Re: Narancs Part

by **Chakna** Szer. Aug. 16 2017, 22:13

Nos, hamar kiderül, hogy Eiki szándéka pontosan az volt a levéllel, aminek tűnt: randevúra hívott… Persze, feltűnt a találkozásaink alkalmával, hogy tetszem neki, épp ezért nem igazán tudtam akkor mit kezdeni a közeledésével… De az, hogy még most, sok hónap után is így érez… Kicsit meglep. Nagyon hamar helyre kell tennem ezt a dolgot… De nem akarom megbántani… Úgyhogy reménykedem, hogy adódik rá ehhez megfelelő lehetőség… Mindenképpen jó döntés volt, hogy eljöttem beszélni vele.
A mosolyát a röpke ölelés után barátságosan viszonzom. És látom ám azt a zavart pillantást… Lehet nem volt a legjobb ötlet megölelni…
Aztán meg is kell tennem az első lépést a dolgok rendezésében: Tudom, hogy fájni fog neki. De a legkisebb dolgot is szeretném elkerülni amit esetleg pozitív visszajelzésnek vehet.
- Téged is jó újra látni. Igen, mehetünk - válaszolok, továbbra is mosolyogva.
Pár perc csendet hagyok, utána elkezdek kérdezősködni. Bár, nem zúdítok rá kérdésáradatot, csak egyesével teszem fel a kérdéseimet, ha lehet olyanokat, hogy magától is meséljen.
- Mesélj, merre jártál az elmúlt hónapokban? - érdeklődöm a magam visszafogott stílusában. Egy dolog, hogy nem akarok belebonyolódni mégegy szerelmi szálba… És másik, hogy igenis barátként gondolok Eikire, és hálás vagyok neki. Tudom, nem volt tudatos részéről, de segített nekem, hogy találkoztunk.
Az a 10-20 perc séta elég, hogy megpróbáljam kideríteni mi minden változott mióta nem láttam. Az én esetemben ez jóval nyilvánvalóbb: Többek között ott a céhlogó a fejem felett, a visszafogott mosolyom, állandó jelleggel, és egyébként is sokkal vidámabb vagyok, mint akkor. Illetve magabiztosabb is.

by **Tsujimoto Eiki** Szer. Aug. 16 2017, 23:14

Kicsit fájt, hogy nem fogta meg a kezem, de nem viselt meg túlzóan. Végtére is nem tudom, hogy ő maga hogy érez irántam, így érthető, hogy nem akar egyrészt kínos helyzetbe kerülni, másrészt furcsa lenne, neki gondolom. De hát, na. Így hát lassan leengedem a kezem és biccentek, majd intek neki, hogy kövessen. Kicsit kényelmetlen volt így a séta, de nem akarok erősködni. Kérdéseimre csak úgy-ahogy válaszokat kaptam, szinte olyan volt, mintha hamar le akarta zárni a beszélgetést. Nem tudtam miért. Bár arra következtetek, hogy nagy eséllyel csak nem akar magáról beszélni. Volt már rá példa, hogy nekem is voltak ilyen pillanataim, bár többségében nem adódtak ilyen „problémáim”. Kérdésére egy kissé elgondolkodtam.
-Igazából… Itt-ott… nem csináltam semmi hasznosat (sajnos), emiatt szintet lépni se nagyon sikerült. Pedig jó lenne, mert 40-es szinten az egyetlen kiemelkedő statom a sebzésem… ami… hát jah… leginkább solo playerként nem túl épp szerencsés. – nevetek fel kissé zavartan – Eh… tényleg be kéne már kicsit rúgni a régi motort, vagy soha nem fogok feljebb lépni a „ranglétrán”. 198-t sebzek, de az a szégyen, hogy ezzel az ütéssel még magamat is egy hitelném. Viszont… azért történtek velem is dolgok. Mint látom, te is bekerültél egy céhbe, ahogy én is. Engem Chanchery fogadott meg. Cuki egy céh, bár ritkán találkozok a tagjaival. És neked, hogy tetszik a tiéd. Nem nagyon rémlik a céh jelvény, de biztos jó hely, ha még nem jöttél el.

Eközben a távolban kezd megjelenni a tengerpart jelezvén, hogy hamarosan elérjük a célt. A kezem egy lehelletnyit a lány keze felé indul ösztönösen, de végül sikerült leállítanom magam. Egyszerűen bennem volt az érzés, hogy megfogjam a lány kezét, hogy ezt az utat futva kell megtennünk, egyenesen a hullámok ölelésébe… Ja… Mint valami elcsépelt romantikus filmbe.. pfhuj!!!

by **Chakna** Csüt. Aug. 17 2017, 11:46

Megnyugvásomra nem viseli meg látványosan, hogy nem fogadtam el a felém nyújtott kezét.
Így sétálunk egy-két percig aztán rákérdezek merre járt. Semmi hasznosat, mi? Azt hiszem ez éppen az amit én csináltam majdnem fél évig miután bekerültem… Ami pedig a többi mondandóját illeti… Már az első találkozásunkkor is feltűnt hogy sokat foglalkozik vele, hogy mennyire erős… Ez úgy tűnik nem változott.
- Én elkezdtem haladni, de nem megy valami gyorsan. Sokat kell még tanulnom a rendszerről. - mondom el a helyzetemet tömören. Konkrét kérdések nélkül nehezen beszélek magamról… Sokminden összefügg sokmindennel, majdhogynem minden mindennel, és ne tudom honnan kezdjem, mit hagyja ki, és hol fejezzem be….
Céhbe került, Chanceryébe ráadásul. aminek örülök, mert magányosnak tűnt mikor megismertem… És Chan pedig bár kicsit talán furcsa, de kedves lány, valószínűleg jó helyen van Eiki a céhében. De ha jól értem ez nem egy olyan céh, ahol szinte családként együtt vannak… Kár… valószínűleg jót tenne neki…
- Igen, találtam egy rendkívül összetartó, kedves céhet. Szinte családnak is lehetne mondani - mesélek én is néhány szóban a céhről. - Nem tudom találkoztál-e már Sayaval, Kiwivel, Junnal, Shuval, Cearral, vagy valamelyik másik taggal… -próbálok tapogatózni, hogy valamelyiküket ismeri-e.
A tengerparthoz közeledve megcsap a sós levegő.
Nem az illata, azt a kinti tengerpartokkal ellentétben nem érezni, inkább a frissessége, és a jóleső hűvössége. Véletlenül téved a tekintetem éppen oda,
amikor Eiki keze egy pillanatra felém mozdul. De ez a pillanat éppen elég ahhoz, hogy megerősítse: Ha nem akarom megbántani, vigyáznom kell,hogy a viselkedésemmel milyen jelzést adok, nehogy félreértse.

