[Küldetés] Végtelen Történetek

Ezt a napot kivételesen Chifu-nak szenteltem, amit szerintem az eddig történtek után meg is érdemelt. És persze nekem is kijárt egy kis pihi, hiszen eddig nagyon sokat dolgoztam, bizony. Ezért aztán meghívtam őt a közeli cukrászdába, hogy kikapcsolódjunk. Arra azonban nem gondoltam, hogy sok mindent fog rendelni. Először rendelt egy fagylalttálat. Aztán néhány szelet tortát.  Utána pedig rengeteg sütit, és végül még egy fagyit.
- Mondd, Chifu, nem lesz ez sok? ^^" - kérdeztem kissé kétségbeesve, hiszen ezt majd nekem kell kifizetnem. Ő azonban leintett.
- Ugyan Ato, ez még nem olyan sok. :3 Még csak most kezdtem bele. ^^ - mondta, miközben evett a fagyiból.
~ A csődbe fog vinni. T.T ~ gondoltam keservesen. Pedig olyan sokat gyűjtögettem, és már több, mint ezer van. Vagyis... Chifu-t elnézve, csak volt.
- Különben is. - kezdett bele a magyarázásba - A testemnek kell a szénhidrát, hogy bírjam a kórházi létet. Plusz, idebent nem kell vigyáznom arra, hogy elhízom! ^^ - mosolygott rám.
- Pedig jobb lenne... - mormogtam az orrom alatt, de úgy tűnik,  hogy meghallotta, mert a lándzsája már a kezében volt. Én egy kissé megijedtem, pedig tudtam, hogy védett területen vagyunk, és nem bánthat.
- Ezzel azt akartad mondani, hogy kövér vagyok? ^^* - szűrte a fogai között,  de mégis mosolygott, amitől frászt kaptam. ._.
- Ne-nem, én csak azt mondtam, hogy... - kezdtem volna magyarázkodni, mikor közbeszólt.
- Te is hallottad, Ato? - kérdezte, és elpillantott valamerre.
- Micsodát? - néztem rá furán. Ez most valami átverése lesz, hogy aztán lecsapjon rám? Mert akkor nem veszem be. >.>
- Mintha valaki csettintett volna... - mondta, és láttam, hogy pásztázta a környéket. Pff, engem ezzel nem tud átverni. <.<
Ekkor hirtelen megjelent előttem egy felirat. Egy kissé pisolgtam.
- Ez meg mi? - kérdeztem meg, de azonnal felvillant a kék fény is, és már jött is az utazás. Amikor megérkeztem, kissé meglepődtem.
- Egy... játszótér? És miért van este? - kérdeztem, amolyan költőien a levegőbe. De... vajon mit keresek én itt?
Kerestem másokat, és egyből kiszúrtam egy hintázó lányt. Az akrobatika mutatványát pedig meg is tapsoltam.
- Szép volt, tíz pont!- mondtam neki mosolyogva. Aztán jobban megnéztem. Alacsony termet, két copf, és a macskafülek... Csak nem Mirika? O.o Ő szinte akkora legendának számít a SAO-ban, mint a szerelme, Anatole Saito, akihez úgyszint volt szerencsém.  Csak ugye Anatole nem a céhvezérem, Mirika pedig igen. A bemutatkozása után pedig kiderült,  hogy igazam volt.
- Én Atoru vagyok, örvendek a találkozásnak, Mirika-sensei. - mondtam. Gondolom már az ő fülébe is eljutott az a hír, hogy bent vagyok a céhében. Sőt, hiszen ő vett fel, Ayani kérésére. Viszont nem hinném,  hogy csak ketten vagyunk itt. Körbe kémleltem, és észrevettem még kettő alakot.
- Szia Ayani, üdv, Desdemona! - köszöntem a két lánynak. Hála az égnek, mindenkit ismertem, aki itt volt. Így legalább az ismerkedéssel nem lesz gondom. Aztán később eszembe jutott még valami.
- Neked is szia, Aisu! - köszöntem a gólemnek is. Ő valamiért mindig kimegy a fejemből, hogyha köszönni kell. Az vele történt találkozás során viszont megtudtam, hogy nem ehet ételeket, sem fagyit... Fagyi! O.O Ne, Chifu biztosan most is egyre eszi az édességeket... Habár... ha nem leszek ott fizetésnél, akkor neki kel kifizetnie mindent! Akkor viszont nyugodtan itt lehetek,  és még a céhvezérem is megismerhetem. A kérdésére is illő lenne válaszolnom.
- Szerintem kiválasztottak minket valamire... Csak azt nem értem, hogy miért pont egy éjszakai játszótérre... - mondtam. Ezek általában az úgy nevezett horror helyek, ahol félelmetes dolgok történnek. És ilyen helyeken szoktak hintázni az ijesztő kislányok is, a szokásos "Hinta, palinta..." szöveggel. De most nem egy rossz filmben, vagy animében vagyunk, nem igaz?

