Re: Onsen

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 26 2013, 16:27

Nio

Kék szín, szóval kék, figyelmesen hallgattam és néztem mosolyát. Visszamosolyogtam rá. Akkor ezek szerint nem csak a hosszú haj jön be neki, hanem szemem színe is a skálán van. De.. miért gondolok én ilyenekre.. - Bocsájts meg, korábban említetted már, hogy nem áll kezedre a festés - vakartam meg a tarkóm, miközben nevettem. Hiszen délután már mondta, de nem emlékeztem erre pontosan, hogy a festést nem preferálja. A kék szín viszont szép, eszembe juttatja királykék nyakkendőm, amit ballagásomon viseltem, de vajon melyik árnyalata, vagy az egész skálája? Mindig elveszek a részletekben. - A kék az nagyon szép szín! Mondhatni nekem is kedvenc - mosolygok rá. Igazából a tenger színei, valahogy a víz elemhez vonzódom leginkább - én ugyan öltözködésben használom sokat.. ezt láthatod épp rajtam is - lenéztem magamra és a világoskék öltöny volt még mindig rajtam, már több mint egy hónapja. Villámként csapott belém az inger, hogy megszagoljam ruhám. Odakint ha ennyi ideig nem mosnám, már valószínűleg reggeltől fogva nem lenne társaságomban Nio. Egy apró szippantást elengedtem, de szerencsére csak a virágok kellemes, és nem fojtogató illatát éreztem. Temérdek virág és mégsem bántja orr lebenyem ez jó. Következő kérdésem, vagy kérésem jobban is sült el, mint gondoltam. Kinyújtotta felém a lábait és törökülésem kis híján elérte. Mosolyogva hallgattam és bólogattam ahol azt mondta, hogy mielőtt kijutunk érezzük bizony itt is jól magunk. Az meg csak egy kicsi plusz, hogy jól érzi magát velem, ennek nagyon örülök, kölcsönös. Széles mosolyt csalt arcomra, ahogyan mondta, hogy nem is fog elengedni, igaz nevetve mondta, de valahogy éreztem komolyan is gondolja. - Tudod - közben felálltam és lábai mellett balról elindultam felé, nem volt sok, éppen csak pár lépés. Leültem mellé, figyelve, hogy ne lépjek rá se ruhájára se magára Niora. - igen szerencsés az a fickó - mondtam neki nevetve - és valami azt súgja, nem fogja bánni - váltottam mosolyra. - Felfejlődni a csúcsra? - néztem fel az égre - igen az odébb van még. Addig sok-sok ilyen napot tarthatunk - néztem vissza Niora - és jól mondod, amit itt leélünk, az kihatással van a kinti világra is, hisz odakint nem fogjuk elfelejteni az itt látottakat, embereket és szeretteink. Ahogy most sem feledjük azokat akik kint maradtak - talán ezt nevezik sablon szövegnek, hisz ezt minden játékos tudja és érezheti is, de eszembe is jutott Chan jó barátom már most és már itt is van olyan ember akire megéri odafigyelni, máris ketten. Sablon életet élnénk itt? Jó magam még el sem kezdtem a fejlődést, de már lemaradásban vagyok fél évvel, sőt többel is. Hisz ez idáig csak a térképet készítettem. Amire büszke lehetek igazán? Nem ugyan mire lennék. - Már megint itt vagyunk ennél a témánál és amondó vagyok mielőtt elrontanám a hangulatot, felhozom, amit megígértem neked ma, azt be is tartom. Kint találkozunk és addig még itt bent sok időnk van pihenni fejlődés mellett. Szóval meg ne halljam, hogy itt akarsz maradni - és vállammal finoman meglöktem a vállát. Nevettem, kinyújtattam én is a lábam az övé mellé és hátra tettem kezeim, hogy megtámasszam magam. Remélem a lökéssel nem borítottam ki egyensúlyából - azt már tudom, legközelebb a lépcsőket kikerüljük - mosolyodtam el, ami itt nem fáj neki, az odakint igen, viccet azért nem fogok űzni belőle, van nekem is ügyetlen oldalam. - Van kedvenc csillagod? - ugyan elég sokat takarnak a fák, de ebből a pontból már igen sok látszódik az égboltból és hamarosan a holdnak is fel kell jönnie - odakint nagyon sokat voltam a szabad ég alatt. Nekem ez is az egyik kikapcsolódási forrás. Neked Nio a rajzvásznon és a zenén kívül? - kérdeztem érdeklődve És közben a fűbe belesimítottam jobb kezemmel, így sikeresen megsimítottam Nio kézfejét is a virágos réttel együtt. Nem visszakoztam elnézést kérve, ha nem ő lenne, minden bizonyára ezt tettem volna.

by **Nio** Csüt. Szept. 26 2013, 18:42

Yuichi

Ez a parki beszélgetés kezdett egyre jobban érdekesebbé válni. Pontosan emiatt kicsit fáj, hogy nem a valóságban vagyunk. Viszont itt valahogy másabb. Ez az egy jó értelemben más. Itt kötetlenebb és gyakorlatilag már már "mesebeli" korlátok között mozoghatunk. Mint például ez a csodaszép park. A valóságban ha ezt a parkot létrehozták volna a városba akkor bizonyára már valamilyen vandál banda nagy részét szét tiporta volna. De itt ez gyakorlatilag lehetetlen. Letépünk egy virágot, az mint kiderült pixelekre bomlik, majd újra "visszanő", mintha mi se történt volna. Pontosan ugyanolyan lesz, mint mielőtt leszakadt virtuális talajáról. Természetesen haza vágyok, és természetesen igazából is el akarok menni Yuichivel valahova ami sokkal valóságosabb, mint ez a világ. De azért ez sem rossz... ebből a szempontból.
Ma már rengeteget nevettem, ha otthon lennénk akkor a szám már fájna. De valami azt súgta, hogy még nem fog elfogyni jó kedvem. Yuichi a kedvenc színem elárulása után kicsivel megszaglászta rajta lévő ruháit, amin csak egy halk kuncogást ejtettem meg. Nem akartam, hogy rosszat gondoljon rólam. Viszont az tény, hogy furcsa minden nap ugyan abban a ruhában lenni. Bár van kifejezettem harci öltözetem is, de többnyire rajtam is az a ruha van amivel először beléptem. Ami egy fehér ingből, a hozzá való piros nyakkendőből és egy farmer rövidnadrágból áll, mely a fél combomig ér. Amikor megvettem a játékot nem volt suli, így hétköznapi viseletemet vettem fel. Hazaértve meg gyorsan felcsatlakoztam.
-A kéknek főleg a halványabb színei tetszenek. Engem megnyugtat. Nem szeretem a lányos színeket. Rózsaszínt például egyáltalán nem veszek fel. Nincs az az isten aki rám tudna kényszeríteni egy rózsaszínű ruhadarabot illetve ez egyen szoknyán kívül bármilyen másik szoknyát. Ez a két dolog igencsak távol áll tőlem.
Majd a kuncogás nevetésbe váltott. Értette utolsó mondatom, mikor azt mondtam, hogy ha nem zavarja, hogy nem engedem. Ahogy kivettem szavaiból tényleg nem fogja zavarni. Most már biztosan lesz itt valaki akire mindig számíthatok, akivel bármikor beszélhetek bármiről és ez nagyon jól esik.
Eztán nevetésembe merülve nem vettem észre egyből, de Yuichi közelebb jött, pontosabban mellém ül és onnan nézett felfelé. Enyhén zavarba jöttem, éreztem, hogy arcom egy kicsit melegebb a kelleténél. Szerencsémre már sötét volt így a részleteket nem láthatta rajtam, illetve reménykedem. Kezdem úgy érezni, hogy nagyon piros vagyok, de valahogy nem tudom róla levenni a szemem.
-Csillagom?- döntöttem kicsit oldalra fejemet.- Nem vagyok jártas a csillagászatban. Egyet se ismerek...- mondtam a végét halkabban, majd felnézte az égre. Nem látszott sok minden, de nem is tudta volna eldönteni, hogy mennyire hasonlít a valós égboltra ez az utánzat. -Olvasással szoktam kikapcsolódni. Főleg nyugati regényeket olvasok. Meg fogsz lepődni, de... a krimiket nagyon szeretem...- fordítottam vissza arcom az égről, és néztem a virágokra, melyeknek lila színük még most is tökéletesen látszottak- de a történelmi-romantikus könyveket is szeretem. Nem minden olvasok el az biztos- mosolyodtam el a végén. Csak most tűnt fel hiányuk, hogy milyen régen nem volt kezembe könyv. Hogy mennyire le lehetek már maradva.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 27 2013, 13:48

