[Küldetés] Mr. Jóképű és a banda

Ez a nap is hasonlóan alakult, mint az eddigiek, mióta kijöttem a börtönből. Továbbra is öldöstem ezeket a mobokat, és próbáltam hírmorzsákat elkapni arról, hogy mi is történik a világunkban. Azonban sokan nem akartak segíteni, látva piros indikátorom.
- Ez így nem lesz jó. – dörmögtem magamban. – De majd talán egy besúgó, vagy olyasmi segíthet nekem. – döntöttem el, és indultam is a Kezdetek Városa felé. Szerettem sétálni, mivel ilyenkor kiélvezhettem az időt. Még jócskán délelőtt volt, így még előttem állt az egész nap. De mindenekelőtt egy informátort kellett kerítenem. Amikor beértem a városba, a tekintetek kereszttüzébe kerültem. Nagyon ez sem érdekelt, hiszen ehhez kezdtem hozzászokni. A kis szintű játékosok félnek a magamfajtától, hiszen vannak köztük olyanok, akik éppen a gyilkos játékosok miatt maradt ezen a szinten. Azonban a feltűnésemmel újra félelmet költöztettem szívükbe, és most úgy tekintenek rám, mint ahogy Heraklész tekintett Medúzára: emelt fővel, bátran, de csak a szemük sarkából. Tudják, hogy a Város egy védett terület, ezért most még van merszük, és néhányan meg is szólnak. Én azonban semmit sem tehetek, persze nem is tennék. Én csak gyilkosokat ölök, a többi nem érdekel. Felőlem akár el is pusztulhatnak, de nem játékos keze, jobban mondva fegyvere által. Persze küldetés tagok kivételt élveznek, hiszen rájuk szükség van, így őket is menteni kell. Gondolkozásom közben kerestem az informátornak kinéző embereket, de nem akartak előbújni. ~A francba!~ gondoltam magamban. ~Már lassan dél, és nem találok senkit sem, aki információkkal tudna ellátni. Talán majd a Főtéren, ott mindig van látnivaló.~ Azzal neki indultam a tér felé. Itt is volt egy kisebb tömeg, hiszen mégis csak egy csomópontja a városnak. Közben meghallottam, hogy megkondítják a harangot. Egy kisebb mosoly húzódott végig az arcomon. Sokan nem tudják, hogy mi, magyarok adtuk ezt a világnak a nagy nándorfehérvári hősök! A nagy Dugovics Titusz, ki életét áldozta a várért és a hazáért! Igen, ők voltak az igazi hősök! Mi már csak valami rossz utánzatok vagyunk, akik a középkor szeretete és a játékélvezete miatt ide menekültünk. És ezen a helyen kerültünk életveszélybe is, amikor az első napon az Adminisztrátor bejelentette, hogy meghalhatunk a valóságban is a játék által. Persze én fittyet hánytam az egészre, hiszen kit érdekel az élet? Az is csak egy biológiai folyamat, ameddig ver a szívünk, és kap az agyunk impulzusokat, addig élünk. Aztán a gondolkodásomból egy férfi zökkentett ki, aki mellém lépett, és valami kobold aranyról zagyvált.
- Zeusz szerelmére! Mégis miféle Leprechaunokról beszél maga? – kérdeztem, de végig se hallgatott, már invitált egy társaság felé. Ha jól láttam nem én voltam az egyetlen, akin így rajtacsaptak, és így bővült a gyülekező tömeg is. Mindenesetre, ha ők bemutatkoztak, akkor nekem is illendő lenne.
- Üdvözlet mindenkinek! A nevem Tantalosz, és lovag kasztú vagyok! Remélem küldetésünket siker koronázza majd! – mondtam mindenkinek. Az illem mellé becsempésztem egy kis buzdítás-féleséget is, hogy kedvet csináljak a sorstársaimnak, akiket csak úgy iderángattak. Ez után pedig már indultunk is, hogy egy érdekes küldetésben vegyünk részt. Az informátort pedig már el is felejtettem.

Statok:

Gyönyörű reggelre ébredtem. Inu szerencsére aludt, így nem kellett még sétálnunk. Kicsit lustálkodtam még az ágyban, de mivel örökké nem feküdhetek az ágyban, habár az is közrejátszott, hogy Inu felébredt és nem hagyott engem békén. Lementünk a parkba, de én megéheztem. Persze ezen nem lepődtem meg, mert nem reggeliztem még. Elmentünk egy boltba és vettem egy szalonnát Inunak, és egy szendvicset magamnak. Szépen megettük az ételt, és egy kicsi pihenés után újra tovább sétáltunk. Kicsit később visszasétáltunk a fogadóhoz. Inu elaludt az ágyon, én meg lefürödtem.
-Jó reggelt Inu.-mondtam.
Felöltöztem és elmentünk sétálni. Természetesen a parkba mentünk, leakartam tudni az esti sétát. Inu a parkba én a főtérre terveztem, hogy megyünk a változatosság kedvéért.
-Egy rakéta semmi hozzád képest Inu.-mondtam kicsit fáradtan.
Én a padon figyeltem Inut amíg ő futkorászott. Egyszer majdnem rám ugrott, de amíg nem harap meg addig jó. Kivételesen játszottam Inuval egy kicsit.Leültem egy padra és elaludtam.Kb 10 percet aludhattam.
-Mi?Elaludtam?-kérdeztem.
Inu mellettem aludt.Valahogy nyugodtabban aludt mint szokott. Nagyon aranyos volt. Inu amikor felébredt akkor álmosnak tűnt.
-Gyere Inu!Menjünk a főtérre sétálni.Kapsz szalonnát!-mondtam Inunak.
Közel voltunk a főtérhez, de mivel hamarosan ebédidő volt, így vettem ebédet. Inunak bacon-t vettem, magamnak meg egy szendvicset. Leültünk és megettük az ételünket. Inu a bacon-t,én a szendvicset. Miután megettük az ételt indultunk a főtérre. A harang kongott amikor odaértünk, vagy is pont ebédidő volt. Körülnéztem és alig volt valaki. De akiket először pillantottam meg az egy kisebb NPC férfiakból álló csapat volt. Egy pillantást vetettem rájuk, de egyből egy fiú üdvözölt széles mosollyal az arcán.
- Helló! A nevem Zorak, látom megakadt a szemed az én kiváló csapatomon.
- Mond csak, hallottál már a Koboldok kincséről? – hajol közelebb.
-Koboldok kin...?-végig sem mondhattam a mondatomat.
- Remek! Mond, akkor csatlakozz hozzánk és garantáltan nem bánod meg!-azzal megragadta a karomat és oda ráncigál a társaihoz.
Közben én Inut fogtam meg mert szerinte nem akart jönni annyira. Amikor végre megálltunk akkor láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen akit elkaptak. A férfiak sorra bemutatkoztak.
-Örvendek. Az én nevem Nanami Haruka. A társam ez a lusta, de aranyos farkas, Inu. Örvendünk.-mutatkoztam be.
Zorak füttyent egyet mire az NPC-k felpattannak a táskáikkal, némelyikük egy-egy ásóval vagy csákánnyal a kezében és elindulunk a déli kapu felé. Zorak hátraszökken hozzánk és indulásra buzdít minket.


