Re: Onsen

by **Nio** Pént. Aug. 23 2013, 17:28

Yuichi

Az utunk az erőtől igáig elsősorban nyugodt és akadálymentes volt. De ezeken kívül még kellemes és szórakoztató is, amit főleg a társaságomnak köszönhettem.
Yuichi sok mindenről beszélt, főleg kalandos és izgalmas dolgokról. Viszont egy témát kihagyott, magát a valóságot. Azt az egyet, ami leginkább hiányzik. Mikor a városba értünk egy kisebb szünet alkalmával meg akartam kérdezni, hogy ő hogy élt odakint, de megelőzött és másmilyen irányba terelődött a beszélgetés.
-Hogy miket rajzolok? Igazából csak manga-szerű emberi alakokat. Embereket, démonokat, egyéb állati testrésszel rendelkező lényeket. Összességében a tájképeke kívül minden megy, pontosabban majdnem minden- feleltem elgondolkodva, a sötét eget kémlelve.
Már el is felejtettem, hogy hogy is kell. Vajon mióta nem volt tus a kezemben? Mióta nem maszatoltam már össze magamat? Olyan távolinak tűnik valahogy minden, ami a játékon túl van, minden ami valós és igazi...
Ebből a sejtelmes gondolatmenetemből Yuichi nevetése rántott ki. A virtuális égboltról egyenesen rá néztem. Tekintetem talán egy kicsit csodálkozó, illetve olyan álmodozós, semleges volt akkor.
-Te már megkérdezted, de én még nem- kezdtem kissé halk, szelíd hanggal.- Te ki voltál odakint?
Azt már tudom, hogy itt milyen vagy. Kedves, erős, barátságos személyiség. Mint egy lovag, aki a gyengéket segíti. És még rengeteg jó tulajdonságát ismertem meg, ez a rövid idő alatt. Viszont kíváncsi volnék, hogy milyen a valóságba. Mivel ez csak egy szerep, amit ha nem játszunk meghalunk. Én is ezért játszok. Én azért harcolok, amiben hiszek. Hiszek abban hogy kijutunk. De a valóságban én nem vagyok több, mint egy főiskolás lány, aki mangákat akar rajzolni, és egyszer találni szeretne valakit, akit szeret és viszont szereti. Én ez vagyok. De ő vajon kicsoda?

by **Hayashi Yuichi** Pént. Aug. 23 2013, 18:53

Nio

Az úton végig bennem állt a szám, lehet, jobb szereti a csendet, ilyen karaktereket rajzolni többnyire csendben, a legjobb, vagy talán zenére? Erre talán később fény derül, de rajzolási érdeklődésének a témáját érdekesnek találom és azt is hogy pont egy nyugalmat árasztó idilli kép egyáltalán nem mozgatja meg. Valamit elfojthat magában. És talán pontrajzolás közben érzi magát egésznek és ezért alkot ilyen figurákat. Mi az a majdnem minden, ez is egy érdekes kérdés lehetne, azonban.. nevetésem utáni komoly tekintete megfogott és elbűvölővé tette számomra őt.
- Odakint más formában, de ugyan ezt teszem. Segítek, ahol tudok, azonban kint menekülök is. Ide. Szakmám a számítógép, és pontosabban rendszergazda, odakint vezéreltem egy gépparkot és egy kis csoportnak nap, mint nap segítettem. Igyekeztem. Azonban ez a hely tönkretette a színes hétköznapjaim - tártam szét karjaim. - Ne vedd megsértésnek, örülök, hogy itt vagyok, sőt nagyon is. Ez a hely megadatja, hogy bárki lehetnék. Azonban szeretnék mindvégig önmagam maradni egy kis plusszal. Fejeztem be mondatom. Utána újra elmosolyodtam, és még tettünk pár lépést, még emlékeztem az előbbi szelíd hangjára. Vajon, most mit fog szólni? Úgymond könnyedén részese lehettem volna az itteni bezárásának, ha épp rosszkor, rossz helyen vagyok, nem annál a Tsurugai vállalatnál. Igen könnyen lehetettem volna Kayaba Akihiko, vagy más, Hayashi Yuichi aki kitalálja ezt a játékot, és bezár több ezer embert, pusztán kíváncsiságból. Azonban, gyerekkoromban nem tápláltam haragot semmi iránt, talán ezért nem lettem a gonosz ezen a helyen. Most sem haragszom senkire, még KA-ra sem, bár másokat, akik nem akarnak itt lenni és mégis itt kell legyenek, ez az egyetlen szál, amiért őszintén el akarom érni a 100. szint főbossát. Kötelezni és elvenni, ez a két ér, amiért még képes lennék ölni is.. talán. Sötét, de barátságos szeme Nionak visszarántott a gyűlölet kezdetleges mezejéről. - Hisz legfőbb ellenségem, maga az eszköz, amin dolgozom. Csúszott ki hangosan egy gondolatom.

by **Nio** Pént. Aug. 23 2013, 19:32

Yuichi

Egy kicsi, levegővételnyi szünet után, elkezdtem átgondolni, hogyan is fogalmazhatnék. Mit illene mondanom, illetve hogyan. Elvégre nem tudom hogy pontosan mennyi idős, vagy hogy mennyire ismert ki. Viszont el kezdtem, és csak úgy mondtam és mondtam, ahogyan kijött a számon.
-Tudom mire gondolsz- kezdtem némi csend után egy apró mosollyal.- Én se akarok más lenni, mint ami vagyok. De egy ideje már... nem tudom, hogy is mondjam, de... hiányoznak az igazi dolgok. Az olyan egyszerű dolgok, mint a suli, a család meg ilyenek, amik itt nincsenek. Amiket ott kellet hagynunk és talán évekig nem láthatjuk vagy tapasztalhatjuk érezhetjük azokat-álltam meg ennél a pontnál.-Itt sem olyan rossz élni, de a tudat, amit az alkotó mondott elront mindent. Valahogy hiányoznak az egyszerű dolgok- halkultam el, majd hirtelen, mintha bomba robbant volna bennem hangnemet váltottam. -A hobbid és a karrered hogy jön össze? Úgy értem a múlt iránti érzelmeid, ha mondhatom így, és a modern technika- kezdtem faggatni nevetve és vidáman. Szinte semmi komolyság nem volt bennem.
Meg is lepődtem rajta, hiszen csak most találkoztunk, de már is a bizalmamba engedtem. Ilyet otthon, illetve a valóságban nem szoktam. Valami ott nem enged, valami gát van köztem és mindenki között, amit nem tudok áttörni. Pedig néha nagyon szeretném.

by **Hayashi Yuichi** Szomb. Aug. 24 2013, 07:46

Nio

Tulajdonképp az éles jobbra kanyart vártam tőle, szakmám megnevezése után, úgy szoktak elfordulni az emberek, mintha leprást hagynának hátra, vagy egy olyat, aki végletekig képes mindent megtudni a másikról, kérdések nélkül. Az utóbbinak még lenne valóság alapja is, de ezen irányú ambícióim csírában vannak elfojtva.
Elfordítottam róla a fejem és magam elé néztem, azonban nem távozott, a következő két lépése is továbbra is ebben az irányban haladt. Szelíd hangja, megnyugtatóan hatott és örültem, hogy végül is kaptam egy esélyt, hogy ne kerüljek fel, Kayaba mellé halállistára. Hallgattam szavait, és ahogyan egy pillanatra megállt benne újra ránéztem. Suli. Legalább tizenhét lehet, mégis olyan.. Azonban kérdése eltérítette még gondolataim is, egyetértek nevetésével, hiszen mindig ellentét voltam, szinte mindenben. Valahogy igyekeztem így kiríni a sorból, csak azért is? Nem, ez viszont nem volt jellemző.
- Tudod Nio, a hobbimban lelem meg azt a szabadságot, amit a munkám nem adhat meg. Karrierről nem tudnék beszélni, családcentrikus vagyok. Mindig is az voltam. A munka nekem csak kereset, de le se tagadhatnám, szórakozás is kis mértékben - itt hagytam egy lélegzetvételnyi szünetet, hisz még a kérdésére nem is válaszoltam - ellentétek, tudom. Szeretem, a modern kort, de a múltat is egyben. Modern korban dolgozom, és a múltbéli cselekvésekben élem ki magam. Így jön ki. Feleltem már én is a végére nevetve. Valószínűleg nem volt eléggé kielégítő válasz, a rövid tömör beszéd sose volt jellemző rám, így azt sem tudom, mennyire engedhetem meg magamnak. Valamint.. a suli szó továbbra is bennem van.
- Az odakinti egyszerű dolgok, és a suli. Sulival kettő éve végeztem, igaz számítógépes suli volt, de ha látsz rá esélyt tudok órát tartani, művészet téren azt hiszem nagy hiányosságok vannak fejemben abban az esetben csak hallgató lehetnék. Ötletem annyi, hogy visszahozni kicsit ide, ami hiányzik. Nekem is hiányzik az offline élet. Ezt már azt hiszem, nem kell megmagyarázzam, talán ha nem értette, a mondat végi hadarásomat. Rossz szokásom, hogy feltétlen gyorsan akarom kibökni, hogy ne untassam tovább a hallgatót, ez esetben Nio-t. Kedvem azonban nem szontyolodott el, továbbra is jó kedvű voltam, a téma hullámzása közepett.