Nio

Jól éreztem magam teljesen, az állandó harcnak élek odakint és főleg harc az idővel, de itt már valahogy nem kell ilyenre gondolnom, ez a bezárás végtelen idővel ajándékozott meg, ez persze relatív. De ezt a végtelen időt, ha ebbe az egyetlen pillanatba belesűríthetném, biztosan az lenne, amikor találkozik tekintetem Nioval. Azonban azt is észrevette, amit próbáltam titkon kipróbálni, halk kuncogás érkezett rá válaszként, én meg elszégyelltem magam és kicsit bele is pirultam. Mosolyom fenntartottam, hisz egy ilyen apró lebukás egyet jelent, nem rejtegetek előle ilyeneket. Igyekszem magam tartani az illemhez, és a jó megjelenéshez, de nem vagyok tökéletes, csúsznak be hibák. Elnevettem magam, a kuncogása sokat mondó volt.
Világosabb kék színek. és nem szereti a rózsaszínt, hála istennek. Egy pillanatra próbáltam elképzelni, úgy, de nem ment, mondjuk hajában lévő szalag, az kicsivel világosabb lenne most látszódna még így este is. - Ne aggódj, én ilyesmit sosem kényszerítenék rád - feleltem mosolyogva - meg amúgy is rózsaszín Nioval szóba sem állnék - egy pillanatra oldalra fordítottam a fejem meg feljebb húztam orrom, majd visszafordultam felé és elnevettem magam.
Ahogy mellé ültem, el is kezdtem beszélni, bár pont arról, hogy számíthat rám a későbbiekben is, szó nélkül fogadta, sőt mi az hogy szó nélkül, szemében láttam visszatükröződni a pázsit apró lila virágainak folyamát, amit mellettünk lengetett egy frissen kélt szellő. Szép. Felnéztem az égre és folytattam beszédem. Vissza i kérdezett és kiadtam egy halk 'ummmm..' hangot. - Egy csillagot biztosan ismersz, a nap is az - feleltem szemétkedve. Váltottam mosolyra, ritkán szoktam szemétkedni, de akkor valami hasonló bugyutákat mondok. És folytatta is, olvasás igen egyszer már belekezdtünk ebbe a témába és akkor csúnyán elkanyarodtam, vagy ránk özönlött egy csapat szörny a nap folyamán. - Nagyon jó az ízlésed könyvek terén! - mondtam vidáman - ritka az olyan ember aki történelmi könyveket olvas, vagy krimiket. Nem teljesen hasonlítunk, történelmi regényeket kevesebbet olvasok, míg a romantika műfajból többet. Krimiből párat, melyek a kedvenceid, vagy ami magával ragadott? - néztem a szemébe felcsigázva. A fűben még kissé felé is fordultam, így egy kicsit közelebb került arcom az övéhez. Az olvasással kikapcsolódás jó, bár még tudok számtalant, ami szintúgy jó és nem is változtatja meg az embert feltétlen. Az együtt eltöltött idő, az ami épp ellenkező hatással van az emberekre, mint ahogyan Nio is hatással van rám. Ezúttal viszont, ha ő nem vált témát és érdekli egy kis diskurzus a könyvekről fenntartom.
És én még reggeli órákban azt gondoltam, hogy egy vaddisznó van előttem, közben pedig kiderült, hogy az előttem lévő lány az. Kedvem lett volna nevetni.

by **Nio** Pént. Szept. 27 2013, 22:39

Yuichi

Sok mindenről beszélgettünk ma. Tulajdonképpen fel sem tudnám idézni, hogy pontosan mikről olyan sok minden volt. Illetve... amit én mondtam biztosan nem. Valahogy itt nagyon természetes, hogy magamról beszélek. Ez odakint nem menne. Valahogy úgy érzem innen nézve, hogy álarcot viseltem a valóságba, de mikor ide beléptem ez az álarc nem jött velem. Másképpen nem tudnám megfogalmazni. Mindig úgy viselkedtem, ahogy azt mások szerették volna. Ha otthon voltam akkor úgy, ahogy azt anyám szerette volna, mint egy jövőbeli háziasszony, aki minden házimunkát elvégez egy rossz szó nélkül. Ha testvéreimmel voltam vagy velünk nevettem vagy rajtam nevettek. Barátnőimmel pedig minden gondot elfelejthettem és ismét valaki más bőrébe bújhattam. Persze tudom, hogy minden helyzetbe másként kell viselkedni, de valahogy egyik szituációt sem éreztem teljesen magaménak. Ezt viszont annál inkább. Itt ül mellettem egy hihetetlenül kedves és figyelmes ember, aki olyan borzalmas helyzetbe van, mint én, és mégis... úgy beszélgetünk, mintha semmi baj nem volna. De ha jön a vész akkor egyből talpon vagyunk és legyőzünk minden virtuális borzadalmat. Úgy érzem, hogy ez vagyok én.
-Valami dereng, hogy a Nap is csillag, de a földrajz valahogy nem a barátom- dőltem hátra, feküdtem hanyatt a fűben. Olyan valóságosnak tűnik... -Könyvek között nincsen kifejezett kedvencem, mindet szeretem. Amikor elkezdek olvasni két lehetséges eset van. Egyik!- emeltem magasba jobb kezemet mutatóujjammal az ég felé.- Ha Alig tudom letenni és szinte olvastatja magát, akkor azt végig tudom olvasni és megmarad a fejembe. Azok a jó könyvek. Ha meg találok egy olyan zenéz, mit passzol a könyvhöz az még jobb. Többnyire zene alatt szoktam olvasni, de nem mindig a zenére figyelek. De valahányszor meghallom a könyv elolvasása után azt a számot, mindig eszembe jut a könyv és hogy bárcsak lenne folytatás. Például a Gyűrűk urát is olvastam és az egyik hajdani nyugati előadó... azt hiszem... Ma... valami Magonn... Áh Madonna egyik nyugodtabb és sejtelmesebb száma igazán összeillet vele. A dal címét már nem tudom- nevettem tudatlanságomon. Az angollal és a nyelvekkel is kicsit hadilábon állok.- Illetve a másik!- nyújtottam ki középső ujjamat is a mutató mellé, ezzel mutatva a kettes számot.-Ha már az elején döcög az olvasás és minden betűvel egyre hosszabb lesz az oldal akkor gáz van, mert nem köt le. Mondanom sem kell, ezeket a könyveket nem olvasom el. Lehet, hogy finnyás volnék ezen a téren, de vannak könyvek, melyek unalmasak nekem. Lehet, hogy másnak nem- engedtem le itt kezemet, majd fordultam oldalamra Yuichi felé.-Ízlések és pofonok.
Mosolyogtam továbbra is. Be kell vallanom, most egyáltalán nem vagyok fáradt. Sőt valahogy igencsak éber vagyok és kipihent. Nem tudom, lehet a fürdő, de az is lehet, hogy a társaság, az ami ébren tart, és tulajdonképpen nem engedi, hogy a mai estének vége legyen. Amit nem is bánok.
-Neked milyen a családod?- csúszott ki a kérdés miközben az engem figyelő Yuichit néztem.- Mármint... gondolom már nem otthon laksz, de... vannak tesóid... meg ilyenek...- jöttem egy kicsit zavarba. Valahogy csak hebegtem, habogtam.- Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz...- tettem hozzá, de hangom valahogy távolinak tűnt.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Szept. 30 2013, 14:10

Nio

Egy könnyed nevetést megengedhettem, ezzel még nem érzi magát lenézve, remélem. Mulatságosat mondott, nem baj legalább odakint megtaníthatom neki, ha érdekelni fogja mi van a fejünk felett. Mosolyogtam rá. Hanyadt feküdt a fűben, akkor már bennem is bennem volt az inger, ahogy odakint is és idebent is folyamatosan így pihentem a fűben amikor épp nem sétáltam. Nem tartom magam lusta személynek, de apródonként jöhet némi kellemes és természetes kikapcsolódás. Azonban ez a gondolatmenet, jelen formában sehova sem vezet, Niora figyeltem tovább és nem gondolataim összeveszésére, hogy bizony havi egy alkalommal lehetne szundítani 1-2 órát valami pázsiton és mondjuk kezdhetném most azonnal, vagy a másik agy féltekem válaszát erre, hogy az időpocsékolás, sok fontos dologgal lehet végezni annyi idő alatt. Zene volt a füleimnek szavai. és a kinyújtott mutatóujját is követtem ami egészen az ég felé mutatott. Még-meg pont egy Orion-övhöz hasonlatos csillagrendszert spécizett ki magának. Bár ez csak holmi kivetülése, ugyanis fölötte haloványan látható a következő szint alja. Minden könyvet, rég hallottam ezt a kifejezést, és olyantól aki komolyan is gondolja. Szóval zenére is olvas, azt korábban próbáltam én is, számomra sikertelen lett, se a zene, se a könyv nem maradt meg, de elvileg kiolvastam, csak hol erre, hol arra figyeltem jobban. Sikertelen volt ez számomra, de jó visszahallani pozitív példát, hogy másnál működik. Mikor kinyújtotta középső ujját is számomra úgy nézett ki Nio és ekkor kicsit felé is fordultam, még ültében, mint egy sokat tapasztalt egyetemi tanár, aki az okoskodó diáknak tart előadást. Ahogy leengedte kezét és maga mellé helyezte azzal szerte is foszlott ez a képzelgésem és visszatértem egy valótlan helyen a valóságba. - Nagyszerű kifejtés volt, mindkét típussal találkoztam már csak annyi különbségben, hogy én zenére nem tudtam maradandót olvasni, nem ment - mosolyogtam tovább, egy ilyen apróságon nem fogom magam lehangolni, meg remélem őt sem. Ahogy leheveredett, és bekövetkezett az a pillanatnyi csendet ez alkalommal ő törte meg, de nem csak egy kérdéssel, hanem valószínűleg nem szokása kérdezni, így talán kicsit ügyetlenül hangzott, amit mondott, de ez betudható annak, hogy arca mintha másabb lenne, közelebbről biztosan jól látszana, elpirult? De lehet csalódás lesz neki. Jobb is ha a legrosszabbal kezdek.
- Még otthon lakom a családi házban, Tsurugában. Kikötő város, lehet hallottál már róla - igazából elég nagy város, de Tokyo mellett eltörpül, itt még a kommuna rendesen működik és mindenki tud mindenről mindent. Pont mintha egy halászfaluban laknék. Cserébe sose illettem oda, hisz onnan mindig elvágyom. Továbbra is Niora nézek - négyen vagyunk testvérek.. - hagytam egy kis szünetet - persze nem vér szerinti testvérek vagyunk, úgy csak egy bátyám van. Tudod szüleim úgy gondolták jobb nekik külön, mikor még egészen fiatal voltam - olyan kilenc lehettem, mikor szétmentek és tíz mikor már újraházasodott édesanyám - és utána kaptam két tesót szintén egy bátyót és egy nővért. De azóta a családi ház eléggé üres, csak én foglalok még benne helyt, legszívesebben azt mondanám, hogy mindenki százas és tökéletes minden, de ez hazugság lenne - mosolyogtam elszégyellve magam kissé lefelé néztem a lábam elé - kapott az élettől mindenki egy kis ziziséget - kísértem szavam egy levegőben létrehozott macskaköröm imitációval. - Felmerülhet benned a kérdés, hogy munkás létemre mégis miért.. jobb válaszom nincs rá, egyedül is menne, de az nem olyan - nevettem el magam. Felnéztem az égre - Várakozó életet élek most, amikor elébe mentem.. dolgoknak.. az mind nem sikerült - nem a sült galambra várok, ezt jobb ha tudja, nem vagyok rest cselekedni, inkább óvatosság jellemez már - úgyhogy takarékra fogtam magam ezelőtt, hogy beléptem ide - néztem vissza Niora. - Általánosságba véve jó fej a családom, kivétel a karácsonyt, az szinte mindig háború nekik - kuncogtam - A tiéd milyen? - hajoltam kicsit közelebb és kezeim összefűztem magam előtt. - Minden érdekel - egészítettem ki jókedvűen. Izgalmasnak hangzik, és izgatott is vagyok.