A minapra semmi különösebbet nem terveztem. Sorra készítettem el az ételeimet, és sorra pakoltam el őket inventorimba. Nem volt semmilyen tennivalóm, és egyszerűen szétuntam magamat, így az elsőnek jó ötletnek tűnő gondolatomat valószínűsítettem meg. Azaz gyakoroltam a Főzés Jártasságomat. Hiába van teljesen kifejlesztve, hiába tudom, hogy nem sok mindent érnék el azzal, hogy fölöslegbe csinálom, de legalább lesz kéznél, ha megéhezem, meg hát legalább újdonságokat próbálgathatok ki. Most éppen riszt főztem, mellé valamily Lazachúst és avokadot vágtam, feleztem. Jó nem avokádó volt, de az íze inkább arra emlékeztetett. Elővarázsoltam az inventorimból egy kis hínárt, melyet kiszárítottam, és lapba préseltem, kimertem rá riszt, ráraktam a halszeleteket, az avokádót, és voala kész a suchi. Még apró simításokat végzek, mint utólagos fűszerezés, meg fel is vágtam őket szép egyenlő darabokra… persze mivel elég volt csak megböknöm, és felvágódott nem volt nehéz dolgom. Éppen a húslevesem gátját szerettem volna elzárni, mert az állapotjelző elérte a zöld mezőt, amikor hirtelen egy felirat ugrik elő, és pár pislogás múlva már egy teljesen új helyen teremtem. Eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy egy játszótéren vagyunk, de az időváltozásra még nem sikerült rájönnöm mi okozhatta. Mindenesetre széles mosolyt varázsol rám az a jelenet, ahogy Mirika lecsap a hintára, és eljátszadozik vele. Hiába ez a mi vezérünk, egy pajkos gyereklélekkel megáldott, harcedzett, tapasztalt nő. De ki ne imádná Miri gyerekes oldalát.Én legalábbis imdáom. Miközben feltűnt neki, hogy nem vagyunk egyedül én is körbenéztem. Mirit és Atot mosolyogva egy öleléssel üdvözlöm, viszont az új gyereket csak kézfogással üdvözlöm, de barátságosan köszönök remélve, hogy elárulja nevét.
- Hello Kusumi Ayani vagyok.

// ez még belefért, erre még tudtam írni indulás előtt, és erre még ihletem is volt >.> //