by **Nio** Szomb. Aug. 24 2013, 15:14

Yuichi

Ahogy hallgattam Yuichit akarva vagy akaratlanul, de feltűnt, hogy kellemetlen témát érintettem. Mintha zavarná egy cseppet az, hogy a valódi életéről kérdezgettem. Lehet, hogy tapintatlan volnék? De miért zavarná? Nem is tudom elképzelni. Mindenesetre ha zavarja, akkor nem kérdezek róla. Van még egy két ötletem, hogy mit kérdezzem.
-Akkor még két kérdés!- néztem továbbra is rá mosolyogva.-Egyik; voltál e már valahol ilyen helyen? És...- itt fordultam meg és kezdtem el nézelődni az onsen bejáratát keresve- hol a bejárat?
A kedvem most kivételesen nagyon jó volt. Az előző napokhoz képest nem nehéz. Csak annyi kezdett zavarni, hogy valahogy Yuichit zavarja a kinti élete, nem... inkább nem szeret róla beszélni, vagy valami hasonló. Egy biztos, hogy ha nem szereti ezt a témát akkor kerülöm. Én se szeretek erről, arról beszélni, mert érzékenyen érint. Tehát tiszteletben tartom, ha ettől jobban érzi magát, akkor beszéljünk másról.
-A művészethez én sem értek- kezdtem, mivel emlékeim szerint említette, hogy ó csak hallgató lenne.- A művészettörténet nekem túl nyers. Az a sok épület, festmény, alkotás, művész. Valamelyik nevét ki se tudom ejteni. Az évszámokról nem is beszélve és a művészeti korokat sem tudom sorban. Én csak rajzolni szeretek- néztem itt vissza rá, ezúttal mosolyom kicsit halványabb volt mint eddig. Nem tudom mit vár tőlem e téren. Hogy el kezdjem mondani, a kedvenc művészeimet. Hogy egy olyan előadást adjak neki, mint amit ő adott nekem az idáig vezető úton... -Csak egy-két magakát és műveit tudom felsorolni, és arról tudok beszélni. De nem tudom, hogy ebből mennyire nőttél ki. Bár az igazat megvallva 20 évesen már nekem is illene kinőni belőle...

by **Hayashi Yuichi** Vas. Aug. 25 2013, 09:03

Nio

Vártam két kérdését, örültem neki, hogy végre valaki, akit érdekel mélyebben, hogy mit teszek odakint. Általában ezek után senkit nem szokott érdekelne, hogy mégis mire gondolok miközben számítógépezek, hogy közben leginkább olvasnék. Azonban munkahelyen, nem azt csinálhatom, amit szeretnék, hanem amit kell. És már jött is az első kérdése, bár teljesen másról.
- Nem voltam még. - vártam a következő kérdését, de valami azt súgta ez sem az előző témába fog vágni. Következő kérdésén kicsit felnevettem, remélem nem bántom meg vele, de ahogy kérdezte az egyben volt vicces és kedves.
- Az időzítésed tökéletes, ugyanis az utca bal oldalán van az épület, de még meg kell kerüljük, hogy a bejárat elé kerüljünk - válaszoltam második kérdésére mosolyogva, és jó kedvvel. Érdekli az onsen, nem volt még ilyen helyen. Vajon tapintatlan lennék-e ha megkérdezném. Nem fogom kibírni úgysem.
- Nio, - félve máris attól, hogy itt vége beszélgetésünknek, de mégis folytattam, a kíváncsiság hajt, és ez egy napon sírba fog tenni - te voltál már ilyen, vagy ehhez hasonló helyen, társasággal? - nem, az nem tartozna rám, ha barátjával megy ilyen helyre, azt nem szabad megkérdeznem, vagy barátnőivel. Mivel még itt nem volt, máshova barátnőivel biztosan ment már.
Művészeti hallgatója már biztosan nem leszek, ahogy én sem számítógép oktató, vagy virtuális játék segédlet, buta vagyok hisz arra ott a játék mellé kapott kézikönyv. Én is azt bújom szabad időmben, hogy hogyan tovább. Az hogy rajzolni szeret, elhivatottságához tökéletes, én magam sem tudnám elmondani pontos évszámokra a számítógépes korokat. Pedig alig száz évről lenne szó, a művészet, meg igazán több ezer éves.
- Értem, ezen rész számomra is nyers lenne, rosszul fogalmaztam, a művészet alatt, a benned leledző jelentése érdekel, így a rajzolás. - bár ez is megfoghatatlan dolog, nem hiszem képes lenne elviselni más jelenlétét, miközben rajzol. Lehet frusztrálná, sőt biztosan nem tudna maximálisan arra koncentrálni és elrontaná. Megint hamarabb beszéltem, mint gondolkoztam. Azonban említett valamit és elárulta azt is milyen idős, pár évvel öregebb, mint amennyinek kinéz, ez azonban korban így már kevésbé térek el tőle, bár illik neki is tudnia, hogy öregebb emberrel beszélget, aki megragadt valahol tizenéves korban.
- Érdekel persze, szerintem sosem növök ki ezekből, még így huszonöt éves fejjel is nem csak szép irodalmat olvasok, hanem.. meséket - közben sétánkkal előre haladva, be is fordultunk az onsen bejárata elé. Kinyitottam az ajtót, hogy magam elé engedjem, az illemet ezen formában tanultam, bár más civilizációknál van más módszer is. Azonban ez áll hozzám nagyon közel, amiből nehezen engedek. Ha elfogadta Nio, hogy belép előttem, úgy követtem a fogadó helyiségbe. Ha nem fogadta el, úgy beléptem előtte és átadtam az ajtót, hogy ne csukódjon be még orra előtt.
A fogadóhelyiséget, szemközti falakon öt ajtó és közötte gyertyatartók fénye világította meg. Középen egy kis asztal és a bal oldali falon egy fülkének kialakított helyiség. Nagy betűkkel fölötte kiírva "pénztár". Rámosolyogtam Niora és következő mondat hagyta el szám.
- Foglalj helyet - mutattam a kis asztal melletti kis párnára - addig én megveszem a jegyeket. - és már fordultam is a pénztár felé. Mivel meghívtam, így csak természetes, hogy állom a jegyeket, ha nagyon erősködik, persze, csak magamnak veszek jegyet, megsérteni nem szeretném. Ahogy megvan a két jegy, helyet foglalok vele szembeni kis párnán.
- Hamarosan mehetünk be a fürdő helyiségbe. Viszont külön kell menjünk, férfi és női külön részleg. Ne lepődj meg - váltottam suttogásra szavaim - meztelenül fogsz fürdőzni, ide nem kell fürdőruha - ahogyan én is úgy fogok, furcsa lesz. - Kapni fogunk az öltözőben törölközőt és papucsot. Ezeket az információkat ott arról a tábláról olvastam le, egy perccel ezelőtt - és mutattam a pénztár melletti "szabályzatok" táblára. A tilos részeket már nem olvastam el, de mivel ez egy pihenő hely így valószínűleg nem fontosak, olyat úgyse fogok csinálni, hogy megszegjek valamilyen szabályt. - Még van egy kis időnk.. - mosolyogtam rá biztatóan. Nem tudom mennyien lehetnek bent, és ami talán egyedüli rossz, hogy egy ideig külön válunk, mert nem egy nembe tartozunk. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja megélni, egy zavar, hogy elhívtam és kötelezően egyedül kell hagyjam, talán tényleg pont ez zavar.

by **Nio** Hétf. Aug. 26 2013, 10:59

Yuichi

A kérdéseimre eléggé hamar felelt. Ami azt illeti utolsó kérdésem után kiderült, hogy egy cseppet vaksi vagyok, mivel a célállomás már látóhatáron belül van. Viszont az tény, hogyha nem mondja nem veszem észre. Még így is nehezen találtam meg az onsent.
Ahogy kerestem és megtaláltam a célt Yuichi kérdezett, bár tétován. Ugyan csak fél füllel, de így is tisztán és érthetően hallottam. Nem is értettem, hogy miért olyan bizonytalan.
-Még soha nem voltam, senkivel, semmilyen ilyen vagy hasonló helyen. Egy-szer-se!- fordultam felé és válaszoltam. Feleletem játékosra és eléggé vidámra sikerült, főleg az utolsó szó, melyet tagoltam.- De!- váltottam hangnemet, komoly hangnemre.- Ígérj meg valamit! Amikor hazaértünk, ki a valóságba, akkor megismételjük, csak nem virtuálisan. Oké?
Ajánlottam fel hirtelen. Igazából nem gondolkodtam rajta, de nem is kellett. Ma nagyon jól éreztem magamat, és valami azt súgja, hogy még nincsen vége, de ezúttal veszély nélkül. Végre pihenéssel.
Miközben megközelítettük a bejáratot még visszatértünk egy kicsit a hobbinkhoz egy gondolat erejéig. Örültem neki, hogy nem vár tőlem semmi lenyűgöző előadást. Viszont, nehéz róla beszélni. Eléggé nehéz szavakba önteni. De talán megpróbálhatom..
-Rajzolni bárhol bármikor tudok, de tény hogy akkor tudok a legjobban, amikor egyes egyedül vagyok. Akkor van időm kidolgozni minden apró részletet. Tény hogy jobban oda tusok koncentrálni. De az se zavar, ha nem vagyok egyedül...
Időközben elértünk a tényleges bejárathoz. Ami meglepett, hogy beengedett maga előtt. Igazi úriember. Ráadásul nem is sokkal idősebb, mint én. Vannak még olyanok akikből nem veszett ki az illem.
Az épületbe beérve egy igencsak egyszerű virtuális fogadóhelyen, váróteremben vagy hogyishívjákban találtam magamat. Másként képzeltem el, de lehet, hogy van alapja és a valóságban is hasonló. Nem tudom, de biztos jó lesz. Ácsorgásom és nézelődésem nem tartott sokáig, mivel Yuichi hellyel kínált, mint valami házigazda, majd elment hogy megvegye a jegyeket. Nem akartam visszautasítani, elvégre egyrészt illetlenség. Másrészt meg nem ismerem még annyira, hogy tudjam miként reagálna.
Mikor visszajött röviden elmondta, hogy is működnek itt a dolgok. Mélyen emlékeimben eszembe jutott egy anime, melybe a szereplők valami ilyen helyen voltak nyaralni, vagy üdülni. Az anime neve viszont nem akart eszembe jutni. Olyan réginek tűnik. Kicsit olyan mintha csak álmodtam volna, amit eddig átéltem. Elszomorító. De most nem lehetek szomorú.
-Azért jó hogy van ilyenre lehetőség. Hogy néha lazíthatunk egy kemény harc után- mosolyogtam, bár nem igen tudom elképzelni miért programozták bele. Valahogy nem illik a képbe egy onsen.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Aug. 26 2013, 14:32

