[Küldetés] Repülő Pingvinek

Hát Katharina reakciója az Oriméhez intézett apró, ártatlan kis bók után totál váratlanul ért. Igyekeztem összébb húzni magam, kicsire, egészen kicsire, a föld alá süllyedni. De csak a nyakamat tudtam behúzni.
- Basszus! - futott át az agyamon. Ezek szerint mégis csak... és én meg...
Orime hálálkodását erőltetett mosollyal igyekeztem fogadni, mert Katha hozzáfűzése teljesen leforrázott
- Áh, um, izé... szívesen - hebegtem. Mit is mondhattam volna, bármi jót intézek Orime felé, az Kathának egy újabb tövis.
Aztán alig, hogy félrevont, Katha utánunk jött és kérdőre vonta a lányt. Én meg álltam ott két tűz között, a női nem csataterén, meg se tudtam szólalni.
Az még hízelgő is, hogy éppen értem vívják ezt a csatát, de hogy ebből hogy jövök ki jól...
Miközben ezen "izzadtam", Orime nemes egyszerűséggel a mellei közé vonta a karom. Szerettem volna remélni, hogy még rajta van a vértje, mert mindezt Katha előtt, és ha jól értem a dolgokat: éppen miatta...
Rák vörös lettem, nem tudtam mit tegyek, ha erőszakkal kiszabadítom a karomat, az hatalmas sértés lett volna, viszont ha nem teszem akkor Kathánál zuhanok fejest. Nem mertem mozdulni. Lázasan gondolkoztam, hogy mit is tegyek, meg lehet-e ezt még oldani, úgy, hogy mindenki jól járjon, de bárhogy modelleztem le a lehetőségeket és a következményeiket, nem sikerült pozitív kimenetelt találnom
- Um, nem... igazából elég friss a céhünk, és nem ismerem még olyan jól Kathát...
Pedig nem kellett hozzá ismerni, ez a pár szó, amit az elmúlt percekben hozzánk intézett napnál is világosabbá tette, hogy nem tetszik neki a felállás, és ha nincs is belém zúgva, attól még igencsak féltékeny
Orime szavai nem igazán jutottak a tudatomig, de azaz édes, angyali  gesztus nem kerülte el a figyelmet
- Istenem, miről mondok el... - igyekeztem ugyan mosolyogni, de közben már a megszületett döntés tálalásán törtem a fejem
- Orime, azt hiszem tudnod kell, hogy mi, mármint én és Katha... szóval...
Nem tudtam befejezni a mondatom, mert kiáltás szakította félbe, s ahogy a puffanás hangja is eljutott a fülembe, a kardom markolatához kaptam.
Úgy pattantam fel, mint aki nem is akart az imént semmi igazán fontosat mondani
- Mi az, mi történt? - kérdeztem sietve, s a kardom már kivonva meredt a levegőbe addigra.
Yukit és Leopoldot a földön találtam. Rögtön látszott, az életcsíkjuk mellett, hogy paralizálta őket valaki vagy valami
- Katha! Orime! Védő alakzatba! - kiáltottam, s a szememmel már a támadókat kerestem, nem sejthettem, hogy az addigra köddé vált kulacsaik voltak a tettesek
- Mi a fene folyik itt? Honnan? - térdet rogyasztva oldalaztam, a kardomat készenlétben tartva, ugrásra készen, a Yuki és Leopold körül az ellenre, no meg a magyarázatra várva

Karba font kézzel morcosan meredek a két mindenében kanálra. Egyiket majd megölöm, a másik meg Danne. A fiúban bíztam annyira, hogy indulásunk előtti dolgokat komolyan gondolta, de ez a csajszi tényleg kiborítja a bilit nálam. Nagyfranc az hót ziher, hogy páncélban is ölelgeti a fiú kezét. Kb csak pár másodperc hiányzott el attól, hogy elszabaduljon a pokol, és nekiessek a szukának… de szerencsére volt bennem annyi önerő, hogy ne tegyem ezt… a végén még Danee kidobna a céhből, mert rossz példát mutatok, az amúgy se, hű de nagy céhünkről. Azonban nem sokáig tudtam zsörtölődni, ugyanis amint visszaértem a csajszi kiáltozására leszek figyelmes. És most az árnyharcosra gondolok. A szemem láttára esnek össze, és az italos flaska pixeljeire meredve néztem magam elé. Egy kis fejfelkapás, majd odaszaladok a csajszihoz, és megvizsgálom gyorsan. Szerencsére csak Paralizálódott a menüje szerint. ha a földön megtalálom, felkapom a kését, majd végül meghallom Danee hangját. Már állo kis fel, hogy elfoglaljam a helyem, amikor is elgondolkozok valamit. Elkerekedik a szemem, és dühös kiáltást követve Danee fellé szaladok. Felemelem a fegyveremet, majd Danne mellett elsuhanva, elrugaszkodva megpróbálom leteperni Orihimét, majd fegyveremet torkának szegezve dühösen meredek a szemébe.
- Ha megszólalsz a kérdésemre adott válaszokon kívül, szana szétszurkállak! Danee meg te ne avatkozz közbe! – parancsolok rá a vezéremre ellenmondást nem tűrő hangon – Na, szóval drágica. Az italokban volt a méreg… azt akarom tudni, hogy te raktad bele önszántadból, vagy más parancsára tettél így? Ne próbálj tagadni, te készítetted az ételeket, és te készültél itallal is, más nem nyúlt hozzá! Szóval?