by **Nio** Kedd Okt. 01 2013, 13:21

Yuichi

Mikor találkoztunk lassan már tegnap, nem pedig ma nem hittem volna, hogy ennyire megkedvelem. Már csak azért is, mert azt hittem ismerem magamat. Otthon nehezemre esett volna, talán féltem volna ilyen nyíltan beszélni valakivel, akit csak néhány órája ismertem meg. De most, hogy itt beszélgetünk olyan távolinak tűnik. Olyan lehetetlennek. Yuichi eddig minden szavamat végighallgatta, és talán mindet meg is jegyezte. Figyelt rám és talán még érdekesnek is tartotta, azokat, amik nekem mindennaposak... voltak nemrégen. Még amikor az előbb a könyvekről beszéltem. Nekem nem furcsa, hogy zene közbe olvasok, de ahogy mondta ő nem tud.
-Nem tudom, hogy mondják, de...- kezdtem keresni fejembe a megfelelő kifejezést- szelektív a figyelmem... nem... Áh!...- ültem fel.- Pontosabban egyszerre több felé is tudok figyelni. Középiskolába még akkor is tudtam olvasni mikor a tanár órát tartott, és mind a kettőre tudtam figyelni. A könyv tartalma is megmaradt és az órai anyag is bekerült a fejembe. Tudom, hogy nem nagy dicsőség órán olvasni, de voltak órák mikor a könyv érdekesebb volt, mint az anyag, na meg találtam egy könyvet, ami olvastatta magát- nevettem el magamat már ülő helyzetbe. Valahogy jobban szeretnék egy tanórán ülni, mint az életemért küzdeni. De ha suliba lennénk, most jobb lenne egy szünet, ahol beszélgethetek Yuichivel.
A könyvekről való társalgás után Yuichi mégis válaszolt a kérdésemre, amit így utólag belegondolva eléggé hülyén tettem fel. Reménykedem benne, hogy nem látta kislányos zavarom. Még barátnőimet sem kérdeztem ilyenekről soha. De nekik általában ismertem a családjukat.
-Mi csak hárman vagyunk, de édestestvérek. Van egy bátyám Zero és egy húgom Reito. Mi nagyvárosi emberek vagyunk, de ott is a külvárosba. Van egy irtó nagy kertes házunk, ahol mindig történik valami. Többnyire azt a valamit mindig anya találja ki. Mindig megyünk valahová, mindig csinálunk valamit- húztam fel térdeimet és öleltem át azokat.- Testvéreimmel nem mindig jövök ki jól. Főleg a húgommal. Sokáig egy szobánk volt. Folyton egymást téptük, olykor szó szerint is. Nem tudtunk megegyezni régebben szinte semmibe- engedtem el ismét egy nevetést. Istenem az a sok civakodás és az utánuk jövő lebaszások anyáéktól... valahogy olyan régi emléknek tűnik.- De mégis én szeretem mind a kettejüket. Csak ahogy nőttünk kicsit eltávolodtunk egymástól. Anyáék szerint Reitót le se lehetett rólam vakarni míg kicsik voltunk. Ahhoz képest most már a maga útját járja. Mellesleg,- néztem ezen a ponton rá és hajtottam térdemre fejemet- minden család zizis. Az enyémeknek sincs mindig ki minden kereke. Ha hülyeségről van sz, akkor mindenki toppon van. Apámnak például az a mániája, hogy elkezd minden előzmény nélkül csiklandozni, vagy szolidan piszkálni. Csak úgy spontán. Kicsit idegesítő, de ő így játszik vagy mi... Jó lenne végre haza jutni...- zártam a családom jellemzését egy nagyobb sóhajjal. Valahogy most nagyobb lett a honvágy, mint eddig. Tényleg jó lenne már haza jutni.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Okt. 03 2013, 14:34

Nio

Krimikről eszembe jutottak a korábbi olvasásaim, pár nyugati írótól. Mindenhol szinte egy gyilkosság ügyét boncolgatta a könyv, akár egy tóba ejtett pisztoly kiszimatolásától egészen egy kidobott zsebkendőig, amit a kanapé huzatja rejtett a figyelő szemek elől. Igen ez nagyon érdekes téma, és hosszasan boncolgathatók az ismeretek, azonban ahogy Nio mondta nem rendelkezem szelektív figyelemmel, legalábbis minimális szinten van. Remélem nem fogja annyira zavarni, ezért figyelek rá igazán, mert vagy rá figyelek, vagy valami másra utóbbi az meg kizárt. - Közép iskolában én többnyire figyeltem, de ha arról volt szó hülyéskedtünk padtársammal ahogyan az olvasás közbeni zenehallgatás, sajnos ez sem. Hogy is szokták mondani, a férfi és a nő közötti különbségek egyike, míg a férfi lineárisan gondolkozik és hall, vagy odafigyel, addig a nő képes szelektíven és párhuzamosan több cselekvést végezni. Tudományos alapra helyezve, sose lehetnék jobb, mint ami, de törekszem rá - mosolyodtam el.
Sok minden eszembe jutott még, de kérdése meglepett, ellenben annál inkább örültem neki. Hóbortos családomról adott képem után ő is felvázolta az övét. Időközben vissza felült mellém és szorosan átölelte térdeit, úgy folytatta. - Vicces családod van neked is - nevettem vele. Persze, hogy nem lehetett róla levakarni a húgát. Hiszen tépték egymást - erről jut eszembe, vér szerinti bátyámmal mi is csináltunk ilyet, bár mi játékból meg, hogy tovább eddzük egymást verekedtünk sokat. Egyik ilyen legjelentősebb volt, amikor átestünk egy fa ajtón, kicsit nagyobb lendülettel voltunk, mint amit kibírt az ajtó - nevettem el magam, azt a kétségbeesett arcot bátyámtól, hogy lett-e valami bajom, de semmi az égvilágon csak rám esett, meg kiesett az ajtó ránk. Nyekkentünk egyet és ennyi, utána verekedtünk tovább. Indulatok sose fűtöttek minket ilyen verekedésben, csak a technika számított. Utolsó szavainál éreztem, hogy kezdem elveszíteni, talán túl visszatér arra a helyre, amit most nem érhet el. Kicsit éljen a mának és a jövőnek. A jövőnek, melyben visszatér családjához. És a jelennek, amiben élhet itt boldogabban, és nélkülözés nélkül. Jobb kezem rátettem finoman felkarjára, meleg volt, határozottan éreztem és ahogy felém döntötte arcát miközben pihentette a térdén nagyon aranyos volt és szép. - Tudod, arra még várni kell - az utolsó szavaknál nagy nehezen elszakítottam tekintetem róla, de a kezem nem vettem el - hiszek abban, ha eljön a holnap, tovább fejlődünk és egy bizonyos holnapon kijutunk. Éljük meg azt a napot, azt mondom. Amíg viszont elérjük ezt. Furán hangozhat tőlem - hagytam egy pillanatnyi szünetet, és lecsúszott kezem karjáról -átlagosan véve egy csendes kalandor vagyok. De csak téged is arra tudlak buzdítani, mint önmagam. Ha kilépek innen, bizonyára sose jövök vissza, ez a hely egyszer szerepelhet életemben - életünkben. Niora néztem újra, mosolyogva - Éld, láss csodát, tehát járj nyitott szemmel. Ha jól emlékszem már hármas szinten vagy.. - ömm, egy apró gondolkodó hang kicsúszott zöngés formában torkomon és kezem is megtámasztottam dereka mellett kicsivel - milyen magasabb szinten, jártál már ott? - kérdeztem tekintetem az övét keresve.