Nio

Azért megmosolyogtatott továbbra is, hogy mennyire közel a célhoz kérdezett pont erre, hogy hová is tartunk. Biztosan szüksége lenne már a pihenőre, hisz órák óta csak sétálunk, harcolunk, minimális pihenéssel. Azt hiszem így ízelítőt kapott egy napomból, csak rám holnap is és holnap után is ez vár. De nem kellene ennyire elrugaszkodnom.
Kérdésemre azonnal válaszolt és ahogyan, aza szótagolás, annyira mulatságos volt.
Mosolyogtam és örültem. Figyelmesen végig hallgattam kérdését. És elgondolkodtam rajta. Erős elhatározás ez, de ott leszek, segítségben, hogy végül is kijussunk, ha másért nem is, de ezért biztosan. - Megígérem! - és megkönnyebbülve, jó kedvűen bólintottam. Miközben beléptünk az ajtón, előbb Nio aztán én, elgondolkodtam, hogy milyen jó lesz az utolsó tíz szint szörnyetegei ellen harcolni. Biztosan nehéz lesz, de minden egyes harcon úgy fogunk túlesni, hogy bizony ha megpróbáltatva is, de kitartva harcolunk a kijutásért. Még ha csak egy odakinti teázásról vagy kiruccanásról is van szó, nagy horderejű. Élni kell és nem itt, odakint.
Amit még elmondott, mielőtt beléptünk, nem fogom arra kérni, hogy rajzoljon valamit, még biztosan nem, valami azt súgja nyakán lógnék, az meg csak zavarná az alkotásban. Szóval azt hiszem ezt az óhajom sóhajom, nem fogom felhozni.
Belül, csak úgy pörgött az idő, még a pihenéshez nem jutottunk el, de már megvan a jegy, tudjuk mitévők legyünk beljebbi szobákban, vagy helyiségekben. Ahogy ültünk egymással szemben, kijelentésére nem bírtam ki válaszolnom kellett.
- Ennek én is örülök - néztem körbe a helyiségen, egész barátságos volt, annak ellenére is hogy az ajtón kívül már az este leple takarta el a kinti világot - máskor is jöhetnénk ide, valami azt súgja, hogy a szinteken kívül is lesz még pár kemény harc. Általánosítása meglepett, de jólesett.
- Tudok még pár ehhez hasonlatos, helyet, ahol ki lehet kapcsolódni. És itt nem feltétlen italozgatásra gondolok - ezzel a témával nem tudom miképp áll, elég rugalmas vagyok ezen a téren. Ahogy egy férfi jött és mindkettőnk elé letett egy-egy fehér törölközőt és fehér köpenyt megkomolyodtam.
- Időnk van úgy veszem észre, beszéljük meg, hogy mennyit leszünk bent és akkor utána tudunk még beszélgetni, ha idődbe belefér. Fél óra, egy óra odabent elég? - kérdez jókedvűen, miközben felvettem és bal kezemmel magamhoz szorítottam a kapott felszerelést.

by **Nio** Szomb. Aug. 31 2013, 16:46

Yuichi

Yuichi hamarosan visszatért és miután megígérte, hogy elmegyünk a valóságban is egy ilyen vagy hasonló helyre elindultunk befelé.
Egészen addig nem szóltam míg át nem vettük a törölközőket. Kicsit elgondolkodtam és magam is. Bár az igazat megvallva én nem fogok egy hamar magasabb szintre kerülni. Ha lehetne akkor én inkább hátrafelé haladnék mintsem előre, ami némiként gondot jelent tekintettel arra hogy a fejlődés a cél.
-Azért jó hogy vannak ilyen helyek, ahol ki lehet néha kapcsolódni. Legalább van rá esély, hogy nem veszik el végleg az ember, vagy nem csavarodik be teljesen- szorítottam magamhoz a kapott váltóruhát, majd a fiú felé fordultam.- Bár én nem kapkodom magamat halálra. Még szinte sehol se tartok a fejlődés terén, bár már eléggé régen itt vagyunk. De talán a mai nap után tényleg jobban fog menni- vettem visszább mosolyomból. Nem azért mert hirtelen rossz kedvem lett, csak nem akarom, hogy azt higgye, hogy valami álszent vagyok, hogy mindig mosolygok. Elvégre még nem ismerem olyan régen, de ha folyton nevet az ember... ki tudja mit gondolnak róla mások, és hogy valójában mi jár a másik fejébe.- A fél óra szerintem elég lesz. Ha ez amolyan meleg hely, mint valami szauna, akkor bőven elég- gondoltam vissza egy családi nyaralásunkra Európában, ahol ki is próbáltuk, és ha jól emlékszem 20 perc volt az ajánlott idő.- Akkor 30 perc múlva itt?

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 04 2013, 12:41

Nio

- Ugye? Mostani pillanatig, csak tudtam róla, hogy van ilyen, így hogy bent vagyok, máris jobban érzem magam. És igazad lehet a bezártság engem is zavar, hosszú idő elteltével biztosan elkezdenék becsavarodni.. – tartottam némi szünetet – de arra kiötlök majd csak valamit. Olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen – mosolyogtam rá. Igaz leginkább magam győzködtem, hogy valahogy ezt túl lehet élni, hisz már egy év eltelt és a vége úgy tűnik, még mindig nagyon messze lehet. Itt vagyok egyes szinten és nem csináltam semmit, hogy jobb legyen. Valahogy be kell szálljak a frontharcba, de nem túl gyorsan, mert akkor meghalok, és akkor előbbi ígéretem megszegem. Azt meg nem szeretném. Még mindig szavain rágódtam. Mai naptól ő jobban belehúz, nekem is azt kellene tennem, nem csak a térképem bővíteni.
- Azt hiszem követem a példád, és mai naptól beleadok mindent a fejlődésbe. A mai után láttam, hogy milyen erős vagy, és szeretnélek legalább utolérni – mondtam komolyan és szemébe nézve, ha bírta pillantásom.
Majd kicsit témát váltva, így hogy megkaptuk a lehetőséget a belépésre. Feltettem kérdésem és meg is kaptam válaszát.
- Harminc perc múlva itt – mosolyogtam vissza rá, és elindultam a férfi bejárat felé. Még az ajtóban intettem és ujjal elmutogattam, hogy hamarosan jövök ki. Mutató és középső ujjaim sétáltattam a levegőben majd beléptem a helyiségbe. Egyedül voltam újra. A helyiség, amibe beléptem egy öltöző lehet, faliszekrények, padok és nyomokban vizes padló, ami szép lassan pixelezve párolog. Egyetlen törölköző és köpeny. Utóbbira azt hiszem nem lesz szükség. Szemből belépett egy fickó akinek a vállán volt átvetve a törölköző. Korábban pucér férfit nem láttam, és nem is akartam, ahogy most se így elfordítottam a fejem. Kinéztem egy szekrényt magamnak és elkezdtem ledobálni magamról a ruhákat. Egy sem volt izzadt, vagy piszkos. Furcsa ez a hely, ahol még csak mosni sem kell. Levetkőztem csupaszra, és példájára, vállamra dobtam a törülközőt, majd elsétáltam az öltöző mellett arra, ahonnan jött. A következő helyiség egy kicsit tágasabb volt, de itt még nem voltak medencék semmi. Fa parketta, igényes tapéta a falon és bal oldalt vörös fenyőnek tűnő lécek keresztben mögötte világos barna függöny. Ahogy haladtam előre, egy ponton ember nagyságú boltíves kihagyás van a fa mintázatában és ott a függöny is ketté van választva. Kiléptem és több medence látványa fogadott és pár fürdőző, akik többnyire ültek a vízben. Besétáltam az első medencébe és frissítőleg hatott a jó meleg víz. Jó volna, ha lehetne ezt ruhában és Nioval lehetne beszélgetni közben. Na, nem baj, kissé bosszankodva elmerültem a vízben és hamar újra a felszínen kötöttem ki. Vajon ő is ennyire unatkozik a női részlegen? Most valahogy az égvilágon semmi sem jó, kinn akarok lenni a vízből. Elrugaszkodtam, úszni próbáltam az alacsony vízben. Ez sem tudott sokáig lekötni és marasztalni. Fura, mert teljesen kifáradtam, mégsem akarok pihenni, azzal rákényszerítettem magam, hogy csücsüljek az egyik kiszögellésen. A vízben lévő emberek, mind nyugodtan ültek, én izgágáskodtam csak és meg is lett az eredménye. Pár perc múlva már az öltözőben voltam, megszárítkoztam és felöltöztem. Majd visszatértem a fogadó helyiségbe. Alig telt el tizenöt perc, nem baj, megvárom Niot míg végez. Remélem máskor is lesz ilyen napunk, és találkozunk. Bár amit mondott szeretne fejlődni, ahogyan nekem is kellene, akkor megfogadom most, egy-két hónap múlva felkeresem, ha addig nem keres.. és akkor beszámolhatok neki hová jutok, és ő is, hogy hová jut. Igen ez így jó lesz, ha meg keres korábban, mégsem vagyok olyan felejthető.
Amikor megláttam kilépni a lányt kedvesen intettem felé és a – milyen volt? – kérdéssel kezdtem. Az a pár perc amíg bent voltam, feltöltött, de még most sem jöttem rá, miért hiányzott annyira, hisz alig váltunk szét pár percre.