A leteperésem nem úgy jött össze, mit akartam. Bár elviharzottam Danee mellől, de a csajszi nem követte. Eh… Nagy nehezen lefékeztem magamat, nehogy medveölelésbe bocsátkozzak egy elém bukkanó fával, majd idegesen jobbra-balra kapom a fejemet, hogy megnézzem bujkál-e valaki a közelben. Sajna azonban nem fedeztem fel senkit, hisz túl könnyű lenne akkor már nem? Az íjász srác mormogott valamit, de magasról tettem rá.
- Hé, Rómeó! Vigyázz a két szardíniára, én meg keresem a konzervdobozt. – mondom eléggé dühös hangon, ha ellenkezni akar, közbevágok – Valakinek meg kell őket védeni, és te inkább tudnál tankolni, mint én. Szóval nincs vita, én most megkeresem. – mondom, majd mielőtt utánam kaphatna, elszaladok.
Egyedül akarom letisztázni ezt a dolgot, és ezt jobb ha Danee nem látja. Lehet, hogy felhúzott, hogy a csajszi rámászott Daneera… viszont, ha gyanakvásom igaz, sokkal szörnyűbb bűn, hogy a lány társai életére tört rá. Bárhogy is van, ez sokkalta nagyobb bűn mindennél, ami ismerek. Jó én se vagyok valami jó kislány, és ha kell simán megölök akárkit, ha muszáj, viszont azokra támadni, akik megbíztak bennem, és barátaimnak nevezhettem… na ez az egy, amit nem tűrök el… Na jó még mindig pipa vagyok a Danees téma miatt, nem szépitek ezen… Na féltékeny sem vagyok túl gyakran, és rohadtul irritál ez az érzés. Próbálok figyelni a környezetemre, és ha valakire, vagy valamire felfigyelek, bekapcsolom a lopakodásomat, és elrejtőzök egy fa mögé. Most, hogy egyedül vagyok nem éri meg fafejűsködni, bár remélem Danee nem követ, és nem hagyja magára a 2 megbénult tagot, mert akkor csak elássa magát. Bár ő dolga… azért remélem nem haragszik, hogy magára hagytam.

Fejetlenség. Jó kis ízes káosz. Még nem az a grandiózus, epikus méretű kaotikum, de kezdetnek nem is rossz, bár én talán másként csináltam volna... kitudja! Nincs időm ezen örvendezni, gyönyörködni benne... sajnos
- He? Hova futsz Katha?! - kiáltok utána
- Konzervdoboz?! Mi a fené... - üvöltöm viszont, fel se véve elsőre a sértést, nem hogy a rögtön asszociálnom sikerüljön
- Orime? - keresném tekintetemmel a lányt, de hát, ő meg nem igyekezett utánam
- Mi a fene folyik itt?! - hangzik el tőlem már másodjára a kérdés
Ha baj van és káosz, és minden pillanat számít, az ember ideges lesz, és az esetek többségében pont nem akkor fog vágni az esze, mikor a leginkább szüksége lenne rá, mert a ránk leselkedő veszély sokkal inkább leköt
- Orime a ... konzervdoboz... ? - mormogom félhangon dühösen - Eltűnt? - hasít belém Katha szavainak értelme kis késéssel
- Oké! - veszem a parancsot gondolkodás nélkül, épp csak vigyázzba nem vágom magam a céhtársnőm határozott, ellenkezést nem tűrő hangja hallatán
- Vigyázz magadra, és hagyj nyomokat! Üzenj, ha jöjjek! Júliám!!!! - kiáltom utána, aztán a földön heverőkre sandítok. Az én feladatom hát itt hever a porban.
Nincs időm teketóriázni.
- A bokrok felől? - nézek fel
- Akkor... - a kardom markolatát a fogaim közé fogom, készen arra, hogy bármikor a markomba ejtsem, s késlekedés nélkül vessem magam a támadók el. Most, hogy felszabadult mindkét kezem, megragadom Leopold karjait, s a szikla túloldalára igyekszem vonszolni. Most vagyok csak igazán hálás, hogy anno a vakrandin Szophie a kis erőmutatványával elérte nálam, hogy rágyúrjak kicsit a Súlyemelés jártasságra.
Ha nem érkezik támadás, akkor Yukit is Leopold mellé vonszolom, ültetem a szikla takarásába, a bokrok övezte rész elől elrejtve, ahol talán jobban védhetőek lehetnek. Ha viszont újabb támadás ér minket, akkor felhagyok a szállítgatással és a támadókra vetem magam, hogy megóvjam a védenceimet...

