Re: Onsen

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 23 2015, 23:49

Belenéztem a szemébe és azt láttam, aminek ott kellett lennie, tényleg az üresség, egy kisírt porhüvely volt, ami egy végtelen, de mégis dobozba zárt sötét tengeren vergődött. Csodás lány, de az ami maradt belőle, akár lehetne egy áthúzott név is a halottak kastélyában. Micsoda.. inkább csak öleltem, tovább. Túl sok dolog egyszerre. Furcsa, hogy a veszteség, nem csak a hiánnyal jár, hanem egyszerre minden, üres és érzelmekkel teli tekintetetek váltják egymást, majd ahogy elmennek, üresség amíg jön egy újabb. Vajon, ha innen kiszállunk én is elmegyek, akár a többiek? Nem. Ha el is küld, nem fogok elmenni, maradok. Addig amíg erővel el nem küld. Beszívtam a gőzt lassan és kifújtam. Nem szóltam rá, talán volna mit, de azt üvöltésen kívül nem lehetne kiadni, egy fájdalmas üvöltésen kívül. Hisz minden hibás ebben, a holtak kastélya, a hely amit egy őrült tervezett és a megőrjített játékosok, akik ezt okozták! Ujjaim hegyével erőteljesebben fogtam rá, mintha attól félnék pixeleire hullik itt és most. Túl sok dolog egyszerre, igaza van, és így jobb ha tudja, miért is nem akarok ilyen lenni.
- Ahányszor eddig középpontba kerültem, valami mindig elromlott. Kifejezettel utálok sodródni, főleg amikor fejem fölött döntenek, de még mindig jobb.. sötétebb az átlagnál. Arra rájöttem sötétben járni nem szeretek, inkább a fényben, de ahhoz pedig gyenge vagyok - elhallgattam, hisz nem épp a hibáimra kíváncsi, hanem hogy ő hogyan fog ebből a helyzetből feltérdelni, majd felállni. Ujja hegyére pillantottam, háttérben keble alatt lágyan mozgott a vízfelszín. Igaza van, de megéri eldobni a biztonságot nyújtó homályt a fényre? Ő a fényben élt és még talán most is ott él, vagy ott akar élni. De talán nem lövök nagyon mellé, ha ez nem így van. Leengedett kezei után nyúltam és könnyedén belefontam ujjaim. Már ha hagyta a víz alatt - változtatni azon, ami vagy, nem sokat, de valamennyit kell. És nem a régi Mirikára, hisz ő mindig is túl.. kelekótya volt. Látványosan sodródott az árral - le tekintettem a víz felszínen túlra, és talán több magabiztosságot is sugároztam mosollyal, mint ami belém fér, de tágra nyitott szemekkel néztem rá - egy jövő, ahol a közös cél, amit kitűztek nekünk az kevés legyen és többet adjon, mint amit korábban adtak lehetőségeid. Ezzel nem azt mondom, homlok egyenest felejtsd el, ami eddig történt. Arra építsd fel az új várad - mondtam vállaira pillantva, majd szemébe nézve.

by **Mirika** Pént. Jún. 26 2015, 11:13

Éreztem, hogy az ujjai nagyobb erővel préselődtek a bőrömnek. Furcsa volt, mert minden rezdülését éreztem. Nem azért volt, mert öleltük egymást, akkor máskor is észrevettem volna az ilyesmit. Persze utoljára Anattal voltam így. Talán azért éreztem, mert most is rá gondoltam, és elhittem, hogy aki a karjában tart, az ő. Ami igazából tök hülyeség, mert tisztában voltam vele, hogy Yuichi ölelget és próbál vigasztalni. Hát, felemás sikerrel. Igazából vigasztalásra nem volt már szükségem, sokkal inkább iránymutatásra. Vagy csak szimplán valamire, amivel legalább egy kis időre elfelejthetem a nyomorúságomat. Valahogy sokkal könnyebb volt, amikor Kotát veszítettem el. Vele előtte szakítottunk, azután volt az, amikor Rennel is összegabalyodtam, és akkor ismertem meg Yuichit. Amikor a hír ért, akkor meg már együtt voltam Anattal. Lényegében egymást vigasztaltuk, hiszen ő ugyanígy volt Vio-channal. Most viszont nem maradt semmi és senki, akire vagy amire támaszkodhatnék. Pedig jelentkező volt rá. Atoru is próbálkozott, most meg itt volt Yuichi, csak... nem tudom. Nem éreztem velük kapcsolatban ugyanazt, a feltétlen bizalmat. Mondjuk ezzel a sráccal szemben nehezen is érezhettem volna bármi ilyesmit Rolling Eyes

- És amikor sodródsz a homályban, akkor nem romlik el semmi? Ez ostoba kifogás - jegyeztem meg. Elég volt arra gondolni, hogy mi lett a magánéletével, hány lány miatt kell rosszul éreznie magát. Szóval hülyeség volt, rossz dolgok mindig történnek. Meg jók is. Akármilyen hozzáállással.
- Mi lányok jobban szeretjük, ha egy pasi határozott és a kezébe veszi a sorsát - tettem hozzá. Igazából ez már az elrejtett utalás volt, hogy ÉN szeretem ezt. Idegesített, hogy a pillantása a szemem és a cicim között ingázott. Hatszázadik alkalom volt, hogy felizgult rám, és mindig talált valami kifogást: közbeszólt a pincér, mással találkozott, mardosta a bűntudat, most meg biztos a vacak állapotom miatt hazudott. Ja, hazudott. Nem volt őszinte. Most is, miután összefűzte az ujjainkat, belefogott valami idióta filozofálgatásba, aminek a felét se értettem. Nem is vágom, mit értett azon, hogy kelekótya voltam. Meg hogy sodródtam az árral. Egyáltalán melyik régi Mirikára gondolt?
- Aha... és... te milyennek szeretnél látni? Mi az, amin szerinted változtatnom kéne? - kérdeztem, közben pedig kiszabadítottam a kezeimet, és megfordultam. Háttal dőltem neki. Így talán... jobban kézre esek neki. Hátha így őszintébb lesz.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Jún. 26 2015, 13:52

Periférián, sokkal másabb. Lehet, nem ismeri ezt annyira. Sokkal kevesebb az elvárás, és úgy minden. De attól elromlanak dolgok, a játékosok ugyan-úgy egymást ölik, amit csak a sötétből tudok megakadályozni, nyíltan kiállni a játékos ölőkkel szemben, egyenlő.. a halálával. De egyben kifogás, igen. Ha korábban ment egy másik ilyen világban, miért ne működhetne itt is? Max nem verem nagy dobra, hogy hadjárat indult ellenük és a bossok ellen. Kicsiben kezdem, és aztán maximum növekszik ez, vagy sem. Az ez utáni rész meg abszolút nem hiányzott. Kissé elkomorodtam, és félre is fordítottam arcom. Ugyan a víz melege továbbra is kellemes volt, de hirtelen olyan hideg rázott ki, amit régóta nem éreztem. Bár nem kételkedhetem szavában és amúgy is túl sokáig húztam el ezt. Jövőben vállalok parancsnoki poszt vitelét. Ha viszont kilépek a katona posztból és szólóra fókuszált életemből, akkor.. kit érdekel!
- Boldognak, és mondjuk.. – teljesen jó amikor kitudom kapcsolni az agyam beszéd közben, és a pillanatok törtrésze alatt letudok futtatni megannyi szálat. Sőt, minden szál ugyan oda vezet, ez miért van. Mit akarok tőle, azon kívül, hogy ágyba vigyem? Miért csak ez fut be minden szálon? Hisz ez nem igaz. Ideje tennem és újra elveszítenem mindent, hogy újra felépítsek mindent? Ujjaim és kezem magától cselekedett, ahogy körbefonta kebleit. Tenyerem végig simított egészen combjáig a vízben és combjait ellentétes irányba indítottam meg, ha nagyon nem ellenkezett. – először is a magányod betölteni valamivel – súgtam és csókoltam meg füle tövét. Abban a pillanatban nem visszakoztam tovább. Kellene kérnem? Nem, elveszem a felkínáltat. Pozícióváltása, a gőz és maga hely talán kellett volna, de mind ellenállhatatlan volt. Az a megannyi rejtély, ami övezi. Ismert és ismeretlen pontjai, mozdulatai, mind kiélesítette érzékeim, fürödtem a tettlegességig fajult sóvárgásban, ahogy nem állt ellen eléggé s kényelembe helyezhette magát, a víz alatt szembe fordítottam magammal szembe.

