[Küldetés] Végtelen Történetek

Megvakarom szegény Rózsika nyakát. Az eső hamar leszáradt róla, de azért még mindig kisebbek voltak a lángjai. Bár a rendszer is kiszárította volna, a magas testhőmérséklete is segítette mellé. A kincsem egy kicsit talán még morci lesz egy ideig, de nagyobb baja nincsen szerencsére. Ejj.. lehet majd be kéne szereznem egy tűzálló, vízlepergető esőköpenyt lovak részére. Heh… bár csak villámcsapás biztosnak, és kopásállónak kéne lennie, és azt a kabátot az égvilágon semmi sem szedné szét… De hopplá kicsit elkalandoztam. Szemeimmel Miriékat nézem, de úgy tűnik egyelőre semmi különös nincs, legalábbis konfliktusokat, vagy az előjeleit nem nagyon láttam. Mindaddig, míg egy új srác nem érkezik hozzájuk. Eddig is úgy tűnt, hogy elvannak az egyik itteni lánnyal, akinek az arcát innen nem nagyon látom, de a fiú érkezése még nagyobbra növelte a csapatlétszámot. Bár nem aggódtam. Ha a fiú próbálkozna valamivel Miritől úgyis kapna egy-két szépet, vagy legalább egy jónagy rúgást a lába közé. Hm… vajon itt van, fájdalom jut eszembe? Jó, végül is, még a játékban vagyunk, viszont mondjuk egy-két animénél, pont színesítené az élményt a fájdalom. Bár mondjuk jobb is, hogy nincs. Így is eléggé parázok én, hogy melyik elmebeteg anime fog következni. A Higurashi no kuro ni utána, vagy mi volt a címe, már tényleg aggódok mibe raknak minket. Bár szerencsére akkor egyikünk sem került hullazsákba, szögekkel átütve az ujjainkat... fú… ez még mindig végigborzolja a hátamon a szőrt, akárhányszor belegondolok. Na de az eső kezdett alábbhagyni, így lassan mi is csatlakozhatunk a többiekhez. Még egy kicsit várok, majd végül mikor már tényleg alig-alig csöpögött már valami, Tűzrózsával az oldalamon a négyes felé tartok, hogy tönkretegyem a nemi egyenlőség arányokat. Persze csak a létszám ügyében, ne gondoljon senki semmi rosszra. Mikor közelebb érek, szinte meg is torpanok, mikor azt hiszem, hogy Szophiet látom, de persze nem ő az, hanem valaki más. És még be is mutatkozik… még szerencse, mert már majdnem le Szophieztam, és úgy érzem nem csak én gondoltam erre rögtön, mikor megláttam. Bár még kissé távolabb voltam tőlük, azért még hallottam a beszélgetések menetét… bár azért úgy tűnik lemaradtam az elejétől, mert egy-két szakaszt nem nagyon értek mit miért mond. Végül mikor odaérek, fáé lázzal átkarolom Atot, és magamhoz húzva, adok a fejére egy barackot. Majd kicsit csipkelődő hangon leszidom.
- Enje Ato, hát nem úgy illik, hogy bemutatkozz, ha bemutatkoztak. Amúgy én Kusumi Ayani örvendek, a lángoló tűzpaci meg Tűzrózsa a kiskedvencem. – bökök az éppen ideérő lángparipára, aki fejével bólint egyet üdvözlésképpen - Amúgy meg Ato. Mindegyik világnak megvan a maga törvénye. Ennek a világnak is. Bár van egy olyan érzésem, hogy itt nagyban játszik valamilyen necromanta, vagy shinigami. – ám ha ezt a lány sértésnek venné, gyorsan még visszakozok – Bocs a vádakozásért… csak már jó pár helyen megfordultunk már, és jószerével, már fogalmunk sincs, hogy mi a lehetséges, és mi a lehetetlen.
És végül is nem is nagyon tévedek. Beszéltünk már Shinigamival és a macskájával, összetalálkoztunk egy hentesbandával, jártunk egy kísértet járta büfében vagy miben, és még egy-két másik emberkével is beszélgettünk. De egyelőre semmi közös pontot nem találtam, szóval egyelőre még maradnak a találgatások.

