Re: [Miniboss] Mostly Harmless

by **Silica** Szer. Jún. 18 2014, 21:18

A hang újra felcsendül, bár most kissé unottabbnak hangzik.
-Ne tévesszen meg benneteket az, amit a hang mondott. Meg az se, hogy aki picit is gondolkodik, az rájöhet arra, hogy Kayabának valószínűleg van pár segítője, és nem az összes minibossot ő készíti. Egyébként abban igaza van a legénynek, hogy ha nem győzitek le, akkor erősödni fog, és boss lesz belőle, és ha már most ennyi fejtőrést okoz nektek... És igen, ő is miniboss, és azt, hogy milyen sorrendben következtek, itt sem ti döntitek el, de picit agyalósabbra alakítottam nektek a termet. Ha rájöttök a kulcsra, akkor legyőzhetitek. De persze véletlenül se hagyjátok, hogy egy gépi hang telebeszélje a fejeteket.

Raven és Tantalosz jelezte a hiányzását, ők ötszáz szóval pótolhatnak. Amennyiben Kyuushiro éjfélig postol, hiszen addig van a határidő, úgy ő is ötszázzal, ha éjfél után úgy 750 szóval pótolhat.

Határidő: június 25.

by **Miu** Vas. Jún. 22 2014, 20:34

Visszaérkeztem az egész mizéria kiindulási pontjához. Ott álltam az NPC előtt tanácstalanul. Ahogy néztem eléggé megleptem a falusit, egy ideig csak értetlenül bámult rám. Úgymond kölcsönösen néztük egymást teljesen kukán egy ideig. Aztán elhalmoztam néhány kérdéssel, ami eszembe jutott a dolgok kapcsán és vártam a válaszra. Az NPC csak riadtan néz rám. Kezdett kissé zavarni a dolog. Majd hirtelen a földre rogyott és könyörgésbe kezdett. A falusi szavai hallatán pár pillanatra földbe gyökerezett a lábam és kezdtem az eddiginél jobban is félni. Majd megráztam fejem és próbáltam volna még valamit megtudni az NPC-től, de az csak zokogott megállás nélkül és már egy szót se tudtam kiszedni belőle. Kérte, hogy nem menjek vissza. Igazából hiába jöttem már át kétszer a hídon, még mindig ijesztő. Na, meg ha nem megyek vissza akkor szólni sem tudok a többieknek. Toporogtam a híd előtt és igyekeztem legyűrni a hírtelen rám tört szédülést. ~Muszáj vissza mennem. Úgy se fog senki se elmenekülni, de jobb ha tudják ezt a történetet…~ Néztem a hidat és azt körbe lengő felhő palástot, ami miatt még vége láthatatlanabb és rémisztőbb az egész. Valami sziluettje kezdett el kirajzolódni a hídon. Hunyorogni kezdtem, ara rájöttem, hogy biztos nem játékos. Mikor a kirajzolódott alak közelebb ért akkor láttam, hogy a cicus volt az akivel az egész hajcihő elején próbáltam összebarátkozni. Utánam jött vagy utánam küldte a gazdája. Lényegtelen a lényeg az, hogy itt volt. Bár lehet ellenőrizni van itt, hogy ne párologjak el vagy mindenki számára jól szembe tűnő lehetett az, hogy félek…Akkor már inkább az ellenőrzős rész legyen igaz a dolognak. De számomra még is az a reálisabb, hogy azért jött utánam mert látszott rajtam mennyire nyuszi vagyok. Haszontalan vagyok és még egy félős nyuszi is. Komolyan semmi keresni valóm itt, csak feltartok mindenkit az ügyetlenkedésemmel. Nem szóltam semmit a macsekhoz, csak ránéztem majd nyeltem egy nagyot.
-Jól van. Menni fog ez visszafele is, megint…
Motyogtam az orrom alatt. Aztán egy mély lélegzetet vettem és elkezdtem rohanni vissza felé. Nem néztem, hogy a cicus követ e. Biztos, hogy jobban tud vigyázni magára mint én. De most vissza kell érnem minél hamarabb. Most csináltam valamit ami lehet hasznos volt. Nem olyan eget rengetően nagy dolgot tudtam meg, de megtudtam valamit és ez már valami. Visszaérve, majdnem ejtettem egy hasra esést berohanva a kapunk, de végül sikerül talpon maradnom. Hátranéztem, hogy a cica jön e mögöttem. Majd végig néztem a többieken és az ott kialakult fel álláson. Valaki ott áll a tobzoska mellet és azok akik a körökön álltak már leálltak róluk. Biztos jó pár eseményről lemaradtam míg oda voltam, de most ez sem lényeg. Vettem egy mély levegőt és gyorsba hadarni kezdtem azt amit megtudtam a falusitól.
-Az NPC azt mondta, hogy az ő küldetése volt idehozni a tobzoskát és mikor idehozta valami csapdába ejtette az állatot. Majd elmondta neki valaki, hogy az ő segítségével foglya megölni azokat akik ide jönnek… Meg nagyon könyörgött amiatt, hogy meneküljünk innen…
Majd egy sóhajjal zártam az egészet egy szuszra hadartam végig. Reméltem jól mondtam vissza. Bár lehet a végén fölös volt megemlíteni, hogy a falusi menekülésre szólít fel minket. Szerintem senki sem fog elfutni, sőt annál inkább marad akarnak majd és megfejteni ezt az egészet. Már engem is érdekel ez az egész történet.
-Öööm…Izé…Mik történtek addig még elvoltam? Ti mikre jöttetek rá eddig?
Kérdeztem kissé elhaló hangon. Valahol zavart, hogy kihagytam azt ami eddig itt történt. De most ez van. Zavaromban egy előre lógó tincset kezdtem el piszkálni a hajamból és a földre szegeztem a tekintetem.

by **Tantalosz** Kedd Jún. 24 2014, 23:34

Semmi. Egyszerűen semmi használható segítség nenm volt a kapunál. Közben néha ki-kinéztem Miu-ra, hogy elindult-e, de látszott rajta, hogy fél egy kicsit. Szívesen utána mentem volna, de úgy döntöttem, hogy nem. És hogy miért? Nem hinném, hogy azzal kéne átkelnie a semmi felett lebegő hídon, akivel már egyszer zuhant egyet. De honnan tudhattam volna, hogy tériszonya van?
Csak figyeltem tovább a kapu boltozatát és oldalát, de továbbra is semmi. Közben Miu minden bizonnyal elindult, hiszen a kapu becsukódott. Már szinte meg sem lepődtem, előre tudtam, hogy ez fog történni. Jobban mondva nem tudtam, csak ez is a lehetőségek között volt. És lám, ez történt. Remek! Kilencen maradtunk, így most sok mindent nem tehetünk. Kijuttatni abból a ketrecből -amit Anatole-sama szerencsésen felfedezett Senzanko körül - nem tudjuk, mivel ehhez tíz ember kell, ha persze a kettős pentagramma nyitja a ketrecet...
Azért a többiek serénykedtek rendesen, azt láttam, Anatole-sama megtudott jó pár hasznos információt az állatkáról, Jun kisasszony pedig... Ő bekerült a ketrecbe a miniboss mellé. Hogyha persze ő a miniboss, amire többen is rácáfolnának. És hogy én mit csináltam eközben? Neki dőltem a terem falának, az egyik lábammal megtámasztottam a falat, és karba tett kézzel néztem magam elé.
Ez az egész nincs rendben. Ez a miniboss a bolondját járatja velünk! Elég csak körbenézni. Egy tag elment, bezárult a kapu, egy másik pedig bent ragadt a boss mellett. Remek. De legalább megtudtuk, hogy milyen pontjai vannak, tehát ez az előnyúnket szolgálhatja.
És itt van ez a gépi hang is, aki össze-vissza beszél, és azt mondja, hogy ne engedjük, hogy teli beszélje a fejünk. Én hajlok is erre a kérésre, teljesen elszigetelem magam a külvilágtól. Becsukom a szemem, és gondolkodni kezdek.
Szóval, van egy szép festményünk, ami Szüsziphoszt ábrázolja. Ezzel továbbra sem tudok mit kezdeni, ugorjuk át. Van az a három idézetünk, de jelenleg még abban sem látok semmilyen összefüggést, leszámítva azt, hogy a kapu mindegyikben egy szép költői kép. Hiszen az már kiderült, hogy erről a kapuról nem szólhatnak, mett itt nincsen semmi, erről a saját szememmel győződtem meg. Másik kapu pedig nincs. Vagy mégis? Mi van akkor, hogyha ez a kapu, amelyről mindegyok szól, még nem jelent meg. Hogyha ez a kapu még nem nyílt ki... Igen, ez könnyen lehet. De vajon merre lesz az a kapu? Talán az erőtér fog kinyílni, és a kapu csak az erőtér eltűnését jelképezi? Könnyen lehet. Akkor viszont meg kéne próbálnunk kiszabadítani Senzanko-t... És a hölgyeményt is, természetesen. De még ezzel is várnunk kell addig, míg Miu és az a macsek vissza nem tér. Addig viszont még átvehetek néhány eshetőséget. Gondoljunk megint az idézetekre. Ők lesznek a kulcsok ahhoz, hogy nyerjünk, ebben biztos vagyok. De vajon hogyan?
Közben kinyílt a kapu, és Miu tért vissza, remélhetőleg hasznos infókkal.
- A farkasok juhokká váltak... - idéztem fel az egyik mondatot, hallva Miu szavait. Tehát ezt a szegény párát úgy hozták ide és záratták be. Érdekes.
- Köszönjük a segítségedet Miu, és a tiédet is, macsek. A kérdésedre válaszolva pedig, Anatole-san megszerezte a lényeges adatokat az ellenfelünkről, Jun kisasszony pedig úgy gondolta, hogy kiszabadítja szegénykémet, de ő is beszorult a Senzanko-t akadályozó erőtér mögé. Lehet, hogy még más lényeges dolog is történt, azonban én az elmúlt néhány percben nem figyeltem. - vallottam be a lánynak. Viszont így, hogy kaptunk néhány információt... Azt hiszem, rá kell kérdeznem néhány dologra az állatkánknál.
Közelebb léptem az erőtérhez, a köröket próbáltam kerülni, nehogy még valami bajt okozzak, és Senzanko előtt, az előtér határán megálltam.
- Szia, Senzanko. Mondd, feltehetek neked néhány kérdést? - kérdezem tőle. Helyeslés esetén belekezdek.
- Mondd, nem emlékszel véletlenül arra, hogy hogyan zártak be ide? Esetleg arra, hogy hányan? És mondd csak nem szeretnél egy kicsit kijönni? - kérdezem tőle. Nem vesztegethetjük az időnket, hogyha a feltevésem helyes. Nem kételkedem Anatole képességeiben sem, de szerintem a harmadik szöveg a miniboss-ra irányul, és lehet, hogy a túl sokáig elhúzott kiszabadítása a statjainak a növekedésével járhat... Az pedig kellemetlen lenne a számunkra. Bár eddig nem tűnik olyan mob-nak, aki megtámadna másokat, és talán az elpixeleződése nélkül is legyőzhetjük. Nos, ez hamarosan kiderül.

