Narancs Part

A kobold invázió óta néhány étterem is nyílt itt a támadó koboldok kikötött roncsain.

//Angelica Katharina

Sziget, szige, sziget! Paaaaaaaaart! Igen, már nagyon régóta győzködöm magam, hogy letoljam a képem a 4. szintre, mert hát Nyááár, napsütés, tenger és homok!!! Nyaralás!!! Csak hát annyira lusta vagyok, hogy eddig sose lett belőle semmi se.

Sajna a teleport közeli részen nagy volt a nyüzsgés, így inkább új hely után kutatva indultam el a mediterrán táj ritkás erdősségén át, papucsban, fürdőshortban, egy szál törölközővel a vállamon.

Az ilyen vállalkozás sosem egyszerű, a papucsom talpa alatt a köves-homokos talaj folyton a talpamat böködte, de legalább a darazsakra nem volt gondom, az itt max óriás méretben ha volt.

Sok helyen megálltam, de szinte mindenfelé sziklás-kavicsos volt a part, vagy meredeken mélyülő, és én egy nyugodt, sekélyes meleg vizű homokos partra vágytam, olyanra amiről a legtöbben álmodnak ha a strandolás jut eszükbe

Így jutottam el ide. A kis kioszk és a tucatnyi napernyős asztalon akadt meg először a szemem, ezek szerint nem lehet rossz hely. A fák közül kiérve aztán láttam, hogy alig van ember ezen a parton, szinte kihalt volt. Odakint ez biztos zavart volna, de most kifejezetten egy nyugis helyet kerestem.

Bár sziklák voltak, de nem volt meredek a part, kavics se éktelenkedett a fövenyen, a világoskék víz arról tanúskodott, hogy az öblöcske vize se lehet túl mély, így hát boldogan trappoltam bele a forró homokba, egy mosollyal köszöntöttem a kioszk mögött álló npc-t

Az utolsó lépéseket már szaporábbra vettem, hívott, sürgetett a hűs víz ígérete, papucsaim a levegőbe rúgva, a törölközőt félrehányva futottam bele a kristálytiszta vízbe. Nagy csattanással területem el benne, ahogy a térdeim elakadtak az egyre ellenállóbb vízben.

Fenséges érzés volt: a nap-égette hátamat pillanatok alatt hűsítő hullámok simogatták, én meg prüszkölve, de vidáman fújtam ki a sós vizet. Percekig csak lebegtem, az eget nézve és hálát adtam az égnek, hogy börtönöm ilyen csodálatos.

Majd aztán a kicsit körbetekintve pillantottam meg a parton egy lányt. Ő volt az egyetlen, az npct leszámítva.
Mustráltam egy ideig, aztán hirtelen ötlettől hajtva felálltam az amúgy térdig érő vízben és mellkasomat kidüllesztve, egyenes háttal mosolyogva vettem felé az irányt
- Ciao Bella! Csak nem napozni? Isteni a víz is! - próbáltam beindítani a beszélgetést - Hozhatok egy üdítőt vagy egy koktélt?