Öregem Daneeban úgy látszik nem a felfogó képességét kedvelem... ő azaz... nem az, hogy kedvelem, hanem... eh, mindegy. Kicsit lassítok a tempóban, hátha nemes vezérünknek még egyszer el kell, ismételjem. Hát jókor fagy ki az hétszentség. Végül leesett nála a tantusz. Szavaira csak forgatom a szemeimet, de mélyen belül valamit megdobbantott a szavai... Kezdek egyre jobban megváltozni... francba! Le kell innom magam, úgy istenigazából, hátha az segít. Már el is távolodtam egy kicsit, mikor is eszembe ötlött a fiú szavai.
~ Fenébe! Elfelejtettem nyomokat hagyni...
Már az volt bennem, hogy gyors septiben megkarcolok egy fát, ám egyszer csak a keresett személyemre leszek figyelmes. Gyors lefékezek, majd az egyik fa mögé bevetődve fülelni kezdek. Bár Oricica is rejtőzik, nem szabad hagynom, hogy lebukjak. Lehet vár valakit, vagy valamit, és nem akarja, hogy észrevegyék. Hm, érdekes… Eddigi dühöm szépen lassan átalakul valami mássá… hogy is fogalmazzam meg… egyszerűen piszok kíváncsivá tett, vajon mi a francért bujkál itt… tényleg vár valakit, ahogy először sejtettem, vagy csak nem akarja, hogy megtalálják? Hm… érdekes…. Legördítem a menüm, és lopva mindig Orihimére pillantva beütök egy gyors üzenetet.

„Megtaláltam Orihimét. Viszont kicsit furcsának tűnik, ha nem baj kicsit megfigyelem a lánykát”

És csók, a levél máris útban van drága Danee felé. Bár egyszerűbb lenne visszafutni, szólni, én úgy vélem nem érdemes ezzel bajlódni, inkább megvárom mi sül ki ebből… hátha az első rosszérzésemnek volt igaza, hogy a lány tett bénító dolgokat a kajába, hisz ha jól emlékszem ő készítette őket… vagy nem? Eh… Lehet, tévedek, de nem érdekel, itt most az elvekről van szó, meg arról, hogy én rohadt kíváncsi vagyok…. de tényleg, azért remélem tenni is fog valamit, és nem fog órákig itt gubbasztani.

- Bocs - engedem le Yukit a földre.
Nagyon be lennék tojva, ha ez most valóság lenne, és tényleg két kést repíttek volna belém, valószínűleg...
Valószínűleg? De hisz sose éltem át ilyet. Hála az egeknek, eddig megúsztam pár bicikli balesettel, még ha könnyűnek nem is volt mondható egyik-másik, de azért késsel és hasonlóval még sose támadtak rám. Az az egy-két verekedés se ilyen volt...
Kikaptam a késeket magamból, s kardot rántva az árny után fordultam.
Se puszi se pá, meg se fordult a fejemben hogy köszönetet mondjak Yukinak vagy akár valami rövid magyarázattal szolgáljak, miért is hagyom őt ott a fűben, mielőtt még Leopold mellé ültethettem volna
De hát ő mondta, ő jelezte. Talán meg is sértődtem volna, ha lett volna időm ilyenen gondolkozni, mert mit utasítgat. Az egy dolog hogy ő is a megbízók egyikre, de arról nem volt szó, hogy minden kívánságukat szó szerint követem mint egy pincsi kutya vagy lakáj.
Na mindegy. Szal szó nélkül eredtem az árny után, mire villan egy üzenet ablak az arcomba.
Marhára nem volt most alkalmas, akárki üzenete is legyen az, bár... Katharinának magam mondtam hogy írjon ha van valami.
Lehet, hogy ő az.
A dobókéseket az övtáskámba gyömöszöltem futás közben, majd a felszabaduló kezemmel ráböktem a borítékra.
Épp csak átfutottam gyorsan, mert figyelnem kellett hova lépek, és merre forduljak a támadó után.
- Hm... - vettem tudomásul a közlendőjét, s mint hogy nem volt időm igazán lepötyögni bármiféle választ a nyitott levélbe:
- Rendszerhívás, Hangutasítás modul indítás. Diktálás. Indít.
- Oké. Minket megint megtámadtak, a támadó után eredtem. Tartsd szemmel. Majd üzenek, ha kellenél.
- Küldés. Megerősítve.
Aztán az ellenfél után ugrottam egy haránt vágással lecsapva rá, hátha utoléri a kardom éle

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

- A bolondját járatják velem - morgok, miután hátrébb ugrok a mob újabb csapásai elől
- És nem csak velem... - gondolatban már Leopoldnál és Yukinál járok
Rossz szájízzel nézek abba az irányba, ahol hagytam őket, közben Orime rám ugrik, vagyis a nyakamba, de ez mit sem változtat azon, hogy legszívesebben fejbe kólintanám a markolatgombbal
Durván koppannak egymásnak a vértjeink, egyáltalán nem igyekszem tenni a puhább landolásért
- Aha - felelem közönyösen, meg se próbálom átölelni azok után...
A vállánál markolom meg és ha nem is durván, de határozottan tolom el magamtól, a két vállát tartva nézek a szemébe, belefúrom a tekintetem a lelke legmélyébe:
- Én megy úgy emlékszem, hogy érted kiáltottam, hogy formálj velünk védőalakzatot - nézek mérgesen a lányra - egyébként pedig lesz egy kis elbeszélgetni valónk, ha végre újra együtt látom a bandát!
Vagy tényleg áruló, vagy csak simán ennyire együgyű, csak akkor nem értem, hogy tudott eddig ilyen jól helytállni. Hiszen a saját szememmel láttam, hogy eddig semmitől se rettent meg
- Katharina! - kiáltom el magamat, úgyhogy arra akár a környező madarak is felriadhatnának
- Gyere és vigyázz erre a lányra, nekem jobb dolgom is van ennél! - ordítom tovább, s ha Katha megjelenne, Orimét megragadom a csuklójánál és odavezetem a céhtársnőmhöz
- A tied, én rohanok vissza a többiekhez, gyertek ahogy tudtok! - azzal iramodok is vissza, ahogy erőmből telik, cikázók vissza a fák között a sziklához, ahol a másik két őrizetest hagytam
- Remélem még ott lesztek és éltek! - recsegem félhangon két elrugaszkodás között

