Re: [Miniboss] Mostly Harmless

by **Kremylla Lyeen** Szer. Júl. 09 2014, 20:47

A magyarázat egy mutatással meg is érkezik a madárpetes lánytól, és egy aprót bólintok. Szóval azok a fények. Már kissé megijedtem, hogy mondjuk egy ablakon beáradó fényről van szó, csodálkoztam is volna, de csak megint az elmebajos gondolataim azok, amik sikeresen másfelé terelnek. Aztán persze felgyorsulnak az események, már meg se említem, miről volt szó, mik történtek, lényeg, hogy kicsit nagyon megijedtem. Ami pedig a gyorsaságot illeti, azt hittem, én vagyok a leglassabb, holott egész jól állok a szintemhez képest. Persze azért Anatole gyorsasága nem kicsit döbbent le, de valljuk be: biztosan nagy a szintje.
- Tizenhárom - mondom, majd felmerül bennem a kérdés, aminek hangot is adok: - Mi van, ha valakinek ugyanannyi? Akkor szint szerint kéne állnunk? - Lehet, nincsen senkinek ugyanannyi, de azért mégis megkérdezem, hátha. Senki se tudhatja, nem igaz?
Végignézek a többieken, és észre sem veszem, hogy még mindig a földön csücsülök - ekkor már megnyugodva, hiszen a két játékos nem veszett el az éterben. Hál' Istennek, már ha létezik olyan, ami még a játékban is megvéd bennünket. Na nem mintha annyira vallásos lennék.
A vörös indikátoros férfi mellém áll, vállamra teszi a kezét, mire kivörösödik és felfúvódik az arcom. Hisztisen nézek először előre, még véletlenül sem rá. És nem, nem az érintése idegesít fel ennyire, hanem a szavai! Á, falra mászok az ilyen alakoktól! Egyszerűen... Á, menjen a közelemből!
Behunyom a szememet, megnyugszok egy kicsit, a számban ragadt levegőt meg egyszerűen sóhajtásként kiengedem. A színem is kezd halványodni, és ezzel a felvett higgadtsággal igyekszek neki válaszolni.
- Az én nevem nem bátor hölgy, hanem Kremylla, de ne is zavarjon - jelentem ki, aztán egyszerre söpröm le vállamról a kezét és ütöm el a segítségre nyújtottat is, majd saját erőmből tápászkodok fel, amihez nem is kell sok erőfeszítés. Kissé flegmának tűnhetek így, de most mit érdekeljen? Kérdőre vonta a bátorságomat, tény, hogy jogosan, hiszen nem tud semmit. Ha tudná, hogy állatira nem vagyok otthon ebben az egész világban, akkor talán meg is értené, mi a franc bajom van, viszont jobban örülnék, ha információk hiányában is befogná a száját. Ha pedig ezt szeretném, akkor ideje lesz a sarkamra állni. Viszont ha most megmondom neki a magamét, akkor csak kiröhög, ebben biztos vagyok, azonban akkor sem tudok csendben elbattyogni, muszáj valamit mondanom.
- Hozzád hasonló pajzsra viszont nincs szükségem. Szerintem jobban járok, ha olyat fogadok fel "pajzsomnak" - rajzolok a levegőbe két macskakarmolást mutató- és középső ujjammal. -, akiben bízok is, és tudom, hogy nem támadna hátba, de azért köszönöm. És ha most a segítőkész uraság megbocsát nekem, elfoglalnám valahol a túloldalon a helyemet.
Természetesen az nem zavar mondandóm közben, hogy a közelemben lesz valahol, ha a gyorsaságot nézzük. Magamban felsóhajtok, ahogy erre gondolok, majd megkeresem a helyemet, de addig nem lépek rá, amíg meg nem győződök arról: biztosan ez-e a helyem. A többiekre pillantok, és ha ők is rám néznek, illetve bólintással jelzik, hogy az-e a helyem, akkor rálépek a körre. Valószínűleg a kék az enyém, így az elé állok (már ha azt nem foglalták még el), aztán hirtelen eszembe jut a madaras lány kérdése.
- Hát... Kyuushironak biztosan több, mint nekem - jegyzem meg, aztán elhátrálok egy lépést a körtől. Ez így nem lesz jó. Ha valóban sorrendbe kell állnunk, akkor nem lehetek a kihunyt színek előtt.

by **Tachibana Makoto** Szer. Júl. 09 2014, 21:00

A lány felettébb paprikás hangulatban volt, amin jót kuncogtam, hogy őszinte legyek. Máris adott egy képet magáról, amit használhattam. Mint egy sarokba szorított vad, a védelme hiányában máris támadott, a torkomnak ugrott. Szóval mit kell tennem? Természetesen elhitetni vele, hogy a fenyegetés, amit érez, nem létezik. Kár, hogy az efféle lányok nem különösebben érdekelnek, túl könnyű olvasni őket, túl kiszámíthatóak.
- Örvendek Kremylla-chan, én Tachi vagyok :] - viszonoztam enyhe meghajlással a bemutatkozást - Talán jobban jársz, ám ki tudja, hogy a báránybőrbe nem bújt-e farkas, s hogy a farkas nem csak barátkozni szeretne-e - jegyeztem meg, a merev elutasítást látva pedig hagytam, hadd menjen. Felesleges lett volna törnöm magam, ha adódik alkalom, akkor folytatom. Most csak a kontakt volt a fontos, és egy első benyomás szerzése.
Sorjáztak a fiatalok a körökre, csak én nem mozdultam, legalábbis azok közül, akiknek egyértelmű kellett volna legyen, hová kerülnek. Chan-chan hiába intett a sárga felé, és voltaképpen engem is az a szín vonzott már az első pillanattól kezdve, én azonban mégsem engedelmeskedtem. Kedvenc színem ide vagy oda, egyrészt azért, mert zsigerileg ellenkezést váltott ki belőlem, ha valaki más tanácsát vagy utasítását szóról-szóra követnem kell, és akaratlanul is csak azt csalja ki belőlem, hogy nem teszem meg, amire kérnek, vagy teljesen máshogy csinálom, mint azt várják. A nyomósabb indok azonban máshol rejtőzött. Szavakban, melyek elhagytak egy szájat a kétkedés süppedős talaján tévelyegve, és melyek csibészes vigyort varázsoltak vékony ajkaimra. A logikát nem láttam ugyan benne, de a megfejtés elhangzott, és bár nem sokan rendelkezhettek olyan bizonyítékkal, mint én magam, de sejteni lehetett. A triviális megállapításokat figyelmen kívül hagyva egy enyhe biccentéssel jutalmaztam a főnixes kollégát, elvégre megmentett a megfigyelőképessége egy csúfos pillanattól, majd szólásra nyitottam a szám. Kezdtem unni, hogy egy levegőt kell szívnom itt egyesekkel, ami kicsit megdobta a segítőkészségemet is. Yare-yare...
- A lovag gyorsabb nálam, nem is kevéssel. Nem tartozhat a kihunyt körbe, ha Anatole-kun foglalja el a leggyorsabb helyét jelenleg. Így az észrevételed helyesnek bizonyul. Bohóc-san, légy kedves átfáradni a sor másik végére :] - nem kevés elégedettséggel töltött el, hogy azt kell tegye ez a szánalmas kategóriába tartozó bolond, amit én mondok. Innentől kezdve nincs több akadály előttünk, és ha mindenki a helyére került, ami az én esetemben, ha minden igaz, akkor a zöld kör, elkezdődhet a móka, amiért mindannyian idejöttünk. Nálamnál senki számára sem lehet fontosabb, hogy győzedelmeskedjünk egy jelentéktelen miniboss felett. Szörnyű, hogy egy puszta felszerelés ilyen prioritásokat kényszerített rám :]