Olyan kellemes volt a mai nap. Semmi felhő vagy más zavaró dolog, mi megronthatná a mai kellemes napomat. Igazság szerint jó régen volt már, hogy egyszerűen csak lenéztem a partra semmilyen hátsószándék, magamutogatás nélkül… khmm… Mindenestre ez a 4. emelt egész kellemes egy hely, a végén még megszoknám. Nem mintha az én szintezésem olyan túl sok helyet adna nekem. A 6. emeletig mehetek föl, az meg nem sok. A szadistább szintek meg csak azután jönnek. Pedig olyan kíváncsi vagyok, milyen lehet a front… Na, mindegy ez a nap az enyém, és senki nem veheti el tőlem! Így hát a Narancs szigeteki kiruccanás után, a törülközőmet máris leterítem a partra, és puff már a földön is vagyok, azaz a homokon. A hasamon feküdtem, és behunyt szemmel élveztem, ahogy a nap melege simogatja puha bőrömet. Egy szál narancssárga fürdőruhában voltam, és hát nem sok mindent takartak. Elég jó érzés, és hogyha valaki most mást mondana, azt, hót ziher hogy leszúrom. Szerencsére nem volt senki, aki megcáfolta volna elméletemet, lehet azért is, mert nem mondtam ki hangosan, amit gondoltam, viszont egy férfi hangját hallom meg a közelből. Elfordítom fejemet, és a homokra fektetem, majd úgy nézek a fiú felé. Rámosolygok, és felülök. Megigazítom a melltartóm, majd a fiúra nézek, miközben törökülésbe ülök.
- Ó milyen lovagias. – kuncogok a fiú szavain – Ezer örömmel elfogyasztanék veled egy-két pohár koktélt. Számomra megfelel az is, amit te iszol. – kacsintok rá – Majd mond mennyi, és visszafizetem.
Átmértem mindeközben a fiút. Ősz haja ezüstösen csillogott a kisebb vízcseppektől, míg a hajában maradtak. Rendesen ki van gyúrva, de még sincs tele szteroidozva. Érdekes…

Az, hogy a hasán fekve napoztatja a hátát, s mindezt teszi úgy, hogy a lábai a tenger felé néznek... Csak olaj volt a tűzre. A képzeletbeli kezeim már végig is siklottak a domborulatain, csak találgathattam viszont, hogy arcra hogy nézhet ki.
Még az is lehet, hogy nem épp a legszebb vonásokkal áldotta meg az ég, de az alakja az tuti!
Minthogy egyedül voltam ezen a parton, jobban mondva az npcvel együtt hárman, ezért attól nem kellett tartanom, hogy most bárki más lecsapna előttem, mielött ráveszem magam, hogy megszólítsam.
A kinti énem szinte biztos, hogy kihagyná ezt a ziccert, de még most, hogy szabadjára engedtem magam, sok-sok gátlást legyőzve, még most is a torkomban volt egy gombócnyi félsz.
Meg kell próbálnom! Mit veszíthetek? Hiszen ha felsülők, akkor elég csak a part másik végébe száműznöm magam...
Ahogy közeledtem feléje, összeszedtem a bátorságom: Nincs veszteni valóm, csak meg kell szólítani...
- Ciao... - kezdtem, és ő kedvesen fogadta a felajánlásomat, még csak nem is válogatós. A kacsintás totál zavarba hozott, nem számítottam arra, hogy ilyen pozitív a fogadtatás, olyan gyorsan kezdett verni a szívem, mintha a legelső kislánynak szeretnék szerelmet vallani
- Ööö - idő kellett míg lenyugtattam magam. Mégsem állhatok ott mint egy szerencsétlenség. A fenébe is, megint olyan esetlennek tűnhetek, mint régen!
- Ne aggódj érte, én állom, és köszönöm! - köszönöm? mit köszönsz? tényleg ennyire hatással van rád? inkább hozd az üdítőt, addig is időt nyersz!
- Máris hozom! - próbáltam a zavaromat leküzdve mosolyogni rá, és a pult felé a pár lépésnyi távolság alatt, visszanyerni a tartásom. Nem volt könnyű
Istenem, milyen szép az arca is, azt hiszem hosszú percekig tudnék mélázni minden egyes apró vonásán
- A hölgy és én szeretnénk inni egy-egy koktélt. Még hozzá ugyanazt! - fejben már meg volt mit is szeretnék, de nem láttam ilyet a kínálatban. Végignéztem a felhalmozott hozzávalókat, és örömmel konstatáltam, hogy van hozzá minden
Az npc szíves közreműködésével egykettőre elkészült a két pirosas üdítő
- Nagy szépen köszönöm a segítséget! - váltunk el, s a tálcán magam vittem ki az alkotásokat
- Már itt is van! - jelentettem ki boldogan, s féltérdre ereszkedve engedtem le elé a tálcát. Sajnos nem volt semmilyen alacsony asztalka közel s távol, úgyhogy nem vacakoltam vele
- Áfonyalé, grapefruit és egy kis vodka, jégkockákon ellazítva - mutattam be a pirosas üdítőt, s megvártam míg elveszi, majd magam is elhelyezkedtem a törölközőmet leterítve mellé
- Egy kicsit talán kesernyés lesz, de pont ez teszi frissítővé ebben az időben... ja igen, és a neve Sea Breeze, azaz Tengeri Szellő!