by **Mirika** Pént. Jún. 26 2015, 14:49

Szükségem volt rá, hogy megtegye. Egyszerűen tudni akartam, hogy milyen érzelmeket vált ki belőlem Yuichi, ha hozzám ér. Nem dacból, vagy nem azért, mert kiprovokáltam, hanem azért, mert enged a vágyainak. Jó, nem mondom, hogy most nem segítettem rá, de ezek az apró jelek, utalások nem számítottak. Ezek mindig benne voltak a pakliban, minden flörtnek részei voltak. Eddig mindig a képébe toltam a dekoltázsomat, vagy arra játszottam, hogy ha nem akar nyuszi maradni, akkor megteszi. Most nem, most a kezébe adtam a gyeplőt.
Becsuktam a szemem. Kellemes bizsergés járta át a testem, ahogy kezei közé zárta a melleimet, ahogy végigsimított ujjaival a combjaimon. Ahogy az ajkai hozzáértek a fülem tövéhez. Libabőrös lettem és egy apró, halk sóhaj szökött ki az ajkaim között. Ez a néhány pillanat döntő volt, és bár jól reagáltam, azért a kétségek bennem maradtak. Nem csak azért esik jól, mert érzelmileg kiszolgáltatott voltam? Vajon hetek múlva, ha ezen az időszakon már túl estem, hogy reagálnék? Mondjuk ez hülye kérdés volt. Yuichi vonzó pasi volt, ezelőtt én is vágytam őrá, nem csak ő énrám. Nem, a kérdés inkább az volt, hogy megtehetem-e Anattal azt, hogy ágyba bújok egy másik fiúval. Engedjem el a múltat... lehet Yuichi is pont azt csinálta, mint én, puhított, hogy elfogadjam a közeledését. De ő nem volt ilyen fondorlatos bugyivadász.
- Én attól félek... hogy ha betöltöd a magányom... akkor utána már nem foglak érdekelni - szólaltam meg vontatottan. Igen, azt hiszem csak ettől féltem, hogy ha most odaadom magam neki, akkor elveszti az érdeklődését irántam. Hogy csak egyéjszakás kaland leszek, aztán más szoknya után fog futni megint, és nem lesz támaszom se. Azt már most tudtam, hogy szerelmes nem vagyok. Nem is lehettem, az én szívemet még mindig Nacchan foglalta el. Viszont egy baráti szexkapcsi nem hangzott rosszul. Azzal biztosan el tudtam volna terelni a figyelmemet, és egy kicsit jól érezni magam. Remélem... Szóval odabújtam a fiúhoz, de egyelőre háttal akartam neki maradni. Most azt hiszem nem tudtam volna ránézni. Én magam se tudtam, milyen érzelmek játszanak az arcomon, ő meg végképp nem láthatja.

by **Chakna** Szer. Jún. 21 2017, 22:08

//Kiwi//
A céhgyűlés után hivatalosan is tagja lettem a céhnek… De álmomban sem hittem volna, hogy erre ilyen módon fog sor kerülni… A céh környékén napokig nem láttak, mert valamivel le kellett kötnöm magam. Elkezdtem felkészülni rá, hogy átköltözzek a 10. szintre, ami azt jelentette, hogy az első szinten sorra jártam a helyeket, amik közel állnak a szívemhez. És nagyobb részben azt, hogy tüzetesebben elkezdtem felfedezni a tizedik szintet.
Éppen ezt csinálom akkor is, amikor üzenetem jön. Kiwitől. Az első gondolatom az, hogy biztosan aggódik, amiért azóta nem jártam a céhnél…
Erre készülve nyitom meg az üzenetet… Ami éppen emiatt mellbevág. Pozitív értelemben.

Kiwi írta:Szia Chakna,
Legutóbb túl gyorsan szakadt félbe a beszélgetésünk, amit szeretnék folytatni, ha volna hozzá kedved elmehetnénk a piacra, vagy csak kikapcsolódni a mezőre, esetleg ha a vizet szereted az onsenba, de hajókázni is tudunk. Te választasz.

Tudtam Kiwiről, hogy kedves és gondoskodó… Mégis meglepett, hogy eszébe jutottam, és kárpótolni szeretne a hirtelen félbeszakadt beszélgetés miatt… Melegség töltött el miatta. Hihetetlen jó érzés, hogy vannak barátaim. Ha valaki most meglát, akkor letörölhetetlen, széles mosolyt látna az arcomon. Néhány pillanatig gondolkodom, utána pötyögöm a választ.

Chakna írta:Szia Kiwi.
Mit szólnál az onsenhez, Tolbanában? Ha neked megfelel, akkor találkozzunk ott úgy… Egy óra múlva?

Én pedig futok a jó kis szállásomra, ahol már vannak nyomai életnek: Sei is megfordult itt néha, egyre gyakrabban. Láthatóan kezd az életembe visszatérni a harmónia. Egyetlen fürdőruhám van, azt dobom be gyorsan az inventorymba, és miután még egy-két szükséges folgot (mint fürdőköpeny, és mégegy törölköző) beszereztem, már indultam is az onsenbe, Kiwivel találkozni.

by **Kiwi** Pént. Jún. 23 2017, 08:56

Az üzenetet amit vártam, pár percen belül meg is kaptam. Nem maradt csak egy órám, nagyjából, lényegében még annyi sem, de öntésre jutottam. Vagyis inkább egy próbára. A tükör előtt épp olyan furcsa volt ismét a régi, valós önmagamat látni, mint ahogy meg kellett szoknom a szokatlan színválasztásomat is. Talán szerepet játszottam eddig és ez segédkezett benne, de nem... nem hiszem. Keresem önmagam, és nem gondolom, hogy a külsőm adná meg majd a választ, de ráuntam az addigira és újítani akartam. Talán változni? Talán igazinak lenni... Valószínű csak egy hóbort volt, vagy talán ez az most, de megyek az intuícióim után, valamint amúgy sem akarom, hogy egy-két ember felismerjen. Nem félelemből, ez csupán játék. Próbálkozások sora.

Megírtam a választ, hogy rendben ott leszek, de csupán ennnyit, nem írtam hogy bent várom, kint várom.. Bár eszem ágában sincs megbántani, és nem is szeretném ha rosszul érezné magát, lényegében ez meg sem fordult akkor a fejemben, így mindent a kigondoltak alapján csináltam. Idő előtt érkeztem, sőt, bele is vetettem magam a vízbe. A hajam felkötve a fejem tetején egy kontyba, és hiába szokás az onsenekben meztelenül fürödni, én képtelen lettem volna rá, így egy piros-fehér csíkos fürdőruha is volt rajtam, olyasmi amit Tachi is láthatott már.

Csendben vártam és ha esetleg be is jött, igyekeztem csupán egy pillantást, egy biccentést megejteni ahogy az idegeneknek illik. Kíváncsi voltam felismer-e, és ő volt az egyik alanyom. A térképen ugyan láthatta, hogy itt vagyok, de kíváncsi voltam a reakciójára is. Teszik-e vagy sem, mikor tűnik fel neki... leborotválom a fejem, ha rögtön felismer. ><" De, azért csak nem... A víz tükrébe figyeltem az arcát, és minden idegemmel szinte arra koncentráltam és hogy ne nevessem el magam.

by **Chakna** Pént. Jún. 23 2017, 09:46

Már menet kö6ben jött az üzenet Kiwitől, hogy rendben… Eddig is lelkesedtem, a megerősítés pedig csak fokozta ezt…Egészen odáig, hogy el is felejtettem, hogy nem beszéltük meg pontosan, hogy az Onsen előtt, vagy odabent találkozunk… Néhány perccel a megbeszélt idő előtt érkezem meg a bejárathoz, és kissé tanácstalanul figyelem a jövő-menő embereket… Keresem a már-már megszokott zöldes fürtöket… Hiába… Amikor már 5 perc eltelt, és Kiwi még mindig nem érkezett meg, úgy döntök, hogy odabent is megnézem.
Az öltözőben magamra veszem a visszafogott, szép virággal díszített, fekete fürdőruhámat, magamra tekerem az ibolyaszínű törölközőt, feltűzöm szépen a hajamat (well… idebent gyorsan megy) aztán belépek a fürdőbe. Hát… kicsit sokan vannak, de még elviselhető…Először a szokásos zöldet keresem, de nem találom… Ezek szerint még nem ért ide… Azért mégegyszer végignézek a fürdőzőkön, hátha valami elkerülte a figyelmemet… Valahol félúton megakad a szemem egy ismerős arcon… Elsőre átsiklok rajta… De hamar visszatér a tekintetem… Na álljunk csak meg… Ez a haj nem a megszokott… de az arca, és a tekintete… Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez ő… Kicsit a látás is rásegít a dologra, hogy észrevegyem: Figyeli a reakciómat. Kicsit megerőltetem magam, hogy ne mosolyodjak el… Ha ügyes, az előbb észrevette, hogy felismertem, most viszont már nem kehet észrevenni. Anélkül, hogy köszönnék,vagy jeleznék neki, igyekszem elvegyülni a tömegben, hogy szem elől tévesszen, és átsétálni mögé, hogy onnan csobbanjak mellé a vízbe. Ha sikerült, akkor elméletileg csak akkor talál meg megint, amikor mellé érek, és megszólalok.
- Szia - mosolygok rá szélesen - Nagyon jól nézel ki… - hagyom befejezetlenül a mondatot… Kicsit puhatolózok, hogy tabu-e a váltás miértje…

by **Kiwi** Hétf. Jún. 26 2017, 18:43

Türelmesen vártam, ejtőztem, áztattam a bőröm, ameddig ideért. Kisebb tömeg volt, azóta jöttek páran de mindenki kényelmesen a maga, vagy a maguk távlatába húzódzkodott. Minden újra felfigyeltem, míg végül megérkezett. Ahogy, rápillantottam már el is fordítottam a fejem tőle. Nem gonoszkodásból, csupán játékból. Úgy voltam vele, ha már idáig eljött és nem talál, úgy lesz vele, hogy majd itt megvár. A lábai léptét még láttam egy pillanatra, majd mivel nem akartam felé kapkodni a tekintetem, amikor mégis úgy éreztem, hogy rápillanthatok, hiába kerestem. Körbepillantottam, járt a fejem jobbra, balra, majd kissé értetlen arccal meredtem magam elé, és már vállat is vontam, megmagyarázva magamnak... "Biztos mivel annyira vártam, összetévesztetem valakivel, aki hasonlít rá." Pár arcot is megfigyeltem a vízben, feleslegesen. Meg azt láttam volna, ha bele merészkedik. Így meglepetésként ért, hogy valaki épp mellettem csobbant a vízbe. Az arcomat teljesen eláztatva. Kényszeresen próbáltam kitörölni a szememből a vizet, pánikot ugyan nem kapok... de rühellem, ha csípi még ha nem is fáj, vagy ha nem látok. Szóval jobb híján a nyirkos kezemmel próbáltam szárazra törölni a szememet. Rolling Eyes