Nanami haruka
1.szint
Élet:2 (+4)
Fegyverkezés:0 (+1)
Erő:0 (+3)
Kitartás:0 (+4)
Gyorsaság:0 (+3)
Speciális képesség:0 (+1)

Pet:Inu (Inukami)
1.szint
Élet:2 (+4)
Fegyverkezés:0 (+1)
Irányítás:3 (+4)
Kitartás:0 (+4)
Gyorsaság:0 (+3)
Speciális képesség:0 (+1)

Egy átlagos nap. Szokott tevékenység. Már tényleg rendszerré és szokottá válik, hogy Aisuval a városban sétálunk. A mis egy szép és nyugodt napnak indult. Aisu is kezdi elhagyni az előre rohanós szokását. Egyre nyugodtabb és vissza fogottabb lett, mármint magához képest. Már  nem okoz olyan gyakran gondot és igyekszik viselkedni. Ma elég korán elindultunk. Elég régóta járunk a az utcákon. Az idő lassú folyásban halad, még is telik. Már egész jól kiismerem magam Aincrad utcáin. Az idő szép lassan telt és fel sem tűnt, hogy már delet ütött az óra. A főtéren jártunk már akkor tájt. Nem voltak olyan sokat arrafelé, viszont egy NPC csapatra lettem figyelmes. Mármint csak pillanatra néztem oda és tovább is szándékoztam menni. Bár ez a szándékom kudarcba fulladt. Ugyanis egy fiatal férfiú állta az utam. Hirtelen lépett elém a semmiből, nem igazán tudta mit szólni. Majd kérdés amit oda súgott. Meglepett, szintén nem tudtam mit reagálni rá. Majd kijelentette a csatlakozást és magával rántott.
-Hogy?...Ehh…
Szólni sem hagyott és már ott is voltam az NPC csapatnál. Ahogy láttam nem én voltam az egyetlen játékos. De nem tudtam rendesen szemügyre venni őket, ugyanis furcsa érzés tört rám mikor elengedett a férfiú aki oda ráncigált. Hírtelen sokkal könnyebbnek éreztem magam, mintha csak egy apró tollpihe lennék amit egy lenge szellő is felkap és elrepít. Nem is figyeltem semmire sem csak gyorsan belekapaszkodtam valaki karjába és szorosan fogtam olyan egy-két percen keresztül. Majd észbe kaptam és csak akkor tudatosult bennem mit is cselekedtem és akkor tűn fel igazán kibe is kapaszkodom. Mármint nem tudtam ki az, de egy férfi volt az és nem is NPC volt, bár ha az is lenne, még akkor is ugyanolyan kellemetlen lenne a helyzet. Gyorsan elengedtem az illetőt és hátra is ugrottam. Nem láttam sokat a férfiból csak vörös haját láttam mikor felpillantottam rá egy pillanatra, majd le is sütöttem a tekintetem zavaromban. Elvörösödve néztem a földet és tördeltem az ujjaim. Nem is tudtam mit kéne mondanom, hisz az ok ami miatt ez megtörtén…Nos kínos lenne elmondani miért tettem ezt valójában.
-Elnézését kérem…Csak kissé megszédültem…
Nem folytattam tovább, talán ez az ami a legközelebb állhat az előbbi érzésemhez és azt követő cselekvésem okának is megfelel magyarázat ként…

Pontok:

Egy hete itt van ebben a virtuális valóságban, de nehéz elszakítani a valóság láncait. Próbálja átérezni e világot, hogy sikeresen beilleszkedjen. Lehet talán attól fél, ha egyszer kijut innen, akkor örökre megváltozik a kinti élete. A szülei mindig ellenezték, amikor szerepjátékokkal játszott. Túlságosan szigorúak voltak vele, míg egy napon ki nem irtották belőle a gyermeki ént, a játékosságot. A helyét pedig azon szavakkal próbálták befoltozni, hogy meglátja, a szorgalmas tanulásnak meglesz az eredménye. Meglett, de a gyermeki énjét örökre elvesztette…