Sea Breeze:

- Kanpai! - emeltem koccintásra a poharam
- Igazán isteni az idő, nem igaz? - avagy valamit mondani is kéne - A tengeri is csodás, egész kellemesen felmelegedett itt az öbölben! Voltál már bent?

Szegény srác mindjárt összetörik. Magamban majdnem szakadtam a nevetéstől, de kifele csak kedvesen mosolygok rá. Vajon ki készülne, ha most véletlenül elpattanna a melltartóm csatja? Ha már a mosolytól is ekkora hatással vagyok rá… hehe… vajon mekkorák a határai? Hm.. Szerintem megpróbálom el-elérni ezt a határt. Nagyon kíváncsivá tett ez a srác. Halkan kuncogok, amikor azt mondja, hogy állja ő. Ó ingyen ital, és ráadásul törnöm sem kell magamat érte. Viszont most jobban érdekelt ez a srác, mint az ital. Jah ugye hogy tökre olyan, mintha nem is én mondtam volna ezt. Mindenesetre türelmesen vártam, és folytattam a napozást, de gondolataim minduntalan visszatértek a fiúra. Vajon tényleg akar valamit? Vagy csak társaságot keres? Ésha tényleg akar valamit, én akarok tőle valamit? Ez a nagy kérdés… jó bár eléggé határozatlan voltam, meg kell hagyni, hogy most nem terveztem senkivel sem beszélgetni, csak lebarnulni kicsit. Bár nem tudom ebben a világban lehet-e barnulni, de kitudja. Azonban gondolataim hamarosan ismét visszatértek, mikor a fiú visszatért kezében az italokkal. Eddig hason feküdtem, most megfordultam. Egy kicsikét talán szemét voltam, mert nem ültem fel, helyette könyökömmel megemeltem magam, amitől még jobban kidüllesztettem drága kebleimet, hozzá továbbra is lágyan mosolygok. Elveszem az egyik poharat, és oldal fekvésreváltok át. Jobb kezemmel megtámasztom fejemet, bal kezemmel meg tartom a poharat, természetesen én is koccintottam, majd megkóstolom a koktél. Nem annyira rossz, sőt egész jó. Még kicsit elszürcsölgetem szívószálon át az italom, de érdeklődve megkérdeztem.
- És hogy hívják a drága lovagomat? – kérdezem – Jómagam Angelica Katharina lennék szolgálatodra. Amúgy valóban szép időnk van ma. A vízben meg még nem voltam, ha szeretnél majd uszikálhatunk is egyet. – kuncogok.