by **Miu** Szer. Júl. 09 2014, 22:32

Állok némán és kukán egy helyben. Hallgatom a többieket. Valahogy nem vagyok nyugodtabb attól, hogy visszaértem. A cicus dicsérete jól esett. Legalább kicsit hasznosnak éreztem magam. Megtudtam egy infót, ami lehet nem sok, de valami…A harcban úgy se lenne sok hasznom, megint. Nem tudok még harcolni és nem is igazán értem még az itteni rendszert. Hirtelen ketten elpixeleződtek. Erre kaptam fel a fejem. Ez eléggé meglepett mindenki, de annak kettőnek nem lett semmi baja csak a kapun kívülre kerültek. Innentől már végképp nem értek semmit. Ezek szerint, nem sakkozhatunk a végtelenségig vagy lehet csináltak valamit, míg nem voltam itt és emiatt kerültek ki a teremből. Lehet sok mindenről lemaradtam, míg oda voltam. Pedig látszólag nem volt sok változás. Bár igaz most nem igazán cselekvések folynak, hanem mindenki agyal. Innentől viszont akkor igyekszem háttérben maradni és nem zavarni senki a gondolkodásban. A gondolkodás és a nyomfejtés nem az erőségem. Ez így nem jó nem tudok csinálni semmit se. Zavar, hogy csak kukán állok és nézek ki a fejemből. Szólni se tudom, mert egy ötlet se jut eszembe, ami segítené az előre haladásunk és semmi olyat sem látok ami talán vezetne valamihez. Az meg biztos, hogy a többiek már mindent megnéztek és megvizsgáltak. Már kezd szétvetni a feszültség. A játékosok akik itt vannak elég ijesztőek. Csak Tantalosz ismerem, de a múltkori kalandunk elég érdekesen ért véget. Nem akarok zargatni. Nem úgy néz ki mint akit zavarnának az akkor történtek, de akkor eléggé rosszul nézett ki és lehet kicsit haragszik is rám a dolog miatt. A többiek közül, pedig a legtöbbjüknek elég csúnyán nézniük rám és végem. Kezdek belezavarodni a kusza gondolataimba, amiken se füle se farka. Nem értem az egész helyzetet, sem a rendszert, a tagok nem kicsit ijesztőek körülöttem. És akármennyire aranyos is az a tobzoska, még is csak egy mob és ahogy már megtudtam és amennyire sikerült felfognom nem is akármilyen mobról van szó. Próbáltam magamban összerakni a kirakóst. Valahogy úgy, hogy megtudjam érteni kissé a helyzetet a magam módján. A magamban görcsölésből az zökkentett ki, hogy valaki a vállamra tette a kezét, a harcos volt az, aki ha jól emlékszem Anatole néven mutatkozott be. Kissé összerezzentem és majdnem ugrottam is egyet előre, de úgy tűnik már eléggé oda gyökereztem a talajba. Nem értettem most ezt a dolgot. Kissé értetlenül pillogtam rá kettőt. Majd próbáltam újra felvenni az események folyását. Sorba állósdi, meg gyorsaság pontok. Fogalmam sincs, hogy az enyém mennyi…Abba a menübe ki kell írnia asszem. Idő még megfogom találni, de fejből nem tudom és most meg kéne mondanom…Elkezdtem kutakodni a menübe, ami nekem egy kész káosz sose találok semmit benne és megnyit se mindig tudom a dolgokat. Egy ideje kutakodtam már menüben, Chan hangja hozott vissza. Én tovább bambulva menübe válaszoltam.
-Gyorsaság…Mindjárt mondom…- még fél perc kutakodás- Itt van! Az én gyorsaságom 14.
Még mindig nem mozdultam el az eddigi helyemről. Épp indultam volna kör felé, mikor megint újra rendezés lett és megint változtak dolgok. Igazából arra se emlékszem ki mennyit mondott és most változik a terv. Most akkor merre is menjek? Hova álljak?
-Izé…Nem igazán figyeltem…Mo-most akkor én melyik színhez is menjek?
Már tényleg bele kavarodtam ebbe az egészbe. A végén fognak és haza küldenek. Semmi hasznom és mellé még figyelmetlen is vagyok és lassú felfogású.

by **Silica** Szer. Júl. 09 2014, 23:02

Határidő: Július 16.

A géphang újra felcsendül, és mintha egy kicsit csalódott és türelmetlen lenne.
-Látom nem megy ez nektek. Komolyan mondom, lassan már nekem kell legyőznöm a minibosst helyettetek. Viszont meg kell dicsérjelek főnixes kicsi lány, mert okosan kitaláltad. Most már az is lehet, hogy magatoktól is rájönnétek, de azért még egy utolsó segítséget kaptok.
A körök újra felizzanak a két fekete kivételével, és elő is törnek belőlük a sugarak.

Anatolet eltalálja a lila sugár, sebződik huszonkettőt. (169/0)
Chant eltalálja a kék sugár, sebződik tizenegyet. (110/19)
Junt eltalálja a cián sugár, sebződik hetet. (70/16)
Tachit eltalálja a zöld sugár, sebződik tízet. (100/80)
Miut eltalálja a sárga sugár, sebződik négyet. (40/2)
Lyeent eltalálja a narancs sugár, sebződik kettőt. (20/20)
Utát eltalálja a piros sugár, sebződik négyet. (40/6)
Tantát eltalálja a vörös sugár, sebződik kettőt. (18/0)

by **Anatole Saito** Csüt. Júl. 10 2014, 00:55

Fantasztikus...
Mérgelődök, amint újra megcsappan az életsávom. Már számomra is nyilvánvaló volt, még mielőtt Tachi kinyithatta volna a száját, amit csak akkor jártat, mikor nem kéne. Mire azonban odabattyoghattam volna a lila kis körömhöz, ismét sebződök a belőle áradó fénysugár miatt. Kissé riadtan tekintek körbe, hogy szemrevételezzem előbb Jun, majd Chan, aztán a kisebb szintű játékosok életsávját, hiszen ha én sebződtem legalább 20-at, az egy pár szintes játékost akár teljesen kiüthet. Azonban úgy tűnik még egyben vagyunk mind a nyolcan. Mindenesetre elkezd aggasztani ez a sürgetés, ahogy már korábban is sejtettem és szavakba is öntöttem: ki fogunk futni az időből. A feltételezés, miszerint a színes körök aktiválása meg fogja erősíteni a minibosst, minden bizonnyal helyes, és azt sem tartom kizártnak, hogy valahogyan megbabonázzák ezt az ártatlannak tűnő jószágot, csak hogy ellenünk uszítsák.
Lecsatolom a hátamról a vérző pörölyömet. Falánk súlya mindig megnyugtat, szinte érzem a lüktetését a tenyeremen keresztül. Már teljesen bezsongott a legendás fegyver, nehezen tűri, ha megváratom a pixelvacsorájával. Magam is egyre feszültebb vagyok a teketóriázás miatt, az pedig csak tesz rá egy lapáttal, hogy a fegyver is türelmetlenkedik. Tudom, hogy nem él úgy a pöröly, mint Hinari katanája, mégis sokszor úgy érzem, mintha összekapcsolódna velem a fegyver és megpróbálná elérni, hogy a rezdüléseinken keresztül egymásra hangolódjunk. Nem kerestem őt, mégis megtalált engem. Nem szerettem őt, csak a legendás státusza miatt tartottam meg. Riasztó volt a szűnni nem akaró vérzésével, attól tartottam félelmet fog kelteni az emberekben, nem éreztem hozzám való fegyvernek. Aztán ahogyan alakját pallosról a hozzám közelebb álló pörölyre váltottam, s minél többet foglalkoztam vele, úgy épült ki köztünk az összhang. Számunkra nincs szükség szavakra, hogy kommunikálni tudjunk egymással. S ő most egyre jobban őrjöngő fenevadként jelezte a ketrecét rázva, hogy a miniboss ártatlansága csak megvezetés, végeznünk kell vele mielőtt, s ő lakmározni akar a pixeljéből. Hát kinek lenne szíve ellenállni Falánkfiúnak Twisted Evil

Ugrásra kész pozíciót veszek fel, a hátam mögé sandítok még utoljára. Először be akarom hunyni a szememet, mielőtt rálépek körre, de ez őrültség lenne. Végig szemmel tartom a tatut, hallgatózásom pedig figyelmeztetni fog, ha valaki hátba akar támadni. No lássuk! Azzal be is lépek a lila körbe.

by **Chancery** Csüt. Júl. 10 2014, 13:32

A szememet forgatom. Ahogy telik az idő, úgy vagyok egyre ingerültebb. Egy normális minibosst már rég leütöttünk volna ennyi idő alatt és mehetnék haza az erdőbe, ahol végre egyedül lehetek. Na nem mintha szeretnék egyedül lenni, de miután a céhemtől amúgy is tisztán megkaptam, hogy engem senki se lát sehol szívesen, minek erőlködjek?
Inkább két ujjammal összecsippentem az orrnyergem, lehunyom a szemem és próbálok nyugalmat erőltetni magamra. Ha már pont Tachi közölte, azt hiszem, hogy iparkodni kéne, akkor mégis mi a jó fene francért nem indul meg a köre felé? Vagy direkt arra pályázik, hogy majd az idő kinyír minket. Oh my. Elég lenne megszólalnia, hogy mire vágyik, én tárt karokkal állnék elé, hogy "akkor ölj meg ha ez a vágyad". Rolling Eyes

