak a szavait figyeltem, s az arcát. Elsiklottam a testbeszédén, de arra tisztán emlékszem, mikor az ujjai közelebb araszoltak hozzám. Tudom, hogy így volt, mert amint elérték a veszélyes közelséget, az én ujjaim is rásiklottak az övére. Egyrészről, hogy megállítsam a közeledést, másfelől pedig, hogy én törjem meg elsőként azt a távolságot, melyet minden ember tart az ismeretlenek irányába. Amint befejezte a mondandóját, kissé elgondolkodtam. Talán tényleg megítéljük egymást, de a kérdésembe nem akartam semmi bántót csempészni. Persze így visszagondolva be kell látnom, hogy sikerült, akaratom ellenére is, de nem ez volt a cél.
– Nos az első benyomásom egészen másmilyen, mint amilyen képet most igyekszel elültetni a fejemben. – Mosolyogtam. – Éppen ezért érzem magam kissé becsapottnak, ha nem sértelek meg a kifejezéssel. Túl gyorsan rántottad le a leplet a játékról. – Ekkor elsiklott a kezem az övéről, aztán közelebb hajolhattam kissé azt hiszem, s úgy folytattam. – Természetesen nem mondtam le a megismerésedről. Az, hogy elértek a gondolatok is, inkább kíváncsiságot hozott magával, mint csalódottságot. Érdeklődéssel tölt el, hogy mennyire őszinték a szándékaid. Mennyire mondasz nekem igazat Tachi-san? – Nyílt támadásnak minősült ez abban az ártatlan játékban, amelyet játszottunk (s talán akkor kezdtünk el). Közvetlen voltam vele, hogy lássam mi jár a kobakjában. Enyém lett így a nyitó lépés a játszmában, habár ő küldte a felkérést rá. Azt hiszem pimaszul mosolyogtam rá, mert úgy éreztem nyeregben vagyok. Mintha valahogy megfogott volna a játék gondolata, és nem eresztett. Nincs benne komolyság, csak a játszás öröme. Kérdés volt, hogy vajon, mennyire bátor ahhoz, hogy partnerem legyen benne?

by **Tachibana Makoto** Vas. Okt. 12 2014, 18:14

Ahogy mindig, most is csillapíthatatlan vágyat éreztem az információszerzésre. Azonban a legtöbb értéket nem szavakkal kaparintottam meg most sem. A kérdések a mozdulataimban voltak, a válaszok pedig az ő reakcióiban, és egy-egy apró, jellegtelennek tűnő rezdülés is segített benne, hogy jobban megismerjem a hozzáállását. Vehetjük példának a közeledésem, hiszen sok múlott azon is, hogy elhúzódik-e, vagy hagyja az érintést. Máris az járt a fejemben, hogy melyik esetben mit fogok tenni, mi lesz a következő lépésem, hogyan folytatódik a beszélgetés, amihez nem kellenek szavak sem. És ami azt illeti, a válaszát érezve megszólalt az elmémben egy csengő, ami a különleges esetekre reagál. Elvégre a lány egyszerre utasított vissza és fogadott el, engedte az érintést, de mégsem. Megfogta a kezem, de nem elutasító módon rakta azt odébb, csak megállásra késztetett. Izgalmas volt, amit tett :]
- Ez csakis a te hatásod, a szépséged elfeledteti velem a gondjaimat - és valóban, immár csupán halványan pislákolt az elmém mélyén az ötlet, amivel ennek a sétának nekiindultam. Sokkal jobban foglalkoztatott Kita-chan. Rémisztő, milyen könnyen elcsábulok két szép szemtől, hogy a többiről ne is beszéljek :] Ugyanakkor valahol ez jó is, hiszen nem ragadok le túlságosan az elmélkedés mocsarában.
- Nahát... mennyire szeretnéd, ha őszinték lennének? :] - vigyorodtam el, kérdésre kérdéssel válaszolva. Szemtelen volt, játékos és egyenes. Emlékeztetett Ilsy-re, aki ugyanezen kvalitásokat tudhatta magáénak, azonban míg őt a tapasztalatlanságból fakadó kíváncsiság hajtotta, addig itt másféle kíváncsiságot éreztem. Közelebb hajolt kissé, és én is így tettem, miközben az ajkaira tévedt a tekintetem - Őszintén szeretnélek megcsókolni, miközben a derekadon nyugtatom a kezem. Ez hogy hangzik? :] - kérdeztem, és az eddigi viselkedésemből kiindulva ez a kijelentés nem is érhette meglepetésként. Mégis az, hogy nyílt lapokkal játszottam itt és most, magában hordozta a meglepetés erejét, és érdekelt, hogy miképpen reagál. Információszerzés, ugyebár :]