…Főtérre veti őt a sors, mikor a déli harangszót lehet hallani. Csupán a szokásos városi sétáját teljesíti, miközben Bendőre összpontosít. Mióta elvált Shu-tól, azóta a medvebocsával szorosabbá vált volna a kapcsolatuk. Jobban megérti az állatot, sőt állandó jelleggel beszél hozzá, mint jelenleg a helyszínre érkezésekor.
-Igen! Nagyon ügyes vagy, mindjárt kapsz jutalmat. – Benyúlt a hátizsákjába, aztán ad neki az állateledelből, ami össze van keverve földdel. Tán hajmeresztő látvány, hogy földet ad az állatnak. Nem sokáig lehetnek kettesben, mikor egy jóképű férfi odalép hozzájuk. A medve egy nagy nyeléssel leküldi az ennivalóját, aztán ráüvölt az idegenre.
-Nem Bendő! – Szól rá határozottan, aki némi morgás után odaheveredik a lábához, de szemeit végig tartja rajta. Látszik bármikor kész felpattanni a helyéről, hogy baj esetén közbeavatkozzon.
-Az a igazság, hogy nem akadt meg a szemem rajtuk. – Pár pillanat erejére odanéz rájuk, aztán vissza a Zorak nevezetűre. Mikor közelebb hajol hozzá, akkor Bendő közbelép. Egyszerűen ráordít medve hangján remélve, hogy rájön, neki szól a figyelmeztetés. Elgondolkozik a koboldok kincsén, ami jól hangzik. Nem volt alkalma ismeretlen területre lépni. Sokan vannak, ezért nem érheti baj, ráadásul újabb embereket ismerhet meg.
-Hát nem tudom. Ezt nem csak én döntöm el. – Ezzel kiközösítve mindenkit, a saját jelrendszerükkel megbeszéli medvéjével a helyzetet. Nem kapkodják el, ahogy Shu tanácsolta neki, meg persze Timidus. Öt perc heves beszélgetés után odafordul az elfhez.
-Csatlakozunk. – Jelenti be, aztán közelebb húzódnak a verbuválódott csapathoz. Illendőnek találta, hogy bemutatkozzon előttük. Előtte még jelzett az állatának, hogy ő szintén kövesse a példáját. Egy finom torokköszörüléssel hívja fel azok figyelmét, vagy szakítja félbe a társalgásukat.
-Sziasztok. A nevem Föld Úrnő, az oldalamon pedig Bendő. – Ezzel mindenki felé odanyújtja a kecses kacsóját, Bendő meg egyszerűen felemeli a jobb első tappancsát, aztán rövid hangot hallat. Az igazi nevét csak azoknak árulja el, akik kiérdemlik a bizalmát. Eddig csak Shu és Timidus büszkélkedhet ezzel. Megindul a csapat egyik fele, aztán vezetőnk buzdítására megindul a megadott irányba.

Föld Úrnő

Élet: 4 (20HP)
Fegyverkezelés: 2
Erő: 2
Irányítás: 3
Kitartás: 2
Gyorsaság: 1
Speciális képesség: 1
Páncél: (+2 – Kezdő ruha)

Bendő(Medve)

Élet: 4/2=2 (10HP)
Irányítás: 3
Kitartás: 2
Gyorsaság: 1
Speciális képesség: 1

Lassan kezdett gyülekezni a tömeg, és a végére már jó néhányan összegyűltünk. Azonban valamit észrevettem. Az egyik hölgyemény rám emelte a tekintetét, de amint észrevettem, már el is fordította. Én csak mosolyogtam egy kicsit. Nem ez az első alkalom, hogy valaki így reagál az indikátorom miatt. Általában nem hagynám szó nélkül, de küldetésre való tekintettel, egy kicsit finomabban kell eljárnom.
- Nyugodjon meg, kisasszony. - fordulok feléje - Nem kell félni, ez a piros színárnyalat a múltam része, de azóta megváltoztam. Remélem, hogy nem ijesztettem meg, ugye? - kérdezem vidáman. Nem lenne túl jó, hogyha összekapnék akár egy társammal is. A küldetés erejéig elviseljük egymást, utána pedig mehetünk az utunkra. Hiszen a játék is ennyiből áll. Amíg kijutunk, addig érdek barátságot kell kötnünk, hogy túl éljük. Mindenki így gondolja, még ha nem is említik soha. Aztán majd ha kijutunk, akkor egyből el lehet felejteni a benti ismerősöket. A gondolatmenetemből egy kar zökkentett ki, amelyik belém kapaszkodott. Egyből odakaptam a fejem, hogy ki rángat, és elámultam. Egy szépséges kisasszony volt, hófehér arccal. Nem láttam még nála gyönyörűbb teremtést. Aztán elmondta, hogy csak kicsit rosszul lett, azért kapaszkodott belém.
- Kisasszony, ebben az esetben állok rendelkezésére! Parancsoljon velem, kérem. - mondtam neki. Úgy éreztem magam, mint valami középkori lovag, aki esküt tesz a hercegnőnek, hogy ő mindent megtesz, csak kérnie kell. Ezután elindult a kis csapatunk.
- Hölgyem, ha megengedi... - nyújtottam a karom feléje. Ha elfogadja, akkor átkarolom, és úgy haladunk a csapattal. Mikor megálltunk, kissé meglepődtem azon, amit mondott a vezetőnk. Én jó stratégának érzem magam, de a többiek... talán nem fognak bízni bennem. De egy próbát megér.
- Szerintem akkor vitassuk meg a stratégiát. - mondom, és leheveredem a földre. Ha a többiek is követnek engem, akkor belekezdek. - Tehát a koboldokat kéne valahogy legyőznünk. Amondó vagyok, hogy nem muszáj legyőzni, legalább is megölni őket. Csak valahogy harcképtelenné kéne őket tenni. Utána már könnyebb dolgunk lehet a Koboldvezetővel is. Mit szóltok? - kérdezem őket. Remélem, hogy van olyan köztünk, akinek olyan képessége van, mert az nagyban könnyítené a dolgunk. Aztán felfigyelek a kiáltásra is, és egyből futok, hogy segítsek a bajbajutottakon. De odaérve már csak a dulakodásnak a nyomát látom. Minden részlet fontos lehet, így nem is nyúlok semmihez. Persze a többieket nem akadályozom meg, hiszen milyen ember lennék én akkor? Azonban a csákányhoz nyúlokhoz pedig a bokor szól. o.o Aztán kiderült,  hogy az egyik NJK volt az. Ő jobb nyomolvasó, mint én, így jól kikövetkeztette, hogy merre kell mennünk. De előtte még az ő társait is be kell várni. Gondolom másnak is van stratégiája, így még nem említem meg az ötletem. Vagy elmondja más, vagy mondanak más taktikát. Nekem mindkettő lehetőség jó, főleg azért,  mert az NJK-k talán nem bíznának bennem. Tehát csak várakoztam, hogy mi fog történni.