Végül a közelembe ért és megszólított.
- Hali, ez most bosszú volt? - Kérdezek vissza, de érezhetően poénra vett hangsúllyal.
- Köszönöm, de akkor ezek szerint könnyen felismerhető vagyok... - Megjátszott csalódás, ami legbelül annyira nem is volt megjátszva... Mivel nem kérdezett rá, így nem álltam, neki magyarázkodni az okoknak, indokoknak.
- Húzódjunk el oda, ott le is tudunk ülni. - Mutattam tőlünk kissé jobbra, pár méterre. Majd meg is indultam, ha belement.

by **Chakna** Szer. Jún. 28 2017, 19:25

Majdnem tökéletesen sikerül a tervem…Kiwi elveszít a tömegben, és látva hogy a fejét forgatja, és keres már teljesen biztos vagyok benne, hogy ő az. Mögé is sikerül osonnom anélkül, hogy újra megtalálna. Csak amikor szépen finoman, szinte hangtalanul mellé akartam csuszanni a vízbe, egy picit megcsúszom, így egy elég nagy csobbanás lesz a dologból…
- Ne haragudj… - kérek elnézést az üdvözlés után - Nem egészen így terveztem… - na, a kuncoghatnékot viszont nehezen tudom eltűntetni a hangomból… De igyekszem, mert nem rajta nevetnék, hanem inkább magamon…
- Könnyen? - lepődöm meg a csalódottságán - Ugye tudod, hogy háromszor kellett alaposan megnézzelek, mire felmerült bennem a gyanú, hogy te vagy az? - kérdezek én is. Úgy tűnik nem tabu a téma, úgyhogy rákérdezek, miután bólintottam a javaslatra, hogy arrébb húzódjunk.
- Egyébként… öhm… Miért ez a hirtelen változás? - azért nem könnyű kibökni a kérdést, mert attól, hogy nem tabu, még elég személyes lehet…
A víz közben valami hihetetlen jó érzés… Szeretek ilyen meleg napokon vízben ücsörögni…
- Tudod… - kezdek neki egy másik témának, amivel remélem elindítani a beszélgetésünket - Annyira hálás vagyok, hogy együtt maradt a céh… Valószínűleg megint magam alá kerültem volna nélkületek… - Tényleg hálás vagyok, és ezért vagyok teljesen őszinte vele. Nem csak most, de általában is, a céhgyűlés óta mindenképpen. És nyitottabb is valamivel, mint korábban… Úgy érzem, van kikkel megosztanom az ilyen gondolataimat, és félelmeimet. Otthonomnak kezdem érezni a céhet, és valami családfélének a többieket...

by **Kiwi** Csüt. Jún. 29 2017, 18:55

Megpróbáltam szárazta törölgetni a szemeim, az arcom. Amikor elnézést kért, csak egy kedves mosollyal jelzem, hogy nincs gond, én is csak vicceltem.
- Elhiszem. - Hisz láttam, ahogy megcsúszott és bizony odakint, csúnyán fel is horzsolta volna a combját, vagy ahol megütötte. Majd megkérdeztem, ami érdekelt. A választ nem hittem el teljesen, mivel nem csalafintán tettem fel a kérdést, számíthat arra, hogy ezt a választ várom és illemből megadja. Így nem nyugodtam meg teljesen, főleg... ha tényleg elidőzött, nekem is ki kellett volna szúrjam őt, és találkozni kellett volna a pillantásunknak, ami épp csak futólag jött össze, hisz amint megtörtént a "rezonancia" én azonnal el is fordítottam a fejem. A kérdése nem lepett meg, számítottam rá.
- Időről időre szeretek picit átalakulni. - Mosolyodtam el, azt pedig megtartottam magamnak, hogy ez az eredeti külsőm, változtatások nélkül.
- Na ugye, hogy van stílusérzékem? - Kérdeztem meg csilingelő hangon, miután az utóbbi időben olyan sokan leszóltak, az öltözködésem és fiússágom miatt, az utóbbit én amúgy nem érzékeltem... De, ugye mindenki másképp látja magát, főleg hogy nekem az akkori megjelenésem is nagy lépés volt, nem úgy... mint ahogy most kinézek. Odakint is ilyen volt a hajam, csak vörös, régebben rövidebb, de a szoknya nem az én világom volt, sokáig.
Elindultunk ahhoz a helyhez amit épp kinéztünk, tőlünk jobbra is megindult három lány arrafelé és ugyan nem gyorsítottam, de reméltem... hogy nem oda akarnak leülni. Végül, úgy látszott nem. Majd előkerült a céh, ha nem ő, akkor én hoztam volna fel.
- Örülök, én is hálás vagyok nektek, hogy így krízis helyzetben is csatlakoztatok. - Ejtek meg felé egy szomorúsággal kevert biztató mosolyt. Szomorú voltam, azt hiszem csak utólag mertem elhinni, hogy ez tényleg megtörtént, addig csak homokba dugott fejjel vártam... hogy valaki megszólaljon.
- Ez kedves, ti is sokat segítetek a jelenlétetekkel nekünk. - Igazat mondott, éreztem és tényleg megmelegítette a szívem, bár ahogy ez bekövetkezett, igyekeztem "eldobozolni", hogy ne éljem bele magam és ne érhessen ismét csalódás.
- Mikor szeretnél beköltözni? Ha van bármi, amiben segíthetek, bútorok és hasonlók, tudom mit hol lehet jó áron beszerezni. - Biztattam, bár nem volt egyértelmű, hogy tényleg beköltözik-e. A medence széléhez érve leültünk, kezdtem kipirulni a meleg víztől, mivel én kicsivel több ideje benne vagyok mint ő. Most féltem attól, hogy bekövetkezik majd, az a... híres kínos csönd. Nem tudtam mit mondjak, pedig én hívtam el, valamint éreztem, hogy tartani kell a kapcsolatot. Én bele sem merek gondolni.... sőt, el sem fogadtam annak a lehetőségét, hogy ne maradjunk együtt...

by **Chakna** Hétf. Júl. 03 2017, 20:53

Szerencsére nem kell sokáig magyarázkodnom a félresikerült meglepetés miatt… Úgy látszik nem sértődött meg miatta… Szerencsére, mert a legutolsó amit akartam a kis tréfámmal, hogy megbántsam Kiwit... Inkább leugranék az egyik szint széléről...
Ha figyel, láthatja rajtam, hogy őszinte voltam, amikor azt mondtam nem volt könnyű felismernem. Mást valószínűleg rögtön kiszúrtam volna…
Én is elmosolyodom a válaszára, és a stílusérzék említésére pedig majdnem el is nevetem magam.
- Ki mondta neked, hogy nincs? - kérdezem, és a tekintetem nevet - Ritkán látni olyan egyedi jelenséget, mint te, de épp emiatt leszel nagyon is stílusos - fejtem ki röviden a véleményemet, részben azért, hogy ne higgye, hogy udvariaskodom.
Látom rajta, hogy ő sem dolgozta még fel teljesen a történteket… épp olyan szomorkás a mosolya, mint az enyém…
- Örülök, hogyha a jelenlétünk segítséget jelentett - mosolygok rá, bár kissé erőtlenül.
Kicsit váratlanul ér, hogy a költözésről kérdez. Még nem készültem fel rá lelkileg, hogy a céhházban éljek a céhgyűlés után… De valahogy… maga a kérdés, és hogy felajánlja a segítségét… Megadja azt a lökést, ami az elhatározáshoz kell… Csendben voltam, de csak pár pillanatig, a megilletődöttségtől.
- Nem tudom még pontosan, de napok kérdése. Sok cuccom igazából nincs, és még nem is nagyon gondolkodtam a szobám berendezésén… Segítenél kitalálni, milyen legyen? - Annyit már tudok róla, hogy kreatív, és úgy érzem jól jönne a segítsége Smile

