Re: Onsen

by **Kemila** Kedd Ápr. 07 2015, 19:38

Hogy a fenébe jutottam ide el? Valami olyan dereng, hogy miközben a játék irányíthatóságát néztem, akkor egy bizonyos városban voltam. Megkérdeztem pár embert, hogy miként mennek a dolgok ebben a játékban. Sok hasznos tudás birtokába kerültem, ám az teljesen kikészített, mikor megtudtam, hogy a játékban való halál egyenlő a valódi halállal. Először képtelen voltam felfogni ép ésszel, de mikor a tizedik ember megkérdezése után is ugyanazt a választ kaptam...nos beletörődtem. Nagy bánatomra elindultam valamerre, hogy magamban elmélkedjek. Egyrészt ez a virtuális világ teljesen idegen számomra, másik részről biztosan nem tudom egyedül kitolni ezt a nyavalyás játékot. Sorvadjon össze ott a kitalálója, vagyis inkább ha egyszer sikeresen kiszabadulok innen, akkor mindenképpen felkeresem egy négyszemközti beszélgetésre. Csodás, van már célom, ami motiváljon. A környezetem közben megváltozott. Nem kellett harcolnom, aminek külön örültem, mert első szintesként igen csak gyengének éreztem magam. A hosszú sétálás után megérkeztem egy faluba, ami a várostól kissé távolabb fekszik. Itt nem volt annyi nyüzsgés, mint a városban.
Szóval egy Onsen előtt állok, miközben bennem annyi feszültség van, ráadásul a hátamban kisebb görcsök igazán makacs teremtmények. Be kell vallanom, hogy sosem voltam még ilyen helyen, mert gazdag családban nőttem fel. Ott mindenkinek meg volt külön a fürdőhelyisége, ahol kedve és kénye szerint mosakodhatott. Mivel a kíváncsiságom hajt előre, hogy kipróbáljam, így adok egy esélyt arra, hogy pozitív élménnyel gazdagodjak. Hamar besétálok az épületbe, ahol izgatottan elmondom, hogy szeretnék tudni erről a helyről némi történetet és szokásokat. Szerencsémre útbaigazítanak, hogy az illemnek megfelelően tudjam megtenni a következő lépéseket. Tizenöt perc sem kell hozzá, hogy a finom vízben áztassam a tagjaim. Örömmel veszem észre, hogy ebben az órában egészen kevesen vannak, így több hely jut nekem. Elterülök a víz tetején, hogy a hátamon feküdve lubickoljak.

by **Shukaku** Kedd Ápr. 07 2015, 20:30

Igen, volt az Artes céhházában is onsen. Ezt már az elején szerettem volna leszögezni, hiszen az olvasóban felmerülhet az a kérdés, hogy akkor Shu mi a fenét is keres egy ilyen helyen. Ha figyelemmel kíséritek kis hőseink életét, akkor az az esemény is beugorhatott, hogy bizony Aratával is töltött már el időt egy hasonló helyen, csak éppen egy magasabb szinten, ráadásul egy olyan szinten, ahova ugyan szép emlékek kötötték a könyvtáras küldi miatt, na és persze most már a randi miatt is, de azért mégis magasan volt, mármint nem szintileg magasan, hanem fizikailag magasan. A fák ágain, hogy teljesen pontos legyek. Lényeg a lényeg, hogy oda mindössze ezért nem tért vissza. Nem szeretett se egyedül, de még Timidussal sem úgy mászkálni, hogy közben folyamatosan a tériszonyával kelljen küszködnie. Az azonban az első, de főleg a második randi után már teljesen nyilvánvaló volt, hogy el kell kezdenie ilyen helyekre járkálnia, meg szocializálódnia, meg kicsit visszaevickélni a japán kultúrába az ő kis nyugatias neveltetéséből, hogy teljesen megfeleljen Arata-kunnak. Erre már csak egy jó nagy lapáttal tett rá Chizu, aki a dojoban szintén az ősrégi szokásokat vette fel, szerencsére azonban már csak akkor ragaszkodott ehhez olyan erőteljesen, amikor valaki más is volt ott rajtuk kívül. Ha csak hármasban voltak, akkor már egész jól el lehetett vele dumcsizni. Lényeg a lényeg, hogy Shu igyekezett levetkőzni a gátlásait. Tudta jól, hogy miként illik egy ilyen fürdőbe bemenni… de azért egy falatnyi fürdőruha még belefért. Főleg úgy, hogy más pedig a hátúszást gyakorolja, pedig mintha ez nem úszómedence lenne. Jobb volt így, hogy az első szinten maradt, hiszen itt sokan vannak, és nem fogják kinézni azért, mert különcködik. Ja meg azért sem, mert ezúttal Timidust is behozta magával. Nem mintha merte volna bárki is ellenezni. Rolling Eyes

