Unity Base

by **Chancery** Pént. Május 01 2015, 15:05

A Kezdetek Városának déli csücskében, fákkal körülvett hatalmas parkban, mégis meglepően közel a civilizációhoz található az az épület, ahol az egykori Mount Justice régi és új lakói leltek menedékre. Külsőre hatalmasnak és robusztusnak tűnő építmény, de belépve barátságos méretek és lágy melegség fogadja a vendégeket. Az építmény fő motívuma az egyszerűség; a hosszú előcsarnok végén egy nagy terembe lehet jutni, innen nyílik a lépcső a következő emeletre. Fent lapul a konyha az egyik ajtó mögött, a Könyvtár szinte teljes terjedelmében és kiépítésében is ugyanúgy megtalálható, ezen kívül a vadonatúj Gyűlésterem is az első emelet folyosójának végén foglal helyet. A maradék szobák és a teljes második emelet beköltözésre váró, meleg szobákkal vannak tele.
Az első emeleten eldugva található a céh bankja, a fegyverraktár és egy gyakorlóterem is.
A virágokkal és emelvénnyel díszített kert mellett immár valóságos várudvar is helyet kapott a díszes falak ölelésében, ezen kívül a Tető is merőben új, nagyobb méreteivel immár több funkciót is betölthet, az egyszerű beszélgetésen át a tábortüzes partiig.

Magas fokú, Maxwel-féle biztonsági rendszer és egy felfedezésre váró pince is a kastély része pig

2029 decembere óta egy ismeretlen kódhiba miatt bár engedélyezve van, hogy céhtagok beengedhessenek kívülállókat az épületbe, valamiért a rendszer nem mindig engedi be őket elsőre, csak második vagy sokadik próbálkozásra. A Kezdetek kulcsa küldetés hatása.

by **Simeon** Hétf. Jan. 21 2019, 20:44

Csapatjáték!
Ismerkedés Daneeval

Még mindig a fát bámulta. Tengerszem már rég felment a szobájukba (Simeon résnyire nyitva hagyta az ajtót, amikor lejöttek), de a srác egyszerűen nem tudott betelni a látvánnyal: a díszek meg-megmozdultak, rajtuk szikrát szórt a fényjáték, különböző színben és pompában, azok alakjától és milyenségétől függően.
- Gyönyörű... - suttogta a fiú áhítattal - Mindezen fénycsíkok csak miattuk gyűltek ide és maradtak itt... ez a céh egyszerűen fantasztikus! - mosolygott és közelebb is lépett a karácsonyfához, hogy megszemlélhessen egyet a kedvenc díszei közül. Csak akkor vette észre, hogy polipja nincs mögötte, amikor hátrafordult, hogy elújságolja neki a felfedezését. De el is nevette magát: Tengerszem már egészen biztosan az ágya lábánál kialakított, felfújható medencében lebzsel! Még utoljára végignézett a fényeken, sarkon fordult és felszaladt a lépcsőn.
Ekkor teleportálódtak el. Az a köpenyes alak az admin lett volna? Simeon a köpenyének széléről leeső és elpixeleződő, vörös foszlányokat nézegette, miközben Tengerszem értetlenül bámult felfelé és próbálta megfejteni, hogy mi az a kijutás. Kicsit örült is, hogy idomárja nem hagyta magára. De arra, hogy az a csuklyás figura segíteni akar nekik, már mindketten bólogattak: bizony, ők feljebb akarnak jutni! Ki ki a maga indoka miatt. Így amikor már mindenki mehetett a dolgára, rögtön szaladtak is a kiképzőhöz, onnan meg - mivel nem jártak sikerrel -, vissza a céhházhoz, mert Simeonnak rengeteg kérdése volt.
- Hihetetlen szép, nem? - torpant meg aztán megint a fánál és terült szét arcán az önfeledt, boldog mosoly.
- Phh... - Tengerszem csak a szemét forgatta és telepedett át a srác jobb válláról a balra: létezik, hogy butyuta gazdája máris elfelejtette, miért is igyekeztek vissza? - Ph-ph!! - intett aztán a megjelenő lovagnak, aki ki tudja mikor és honnan tűnt fel a színen. Erre aztán Simeon is odakapta a fejét és illedelmesen köszönt ő is, meghajlással, ahogy azt a szülei tanították neki.
- Szia! Te is hirtelen a főtérre kerültél nemrég? Lenyomom idebent a kilincset és huss! - már ott voltunk a sok ember között - magyarázott lelkesen - Szerinted ha máskor is lenyomom a kilincset, ugyanúgy odakerülök? Mert úgy nem tudnék bejutni a szobámba - biggyedtek le a gyermek ajkai, petje pedig csak lemondóan sóhajtott - De nézd milyne szép a fa! Te is segítettél díszíteni? Mi csak párat tettünk föl... Például azt a szarvasosat ott ni! Kicsit hasonlít arra, amin múltkor lovagoltunk, nem? - kérdezte és ha volt rá lehetősége, már vonta is közelebb céhtársát, hogy megmutathassa neki.

by **Danee** Kedd Jan. 22 2019, 21:38

- Majd legközelebb ...
Nem tudom, hányan voltak még így vele, de a legkevésbé sem mozgatott meg ez a kis karácsonyi gebasz, ami jól odapörkölt Kayaba bá' orra alá, de nekem nem volt újdonság, hogy ez egy szánalmas kis, digitális börtön, valamiféle elborult kísérlet, amiben mi, a játékosok vagyunk a kísérleti patkányok.
Úgyhogy kellő fásultsággal fogadtam a teátrális bejelentést, meg az azt követő fenyegetőzést.
Irigylem azokat, akik nap, mint nap új reménnyel a szívükben indulnak útnak. És egyben rendkívül sajnálom is őket.
Naiv kis sorstársaim: az élet kegyetlen, legyen az valódi, vagy digitális.
Gondolataimban elmerülve, az cipőm orrát bámulva poroszkáltam egészen hazáig, lehajtott fővel, na nem mintha, bármi gyónni valóm lett volna, de nem voltam még annyira sem feldobva, mint egy normális, unalmas napon.
Pedig Karácsony van. Lesz. Volt. Nem tudom, hanyadika is van?
- Hm? - néztem fel a kérdés hallatán
- Ja, szép - intéztem el rövidre zárva a témát.
Bár a srác derűje sokkalta érdekesebb volt számomra, mint a feldíszített fa által okozni kívánt élmény és ámulat.
Ő is egyike a "frisseknek", az újaknak. Még van benne lendület, lelkesedés, öröm a dolgok iránt, ő még rácsodálkozik erre a világra. Engem már csak a kihívás, az új érdekességek felfedezése iránti vágy táplált.
- Aha, én is - feleltem rezignáltan - Talán. Ha újra megpróbálod, kiderül. De kétlem, őszintén szólva. Ez csak amolyan egyszeri húzás volt Kayabától, nem hinném, hogy a szobád kilincse állandó portál aktiválóvá vált volna
- Ám, ha mégis, akkor majd kapsz új szobát - nyugtattam le a kedélyeket
- Nagyon. - talán túlságosan is röviden fogalmazok, ami bántó lehet - Nagyon szép.
- Nem azt hiszem, én most ezt kihagynám - hárítottam el a felkérést
- Nagyon jó a szarvas - értettem egyet egy hosszú sóhajtással megspékelve
- Kicsit. Az a szarvas elég... hmmm, hogy is mondjam: durva volt
- Biztos, hogy az az egész nem csak egy idióta rémálom volt? Nem lehet, hogy valami furát etettek velünk és attól?