by **Kiwi** Szer. Júl. 05 2017, 07:29

Ezen nem is lett volna miért megsértődni, és az efféle leugrok a "szint széléről" kifejezésekkel vigyázz. Figyelni figyeltem, de amikor bukta egy terv, azt jelenti, hogy mégsem tökéletes. Persze, nem az volt a szándékom, hogy egyáltalán ne ismerj fel, hisz az olyan hülyén venné ki magát, és lényegében értelmetlen is lett volna, bár eljátszottam a gondolattal, hogy végül rám írsz, ha esetleg nem találsz, vagy megnézed szimplán a térképet, hisz a céhtagok tartózkodási helyét jelöli. Innen tudtam én is, hogy erre felé jársz már. De nem fogok ezen a témán pattogni, tudomásul vettem és elfogadtam. Valójában nem is akartam teljesen felismerhetetlen lenni, de mégis... egy picit szakítani akartam magammal. Amikor poénból rátértem, a stílusérzékre, kifejezetten jól esett a megjegyzése, egy pillanatra zavarba is jöttem, mert nem ezt vártam, de ezt talán észre sem vette, hisz leginkább arról volt szó, hogy folt esett a fejben megírt forgatókönyvben. Igen, szoktam ilyet, fejben elbeszélgetek magammal, mintha az a másik volna, érdekes kis viták születnek, miközben a valóságban gyakran történik meg másképp, vagy mire vitára kerülne a sor, úgy érzem én már kiadtam a magam részét.
- Miért is volnék egyedi? - Kérdeztem vigyorogva, szeretem így megfogni az embereket, ilyenkor derül ki, mennyire is hajlamosak azt mondani, amit a másik hallani szeretne. Kötözködős és kétkedő természetem van, és nehezen is fogadom a kritikát, akár a pozitívat akár a negatívat. Tudom jól, ilyenkor csak egy köszönöm-öt illene mondanom, de az illem efféle fajtáját nem nekem találták ki. De válaszolok a kérdésére én is.
- Jun mondta, hogy ki kellene tegyem őket... jobban... Meg két srác is, az egyik szerint fiús vagyok, a másik pedig... csak öltöztető fétises, valószínű. - Húztam fel az orrom érezhetően játékosan, hogy okkal élek a negatív kritikákkal.
- De ne érts félre, nem ezek miatt változtattam magamon. - Kezdtem el szabadkozni, hisz... én is félre érteném, ha ezt és így hallanám.
- Nem fogom sem kitenni őket, és a minit és magassarkút sem épp nekem találták ki. - Ohh, csak úgy dől belőlem a szó, pedig aggódtam, hogy nem fog. Ilyenkor gondolkodok el ezen az introvertált, extrovertált dolgon, hisz nem igazán tudom hová tenni magam, nagyon középértéken helyezkedhetek el. Pedig bizonyított biológiai tényen alapszik, bizonyított. Majd szóbakerűt a céh is, igazság szerint én is felhoztam volna, még ha picit fájó is, jelenleg ez a téma. A mondatát egy hálás mosollyal jutalmaznám, és ha megmerném, most meg is ölelném. A késztetés meg van bennem, de olyan furcsa érzés, amivel nem tudom mit kezdjek, feszengek tőle és félek ez érződne, valamint... Attól is tartok, hogy hülyének, vagy gyengének nézne. Egyiknek sem akarok látszani, bár szeretném legyűrni ezeket a korlátokat, egyszerűen viszolygok attól, hogy megtegyem, vagy hogy én kezdeményezzek. Ilyenkor irigylem azokat, akiknek ez könnyen megy, bár... elgondolkodok azon is, hogy ezek szerint nekik nem jelent sokat, vagy én ruházom fel ezt a gesztust többel mint kellene. Erőtlen volt a mosolya és talán ezért is kellene közvetlenebbnek lennem, de félek... hogy elrontok valamit.
Amikor felhoztam a céhbeköltözés lehetőségét, elhallgatott, ekkor villant be, hogy valószínűleg korai volt még, vagy... talán nem is akarna beköltözni, és most ennek köszönhetően, rákényszerítve érezheti magát. Mire visszakoznék, szóra nyitotta a száját.
- Persze, szívesen. De, nem kell kapkodni, csak mint ötlet hoztam fel, vagyis.... mint lehetőség, mert még ez nem került szóba. - Végül, talán csak helyretettem a dolgokat, még ha ügyetlenül is. Viszont ezt a témát részemről szüneteltettem, csakis akkor foglalkoztam vele, ha ő jelezte rá az igényét.
- Amúgy... nem sok mindent tudok rólad. De, amikor beszélgettünk is meg akartam kérdezni. Nem zavart, hogy nem mentél továbbtanulni? Nem, hiszem hogy probléma lenne a képességeddel. - Persze, derengett valami, olyasmi, hogy valakinek a ráhatásával, de nem voltam ebben biztos, ha így volt, valószínű szóba kerül.

by **Chakna** Szer. Júl. 05 2017, 23:06

Hála Istennek hamar letudtuk az első kicsit ingatagabb talajt jelentő témákat. Aztán előkerült a stílusérzék kérdése, én pedig őszintén elmondtam a véleményemet. Ami után még feltesz egy kérdést. Az arcomon láthatja, hogy elgondolkodtam a dolgon. Nem, nem azon, hogy mit mondjak, inkább azon, hogy hogyan foglamazzam meg érthetően mire gondolok.
- Először is: A korábbi hajszíned erre utal. - kezdek neki - Másodszor: mert még úgy is, hogy kaptál érte megjegyzéseket, másképpen öltözöl, mint a többiek, az "átlag".
Junon meg sem lepődöm Smile

Ő mindenkinek megmondja, hogy mit és hogyan kellene hordania, hogy sokkal.. Milyen szót is használna? Cukk-cukkabban és kekszisebben nézzen ki.
- Akkor fogsz a legjobban kinézni - jegyzem meg, mindenféle kioktató, vagy lekezelő felhang nélkül, barátként - ha önmagadhoz hű maradsz, és jól érzed magad a bőrödben - mosolygok rá, ami talán jelzi, hogy nekem is szem előtt kell tartanom ugyanezt.
Hálás voltam, hogy a céh kapcsán hamar a vidám dolgokra terelődött a téma… Nem kerülöm kifejezetten a témát, de ha sokáig forog a beszélgetés körülötte… Még nem sikerült eléggé feldolgoznom hozzá a történteket. -Igazából - reagálok a válaszára - Már a céhgyűlés óta készülök rá, csak…- akadok meg egy picit, a szavakat keresve - Kellett egy kis idő, hogy lelkileg felkészüljek, de azt hiszem, mostmár készen állok, úgyhogy… - Nem akarom én sem erőltetni a dolgot… De magamat ismerve ezt a kis lökést, amit a kérdésével adott, fel kell használnom, hogy megtegyem, amit meg akarok, különben ki tudja meddig húzódna…
Amikor eltereli a témát kissé bánom a dolgot, de nem igazán van időm rágódni a dolgon, mert leköti a figyelmemet hogy a kérdésére válaszoljak.
- Egyszerűen azért, mert azt nem én akartam, hanem a szüleim. Én nem vágytam soha többre, mint hogy valahol könyvek között dolgozhassak. Ehhez pedig nem szükséges diploma… Főleg úgy, hogy a családunk egy kedves ismerőse a középiskola után felajánlotta, hogy dolgozzak nála, az ő kis antikváriumában. Utána már nem volt kérdés, hogy nem megyek egyetemre. - Örömmel osztom meg vele a kinti életem momentumait, amik érdeklik… Végül is sokszor leszünk valószínűleg egymásra utalva…
- És te, ha megkérdezhetem, hogyan kerültél a Vigoba? - A céhházban tett látogatásom alkalmával, bár minden adott lett volna hozzá, hogy kicsit jobban is megismerjem, a hirtelen összehívott céhgyűlés miatt nem igazán tudtam mélyebben megismerni Kiwit, bár sok információt megtudtam róla. Tehát kicsit tapogatóznom kell, hogy milyen témákról beszél szívesen, és mi az, amiről nem.

by **Kiwi** Vas. Júl. 09 2017, 20:36

Megjátszott gyanakvással pillantottam rá, mint aki minden szavát fürkészi. A válaszába nem nagyon tudtam belekötni, bár... az azért elgondolkodtatott, hogy egyedinek gondolja az öltözködésemet is. Valahogy nem értettem miért, mert nekem ez annyira természetes. Bár, amikor Shu kérdezett rá először, hogy miért változtattam meg a hajszínem, mert ez egy közös pont bennünk, azóta motoszkál bennem ez a kérdés, hiába tudtam rá akkor válaszolni. "Másvalakinek lenni, egy avatart játszani, elzárkózni a valóság elől." Közrejátszott az is, hogy szerettem a feltűnést, szerettem ha felfigyelnek rám. Olyankor éreztem, hogy lehetek egy picit különleges is, más, valahogy... értékes.
- Ez közhely. - Öltöttem ki a nyelvem rá. Utáltam a közhelyeket, hiába van alapjuk... valahogy, annyira semmitmondónak hangzanak. Szerettem változatosan kinézni, néha több feketével, néha kifejezetten sportosan, néha lányosabban, nekem egyszerűen nem volt stílusom, nem voltam egyedik, mindenféle voltam, de nem ismer annyi ideje, hogy tudja, ezért pedig nem róhatok fel neki semmit.

