[Miniboss] Mostly Harmless

Először Ravenék, majd Anat, most pedig Uta-cwan hullott ki. Megrezzenek a fura jelenség láttán, de mégsem esek pánikba, ismét megpróbálom megőrizni a nyugalmam, és ismételgetem a következő szavakat. "Nem haltak meg". Természetesen mindezt alig hallhatóan, inkább csak önmagam megnyugtatására, mintsem a többiek felé közölve ezt az egyértelmű tényt. Ha meghaltak volna, most nem látszanának a listán. Legalábbis Anat és Raven még ott van, és minden bizonnyal a többieknek sem eshetett baja. Azonban bármennyire is úgy tűnik, hogy ők rendben vannak, biztonságban kijutottak ebből a tébolyból. Idebent minden kezd egyre csak idegesítőbbé válni. Szophie idegesítő pasija egyre csak rémisztőbb viselkedést produkál. De ez legyen a legkisebb probléma, mindig is szemtelen volt, egy valóságos bunkó. A főbb probléma itt az indikátorszíneink aránya. Az, hogy ha a zöldségek vannak többségben az nem baj, sőt az még elfogadható is. De ha a vörik vannak túlerőben, az sosem jó. Nem lehetek elég óvatos, és még Chanra is figyelnem kell, túl jólelkű és kedves hozzájuk. Minden bizonnyal azonnal széttépnék ha nem lennék itt. Talán csak céheink miatt, esetleg a helyzetre való tekintettel nem támadnak ránk. Ugyan többé kevésbé mindegyik normálisabbnak tűnik, illedelmesnek, de ez még nem jelenti azt, hogy feltétel nélkül megbízhatunk bennük. Végigpillantok a társaságon, néhol elidőzve, néhol pedig gyorsan tovább is haladva, nem böngészem túlságosan át a személyeket, csupán felületesen. Sosem árt megbizonyosodni arról, hogy éppen ki mit csinál, és ezt nem is lehet elégszer csinálni. A féleszű magyarázására nem reagálok, helyette elraktározom az információt amit az egyik lányka mondott. Kezd végre összeállni a gyorsasági lista képe. Eddig úgy látszik a megmaradtak közül én vagyok a második leggyorsabb, ami azt jelenti, hogy ha nem az öncsonkítós, tervet választjuk nekem kell Chan után támadni.
- Jól van, jól van... Nem mintha bármit is számítana a dolog... - és már fel is pattantam a körbe. - De ha működik a terved és legyűrjük Senzanko-t... sem változik meg a véleményem rólad... - Bárki tud okos ötletekkel előállni, még akkor is ha csak hülyeségnek szánta, de mégis bevállik a terve. Ez alól nem kivétel a mostani helyzet sem. Chan támadása után, végül én is mozgásba lendülök. Szokásos simi, ám ezúttal nem foglalkozom azzal, hogy milyen szépséges, óriási, meggyőző, vagy csak simán lehengerlőnek tűnő de haszontalan fegyvert alkossak. Csak egy egyszerű szablya. Semmi csicsa, semmi díszítő minta. Megforgattam a levegőben, picit ízlelgettem, majd én is nekirontottam a kis drágának.
- Egek...Ez nem jó.. Chan nyakalj be egy potit amilyen gyorsan csak tudsz. - kiáltottam a lánynak, viszont ismét előbb támadtam mint gondolkodtam. Ha sikerül ha nem, nem lehet biztosra tudni, hogy Senzanko fix célpontra támad, mint a többi miniboss, vagy ö csak az öt támadóakra megy rá. Ezért inkább biztonság kedvéért megkíséreltem képességet aktiválni. Célpontnak pedig a páncélban fürdőző hősies lovagunkat szemeltem ki, Chan helyére, hogy ha Senzanko esetleg őt támadná.
- Srácok, innentől figyelni kéne, hogy kinek hogy állnak az életpontjai. - figyelmeztettem a többieket, persze itt inkább csak azok felé irányult a mondandóm akiket nem ismerem, csak itt találkoztam velük. Nem tudom milyen tapasztalatokkal bírnak, mit tudnak. Viszont mást nem igen tehetek. Nem vagyok stratéga típus, se nem jó vezető, inkább csak az eszetlen harcos fajta, aki mit sem tud tenni a társai épsége érdekében. A támadás sikerességétől függetlenül viszont vissza is pattantam a helyemre, és első sorban a készleteim átvizsgálásával kezdtem foglalkozni, leltározni. Gyorsan mindent, memorizálni, hogy aztán helyzettől függően előkaphassak valami hasznos kristályt.
- Ha már így állunk ne ijedjetek meg, hogy ha harc közben véletlen valaki elé kerül a semmiből a boss, vagy hasonlóak. Ahogy sikerül próbálok majd cserélgetni. Gyakorlatilag ne számítsatok rá, hogy mindig működik. - figyelmeztettem mindenkit, habár sokat nem érünk vele, valaki mindenképp megsérül. Viszont nem mindegy, hogy olyan kapja be a támadást aki már halál közelben van, vagy esetleg valaki olyan aki még teljes életerővel áll a harcmezőn. Legszívesebben az egész csapattal együtt lépnék ki azon az ajtón, büszkén kihúzva magunkat, hogy igen legyőztük, mindenki épp és egészséges. Bármennyire is szívesen elhúznék innen, az az átkozott igazságérzet, az a fránya segítőkészség, és még a Tachi felől áradó undorító aurát is legyűröm valahogy ezért. Hogy ha sikerült a támadásom, Tachi felé fordulok, és gúnyosan meghajolok előtte, mindkét kezemmel pedig Senzanko felé mutatok. Mintha csak egy felséges uralkodó lenne, akinek mutatom az utat. Tisztelettel. "Tisztelettel.." vegyük ahogy tetszik. Ö jól érzi magát, mi nem, és mindaddig nem is fogjuk amíg nincs vége.
- A lovagúr után ki következik? - igen máris megbuktam vezetésből. A másik lovag sebességére nem emlékszem, talán valamelyik lányka.