by **Simeon** Vas. Jan. 27 2019, 12:32

Újdonsült céhének lovagja nem volt valami lelkes és vidám, de ezt kettejük közül csak Tengerszem vette észre: ha Danee feléje nézett, fejecskéjén felfedezhette a kérdést, ám a kis pilop nem szólt semmit még - nem is tudott volna, hiszen Simeon annyit de annyit beszélt! Kettejük helyett is bőven.
- Egyszeri húzás? Akkor jó! Tudod, van odabent egy felfújható medencéje Tengerszemnek és nagyon nehezen találtam olyan boltot, ami ilyesmit készít! - mesélte és kezeivel mutogatott hozzá - De majd kipróbáljuk, és szólunk! - tette hozzá és boldog volt, hogy céhtársuk segít nekik és még megoldást is talált azonnal! De akkor ezek szerint Daneenak nem volt dísze a fán. Milyen kár! Pedig kíváncsi lett volna, ő milyeneket szeret! Utána aztán megmutatta a szarvast is és csillogó szemekkel bólogatott a dícséretre: szerinte is szép volt, neki is tetszett.
- Meg van főnixes is - erre aztán Tengerszem is felkapta a fejét és narancssárgából enyhén narancsospirosra fordult ábrázata, de Simeon anélkül folytatta, hogy mindez feltűnt volna neki - Poliposat sajnos nem találtunk. Csak angyalkák voltak még, meg télapósak - mesélte, de aztán ahogy Danee hozzátette a véleményét, elgondolkodott. Még ujját is enyhén elnyílt szája elé tette, úgy emlékezett vissza.
- Szerintem nem álom volt...
- Phh - rázta meg fejét Tengerszem is.
- Te mit ettél aznap? Én már nem emlékszem, de lehet a puncsnak volt köze hozzá! Nyalókákat is kellett nyalogatni, ugye? Lehet azok okozták? Bár nem, Tengerszem nem ért hozzájuk - sorolta gondolatait válogatás nélkül abban a pillanatban, ahogy azok megfogantak - De én jól éreztem magam! Ugye te is? - nézett a lovagra, tele volt várakozással - amilyennel csak egy magafajta elvarázsolt fiú tele lehet - Jó lenne még más helyekre is közösen menni! - mosolygott és közben oda-odanézett a felettük lévő fára is: annyira, de annyira fényes és szép volt! Simeon egyszerűen nem tudott betelni vele.

by **Danee** Szomb. Feb. 02 2019, 15:11

- Ja, szerintem megnyugodhatsz. De a felfújható cucc már annál meredekebb.
Azt hittem, ilyen egyáltalán nincs a játék szerveren
- És mond, mennyi idő volt rálelni? Amúgy simán átalakíthattad volna a szobád úgy, hogy legyen benne egy sekélyebb medence is
Én már csak tudom, hiszen nekem pont ilyen volt kialakítva az előző céhházban, pusztán kényelmi szempontból. De a felfújható tárgyak nem igazán illeszkedtek a játék tematikájába. No nem mintha nem lett volna egy rakás hasonló kivétel.
- A céhlogó nem maradhat el - somolyogtam hamiskásan a főnix alakú dísz láttán
- Pedig a télapós meg angyalkás már annyira középszerű, nem árt néha egy kis vérfrissítés - pöcköltem meg az egyik függődíszt merő szórakozásból
- Próbáltátok már a többi csápos szörnyre hasonlító díszeket? Chtulhu, Illithid meg társaik?
Jól esett kicsit piszkálni valamit, megtörni a fene nagy nyugalmat és harmóniát, a függő hintáztatásával bevinni egy kis káoszt a rendbe.
- Pedig elég durva volt a cucc: a nyulak még hagyján, de az az eldeformált fejű rénszarvas...
Na olyanokat max a rémálmaimban látnék jó esetben
- És Leo fejét el is kezdte megzabálni, mint egy zombi, vagy mint azok csápos agyszívók
- Hát, egy csilis-babot kólával, meg egy görögdinnyét - igyekeztem felidézni az elfogyasztottakat - egy félig átsült goblint, meg rántott elf-füleket még épp ehető 2 hónapos kétszersülttel
- De tuti a nyalókában volt valami. Az vajon még kint van?
- Fogjuk rá - válaszoltam a hogy létemmel kapcsolatos kérdésére - A gyomrom legalábbis jól.
- Felőlem mehetünk. Mihez lenne kedved? Vadászgatás, pecázás? Egy kis mob hentelés? Vagy kipróbálod magad az arénában meg hasonló témában? Vagy csak üljünk be valahova kajálni, piálni?

by **Simeon** Vas. Feb. 10 2019, 19:22

- Hát, úgy... - gondolkodott a válaszon Simeon - Nem emlékszem! De több hétig kerestünk, meg amikor fel tudtunk menni már magasabb szintekre is, úgy egyre több bolt volt - magyarázta, azonban amikor új céhtársuk megemlítette a beépített medencét, a gondolat bizony elkezdte foglalkoztatni az ifjú idomárt - Azt át lehet úgy? - csodálkozott rá és erre már Tengerszem is felkapta a fejét: érdeklődéssel telt arccal fordult Danee felé - Nem is tudtam! Megmutatod majd, hogyan? Egy mélyülő medence, az elején egészen sekély, az igazán nagyon jó lenne, ugye Tengerszem?
- Ph-ph! - bólintott egyértelműen a polip.
Simeon ránevetett a párosra: örült neki, hogy ilyen jó dolgok születnek most és igen, biztosan lesz nekik a szobájukban egy ilyenjük! Az ablak mellett, hogy soksok fénycsík érje a hullámzó vizet! Aztán elkezdtek a díszekről is beszélgetni, ahogy pedig a lovag hozzáért az egyikhez, máris változtak a fények, amit a srác önfeledten és lelkesen bámult.
- Még nem - rázta meg fejét Simeon - De lehet holnap utánanézünk majd! Ha valamelyik hasonlít, azt is megvesszük és kitesszük - húzta ki magát és máris büszke volt rá, hogy lehet lesz itt, a közös céhes karácsonyfán valami olyan, mint Tengerszem. Ők mindent meg fognak tenni érte, az tuti! Közben Tengerszem is követte Danee példáját és amit díszt elért az idomár válláról vagy épp feje tetejéről, azt elkezdte csápjaival piszkálni.
- Phhh...! - nézte a hintázást és fújt is egy buborákot örömében. Simeon csak mosolygott ezen és megsimogatta az állatkát, meg persze figyelmesen hallgatta társukat is, aki a kazamatában történteket elevenítette fel. Még a figyelmét is a lovagra fordította a díszekről, ami, tekintetbe véve azok csillogását, igazán nagy szó volt a srác részéről.
- Elf-fülek? Azok milyenek? - kapott a szón és nem győzött ámulni rajta - A goblinokat már kóstoltuk. Azok nem valami jók - ingatta a fejét mellé, ahogy felidézte azt a régi régi étkezést. De persze, a nyalókára lyukadtak ki mind a ketten. Csak az lehetett az oka! Feltéve, ha tényleg valami fura rémálom volt az egész, de akkor a gyűrűjük se lenne meg. Bár lehet Danee azóta már azt is megette.
Amikor viszont Danee ennyire egyszerűen és kedvesen rábólintott a felvetésre, Simeon minden gondolatát az öröm töltötte ki - és ez mozdulatain, gesztusain is tisztán látszódott.
- Mi szeretünk halászni, de mobokat is szívesen irtunk, főleg az olyanokat, amik az árnyékokat jobban kedvelik - kezdett bele a feleletbe - Meg az arénában is voltunk már többször is, az is segít, hogy fejlődhessünk! Tudtad, hogy ott bármilyen pályát választhatsz? Múltkor egy medence volt hidakkal meg száraz kis területekkel, én állítottam be! - lelkendezett, majd hirtelen eszébe jutott az ötlet - Viszont ha segít valaki, úgy sokkal gyorsabb és jobb minden, a fejlődés is! Például mi egymásnak segítünk Tengerszemmel, bár ez nem az, amit az a vöröscsuklyás alak a téren mondott. Azt is ki akartuk próbálni, de hiába voltunk Tengerszemmel ketten, nem engedte - biggyesztette le ajkait a fiú.
- De szeretjük a finom italokat is - bólintott - Igaz kocsmákban még nem jártunk, azokban sokukban alig van fény - tette hozzá, mielőtt a lovag valami olyasmi, félhomályos helyre invitálná őket.