~Fejezzed abba...~
Álom már szinte unalmas hangon közli velem, hogy térjek észhez, úgy tűnik, állandó hullámzásomat már ő sem képes elviselni. Ez sem baj. Legfeljebb ugyanúgy elhagy, mint Norm a régi szép időkben. Úgy legalább tényleg egyedül leszek. Végülis, ez nem csak senkit se érdekel, de talán sokan még örülnének is neki. Főleg a céhtagok.
~Mondom hagyd már abba, mert a miniboss után felhasítom a torkod!~
-Csak bátran, legalább végre beledöglök valamibe. -nem törődve azzal, hogy Álom szavai csak nekem lettek címezve, a macska felé legyintve igenis félhangosan mondom ki a választ.
Pont ezután már sugarakat is kapunk a képünkbe mindenféle sebzéssel.
-Oh, príma. Jó, nekem most lett nagyon elegem! Csináljatok, amit akartok, letojom...
Nem is próbálom leplezni, mennyire ingerült vagyok. Miu felé nem is próbálok nézni, mert a szemeim, azok tuti villámokat szórnának. Így hagyja magát elbambulni egy olyan helyzetbe, amin akár az élete is múlhat? Így már értem, miért lett piros indikátoros ilyen kinézettel. Bírom az ilyeneket...
Inkább lehunyom a szemem, mély levegőt veszek, két kézre fogom a botot, majd a kék körhöz lépek és belépek. Nem figyelek én senki másra, felőlem tényleg művelhetnek, amit akarnak. Csak végezzünk már és menjünk haza. Meguntam ezt az egészet.

by **Miu** Szomb. Júl. 12 2014, 23:17

Kavarog körülöttem minden…Már tényleg fonalat vesztettem. A tekintetem a földre sütöttem és erősen füleltem. A kérdésem után valahogy nem akartam látni a többiek reakcióját…Megszólal az a gépi hang is. Furcsállva tekintek fel a plafonra, nem tudom miért, valahogy oda fókuszál a tekintetne, mi közbe a gép hangot hallgatom. Utolsó segítség?...Felfogni nem volt időm a dolgot, már jött is a sárga sugár, ami még sebzett is rajtam egy keveset. Szerencsére az éltemhez nem nyúlt…~Ez elég egyértelmű volt. Akkor irány a sárga kör!~ Legszívesebben hangosan kilábalva jelentettem volna ki. De már így is elég jól bemutatkoztam a csapatnak. Nem kéne rontanom a helyzetemen. Amint a sugarak eltűntek és minden újra nyugis lett, – már ha ezt lehet nyugalomnak hívni – meg is indultam a sárga kör felé. Sietősen, nagy lendülttel. A lendültemből pedig egy nagy hasra esés is lett. Az állam szépen koppant a padlón. Talán elharaphattam a nyelvem is. Nem igazán tudom megállapítani, így hogy nem érzek fájdalmat. Csak feltételezni tudom, ugyanis valami érdekes bizsergést éreztem. Ha nem a SAO-ban lennék, akkor már lehet vérrel telt volna meg a szám és csillagokat látnék. Egy elharapott nyelv, felszakadt száj és abba inkább bele se gondolnék, hogy mennyire fájna. Pont a kör előtt terültem el. Pedig nem sok kellet volna már, hogy rálépjek. De semmit se tudok megcsinálni gond nélkül…Jobban mondva esés nélkül. Nyöszörögve, négykézláb belekúsztam a körbe, majd feltápászkodtam a földről. Mintha valaki említette volna, hogy nem ártana a fegyverinket is kézbe venni és készenlétbe helyezni magunkat. Ahogy látom én vagyok ilyen lemaradott csak a legtöbben már a fegyverük szorongatva készenlétben vannak. Szédelegve húzom elő a kardom, majd vártam mi lesz. A kardom hegye a földön pihent. Nem igazán bírtam magasabban tartani. Na, meg persze ezt az esést követve még inkább a padlót tanulmányoztam. Pedig, pont ezt nem kéne csinálnom. Most szívesen válnék láthatatlanná. Végül nagy nehezen felemeltem a fejem és a tobzoskára fókuszáltam. Rémlik, hogy mondták volna, hogy lehet megszállja valami és ránk támadna az amúgy szelíd jószág. Ez egy teljesen elfogadható magyarázat arra, hogy miképp támadna ránk egy olyan mob aki fél tőlünk. De valami nekem furcsa. A gépi hang biztos tartozik valakihez. Ha csak egy szimpla előre felvett felvétel lenne és senki se figyelné a műsort, akkor nem lenne szó türelmetlenségről. Bár ez egy játék, itt bármi lehet az ok, de kétlem, hogy ennyi lenne az egész. Lehet meg kéne mukkanom és megosztani ezt a gondolatot a többiekkel…De félek, hogy butaságot beszélnék és az eddigiek után, hát…~Miu kapd össze magad! Mond ki hangosan amit akarsz, ne foglalkozz már a sok apró részlettel! Max nevetnek egy jót, ha tényleg akkora marhaság a dolog…~ Némaság vége. Eddig teljesen meghazudtoltam magam, ennyire felesleges félnem. Ezzel senkinek se ártok, maximum tényleg csak egy légből kapott dolog lesz és nem is figyelnek majd rám…Sóhajtottam egyet, majd nem túl magabiztosan neki kezdtem a mondandómnak.
-Izé…Lehet nem is Senzanko a leglényegesebb. Mert ugye…van ez a hang. Ha csak egy előre programozott dolog lenne ,akkor nem lenen türelmetlen…Szerintem valahol valaki vagy valami figyeli azt amit csinálunk…És lehet arra kéne rájönni, hogy ki a játék mester. Mert az NPC-nek is kiadta valaki, hogy hozza ide az állatot és ha most a tobzoskát meg is öljük…A-az a valaki akkor csak hozat ide egy másik mobot és ismét újabb játékot tud majd játszani valakikkel…
Valahogy, nagyobb hülyeségnek érzem ezt most, hogy kimondtam. A tekintetem gyorsan a kardomra szegezem. Miért nem maradtam csöndben vagy lehet jobban kéne megfogalmaznom a mondani valóim. De már mindegy. Mély levegő, kifúj és próbáljunk megnyugodni szépen és koncentrálni.

by **Jun** Kedd Júl. 15 2014, 23:21

AAh.. Kezdek nagyon ideges lenni. Kezdeti izgatottságom, hogy végre egyedül bukkantam rá egy mini-bossra, majd jelezhettem a többi céhtársam felé, a kis csöppséget, egyre inkább jelentéktelenné válik. Rémes, unalmas, idegesítő, és elborzasztó! Mégis, hogy lehet egy ilyen aranyos pici izéke, ennyire bonyolult és fejtörést okozó? De ha nem lenne elég, hogy a fél napunkat itt töltsük, pakolászunk, turkálunk és még gondolkodnunk is kell! Még sebeződünk is, ez már több mint idegesítő. Dühöngve pillantok az életpontjaimra, amik szerencsére nem csappantak meg, azonban a páncélom több mint fele oda, és még harcra sem került a sor. Milyen egyoldalú dolog ez már megint? KA ismét kidolgozott egy nagy halom hülyeséget, és most jókat nevet azon, hogy próbálkozunk.
- Semmi pánik, nem sebzett sokat a lézer. A fél páncélom még épp. - osztottam meg az információt a többiekkel. Remélhetőleg a kis szintű játékosokat sem érte komolyabb sérülés az iméntitől. - A narancs szín jobban tetszett mint a cián... - panaszkodtam miközben leszálltam a színemről, és mint ahogy az előbb is most is Chan mellé állok. Nem mintha lenne amúgy is lehetőségem másik helyre menni.
- Senzanko kezdem úgy érezni, hogy egyáltalán nem vagy olyan aranyos mint ahogyan képzeltem. Miért nem lehet megoldani az egészet úgy, hogy elkapjuk és kivisszük innen, vagy valami? Valahogy elment a kedvem attól, hogy harcoljak ellene... - mormogtam, habár tudom, hogy nincs igazam. Hiába tűnik ártalmatlannak az ö hibája, hogy folyamatosan kapjuk a lézereket, és ha csak úgy otthagyjuk, előbb vagy utóbb erős ellenfél lenne, aki viszont biztos nem úgy gondolna ránk, mint aranyos kis izékre amiket nem kell bántania. Pedig tényleg egész édes kis háziállat lehetne belőle.
- Mindenkinek van gyógyítós potija ugye? - kérdeztem, főleg a kisebb szintű játékosok felé intézve a kérdést. Jobb tudni, hogy ki miatt kell majd aggódni, és jobban odafigyelni a harc alatt. Közben a vörös lányka mondókáját is hallgattam. Valamennyire elgondolkodtató az amit mondott.
- Szóval azt mondod, hogy magát a helyet is meg kéne valahogy semmisítenünk? Végül is eddig nem volt itt tudtommal ez a "bossterem"