//támadok, illetve csere képesség aktiválódik(Ha aktiválódik .. x_x), ha Senzanko Chant támadná, és helyette akkor Tachi kapja a sebzést. Biztonság kedvéért dobok. //

//illetve ha nincs meg a 750 szó akkor kövibe megpróbálok még hozzáadni mégannyit, hogy tutira pótolódva legyen x__x vagy esetleg kibővítem még pár mondattal x_x //

The member 'Jun' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

- Szépséged a francokat. Menj, és inkább dicsérgesd magad, mindenki jobban jár - motyogom a lehető leghalkabban, de ebben benne van a haragom is, ami nem kevés, ám azt is sikerül félig-meddig elfojtanom. Nem túl jó érzés, hogy magamban kell tartanom, legszívesebben a férfihoz vágnék valami jó éleset - mint például a kardomat -, de sajnos nem ez a legalkalmasabb idő ahhoz, hogy megtegyem. Ráadásul jóval erősebb nálam, az biztos, szóval nem a semmiért piszkálódik. Ha valaki túlságosan felkapná a vizet, és esetleg megtámadná, akkor könnyűszerrel verné le, mint például engem. Talán. De szinte biztos vagyok benne, hogy erre alapozik, és csak ezért szólogat be állandóan.
A kacsintásra csak fintorgok, és jobbnak látom, ha elfordulok tőle - legalább nem kell látnom a képét egy rövid ideig. Undorító, kész, és nem is értem, milyen jogon mondja, hogy az Ő szépsége vagyok. Na maradjon csak nyugton, belőlem nem kap.
Mikor már alakulna valami épkézláb ötlet, persze, hogy Tachi újra közbeszól, mert hát miért ne? Viszont végre méltóztatik valamit hozzátenni ehhez az egészhez, ami ráadásul még segít is. Nem sokat, de egy minimálisat igen - már akinek. Akkor borul el az agyam ismét, amikor átveszi az irányítást. Érzem, hogy szinte gőzölög a fejem a dühtől, fix, hogy még ki is vörösödöm. Szép színem lehet... De most komolyan! Mi az, hogy egy vörös parancsolgat itt nekünk? Ráadásul pont ő maceráltat, aki eddig semmivel sem próbálkozott? Vagy ha volt is értelmes ötlete - mert hát nem tudhatom -, akkor azt nem osztotta meg. Pfúúúú, elegem van!
Chan megszólalására különösebben nem tudok reagálni, megint olyan, mintha valami számomra teljesen idegen nyelven beszélne. Felfogom a szavakat, ez már csak természetes, de nem áll össze a kép, zavartságom pedig minden bizonnyal ki is ül. Pont az én arcomon ne tenné...
A gépi hang meg még jobban felbosszant. Az az idióta hangszín... Á, eszem eldobom! Inkább visszatérek a csukott szemre és az orrnyergem masszirkálására, az legalább nyugtat, mint eddig is. Több-kevesebb sikerrel, de akkor is jó levezető, még ha kevés feszütséget vezet le. Annyival kevesebbet kell majd törnöm-zúznom valahol. Egyszerűen annyira idegesítő, hogy folyamatosan jönnek ezek a gonosz sugarak, amik kettesével szedik le a pontjaimat! Hát így tuti bukta lesz nekem ebből, ha így folytatjuk, és nekem még nem áll szándékomban feldobni a talpamat.
