Kibermenyét emlékek

by **Saibāitachi** Szomb. Szept. 26 2020, 18:25

A két fiú mélyen elgondolkodva, az orruk elé bámulva baktat a járdán, alkalmanként fel-fel néznek, hogy felmérjék a terepet, közlekedési viszonyokat. A járda szélen megállnak alaposan szétnéz mind a kettő, majd határozott léptekkel kelnek át az úton, de amint átérnek újra a kényelmes bandukoló tempót veszik fel. Mikor egy hatalmas többszintes családiház kocsifelhajtójának a kapujába érnek, az egyikük a kapu paneljéhez lép, míg a másik, a masszívabb testalkatú világos hajú a kapuszárnyhoz. A véznább fiú gyorsan beüti a nyitó kombinációt, a másik pedig amint felberreg az elektronika megtolja a kaput.
– Már százszor mondtam, hogy fölösleges tolni. A hidraulikát nem tudod sürgetni…
– Tudom; a folyadékok nem nyomhatóak össze. De olyan király mikor ezt a böszme kaput betolom, mint Aragorn a GyU kettőben Helm szurdok várának kapuját. – vigyorog a másik.
A kocsifelhajtón felsétálva a ház főbejáratán mennek be.
– Megjöttünk! – kiáltja el magát a sötét hajú, majd halkan hozzáteszi – Nem mintha ez bárkit is érdekelne.
Azonban mire lerúgják a cipőjüket, az emelet felől egy lány jelenik meg.
– Szia Ralf! Helló bátyus! – mosolyog, mint tejbe tök a szőke fiúra.
– Na jó! Kivéve őt, de csak mert itt vagy. – morog a bátyusnak titulált srác, majd a lánynak címezve – Jól van most ne bájologj, dolgunk van.
– Hagyjál már! Ralffal akarok beszélni, nem veszed észre! – ripakodik rá a lány.
– Mint mondtam…
– Nem érdekel – vág közbe a lány, majd tovább mosolyogva, a vendégükhöz lép és a karját megfogva húzni kezdi – Gyere papus felújíttatta a szobám, nagyon klafa lett!
A báty igen fürge pördüléssel terem a lány elött, hogy útját álja.
– Dolgunk van! – ripakodik rá, de a húga csak fintorog egyet és már lépne is el mellette. A sötéthajú fiú kifejezéstelen arccal mondja tovább – Mi van? Zárlatos lett a kártyaolvasó a lábad közt, hogy így tűzel?
A lány megtorpan, egy pillanatra eltöpreng, majd fülig elvörösödik. Elengedi a másik fiú karját.
– Bunkó! – kiáltja elcsukló hangon, és elviharzik a szobája felé.
A szőke fiú megdörzsöli a csuklóját, miközben oda szól a másiknak hallkan.
– Tényleg bunkó vagy.
– Igen, tudom. De szépszóval nem tudtuk volna levakarni. – majd elindul az emeletre – Egyébként meg egy óra sem kell és megbékél. Fogadok, hogy a tervezés 1/3-ig se jutunk és már kopogtatni fog. Elvégre rólad van szó. – vigyorog, miközben hozzá fűzi – Sógor.
– Jól van, de ha már itt tartunk, mi van Linával?
– Ugyan mi lenne?
– Nos elég böszme nagy csokrot adtál neki a szalagavatóján, meg elvállaltad a táncpartnerséget is, pedig tudom, hogy utálod.
– Nos nem akarlak megbántani, mert jó cimborám vagy, – teszi a vállára a kezét – de a nővéred az én ízlésemnek túl okos. A csokor apám ötlete volt, ő is csináltatta. A partnerségre meg a te faterod kért meg, és mivel azok ketten jó cimbik, mint mi, nem mondhattam nemet.
– Kár. Pedig mekkora lenne a dupla sógorság! – vigyorog a szőke.
Közben a szobához érnek, így a házigazda kinyitja a másik előtt az ajtót, és gyengéden megtaszatja.
– Jól van, de most már fogjunk hozzá, mert éjfélre sem végzünk! – azzal ő is belép a szobába.