by **Kremylla Lyeen** Szer. Júl. 16 2014, 11:24

Karba tett kézzel, morcos arccal hallgatom a magát Tachinak hívó személyt. Egyszerűen röhejes, amit mond. Nem azért, mert nem igaz, de hát vörös indikátorral elég... érdekesen jön ki.
- Ha majd ezt egy zöld játékos mondja, talán el is hiszem neki - motyogom, valószínűleg ezt meg se hallja, csak valami morgolódást felőlem. Ezt is nehéz megtennem, mert hát eleve elég forrófejű vagyok, mindenre adok választ, ha kell, ha nem. Tény, hogy az elején nem igazán látszódott meg rajtam, ezt inkább a helyzet újdonságának mondanám - akkor általában csöndben vagyok. Kell pár perc, mire a hangulatot és a személyeket megszokom, és onnantól nincs megállás. Ha kell, visszaszólok, ha nem, akkor is. Kyuu meg már tapasztalta, miféle elmebeteg vagyok, ha begurulok... Csodálom, hogy még mindig tolerálja, ha a közelében vagyok.
És itt jön be újra az az elképzelés, hogy valamit akar tőlem. Akkor viszont igaza lenne ennek a vörös indikátoros fickónak, szóval gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot: majd később utánajárok, mégis miért van az, hogy így eltűr maga mellett. Ha csak a ruhákért kérné a pénzét, akkor inkább dolgoztatna már most... Felkeresett volna, és elráncigált volna egy csomó küldetésre, amibe akár bele is halhattam volna, majd aztán követelte volna az érte járó pénzt, nem? Ehelyett végig nyugtom volt.
Akaratom ellenére is elkezdek agyalni, persze nem túl sokáig, hiszen újra felhangzik a gépies hang, majd ahogy befejezi a mondandóját, jön is a fénysugár a narancs körből. Hirtelen azt hiszem, hogy minket is pixelekké bont, csak nem fogunk újra összeállni, mint Kyuuék, a segítség sem hangzik túl jól tőle - arra számítok, hogy akkor eljött a kivégzésünk pillanata. Összeszorítom a fogaimat, behunyom a szememet, nem tudok úgyse kikerülni ilyen csapást, és így várom, mi fog történni. Nem tapasztalok semmit, így óvatosan kinyitom először jobb szememet, hogy körbenézzek. Senki sem halt meg. A másikat is vagyok olyan bátor kinyitni, és már kereken látom a környezetemet. Néhányan elindulnak a saját körük felé, így teszek én is, mire egy nagy koppanásra leszek figyelmes. Odakapom a tekintetemet, és a vörös lány bukott fel. Már indulnék felé, hogy felsegítsem, amikor összeszedi magát, és bemászik a saját körébe. Egy pillanatig még állok egy helyben, azzal elfoglalom a narancs színű kört. Eltűnődök azon, hogy mégis hogy a fenébe fogok harcolni - még soha az életben nem csináltam ilyet. Úgy szeretem, hogy saját magamnak intéztem el, hogy a mély vízbe kerüljek!
Hogy is szokták előhúzogatni a kardjaikat animékben, filmekben? Csomót láttam már, de valahogy most teljesen leblokkoltam. Újra elfog az a félelem, hogy totál tehetetlen leszek, hogy első csapásra lerepítenek a körömről - vagyis nem lerepítenek, hanem elpixeleződök. Még mindig nagyon szokatlan számomra a pixeleződés jelenti itt a halált. Túlságosan ragaszkodok a valósághoz, ami itt nem sokat számít. Hogy fogok én így itt boldogulni...?
Mindegy, előhúzom a kardot, talán kissé ügyetlenül, ráadásul enyhén remegve is tartom. A savanyú pofát most nem engedem meg magamnak, igyekszek azért némi komolyságot is mutatni. Persze abból nem sok szorult belém, de attól még próbálkozok. Elég feszült vagyok már, részben az idegesítés miatt, részben a helyzet miatt. Szerencsére a rajtam eluralkodni készülő káoszt Miu hangja töri meg - valami és valaki más, amire és akire figyelhetek. Érdeklődve vizsgálom őt, és az ő megállapításával egyet kell értenem.
- Igazat megvallva... Én is gondoltam arra, hogy nem kifejezetten erre a lényre kell figyelnünk, hanem azt kéne megtalálnunk, aki irányítani akarja. Viszont nem látom módját, hogy megtaláljuk azt a valakit, aki beszél hozzánk. Elég... - körbepillantok. - ... zárt, vagy hogy is mondjam. Itt nehezen rejtőzhetett el.

by **Tachibana Makoto** Szer. Júl. 16 2014, 16:23

Kissé felszaladt a szemöldököm, de mindez csupán egy alig észrevehető reakció, amit csak akkor láthatnak meg, ha éppen rám néznek. Nem tartottam egészen... fairnek azt a "segítséget", amit kaptunk, de nyilván nem fogok felháborodni egy aprócska sebzésen, annál hidegebb az én fejem :] Ugyanakkor ez is szolgált néhány értékes információval, és itt most nem a körök színére gondoltam. Egyrészt az imént Jun-kun hetet említett, ellenben az én páncélom tízet sérült, vagyis logikus következtetés, hogy karakterre van szabva az erőtér sebzése. Az összefüggést sem volt nehéz megtalálni, az életem tíz százaléka pontosan tíz volt. Egyértelmű akkor lehetne, ha tudnám, hogy Jun-kunnak 70 health point áll a rendelkezésére, de sejtésnek tökéletesen megfelelt a feltételezésem :] A másik volt a fontosabb: ha csak úgy kioszthat ránk egy-egy ilyen sugarat, akkor ennek az egésznek semmi köze az időhöz, kénye-kedve szerint bánik velünk az, aki emögött a terem mögött áll. És ez a felfedezés, nos... felettébb irritáló volt. Kénytelen-kelletlen álltam a zöld körbe be, nagyon nem szerettem, ha valakinek túl sok hatalom összpontosul a kezében, és azzal visszaél, ugyanúgy, ahogy azt sem, hogy azt kelljen tennem, amit mondanak. Legalább aki szórakozik velünk, az úgy véli minden bizonnyal, hogy ez a tíz százalék nem befolyásolja a végeredményt. Hogy ez nekünk jó-e vagy rossz, az már más kérdés :]
- Gondolkozz, Kremylla-chan. Egy zöld játékos miért mondana ilyet? :] - hajoltam kissé előre, hogy megszólítsam a lányt, aki az imént még morogva dünnyögte az orra alá a világ leglogikátlanabb következtetését. Nem nekem szánta, de az én fülemet egy ideje ilyesmi nem kerüli, nem kerülheti el. Ugyanakkor nem kívántam különösebben foglalkozni a pajzsát vesztett szépséggel, mivel nem mellettem állt legnagyobb sajnálatomra. Az ezüstös hajú kislány volt csupán kéznél.
- Te pedig túl sokat gondolkozol. Viszont aranyos lehetsz bikiniben :] - szólítottam meg miért ne alapon. Unatkoztam, már hosszú ideje csak a semmittevés jutott nekem. Ha ez így megy tovább, elő fog bújni belőlem a molesztálós énem :]

by **Tantalosz** Szer. Júl. 16 2014, 18:24

Nem túl sok minden történik, ahogyan látom. Semmi csapatmunka. Senki nem tesz semmit, hogy a másiknak könnyebb legyen. Persze van egy-két kivétel. De nézzünk csak körbe. A másik piri lovag elkezdte behálózni azt a lányt, aki elvesztette a testőrét. Vagy Anatole. Nem aggódik senki iránt - leszámítva azt a lányt aki bent ragadt, de ha jól láttam, akkor egy céhben vannak - és még az sem aggasztotta, hogy a saját sebzését maga ellen fordították. Chancery is motyog valamit arról, hogy elege van... Egyedül Utahime kisasszony az, aki megpróbált segíteni, és miután a lézerek eltaláltak minket, kiderült, hogy igaza van. Miu pedig... ő Miu. Még mindig nem beszéltem vele a párbajunk után. De így utólag visszagondolva... Talán túloztam. Sőt, biztos. Majd beszélek vele, és tisztázzuk az egészet.
Visszatérve a csapatmunkához, most akárki gondolhatná, hogy akkor én mit tettem hozzá az egészhez? Semmit. Bevallom, hogy eddig semmit. Hogy miért? Csak körbe kell nézni, az okokat már elmondtam. Még talán Utahime az, akivel együtt tudnék működni, de más nem. No de nem lenne érdemes hátráltatni a többieket, így jobb lesz, ha elindulok.
Így oda is mentem a vörös körhöz, majd bele is léptem. Nem tudom, hogy csak véletlenül, vagy ennek a miniboss-nak a tervezője végett kaptam, de kicsit irónikusnak érzem, hogy pont az indikátorommal megegyező színű körbe kell állnom. Az viszont jólesett, hogy Utahime kisasszony kapta a mellettem fekvő kört. Így egy kis csevegésre is nyílik lehetőségem.
- Mondja csak, Utahime kisasszony, mit gondol a lapokon talált szövegekről? - kérdeztem meg tőle, majd ha megengedte, akkor elmondtam a feltételezéseimet. - Az egyik papíron az állt, hogy "amit elismerünk, az szabaddá tesz". Szerintem ezzel részben arra akartak utalni, hogy ahhoz, hogy tudjuk a helyes sorrendet, be kell ismernünk, hogy mekkora gyorsaságunk van, és csak ezután lehet sorrendbe állni. Azonban jöttek a fénynyalábok, ami a "Ha túl sokáig tartjuk ketrecben, fuldokolni kezd a bennünk lakozó vadállat, és vonyít, hogy engedjük szabadon" idézetre utal, hiszen már egy jó ideje itt totojázunk. Aztán folytatva ezt az idézetet az "És ezt a fenevadat mindaddig nem győzhetjük le, amíg tudatosságunk felül nem emelkedik a természet által biztosított, állati kapu szintjén." mondat követi. Erre szerintem válasz Anatole támadása a burokra, és az, ami vele történt. Az utolsó lap idézetéhez pedig nem tudok mit hozzászólni. De szerintem a komor kapu még nem tárult fel. - mondtam Utahime kisasszonynak. Vajon ő hogyan gondolkodik ezekről?