by **Utahime** Szer. Jún. 25 2014, 10:10

Végigsimítottam a kapuval szemközti falat, és a freskó formáit... Valószínűleg nem a legmegfelelőbb tevékenység volt, főleg miután ránk szóltak, hogy ne tapogassunk semmit se feleslegesen. De az a hang valahonnan a falból jött... Vagyis mindenhonnan egyszerre, talán nincs is formát öntött forrása. Annyi viszont biztos, hogy nem az alvó gombóc felől hallottuk, és mint harmadik személyről beszélt róla. Persze rengeteg NPC van úgy programozva, hogy így beszéljen magáról, tehát ettől még lehet az ő hangja is. Ahogy Jun állapította meg, akár maga a csillag is lehetett az ellenfél, bár ezt elképzelni sem tudtam, hogy győzhetnénk le...
Közbe hátranéztem, mikor Álomkelő kiment a vörös lány után. Nem egészen így gondoltam, hogy utánamennek... Valószínűleg csak a játékosok aktiválhatják a kört, amit Chan kísérlete meg is erősít többé-kevésbé, viszont egy pet távozásával ugyanannyian maradunk. Amit tudni akartam, úgyis megtudom, ha kattan egyet mikor visszajönnek, valamint a körök sebzése is arra utal, hogy csak a bennlévők létszámát figyeli. Bár ez sem biztosítja teljesen, hogy a körök nem időkorlát miatt sebeztek.
Anatole újra figyelmeztetett, hogy ne álljunk a közökbe, csak az erősebbek... Ennek viszont még annyi értelmét sem láttam, mintha mind ráállnánk, vállalva az esetleges sebződést. Még pontosabban pont azt vártam, hogy ha visszajön a lány, kipróbáljuk, mi történik, ha mindet aktiváljuk.
-Um, elnézést, de ha csak a fele ember áll rá, úgy nem fog aktiválódni a kör...- Ezt már kipróbáltuk, semmi nem történt úgy, hogy csak párat aktiváltunk... Akár helyes, akár helytelen is a sorrend kezdés.
-Mi értelme van akkor csak az erősebbeket sebezni, feleslegesen?- Persze a kicsiknél nagyobb a kiesés veszélye... De komolyan azért aggódik, hogy kifutunk az időből, ha mást kell keresni a haláluk esetén!? Tehát olyanok is vannak akik csak azért nem akarják a halálunk, mert kevesebb játékossal kevesebb az esély végigvinni a játékot? Vagyis a hősfigurák, akik segítenek másokon evvel igyekeznek kijutni? Ez megmagyarázza, miért is ilyen segítőkész mindenki a játékban... Igyekeztem lenyelni a kételyeimet, és a falnak támaszkodó vörös lovag felé biccentettem.
-Én is úgy láttam, hogy a lány távozásakor sebzett. Viszont, ha időkorlát miatt is volt, elég lenne csak betartani, hogy nem állunk rajta ilyen hosszan...- Persze ha valaki most ráállna, és azonnal sebezné, úgy biztosra vehetnénk, hogy a létszám miatt sebeződtünk. De ilyesmit nem szerencsés próbálgatni, akkor sem, ha sok páncélja van valakinek.
Majd -újra felszólítva, hogy ne lépjünk sehová- besétált a körbe... és a lény megmutatta, mit is jelent a "ketrec"... Az első felére csak bólintva jeleztem, nem fogok, hiszen nem vagyunk mind jelen. A második felére kerekre nyílt a szemem.
-A... fuldokló fenevad?- A harmadik idézetet eddig -bár talán mindet- inkább saját magunk felé irányuló lélektani fejtegetésnek gondoltam. De nyilvánvalóan ő az, akit szabadon kell engednünk. Jun fejtegetéseire körbe is néztem a teremben. A pergameneken kívül más nem volt, amit rá tehettünk volna, és már azt is tudtuk, hogy az emberekre reagál...
Jun sikeresen bezárta magát a lény mellé... Ekkor már csak kerek szemekkel pislogtam a ketrec belsejébe. Ha nem tud kijönni, nem tudunk mind a színekre lépni... Ha nem tudunk mind a színekre lépni, nem tudjuk kihozni... Vagy nem így van? Chan kérdésére már a szám is elkerekedett. Egész eddig azt hittem, azért akarják aktiválni, mert ez valaminek -a kör alkotta erőtérnek?- lehet a kulcsa.
-Nem az a fény... a kulcs?- Majd elgondolkodva piszkáltam a nyakláncom, hisz már megint valami sorrendről volt szó... és nem színekről. De minek a sorrendjéről? Lehet sorrend az is, hogy ráállunk, kinyitjuk, kiszabadul...
Próbáltam visszaemlékezni, miért is akartuk a színeket sorba rendezni, de egyedül Anatole hangjára emlékeztem. Hogy ő mire alapozta ezt, arról lemaradtam... Talán ez az a "szokásos" dolog? Ha Aincradban több dolgot lehet aktiválni egyszerre, mint itt a színeket, úgy biztos van egy megfelelő sorrendjük...
Lassan visszatért az NPC-t kikérdező lány is jelenteni. Közelebb botorkáltam, meghallgatni.
-Az ő segítségével? Vagyis valami az irányítása alá vonja?- Ekkor talán meg is fog erősödni a gyengének gondolt lény.
-Semmire.- Válaszoltam egyszerűen, őszintén és lehangoltan kérdésére, hogy mire is jöttünk rá. Kiegészítve avval, hogy ha valaki kimegy a teremből, a fény sebez. Igazából csak egyre több kérdőjelet találtunk... Ezt az első kérdésére válaszolva Tantalosz kiegészítette egy kicsit. Eztán gyorsan a kör felé fordultam és nyeltem egy nagyot arrébb sétálva a vörös társaságtól amibe észrevétlen csöppentem.
De mit is kéne tennünk? A hang azt mondta, ne figyeljünk rá, amin nevethetnék is, ha nem lennénk ilyen helyzetben. A sorrend pedig adott... Vagyis csak egymás mellé kéne állnunk, és nem a komplementereket követve vagy hasonló... Tehát álljunk fel a szivárványt követve, esetleg a bejárat előtti színnel kezdve sorban? Talán nem is a szín számít, csak a bejövetel sorrendje?
-Kipróbálhatnánk, mi van, ha egyszerre lépünk fel, úgy nem számít a sorrend... Már itt vagyunk mind, szóval... álljunk a színekre mind?- Kérdeztem Junra nézve. Megvagyunk újra tízen, de ha Jun nem tud kijönni, nem állhatunk a színekre mind.

by **Silica** Szer. Jún. 25 2014, 10:48

Nem, az ajtó nem csukódott be sem amikor Miu, sem amikor ÁK kiment, és a visszajövetelük után sem. Továbbra is tárva-nyitva van, de amikor Miu visszatért, a kattanást újra hallhattátok. A miniboss minden neki feltett kérdésre csak érdeklődő vagy félénk pislogással reagál.

by **Chancery** Szer. Jún. 25 2014, 12:56

~Nyugi. Csak kíséretnek jöttem :]~
Hangzik fel még odakint Miu fejében a macska különös, női, de mégis meghatározhatatlan nemű hangja. Rohan a lány után, mellett, ahogy épp éri, s amint visszatérnek, halk duruzsolás közepette, valószínűleg csak számodra még megjegyzi: ~Ügyes voltál.~
Jómagam karba tett kézzel vonulok vissza a fal mellé, mikor a kísérletem kudarcba fullad. Elmélkedem, emésztem a szavakat, a gépi hang magyarázatát és a többiek ötleteléseit is. Fogalmam sincs, mit tegyünk, én pedig már elfáradtam... vagy csak rohamom érkezik. Ez a hirtelen kedvtelenség, és a vágy, hogy mindenkire ráüvöltsek, csendet, egyértelműen az, hogy kezdek begolyózni.
De hát minek is figyelnének rám akár csöppet is?
Álomkelő rögvest mellém trappol, s az óceán már unalmassá vált illatának illúziójával próbál nyugtatni, de ez inkább csak jobban idegesít.
homlokomat dörzsölöm, egész addig, amíg úgy-ahogy nem érzem azt, hogy képes leszek uralkodni aggresszív hangomon. Csak utána szólalok meg.
-Azzal a kicseszett sebződéssel nem kell aggódni. Eddig nem volt valami nagy, és amint leesne a páncélunk, nekem tudtommal van egy kicseszett gyógyító képességem. A gyógyítás lényege az elvesztett életerőpontok visszaállítása tudtommal, de ha tévedek, akkor világosítsatok fel.
Oké, ez nem sikerült annyira nyugodtan, főleg a vége felé. Nem mintha ez most érdekelne. Utahime felvetése végre valami normális dolog, olyasmi, ami előre vinne minket, mert tény, én már nagyon haza akarok menni. El is lököm magam a faltól és találomra odaállok az egyik színhez, de még nem lépek rá.
-Próbát megér, csak nem fogunk mind meghalni. Viszont...
~Várjatok...~
Álom ezúttal mindenkihez szólt. Jun nem biztos, hogy ki tud szabadulni börtönéből, Álomnak pedig két dolog is az eszébe jutott ezzel kapcsolatban. Igaz, a jelek szerint csak az egyiket hajlandó egyenlőre elmondani.
~Jun. Próbálj meg kijönni, és ha nem megy, használd rajtam a képességed.~