Egy hevenyészett térkép fölé görnyednek, mely úgy néz ki, mint egy vadnyugati kisváros alaprajza. Az egyik épületen nagy dőlt betűkkel van felvésve „BANK”. Egyik szobájában egy feketekocka van bekarikázva, melyre egy nyíl mutat „széf” felirattal.
– Na ja, ezt simán megoldjuk. Viszont ezt az útvonalat felejtsd el. A kiírás szerint lesz plusz 3 bérlővész, és ha csak 2-es szintű a felszerelésük, akkor is simán leszedhetnek. Túl nyílt ott a terep.
– Jólvan nagyokos, akkor sétáljunk végig a főutcán?
– Hát ha nem is sétálunk, de szerintem ez lesz az ésszerű megoldás. – majd a térképre mutat – Nézd! itt és itt le tudunk húzódni, újra tölteni nem lesz időnk, de szusszanhatunk párat. A felállás ugyan az lenne, mint múltkor, én lekényszerítem őket a fedezékükbe, jó esetben egyet-kettőt le is szedek, te meg ott tartod őket. Odaadom a Henryt azzal végig lőheted az utca teljes hosszát.
– Felejtsd el! Tudod, hogy megközelítőleg sem vagyok olyan jó célzó, mint te. Én maradok a Mauser-nél.
A másik fintorog egyet;
– De olyan illúzió romboló az a fegyver! Szerintem csak azért engedélyezték, mert csak kétszer tudsz vele újra töltés nélkül lőni.
– Kit érdekel, ha az a két lövés biztosan talál.
Kopognak az ajtón. A sötéthajú hallkan még gyorsan lezárja a beszélgetést.
– Rendben, akkor marad ez a felállás, és lesz, ami lesz. – majd hangosan az ajtó felé – Gyere!
A lány jelenik meg az ajtórésben.
– Kész a vacsi! Lejöttök?
– Persze! – mondják szinkronban és mindketten feltápászkodnak a földről a térképvázlat mellől.
Ahogy elhaladnak a lány mellett, az finoman megérinti Ralf karját, és enyhe bűnbánattal, de sokkal több kajánsággal az arcán megkérdezi;
– Maradsz még vacsora után?
– Egy kicsit igen. – Mondja a fiú, és visszamosolyog a lányra.

by **Saibāitachi** Szomb. Ápr. 09 2022, 16:50

Design upgrade 2.0

by **Saibāitachi** Szomb. Ápr. 09 2022, 16:56

Az alább hallgatható meg Ita kedvenc dala, ami elég jól jellemzi Karasuval való kapcsolatát. Egyébként a dal a user kedvence is (Mily meglepő!), noha az ő kapcsolatait semmilyen szinten nem jellemzi a dal.

by **Saibāitachi** Vas. Ápr. 10 2022, 12:50

//Némi magyarázat a fentihez.//

A lány tőle szokatlan komolysággal nézett Ita szemébe, mely miatt az árnyharcos azonnal levágta, hogy ez most véresen komoly, és ha jót akar akkor nem űz belőle tréfát.
– És miért most? Nyilván oka van, ez egyértelmű. De nekem nem világos, miért nem vártál vele amíg elcsitul az ES körüli balhé.
Karasu néhány pillanatra eltöprengett, csak addig amíg felidézte a közelmúlt eseményeit. Ezek az események amik hatására a fiú egyre távolabb került tőle, mind fizikai mind érzelmi téren, némi aggodalommal töltötték el, ezért úgy döntött tesz ellene.
– Mert ha tétovázom, talán már késő lesz. Most még elérlek, de mi lesz később? Tudod garantálni, hogy nem távolodsz el annyira, hogy már el sem érlek többé?
Már a fiú száján volt, hogy „Naná!”, de még időben felismerte, hogy a kardforgatónak teljesen igaza van. A külső körülmények, melyekre neki szinte semmi befolyása sincs, lassan egyre távolabb sodorják a lánytól. Ezt csak a bolond nem látja, így egy rövid sóhajtól kísérve elfordította tekintetét a lányról, és csak ennyit mond;
– Világos.
Ha nem Hollóról és Kibermenyétről lenne szó, akkor most a beállt csend akár kínossá is válhatna, azonban ez a két személy sorsa már olyan szinten összefonódott, hogy ha az életük végéig néma csendben ülnének egymás mellett akkor sem lenne kínos. Annyi mindenen mentek már keresztül együtt, hogy az már egy teljes életre is elég lenne. Végül a lány törte meg a csendet, egy tompa, de őszinte mosollyal az arcán;
– Köszönöm! Az, hogy ennyire komolyan átgondolod a kérésem. Számomra ez azt jelenti, hogy érzel valamit irántam. Ha közömbös lennék, már nemet mondtál volna.
Ita újra a lányra emeli tekintetét. Szemében lágy gyöngédség tükröződött.
– Botor gyermek! – mosolyodott el – Persze, hogy nem vagy közömbös! Nagyon is kedvellek, sőt talán még azt is mondhatnám, hogy szeretlek. – a fiú tudta, hogy őszintének kell lenni, mert ez most nagyon fontos. – De tudnod kell, hogy nem beléd vagyok szerelmes.
– Igen, ezt már gyanítottam. – húzódott szélesebb mosolyra a lány ajka – De én viszont igen, és nekem megéri a kockázatot. Ha kudarcot vallok, és nem tudlak magam mellett tartani, az csak az én hibám lesz, nem teszlek érte felelőssé. Ígérem!
A fiút megérintették a lány szavai, melyeknek hatására, baljával a lány után nyúlt, és magához húzta, majd gyengéden átölelte és egy csókot nyomott a homlokára. Karasu a fiúra hajtotta fejét és viszonozta az ölelést.
Csak néhány pillanat telt el, és végül Ita döntött. Jobbjával elengedte a lányt és lehívta a személyes menüjét. Néhány kattintás, és a lány előtt egy kérelem ugrott fel. A kardforgató, könnyes szemmel okézta le az üzenetet, majd amit összeszedte magát;
– Köszönöm! – majd magához szorítva a fiút még egy kérdést is megengedett magának. – Mesélnél róla?
– Talán majd egyszer. – válaszolta, miközben emlékeiben felidézte mestere menyét – Most egyenlőre legyen elég annyi, hogy Ő a számomra elérhetetlen.