by **Nio** Pént. Szept. 06 2013, 13:32

Yuichi

Mielőtt bementünk az onsen fürdő helyiségébe még volt némi időnk és egy kicsit még beszélgettünk. Bár az igazat megvallva ez a beszélgetés kissé borúsra, de annál inkább valós gondjaink felé fordult. Először nem tudtam miként válaszoljak. Sokszor megfordult ugyan ez vagy hasonló gondolat fejembe, de egy kicsit másként gondolkozunk, így meglehet hogy nem ért velem egyet. Viszont ahogy egy cseppet eltöprengtem már be is hívtak minket, így egy időre el is váltunk. Emiatt úgy alakult, hogy majd utána válaszolok. Addig legalább át tudom gondolni.
Először ő indult el a férfi bejárat felé, ami mögött egy intést követően el is tűnt. Mindezek után és egy kisebb hezitálás után én is a női bejárat felé. A kezdetbeni izgatottságnak már igazából nyoma se volt rajtam, inkább úgy mondanám, hogy nagy nyugalom telepedett rám helyette.
Az öltöző pont olyan egyszerű volt, mint az előcsarnok. Semmi csicsa, amit kifejezetten díjazok. Bent rövid bámészkodás után kerestem egy színpatikus szekrényt melybe levetettem ruháimat és gondosan összehajtottam. A terembe nem volt senki, csak egy pár szekrény tartalmából következtettem arra, hogy vannak bent egy páran, bár valószínűleg nem fogok leállni senkivel sem cseverészni vagy hasonló. Mindenesetre magam köré csavartam törölközőmet és elindultam befelé, illetve kifelé.
Nem volt nagy szám, néhány medence, de alig alig lehetett messzebb látni, mert a gőz szinte mindent beborított. Látótávolságba szinte nem is láttam senkit. Nem is volt baj, csak azt nem tudtam merre nincsenek ténylegesen.
Végül a törölközőt feltekertem a hajamra és beléptem az egyik medence jó meleg, kellemes vízébe. El is indultam véletlenszerűen valamerre, majd letelepedtem egy néptelennek tűnő helyre, egy szikla tövébe a víz közepe táján. Sajnos nem sikerült egyedüli helyet találnom, mert mikor jobban körbenéztem észre kellett vennem, hogy a kiszemelt sziklám tövébe már valaki behúzódott, csak éppen a másik oldalra.
-Yo!- köszönt közömbösen.
-Hello...- intettem zavartan, majd villámgyorsan visszafordultam helyemre, a szikla másik oldalára. Azt viszont örömmel nyugtáztam, hogy esze ágában sincsen velem beszélgetni.
Mindezen izgalmak után kicsit összehúztam magamat és az eget akartam kémlelni, ami valljuk be ekkora gőzbe lehetetlen. Így fel is hagytam vele, és helyette inkább orromig bemerültem a vízbe és gondolkodtam. Ami szintén nem volt valami eredményes.
Nem tudom miért, de nem tudtam semmire sem tartósan gondolni. Lehet, hogy a meleg miatt, vagy a víz miatt, esetleg más volt az oka, de az biztos, hogy valami kiűzte a gondolatikat a fejemből. Bár az tény hogy igencsak kellemes, de vajon milyen a valóságban? Ott is ilyen vagy ott sokkal de sokkal jobb?
Ekkor jutott eszembe Yuichi, és hogy ismét, pontosabban odakint a valósába biztos elmegyünk legalább még egyszer. De remélem akkor nem lesz ennyire unalmas. Ha valakivel lehetne beszélgetni akkor élvezhetőbb lenne. A strand lehet hogy jobb ötlet lenne...
Nem tudom meddig voltam bent, de ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy teljesen elázzon a hajam még becsavart állapotban is, így amikor kiléptem vissza az előtérbe a hajam ki volt engedve, hátha jobban szárad.
Egy kicsit megálltam az ajtótól messzebb, és Yuichit kezdtem keresgélni tekintetemmel. Csak akkor vettem észre mikor megszólalt és megkérdezte, hogy milyen volt. Felé fordultam:
-Kicsit unalmas, de igen kellemes. Régóta vársz?

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 06 2013, 14:51

Nio

A prospektussal játszottam, amíg vártam rá. Egyszer olvastam csak végig, nem volt hosszú, de több olvasás felesleges is lett volna. Jobban érdekelt, hogy elhívjam-e valahová még. Ebben a városban semmit sem ismerek, ránéztem a térképemre és nézelődtem, hátha van még valami. Csupa kis kocsmákkal van tele ez a hely, meg néhány drágább szórakozásra, amire szerintem egyikünknek sem lehet túl nagy keretünk. Viszont van itt a városban egy kis park, utcán vannak lámpák is, legalábbis odakint láttam, ha van még kedve sétálni és beszélgetni, akkor lesz hová útirányunk venni. Még egy darabig csak úgy magam elé bambultam, és nyílt a női részleg ajtaja. Ő lépett ki rajta, nem más, nem tűnt túl feldobottnak, és ezt válasza is hordozta.
- Nem túl régóta – feleltem, végül is saját hibámból ücsörgök itt jó ideje – korábban kijöttem, mert unalmasabb volt szerintem is, mint elsőre gondoltam. A víz viszont istenien meleg volt! – nyújtózkodtam egy nagyot, miközben felálltam. Másabb volt így Nio kiengedett hosszú hajjal, pillantásommal kicsit fentebb néztem, majd újra rá. Így is jól állt neki fekete haja, így kicsit vizesen még a mesterséges fény is máshogyan tört meg rajta. Enyém már megszáradt, pedig még víz alatt is voltam, hamarosan az övé is megfog, furcsa ez a hely, még vizesen sem hagy sokáig, valami program.
- Ha nem vagy még elég fáradt, ötöltem ki egy úti célt és ígérem ez mára az utolsó – mentegetőztem mosolyogva. Rángatom itt jobbra-balra, de ha elutasítja az sem baj nagyon jó nap volt, és ráadásul megmentette az életem is kétszer. Igazán szerettem volna még vele beszélgetni, remélem ez kétirányú.

by **Nio** Kedd Szept. 10 2013, 18:48

Yuichi

Mikor elújságolta, hogy neki sem volt olyan izgalmas, mint nekem, elnevettem magamat. Akarva vagy akaratlanul valahogy kicsúszott. Én valami nagyobbra, érdekesebbre számítottam, és ezek szerint ő is.
A nevetés akkor maradt abba amikor megkérdezte, hogy volna e kedvem még valahová elmenni. Ezen a ponton nevetésem mosolyra váltottam és feleltem.
-A meleg víz isteni volt, és kicsit mintha kipihentebb lennék, tehát felőlem mehetünk. Csak ne egy olyan őrölt helyre menjünk, ahol mobok lesnek ránk. Abból máma már jutott bőven.
Jutott eszembe a mai nap elejétől a végéig, ami egyenlőre itt van. És remélem valami szintén kellemes helyen folytatódik. Vajon mi van még ebben a mesterséges világban, amiről nem tudok? Valószínűleg még nagyon sok ilyen vagy hasonló dolog van, melyeket remélem még felfedezhetek, bár tény hogy jobb lenne úgy, hogy bármikor kiléphetek.
A mai nap egy nagyon érdekes nap volt. Edzettem, tanultam, felfedeztem a fegyveremben lévő mozdulatokat, és nem utolsó sorban, megismertem egy kedves és igencsak figyelmes embert, akivel jó beszélgetni. Nem vártam ennyi mindent ettől a naptól, de bár egy két emléket leszámítva, megérte felkelni.
Ha jobban belegondolok, nem felejteném el az itt töltött időt semmi pénzét sem, mert ez is az életem része. Nem tudom, hogy pontosan mikor kezdődött, hogy azóta mennyi idő telt el, de túl fogom élni, és nem felejtem, hogy miket éltem át itt. Bár ez nem a valóság, és a tapasztalatokat sem tudom odahaza felhasználni, de megtörtént velem, és egy részem nem is bánja, hiszen talán itt kezdtem el élni, jobban mondva máshogyan élni, merészebben, jobban megtalálni önmagamat.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 12 2013, 17:28