Azok a drágalátos keblek... mondjuk éppenséggel nem ott ér véget egy női test, én szívem szerint lelkesen végig szánkázok tekintetemmel a hát lankáin egészen a formás kis popójáig, ahol a lába közt elfogy a fürdőruha, én is szívesen elfogynék ott...
Na de ne kalandozzunk el a fantáziám terén ennyire, mégis csak fontos a jelen még ha nem is minden alakulhat úgy, ahogy elképzelném
S most, hogy oldalt fordul, a fürdőruhával fedett mellek végre premier plánban tárulkoznak felém, hmmm...
- Danee. Danee Fedorov, de idebent csak a Daneet használom
Igen... szép időnk van nemdebár. Gyorsan lépjünk túl ezen az általam indított generic témán, és mondjuk valami kevésbé általánosat. Szokott az nekem sikerülni?
- Ó, nem csak az idő olyan szép, ha lehetne, elgyönyörködnék benned míg csak a nap le nem bukik az égen
- De szerintem hamar rá unnál - nyújtottam ki játékosan a nyelvem hegyét rá
- És szívesen merülnék el Veled a hívogató tenger hullámai közé... de akkor nem csak a habok, s halak vennének körül! - mosolyogtam rá sokat sejtetően
- Remélem ízlik! - sasoltam a kezében tartott pohárnyi koktélra egy pillanatra, majd vissza az arcára, s el is merültem a szemei kékjében egy hosszúnak tűnő pillanatra
- Felőlem most is mehetünk - ajánltam fel a lehetőséget - de ha szeretnél még kicsit pihenni idekint a szárazon, akkor szívesen bekenem a hátadat - simult rá a kezem a poharat fogva tartó kacsójára
- Hoztam napolajat, bár fogalmam sincs, hogy itt szükséges-e ilyesmi, de ilyet is találtam a városban!

Ennyi volt, és ki is csikartam belőle a nevét. Szóval Danee Fedorov. Érdekes név, és azért megnyugodtam, amikor közölte, hogy csak a Daneet használja… bár jobban belegondolva így is úgyis így hívnám szóval… Mindenesetre megnyugtató látni, hogy nem fogtam mellé. Nem tetszik, ha más nem mutatkozik be, ha én már megtettem, bár állítólag én meg szoktam erről feledkezni fordított esetben… A fiú kacérkodása kedvemre való volt. Jobban szeretem azokat, akik kimondják, ha akarnak valamit, minthogy több hónapokig szenvedjenek egy-két finom kis közeledésért. Egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem a fiút, aki tovább játszik a szavakkal.
- Oh, mily romantikus. Én jól elvagyok itt, és kitudja lehet nem lenne olyan kényelmetlen itt feküdni, ha egy ilyen férfi mellkasán pihenhetném ki a nap fáradalmait. – nyújtom ki pajkosan Danee felé a nyelvem hegyét.
Gyors kiiszom a koktélom maradékát, és miután kijajongtam magamat, a jég okozta fejgörcsöm okozta érzésnek, felkelek, majd jó nagyot nyújtózás után lehajolok Danee elé, és nyújtom felé a kezemet, miközben lágy hangon szólok hozzá.
- Ideje hogy körbeöleljenek minket a habok, aztán tartsad meg, mint ígértél. – mondom, majd miután felsegíthetem, kicsit meggyömöszölöm fél kézzel.
Nem siettem el a dolgot. Szép lassú tempóval indultam el a part felé. Minek siessek, ha úgyis ráérek. Remélhetőleg Danee sem sieti el, ne kapkodjuk csak el a dolgokat, hosszú a napunk. Hehe… Mikor a parthoz érek, a lábujjamat a vízbe mártom, leellenőrzöm a vizet. Majd hümmögök egy sort. Majd Daneera pillantok, aki nagy valószínűség szerint biztosan bement már a vízbe. Elmosolyodok, majd futásnak indulok a víz felé. Majd ha elérem a fiút, mellette elszaladva visszakiáltok.
- Nem kapsz semmit, ha nem kapsz el. – mondom, majd visszafordulva kinyújtom rá játékosan a nyelvemet, majd dobok is egy fejest (remélhetőleg nem egy sziklátra) és nekiállok gyors úszásban annyira elhagyni a partot, amennyire csak tudom.