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Okt. 12 2014, 19:21

Olyan dolgokat kaptam, amire akkor és ott nem is számítottam. Pedig így később visszatekintve, megvan a maga értelme. Kihívtam párbajra, keringőbe vittem, s vezetni akart. Csak pislogtam egy pillanatig, mikor újabb bókot kaptam, hiszen már akkor éreztem, ez a mondat, csupán felvezetője, egy nagyobb dolognak. Bennem volt a félsz, mégis, valahogy ettől élveztem a játékot igazán. Én megléptem amit meg akartam, így most hagyományosan ő jött. Kérdésére akkor és ott egy ravasz mosolyt vetettem csupán, nem is sejtve, hogy ez mindössze folytatása annak a felvezetésnek, mellyel a következő lapját tárta elém.
Amikor közelebb hajolt, kihagyott egy ütemet a szívverésem. Emlékszem, mert élénken belém égett az a képsor, s az utána következő dolgok. Az a nyílt őszinteség, mellyel rám pillantott, maga volt a szikra, melyből fellángolt a mi játékunk. Azt hiszem ekkor kapta meg tőlem a nevet, melyet azóta is használok felé. Igen, biztos vagyok benne, hogy ekkor.
Nem szóltam hozzá, csupán a szemébe néztem. Ravaszság költözött a lelkembe ettől a pillantástól, s már akkor éreztem: egy életre szóló ismeretséget tudhattam magaménak attól a perctől. Oldalra billentettem a fejem, majd lassacskán közelebb siklottam, átvéve a lépés jogát. Megragadtam a jobbját, s a derekam felé vezettem, szigorú óvatossággal tartva a mancsot, a pályáján, mindenféle kitérők elkerülésére. Az én szabad kezemmel átnyúltam a válla felett, s a tarkójánál a hajába túrtam. Kitértem a próbálkozásai elől, tudván, hogy kettőnk közül nem ő a vadász, hanem éppenséggel fordítva. Még enyém volt a lépés, s nem is akartam neki átadni egy darabig.
Közelebb hajoltam, olyan távolságba, ahol már akár lélegzetet is válthattunk volna, s az ajkunk is éppen összeérhetett volna. De ennyi. Nem engedtem neki a csókot, csak gonosz mosollyal elhúztam az arcom, épp egy pillanattal azelőtt, hogy elérte volna az őszintén áhított célt, majd a kezét is leemeltem magamról, és újfent hátrébb húzódtam, mintha csak egy macska játszana a karma hegyén ficánkoló egérrel. Csak arra vártam akkor, hogy ismét ő lépjen, de még előtte megszólítottam.
– Azért a célért még meg kell dolgoznod. Tachi-drága.

by **Tachibana Makoto** Vas. Okt. 12 2014, 20:31

Tisztában voltam vele, hogy csak játszik. Tudtam, mit fog tenni, hogy az utolsó pillanatban visszakozni fog és nem hagyja, hogy az imént általam lefestett kép teljes egészében valóra váljon. Ennek ellenére megengedtem magamnak, hogy végigfusson a porcikáimon a melegség, ami akkor keletkezett, amikor a kezem a karcsú derekára került. Szükséges volt ahhoz, hogy én magam is elhiggyem, a közeledő ajkaink össze fognak érni, hogy az a néhány centi is eltűnik közülünk. El kellett hinnem, hogy valós legyen a testbeszédem, és ő is azt hihesse, játszhat velem. Abba a fajta játékba keveredtünk, amikor mindkét fél azt hiszi, hogy ő irányít, és ezt a fajta táncot mindig is roppantul élveztem :]
Közvetlen közelről éreztem a lélegzetét, és az üteméből kiéreztem azt is, hogy izgatott. Alig várta, hogy a fejem megmozduljon és ő elhajolhasson, ezt a pillanatot pedig kihasználtam arra, hogy egy gyengéd simítást odacsempésszek a derekára. Ezután tettem csak úgy, ahogy várta, megengedve neki, hogy visszahúzódhasson. Persze nevetségessé nem tettem magam, éppen csak annyira mozdultam a csók felé, hogy észlelhesse, nem volt feltűnő kívülről nézve a "hoppon maradásom" ténye.
Ravasz mosoly látszott az arcomon, igazán tetszetős volt, hogy egy ilyen csinos lány így keresi az izgalmat. Nyilvánvaló volt a számára is, hogy mit akarok, teljességgel félreérthetetlenek voltak a szándékaim, és mégis belement ebbe a játékba. A bátorsága tette igazán szexissé a szememben. Egy ellenállhatatlan nőt láttam magam előtt ülni a homokban, és nem azért volt rá igaz ez a jelző, mert mindössze csupán egy bikinit viselt. Az öltözete irreleváns volt, nem ezért faltam fel kis híján a szemeimmel. Ezúttal gyorsan mozdultam, esélyt sem hagyva neki, és rátapasztottam az ajkaim az övéire. Lassú és érzéki csókot adtam neki, közben pedig a hátára csúsztattam a kezem, és csupán az ujjaim hegyével simogattam. Tudta, mibe ment bele, ebben nem kételkedtem, és ezért is mertem ilyen merész lenni. Nem tartott azonban sokáig, csupán pár pillanatig tartottam fogságban.
- Úgy nézek ki, mint aki dolgozik, cica? Inkább elveszem, amire szükségem van :] - magyaráztam hasonlóan gonosz mosollyal, mint amit az imént tőle kaptam. Előbb kellett cselekednem, mint hogy beszéltem, így elérve, hogy váratlanul érje a tettem. Ő akart egyenes lenni, tiszta lapokkal játszani, így igazán nem lehet kifogása az ellen, hogy a játékunk következő lépésének ezt választottam, és megszereztem azt, amit ő nem kívánt odaadni még.