Chan belép a körbe, én még nem teszek semmit, kissé bizonytalan vagyok. Vakarom a fejemet, hiszen mostanra sikeresen lenyugodtam, mire újabb sugarak érkeznek. Ahogy érkezett a nyugalom, úgy váltotta fel szinte azonnal az újabb düh... Idegesen beleharapok az alsó ajkamba, és magamban ismételgetem, hogyha a játékszervezőt megtalálom, addig ütöm-vágom, amíg majdhogynem ki nem purcan, mivel valószínűleg ő egy játékos, én pedig nem akarok ugyanolyan szép színnel rendelkezni, mint Tachi barátunk. Megvagyok a zöldnél, és maradjon is így, akkor minden jó.
Körbenézek, és nem látom a madaras lányt - ő is kiesett ezek szerint. Egy aggódó pillantást vetek a kapura, majd visszafordulok az én feladatomhoz.
Jun is belép a körbe, mire vonakodva ugyan, de én is visszalépek a sajátomba. Megint nem tetszik ez az egész, viszont elnézve, hogy Chan bevitt egy kis támadást, aztán még Jun is, egyre biztatóbbá válik a helyzet, viszont magukat is sebzik. Mi van, ha én is viszem le a tizeseket magamról? Az... Nagyon nem jó, de nagyon, de nagyon nem. Hát akkor két csapás, és minimumon az életem, harmadikra már nem is... Nem is.
Megnézem a pontjaimat, egész kerekek, így a legkönnyebb számolni. Jó, mindenhogy könnyű lenne, mert kerek számmal sebzek. Az eredmény pedig nem más, min két csapás, azzal marad tíz életem, és akkor az utolsót már be se vihetem, mert akkor kipurcanok. Lehet, majd akkor meg kéne innom a mini életerőt, és marad még egy ötösöm... Ááá, fránya egy küldetés ez már! Elegem van, hogy állandóan bajba kerülök, csak mert valakinek néha keresztbe akarok tenni... Vagy csak szórakozni akarok egy aprócska viccen. Vagy csak vissza akarom fizetni a másiknak a tettét. Jó, tökmindegy, mindig bajba kerülök, és ez a lényeg, ezen pedig nem tudok változtatni: hol én keresem a bajt, hol pedig a baj keres engem.
Benn ácsorgok, a kardom kivonva tartom, közben hallgatom a szablyás lányt. Néha elborzadok, hiszen... Mi az, hogy ne ijedjünk meg, ha valaki elé hirtelen bekerül a boss?! Atyaúristen, hát én biztos, hogy sikítva rohannék ki, ha csak úgy meglepne egy vérengző fenevad! Mondjuk ez egy aranyos kis állatka... De ha a fogait meg a karmait belém akarja mereszteni és mártani, akkor sikítás és jajgatás lesz a vége, és azt senki se fogja meghálálni! Főleg a fülük nem, de nem ám! Viszont az azért megnyugtató, hogy a csapatban képes valaki cserélgetni, mert így kevesebb az esélye az újabb kiesésnek, ám az már cseppet sem biztató, hogy van, amikor nem sikerül. Ha pont akkor nem sikerül, amikor kéne... Na, az úgy nem lesz kicsit sem vicces, még ha Tachinak nagy valószínűséggel szórakoztató lesz. De hát semmi sem sikerülhet mindig biztosra...
- Mélyen tisztelt lovag úr után a fehér hajú vörös lány jön - biccentek felé, és ha kell valami biztatás, hogy visszaálljon a körbe, akkor az ő köre felé bólintgatok, végig a lány szemébe nézve. Nem tudom, mennyire vagyok így meggyőző, de azt már tudom másoktól, hogy kifejezetten ijesztő vagyok alkalmanként...