by **Nio** Hétf. Okt. 07 2013, 13:30

Yuichi

Kellemes és laza témák után megint elkezdtünk jelenlegi életünk gondjairól, amolyan szerintem kissé filozofikus gondolatokról beszélgetni. Eléggé régen, illetve talán néhány órája említettük a témát, ami azt is bizonyíthatja, hogy jelen helyzetben sajnos minden a SAO körül forog, és szerintem ez a gondolkodás bezárja az embereket, és egyenesen tönkre teszi. Tudom jól, hogy néha erről is kell beszélni, de mostanában nemigen szeretem ezt a témát. Mindenki ki akar jutni, mindenki fejlődni akar, erősebb akar lenni és hozzájárulni a végső szint eléréséhez. Ezek az érzések, vagy jobban mondva kényszerek bennem is bennem vannak, éppen úgy, mint bárki másban. De miért fecsérelném el és tenném tönkre magamat? Ami megtörtént, az megtörtént. Sajnos nem lehet rajta változtatni. Nem mehetek vissza az időben és adhatom vissza a játékot. Viszont az is lehet, hogy nem is akarnám, még akkor se ha megtehetném. Talán van egy csepp jó is a borzalmak között, melyet néha kivételesen jó elfelejteni. Bár a tudat, hogy az a világ nem valódi... hát nehezen lehet elfeledni. Még ez a park is egy kicsit valószínűtlen és meseszerű. Ami azt illeti viszont beszéltem mostanában sokakkal... vagyis inkább egyre több játékossal, de még egyikük sem beszélt így buzdítóan.
-Tudom, hogy ki fogunk jutni. Még akkor is ha nem rajtam fog múlni, és talán még a végső szint közelébe se jutok el míg itt vagyok. Valami viszont azt súgja, hogy van remény. A felsőbb szintektől még kicsit tartottam- nevettem el magamat. Harmadik szinten vagyok és még itt toporgok a Kezdetek városában... nem valami nagy dicsőség annyi szent.- De most már tovább is merek menni, elvégre megismertem nemrégen valakit, aki kiváló tanár, még úgy is, hogy nem is az a fegyvere, ami nekem van- Ültem át törökülésbe. Valahogy egyik póz sem volt túl szerencsés, de talán majd most.- Tervezem a tovább lépést, de nem akarom elkapkodni- váltottam előbbi mókásabb és tréfásabb hangnememről egy halkabb és szelídebb hangnemre. Nem akarok elsietni semmit. Mivel néha élni is akarok, na meg aztán van még mit fejődnöm és fejlesztenem magamon. Nem akarok nagyobb mobok általi halált halni.
-Neked mi lesz az első dolgod amikor felébredsz?- váltottam hirtelen témát. Vagy tértem vissza előző beszédtémánk miatt.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 07 2013, 13:56

Nio

Nio szavai megleptek, nem várt szavakat hallottam tőle, legalábbis nem erre gondoltam, amikor beszélni kezdtem. Csak egyszerűen fel akartam hívni a figyelmét, hogyha túl sokat a kinti életünkre gondolunk, akkor nem fogjuk jól érezni magunk itt. Csak erre gondoltam, de ha már újra feljött ez hullámzó beszélgetésünkben, úgy nem gond, hisz ebben is van mit megbeszélni, és szeretném tudni, hogyan, miként gondolkozik saját magáról. Lehajtottam fejem és mosolyogtam, csak úgy magam elé, tudom rám gondolt a tanár szerepében, ez jólesett, de igaza lehet, én magam a helyébe már belevetettem volna magam a magasabb szintek felfedezésébe és rejtelmeibe, bár igaz én felelőtlen vagyok ezen a téren, a kalandvágyamnak nem tudok megálljt parancsolni, ha kihívásról van szó. Talán jobb lenne, visszább vennem és nyugisabb életet élni. Nevetésére, csak egy apró mosollyal válaszoltam, ami igazán történt elgondolkoztatott. Tényleg ennyire felelőtlen lennék, hogy felmennék egy magasabb szintre úgy, hogy az sem érdekel, milyen sok játékos magasabb szinten van már és veszélyes helyen akár meg is ölhetnek? Ez meredek.. óvatosabbnak kellene lennem. - Jól tetted, hogy nem kapkodtad el - bólogattam és helyeseltem. Én már lehet halott lennék fordított helyzetben. Eddig erre nem is gondoltam, csak papoltam, hogy megállni jó, pihenni és élvezni az életet jó. Sok-sok időt itt fogok tölteni még, remélem ebből Nioval tölthetek egy keveset, máskor is.
Kérdésének megörültem és főleg azért, mert az a valami, ami arra késztetett hogy irányt váltsak talán az a legjobb szó rá, hogy örülnék, ha adhatnék valami kicsit személyemből neki, a romantikusabb énemből.
- Ha most felébrednék az első dolgom lenne felkeresni Zutto Neko kórházi ágyát - mondtam bármiféle csíny nélkül, miközben arcát néztem. - Többi időpont képlékeny, valószínűleg szüleim és testvérem követelném. És nekik örülnék, hogy újra láthatom - sóhajtottam, igazán tényleg nem tudom. Bármi történhet a jövőben. - Bosszút azonban nem tervezek Kayaba Akihiko ellen. Neki ott lesz a kinti világ törvénye, hogy meglakoljon. Számodra mi lenne az első cselekvés? - dőltem hátra és heveredtem le a fűben mellette. Először egyenesen felfelé néztem az égboltra, majd inkább oldalazva felé fordultam és könyökömön megtámasztva fejem őt néztem.

by **Nio** Hétf. Okt. 07 2013, 21:49

Yuichi

Szerencsére ismét nyugisabb vizekre eveztünk és jóval lazább témáról kezdtünk el beszélgetni. Viszont nem számítottam arra, hogy Yuichi visszakérdez, hogy nekem mi lesz az első dolgom, ha levehetem a fejemről ezt a vackot és felébredek. Igazából ezen még nem nagyon gondolkoztam. Ha valaki más kérdezte volna meg mondjuk tegnap, akkor azt felelném, hogy a családommal felvenni a kapcsolatot. De most valahogy úgy érzem némiképpen más a helyzet, mint tegnap. Jelenleg ha felkelnék, arra törekednék, hogy erőt gyűjtsek, mind testileg, mind lelkileg, hogy felkeressem Hayashi Yuichit és találkozzunk végre élőben is. Most talán az ő társasága az amit legjobban szeretnék. Nemcsak itt, de máshol is, például a valóságban.
Viszont ezt még kimondani is kicsit nehéz, mivel előbbi szavai kicsit megleptek és mondhatni zavart és némi vöröset hoztak arcomra. Viszont számíthattam volna rá, mivel a dolgok kettőnk között valami egészen más irányt vettek. Amit talán soha nem érek el, ha a valóságba vagyok, amiért kicsit hálás is vagyok a játék tervezőjének. De le kell szögeznem, hogy másért nem, csak és kizárólag azért, hogy megismerhettem Yuichit, és valaki értékeset egyben.
-Ha felkelnék…- kezdtem tanakodva, hátha tudom leplezni enyhe zavaromat.- Talán,… hogy is mondjam… Rendbe szedném magamat, és vidékre utaznék. Meglátogatnék valakit, aki nagyon fontos számomra. Sajnos ez beletelne egy kis időbe, de nem akarom, hogy nyúzott állapotba lásson. Nem akarom, hogy tönkre menjen kapcsolatunk. Bár ébredés után sem vagyok valami szép látvány…- gondoltam hétvégi reggelimre, mikor úgy néztem ki, mint valami boszorkány. Valahogy most reggelente nem vagyok olyan kócos, mint otthon, bár ez érthető.
Utolsó mondata viszont egy cseppet meglepett. „Bosszú”? Nekem eszembe se jutna. Bár tényleg logikus lenne, és valószínűleg sokan lesznek, akik meg is kísérlik, ami kicsit szomorú…
-Miért akarnál bosszút állni?- kezdtem halkan és kicsit félénken, előző lendületem most sem látszott.- Ugyan nem jönnék vissza, de úgy érzem valami fontosat kaptam itt. Pontosabban talán… valakit, aki…- csúszott ki a számon, ami miatt elharaptam a mondat és hirtelen ránéztem. Remélem nem veszi rossz néven, bár magam sem tudom mi lett volna a folytatás pontosan.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Okt. 17 2013, 12:58