by **Kemila** Kedd Ápr. 07 2015, 21:08

Egyszerűen élvezem, hogy magam lehetek szinte és a víz tetején lebegjek, mint egy egy vízi béka. Természetesen a gondolataim azon töprengenek, hogy vajon meddig leszek képes eljutni, vagy kifog rajtam ez a förtelem? Mert szép szavakkal nem tudom illetni, pont amiatt, hogy a becses életem a tét. Kellő kihívás van benne, azonban nem sokat tudok a harcokról, a mozgásokról és az egyéb ismeretlen tényezőkről. Nem fér hozzá semmi kétség, hogy egy jó időt el kell töltenem azzal, hogy szépen rájöjjek a dolgok nyitjára. Nem tartom valószínűnek, hogy úgy működnek a dolgok, mint a való életben. Az áldozat mögé lopózok, aztán nyiss egy vágással elvágom a torkát, hogy egy hang nem jön ki rajta. Így történne a valóságban, de itt? Már előre félek, hogy sokat fogok szitkozódni, ami az egyik rossz szokásaim közé tartozik. De térjünk vissza ebbe a virtuális valóságba. Elsőre úgy tűnik, hogy minden szép és jó, főleg itt ebben a faluban. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon meddig van ez így? Mivel az egyik kérdés után felszínre tör a másik, így mérgesen belecsapok a vízbe. Az egyensúlyom felbomlik, így arra az oldalamra fordulok. Nem fulladok bele a vízbe, mert gyorsan lerakom a szép lábaimat az aljára. Látom, hogy jó páran engem néznek. Én nem túl kedvesen tekintek rájuk, mikor a képbe úszik egy kislány, meg valami más. Felvonom a szemöldököm kérdően, hogy ezt meg honnan szerezte? Mi célt szolgál az? Csupán díszből van vele? Kis idő múlva elég bátorságot érzek ahhoz, hogy odasétáljak hozzájuk és megszólítsam a furcsa párost.
- Hello! Az a valami csak dísz? – teszem fel a kérdést, miközben szememmel követem annak minden egyes mozdulatát. Kissé felelőtlennek találom a dolgot, hogy éppenséggel most nincs nálam a fegyverem. Kénytelenül felsóhajtok, aztán nyugalmat erőltetek magamra.
- Láttam már másoknál is, azonban nem akartam tőlük megkérdezni, hogy mi a valódi célja. – folytatom tovább a beszélgetés fonalának gurítását az egyik irányba. Remélhetőleg a kislány nem ijed meg tőlem, s a valamije pedig nem támad rám. Akkor kénytelen leszek puszta öklömet felhasználni ahhoz, hogy megvédjem magam.
- S mond csak, gyakran jársz erre? – kérdezem ártatlanul, amire biztosan nem fog elutasítóan válaszolni. Többen ilyenkor azt vélik, hogy barátkozok, de leginkább az információt húzom ki belőlük. Tudom jól, hogy mindenki a szokások rabja, ez alól én sem vagyok kivétel.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 05:50

Na már ott tartunk, hogy nem csak úszómedencének használja a fürdőt, hanem pancsolni is elkezd benne. Shu persze csak felvonta egy kicsit a szemöldökét, majd inkább a másik irányba nézett, bekapcsolva az MVP-pajzsot. Másvalaki problémája. Kitűnően alkalmazható nemcsak a Földön, nem csak az űrben, akármelyik galaxisban, de még itt is, egy virtuális világban. Persze azért ez az eset is az ő oldalukon áll, hiszen a többiek tekintete gyorsan elterelődött Timidusról, aki a hölgyeménnyel ellentétben nagyon is szépen és jól nevelten viselkedett. Nem mintha egyébként a tavakban nem pancsolt volna ő is, de itt tudta, hogy nem lehet. na meg persze halat sem tudott fogni. Igazából nem is tartotta nagyon értelmesnek ezt a fürdő dolgot, hiszen a víz csak ivásra és halfogásra volt jó a számára, de ha Shu élvezi, és láthatóan élvezi, akkor ő vele fog tartani. Már-már egészen megnyugtató, idillinek mondhatóra sikeredett ez az egész, mindketten el tudtak lazulni a forró fürdőben, amikor az eddig is fickándozó delikvens megzavarta azt, méghozzá olyan szemtelen kérdésekkel, amiket Shu régen hallott. Azonnal orrig belemerült a vízbe, hogy ne mondjon valami olyat, amit később megbánna, és végiggondolta, hogy biztosan egy kezdővel van dolga, aki szokás szerint még a szabálykönyvet sem olvasta el, így semmivel nem lehet tisztában, és biztosan nem akarta megbántani őket. Amikor újra kiemelte a fejét a vízből, már barátságosan mosolygott.
-Szia! Hát… Timidus elég szépséges ahhoz, hogy dísz legyen, de az biztos, hogy nem az, hanem ő, és nem valami, hanem tollas sárkány. De sokkal egyszerűbb, ha tőle kérdezed meg, ő is el tudja neked mondani.
Várt egy pár pillanatot, majd fejével a sárkány felé bökött.
-Egyébként Shu vagyok, és… nem, most járok itt először.