Szóba került a céh, és a beköltözés. Hallgatva a válaszát, nagyon is meg tudta érteni. A témát pedig hanyagolni kezdtem, mert nem folytatta ebből, úgy gondoltam egyszerűen nem akar róla beszélni, hisz ha mégis, úgyis felhozza még. Bátorítóan mosolyogtam rá, majd feltettem egy olyan kérdést ami foglalkoztatott is. Miután meghallgattam egy rövidebb ideig, míg rendeztem a gondolataimat, csend állt fel köztünk, de nem sokáig.
- Nekem ez annyira fura... én tovább akartam tanulni, de nem specializálódtam semerre, sok dolog érdekelt, így nehéz választás is lett volna... És az anyagiak miatt is érdemes legalább egy diploma, az önbecsülésről nem is beszélve. - Mondtam, bár ez teljességgel az én értékrendem volt, értettem én, hogy az ő boldogságához nem volt erre szükség. Bár foglalkoztatott egy gondolat.
- Tényleg csak ennyi miatt? - Pillantottam rá, volt egy megérzésem, vagy nem is tudom mi, keveselltem a választ. Majd válaszoltam a következő kérdésére.
- Hosszú sztori. - Nevettem fel, visszafogottan.
- Nos, úgy kezdődött, hogy ajánlották nekem a Szabad-rablás boltocskát, ahol találkoztam Shuval. Váltottunk pár szót, és felajánlotta a céhbejutás lehetőségét, de akkor még csak talonba tettem. Féltem elkötelezni magam. Majd találkoztam Cearsoval, ő is beszélt a céhről és pozitív dolgokat mondott, bár láttam rajtuk valami furcsát. Gyászoltak, mindenki. Kiderült hogy egy éve-ha eltűnt a céhvezérünk, Anat. Úgy voltam vele, ha csak eltűnt, akkor még meg lehet oldani a problémát, és azon voltam... hogy valahogy kiderítsem. Jun furcsa volt nekem, és a hirtelen céhvezérré avanzsálása, a gyors arculatcsere, meg az, hogy Jun tagadott mindent. Persze értettem én, hogy védekező mechanizmus, de valahogy... furcsán beszéltek róla, így arra gyanakodtam nem-e esetleg ő csinált valamit. Majd amint először találkoztam vele, egyenesen elvetettem az elképzelést. Végül kiderült, hogy megölték, és hogy Cear is fals információval látott el, nekem meg hatalmas a fantáziám, és nehéz a földhöz kötözni. Szóval, lényegében ennyi. Cear beszélt rá, meg a furcsa esemény aminek utána akartam járni. És ennyi. - Mosolyogtam kissé zavartan, most biztos komplett hülyének néz. De vállalom, ez és így történt. Végtére is kalandos volt így, hogy utána gondoltam.

by **Chakna** Kedd Júl. 11 2017, 22:55

Úgy látszik elfogadta a válaszomat… Hála Istennek, mertkicsit fel voltam rá készülve, hogy valamelyik részét félreérti, vagy sértésnek veszi… Örülök hogy nem így történt, és nem csalódtam Kiwiben.
A nyelvnyújtására elvigyorodom.Valóban közhely, amit mondtam. De olyan közhely, amivel nagyon mélyen egyet tudok érteni, és nem csak neki, hanem nekem is szem előtt kell tartani…
A kérdés egyébként a mondottakon túl is elgondolkodtat… Nem találkoztunk még igazán sokszor, de ez alatt is megállapíthattam, hogy milyen színes egyéniség. Nem másféle ruhákat hord, mint mindenki más, de nem csak attól lesz valaki egyedi, hogy olyat csinál, amit más nem, hanem attól is, ha amit mindenki más is csinál, azt olyan módon csinálja, ahogy más még nem. Például úgy kombinálja a ruhákat, olyan módon váltogatja az öltözködése módját, ahogy más nem, vagy csak kevesen. Kiwi számomra teljesen beleillik ebbe a kategóriába.
A beköltözés témája sajnos elterelődik, pedig kicsit kezdtem beleélni magam, hogy közösen kitaláljuk majd milyen lakrészt alakítsak ki magamnak. No nem baj, majd felhozom megint, kicsit később.
Neki úgy tűnik az egyetem mozgatta meg a fantáziáját. Egyikünk sem tanult tovább, csak más okból. Újra meg kell állapítanom, hogy mennyire szerencsés volt a helyzetem… hogy tehettem, amit akartam.
- Tényleg ennyi. Amit még esetleg hozzá lehet tenni, az a dac. Egész gyerekkoromban a szüleim döntöttek helyettem, az egyetem kapcsán viszont tudtam én dönteni. De nem vetettem el végleg a lehetőséget. Butaság is lenne azt mondani, hogy sosem fogok mégis egyetemre menni. Egyenlőre viszont helyén… volt az életem a kis antikváriumban… Azért ismertem meg a vőlegényemet, mert ott dolgoztam. - én is meglepődök rajta, hogy milyen gördülékenyen tudok Takashiról beszélni… Úgy tűnik lassacskán, de határozottan haladok a továbblépés felé.
Aztán tapogatózásként rákérdezek, hogy keveredett a Vigoba. Az ő története is Shuval kezdődik, ahogy tulajdonképpen az enyém is, bár az első, akivel találkoztam, Chariton volt. Aztán Cearral találkozott. Ezért tűnt olyan közelinek a kapcsolatuk! Én pedig még csak nem is tudtam róla, hogy Cearnak van kapcsolata a Vigoval… Sőt, a nevét sem árulta el… Nehéz lehetett neki becsöppenni a korábbi céhvezér halálának feldolgozásába. Egyre több dolog miatt tudok felnézni Kiwire. Jun pedig… Szerintem mindenkinek furcsa elsőre…
- Junról az első benyomásom az volt, hogy rámhozta a frászt - jegyzem meg kuncogva. Nem szeretnék mindenképpen beszélni az esetről, de ha érdekli, nagyon szívesen elmesélem.
- Cear fals információval látott el? - kérdezek rá arra a dologra, ami leginkább felkeltette a kiváncsiságomat… Sokmindent el tudok képzelni a srácról… De hogy félre akarna valakit vezetni, azt nehezen. Ezért kiváncsi lettem a részletekre is, hogy teljesen összeálljon a kép.

by **Kiwi** Csüt. Júl. 13 2017, 20:48

Kíváncsian pislogtam rá, várva, hogy kifejti mert szinte biztos voltam az elképzelésemben. Nekem ez kevés volt válasznak, végül pedig kénytelen lettem elfogadni, hogy neki ez ilyen egyszerű volt. Ebben különbözünk, jómagam igencsak diplomához mértem az önértékelésem, és mivel bennem volt a "kitörés, valamint a majd én megmutatom, hogy tévedtek" gondolata... Egészen máshogy álltam a kérdéshez. Én görcsösen ragaszkodtam hozzá, és idebent is időbe telt elfogadni, hogy nem lesz. Valamint itt nincs is rá szükség, így mondhatni, hogy egy teher megkönnyebbült a vállamról. Talán hálás is lehetek, bár ha kijutunk biztosan, neki fogom magam "hajrázni" megint. Pár másodpercig, megjátszott gyanakvással, csupán résnyire nyitott szemekkel néztem az övéibe, végül összeszorítottam és csücsörítettem a számmal, jelezve: Feladtam, elhiszem. Ekkor kezdet bele a meséjébe. Irigyeltem picit az életét, de el kellett fogadjam, nincs hozzá közöm. Az az övé, ez pedig az enyém. Ilyen egyszerű, lehet ő is láthatna valamit az enyémből, amit a sajátjában szeretne, szóval igyekeztem kontrollálni a féltékenységemet és picit átalakítani, valami másba.
- Vőlegény? - Csattantam fel pozitív meglepettséggel, picit talán hangosabban a kelleténél, hisz ahogy oldódtam, úgy feledkeztem meg az önkontroll fontosságáról.
- Mármint... vőlegény? - Ismételtem meg magam halkabban, jelentősen több diszkrécióval, mintha így eltörölhetném, az előző felcsattanásomat.
- Nem vagy még ahhoz fiatal? - Intenzív és valódi kíváncsisággal, kezdtem el faggatni a témáról.
- Mesélj róla, hogy néz ki? - Naiv voltam, és bevallom meg sem fordulta fejemben, hogy bármiféle sebeket felszakíthatnék. Annyi kérdésem volt még. Amivel hirtelen el tudtam volna árasztani. Mint például, honnan tudták hogy szerelmesek, milyen érzés és hasonló...