by **Danee** Pént. Feb. 15 2019, 20:06

- Persze, szívesen megmutatom. De egyébként egyszerű. Ha a tiéd a szoba, akkor elő tudod hívni a menüjét, mint akármilyen más itemnek is: ott aztán elvehetsz, hozzáadhatsz, átformálhatod ízlésednek megfelelően
Közben két kézzel kalimpálva igyekeztem érzékeltetni a módját és a benne rejlő lehetőségeket
- A bebútorozás persze már közel sem ilyen szabadon eresztett dolog, a kínálat nagyjából egy középkori fantázia világ dolgaira korlátozódik. Néhány olyan kivételtől eltekintve, mint a ti medencétek
Csak bólintottam a vásárlást illetően, bár kedvem lett volna kicsit ugratni, riogatni őket, hogy azok a veszélyes szörnyekről mintázott díszek még a végén életre kelnek és nem marad senki élve, vagy épp elmével, de inkább letettem róla, nem akartam felkavarni ezt a nyugodt kis állóvizet, ami most a karácsonyfa csodálása közepette alakult ki
- Rágósak. Az elfek több száz évig élnek, úgyhogy nem éppen friss árúról van szó, de a goblin, ha rendesen meg van tisztítva, egész jó is tud lenni. Majd egyszer készítek nektek az én receptem szerint, ha van merszetek kipróbálni!
Elégedetten hallgattam, hogy a kedves céhtársam minden ötletre kapható a felsoroltak közül, és egyáltalán nem kell nógatni, rábeszélni, az orra alá tukmálni, hosszasan győzködni a dolgok pozitív oldaláról, és végkép nem kellett filozófiai csatározásokba bonyolódni azzal kapcsolatban, hogy szabad-e állatokra vadászni, meg szörnyeket irtani, sem a küzdőtér és aréna "veszélytelenségéről" részletes beszámolót tartani
- Ez esetben rád bízom, hogy mi legyen a következő lépés! - veregettem barátságosan vállon
- Oh, és most, hogy nálad vannak a tier kettes kristály receptek: ne lepődj meg, ha lesz egy-két magas szintű vásárlód
- Különösen a Pánik Kristályra gondolok itt

by **Simeon** Vas. Feb. 24 2019, 17:16

Tengerszem rájött, hogy egészen élvezetes a díszeket pöckölgetni. Tágra nyílt szemekkel érintette meg őket és boldogan figyelte a változást: hol ide, hol oda mozogtak a függők; a kis polip egészen lázba jött a foglalatosságtól.
- Phhh...! - szabadult ki belőle egy elégedett sóhaj, bár eközben már Simeon vállának egész a lapocka felőli részére kellett csúsznia, a fiú ugyanis ekkorra már Daneet és a magyarázatot figyelte. Bőszen bólogatott és megpróbálta megjegyezni, mit hogyan kell.
- Köszönöm! Majd ha felmegyünk a szobába, ki is próbáljuk, ugye Tengerszem? - pillantott petjére, aki valami válaszfélét mormogott, bár egyáltalán nem oda figyelt - Hát persze, hogy kipróbáljuk! Ott a bódénál nem ízlett, de te akkor jól tudsz főzni! - folytatta és mosolygott rá a lovagra - Biztos finomabb lesz! - tette hozzá és gondolataiban már fel is elevenedett a kép, hogy ő majd segít Daneenak a hozzávalók beszerzésében és nézi, hogy hogyan készül a finomság. Itt a Unity céhházában biztos van közös konyha is, nem? Kell lennie, igaz ő még nem fedezett fel mindent; általában a tetőre mentek ki eddig, ha nem volt nagyon hideg. Meg Tengerszem szokott a könyvtárba, őt mindigis izgatták a leírt betűk, amiket nem tudott még kiolvasni.
- A következő lépés? - gondolkodott el aztán - Ha tudsz goblinlelőhelyet, párat elpixelezhetünk, hátha dobnak húst... de előtte valami forrót én szívesen innék; eléggé át lehet fagyni, ha sokat vagy kint! - mondta - Tudsz valami helyet, ahol adnak különleges italokat, vagy menjünk ki a bódékhoz a főtérre? - kérdezte, mert őszintén, ő nem igazán volt jártas az ilyesmiben. Egyszer találtak egy cukrászdát mindenféle érdekes süteménnyel, de aztán az is bezárt, azóta pedig inkább csak oda ülnek be, ami éppen útba esik. De Danee biztosan jobban tudja ezeket! Simeon alig várta, hogy együtt bejárhassák a környéket és jót beszélgessenek közben!
- Magas szintű? Úgy mint a fronton harcolók? - csillant fel a srác szeme azonnal - Én is fel akarok kerülni arra a szintre! Sok képességem van, amivel tudnék segíteni és... és voltam egy csillogó villogó minibosson, ahol kristályok voltak mindenütt és a rendes bossok biztos szemkápráztatóbbak még annál is! - lendült bele - Te is voltál már bossok ellen? Nagyon erősnek tűntél a kazamatában - mosolygott rá céhtársára.
- Igenigen, tudok Pánik Kristályt, csak írjanak rám és készítek nekik! - mondta még büszkén és egy kicsit, alig észrevehetően talán ki is húzta magát: már nem kell sok, hogy ő is felkerülhessen és ha nála gyártanak kristályokat, már azelőtt megismerheti őket, hogy odamenne közéjük! Nagyon fellelkesítette ez a gondolat; alig várta már, hogy valaki kristályt kérjen tőle!

by **Danee** Hétf. Márc. 11 2019, 17:18

- Goblin lelőhelyet? Kifejezetten goblin tanyáról nem tudok, a koboldok és az elfek felforgattak egy-két szintet, de már az is javarészt rendeződött
- És kazamatákról se mondhatnám, hogy találkoztam goblinnal bármelyikben is. Ez inkább a szerencsén, vagy még inkább balszerencsén múlik, hogy valamelyik szinten ilyenekbe botoljon az ember
- Azt hiszem Aincrad ilyen szempontból nem követi a klasszikus fantasy kliséket, vagy csak majd magasabb szinten várnak ránk
Lehet nem is goblinok voltak azok, csak összekevertem valamivel?
- De egy forró italt bármikor megihatunk! Ismerek egy kellemes helyet, a neve "Nice Place", rég nem jártam már ott, egy régi kedves ismerősöm dolgozott ott régen felszolgálóként
Aztán őt is elérte a végzet, mint oly sok ismerősömet.
- Beülős, kiülős, amit csak szeretnél
Aztán a szót az esetleges rendelésekre tereltem, amire rögtön rá is harapott a polipos barátom:
- Úgy, úgy: pontosan ők! Biztos vagyok benne, hogy nagy segítségünkre lennél. Hány szint van még hátra?
- Igen, voltam többször is különböző kazamatákban. Remek mulatság, egyszer fényképezkedtem is elfekkel is közben
Meg szó esett az esetleges bizniszről is
- Utólagos engedelmeddel már tudattam velük, hogy nálad készíttethetnek ilyesmi holmit
- Na és mit szólnál egy laza küzdőtérre? Amolyan gyakorló edzésre?
Reméltem, hogy nincs köztünk túl nagy szintkülönbség, de ha mégis, arra is volt egy ötletem.
- Amúgy is kíváncsi vagyok, hogyan mozogtok együtt, te és a polip. Mi is a neve?
- Közben készíthetek én is valami forróitalt, amit csak szeretnél
Unalmamban feltekertem egy csillagszórót a fára, a dohányzó asztalon heverő apró tasakból, aztán szórakozottan meg is gyújtottam. Nem, nem a fát.