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Nov. 01 2014, 18:10

Azt hiszem az volt az a pillanat, mikor igazán odaadtam magam az érzésnek. Abban pillanatban, mikor észrevettem a keze mozgását, tudtam, hogy min jár a feje, s ilyen közelről képtelen lett volna a szemével is hazudni. Esélye sem volt titkolni, de én ezt még most sem bánom. Megérdemelte, ha úgy vesszük. Játszottunk csupán, és ezt én őszintén élveztem. Csak egy dolgot gondoltam rosszul. Mégpedig azt, hogy ebben a játszmában van egy egér.
Amikor ismét megszólaltam, jóformán felocsúdni sem volt időm, de szerencsére minden óráknak tűnő pillanatra emlékszem, ami ott történt. Ahogy megcsókolt, megmozdult a kezem, hogy leüssem, hiszen az engedélyem nélkül lopta el az élményt. Félúton azonban megakadt a kezem. A vállára siklottak az ujjaim, s azt hiszem abban a forró minutumban tudatosítottam magamban. Két párduc játszik itt egymással. Szó sem volt alá- vagy felérendelt viszonyról. Pontosan annyira voltunk hasonlóak, hogy ilyen szóba se kerüljön. Akkor kezdődött el a dolog...
Ne haragudj, megint elkalandoztam. Szóval a játék érdekessé vált, amikor meglopott, s amikor ismét megszólalt, éreztem, amint a szívem megdobban egy pillanatra. Imádtam ezt az érzést. Magát az izgalmat ami átjárt, és annak minden villámcsapás szerű megnyilvánulását. Még a mai napig ez a legnagyobb vonzereje Tachi-drágának. Az, hogy képes kiváltani belőlem ezt a fajta izgalmat. Azonban a játékunk nem állt meg, s a lépés joga az enyém volt. Egy pillanatot vettem csak igénybe, hogy felmérjem a kártyáim, majd a szemébe nézve, ravaszan elmosolyodtam.
– Tolvajokkal nem tárgyalok drága. – Dobtam oda, amolyan félvállról, s egy ujjal arrébb toltam magamtól, miközben, hosszú mozdulatokkal arrébb húzódtam. Nem testileg akartam leteríteni a nagymacskát, hanem lelkileg. Minden egyes éhes pillantása, melyet felém vetett fokozta bennem az érzéseket. Az ujjam köré akartam csavarni, s ehhez volt is egy aduászom. A kártya, amely mindig a kezemben lapul...

by **Tachibana Makoto** Vas. Nov. 09 2014, 22:27

Megkaptam, amit akartam, és mindez váratlanul elégedetté tett. Nem kívántam többet, éppen elég volt ez a kóstoló ahhoz, hogy lecsillapodjak valamelyest, és visszanyerjem azt a józanságot, amit a lány viselkedése elnyomott bennem. Szenvedélyből cselekedtem az imént, nem racionális, átgondolt lépes volt. Illetve igen, de csak félig, hiszen a módját, a metódusát a lopásnak előre elterveztem abban az egy-két másodpercben, mielőtt a bűncselekményt elkövettem volna. Tisztában voltam vele, miért teszem azt, amit éppen teszek, de a cselekvésem célja már nem nyugodott semmilyen logikus alapon. Mondhatni, elragadott a pillanat heve, ami meglehetősen ritkán történik meg velem. Talán csak kétszer kerültem ilyen állapotba eddig ebben a két évben, amióta itt voltam, és mindkét lány, aki elérte ezt, különleges helyet foglalt el. Az egyik a szívemben, a másik az ágyamban :] Fájdalom, de több hely nemigen volt azonban, viszont értékeltem a bájos hölgyemény rám gyakorolt hatását.
Viszonoztam a ravaszdi mosolyt, miközben az elbűvölő lényét figyeltem, ahogy elhúzódik tőlem. Szavai arról tanúskodtak, hogy rossz fát tettem a tűzre, de ahogy a legtöbb nőnél, úgy nála sem lehetett hinni a szavaknak. Élvezte. Minden rezdülésében éreztem, amíg ajkaink össze voltak kapcsolódva, olyan szikrák pattogtak közöttünk, ami csak a megfelelő kölcsönhatás során keletkezhettek. A vonzalom által keltett játék, és a játék által keltett izgalom szikrái.
- Tolvajlás? Nahát... Csak azt veszem el, ami jár nekem :] Alanyi jogom van az ajkaidhoz... és még sok minden máshoz is :] - feleltem végül sejtelmesen, azonban nem húzódtam utána, hogy tovább rosszalkodjak, rosszalkodjunk. Nem, most meg kellett állni egy picit, hogy leülepedjen benne az érzés, amit keltettem benne, és emlékezhessen rá. Ha emlékszik rá, akkor pedig sóvárogni fog utána. Utánam. Merthogy nem csak elvettem tőle valamit, de adtam is. Valamit, amire szüksége van, amit nem nélkülözhet, amíg meg nem ismerheti teljes egészében. Valamit, amiből egy apró kóstoló nem elegendő a boldogsághoz, sőt, inkább csak kínzó vágyakozást kelt. Tudom, mert bennem is megjelentek ennek az érzésnek a gyökerei. Azonban én tudtam várni. Mindennek van egy helye, és egy ideje, amit ha felborítunk, abból nem sül ki semmi jó.