Végül kérdezett a céhről, és szabadjára engedve a történetet, elmondtam neki mindent. Amikor Junról beszéltünk, először elnevettem magam.
- Én akkor találkoztam vele, amikor egy teadélutánt rendeztek és meg lettem hívva. Jun rendezte, így kész felfordulás volt az egész. Állatokat is hozott, majd mindegyik elszabadult... A teának köszönhetően, ami furcsa ideiglenes dolgokra volt képes, Shukaku borzzá változott. - Tudom, hogy nem az, de nem jut eszembe az eredeti neve... Majd Cear-ra kérdezett rá.
- Igen, mindenki tudta, hogy meghalt... de Cearral beszéltem először, és ő úgy fogalmazott, hogy eltűnt. De.. mondtam, Shu előtt is egyszer, és.. ő sem javított ki. - Mondtam el ismét. Kezdett meleg lenni a víz, elvégre én hosszabb ideje vagyok már bent, mint Chakna. Ahol ültünk, egyszerűen felültem a medence szélére, így a felsőtestem kissé szellőzhetett, a lábamat viszont még érte a víz.

by **Chakna** Pént. Júl. 14 2017, 22:14

Hiába pislog Kiwi kíváncsian, nem tudok mást mondani, mint az igazság… Idebent úgy tűnik az átlagos életem egyáltalán nem átlagos… A legtöbb játékost valamilyen tragédia késztetett rá, hogy belépjen a játékba…Tulajdonképpen engem is, de ezt a tragédiát egyre inkább érzem… Nevetségesnek? Nem mintha ez változatna azon, hogy majdnem összetört miatta a szívemen kívül a lelkem is… Végül elhiszi, hogy ez tényleg ennyire egyszerű volt nekem… A meglepettsége viszont kissé váratlanul ért… De nem annyira, hogy ez feltűnő legyen. Mosolyogva válaszolok neki Egyszerre az összes kérdésére.
- Igen, volt vőlegényem… Én nem érzem magam fiatalnak hozzá… 20 éves voltam mikor megkérte a kezemet. Magas, hosszú, fekete hajú fiú volt. Nálam majdnem egy fejjel magasabb… A tekintete… Őszinte, mély, kedves… - Nagyjából eddig a pontig egyáltalán nem esik nehezemre beszélni Takashiról… És alig észrevehetően remegő hanggal épp ezért nem is mondok többet - Számomra a tökéletes férfi volt - zárom le a témát. Mosolyogva, épp úgy, mint ahogy eddig beszéltem.
A Jun féle teadélután történetét hallva, és elképzelve vele együtt én is nevetek
- Ez teljesen Junra vall - bólintok nevetve - Én a kezdetek erdejében találkoztam vele, egy faház romjainál. Fogalmam sincs mi járt a fejében, d teapartit rendezett ott be, és amikor megérkeztem megpróbált betömni egy zsákba… Ha jól sejtem a céhházba szeretett volna elcipelni, de nem vagyok biztos benne - foglalom össze röviden, és még félig nevetve a saját első találkozásomat a szeleburdi céhvezérrel. Azt hiszem jól esik beszélni valakivel Junról a történtek után…
A válaszát hallva megfogalmazódik bennem egy elmélet, ami persze az igencsak töredékes információk hiányában egyáltalán nem biztos. Mindenesetre megosztom Kiwivel, hátha valamennyire megnyugtatja…
- Azt hiszem mindnyájan a gyász tagadás fázisában lehettek… De… Timidus sem javított ki? - a pet esetében ez kifejezetten meglep, hiszen egy talpig becsületes, őszinte személyiség, ahogy én ismerem.
Nézem, hogy felül a medence szélére, és szinte gondolkodás nélkül, félig-meddig udvariasságból szólalok meg
- Szólj, ha menni szeretnél, folytathatjuk a beszélgetést máshol is

by **Kiwi** Vas. Júl. 16 2017, 23:13

Pedig kíváncsian és kitartóan pislogtam tovább, de be kellett látnom, talán tényleg csak én gondolom ismét túl.
- Húsz voltál? - Döbbentem le teljesen.
- Azt hittem alig vagy, vagy tizenhét. - Szeppentem meg, tényleg fiatalabbnak néztem, és jöhetnek a sztereotípiák, biztos azért mert japán származású. Kérdéseimre is megkaptam a válaszokat, és a múlt idő fel sem tűnt. Szinte csillogtak a szemeim a történetét hallgatva, hisz hasonlót eddig inkább csak filmekben és könyvekben hallottam. Mielőtt bekerültem ide, az utolsó években, ritkán jártam ki, és kevéssé kerestem az emberek társaságát, itt viszont nem lehetett... úgy elzárkózni, nem volt hova, hisz ez volt maga az online tér. Magát a hangja remegésére felfigyeltem, de betudtam annak, hogy hiányzik neki, hisz... kint ragadt. Elragadtak a gondolatok és az érzelmek, hisz az a típus vagyok, aki könnyedén átérezte a másik boldogságát és bánatát, amennyiben nyitott volt rá. Most így történt.

Az ő történetét hallva, Junról... tipikusan nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Kriminális egy nő, az biztos. Már-már ijesztő, főleg... hogy ott táncol annak a bizonyos határnak a szélén, és csupán annyi tartja vissza, hogy egyszerűen nem tudom belőle kinézni, hogy tényleg ártson valakinek... De... ha nem is... butaságból, és felelőtlenségből még megteheti, ami veszélyessé tette a szememben.
- Kriminális egy nő... - Direkt fogalmaztam így, kíváncsi voltam, hogy kijavít-e, mert erről is beszélni akartam vele, de nem tudtam miként és hogy lehetne, normálisan felhozni. Ilyen téren számomra, ő is a megbízhatatlanok kategóriájába ültette be magát, és ha mindenkigaz az is kiderül, hogy miért. Láthatta rajtam, a megrökönyödést, meg hogy alig bírtam visszatartani a nevetésem.
- Várj, ez még semmi... egyszer össze akart hozni Timidussal, mint randipartner. Bár... az este úgy végződött, hogy haza vitt és ágyba dugott. - Vakartam meg a fejem, kissé kínomban. Azt már nem jegyeztem meg, hogy rendesen rájátszottam a piára és voltképp kíváncsi voltam, mit fog csinálni velem. Majd a céhbelépésemre terelődött a téma.
- Igen, akkor még mindig gyászoltak, ez biztos... Mint ahogy Jun tagadott, Cear menekült... talán Shu viselte a legnormálisabban, Saya is elzárkózott tudtommal, jó ideig alig lehetett látni. - Magyaráztam.
- Azon én is gondolkodtam, hogy miért nem javított ki... végül, azt, hiszem azért mert ezt Shura bízta, így mivel ő nem, így ő sem... De, ezt csak gonolom... - Vontam meg kissé a vállam, de nem azért mert nem érdekelt a téma... inkább csak amolyan, ezt már nem tudjuk meg, alapon... De az a múltidő.. a "számomra tökéletes pasi volt", nem hagyott nyugodni, bár... már utólag... nagyon furcsa lett volna rákérdezni, és valószínű úgy értette, ahogy elsőnek gondoltam. Viszont voltak még kérdéseim, bőven.
- Amúgy... én még sose voltam szerelmes... - Kezdtem bele, de elszaladok, ha ő is rögtön össze akar majd hozni valakivel...
- Milyen érzés? Honnan tudod, hogy tényleg az vagy... és nem csak az akarsz lenni? - Pillantottam le a lányra, aki épp az imént ajánlotta fel, a távozás lehetőségét.
- Ne hülyéskedj, csak picit lehűlök, már kezdtem felforrni a vízben, de vissza akarok még menni. - Jegyeztem meg, mi értelme lett volna eljönni ide, ha nem áztatjuk magunkat vénségesen ráncosra?

by **Chakna** Szer. Júl. 19 2017, 22:34

Hát… Ő meglepődött… aztán én is… Majdnem 10 évvel fiatalabbnak nézet… bár, állítólag az európaiaknak nehéz meghatározni a japánok korát… Úgyhogy a döbbenetem csak egy pillanatig tart.
- Ha minden igaz, akkor már 25 vagyok… - világosítom fel nevetve
Csillogó szemmel figyeli, ahogy Takashiról beszélek… Én pedig elgondolkozom, hogy vajon eléggé kihangsúlyoztam-e a múltidőt…
Aztán szóba kerül Jun, és én nevetve mesélem a saját első benyomásomat róla. Ő nem nevet, csak közli, hogy Kriminális egy nő… Nem érzek késztetést, hogy kijavítsam… Hiszen lehet, hogy biológiailag Jun férfi, de… nehezemre esik úgy is gondolni rá. Csak bólintok, mosolyogva, majdnem nevetve. Aztán a pillantásom Kiwi arcára téved, és úgy látom, mintha szeretne valamiről beszélni.
- Ha mondani szeretnél valamit, nyugodtan… - igyekszem bíztatni. És most mit nem adnék érte, ha a beszélőkém is olyan jó lenne, mint amennyire észreveszem, mit éreznek az emberek…
Az újabb történetre megint elnevetem magam- Timidussal? - mondom nevetve - Mi járhatott a fejében? - nevetek tovább. Ameddig a történet végére nem ér.
- Mi történt? - kérdezem, kicsit komolyabb arccal.
Végül szóba került, hogy ferdítettek, mikor meséltek neki… És egyet értünk, hogy miért. Ez egy olyan pillanat, ami szorosabbra fűzi a szálat, ami a céhhez köt. Mert az ilyen történetekből tudok meg a legtöbbet a tagokról… És ez egyáltalán nem változtat azon, hogy szívesen tartozom közéjük, sőt, egyre közelebb érzem magamhoz őket…
Azt hiszem igaza lehet abban, hogy Timidus miért nem javította ki Shu ferdítését… a pet talán valahogy tudta, hogy miért teszi, és úgy döntött, az a legjobb a kislánynak, ha ráhagyja.
- Azt hiszem, igazad van… - bólintok.
Visszatér a szeredlem téma… És ő a második aki felteszi nekem ezt a kérdést, bár Sei kicsit máshogy fogalmazta meg… És most sem igazán tudom, mit mondhatnék. Úgyhogy a válaszomat pár pillanatnyi csend előzi meg.
- Olyan, mintha megtalálnád a másik feledet… Mintha a világon bármi történhetne, ha ő melletted van. És onnan tudod, ha szerelmes vagy, hogy üresnek érzed magad, ha az ilető nincs ott veled… Hiányzik az ölelése, a csókja, a közelsége… És hogy bármit megtennél, hogy boldog legyen… És még annyi minden más is… Nem lehet szavakba önteni… - mondom, egyre inkább hadarva… Nem is tudom mit érzek… Seineik valahogy… könnyebb volt erről beszélni… talán az aggodalom miatt… de most egyszerre vörösödnék el, és jönne rám a sírhatnék… Fogalmam sincs, hogy nézhet most ki az arcom, de igyekszem egyben tartani magam… Nem akarnám, hogy Kiwi azt higgye, ő tett valami rosszat a kérdéseivel…
Csak bólintok, hogy értem, mikor megjegyzi, hogy nem akar még menni