A bemutatkozások végül elérik a hatást, és a fiú is ugyanígy tesz… Hm… Furuya….Chihiro…. Fú de ismerős egy hangzása van… Pedig tudom, hogy hallottam valahol. A fiú viszont igen érdekes árnyalatban kezdett el most kinézni. Paralízis? Ám ekkor eleredt az orra vére… mi? o.o Az orra vére? Vére? Vér?????? És igen tényleg. Furuya tényleg vérzett. Ezek szerint… ha velünk történik, valamit ugyanúgy történik, mint a valóságban? Jaj… Azt hiszem jobb lesz, ha óvatosabb leszek. A lány magyarázata viszont tovább kattogtatott egy-két kereket a fejemben… Hortenzia… Zombi… sápadt lány vörös szemmel… macskafüles srác zombi mániával…. és jött a kulcsszó… Báábúú.
- Ezaz! \o/ - bár ezzel a kitöréssel lehet magamra hívtam a figyelmet, így ha furcsán néznek rám, kissé zavartan megvakargatom a fejemet, és kicsit halkabban de bocsánatot motyogok – Bocs… bocs… csak sikerült betájolnom hol is lehetünk… - majd felbátorodva a lányra nézek, majd a fiúra, végül megint a lányra – Rea-chan amúgy hogy szolgál a…. hát egészséged nem pont a legmegfelelőbb szó, inkább maradjunk a fizikumnál. Sikerült már kontrolálni az erődet? – mosolygok rá a lányra.
Természetesen ezzel elárulhattam magamat, ha nagyon szemfülesek, hisz én nem tudhatnék a zombi erőkontroll hiányáról…. vicces volt, amikor az animéban kitépte azt a betonpadot a földből… Hm… erről jut eszembe.
- Rea-chan… amúgy… egy percre velem jönnél egy pillanatra? Szeretnék valamit megpróbálni négyszemközt… – kérdezem tőle. Nagyjából arra számítok, hogy Furuyára pillant tőle várva valami választ, de ha így tesz, gyorsan hozzáteszem – Gyorsan túl leszünk rajta, csak ki szeretnék próbálni valamit. Tudod, ahonnan mi jövünk az emberek… különleges képességekkel rendelkeznek. És hátha sikerül eltüntetnem azt a csúnya sebet az oldaladról… bár… a zombi mivoltoddal nem tudok mit kezdeni…. de ha ahogy gondolom, most nem is szeretnél visszaváltozni. – persze már várom azt, hogy honnan tudom ezeket, és hezitálás nélkül egy huncut kacsintással hozzá fűzöm – Ez titok.
Bár mondjuk, szép lenne, ha felsülnék a képességgel. Így előbb leguggolok, és a földre helyezem a tenyerem, majd megpróbálkozok előhozni a kristályomat valamelyest (3. képességem, hogy egy mobfogó kristályt idézek elő). Bár mondjuk vigyáznom, kell vele. Lehet, ha sikerül, és Rea-chan meglátja, akkor elveszti az eszét és a zombi ösztönök feltörnek…. Az nagyon nem lenne jó… Viszont ha sikeres akkor minden rendben lesz. És képes lehetek talán begyógyítani a lány sérülését 1. képességemmel (a saját HP pontomat átadva másoknak). Bár… ha ez a küldi története reálisabb alapon történnek.. akkor lehet, hogy én most átveszem az ő sebeit? Vagy netán random sérülések jelennek meg rajtam? Ej….. fú lehet ezt még meg fogom bánni… de végül is az ajánlatomat megtettem.

Talán Miri kérése talált meghallgatásra, talán nem, mindenesetre felvillan előttetek a már ismert üzenet, eltűnik, és kék fénnyel kísérve az eddigi szereplők eltűnnek a szemeitek előtt. Ahogy a világ elmosódik és egy újabbnak adja át a helyét, joggal felmerülhet a kérdés, hol volt jobb: itt vagy amott?
Fém csendülése üti meg a fületeket, ahogy akár akarva, akár akaratlanul léptek egyet előre, háta, oldalra. Furcsa, és egyáltalán nem barátságos küllemű emberek vesznek körbe titeket, van itt alacsony öregasszony, kövér matróz, sebhelyes arcú kalóz, és még sorolhatnám. A pittyegő hangokból és abból, hogy at ablakon túl a végtelen sötétséget és némi csillagot láttok csak, arra lehet következtetni, hogy egy űrhajón vagytok.
Egy igen sötét hangulatú űrhajón.
-Naaandakore'? -szólal fel nagy hévvel a kerek, fekete google-t viselő, kövér matróz. -Ezek meg kik, a tökömbe is?!
Egy nő emeli fel a kezét a háttérben, mire mindenki szétszéled, utat engedve neki, még az eddig nagyszájú alak is befogja a pofáját. A szőke szépség nem megy a közeletekbe, de szinte süt róla, hogy valami nagykutya lehet errefelé, szigorú tekintettel végigmér titeket, majd int a fejével, mintha csak azt kérné: No? Magyarázatot várunk.

