[Küldetés] Mr. Jóképű és a banda

Meghallgatja a többieket, hogy nekik mik az elképzeléseik, azonban csalódnia kell. Nincs itt szó semmilyen taktikáról vagy megbeszélésről, mert mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Feltűnik neki, hogy az elf és annak ismerősei összeállnak, majd valamiről beszélgetnek. Jó lenne tudni, hogy pontosan miről van szó, de a hallgatózás nem szép cselekedet. Tán öt perc telt el, mikor megpillantja a szőkeséget mosollyal közeledni.
~ Talán jó hírei vannak a számunkra. ~ Kivárja míg odaér hozzájuk, aztán nyitja az ajkai, hogy megszólaljon, ám az megelőzi. Az első szavak meglepik, hogy jól csinálták újoncként. Ráadásul olyan taktikát mond, hogy váljanak két részre. Eddig csak koboldokról volt szó, most meg már emberrablókról. Ez hirtelen nagyon új információ a számára, sőt Bendővel elkezd beszélni, hogy mi legyen ezután. Nem tudnak mást csinálni, mint elfogadni a helyzetet. Lelépni nem lenne értelme, mert akkor a többiek épségét veszélyeztetné, ami igen csak rosszul esne neki.
-Most akkor tulajdonképpen miért jöttünk? – Kissé össze vannak kutyulódva a dolgok, sőt egyáltalán nem érti, hogy a koboldok után miért emlegetnek emberrablókat. Nem kap választ, így megvonja a vállát és követi a többieket. Figyeli őket, hogy merre vezetik őket, mikor érkezik egy jelzés, hogy halkan menjenek tovább. Hamarosan megpillant egy kobold tábort, aminek látványától feszültebbé válik. A közelben kell lennie néhány koboldnak, akik nem hagyják őrizetlenül. Pillanatok műve az egész, mikor a lopakodónak cserkészik be. Hozzá áll a legközelebb a lándzsás kobold, így a kihívását elfogadva indul meg felé Bendővel az oldalán. Már az elején érzi, hogy nem lesz könnyű falat. Bendőt előre küldi, miközben bekapcsolja a speciális képességét. Nem tud a kobold közelébe férkőzni, így a Földtüske képességében bízik. Különböző módszereket próbálnak meg, ám mindegyik kudarccal végződik.
~ Eddig háromszor három sebzést tudtunk bevinni, míg Bendő egyszer sérült, addig ő kétszer. ~ Taktikát vált, hogy elkezdenek kobold körül szaladni, s medvéjének ugyanezt a taktikát mutatja. Nem tud olyan gyorsan forogni, hogy mindkettőnkre ideje legyen. Mivel ezzel a taktikával kezdeni tudnak valamit, így úgy tesz, hogy támadna és magára vállal egy sérülést. Addig a petje ott van és sebzi tovább a Koboldot. Felbomlik a szörny védelme, így váltott ütésekkel, meg a Földtüske segítségével sikeren megöljük. A végén csak annyit vesz észre, hogy a stamina csíkja elfogyott.
~ Sikeres győzelem, de nekem már csak 15 hp-m maradt, míg Bendőnek 7. Következőnél óvatosnak kell lennünk.~ Átadja magát az éber pihenésnek.