// Én végig a korongomban tartózkodtam az elmúlt két kör alatt :] Szóval Chan most az enyémbe került //


// Tehát Kremyllát ütöttem meg puszta kézzel, ami 34 sebzést okoz, a találatom biztos. A következő körben ha Chan támad és esetleg sebződik tőle, a sérülést felfogja a pajzsom.
Továbbá 2x3 páncélt megint visszakapok a képességem miatt //

Rémes, már csak halmozom a hibákat, sorban esnek ki az emberek a teremből. Lehet ennél is rosszabb? Hát persze, mért is ne lehetne? Hárman összezárva a miniboss szerűséggel aki minden egyes támadásunkat visszaüti ránk is, miközben ö maga is sebződik. Mintha csak elosztaná a sebzést. Egészen biztosan van ennek is valami nyitja, de bármennyire is próbálkoznék úgysem jönnék rá ilyen idegi állapotban. A képességemet ennyire még sosem rontottam el, csak úgy égett az arcom.
- Blááh! Elegem vaan. - fogtam a fejem, miközben hangosan éreztettem a többiekkel is mennyire utálom már ezt az egészet. - Ezt nagyon elszúrtam... Sajnálom... - kértem bocsánatot, habár szerencsére nem okoztam vele olyan hatalmas problémát, de majdnem, hogy. Az életpontjaim hirtelen fogyásnak indultak, de még mielőtt teljesen elfogyna megáll. Közben a kedves lovag is megindult valamerre, egészen pontosan ahhoz a lányhoz aki egész végig hevesen pattogott ellene. Ki gondolta volna, hogy akinek egész végig csapja a szelet, csak úgy behúz egyet. Tátott szájjal figyeltem a jelenetet, egy pillanatig leblokkolva.
- Te mégis mi a fenét művelsz?! - förmedtem rá. - TE DISZNÓ! Mire volt ez jó? Nem ártott neked semmit sem, az a lány... - micsoda egy szörnyeteg, képes csak úgy hidegvérrel megölni valakit, ráadásul egy olyan valakit akinek végig csapta a szelet. Rémes alak, azt hittem ennél mélyebbre nem is süllyedhet a szememben, de mégis sikerült neki. Igazságtalan, a lány élete és páncélja már amúgy is sérült volt, hogy képes mégis ilyen aljas módon valakinek nekimenni? Mintha egy sérült kisállattal harcolna... tudja, hogy könnyedén felülkerekedhet rajta. Rémes, bármelyikünkkel hideg vérrel végezni fog. Legszívesebben neki rontanék, és itt helyben végezném ki, de akkor semmivel sem lennék különb tőle. Mély levegőt vettem, majd kifújtam, amolyan nyugtató szertartás féleség.
- Esélyünk sincs rá, hogy hárman legyűrjük. Alig van életerőnk... Felesleges lenne ilyesmire ellőni egy tucatnyi potit, én hazamegyek... - testem mellé eresztem a fegyvert tartó kezem, és vissza is változtatom gyűrű alakba, közben a lányra pillantottam. Nem hagyhatom magára ezzel az őrülttel, de ha itt maradunk akkor meg azért lesz végünk.
- Egy új csapatot kell toborozni, és a már meglévő információinkat felhasználva, könnyebb dolgunk lesz... - előkapartam a tarsolyból a teleport kristályt, és a többiekre néztem.