Atoru 750 szó. Feldarabolhatja nyugodtan, nem kell egybe megírni.
Ayani 500 szó.
Határidő a következő hétfő :3

/Kösszönöm, Argo-san /

- E-elnézést, Aya... - próbálok bocsánatfélét kinyögni, amennyire sikerül. - Mint ahogyan a lány is bemutatott, Atoru vagyok. Örvendek... - mondom, talán halkabban a kelleténél. Pedig olyan jól indultam! >< Most pedig újból csak egy félénk kisfiú vagyok, semmi több...
Bár meg kell vallani,  ha én kisfiú vagyok, akkor Mirika minden bizonnyal egy törpe kislány. De az ilyen gondolatokat nem hallhatják meg a fülei...
Amikor a srác elmondja, hogy a Szophie klón egy zombi, először meglepődök. Azt azért nem vártam, hogy zombikkal fogunk találkozni, még ha csak eggyel is. Ez egy kicsit meghozta a kedvemet, és már kérdeztem is volna több dolgot, de ekkor eszembe jutott egy gondolat. A mai napig szidom magam érte, hogy miért pont akkor és ott gondoltam ilyenekre. A gondolat egyszerű volt, és érthető: Vajon azokat is fel lehet támasztani, akiket én vesztettem el?
És ennyi elég volt ahhoz, hogy a "mélybe zuhanjak". Bár ott voltam Mirivel és Ayával, de úgy éreztem... Olyan volt, mintha én csak egy külső szemlélő lennék. Egy idegen, aki nézi, hogy a többiek hogyan bolondoznak, ugratják egymást, és érzik jól magukat. Nekem semmi kedvem nem volt jól érezni magamat. Újból a felszínre tört bennem a bátyám, szeretett szüleim és Licht arcképe. Csak adják az istenek, hogy ne kelljen több nevet is felsorolnom egy másik alkalommal. Persze akkor még nem tudhattam a fájdalmas igazságot Judyról, de talán jobb is volt így.
Észre sem vettem, és már azt akartam kérdezni a sráctól, hogy nem mondaná-e el nekem, hogy mégis hogyan működik ez az egész feltámasztós dolog. Gondolom ő nem a Frankestein-megoldást alkalmazta, hiszen ennél a háznál kötve hinném, hogy elő tudna állítani annyi elektromosságot, amennyi egy agy "újraindításához" szükséges.
Akkor viszont valami mást kell alkalmaznia. Csak a hortenzia elég lett volna ahhoz, hogy életben tartsa a zombikat? Nem hinném. A virág csak a folyamat fenntartása érdekében fontos. Használ még valamit... De vajon mit?
Lehet, hogy mágiát is lehet használni itt. Az előzőben volt egy lány, akin valamiért nem lehetett segíteni, az azelőttiben pedig volt egy démon, és már egy shinigamival is összefutottunk. Lehet, hogy ez a srác is egy nagy és erős mágus, akinek van elég manája, chakrája, vagy az a dolga, ahogyan itt hívják a mágikus erőt.
Rendben, ez a srác nem egy nagy mágus... vontam le a következtetést, miután kijelentette, hogy ő csak a zombikat szereti, és nem kér Mirikából. Most komolyan, hogy mondhat ilyet egy épeszű ember? Mirika szép, okos, erős és cuki... Ezek mellett pedig Anatole Saito barátnője, tehát nem lenne ildomos kikezdeni vele.
Persze, ekkor még élt Anatole is, amikor ezt mondtam. Nem is gondoltam volna, hogy egyszer meg fog halni... De ez ellen már nem tehetünk semmit. Csak azt, hogy támogatjuk Mirikát.