A kislány csak dadogott. Én pedig sóhajtottam. Már túl sokszor fordult elő olyan, hogy valaki remegő hangon szólt hozzám, így egyből felismertem, hogy hazudik. Persze, érthető, egy piritől félni kell, hiszen mindenkit lemészárol kegyetlenül, igaz? De akkor legalább vallja be, hogy fél. Nem hinném, hogy akármilyen befolyással lenne az, hogyha bevallja. De számomra mindegy is. Úgy látszik, a hölgyeményt is félti, akit elkaptam, és Dézinek szólította.
- Ah, tehát Dézi-nek hívnak? – kérdeztem a hölgytől. Remélem, hogy jobban lesz az úton, hiszen nem akarom, hogy véletlenül is meghaljon valaki a csapatból. A taktikus részhez úgy tűnik más taktikák is jöttek.
- Szép elgondolás, kislány. – mondtam Harukának. – Azonban nem tudhatjuk, hogy hányan vannak az ellenfeleink. Így lehet, hogy túlerőben lesznek a csapatokkal szemben. Azonban lehet, hogy később még jól jöhetnek ezek a kétfős csapatok. – mondtam, majd fordultam is Föld Úrnő felé.
- Kisasszony, én csak felajánlottam azt, hogy ne kelljen mindenáron leölni őket. Azonban igaza van, a mi életünk sokkal fontosabb, mint a moboké. – mondtam, majd felsóhajtott. Nem hinném, hogy annyira nehéz ellenfelek lennének, hogy bajba kerülne az életünk. De aztán ki tudja. Majd végül az utolsó taktikához is hozzászóltam.
- Igen-igen, az is lehet. Ez az egész csak a harcrendszertől függ. Hm-hm… Ez bizony okos gondolat, kisasszony. – mondtam Utahimének. Ezután pedig jött a kiabálás, és a várakozás. A többiekkel együtt ültem és vártam, hogy végre történjen valami. Nem sokára történt is, megjelent az összes kalandor, és elkezdtek pusmogni valamiről, amíg az egyik végig szemmel tartott minket.
- Nem tetszik ez nekem… - mondtam. De ki hallgatna egy piros indikátorosra? A végén még azt fogják hinni, hogy azért nem tetszik ez az egész, mivel meg akarom mindegyiküket ölni… Nevetséges! Az értelmetlen halált nem kedvelem. Vagy azért essen ki valaki a játékból, mivel rosszat tett, és utol érte a végzete egy igazságosztó formájában, vagy mivel legyőzte őt egy szörny. De azt, hogy valaki csak úgy hobbi szinten űzze a játékosok mészárlását… Az azért túltett minden határon. Zorak visszatért a gyűlésből, és már osztotta is a parancsokat. A szétválás dolog valahogy nem volt ínyemre. És főleg az, hogy a nem rég megismert hölgyeményt küldi el, egy másik hölggyel. Persze nem mintha nem bíznék benne, de szerintem én jobban tudnék vigyázni rá. Azonban így kellett lennie. Ezután a csonkított csapattal elindultunk a tábor felé, ahol aztán néhány kobold elénk is állt. Néhányan egyből támadásba lendültek, én azonban vártam kicsit. Nem tetszik ez az egész… A küldetésadók miért nem támadnak? Ahogy ki tudtam venni, egy hálót készítettek. Hm-hm… Vajon mire kell majd az? Nem éppen a bizalmamról voltam híres, így kissé kételkedtem, hogy a koboldok ellen használnák. Tehát félszemmel még rájuk is kell figyelnem. Közben megtámadtam azt a koboldot, amelyiknél egy méretes kétélű szablya volt, gondolván, hogy bizony a pajzsommal majd nem tud mit kezdeni. Neki ugrottam, és elkezdtem támadni. Azonban ő is visszatámadt, de a pajzsommal hárítottam. Azonban a páncélom hamar felmondta a szolgálatot. Így már csak az maradt, hogy egymás után sebeztük egymást. Én többet is hárítottam, míg az ellenfelem nem volt ilyen szerencsés, és végül 12 HP-m maradt. Nehéz csata volt. Ebből is látszik, hogy igencsak gyenge vagyok. De majd javítok rajta. Közben megint csak a küldetés NJK-in járt a fejem. Szerintem az lesz a legjobb, hogyha légi felderítést végzek Pegazussal.
- Felmegyek, megnézem, hogy még jönnek-e majd ellenfelek. – mondom, és már el is kiáltom magamat. – Pegazus!
Hirtelen az égből egy szárnyas paripa jön le, én pedig felülök a hátára, és felemelkedek a levegőbe.

//Nem tudom, hogy még jön-e majd ellenfél, de ha igen, akkor gondolom, majd előre fogom látni őket a levegőben //