-Talán ha valóban mindenki hajlandó lett volna lépni és együttműködni a többiekkel, akkor sikerült volna vagy legyőzni, vagy kiszabadítani ezt a párát! Na idefigyeljetek...
Még soha életemben nem voltam talán ennyire dühös, vagy ha mégis, akkor azt már elfelejtettem. Pont, mint réges-régen, mikor rohamaim voltak, mikor sokak elmondása szerint kifakadtam, üvöltöttem és csapkodtam, egyszer elvileg egy asztalt is kettétörtem, ezekre mégsem emlékeztem sosem alig pár perc elmúltával. Persze minden kiderült, számomra, hogy egyszerű stressz okozta, és nálam ilyen módon ütközött ki. Hogy ez pontosan mi lehetett, a mai napig nem tudom, de talán tudni sem akarom. Kerülöm a stresszt és igyekszem úrrá lenni magamon, ha mégis érezném, hogy kezd kitörni. Mint remeteségemnél is. Hisz valljuk be, már jóval kevesebb ér, mint régebben.
Most viszont kapásból visszakaptam mindent. Hányszor is szóltam a társaságra, hogy legyen már szíves rálépni a korongra? Szerintem elég sokszor, mert a hülye barom is látja, hogy a korongoknak fontos szerep jut a harcban vagy puzzleban. Ehhez képest egy-két emberen kívül mindenki tojt az egészre magasról, és persze ezt mi szívtuk meg. Tachinak igaza lehet a megoldást illetően, és ökölbe szorított kézzel átkozom a maflást, hogy kiteleportáltatta Kremyllát... mert lett volna még pár keresetlen szavam hozzá.
-Újoncok... -morgom, miután már Tanta és Miu is kikerült a körből, és maradtunk hárman. Illetőleg ketten, miután Jun is feladta, bár egyenlőre még nem távozott el közülünk.
-Nyugalom. Ockeore, vagy mi a frász. Elhasználtad, amit adtam? -nézek Junra végül. Még én magam is érzem, mennyire megkomolyodtam ahhoz képest, amilyen voltam eddig. A hangom is teljesen másképp cseng, a vidámságnak nyoma sincs benne... inkább olyan érzés, mintha Álomkelő beszélne rajtam keresztül, pedig a macskának ehhez semmi köze. Egyszerűen csak nem vagyok hajlandó feladni, és meg akarom oldani a rejtélyt. A körök felé nézek, a csillagra és a kis tobzoskára.
-Farkassá is válhat, ha később jövünk vissza. Most még nagyjából veszélytelen. Én meg akarom fejteni ezt az egészet, és egy sugarat minimum még ki fogok bírni, ha nem pont most vált mondjuk stázist. Ez pedig rád is igaz, Tachi-sama pedig még teljes.
Előnyitom a bagyut, és kiveszek belőle egy más féle kristályt, mint amit Jun halászott elő a sajátjából. Egyike a pár Gyógyító Kristálynak, ami a birtokomban van.
-Ha akartok, menjetek nyugodtan, én szerencsejátékozok egyet a potionokkal.
Azzal széles vigyorral és elszánt tekintettel visszalépek a saját körömbe. Akárhogy is döntenek, a kristály széttöröm és élvezem a hatását. Nem lesz sok, de ezzel és remélhetőleg maximum egy potionnal kibírom addig, amíg a saját képességem is bekapcsolom.

//Nem adom fel, míg egy darabban látsz... \o/ Gyógyító Kristály elhasználva, adatlapról kiszedve, körönkénti 15 HP három körön keresztül, és ha Arénás bagyuba is beraktam, akkor onnan is kiszedem. Még egy darabom maradt.//

Most is visszakapom a 3 páncélt és továbbra is áll, hogy védem Chant, ha visszasebez a támadása.