by **Simeon** Csüt. Márc. 14 2019, 18:57

Simeon hümmögött egy sort.
- Én se tudok goblinlelőhelyet - mosolygott rá aztán céhtársára - De ha találkozunk olyanokkal, akár később is, eltesszük a lottot és akkor majd megfőzöd! - ajánlotta és látszott rajta, hogy ezt bizony fel fogja ám vésni a teendők listájára! Az eltökélt lovagok újra akcióba lendülnek és hoznak haza goblinhúst!
Tengerszem továbbra sem mutatott érdeklődést a témában: a díszeket nézegette, lassacskán kifacsart fejjel és kuszán álló csápokkal.
- Nice place? Az tutira "jó hely" - vigyorgott a srác a saját poénján - Felőlem mehetünk akár most is! Utána pedig megnézhetünk egy kazamatát!
Danee még ezen elfoglaltság egyéb előnyeiről is tájékoztatta az idomárt, aki álmélkodón bámult rá - Fotózkodás? Megmutatod a képet? - kérdezte és lépett egyet Danee felé. Az eközben a fa felé ágaskodó Tengerszem hangos placcsanással ért földet.
- Hoppá Surprised

- szedte fel gyorsan Simeon és ölelgette meg - Jól vagy?
- Phh...hh.
A pet ezentúl inkább az asztalról próbálkozott.
- Huszonhetes, tehát már nem kell sok hozzá! - felelt büszkén a srác - Sőt, ha segítesz, még gyorsabb is lesz, tudod, azzal a karkötős izével, amihez más játékosok is kellenek - lett egyszeriben izgatott Simeon és egyben boldog is, hogy ilyen nagyszerű dolog jutott az eszébe! És ha Danee is úgy gondolja, hogy tudnak segíteni a bossokon - és hogyne tudnának ilyen képességekkel! -, már mindenképpen fel kell kerülniük oda!
- Tengerszemnek - mosolygott lágyan a fiú petjére - Úgy csillog, mint kopár hegytetőn a kis tavacskák napsütésben - tette hozzá. A kristályos dologra is csak bólintott még korábban; hát persze hogy nem bánja: neki csak jó, ha vesznek tőle kristályokat.
- A küzdőtér is jó! Majd ha erősen fog sütni a nap, akkor - bólogatott - Egy picit már szomjas vagyok, úgyhogy akár megnézhetn... azta de szép! - csillant fel a szeme azonnal, ahogy Danee meggyújtotta a csillagszórót. Tengerszemmel együtt szájtátva nézték mindketten. Egészen a végéig. Olyan gyönyörű volt! Meg szikrázó és csodálatos!
Ezt ők is ki fogják próbálni egyszer! Sok, sok, nagyon sok csillagszóróval!

... és észre sem vették az idő múlását. Csak miután leégett a csillagszóró és nyomában egy apró füstcsík szállt felfele a céhház teteje felé.
- Ez nagyon szép volt - bólogatott az idomár és Tengerszemnek is el kellett ismernie, hogy nem volt éppen ronda látvány - Szerintem menjünk fel inni, utána meg megnézhetjük azt az npc-t a karkötők miatt és elmehetnénk valami kazamatába, mit szólsz? - érdeklődött Simeon egyre nagyobb lelkesedéssel, a pozitív választ pedig kitörő örömmel fogadta: Danee segíteni fog nekik! És még együtt is harcolhatnak, meg tanulhatnak és megnézhetik, hogy hogyan harcol mobok ellen! A napcsata pedig még várhatott: ahhoz most túl borongós volt az idő.

Köszönöm az ismerkedést és ebből ilyeneket kérnék: 3 Faeno Levél, 1 Kis Tövisgyökér, 1 Vörös Pitypang

by **Keita** Szer. Jún. 19 2019, 23:17

Ismerkedős játék lezárva, jutalmak jóváhagyva Smile

by **Leonard** Szer. Aug. 11 2021, 18:58

Miko

Augusztus 22.

A fagyos szint szélnén magas volt a hó és mélyre lehetett benne süppedni. Erre a környékre még a jetik sem merészkedtek ki, így Leo nyugodtan ülhetett a peremen és lógathatta lábát, miközben belebámult a semmibe. Jeges ujjai között palackot szorongatott, ha nagyon átjárta a hideg, bele-belehúzott. Bár korábban azt mondta, hogy nem iszik, és a legutóbbi rosszul sikerült alkalom után meg is fogadta, hogy soha többé nem nyúl alkoholhoz, sajnos az alkohol sunyi természetű drog volt. Mindig akkor jutott az ember eszébe, amikor a leginkább szüksége volt egy menekülőútra. Soha többé nem akart annyira részeg, és annyira dühös lenni, valahogy erről mégsem Leo döntött.
Egy nagyobb széllökés belekapott a kabátjába, megcibálta, de nem lökte őt le a szint széléről. Abban a helyzetben szinte bármi képes lett volna letaszítani őt onnan, de Leo tudta jól, hogy úgysem fogja. Meg hát minek is? Azért, hogy felkeljen egy olyan helyen, ahol minden lépését orvosok felügyelik és még nyomorék is?
Még mindig több esélye volt ebben a játékban úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mint odakint.

Kortyolt. Az ital végigperzselte a torkát, megmelengette a belsőjét és feltöltötte élettel zsibbadt végtagjait. A feje felett az életpontjai mellett már nem csak a fagyássebzés, de az alkoholos mérgezés ikonja is megjelent. Meglepődve vette észre, hogy az egész üveget megitta teljesen egyedül.
Felkelt, megszédült, visszanyerte az egyensúlyát, leporolta a havat a kabátjáról, aztán elteleportált. Az egyes szint nyári kánikulája szinte égette átfagyott ujjait. Libabőrös lett a melegtől, de most nem mehetett vissza. Neki most feltétlen dolga volt itt. Meg kellett keresni egy kotnyeles majmocskát, aki azzal próbálja meghódítani, hogy a legrosszabb pillanatokban kedveskedik ajándékokkal. Mert hát mi másról lehet szó? Mi másért hagyna épp a szülinapján egy dobozt az ajtókilincsen, benne tortával? Miko ki akarja használni, hogy Leo rossz passzban van. Azt hiszi, hogy egy kis figyelmesség, és bumm, már be is ütött a szerelem. Hát nagyon-nagyon rosszul hiszi.
Az alkohol megint rossz tanácsadónak bizonyult.
Miközben írt egy üzenetet Mikonak, hogy a céhház előtt van, majd megdöngette párszor a bejárati ajtót, Leo nem vágyott másra, csak egy nyugodt és csendes szobára, valahol eldugva a világ elől. Csak egy helyre, ahova bemehet, és soha többé nem kell kimennie onnan. Ahol senki sem keresi fel. De persze ilyen nem létezett, és ha létezett is volna, a pszichológus azt tanácsolta depresszió ellen, hogy sokat legyen szabadban... Na nem mintha Leo küzdött volna ilyen problémákkal.