//A 8 páncélomat elvesztettem a 10-ból és a 30 HP-m sértetlen//

A csata kimenetele nagyszerű volt, sőt, remek! Sőt, kiváló! Mindegyikünk könnyedén gyűrte le az ellent. Utahime kisasszony Pegazusra tett bókja őszintén szólva jól esett. Hálásan mosolyogtam rá, és biccentettem is egyet.
- Így van, gyönyörű teremtmény. – mondtam kissé elérzékenyülve és megpaskoltam szárnyas lovacskám nyakát, majd felültem. Sajnos az égből semmilyen jelét nem láttam sem ellenségnek, sem másnak. Vagy mégis? Kettő NPC valami nagyobb dolgot cipelt. Rögtön visszatértem a földre, ahogyan csak tudtam. Azonban Pegazust még nem küldtem el, hanem egy kérdést tettem fel Utahime kisasszonynak.
- Kisasszony, tud lovagolni? – kérdeztem meg. Remélem, hogy érteni fogja, hogy mire akarok kilyukadni. Közben pedig odalestem az NPC-kre is. Tehát ez lenne a koboldfőnök. Szebbnek képzeltem, de lehet, hogy csak rossz az ízlésem. Azonban a halott említésére leemeltem a kalapomat és a mellkasomhoz emeltem, és a fejem is lehajtottam. Egy NPC is érdemel annyi tisztességet, mint egy játékost. Vagy csak nekem más a hozzáállásom ehhez a dologhoz? Könnyen lehet. Sokszor mondták már, hogy fura egy fazon vagyok, így ez sem lenne meglepő. A kristályt pedig szerencsésen elkaptam.
- Köszönöm! – mondtam, és aktiváltam. Sec perc alatt visszatöltődött. Valami különleges kristály lehetett, vagy az is lehet, hogy én nem vagyok elég tájékozódott, de ezt eddig nem láttam. De csak a végeredmény a lényeg, a többi most nem fontos. Közben, mivel a koboldvezér túlságosan félti az irháját, inkább elvezetett minket a rejtekhelyhez. Gyáva. Egy igazi vezér nem félti életét, főleg, ha tudja, hogy a kincse és vagyona rossz kezekbe kerülhet. Mint a régi kapitányok, akik a hajóval együtt süllyedtek el. De úgy látszik, ő sem adja könnyen a kincsét, máris egy feladványt állít elénk. Az útközben pedig felfigyeltem valamire. Ezek az NPC-k már megint sutyorognak. Akkor sutyorogjunk mi is. Odafordultam Utahiméhez.
- Szerintem itt valami bűzlik. – mondtam, és fejemmel az előttünk haladó Zorak banda felé mutattam. – Még a két útitársunk sem tért vissza. Ez nagyon különös… - fejezem be a mondandómat, nehogy nagyobb feltűnést keltsek. Közben pedig újból megnézem a rejtvényt. Pofon egyszerű. De adjunk a többieknek is esélyt.
- No, ki tudja, mi a megfejtés? – nézek rá a lányokra. Sajna másik férfi nem jött velem, így eléggé el voltam nyomva nemek szintjén. Persze a kisasszonyok társasága sem zavaró, erről szó sincs! Sőt, talán jobb, hogy nem jött másik fiú, vagy férfi. Ki tudja, hogy mit le nem rendezett volna. A lányok legalább legtöbbször kedvesebbek. Reméljük, hogy most is így lesz.

A koboldok akik az utunkat állták szépen megsemmisítettük. Tantalosz repül az égen de nem ér vele semmit mert nem jön ellenfél. Viszont ámulatba ejtően szép volt. Egy kis idő után látom Zorakékat és egy koboldot hoznak ami egy hálóban van. Zorak mondta, hogy megdicsért minket és mondta, hogy nekik meg sikerült a főnöküket elfogni. Viszont sajnos már későn értek oda így nem tudták megmenteni társukat. Egy perc néma csenddel adóztunk elhunyt tárukért. Még mielőtt nekiláttunk volna a kincs keresésnek Zorak adott mindenkinek egy kék speciális kristályt. Megnéztem és ennek a kristálynak az a hatása, hogy visszaállítja a harcban elszenvedett károkat és ezzel együtt az élet is újra teljes lesz. Lehetett látni a koboldon, hogy félti az életét de ilyen helyzetekben ki nem féltené. Így hát vezetett minket a kincs felé. Sűrű erdő mélyén járunk ahol kitaposott úton haladunk. Nem kellemes ilyen úton járni de jobb mint ha nem is lenne út. Miközben megyünk az előttünk lévő férfiak pusmognak. Miközben pusmognak ismételten valaki félszemmel ránk néz néha. Amikor megálltunk akkor láttam, hogy egy nagyobbacska domb oldalába vésett de remekül láthatóan lezárt barlang előtt vagyunk.
- Nyoho, nyoho… pénzéhes fenevadak, ha kell, a kincsem innentől már nektek kell boldogulnotok…-mondta a kobold és innentől már nem válaszol ami kicsit nehezíti a dolgokat. Jobban megnézve a falon két sorban négy kézilabda méretű, négyzet alakú mélyedés van. A felső sorban a mélyedésekben pedig hat különös ábra és felette egy rövidke mondat aminek jelentése, hogy „Sorakozó!”. Hogy bejussunk meg kell fejtenünk ezt a rejtvényt. Nos, én teljes mértékben ha hülyének is néznek de nem értem mert nem is vagyok jó a rejtvényekben, másrészről meg én még még az életben ilyet nem láttam.
-Bocsi srácok de ha hülyének is néztek emiatt de nem tudom. Az életben nem láttam még ilyen írást!-mondtam kicsit szégyenkezve.