by **Jun** Szer. Jún. 25 2014, 20:27

Jó ötletnek tűnt, hogy ha fogom magam és kicserélem a drága kis papírjainkra a bebörtönzött minibossunkat. De ki gondolta volna, hogy egy ilyen helyen nem fog működni a képességem. Vagyis működni működött, csak egyáltalán nem úgy ahogyan szerettem volna. A mob maradt a helyén a papírokkal nem tudom mi történhetett, de én bekerültem az ellenség mellé mintha csak egy börtönbe kerültem volna. Szegény pára minden bizonnyal megrémülhetett amikor én is a kör közepére kerültem.
- Hát ez egy rossz ötlet volt... - sóhajtottam majd ha már úgy is itt voltam miért siettem volna akárhova is? Időnk mint a tenger és a többiek rémült arckifejezését elnézve kicsit elmosolyodtam. - Ne aggódjatok szerintem csak a minibosst tartja fogva ez az akadály. Ha pedig engem is akkor legfeljebb valaki kint lerak egy potit vagy kristályt a földre és kijuttatom magam. - nyugtatgattam a többieket azonban eszem ágában sem volt kísérletezni azzal, hogy ha átnyújtom a falon a kezem vajon sebeződök e vagy ha kilépek rajta. Sokkal inkább arra figyeltem, hogy ne érjek hozzá, és inkább Senzankoval barátkozhassak. Leguggoltam a kis jószághoz, hogy kicsit szoktassam magam hozzá.
- Yoshi, yoshi. Nem kell félned. Nem foglak bántani. - motyogtam közben kinyújtottam a kezem, hogy megszaglászhassa, és ezzel kapcsolatot teremthessek vele. Pont mint a kutyáknál vagy a macskáknál is. Ha nem teszek hirtelen mozdulatokat nem fog megrémülni és halálra verni. Aligha hiszem, hogy erre képes lenne. Majd ha sikerült barátkoznom vele akkor próbáltam végigtapogatni. Feltéve, ha engedi egyáltalán, ha barátságossá válik akkor megpróbálom az alsó felét, pontosabban a hasát meglesni hátha van rajta valami, ami eddig elkerülte a figyelmünket. Sosem lehet tudni, lehet éppen egy nagy lehetőségem van arra, hogy valami olyanra bukkanjak amire más eddig nem.
- Ha más ötlet nincs akkor talán tényleg megpróbálhatjuk azt, hogy felsorakozunk a csúcsokra. - helyeseltem Uta ötletére. Talán tényleg ilyen egyszerű a nyitja az egésznek, csak mi reagáltuk túl.
- Heh megölni minket? Miféle rossz vicc ez? - kaptam fel a fejem a vörös indikátoros lány információjára. Nem csoda ha felháborítja az embert a dolog. Végül is az első szinten vagyunk, és csupa jó játékos van itt. Chan, Anat, Raven... a többiek sem tűnnek gyengének. Ezt követően pedig kisétáltam a kis akadályból ami fogva tartja a mi kis barátunkat, kijövetelemkor egy kis sebződét is szenvedtem. De a pontjaimra nézve eléggé elenyésző lehetett.
- Ne menjen senki be a körbe, mert sebez az akadály amit emeltek a miniboss köré. - osztottam meg az információt a többiekkel.

// Hetet sebeződtem//

by **Silica** Csüt. Jún. 26 2014, 00:02

Jun könnyedén kisétálhat az erőtéren át, bár egy csekélyke sebzés valóban éri. Nem mindenki ilyen szerencsés azonban. A kék és a sötétkék színek felvillannak, majd egy, a körökből kiinduló sugár pixelekre bontja Raven és Kyuushiro testét. Pixeldarabjaikat egy hűs fuvallat tessékeli ki a nyitott kapun, ám a számláló ezúttal nem kattan. Ami azonban ennél érdekesebb lehet, legalább is a szemtanuk számára, hogy a két játékos pixeldarabjai az ajtón kívül újra játékosokká manifesztálódnak, bejönni azonban már nem tudnak, a hangjuk se hallatszik be, és ha megpróbálják, akkor üzenni sem tudnak a bent lévőknek, így azon kívül, hogy a többiek látják, hogy jól vannak, nem képesek kommunikálni. Ezután a felvillanó két kör elsötétül, majd teljesen fekete színt vesz fel. Ha és amennyiben valaki figyeli, akkor észreveheti, hogy a földön heverő egyik papiros (nem láttam, hogy bárki is összeszedte volna, Jun próbálkozása után) kétszer villan.

Rav és Kyuu két kör óta nem adnak magukról életjelet, így kiestek.
Anat és Tachi 500 szóval, Kremylla 750 szóval pótolhat a következő körben.

Határidő: Július 2.

by **Anatole Saito** Szomb. Jún. 28 2014, 13:17

Tachi tapsolását egyértelműen gúnyolódásnak veszem, bár ötletem sincs kinek szólhatott. Lehet éppen ÁK-nak, aki a lány után sietett az NPC-t faggatni. A szokványos tétlensége azonban jobban zavar a tapsikolásánál. Ami viszont most ennél sokkal fontosabb, hogy a macska és a lány milyen infókat hoz vissza és hogy Jun sikerrel jár-e. Az erőtér azonban megakadályozza, hogy kiteleportálja a tatu, ezzel szemben ő maga bekerült mellé. A mob ártalmatlannak tűnik, mint ahogyan azt az emlékképek alapján vártam is. Nem mondom, hogy nem aggódok érte, de attól nem tartok, hogy az állítólagos miniboss széttépné. Senzanko azt sem tudja hol van és miért került ide, nem fogja bántani, nem fogja! Muszáj mantráznom ezt magamban, hogy higgadt maradhassak. S a mob valóban nem bántja a lányt, ellenben az erőtér megsebzi. A páncélja felfogja, de legalább könnyedén kisétálhatott. Ezek szerint könnyedén be is sétálhatunk, mindösszesen az erőtér egyszeri sebzést mér ránk, akárhányszor áthaladunk rajta. - Jun, mennyi páncélt veszítettél? - Fontos információ lehet, jobb, ha mindenki tudja.
Időközben az NPC-től visszaérkezők információi némi többlettartammal bírnak, mint amit már eddig is tudtam. Jobbnak vélem, ha kiegészítem én is azzal, amit az emlékképekben láttam. - Senzanko azt sem tudja, hogy került ide, mint ahogy az már kiderült, az NPC hozta ide. Nem tudja miért kellett idekerülnie és afelől is vannak kétségeim, hogy tudatában lenne az erőtér ártalmasságának. Ő csak egyszerűen elunta magát a tudatlanságtól és lefeküdt aludni. Mi ébresztettük. Könnyű préda, ahogyan azt már korábban is kifejtettem a pontozását illetőleg. Nincs előélete, újdonsült teremtmény, tehát még időben érkeztünk, mielőtt megerősödhetne. Sajnálom, hogy egy ártatlan, ártalmatlan lénnyel kell végeznünk, de nem engedhetjük, hogy érzelmileg befolyásoljon ez a helyzet. Amikor minket ölnek halomra, mobok szíve sem esik meg rajtunk, őket sem érdekli, hogy kinek milyen az előélete. - A petek teljesen más lapra tartoztak. Ők is mobok voltak, de olyan értelemmel és érzelemmel bíró mobok, amelyek a segítségünkre vannak és akikre társra lelhetünk. - A minibossból nem faraghatunk petet, már csak azért sem, mert ahogy hallhattuk az infók szerint, eszközként akarják felhasználni a megölésünkre. Csak ő erről még nem tud.
Ekkor azonban félbe kell szakítanom a beszédemet, mert olyan történik, amit a legrosszabb rémálmomban sem akartam viszont látni. Elpixeleződő bajtárs! - Raven! - Anélkül robban darabokra a fiú teste egy másik csapattársunkéval egyetemben, hogy kristály után nyúlhatnék. Minden előzmény nélkül történt mindez, s a pixeldarabkáik a kapu irányába lengenek. Ez nem logikus, ilyen nincs! Nem zuhant nullára az életcsíkja, nem hallhatott meg, ez így nem fair, ez így nem szabályos! Miközben próbálom győzködni magamat és magyarázatot találni a helyzetre, követem a pixeldarabokat, amelyek kivételesen nem tűnnek el a semmibe. Ez biztató jel, s ahogy a kapun túlra kerülnek a pixelek, úgy állnak össze újra a darabok.
- Hála az égnek, egyben vagy! - Egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, ahogy a két fiút életben, sértetlenül látom. Azonban bármit próbálnak mondani, azt nem értem, vagy amikor megpróbálnak visszajönni, akkor nem sikerül nekik. Ezek szerint kifutottunk az időből és kizárták őket a játékból. - Maradjatok itt, ne menjetek sehova! - Úgy tűnik, hogy vagy nagyon jól értik a gesztusaimat, vagy tudnak szájról olvasni mindketten, vagy kifelé működik a kommunikáció, de a lényeg az, hogy értik mit üzentem nekik. - Kivéve ha jön az NPC! Ne hadakozzatok vele, kerüljétek el, veszély esetén pedig teleport haza! Ám, próbálkozzatok azért azzal, hogy visszajöttök, hátha sikerül x idő elteltével ismét belépni a kapun! - Még egy utolsó pillantást vetek Ravenre és tekintetemmel megpróbálom eloszlatni az esetleges pánikját vagy csalódottságát. Muszáj azonban magára hagynom, nem szabad, hogy engem is az érzelmek vezessenek. Amíg biztonságban van, addig a feladatra kell koncentrálnom.
- Igyekeznünk kell! Láthattátok, kifutunk az időből! - Már az elején megmondtam, mégsem volt foganatja. Lecsillapítom magamat és veszek egy mély levegőt. Lehunyom a szememet, hogy könnyebben fel tudjam idézni azt, amit a gépi hang mondott. Az tiszta sor, hogy vannak infók, amik el akarnak téríteni, de a lényegi információk, amik valóban segíthetnek, azokat ködösen ugyan, de elmondta. Ott van a válasz az orrunk előtt, csak ki kell nyitni a szemünket. "Egyszerű a rendszer. Semmi sem változott. Minden úgy működik, ahogyan szokott. A sorrend logikus. Azt, hogy milyen sorrendben következtek, itt sem ti döntitek el." - Hát persze, hisz a rendszer generálja a sorrendet a pontjaink által. Semmi sem változott, a támadási rendszer a szokványos. A leggyorsabb támad először, minden úgy működik, ahogy szokott. Minden úgy működik... ahogy szokott. Ha a színes körökön kedvünkre mászkálhatunk, nem sebződünk, csak ha rajta maradunk. Már nem vagyunk tízen, nem állhat mindenki egy-egy színre. A csillag csak elterelés, csak össze akarnak zavarni. Minden úgy működik, ahogy szokott... támadunk, s az ellenfél sebződik. Az erőtér is csak el akar tántorítani, de ilyen csekély sebzés nem jelenthet akadályt! - Ekkor azonban már kinyitom a szemem és megszaporázom a lépteimet a miniboss felé. - Minden úgy működik, ahogy szokott. Csak le kell győznünk. Én vagyok a leggyorsabb, én támadok elsőként. Biztosítsátok a hátvédet arra az esetre, ha megérkezik az NPC és támadni akar! Jun, hozz ki, ha baj lesz! Muszáj támadni, kifutunk az időből, meg fog erősödni! - Elegem van a tétlenségből! Lecsatolom a hátamról a pörölyömet, majd megpróbálok átvágni az erőtéren, hogy ütést mérhessek Senzankora. - Sajnálom, de ez az életben maradásunk kulcsa...

by **Silica** Szomb. Jún. 28 2014, 13:56

Anat pörölye megakad az erőtérben, és a fiú sebzése saját magára irányól vissza, ahogy felvillannak alatta mind a korongok (a két fekete kivételével) mind a csillag ágai. A hang újra megszólal.
-Jajj te kis türelmetlen! Jó úton jártok egyébként, piros pont, de még egyetlen kis infó hiányzik. Jun tudja, kérdezzétek őt.