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Aug. 17 2017, 19:18

Nem tudtam igazából, hogy ez az „elkezdtem haladni” most jó vagy rossz, sima utalgatás, vagy egyszerűen ő is simán csak annyit csinált, mint én. Kb… semmit. Nos mindegy. Ha ezt is tette (vagy nem tette), akkor sincs róla semmivel másabb véleményem. Ő is ugyanolyan ember, mint mindenki más, magamat is beleértve. Bár… ezek a tömör szavakkal való kommunikáció… hát… kissé talán majd zavaró lesz, de megoldom valahogy. Az a baj, hogy így nagyon nehéz továbbvinni a beszélgetéseket, ha ilyen hamar kifullad egy téma, hisz egy rövid időn belül elég hamar kifogynék az ötletekből, hogy mit dobjak fel, így egy ideig nem is kezdek új témába, csak hagyom az eddig hangzottakat emésztődni, persze miután közöltem vele, hogy elvileg egyik említett céhtagjával sem találkoztam. Legalábbis… nem rémlik a nevük. Lehet összefutottam már egy-kettővel, de így hirtelen most nem ugrik be. További öt perc csendes séta telt el, míg el nem értük a partot, ahol megálltam és elkezdtem vizsgálva a környéket valamiféle büfé után.
- Ahm… Mit szeretnél enni? Valami gyorskaja? Nasi? Vagy valamiféle normális ételt akarsz harapni?
Válaszától függően kezdek neki a kutatásnak, hogy aztán a bő választék miatt a lehető legközelebbi, igényesebb kajáldába, majd miután leütünk az egyik asztalhoz, már intek is az NPC pincérnek.
- Pincér! – jelzek, majd amint ideér Chakna felé intek - Ahm, a hölgy rendel először. Egy összegben fizetünk.
Gyorsan lecsaptam a dolgokat és nem hagytam, hogy Chakna beelőzzön. Tudom, hogy ő nem akar fizetni, de ha nem hagyom, hogy sokáig agyaljon, hisz a pincér vár, így gonosz mosollyal fordulok felé. Csak nem engedi, hogy meghívjam… de én akkor sem adom meg magam!!!

by **Chakna** Hétf. Aug. 21 2017, 13:53

Látom az arcán… Nem érti miről beszélek… Hát persze… Nem tudja hogy fél évbe került mire rászántam magam, hogy nekiálljak dolgozni azért, hogy kijussak innen, és erősebb legyek, hogy megtudjam védeni azokat, akik fontosak nekem... Nem kezdek ellenben magyarázatba, éd nem is kérdez, így válaszolnom sem kell.
Eddig is keveset beszoltem, és mindig a lényegre szorítkozva mondtam el amit szeretnék. Ez így van most is. Engem nem feszélyez az csend.
Úgy tűnik nem ismerősek neki a céhtársaim. Nos… kicsit meglepő, hogy legalább Shu neve sem ismerős neki, de hát igazából nem tartom elképzelhetetlennek hogy nem hallott még róla.
Milyen ételhez lenne kedvem… Egy pillanatig figyelem a tengert, hagyom hogy a friss tengeri levegő átjárjon… Ehhez a hangulathoz valami könnyű, és egyszerű étel illene…
- Igazából nekem mindegy hol, de valami könnyű ételt ennék most- válaszolok mosolyogva a kérdésére
Találunk egy hangulatos, parti éttermet, ahol mielőtt én tehetnék bármit (ha akarnék Razz

) odainted a pincért, és közi, hogy én rendelek először, és egyben fizetünk. Oké… Szóval most a pincér várja, hogy rendeljek, mielőtt még láttam volna az étlapot? Öhm…
A gonosz vigyor láttán majdnem elnevetem magamat. Már értem mire megy ki ez az egész. De nem szállok be a gyerekes versengésbe. Ha ennyire fizetni akar, hát fizessen…
Mindenesetre gyorsan beletemetkezve a kínálatba igyekszem nagyjából 3 másodperc alatt eldönteni mit kérjek, ha már a pincér vár. Végül a paradicsomleveshez kapok kedvet, így azt kérek a pincértől. Eikié a terep, hogy rendeljen. A pincér pedig kezd kissé türelmetlennek kinézni… Mosolyogva figyelem hogy vajon milyen hamar választ.
Ha megtörtént a rendelés, akkor nem maradok csendben sokáig.
- Szóval, azt mondtad semmit hasznosat nem csináltál az emúlt fél évben. - kezdek neki - Volt valami oka, vagy egyszerűen így alakult? - kérdezek rá, ezzel remélve beszélgetést indítani.

by **Tsujimoto Eiki** Szomb. Aug. 26 2017, 19:18

Kissé elgondolkoztam a lány kissé furcsa kérésén. A könnyű étel nem egészen olyan dolog, amit egy beülőbe csak úgy meg lehet tenni. Ott általában az ilyen étkek igazán ritkaságszámba mennek, így nagy valószínűséggel nem lesz megfelelő Chakna számára egy egyszerű kis, sima büfés kiruccanás. Hm… Hát igen az nem lenne túlságosan szerencsés. Viszont akkor muszáj kicsit mélyebbre nyúlnom a zsebembe, bár kifejezetten nem is bánom. Úgy döntöttem egy viszonylag nagyobb étterem féleséghez hozom el, mely közvetlenül a tenger partján áll, így miközben vacsorázunk, csodás kilátás nyúlik a teraszról a nyílt tengerre. Igazából elég gyakran szeretek merengeni a dolgokon mostanság, főleg ha valami váratlan jött közbe. Így hát ez számomra pont tökéletes helyszín. Hamarosan kijelentem, hogy én fizetek, mely nekem úgy tűnt valamiért nagyon mulatja társnőm. Viszont nem kérdezek rá. Helyette hagyom, hogy rendeljen, majd miután én következtem én viszonylag ráérőssebben, de elég hamar eldöntöttem mit akarok.
- Én nekem ez Lazac, édes-savanyú mártással, rizsgombócokkal tűnik szimpatikusnak. Most nem kívánok levest. Italnak… hm… hozzon, legyen szíves valami jó minőségű bort.
A rendeléseinket leadtuk, és hamarosan meg is hozták a bort, bár levesre és húsra még pár percet várni kell, de addig legalább tölteni lehet. Kibontom a bort, s közben Chaknához fordulok.
- Remélem nincs gondod a vörös borral Chakna. Szívesen koccintanék veled, ha nem bánod.
Amennyiben bólint, töltök neki is és magamnak is, miközben figyelek, hogy természetesen mindkettőknek a boros pohara, csak fél adagra legyen teli. Nem a bor íze miatt, szimplán, azért mert éhes gyomorra nem kell sokat inni. Bár itt nincs komolyan hatása, a hatás egyszerűen berögződött, így ezzel nincs mit tenni.
- Szimplán csak így alakult. - felelem a kérdésére - Nem vagyok az a küldetésező fajta, de a jelenlegi szintemen a szörnyek már túl erősek soloba, így mivel nincs sok ismerősöm inkább nem kockáztattam. Veled mi a helyzet? Ahogy nézem sokat változtál. Ennek van valamilyen oka? Márha lehetek ilyen merész, hogy megkérdezem.