A tekintettem a földre szegeztem, nem tudtam mit tenni zavaromban. A férfi felajánlja a segítségét, de én már jól vagyok és már Aisu is visszakerült az oldalamra és elég szúrós tekintettel nézi az előttem álló férfit.
-U-ugyan. Erre semmi szükség már jól vagyok.
A gólem készenlétben, nem igazán értettem miért, addig amíg nem vettem észre a férfi feje felett a vörös indikátorát. Kicsit meghökkentem, de ennek ellenére semmi különösebb reakciót nem lehet leolvasni az arcomról a zavaromon kívül. Majd Utahime hangja ütötte meg a fülem.
-Persze, már jól vagyok. Csak kissé megszédültem az előbb.
Aztán a tekintetem ismét a férfira fordul, mikor az Utahimétől kapott becenevem ejti ki a száján. Igaz is még be sem mutatkoztam a társaságnak. Kettőt hátra lépve úgy fordulta, hogy mindenki lásson vagy legalább is igyekeztem úgy állni, hogy én feléjük tudja nézni.
-Elnézésetek kérném az eddig udvariatlanságom miatt. Eddig még be sem mutatkoztam. Én Desdemona vagyok a gólem pedig a társam Aisu.
Intéztem egy meghajlás a csapat felé, Aisu is szintén meghajolt a csapat felé követve a példám és mert neki különösképp tetszik ez a köszönési forma. Elindultunk kifelé a városból. A férfi akibe sikerült belebotlanom egész segítő kész, bár Aisunak nem tetszik a közelsége, de már szerencsére megtanulta, hogy nem szabad rögtön torokra menni csak mert egy apró tényező nem tetszik neki. Az igazat megvallva engem se nyugtat meg a jelenléte, már csak az indikátora színe miatt sem. Bár nem tudom miképp lett vörös, de eddig azokról akik hasonlóan ilyen színű indikátort birtokolnak nem sok jót hallottam eddig. Sőt az igazat megvallva semmi jót se hallottam velük kapcsolatban. De nem aggódom elég sokan vagyunk és Aisu is elég erős testőr szerepbe váltott.
-Már jobban vagyok uram. Nincs szükségem segítségre és ahogy láthatja a társam se szíveli magát túlzottan. De nem kell aggódni nem fogja megtámadni csak azon fog ügyködni, hogy kellő távolság legyen kettőnk között. Viszont, ha már önbe sikerült botlanom a nevét megtudhatnám az úrnak?
Lehet már bemutatkozott egyszer a csapatnak, de én jóval utána érkeztem és ha már tényleg sikerül benne kapaszkodót találnom esés közben akkor csak jó volna tudnom a nevét. Még, ha nem is túlzottan fogunk társalogni, szerintem Aisu addig van békességben míg biztos távolban tud tőle. Nem akarom, hogy bármely módozatba neki menjen a férfinak. Meglehet, hogy vörös az indikátora, de most egy csapatban kell dolgoznunk vele egy ideig. Bár számomra kissé furcsa ez a küldetés. Valami Koboldok kincsét kell felkutatni egy ilyen kaland nem nekem való és furcsa mód még is berángatott a kedves szervező a csapatba. Átléptük a város határát, magunk mögött hagyva a védett területet és kiértünk az erdőbe. A kis gólem gondosan figyelt arra, hogy közém és a lovag közé álljon és arra is figyelt, hogy ha esetlegesen támadni kell akkor rögtön reagálhasson és a támadás indításához a lehető legjobb pozícióban legyen. Tíz perce, hogy elhagytuk a várost, de máris bajba került valaki. Kiáltást lehetett hallani a csapat a hang forráshoz ment, de dulakodás nyomait találtuk csak. A háttérben figyeltem a többiek tanácskozását. Sok mindenhez nem értek, de ehhez végképp semmi szakértelmem sincs. A megbeszélés két fronton folyik. A küldetésben részvevő játékosok és az NPC-k között, így kívülről szemlélve furcsa ez a túlzott ketté osztottság. Nagyon rossz előérzetem van, valami itt már most nem stimmel, de inkább hallgatok lehet, hogy tévedek és nem akarok feleslegesen vészmadárt játszani. Hirtelen az egész küldetés vezetője ketté osztja a csapatot. Ez érdekes most kapta kel valakit és az ilyen esetek után nem tanácsos szét válni. De én még mindig nem értek az ilyesmihez, így csak biccentettem egyet és elindultam a csapat azon felével amelyikbe beosztottak. A rossz előérzetem valahogy nem akart múlni. De hangosan megosztani se tudom jelenhelyzet. Csak Aisu az akiben jelen helyzet teljes mértékben megbízhatok.