Magamba nevetve próbáltam tűrni, de azért nem bírtam megállni, hogy elmosolyodjak.
- Komolya Miri csak te tudsz ilyen jókedvű lenni, ha kényszerített teleportálást hajtanak végre rajtad. - megcsóválom a fejem, de azért hozzáteszem - De végül is jobb lesz így a hangulat, mintha nekiállnánk depizni, hogy ó jaj mi történt itt, meg ilyenek.
Viszonoztam az ölelését. Tűzrózsa már ott állt mellettem, várva hátha kap ő is valami üdvözlés félét, de nem, őt Miri ki hagyta. Csalódottan sétált arrébb.
- Enje Miri megbántod Tűzrózsát. Hát meg se simogatod? - dugom ki feléje nyelvem, majd megpaskolom petem nyakát - Nyugalom ebben az állapotban nem ártanak a lángjai. Csak a Lángoló Unikornis közbe kell óvakodni tőle. Ugye Ato? - nézek a fiúra mindent tudó mosollyal, utalva a küzdőteres harcunkra, ahol kicsit megpirítgattuk Tűzrózsával.
A negyedik tag felé tekintek, aki eddig nem nagyon szólalt vagy, mozdult volna meg. Lehet ennyire sokkolta a hirtelen helyszín váltás? Vagy Miri produkcióján ámult el ennyire? Barátságosan rámosolyodok, és fejemmel intek felénk, hogy nyugodtan beszállhat a beszélgetésbe, ha akar. Ám ekkor meghallom, hogy Ato milyen jártasságot választott ki.
- Jaj Atoru az így remek. - csillan fel a szemem - Ha gondolod megörökölheted a receptjeimet, ha Tiert lépek, így nem kell elégetni őket. Ammm... most milyen Tierű potikat tudsz csinálni? Mert én Tier 2-est, és a célom a T3 még a 20. boss előtt. - megvakarom a fejem majd hozzáteszem - Meg a fegyverkovácsolásomat is jó lenne felhúzni T3-ra. Kíváncsi vagyok milyen T3-as rúnák léteznek...
Ekkor hallom meg a csengettyű szót. Hallgatózásomnak révén könnyedén bemérem merről is jött a hang, és arra fordulva tágra nyílt szemekkel meredek a lányra, és macskájára. Elképesztő, mennyire tisztának tűnt a lány, lehet hogy csak a fehér ruhája, és haja miatt, de olyan ártatlannak, lelkileg tiszta teremténynek tűnt... míg meg nem pillantom azt a hatalmas kaszát. Ej de jó lenne, ha nem kapnék be azzal egy találatot. Első ránézésre harcművésznek tűnik (ugye a kasza sok mindent elárul), így arra a következtetésre jutottam, hogy a Denevérmacska... Macskavér... Denemacs... (hehe >->) a lány nem harci petje. Előfordult már ilyen, hogy ilyenekkel találkoztam, ugyanis a rendszer mindenki számára engedélyez egy ilyen lehetőséget. A kérdésén meglepődve már be is indult a fantáziám. Lehet hogy szellem, azért ilyen fehér? o.O

Elég régóta a játékban vagyok. Még is csak mostanra jutottam el odáig, hogy változtassak is valamit. Kivontam magam mindenből, elzártam magam mindenkitől…Ez nekem meg is felelt volna, de valahogy az éltem írója másképp döntött. Elég sok emberrel találkoztam eddig és rengeteg mindenre rájöttem magammal kapcsolatban is. Amit csinálok és ahogy csinálom nem jó. A változás pedig nem egyszerű. Főleg ennyi elszigetelt év után. Hirtelen történt minden és szinte már erőltetettnek éreztem azt, hogy a sors mennyire változtatni akar rajtam. Az égiek tudták, hogy egyedül csak elvesznék a magam magányába és nem is próbálnék tenni ellen, így mellém adták Aisut a játékban. Igaz is, ha már Aisu. Egy ideje el van veszve a park rengetegében. Ő elveszett a rengetegben és a gondolataimban és kicsit elfelejtettünk figyelni egymásra. A kis gólem pillanatok alatt képe eltűnni és feltűnni valahol. Annak ellenére, hogy nem igazán szeret egyedül lenni, egész jól el tud lenni magának.
-Aisu!
Kiabálok utána. Annyira messze csak nem bujkál, hogy ne hallja, ha szólok neki. Pár percig nézelődöm körbe. Sehol semmi. Mikor újfent elkiáltanám maga az egyik közeli bokorban egy is mozgolódás, majd a kis gólem meg is jelenik előttem.
~Igen! Tessék. Van valami baj?
~Nincs. Csak annyira eltűntél. Kicsit aggódtam amiatt, hogy messzire kószáltál el.
~Én sose megyek messzire. Ha messze mennék, akkor nem tudnálak megvédeni mikor kell. Én mindig látlak téged, akárhova is bújok el.
A gólem büszkén kihúzta magát, én csak egy halk kuncogással reagáltam rá.
~Értem. De attól még én is felelek érted. Lehet pont téged akar elkapni valaki és ha nem látlak segíteni se tudok neked.
~Engem elkapni? Nem hinném, hogy engem eltudnának kapni. Ha baj van észreveszem és visszajövök hozzád. Nem kell engem félteni.
~Kicsit mintha sok lenne az önbizalmad.
~És az baj?
~Nem, csak nem árt elővigyázatosnak lenni.
Épp, hogy befejeztem a mondatot egy felirat villant fel előttem. Elolvasni is alig volt időm, már indult is a kényszerített teleport. Mire teljesen feleszméltem egy játszótéren találtam magam. Nem voltam egyedül és még egy ismerős arcot is láttam. Aisu nem volt sokáig megdöbbenve. Atorunak csak intett egyett, majd büszkén kihúzta magát és bemutatkozott a másik két játékosnak.                                                        
~Sziasztok én Aisu vagyok.
-Üdv én pedig Desdemona.
Zárkóztam fel a gólem után. Aisu egyre inkább szeret maga beszélni és még élvezi is, hogy önállóan osztja meg a gondolatait másokkal. A bemutatkozást követően, kissé elvarázsolódtam. Nem igazán értettem mi ez az egész. És miért pont egy játszótéren kötöttünk ki? Kivételesen nem én voltam a folyton beszélő fél. Így a háttérben maradva, próbáltam kicsit helyre tenni a gondolataim. A kicsit később megjelenő lánnyal is a gólem beszélt. Mármint beszélni nem igazán volt mit. Inkább csak Aisu próbálná megérteni a dolgokat a magam módján.
~Miért ne látnánk? Miféle szerzetek vagytok ti? Miért meglepő, hogy látunk?
Én csak némán álltam a gólem mellet és figyeltem. Nem igazán tudtam mit szólni a dologhoz. De, ha tippelnem kéne, akkor az előttünk megjelenő lánykát és a társát szellemek ként nevezném meg vagy valami hasonló teremtmények ként. Bár, igaz is Aisu nem tud az ilyesmikről semmit sem. Sose beszéltünk még ilyesféle dolgokról, sőt még csak hasonlóról sem. Nem gondoltam volna, hogy a játékba valaha is szellemekbe vagy hasonlókba botlanánk.