by **Chakna** Kedd Aug. 29 2017, 22:59

Látom furcsának találja a kérésemet…Mi furcsa ebben? Elég tág fogalom, hogy "könnyű étel…" De se ő, sem én nem akadunk fenn ezen túl sokáig, és bár nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy jó ötlet, ezúttal rá bízom a vezetést.
És úgy tűnik mégiscsak jól tettem, mert a hely maga lenyűgöző… Be kell vallanom, helyszínek terén van érzéke a romantikához…
Én jól mulattam rajta, ahogy próbál elég érdekes módon érvényt szerezni a szándékának… Pedig igazából elég lenne, ha megkérne, hogy engedjem, hogy fizessen… Nem engedem szívesen, de ha ragaszkodik hozzá, nem rontom el az örömét.
Nem lepődöm meg, hogy bort is kér… Már az első alkalommal is ezt tette. Ahogy ugyanúgy meg is kínált belőle mint most. És én meg ugyanúgy mosolyogva rázom meg a fejem, és utasítom el az alkoholt.
- Ne haragudj, Eiki - kezdek neki szóban is - De nem szeretem az alkoholt. - közben azért barátságosan mosolygok hozzá.
Érdeklődve hallgatom, amit kérdésemre válaszolsz. Szóval innen fúj a szél… Nem szereted a küldetéseket. Inkább vadászol a megélhetésért, de elértél oda, hogy csapatra van szükséged.
- A céhtársaid biztos szívesen segítenek ha szükséged van támogatásra, és amiben tudok, én is. - teszem hozzá, kicsit halkabban, szinte súgva a végét, mert tartok tőle, hogy félreérti, és valami kellemetlen szituáció lesz belőle.
Elmosolyodom a kérdésedre. Már hogyne kérdezhetnél ilyet. Lehet, hogy ez lesz az a lehetőség, amit ettől a találkozótól reméltem…
- Nagyon nagyon sok minden - - kezdek bele - Sok emberrel ismerkedtem meg. Nagyrészük ahhoz a céhhez tartozik, amihez csatlakoztam. - kezdem a céh felől - Köztük van a te céhvezéred, Chan, két fogadott húgom, Seishin és Liese. És közöttük van Tachi, akit azóta sem igazán tudok hová tenni, de a felsoroltak közül a legközelebb áll hozzám. - közben a tekintetét fürkészem, hogy meglássam benne, hogy felismeri-e valamelyik nevet Chanén kívül, és hogy elért-e hozzá a burkolt üzenetem.

by **Tsujimoto Eiki** Vas. Szept. 10 2017, 11:14

Rendeltem magamnak ételt, ahogy a bort is, azonban úgy tűnt társnőm nem annyira támogatja a szeszes italokat, még akkor se, ha ez csupán bor. Mindenesetre nem erőltetem, helyette megfogom a saját poharamat és megtöltöm. Aprót kortyolva megízlelem a nedűt. Nem volt valami jó, de rossznak sem lehetett mondani. Olyan… középkategória. Miután letettem a tartóra a lány felé fordulok.
- Semmi baj Chakna. Nálam ez csak szokás. Előszeretettel iszok a hal és húsételekhez egy kis vöröset. Ez egy családi szokás. Apám mindig az állítja a húsételek előtt kötelező a bor… és hát rám ragadt. – mosolygok rá.
Ennek ellenére viszont nem folytattam további indokokkal. Amit mondtam valóban igaz volt többek között, viszont azt nem tettem hozzá, hogy jó atyám csak a kifogásokat kereste sokszor, hogy egy újabb adag üvegbe belekezdhessen. Én viszont ténylegesen a húsételek mellé szeretek csak inni, vagy ha tényleg az a végcél, hogy kicsit becsiccsentsek. Szerencsére utóbbira elég ritkásan vetemedek. Kérdésére őszintén feleltem, hisz igazából többségében nem szeretem a ferdítéseket, féligazságokat, ha komolyabb téma kerül szóba. Válasza viszont mosolyt csal az arcomra.
- Persze, hogy ott a céh, de világéletembe solos voltam. Érthető szerintem, hogy kicsit szokatlan a csapatosodás. Viszont aki igényli a pallosom, azt nem utasítom vissza.
Kissé furcsán hangozhatott ez a kijelentés és annak ellenére, hogy nem volt szándékomban, de kissé perverz értelme is lehetett a mondatnak. Mondjuk az a része is többnyire igaz :3 /nyeheh/. Viszont (szerencséjére) nem tűnt fel nekem a végének különös csengése. Nem gondoltam semmi rosszra igazából, ez egy olyan támogatás, amelyet a barátainknak illik megadni, így semmi kivetnivaló, vagy félreérteni való nem volt Chakna kijelentésében. Viszont kíváncsian hallgattam a válaszát a kérdésemre, miközben aprókat kortyoltam a borrol. A nevek közül csak kettő csengett ismerősnek. Ebből az egyik egyértelműen Chan volt, nos a másik….
- Én a helyedbe nem igazán bíznék abban a Tachi gyerekben. Nekem túl sunyinak és álszentnek tűnik. A stílusa se a legmegnyerőbb… - egy ideig még morfondírozok, de végül azért elmosolyodok – Hm… lehet, még mindig bennem van egy kis „Méreg” azután, hogy elküldött mindenkit a bossról… nem tudom… Mindenesetre nem rám tartozik, kivel barátkozol. – mosolygok rá bíztatóan – Ha bajba kerülsz, csak szólj és megyek. Apropó baj… Anno küldtél egy üzenetet valami ismeretlen személyről meg valami kastélyról azt hiszem… Akkoriban épp kazamatáztam szóval elég későn értesültem… vettem észre az üzenetet. Azt látom, hogy ép vagy, de mond csak mi lett a vége? – teszem fel a kérdést kíváncsian.

by **Chakna** Szomb. Szept. 16 2017, 18:19

Elvek. Eldöntöttem, hogy nem teszem ki magam (mégegyszer) mindannak, ami a mértéktelen alkoholfogyasztás következménye lehetne. Ehhez pedig úgy a legkönnyebb tartani magam, hogyha egyáltalán nem iszom alkoholt, egy-két kivételes alkalomtól eltekintve. Ez nem ilyen.
Elmosolyodom, amikor magyarázatot fűz hozzá, miért rendelt bort. Nem, eszembe sem juntott azt feltételezni, hogy részeges lenne… Annak félreérthetetlen nyomai vannak, amik rajta nem kátszanak.
Úgy hallgatom a reakcióját, hogy ha valamit félreértelmezett, amit mondtam, akkor gyorsan korrigálhassam, mielőtt komolyabb félreértés lesz belőle.
- Persze, érthető, ezért is jegyeztem meg. Hátha így majd előbb eszedbe jut, hogy van kitől segítséget kérned. -
Tachi megismerése óta nem kerülik el a figyelmemet a félreérhető mondatok, most is tudom, hol lehetne félreérteni amit Eiki mondott. De azt is, hogy neki nem állt szándékában a szavak többféle értelmével játszani. Sőt.. Talán fel se tűnt neki, ha jól látom, hogy félreérthetően fogalmazott. Úgyhogy egyszerűen mosolyogva reagálok neki. Érdekes egy figura Eiki… van benne egyféle ártatlan kedvesség… Ugyanakkor pajzánság is.
Ahogy Tachiról beszél egyre szélesedő mosoly játszik az arcomon. "Sunyinak és álszentnek tűnik"… Ha tudnád, Eiki, milyen jól látod…
- Mert sunyi, és álszent. Amikor az akar lenni -felelek mosolyogva. Nem teszem hozzá, hogy a stílusa viszont… a tenyérbemászóságig megnyerő… De hát nem is emiatt szerettem bele… Megüti a fülemet, hogy van benne némi méreg.
- Elmeséled, mi történt? - kíváncsi vagyok. Valószínűleg volt oka, ha Tachi nem engedte a többieket a bosshoz. De gyanús, hogy nem egyedül ment be.
Nem érzem szükségét hogy válaszoljak a felajánlására. Megteszi a szavak helyett a hálás tekintet, a mosoly, és a bólintás, ami jelzi, hogy úgymond "tudomásul vettem".
Hiretlen kell néhány perc mire eszembe jut, hogy mikor küldtem neki üzenetet. Utána viszont megintcsak mosolyogva röviden összefoglalom neki.
- Az első eset az első szinten volt, az erdőben. Kaptam egy névtelen levelet, ami egy romos kunyhohóz hívott. Gyanúsnak tűnt, úgyhogy küldtem egy jelzést azoknak, akik a barátlistámon vannak. Végül kiderült, hogy a … volt céhvezérünk, Jun csalt oda, minden ártó szándék nélkül. - kezdem az időben korábbi élménnyel, aztán folytatom. - A másik pedig… Nos egy hiba miatt a 20. szint helyett a 19.-re keveredtem. Gyorsan el is tűntem volna, de utána kellett járnom valaminek, és végül egyedül nem is tudtam volna kikeveredni a szintről. Tachi és Kiwi viszont segített. - ne véletlenül emelem ki, hogy kiknek a segítségével sikerült végül megoldani a problémát odafent. Szeretném, ha kicsit más oldalról is látná a barátaimat.