Nio

Örültem a helynek, hogy pont itt lehetek és pont most. Csak úgy áradtak tovább a kérdések a fejemben, higgadt annak ellenére, hogy testvérével verekedtek. Hogyan, hisz a verekedés felébresztheti a harcvágyat, akkor mégis miért visszahúzódó? És néha már-már megnyílni látszik, de visszahúzódik, ez érthető, hisz idegen vagyok számára, de nem közömbös, erről beszél testtartása és szavai is. Mégis mi érhette korábban, miért lett ő is visszahúzódóbb? Láthatott valamit, amiből inkább nem kért úgy, mint én? Vagy csak szimplán szerény és ő mindig is az és az akar lenni? Tulajdonképp én magam is szerény vagyok és visszahúzódó, de annyival rosszabb lettem az elmúlt évek során, hogy merek és változok. Ez nem feltétlen jó, de ebben az esetben örülök óvatos merészségemnek. Kérdésemre is válaszol, és miközben vártam, hogy ő vajon honnan közelíti meg az ébredést. Flörtölni próbáltam válaszommal, igen úgy érzem az volt.
Aranyos volt válasza, meg is mosolyogtatott. Azt tapasztaltam már, hogy a lányok a reggeli ébredést rejtegetik. Előlem is próbálta már egy lány korábban, pedig tudta volna, hogy én hogy vártam azt a minimálisan kócos hajcsomót, az álmos szemeket, avagy az alvás apró ráncait, amik kényelemesen nyújtózkodnak arcán. Lehet nagyképűség egyből magamra venni, hogy én volnék az a személy, akihez leutazna vidékre, de valahogy úgy érzem ő erre utalt. Visszanéztem az égboltra, hogy oldódjon, és ne azzal kelljen foglalkoznia, hogy állandóan csak bámulom őt. - Tudod szerintem pont ébredés után szép az ember, akkor olyan természetes, szerintem te is szép lehetsz akkor. De igazad van odakinti felébredés után előbb én is összekapnám, magam amennyire csak tudom - pirultam el miközben mondtam. Tudom számít a külső és a megjelenés, ezt sose felejtem el, csak olyan felesleges rétegnek tartom, ha fontosnak tartok valakit. Lehet.. lehet. Nem is tudom, talán később nem csak lehet, de már most tetszik ő és fordultam felé újra.
- Eleinte erre gondoltam, ha kijutok, akkor bűnhődnie kell Kayaba Akihikónak, hisz embereket ölt, legalábbis elhittem a kezdetekkor elhangzottakat. Valamilyen morbid formán csodálatosat alkotott, de veszélyeset is. Viszont ezt a büntetést nem én fogom kiszabni rá, remélem a törvény nem huny szemet ez az esemény fölött. Remélem - válaszoltam kérdésére és vesztem el tekintetében. - Így érzek én is - tekintettem le egy pillanatra, hogy ne lássa szemem, hisz akkor könnyen leolvashatná, mennyire így érzek. – sokat adott ez a hely Chanceryt barátnak, Kyuushirot is és ezúttal téged is Nio – nem folytattam, őt úgy érzem nem barátnak hozott a sors, ha ezt lehet sorsnak nevezni. A lila virágáradat továbbra is ott lengedezett körülöttünk és pár apró éjszakai élőlény is neszezett, most figyeltem fel csak arra, hogy vannak körülöttünk repkedő éjjeli bogarak, meg él is a környezet. – Talán igazad van – feleltem vidáman, nem mondtam ki én sem amire gondolhatott. Maradjon kimondatlan, táncoljunk még körülötte, nem akarom elsietni, de sokáig várakoztatni sem. – És mit szólnál, ha beszélgetnénk még arról, hogy mégis milyen házban nőttél fel, meg érdekelne minden rólad. Megnyerted a verekedést húgod ellen? – kérdeztem mosolyogva tőle, miután kicsit közelebb fordultam hozzá. Még mindig felfele néztem rá, hisz ő ült a fűben, míg én előtte heveredtem.

by **Nio** Pént. Okt. 18 2013, 14:49

Beszélgetésünk kezdett egy kicsit személyessé válni, ami egyáltalán nem zavart, de vannak olyan dolgok, amiket nem értek. És Yuichi pont egy ilyen dolgot mondott. Ébredés után nyúzott és fáradt az ábrázatom, ebben mi a szép? Jó, lehet, hogy természetes, de egyáltalán nem szép vagy aranyos. Vannak furcsa fiúk, akiknek egészen különleges dolgok tetszenek a lányokban, ami nem rossz, vagy a negatív értelemben furcsa... inkább azt mondanám, hogy szokatlan. Ezeket én soha nem fogom megérteni.
-Egyáltalán nem vagyok szép látvány reggelente- vágtam rá enyhén megjátszott durcás hangon. -Mondj bármit, ha reggelente tükörbe néznék, akkor apámnak tükröket kéne gyártania, hogy fedezze a veszteséget.
Mindezek után valahogy vissza kanyarodtunk a SAO alkotójához, ami belegondolva nem is olyan meglepő, hiszen az "ébredés" gondolata kapcsán már sokaknak felmerülhetett a bosszú gondolata. Talán eleinte én is fejét akartam volna szegni, de sajnos volt idő mikor egyedül voltam és átgondoltam a dolgokat.
-Mi értelme volna revansot venni? -csúszott ki a számon elgondolkodó hangon.- Nem változik semmi, ha Ő meghal. Nem kapjuk vissza ezt az időt. Nem kapjuk vissza azokat sem akik itt lelték halálukat- itt egy pillanatra megálltam és a fiúra néztem.- Odahaza is mindig optimista próbáltam maradni, ami több kevesebb sikerrel meg is valósult, de... volt amikor megteltem és kitörtem. Most nem így van. Mert látok valami értékeset és igencsak pozitívat a gödörben, amit nem bánok. Legalább ezt is átélhettem- váltottam vissza normálisabb, barátságosabb, vidámabb hangomra. -Sajnos meg kellett történnie, és áldozatokat követelt. Sokak szomorúak miatta, de nem az én dolgom megbüntetni. Nem azt mondom, hogy a leghelyesebb dolog, amit tett, csak azt, hogy majd megváltozik az élete és megbűnhődik még miatta.
Miután befejeztem filozofikus és igencsak nagy röptű gondolataimat ismét témaváltás következett, ami miatt jó ízű nevetésben törtem ki:
-Soha, egyet sem! Mindig Reito nyert. Ő valahogy dominánsabb. De annyira nem érdekelt. Én vagyok hármunk közül a középső, és én vagyok úgymond a legkisebb. Hugóm emlékeim szerint magasabb volt mint én. Talán már a bátyánkat is utolérte magasságra- fejeztem be tűnődve... Nem tudom mit mondatnék még, elvégre totálisan átlagos életem volt, ezért inkább hallgattam egy kicsit, és a fiú tekintetét kezdtem fürkészni.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Okt. 18 2013, 21:37

Nio

Nem bírtam ki nevetés nélkül, ahogyan mondta, és az a hasonlat. Hátamra gurultam és úgy nevettem. Kellett egy pár másodperc, és össze is kaptam magam, elkomolyodtam és kicsit oldalazva néztem, arcát és szemét, majd ajkára néztem, orrára, füleire, szemöldökére, állára, járomcsontok, homloka, haja. Újra elkezdtem a kört, de nem jutottam túl sokáig - megértettem, tehát előbb szépítkezel és utána láthatlak. Akkor akár holnap reggel? - mosolyogtam rá. Felkeltem a világító virágok közül és felültem a fűben, közben továbbra is őt néztem. Szeretném azt mondani, hogy nem hiszek neki, de ezt nem mondhatom, elkell higgyem, amit ő megenged arra alapozhatok, ráerőltetni nem akarom, azt, hogy márpedig igenis szép.
Azután elmondtam neki, mi a véleményem Kayabáról, nem sokban különbözik gondolatmenetünk, talán abban, hogy én míg a törvényt akarom érvényesíteni, ami elzárja Kayabát, addig ő más szemszögből világítja meg a problémát, és igaza van semmit nem lehet már tenni. Csóváltam a fejem kérdésére is és helyeseltem, hogyha megbűnhődik, a rövid és gyors halállal, akkor sem lesz jobb. Minden ugyan az marad. - Nincs értelme revansot venni, ebben egyetértünk. Csak sóhajtottam egyet, mikor az áldozatokról beszélt, üveges szemmel meredtem magam elé és újra láttam, ahogy a kisfiút megöli egy vaddisznó, nem tudtam rajta segíteni, túl messze volt és nem értem el. Pixelekre omolva eltűnt.
Ezt a témát már nem akartam felhozni, úgyhogy innentől igyekeztem kerülni és igaz ez a hely nem csak sötétséget hoz az emberi lelkekbe, hanem világosságot is. Mint például, ahogyan ő hoz most világosságot a sötétség helyére.
Mosolyogva hallgattam, ahogy azt mesélte, hogy ő igazándiból sosem nyert egyetlen egy ilyen verekedést sem. És növésben ő sem haladta meg az óriások lábnyomát. - Nálam ellentét a helyzet, ezzel a magasságommal vagyok legmagasabb a családban - nevettem mellé. Talán egy fejjel, vagy kicsit kevesebbel vagyok magasabb Nionál, de ez van, sajnos én sem nőttem meg annyira amennyire szerettem volna. Rengeteg apró történet beugrott ezek kapcsán. - Ömm - jött hangosan egy minimális gondolkozás - és hogyan állsz a szőrmókokkal, kutya, macska, egerek, hüllők? - érdeklődtem, az odakinti életnek ők is szerves részei lehetnek, mint például a macskáim, azért sajnálom, hogy nem láthatom őket, még egy ideig, de részben ez áldás is. Főleg a fekete macskát, az néha, kiborító..