A víz alatti világ olyan megnyugtató, szinte elszáll minden gond és rettegés.
A mélyben úszkáló apró halrajok, a homokbazárt hullámok, a tompa dübörgéssé halkuló kinti hangok és zajok, s a leszűrődő, hullámokkal együtt ringatózó napfény, amely mindent megváltoztat idelent

Pár pillanattal korábban:
Nos abban nem voltam egészen biztos, hogy rajtam fekve valóban olyan kényelmes a pihenés, mint ahogy azt Katha képzeli, de a gondolat, hogy egy ilyen kis istennő fekszik rajtam... pfiúúú ... megrészegítő, ha így megy tovább, lassan figyelni kéne a gondolataimmal, mert hamar kínos jegyekben fog kiütközni a fantáziám a lány felé
- Szívesen lennék a segítségedre, hogy mindezt kipróbálhasd! - vágtam vissza, s az arcomat szinte már perzselte a boldogság
Amikor már cinkos módon nyelve hegyét is rám öltötte, tudtam, hogy megfogtam az isten lábát. S ha már így volt, nem volt többé kedvem elereszteni, bármeddig is tartson ki a szerencsém vele
Így aztán boldogan fogadtam a felém nyújtott kezét, s csapot-papot, jobban mondva poharakat és törölközőket magunk után hagyva pattantam fel
- Menjünk! - bólintottam örömmel, s ha már felsegített, hát nem eresztettem el a kacsóját, s hogy ezért vagy másért de így is megkaptam a magamét:
- Hohó! Csak óvatosan - nevettem mellkasomat kicsit homorítva a játékos keze elöl, hogy azért eleresztenem még se kelljen
- Megtartom, abban biztos lehetsz - mondtam sokat sejtető hangon, majd biccentve, ajkaimat finoman egymásnak préselve néztem rá szemem sarkából, ahogy kéz a kézben megindultunk a víz felé

Nem futottunk végül, mint a kisgyerekek, de így végig ott érezhettem a kezét az enyémben, lopva pillantottam rá újra és újra, mint egy kis szerelmes, és úgy is zakatolt a szívem. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy én és egy ilyen szép lány...

Emlékszem, egyszer az egyik barátnőmmel sikerült kijutni a tengerhez, ő azonban nem akart bejönni a vízbe, hiába kérlelte, győzködte mindenki. Végül ráuntam, hogy csak a vízből sóvárogva nézem, ahogy nélkülem ül a napernyő árnyékában olvasgatva, felhúzott térdekkel. Mikor újra kint voltam, futva a térdei és a karja alá karoltam, felkaptam gyors mozdulattal, s onnan már nem volt megállás. Bár akkor se voltam egy nagy súlyemelő alkat, ő még nálam is vékonyabb volt, meg is lepődtem, hogy ilyen könnyen ment. A part leejtett, a lendület vitt előre: a víz alatt hullámok módjára megkeményedett homok, s a térdeimet mosó víz buktatott csak fel.

Majd mikor mára a kellemesen hűs, sós víz nyaldosta lábujjaim, elengedtem, hogy őt megelőzve a vízbe vethessem magam, s onnan várjam, onnan csaphassak le az én sellőmre.
- No megállj, elkaplak! - feleseltem neki a vízből, s amint ő is eltűnt egy gyönyörű ívben a víz alatt, én is lebuktam a felszín alá.

Nem tartott soká, hogy közelebb ússzak hozzá, a hasa alá vágtam, hogy fölöttem lehessen, kezem a derekára, majd a csípőjére siklott
Szavunk már nem lehetett, hiszen a víz alatt lehetetlen úgy megszólalni, hogy a másik is hallhassa
Megkapaszkodtam Katha csípőjében, s a másik kezemmel finoman ragadtam meg a túloldalt a vállát és felkarját
Tágra nyílt szemeim egyre csak őt nézték, hevesen verő szívvel húzódtam egészen közel hozzá, úgy éreztem, ez a tökéletes pillanat