by **Saibāitachi** Csüt. Ápr. 14 2022, 13:55

Az árnyharcos már korán reggel érezte, hogy rühelleni fogja ez a napot, ennek megfelelően az ég-világon semmit sem kívánt tenni. Lement a fogadó alsószintjére és letelepedett az egyik bejárathoz közeli asztalhoz és az érkezőket, távozókat figyelte. Valamivel később azután Karasu is csatlakozott hozzá. Már előző nap megegyeztek, hogy jelenlegi anyagi helyzetükre való tekintettel, csak speciális megbízásokat fognak vállalni, és azok közül is alaposan szelektálnak majd. Persze így rengeteg szabadidejük lesz majd, eltekintve attól, hogy Ita időnként Kotaroval el-el járogat majd küldizni.
– Ha már úgy is annyi szabadidőd lesz, kicsit foglalkozhatnál a főzés jártasság fejlesztésével. Még jöhet olyan időszak amikor jól jönne majd, akár itt is. – kezdte a beszélgetést a lány, miközben a fejével a konyha irányába intett.
A fiú fanyar hangulata kiköszön a válaszából, amikor fintorogva megjegyzi;
– Tudok én főzni, méghozzá az épp megfelelő szinten.
– Nem. Nem tudsz. – szögezte le a lány, mire Ita az inventory-jából elővéve az asztalra tett egy üvegcsét.
– Már hogyne tudnék! Ezt nézd meg! Egy tökéletes minőségű T2-es poti.
A kardforgató elmosolyodott és kedvesen megjegyezte;
– Rendben értem, ma nem vagy rózsás kedvedben. – és ennek megfelelően nem is feszegette tovább a dolgot. Tudta jól, hogy ilyen hangulatban a fiú tökéletesen alkalmatlan a megfelelő döntés meghozatalára.
Noha a lány tudta, akadtak olyanok a környezetükben, akik ezzel nem voltak tisztában és az egyikük épp Karasu felé közeledett. Ita figyelte az ürgét, aki valahonnan még ismerősnek is tűnt neki, bár nem tudta honnan. A kezében lévő tárgy miatt az árnyharcos egyből felismerte a szerencsétlen szándékát, így felállt az asztaltól és a fogadó ajtajához ment amit szépen, jó szélesre kitárt.
A fickó eközben a fekete hajú szépséghez érve belekezdett a mondókájába. Még a felénél sem járt mikor Ita megkerülve őt az ajtóval átellenes oldalánál elővéve a két sait felprörgetve azokat védekező fogásra váltott, majd amikor az ürge kimondta, hogy „szabad-e” lecsapott. A két tsukagashira egyszerre érte el áldozatát aminek egyenes következményeként a felvillanó lila fényeffekttől kísérve a delikvens a nyitott ajtón keresztül nem épp önszántából, és még csak nem is a két lábán hagyta el az épületet. Az árnyharcos a bejárathoz lépet majd közölte;
– Ja ha nem lett volna elég világos, akkor: NEM! – azzal szépen becsukta az ajtót.
Miután visszaült az asztalhoz, a megdöbbent lány feltette az amúgy elég kézenfekvő kérdést;
– Ez meg mégis mire volt jó?!
Itachi komor arca nem lágyult egy hajszálnyit sem, úgy figyelte a kérdezőt néhány pillanatig, majd miután jogosnak ítélte a kérdést belekezdett a magyarázatba.