by **Seishin** Szomb. Jan. 20 2018, 16:37

Nagyon régen jártam már erre felé, nem csak a partra gondolok, hanem a szintre.
Furcsa bele gondolni régen messzire kerültem az ilyen helyeket általában és ritkán voltam hajlandó magam rá venni, hogy hasonló szépségű helyeken járjak. A zugkocsmák kétes hírű lebujok ahol gyakran mozogtak vörös játékosok is jobban vonzottak. Persze csak a balhé vonzót, való életben ezt hívták volna, azt hiszem ön pusztító életvitelnek. Azután a nap után minden meg változott, néha még mindig vissza tér az a régi énem a jól meg szokott ridegség. A nyers nem törődőm bunkó stílus. Talán sose fogom tudni levetkőzni magamról, egy részem lehet nem is akarja, hiszen mindig olyan jól megvédett.
- Áhh bolond vagyok, ezeken agyalok.....
Igaz talán sose voltam normális egészen, bizonyos dolgokban legalább is. A parton homokban sétálok immár és kis szikla csoport felé tartok. Mi közben az agyam fogas kerekei zakatolnak partot nyaldosó hullámokat figyelem. Az egyik hullám ki sodor partra egy fél kagylót az apróság pörögve bukdácsol, majd megállapodik a hátán. Olyan, mint valami kis tányér, vagy kis csésze szerűség jut, eszembe mikor rá pillantok. Ennyi elég volt gondolataim teljesen más irányt vegyenek. Az egyik alacsonyabb szikla tetejére ülök és a partot nyaldosó hullámokat figyelem továbbra is.
- Bár csak itt lenétek....
Suttogom, magam elé nagyot sóhajtva elő veszem ocarinám. A part a hullámok lágy dallama és a hangulatom is ezt kívánja most egy dallamot, egy kis zenét, ami illik az összképhez.
Mi közben a zene szolt a hullámok hangjai, ahogy a partot mosták és megtörtek néhány közeli sziklán remekül kiegészítetek azt, amit én produkáltam. Mi közben zenéltem régi emlékek jutottak eszembe, régi helyekről, régi kalandokról és barátokról. Egy könnycsepp gördült le fedetlen kék szemem sarkából.

**zene**

by **Silence** Vas. Jan. 21 2018, 09:32

Fuwa becsülettel, keményen dolgozik. Amit éppen rábíznak... Ebből pedig nem olyan sok van, mert akármennyire jószándékú, és szorgalmas lány... De tanulatlan, és a mozgáskoordinációja alapján... Szépítgetéssel együtr is ki kell mondani, hogy ügyetlen... Aki rábíz valami egyszerű feladatot, azt azért teszi, mert megsajnálja szegény lányt, aki láthatóan nagyon igyekszik, de még mindig elég gyakran megijed az emberektől, akik közvetlenek vele, és a tömegben pedig a pánik szélére kerül, ha sokáig kell ott lennie. De még nem történt olyan, hogy egy futárfeladatot, vagy raktáros könnyebb rendezgetést ne tudjon megoldani, ha kissé lassan is, mert a térképolvasáshoz és használathoz semmi, de semmi érzéke nincs.
Persze, ő is tudja, hogy ez nem jó így, és változtatni kell rajta, úgyhogy mostanában próbálja magát hozzászoktatni az emberekhez, és a tömeghez. Néha rövid időre ellátogat zsúfolt helyekre, és ott tölt kis időt, és ebéd közben szóba áll egy-két emberrel.Hogy hogy halad... azt inkább hagyjuk...
A lényeg, hogy kimerítette a próbálkozás, és ezért a hétvégén ellátogatott a kedvenc helyére: a negyedik szintre. Természetesen a zsúfolt részről amilyen gyorsan csak tudott, elsietett, és így a narancsparton kötött ki. Sétálgat a homokban, vidáman a látvány miatt. Aztán felfigyel egy hangra. Pontosabban dallamra. Nagyon tetszik neki (mint minden zene) és el is kezdi keresni, hogy honnan jöhet a dal. Amikor az irány megvan, akkor elkezd hátrálni, mert mostanra már tudja, hogy felfelé is érdemes nézni.
Azt viszont, hogy közben a lába alá sem árt... azt még gyakorolni kell, mint a mellékelt ábra mutatja:
Ahogy hátrál, egyenesen belesétál a vízbe, ami még nem lenne gond. De nekimegy egy nagyobb kőnek is, amiben megbotlik, és egyenesen beleesik a vízbe, a füzetével együtt, ami hamar elázik, és mint ilyen, elpixeződik.

by **Seishin** Vas. Jan. 21 2018, 22:16

Locs és pocs amit hallok vagy is valaki ép jó alaposan bele vetődött a vízbe. Elharapom vagy is abba hagyom a zenét. Mivel kicsit magasabban vagyok, ki kommandózom magam a nagy lapos szikla peremére. Hason csúszva, mert hát csak a pixeles ég tudja, ki ólálkodik oda lent. Na, nem mintha félnék attól aki vagy ami oda lent van. A magasban egy piros csúcsos izé jelent meg majd két bolyhos és szőrös fül végül a kalap tulajdonosának feje is látszott. Ki dugtam, hogy szemügyre vegyem mi ez a zaj és ki vagy mi meri megtörni hullámok lágy dalát.
Fél szememmel pislogok és figyelem a lányt, aki alattam ép a vízben áztatja magát és holmiját is. Nem szolok semmit csak figyelem egy darabig majd fekvő helyzetemben nyújtózok egyet. Újra elkezdeni ott ahol abba hagytam már nincs kedvem és a dal varázsa is elillant amúgy is már. El rakom hangszerem amint vissza húztam a fejem majd felállok és le ugrok a szikláról. Egyik kezemmel meg fogom fejfedőm, hogy ne repüljön el. Majd kissé hajlított térdekkel érkezek meg a puha homokba. Nyaaahúúú ez ám a drámai belépő! Kezemmel végig simítok fejfedőm szélén mi közben laza mozdulattal fahéjas nyalókát veszek elő és számba is teszem.
- Ha időben ki veszed a vízből, talán nem fog pixelekre hullani.
Közlöm, az idegennel mi közben nyalókát ki veszem a számból és a füzetre