Egyszerű, fekete ruhába öltöztem a mai napra, fekete nadrág, fekete melegítő felső, a fejemre kapucnit tettem, úgy tapadtam rá a velem talán egykorú ázsiai lányra. Nincs vele semmi személyes kapcsolatom, talán a nevét sem fogom soha megtudni, mégis a nyomában vagyok más másfél órája. Nem tűnik magas szintűnek, úgy állhat, ahogy én most, de bizonyára van nála valami, amiért megéri majd rajtaütnöm.
Sok ember van a parton, akik fürdőznek, próbálok úgy közlekedni, hogy ők se nagyon szúrják ki a feketébe öltözött alakot, aki mintha csak kocogna, és teljes véletlenségből követné pont azt a lányt. Miért is érdekelné őket, mi lesz egy idegennel? Nyaralás közben még az önjelölt hősök sem törődnek a világ megváltásával. Ha észre is vesz valaki, kétlem, hogy érdekelné a páros, aki elhagyja a strandot. Lemaradok a lánytól, hogy ne legyek feltűnő, de továbbra is a nyomában vagyok, látótávolságon belül maradva. Elmondhatatlanul szép ez a hely, a kocogás pedig kifárasztott egy kicsit engem is. Az a lány is éppen úgy el fog fáradni. Bizonyára lehunyja majd pár másodpercre a szemét. Néhány száz méterről figyelem a hosszú, sima partszakaszon a fáradó lányt.

Elsuhan felettem egy árnyék, de ahogy felnézek, a nap elvakít, így nem látom, mi volt az. Ezen a szinten rengeteg lehet a tengeri madár, de ostobaság lenne ennyivel ignorálni. Könnyen lehet, hogy figyelnek. Óvatosabban közeledek a kiszemeltem felé, és nagyon figyelek rá, hogy az arcom takarásban legyen. Nem akarom, hogy azonosítsanak így, hogy még gyenge vagyok. Amíg vissza nem nyerem az erőm, az árnyak között kell mozognom.
A lány elnyúlik a homokon. Néhány percig figyelem csak egy nagyobb kő rejtekéből, amíg megbizonyosodom felőle: már alszik. Azt persze nem tudom, milyen mélyen, de úgy döntök, megfelelő idő a próbálkozáshoz. Pár gyors kézmozdulattal szerelem fel a kardomat, ami a bal oldalamon jelenik meg. Ha minden jól megy, nem lesz rá szükségem.
Nem ébred fel a halk léptekre, amik, mivel mezítláb vagyok, semmiféle hangot nem adnak, köszönhetően a lopakodás jártasságomnak. Magas észlelés, vagy a természetes veszélyérzet az öreg világból- nyilvánvaló, hogy egyiket sem tudhatja magáénak. Letérdelek mellé, hogy pár kézmozdulattal beállítsam az egész életes párbajt. Nem ölöm meg, mert nem kapom meg a tárgyait, ha valakivel házassági viszonyban van, ez csak óvintézkedés, ha felébredne, miközben megszabadítom a felszerelésétől. Mindentől, a legutolsó zokniig. Talán felébred, amikor eltűnik majd a rajta lévő ruha, de már teljesen tehetetlen lesz fegyver nélkül.

/Jun/

Az ő nevére kivételesen emlékszem. Talán azért, mert egy régi MMo játéka emlékeztet, amit az öcsém gyakran játszott a közel múltban. Persze a jun csak rövidítése volt az angol jungle szerepkörnek, és akármilyen nyelven játszottak az emberek ezt a szerepet mindig jun-nak hívták. Vajon a karakterneve lehet hivatkozás arra a játékra? Talán rá kéne majd kérdeznem tőle. Na mindegy a lényeg az, hogy így emlékezek és meg tudom neki írni a találkozásra kérő üzenetet.

Cearso írta:
Hali! Sokat hallottam rólad Anat-tól, és Shu-chan-tól, ezért szeretném, ha megismerkedhetnénk valahol. A negyedik szinti Narancs part megfelelne-e neked?