– Gondolom keleti lévén, nem igazán vagy tisztában ennek az ünnepnek a miértjével, illetve a hozzá kapcsolt szokások eredetével, jelentésével. Vagy tévednék?
– Annyit tudok, hogy a keresztények Jézus haláláról, illetve a harmadnapra történő feltámadásáról emlékeznek meg az ünnep kapcsán.
– Igen. És azt tudod-e hogy kapcsolódik ehhez a nyúl, a tojás és a locsolás?
– Nem. – hangzik a rövid és tömör válasz.
– Nem is csoda. Mert sehogy. – dől hátra az árnyharcos, miközben visszagondol arra neki hogyan magyarázta el az apja, hogy mi is ez az egész valójában. Nem kedvelte különösebben az öregét, de azt elkellet ismernie, hogy olykor azért hasznos ismereteket is megosztott vele. – A nyúl az angol-szász tavasz és termékenység istennőjének a szent állata, mely egy roppan termékeny szapora állat. És ezt az istennőt úgy hívták Eostre // magyarázatként: erre az istennőre eredeztetik vissza az ünnep angol Easter elnevezését//. A tojás az istennő egy kedvenc nyulának aki a mítosz szerint a holdon élt, volt a mániája, és szintén a termékenységgel volt összehozható. Az istennő tiszteletére rendezett ünnep pontosan egybe esett a Zsidó pászkával, amit Krisztus ült meg a halála napján az apostolaival. A korai egyház gyakorlatilag nem tett mást mint átvette ezt az ünnepet, még a nevének a megváltoztatására sem nagyon tett erőfeszítést.
A fiú úgy gondolta ennyi magyarázatnak elégnek kell lennie, noha a lényegről megfeledkezett. Karasu azonban nem.
– Oké, de hogy jön ide a locsolás?
– Ja igen. – Kapcsol a fiú, hogy e téren még adós egy magyarázattal. – A locsolás, egy középkori csajozós duma. Olyasmi mint napjainkban, amikor a fiú a disco-ban a lánytól megkérdezi: „Meghívhatlak egy italra?” ~”Meg hát!”~ – jutott eszébe a klasszikus vicc poénja, majd folytatta – A jelkép pedig roppant egyszerű. Szalonképesen fogalmazva a férfi abbeli kívánságát fejezte ki vele, hogy az ivarsejtjeit a hölgy ivarsejtjéhez kívánja eljuttatni. Persze ne érts félre, nem érdekel engem, hogy ki miként és mivel ünnepel, egészen addig, amíg ebbe nem akar téged is bele vonni.
Amint Holló megemésztette a hallottakat, ajkai egyre szélesebb mosolyra húzódtak.
– Értem! Szóval egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy fél-té-keny vagy! – a féltékeny szót tagolva mély búgó hangon a fiúhoz közel hajolva mondta.
– Dehogy vagyok féltékeny! – védekezett az árnyharcos, de amint a lány szemébe nézet, és meglátta azt a mély huncut csillogást benne, már ő is elmosolyodott és hozzá tette – Na jó! Talán egy kicsit.
Közben hálás szívvel arra gondolt, talán nem is lesz olyan borzasztó ez a nap, így hogy Karasu vele van.