by **Cearso** Vas. Jan. 25 2015, 09:02

/Aya/

Kezdenek egyre stresszesebbek lenni a napjaim. Rám fér néha egy kis kikapcsolódás. Eldöntöttem, ezt a hétvégét kikapcsolódással fogom tölteni.
És mi lehet jobb kikapcsolódásnál, mint egy nyugis horgászat. Egyes egyedül és körülöttem csak a hatalmas csend. Még Shakant is megkértem, hogy ma kivételesen ne zavarjon.
Már csak egy jó helyszínt kell keresnem. A szafari ugye ki van zárva, hiszen még nincs meg hozzá a szükséges szintem. A Kezdetek Városa pedig túl van zsúfolva. Érdekes, egészen addig, amíg nem sikerült elhagynom az első szintet, addig fel se tűnt, hogy a Kezdetek Városa mennyire is túlzsúfolt. Na mindegy, most nem azért vagyok itt, hogy ezzel foglalkozzak.
És hol is van az itt? Hát nagyjából az egyetlen helyen, ahol nagy víz van. Ez itt a negyedik szint, amelyik szintnek a többségét ellepi a víz. Ennek is megvan a saját története, ha jól emlékszem. Majd ennek is utána fogok nézni, hogyha lesz rá időm és kedvem.
De most nincs hangulatom az ilyenhez. Inkább előkerítem a felszereléseim közül a horgászbotom. Összeszerelem ahogy mutatták, majd leülök egy kényelmesnek tűnő partszakaszra és bedobom a zsinort a vízbe.
A másik ok amiért idejöttem az a legendás hal, ami a szájbeszéd alapján ezen a szinten van valahol. Ha csak éppen megpillantom nekem az teljesen tökéletes hiszen kifogni valószínűleg még nem fogom tudni megfelelő gyakorlottság nélkül.
Ilyen apróságokon gondolkoztam miközben arra vártam, hogy valami végre a horgomra akadjon, és remélem, hogy nem megint valami haszontalan dolog lesz, mint ahogy eddig nagyjából csak ilyet tudtam kifogni. Amilyen nagy pechem van, ma sem lesz másképp.

by **Kusumi Ayani** Vas. Jan. 25 2015, 11:26

// cear //

Halk csobogás, és vízfolyás kísér körülöttem úgy nagyjából mindenhol. Meg persze víz. Rohadt sok víz. A 4. szinten járok, és egy csónakban fetrengek, jobb kezemnél pedig egy horgászbot van beakasztva a direkt erre kialakított helyre. Mondjuk a fetrengés az elég durva hasonlat. Hátamat nekitámasztottam a ülőrészre, a lábaimat, meg kinyújtottam a csónak alján. Bár valójában horgászni jöttem, úgy istenigazából élveztem ezt a kis magány, és csöndet. Ki gondolta volna, hogy ennyire élvezni fogom, hogy Tűzrózsa otthon maradt. Jó az is igaz, hogy kicsit bajosan lettünk volna el itt a csónakban, meg ő sem érezte volna túlontúl jól magát ennyi víz közelében. A nap szépen sütött, és az ég is szép tiszta volt. Bár még hűvös volt egy kicsit, de érezni lehet, hogy kezd vége lenni a télnek, és mindjárt itt a február, és ezzel együtt a tavasz is egyre jobban közelít. A mai szabadnapom annak volt köszönhető, hogy jelen pillanatban semmi sem hátráltatott. A font most pihent, miniboss sem volt látható a környéken, amihez elengedhetetlen lenne egy support, a céhben is nyugis minden, és még az idő is megengedi ezt a kis sziesztát. Az embernek néha napján szüksége van pihenésre, különben szétesik a megterhelések alatt, és hát én mostanában még mindig nem voltam túlontúl jól. Yui szakítása még mindig mély seb volt bennem, de most már viszonylag jobban elviseltem már a dolgokat, mint kezdetben. Megnyugtató volt számomra ez a környék, és nem zavart senki sem. Ez volt az igazi szieszta. És ráadásul valami finomat is foghatok akár, ha szerencsém van. Meg az Archikat is csinálhatom

by **Cearso** Hétf. Jan. 26 2015, 18:29

Ennél csendesebb helyet el se tudnék képzelni. Szóval kihasználom még azt az időt, amíg ne sereglenek ide azok a játékosok, akiknek elég magas a horgászatuk, hogy megpróbálkozhassanak a legendás hal kifogásával. Mivel semmi dolgom sincs, most nyugodtan elgondolkozhatok a világ dolgain.
Előbb vagy utóbb tényleg találnom kell egy céhet. Ha minden kötél szakad, akkor jó lesz az Artes is, csak előtte talán el kéne érnem a tízes szintet. Hátha akkor jobban el tudnának fogadni, hogyha már meg tudom őket látogatni a saját céhházukban.
Az arénában nem állok olyan rosszul, hülye lennék azért lemondani a poziciómról, hogy több pénzt szerezhessek. Talán majd ha a harmadik hely alá csúszok, akkor lesz értelme. Talán még akkor se. Na mindegy ezen még fogok gondolkozni egy darabig.
Időközben egy csónak úszott a látóterembe. Ha így halad tovább, akkor még átmegy a kidobott csalimon. Inkább gyorsan visszahúzom a zsinórt elhúzva a csónak elől, nehogy véletlenül összeakadjon a kettő.
De ahogy tekerem arra leszek figyelmes, hogy az beleakadt valamibe.
Ez egy másik zsinór volt. Amelyik zsínór pedig abból a horgászbotból jött, amelyik a csónak szélén pihent.
Persze mindezt nem vettem észre ezért amikor úgy éreztem, hogy akad a csali, rántottam egyet a horgászbotomon, hátha így ki tudom szedni a csalimat a vízből.