by **Kiwi** Hétf. Júl. 24 2017, 17:19

Felnevettem a halottakon, tök égő volt, hogy majd tíz évvel fiatalítottam, de nézzük csak meg, valahogy akárhogy is, nem tippeltem volna húsz fölé sehogy sem. De nem lovagoltam tovább ezen a témán, rögtön faggatni kezdtem. A múlt idő fel tűnt nekem ugyan, de inkább éreztem úgy… hogy arra utal, hogy ő kint te meg bent vagy és ezért fogalmaztál így.

Junról kezdtünk el beszélgetni, úgy gondoltam, ismét kijavítasz, de nem tetted, így nem volt mit hozzá tennem a dologhoz. Bár az a személyembe egy fájó pont bolt, amit akkor tettél, de… amúgy sem tudtam volna ezt, hogy és miért megfogalmazni. Esélyt is kaptam rá, de… féltem attól, hogy elrontom a hangulatot, ha megosztom veled, így csak egy fejingatással jeleztem, hogy nincs mit mondjak, pedig volt… De ha ezt elmondom, olyan mintha kötözködni akarnék… Ami pedig nem igaz. De nyugodni sem hagyott a dolog, így mégiscsak megszólaltam.
- Tudod… amit akkor Junról mondtál, ha igaz is… akkor is rossz néven vettem tőled. – Kezdtem bele, majd ha láttam, hogy nem érti miért… folytattam.
- Azért mert elmondott neked valamit, amit talán nem akart velem megosztani, vagy ha igen… nem így, és ez… azt eredményezte, hogy megbízhatatlannak tartalak. – Böktem ki végül, és jöhet a hideg víz, nem akartam megbántani, sem pedig magamra haragítani, de az ilyenekre harapok. Shuval nem mindig voltam őszinte, hiába kérte… Valahogy, nem tudtam… Most ezt az akkori hibámat próbálom kiküszöbölni, rejtély, hogy jobban járok-e. Ha sikerült ezt megbeszélnünk, akkor tovább folytatva a beszélgetést Jun maradt a téma. Azt hittem, nehéz lesz majd róla beszélni, de egyáltalán nem. Majd amikor megkérdezte, hogy mit gondolhatott, én is nevetve válaszoltam neki vissza.
- Fogalmam sincs… - Csóváltam közbe a fejemet, hisz tényleg nem értethettem. Végül a céhbe kerülésem első pillanatai lett a téma, ahol átbeszéltünk pár gondolatot, de egy véleményre jutottunk. Ezután feltettem azt a kérdést, amit már egyszer Junnak is. Gyönyörűen összeszedve fogalmazta meg a gondolatait, felkaptam a fejem, amikor hadarni kezdett, az arcát fürkésztem.
- Jaaj, ne aggódj, biztos jól van odakint és vár rád. – Kezdtem szabadkozni és próbáltam nyugtatgatni, először hadonásztam a kezemmel, majd a vállára próbáltam tenni a kezem biztatásom és nyugtatgatásom jeléül.

by **Chakna** Vas. Aug. 06 2017, 18:56

Nevet, és láthatja hogy egyáltalán nem sértődtem meg, és nem tartom gáznak, hogy fiatalított. Előfordul, felesleges sokat foglalkozni vele.
A Junos témában végül csak kimondja amit szeretne. Nem esik le rögtön, hogy mire gondolsz, de pár pillnat múlva megértés villan a szememben, és láthatóan elgondolkodom, hgy mit is mondjak… Engem is piszkál érrte kicsit a lelkiismeret, hogy kikotyogtam Jun titkát? Talán éppen ezért mondtam végül el… Mert Jun soha, egy szóval se mondta, hogy titok lenne… Én sem tudom…
- Megértem… - Ennyit tudok mondani… Már akkor is csak a pillanat heve miatt súgtam oda Kiwinek, hogy Jun fiú… És már akkor is legszívesebben leragasztottam volna a számat abban a pillanatban… És most is látszik rajtam, hogy bánom a dolgot… Ellenben nem haragszom meg rá, nem sértődöm meg… Remélem ezt is észreveszi…
Junnál ezek szerint egyikünk sem tudja elképzelni mik fordulhattak meg a fejében… Hát… csodálnám azt, aki tudja…
Végül előjön megint a szerelem téma… Egy darabig sikerül úgy beszélnem róla, hogy valamivel mindig elterelem a figyelmemet Takashiról. Közben rájövök, hogy valahogy…. Tachi is mindig eszembe jut, szinte Takashival egyszerre… Emiatt pedig kicsit úgy érzem, elárultam Takashit… Ha így érzem magam, bűntudatom kéne legyen… De… nem igazán érzek olyat… Aztán Kiwi megpróbál nyugtatni, és innentől kezdve nem sikerül elterelnem a gondolataimat… "jól van" "Odakint vár" Ezek a szavak felérnek egy-egy apró tőrdöféssel, egyenesen a szívembe… Csodálkozom, hogy mégsem erednek el a könnyeim… Nem tudom miért nem… Talán eleget sírtam az elmúlt hónapokban, és már nem tudok… Vagy csak ebben a helyzetben, Kiwi mellett… Nem értem… Mindenesetre ki kell javítanom… Ezek szerint nem értett…
- Nem, sajnos biztos hogy nincs jól, és az is, hogy nem vár rám odakint…-ingatom a fejem lassan, szomorúan… És ha nem muszály, nem szeretném az egész történetet elmesélni… De ha Kiwin azt látom, hogy szeretné tudni, akkor valahogy igyekszem mégiscsak elmondani.

by **Kiwi** Csüt. Szept. 21 2017, 21:14

Ahogy kimondtam a szavakat, úgy éreztem súlyosabbnak a mondatokat annál mint amit érzek, ami furcsa érzés volt. Valamint megbántam, hogy elmondtam, mivel ezzel úgy érezheti, hogy leírtam, pedig nincs így… de a neheztelés és a félelem ugyanúgy megvan, ahogy Shukaku irányába is megvolt, miután Saya akarata ellenére „fedte fel” nekem Rubyt. Nem volt közöm hozzá és ez kényelmetlenül érintett még úgy is, ha utólag átértékelve Saya sem bánta annyira. Hisz miért is haragudhatott volna pont rám, akinek nem igen volt fogalma semmiről… „Megérti”. Kaptam a választ, végül bűntudatom lett, amit hirtelen nem is tudtam mivel enyhíthettem volna. Mármint a kialakult feszültséget. Magamban szidtam azt a mondást miszerint az őszinteség a legjobb és legtisztességesebb dolog, de sokszor tényleg többet árt, mint szeretnénk és ez bosszantó.
Megpróbáltam picit felüdíteni a helyzetet, a céhtársakkal, valamint olyan dolgokról beszéltetni amit biztosan szeret. Bakot lőttem. A mondatom kijelentése után már éreztem, hogy valami felett elsiklottam, vagy hogy belenyúltam valamibe, amit nem lett volna szabad bolygatnom. A mondata után rémesen éreztem magam és még csak nem is takarózhatok a jószándék kifogásával, bár nem is tenném. Haragudtam magamra, de közben együtt is éreztem vele, már amennyire ez részemről lehetséges.
- Sajnálom, nem akartam olyan dolgot felhozni ami bántó lehet. – Bár talán az előző tolakodásom után nem hinném, hogy tényleg hitelesnek tűnhet a részemről, hiába az. Ezután csak hallgatni tudtam, kerestem kérdéseket, témákat… de, valahogy bármit féltem feltenni. Majd ezután még én is éreztem, hogy a víz egy fél percen belül jóval hűvösebb lett, ami rendkívül szokatlan. Többeknek is feltűnt, volt aki el is hagyta a medencét, aminek a vize lassan buborékozni kezdett. Kikerekedett szemekkel figyeltem, és mintha sütne, úgy kaptam ki belőle a lábamat, és segítettem ki Chaknát is, ha engedte. Addigra már jóformán mindenki elhagyta a medencét, vagy legalábbis már fél lábbal kint volt. A buborékok nem maradtak abba, sőt a vízből úgy vált ki pár, mint amikor szappanbuborékokat fújunk. Önmagában szép látvány volt, de roppant szokatlan, talán első eset…