Elindultunk a kapu irányába, majd lassan de biztosan elhagytuk a várost. Sétálás közben a NJK társaink elkezdtek dúdolni, persze Zorak indította el jókedvűen. Egy tisztáson haladtunk el, nagyon furcsálltam, hogy nem támadtak meg minket, hiszen szinte mindenhol szoktak lenni szörnyek. Amikor elértük az erdő szélét akkor Zorak megállított minket.
- Rendben, ideje megbeszélni a kincs felkutatásának menetét. – jegyzi meg komoly arccal.
- Mint tudjátok a Koboldok kincsét már számtalan személy próbálta felkutatni sikertelenül, de… nekünk sikerülni fog, és hogy miért? – megáll egy pillanatra és végig néz rajtunk.
- Azért mert én tudom mi az, ami nekik nem volt, de nekünk mindenképp meglesz. Ez pedig nem más, mint a Koboldvezető. Mert hát ki más tudná az utat a kincsekhez, mint maguk a koboldok nem, de bár? -nézett megint végig rajtunk, mint ha várt volna valamire.
- Na, már most, a Koboldvezetőt nem lesz egyszerű elfogni, mivel számtalan másik kobold őrzi, úgyhogy szükség lesz egy tervre… és mivel mi nem vagyunk harcosok, na meg sokkal tapasztaltabbak is vagyunk… A ti feladatotok lesz, egy tervel előállni, rendben?-mondta Zorak.
-Rendben.-mondtam.
Nosza, akkor kezdjetek, neki mi pedig addig felderítjük a terepet és megkeressük a rejtekhelyüket. – azzal mind belépnek az erdei útra.
-Nos, az állataink megérzik ha valami közeledik, így könnyebben észrevesszük ha jön valami. Szerintem együtt kellene maradnunk. Így talán kicsit biztonságosabb, viszont ha nem is tudom mi lenne de ha nem is lesz rá szükség, de csinálhatnák kettő fős csapatot. Nekem ennél jobb ötletem nincsen. Sajnos nem tudok jó ötleteket mondani.-mondtam kicsit bizonytalanul, mert nem tudtam, hogy mennyire béna az ötletem.
Kb 10 perc elteltével egy kiáltást hallunk az erdőből. Gyorsan siettünk, mert lehetett tudni, hogy ez egy NJK hangja volt. Egy kis tisztásra értünk ahol láthatóan dulakodás folyt. Láthatóan dulakodtak mert letört faágak voltak a földön és széttaposott fű. Jól láthatóan elég sokan voltak a támadók, bár azt már nem tudni, hogy meg is ölték-e a férfit.A földön a férfi csákánya volt. Majdnem a csákányhoz értünk de gyorsan jött Zorak.
- Ez egy nyom. Lock sosem hagyná el a kedvenc csákányát. Nézzétek, a nyomok pont arra vezetnek, amerre a csákány nyele mutat, úgy néz ki megtalálta a koboldokat… bár nem a legszerencsésebben. – feleli szomorú arccal majd a zsebébe nyúlva egy sípot vesz elő és belefúj. - A többiek hamarosan itt lesznek, remélem sikerült egy tervet kieszelnetek, mert ha ide értek a koboldok után megyünk! Addig is pihenjetek és készüljetek fel!
-Rendben.-mondtam kicsit halkan.

Követik a Zorak nevezetű embert, aki nagyon jó kedéllyel indítja el őket a kalandba. Végignéz a társaságon, mikor megpillantja Harukát. Bocsánatkérően tekint felé, egyben biccent neki köszönésképpen. Nyugodtan haladnak, míg el nem érik az erdő szélét. Nem érez fáradtságot, sem kimerültséget, és ettől kissé furán érzi magát. Az első bejelentése tökéletes gondolat, hogy ki kell tervelniük az összes lehetséges menetet. Az A tervet és B tervet, ami egyben a kulcs ehhez a küldetéshez. Kissé furán csavarja a szavakat, ám ügyel arra, hogy ne látszódjon a vonakodása a beszéddel kapcsolatban. Mikor lelépnek, hogy átkutassák a helyet, akkor némán áll a helyén. Ő nem érez késztetést arra, hogy felnyalábolja a többieket, így valaki másnak kell bevállalnia. Nem kell sokat várnia, mert a férfi a nővel az oldalán magára vállalja a szervező szerepét. Kíváncsian hallgatja a beszédét, azonban kénytelen az elejénél megszólalni.
-Valóban? Ha egyszer egy mobot megütsz, akkor az addig nem hagyja abba a támadást, amíg leölöd. A kiütés olyan macerásnak hangzik. – Csóválja meg a fejét, aztán megerősítésképpen tovább ragozza.
-Mi sokkal többet veszíthetünk azzal, ha ennyire körülményesek leszünk. Egy életünk van, s nem hinném, hogy olyan könnyen el akarjátok dobni magatoktól. – Ám tovább nem tudja futtatni a gondolatot, mert kiáltást hallanak. A hang irányába siet a többiekkel együtt, ahol nyomokra bukkannak. Friss és tisztán látja maga előtt a tett helyszínét, amitől izgatottabbá válik. Nem csinál semmit, hanem várakozik. Megjelenik Zorak alakja, aki elkezdi hadarni a dolgokat.
-Pontosan arra mutat? – Vonja fel újra a szemöldökét, mert számára ez megint egy figyelmeztetés. Miért pontosan úgy van? Ha dulakodott, akkor képtelenség úgy elejteni a szerszámot, hogy utána érkezők megleljék. Síppal jelez a többieknek, aztán várniuk kell.
-A legjobb terv, ha együtt maradunk, mert akkor több esélye van arra, hogy túléljük. Ha szétszéledünk, akkor ezen esélyeink csökkennek.

...