Nem sokra rá, hogy elküldtem az üzenetem furcsa zajokat vélek felfedezni az „alaptáborból”. Már-már elgondoldolkozok azon, hogy hagyjam-e itt a fenébe Orimét, amikor is pittyogva jelezve érkezett egy üzim. Gyors legördítem, majd átfutom a levelet. Előérzetem beigazolódott… basszus amint elmegyek onnan káosz keletkezik… ejj Danee vonzod a bajt csak… Gyors odanézek, ahol Orime volt, majd jobban körbetekintem a környéket. Egyszer csak egy vörös indikátoros alakot fedezek fel. Szinte már ugranék is ki diadalittasan a fa mögül, hogy hej lebukott a kicsilányka, amikor észreveszem, a lényt magát is. Egy rohadt nagy dög volt az. Egy két lábon járó patkány! Ráadásul egy buzogánnyal a kezében. Elhúzom a számat, na ehhez sem akarok én közel kerülni, rohadt büdös lehet. És váratlanul feltűnik Danee.
- He? – lepődök meg így hirtelenjében-
Neki tudtommal, a csajokkal kéne lennie…. pardon… a csajszival, meg a töketlen íjászcsávóval. –Bár nem komáltam őket, most a társaink, és hát na… A feladat a fő, bár Oricicát szívesen megcsikizném a bökő hegyesebbik végével. Ejj de jól esne ez nekem a teringettét.  Mindenesetre mire akár odaértem volna Danee patkánykája már úgyis pixeljeire csapta volna, hisz 1 ütésből fél Hp-zta, így egyelőre maradtam a helyemen. Ez az én vezérem! Hú de rohadtul élvezném én azt. De most nem lehet… hú ha ennek vége sztem tuti, hogy egyszer párbajra fogom kihívni, isten engem úgy kíméljen. Danee kiáltására kis mosollyal deaktiválom a Lopakodásomat, majd kilépek a fa mögül.
- Jelen.
Hú remélem sikerül a frászt hoznom a lányra. Idehozta Orimét és adta is a parancsot. Csak forgatom a szemem, majd miután elment a lányra nézek. Mutató ujjammal megkopogtatom a vértjét.
- No, kisanyám ideje indulni. Mielőtt valaki megöli a társaidat. A tiéd az elsőbbség. – mutatok előre, hogy induljon.
Ha megindul én mögé, és kissé lemaradva Lopakodással követem tovább, ha lemaradna emiatt csak odaszólok.
- Óvintézkedés csak menj!
Majd ha elérjük az alaptábort fedezékből utána nézek, hogy Danee vajon harcol-e. Ha Danee harcol, akkor megpróbálok a támadó hát mögé kerülni még Lopakodásba bujkálva, majd képességemet bekapcsolva megpróbálom hátba szúrni. Ha meg több személy is van, akkor egy „Menj!” paranccsal szólok neki, hogy fedezze a bénultakat.

- Én ezt másként látom... - vetem oda haragos ábrázattal Orimének
Semmi kedvem nincs most vele vitatkozni. Teszi az ártatlant, és akár az, akár nem, most már biztos hogy megbízhatatlan, még akkor is ha a céhe oldalán áll, és nem az ellenségén. Arról nem is beszélve, hogy ha nem fojtogatna az idő, biztos, hogy a lelket is kiráznám belőle haragomban, a vállánál fogva. Hogy válhatott egyik percről a másikra ilyen mihaszna kis nyuszivá, ilyen idiótává, mikor az imént még mindenféle szörnyek ellen harcolt fegyelmezetten, szinte már-már hősiesen. S mindez még csak a legjobb esetben! Mert simán lehető, hogy ő az áruló, a tégla, aki eltereli a figyelmünket, s talán valami másra is készült titokban, ha nem botlok belé azt a vöröst hajkurászva, miközben a cinkostársai kifosztják, elrabolják, kinyírják Yukit meg Leopoldot.
- Háh, te ennyire közel jártál? - üdvözlöm megkönnyebbülten Katharinát - Legalább van még valaki, akire számíthatok! Ez piros pontot érdemel! - kacsintok a céhtársnőmre - no de, én rohanok!
Kirobbanok az erdőből, mikor a másik kettőt megpillantom kissé új felállásban.
Első gondolatom, hogy Leot paralízis alatt lőhették meg ennyire csúnyán. De nem látni nyílvesszőt, se más hasonlót a testébe ékelődve.
Yuki viszont, úgy tűnik valami csoda folytán kiheverte a paralízis hatását.
Már a hátam mögött hallom a loholó két lányt amikor Yuki számomra felfoghatatlan okból lecsap a céhtársára.
- Mit csinálsz? - ordítok rá - Te... te mocskos kommunista áruló!
Azzal előkapok egy hullámkristályt az egyik övtáskámból, és Yukit cipőorra elé vágom tiszta erőből.
Ahogy dobásra lendül a kezem, már rugaszkodom is el, ragadózóként, kivont karddal vetem magam Yukira.