by **Kusumi Ayani** Szer. Jan. 28 2015, 20:50

Szemem le-leragad, ahogy a ringatózó csónakban üldögélek. Egy ásítás is elhagyja a számat, és én egyre inkább azt veszem észre, hogy egyre nagyobb, és nagyobb közökkel sötétesedik el a kékség. Fogalmam sincs. Lehet, hogy csak egy pár pillanatra, de lehet, hogy tényleg elbóbiskoltam. Így nem is vettem észre, ahogy hajómat sodró áramlat egy sziget közelébe sodor. Talán gondolnom kellett volna rá, hogy visszahúzzam a csalimat, mielőtt lefekszek pihenni… talán ki kellett volna kötnöm valahová, hogy aztán a parton pihenjek kicsit. Talán el sem kellett volna aludnom, miközben horgászok, egy sodródó csónakban, kint a nagyvilágban, ahol bármikor megtámadhatnak a biztonságos körzeten kívül. Hm.. erről jut eszembe vissza van kapcsolva az etikai módom? Húha ez aztán jó kérdés. Bár jelen állapotomban nem zavart sem et, sem semmilyen talán. Hát igen… túlságosan is ellazultam. A horgászbot zsinegje jelez, amitől a horgászbot tetején lévő csengettyű csilingel egyet.. Az álmom egy pillanatra elszáll, és azt veszem észre, hogy a botom kis híján, már a vízben.
- Mi az a…!? - ugrok fel a csónakban – Whááááá!
Nos, igen talán nem volt szerencsés egy ilyen hirtelen manővert csinálni egy vízen lengedező kis csónakocskában, de hát na… ezt az ember a saját bőrén át tapasztalja meg. Én is megtapasztaltam. Méghozzá úgy, hogy egy kisebb sikoltást követve a lábam alatt megingó csónak szinte levetett magáról, így egy szép nagy csobbanást kísérve hátast estem a vízbe. Az oxigént jelző sáv máris felpattant, és én meglepődöttségemben csak buborékokat engedtem szabadjára. Nagyjából összeszedtem magamat, és a felszínre felé vettem az irányt. Azért nem merültem olyan mélyre…

by **Cearso** Pént. Jan. 30 2015, 01:13

Talán ha jobban belegondolok, mégse kéne erőltetni ezt a céhes dolgot. Ha egyszer nem tudtak elfogadni, akkor az az ő problémájuk. Engem nem zavar, ha nem fogadnak be azok az emberek. Nekem nincs szükségem rájuk. Elő vagy utób úgyis rájönnek, hogy nekik is jobban megéri, ha az ő pártjukat fogom. Ha egyáltalán van ennyi sütnivalójuk. Na, eleget gondolkoztam a felesleges dolgokon, most itt enne az ideje a horgászatnak.
Egészen idáig alig történt valami azon kívül, hogy erre jött egy csónak, én meg sikeresen elhúztam előle a csalimat. Legalább is azt hittem. De mint kiderült nem minden aszerint történik ahogy azt az ember eltervezi. És mint kiderült, nem egy vízi élőlény akadt a horgomra. Mármint nem csak az. Ugyanis a kihalászott teknőssel együtt jött még valami más is. Méghozzá egy másik horgászbot, egyenesen a csónakból, ami vészesen közelített felém. Szóval az előbbi akciómmal csak annyit értem el, hogy a csónak még inkább a part felé indult. Pluszban felébresztettem a csónak alvó tulajdonosát is. Akinek az első dolga az volt, hogy megmártozzon a szigetet körülvevő vízben.
Szépen leteszem a horgászbotomat a partra, és a bajbajutot hölgy segítségére sietek. De úgy néz ki felesleges az igyekezetem, a lány nem került igazán bajba. Pedig már majdnem a frászt hozta rám.
-Minden rendben?
Kérdezem a lánytól, miután sikerült kitápászkodnia a vízből.
-Másik kérdés: Milyen a víz?