- Látom, az egód a helyén van. – mondom nevetve Miri szavára.
Végül a ismeretlen lány is csatlakozik a tereferéhez, bár nem éppen túl lelkesen. A jég gólemére csak mosolyogtam. Pontosabban, ahogy Tűzrózsa reagált rá. Természetes ellenségeként persze érthető a reakciója, hisz jég x tűz nem jó párosítás, már ha petekről van szó. De a pillanat, amikor Tűzrózsa egy kis pillanat erejéig, gyilkos pillantást vet a gólemre, majd úgy tesz mintha semmi sem történt volna… nos, az felbecsülhetetlen. Ato válaszára kicsit felhúzom a szemem.
- Pedig nem mondtalak volna többnek 15-nél… bár kinézet ügyileg nem vagyok éppen a legjobb saccoló. Meg én se panaszkodhatok, hisz ki hinné el, hogy egy idő vagyok Mirivel. – karolom át fél kézzel Mirit, hogy Ato még jobban meg tudja vizsgálni a különbséget – Bár Miri azért remélem nem álltál még meg a növésben – suttogom oda a lánynak.
Hm viszont lehet csöndbe kéne inkább maradnom, mielőtt Miri megharagudna rám a csipkelődésre. Viszont a shinigmis megjegyzése után. Elfordultam a többiektől és a fejemet fogva majdnem belepusztultam, mire sikerült visszafognom a nevetésem, mely majdnem kitört belőlem.. Miri vajon a bossharcokon kívül szokott komolyan venni a dolgokat? Viszont a szemem sarkából lemorzsolom azt a kis könnycseppet, majd visszafordulok, és mintha csak gondolkoztam volna, odaszólok Mirinek.
- Nem répa voltál? Vagy nyúl? Vagy azt Húsvétkor játszottad el? – mosolyogtam el, majd Atohoz fordulok – Azért a nők nevében kikérjük magunknak. Egy karcsú vékony nő miért ne lehetne shinigami? Az erő nem minden. Meg személy szerint, ha én meghalnék, inkább bíznék egy Momohoz hasonló aranyos lányban, mint egy csupaizom melákban. A Tenka után inkább nem szívesen találkozok össze melákokkal…