by **Chakna** Hétf. Szept. 25 2017, 00:09

Nem érezném súlyosnak én sem a dolgot… Ha a saját lelkiismeretem nem vádolna. A hangja viszont Kiwin keresztül visszhangra talál, és felerősödik. Nem, nem gondolom, hogy leírt volna… akkor nem lennénk itt ketten, beszélgetve elég komoly témákról is. Viszont akkor megálljt kellett volna tudnom parancsolni a nyelvemnek, mert végtére is... nem történt még semmi olyan, mi miatt feltétlenül és életbevágóan fontos lett volna, hogy Kiwi tudja Jun biológiai nemét...
Egyáltalán nem bánom, hogy felhozta a témát, ahogy azt sem, hogy beszélnem kell róla. Tudom, hogy segíthet, ha elmondom valakinek… csak még nem tudom, hogy mi az a része a történetnek, amit inkább megtartanék magamnak… És ami azt illeti... Minnél többször találkozom Tachival, és minnél többet vagyok vele... Annál inkább érzem úgy, hogy nem jó ez így, hogy még mindíg ekkora hatása van rám a múltnak...
- Ne haragudj magadra. -próbálom megnyugtatni, látva hogy haragszik magára. "Fordult a kocka" és most őt furdalja a lelkiismeret... - Nem tettél semmi rosszat. Szívesen mesélek neked róla, csak… még kicsit nehéz. -őszintén beszélek, halványan még mosolyogva is. Nagyon szívesen megosztom vele, amire kíváncsi. Ha nem így lenne, megmondanám, hogy nem szeretnék róla beszélni. Sokkal egyszerűbb lenne nekem is, nem? Aztán pár pillanatra belemerülök az emlékekbe. Az szakít ki ebből, hogy fázni kezdek kicsit a vízben. Elkerekedett szemmel nézem mi történt, miközben szinte automatikusan engedem Kiwinek, hogy kisegítsen a medencéből.
- Van ötleted, hogy mi ez? - kérdezem tőle, felé sem fordulva, hanem nézve a vízből kiszakadó buborékokat, és keresve a magyarázatot. Nem igazán félek... inkább kíváncsian figyelem a történéseket.

by **Kiwi** Hétf. Okt. 02 2017, 18:52

Először felhívtam a figyelmét valamire ami nem tetszett tőle. Igazság szerint ez egy kicsike teszt volt. Kíváncsi voltam tényleg jobb-e, ha kiadjuk magunkból ami bánt, vagy aggodalommal tölt el. Nem éreztem úgy, hogy bármi is jobb lenne. Hogy meg lennék könnyebbülve, vagy bármi. Inkább éreztem magam bunkónak és meggondolatlannak. Mivel még nem igazán ismerjük egymást, így törékeny jégbáncélon sétálgatunk, és nem tudjuk mit váltunk ki a másikból igazán. Persze ez nem más mint a határok finom feszegetése, vagy legalábbis erről szól az ismerkedés az én meglátásom szerint. Mindig egy picit többet, egy kicsit mélyebbre ásunk és eközben hagyjuk, hogy megnyíljon a másik. Elméletben milyen szép is. De a gyakorlat. Rolling Eyes

A kommunikáció nem az erősségem, rengeteg hibás bevésődésem van, ilyen például a paranoiára való hajlam, vagy épp az impulzivitás. Mégis valahol úgy érzi az ember, hogy ezek a hibás rögződések a védelmünket szolgálják így mivel nem ítéljük el teljesen, megválni sem tudunk tőlük olyan könnyen.
A fenti állításomat a következő is igazolja. Chakna barátja halott, én pedig nem vettem észre a jeleket. Nem rá figyeltem. Nem eléggé… Bocsánatot kértem a kellemetlenkedés miatt, amire egy kis magyarázkodást kaptam. Nehéz elhinnem, hogy tényleg nemet mondana, ha nem akar róla beszélni. Hamarabb gondolnám azt, hogy valami indokra fogva eleget tenne a kérésemnek és vállalná a kellemetlen pillanatokat.
- Rendben. – Hagytam rá, hisz ezzel, hogy szálltam volna szembe. Majd az idő megmutatja, mennyire talpraesett is ő. Majd amikor tényleg szükség lesz rá. De remélem nem sok ilyen pillanata lesz.

A víz lehüllt, az emberek sietnek kifelé, miközben Chaknát segítettem ki a vízből. Nagy kerek szemekkel figyelem, a történéseket, így a lány máris választ kapott a kérdésére, amit persze szavakkal is kísértem.
- Még nem láttam ilyet. – Majd valaki felkiáltott, hogy ez egy mini event. Régen volt ilyen. És a mini eseményekről hallottam én is, de szerencsém még nem volt hozzá, így ez nekem is újdonság volt.
A buborékok amik eddig felszálltak, összeálltak egy nagyobb gömbbé, alaktalan masszává, ami hamarosan négy végtagot és egy fejet is növesztett magának. Átlátszó és halvány szivárványszínben pompázott és egy duci hóemberre emlékeztetett, karokkal és láb”csonkokkal”. Amint felöltötte véglegesnek tűnő alakját. Az fürdő ajtaja bezáródott. Majd az szörny felett megjelent a neve is. „Blimessa”. Az indikátora mob-nak jelezte és a feladatunk a felderítés lett. A mob integetett nekünk, majd szélesen mosolygott és megszólalt.
- Blimessa éhes. – Mély női hangon szólalt meg. Megsimogatta a pocakját, majd a magasra ugrott és egy random lányt elragadott magával, aki így a pocakjában kötött ki. Megrémült picit, és megpróbált a falat kiütni, de lepattant és elcsúszott.
- Ez viccesnek ígérkezik. – Szólaltam meg izgatottan.
- Fedezzük egymást. – A mob újabb elrugaszkodásra készült.
- Valahogy meg kell keresni a gyengéjét, és hogy miként lehet onnan a játékosokat kiszabadítani. – Jelentettem ki az egyértelműt.

by **Chakna** Vas. Okt. 08 2017, 22:52

Örülök ennek a délutánnak. Olyan dolgokról beszélhetünk Kiwivel, amit idebent nem sok emberrel tudnék megosztani. És hálás vagyok érte, ha rámutat a hibákra, amiket elkövetek… Így biztosan tudom, hogy valóban kérhetek tőle véleményt, és tanácsot. És őszintén szólva… Szükségem van rá, hogy legyen egy ilyen valaki. Ez már csak abból is látszik, hogy nem tudtam már az első kérdése után kimondani, hogy Takashi már nem él… Pedig akkor kellett volna…
Már szinte meg se hallottam, hogy azt mondja, Rendben. Próbáltam összerakni a fejemben, hogy mit szeretnék megosztani vele. Nem akarom rázúdítani az egész történetet, már csak azért sem, mert nem tudom, ő milyen horderejű tragédiákat élt át… Nem akarnám fájdítani a szívét azzal, hogy egy ilyen "hétköznapi" eset miatt vagyok kiborulva, miközben ő ennél sokkal komolyabb tragédiát is átélt…
Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy ezt a beszélgetést elhalasztjuk. Kiwi segítségével kikászálódok a vízből, és a kérdésem után elég egy pillantást vetnem az arcára, hogy tudjam a választ, amit szóban is megkapok pár pillanattal később.
Meglehetősen groteszk látvány tárult elénk, ahogy a sok sok buborék egy… valamivé állt össze, ami leginkább egy vízből lévő hóemberre hasonlít. És valami miniboss lehet, vagy hasonló, mert a feje fölött megjelenik a mobok indikátora és a név: Blimessa. Aki éhes. És a jelek szerint játékosokat eszik…
Miközben végig fut a hideg a lábamon, első dolgom ellenőrizni, hogy a "lenyelt" játékosnak nem-e esett baja. Megkönnyebbülten sóhajtok látva, hogy az ijedtségen kívül egyelőre semmi. Gyorsan előszedem az íjamat.
- Ha nem történik ennél komolyabb, akkor valóban mókás lehet - válaszolok Kiwinek kissé aggódó mosollyal. Majd bólintok, hogy fedezem, és fel is emelem a készenlétben lévő fegyveremet.
- Fedezlek, csak aztán vigyázz magadra - kacsintok Kiwire. Nem fogok rémeket látni, ameddig nincs okom rá… Ha gond nem történik, én is inkább megpróbálom élvezni a helyzetet. No és persze vigyázni Kiwire, amennyire tudok. Nem mintha rámszorulna, de talán a segítségem jól jön.

by Ajánlott tartalom