~Aisu. Valami nincs itt rendben. Legyél készen, úgy érzem valami váratlan fordulat fog történni.
~Rendben. Nekem is rossz érzésem van. Most még jobban, mint mikor az lovag volt a közelünkbe.
A rossz előérzetem nem tévedett. Az előttünk haladó két férfi, hirtelen ránk támadt. Majd egy-egy sárga indikátort lehetett látni fejük felett. De valami miatt a peteket nem vették figyelembe, bár ez jó is, így nekik egyszerűbb támadni. A gólem rögtön rohamot indított és támadást mért mind két ellenfélre, előbb a nagy darab fickóra, majd a nyurga alkot vette célba. Aisu már az első ütéseivel elég jelentős károkat okozott a két férfi életerő sávjában. Majd nyurga alak két kristály vett elő és felén hajította. Érdekes mód ez a csapás se érte a peteket, pedig ők nagyobb veszély jelentenek rájuk, mint a gazdik. A kristályuk magukba zártak minket és mozgás kétellené tett. Egy kristály börtönbe kerültem, de legalább Aisu kívül maradt, így ő még kitud segíteni a helyzetemből.
~Vigyáz, hogy ne nullázd le az életüket. Lehet csak ők tudnak kiengedni innen és nem tudjuk milyen következményekkel járna, ha lenulláznád őket.
~Rendben oda fogok figyelni.
A kis gólem a gyors megbeszélés után ismét támadott, arra figyelve, hogy nem nullázza le az ellenfelek életerejét. De mivel az egyik fickót egy ütéssel ütötte volna ki, így trükkösen cikázva két támadó között, elérte hogy a nagydarab fickó a nyurga alakot üsse meg véletlenségből. Persze így a gólemnek bekellet kapni a nyurga alak támadását, majd a cselét követően támadta a nagydarab fickót, így már mindkét „banditát” egy ütéssel képes kivégezni, de kivégzés helyett csak sarokba szorítja őket.
-Jobb lesz, ha elengedtek minket. Így nem tudom Aisut irányítani, nem tudom megjósolni, hogy mit akar tenni veletek. De ha elengedtek minket akkor arról tudok kezeskedni, hogy ne öljön meg titeket.
Fura volt ezeket mondanom, de itt nincs helye jópifizásnak vagy kedvességnek és tényleg nem tudom, hogy Aisu mire lenne képe azért, hogy engem biztonságban tudjon. A kis gólem elszedett a két fickótól két kötelet, majd eléjük dobta…
~Mond nekik, hogy kötözzék meg magukat és, hogy dobják el a fegyvereiket.
 Meglepet Aisu ezen lépése, de nem rossz ötlete támadt. Nem hadhatjuk futni ezt a kettőt és azt se kockáztathatjuk meg, hogy ismét megtámadjanak, lehet akkor már a peteket is elfognák.
-A kedves partnerem kívánsága az lenne, hogy kötözzék meg egymást és dobják el a fegyvereiket, lehetőleg minél messzebb.
A hangomban semmi élet, semmi érzelem és mindennemű érzelem eltűnt az arcomról is. Most nem szabad hibázni, ha már Aisu ilyen ügyes volt, akkor én se ronthatom el. Ezt követően jobb lesz vissza menni a többiekhez. Itt elég sok minden nincs rendben és ezt velük is közölnünk kéne és ezek után főleg.

//Des-nek lement a páncélja és 34 Hp-ja van, Aisu-nak 15 Hp-ja van. A banditáknak pedig: Berie 1 Hp, Jurg 6 Hp//

... [Utolsó figyelmeztetés, következő helyett már zárni fogom a küldetést.]