by **Silence** Pént. Feb. 02 2018, 11:16

Fuwa határozottan fejlődik… Most nem ijedt meg tőle, hogy elesett (mint ahogy néhány hónapja megijedt volna), csak megszeppent kicsit, és nagyokat pislog körbe. Mi történt? Miben botlott meg?
Aztán, amikor odasétálsz hozzá rád pislog nagyokat. Üdvözlésképp a kezével int, aztán követve a nyalókáddal mutatott irányt a füzet után kap a figyelmeztetésed nyomán, de sajnos már későn: A papír teljesen átázott, és alighogy a lány kikapta a vízből pixelekre bomlik a kezében.
Az arcára emiatt kétségbeesés ül ki, mert tegnap vette csak a füzetet, és ami nála van, az pedig mind betelt. Hogy fog így kommunikálni? Gyorsan felpattan, és elindul valamerre. Aztán megtorpan… Mert a zene varázsától, és az ijedtségtől teljesen elfelejtette, hogy merre is van a város, és melyik irányba kell indulni… Láthatóan nagyon gondolkodik, és egyre tanácstalanabb.
Végül csak ácsorog ott, mint aki… mit is csinál? Mintha készülne valamire, de mit tud itt csinálni, amire ennyire készülni kell?
Egyszercsak vesz egy nagy levegőt, és feléd fordul, illetve ha kell, finoman meg is rángata a ruhád ujját, hogy magára vonja a figyelmedet.
-Bo-bo-csá-nat - szólal meg szótagoltan és darabosan erőtlen, halk hangján, komoly erőfeszítés árán formálva a betűket. - Tu-tud-nál se-gí-te-ni? - kérdezi reménykedő, ugyanakkor kétségbeesett pillantásokkal kísérve. Ezen kívül kicsit fáradtnak is látszik, mert tényleg megerőltető volt neki azt a néhány szót megformálni, és kimondani. Nagyon nagyon reméli, hogy tudsz majd segíteni, mert nem tudja mit fog különben csinálni... Oh, legalább valami üres papírok lennének nála...

by **Seishin** Szomb. Feb. 03 2018, 19:00

Köszön, az idegen lány felemeli a kezét és int. Kicsit oldalra döntöm a fejem és figyelem, ahogy a vízben csücsül.
Felemelem a kezem és ujjaim begörbítve cica mancsot imitálva intek én is.
-Nyaahhhn
A nyalók eltűnt és már csak a pálcája van amit el pöckölők és még levegőben elpixelezödve eltűnik. Láthatóan nagyon zavar, hogy a füzeted elázott és tönkre ment. Talán valami fontos dolog volt benne? Neked biztosan az volt, mert elég kényelmetlenül érintett ehogy látom. Hátrálok pár lépést addig ahol már a hullámok nem mossák el lábnyomaim. Olyan gyorsan felpattant mire kezem nyújtottam volna már el is indultál az egyik irányba. Nem akar beszélgetni, nem muszály én nem erőltetem a dolgot. Nos, akkor hol is tartottam? Jah meg van zenéltem és élveztem a partot. Sajnos egyedül, nem sokára itt az emlékezés napja. Nap most távolban pont úgy világit, mint akkor ott azon a szírten az első szinten. Ocarinám újra a számhoz emelem mi után elő vettem inventorimbol és elkezdek egy új dalt. Most ez kicsit szomorúbb, mint az előző volt és sokkal lassabb is.
Már nem száll, nem viszi, a lágy szél dall hangjait sem. Még mindig számhoz tartom a kicsi hangszert figyelve a tengerpartot. Amikor valaki meg húzkodja a ruhám és rá pillantok. Elmosolyodom ugyan akkor egy könnycsepp gördül le az arcomon a homokba.
- Persze miben segíthetek?
Tettem fel azonnal a kérdést meg törölve az arcom és végig mérve a lányt. Halk hangja reménykedő, tekintette, mint egy árva cicáé.
- Kawai....
Suttogom halkan és szinte kedvem lenne át ölelni, ha nem félnék elolvadok akár tűzbe dobot jég.

zene

by **Silence** Szer. Feb. 21 2018, 00:03

A kétségbeesés miatt majdhogynem teljesen elfelejtette, hogy te is ott vagy. Arra koncentrált, hogy valahogy meg kell szerelnie a dolgot, mert nem maradhat füzet nélkül. Szeret "beszélgetni", viszont nem megy neki, csak ha tud hova írni. Legalábbis.. egyelőre. Nem is lenne igazából semmi gond, gyorsan elmegy, és vesz egy füzetet... ha tudná hol van, és merre induljon... Na emiatt végül összeszedi az erejét és a bátorságát, hogy a hangjával megszólítson, és segítséget kérjen.

Ami azt illeti, ő is figyelt ám. Észrevette a könnycseppet az arcodon, és a reménykedő-kétségbeesett tekintet helyén hamar aggódó, kérdő pillantásokkal nézhetsz szembe. "Mi a baj?" kérdezi a szeme. Nem igazán anyukás aggódás ez... Inkább az a fajta, amikor egy kisgyerek látja elesni a másikat, és odamegy megkérdezni, hogy fáj-e, és felsegíti. Fogalma sincs hogy segítsen, és emiatt kicsit kétségbe is esett, miközben csupa jószándékkal, és lelkesedéssel igyekezne segíteni.

De a kérdésére is válaszoltál, úgyhogy a figyelme visszaterelődik az eredeti problémára. Nem érez magában elég erőt, hogy mégegy mondatott beszéljen, úgyhogy először megpróbálja elmutogatni: Füzet, imitálja a mozdulatot, ahogy kinyitod, és lapozol. Írok bele, mutatja ahogy kerekíti a kezével a betűket. Nem beszélek, mutat a torkára, és rázza a fejét. Aztán megint az írást mutogatja, hogy jelezze: Írásban kommunikálok.
Közben pedig folyamatosan figyeli a reakciódat: megértetted vajon, hogy mit szeretne? Hosszabban sajnos nem tudja elmagyarázni a helyzetét, úgyhogy nagyon reméli, hogy eléggé érthetően sikerült így is kommunikálnia, hogy szüksége van egy füzetre, hogy beszélgetni tudjon. Ugye hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha ismerné a jelbeszédet? Úgy vagy sokkal könnyebben értenéd, vagy még ennyire sem. Dehát vakon ugye, ezt nem tanulhatta meg...
Mindenesetre szegény lány teljesen elveszettnek érzi így magát... Pedig mindössze annyi a probléma, hogy nem tudja használni a kistérképet...

by **Seishin** Csüt. Feb. 22 2018, 17:29

Figyelem, ahogy engem nézz aggódó arccal, annyira aranyos elolvadok tőle. Mekkora szíve lehet egy ismeretlen alakért, aki akár gonosz is lehet igy aggódik.
Nézem a mozdulatait, ahogy mutogat és gondolatban meg vakarom a fejem, először nem értem mit akar. Aztán persze le esik a dolog. Alig tudott meg szólalni, mivel itt fájdalom nincs, valami más akadályozza a beszédben. Erre a következtetésre jutok, mikor a torkára mutat.
Mikor lapozgatja a képzeletbeli könyvet, író lenne a lány? Nem, nem hinném, nehezen beszél vagy egyáltalán nem. OHH már értem jelekkel, betűkkel vagy is írásban és rajzokkal beszél.
Le hajolok és ujjammal a homokba betűket kezdek el rajzolni vagy is írni. A nevemet írtam le homokba az i betűn pedig pici cica fej volt a pont.
- Az én nevem Seishin, itt pedig nem kell papír amig miénk az egész part.
Közlöm vele, és a problémát már meg is oldottuk közös erővel. Tudom, ha nem lenne ijedt, vagy nem aggódna a homokba írás biztos eszébe jut.
- Miért ijedtél meg annyira az előbb? Nem baj, hogy meg húztad a ruhám emiatt ne aggódj. Oh jah és azok sajnos nem igazi fülek, ennyire nem vagyok mutáns sajnos. Pedig örülnék neki, ha cica füleim lenének.
Majd eszembe jut, milyen bunkó is vagyok. Elő veszek pár darab selyempapírba tekert nyalókat. Majd a lány felé nyújtom, ha kér, vegye el nyugodtan.