Anat sebződik a saját sebzésének értékével.

by **Kremylla Lyeen** Vas. Jún. 29 2014, 11:24

Taps. Egyik szemöldökömet felvonva figyelem a férfit, aztán visszaterelem gondolataimat a kirakósra. Tudom, hogy hiába, de azért mégis megéri számomra a próbát, még ha fejfájás is lesz ebből - legalább nem gondolom magam teljesen hasznavehetetlennek. A gondolkodás nem tart sokáig, mert az előbb tapsoló megszólal. Hát igen, kell nekem az a nagy szám. Afféle "na most komolyan beszélsz?" pillantással méricskélem őt, ahogy a szavait hallgatom. A bátorságomat kérdőre vonja kijelentésében, de tűrtőztetem magam: nem szólok vissza. A mondandója és az ehhez társuló cselekedet cseppet felbosszant, de ahelyett, hogy visszavágnék valamivel, csak idegesen megrándul egy arcizmom; fölöslegesnek vélem a vitát. Az a gépies hang is megmondta, hogy összetartás kéne ide, nem az egymásnak ugrás. Szóval most lényegtelen, hogy mit gondol rólam. Legalábbis igyekszek lényegtelennek nyilvánítani magamban: nekem igenis van okom a nyuszi módon való meghúzódzkodásra. Nem mindenki szenved a tériszony okozta kellemetlenségekben, és sajnos, ez nem éppen igaz rám nézve. Ahogy arra a hídra gondolok, rögtön, alig észrevehetően eltorzul az arcom, természetesen ekkor már nem a férfit bámulom. Meg ott van az alacsony szintem... Hagyjanak engem békén az ilyen alakok! Kisgyerek vagyok hozzájuk képest.
Chancery társa megszólal a fejemben. Először értetlenül állok a jelenség előtt, és csak aztán jövök rá, hogy az állat beszélt, ugyancsak a bátorsággal kapcsolatban. Hát... Annyi biztos, hogy igaza van, már ami engem illet: egy betoji nyuszi vagyok, félek egy irtó magas hídtól. Nincs is jobb, mint egy ilyen híd... Igen-igen. De nem kötöm senki orrára, miért is irtózok ennyire attól a bizonyos építménytől. Meg hát mégiscsak egy vörös játékos... Lehet, hogy teljesen ártalmatlan, attól még tartok a végkifejlettől.
Gondolataim egyre inkább zavarttá válnak, ahogy a lehetőségek közt válogatok, de igazából egyetlen biztos megoldás sem jut eszembe. Mindegyiket kifogásolom valamivel, és csak belezavarodok. Inkább hagyom a csudába az egészet, és megvárom a lányt, hátha tud valami információval szolgálni. Eltűnődök azon, hogy lehet, túlbonyolítjuk a helyzetet, és a megoldás ott van az orrunk előtt, csak nem vesszük észre. Lehet, már rájöttünk a megoldásra, csak magunk sem gondoljuk, hogy az az a bizonyos kulcs. Hajamat tépem képzeletben, annyira idegtépő ez a várakozás, ez a lassan már fölösleges gondolkodás, ez az óvakodás. Ilyenkor már javában a lovak közé csaptam volna a valóságban, itt viszont jóval elővigyázatosabbnak kell lennem, hiszen itt bármi a vesztemet okozhatja.
Elhúzom a számat, karba teszem a kezemet, és a madaras lány szavain gondolkodok. A kérdésével gondolatban egyetértek, hangot viszont nem adok neki: tapasztalatlan vagyok, valószínűleg rosszul látom a dolgokat, és talán én vagyok a leghaszontalanabb a csapatban. De ha már ő is így gondolja, akkor lehet benne valóban valami... Viszont így is esélytelennek tartom, hogy bármi jót is mondjak. De az idézetek akkor is azt sugallják, hogy ezt a teremtményt nem kéne bántani... Nem olyannak tűnik ez a lény, amit meg kéne ölni. Valami más megoldást kell találni.
Anatole "parancsát" már-már örömmel fogadom: eszem ágában sincs belelépni újra a körbe.
- Hát... Levitt a páncélomból, szóval meg se fordult a fejemben ilyesmi... - motyogom az orrom alatt, majd elképedve bámulom a férfit, amikor bejelenti már-már öngyilkos kísérletét. Ellenkezésre időm sem jut, döbbenetem sem engedi, hogy különösebben kifogásoljam a másik cselekedetét, és ahelyett, hogy gondolkodnék, inkább hallgatom a "beszélgetésüket". Hát ha már teljesen értelmetlen zagyvaságok azok, amiket kiötlök aprócska fejemben...
Az erőteret látva hátrálok egy lépést akaratom ellenére is, és újabb döbbenet söpör végig rajtam. Ha bárki megpróbálná megváltoztatni a véleményemet arról, hogy ez a tatuféle miniboss egy fogoly, nem sikerülne. Ez az erőtér ténylegesen meggyőz eddig még kissé bizonytalan elképzelésemről.
Ezt követően információk sora hangzik el... Újabb pislogás, értetlenkedés, és halkan, zavartan kuncogok. Ezen az egyetlen szón akadok fenn: könnyű. Már akinek könnyű. Egy első szintű mit mondjon erre? Van... 22 páncélom és 20 életem, és ennyi. Fel se vehetem a versenyt ezzel a lénnyel. De itt jön a kérdés: biztosan meg kell ölnünk? Biztosan nincs más megoldás? Mert én nem vállalom a támadást, ha az az életembe kerül. Márpedig elég valószínű, hogyha folyamatosan engem támad, akkor bizony halál vár rám. Nem tudom, milyen intelligensek a mobok, de inkább gondolok a legrosszabbra is.
Jun gondolatainak kifejtése viszont nem hagyja, hogy abbahagyjam az egyéb filozofálást ezzel kapcsolatban, pedig már ténylegesen kezdtem feladni a kitalálósdit. Ha tényleg a tíz ágú csillag az ellenségünk... Hm. Van ebben valami. Sebződtem, nem sokat, de levett két pontot a páncélomból. Államhoz emelem a kezemet, dörzsölgetem, aztán mély levegőt veszek. Semmi. Semmi biztos, így pedig nem szívesen döntök egyik megoldás mellett sem. Felpillantok, Jun aktiválja a képességet, és bent van a... miniboss mellett!? Tátott szájjal bámulom őt, és azt se tudom, hogy mit lehetne tenni.
A gépies hang újra felcsendül. Értetlenkedve hallgatom, és az összes elképzelésemet hirtelen összetiporja. Ne hagyjuk, hogy telebeszélje a fejünket? Eh, könnyű azt mondani. De ha ennyire elbizonytalanít mindenben, akkor mit lehetne csinálni? Semmi támpont, maximum az ő beszéde, de ha már neki se lehet hinni...? Magamat győzködöm, hogy az elképzelésem, miszerint ez a tatuféleség teljesen ártatlan és nem kell megölni, igenis helyes. Többé-kevésbé sikerül, de ez a hang nagyon befolyásol, még ha nem is szeretném.
- Fény...? - kérdezek vissza érdeklődve. Látható rajtam, hogy részletezésre szeretnék utalni ezzel, persze ha nincs a lánynak semmiféle ötlete ehhez, az sem gond. Lehet ez is egy jó megállapítás, csak hát mi köze lenne a fényhez ennek az egésznek? Miközben őrlődök ezen gondolatok közt, a fehér hajú lány is visszatér. Lépteire felfigyelek, felé fordulok, és hallgatom a mondandóját, ami cseppet sem hangzik jól. Meg fogja ölni azokat ez a lény, akik ide jönnek... Savanyú arccal bámulom őt, aztán visszanézek a minibossra. A gyomrom elkezd kavarogni, legszívesebben most azonnal elhagynám ezt a helyet. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy arra gondoljak: meg fogok halni, mindjárt eljön az én időm. Egyáltalán mi a jó fityfenéért kellett követnem Kyuushirot? Ha nem lennék olyan idióta és gyerekes, hogy marhaságokkal töltsem az időmet, akkor nem lennék itt. És jobban jártam volna azzal, ha el se jövök. Sőt, az lett volna a legjobb döntés, ha meg se veszem a játékot. Élhetném kint az életemet, tanulhatnék tovább, és valahol elhelyezkedhetnék évekkel később... Erre itt kell szenvednem és rettegnem egy játékban, és ráadásul nem is vagyok oda az ilyenekért. Rendben, különleges, meg minden, élethű stb., de... Játék, a játékok pedig már évek óta nem érdekelnek túlságosan.
Chancery kissé ideges megszólalására a hideg ráz, és ijedten bámulom őt, majd félénken bólintok egyet, ezzel igazat adva neki. Nagyon nem vagyok tisztában a képességekkel... Istenem. Kezdek becsavarodni ettől a sok új dologtól. Ráadásul szinte azonnal a mély vízbe kerültem, egy kis bemelegítés sem volt eddig. A Kezdetek Városából ki se tettem a lábamat egészen idáig. Miért...?
A pet várakozásra szólít fel. Az elképzelése jó, már ahogy én gondolom, remélhetőleg sikerül is. De biztos a dolgában? Az rendben van, hogy a lény nem bánt, de biztosan nem lesz neki baja? Áh, magas ez nekem. Az IQ szintem egyenlő a nullával, hiába próbálok egy épkézláb érvet felhozni, úgyse sikerül.
Junra figyelek, amikor ő beszél, és egészen az utolsó mondatig mindent értek, utána viszont elveszítem a fonalat, ahogy kilép. Lassan már színes buborékokat látok magam előtt ettől az egésztől: túl sok ez az infomációmennyiség. A többiek hogy képesek tartani a tempót? Jó, nyilván már tisztában vannak ezen világ rendszerével, az itt megszokott dolgokkal, én meg még nem. Nyilván sokkal jobban tudják, mi errefelé a járás, mi a természetes, mi a rendellenes, és képesek tartani a lépést az ilyen jelenségek foylamán is.
Anatole újabb magyarázatával nem igazán vagyok megelégedve. Még mindig meg akarja ölni ezt a lényt, és lehet, tényleg ez lenne a helyes, én akkor sem vagyok erről meggyőződve. Igazából egyik megoldást sem támogatom! Menjünk haza szépen, ahogy az NPC mondta... Jó, ezt azért nem akarom teljes mértékben, de egy részem akkor is tényleges nyúlként futamodna meg, egy részemet pedig a kíváncsiság vezérli, az pedig maradna. Bárcsak ketté tudnék szakadni! Akkor mind a kettőt megtehetném. De ezt az egészet még mindig nem értem... Az erőtér és az idézetek nem elegek ahhoz, hogy meggyőzzön mindannyiunkat, hogy nem kell ezt a tatufélét megölni? Még ha fel is akarják használni... Azt kéne megtalálni, ami vagy aki fel akarja erre használni, és azt megölni, nem? Miért pont az eszközzel akarnánk végezni, holott ami fel akarja használni, lazán megteheti eszköz nélkül is a mi kivégzésünket?
Két kör felvillan, és két embert vesz célpontba, először zavartan, aztán rémülten figyelem, hogy ezek a sugarak nem épp barátságosak. Az egyik, akit célba vesz, az Kyuushiro. A döbbenettől és rémülettől nem tudok szólni, csak figyelem a pixeleket, melyek a kapunál szerencsére újra összeállnak. Már azt hiszem, elsírom magam, hiszen... mi lett volna, ha meghalnak?
Térdre rogyok a megkönnyebbüléstől, és egy nagy sóhaj szakad fel belőlem, majd a sarkamra ülök. Magam sem tudom, honnan ez a nagy aggodalom, hiszen tulajdonképpen semmi közöm sincs hozzá... Mindössze az egyetlen ismerősöm eddig a játékban. Jah, tényleg semmi közöm hozzá. Nagy francokat! Felszerelést adott nekem, hát már hogyne lenne közöm hozzá? Meg amúgy is... Élet-halál a tét mindenütt, természetes, hogy aggódok, és nemcsak Kyuushiro miatt, hanem úgy mindenki miatt, akik ilyen helyzetbe kerülnek. Ki akarna egy ilyen marhaság miatt meghalni? (Mondjuk egy-két figura megérdemelné, de ez jelenleg teljesen mindegy.)
Anatole sietősre veszi, ez pedig nem tűnik túl jónak. Elmondja a gondolatait, a haditervet, ez pedig ellenkezést vált ki belőlem:
- Szerintem nem ez a jó megoldás... - mondom kissé bizonytalanul, ám úgy tűnik, elkéstem, Anat már le is csapott, pörölye pedig megakad az erőtérben. Becsukom a szemem, nem akarom látni, hogy mi történik.
A gépies hangra kinyitom a szememet, szerencsére "komolyabb" dolog nem történt, a férfi még mindig egyben van, és ez a lényeg. Keresem a hangforrást, de mindenhonnan hangzik, így esélytelen, hogy rábukkanjak, bármivel is próbálkozok. Amit mond, az megint érdekes hatással van rám. Az említett lányra tekintek kérdőn, hiszen ilyen esetben hogy máshogy lehetne? Remélem, nem kell kérdezni, hanem elmondja magától is azt, amit tud. Már ha tudja, mire utalt a hang, mert ha például engem szúrt volna ki, hogy én tudom, biztosan nem tudnám megmondani, mi is az, amit elméletileg tudok. De hát honnan is tudhatnám, hogy mi az, amit tudnom kéne, ha semmit sem tudok? Jó, Mylla, fejezd be, nyugodj le, te csak maradj az egyszerű emberek szintjén, egy kis gondolkodásnál, és nem lesz baj, csak ne vidd túlzásba. Már így is belezavarodtam, szóval...