/teknős/

by **Kusumi Ayani** Vas. Feb. 01 2015, 13:55

A hideg nem volt olyan hideg szerencsére, mint amitől féltem először, szóval próbáltam kissé lenyugodni, de azért próbáltam összeállítani, hogy melyik a fent és melyik a lent. Egy kis idő után azonban sikerült betájékozódnom, és végül csak sikerült felfele elkezdenem úszni. Útközben érzem, mintha valaminek nekimennék, de nem foglalkoztam vele, most előbb fel akarok érni. Végül nagy levegőt kapva török a víz felszín felé, és köhintek egyet reflexből, majd körbenézek, Egy partot fedezek fel, mire amilyen gyorsan csak tudok, odaúszok, és lihegve állok meg a parton. A fejemről egy bakancs esik le.. szóval ezt fejeltem le. Ekkor hangot állok meg a parton. A fiú felé nézek, és legyintek.
- Ugyan kutya bajom, több víz kell ahhoz, hogy megfulladjak. – mondom, miközben próbálok mosolyogni felé.
Végül nagyjából sikerült kijózanodnom a kicsit vizes élményből, majd néznék körbe a botom után kutatva, mikor meghallom a kérdését. Akaratlanul is felnevetek.
- Jaj te… amúgy egész kellemes volt meg akarod nézni milyen? –nézek rá kíváncsian, majd a víz felé intek.
Azért tényleg örülök, hogy nincs itt a kicsi pacim.. Nem lenne élvezetes őt is ide kivonszolni, mert az tuti, hogy nem nagyon hagyná magát. Fú, remélem nem lesz több vizes boss. A krokodiloson is eleget izgultam, hogy ne essen a vízbe szegénykém. Végül ismét megáll a tekintetem a fiún. Nem tűnt ismerősnek, így elvileg nem találkoztunk össze, vagy ha mégis akkor nem volt valami nagy találkozás. Hmm…. nem nem hiszem, hogy találkoztunk volna ezelőtt. Végül elmosolyodok, és kezet nyújtok neki.
- Amúgy hello. Kusumi Ayani vagyok örvendek.
Végül a kezet ráz visszafordulok a víz felé, és keresni kezdem a csónakomat.

// bakancs //

by **Cellindir** Szomb. Feb. 14 2015, 11:59

A szétnyitott pengéjű kardot az iszapba szúrom, de a célzás ellenére valahogy mégis elhibázom a halat. A valódi állatokat valószínű nagyon könnyen elkapnám, de itt hiába vagyok gyors, ha a statisztikáim mást mutatnak. Néha bosszant, mennyire más lenne minden, ha a valódi testem irányíthatnám, de tudom, hogy a valódi világban nem csak néhány gyereken kéne átgázolnom ahhoz, hogy uralkodhassak.
Vetek egy pillantást arra, amerre a partvidék nagyobb része van, de nem látom Asukát közeledni. Ez az unalmas, de biztonságos módszer a fejlődésre kevésbé unalmas egyedül, és amellett a néhány arany és tapasztalati pont mellett szerezhetek néhány újabb információt és jó pontot a lánynál. Amennyire eddig sikerült megismernem a céh tagjait, ő tűnik a legbiztosabb pontnak ahhoz, hogy elkezdjem átvenni felettük a hatalmat. A többiek között túl sok az, aki teljesen őrült, és hagyja, hogy vezessék az érzelmei, belőlük legfeljebb fegyver lehet, társ soha. Az érzelmek kiszámíthatatlanok, nem jó olyanra építeni, akit uralnak.
Mivel nem vagyok benne biztos, hogy a lány megérkezett-e a már, a sekély vízben elindulva elkezdem megkerülni az apró szigetet. Tökéletesnek tűnik ez a hely: elhagyatott, távol van mindentől, és már messziről ki lehet szúrni azt, aki közeledik. Az ilyen helyekből remek rejtekhely lesz, ha egyszer úgy alakul, hogy a céhünknek menekülnie kell a templomból. Ha tényleg van közöttünk áruló, ez nagyon rövid idő kérdése csak.

by **Asuka** Hétf. Feb. 16 2015, 09:43

S hogy hol tartózkodom én mindeközben? Süttetem a hasam a parton, és várom a fogást. Bikini, kalap, napszemüveg, meg ami még kell. Szeretem a napsütést. Talán a Liberators tagjai közül az egyetlen vagyok, aki nem fásult bele a kis társadalmi munkánkba. Szeretek eljárogatni, felfedezni a világot, hiszen néha még mindig szórakoztatóbb, mint ugyanazokat az arcokat látni a céhben újra és újra. Na nem mintha olyan gyakran találkoznánk. Néha viszont kifejezetten demoralizáló a viselkedésük.
Cellindir talán pusztán csak azért nem vesz észre, mert nem a homokos parton várok rá, hanem a kicsit sziklásabb szakaszon. Egyrészt, itt sokkal mélyebb a víz. Másrészt pedig, itt nagyobb az esély a kapásra. Az egyik jelvény megszerzésének a kulcsa, hogy halásszak ki egy pontyot a 4. szinten. A tengerből. Egy édesvízi halat.
- Elkéstél. - szólítom meg Cellindirt, hogy ezzel is felfedjem előtte, hogy hol is vagyok valójában. Csodálkozom is, hogy ő keresett fel előbb engem, mint fordítva. Amúgy is akartam beszélni vele. Már első találkozásunkkor nyilvánvaló volt, hogy fájdalmasan buta hibákat képes elkövetni. Ráadásul most úgy néz ki, hogy ezt meg is tette. Vagy talán ez is csak hazugság, hogy a hűségét teszteljem céhem felé? Rolling Eyes

- Miért kerestél? Mit szerettél volna? ^^ Hopp, egy kapás... szurkolj, hogy ponty legyen. - hal akadt a horogra. Vagy bármi más, ami csak akar. Nem lepne meg, hiszen elég lehetetlen dolgokat lehet fogni a SAO-ban. Például pontyot a tengerből. Hát nem teljesen őrült ez?