//1 db hullámkristály beáldozva

Csak a szememet forgatom, ahogy a csajszi játssza a megbántott szerepét. Vagy lehet tényleg ilyen anyámasszony katonája, ha egyedül van? Kitudja, lehet, máig kislámpával alszik a sötétben. Daneera pillantok, majd a megjegyzésére. Szám akaratlanul is önelégült mosolyra húzódik. Majd nem is jön le egy darabig. Szóval miközben Danee el is indult, és Orihimét előreküldtem, én még elmosolyogtam egy ideig a helyemen, de végül egy sóhajjal én is utánuk indulok. Lopakodtam természetesen. De így csak lassabban tudtam haladni, hisz fától, fáig, fedezéktől, fedezékig kellett osongatnom. Így mire oda érek javában tartanak az események. Danee versus árnyharcos csajszi. Danee egy gyönyörű ütést visz a lánykának, de a szuka 3 találattal lecsapja a srác Hp-jának többségét. Enyje. Viszont itt a cselekvés ideje. Elmosolyodok. Lehet, hogy nem tudtam Daneeval együtt támadni, de bőven elég volt arra, hogy felismerjem a helyzetet, és fel tudjak ötleni magamnak egy taktikát. Szinte villámgyorsan röpködtek a fejemben a képek, és én máris kész voltam egy haditervvel. Lehívom a menüt, és előhívok egy Mérget. Méghozzá paralizálót. Felkenem a bökőcskémre, és elővarázsolok mellé még egy kristályt is. Végül megindulok én is, hogy egy kis akcióba vegyek részt. Némán, mint egy igazi assasin elrejtve jelenlétemet lopakodok gyorsan a lány háta mögé. Megpróbálom úgy, hogy Daneenak se tűnjek fel.  Végül egy nagy lendületet véve előrerobbanok szinte, és bökőmet a gerinccsigolyái közé próbálom szúrni, ha be is szúrtam már helyben vagyok. Ha akcióm sikeres gyors mozdulattal kirántom az ujjam, így szinte kiszabom a hátából a fegyverem, majd feldöntöm, hogy elessen. Ha sikerült és kése kiesett a kezéből, akkor fel is kapom az egyiket, ha tudom, akkor a másikat is. Harcművészként jogosult vagyok használni más kasztok fegyvereit is, de nem hiszem, hogy engedi a 3 fegyveres harcmodort is… hehehe… Viszont gyors Dannehoz szaladok, és egyik kést a kezébe nyomom. Illetve egy Füst Kristályt is.
- Aztán okosan használd drága volt. A bökedlire meg vigyázzál. – mondom neki mosolyogva, majd a csajszi felé fordulok – Na, nézzük akkor is nagyon jó vagy, ha az ellenfeleddel fegyó nélkül kell kiállnod. No, igen az a fránya kasztbónusz itt most visszaüt. – mondom gonosz vigyorral, majd még mindig rá nézve Oriméhez szólok – Meddig akarsz bőgni te kis nyamvadt csecsemő? Mi vagy te? He? Pólyás vagy Harcos? Leo drága mit szólna, ha így látna? Vagy azt hiszed a bőgés mindenen segít?Áljj bosszút drágám, az mindent megold. – mondom és felkacagok.
Élveztem a helyzetet. A káosz… az mesés volt. És szinte beleőrültem, hogy nem nekem volt igazam, és mégis más a gyilkos. Viszont egy pillanattal később, rideg, gyilkos pillantásokkal méregetem Yuukit.
- Szóval te lennél az a rohadék? He. Szánalom. Gyűlölöm ismételni magamat. Megvetem, ha valaki a társát bántja… de… ugye nincs harag, ha esetleg én is végeznék veled? – ha esetleg egy teleport kristály jelenne meg, azt máris megpróbálnám kirúgni a kezéből.
No nézzük mennyire nagy legény… persze ezek mind csak akkor lesznek hasznosak, ha sikerül eltalálnom, és ha rendelkezik Észlelés 2-vel akkor nagyon de nagyon nagy bajban vagyok. Viszont meghátrálni nem fogok, meg hát őszintén mennyi esélye van annak, hogy sikerül elfutnom előle, mikor láttam előbb is, hogy 2x gyorsabb Daneenál. Az viszont igaz, hogy pár ponttal, de jobb a fegyverkezelésem, mint a fiúé…