Egész idilli kis céh találkozóba csöppentünk, kívül állók ként. Aisu nem értettem ,hogy a tűzparipa  miért vett rá villámló tekintetet, majd tesz úgy mintha mi sem történt volna. Majd jött még egy kissé furcsa lány. Akiről kiderült, hogy shinigami vagy is ezt állítja magáról, mármint a társa állítja ezt a lány csak egy igazolványt mutatott.  Aisut kicsit zavarta, hogy ennyire nem figyel rá senki. De inkább mellém húzódik csendben és figyeli az eseményeket. A látványos hisztiről már leszokott, de attól, hogy nem mutatja ki látványosan az érzéseit, még sértve érzi magát. A háttérben maradtunk és figyeltünk, én nem akartam megzavarni a víg társaságot, tekintve, hogy egy céhhez tartoznak és egész jól elvannak. Aisu pedig már megsértődött csak nem rendez jelenetet, így innentől ő is csendes néző lesz csak…Hirtelen eleredt az eső és a távolban sziréna harsant fel. Talán egy mentőé lehet. De ebben a játékban nincs ilyesmi. Még is mibe csöppentünk bele.
~Mi ez a hang?
~Egy sziréna. Valószínűleg egy mentőautóé.
~Ilyesmik is vannak itt?
~Aincradban nincsenek, de a kinti világban igen.
~Kint? Ahonnan jöttél?  Akkor most kint vagyunk?
~Nem tudom. Bár a környezet inkább emlékeztet a kinti világra, mint a másikra. De lehet, hogy ez csak a küldetés díszlete, és ha végzünk itt, akkor újra otthon találjuk magunkat.
~Értem. Legalább kicsit láthatom, hogy honnan is kerültél ide. Bár eddig nem tetszik a dolog.
~A látvány nem tetszik vagy az hogy senki se figyel rád?
~A látvány! Egy kicsit sem érdekel, hogy azok ott mit csinálnak és hogy nem figyelnek rám…
~Rendben, rendben. Nézzük meg mi történt.
~Nézzük!
Aisu nem kicsit vette magára dolgokat, de próbál tiltakozni ellene. Elindultunk a sziréna hang forrása felé, hogy megnézzük mi történt arra. Addig is a gólemnek is van mi leköti a figyelmét és nem mérgelődik magában.

// Igenis! oo7 Szó-ta-gol-jam is, hogy köny-nyeb-ben meg le-hes-sen ér-te-ni? x3
Sorry a késlekedésért. //