by **Miko** Szer. Aug. 11 2021, 19:40

Olyan délután három-négy lehetett, mire ismét magamhoz tértem kábulatomból. Meglepett ez, hisz azt hittem magamról, hogy az egész napot átalszom, de végül csak sikerült felébrednem, viszonylag korán is. 22.-e van, Leo születésnapja, és bár szívem szerint felzörgettem volna a fiút, hogy egy boldog puszival felköszöntsem, tudtam, hogy nem vágyik az efféle társalgásra, épp emiatt szimplán némi apróságot hagytam reggel hat körül az ajtaján. A kilincsére egy szatyorba rejtett tortácskát találhatott, ami egyszerű volt, de attól még finom. Mellette egy kártya: „Boldog Születésnapot Leo ^^”. És ennyi. Nem volt semmi extra meglepi, nem volt lelkes letámadás, egyszerűség minden fokon. Pont ahogy ígértem. Reméltem azért megtalálja a fiú, hisz végtére is ezért vettem neki, és ezen agyalgatva meglepően nehezen sikerült elaludnom, ahogy visszatértem a puha ágyikómba, valahol egy csendesebb szint fogadójába, ahol kicsit magamba szállva gondolkodhattam. Végül azonban szerencsére elnyomott az álom.
Miután felébredtem, a napom egy részét azzal töltöttem, hogy Leon gondolkodva merengtem a fogadóban, vagy épp sétálgatva levegőztem, elég jó hangulatban. Életkedvem szokás szerint a plafonon, és örültem, hogy sikerült eljuttatni az ajándékot, anélkül, hogy bajt okoztam volna kiszemeltemnek. Remélem ízleni fog neki a süti. Végül aztán az utam legvégén ismét „otthon” kötöttem ki, az Unity falain belül, ahol mindenki végezte minden napos kis dolgait. Én a szobámba bemenve szokásos kis dolgocskáimat birizgáltam. Leellenőriztem felszereléseimet és raktáraimat, mert úgy terveztem, holnap ismét nagy kalandra indulok és mai energiáimat arra használom, hogy kicsit feltornázzam a szintemet. Leo biztos örülne, annak, ha együtt mennénk bossolni, bár nagy valószínűséggel csak azután, ha visszatért a régi kerékvágásba. Ekkor jött meg az üzenet Leo-tól és egy pillanatra le is fagyok meglepődöttségembe, szinte nem is tudtam mit csináljak, de végül bizonytalanul megnyitom az üzenetet, majd átfutva azt, már szaladtam is ki az ajtó elé és én magam nyitottam neki ajtót. Látszott, hogy sugárzott az arcom, de a kezdeti lelkesedésem konkrétan meg is torpant az ajtóban, látva milyen hangulatban és milyen állapotban találtam a fiút. Egy pillanatra látszik rajtam, hogy hezitálok, de az arcomon megértő mosollyá csillapodott vigyorom.
- Jól sejtem, hogy nem baráti látogatásra jöttél, ugye? – kérdeztem kedvesen, majd, ha kapok rá választ, akármilyen flegma és bunkó volt, előre lépve megfogom a férfi jobb kezét, ha hagyja – Azért örülök, hogy eljöttél. Gyere beljebb.
Végül, ha nem ellenkezik, egyenesen a szobámba vezetem, ahol a kanapén kínálok neki helyet. Lehet, hogy butus vagyok, de érzem, hogyha most próbálnám hozni szokványos formámat, azzal csak ártanék a fiúnak. Biztos szeretne valamit, és azt szeretné, ha személyesen hallgatnám meg, még ha ilyen állapotba is van. Az alkohol megvetendő dolog, de ki mondatja az emberrel azt, amit a szíve mélyén gondol. Azonban Leo talán legnagyobb meglepetésére, mire ideáig eljutottunk, kezelt bármilyen bunkón, beszélt velem bárhogy, látszik rajtam, hogy örülök neki, hogy meglátogatott, céljától függetlenül. Végtére is… én az élet legkisebb fényeiben is megtalálom a magam örömét.

by **Leonard** Szer. Aug. 11 2021, 20:36

Nem felelt, csak rábámult a napsugárként mosolygó lányra. Leo maga sem tudta, hogy voltaképp miért jött. Korábban oly tiszta bosszúsága lecsillapodott és átadta a helyét a bizonytalanságnak. Bágyadtan megszorította Miko kezét, és hagyta, hogy bevezesse őt a monumentális céhépületbe. Miközben a folyosókat rótták, azon gondolkodott, hogy a Unityben vajon mindenki a Fény lovagjai közé tartozik-e. Egy pillanatra átfutott a fején a gondolat, hogy itt talán jobban sikerülne beilleszkednie, de aztán hamar elvetette az ötletet. Minden hibájával és problémájával együtt soha, semmiért nem cserélte volna el a céhét. Azt a céhet, amire már az első szint óta áhítozott. De vajon a képességei elegek hozzá, hogy ne csak megtűrt, hanem hasznos tagja lehessen a közösségnek?
Leo túl részegnek érezte magát, hogy ezt a kérdést tovább mérlegelje, meg egyébként is elterelte a figyelmét, hogy megérkeztek a céljukhoz. Egyáltalán nem számított rá, hogy rögvest Miko szobájában fognak kikötni, figyelmét pedig ösztönszerűen rögtön a berendezés és legfőképp az ágy kötötték le. Na nem mintha bármilyen tervei lettek volna, de voltak dolgok, amiket nem lehetett irányítani. Végül aztán pillantását újra Mikora emelte, és végre eszébe jutott, hogy pontosan miért is jött. Nem volt dühös, mert bár az alkohol nem jó tanácsadó, de most semmi oka nem volt rá, hogy valóban megbántott legyen. Épp ellenkezőleg. Az ajándékok. ezek a kis gesztusok, ez a gondoskodás... Túl távoliak, megfoghatatlanok, értelmezhetetlenek voltak a számára. Túlságosan jól esett neki, hogy valaki gondolt rá. Hogy... valaki megkérdezte, mi a baj. Leo magától soha nem fordult volna segítségért senkihez, a céhházat meg már csak azért is kerülte, mert tudta jól, hogy a céhtagok, és legfőképp Hinari megneszelnék a változást. Nem akart kérdezősködést, és bár számított rá, hogy így is felkeresik előbb vagy utóbb a távolmaradása miatt, ezt - és a szülinapja alkalmából, vagy más egyéb okból záporozó üzeneteket - egyelőre a jövő problémájának tekintette és nem foglalkozott vele.
Mikoval azonban nem tudott mit kezdeni. A lány tiszteletben tartotta a kérését, nem zaklatta, mégis éreztette vele, hogy ott van és számíthat rá. Hogy nincs egyedül. Ráadásul Leo nem is emlékezett rá, mikor kapott bármit is utoljára a születésnapjára. Pedig ez csak egy szaros torta volt. Mi ez egy vadonatúj M4-es Bmw-hez képest?
És épp ez tette Leot ennyire bosszússá. Hogy annyira törékeny és szerencsétlen, hogy már egy ennyire apró gesztus is képes meghatni. Hogy Miko kihasználja a sebezhetőségét és ellene fordítja. Leo szét volt csúszva, egy érzelmi káosz közepén csücsült, de természetesen nem kiabált. Lehet, hogy hirtelen és durván szokta utolérni a harag, de ahhoz kellett egy erős kiváltó ok is, hogy elveszítse a türelmét. Márpedig meglepő módon Miko mellett erre most egyszerűen nem volt képes. A lány maga volt a nyugalom és báj. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne, aki először elkapta egy pörgőrúgással valami bernáthegyi jelmezben egy szafari közepén.
- Beszélnünk kell - dőlt végül hátra a kanapén, egy hatalmas sóhajjal kieresztve az eddig elzárt feszültséget - ezekről - nyújtotta előre a karját, amiben a dobozka pihent, amiben korábban a torta volt. Persze addigra már... szóval üres volt. És ha Miko jó megfigyelő, azt is észrevehette, hogy Leo viseli a nyakláncot is, amit legutóbb tőle kapott.
- Nem kell ajándékot adnod nekem, egyáltalán nem várom el - folytatta kis szünet után a fejét csóválva, és a zsebében kezdett el kotorászni az öngyújtójáért és a cigarettájáért. - Szóval azt akartam mondani, hogy nem kellenek ajándékok. Én sem adtam neked soha semmit. És attól még nem fogok beléd szeretni, vagy ilyesmi. Soha, senkibe nem fogok - jelentette ki, és végre megtalálta, amit keresett. - Hol szabad itt dohányozni? - ékelte közbe a kérdést, és remélte, hogy Miko a szobában is megengedi - bár a szobanövényeket elnézve egész nagy természetguru lehetett -, mert annyira szédült az alkoholtól, hogy nem tudta, hogyan menne el az erkélyig.