by **Chancery** Vas. Jún. 29 2014, 13:03

~Olyan bolond, mint az Aldo. Ennyire igaz lenne, hogy az állat és gazdája hasonlítanak egymásra?~
-Egyáltalán nem... -tekintve, hogy fenti szavait Álomkelő csakis nekem intézte, leguggolok, hogy fülmagasságban legyek vele. -Mi sem hasonlítunk. Timidusék sem. Talán Peterek is sokban különböznek. Szóval ez csak legenda.
A macska egy prüsszentéssel jelzi, hogy igazat ad nekem, s a jövőben még átgondolja ezt a dolgot, én pedig ismét felegyenesedem és a támadását már rég végrehajtott Anatole-hoz lépek.
-Eh... kicsit lassíts. Gyógyítsalak, vagy még tartogassam?
~Aki meg még egyszer oda akarna csapni, előbb szóljon nekem.~ -teszi hozzá, immár mindenki számára, a macska is. Tudom, hogy a sebzésnullázó tollaira gondol, és ennek képét valószínű, hogy nem csak számomra sugározza ki. A fekete, ébenszínben tündöklő tollak nagy segítség egy ehhez hasonló szituációban, kár, hogy Anat nem használta fel. Habár annyiban ez érthető is, hogy ha jól tudom, neki még gőze sem volt erről a képességünkről. Elvégre, még soha senki nem kérdezte, Álom mikre képes >.>
Egy újabb pillantást vetek a kint rekedt társak felé. Ja, hogy rájuk hogyan reagáltam? Sehogy. Megijedni megijedtem a pixelek láttán, sosem szerettem a kastély óta a látványukat, ha embertől származtak, de megnyugodtam, mikor ismét emberi alakká materializálódtak. Ez egyszerű utalás volt arra, hogy valóban sietnünk kell, és két igen erős harcost kellett így elveszítenünk. Lopva ismét Tantalosz, Kremylla és Miu felé pillantok. Felszerelésüket elnézve egyikük sem lehet valami nagy szinten, így elsősorban ők élveznek védelmet, őket kell megkímélnünk a nagyobb sebzésektől. Hát, akkor összegezzünk:
-elég érdekes miniboss. Nem támad, nem aggresszív, de mégis le lehet győznünk valahogy.
-Anatolének igaza lehet, a rendszer mit sem változott, csak a tálalás lett merőben más.
-ha így megtámadjuk, mi sebződünk a pajzsa miatt.
-hogy a papírokkal, a rajzzal és az idézetekkel kell-e bármit is csinálni, azt nem tudjuk.
-Na, akkor először szedjünk össze mindent. Lehet, hogy ketyeg az óra, de inkább ugrok neki biztonságban, mint hogy megdögöljek. -heh, de fura ezt úgy mondani, hogy pár napja még a halált vártam. -Akkor nézzük meg, ki mennyire gyors. És Jun, milyen infora utal a hang?

by **Jun** Vas. Jún. 29 2014, 18:09

- jólvan Jóval, nem bántalak. Gyere ide szépen. - szólongattam a kis bigyót, hogy közelebb férkőzhessek hozzá, kedves, ártalmatlan hangon szólítottam meg, hogy a lehető legkönnyebben tudjak a bizalmába férkőzni. Szerencsére nem agresszív, és mondhatni nem is a rondábbik kategóriába tartozik. Inkább átlagosba sorolnám ugyanis szépnek sem mondható. Végül sikerült elég közel férkőznöm hozzá, hogy a karmaim között tarthassam. Óvatosan felemeltem a kis állatot, mintha egy macska lenne a kezeim között, majd a pocakját kezdtem vizsgálni, alaposabban szemügyre venni. A sejtésem nem csalt, ugyanis tényleg volt ott valami. Aki oda tette, ügyelt arra, hogy nehezen találjuk meg. Óvatosan letéptem a kis cetlit, a pocakjáról és beleolvastam. A bíráló hangzású szöveg először felhúzott majd mosolyt csalt az arcomra.
- Heh... tényleg ennyi lenne? - mormogtam magamban, közben átléptem az erőteret ami fogságban tartja senzankot, és némi páncélpontot áldozva ismét a többiek között lehettem. Elkezdtem nyújtózkodni hajlongni, megtornáztattam a testrészeim. Közben a kérdésekre kezdtem el válaszolni. Elsőként Anat kérdését tartottam fontosnak. El is kezdtem számolgatni, majd a kezeimet mutatva először majd hangosan kimondva tudattam vele a sebeződésem mértékét.
- Hetet. Se többet se kevesebbet. De nem szívesen mászkálnék keresztül azon újra és újra, mert lehet következő alkalommal már kétszeres, vagy háromszoros kárt tesz bennünk. - kiszámíthatatlan, és amúgy sincs időnk arra, hogy ezzel kísérletezzünk. Ledöbbent arccal néztem végig ahogyan kettő társunkat robbant pixeljeire egy sugár által.
- NEE! - kiáltottam fel, kissé elsápadva, figyeltem ahogyan a pixelvihar nem eltűnik, hanem mozog. Szerencsére gyorsan meg is nyugodhattam, mert nem haltak meg. - Erről beszéltem. Óvatosnak kell lennünk. - mondtam közben Anat is szerencsét próbált, egy merészebb ötlettel, de ezúttal lassú voltam, és nem tudtam megmenteni. Nem számítottam rá, hogy ő kapja a sebzést, és nem fogja elnyelni a fal, vagy bármi más. Ennyire nem jók a reflexeim, és embertelenül gyors megfigyelő sem vagyok sajnos.
- Heh? Hogy én? - lepődtem meg, ezek szerint nálam lenne a kulcsa annak, hogy hogyan kezdhetünk hozzá legyűrni a kis drágát? - Máris máris - reagáltam Chan kérdésére, majd elkezdtem kihajtogatni a kezemben gyűrögetett cetlit, hogy felfrissítsem az emlékezetem, - Valami olyasmire utal a papír, hogy fel kell sorakozzunk a csillagon, a szivárvány sorrendjében, de közben tekintettel kell legyünk a támadási sorrendre is... Szóval a színeket már tudjuk, hogyan vannak sorban, már csak gyorsasági sorrendben fel kell állnunk. Asszem... - remélhetőleg nem egy csapdába sodrom bele a többieket ezzel a kétes papírlappal. De hogy, ha nem csinálunk valamit akkor nem valószínű, hogy sokáig húzzuk. A mini-bosst pedig nem hagyhatjuk csak úgy itt.
- Én gyorsim 32-es. Leszek a támpont. Kinek van több?