// gomene hosszú kimaradásért >.< //

- Hát nem tudom Miri, ha úgy vesszük ide kerülni is azért kerültünk, mert otthon ültünk… - jegyeztem Mirinek – Mellesleg nem mindenkinek volt egyszerű gyerekkora. Én pl SAO előtti időt erdőben élve, egyedül töltöttem, nagyjából közel egy évet. Jó gondolom, látszik a céhes szobámból is, hogy szeretem a növényeket. – vakarom meg zavart mosollyal az arcomat.
Mikor a koros viccel jött Miri, kíméletlenül visszaböktem. És kidugtam rá a nyelvem hegyét, de gyorsan visszahúzom, mielőtt megtetszené csípni. Nem szeretném, ha elkapná a nyelvemet, valahogy nem akaródzok itt szerencsétlenkedni még ezzel is. Azért csak, úgy mert jó kedvem van, megdörgölöm Miri fejét, ha már az enyémet ő úgyse éri fel.
- Jól van Miri nem illik kétségek közt tartani szegény Atot. – majd a fiú felé fordulok – 18 évesek vagyunk, higgy nekem. Még ha ez itt mást is állít.
Majd Mirinek jött az „öleljük át a kislányt, mert mért ne„ mozdulata. Neki mindent meg kell fognia? Alig értünk neki, máris nekiállt hintázni, most meg alig van itt a lány, erre máris ölelgeti… No mindegy. Eközben az eddig ismeretlen lányka elindult egy szirénázás hangja felé. Hm… ez eddig miért kerülte el a figyelmemet? Pedig a Hallgatózásomnak kellett volna jeleznie… no mindegy ami késik, nem múlik, főleg azért, mert a többiek is a hang felé kezdtek el menni. Én is így követem őket, mivel nem szándékozok itt maradni. Tűzrózsa oda galoppol mellém. Megkapaszkodok Tűzrózsa nyakán, és felülök oldalasan a hátára. A Jártasságomnak hála, már bőven elegendő ügyességgel rendelkezek, így nem pottyanok le pacimról. Mindenesetre kicsit gyorsabb tempóra fogatom, mert egy icipicit lemaradtam. Végül azonban beérem őket, és leugrok petemről. Kis ideig eltart, hogy rájöjjek, mi történik. Tágra nyílt szemmel nézek a mentős kocsikra, de pár pillanat erejéig azt hittem kint vagyunk, és egy baleset helyszínére csöppentünk, azonban eszem bejutott, hogy akkor nem lenne itt Tűzrózsa. Bár a meglepődöttségtől kicsit feljebb ment a pulzusom, végül lenyugtattam magamat. Momo mozdul, és ekkor ismét meghallom a csilingelést. Felkapom a fejem, és felé fordulok. Ekkor pillantom meg a kicsi lányt, akit nemrégiben a mentősöknél láttam. Látszott rajtam, hogy kissé megzavarodtam, de végül olybá tűnt, nekem is leesett mi folyik itt… jó ha Miri nem kérdezett volna rá, nem esett volna le, hogy a másik kislány lélek… de akkor mi miért látjuk? Felrémlik a macska szavai, de megrázom fejemet, és elűzöm ezeket a gondolatokat. És Momo válaszul Miri kérdésére. Már épp szólni akartam, azonban a kasza mozdult, és a kislány elpixeleződött… legalábbis első ránézésre, azonban feltűnt, hogy a pixelek megannyi pillangószerű valami. Hú… ez nekem már sok… Mindenesetre elszakítom a szemem a kislány előbbi helyéről, majd Momoék felé fordulok. Kissé nehézkesen, de megindulok utánuk… nem tudom mi járt a fejemben… talán ösztön? Fogalmam sincs, de azért követem őket, azonban ha többiek nem jönnének, megállok, és kérdőn nézek rájuk.
- Jöttök? – kérdezem, ám ha nem kapok választ megvonom a vállam – Én kíváncsi vagyok hova a fenébe kerültünk, és van egy olyan megérzésem, hogy Momoékat követve megtudhatjuk… Bár a megérzéseim többsége eddig tévedet… Mindegy én követem őket.
Majd visszafordulok, és elindulok a játszótér felé… vajon miért mennek oda vissza?

Dehogy Argo küldi *.* Ezt ha kell, akár egyedül is végigcsinálom :3

//Desdemona kiesett - na, ez is Angelic küldi lett Ato és Ayani 500 szóval jönnek//

-De mondtam, hogy a barátom barátja mesélte, tehát igaz. És nem férfi!
-De ha a barátod barátja mesélte, akit te nem ismersz, az nem furcsa? Szerintem furcsa.
A két nő elég hangosan beszélget.
-A szavaknak súlyuk van, ha egyszer kimondtuk őket.
-Hát... amúgy tudtad... hogy az a hal ott fent... a festmény... él?
-Hee...? Hülyeség...
A két férfi halkabban, de hallhatóan ugyanezt teszik.
Mikor Mirika a pulthoz sétál, az ott könyöklő fiú épp panaszkodik a hajába túrva.
-A nők hangosak...
A pultoslány feléd fordul, meghallgatja a kérdést, de pislog párat, mire válaszol.
-Miért, hol szeretnétek lenni?