Mi amíg tárgyaltuk a végleges tervet addig Zorak emberei megérkeztek. De nem hozzánk jönnek hanem kicsit arrébb mennek tőlünk és pusmogni kezdenek, de közben felváltva valaki mindig rajtunk tartja szemét. Miután abbahagyták a pusmogást Zorak mosollyal az arcán odajön hozzánk.
- Jól van. Mint újoncok jól teljesítettetek… és bár meglepő lesz számotokra, de a két részre oszlásnál maradunk, hogy meglephessük a bajkeverő emberrablókat. – feleli, és két társának int, akik a jelére oda sétálnak hozzá. - Berie és Jurg lesz a másik csapat első két tagja, a másik kettő pedig… – pásztáz végig minket a tekintetével.
- Te és te… induljatok arra, mi pedig erre megyünk, így két oldalról támadhatunk rájuk, amivel talán meglephetjük őket. – bök rá Desdemonára és Akibára és már indulna is mikor hirtelen megáll.
- És, helyesbítenék. A vezér egyáltalán nem erős, sőt ő a leggyengébb mind közül… az egyedüli, ami magasabbra emeli a társainál az intelligenciája. Így már érthető miért nem találja senki a kincset, nem de?-fejezi be végre Zorak a mondatát.
-Rendben.-mondtam nem a leghalhatóbban. Közben Inu telepatikusan vagy, hogy mondják de mivel úgy is tudunk kommunikálni, így megkérdezte, hogy muszáj e neki is jönnie. Természetesen azt válaszoltam neki, hogy igen. Még szerencse, hogy senki nem hallja.
Nem mentünk annyira sokat, a férfi int nekünk, hogy halkan osonjunk tovább. Mikor megálltunk akkor velünk maradt öt férfi köztük egy elf is egy hálót kezd el előkészíteni, míg minket támadásra kérnek fel. Lassan megyünk de hamarosan megláttunk egy koboldtábort ami úgy néz ki mint ha nem lenne senki ott. De amikor kicsit közelebb mentünk akkor négy kobold tűnt fel négy különböző irányból. Én annál a koboldnál maradtam amelyik egy KARDOT ÉS EGY KOSÁRLABDA ÁTMÉRŐJŰ PAJZSOT hord magával.
-Hajrá Inukami, ne kíméld!-mondtam Inu-nak.
-Természetesen!-mondta Inu.
A kobold támadni akart a kardjával de Inu visszalökte mert ki mást akart először kettőnk közül támadni?! Természetesen engem.
-Ha egy karcolást is ejtesz a társamon akkor rosszabb leszek mint a koboldkirály!-mondta dühösen.
-Köszönöm!-mondtam, közben kicsit hátrébb mentem mert csak Inu útjában vagyok. A kobold támadta Inu-t balról, de Inu elugrott jobbra ezzel kikerülve a támadást. Inu támadott és sikeresen sikerült megtámadnia a koboldot. A kobold nem tűnt annyira boldognak. A kobold megint támadott, de most nem Inu-t hanem megint velem próbálkozott de képességem segítségével át sétáltam a mögöttem álló fán. Közben Inu gyorsan odafutott és támadott hátulról a koboldra de a kobold gyorsan megvédte magát a pajzsával de a pajzs közben megrepedt, látszott, hogy nagyon dühösen támadott a koboldra.
-TE RONDA KOBOLD!!!-ordítottam a koboldnak.
Erre a kobold futni kezdett megint felém de amikor rám akart ugrani, de én inkább ahelyett, hogy hagytam volna, hogy rám ugorjon az elképzelésem szerint hátráltam ezzel átsétálva a fán, de a kobold annyira közel volt a fához, hogy a fának ugrott.
Nevettem egy kicsit aztán Inu a koboldra támadott és mivel a kobold ugye úgy tervezte, hogy nekem jön és nem a fának, így nagyon gyorsan futott. Ennek következtében még a földön volt a meglepetéstől. De ezt Inu kihasználva megtámadta a koboldot, ezzel legyőzve mert nem tudott védekezni.

Meghallgatja a többieket, hogy nekik mik az elképzeléseik, azonban csalódnia kell. Nincs itt szó semmilyen taktikáról vagy megbeszélésről, mert mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Feltűnik neki, hogy az elf és annak ismerősei összeállnak, majd valamiről beszélgetnek. Jó lenne tudni, hogy pontosan miről van szó, de a hallgatózás nem szép cselekedet. Tán öt perc telt el, mikor megpillantja a szőkeséget mosollyal közeledni.
~ Talán jó hírei vannak a számunkra. ~ Kivárja míg odaér hozzájuk, aztán nyitja az ajkai, hogy megszólaljon, ám az megelőzi. Az első szavak meglepik, hogy jól csinálták újoncként. Ráadásul olyan taktikát mond, hogy váljanak két részre. Eddig csak koboldokról volt szó, most meg már emberrablókról. Ez hirtelen nagyon új információ a számára, sőt Bendővel elkezd beszélni, hogy mi legyen ezután. Nem tudnak mást csinálni, mint elfogadni a helyzetet. Lelépni nem lenne értelme, mert akkor a többiek épségét veszélyeztetné, ami igen csak rosszul esne neki.
-Most akkor tulajdonképpen miért jöttünk? – Kissé össze vannak kutyulódva a dolgok, sőt egyáltalán nem érti, hogy a koboldok után miért emlegetnek emberrablókat. Nem kap választ, így megvonja a vállát és követi a többieket. Figyeli őket, hogy merre vezetik őket, mikor érkezik egy jelzés, hogy halkan menjenek tovább. Hamarosan megpillant egy kobold tábort, aminek látványától feszültebbé válik. A közelben kell lennie néhány koboldnak, akik nem hagyják őrizetlenül. Pillanatok műve az egész, mikor a lopakodónak cserkészik be. Hozzá áll a legközelebb a lándzsás kobold, így a kihívását elfogadva indul meg felé Bendővel az oldalán. Már az elején érzi, hogy nem lesz könnyű falat. Bendőt előre küldi, miközben bekapcsolja a speciális képességét. Nem tud a kobold közelébe férkőzni, így a Földtüske képességében bízik. Különböző módszereket próbálnak meg, ám mindegyik kudarccal végződik.
~ Eddig háromszor három sebzést tudtunk bevinni, míg Bendő egyszer sérült, addig ő kétszer. ~ Taktikát vált, hogy elkezdenek kobold körül szaladni, s medvéjének ugyanezt a taktikát mutatja. Nem tud olyan gyorsan forogni, hogy mindkettőnkre ideje legyen. Mivel ezzel a taktikával kezdeni tudnak valamit, így úgy tesz, hogy támadna és magára vállal egy sérülést. Addig a petje ott van és sebzi tovább a Koboldot. Felbomlik a szörny védelme, így váltott ütésekkel, meg a Földtüske segítségével sikeren megöljük. A végén csak annyit vesz észre, hogy a stamina csíkja elfogyott.
~ Sikeres győzelem, de nekem már csak 15 hp-m maradt, míg Bendőnek 7. Következőnél óvatosnak kell lennünk.~ Átadja magát az éber pihenésnek.