by **Silence** Vas. Márc. 04 2018, 22:02

Úgytűnik a szeme kérdésére nem kap választ, de igazából ez nem is zavarja, hiszen a figyelme el is terelődik a probléma megoldása felé.
Idegesen próbálja kitalálni, hogy sikerült-e megértetned mi a gond. Utána pedig kicsit megrökönyödve és meglepődve nézi ahogy a homokba írsz. Mire kimondod, hogy nem kell itt papír, már a megértés és felismerés fénye csillog a szemében. Ó, hát persze, hiszen a homokba is írhat. Nem olyan egyszerű, min papírra, de annyira biztosan jó, hogy segítséget tudjon kérni!
Először is alaposan megjegyzi a nevedet, amit magában elismételget néhányszor, és még az ajkaival is formál közben. Utána hálásan bólint, és lassan, koncentrálva kezdi az ujjával a homokba vésni a betűket.
"Én Otomura Fuwako vagyok. Aincardban Silence. Örvendek." kezdi, aztán írkál tovább, félig meddig elengedve a füle mellett a kérdéseidet.
"Szükségem van egy füzetre, de nem tudom merre van a város… Tudsz segíteni eljutni oda?" és csak ezek után néz fel rád. És találja szembe magát a nyalókával. Nem kóstolt még ilyet, úgyhogy kicsit gyanakodva, ugyanakkor kíváncsian nézegeti, és végül elfogadja hálás pislogások közepette.
És lassan feljut a tudatáig, hogy miket kérdeztél. Csak éppen túl sok neki egyszerre. Az előbb? Hát de… te sírtál, ő csak aggódott… Az mondjuk megnyugtató, hogy nem baj a ruharáncigálás… Akkor nem kell szégyelnie magát miatta.
És bár elsőre nagyon élethűek a fülek, de nem buta… tudja hogy nem létezik cicafüles ember… Miért hiszed, hogy azt hitte?
Feléd mindebből az értetlen tekintet jut el, egyelőre. Na meg az, hogy szorongatja a nyalókát, de nem kezdi el szopogatni.

by **Seishin** Vas. Márc. 25 2018, 19:34

Figyelem a lányt, ahogy viselkedik, ahogy néz és reagál a környezetére. El sem tudom képzelni mi miatt, lehet ilyen. Mi az, ami ezt váltja ki belőle. Nem játssza meg magát, az tisztán látszik, ilyen a viselkedése ilyen az ő lellke.
- Oda kint Hitominak hívtak.
Elmondtam valódi nevem egy részét, bár már olyan régen használtam. Lehet ezért tűnik kicsit idegenek a csengése? Seishin név szinte már részemé vált olyan mintha ez lennék én és a kinti önmagam lenne a film, vagy valami játék. Figyelem mit írsz, mert folytatod, és habár nehezen is le esik végre nekem pár dolog.
- Oh már értem nem szeretsz valamiért beszélni vagy nem tudsz. Már ha jól selytem, és írásban kommunikálsz mindenkivel.
Most eset le az is miért néztél úgy rám aggódva. Elmosolyodtam mikor végre ez le esett nekem. Ritkán látni, vagy hallani olyanról, akiben ennyi kedveség lakozik egy idegen irányába. Nem volt fura számomra, csak szokatlan, ami egy mosolyt hozott ki belőlem.
- Már értem miért néztél rám úgy. Tudod régen volt pár barátom, akivel együtt kalandoztunk. Ők már nincsnek velem és igyekszem meg emlékezni minden tétünk évfordulóján.
Elő húztam kis térképem, rövid ideig néztem és tanulmányoztam. Más talán elküldené a lányt én nem jobbra, balra majd ott lesz a város. Segítségképp én oda kisérem, nem mintha ez a szint veszélyes lenne. Inkább csak.... nem, nem is tudom miért. Ahogy szemeibe néztem eszembe jutott sok minden és ösztönök működtek. Igy most tenger tigrise előre a város fellé mellette pedig egy másik tigris.
- Harr harr gyere és hódítsuk meg a várost együtt. Ágyúkat behúzni és teljes vitorlával előre!
Mondtam miközben egy szem látszó szememmel kacsintottam és kezem nyújtottam feléje.

by **Tsujimoto Eiki** Kedd Aug. 07 2018, 14:45

~~Saya-nyan~~

Ég a nap melegétől a vizes part sarja,
Tikkadt Eiki szemeivel legelészik rajta,
Nincs egy árva nő/lány a víz közt kelőben...

Khm... nos igen. Unatkoztam. Nem volt senki ezen a szinten, pedig ember… nyár van… nyár! Hát hol vannak a fürdőruhás lányok, a falatnyi kis bikinijükben. Enyje… szégyelljék magukat, hogy így megváratnak engem. Sad

Bár lehetséges, hogy ők csinálják jól, hisz bár a Narancs Part hűs vize lehűtheti az embert, a tűzforró napsugarak, melyek jószerével már járulékos HP veszteséggel ostromolnak minket, elüldöz minden erre járót a forró homoktól. Én is csak egy napernyő alatt tudtam megpihenni és csalódottan fekszek el alatta egy szál boxerben (természetesen fürdőnadrágról van szó), majd türelmesen várok. Várok, hátha történik valami izgalmas végre… mostanra már eléggé szétuntam a fejemet és jó lenne már valami izgalom. A bossharcok befagytak, a dungeont még nem sikerült felfedezni, vagy ha sikerült is valakinek és megtalálta a bosstermet, vagy meghalt a bekukkantás során, vagy egyszerűen csak megtartotta magának az információkat… no szép… milyen emberek vannak itt… csak így elrontják a nép játékát. Bezzeg, ha én mennék felfedezni! Hm! Nos… sok eséllyel nem élnék túl sokáig, eltekintve csekély életpontomat, de az már csak részletkérdés. Mindenesetre kimerülten ásítok egyet, hisz a nagy semmit tevés eléggé leszívja az embert. Mivel nőradarom nem érzékelt befogható prédát, így kényelembe helyeztem magam és kénytelen kelletlen lehunytam a szemeim, hogy kicsit szunnyadjak csöppet. Nem húzni a lóbőrt, csak pihenni egyet. Errefelé amúgy sincsenek mobok, amiktől félni kéne, a PK-k is elég ritkássá váltak. Úgy tűnik a vöriket a hőséggel lehet legjobban eltéríteni a gyilkolástól… hehe…