//Korall//

by **Cellindir** Hétf. Feb. 16 2015, 21:05

Néhány másodperccel azelőtt veszem észre a lányt, hogy megszólít. Bár a halászat főleg mellékcselekvés, mert az a néhány arany nem olyan hatalmas kincs, igaza van abban, hogy jobb itt kezdeni, ahol mélyebb a víz, és több a hal. Talán megpróbálkozok azzal, hogy ebből visszatérő hobbit csináljak, valamivel szórakoznom is kell, amikor majd uralom a világot.
- Igazság szerint elég sok dolog van, amiről beszélnünk kellene- belegázolok a vízbe, hogy a kardommal néhányszor beleszúrjak az iszapba, reménykedve, hogy egy hal, vagy valamilyen tengeri lény is kerül a pengére. A negyedik vagy ötödik szúrás után akad is rá valami, fel is emelem a fegyvert, és szemügyre veszem a zsákmányomat.
- A gyűlésen nem volt okos dolog a nevemet használnod, ahogyan sok más nevet sem. A név már elég hozzá, hogy megtaláljanak minket, ha tényleg van közöttünk áruló- ez a baj már megtörtént, így nem is tudom, mi az, amiért ezt megemlítem. Nem szidásnak szánom, az biztos, mert nem szoktam éreztetni senkivel, hogy elégedetlen, csalódott vagyok vele szemben. Ha valaki sorozatosan csalódást okoz nekem, azt megölöm, amíg van haszna, addig pedig a hibái ellenére is életben tartom. Amit most várok, az inkább egy magyarázat, hiszen biztosan valamilyen ésszerű oka volt rá, hogy adott pár nevet. Ettől függetlenül kielégítő magyarázatot akarok, mert könnyen lehet az is az ok, hogy a Liberators egésze érdekében feláldozzanak néhányat. Márpedig, ha engem akarnak feláldozni, magammal viszem mindannyiukat, azután elpusztítok mindent, ami kedves nekik a régi világban, ha elveszik tőlem ezt. - Nem feltételezem, hogy hibát követtél el. Elárulnád az okát?

/Halszálka/

by **Asuka** Hétf. Márc. 09 2015, 09:47

Hát, úgy néz ki, nem ponty, amit azért sajnálok. Ezek a jelvények értékesek, ráadásul tényleg szórakoztató gyűjtögetni őket. Azonban van vele némi bibi. Mégpedig az összes ilyen grindolós feladat, mint például összegyűjteni X számú ezt meg azt, különösen bizonyos szinteken. A csirke nyolcas még mindig a halálom, összesen négyet sikerült fognom a nyolcból... De akarom azt a jelvényt is, mert utálom, hogy nincs meg valami száz százalékra. Olyan idegesítő! T.T
A korallt elteszem az inventorymba, hiszen, még ha nem is ponty, és megsütni sem lehet, szépnek szép, és biztosan tudok kezdeni vele valamit. Mondjuk egy szép asztaldíszt! *.* Aztán kiszambázok a partra, Cellindir kérdéssorozatát hallgatva. Nagyon buta, ha azt hiszi, hogy felelősségre vonhat. Természetesen mindennek megvan a maga oka, az ópiumtól kezdve a süteményeken át a névhasználatig tényleg minden, de ő nem az apukám, hogy mindenről beszámoljak neki.
- Rossz helyen kopogtatsz, ha azt hiszed, magyarázattal tartozom neked. - rövid, lényegre törő válasz. A parton keresek egy kényelmes helyet, erre pedig egy sziklát szemelek ki, ahonnan pont lenézhetek a sekély, azúrkék vízre. A víz ott egyáltalán nem mély, de reménykedem benne, hogy csak a partra sodor majd egy pontyot az áramlat.
- Szeretnél valami értelmeset is kérdezni, vagy csak az időmet pocsékolod, Cellindir? Elég nagy a forgalom a boltomban mostanság. Azalatt az idő alatt, amíg ostoba kérdést tettél fel nekem, több száz arany profittól estem el, csak azért, mert a kedvedért ma zárva tartok. - nem vagyok kifejezetten jégkirálynő típus, azonban nem fogok kesztyűs kézzel bánni Cellindirrel. Nem állunk olyan viszonyban, hogy nekem nyaliznom kéne neki, meg könyörögni, hogy maradjon a céh tagja. Tökéletesen tudja, hogy úgyis megölöm, ha rosszul választ.