A kislány csak dadogott. Én pedig sóhajtottam. Már túl sokszor fordult elő olyan, hogy valaki remegő hangon szólt hozzám, így egyből felismertem, hogy hazudik. Persze, érthető, egy piritől félni kell, hiszen mindenkit lemészárol kegyetlenül, igaz? De akkor legalább vallja be, hogy fél. Nem hinném, hogy akármilyen befolyással lenne az, hogyha bevallja. De számomra mindegy is. Úgy látszik, a hölgyeményt is félti, akit elkaptam, és Dézinek szólította.
- Ah, tehát Dézi-nek hívnak? – kérdeztem a hölgytől. Remélem, hogy jobban lesz az úton, hiszen nem akarom, hogy véletlenül is meghaljon valaki a csapatból. A taktikus részhez úgy tűnik más taktikák is jöttek.
- Szép elgondolás, kislány. – mondtam Harukának. – Azonban nem tudhatjuk, hogy hányan vannak az ellenfeleink. Így lehet, hogy túlerőben lesznek a csapatokkal szemben. Azonban lehet, hogy később még jól jöhetnek ezek a kétfős csapatok. – mondtam, majd fordultam is Föld Úrnő felé.
- Kisasszony, én csak felajánlottam azt, hogy ne kelljen mindenáron leölni őket. Azonban igaza van, a mi életünk sokkal fontosabb, mint a moboké. – mondtam, majd felsóhajtott. Nem hinném, hogy annyira nehéz ellenfelek lennének, hogy bajba kerülne az életünk. De aztán ki tudja. Majd végül az utolsó taktikához is hozzászóltam.
- Igen-igen, az is lehet. Ez az egész csak a harcrendszertől függ. Hm-hm… Ez bizony okos gondolat, kisasszony. – mondtam Utahimének. Ezután pedig jött a kiabálás, és a várakozás. A többiekkel együtt ültem és vártam, hogy végre történjen valami. Nem sokára történt is, megjelent az összes kalandor, és elkezdtek pusmogni valamiről, amíg az egyik végig szemmel tartott minket.
- Nem tetszik ez nekem… - mondtam. De ki hallgatna egy piros indikátorosra? A végén még azt fogják hinni, hogy azért nem tetszik ez az egész, mivel meg akarom mindegyiküket ölni… Nevetséges! Az értelmetlen halált nem kedvelem. Vagy azért essen ki valaki a játékból, mivel rosszat tett, és utol érte a végzete egy igazságosztó formájában, vagy mivel legyőzte őt egy szörny. De azt, hogy valaki csak úgy hobbi szinten űzze a játékosok mészárlását… Az azért túltett minden határon. Zorak visszatért a gyűlésből, és már osztotta is a parancsokat. A szétválás dolog valahogy nem volt ínyemre. És főleg az, hogy a nem rég megismert hölgyeményt küldi el, egy másik hölggyel. Persze nem mintha nem bíznék benne, de szerintem én jobban tudnék vigyázni rá. Azonban így kellett lennie. Ezután a csonkított csapattal elindultunk a tábor felé, ahol aztán néhány kobold elénk is állt. Néhányan egyből támadásba lendültek, én azonban vártam kicsit. Nem tetszik ez az egész… A küldetésadók miért nem támadnak? Ahogy ki tudtam venni, egy hálót készítettek. Hm-hm… Vajon mire kell majd az? Nem éppen a bizalmamról voltam híres, így kissé kételkedtem, hogy a koboldok ellen használnák. Tehát félszemmel még rájuk is kell figyelnem. Közben megtámadtam azt a koboldot, amelyiknél egy méretes kétélű szablya volt, gondolván, hogy bizony a pajzsommal majd nem tud mit kezdeni. Neki ugrottam, és elkezdtem támadni. Azonban ő is visszatámadt, de a pajzsommal hárítottam. Azonban a páncélom hamar felmondta a szolgálatot. Így már csak az maradt, hogy egymás után sebeztük egymást. Én többet is hárítottam, míg az ellenfelem nem volt ilyen szerencsés, és végül 12 HP-m maradt. Nehéz csata volt. Ebből is látszik, hogy igencsak gyenge vagyok. De majd javítok rajta. Közben megint csak a küldetés NJK-in járt a fejem. Szerintem az lesz a legjobb, hogyha légi felderítést végzek Pegazussal.
- Felmegyek, megnézem, hogy még jönnek-e majd ellenfelek. – mondom, és már el is kiáltom magamat. – Pegazus!
Hirtelen az égből egy szárnyas paripa jön le, én pedig felülök a hátára, és felemelkedek a levegőbe.

//Nem tudom, hogy még jön-e majd ellenfél, de ha igen, akkor gondolom, majd előre fogom látni őket a levegőben //