Mirinek kezdett elege lenni ebből a világból. Én támogattam az ötletét. Minél előbb elhagyjuk ezt a halállal körüllengett helyet, annál előbb leszek jobban. Legalábbis ebben reménykedtem... És Fortunának hála, így is lett.
Egy kicsit izgatott lettem, amikor megláttam a legénységet, és azt, hogy éppen az Arcadián lehetek, életnagyságban. És itt volt mindenki, ha jól láttam. Legalábbis Kai és Yattaran itt volt... El sem hiszem, hogy láthatom őket élőben! *-*
Aonban Kainak lehet, hogy nem fog jólesni, amit most fogok tenni, de... Majd kiderül. :3
- Sajnálom Yuki Kai-san, de a kapitánnyal szeretnék beszélni érkezésünkről, ha meg lehet oldani.- válaszolom a lánynak. Milyen fiatal, és mégis milyen sokra vitte már Harlock kapitány mellett. Igazán belevaló lány...
Ahww, még mindig alig hiszem el, hogy itt lehetek. Gyerekkorom egyik nagy kedvencei között. És itt van a kapitány is, meg Tadashi is, meg, meg mindenki! >< Érzem, hogy jól fogunk szórakozni. :3

(még pótolni fogok 156 szót ^^" És még egyszer köszönöm. )

Kai... meglepődik. Nagyon is. Nem csak az udvarias kérésen, mindinkább talán azon, hogy ismered. Alaposan végigmér, még közelebb is hajol hozzád, majd megkérdi:
-Ismerlek egyáltalán?
Ayani és Mirika a jelek szerint lelaggolt egy picit, vagy csak nagyon meglepődtek a hirtelen váltáson. Yattaran dülöngél ide-oda, ahogy szokott, a többiek pedig kíváncsian lesik a történéseket egészen addig, amíg meg nem látnak valamit a hátatok mögött, és inkább elszelelnek, ki-ki a maga dolgára. Csak Yattaran, Kai és egy fiatal férfi marad mellettetek.
Kai végül hátrébb lép, mormogva valamit, és addig marad az egész így, amíg meg nem fordultok. Hisz az ember általában ezt teszi. Persze, aki nem akar, annak nem muszáj, de ha mégis megteszitek, vagy csak egyikőtök, az már láthatja a fölétek magasodó, tiszteletet parancsoló alakot.
Magát Harlock kapitányt.
-Hogy kerültetek ide. És mit kerestek itt? -teszi fel a két egyszerű kérdést, nyugodt hangnemben. A fekete madár izgatottan tipeg a vállán, majd szárnyra kap, elsuhan a fejetek felett két centivel, és megállapodik a nagy bársony trón mellett levő állványon, ami egyébként is a helye általában. A kapitány pedig várja a választ rendületlenül.

Ayani 750 szó, feldarabolhatja ő is :3
Miri 500 szó.

Yuruya elsőre úgy tűnt vissza fog utasítani. Számoltam ezzel a lehetőséggel, de én csak jót szeretnék neki… meg mondjuk a másik oka az volt, hogy reméltem, hogy a gyógyításom valamivel hátráltatja a rothadást, de ezt nem akartam kimondani hangosan, hátha a végén még hiú ábrándot keltek a lányban, vagy a fiúban, és a végén még nagyobb bajt csinálok, mint amiben vagyok. Végül sikerült áttörni az összes védelmen, és végre meg is indultunk, hogy egy kicsit kettesben legyünk a lánnyal. Végül mikor már nincsenek hallókörben a fiúk, és Miri, máris felvázolom a tervemet a lány elől, aki mint várható volt meglepődött, és megrémült a kis információim miatt. Ez jogos, hisz én is meglepődnék, ha valaki olyan dolgot tudna rólam, amit senkinek sem mondtam még el. Megvakargatom az arcomat, miközben várom, hogy eldöntse végül, hogy mit szeretne. Én teljesen kész voltam neki bármikor segíteni, így ha most nem is később is szívesen megpróbálom. Eközben a kristályommal ügyködtem, melyet sikerült a felszínre hoznom. Megnyugtatott a tény, hogy a képességeink birtokában vagyunk még. Mosolyogva nézem a kíváncsi kis Babut. Szerencsére nem történt vadulás, pedig elviekben két Foszló Zombival vagyok együtt. Vagy ők még csak sima Zombinak számítanak? Hm….. Na, mindegy, végül a gondolkodásomat Rea szakítja félbe. Kicsit elhátrált, így mielőtt válaszolt volna, már sejtettem a válaszát. Megköszönte, de visszautasította az ajánlatomat. Jobban belegondolva talán sejthettem volna a legelején is. Rea így szerette magát, mert Furuya zombiként szerette. Hm… kíváncsi vagyok, vajon hogy állna a kapcsolatuk, ha én most fognám, és meggyógyítanám a lányt. Bár nem hiszem, hogy képes lennék, rá de kíváncsi vagyok mi sülne ki belőle.