by **Utahime** Szer. Júl. 16 2014, 21:16

Összefoglaltam az új megállapításaim, a kialudt köröket szemlélve, és evvel meg is indultam a már jó előre kiszemelt narancs köröm felé. Lehet, hogy részben csak azért tettem a megállapításom, hogy visszajussak hozzá, hiszem így mégiscsak a Falco-szín köröcskén lehetnék... A flegma lovagra csodálkozva néztem, mikor "Bohóc-sanhoz" szólt, hiszen épp ő volt az akinek csak egyet kellett lépnie oldalt, míg mi mehettünk a köt túl felére...Tantalosz felvetésére kicsit megingattam a fejem, de nem zökkentett ki lépteim ritmusából. Valóban elképzelhető, hogy valaki többre tartsa az erejét, vagy egyéb védekezésre szolgáló pontjait. De hogy egyáltalán ne tegyenek rá? És hogy ezt két ember is elkövesse, különböző kasztokból? Ami azt illeti, véleményem szerint a kardforgatóknak szüksége lehet némi gyorsaságra, ha ár nincs pajzsuk, úgy jobb ha elugranak a támadástól...
Amíg ezen gondolkodtam, az egyik kardforgató leány, ki nem árulta még el a gyorsaságát, az enyémmel egyező számot mondott. Sokáig azonban nem kellett gondolkodnunk, hiszen az incselkedő hang újra megszólalt, és igazat adott neki. Így meghökkenve néztem a narancs körre, meg a mellette álló pirosra -amiből egy fény nyaláb eltalált az imént. Végöl bólintottam, és én is léptem egy lépést oldalt, szomorúan átengedve a narancs kört.
-Úgy látszik, igen. Te nagyobb szintű vagy, állj elém.- Fél füllel még Junt is meghallottam közben, s megállapíthattam, hogy valóban az a legnépszerűbb amire én álltam az elején.
Gyanakodva néztem a nekem jutott kört, már nem mintha nem a színével ne lennék megelégedve, és eddig azt kívántam, hogy próbáljuk már ki, milyen ha mind rájuk állunk. Most mégis féltem ráállni, elsősorban azért mer ez a vacak volt, ami az előbb megütött. Sőt, a fények vitték ki a két játékost is -ki tudja miért- és szintén a körök sebezték azokat, akik tovább álltak rajtunk Miu távozásánál. Egyszóval volt okunk félni a köröktől... Viszont ahogy körbepillantottam, már ki-ki elfoglalta a saját körét, és talán igencsak csapda szaga volta a dolognak, de mégis azt a sorrendet adta ki, amit az előbb kigondoltam. Ezek után már nem visszakozhatok.
Rámosolyogtam a Tantaloszra, realizálva hogy én lettem a második legkisebb, és ráálltam a piros körre. Jun a mi negyedkörünk felé kiáltott, mire elgondolkodtam egy pillanatra, majd határozatlanul bólintottam. Nem sok... de van.. ez melyiknek számít? De itt állok két lovag közt, talán nem engem néz ki elszőnek... reménykedtem magamban.
Majd Miut hallva nem szóltam semmit. Természetesen ezért tapogattam én is végig a falakat, hátha találok valamit alapon... De más dolog nincs a teremben, amit "ölhető bossnak" bélyegezhetnénk -még. Viszont ahogy már Jun is felvetette, ezt a kört is inkább tartanám bossnak, talán valóban ez is az ellenfelünk. Tulajdonképpen eddig nem is szenvedtünk sebzést mástól, mit a körtől, és igen komoly ellenfélnek bizonyult. De hogy harcolhatnánk a firka ellen? Talán nekünk kell felhasználnunk a mobot, hogy pusztítsa el? A medálomat nyüstölve gondolkodtam, mikor a jobbomról egy kérdés hangzott, nekem címezve.
-A lapok...?- Suttogtam felé pislogva, majd kisegített a saját ötleteivel... Az elgondolásai tetszettek, és csupán egyetérteni tudtam. Nyeltem egyet, félrenézve Sezanko felé, míg gondolkodtam. A helyes sorrend megint... Azt már magunktól is kitaláltunk, hogy kihez melyik kör tartozik, de azt nem tudjuk hogy az a sorrend számít-e, hogy állunk fel egymás után. Ahogy láttam mindenki felállt már a körére, így hogy esetleg az egyik végétől a másikig sorban álljunk fel... vagy egyszerre...
-Te féltél, hogy eláruld a gyorsaságod?- Kérdeztem vissza egy határozatlan bólintás után. Valóban ezt jelentheti... Talán megszabadít a félelemtől az igazság, de vajon ez lenne a legnagyobb félelmünk? Persze, bizonyára, nem szó szerint kell venni -nem is emlékszem rá- de azért félő, hogy félelmetesebb igazságok is várnak ránk.
-És az idő... valóban ellenünk dolgozik. Már mind lesérültünk, pedig el sem kezdtünk semmit. És lehet, hogy az a fenevad is csak erősödött.- Biccentettem a tüskés gombolyag felé.
-A tudatosság pedig erre a logikai játékra utalhat. A kérdés csak az, hogy jól fejtettük-e meg, vagy csapdába léptünk.- Bólintottam, hiszen a megfejtés híján valóban csak magunkat öljük. Persze ezt már mindenképp ki kell próbálni, akármi legyen is a vége...
-Esett még szó megszelídülő fenevadakról is, ez talán az lesz, amit Miu mond...- fordultam balra, Miu felé, és jobbommal mutattam középre -Ez a lény talán nem is a miniboss egésze. Egy szelíd lény ami megvadul, s talán újra megszelídül... Ha kiűzzük belőle a bosst. Ugyanis sokkal inkább akarnám legyőzni ezt az idegesítő hangot...- Az egész felállás is inkább emlékeztet valami démonűzésre. A gonosz hangot megüljük, és a végén nyerünk egy cuki kis valamit, ami visszaszaladhat az erdőbe... Ez az amit Anattól két korongnyira inkább nem mondanék ki. Felfogtam, a mondandóját, és bizonyára hülyeség is ez a felvetés...
-Talán ha mind felállunk, siketül kinyitnunk azt a kaput, ami mögött a félelem vár...- Ami valószínűleg maga az erőtér az elszabadult bossal.
-De hogy legyünk bátrak átlépni?- Tűnődtem el a gömbölyded teremtést figyelve. Talán szó szerint kell átlépnünk valamin? Vajon van még mire rájönni, vagy csak ennyi lenne, és üthetjük?
-Mindenesetre a lehetséges jövevényekre nem árt felkészülni... Mind a hang, mind az NPC, aki idehozta gyanúsnak tűnik... Ha csak nem ugyanaz a kettő.- Majd előrehajoltam, hogy Anatot jobban lássam, s viszont. A közelemben állók közül kétségtelen, ő lehet a legtapasztaltabb.
-Én megnövelhetem néhány ponttal valamely statunkkat, egy rövid időre. Ha szükség lenne valami ilyesmire, szólnál, kérlek?- Tekintve, hogy támadni nem sokat tudok, valamilyen hasznom csak legyen, ha már látóhatáron van a harc. És ideje kipróbálni a gyakorlatban is, amit Chantól tanultam...

by **Silica** Csüt. Júl. 17 2014, 07:25

-Taps, taps, taps. Annyira kis ügyik vagytok! És még beszélgetni is elkezdtetek... hát nem is tudom, hogy mit mondjak!
Lelkendezett csúfondárosan a géphang.
-Annyit segítek, hogy már rengeteg dolgot kitaláltatok, de azt nem fogom megmondani, hogy miről gondolkodtok helyesen, és miről nem.
Kis szünet, mintha végzett volna, majd újra megszólal.
-Jujj! Most akkor megint én jövök? A hosszú pepecselés miatt már teljesen elkavarodtam. Vagytok olyan udvariasak, hogy megengeditek, hogy én kezdjek, ugye? Mégis csak betörtetek ide, én meg még készülni sem tudtam semmivel... na jó, csak vicceltem. Készültem ám sok mindennel nektek. Na akkor kezdek én, utána jöhettek ti. Csak ügyesen!
A lábaitok alatt felvillannak a körök, majd ugyanolyan vibráló fal vesz mindannyiótokat körül, mint magát a minibosst, csak éppen a korong színével.