by **Tantalosz** Vas. Jún. 29 2014, 22:49

Nem válaszolt. Sejthettem volna. Túlságosan is hiú volt a remény, hogy majd a miniboss fog nekünk segítséget adni ahhoz, hogy legyőzzük. Akkor viszont más módszert kell találni.
Anatole-ra pillantottam. A beszéde a mobokról, hogy is mondjam... Érdekes volt.
- Anatole-san, szerintem nem csak egy módja van arra, hogy legyőzzünk valakit. Hiszen nézz csak rá! Olyan, mint egy nagy gyerek! Persze, megértem, mob, de nézz rá! A légynek sem ártana. - próbáltam meggyőzni valamennyire Anatole-t. Én egyszerűen nem tudnék ártani egy kisgyereknek, legyen az ember, NJK, vagy mob. Senzanko-t sem fogom letámadni, amíg látok esélyt arra, hogy az elpixeleződés nélkül megússza.
Aztán a két kékes kör felvillan, és a sugaruk... belecsapódik kettő játékosba? O.o Egy kissé hitetlenkedve figyeltem a repülő pixeleket. Tehát ennyi volt? Végük? Szerencsére nem. Már látszódnak is kint, semmi bajuk.
Fellélegeztem. Akkor következzen a következő probléma.
Valahogy fel kell törnünk azt a védőburkot, de vajon hogyan?
Úgy tűnik Anatole-nak újabb ötlete támadt, és már indult is, hogy a pörölyével verje szét a védőmezőt. Azonbanez pont a fordítotjaként sült el. Igen, itt nem segít a nyers erő, csak a józan ész. Hogy is említette? "És ezt a fenevadat mindaddig nem győzhetjük le, amíg tudatosságunk felül nem emelkedik a természet által biztosított, állati kapu szintjén." Tehát gondolkodnunk kell. Ezek az idézetek egyre többet mondanak, de még mindig csak a sötétben puhatolózom, hogyha csak ezeket tartom szem előtt. A többi részletre is figyelni kell.
Például arra, hogy miért pont a kettő kék kör feketedett el? Egymás mellet állnak, ez tény, de nem is az elején, és nem is legvégén. Abban pedig semmi logika nem lenne, hogyha azért, mert onnan kkel kezdeni, hiszen semmi sem utal arra, hogy pont a beljebb lévő színektől kezdjük. Kezd kiborítani ez az egész...
Ekkor érkezett az ötlet Chan-tól, aki kiakarta deríteni, hogy ki mennyire gyors. Én ezt nem annyira szívesen osztottam meg velük. Persze, ezzel előrébb jutnánk, hiszen megtudnánk, hogy milyen sorendben kell felállni, de akkir is. Van bennem annyi tartás, hogy nem járassam le magam azzal, hogy gyenge vagyok. Ekkor viszont eszembe jutott mégegy, a cetlikről felolvasott mondatokból.
- Amit elismerünk, az szabaddá tesz... - idéztem fel hangosan, inkább csak magamnak ezt a mondatot. Legyen. Hogyha ez az ára annak, hogy nyerjünk, akkor elárulom.
- Nekem négyes. - mondtam kurtán, és azt gondolván, hogy én vagyok a leglassabb, elindultam az ibolya színű kör felé, de még nem léptem rá. Megvártam mindenkit, és hogyha akadt olyan is, aki lassabb lett volna nálam, akkor annak udvariasan átengedtem a helyet, és feljebb csúsztam, annyi színnel, amennyivel kellett.

by **Silica** Hétf. Jún. 30 2014, 06:01

Egy kis segítség, hogy naprakészek maradjatok:

Játékosok:

Senzanko:

by **Utahime** Kedd Júl. 01 2014, 04:40

Megütközve a kulcs kérdésén más is csodálkozott, mit hittem kulcsnak. Bólintottam a lány felé, és a legközelebbi színes korongra mutattam. Tekintve, hogy ő is rajta állta az egyiken, bizonyára neki is olyan érzése lehetett, hogy a fénye valamit aktivált... Vagy csak én gondolom, hogy az ilyesmi jelent valamit?
A vörös lányka és Álomkelő visszatérte után Anatole kiegészítésén gondolkodhattunk el... Már aki akart. A hittérítő szövegét már hallottuk egyszer, így az első pár mondat után nem igazán figyeltem, csupán annyi újdonságot hallottam, hogy egy "újszülöttről" van szó. Viszont ez sem hathatott meg igazán, hiszen két játékost kitessékelt a terem magából. Ahogy pixeleikre bomlottak, csak mereven bámultam őket, pislogni sem mertem. A látványra sóbálvánnyá merevedtem, és egy halk nyikorgó hangot hallattam, majd semmit."Mi...? Miért? Most... lejárt az idő?" Akartam kérdezni, de egy hang sem hagyta el a szám, csak tátogtam. Talán annyira összezavarodtam, hogy a Nerve Gear már nem tudta venni a jeleket? Hiszen még egy kis makogást sem hallattam, pedig elég rendszertelenül vettem már a levegőt, a csillogást követve szemeimmel. Egész eddig nézelődtem, hogy méri-e valami, meddig szenvedünk, de lehetséges, hogy egy időre játszandó játéknál nem mutatják a hátralévő időt? És ez mit jelent egyáltalán... Kettesével likvidál minket a rendszer, ahogy tovább húzzuk? Igyekeztem visszatartani a könnyeimet és nem gondolni ilyenre... hisz nem tűntek el. A pixeleket kisodorta a szél, hogy kinn összeálljanak, de nem tudtak átlépni a küszöbön. Óh, tehát teleportáció, engedtem ki a belém szorult levegőt, de még hasonlóan mereven álltam. Ez... jelentheti, hogy időnként kidob pár embert, de azok szabadon távozhatnak? Ez esetben nem lenne jobb, ha csak úgy kidobna minket, hisz már nem tudjuk aktiválni az összes fényt... Ekkor vettem észre, hogy két korong fénye ki is aludt. Miért az a kettő...? Egyértelműen a két kidobott játékosnak kellett volna azokon a színeken állni. Nyeltem egy nagyot, igyekezve legyűrni a gombócot a torkomban. Már képtelen voltam gondolkodni, így meg sem próbáltam.
Anat újabb teóriáját már inkább örömmel hallgattam, végre kipróbálunk valamit... "Tehát ez lenne itt a szokásos?" Akartam kérdezni de még mindig csak mozdulatlanul álltam, némán tátogva. A nekirohanással én sem értettem egyet, főleg, mert azok a fények csak még gyanúsabbak lettek, hogy kettő távozóval kettő ki is aludt... Az előbbi lány hangot is adott gyanakvásomnak, de nem tudhatom, ő mi okból kételkedett. Viszont ha nem kísérletezünk, nem jutunk előrébb, így legalább megtudhatjuk, hol a hiba. Ezek után készséggel elfogadtam volna, hogy valóban csak félrevezetés volt az egész színvillogtatás-talán örültem is volna- , de a támadás nem sikerült. A hang, viszont megerősítette a teóriáját -már ha lehet neki hinni. Hiszen, ha ez a lény csak a boss eszköze a legyőzésünkhöz, valószínű, hogy a hang a valódi bosshoz tartozik...
És gyanúsan igyekszik a segítségünkre lenni, tehát lehet, hogy evvel fogjuk megidézni a gombócka testébe...? Az összegző kérdés viszont már megoldani látszott a problémát, így mindenki felmondta a gyorsaságát. Én lenyitottam a menüm, és a társaság elé tártam a statisztikám, aki akarja, nézze, s tegyenek velem amit jónak látnak... Elbúcsúztam a szép narancs fénytől, és a kör túlfelére battyogtam.