Végül eldőltek a dolgok, és inkább nem teszek semmi újat, viszont annyi biztos, hogy a képességeink még megmaradtak, aminek talán még hasznát tudjuk tenni. A lényeg azonban nem ezen van. Már el is határoztam, hogy amint lesz egy nyugodt percünk, beszámolok nekik a fejleményekről, viszont ahogy indulok vissza, alig pillantok rá a többiekre, szinte éreztem, hogy jön a teleportálás. Vagy csak reflexből gondoltam ezt, hisz az előbukkanó üzenet már jelezte is nekünk. No mindegy a lényeg a lényeg, hogy a teleportálás megkezdődött, és hátrahagytuk Rea-chanékat, és a zombis világukat. Erről jut eszembe, vajon míg itt bent raboskodtunk kijött már a 2. évad? Eh… ez nem fontos a fenébe is, inkább azon kéne agyalnom, hova a francba kerülünk. Végül a pixelek szerte szóródnak, és a kép elénk tárul. Ahogy az utolsó kék pixelecskék is el-eltűnögetnek, kis híján hátrébb ugrok meglepődöttségeben. Egyrészt az okozta az ijedtemet, hogy valami… űrhajó félén lehettünk. másrészt, hogy teljesen körbe voltunk véve. Végül az egyik pasas megszólalt, és hogy őszinte legyek, nem éppen barátságos hangnemben, és modorral. Már azon voltam, hogy harci állást veszek fel, és hívom a pacimat, amikor egy nő lép be a látókörünkbe, miközben az emberek szétválnak előtte. Vajon ő a góré? Hm fogalmam sincs. De honnan a fenéből olyan ismerős a dagi. Végül megszólal Atoru, és mivel név szerint szólította az… egyiket, így úgy vélem tudja, hol lehetünk, ez valamennyire megnyugtat. Bár én nem ismerem az animét vagy filmet, de azért én megvártam volna, míg kérdeznek, mert fogalmam sincs, mennyire veszik ezt pofátlanságnak, hogy így hirtelen nekikezdünk.