A villanáskor:

Anatole sebződik huszonkettőt. (147/0)
Chan sebződik tizenegyet. (110/8 )
Jun sebződik hetet. (70/9)
Tachi sebződik tízet. (100/70)
Miu sebződik négyet. (38/0)
Lyeen sebződik kettőt. (20/18)
Uta sebződik négyet. (40/2)
Tanta sebződik kettőt. (16/0)

Határidő: Július 24.

by **Chancery** Kedd Júl. 22 2014, 21:22

Karba tett kézzel és mereven állva hallgatom a többieket. Egyszerűen semmi kedvem beleszólni semmibe, sőt, talán nem is tudnék mit a dolgokhoz fűzni. Csak azt tudom, hogy haza akarok már menni, mert kezd igencsak elegem lenni a totojázásból. Ha már dolgozunk valamin, akkor talán tegyük úgy, hogy haladunk vele, de mint a cefet.
Mikor a géphang ismét átveszi a stafétabotot, úgy érzem, mindjárt felrobbanok dühömben. Pláne ettől az idegesítő hangsúlytól, amiről beszél. Kicsit tényleg olyan, amiről Tantalosz és Utahime kezdett beszélgetni; a lelkemben élő vadállat igencsak unja magát, és ki akar törni a ketrecéből. Szorosan kell összezárnom a fogaimat ahhoz, hogy erre képtelen legyen.
Újabb villanás, és újabb sebződések. Gyorsan körbenézek, felmérve a helyzetet, és siralmas, amit látok. Tanta, Lyleen, Miu, és talán Utahime is elég vészes helyzetbe kerültek, már mi az életcsíkjukat illeti. Ilyen pici életenergiával el mertek jönni egy minibossra? Csak csodálni tudom őket, egyben szánni is, hogy ostobák voltak. Sóhajtok egyet.
-Najó, nem érdekel, most már ideje lesz, még mielőtt megint kiteleportálódik valaki harmadiknak. Ti... igyatok meg egy potit, ha fél percen belül nem kezd el az életcsíkotok magától töltődni egy picikét. -mutatok a fent említett négy emberkére, hogy világosan értsék, rájuk gondolok, majd a miniboss felé fordulok, hogy könnyebben tudjak koncentrálni. Álomkelő nem tesz semmit, csak vizsgálgatja a felállított falat.
~Ezen át is fog működni, Csan?~
Hiába van valami abban, amit mond, meg kell próbáljam. Lelkem Főnixmadarának ideje felébrednie, hogy lenyugtassa a vadállatot, és segítse a többieket. Nem szeretném, ha bárki is odaveszne csak azért, mert késlekedem, vagy akármi. Igaz, hogy elvileg Anat az, akinek először kell csinálnia valamit, de nem tudom, a hang mikro fog ismét lépni valami meglepőt...

//Képipróba: Possessed by Phoenix. Ha sikerül, és nincs semmi más mesélői akadályozó tényező, mindenki, akin már nincs páncél, 9 HP-t gyógyul három kiskörön át (tehát összesen 27-et). Hogy a kiskör most hogy van számolva, azt rád bízom, Silica.
Kinézete, ha sikerül: Cannak cép kisz tűzszárnyai lesznek és cuki kisz lángockák futnak hullámszerűen a földöny :3 //

by **Kayaba Akihiko** Kedd Júl. 22 2014, 21:22

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

'Római stílusos 6-os' :
[Miniboss] Mostly Harmless - Page 4 4766604173_492736719c_s

by **Silica** Kedd Júl. 22 2014, 21:41

A képi sikeres.

Hatás: 1/3

Anatole: 147/0 (+9) -> 156/0
Chan: 110/8
Jun: 70/9
Tachi: 100/70
Miu: 38/0 (+9) -> 40/0
Lyeen: 20/18
Uta: 40/2
Tanta: 16/0 (+9) -> 20/0

(Ha jól tévedek, úgy az életek nem tudnak túltöltődni.)

by **Jun** Szer. Júl. 23 2014, 21:49

Elment a kedvem attól, hogy egyáltalán egyetlen ujjammal is bántalmazzam ezt a kis bigyót. Miért ne ment volna el amikor már hosszú perceket töltöttünk egy helyben, mászkáltunk, nézelődtünk, törtük az agyunkat, sőt még támadtunk, is és ez a tucatnyi dolog eddig majdnem mind feleslegesnek bizonyult. Ennél idegesítőbb pedig nem igen létezik. Pont olyan mint amikor már órák óta játszol egy játékkal majd elakadsz egy részen, és a sok sikertelen próbálkozás után végül ráun az ember. Kezdem irigyelni azt a kettőt akik kijutottak a teremből, legalább nekik nem kell most itt bent poshadniuk. Már megfordult a fejemben a teleportkristályom használata is, viszont akkor nem csak a céhem hagynám cserben, hanem a kis életű játékosokat is veszélybe sodornám. Na meg persze ki akarja azt hallgatni, egy idegesítő alaktól, hogy megfutamodtam? Bátor vagyok, egy hős rejtőzik odabent, ezért mindenképp maradásra kell bírnom magam, egészen addig amíg nem történik semmi olyan ami miatt evakuálni kell a népet.
- Ez jól hangzik! Nem szívesen ölném meg Senzankót, szóval remélem az elgondolásod szerint működik majd a miniboss harc is. - reagáltam Utahime mondandójára, amiben még látok is némi fantáziát. Elvégre egy sátáni alakzatban állunk, világít meg minden, és a kör közepén a "feláldozandó" lény. A helyesnek vélt színsorrendbe felsorakoztunk, és ezúttal történt is valami. De természetesen nem az amit vártam. Mily meglepő... csak sóhajtoztam amikor hirtelen erőtér vett körbe. Nem tapogattam, nem akartam újabb sebződét elszenvedni mint korábban is. Habár ennek ellenére mégis egy fénycsóva talált el. A páncélom épp, még mindig. Elégedett voltam, hogy az életpontjaim még sértetlenek, ezért nem is kell potihoz, vagy kristályokhoz nyúlnom.
- Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy ez az egész csak egy rossz vicc... Nincs is itt semmiféle mini-boss csak egy csapdába sétáltunk be, ami fokozatosan leszedegeti az életpontjainkat miközben, azon törjük a fejünket, hogy hogy "kezdeményezhetünk harcot"... - közöltem a véleményem unott hangon, közben itt-ott alkalmaztam a kis nyuszifüleket is. Nem bízom ebben. Sem a kinti npc-ben sem ebben a hangban. Pontosan olyan mintha csak ösztönözne arra, hogy folytassuk, mi pedig makacsul tartjuk is magunkat ehhez. Miért segítene, vagy egyáltalán szurkolna nekünk egy program?
- Hogy ha komolyabban is megsebesül valaki, akkor ne habozzatok használni hazatérés kristályt. Habár előre szólok, hogy előfordulhat, hogy működésképtelen. Szóval nem ártana ezt is letesztelni. - mondtam ezt elsősorban azoknak akik máris páncél nélkül álldogálnak itt.
- Egyébként mivel most már mindenki csapdában van... Elő kéne állni egy új tervvel. - pillantottam itt Utahimére, majd folytattam. - Szóval mondd Okos lány, van valami jó ötleted? Bármi ami eszedbe jut. Ha csak tovább ácsorgunk itt, előbb utóbb ismét kapunk egy szép kis minuszt, szóval inkább próbálgassunk ki mindent szépen sorban.