Persze én már rég itt próbálom elütni valamivel az időt, de nem kell tudnia arról, hogy csak azért írtam neki az invitálást, mert ki akarom tölteni valamivel az unalmas hétköznapokat.
És egyébként is jó lenne megismerkedni a leendő céhem jelenlegi tagjaival.
Azért készülődök a találkozásra, és a büfében rendelek két koktélt. Persze a legkisebb alkohol tartalmút. Hiszen én megrögzött antialkoholista volnék, a leendő partneremről pedig egyáltalán nem tudom, hogy viszonyul az italhoz.
Ahogy várakozok a viszont válaszra, esetleg a megjelenésére, nézegetem ahogy mások szórakoznak ezen a strand szerűségen. Talán én is tudnék így szórakozni, ha nem tudnám az egészről, hogy csak programokkal szerkesztett illúzió. Néha átkozom a sorsomat, amiért programozásra adtam annak idején a fejem, és most benn ragadtam egy olyan játékban, aminek a forráskódját még csak nem is ismerem. Talán annak az ismeretében meg lenne a szükséges tapasztalatom, hogy anélkül sikerüljön kilépnem a játékból, hogy bármiféle maradandó károsodás nem maradna. Persze ez csak egy nagyon erős feltételezés.

A beérkező üzenet láttán először értetlenül pislogtam, nem tudtam hova tenni az illetőt. A neve még csak nem is volt ismerős, egyáltalán nem. Még ha említette is volna valaki, biztosan régen kerülhetett szóba, azóta pedig már nem csoda ha sikerült elfelejtenem. Kétszer is átfutottam, rejtett üzenetek, célzások után kutatva, de csupán csak értetlenül álltam előtte. Nem tűnik csapdának, és egy elég romantikus helyszínt választott az első találkozásra. Anat és Shu neve pedig különösen biztató látványt nyújt a rövidke levélben.

Jun írta:
Szió!
Oki, máris készülők, a helyszín pedig tökéletes. Viszek sütit.

Gyorsan bepötyögtem az üzenetet, és már reppent is a fiúnak. Azonban a készülődés része talán erős túlzás volt. Itt van két szekrény tömve ruhákkal, cipőkkel, tömérdek kiegészítővel, arról pedig még halovány elképzelésem sincs, hogy mi lenne a tökéletes párosítás egy ilyen alkalomra, mint első találkozás. Pár perc készülődés, turkálás, pakolászás eredménye pedig egy olyan ruha összeállítás amire más talán azt mondaná, hogy gyönyörű, azonban én koránt sem vagyok megelégedve vele. Nem mondható különlegesnek, de ez csupán amiatt van, hogy nem tudok a szerencsétlen kedvében járni. Nem tudom az ízlését, egyszerűen semmit, amivel tetszeleghetek neki. Mély sóhajtás, majd egy gyors beszerzés a céh konyhájából, és már indulhattam is a Narancs partra.

Meglepően szép homokos tengerpart, talán túlságosan is nyárias az évszakhoz képest. Furcsa érzés volt a homokban téblábolni, de egyben nosztalgikus is. Már csak a fiúra kéne bukkanni. Gyorsan lenyitottam az üzenetküldőt és ismét bepötyögtem egy csodát.

Jun írta:Szia.
Itt vagyok a parton, vörös hajpántot viselek a kezemben pedig van egy kosár. Te merre vagy?

Nagyon gyorsan meg is érkezik a válasz. Ha valaki azt mondja, hogy máris készül az általában annyit tesz, hogy még nagyjából másfél óráig nem kell arra számítani, hogy el is indul. Persze ilyenkor mindenki arra fogja,hogy ő igenis készült. Még szerencse, hogy idebent nem kell a szépségápolással törődni, mert az legalább megduplázná a várakozási időt. Szerencsére nem kellett olyan sokat várnom, és már érkezett a második levél.
Megáldottak a játék tervezői engem ezzel a piros színnel. Manapság egyre több emberen látom, pedig idebent a piros elvileg a veszélyt jelentené. Már Marlunánál sem áll elő ez a veszély, de azóta folyamatosan találkozok olyanokkal aki a vörös színt részesítik előnyben. Mint például Shakan, vagy Marie.
A leírás alapján elég gyorsan megtaláltam, elég könnű volt kiszúrni a tömegből olyat akin egy vörös van, és egy kosárkát cipel, és rögtön írtam is a választ.