by **Saibāitachi** Pént. Okt. 07 2022, 13:57

A mögöttük lévő folyosót és a róla jobbra, balra nyíló szobákat már megtisztították, így jó eséllyel onnan nem várható mob. Az előttünk lévő helyiség sem tűnik vészesnek. A megjelenő mobok ugyan nagy számban vannak, de a szintjük messze elmarad a kardforgató és az árnyharcos szintjétől így nem jelentenek kihívást. Sorra pukkannak el Ita elött a saiok villanásai nyomán, de az utolsó felé megindított egyenes vonalú támadás nem a várt eredményt hozta. A fiú fegyverének hegye elérte az ellenfelét, azonban a villanás és csilingelés helyett hirtelen vak sötétség vette körül.
~Még nem haltam meg~ volt az első gondolata. Majd pörgette tovább a gondolatait. ~Paralízis nem lehet mert attól még látnék. Ellenfél sem volt több és csapda sem lehet.~ Amikor tanácstalan volt, mindig a társához fordult segítségért, ami ugyan most nem volt kivitelezhető, de ösztönösen a megszokásának rabja ként, ha a lányra gondolt mindig megérintette hüvelykje hegyével a gyűrűsujján meglapuló tárgyat. A döbbenettől a lélegzete is elállt. A gyűrű nem volt ott. A fellépő aggodalom csak tovább rontott a helyzeten, szíve egyre hevesebben kezdett kalapálni.
A környezetéről kapott információk végül lassan tudatosultak benne. A szívverésével arányos ütemű figyelmeztető csipogás, az orvosi gépek csendes zúgása, a helyiség tompa fénye ráébresztette, hogy már nem a játékban van, hanem egy kórteremben. Balkarján enyhe melegséget érzett. Ahogy erőlködve kényszerítette izmait, hogy arra forduljon, elsőre egy ismeretlen hajzuhatagot látott, ami eltakarta a lehajtott fejű lány arcát. Majd a felvillanó emlékképek eszébe juttatták a SAO-ba lépését megelőző életét.
– Lina? – kérdezte bizonytalanul.
A sűrűsödő és erősödő csipogásnak, a fiú mozgolódásának, majd halk elgyötört hangjának a hatására az ágy mellett ülő lány felemelte fejét, és álmos tekintettel nézet Itára. A körülményeket meghazudtoló gyorsasággal fogta fel a helyzetet.
– Magadhoz tértél! Végre ébren vagy! – borul az ágyon fekvő nyakába, de néhány másodperc múlva már egyenesedik is fel, és a tőle megszokott komoly üzletasszonyi valóját felöltve folytatja – Azonnal értesítem a szüleid. Szét fogja vetni őket a boldogság! – jelenti ki, majd mobilját elő véve kimegy a folyosóra telefonálni a fiú értetlen elkerekedő tekintetétől követve. ~Hogy mi van! A boldogság? Az én szüleimet? Miattam? Kizárt!~ Tökéletesen meg volt győződve arról, hogy ha apja tudomást szerez az illegális belépéséről a játékba, majd a házuk egyik jó mély pincéjében eldugja és még azt is tagadni fogja, hogy valaha is volt neki egy fia. Erre felébred egy flancos kórház, flancos VIP kórtermében, és közlik vele, hogy a szülei örülnek majd neki. Az első gondolata az volt, hogy valami okból egy alternatív világba ébredt, ahol ő nem egy nem kívánt fiú elsőszülött, hanem olyan, akit szeretnek. persze ezt azonnal elvetette a valószinűtlensége okán. De ettől még nem került közelebb a helyzet megértéséhez.

Csak jó néhány nappal később a barátjával folytatott beszélgetés során, és sok új dolog megismerése után értette meg, hogy mi is történt a családjában az alatt a két év alatt, amíg ő a SAO-ban rekedt.
– Bocs de még mindig nem értem. – mondta a barátjának, a házuk hátsó oldalán lévő kis teraszon üldögélve, miközben a hegyeket bámulták.
– Jó akkor közelítsük meg máshonnan. – kezdett bele ismét a magyarázatba Ralf mélyet sóhajtva – Biztos te is hallottad már azt a mondást, hogy ’Igazán akkor jössz rám, mennyire fontos neked valami, ha elvesztetted’. Nos a családoddal is valami ilyesmi történt. Miután kiütött a NerveGear rájöttek, hogy te nem vagy olyan reménytelen eset, és hogy valójában nem is vagy annyira haszontalan. – Majd kaján vigyorral hozzáteszi – Bár az is igaz, hogy elképzelésem sincs mire alapozzák ezt.
A fekete hajú srác mélyen elgondolkozva bámult maga elé, annyira, hogy ki sem értette az élcelődést a szőke utolsó mondatából. Az élete gyökeresen és visszavonhatatlanul végérvényesen megváltozott. A korábban nem kíván, nem is szeretett, de megtűrt fiúból, a családi vagyon, a gyár, a cég jövőjének záloga lett, akit szeretnek és tisztelnek. Ennek tetejében a Linával kötött eljegyzése okán, nem csak a saját, de még Ralf családjának jövője is az ő vállán nyugszik. A két örömapa, már el is intézte a cégeik fúzióját. És Ralf még csak nem is haragszik miatta, sőt inkább örül, hogy a kettős sógorsági álma végül még is valóra válik. Bár az is igaz, hogy a részvényei után az osztalékot ugyan úgy kapja a cégvezetés nyűgje nélkül.

Néhány hónappal később, egy kettős esküvőt követően valahol Passauban egy feketehajú német fiatalember szívében, egy feketehajú japán lány iránt érzett mély szeretete, lassan de biztosan csupán tompa hiányérzetté satnyult, miután ez a fiatalember elhatározta, hogy a valóságban, a mellette élők életét teszi boldoggá.

by Ajánlott tartalom

Kibermenyét emlékek

Kibermenyét emlékek

ES を偲んで

Karasuhoz való viszony

Karasu és Itachi történetek

Karasu és Itachi történetek

Vége

Re: Kibermenyét emlékek