Nio

Nyújtózkodásom közepett elkezdett nevetni, talán túl vicces pozitúrát vettem fel így, vagy az lesz a hátterében, hogy megegyezik véleményünk a fürdővel kapcsolatban? Bármelyik is lapul meg Nio nevetésében, már pozitívum, hogy pár órája még menekültünk seregnyi szörny elől, most meg pihenünk, mintha mi sem történt volna. Kijelentésem egy mosollyal és válaszával koronázta.
- Hasonlóképp javított kitartásomon ez egy kis víz, azonban még eléggé pihenősre fognám magam - igen, most már tudom miért ülési lehetőséget kerestem egész nap. Nagyon kevés a kitartásom, és ezt később emelnem kell.
- Ne aggódj, ez megint a város lesz, és itt van nem messze a park. Fákat láttunk már ma eleget, tudom - nevettem jóízűen - azonban - ejtettem ki a szavakat lassabban - ez mégis csak egy park, biztos van benne valami, amiért ezt a nevet kapta, hogy.. - nyújtottam el az utolsó három szót, hogy elővarázsoljam térképem és böktem rá a "Mélylila Park" kifejezésre. - Megfelel? - nagy nyitott szemekkel kérdeztem, hogy biztosan mihamarabb felejtse az apró szemű gonosz kis kobold hadat.
Ha igennel felelt és nem ismerte korábbról, akkor... - Akkor mehetünk is, a hajad megszárítanád még előtte, vagy hagyod, hogy a szabad kinti levegő szárítsa meg? - kérdeztem még indulás előtt. Odakinti reakció volt, nem tudom, hogy itt jelent-e valamit, valószínűleg semmit. Ha megszárította utána kinyitottam előtte az ajtót és távoztunk egy köszönés formájában a pénztáros felé. Ha nem, úgy vizes hajjal tettük meg ezt lehetőleg. A gyalog úton végig előttem volt a térkép, így akár ő is láthatta, hova tartunk. Mosolyogva sétáltam mellette, és ezúttal csak élveztem az esti zajok csendességét, a lámpák által keltett árnyjátékok sokaságát és egy-két virtuális bogár játékát a fényben.
Csak élveztem a nyugalmat, amit a társasága nyújtott és a környék. Persze, ha megszólított vagy kérdezett, akkor felé fordítottam tekintetem és figyelmesen hallgattam.
Ha nem tetszett neki az ötlet, akkor az éhsége felől érdeklődtem, ha éhes sem volt, akkor csak egy kis kiruccanásra ajánlottam a két sarokra lévő cukrászdát, ahova hamar beérhettünk. Ha éhes is volt, akkor kicsit távolabb van egy ínyenc konyha, talán még nyitva van.

by **Nio** Vas. Szept. 15 2013, 14:11

Yuichi

A nevetésem hamar mosolyra váltott, bár legszívesebben továbbra is nevettem volna, mert most semmi és senki sem árnyékolta be örömömet. Bár az is igaz, hogy nem is lehetett volna, mert ezt a napot már semmi nem tudja elrontani. Még az se ha elkezdene szakadni a virtuális eső vagy hirtelen katasztrófák tömkelege zúdulna ránk.
-"Mélylila Park"? -kérdeztem halkabban gondolkodva. Valahogy erről nekem nem jut eszembe semmi rémes vagy veszélyes dolog. A lila különben is nyugtató szín ezért nem is tudom mire kéne gondolni. Talán a lila az uralkodó szín a parkban, de semmiképpen sem szörnyek tanyájáról lehet szó.- Mehetünk. Nem hinném, hogy valaki vagy ne adj isten valami bezavarja a pihenésünket. Valahogy nem tudom elképzelni. Bár még nem voltam ott.
Lehet, hogy nem voltam még ebben a parkban, és nem tudom elképzelni, hogy valami ijesztő dolog várna ott ránk, de az is igaz, hogy ez itt nem a valóság és bármi megtörténhet, amit a készítők kitaláltak. Lehet, hogy tévedek és tényleg veszélyes és ellensége mobok vannak ott. De inkább nem akarok. Viszont ha mégis akkor meg szembenézünk velük és eltávolítjuk őket egy időre. Vagy valami hasonló.
Miután megbeszéltük eléggé röviden az úti célt Yuichi felvetette, hogy szedjem rendbe a hajamat. Lehet hogy zavarja, hogy ki van engedve? Nem tudom, mindenesetre felkötve én is jobban szeretem.
-Mehetünk nyugodtan, már nagyjából megszáradt- vettem elő piros szalagom és közöttem vissza eredeti állapotába. Nincsen hosszú hajam, csak a vállamig ér, így hamar meg is szárad általában. Ez úgy tűnik nincsen másként itt sem, bár az tény, hogy nem hiszem, hogy itt a SAO-ba meg tudnék fázni, vagy egyáltalán össze tudnék szedni valami betegséget.
Ahogy kint baktattunk a célállomás felé Yuichi folyamatosan a térképet vizslatta. Ezek szerint még ő se volt ott, csak hírből hallotta hogy van ilyen park. Legalább nemcsak nekem lesz új az élmény. Egy ideig némán sétáltunk, mi alatt először egy lépés távolságot megtartva mellette, majd közelebb léptem és én is térképére vetettem érdeklődve pillantásomat, hogy pontosan mennyi is van még a parkig.
Csend volt mindenhol. Csak egy-két bogárkának látszó valami zümmögött körülöttünk. Egyébként mást semmit nem lehetett hallani. Egy ideig biztosan. Aztán egyszer csak megtörte a csendet Yuichi. Gondolom kicsit zavarta. Ami engem illet lehet, hogy egy picit engem is. Affelöl érdeklődött hogy nem vagyok e éhes. Most hogy mondta egész nap csak pár bogyót ettem mást nemigen. De fel se tűnt.
-Nem ettem sok mindent ma...- kezdtem el gondolkodni, hátha eszembe jut még valami, amit megettem, de nem jött össze.- Miért kérded?

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 18 2013, 12:29

Nio

Tűnődésén leginkább nevethetnékem volt, ugyanis én magam is a mélylila szót rágom főleg, hogy miért lehet egybe írva? Szokatlan. Belement Nio és akkor induljunk is, ha teljesen feljön a hold, onnantól már zavarom estéjét minden bizonyára. Ahogy haladtunk csendesen, közelebb jött és onnantól ketten néztük a térképet. Sajnos tényleg nem tudtam mi vár ott reánk, így még csak felkészíteni sem tudtam a látványra, újdonság lesz nekem is.
- Azért kérdeztem, hogy a park megfelel-e, vagy inkább egy zártabb fényesebb helyen, ülve legyünk és együnk. Szerencsére, ez a hely annak ellenére, hogy virtuális, meg enged némi komfortosabb életmódot is – feleltem magam elé nézve. Kicsit másabb, de mégis idekapcsolódik, érdekel, hogy ő hogyan éli meg a helyet –tényleg, Nio milyenek az estéid itt? – sokat rövidítettem kérdésemen, remélem értette mire gondolok, ha nem, akkor természetesen kifejtettem bővebben, azzal hogy elmondtam saját példám. – Én ilyenkor bárhol is vagyok, visszasétálok a tisztásomra, lefekszem a fűben és nézem a holdat, a csillagos eget. Ábrándozok – na igen, mióta nevezem én azt tisztásomnak? kicsit elhúztam a számat, de vissza is tért jókedvem, sokat ábrándozok azon, hogy kijutok. De minek jussak is ki, megyek vissza dolgozni, meg élni a további szürke, de mulatságos hétköznapokat? Nem egyértelműen már nem. Ezt túlélve és átélve másabb ember leszek, ez szinte biztos, de gyökeresen nem fogok változni, ez biztos. Ránéztem Niora és igen, odakint megismételjük, szóval ő is kijut innen, rajta leszek. Azonban itt ennél be is fordultunk és ráláttunk a parkra. Amit láttam az elképesztő volt. Az út túloldalán helyezkedett el a park, de mégis az út alatt volt. Szemben pár lépcsőfok látszódott csak, ami az úttal párhuzamosan ereszkedett lefelé. A park egész területére szépen rá lehetett látni, ami sötét lombkoronákkal foltozta meg, az amúgy lila színben derengő messzi talajt. Olyan volt, mintha egy lila virágokkal nőtt pázsiton kiégett nyomok lennének, amik megszakítják az egybe függő virágmezőt. –Hűh – fújom ki a levegőt, némi hangokkal megtűzdelve. Néhol azért másabb színfoltok is fellelhetők, pár pirosabb zöldesebb és sárgás foltok sokasága. Maguk a fák nem látszanak innen fentről. Ezután ránéztem Niora és kérdeztem is – Lemegyünk? – ugyan, hogy rejthettem volna el, az utca fényében is könnyedén láthatta szememben mennyire lemehetnék vagyok. Ezen felül, neki is jó lehet, egy későbbi festmény alaphoz.