by **Cellindir** Szomb. Márc. 14 2015, 14:16

- Amennyiben az én nevemet használod nyíltan, az én életemet nehezíted meg. Azt hiszem, természetes, ha tudni akarom, miért- soha nem vártam el vezető szerepet a céhen belül, hiszen sokkal jobb a háttérben maradni. Éppen ez került most veszélybe, ha valaki tényleg elárul minket. Bármit is találtak ki, nagyon rosszul hiszik, ha azt várják, eltűröm, hogy csalinak vagy elterelésnek használnak. Túlzottan sokat tudok már a céhről ahhoz, hogy az ellenségükké akarjanak tenni. Az én terveimben hasznos a Liberators, de mint minden eszköz, pótolható.
A vízbe lépek, miközben csendben figyelem a halakat, amik a lábaim körül úsznak a zavaros vízben. Létezik egy másik ösvény is, ami a céljaimhoz vezet. Eljátszhatom a jó útra tért rossz fiút, aki kiadja a leggonoszabb gyilkosokat, megszabadítja Aincradot a szörnyektől. Onnan, hogy egy leszek közülük, már csak néhány lépés lenne, hogy fontos ember legyek az egyik rendfenntartó céhben. Utána elkezdenénk büntetni azokat, akik ellopják másoktól a lootot. Azután azokat, akik káromkodnak. Azután mindenkit, akinek ez nem tetszik. Ez is egy járható út. Soha nem fogom hagyni, hogy bárki lerántson magával a mélybe.
- Ami azt illeti, lenne még valami: bizonyítékom van rá, hogy áruló van a céhben. Éppen tegnap keresett meg valaki egy ajánlattal. Úgy tűnik, tudja, hogy létezünk, és hová tartozok- nem kapkodok, nem nézek a lányra. Csak továbbra is figyelem azokat a halakat. Talán pontosan a bizonyítékszerzés volt a célja, ebben az esetben viszont elvártam volna, hogy tájékoztassanak. Más nem köthet össze a Liberatorsszal, csak az, aki jelen volt azon a gyűlésen, hallotta a nevemet. - Azt állította, hogy már forró nyomon vannak a minket üldözők, és ha nem intézi úgy, nemsokára ránk is lelnek. Csak benned bízok, bárki más lehet a tégla- persze, benne sem bízok, és tőlem nyugodtan lehet ő is tégla, de éppen most biztosítottam magam a Liberators felé, és ha ő az áruló, a bűnüldözők felé.
Nem lehet biztos benne, hogy nem beszéltem mással is, úgyhogy a bűnüldözők nem tartóztathatnak le, ha nem akarják, hogy idő előtt kiderüljön, hogy készítik a csapdát. Ami pedig a Liberatorst illeti, már nem takaríthatnak el, hiszen felkerültem a rendőrök listájára- talán igen, talán nem. Ha meghalok, azzal a Liberators tájékoztatja őket arról, hogy tudják, hol tart a nyomozás, és hogy tudunk a kém létezéséről.

A kardom hegyét lassan a víz felszínéhez érintem, mire a halak szétrebbennek.

by **Asuka** Hétf. Márc. 16 2015, 11:13

Időpazarlás. Időpazarlás az egész. Újra a saját neve miatt akad ki, amiért merészeltem használni a gyűlésen. Rolling Eyes

De el van tévedve cseppet. Fontos, roppantul fontos az, hogy a céhet titokban tartsuk. Nem mindenki értene egyet a magunk kis céljával, ez pedig a jövőben problémát okozhat. Éppen ezért nem mutatkozok nyilvános helyeken más céhtagokkal, vagy ha mégis, akkor teljesen idegenként kezelem őket. Azonban ami a nevet illeti, az egyrészt már gyerekes lenne, másrészt pedig éppen egy olyan személy pampog erről, aki önmaga csinált céltáblát magából.
- Aha... a gyűlésen ne merészeljem használni a neved, miközben az Artesesek már rég tudják azt, mert lényegébe véve bemutatkoztál nekik. Ahaaa... - ami azt illeti, erről tényleg beszélni akartam vele. Figyelmeztetni, hogy felfigyeltek rá. Már ők mondták el nekem, hogy keresik Cellindirt, és vadásznak rá, s hogy tudok-e róla valamit esetleg. Ha az identitását akarja védeni, azzal már régen elkésett. Nem pont a céhgyűlésen fogom névtelenséggel felruházni őt, amikor saját maga sem vigyáz az ilyenekre. A névtelenség egyébként a legrosszabb taktika. Igenis, nevet kell szerezni! Új identitást! Aki a leginkább szem előtt van, az a legkevésbé gyanús.
- Ez még nem bizonyíték, Cellindir. Bárhonnan máshonnan is megtudhatták. - a vizet bámulom, mintha nagyon a kapásra várnék, azonban a mondandója ezúttal érdekelni kezdett. Pillanatnyi pánik, vagy azzal vegyített izgalom? Nem tudom, mi az, ami egy pillanatra keringeni kezd ereimben, leginkább a semmi, mert itt nincsenek is ereink. Mindenesetre meg kell tudnom, hogy kivel találkozott, és mit akart.
- Mit mondott még? Miféle ajánlatot tett? S ami még lényegesebb... te mit mondtál? o.o - nagyon remélem, hogy nem kell megölnöm Cellindirt, mert hülyeséget csinált. Abban az esetben sajnos, amikor felébred a kórházi szobájában, a sisakkal a fején, már gondolkozhat rajta, hogy mi lesz a következő kaszt, amit választ. A legjobb pedig az lenne, ha rám hagyná az intrikát. Cellindir nem alkalmas a szarkavarásra. Nem képes titkolni azt a szörnyeteget, ami benne él.

by Ajánlott tartalom