by **Utahime** Csüt. Júl. 24 2014, 02:03

Mikor mind elfoglaltuk a megfelelő -vagy annak hitt- kört, ami kedvesen belénk eresztette sugarát, újra villódzni kezdtek a fények. Ezúttal egy pajzs, vagy valami hasonló dolog vett körbe minket, átlátszó fényével, akár csak a középső burok, ami a minibosst tartja ketrecben. Első döbbenetemből a másikba estem, mikor észrevettem, hogy bizony ez is sebzett, sőt, már sokan el is vesztették a páncélunkat... Chan gyorsan reagált az eseményekre, s bár nem láttam, hisz pont velem szemben állt, a boss mögött, hamar gyógyulni kezdtek az életet vesztett emberek. Viszont ha ilyen gyakran fog villogni ez a kör, és nekünk továbbra is itt kell rajta állnunk... nem fogjuk soká húzni. Pontosabban mint tudjuk, és ami a legidegőrlőbb az egészben, hogy az se számít, hogy rajta állunk-e vagy sem...
-Ez is olyan, mint a belső kör? Talán ugyanúgy sebez...- Mondtam, talán csak magamnak. Ami azt illeti a lény nem tudott átmenni rajta, talán mert az őt tartja fogyva, ezért Jun átmehetett rajta... De ha ez a mi személyre szabott börtönünk, úgy vagy csak nem enged át, vagy nagyobbat sebez. Vagy sebez és nem enged át....? Mindenesetre nem én akartam lenni, aki kipróbálja.
-Tehát itt a ketrec... és a tudatosságunk segít kijutni majd? Vagy elrontottuk, ezért zárult ránk, ahelyett, hogy kinyitottuk volna a belsőt?- Ráncolgattam a homlokom. Ami azt illeti, valóban hagytuk magunkat. Hagytuk, hogy ez a hang ide sodorjon, és a sebzés ellenére is felálltunk a színekre. Még ha ezt is következtettük ki magunktól is, talán akkor kellett volna átgondolni, amikor a hang helyeselni látszott a döntésünket. Hogy miért siettünk a minket már korábban sebző körökre? Egyértelműen, mert örültünk, hogy találtunk egy lehetséges opciót, és az amúgy is nehezen szült döntésünket nem akartunk megváltoztatni. Már csak azért sem, mert lassan félhetünk a kieséstől is, ahogy már két embert kitettek a helyszínről. Persze, az a kettő a jelek szerint megúszta a dolgot, de mi már csak jobban járhatunk, ha az előtt raknak ki, hogy elfogyna az egyre gyorsabban eső életünk. Az újabb kérdés, hogy mi lesz az utolsó bennmaradó sorsa, ha ez történne? Gyorsan megráztam a fejemet. Jobb is, hogy nem akartunk kikerülni, és már úgysem tudjuk meg, mi lenne, ha máshogy állunk fel. De mit tehetünk, a fallal magunk körül?
-Azt mondta, most mi jövünk...?- Magam se tudtam eldönteni, hogy mit akarok, csak magam elé motyogtam, és Anat felé pillantottam. Pedig épp most állapítottam meg, hogy a hang lépre csalt. Még szép, hiszen a célja a mi halálunk ugyebár. Anatole az, aki az előző próba után rengeteget vesztett már az életéből, nem akarhatom, hogy újra próbálkozzon... De maga jelentette ki, hogy ez a módi: a leggyorsabb támad először, majd sorban a többiek. Ha nem hiányozna két ember, igen szép, és látványos támadókört indíthatnánk... Főleg ha a fények is kísérnek, ahogy kitörünk innen. Nagyon látványos lenne felülnézetből... Erre akaratlan is feltekintettem, vajon figyel minket egy kamera? Egy darabig a mennyezetet kémleltem majd egy hatalmasat sóhajtottam. A hang tulajdonosa bizonyára jót mulat valahol szenvedésünkön.
Majd Chan után Jun hangját is hallottam a boss túl feléről. Az ördögűzésem viszont nem jött be, hisz magunkat zártuk csak a miniboss mellé... A megjegyzésére pedig fanyarul elmosolyodtam. Ijesztő volt a gondolat, és nem lehetetlen. De mégsem hittem valószínűnek, vagyis csak reméltem, hogy nem így van. Ez ugyanis még mindig egy VRMMO játék, vagyis értelmetlenül nem ölhet meg. Ahol feladvány van, ott megfejtés is kell hogy legyen! A kérdések pedig haladás híján változatlanok: Ki tudunk-e innen jutni? Egyáltalán támadhatunk-e már, most hogy aktiváltuk ezeket a színes fényeket? A gombóc tüskéi közt rám pislogott Jun... Miért én...? Egy pillanatig tátva maradt a szám, főleg elnevezésem hallatán.
-Uta vagyok...- Segítettem ki, majd megcsóváltam a fejem, és szúrós pillantást vetettem a festményre.
-Talán igazad van... A képen bizonyára nem hiába látjuk Sisyphost. Már jó ideje itt totojázunk, és hiába tűnik úgy, mintha haladnánk, mindig rá kell jönnünk, hoz semmit sem haladtunk... Ha ezt így folytatjuk, csak belehalunk az erőfeszítésbe, hogy kihívjuk a lényt, anélkül hogy hozzáérnénk.- Bizonyára nem erre a megállapítására várt megerősítést, és nyilván olyan tervet vár, ami újabb -talán csak látszólagos- lépéssel kecsegtet.
-De minden bizonnyal kell lennie kiútnak. A cetli szerint a tudatosság szabadít ki a ketrecből...- Hogy ez mégis mit jelent? Természetesen fogalmam sincs. Talán az lenne tudatosság, ha ellentmondunk a hangnak?
-A ha rajtunk a sor, az azt jelenti, hogy hamarosan visszatér a hang, és újabb életet lop tőlünk. Szóval... valamit tényleg nem ártana tenni...- Csóváltam meg a fejem, már-már lemondó ábrázattal.

by **Tantalosz** Csüt. Júl. 24 2014, 19:07

Úgy látszott, hogy Utahime kisasszony hitelt adott a szavamnak, és el is gondolkozott rajta. Ebből is látszik, hogy jól gondoltam, amikor vele kezdtem el diskurálni. A kérdésére viszont kissé félve feleltem.
- Tudja, Kisasszony, egy férfinak mindig nehéz bevallania azt, ha valamiben gyengébb másoknál, esetleg a legrosszabb, mint most is. De reméljük, hogy jól értelmeztük, és ez majd szabaddá teszi. - mosolyodtam el. Csak remélhetem, hogy a fejtegetésem nem vezet minket afféle tévútra, honnan már nincs menekvés.
Ezután végighallgattam, amit Utahime kisasszony mondott, és csak bólogattam, mialatt elmerültem a gondolataimba. Hm... Ha jól gondoljuk, akkor nem szabad sokat teketóriáznunk, minél előbb végeznünk kell a fenevaddal. De vajon muszáj lesz megölnünk Senzanko-t? Ha mob, ha nem, ő csak egy csecsemő, semmi más. És jöhet akárki azzal, hogy ő se lesz különb, mikor megerősödik. Tévedés! Minden csak nevelés kérdése, semmi több. Ha jó benyomást teszünk rá, és kedvesek leszünk vele, akkor nem lesz semmi gond. De ezzel nem mindenki van így. Pedig tényleg nem hinném, hogy akárkinek is árthatna valaha is Senzanko.
Amit viszont Utahime kisasszony mondott a megszállásról, érdekes volt.
- "A farkasok juhokká váltak. Lelki tusák közepette történnek ilyen átalakulások. Megesik, hogy tigrisek nyalják a keresztet." - idézem elgondolkodva a részletet. Ilyenkor szeretem ezt a remek szöveg megjegyző képességem. A vers tanulásoknál is sokat kedvezett nekem. - Ha igaz az, amit Ön és Miu állít, akkor az első rész a mostani helyzetre utal, a második rész pedig biztos az átváltozásra fog. De ezt a keresztes dolgot még mindig nem teljesen értem... - mondom eltöprengve. Hiszen itt nincs semmi kereszthez hasonlatos tárgy. Akkor talán jelkép lesz? De minek a jelképe? A Kereszténységé? Vagy talán a hité? De miben hihet egy mob? Szerintem rosszul gondolkodom...
Így nem is töprengtem a kereszten tovább.
Helyette jött a géphang, ami mindenegyes megszólalásával egyre idegesítőbb lesz... Ha ő ellene kell harcolnunk, akkor biztos, hogy nem fogom vissza magam...
Viszont ami történt, az meglepett. Próbáltam nem hozzáérni a kör széléhez, hiszen meglehet, hogy bizony sebezni fog. Most viszont hogyan tovább? Mi is bevagyunk zárva, akárcsak tobzoska barátunk. Hm...
Chancery kisassz... Vagyis, Chan kérésére egy kissé rosszul éreztem magam.
- Nos... Ami azt illeti... Nálam nincs potion... - mondom, nem kicsit szégyellve magam. Igaz, volt egy potionöm, de azt a medvés küldetés alatt elhasználtam... Mist pedig itt állok, nulla potival, csökkenő élettel. Vagy mégsem?
Egy kissé hitetlenkedve néztem, ahogyan az életcsíkom újból feltöltődik. Először nem értettem, hogy hogyan lehet, aztán megláttam. Chan... Szóval ez az ő képessége. De nem hagyatkozhatok a képességére, valamit tennem kell. De mit tehetnék? A sorrend szerint én vagyok az utolsó, aki támadhat. Hm...
- Anatole-san! - fordultam a melletem álló harcoshoz. - Nagy eséllyel, mostmár támadhatunk. De nem tudhatjuk biztosan, hogy át juthatunk a körön. Most megpróbálom rajta átnyújtani a kezemet, ha sikerül, és nem veszítek életet, akkor megpróbálna egy támadást? - kérdezem a harcostól, majd meg is próbálok kinyúlni a körből. Most egyelőre mást nem tehetek ezenkívül...

by **Silica** Csüt. Júl. 24 2014, 19:30

Tantalosz könnyedén átnyúlhat a burkon, azonban sebződni sebződik kettőt, és Chan képije újra működésbe lép.