Részben sajnáltam Junt, de nem tehettem róla. Az emberi érzelmek túl nagyok a számomra, és egyébként sem vagyok a világ legerősebb embere semmilyen tekintetben. Ha egyszer úrrá lesznek rajtam, akkor nem tehetek ellenük semmit a puszta próbálkozáson kívül. Most pedig ideges vagyok, végtelenül ideges, és szeretnék minél hamarabb túl esni az egészen, lehetőleg egy jó és szép végeredménnyel.
Mikor a kristály hatására nőni kezdett az életem, kicsit fellélegeztem. És megmondom őszintén, csodálkoztam, hogy Juné nem nő... míg végül rájöttem, hogy ez sima Gyógyító Kristály, és nem a csapatos, amit akartam  Eh, ha ideges vagyok, kapkodok. Tipikus.
-Ne veszekedjetek. Most még ne. -szólalok fel kissé csendesebben, de nem igazán nézek rájuk. A düh és türelmetlenség kezd átmenni szomorúságba, de ezt nem akarom hagyni. Gyűlölöm, ha veszekednek a környezetemben, azóta gyűlölöm, mióta a szüleim éjt-nappallá téve csak ordítozni tudtak egymással. Nappal így ordítoztak, este másképp, de aztán mégis a rosszabb végeredménye lett a dolgoknak. Talán emiatt is vagyok ilyen hülye
Tachi végül elfoglalta a helyét, Jun pedig egyenlőre még nem döntött. Talán a válasz szavait próbálja összeszedni magában. Akárhogy is legyen, nekem lépnem kell, mert az idő ketyeg, és ahogy egyre kevesebben vagyunk, úgy egyre jobban, mint egy gyorsuló óra. Elvégre már a körök is rövidebbek, bár ez nekem csak jó jel. A képességem immár ismét használatba vehető, ha minden igaz, de még nem vetem be. Tachinak van még egyharmad páncélja, illetőleg a sugarak után bizonyára némileg kevesebb, az én életem pedig most úgy-ahogy viselhető. Nem akarok matekozni, egy jó százas hiányzik "csak". A kristályból még van egy adag, ezen kívül Tachi-sama is mondott valami érdekeset.
-Hmm... igen. -bólintok egyetértően a kérdésére, majd ismét erősen megszorítom a botot. -Köszi. Csak kicsit várok, mérlegelve a lehetőségeket, majd támadásba lendülök pont úgy, ahogy az imént. Álomkelő, miután Tachitól megkapta az engedélyt, hogy "ne fogja vissza magát", ugyanígy cselekszik.

//Tehát támadás, 15 és 34-es sebzésekkel //

Kiborultam, de ez természetes, legalábbis így gondoltam, amikor a szemem láttára tüntette el a lányt Tachi. Persze ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban, ami a miatt végül teljesen elvesztettem a fejem. A kezeim remegtek, csak úgy dobálóztam a szavakkal, nem tudtam mit tenni, nem halhatok meg itt, de azt sem hagyhatom, hogy Chan, vagy az a nagyszájú lovag múljon ki. Persze látva a csíkokat amik jelzik kinek mennyin állhat az életereje, inkább magamat kellene igazán féltenem és csak utána Chant. A lovag úgyis megmenekül valami úton módon. Nem olyan buta, hogy feláldozza magát, de még csak lovagias sem, minden bizonnyal előbb hagyna itt egy egész csapatot, csak, hogy a saját életét menthesse. Próbáltam a többieket a menekülésre sarkallni, de nem lehettem semmit, Chan túlságosan elszánt, még egy ilyen lehetetlennek tűnő helyzetben is, a győzelmet látja a szemei előtt lebegni. A kérdésére megráztam a fejem, és vissza is adtam neki a löttyöt amit korábban odaadott. Teljesen kiment a fejemből a nagy hadakozás, és kapkodás közben, hogy még az is nálam volt.
- Sajnálom. - csúszott ki a számon, ez az egyetlen szó. Magam sem értem mért kérek bocsánatot. Semmi rosszat nem tettem. Segítettem, erőlködtem, támadtam, próbálkoztam. Hozzá járultam ahhoz, hogy a mini-boss sikeresen el legyen törölve a játékból. Ha nem lettem volna itt, ez mind nem történik meg. Mégis miket gondolok? Van bőven okom sajnálkozni. Hazugság... nem tettem semmit, rosszul használtam a képességem, miattam sérültek meg olyan sokan, saját figyelmetlenségem miatt állunk már csak itt hárman, a nyolc-kilenc játékosból. Megigértem magamnak, hogy ezúttal minden másképp lesz. Sokkal jobban odafigyelek a társaimra, és nem kapkodok. Rémes. Szörnyű. Lehajtottam a fejem, és hátráltam.
- Bocsánat. - szorítottam rá a kristályomra, - Teleport: Kezdetek Városa - mormoltam a szavakat és vártam, hogy végre erről a szörnyű helyről eltűnhessek. Nem tehetek semmit, még mindig. Ennyi idő után is egy szerencsétlenség vagyok, aki még a saját társain sem tud segíteni. Megérdemlem, ha Chan ezek után soha sem bocsájt meg.