by **Nio** Szer. Szept. 18 2013, 13:21

Yuichi

Ahogy sétáltunk a cél felé Yuichi egy furcsa kérdést tett fel. Amire igazából nem tudtam egyből felelni, mert soha nem gondolkodtam ilyesmin. Még soha nem jutott eszembe, hogy átgondoljam hogy mit is gondolok, mikor, mielőtt lefekszem aludni.
-Mióta itt vagyok nap nap után élek. Nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz holnap, vagy, hogy mi volt eddig. Csak élek a mának. Persze igen gyakran nekem is eszembe jut, hogy hogy is mennek otthon a dolgok, de ha őszinte akarok lenni... nekem este nem jutnak eszembe ilyenek. Többnyire egy közeli fogadóba töltöm az estéket, de olyankor nem vágyon úgymond haza. Mondhatni olyankor kikacsol az agyam- nevetem el a végét, majd fojtattam.- Többnyire nappal gondolok arra, hogy jobb lenne otthon, vagy hogy mennyire honvágyam van. Olyankor zavar, de este valamiért nem.
Próbáltam felelni kérdésére bár nem voltam teljesen biztos, hogy értette mire gondolok. Kicsit zavarosan, össze-vissza mondtam, amit mondtam, de hátha ki tud belőle bogozni valamit.
Lényegében este nem foglalkozom semmivel. Nap közbe viszont, mikor egyedül barangolok majd hogy nem céltalanul akarva vagy akaratlanul, de eszembe jut és mérgelődöm rajta egy sort. Jobbik esetbe találkozok valakivel, aki eltereli a gondolataimat. De általában, ha kitalálok hogy mit csináljak aznap, akkor minden a legnagyobb rendben. Kellett egy kis idő míg megszoktam hogy hogy mennek itt a dolgok, de tény hogy csak az rontja el a játékot, hogy ha itt meghalunk akkor soha többet nem ébredünk fel a valóságban sem. Ezt leszámítva eléggé élvezhető és jó játék lenne.
Idő közben meg is érkeztünk, de mégse. Ott volt a talpunk alatt a cél, mely nem is tűnt veszélyesnek. Inkább békésnek és kellemesnek. De így messziről nem látszik még minden. Majd akkor jelentem ki ünnepélyesen, ha ténylegesen ott vagyunk. Addig nem iszok előre a medve bőrére.
-Menjünk!- fordultam mosollyal Yuichi felé. Nem szeretem az ilyen melankolikus témákat, de sajnos ezekről sem árt néha beszélni. Nem lehet mindent magába fojtania az embernek, elvégre az sem jó. Főleg egy ilyen kényes helyzetbe, amibe 10.000 játékos esett bele hirtelen.- Nézzünk szét!- indultam meg játékosan a cél irányába. Ahogy lenéztem legszívesebben már ott lettem volna a fűben és leheveredtem volna. Ahogy Yuichi felhozta, kedvem támadt hozzá.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 18 2013, 16:02

Carpe diem, azaz élj a kárpitnak! Egy nagyon régi filmből tanultam ezt a mondást, az életérzésnek viszont odakint ritkán adtam át magam. Itt egyre többet, sőt most is azt teszem jelen pillanatban. Jó társaságban vagyok jól érzem magam és ez így jó. Felnevetett, olyan jó hallani, amikor nevet. Válaszolt is kérdésemre és örömömre jó hosszan, talán ilyen sokat még nem is beszélt.. de. Elmosolyodtam nevetésére, bár máson. Azt viszont tudom, legalább ő nem úgy álmodozó, mint én, ő inkább a valóságnak él, és ez a helyes, én magam járok rossz ösvényen, hogy biztosan látom a kijutást, több félelemmel a haláltól, talán én is realistább lennék. - Többet kellene nekem is kikapcsolni az agyam - mondtam neki nevetve - ez esetben, ne haragudj, most felhoztam ezt pedig már itt az este - tártam szét karjaim. - Akkor nincs is más hátra, mint kikapcsolódni, az a fürdő sokat segített - utaltam vissza a korábbira, de a feltöltés még mintha kevés is lenne. - remélem itt is lesz valami, fordítottam hozzá közelebb a térképet.
Ahogy belevesztem se perc alatt a környezet szépségébe Nio már dobbantott is és ő már pár lépcsőfokkal lentebb is volt. Áthajolt a korlát fölött és lefele nézett, időközönként visszanézett rám. Oké, mosolyodtam el, és sebtében mellette teremtem, megmarkoltam a korlátot mellette és tovább néztem. Azt a furcsa talán a végiben világító füvet, vagy azok virágok lennének, innen még olyan egybefüggő ködös, közelebb kell menni.
- Gyerünk, lent találkozunk! - nevettem és azzal körbefordultam körülötte, megindultam lefelé, a fokokat kettesével vettem, de még így is kb fele hátra lehetett. Visszalestem, hogy jön-e Nio. Bevártam, ha eddig nem ért utol. Épp hogy csak elfértünk egymás mellett, talán a vállunk összekoccanhatott, ha épp ellenkező képp vettük lépéseink a kövezeten. - Most mutatok valami vicceset - azzal máris elkezdtem kioldani a kötést a hajamból. Megereszkedett a hajam, de még így is látszódhatott a lámpafényekben és az alulról jövő lila fénymegvilágításban. Vállig érő hajamra, vajon mit fog mondani, kösd vissza nyomban? - Tadaa - nevettem fel - tudom a férfiakra nem jellemző a hosszabb haj pár centinél - és megráztam a hajam így kellőképp egy tincs a szemebe is ment. Furcsa még itt is összetud kócolódni a hajam, ez kicsit jó, valós - de én megnövesztettem, volt egy célom vele - hallgattam még erről célról csak, ha érdekli akkor osztom meg. Sétáltunk tovább, és míg ezt lejátszottam le is értünk szinte már csak pár lépcsőfok. Innen már jól látható lenne, bár számomra ez most lehetetlen, de a növényzet a következőképp alakul. A fűszálak között virágok leledzenek, nem lehet magasabb két hüvelyknél és az erdő közepe felé lejt. Puha pázsitnak tűnik és innen már látszódnak a színes foltok is jobban. A sárgák a parkban elhelyezett lámpák. A pirosak, egy-egy díszesebb fák, pálmafának tűnik, ilyen messziről, de nem biztos, hogy ténylegesen az. A fényes zöld pontok, pedig ebből a szögből épületek. Mintha valami "buszmegálló" lenne. Furcsa, egy parkban, hogy lehet ilyen is.

by **Nio** Szer. Szept. 18 2013, 16:59

Yuichi

Az este illetve még a nap tovább folytatódott, de nem is bántam. Ezen a mai napon mit lehetne megbánni? Szerintem semmit. Kezdem azt hinni, hogy mégse volt olyan rossz, hogy megvettem ezt a játékot. Bár tény hogy vannak árny oldalai a dolognak, de jelenleg nem látok olyat.
Miután megindultam lefelé a park irányába Yuichi is némi késéssel, de utánam jött. Még le is előzött, bár én nem siettem, csak már lent akartam lenni. Ennyi az egész.
-Hé, várj meg!- kiáltottam utána mikor elrobogott mellettem, és jócskán lehagyott.- Ez nem fer!- vettem erőt magamon, és rohantam én is lefelé. Bár lehet, hogy nem kellett volna annyira sietni. Mikor Yuichi nyomába értem kicsit hirtelen, de lelassítottam, és rosszul léptem. Még az a szerencse, hogy nem érzünk fájdalmat a játékban, elvégre így lett megalkotva.- Hopsz...-álltam meg egy pillanatra és dörzsöltem meg kicsit lábamat, de még ez se keserített el. Ma szegényt nagyon használatba vettem, na meg nagyon ügyetlen is vagyok, tehát nem csoda. Bár általában felfelé szoktam esni a lépcsőn.
Eztán nem tudom miért, de Yuichi kiengedte haját. Tény hogy általában a pasiknak rövid haja van, de vannak kivételek, és ez nem baj.
-Engem nem zavar, sőt meg fogsz lepődni- dőltem a korlátnak és kapaszkodtam belé.- Én oda vagyok a hosszú hajú srácokért, bár még nem találkoztam sokkal. De szerintem, ha megengedsz egy megjegyzést, nagyon vonzó a hosszú haj. Csodálkoznék, ha még nem lenne barátnőd- ültem le a lépcsőn mosolyogva. Jobbnak láttam ha egy kicsit még pihentetem a lábaimat. Még az is kitelik tőlem, hogy elkezdek rohangálni a parkban mint valami kisgyerek, ahelyett, hogy csak leheverednék valahol.
-Én is szeretem a hosszú hajam, és növesztem, de különösebb célom nincsen vele. Csak tetszik. És te? Azt mondtad célja is van.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 18 2013, 19:37