Nincs tökéletes terv, ha nincs idő gondolkodni. Még jó, hogy a gránát dolog bevillant a tengeri minibossról, különben talán máris bottal üthetnénk Yuki nyomát.
Nem mondhatnám, hogy tökéletesen bevált a kristály, bár kétségtelenül kifogástalan módon működött, tette a dolgát, és úgy kirántotta ki mindenki más alól a lábát, ahogy annak a rendje.
Nem is értem, hogyan lehetett erre felkészülve, úgy pattant fel, mintha mindennapos dolog lenne nála, hogy hullámmal kínálják meg. Fogat csikorgatva kellett küzdenem, hogy ne szúrjon azonnal halálra.
Elveszítettem az előnyt, amiről meg voltam győződve, hogy segít fölé kerekedni, védtelenné teszi a meglepetés, az hogy hirtelen kirántom a földet a lába alól.
Szúrtam, s a páncélja majd beleroppant, de amit visszakaptam tőle, attól azt hittem ott rögtön meghalok, nem is értem, hogy élhettem még a következő szívdobbanásnál. A szívem a torkomban dobogott, az adrenalin feszítette a halántékom. Ez most nem sima pvp volt, ahol megengedhetem magamnak, hogy veszítsek. Ha nem így lett volna, simán kockáztatok, azonban...
- Teleport, mindenki, azonnal!!!
Menekülni, menekülni, menekülni. El innen, vagy tényleg megöl! Engem, és a többieket is.
A kristály után kaptam, melyet mostanság egyre kevesebbet kellett már használnom, hacsak nem lustaság véget spóroltam meg az utat hazafelé. Nem tudtam, hogy lesz-e elég időm használni, de ha velem ilyen ripsz-ropsz elbánt...
Megvetettem a lábam, s fél lábbal dobbantva tekertem meg magam, a kristály szikrázva került elő az övtáskából, a másik kézzel Orimét után kaptam, Kathát pedig igyekeztem egy öleléssel magammal sodorni
- Teleport Nyster! - kiáltottam, bízva abban, hogy mindhármunk túléli, s velem együtt röpíti el őket is a rendszer, el innen, be a városba, a biztonságba.

A kristály... néztem reményvesztetten utána, szinte lassított felvételnek tűnt, ahogy pörögve röpül el.
Gondolatban feljajdultam, de a számon már nem jött ki hang. Nem fájt. Pedig kellett volna, amikor Yuki meglepetésszerű rúgásától kicsusszant a markomból.
Meg akartam menteni őket. Őket is. De leginkább magamat. Az egyetlen dolog, amit tehettem volna, azon túl hogy fölöslegesen feláldozom magam.
De a kristály már nem volt a kezemben és Yuki újra lecsapott. Rám. Attól féltem, hogy Kathára veti magát, megtorlásként, amiért ő is minden tőle telhetőt megtéve hátba támadta.

Hiányzott valami. Azt mondják lepereg előtted az életed, mielőtt meghalsz. De én nem láttam semmit se, csak Yuki késeit.
Már nem voltam a saját sorsom irányítója. Nem tudtam mit tenni már, nem volt értelme lázadni, haragra gerjedni, vagy szomorúvá válni. Már nem számított semmi sem. Az adrenalin fűtötte láz, mintha a kővel együtt hagyott volna el, belül már összerogytam, ahogy az utolsó reményem is elveszett. Minden más lelassult, csak a gondolataim, a mihaszna kis életem, a károgások, a korholások hangja csengett a fülemben. Nekik volt igazuk, de nem érdekel, nem számít. A hangok elhalkultak, a színek megfakultak, csak mi voltunk négyen és a két kés.

Aztán csengés, karistolás, árnyék vonul fölém, a döfés elmarad. Ahogy fölnézek, Orime könnyes szemeit látom, a hangja el se jut a füleimhez, csak a pajzsát látom, amint eltakar a végzetem elől.
Nem igazán fogom fel mi történik, miért futamodik meg a gyilkosom. Csak összezuhanok a földön
Túl éltem volna?
Orime felé nézek, aki maga is a földre huppan
Ő mentett volna meg?
Kathát keresi a tekintetem, s hát ő is él.
A hangok, a valóság szinte fejbe csap, úgy tér vissza minden. Úgy érzem menten elveszítem az eszméletem, erőltetve kapkodom levegő után, hátha az segít.
Még mindig hitetlenkedve nézek Yuki után, de ő már eltűnt a fák között. Az övtáskámba kotorok, előkerül három üvegcse is, vörösek akár a vér, akár a sajátom, a fogaim közé szorítom őket, úgy rántom ki a dugót egyszerre mindháromból.
Pislogva nézem, ahogy az életcsíkom, mely most a valós életem is egyben lassanként emelkedik, ahogy a torkomat áztatja a három kis potion nedűje.
Aztán a kristály után evickélek négykézláb.
Ez fontos! Enélkül egy tapodtat se, sehová!
Csak aztán állok lábra
- Jól vagytok? - kérdezem tőlük. fura, hogy ezt épp én kérdezem, s a saját hangom is épp oly furcsa visszahallani, mintha már ezer éve nem hallottam volna
- Köszönöm, hogy megmentettél a haláltól, Orime-san! - nyújtom felé a kezem, hogy felsegíthessem
- És köszi Katha, hogy az erőfölényétől se riadtál vissza! - fordulok a céhtársnőm felé
- Követnünk kéne... - jelentem ki, s nézek rájuk, hogy mi az ő véleményük
- Nem értem miért futott el ha teleportálhatott is volna, de ha nem tud, akkor még utolérhetjük lábon, ráadásul nem tudom most másként elképzelni, hogyan deríthetnénk ki, hogy ki is a megbízójuk, de ha van ötleted Orime, ha tudsz bármit, hogy ki lehet a céhetek ellenlábasa, akkor mond!