by **Saya** Vas. Szept. 09 2018, 13:27

Csend.
...
Csendben zúg a fejem. Olyan, mint az a nagy bogár, vagyis rovar, az a szőrös, fekete, picit sárga, ami olyan nagy zajjal repked ide-oda, és mindig beragad a szobába. Amelyiktől a házinéni elkezdett sikoltozni. Ő sok dologtól kezdett sikoltozni, egértől, patkánytól, mindenféle repülő rovartól. Én hessegettem ki mindig őket, cserébe meg kaptam tejberizst. De régen volt. Az a finom tejberizs.
Már megszoktam a zúgást, a nyomást, de mégis felnyúlok a kezeimmel és megpróbálom megfogni a sisakot. Le akarom szedni. A szám kicsit összepréselődik, a szemöldökeimet ráncolom és nyögök, ahogy megpróbálom erőmet megfeszítve megfogni a sisakot és leszedni. Iszonyúan szorít. Szorít. SZORÍT! Valami szorítja a fejem, valami nagy, valami rossz, és le akarom szedni, ki akarom tépni, iszonyúan rossz, ISZONYÚAN ZAVAR, ISZONYÚAN FÁJ! Tudom, hogy fáj, de nem érzem, nem érzek fájdalmat, de tudom, hogy FÁJNA!
Hugi csendben marad. Érzem, hogy szégyelli magát, ahogy kis gombóccá gyűrődik az agyam mélyén, de már olyan nagy, hogy nyom, hogy zúg, hogy nem tud mit csinálni, kisebbre akarja húzni magát, de nem sikerül, megnőtt, nagy. Túl nagy. Ha megmoccan akár egy kicsit is, tudja, hogy az fáj, de mocorogni kell, ő sem bírja ki örökké, de nem akar. Tudja, hogy ha mozog, el fog tépni valamit, és akkor vérezni fogok, csak nem úgy, mint minden hónapban azelőtt, hanem belül.
Hugi a fejemen ül, én végül feladom, megállok, kicsit zihálva, és nézem tovább a vizet. Végül elindulok. Lassan. Szenvedek. Nyom. Szorít. Zavar. Le akarom szedni. Elég volt. A part megkettőződik. Van ott valami folt, kicsit messzebb. Egy ember. A...
-... Anatole... kérlek, segíts...
Csak suttogom, alig jön ki hang a torkomon. Iszonyúan szédülök. Hugi megrémül, próbálja összehúzni magát még jobban, majd felsikkant a fejemben, mikor a lábaim összecsuklanak alattam. Forró. Melegem van. Éget. Szorít. Elég volt. Lehunyt szemmel fekszem arccal előre a homokban, és tudom, hogy Hugi segíteni akar, de nem mer. Már nem mer előre jönni. Már nem mer néha beszélni sem. Csak imádkozik, hogy valaki segítsen.

by **Tsujimoto Eiki** Vas. Okt. 07 2018, 21:51

Nyugodtan fekszek a meleg homokban. Nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Csajokat nincsenek, sőt igazából senki sincsen. Jószerével a sivárpusztaság van csupán meg a tenger, ami állandóan morogva vetül ki a partra, mintha csak ő is el akarna hessegetni engem. Unalmas volt. Jószerével még aludni is aludhattam volna, sőt meg merem kockáztatni, hogy még azzal is jobban lefoglaltam volna magam, mint azzal, hogy unottan bámulok ki a fejemből a fenn elszálló madarakat bámulva. Hát igen… ez tökre izgalmas nem? Heeej… bezzeg a szép idők, mikor még tele volt ez a szint csini lányokkal…. no már mindegy. Majd talán lesz szerencsém. Végül olyan öt-tíz perccel utána voltam úgy, hogy ideje csomagolni és hazaugrani egyet szunyálni (azért a HP pontjaimat elnézve otthon jóval biztonságosabban alszok, mint itt kint egyedül a semmi közepén). Már indultam is volna tova, mikor is Észlelésem jelzett valamicske gyenge jelet a közelből. Kíváncsian ültem fel és nagyot nyújtózva kelek fel végül a földről, hogy aztán rövidesen megpillantsam a vonagló kiscsajszit. Felvontam a szemem mit csinál így, itt a homokba, mert hát felismertem. Hogy is ne ismerhetném fel, ha már ilyen klassz műsort csinált bosson, bár kicsit nekem fiatalnak tűnt akkor, így nem igazán érdeklődtem azóta felőle. Most viszont itt volt ő és itt fetrengett a közelben a fejét szorongatva. Végül mivel amúgy sem volt jobb dolgom megvontam a vállam és megindultam felé, majd letérdelve hozzá, finoman megkocogtattam a kobakját.
- Kopp-kopp, van itthon valaki? – kérdezem tőle szenvtelenül.
Persze aki lát gondolhat bunkónak, hogy miért nem azzal kezdtem „jaj drága mi bajod van?”, de emberek.. ez a SAO… itt nem lesz senki sem beteg, fizikailag legalábbis mindenki egészséges marad, szal gondoltam megérdeklődöm burkoltan magánál van-e még, vagy begombázás miatt ilyen... persze a magam módján.

by **Saya** Szer. Jan. 16 2019, 13:50

Felsiko....
Fel akartam sikoltani. Fájna. Tudom, hogy nagyon-nagyon fájna, de nem fáj, csak zavar, kerekre nyílt szemmel pillantok fel, rémülten, kezdenek gyűlni a könnyeim, nyomja a szememet is már hátulról, az arcom bepirosodik. Nem látom élesen, de felismerem, és sajnos nem Anatole, pedig őt akarom, ő tudna segíteni, ő biztosan, ő tud mindent, neki elmondtam mindent...
Kinyújtom felé a kezem, alig kapok levegőt, és meg akarom neki mutatni, de végül nem érintem meg a bőrét. Nem használom a Skizofréniát, lehajtom a fejem, a hajam az arcomba hullik, és sírni kezdek, hüppögve, letörlöm a könnyeimet és félredöntött fejjel megemelem a fejem, hogy fél szemmel ránézzek.
-Én... én...
Nem bírom elmondani, el akarom mondani, de megrémiszteném, tudom jól. Hugi nem mer moccanni, nem mer beszélni, aggódik, de érzem, hogy azt akarja, hogy nekem jobb legyen, teljesen rám bízza, hogy mit teszek, csak nekem jobb legyen. Végül erősen belekapaszkodom a férfiba, a karjaiba, a vállába, a fejemet, a homlokomat a mellkasának döntöm és sírok tovább. A sírástól még jobban nyom és még jobban szorít a fejem, de mégis mintha... mintha...
Mintha kicsit jobb lenne... úgy szép lassan... nagyon lassan, és csak nagyon-nagyon kicsikét...
És Hugi ennek egy nagyon-nagyon kicsikét örül.
Lassan kezdem felfogni csak, hogy hol vagyok, de csak hüppögésre futja a hangomból. És arra, amit újra meg újra ismétlek.
-Legyen vége... legyen vége... legyen vége...
Iszonyúan szorít a fejem belül, és ezt már nem fogom sokáig kibírni.