by **Tachibana Makoto** Szer. Júl. 02 2014, 21:39

Yare-yare... nevethetnékem támadt, amikor Jun-kun azt kezdte el fejtegetni a miniboss mellett, hogy nem bántja, majd Anatole-kun is érzelmi kötődésről és sajnálatról beszélt. Rápillantottam a tobzoskára. Nem volt más, mint egy halom adat. Nullák és egyesek szabályos összevisszasága valós személyiség nélkül. Belé táplált viselkedésmintát követ, sémákra épülnek a harci mozzanatai, algoritmusok határozzák meg, milyen sorrendben és milyen időközönként hajtja végre a támadásait. Nevetséges volt a lelkiismeretességre gondolni egy olyan szörny esetében, aminek az egyetlen egy célja, hogy kihívást jelentsen nekünk, a játékosoknak, és a legyőzése tapasztalatpontokat adjon. Se kevesebb, se több oka nem volt a létezésének, nem volt rá szükség, hogy túlmisztifikálják egyesek a létét, és érzelmi alapon közeledjenek a "szegény, újszülött, gyenge" bossivadék felé. Mi több, én talán meg is vártam volna, amíg egy kicsit erősebb lesz, hogy több expet adjon a legyőzése. Egy-két kivételtől eltekintve mindenki le tudta volna győzni egymaga is a lényt. Nevethetnékem támadt, de mégsem nevettem fel, csupán egy sóhajt követően lehajtottam a fejem és csendben bámultam a padlót. A hang már rég megmondta a megoldást, mégis sokan még bizonytalanok voltak vele kapcsolatban, és feleslegesen találgatták a már kész megfejtést. Mosolyogva ingattam a fejemet.
A vörös kurzoros kislány visszatérése nem hozott olyan újdonságot, ami méltó lett volna bármiféle említésre, a jelenlegi helyzetünkön nem változtatott az NPC által adott információ. Nem Senzanko az ellenfelünk. Na és? :] Számomra sokkal hihetetlenebb volt, hogy amíg a bohócunk nem erősítette meg a szavakat, addig is készséggel hittek a lánynak, készpénznek vették minden szavát. Ártatlan külső ide vagy oda, nem tudhatják, hogyan szerezte azt az indikátort. Nem mintha nem találkoztam volna a jelenséggel, magammal kapcsolatban is tapasztaltam, különösen az ellenkező nem irányából. Oly' könnyű befolyásolni az emberi elmét, csupán a külső is milyen eredményes lehet, akár tartalom nélkül is :]
Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól eddig, de az első igazán lényeges jelenség mégis az volt, amikor két társunkat nemes egyszerűséggel kidobta a terem egy kissé ijesztő teleporthatás kíséretében. Kicsúszott ajkaimon egy halvány hümmögés, ám ez főleg a reakcióknak szólt. Különösen a csinos lányka érdekelt ebből a szempontból, aki elveszítette a pajzsát, és ez jól láthatóan meg is viselte. Egyelőre azonban nem mozdultam, kíváncsi voltam valamire. Program nélkül persze mozdulatlanságomban és szótlanságomban sem maradtam, hiszen Anatole-kun tovább produkálta magát, és szokásos módon hibás logikai következtetéseket vont le a meglévő információk feldolgozása közben. A gondolat, miszerint a körnek és a csillagnak semmi szerepe nincs, és csak elterelés, igencsak mókás volt. Ahhoz túlságosan központi szerepe volt, ha elterelősdit kívánnak velünk játszatni, arra sokkal illendőbb jelölt a freskó, valamint a kapun és a papírokon szereplő szövegek és rajzok. Ugyan jómagam nem vontam le elhamarkodott következtetést, és igyekeztem továbbra is észben tartani a szövegeket és azok lényegi részét, de ha valami, akkor ezek. A csillag semmiképp :] Így hát nem is lepődtem meg azon, hogy a nagy rössel indított csapás könnyedén visszapattant az erőtérről, ami fogva tartotta a minibosst, és egy csapásra elpusztította a férfi páncélját. Tényleg, csak a szokásos idiotizmus, amit az értelmetlen és forrófejű próbálkozások királya menetrendszerűen elkövetett. Tényleg sajnáltam a céhet, amit ő irányított, nem lehetett egyszerű elviselni :] Magamban közben számláltam az eltelt időt, és mikor vészesen közel értem ahhoz, amit a két kizárt fiú tétlenül töltött, nos, csak akkor léptem előre.
- Tizennyolc - szólaltam meg, eleget téve a felmerült kérésnek. Hiszen a helyes megfejtés végre elhangzott, és nekem is érdekem volt, hogy sikerrel zárjuk ezt a questet, így nem tagadtam meg a segítséget, amíg ilyen jelentéktelen az engem érő rizikó. Egy pontszám ismerete semmit sem jelent, elvégre, legfeljebb levonhatják a következtetést, már aki, hogy a szintemhez képest lassú vagyok, de ezt egy jó megfigyelő egyébként is tudja.
- Bátor hölgy, állj talpra! Ha más nem, én vigyázok rád :] - tettem a kezem a pajzsát vesztő, félénk lány vállára finoman, aztán feléje nyújtottam a kezem, hogy ha engedi, segítsek neki felállni. Most, hogy nem volt ki mögé elbújnia, végre megközelíthetővé vált :]

by **Silica** Szomb. Júl. 05 2014, 13:43

Sok újdonság nem történt, így csak emlékeztetőket kaptok. Very Happy

Játékosok:

Színek:

Határidő: Július 9.

Miu 500 szóval pótolhat.

by **Anatole Saito** Vas. Júl. 06 2014, 19:13

Semmi sem változott, a támadási rendszer a szokványos. A leggyorsabb támad először, minden úgy működik, ahogy szokott. Minden úgy működik, ahogy szokott. Lendít, összpontosít, harci skillt aktivál, zúz.
BUMM!
A fejemet fogom értetlenül, miközben felkönyökölök. A támadásomat blokkolta, az erőtér, s az ütésem erejétől hátravetődtem. Könnyedén feltápászkodok, de a 0 páncélomat és a megfogyatkozott életcsíkomat elnézve az erőtér minden bizonnyal visszafordította rám a sebzésemet. Először roppant nagy düh suhan végig az elmémen, de mire megfeszülnének az izmaim, hogy éktelen tombolásba törjek ki, egyszerűen elvigyorodok. Öregem, nem semmi a támadásom xD Fordították már ellenem a fegyverem másolatát, harcoltam már nálam gyorsabb ellen, de még sosem kaptam akkora ütést, mint az imént saját magamtól Cool

Igaz, hogy némiképpen a gépi hang is elmarasztal a kapkodásom miatt, de ugyanakkor meg is dicsér. A következtetéseim tehát helyesnek tűntek, csupán nem vettem figyelembe minden információt. S ahogy hallom, éppen a céhtársamnál van a végső megoldás kulcsa. Magam alá vonom a lábaimat és törökülésben elhelyezkedve figyelek Junra, hogy megtudjam a hiányzó láncszemet. Közben elmém szüntelenül zakatol, és már magam is összerakom az épp csak hiányos puzzlet. Felfigyelek ekkor már a két körre, amely nem világít színesen. Nagyjából tudom a bossharcok alapján, hogy Raven milyen gyors és a színskála szerint stimmel is a gondolatmenetem. Közben Chan megkérdezi, hogy gyógyítson-e rajtam.
- Köszönöm, nincs rá szükség. Spórolj vele, bár remélem később sem lesz rá szükség. De rendes tőled ^^ - Hol is tartottam? Óh igen, tehát ha a vörös a szivárvány első színe, ahogy Raven mondta, akkor az lesz az enyém. Az egyik leggyorsabb frontharcos vagyok, legjobb tudomásom és a szemmel látható felszerelések alapján is könnyű kikövetkeztetni, hogy én vagyok a leggyorsabb. Ennek ellenére közlöm a pontos értéket, na nem nagyzolásból, hanem mindazon papolás miatt, amit a bossharcokat megelőző, bizalom kérdéséről szóló vitákban hangoztattunk Alex barátommal.
- 65 a gyorsaságom, így ha jól sejtem, enyém a vörös kör. - Feltápászkodok, de még mielőtt a körbe lépnék, bevárom a többieket. Vajon mindent végiggondoltunk? Nem hibázhatok újra, fukarkodnom kell most már az én hp-mmal is, ugyanakkor nem akarok totojázni sem soká. Azt még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mit is aktiválunk, de már egyre valószínűbb, hogy az erőteret deaktiváljuk. Mielőtt a körömhöz érnék, Junhoz lépek.
- Legyen meg a cseretárgyad idekintre, ha alkalmaznod kell a képidet! - Ezután továbblépek és Utahime vállát is megérintem. - Átgondoltunk mindent, nem kerülte el most már semmi sem a figyelmünket? - Tekintetem kérdés közben Utáról Chanra vándorol. Már korábban is feljegyeztem magamnak a képzeletbeli noteszembe, hogy a YJ tagjaira oda kell figyelnem, mert elmés fiatalok és nem olyan forrófejűek, mint én. Tachi egy pillantásomat sem érdemli, utoljára mégis egy másik vörös indikátoroshoz lépek, a lányhoz, ki a NPC-vel beszélt. Az ő vállát is megérintem váratlanul, ahogy elhaladok mögötte és csak ennyit mondok neki biztatásképpen: - Csak óvatosan! - Majd ha mindenki felsorakozott a köréhez, mindent alaposan átgondoltunk, minden a helyén van, akkor én sem habozok tovább. - Én kezdem, utánam álljon be a következő és így tovább. - Nem kellene össze-vissza beállogatni, de az én értékemhez lehet mérni magukat.

Egy emlékfelidéző képességhasználat ment Miura, dobnom nem kell, automatikus siker. Szeretném magam is megtudni az emlékein keresztül, hogy mit tudott meg az NPC-ről. Nem feltétlenül bizalmatlankodom, de hátha elkerülte valami apró részlet a figyelmét.

by **Chancery** Vas. Júl. 06 2014, 20:24

Bólintottam mindenki felé, aki elárulta a gyorsaságát, miközben magamban máris a megfelelőnek gondolt színekre helyeztem őket. Anat került végül a piros elé, miközben egy szomorú sóhajjal egyetértettem vele; még nem kell gyógyítani. Jogos, mivel a Phoenixnek akkora a lehűlési ideje, hogy csak lesek.
Jun 32, én 36, tehát beállok Anat mellé a piroshoz, Junt pedig intem egyenlőre a narancs felé. Utána jött Tachi, egy kedves mosollyal kértem, hogy álljon sorba, a sárga elé, ha minden igaz, majd mellé tereltem Utahimét. Tantalosz rögvest az utolsóhoz, alilához állt be, Miu és Kremylla pedig egyenlőre a hét törpe egyik szerepére, a Kukára pályázott.
-Ne lépjetek előre, amíg nem lesz meg mindenki. Lányok? -szólok először a többiekhez, majd fordulok a két hiányzó felé és mosolygok. Hosszú idő után ismét. -Ha nem akarjátok elárulni, nem gond, csak álljatok aközé a két ember közé, ahova esik a ti gyorsaságotok értéke.
Álomkelő végig a közelemben marad, majd mikor felállt az idézőjeles tornasor, engedelmesen leül a lábaimnál, farkát szinte körbetekeri a lábai előtt. Látszik, hogy felkészül a csatára.
-Még valami... -szólalok fel végül, amire még ő is hitetlenkedve kapja fel a fejét. Elsősorban Anat felé fordulok, de persze ugyanúgy címzem ezt a többieknek, mint neki. -Ha még így se sikerülni, csak álljunk egyel odébb valamelyik irányba. Kivéve, ha valaki biztosan tudja-e, hogy mivel kezdődik egy ilyen színezetű szivárvány ._.;
Viszont akkor mindenképp foglak gyógyítani, meglátod Razz

Nehogy a végén az én hülyeségem miatt ess ki még te is...
Na nem mintha Kyuushiro és Raven kieséséről én tehetnék, de ki tudja... talán pont azért röpültek ki, mert én itt vagyok...
~Ezt sürgegyorsan fejezd abba!~
Összehúzom a szemöldököm. -Új szavakat találsz ki? O.o -suttogom neki, na nem mintha Anat meg Jun ne venné észre ._.; A macska büszkén kihúzza a mellkasát, bundája szinte csillog a dicsőségtől.
~Ja, mondhatjuk.~

by **Silica** Vas. Júl. 06 2014, 20:30

Oké... elég sokáig kellett nézelődnöm, és hála Uta rajzának rájöttem, hogy elrontottam egy ponton. Szerencsére időben észrevevődött, de sűrű elnézések közepette tehát a színsorrend:

VÖRÖS-PIROS-NARANCS-SÁRGA-ZÖLD-CIÁN-KÉK-SÖTÉTKÉK-IBOLYA-LILA

Anat felállásán semmit nem változtat ugyan, mivel körben álltok, de a kihunyt körök az IBOLYA és a SÖTÉTKÉK.