Elégedett mosoly fut végig az arcomon, hogy a bökőm lesújt… mindaddig, míg a lendület tovább nem vitt. Kicsit meglepődök, ahogy a pengém.. most hívjuk így… a levegőt suhintotta csak meg. Az anyját a dögjének. Nem szép húzni más agyát, azt csak én tehetem meg! Orrom alatt mormogva állok meg, harci állást felvéve. Hm, szóval a rajtaütés nem vált be. Sebaj, a harc még nem ért véget. Kész kabaré már szinte, ami itt folyik. Azonban sajna úgy tűnik, nem én vagyok a célpont. Hanem a low HP-s vezérkénket. Mozdulok... még épp elérem… még épp elé tudok ugrani… nem.. baszuss túl lassú vagyok… nem fog menni… nem. Nem! NEM! Szinte, már látom is a pixeleket a szemem előtt, melyet hamarosan, már szabad szemmel is láthatok, méghozzá Daneeét. Rémület fut át arcomon, és behunyom egy pillanatra a szemem. Egy pillanattal később jött és a becsapódás. Ám ami nagyon meglepett, hogy páncélba csapódó pengék zaja volt ez. Kinyitom a szememt, és Danee felé pillantok. Ekkor azt látom, hogy Orime áll a fiú előtt, és megvédte őt. Fújok egyet, majd ismét támadó állásba vetem magamat. Azonban nem maradt időm cselekedni. Az árnyharcos csajszi menekülőre fogta a helyzetet. Én viszont nem követtem, csak fújtam egyet, és leengedem karomat. Danee felé fordulok, aki épp a teleissza magát, majd a kristálya felé araszol. Gondolom nem kissé volt megrémülve. Végül összeszedte magát, és felsegítette Orimét. Én eközben lehuppanok a földre, és miután befejezte megrázom fejemet.
- Nem hiszem, hogy ez a gondja. Szerintem csak meg akarja szakítani a tömeget, hisz nem ugyanolyan gyorsak vagyunk, így egyik-másik túl előre megy, vagy éppen túl le marad. Nem. Ha mos követjük vagy ő, vagy más társai támadnának ránk. Mellesleg jóval gyorsabb nálad Danee. Én hozzád képest is lassú vagy, Orime meg gondolom nem gyorsira épített ezzel a páncéllal. Nem. ne kövessük őket, inkább térjünk vissza a biztonságos környékre. Ha jól sejtem Orime is célpont… meg a céhvezér is talán… ha meg így van… akkor az is veszélyben van, aki szintúgy a céhházukban van. – befejezem a mondandómat, és Danee szemébe nézek, várva rájön kire is gondolok…. igen… Lancerre.

Lassan lehámlik rólam a saját halálfélelmem sokkja, és alábbhagy az érzés amitől a hideg futkos a hátamon. Persze rögtön a harag veszi át a helyét. A megalázottság, hogy ilyen könnyen átvertek és megvezettek, annak ellenére is, hogy az elején mind őt találtuk gyanúsnak. A tehetetlenség keserűsége, amit éreztem, mikor láttam a saját végem közeledni. A vereség keserű íze a számban, ami mind-mind egyszerre lobbant lángra és öntötte el az agyamat, rántotta ökölbe a kezeim, ébresztette fel a haragos állati ösztönt, a vadászt. Szemeim megfeszülve pásztázták a fák környékét, amerre a gyilkos elillant.
Indulni akartam, bevetni magam a fák közé, a préda után, akinek kis híján az áldozatává váltam még az imént. A gyűlölet erővel ruházott fel ismét, égette az orrlyukaim, a torkom, izzani éreztem a bőröm, de hiába léptem, nem mozzdultam.
A mellkasomnak nyomodott, s mikor lenéztem a könnyes szemű Orimét láttam magam előtt.
Feltartottak. Dühös lettem rá, amiért hátráltat, és nem rohan velem ő is, Katha is.
De aztán ott voltak a könnyei. A látvány ami lassan lehűtötte a lázam, ami átjárt.
Megszántam, így hát fel is hagytam az erőlködéssel. Szegény, szegény lány, azt hiszi szerelmes belém, pedig alig nem rég látott elösszőr. Én nem éreztem semmi ilyet iránta, a Yuki ébresztette harag elmosott minden apró kis hiábavaló érzést.
Nem igazán tudtam, mivel vígasztalhatnám, én, azzal amit érzek. Simogatni kezdtem a haját és a hátát, hátha attól megnyugszik, és alábbhagy a zokogása. Majd megmarkoltam a vállait, és lassan eltoltam magamtól.
- Jól van, nem megyek utána, de a céhház a városban van, védett részen, oda csak Yuki juthat be, vagy juttathat be bárkit is, még nem késtünk le semmiről. Még ha el is akarnák rabolni őket, a céhházban és a városban nem ölhetnek meg senkit se
- Oké, akkor teleportáljunk vissza - fordultam Katha felé, egy bólintással nyomatékosítva, hogy igazat adok neki