by **Nio** Hétf. Okt. 21 2013, 15:59

Yuichi

-Nem vagyok az a szépítkezős típus, de nem szeretem, ha úgy áll a hajam, mint a szénakazal...- feleltem reakciójára ezúttal tényleg kicsit durcásan. Valahogy túlzásnak érzem azt, hogy emiatt a földön fetreng a nevetéstől. Még azt is megkockáztatom, hogy illetlenség. Ezek után talán mondhat bármit, ezt talán nem tudja visszaszívni vagy jóvá tenni.
Fordultam el tőle enyhén mérgesen és durcásan. Viszont... valahogy mégsem éreztem úgy, hogy nem tudnék neki megbocsátani. Jó lehet, hogy rosszul esett, hogy ennyire nevetett, de ugyanakkor talán én is el túlzom kicsit, elvégre nem vagyunk egyformák, és így nem egyformán reagálunk ugyanarra a kijelentésre. Azonban azt már megtapasztaltam, hogy Yuichi a korához képest egy cseppet talán gyermeteg. Ami azt illeti én sem megyek a szomszédba, ha erről van szó, de...
Durcám nem tartott néhány pillanatnál tovább, a mai nap után tényleg nem tudnék megharagudni rá, pláne nem mérges lenni és nem megbocsátani. Jól éreztem magamat vele, és van egy megérzésem, hogy nem volt semmi ártó szándék abban a nagy hahotában, és nem akart vele megbántani. Még sajnos nem ismerjük olyan jól egymást, hogy tudjuk hogy kéne viselkedni. Szerintem én is tettem ma olyat, amivel még ha egy pillanatra is, de megbántottam.
Fordultam meg egy sóhajjal és nyitottam volna beszédere számat mikor... ő is megszólalt, mintha észre sem vette volna, hogy egy röpke pillanatra, de bevágtam a durcát. Megelőzött és valami egészem másról kezdett beszélni. Pontosabban nemrégiben kifejtett "nincs értelme kinyírni Kayaba-t"-elméletemre válaszolt, illetve reagált. Erre én nem akartam további szót fecsérelni, mivel tényleg kellemetlen ez a része helyzetünknek. Inkább arra akartam használni fel a "nyert" időt, hogy az előbbi szituról beszéljek, de nem tudtam megfogalmazni, így egy kicsit még hallgattam gondolataimba merülve, nem tudtam hogyan mondhatnám az amit. Viszont...
Mikor már majdnem megvolt, elfelejtettem mit akartam, mivel egy kissé meglepő témával állt elő:
-Szőrmók?- dermedtem le hirtelen, azonban utána elmosolyodtam.- Ami tényleg szőrös azt szeretem. Olyan puhák- kalandoztam el egy pillanatra, de abban a pillanatban tényleg úgy viselkedtem, mint egy kisgyermek, aki szinte vonzódik a kis pihe-puha állatkákhoz.- Bár a süni kivétel. Volt otthon kutya, macska, nyuszi és hörcsög még régebben, de mielőtt bekerültem volna a játékba egy törpesünit szerettem volna. Anya mondta, hogy tud szerezni, de aztán mégse, és eléggé drága, de már majdnem megvolt... - meséltem röviden a történetet, ami talán kissé zavarosra sikerült, de ennél jobban nem tudtam elmondani.- És te? Van valaki aki vár rád?- kérdeztem ismét mosolyogva.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 21 2013, 16:45

// értem már, nem fogok ezentúl párhuzamosan írni, úgy könnyebb lesz olvasnod Smile

Nio

Miközben nevettem még egy kicsit durcázott, de azért a csendben saját hangomon kívül sikerült meghallanom. Ahogy felültem és felé fordultam, egyenesen belenéztem a szemébe. Kerestem a tekintetét, de ő csak elfordult, és vissza. Nem akartam megsérteni önérzetét és talán sikerült is. Azonban ez az információ sokat jelent, és ezt fontosnak tartom, hogy kiderült mi az, amit szeret. Nem szeretné, ha kócosan látnám. Megkomolyodtam végre egy kicsit. Én magam is kócos vagyok reggelente, hisz nem tudok hátrakötött hajjal aludni, csak kibontva. Még itt is ahol nem nő a hajam, csak a belépés pillanatában lévő hosszal rendelkezem. És itt is kell fésülködnöm minden reggel, meg este, hogy ne legyen gond.
Egy ideig csend támadt, , de úgy tűnik a háziállatokat Nio is szereti. Hozzám képest egész állathada van. És a süni, azok annyira jópofák, a hangja olyan félelmetesebb, és meg tudnak azok is sértődni, aranyos.
- Igen két macska vár. Én is szeretem a szőrös kedves állatokat. Kis udvarunk van így kutyám régóta nem volt, már egy ideje, macskák laknak csak velünk. Addig azonban kivettem a részem én is a nyuszi tartásból és voltak egereink. Két darab egyiptomi tüskéshátú egér. Úgy néztek ki, mintha be lett volna zselézve a hátukon a szőr - nevettem fel, bár jóval visszafogottabban. Most nyoma sem volt a durcás tekintetének, de azért jobb félni, mint megijedni, de azért örülök, hogy nem ment el.
- Mutatok valamit - felmutattam a jobb mutatóujjam a sötétben, ha látta, ha nem. Visszatértem az előbbihez és újra kiengedtem a hajam. Kezemmel beletúrtam hajamba egy kicsit és máris abba az irányba mozdult és úgy maradt.
- Ilyen az én hajam is és ne haragudj, hogy kinevettelek, pontosan tudom milyen egy reggel, ezzel - szememmel felfele néztem saját hajamra. Az övé sem lehet semmi. Ujjaim közé fogtam pár szálat és úgy vizslattam. Nem kötöttem vissza, hanem hagytam úgy kiengedve. Ültő helyzetemben hátul megtámasztottam magam kezeimmel Nio mellett. Az ég felé fordultam és némi fehér színű felhőzet volt jelen, nem túljelentős. Vártam, hogy Nio szól-e vagy kérdez-e, ha nem akkor egy teljesen eddig eltérő megjegyzés keveredett nyelvemre.
- Itt még sosem láttam esőt, te Nio? - kérdeztem halkan, magam elé mondva, miközben azt a kevés csillagot pásztáztam, amik még átvilágítottak a felhők között.

by **Nio** Kedd Okt. 22 2013, 16:44

Yuichi

Végül nem kellett semmit mondanom, mert úgy tűnik, hogy mégis észrevette kicsiny megsértődésem, és ahogy elnéztem nem is vette magára. Aminek kifejezettem örülök, mivel még mindig... nem, talán még jobban örülök, főleg annak, hogy még tart ez a mai nap. Bár a jelek szerint már nem sokáig... Mindenesetre valahogy nemigen érdekel, az időérzékemet talán az erdőben is hagytam. De nem baj.
Beszélgetésünk folytatásából kiderült hogy ő is nagy állatbarát, és ha az állatokat valaki szereti az rossz ember nem lehet. Bár erre már régen rájöttem, hogy Yuichi nem rossz, sőt igencsak jó és színpatikus egyéniség, végül is nekem igen.
Mindezek után én is elnevettem magamat. Az ő haja is kezelhetetlen, amit meg is mutatott, mert összeborzolta hosszú hajának egy részét. Igen, reggelente valahogy én is hasonlóan nézek ki, talán még rosszabbul, de a nyakamat tenném rá, hogy ő is, ez az állapota még semmi.
-Eső?- kérdeztem vissza hirtelen, mikor ismét témát váltott. Ez viszont, egy kicsit nagy ugrás, vajon mondott valami amíg nevettem...? Remélem semmit, mert az rossz pont lenne.- Nem voltam sok helyen, de nem is emlékszem ilyen részletre, de biztos van olyan hely a SAO-ban, ahol esik az eső vagy valamilyen csapadék... miért? Szereted az esőt?- kérdeztem vissza ismét ezúttal viszont értelmesebben, mint az előbb.
Nem tudom, hogy jött ez a kérdés, de valamit biztos ki akar fejezni. Nem tudom, hogy mit, de az esőhöz több mindent is lehet kapcsolni. Neki vajon mit jelent? Néztem rá csendben, tekintetét fürkészve és azon gondolkozva, hogy most mire gondol.
Kicsit romantikus helyzet állt elő hirtelen. Este, egy virtuális holdnak fényében, egy virágos parkban... félhomályban. Igazából alig láttam arcát jelen helyzetben, de valahogy mégis láttam. Nem lehet elmondani igazából... de ilyet még soha nem tapasztaltam ezelőtt.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Okt. 25 2013, 09:52

Nio

Egy ideig csak ültem, majd megráztam a fejem.
- Nem vetem meg az esőt, de a fényt és a meleget jobban szeretem. Csak.. -hagytam egy hosszabb szünetet, lehet bolondnak fog nézni - itt még nem láttam esőt, és ez kicsit frusztrál, persze most nem, csak érdekelt, hogy láttál-e már esőt, mióta itt vagy. Hiányzik, a dobolása, az érzet, a frissítő hatása. Ezek, amiktől megfoszt a játék már több mint négyszáz napja. Elkomorodott arcom egy pillanatra mosolyra rándult, de nem tartott soká, ahogy a füvet néztem. Visszanéztem Niora és ez a mosolymentes fátyol lehullt rólam, öröm volt látni, főleg azután, hogy harcoltunk az életünkért. És nyertünk. Egy nap biztos visszatérek arra fennsíkra, és remélem akkor is ott lesz Ő. Ezután felé fordulva oldalra tekert nyakkal ültem ott. Néztem árnyának sziluettjét. A virágog alulról világították meg arcát, de vonalai nem ijesztőek voltak. Ahogy a halovány fény utat tört magának álla mellett ajkát kikerülve és néhol elveszett majd újra felbukkant és eltűnt. Más helyzetben biztosan nevetnék, mert a maga kifordított módján ez a megvilágítás muris, azonban teljesen mást érzek. Jelenléte megnyugtat és ami még ennél is több, felizgat egyszerre. Érdekes személyiség, hogy ezt a két ellentétet kitudja belőlem váltani, egyszerre. Továbbra sem szóltam, csak néztem őt, most valahogy így hangtalan csendben is szerettem volna vele lenni. Szemének apró fényvisszaverődésit tekintettem, ameddig engedte, persze abból keveset láthatott, de talán nem is lényeges, mosolyom eltakarta az izgatottságom, amit jelenléte okozott.