//A 8 páncélomat elvesztettem a 10-ból és a 30 HP-m sértetlen//

A csata kimenetele nagyszerű volt, sőt, remek! Sőt, kiváló! Mindegyikünk könnyedén gyűrte le az ellent. Utahime kisasszony Pegazusra tett bókja őszintén szólva jól esett. Hálásan mosolyogtam rá, és biccentettem is egyet.
- Így van, gyönyörű teremtmény. – mondtam kissé elérzékenyülve és megpaskoltam szárnyas lovacskám nyakát, majd felültem. Sajnos az égből semmilyen jelét nem láttam sem ellenségnek, sem másnak. Vagy mégis? Kettő NPC valami nagyobb dolgot cipelt. Rögtön visszatértem a földre, ahogyan csak tudtam. Azonban Pegazust még nem küldtem el, hanem egy kérdést tettem fel Utahime kisasszonynak.
- Kisasszony, tud lovagolni? – kérdeztem meg. Remélem, hogy érteni fogja, hogy mire akarok kilyukadni. Közben pedig odalestem az NPC-kre is. Tehát ez lenne a koboldfőnök. Szebbnek képzeltem, de lehet, hogy csak rossz az ízlésem. Azonban a halott említésére leemeltem a kalapomat és a mellkasomhoz emeltem, és a fejem is lehajtottam. Egy NPC is érdemel annyi tisztességet, mint egy játékost. Vagy csak nekem más a hozzáállásom ehhez a dologhoz? Könnyen lehet. Sokszor mondták már, hogy fura egy fazon vagyok, így ez sem lenne meglepő. A kristályt pedig szerencsésen elkaptam.
- Köszönöm! – mondtam, és aktiváltam. Sec perc alatt visszatöltődött. Valami különleges kristály lehetett, vagy az is lehet, hogy én nem vagyok elég tájékozódott, de ezt eddig nem láttam. De csak a végeredmény a lényeg, a többi most nem fontos. Közben, mivel a koboldvezér túlságosan félti az irháját, inkább elvezetett minket a rejtekhelyhez. Gyáva. Egy igazi vezér nem félti életét, főleg, ha tudja, hogy a kincse és vagyona rossz kezekbe kerülhet. Mint a régi kapitányok, akik a hajóval együtt süllyedtek el. De úgy látszik, ő sem adja könnyen a kincsét, máris egy feladványt állít elénk. Az útközben pedig felfigyeltem valamire. Ezek az NPC-k már megint sutyorognak. Akkor sutyorogjunk mi is. Odafordultam Utahiméhez.
- Szerintem itt valami bűzlik. – mondtam, és fejemmel az előttünk haladó Zorak banda felé mutattam. – Még a két útitársunk sem tért vissza. Ez nagyon különös… - fejezem be a mondandómat, nehogy nagyobb feltűnést keltsek. Közben pedig újból megnézem a rejtvényt. Pofon egyszerű. De adjunk a többieknek is esélyt.
- No, ki tudja, mi a megfejtés? – nézek rá a lányokra. Sajna másik férfi nem jött velem, így eléggé el voltam nyomva nemek szintjén. Persze a kisasszonyok társasága sem zavaró, erről szó sincs! Sőt, talán jobb, hogy nem jött másik fiú, vagy férfi. Ki tudja, hogy mit le nem rendezett volna. A lányok legalább legtöbbször kedvesebbek. Reméljük, hogy most is így lesz.

A koboldok akik az utunkat állták szépen megsemmisítettük. Tantalosz repül az égen de nem ér vele semmit mert nem jön ellenfél. Viszont ámulatba ejtően szép volt. Egy kis idő után látom Zorakékat és egy koboldot hoznak ami egy hálóban van. Zorak mondta, hogy megdicsért minket és mondta, hogy nekik meg sikerült a főnöküket elfogni. Viszont sajnos már későn értek oda így nem tudták megmenteni társukat. Egy perc néma csenddel adóztunk elhunyt tárukért. Még mielőtt nekiláttunk volna a kincs keresésnek Zorak adott mindenkinek egy kék speciális kristályt. Megnéztem és ennek a kristálynak az a hatása, hogy visszaállítja a harcban elszenvedett károkat és ezzel együtt az élet is újra teljes lesz. Lehetett látni a koboldon, hogy félti az életét de ilyen helyzetekben ki nem féltené. Így hát vezetett minket a kincs felé. Sűrű erdő mélyén járunk ahol kitaposott úton haladunk. Nem kellemes ilyen úton járni de jobb mint ha nem is lenne út. Miközben megyünk az előttünk lévő férfiak pusmognak. Miközben pusmognak ismételten valaki félszemmel ránk néz néha. Amikor megálltunk akkor láttam, hogy egy nagyobbacska domb oldalába vésett de remekül láthatóan lezárt barlang előtt vagyunk.
- Nyoho, nyoho… pénzéhes fenevadak, ha kell, a kincsem innentől már nektek kell boldogulnotok…-mondta a kobold és innentől már nem válaszol ami kicsit nehezíti a dolgokat. Jobban megnézve a falon két sorban négy kézilabda méretű, négyzet alakú mélyedés van. A felső sorban a mélyedésekben pedig hat különös ábra és felette egy rövidke mondat aminek jelentése, hogy „Sorakozó!”. Hogy bejussunk meg kell fejtenünk ezt a rejtvényt. Nos, én teljes mértékben ha hülyének is néznek de nem értem mert nem is vagyok jó a rejtvényekben, másrészről meg én még még az életben ilyet nem láttam.
-Bocsi srácok de ha hülyének is néztek emiatt de nem tudom. Az életben nem láttam még ilyen írást!-mondtam kicsit szégyenkezve.