//teleport

Elhúzom a számat, ahogy neki áll ölelkezni a lány, de nem mondok semmit. Bár tényleg néha úgy tűnik, hogy nekem néha nincs szívem, és minden gond nélkül belegázolok mások érzéseibe… De a halált tiszteletben tartom. Nem gúnyolódok rajta, bár nem is ellenzem. Mindenki másképp rendezi a dolgát. Én se riadnék vissza őszintén a gyilkolástól, ha olyan ügyem lenne. Példának okáért, ha erősebbnek bizonyulok, simán végeznék egy vörössel. Végül úgy látom, sikerül megnyugodnia Daneenak egy csöppet. Végül úgy döntött nekem ad igazat, hogy menjünk vissza. Látjátok, mindig nekem van igazam, és ezt végül Danee is megtudta, hm. -^- Most viszont az a fontos, hogy biztonságos helyre jussunk. Megvakarom a kobakomat, amíg a többiek portálgatnak. Kicsit elgondolkoztam azon, hogy miért védte meg a csajszi múltkor a gyereket, ha most meg megölte. Hm… lehet csak ő akarta elintézni, hogy a saját kezét mocskolja be, avagy a fejpénzt ő szerezze meg. Fú aztán kiderülne, hogy ezen a céhen fejpénz van… eeeejjj. Akkor viszont én is meggondolnám azt, hogy meggyőzzem kicsit Daneet, hogy átgondoljuk melyik a fontosabb. Hehe….Hm… Viszont egy-két percet már eltöltöttem így egyedül. Hoppá.
- Teleport Nyster.
Végül én is összepixeleződök a kapuban, és ha még ott találom őket, a csajszihoz fordulok.
- No aszongya. Küldj levelet a céhvezéreteknek, hogy tudja, miről van szó. Kérvényezd az árnyharcos csajszi kizárását, és tiltsanak le minden belépést a céhházba. Azaz zárják be a kapukat, meg minden. Jobb félni, mint megijedni. Ügyeljenek a nagyobb ablakokra is. Lehetőleg ne engedjenek be senkit, míg mi oda nem érünk. És a bent levőknek is parancsolja meg, hogy senki sem vehet elő kristályt. Aki elővesz, azt tiltsátok ki. Ne kockáztassunk. Füst kristályt aktiválhat így még egy áruló, ezzel káosz törhet ki. Ahol egy féreg van, ott több is előfordulhat, éppen ezért senki ne járjon egyedül. Érted?

Kissé megfáradva érkezem a túloldalra, a térdeimen megtámaszkodva pihennék egy kicsit, amíg újra mindkettőjüket magam mellett látom

Igazán csak pár másodperc választott el minket Kathától. Fizikailag. Vagy elektronikusan. Ki, hogy értelmezi.
Azzal viszont egyáltalán nem számoltam, hogy Orime, abban a bazi nagy vasban úgy sprintel el, mint a legjobb nigériai rövidtávfutó bajnokok.
Mire felegyenesedtem, hogy utána szóljak, már hét határon túl volt, még épp látni véltem, ahogy befordul az egyik utcasarkon.
Úgyhogy az integetésre emelt kezemmel csak fáradtan legyintettem utána.
De aztán megjelent az én kiváló idomokkal és alkattal megáldott céhtársnőm mellettem
- Aszem' ő előre ment. Izé... elviharzott szó nélkül - helyesbítettem, s a hangom úgy remegett mint egy száz éves aggastyáné. Bár eléggé úgy is éreztem magam. Fáradtnak, életuntnak. És nemtörődömnek.
- Szóval, hiába... ne fáraszd magad, inkább induljunk! - néztem Kathára, s biztatóan, egyúttal nyugtatólag simogattam meg a hátát egy röpke pillanatra
Nyakamba vettem a lábam, és sietős iramban vágtam át a város utcáin, egyenest a céhházuk felé véve az irányt, de nem voltam rest a sikátorbejáratoknak, pincelejáróknak és a háztetők gerincének is áldozni egy-egy pillantást, míg a csicsa-micsa kúriához nem értünk.
- Yuki itt van? - vágom rögtön a kérdést Locke arcába - Azonnal ki kell tenned a klánotokból. Megölte... - kit is? gondolkodtam egy másodpercre, vagy többre
Rá kellett néznem a sírógörcsben összeomlott Orimére, de csak rontott a látványa a dolgon
- A fiút... aaa ... - valami úrias, kacifántos neve volt. Na nem olyan spanyolos, hanem aa... öö...
- öö... - talán nem is igazán... inkább olyan komornyikosan hangzott... ja megvan
- Leopold! Leopoldot. Igen... és aztán elszökött miután megpróbálkozott velünk is végezni - neeeemmm kell részletezni, hogy konkrétan velem. Velünk, és kész, azzzz jobban hangzik. Sokkal... jobban
- Azt feltételezzük, hogy itt van a céhházban, és a többi tagotok életére akar törni, úgyhogy addig kéne kitenni a szűrét, amíg le nem döf még valakit közületek büntetlenül. És bezárni minden ajtót és ablakot, kéményt, vagy bármi nemű kijáratot, aztán kipakoltatni a rendszerrel a céh-idegen személyeket innen.
Igen, tudom, hogy akkor engem és Kathát is. De erre szükség van, majd legfeljebb visszajövünk. Vagyis, egész biztosan.
- Igaz? Így volt, úgye Orime, Katha? Erősítsetek meg!