by **Miko** Csüt. Aug. 12 2021, 00:25

Bár lehet csak én éreztem úgy, de a fiú ábrázata mintha kicsit megenyhült volna, mikor felismert. Talán csak a szemem káprázott, bár nem voltam benne száz százalékig, hogy az történt, amire én tippelek, hisz Leo részegsége miatt lehet éppen csak szélgörcs kínozta. Mindenesetre szokatlanul csöndes volt, mikor pedig beértünk a szobámba először mintha, egy kicsit eltévedt volna a gondolataiban, bár nem kérdeztem rá, hogy mibe. Mindenesetre, ahogy hellyel kínáltam és leült, én a kanapé túloldalán, viszonylag közel a férfihoz leülök mellé. Nem túl tolakodóan, de azért karnyújtásnyira, amolyan barátzóna határán. Végül elővett a már látott dobozaim üres verzióját és említése szerint beszélnünk kéne róluk. Oké beszéljünk, de hogy miről arról gőzöm sincs, és látszik is rajtam, hogy kezdem elveszteni egy pillanatra a koncentrációmat, de ahogy Leo ismét nekikezdett, elég hamar visszaálltam. Szavait türelmesen végig hallgattam és egy ideig csöndesen hagytam, hogy leülepedjenek, de kérdése nyomán talán kissé meglepem „kirohanásommal”. Nézelődését nagy eséllyel az szakítja meg, hogy begörbített ujjamat a homloka elé helyezem, és elég erőteljesen belé pöckölök. Nagy eséllyel nem kicsit fájna ez neki a valóságba, de itt benn max meglepi. Ha ezután rám mered, talán kissé zavarba jöhet, ahogy előre mászva határozott tekintetem, szinte az övéjébe merül, kisé belemászva intim szférájába. Kezem rásimul az övéjére, majd ha nem veszi észre szándékom, egyszerűen kiveszem kezéből az öngyújtót.
- Leo-kun úgy látom valamit félre értesz. Nem azért adtam neked ajándékot, mert azt hittem, hogy elvárod. Azért adtam, mert én úgy akartam. Számomra egy nagyon fontos személy vagy, és ha te nem is érzel úgy irántam, én szeretnélek megajándékozni szeretettem. – végül, ha eddig nem gyújtott rá, egyszerűen kiveszek a cigis dobozból egy csikket és a szájába nyomva finoman, meggyújtom a „lopott” öngyújtóval amazt, jelezve, hogy nem zavar a dolog, végül folytatom duruzsoló hangon – Nem kell, hogy szeress. Nem kell, hogy viszonozd az érzéseim. Engem nem érdekel, ha kihasználsz. Ha a földre nyomsz, vagy ágyra dobsz, egyszerű testi vágyból, engem nem érdekel, mert szeretlek, bármit is csinálj velem. – nagy eséllyel ezután arra számol, hogy megpróbálok rámászni, hogy megpróbálom elcsábítani, hogy kihasználva alkoholos mámorát áttörni akarom védelmét, de mindezek helyett egyszerűen hatra dőlök, kijőve számára már talán túl kényelmetlen teréből és újult erővel a régi, megszokott vigyorommal egyszerűen rámosolygok – De mindezek ellenére… az ajándékaim a szívem azon részéről jöttek, ami egyszerűen nem szeretné, ha magányos lennél. Azt szeretném, hogy ismét tudj mosolyogni. És én bármit megtennék a régi mosolyodért, amit annyira szeretek. – vigyorgok rá pimasz mosollyal, de vonásaim a végére ellágyultak és csak békésen nézek a férfira, akire nem kevés feldolgozandó infót zúdítottam rá.

by **Leonard** Csüt. Aug. 26 2021, 19:42

Meglepődve kapta kezét a homlokához, és dörgölte azt meg a pöckölés nyomán. A lányok ritkán értek csak fel a homlokáig, de talán épp ezért is, amikor lehetőségük volt rá, szerették azt ütögetni valamilyen mélyen titkolt tanító szándékkal, mintha csak ennyi elég volna hozzá, hogy egy kis észt verjenek a kobakjába. Morcos tekintettel lesett fel a tenyerére, észre sem vette, hogy bekancsalított közben. Így, egészen közelről nézve úgy festhetett Miko számára, mint egy kisfiú, vonásai az alkohol hatására ellágyultak, tekintete csillogott. Egy egészen durcás kisfiú volt, aki hátrahőkölt, amint észrevette beszélgetőpartnere közelségét. Haja a mozdulat hatására a homlokába omlott, félig eltakarva a kilátást, de nem tűrte el. Szinte meg sem mozdult, amíg Miko beszélt, pusztán a kezét húzta el az érintés hatására, gondolkodás nélkül eresztve ki belőle a kincset, az öngyújtót.
Egy-két pillanatig még emésztgette a hallottakat, de akkor felfigyelt a lány újabb ténykedésére a cigarettával, a különösen intim mozdulat pedig, ahogy a szájába lett adva, megspékelve azzal a nagyon is nyálasan naiv szöveggel... felmérgesítette.
Miko nem vigyázott magára. Annak ellenére is, hogy Leo többször felhívta rá a figyelmét, a lánynak esze ágában sem volt betartania a határokat. A fiú pedig már nagyon unta a lovagias szerepet, mert bár őszintén, teljes szívéből igyekezett védeni a gyengéket és a nőket, valamiért ez a legvégén mindig a visszájára fordult.
Hát úgy festett ő, mint egy ártatlan kiscica? Olyan volt, mint akinek ilyesmiket lehet mondani következmények nélkül? Olyan embernek nézett ki, mint akit drótokon lehet rángatni, aki bármikor rendelkezésre áll, ha valaki nem képes egyedül elaludni? Úgy nézett ki, mint aki segítségre szorul a problémái megoldásában? Akinek egy naiv szerelmes kölyök pátyolgatására meg ígéreteire van szüksége ahhoz, hogy jobban érezze magát?
A francokat! Neki is voltak érzései, és azokat egy kicsikét sem tisztelte meg, ha ilyesmit feltételeznek róla. Nem volt sem plüssmaci, sem bólogatós kutya, de még csak az elképzelt szőke herceg sem. Igazából minden volt, csak az az idealizált álomkép nem, amit Miko gondolt valamiért róla.
- Ha ennyire nem érdekel semmi, amit csinálnak veled, akár hozzá is mehetsz egy jóképű rabszolgatartóhoz - dőlt előre, hogy arca ismét közel legyen a lányéhoz, aki elhúzódott tőle. - Gondolom, ha most arra kérlek, hogy térdelj le elém és tegyél boldoggá, az sem zavar, sőt, később sem fogod kihasználásnak érezni - mosolyodott el gonoszan, miközben mutató ujját a lány ajkára tette és finom simogatással arra ösztönözte, hogy nyissa ki. Akkor aztán még közelebb hajolt, olyasmi mozdulattal, mintha meg akarná csókolni, de csak az addig letüdőzve tartott füstöt fújta át a lány szájába. Hiába keltette azt a látszatot, valójában esze ágában sem volt bármit is kezdeni vele. Igazság szerint mérges volt, és amikor igazán mérges, az oroszlán szeret eljátszadozni az áldozatával.