//hazateleport //

// Elfogyasztottam egy minipotit (+5 HP), majd két támadás Senzankora. Minden 40 sebződés után visszakerül rám 13 páncél. Körvégi tízpontos sebzés után pedig még három páncél //

Ijedten láttam, hogy Tachinak nem a páncélértékéből, hanem már az életpontjaiból fogy le rögvest az adott érték. Junnak még mormolok egy "semmi baj"-t, majd kíváncsian figyelek Tachi lépését. Miután Jun eltűnt, így mindenki a körökben tartózkodott, ismét normális mértékben zajlott a sebződést, csak épp ez már túl későn történt meg. Sem én, sem ő nem leszünk képesek legyőzni a kis tatut, hisz ennél számolnunk kell nem csak a sugarakkal, de a visszapattanó, 100%-os sebzésre is.
-Igazad van. -bólintok és leeresztem a botot. Csak az tart vissza a további lépéstől, amit a hang mond ezek után. Még mindig győzhetnénk? Mit néztünk vajon el? Körbepillantok a teremben.
Bent állunk a maradék körökben. Ezen kívül csak az idézetek maradtak, amiket nem tudtunk lefordítani, legalábbis fogalmam sincs, sikerült-e egyáltalán. És az a kép, arról a sziklát görgető férfiről. Ő mit jelenthet? Ugye, töprengtem már, hogy az én iskolámban sajnos a magyar történelmen kívül szinte semmi más nem volt tanítva - bár ez igaz volt az egész kormányunkra, amilyen önző nép a magyar -, így soha életemben nem találkoztam még ezzel az ábrázolással.
-Még töprengjünk egy kicsit. Várj csak... -nyitom le a menüm és ellenőrzök le valamit. Igen, már feltöltődött, már használhatom, és ezzel Tachi-kunt és tudom segíteni, hiába van most némi páncélpontja, az élete lecsökkent. -Most támadok csak én, hogy haladjunk és töltődjünk némit, hát ha ezzel is többet tudok visszahozni, mint amennyit vesztünk. Fogalmam sincs, mi hiányozhat...
Azzal bekapcsolom, amit be kell, és a bottal nem teljes erőből, inkább csak megérintem a tobzoskát úgy, hogy nem agresszív, de azért támadás. Fejemben közben kavarognak az idézetek. Kapu. Tigris nyalja a keresztet. Ilyesmi. Mi a frászt jelenthetnek?

//1 támadás rá, plusz ismét megpróbálom bekapcsolni a Phoenix-et. 3 kiskörön át 9 HP-t gyógyít rajtunk, ha sikerül. Ez a hetedik posztom a legutóbbi után, szóval elvileg már lehűlt //

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Chan képijétől én is gyógyultam, ne tessék lespórolni Silica néni :]


Nem támadok. Szokásos 3 páncél visszajön, mikor sebződök tízet.