A tekintettem a földre szegeztem, nem tudtam mit tenni zavaromban. A férfi felajánlja a segítségét, de én már jól vagyok és már Aisu is visszakerült az oldalamra és elég szúrós tekintettel nézi az előttem álló férfit.
-U-ugyan. Erre semmi szükség már jól vagyok.
A gólem készenlétben, nem igazán értettem miért, addig amíg nem vettem észre a férfi feje felett a vörös indikátorát. Kicsit meghökkentem, de ennek ellenére semmi különösebb reakciót nem lehet leolvasni az arcomról a zavaromon kívül. Majd Utahime hangja ütötte meg a fülem.
-Persze, már jól vagyok. Csak kissé megszédültem az előbb.
Aztán a tekintetem ismét a férfira fordul, mikor az Utahimétől kapott becenevem ejti ki a száján. Igaz is még be sem mutatkoztam a társaságnak. Kettőt hátra lépve úgy fordulta, hogy mindenki lásson vagy legalább is igyekeztem úgy állni, hogy én feléjük tudja nézni.
-Elnézésetek kérném az eddig udvariatlanságom miatt. Eddig még be sem mutatkoztam. Én Desdemona vagyok a gólem pedig a társam Aisu.
Intéztem egy meghajlás a csapat felé, Aisu is szintén meghajolt a csapat felé követve a példám és mert neki különösképp tetszik ez a köszönési forma. Elindultunk kifelé a városból. A férfi akibe sikerült belebotlanom egész segítő kész, bár Aisunak nem tetszik a közelsége, de már szerencsére megtanulta, hogy nem szabad rögtön torokra menni csak mert egy apró tényező nem tetszik neki. Az igazat megvallva engem se nyugtat meg a jelenléte, már csak az indikátora színe miatt sem. Bár nem tudom miképp lett vörös, de eddig azokról akik hasonlóan ilyen színű indikátort birtokolnak nem sok jót hallottam eddig. Sőt az igazat megvallva semmi jót se hallottam velük kapcsolatban. De nem aggódom elég sokan vagyunk és Aisu is elég erős testőr szerepbe váltott.
-Már jobban vagyok uram. Nincs szükségem segítségre és ahogy láthatja a társam se szíveli magát túlzottan. De nem kell aggódni nem fogja megtámadni csak azon fog ügyködni, hogy kellő távolság legyen kettőnk között. Viszont, ha már önbe sikerült botlanom a nevét megtudhatnám az úrnak?
Lehet már bemutatkozott egyszer a csapatnak, de én jóval utána érkeztem és ha már tényleg sikerül benne kapaszkodót találnom esés közben akkor csak jó volna tudnom a nevét. Még, ha nem is túlzottan fogunk társalogni, szerintem Aisu addig van békességben míg biztos távolban tud tőle. Nem akarom, hogy bármely módozatba neki menjen a férfinak. Meglehet, hogy vörös az indikátora, de most egy csapatban kell dolgoznunk vele egy ideig. Bár számomra kissé furcsa ez a küldetés. Valami Koboldok kincsét kell felkutatni egy ilyen kaland nem nekem való és furcsa mód még is berángatott a kedves szervező a csapatba. Átléptük a város határát, magunk mögött hagyva a védett területet és kiértünk az erdőbe. A kis gólem gondosan figyelt arra, hogy közém és a lovag közé álljon és arra is figyelt, hogy ha esetlegesen támadni kell akkor rögtön reagálhasson és a támadás indításához a lehető legjobb pozícióban legyen. Tíz perce, hogy elhagytuk a várost, de máris bajba került valaki. Kiáltást lehetett hallani a csapat a hang forráshoz ment, de dulakodás nyomait találtuk csak. A háttérben figyeltem a többiek tanácskozását. Sok mindenhez nem értek, de ehhez végképp semmi szakértelmem sincs. A megbeszélés két fronton folyik. A küldetésben részvevő játékosok és az NPC-k között, így kívülről szemlélve furcsa ez a túlzott ketté osztottság. Nagyon rossz előérzetem van, valami itt már most nem stimmel, de inkább hallgatok lehet, hogy tévedek és nem akarok feleslegesen vészmadárt játszani. Hirtelen az egész küldetés vezetője ketté osztja a csapatot. Ez érdekes most kapta kel valakit és az ilyen esetek után nem tanácsos szét válni. De én még mindig nem értek az ilyesmihez, így csak biccentettem egyet és elindultam a csapat azon felével amelyikbe beosztottak. A rossz előérzetem valahogy nem akart múlni. De hangosan megosztani se tudom jelenhelyzet. Csak Aisu az akiben jelen helyzet teljes mértékben megbízhatok.
~Aisu. Valami nincs itt rendben. Legyél készen, úgy érzem valami váratlan fordulat fog történni.
~Rendben. Nekem is rossz érzésem van. Most még jobban, mint mikor az lovag volt a közelünkbe.
A rossz előérzetem nem tévedett. Az előttünk haladó két férfi, hirtelen ránk támadt. Majd egy-egy sárga indikátort lehetett látni fejük felett. De valami miatt a peteket nem vették figyelembe, bár ez jó is, így nekik egyszerűbb támadni. A gólem rögtön rohamot indított és támadást mért mind két ellenfélre, előbb a nagy darab fickóra, majd a nyurga alkot vette célba. Aisu már az első ütéseivel elég jelentős károkat okozott a két férfi életerő sávjában. Majd nyurga alak két kristály vett elő és felén hajította. Érdekes mód ez a csapás se érte a peteket, pedig ők nagyobb veszély jelentenek rájuk, mint a gazdik. A kristályuk magukba zártak minket és mozgás kétellené tett. Egy kristály börtönbe kerültem, de legalább Aisu kívül maradt, így ő még kitud segíteni a helyzetemből.
~Vigyáz, hogy ne nullázd le az életüket. Lehet csak ők tudnak kiengedni innen és nem tudjuk milyen következményekkel járna, ha lenulláznád őket.
~Rendben oda fogok figyelni.
A kis gólem a gyors megbeszélés után ismét támadott, arra figyelve, hogy nem nullázza le az ellenfelek életerejét. De mivel az egyik fickót egy ütéssel ütötte volna ki, így trükkösen cikázva két támadó között, elérte hogy a nagydarab fickó a nyurga alakot üsse meg véletlenségből. Persze így a gólemnek bekellet kapni a nyurga alak támadását, majd a cselét követően támadta a nagydarab fickót, így már mindkét „banditát” egy ütéssel képes kivégezni, de kivégzés helyett csak sarokba szorítja őket.
-Jobb lesz, ha elengedtek minket. Így nem tudom Aisut irányítani, nem tudom megjósolni, hogy mit akar tenni veletek. De ha elengedtek minket akkor arról tudok kezeskedni, hogy ne öljön meg titeket.
Fura volt ezeket mondanom, de itt nincs helye jópifizásnak vagy kedvességnek és tényleg nem tudom, hogy Aisu mire lenne képe azért, hogy engem biztonságban tudjon. A kis gólem elszedett a két fickótól két kötelet, majd eléjük dobta…
~Mond nekik, hogy kötözzék meg magukat és, hogy dobják el a fegyvereiket.
 Meglepet Aisu ezen lépése, de nem rossz ötlete támadt. Nem hadhatjuk futni ezt a kettőt és azt se kockáztathatjuk meg, hogy ismét megtámadjanak, lehet akkor már a peteket is elfognák.
-A kedves partnerem kívánsága az lenne, hogy kötözzék meg egymást és dobják el a fegyvereiket, lehetőleg minél messzebb.
A hangomban semmi élet, semmi érzelem és mindennemű érzelem eltűnt az arcomról is. Most nem szabad hibázni, ha már Aisu ilyen ügyes volt, akkor én se ronthatom el. Ezt követően jobb lesz vissza menni a többiekhez. Itt elég sok minden nincs rendben és ezt velük is közölnünk kéne és ezek után főleg.

//Des-nek lement a páncélja és 34 Hp-ja van, Aisu-nak 15 Hp-ja van. A banditáknak pedig: Berie 1 Hp, Jurg 6 Hp//

... [Utolsó figyelmeztetés, következő helyett már zárni fogom a küldetést.]