by **Rikomono** Szomb. Jún. 29 2019, 18:14

Leonard

A csókot vigaszdíjnak szántam elsősorban. Megérdemelte, mert láttam benne a potenciált, és egyáltalán nem kímélt, még meg is tudott lepni. Szóval respekt, ha felszed magára egy kis "izmot", akkor legközelebb nem vehetem félvállról a csávót. Közel van a szintemhez, ha elfelejtem a késeimet. Velük viszont nyilván esélye se lett volna. Viszont a csók egy esély is volt, hátha végre elkalandozik a keze és értelmet nyer a csokifürdő. Hátha lenyalja rólam valahol a csokit. Hátha lesz valami, bármi értelme annak, hogy egy sima birkózó szőnyeg helyett egy kurva csokival teli medencében bohóckodtunk. De nem, átölelt, viszonozta, és ennyi. Eltolt magától.
- Nem vagyok válogatós, bármit megeszek, amit elém teszel - feleltem nem túl lelkesen. A tekintetemen is látszott, hogy valamit nagyon elbaszott, de egyelőre kétségek között hagytam. Nem azért, mert én ilyen köcsög vagyok, sőt, konkrétan gyűlölöm az ilyen kis játékokat, amikor a csaj érezteti a pasival, hogy tudnia kéne valamit, de túl hülye hozzá, hogy észrevegye. Megalázó így uralkodni valaki felett, ha tetszik egy pasi, azt én nem papucsnak és nem is játékszernek akarom használni.
Feltápászkodtam, és Leót is talpra rántottam, miközben lassan elszivárgott rólunk a csoki, bár még egy darabig úgy éreztem, mintha a bőrömre tapadt volna. Talán egy zuhany segítene, de ha eddig nem mászott rám, akkor egy közös fürdő alatt se fog, szóval letettem róla.
- Nincs kedvem átöltözni, menjünk fel a negyedikre - közöltem, majd megragadtam a csávó felkarját, és magam után húztam. Nem túl romantikus, de tudod, ki fog kézen fogva andalogni. Ha már így alakult, akkor enni akartam, és nem fogom megadni az esélyt Leónak, hogy eltököljön valamivel.
- Te Leo, egyvalamit nem értek. Bikinire vetkőztettél és berángattál egy csokimedencébe. Mi a faszomért, mikor nem hogy megpróbáltál volna rólam lenyalni valamit, de még meg se fogdostál? Miért? Mondd, hogy nem vagy buzi! - szegeztem neki a kérdést aminthogy kiértünk az utcára. Innen nincs messze a főtéri teleport, szóval mire kegyeskedik válaszolni, addigra oda is fogunk érni. Mint mondtam, én nem játszok játékokat, ha valami bajom van, azt a képébe vágom. Szóval az ő térfelén van a labda.

by **Leonard** Szomb. Jún. 29 2019, 23:52

- Hmm, nincs is jobb, mint egy formás férfisegg - jelentette ki Leo halálos komolysággal arcán, még a szemöldökének enyhe mozgatásával is rájátszva egy kicsit. Aztán persze letelt az a két másodperc, amíg meg tudta regulázni arcizmait, és akkor olyan kifejezést vágott, mint aki éppen ki akarja köpni az italát. Vagy valami olyasmi. Azért az levehető volt, hogy nem gondolta komolyan a dolgot, de sajnos letelt az az idő is, amíg még elpoénkodhatta a helyzetet, és eljött az alkalom, hogy valódi választ is adjon.
- Nem tartottam nézők előtt túl illendőnek - utalt a közönség soraiban lézengő egy-két kalandorra, akik rendszeres vendégei voltak az arénának, ezzel is próbálva tapasztalatot gyűjteni.
- A csokiban mártózás úgy egyébként is izgatja a fantáziámat, a bikinire vetkőztetésed pedig látványnak sem volt utolsó.
- Taperolást pedig későbbre is ígértél, nem? - tette fel a kérdést most ő, rásandítva Rikora egy pillanatra, majd folytatta. - Hova siessek?
Leo nem volt az a tipikus türelmetlen fajta, már ha az ok-okozat nem vezetett el odáig, hogy a teste okot kapjon erre, de egy női test látványa önmagában még nem volt elég ehhez. Nem használt ki minden alkalmat a testi élvezetek kielégítésére, már csak azért sem, mert tapasztalatai alapján, azzal inkább árt, mint használ. Ha meg nem bassza el, később úgyis lesz valami, ami kárpótolja, nem?
Szóval jah, Rikonak kicsit többet kell virítania, hogyha meredező péniszre vágyik, mert a fejelés és térdelés egyértelműen csak negatív irányba befolyásolta a dolgot. Leo azért még mindig nem mazochista, bár ha így folytatja, még megszereti azt a játékot is.
Mindeközben befutottak a negyedik szintre is, és Leo már nyitotta volna a száját, hogy amarra, a hotelek környékén tud pár jó éttermet, de aztán másfelé vitte az útjuk őket. A sziget ezen felén nem igazán járt még, és nem ismerte jól ezeket a mindenféle gyorsárusokat sem, a koboldok hajóin felállított standok pedig egyenesen unszimpatikusnak tűntek. Nem volt túl hívogató a kínálat, de ha már erre vezette az útjuk őket, ezzel kellett beérni. Nem volt kedve kinyitni a száját, hogy a másik, a forgalmasabb útvonalat ajánlja, mert azzal meg épp az volt a baj, hogy túl zsúfolt.
Kivételesen a házi kosztot sem tudta felajánlani, mert ugyan volt egy-két szendvics az invertoryjában vész esetére, azok kicsit sem voltak gusztusosak, elnézve silány főzésjártasságát, Szophiet pedig jó régen látogatta meg, hogy lelejmolja egy kis ennivalóval. Szóval maradt a koboldkebab vagy a rántott tintahal karika. Csodás. Nem mintha odáig lenne a tengeri herkentyűkért, és ezt talán az arckifejezése is mutatta, ahogy az elszórt kis bungalószerű kajáldákat méregette.

by **Rikomono** Hétf. Aug. 19 2019, 14:42

Nem, nem állt össze a kép. És ez most annyira bosszantott, hogy a poénja is elszállt a fejem felett. Nem baj, amúgy se volt jó poén, de nem is azért voltam itt, hogy szétröhögjem magam. Esküszöm, Leo az egyetlen pasi akivel valaha dolgom volt, aki egy ilyen helyzetben nem próbál legalább "véletlenül" megfogni valahol. Aztán lehet, hogy csak én keveredtem eddig rossz társaságba, és létezik ilyen is, de ez valahogy baszottul fura volt számomra.
- Most nem tudom eldönteni, hogy túltolod a lovagiasságot, vagy csak szimplán töketlen vagy - morfondíroztam félhangosan, de még így is úgy éreztem, hogy mindkét opció távol áll a valóságtól. És ami azt illeti, nekem kurvára nincs kedvem ilyeneken agyalni, hiába böki a csőrömet. Én egyszerű csaj vagyok egyszerű igényekkel, szóval mi a tökömért kell a kétszerkettőt pont most ötre kihozni? Ha nem lennék éhes, esküszöm berántanám egy sikátorba >.>
Amúgy is egy olyan hely kellett, ahol nincs tömeg, szóval pontosan tudtam, merre akarok menni. A srác meg követett, és úgy nyújtogatta a nyakát, mint aki még sose járt erre.
- Mit fintorogsz? Azt ne mondd, hogy ennyi büfé között nincs semmi ínyedre való. Ilyen kis finnyás vagy, heh? - böktem oldalba Leót a könyökömmel, miközben nekem már csorgott a nyálam a mindenféle grillezett meg rántott haltól, a takoyakitól meg a halburgerektől.
- Arról ne is álmodj, hogy valami normális étterembe ülünk be, én most vagyok éhes, és nem fél óra várakozás múlva leszek az - tisztáztam, csak hogy tudja, pedig egyik-másik hajó belsejében alakítottak ki ilyesmiket. Szóval a lényeg az, hogy a csávó szabad kezet kapott, de ha ilyen helyre próbál bevinni, akkor kirángatom onnan.
- Hol tanultál verekedni és mit? - kérdeztem kicsit komolyabban, ez már azóta érdekelt, hogy azt mondta, van tapasztalata, és meg is mutatta, mert egyáltalán nem volt ügyetlen a srác. Amúgy se ártott róla tudnom egy s mást, nem azért, mert amúgy ne csúszna le a bugyim, de neki kivételesen nem csak a farka érdekelt, hanem a másik agya is, ami ott van fent.

by Ajánlott tartalom