/Argo küldit hagyni? Dehogy! /

- Hú, köszi Aya! - mondom megkönnyebbülve. Sajnos nem vagyok jó a kor meghatározásokban. Lányoknál főleg. Megbántani pedig nem akartam őket, hiszen mégiscsak céhtársak. Ha azt mondanám,  hogy tizennyolc évesek, de kiderülne, hogy fiatalabbak, talán megharagudnának rám. Ha pedig azt mondom,  hogy tizenöt évesek, de igazából tizennyolcak, akkor... nos... talán...
Erre nem tudom, hogy hogyan reagálhatnának rosszul.  Hiszen... A lányok ugye nem szeretik a pattanásokat és idővel a ráncokat is utálni fogják. És miért?  Mert ez jelzi az öregedésük. A pattanások jelzik, hogy vége az önfeledt szórakozásnak, lassan itt a nagy betűs Élet. A ráncok pedig jelzik, hogy a nagy betűs Élet lassan a végéhez közelít. Leszámítva a nevető ráncokat. Azok már huszonéves korban is előfordulnak.
Tehát összegezve, az, hogy fiatalabbnak nézem őket a koruknál, akár bók is lehet. Persze így utólag mondani eléggé gáz dolog, szóval erről lemaradtam. Majd legközelebb.  
Mei halála még egy kicsit mindig szomorúsággal töltött el.
De... Vajon mit láttunk? Mi volt ez az előbb?  Talán egy játékos gyilkosság?  De hogyan oldotta meg, hogy legyen egy petje és mellette tudja forgatni a kaszát is? Mert ha emlékezetem nem csal, az egy harcművész fegyver.  Esetleg feltörte a rendszert? Vagy... Egy volt a staff tagjai közül?  De vajon miért ölnének karaktereket?
És akkor ott van még a hely is, ahol voltunk. Egy modern nagyváros.  Pedig a SAO eredetileg közékor alapú... Persze ez a kis furcsaság akkor még nem igazán zavart. Most viszont egyre több kérdés merül fel bennem. Mi lehetett az a hely?  Annyi biztos,  hogy a játékban maradtunk, mivel tudtam járni is. De ez valami rejtett szint,  vagy ilyesmi lehetett... De miért hozták létre? És miért pont minket sorsoltak ki? Nem értem. Egyszerűen nem találok értelmes magyarázatot. De talán majd Momo tud adni.
Így elindultam volna Aya után,  de egyszer csak egy ablak ugrott fel. Hogy random keresés? Ez meg mi akar lenni? Tehát ugrálunk a terek között?  De vajon milyen helyre megyünk?  Majd mindjárt megtudjuk.
A teleportálás szokványos volt, semmi rendkívüli.  Viszont ez is alátámasztja, hogy még a játékban vagyunk. Csak a szintektől függetlenül,  egy teljesen ismeretlen helyen.
Amikor megérkeztünk az úticélunkhoz, gyorsan körbenéztem. Hm... Kicsi, nyugodt, szobahőmérsékletű kávézó. De valahogyan most nem volt ehhez túl sok kedvem. Hogy mihez? A nyugodtsághoz. Éppen az előbb néztem végig valaki halálát, erre egy ilyen helyre dobnak. Mintha valaki játszadozni szeretne az érzéseinkkel. Ezt pedig nem szeretem.
De akkor lássuk csak. Vannak itt néhányan... Hm... Talán kérdezősködni kéne? Ebben nem vagyok teljesen biztos. Meg amúgy sem szoktam nagyon ismerkedni új emberekkel. Most teljesen bizonytalan vagyok.
Miri viszont nem. Ő egyből ment és kérdezősködött. Hát-hát... Én sose leszek ilyen. Talán jobb lesz, ha csak itt ülök az asztalnál a többiekkel.
Becsukom a szemem. Próbálok a körülöttünk történő beszélgetésekre koncentrálni. A két női hang ahogy hallom pletykákról beszélgetnek. Az a bizonyos " Képzeld, ma mondta egy barátnőm, aki egy nőtől hallotta, akinek a fodrásza mondta, akinek egy néni mondta, aki..."-féle se füle se farka beszélgetés. És mindezt olyan hangerővel, hogy a férfi hangok sutyorgásából alig hallani valamit. De néhány szó eljut hozzám. Hal. Festmény. Él.
Erre már kinyitom a szemem. Egy ideig szuggerálom azt a bizonyos festményt, de aztán kíváncsi leszek, így úgy döntök, hogy átülök a férfi és a fiú mellé.  
- Bocsáss meg egy pillanatra,  Aya. - mondom a lánynak, és el is indulok az asztal felé. Habár nem vagyok jó az idegenek megszólításában, de szeretem az abszurd sztorikat. Egy kicsit várok, amíg elhallgatnak, esetleg rám figyelnek, és csak azután szólalok meg.
- E-Elnézést,  hallottam, hogy arról beszélgetnek, hogy él az a festmény. - mutatok a szóban forgó tárgyra. - Esetleg ennek van egy története is? - kérdezem.  Nem tudom, hogy mennyire lesznek ellenszenvesek, vagy mennyire sem. Hiszen mégis csak egy ismeretlen vendég vagyok, aki csak úgy ideült. Viszont ez a történet tényleg érdekel.