// 500 szó //

// és ezzel az összes hiányzó kör pótolva @.@ azt hiszem most kivagyok //

Úgy tűnik nem én voltam az egyetlen, aki meglepődött, hogy Ato ismeri az alakot, hanem a lány maga is. Kicsit érdekes volt nyugton nézni, hogy a csajszi átméri Atot. De végül azért csak jött a kérdés, amit már vártam. Őszintén… mást nagyon nem válaszolhatott volna, tekintve, hogy előző világban is, mikor ráköszöntem Rea-chan is hasonlóan reagált. Azthiszem… fú… nem vagyok benne biztos, de arra emlékszem, hogy meglepődött, amikor a kis titkáról beszéltem. Atora pillantok, majd a nőre. Remélem nem fog semmilyen vita kitörni itt. Az a halálfej a nőci ruháján elég rossz „aurát” áraszt ki magából. Meg a dagi sem valami bizalomgerjesztő… meg az a tény is, hogy körbe vagyunk véve.
~ Ejj, hol vagy picim… - nézek körbe Tűzrózsát keresve.
Hirtelen azt veszem észre, hogy egy kicsit… megfogytunk. Homlokom ráncolódik, ahogy elmélyülten próbálok rájönni, mégis hova a fenébe tűnt az előbbi bagázs. Legalábbis a nagy része. A nőci és a pasi felé fordulok, akik mintha picit idegesek lennének. Ohó… miről maradtam le? Bár sokáig nem kellett ezen filóznom. Miri felé, meg Ato felé fordulok, akik viszont nem arra figyelnek amerre én. Eh.. Akkor valami van mögöttünk.. őőő de ezt hogy a francba nem érzékelte akkor az Észlelésem? Ahogy megfordulok, észreveszek egy sötét alakot, a vállán egy… egy… keselyű? Am… nem az nem az. Fú, te ezt én meg nem mondom milyen állat ez a dög, de a fickó látványa és kisugárzása valamiért a frászt hozta rám, de úgy kábé, hogy a hátamon végigszaladt a hideg. Brrrrr…..  Viszont nem tudom, hogy mákunkra, vagy éppen pechünkre… de Miri gondolt egyet, és előcsapott kapitánnyá. A fejemet fogom csak erre, és inkább nem szólok semmit sem. A végén még én lennék a ludas… viszont miért én vagyok a hajóorvos? >.< én miért nem lehetek tiszt, hm! -^- most megsértődtem. Jó nem, de azért bosszant már néha, hogy engem mindig csak szanitécként tudok helytállni… ez… kicsit elkeserítő… Eh… Ráadásul Tűzrózsa sincs jelen. Eh… Ilyen az én szerencsém. Miri hajós trükkjét, ahogy hallom viszont elég hamar… megdöntik. Erre most nem tudok semmit sem mondani. nem is értem, hogy hogyan gondolhatta, hogy egy űrhajón nincsen űrhajó radar. Legalábbis a sci-fikbe szokott lenni. Amúgy általánosan viszont nem tudom. Úgy már lehet nem biztos. Reménykedve nézek Ato felé, aki olybá tűnt, hogy fel felszólal, és próbálja megmenteni a helyzetet. De mikor meghallom, hogy négyszemközt akar beszélni a kapitánnyal, csak némán nyögök egyet. Most komolyan… ha eddig jól értem a dolgokat, akkor a fickó egy kapitány… a kapitányok meg nagy befolyású emberek. Ato , hogy remélhette, most komolyan, hogy sikerül félre hívnia a fickót. Viszont legnagyobb meglepetésemre a fickó intett, és hagyta Atot beszélni. Még ha mégsem úgy, ahogy tervezte. Nos amit hallottam, abból kábé semmi nem esett le mit miért mondott, ám mikor térdereereszkedett, már el kellett filóznom, hogy nekünk is így kéne tenni. Viszont Miri már megint nem bírta ki. istenem, hát nem lehet igaz, hogy nem bírja megállni, hogy ne szóljon közbe valami szemtelenséget. Lehet, hogy megfeledkezett róla, de nem tudjuk, hogyha a küldetés közben meghalunk, akkor az csak bukott küldetésnek számít-e vagy tényleg Game Over! Picit mérgesen nézek Mirire. Ám  sokkalta mérgesebb lettem, akkor amikor kiadták az elfogásunkat. Két alak kezdett el minket a cella felé taszigálni, ám miközben haladtunk egyszer csak Tűzrózsát pillantom meg, kit vadul próbál kitörni az őt lefogó göncök szorításából… sikertelenül.
- Tűzrózsa! Picim! – kiáltom rémülten a petem felé fordulva.
Felé nyúlok, és indulnák a segítségére, amikor erős kezek ellen tartanak, és nem engednek. Hiába erőlködök nem sikerül kiszabadulnom a szorításból, és Tűzrózsa egyre inkább eltávolodott tőlünk, míg el nem vesztettem a tekintetemmel. Fájdalmas tekintettel, szinte összerogynak a lábaim a saját súlyom alatt is. észre sem vettem végül, hogy megérkeztünk a cellába, de miután ott voltunk és a lézerrácsok bezártak minket, én ernyedten dőlök neki a falra, majd lecsúszva rajta a földre ülök. Ha nem lett volna ez a mini szoknya, akkor most a térdeimet felhúzva ültem volna, és fejemet nekitámasztanám, ám mivel Ato itt volt, ez az ülés… hát… nem annyira szerencsés… már ha azt akarom, hogy lássa a bugyimat, akkor szerencsés, de én nem akarom…  így inkább a lábaimat magam mellett elvezetve Z ülésbe ülök, és csak a vállaimmal dőlök a falnak. Szomorú voltam, hogy nem bírtam a petem segítségére sietni. És bár Mirire is mérges voltam, nem szidtam volna le ezért, mert nem akartam, hogy megharagudjon egy ilyen apróságért… Viszontesküszöm, ha Tűzrózsának baja esik, akkor Miri is kapni fog. Atora alig-alig figyelek, mert annyira elfoglalja a figyelmemet az a tudat, hogy megpróbáljam felidézni merre hoztak minket, és milyen irányba kezdték el a kis tűz pacimat is elhurcolni. Az biztos, hogy Ato tudás jól jönne most, hogy csak ő ismeri a hajót. Vagy Miri is ismeri? Eh fogalmam sincs így hirtelen. Miri viszont ismét… már sokadjára akcióba lép. Már azon voltam, hogy leállítom, amikor is elárulta mit akar tenni? Kiszabadulni? Az már mindjárt más. Így hát némán állok, és izgatottan várom, mi történik, ám mikor a lézer eléri, a tükröt ösztönösen behúzom a nyakamat, ahogy a lézernyalábok elkezdtek csapdosni. Ám mikor ismét kinyitom a szemem pixelsokaság fogad. Azonban hamar elkerekedik a szemem. Mirit, és Atot már elnyelték a pixelek, és pár pillanaton belül, már ott sem voltak. Ám körülöttem csak nagyon gyéren repkedtek csak a pixelek. Rémülten körbenézek, hogy mi a franc történt. Ebben a pillanatban megszólalnak a riasztók, és a távolból kiáltások zaja tör át a sziréna hangján. Rémülten húzódok hátra a cellába, attól félve, hogy értem jönnek. Ám ahogy közeledett a hangismerős nyerítést hallok meg. Tűzrózsa! A kisült lézerrács felé szaladok, és kiugrok a folyosóra. A távolból. Tűzrózsát pillantom meg. Ő körülötte is megjelentek a kék pixelek, és úgy, mint nálam, őt is elég gyéren vonták csak körbe, ám ahogy közeledett a pixeláradat egyre jobban kezdett felélénkülni. Hát ez az! Tűzrózsa nélkül nem tudok el teleportálódni! Utolsó reménysugár gyúlt, és én is megindultam a pacim felé. A kék pixelek szinte, már eltüntették a szemem elől, majd fáradt mosoly jelenik meg az arcomon.
- Tűzrózsa!
Ahogy átkaroltam a pacim nyakát a világ teljesen eltűnt, és minket is elragadt a teleportáció. Ám ami fogad… az csak feketeség. Tűzrózsa halvány fényébe ám felismerek két alakot.
- Miri, Ato! – intek boldogan barátaim felé.