Itt ülök a pultnál, és épp feléd integetek.

És veszett integetésbe kezdtem a lány felé. Ha valaki most eglátna biztos azt hinné, hogy valamilyen veszélyre próbálom felhívni. De csak azért csinálom így, hogy biztosan észrevegyen.
És mikor megérkezik, felállok előkészítek neki egy széket, és amikor leül már tolom is elé az egyik poharat.
-Hát megérkeztél Piroska. Még szerencse, hogy nem én vagyok a gonosz farkas
-Rendeltem italt. Nem tudtam milyen italt részesítesz előnyben, ezért a leglightosabbat, remélem nem probléma.
Majd ismét leülök a székre, amin addig ültem ameddig rá vártam.
-Gondolom szeretnéd tudni mért hívtalak.
Kezdek bele sejtelmesen a mondandómba. De szeretem csak azután elmondani a dolgokat, miután kiderült, hogy azok a tények valójában fontosak-e.

Az üzenet bepötyögését követően csupán céltanul lépdeltem a partszakaszon, közben pedig az embereket lestem. Vajon ö lesz az? Vagy talán az a másik ott? Milyen ember lehet? Biztosan nagyon magas és erős, na meg talán még szőke is. Pont mint az a férfi ott... alaposan megnéztem, még a szemkontaktust is sikerült felvennem a jóképű egyénnel, majd egy mosolyt villantottam felé, azonban nem láttam a tekintetében azt a felismerést, hogy én vagyok én, ezért bizonyára nem ö lesz a randipartnerem. Hatalmasat sóhajtok, majd pedig a pittyegés hallatára nyitom is a frissen érkezett üzenetet.
- pult.. pult.. pult.. áh pult! - végigpásztázom a tájat, majd sikerül beazonosítanom az egyént. Nem szőke. Nem is egy Anat. Magasba emeltem a szabad kezem és hasonlómódon lóbálni kezdtem, majd pedig felérohantam.
- Szia! Remélem nem kellett sokat várnod. - villantottam egy hófehér fogsort, és egy biccentéssel megköszöntem a széket, majd helyet foglaltam. - örülök, hogy megismerhetlek, szólíts csak Junnak. - mutatkozom be, persze elég nagy butaságnak hangzik, mivel már tudja a nevem, és a Junt nem lehet sokféleképpen becézni sem.
- Én, hogy szólíthatlak? Cearso-tan? Cearchin? esetleg Cearso-kun? - pislogok felé, majd pedig a kínált italra pillantok. - Oh nagyon aranyos vagy. De én még fiatal vagyok az alkoholhoz. Viszont egy teát elfogadok, persze ha lehet itt olyat kapni. - közben pedig magam elé veszem a kosaram, és előhalászok belőle egy jókora dobozt, majd pedig a fiú elé tolom, az íncsiklandozó süteményeket. A süteményt mindenki szereti, biztos akad közte olyan amivel kedvére tehetek.
- Gondolom szeretnél megismerni. - utaltam az üzenetére amiben pont azt írta, hogy megismerni akar. Majd pedig elnevettem magam. - Szóval miről szeretnél beszélni? Elég komolynak hangzott az üzenet. Mármint, Shu és Anat egy mondatban, és a megismerni nem lehet véletlen. Valamiben segítségemet szeretnéd kérni? Kristályírás esetleg? - bombázom kérdésekkel a fiút, mire észbe kapok, hogy nem hagyom szegényt szóhoz jutni.
- Oh bocsánat. Csak tessék. - picit összehúzom magam majd pedig egy süteményért nyúlok.