by **Miko** Csüt. Szept. 09 2021, 22:54

Látszólag Leot bosszantották a szavaim, vagy legalábbis erre lehet feltételezni, hisz nem tudhatom, hogy az alkohol épp hogy, s miként járatta vele érzelmi hullámvasútját. Hogy őszinte legyek, ez ügyben nem igazán tudnám megmondani a dolgokat, mert általában én nekem elég hamar megérkezik a gépszakadás, ha alkoholról van szó, szóval nem igazán tudom, ilyenkor milyenek az emberek. Viszont ahogy Leo-kun ismét közel hajolt, arcomat megcsapta az alkohol szag, de nem húzódtam el. Szavaiban jól érezhető volt az él és a támadó szándék, de mindenre nem reagáltam. Helyette barátságosan mosolyogtam tovább.
- Bocsi Leo-kun nem szeretem a rabszolgákat. – viccelődök, majd egy Xet formálok a kezemből – BUBUUUM! – utánzom a rossz válasz hangját gyermekesen – Egy szóval sem mondtam, hogy szó megcsinálnám Leo-kun. Csak, hogy nem bánnám, ha rólad van szó. De sajnos, ahhoz túl szűzies vagyok, hogy én kezdeményezzek~ - játszom meg a királykisasszonyt.
Bár megjátszom csak a szendeszűz lánykát, azért láthatja rajtam, hogy valóban nem lennék képes csak úgy megtenni azt, amivel alapjáraton csak vádaskodott. Egyrészt soha nem tennék ilyet, míg részeg, másképp tényleg nem tudnám rávenni magam. Magam sem tudom mi vett rá a barlangba, hogy kezdeményezzek, de alapjáraton azóta bármennyiszer magam elé képzeltem a helyzetet, valóban valami megakadályozott magamban és éreztem, hogy zavarba jövök. Végül mikor Leo az ajkaimhoz ért, jól érezhetően kirázott a hideg, és párat pislogok. Jól érezhető volt, hogy játszadozik csak velem. Szemeibe se vágy, se szeretet fénye nem csillant, és bár sejtettem, hogy csapda vár rám, hagytam, hogy rávezessen a dologra. Mikor közelebb hajolt se reagáltam másképp. Nem húzódtam el, nem hunytam le a szemeimet. Tudtam, hogy nem fog megcsókolni. Leo-kun szemében… semmilyen ilyen szándékot nem éreztem. Mondjuk nagy eséllyel védelmem azon nyomban összedőlt volna, ha esetleg még is csak megtette volna, és nagy eséllyel teljesen kiütött volna a dolog, de ahogy számítottam rá, nem ez volt a szándéka. Ahogy a számba fújta a füstöt, köhögve húzódok el, és nyelvemet kidugva megrázom a fejemet.
- Leo-kun! Így is büdi a szád, az alkoholtól, füst nélkül is megvagyok, köszönöm! – mondom neki játszott morcossággal, de végül ellökőm magam a kanapétól, és kicsit árok pár lépést nyújtózva, mielőtt visszafordulok a fiúhoz.
- Tudom, hogy bosszantalak. Tudom, mert lüke vagyok. Elég sokszor meg kaptam már. Hehe. De csak azt szerettem volna, ha tudd: Bármit is csinálj, én melletted maradok. – itt azért látszott, hogy elgondolkozok – Bár… valóban furcsán adtam elő ezt az előbb. Gomen-gomen! – mondom neki bocsánat kérően végül.

by **Leonard** Pént. Szept. 10 2021, 21:16

Miko válaszát hallva hátradöntötte fejét a kanapé támlájára, átvetette kezét rajta és a plafonra bámulva elszívta a cigaretta végét is. Meg sem próbálta leplezni az átmeneti csalódottságot, ami kiült az arcára és összeráncolta szemöldökét. Persze ez volt a helyes válasz, amit hallani akart, amit ki akart provokálni, hiszen Miko fiatal volt, még szinte kislány. Valószínűleg soha nem is volt még dolga férfival. És Leo felelősségteljes énje boldog volt attól, amit hallott. Attól, hogy a lány vigyáz magára, és mégsem fog puszta vak szerelemből hülyeséget csinálni. De csessze meg, francba a felelősségteljes énnel! Leo játszani akart, vadászni, becserkészni és szórakozni. Annyira jó lett volna különlegesebb választ kapni!
Elpöckölte a szál végét, az a levegőben pixeleire hullott és semmivé foszlott. Továbbra is szótlanul bámulta a plafont, és egyre ott zakatolt a fejében a gondolat, hogy szülinapja van. Szülinapja van, ő meg itt szomorkodik meg lelkizik, mint valami szerencsétlen, pedig nem kellene így lennie. Nem kellene meghatnia egy hülye tortának! Nem szabad megelégedni ennyivel. Eldöntötte, hogy azonnal felkerekedik és megszerez magának minden földi jót, amire csak vágyik. Mert lehet, hogy a kinti világban egy szerencsétlen, lehet, hogy Mirika összetörte a szívét, és lehet, hogy nincs jövője, de ezt idebent senki sem tudja. Leo pedig bízott a képességeiben, a személyiségében, a mosolyában. Abban a lehengerlő, kisfiús és sokat ígérő mosolyban, amit Mikora is villantott, miután álló helyzetbe tornázta magát.
- Mégis hogy terveztél velem lenni, ha nem bírod a füstöt? - tette fel a kézenfekvő kérdést vigyorogva, és összeborzolta a lány haját.
- Nem vagy lüke, Miko - hajolt le hozzá, hogy arcuk egy vonalba kerüljön. - Ne higgy senkinek, aki ezt mondja. Te egy csodálatos fiatal hölgy vagy, tele élettel. Maradj is meg ilyennek. Köszönöm a támogatásod - nyomott egy puszit a lány feje búbjára hálásan. Csókot nem. Még mindig képtelen volt nőként elfogadni ezt a kis majmocskát. Azt majd talál valahol máshol az éjszakára, ha akarja, nem is csak egyet. Na de kistestvért... Azt nem árultak minden sarkon.