by **Nio** Hétf. Okt. 28 2013, 13:20

Yuichi

A mai nap eseményeit és beszédtémáit feligézve mondhatni nagyon is mozgalmas és sokszínű beszélgetésünk volt. Viszont ahova most jutottunk... nem az hogy nem ilyesmi, de... valahogy mégis eltér az eddigiektől.
Nem is tudtam miként reagáljak legutóbb elhangzott szavaira, és azokra amik eztán jöttek... Ahogy elhangzott utolsó szava egy kicsit a füvet nézte, majd engemet. Az utóbbi miatt kicsit ismét zavarban voltam. Tény hogy a találkozásunk óta nem a barátság felé haladunk, hanem inkább távolabb, talán már ott is vagyunk. De valahogy ezt az érzést még nem szoktam meg. Soha nem nézett senki úgy rám, mint most Ő. Lehet, hogy ez csak egy virtuális világ, de mégis éreztem azt a forróságot az arcomon, mely akkor jött mindig elő, ha zavarba voltam. Mégis éreztem, hogy engem néz...
Ez az érzés nem volt rossz, csak váratlan. Emiatt néztem másfelé, és talán még azért is, mert nem akartam, hogy lássa rákvörös arcomat. Beszédtéma után kutattam, de nem jutott semmi eszembe. Valahogy kiürült a fejem. Bár mennyire is keresgéltem nem találtam. Viszont aztán amikor mégis... felé fordultam. Még mindig engem nézett. Találkozott is tekintetünk. Egy ideig álltam, de aztán felnéztem az égre, és feltettem a kérdést, mely előzi ezt a csendet:
-A csillagokon kívül van még más hobbid?- tényleg szépek a csillagok, és biztos vagyok benne, hogy aki ért hozzájuk és tud róluk ezt-azt azoknak hihetetlenül érdekes és szórakoztató azokat nézni.- Én a játékba lépés után kaptam meg az első fényképezőmet. Nem volt még alkalmam sok képet csinálni, de nagyon tetszett.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 05 2013, 12:57

Nio

Néztem csak őt, néztem és a külvilág kicsit sem érdekelt, csak ő és a személye, illetlennek gondoltam és el is kapta arcát. Lehajtottam kicsit a fejem, erre mondjuk én is képtelen lennék, de mintha előbb egy kósza gondolat azt mondta volna csókoljam meg. Ma találkoztam vele, lehet nem vette volna jó néven, sőt így már szinte biztos. Azonban hangjára újra felnéztem és a kérdést is megértettem, mégha zavarta is az, ahogyan néztem. Megértettem és meghallottam, hogy mégsem vesztettem el ezt a kezdődő ismerkedést ezzel a tapintatlan és mélyérzés irányítással. - Igen van más hobbim is, több is. Szóval te Nio játszottál a bétában is? - kérdeztem halkan. - A fényképezés az egy nagyon jó kifejezés arra, hogy mit szeretsz és mi az, ami érdekel. Később megnézném őket szívesen rajzaid mellett - válaszoltam egy szolid mosollyal. Kezem automatán megindult felé, de vissza kellett fogjam. Majd inkább leheveredtem mellette és az eget bámultam, jobb lesz neki is egy kis pihenő, addig meg legalább nem csinálok meggondolatlant.
- A fényképezés szép hobbi lehet, nekem még nem volt komolyabb fényképezőgépem, mint egy telefonos változat, de azt élveztem, hogy bármikor készíthetek egy képet, amiről szeretnék. A többi hobbim pedig.. kardozás, gitározás és írás. Ezeken felül végtelen felfedezési vágyam van, így sokat mozdulok ki, vagy amint lehetőség adódik rá. Függője vagyok még így a természetnek és a víznek, de annak korlátlanul - nevettem fel, majd csak simán mosolyogtam, kicsit felé fordultam. - Ezeket a cselekvéseket egyedül végzem többnyire, de remélem egy nap megoszthatom valakivel, aki kibírja ezeket – nevettem el magam. Lehet újra túllőttem a célom, de jobb, ha tudja, milyen vagyok igazából, és nem egy maszkot mutatok neki, hanem azt a sokszor vidám és izgága személyt, aki vagyok. Nem féltem attól, hogy rossz embernek sokat árulok el, valahogy ettől mindig is tartottam, de ez alkalommal eddig meg sem fordult fejemben, és most is félre lököm ezt a butaságot. Karjaimmal megágyaztam fejemnek és egyfajta párnaként szolgáltak most. Minimálisszellő borzolta csak a virágokat, mint egy óriási láthatatlan és képlékeny kéz, ami végigsimít a felszínen. Talán pont ilyen miatt szeretek távol kerülni néha mindentől, viszont társaságban ez az érzékem kikapcsolhat, ahogyan korábban már többször is Nio mellett. Lehunytam a szemeim egy pillanatra és felidéztem, azt a lányt, akit megpillantottam a vaddisznó helyett. Hasonlított rá úgy gondoltam korábban, de ez nem így van és ennek leginkább örülök, cseppet sem hasonlít rá, Nio egyedi, a maga aranyos módján.
Jó volt újra felnyitni szemhéjaim, hisz ugyan azt a lányt látom, mégha már csak a körvonalait is és minimális részletekkel.
- Téged Nio mi érdekel még? Mi az ami megfog a földi életben? – kicsit másképp, de próbáltam ugyanazt kérdezni. Remélem határozott elképzelései vannak, ha meg nem kiderül, milyen Ő.

by **Nio** Szer. Nov. 06 2013, 15:06

Yuichi

Igazából már nemigen tudtam magamról mit mondani. Vagy suliba voltam vagy otthon gubbasztottam. Csak akkor mozdultam ki otthonról ha elrángattak vagy, ha családdal mentem valahová. Vagy boltba küldtek de az más. Ehhez képest ez Ő élete jóval mozgalmasabb. Most először félek attól, hogy valaki unalmasnak fog tartani. Bár nem akarok neki hazudni még akkor sem, ha tényleg unalmas vagyok.
-Béta? Most először hallok erről- vallottam be neki az igazat egy nagy sóhajjal, lesz ami lesz.- Csak hírből hallottam a játékról, persze nem lehetett nem tudomást szerezni róla annyira sokat költöttek reklámra- gondoltam nevetve arra a néhány hétre mikor szinte a csapból is ez folyt. Ami így utólag érthető. Minél hamarabb elkel az összes annál jobb. Ördögi logika.- Hobbim nincs sok. Nagyon nyugis az életem. Fényképezni többnyire csak nyaralásokkor fényképeztem, még alig volt kezemben a gép. Most szerintem Reito használja, nehogy beporosodjon- gondoltam húgomra, akinek még a kezébe se mertem odaadni annyira féltetem a gépet, gyakorlatilag mindentől. -Rajzolni általában a suliban szoktam, többnyire órákon. Akkor valahogy jobban megy, mert valamennyire nyugtom van mindentől. A tanárok meg nem piszkálnak, mert mindig kész az órai jegyzet, és ez a lényeg. A manga rajzolás az egyenlőre csak kísérlet. Valahogy nem tudom eltalálni a témát. Ami van sok, de egy sincs. Valahogy minig találok valami szerintem jobbat, de aztán néhány nap után megunom, mert megint találok valami jobbat. És így tovább... és így tovább... Partner kellene, de manapság senkit sem érdekel már. Pontosabban nem tudok senkit akit érdekelne- fejeztem be az életem mozgalmasabb részét, majd egy lágyabb és halkabb hangszínre váltottam egy egy szusszanásnyi szünet után folytattam.- Én nem a húgom vagyok, vagy a bátyám. Nem vagyok oda, pontosabban nem vagyok hozzászokva az ő életükhöz. Soha nem sportoltam, bár lovagolni mindig is szerettem volna. Olyan okos sem vagyok, hogy olyasmivel foglalkozzak. Egyedül a könyvtár az ahol még jól érzem magamat. A könyvek és a csend társaságában. De semmi mozgalmas - ezen a ponton rá nézem. Ott feküdt mellettem. Ahogy néztem eszembe jutott, hogy vajon hogy viseli. Nekem is hiányoznak bizonyos dolgok otthonról, de könnyen alkalmazkodok, így mondhatni valamennyire megszoktam. -Tényleg!- mondtam hirtelen ismét vidámabban- Miket írogatsz?- hajoltam felé természetesen tisztes távolságban.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 06 2013, 16:34