-Igazán köszönöm mind a dícséretet, mind az ötletet. Legközelebb ki is fogom vitelezni, amint megalkottam az algoritmust hozzá. -Szinte halljátok a hangon, hogy elmosolyodik, szívében pedig tényleg örül mindannak, amit hallott tőletek. Még valami távoli, fura zörej is megüti a fületeket, mintha egy ceruzával épp egy papírdarabra írnának, majd a zörej elhalkul és ismét csend vesz körbe titeket, hogy szabadon vitatkozzatok vagy épp az elveszett, majd előkerült petnek örülhessetek.
Miután Ato és Miri már kifejtette véleményét, a hang ismét megszólal.
-Valójában egyenlőre pont az lenne most a lényeg, hoyg a szereplők nem tudják, mi történik velük. Ez még afféle béta-fázis. Én és pár kollegám dolgozunk egy olyan küldetéssorozaton, amely régi animék, játékok és filmek világába kalauzolja el a kiválasztott játékosokat. Majd ha minden tökéletes, egy frissítés után mindenki számára elérhető lesz a projekt.
Ismét elhalkul, mintha ügyködne valamin, Ayani valamikor ezek után kapcsolódik be hozzátok.
-Jól van, a harmadik társatokat is sikerült visszahoznom. Tehát egyikőtök még maradni szeretne, a másik hazamenni. Harmadik? Ayani, ha jól tudom a neved... te mit szeretnél? Ezen kívül téged is megkérdeznélek, mi a véleményed, van-e valami ötleted.
Ismét elhalkul, és türelmesen vár.