Nio

Lehet mégsem volt olyan jó ötlet szaladnom így belerángattam egy kis butaságba, amiben el is esett, szerencsére már közel volt az aljához, így nem bukfencezett le a lépcsőn, de elég csúnyán térdre esett. Szempillantásnyi idő alatt mellé ugrottam, őszintén csak ott teremtem én sem tudom hogyan. - Jól vagy? - kérdeztem aggodalmasabb tekintettel, azt tudtam, hogy nem fáj neki, hisz a játék megvéd minket ettől, de azért nem lehetett kellemes - inkább vigyázzunk magunkra, nem fogok rohangálni a lépcsőkön ezen túl, tegyük meg inkább a parkban - mosolyodtam el, hogy láttam rajta nem érzi magát ettől rosszul. Meg korábban említette is, hogy bajban van a lépcsőkkel. Jobb lett volna, ha leviszem készben, de az talán túlzás lenne, meg nem is engedné. Kivertem a fejemből az ötletet és egy sokkal rosszabb mulatság jutott eszembe. Ahogy lecsücsültem mellé a lépcsőre kiengedtem a hajam, meg szoktam már, hogy a hosszú hajú srácok az emberekben kuncogást vagy nevetést váltanak ki. Ellenben Nio szavai, nem erről tanúskodtak. Nagyon jólestek szavai, ilyen kedves bókot még nem mondott senki. - Csodálkozni is fogsz - dőltem hátra a sziklafalnak - nincsen barátnőm. Köszönöm a bókot - mondtam neki mosolyogva, örömmel. Senki nem mondott ilyet odakint, sem idebent. Az ő kiengedett haja korábban tetszett is, de valahogy így felkötve jobban tetszik nekem. - Mivel kérdeztél, illik válaszolnom, gyerekként láttam egy filmet, ahol a férfinak hosszú haja volt. Aragornnak hívták a Gyűrűk Urában szerepelt, akkor tetszett meg és határoztam el magam, hogy egy nap belefogok és megnövesztem. Ez a nap két és fél évvel ezelőtt volt - mondtam jókedvvel - és te meddig növeszted? - kíváncsi voltam azért, még ha nincs és célja annak, hogy növeszti, az bőven elég, ha tetszik neki. Az már csak egy kis plusz, hogy nekem is tetszik. Lábamat felhúztam magam elé rátettem térdeimre a két tenyerem, így már csak egy lépcsőfoknyi helyet foglaltam el Nioval szemben. - Pihenjünk egy kicsit, aztán ha azt mondod, mehetünk, akkor megyünk beljebb a parkban. - felidéztem magam előtt az első elbotlását, az nem sokkal azután volt, mikor mondta, hogy a lépcsőkkel bajban van. Miért pont ezen a helyen kellett vele fogócskáznom - támadt egy ötletem - azzal felálltam előre sétáltam pár lépcsőfokot, lehajoltam és letéptem egy ilyen lila virágot, amivel zsúfolásig van telve a gyep. A kezemben is világított továbbra, azonban mikor elébe értem pixeleire omlott - hát ez nem jött be, nem engedi a rendszer - nevettem el magam, pechemre, még csak adni sem engedett. Mindegy, pechem van.
- Most viszont, volt egy szusszanásnyi idő - a felőlem eső kézfejére rátettem tenyerem, mellesleg a hűvösödő éjszaka mellé nem volt jéghideg a keze, biztosan dolgozott még a fürdő meleg vize - te vagy a fogó - mondtam neki és mentem le gyermeteg szintre, nem futottam sokáig és inkább bevártam, na ez nem volt fer. Azzal, ha gyalogosan, ha futva, de ahogy beért én eldőltem a fűben. Néztem az eget, de csak a fák lombkoronáját láttam a lila fénytenger közül. Kettőt gurultam jobbra, továbbra is. Na enynit arról, hogy látszik a csillagos ég. Pont nem.

by **Nio** Csüt. Szept. 19 2013, 21:05

Yuichi

Jól esett hogy Yuichi leült mellém. Illetve megdöbbentem, hogy még nem foglalt. Emiatt egy aprócska szemtelen grimaszt is megestetem ott a lépcsőn üldögélve. Ám a grimaszból csakhamar mosoly lett.
-Mindig is szerettem volna nagyon-nagyon hosszú hajat, de attól tartok a derékig érő haj nem állna jól. De az jó érzés, amikor a hajam fel van kötve és a vége a nyakamat cirógatja, amikor meglebbenti a szél- kezdtem kicsit ámuldozva, bár a mondandóm közepe táján rájöttem hogy sületlenségeket beszélek. De azért folytattam. Valahogy nem zavart, ha flúgosnak tart.- Konkrét hosszt nem szeretnék mondani, de a vállig érő haj már egész kellemes. Egy arany középutat szeretnék elérni, jelen estben növeszteni.
Eközben Yuichi felállt és elindult lefelé az utolsó pár lépcsőfokon. Először azt hittem itt fog hagyni, de nem. Szerencsére tévedtem. Egy kis virágot lépett le és indult el vele felém. Sajnos a virágocska nem maradt életben a leszakítás után sokáig, de ahogy pixeleire bomlott... mintha Yuichi valami csillám viharon jönne át. Szép volt, ahogy a pixelek repkedtek, majd eltűntek. Ilyet nem látni a valóságban.
Továbbra is mosollyal arcomon ültem azon a bizonyos lépcsőfokon, mikor a fiú játszani kezdett. Elém állt, kezét kezemre rakta, majd azt mondta, hogy én vagyok a fogó, majd elrohant egy kicsit messzebb. Mióta is fogócskázunk? Valahogy most nem néz ki úgy mint egy komoly, dolgozó felnőtt férfi, akinek nincsen ideje arra hogy játszadozzon. Bár nem tagadom, ez az oldala jobban tetszik.
Álltam fel és mentem bele a játékba, azzal utána futottam.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 20 2013, 12:14

Nio

Ahogy arról beszélt, nagyon szeretne hosszú hajat, egészen derékig érőt, próbáltam elképzelni. Felidéztem a képet, ahogyan kilépett a kiengedett hajával. Talán, még fel is tudná így kötni, mint ahogy most van, de ebben már nem vagyok biztos. – Támogatom az ötletet, növeszd tovább, én is növesztem még. Még van hátra majd tíz centi, míg eléri azt a hosszt, amit el szeretnék érni – mosolyogtam rá. Hogy szavait igazolja is, pár hajszálát felém fújta egy apró szellő, kivertem fejemből a hosszú hajú Nio képet, inkább a mostanra fókuszálok. Korábban említette, hogy neki nincs olyan fiú, vagy társaság, akivel együtt lenne, minden bizonyára nincs barátja. Már most kedveltem, minden percet, amit vele tölthetek. A virággal megindultam, hogy hajába tűzzem, de nem sikerült, nem csüggedtem, csak felnevettem, peches vagyok ilyen téren. Mivel már a lépcső alján voltunk így folytattam a futás, ahogy átadtam neki a fogó szerepét. Csak óvatosan és igyekeztem lassabban futni, elheveredtem a fűben és miután megállapítottam, hogy bizony a csillagos ég innen nem látszik, felnéztem, futott és már majdnem beért. Felugrottam a fűben és futottam egy kicsit tovább, amikor már majdnem elért, kicsit manővereztem és irányt váltva próbáltam kitérni, nevettem, de nem azzal a gonosz, vagy szemtelen kacajjal, hogy úgysem kapsz el, hanem jókedvvel. Tudtam, hogy utol fog érni, ugyanis ő ügyesebb és gyorsabb. A játék ellen nem harcolhatok. Talán a harmadik ilyen próbám lehetett, hogy kitérjek előle, de itt már nem is akartam, sőt megálltam, hogy beérjen és elkapjon. Lendületétől függött, ha volt elég lendülete, akkor letaglózott és elkezdtünk dőlni, mint az ólajtó. Ha kicsit lassabban jött, úgy elkaphatott könnyedén és én feladtam jelenleg a futást. Kitartásom végére értem. - Útólértél Nio könnyedén, jelenleg feladom a futást - nevettem. - Tudod.. - meg kedveltem, nagyon is, és szeretném még valahogy megköszönni neki, hogy két alkalommal is megmentett. Nem tudtam még folytatni a mondatom, csak néztem rá, nem akartam levenni szemem szép szeméről. Már egészen közel elfutottunk az egyik piros pálmafáig. Nio háta mögött a lépcső bő százötven méterre lehetett, körülöttünk továbbra is pár halkan zümmögő világító bogár zavarja meg a nyugodt erdő légkörét, persze a mi hangoskodásunkon kívül. Szép volt a hely, de ahogy pár órával korábban igyekeztem becserkészni azt a vadat és kiderült róla, hogy egy ember sétál, még pedig ő. Olyan hihetetlennek tűnik az egész. Jobb kezemmel finoman hozzá értem Nio kézfejéhez. Érezni akartam, hogy ez bizony nem álom, amiből utána csalódottan felébredek, hogy csak egy álom volt.