Elnézéseteket kérem.

by **Anatole Saito** Vas. Júl. 06 2014, 20:44

Az emlékképben látottak nem tántorítják el Anatot, csak elővigyázatosabbá teszik. - Figyeljetek azért a hátatok mögé is, az NPC bármikor betoppanhat és már nem biztos, hogy segítőkész lesz! Csalafintaságot sejtek...

by **Utahime** Szer. Júl. 09 2014, 15:26

A forrófejű harcos, aki egész eddig óvva intet minket minden meggondolatlanságtól, visszapattant a láthatatlan erőtérről. Szinte viccesnek hatott a látvány, és talán el is vigyorodtam kissé, majd meglátva, hogy a páncélját azonnal elvesztette, sőt még az életcsíkja is csökkent valamelyest, fájdalmasan az ajkamba haraptam. Medálommal játszva figyeltem a jelenséget és próbáltam rájönni, mi is történt. Az esemény váratlan volt, hiszen ennyire nem sebezte azt, aki átsétált rajta az imént. Az erőtérhez való hozzáérés viszont láthatóan nem azonos a neki támadással. Ugyanis most a támadás fényeffektje gellert kapott a láthatatlan pajzson, és a támadóba csapódott. De vajon mekkora a sebzése? Csak visszaveri, vagy hozzá is ad? Ha még nem is, de legközelebb duplázhat, vagy az eddigi sebzéseket adhatja vissza… Nem, bőven elég, ha csak visszaveri a támadásunk. Főleg azoknak, akik inkább a támadásban jeleskednek, s nem a védelemben. Egy pillanatra Falcora sandítottam, ha ő magába sebezne, egy csapásból megölné magát. Becsukva a szemem megborzongtam a gondolatra, majd bólintottam magamnak. Jobban tesszük, ha ezentúl vigyázunk, hogy ne legyen az életünknél nagyobb sebzésünk…
Meglepetésemre a sebződés után felnevet, majd gyógyítást sem kér. Persze, ha mindenki ilyen ütemben vesztené az életét, nem árt spórolni az ilyesmikkel. Pedig még el sem kezdtünk semmit, ketten már ki is estek… Majd a vörös kör elé áll, és Chan elkezd sorba rendezni minket, közben Anat hozzám ér, kibillentve eddigi sóbálvánnyá vált valómból. Összerezzenek, majdnem ugrok is egyet előre, de csak felé fordulok és nagyokat pislogok… Miért én!? Nem is ismerem... Ahogy a jelenlévők közül senkit sem... Eddig csak Channal és Tantalosszal találkoztam... Annyi ember közül épp a legkezdőbb kezdőt kérdi, aki még egy "valódi" küzdelemben sem vett részt? Legalábbis nem túl szervezetten, és nem is "csapatjátékosként" inkább csak csapatostul öldököltünk egyszerű mobokat... ez koránt sem hívható még harcnak. Talán csak Ha nem mondják, magamtól rá sem jöttem volna, mi lehet az a "szokásos"... Most hogy említette, rémlett ugyan, hogy valahol olvastam már ilyesmit, és valószínűleg köztudott, hogy így működik a rendszer. De gyakorlatban még sosem tudatosult bennem, hogy mire is jók azok a pontok... Kétségbeesett gondolataim zakatolása közben hümmögtem egy sort, mintha épp gondolkodnék, és igyekeztem hamar választ adni. Hogy mindent figyelembe vettünk-e…?
-A bosst talán megszállja majd valami, vagy irányítani fogja, ettől lehet, hogy erősebb is lesz, mint amit meglestél... Mondom tétován, de más nem jut esze hirtelen. Talán csak annyit jelentene a dolog a rutinosabbaknak, mit a "felbőszült állapot" a boss halálához közelítve... Persze azaz egyszer csak nagyobbakat fog ütni dolog egyáltalán nem mellékes, hiszen jóformán ez lesz az első valódi harcom...
A kör felé fordulva szemrevételeztem a kialudt foltokat, majd figyelve a Chancery jóvoltából alakuló sort újra a nyakláncomat kezdtem morzsolni.. Ketten meg sem mondták, így nem is tudhatjuk, hogy nem e valakik közé kell-e sorakozniuk. De a ruházatból ítélve a kiesettek az erősebb oldalon állhattak, nem a végén… Ráadásul egymás mellett.
-Nem tudja valaki a kiesettek gyorsaságát?- Kérdeztem vissza, behunyva a szemem. Rossz érzésen támadt, hisz ebből a logikából ítélve két igen erős játékost vesztettünk el. Ha pedig már itt tartunk, a szivárványnak két vége van, tehát két irányból állíthatjuk fel a sort. A külső kör vörösétől terveztünk haladni befelé, az ibolya felé. A két kihunyt kör viszont az ibolya melletti kettő… Járattam gondolataim, míg engedelmesen szót fogadtam Channak, majd kissé megszeppenten vettem észre, hogy újfent két vörös közt állok. Egy sóhajjal nyugtáztam a dolgot, és válaszoltam Chan kérdésére.
-A szivárvány két vége a vörös és az lila lesz, és bár úgy gondoltam eddig, hogy a vörössel kezdhetnénk…- Tekintve, hogy a fentről lefele való haladás általánosabb valaminek a kiolvasásában, mint lentről indulni…
-…De úgy gyanítom, a kihunyt színek, amik a kidobott pároshoz tartoznak, így túlságosan az alján lennének a sorunknak.- Ha a körepéről hunynak ki a színek, fel sem vetődne bennem, de amilyen díszes szép páncélzatuk volt, nehezen tudnám elképzelni őket Tantalosz mellett.
-Vagyis a sor, vagy a legkisebbel kezdődik, vagy az lilától induljunk.- Összegeztem végül.

by **Tantalosz** Szer. Júl. 09 2014, 18:33

A harcos fel se vette a szavaimat. Persze, mit is számít egy piros indikátoros szava? De azért mégis csak fájt egy kicsit. Jobban megfigyeltem, és észrevettem valami érdekességet a fegyverén. Nocsak-nocsak... Csak nem csepeg róla valami? Akkor ez lesz az a híres-neves legendás harcos fegyver, a Falánk. Eléggé lenyűgöző látványt nyújtott, kár, hogy a kasztom nem engedte, hogy használhassam. A lovagok támogató alapú játékosok, így nekünk csak egy túlméretezett pajzs jutott, amivel megvédhetünk másokat is. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy hányan sietnének oda, ha nálam, vagy egy másik piros indikátorosnál lenne a pajzs. Nem, az a legjobb, ha egy zöldnél van, hiszen benne meg is bíznak.
Miután Anatole-san ignorált, elindultam a lila felé. De csak később tűnt fel, hogy pont az emellett heverő színek vannak kialudva. Suspect

Utahime kisasszony pedig alá is támasztotta a kételkedésem, bár én arra nem számítottam, hogy ez azzal is járhat, hogy megcserélődjön a sorrend, és én végezzem a vörös körben.
- Lehet, hogy nem raktak sok pontot a gyorsaságra, hanem csak az erőre, vagy kitartásra gyúrtak. - vetem oda. Bár ez akkor is eléggé furcsa. Ennyire keveset raktak volna? Kötve hiszem. De csak az tudja igazán, aki ismerte őket. Nekem mindenesetre ez volt az első találkozásom velük.

by **Jun** Szer. Júl. 09 2014, 19:10

A terv adott volt, talán eddig tényleg ez volt a legokosabb ötletünk amit annak a bigyónak a pocakján találtam. De még ha ez nem is válik be legalább elmondhatjuk, hogy mi aztán megpróbáltuk. De amúgy is, miért hazudna nekünk a papiros? Szerintem nem sok embernek jött volna ez a hülye ötlet, hogy egy majdnem minibosst nézegessen alulról, hátha talál valami izgalmasat. Benyögtem a gyorsaságom, majd hozzám hasonlóan még néhányan. Kicsit meglepődtem amikor Szophie pasija is válaszolt, eddig nem olyannak ismertem aki bármi értelmesre is képes lenne, a saját szórakoztatásán kívül. Talán végre megváltozik, és normális lesz. Szerencsére a tizennyolc elég távolinak hangzik a harminckettőhöz képest, ezért nem kell attól tartanom, hogy mellém kerül és belök a körbe ha történik valami vagy hasonlóak. Sokkal inkább azokat sajnálom akik tényleg mellé fognak kerülni. Anat felállt az első színre, és mire észbe kaphattam volna máris látom Chant inteni maga mellé. Rögtön mellé is siettem, és figyeltem, hogy kik következnek. Nem rossz dolog memorizálni a támadási sorrendünket, ebből rengeteg mindenre lehet következtetni.
- Igen, egészen biztos azért sötétedett el az a két szín mert azok akiknek ott kellene állni már nincsenek itt. - helyeseltem a mellém kerülő lányka bölcsességére. - Egyébként szerintem jobb lesz ha már most előkészíti mindenki a fegyverét, mert lehet, hogy rögtön támad a boss. - sosem lehet tudni, hogy ezúttal mivel állunk szemben. Habár Anat mondott néhány információt róla, de mégsem érzem úgy, hogy ez olyan egyszerű lenne. Valami lesz még, ami elkerülte a figyelmünket. De nem én vagyok az egyetlen aki ezt így gondolja ahogy látom. Chan is figyelmeztet mindenkit, Anat is óvatosságra int bennünket.
- Remélem elegen vagyunk senzankohoz. Ha lesznek segítői akkor talán nem ártana több szakaszra is oszolnunk. A tankosabbak ütnék a bosst, a nagy sebzésűek fele pedig a segítőkre menne rá. - vetettem fel az ötletem, most már tényleg úgy érzem, hogy semmi sem lephet meg. Rengeteg ötletem támadt még stratégiákról, és ellenlépésekről, na meg persze még van egy halomnyi kristályunk is, szóval elég sokáig kihúzhatjuk.

by Ajánlott tartalom