Nio

Figyelmesen hallgattam beszédét, felé is fordultam így fekve, hogy jobban halljam. Igazából érdekelt, ő hogyan élte meg az elejét, én sajnos akkor nem jutottam be a bétába bár érdekelt volna, de így elgondolva, nem is baj, hogy nem voltam bétás. Lehet akkor itt sem lennék. Ugyanis az ilyen típusú játékok nem fognak meg túlzottan sokáig, hacsak nem benne élek, mint pont most.
Igaza volt a bétával kapcsolatban elég nagy volt a füstje, kicsit felnevettem én is bár nem nagyon szóltam hozzá, mert szerintem mindketten tudjuk, hova lyukadnánk ki, oda, hogy hiányzik az igazi levegő, és az élet. Ahogy beszélt igyekeztem figyelni még látható gesztusaira, mintha elszomorodott volna, vagy nem is tudom, gondolkodóba esett. Igaz hisz testvéréről beszél, hiányozhat Nionak. Megmosolyogtam, amikor arról beszélt, hogy tanórán rajzolt a legtöbbet, igaz az órák általában unalmasak, meg még akkoriban fiúként én is tudtam egyszerre kétfelé figyelni, a lányokról meg tudtam ők általában három-négy levelezést vittek barátnőik között, közben képben voltak az órán is és szabadidejében még ők is alkottak valamit, vagy amőbáztunk, esetleg akasztófa játék. Jól éreztem magam emlékek ezrét hozta fel Nio szavai. Jólesően beletúrtam magam mellett a fűbe és a virágok fényjátéka, furcsa aláfestést adott Nio további történetének. Szusszantnyi szünetében felé súgtam
- tudok egy Partnert - igyekeztem minél halkabban, ugyanis tudom magamról, hogy nem vagyok jó rajzoló, de ambícióm mindig is volt rá.
Amit ez után mondott, kicsit elszomorított, bár leginkább saját szavaim miatt. Mélyen megbántottam ez biztos, hisz előbb szinte azt mondtam ki, hogy csak olyan emberrel szeretnék lenni, aki azt szereti, mint én, de ez nem így van. És végképp nem akarok másra erőltetni abból, amit én szeretnék Kérdését egyenlőre elengedtem fülem mellett, de megjegyeztem, csak előbb jobb szeretném, ha ismerné hozzá állásom.
- Szerintem nem baj, hogy te nem a húgod, vagy a bátyád vagy, te Zutto Neko vagy és egy szememben szabad ember, aki szereti a nyugalmat és a csendet. Előbb rosszul fogalmaztam, igaz hasonlítok így testvéreidre, hogy én is és ahogy érzem ők is sokat mászkálnak. Azonban én nem kötelezek senkit erre, hogy márpedig jönnie kell. Az irányítás, az emberek irányítása idegen tőlem, egyet tudok csak, hogy férfiként vannak elvárások velem szemben, maximálisan annak tettem eddig eleget, jobban nem szeretnék uralkodni senki fölött, inkább védeni óvni, ha szükséges - mosolyodtam el hirtelen támadt mondatviharom végén. Remélem tudott követni Nio, általában kevesen értenek meg, lehet igazuk van ezeknek az embereknek, hisz ellentmondások vannak mondataimban, gondolkodásomban. Azonban igyekszem elfogadni mindkét utat egyszerre, de én mindig is csak az egyik irányba fogok menni. - Óh és, amit kérdeztél - folytattam jókedvvel - többnyire romantikus történeteket. Jobban kedvelem azt a műfajt a többinél. Esetleg fantáziával vegyítve. Ezenkívül van még egy témakör - álltam meg kicsit, most jön a töréspont, de nem akarok sem hazudni sem elhallgatni előle dolgokat. - Álmaim szoktam még leírni. Ugyanis a legtöbb megtörténik a valóságban is, furcsa módon előre látok úgymond. De ezt a játékot például nem láttam - nevettem fel ezen a ponton. Milyen ironikus, ami fontos és meghatározó az életemre, abból nem látok előre semmit, ahogyan más életébe sem látok bele.
- A könyvtárakat én is szeretem, sokat ültem bent még tanulóként - mondtam teljesen váratlanul, ide-oda lebegve a témákban, és igazából osztozom véleményén, a nyugalom fontos és nélkülözhetetlen.

by **Nio** Pént. Nov. 08 2013, 15:37

Yuichi

Figyelmesen halgattam végig reakcióját és figyeltem mozdulatait. Valahogy úgy tűnt, hogy talán kicsit félreértette amit mondtam vagy én értettem félre valamit amit az előbb ő mondot. Mindenesetre valami kavarodás biztos hogy van a dologban. Azonban nem akartam még nagyobb kavart, mert lehet hogy nagyobb lenne a kavarodás, ezért más témába kezdtem. Mivel mondot valami számomra eléggé érdekeset.
Ebből a szempontból, mintha rokomlelkek lennénk vagy inkább mondhatnám úgy is hogy a sors akarta úgy hogy találkozzunk és itt és most, meg azt is hogy most beszéljünk. Nem hiszek az ilyesmibe, de talán mégis lehet benne valami. Ki tudja?
-Romantikus? Ezt az oldalad még nem ismerem- pontosabban annyira talán még nem. Ha viszont jobban belegondolok valamit láttam belőle és szinte teljesen el is varázsolt. - Miért? Úgy értem és ne haragudj, de egy fiúnál valahogy nem tudom elképzelni hogy szereti az ilyesfajta műveket. Magamról tudom, hogy elsősorban olyat írok vagy keresek, amiben megtalálható a romantika. Például egyes animékben jobban szeretem, ha már az első néhány részben rá lehet jönni hogy kik is alkotnak egy pár. Azt pedig úgymond hibának tartom, ha csak az utolsó részben csattan el az a bizonyos első csók. Kicsit idegesítő. Szerintem.
Hallgattam el ezen a ponton. Vajon kicsit sokat mondtam? Szeretek az ilyesmiről beszélni és tudok is, de még mindig kérdés, hogy vajon meddig mehetek el? Lehet hogy ő is szereti ezt a témát, de azt még nem tudom mennyire. Emiatt érdeklődve néztem, és vártam valami jelet, hogy hol az a bizonyos határ.

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Jan. 02 2014, 16:43

Hayashi Yuichi: Életlen *Fegyver* (+2 erő -1 fegyverkezelés)
Nio: Rövid Pontosság Potion (1 támadás erejéig biztos találatot nyújt)

by **Miu** Kedd Feb. 17 2015, 19:19

Azure

Onsen. Ha jól rémlik akkor van egy ilyen valahol az első szinten. Meglep, hogy még nem jártam ott, pedig a kiképző után igyekeztem körbe járni az első emeltet. De időközben sikerült kiköltöznöm a szafarik területére, meg erdőkre, mezőkre a vadászatok miatt. Nem hittem volna, hogy találok valamit ami ennyire leköt majd a játékban, de az állatkák űzése és a velük való fogócska egész magával ragadott. Viszont most valami nyugis elfoglaltságra van szükségem. Hamar gyorsan kitudtam azt, hogy hol is van pontosan ez az Onsen. Tolbanában van. Fura, hogy még nem vettem észre és nem fedeztem fel ezt a helyet, pedig Tolbanában azért már megfordultam párszor. Bár igaz csak úgy nézelődés céljából sose mentem oda. Mindig volt valami amivel aktuálisan foglalkozni kellet, mikor ott voltam. Most meg ismét itt vagyok és most csak lazítani jöttem ide. Igaz most se néztem várost csak célirányosan haladtam az Onsen felé. Majd mikor oda értem nagy lendülettel be is léptem és már vettem is az irányt az öltöző felé. Nem igazán nézem szét bent az épületben. Gyorsan berohantam az öltözőbe és már kaptam is le magamról a ruháim, majd megmarkoltam egy törülközőt és mentem is a hátul elhelyezkedő tóhoz. Még mielőtt a vízbe másztam volna összehajtottam törölközőt és letettem a földre egy karnyújtásnyira a víztől. Nem bugyoláltam bele a hajam és magamra se terítettem, nekem mindig is csak azért kellet, hogy legyen mit magamra tekerni, ha kimászok a vízből. Nem kell itt szégyenlősködni. Ez amúgy is a női rész, szóval senki nem fog semmi újjal találkozni. Szépen lassan beleereszkedtem a vízbe, majd elmerültem benne aztán kidugtam a fejem a vízből és élveztem a csendet és nyugalmat, meg meleg vizet. Nem valami felkapott hely ez itt, ezek szerint mások se nagyon fedezték még fel a helyet vagy csak mostanában senki se jár el túlzottan lazítani. De mindegy is. A viadalos élményem után jól esik a nyugi. Bár az már nem, hogy magam vagyok a gondolataimmal, de igyekszem hanyagolni a gondolkodást és pihenni, hisz azért jöttem ide.

by **Azure** Kedd Feb. 17 2015, 19:40

Miu

Most, hogy kicsit bátrabb lettem, vagy valami, ideje volt kitenni a lábam a kezdetek városából és elmenni valahova máshova. Korábban már jártam erre, még régen, így nem esett nehezemre megtalálni ezt a várost, ugyanakkor jobban szétnézni csak most volt időm. Jó ideig csak lézengtem az utcákon, egészen addig, míg rá nem találtam az onsenre. Igen, egy onsenre! Már azt sem tudom, mikor jártam ilyen helyen utoljára. Még a valódi világban volt és akkor is nagyon régen. Talán még a karrierem fellendülése előtt. Igen, valamikor akkor, de hogy pontosan mikor, azt nem tudnám megmondani. A meleg víz és kellemes, egész testemet átjáró nyugalom gondolata azonnal becsábított. Nem is akartam mást, csak érezni magam körül a vizet. Annyira nem siettem, de azért mégis. Gyors sétában kapkodtam a lábaimat egymás után, hogy mihamarabb beérjek, majd eljussak az öltözőig. Ott bíbelődtem csak egy keveset. Mégis hogyan kellene most levetkőzni? Hagyományosan, vagy mindent tegyek az eszköztárba? Inkább a hagyományos módszerek mellett döntök. Magam köré kapok egy törölközőt, összehajtogatom a holmim, mielőtt még eltenném azt, majd ha mindennel végzek, már indulok is a meleg gőzzel csalogató tó felé.
Csak akkor nézek szét, amikor a vízhez érek. A törölközőt ledobom, és már megyek is befelé, hogy ott egy jóízűt nyújtózkodjak.
- De jó meleg! - adok is hangot elégedettségemnek.
Csak ekkor veszem észre a bent lévő lányt. Egy pillanatra zavarba is jövök, majd karjaim gyorsan leeresztve nézek rá.
- Szia! Kérlek ne haragudj, ha túl hangos voltam! Csak most vettelek észre - ismerem be zavartan, majd inkább elmerülök nyakig a tóban.
Még jó, hogy sokkal visszafogottabb vagyok, mint régen. Mi lett volna, ha egyszerűen fogom magam és beugrok? Ennyi előnye csak van annak, hogy meg kellett tanulnom moderálni magam. Elvégre csak nem viselkedhetek akárhogyan, főleg nem akkor, ha a valódi világban vagyok. Mondjuk... ez most nem a valódi világ, de akkor is. Mivel elintézték, hogy ugyanúgy nézzek ki, így itt is figyelnem kell magamra. Na nem mintha ez olyan nehéz lenne, tényleg!

by Ajánlott tartalom