by **Miko** Pént. Szept. 17 2021, 20:50

Látszott, hogy Leo csalódott, ahogy hátra dőlve a mennyezetet nézegette. Azonban én nem tudom miért. Nem tudom, és úgy éreztem nem is fogok rá választ kapni. Leo-kun eddig is szerette magának megtartani a gondolatait és így részegen még ráadásul ezek a gondolatok néha igen kuszák is tudnak lenni. Ami valljuk be, nem teszik könnyebbé a rájövetelt a mögöttesebb dolgokra, főleg úgy, hogy én nem is vagyok éppen az a mentalista személy, aki a kimondatlan dolgokból rájön a másik szándékaira… néha még kimondva se megy, nem hogy kimondatlanul…. Mindenesetre a csalódottság az arcán úgy tűnt, mintha megváltozna valami. Vonásai ellágyul, ahogy a cigaretta pixeljei is a levegőben, melyet elpöckölt. Felém fordult és mintha kicsit gunyoros lenne velem szemben, mely nyomán össze is borzolja a hajam.
- Hé-hé! – fújom fel az arcom játszott mormogással – Szerintem ez már túl ment a passzív dohányzás határain.
Érzem, hogy arcomon megjelenik a pír, ahogy Leo elmosolyodik úgy, mint rég, és ez jobban el is mélyül, ahogy nekiáll bókolni olyannyira, bókolgatni kezd. Mikor közel hajolt és homlokon csókolt egy pillanatra, már azt sem tudtam hol vagyok. Lefagytam és nem tudtam mit csinálok. Mikor azonban a fiú hátat fordít nekem, karom akaratlanul is mozdult.
Ujjaim a ruhájába markolnak és bizonytalanul fogva azt, akaratlanul is kibukik belőlem az a kétségbeesett kérés.
- Ne hagyj magamra! – suttogom halkan, ha végül felém fordul, félrepillantva közelebb bújok hozzá, de ezúttal nem csábosan, nem rámenősen, hanem mint aki attól fél, hogy nem fog visszatérni az többé, akit szeret – Leo… nem maradnál itt éjszakára? Nem aludnál velem?
Ekkor eszméltem fel, hogy milyen jól esett Leot újra mosolyogni és az, hogy ilyen rövid ideig láthattam csak rajta azt a baráti gesztust, illetve az a tény, hogy épp elmenő félben van, egyszerűen kétségbe ejtett. Nem tudom miért… de úgy éreztem, ha most elengedem, akkor soha többé nem fogom tudni ismét előhozni belőle ezt az énjét. Nem… féltem attól, ha most elengedem, sose lesz olyan minden, mint eddig volt. Nem bántam volna, hogyha a fiú velem marad… de jelen helyzetemben a páni félelem és nyugtalanság járt el attól a tudattól, hogy esetleg sohase tér vissza hozzám. Hogy nem láthatom megint. Nem tudom szívem melyik pontjáról tört elő ez az érzés… de úgy éreztem… nem hagyhatom elmenni. Bizonytalan mosoly jelent meg az arcomon, tisztában voltam vele, hogy szememből látszik a félelem, mely a fiú elmenetele óta előtört bennem, de megpróbáltam elrejteni és véletlenszerű szavakkal próbáltam meggyőzni, hogy maradjon.
- V…végtére is szülinapod van! Nagyon rég voltam ott alvós bulin, na gyere, ma kirúgunk a hámból. M…majd veszek valami sütit és alkoholt. Vagy elmegyünk együtt szerezni valamit! Ha szeretnéd szórakozással is tölthetjük addig az időt… Vagy...vagy... – itt arcom érzem, hogy már gyakorlatilag ég, ha nem fordult meg, homlokomat hátának döntöm, ha megfordult, akkor mellkasának, és éreztem, hogy hangom elfoszlik, ahogy egyre halkabban beszélek, hozzák – Ha…ha… úgy jobban szeretnél szórakozni… engem is megkaphat ajándékba… - a végét szinte már alig hallhatta, sőt abba se voltam biztos, hogy kimondtam volna azokat a szavakat valójában - csak… kérlek… maradj velem…
Éreztem, hogy mintha szédülnék. A szívem zakatolt és furcsa magány járt át attól a gondolattól, hogy Leo itt hagy engem. De nem értettem miért… hisz ez ugyanolyan elválás volt, mint az összes többi eddigi. Nem utalt semmi arra, hogy nem találkoznánk újra… de… egyszerűen… nem akartam elengedni. Érzem, mintha mellkasommal egyetemben a homlokom is lüktetne, ahol oly rövid ideig érezhettem magamon a fiú ajkait... oh.. hát erről van szó... a remény enyhe fénye... és én ilyen gyenge volnék, hogy mindent bevetek azért, hogy ne aludjon ki a fény... én... olyan szánalmas vagyok.

by **Leonard** Pént. Szept. 17 2021, 22:46

Megtorpant. Leo egyáltalán nem számított rá, hogy az apró, kedveskedő gesztusai is ilyen mély zavart válthatnak ki Mikoból. Mivel nem szerette a félénk lányokat - vagyis csak nagyon régen szerette őket, amikor még ő is kisfiúnak számított -, így újnak hatott számára ez a reakció és mély elvörösödés. Fogalma sem volt, mit kezdjen vele, kell-e egyáltalán bármit is tennie... És hiába döntött úgy, hogy a távozás útjára fog lépni, az apró kezek érintése és az alig halható, kérlelő hang megakadályozták ebben. Arcán lágy mosollyal, finoman megsimogatta Miko fejét, amikor a lány a mellkasához bújt, de aztán óvatos, apró mozdulatokkal lefejtette magáról az ujjait és még egy lépést hátrált. Máskor talán hatottak volna rá a kétségbeesett szavak, de most... Most nem volt lelkiereje hozzá, hogy másokat istápoljon. Egyébként is megfogadta, hogy soha többé nem teszi... Nem fogja magára venni ezt a hálátlan szerepet, ami csak abból áll, hogy ő a száját tépi, mások meg továbbra is semmibe veszik a tanácsait.
- Sajnálom Miko, de ma egészen másfajta szórakozásra vágyom - jelentette ki hűvösen, és most már tényleg ment volna, de akkor meghallotta azt a suttogva elmondott pár szót, és már megint elöntötte a düh. Hát nem az előbb beszélték meg, hogy Miko nem lesz ennyire felelőtlen? Tessék, itt a tökéletes példa rá, mennyire nem érnek a jótanácsok semmit. Észre sem vette, hogy ezt a próbálkozást egy egészen mély, fájdalmas érzés indította el Mikoban. Leo most az egyszer tényleg csak önmagával volt elfoglalva, a saját széthullott érzéseivel, és esze ágában sem volt törődni vele, hogy a másiknak milyen károkat okoz a viselkedésével. Persze részeg is volt, ami nem segített a tisztánlátásban.
- Hagyd ezt abba - ripakodott a lányra mérgesen, és látszott rajta, hogy a felszín mögött nagyon erős küzdelmet folytat önmagával. Rengeteg csúnya dolgot tudott volna mondani, és még többet tenni... Meg akarta mutatni Mikonak, milyen az a férfi, akitől félni kell. Megérdemelte volna, hogy letörjék a rózsaszín ábrándjait. Volt valami Leoban, ami erre a gonoszságra ösztönözte őt, és ez fájt neki, rettenetesen fájt. Mert tudta jól, hogy ő nem ilyen ember. Képtelen volt feldolgozni a bűntudatot azután, amit Mirikával művelt, és ha most újra megtenné, ha megint elvesztené a kontrollt... Persze most negyed annyira sem volt igazából mérges. Most sokkal egyszerűbb volt visszafognia magát, ettől függetlenül megrémisztették a gondolatok és vágyak, amik életre keltek benne. Lehajtotta a fejét és megdörgölte az arcát. Várt még egy-két pillanatot, mielőtt végre sikerült rendesen levegőhöz jutnia.
- Ne tedd próbára a türelmemet - morogta akkor magyarázatként, és ahogy pörögtek a másodpercek, egyre nyugodtabb lett. Sikerül úrrá lenni a dühén! - Csak ne csinálj hülyeségeket a közelemben, kérlek - sóhajtott fel végül, és most már tényleg úgy érezte, hogy itt lesz az ideje távozni. Miko zavart volt, neki pedig nem volt ereje hozzá most, hogy kibogozza ezt az egészet.

by Ajánlott tartalom

Unity Base

Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base

Re: Unity Base