Chan képi hatás: 2/3

Anatole: 156/0 (+9) -> 165/0
Chan: 110/8
Jun: 70/9
Tachi: 100/70
Miu: 40/0 (+9) -> 40/0
Lyeen: 20/18
Uta: 40/2
Tanta: 18/0 (+9) -> 20/0

by **Miu** Pént. Júl. 25 2014, 00:14

Mind felálltunk a körökre és ezt követően újra felcsendült a gépi hang. Nem igazán értem a helyzetet, de kb. olyan mintha sakkoznánk, egyszer egyik az lép, egyszer a másik. Valami erőtér vett körbe mindenki és ismét sebződtünk. Valahogy ez nem meglepő, de kezdek megint a para határaira kerülni. Nem értek semmi és már nem is próbálom megérteni azt, hogy mi akar itt lejátszódni vagy mi nem…
-Nem igazán gondolkoztam eddig az előbbi meg csak úgy az eszembe jutott…öööm…Biztos…
A fele infót nem is értem. Mindenki beszél mindenről és milyen idézeteket mondogatnak itt. Jobban bele gondolva valamikor valaki felolvasott valamit, de lövésem sincs mit, nem emlékszem rá. Ha megkérdeznék tőlem, hogy ki olvasta fel őket, akkor azt se tudnám megmondani, nem még azt, hogy mit olvasott fel. Az életcsíkom vissza töltött. Chan csinált valamit és ez a poti, ezt már másodjára hallom. Ennyire fontos lenne, hogy legyen? De nálam nincs olyan. Igazából az is csoda, hogy erről tudom micsoda…
-Nálam nincs poti vagy bármi ilyesmi…
Összehúzom magam amennyire csak tudom. Most még kisebb akarok lenni, mint vagyok. Nem akarok itt lenni tovább, nem akarom tovább tűrni ezt az ideget ami itt van. De belettem zárva ide. Tantalosz kinyúlt az erőtéren és sebződött. Ki tudja mennyit sebez akkor, ha át sétálunk rajta. Nem én akarom kipróbálni. Semmi, semmi…Megint sebződni fogunk! Megint nem lesz semmi más történés. Ha továbbra is csak itt kell ácsorogni, akkor tényleg kifogok készülni, de azt nem szabad, akkor biztos, hogy bukta lesz ez az egész mizéria. Történjen már valami a körök villódzásán és sebződésen kívül…

by **Tachibana Makoto** Pént. Júl. 25 2014, 16:10

És helyére került az utolsó darabka is. A kirakós késznek tűnt azzal, hogy minket is körbevettek a személyre szabott színes erőterek. Kialakult a játéktér, lehet mókázni. Lehetne. Azonban ahogy a kedves hang is felhívta rá a figyelmünket, minden szabályszerű, nem tehetünk azt, amit akarunk. Az életünkkel fizetünk érte, szó szerint :] Milyen kár, hogy végtelenül untatott ez a fajta játék. Nem véletlen, hogy keresem az unaloműző szikrát, hol egyik lányban, hol egy másikban, hol pedig közös bohócunk pattogtatásával. Ahogy elnéztem, Chan-chan is hasonlóképpen volt, csupán ő nem az a fajta, aki türelmes tud maradni ebben a helyzetben is. Akárcsak én, ő is haladni kívánt valamerre. Akármerre. A higgadtság viszont fontos volt, egy rossz lépés, és komoly bajt okozhatunk, elsősorban saját magunk számára. Mennyivel könnyebb lett volna, ha az óvatlan megmozdulásokkal a többieknek ártanánk, de sajnálatos módon a terem önsanyargatásra rendezkedett be. Yare-yare...
- Unalmas választ adtál. Nem kívánsz beszélgetni, amíg várunk? :] - mosolyodtam el Miu - ha nem tévedek és jól hallottam, ő az, akit így hívnak - szavai hallatán. Nem figyelt, nem akart rám odafigyelni, sokkal jobban lekötötte valami más. Talán önmaga. Más lenne a helyzet, ha adtam volna rá lehetőséget, hogy felfigyeljen rám, de mivel nem úgy terveztem, hogy bárkivel is komolyabban szóba elegyedek ebből a társaságból, így nem tettem meg a megfelelő lépéseket ezen irányba. Felsóhajtottam. Fáradt, unott volt a hangom. Anatole-kun felé pillantottam, aki még mindig mozdulatlan volt. Pedig ő a kulcsa annak, hogy valami végre történjen. A többiekkel ellentétben én nem törődtem az erőterekkel, nem volt jelentős, vagy fenyegető a létezésük. Ha a sejtésem helyes, akkor a többiek félelme alaptalan. Ugyanakkor nem hibáztattam őket, az ismeretlen ijesztő tud lenni, különösen akkor, ha az odafigyelés hiánya, vagy esetleg az intelligencia csökevényes jelenléte megfosztja őket információktól, következtetésektől.
- Drága, kedves Anatole-kun, volnál olyan kedves, és hozzákezdenél a harchoz? Minden úgy működik, ahogy szokott. A sorrend logikus. Eme sorrendben pediglen te lennél az első, nemde? - néztem a bohócra lesújtó pillantással, miközben kardot és pajzsot vontam, hogy utóbbival képességaktiváló mozdulatba fogjak. Valamiféle vezéralakként kellene közreműködnie a nagy céhvezérnek, miért nekem kell mindent a szájába rágnom? Lassacskán már ezt is megunom...

// Képiaktiválás: az engem ért sebzések egyharmada visszaépül rám páncélban lefelé kerekítve //

by **Kayaba Akihiko** Pént. Júl. 25 2014, 16:10

The member 'Tachibana Makoto' has done the following action : Kockadobás

'Római stílusos 6-os' :
[Miniboss] Mostly Harmless - Page 4 4767244252_11aeb0c585_s

[Miniboss] Mostly Harmless - Page 4 4767244252_11aeb0c585_s

by **Silica** Pént. Júl. 25 2014, 19:16

A képi sikeres.

by **Anatole Saito** Pént. Júl. 25 2014, 19:28

Katyvasz. Egyre nagyobb katyvasz. Na, éppen az van a fejemben... Nem lehet úgy tiszta fejjel, higgadtan gondolkodni, hogy mindenki duruzsol. Persze nem hibáztatom őket, hiszen csak próbálnak hangosan, együtt gondolkodni, de ahhoz, hogy logikus következtetésekre jussak, nekem mindig csendre és magányra van szükségem. Persze jelen helyzetben ezen körülmények elérése lehetetlen, így azzal főzök, ami van. A hang gúnyolódik velünk, ugyanakkor azt sem szabad elfelednünk, hogy tulajdonképpen segít is. Eddig is segített, ez egyértelmű. De miért teszi? Miért érdeke, hogy megtámadjuk a minibosst. Óvatosnak kell lennünk! De ez a túlzott óvatosság is sok hp-ba került. Válasszak ismét a nyers erő vagy a megfontolt logika között? Miért jutok mindig ide? Mindig ez a válaszút...
Jah, és azt mondtam már, hogy irtó nehéz abból a bizonyos duruzsolásból kihámozni a lényeget? Annyi fix, hogy Chan gyógyított rajtam, hiszen visszatöltődött a hp-m és ő a healerünk. Jun elkezd kavarni, de ne akarjon már pont az én emberem összezavarni. - Jun, ne hagyd összezavarni magadat. A tatu miniboss, mondtam. Ebben biztos vagyok, a képességem eddig nem tévedett! Miért most tenné először? Nyugi!
Hát ez a nyugi talán inkább magamnak szólt, mint neki. Viszont... a minibossokat azért hozták létre, hogy legyőzzük őket. A questekért exp-t kapunk, amiből fejlődünk, hogy újabb mobokat győzzünk le. Ez a SAO rendje. Nem értem miért kell erkölcsi hezitálást kreálni olyasvalamiből, aminek egyértelműnek kellene lennie...
- Volnék olyan kedves - válaszolok ugyanazon a negédes hangon, amivel Tachi is engem illetni szokott. Tantaloszt figyelve úgy sejtem, hogy át tudunk majd lépni a színes falon, csupán ismét sebződni fogunk, remélhetőleg csak egyszer. Remélem nem kell majd visszaállnom a zónámba, mert nem szeressem a csiki-csuki játékokat. Ráadásul ez a 10. bosson sem jött össze. - Tankolok, ne váltsatok le akkor se, ha már sárgában lesz az életem! - aztán uccu neki, újra megpróbálkozom a támadással. Ha most is visszakapom a saját sebzésem, akkor eskü hazateleportálok... Suspect

by Ajánlott tartalom