by **Nio** Szomb. Szept. 21 2013, 18:04

Szerencsétlen bucskázásom után egy rövidke gyermeteg fogócska következett. Melynek végén ugyan elkaptam, de talán, csak azért mert engedte, mert lassított így utolértem. Bár kicsit nagyobb volt a lendület és elterültünk.
-Jól vagy?- néztem rá egy pillanatra aggódva.
Egy kicsit ugyan aggódtam, hogy nem estem e rá nagyon, de aztán eszembe jutott, hogy ebben a játékban szerencsére nem érezzük, ha fáj, bár ami azt illeti, ezt az előbb meg is tapasztaltam. Azért viszont nevetve, de leszálltam róla, hogy ki tudjon egyenesedni, vagy, hogy megmozgassa fáradt porcikáit. Vagy valami hasonló.
Ahogy ott ültünk egy kicsit furán éreztem magamat. Volt valami furcsa érzés bennem, amit nem tudtam megmagyarázni, vagy leírni szavakkal. Egyszerűen csak ott volt. Ahogy a fűben ültem én először a csillagokat kémleltem, de igazából a választ kerestem, hogy mi az a furcsa érzés, ami bennem motoszkál. Viszont valahogy nem tudtam hová tenni még mindig, mert még soha nem éreztem ilyet vagy hasonlót. Mindezek után a környezetemet véltem szemügyre venni, hátha találok valami támpontot, de szintén kudarc.
Viszont… a mai nap nagyon szórakoztató és hosszú volt, ezúttal igencsak jó értelemben. Yuichi mellett szinte repül az idő. Reggel találkoztunk és most ment le a nap. Lehet, hogy csak a virtuális világ így van beállítva, de az is igaz, ha jól érzi, magát az ember csak úgy repül az idő. Örülök, a mai napnak, minden benne volt, aminek egy gondtalan és jó napban lennie kellett. Bár tény hogy a körülmények nem éppen a legfényesebbek, d egy ilyen helyzetben sem árt néha ha jól érzi magát az ember és elfelejti minden bánatát.
-Jól éreztem magamat ma. Remélem, azért szakítasz még rám időt a fejlődés közepette- néztem ezúttal már rá a szokásos mosollyal. Eddig kerültem a tekintetét, mert kissé zavarba éreztem magamat, de mégsem beszélhetek a levegőbe, és tény, hogy kellemes érzések árasztanak el ha ránézek.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 25 2013, 12:31

Nio

A lendület magával ragadott. Igen így játok, ha kevés a kitartáspontom. Találkozott tekintetünk, és egyikünk sem szenved hiányt, a másikba vetett félelem érzetből, hogy bajunk lehet. Ahogy a lépcsőnél utána ugrottam, hogy esett-e valami baja, ezúttal ő. Elmosolyodtam, hogy megnyugtassam, semmi bajom nem esett. – Prímán vagyok, sőt ez legyen a legtöbb, ami baj történhet – mondtam jó kedvűen. Ült előttem, mivel udvariatlanság lett volna hanyatt fekve maradnom, ahogy felültem vele szemben, kissé lezserebbre fogva törökülésben (hogy miket tudnak a japánok Razz

) ültem hosszasan, és látszólagosan latolgatott valamit, talán mintha az ujjaival is körözött volna a fűben, a lila virágokat borzolva, de ez nem volt pontosan a látóteremben, ugyanis őt néztem továbbra is, ahogyan kémleli a környezetet, és csak időnként néz rám. Zavarban van, ismerem ezt a nézést, korábban is mondtam már neki ma zavarba ejtőt és akkor is másképp reagált, mint általánosságba véve ma. Különösen aranyos volt ilyenkor. Közben, ahogy odakint tenném, ilyenkor a fűszálat tépkedném itt csak babráltam a pázsittal és a világító virágokkal, míg Nio a csillagokat és tájat fürkészte. Fejmozdítás nélkül én is loptában szétnéztem, hátha van valami, ami megfoghatta tekintetét. Bár még kedvenc színét sem tudom, így nem tudom igazán miket kedvelhet, mi az amivel segíthetnék neki.
Sötét volt már és lassan tíz, sőt már tizenegy felé csoroghatott az idő, igaz mindenhol, szinte pillanatnyit töltöttünk, de mégis tartalmas volt, tartalmasabb, mint eddig bármelyik nap. A hirtelen támadt csendet ő törte meg és kicsit mintha búcsúzóra is fogná. Azonban szavait nekem mondta, nem másnak, nem a környezetnek. Egy kicsit vártam, még míg megszólalok, nem sokat, épp pár lélegzetvételnyi időt.
- Remek volt ez a nap. Talán kissé akció dúsra sikerült, és veszélyesre is, de az már kiderült, később is képesek leszünk életben maradni. Együtt. – jobb, ha tudja, nőként kezelem és nem lányként – Tudod.. ezt nem kell feltétlen remélned. Természetesen fogok! Amit ma tanultunk, és itt nem csak a támadási mozdulatokra gondolok, vagy arra, hogy az onsen az nem pont nekünk való hely, vagy arra, hogy sokkal több kitartásunknak kell lennie, hanem azt, hogy – két kezem magam előtt összeérintettem, de nem nyúltam felé, inkább két oldalra kicsit a hátam mögé vittem, hogy biztosan ne csináljak ostobaságot – egészen megkedveltelek. Nem várt szavak törtek fel, valahogy nem ezt akartam mondani, hanem azzal palástolni, hogy együtt bármire képesek vagyunk, nem!... Hanem azzal, hogy túléltük a napot az azt jelenti, élnünk kell. Ezt már nem tudom megváltoztatni, kimondtam, és tekintetem is levágtam magam elé és a fűre szegeztem. Szép lila volt, hatott is, így folytattam egy kérdéssel, majd még eggyel. – Mi a kedvenc színed? – néztem a magam előtti virágszálat. Letépjem, vagy nem.. hagytam helyén, hisz úgyis csak tönkretenném vele és egy időre eltűnne ebből a világból, amit meg nem szeretnék. Hagytam neki időt, hogy válaszoljon, vagy akár kérdezzen is, és folytattam – Mint festő, és rajzoló, biztosan megvan a színvilágod, amiből szívesen dolgozol, és ez a hely teli van sosem látott helyszínekkel, amik egy ember fejéből pattantak ki, például ha látott egy színes madarat, ami tetszett neki, gondoljunk csak papagájra. Aztán mindent, amit látott a papagájról, megvalósított itt. A másik kérdésem pedig, nem is inkább kérés. Fejlődésünk alatt, ha elérem a tízes szintet anélkül, hogy találkoznánk, akkor felkereslek, de ezt viszont is elvárom – egy apró nevetés elhagyta szám, hogy egy kicsit félredobjam a faggatás hangulatát. – Ezen felül érdekel a véleményed is, a helyről – néztem körbe.

by **Nio** Szer. Szept. 25 2013, 22:18

Az események továbbra is csak folytak és sodortak magukkal. Bár amióta eljöttünk az erdőből valahogy másmilyen irányba terelődtek a gondolatok, a beszélgetések... nagyjából minden. Kicsit kezdett olyan lenni a helyzet, mint egy kellemes és igencsak... talán egy kissé romantikus filingű. Bár lehet csak én látom így a dolgot. Igazából még nem voltam fiúval sehol sem, de valami ilyesmit el tudnék képzelni egy ilyen alkalommal. A hangulat és minden. Nekem pont megfelel, ha olyannal vagyok akivel jól érzem magamat, mint Yuichivel.
-Kedvenc színem? -zökkentett ki ábrándjaimból, képzeletemből, de persze jó értelembe. -Ez egyszerű!- hajoltam kicsit közelebb hozzá, és úgy mondtam egy szép nagy fülig érő mosollyal. -A kék. Bár nemigen szoktam sokat színezni. Főleg csak vázlatokat rajzolok, és csak a kivételesen jó rajzaimat szoktam kiszínezni. Bár festeni nem tudok... amit kicsit szégyenlek... -fogtam a végét rövidre, kicsit zavarba voltam, hogy rajzos létemre nem tudok festeni. Valahogy a ceruza jobb barátom, mint az ecset. Bár kaptam valamelyik évbe vászont és egy szuper ecsetet, de még mindig tiszta és hófehér. Valami különlegeset akarok rá festeni, de azt még nem tudom, hogy pontosan mit.
Ezek után Yuichi megint hirtelen témát váltott. Amire nem számítottam, de ismét mosolyt csalt arcomra és elűzte előbb érkezett zavaromat. Viszont az is igaz, hogy már jó pár órája nem jutott eszembe az, hogy hol vagy hogy fogok tovább fejlődni. A 100-as szint még irtó messze van, lehet, hogy meg sem érem, de ki tudja.
-Reggel úgy indultam, el hogy edzeni akarok és minél hamarabb fel kell vinnem a szintemet- kezdtem egy rövidke monológot miközben hátra vetettem kezeimet és kinyújtottam lábaimat.-De miután találkoztunk és főként elmentünk az onsenbe rájöttem valamire. Arra hogy... -itt egy kicsit megálltam- hogy néha meg kell állni, mert mégiscsak emberből vagyunk még itt is a SAO-ban. És ezt jobb valaki olyannal tenni, akivel jól érzem magamat. Tenni akarok valami, és haza akarok menni, mint bárki más, aki itt ragadt. De akár kijutunk akár nem ez is az életünk része, itt is élni kell, és néha másra is gondolni nem csak arra hogy görcsösen fejlődjünk, meg hasonlók. Éppen ezért,- váltottam komolyabbról teljesen komolytalanra- sokáig fog tartani, míg velem felfejlődsz csúcsig. Mivel ma egy igencsak értékes emberrel találkoztam és nem hiszem, hogy el fogom engedni-nevettem el magamat. -Persze, ha nem zavarja.

by Ajánlott tartalom