by **Kemila** Szer. Ápr. 08 2015, 08:48

Én egyre jobban kezdem élvezni a kikapcsolódást, míg közben mások hitetlenkedve nézhetnek rám, hogy mit művelek. Nos ha már ebben a virtuális világban ragadtam, akkor megérdemlek először egy ilyen fajta bulizást. Én legalább meg merem tenni másokkal ellentétben. Szóval hiába néznek rám olyan szemekkel, az mindenképpen lepattan rólam. Ráteszek egy lapáttal, hogy mikor kissé belefáradtam, akkor állok csupán a vízben és kissé felszegem az állam és a belém nevelt etikai kódexnek megfelelően úri kisasszonyosan beállok. Pukkadjanak meg ott, ahol vannak, én semmiképpen nem állok el ettől az ejtőzéstől. Figyelmemet azonban egy furcsa páros kezdi lekötni, aztán mint nem számítógép rajongó fogalmam sincs, hogy mi halad a lány mellett. Hirtelen érzek egy belső késztetést, hogy megtudjam. Összeszedem minden energiámat, aztán közelítek feléjük. Ráköszönök, aztán párbeszédet kezdek el vele folytatni.
- Vagy úgy, tollas sárkány – ejtem ki a szavakat kissé kétkedve, mert valljuk be, hogy nem vagyok hozzászokva ilyen fajta találkozásokhoz. Elnézem a Timidusnak nevezett ősi állat lubickolását, aztán inkább úgy döntök, hogy a kislánnyal kezdek el beszélgetni. Mit képzel magáról, hogy ő le fog alacsonyodni arra a szintre, hogy holmi tollas vacakkal beszélgessen. Egyik részről, hogy a környezete miként fogadná egy újonc meghitt beszélgetését egy pettel, másik részről lehetetlennek tartja, hogy az a valami tudjon értelmesen csevegni bármiről.
- Én Kemila vagyok – fordítom a tekintetem a kislány felé, hogy szép íriszeim rá vetüljenek.
- Szóval tetszik neked ez a hely, s gyakran ellátogatsz ide. Az igazán nemes dolog, főleg ha ilyen szép kilátással rendelkezik - kanyarodunk el a témával egy cseppet, de feltett szándékom alaposan kifaggatni őt. Fogalmam sincs, hogy milyen kérdéseket tehetnék fel neki. Én a lelkem mélyén egy képzett gyilkos vagyok, ő pedig első ránézésre egy ártatlan kislány a sárkányával.*
- Mond csak, milyen fajta fegyvereket lehet itt szerezni? Emellett öltözet terén milyen összeállításokat lehet összegyűjteni? - érdeklődőm, mert a kezdő ruhám bizony igen csak pocsék kinézete van. Olyan az egész, mint ha a hányás lenne összekeverve vérrel. Tekintetem azért a biztonság kedvéért szemmel kíséri Timidust, mert nem szeretem a meglepetéseket, sem pedig támadást. Az előttem levőben nem igazán tudok megbízni, mert sosem tudhatom, hogy miként torzította el az elméjét eme kegyetlen játék.*
- Emellett milyen lehetőségek kínálkoznak ebben a világban? - ejtem ki a szavakat, aztán teljesen elhallgatok. Miért? Mert elegendő kérdést tettem fel neki, így itt az ideje, hogy halljam a válaszokat.*

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 09:12

Shu egy picit furcsállva tekint a nőre, hiszen a hangjából teljesen kihallható a kétkedés. Talán nem látott még tollas sárkányt? Oké, kezdő és még nem jutott el arra a szintre, ahol Timidus vadon élő fajtársai röpködnek a fák között, de azért a kinti világban is akadt jó pár kép róluk, hiszen a mitológiában és az emberek képzeletében ugyanolyan élők voltak, ahogyan most itt mellettük. Persze vannak olyanok, akik burokban nevelkedtek… mármint nem abban a Burokban, ami itt megvédi az embereket a meghalástól, hála Kayaba Akihikonak, hanem kisbetűs burokban, még a tollas sárkányok ismeretétől is elzárva. Persze ez nem akkora hatalmas probléma, lesz elég ideje megismerni Timidust, ha meg szeretné. Ám úgy tűnik, hogy picit még mindig kétkedik. Talán fél. Sokan félnek a sárkányoktól, pedig nincs bennük semmi félelmetes. Magasztos, elegáns, dicső, meg ilyen dolgok, azok vannak, de félelmetes az nincs. Mindenesetre a bemutatkozáson már túl vannak, szóval jöhet a helyesbítés.
-Örvendek a találkozásnak, Kemila.
Hajol meg Shu, csak úgy jelzésszerűen, ültében, és Timidus is biccent egyet az ismeretlen felé. Shu már bemutatta, beszélgetésbe pedig nem kíván bonyolódni a nővel, így ennyi udvariasság bőven elég.
-Izé… most az előbb mondtam, hogy most járok itt először. De igen, a kilátás tényleg nagyon szép…
Na most erre mit mondjon? Semmit. Legalább is ennél többet nem tud. Ám megint jönnek a kérdések. Talán feltűnik már így is a kezdőknek, hogy milyen segítőkész, és ezért támadják le? Fogalma sem volt, de Kemila a segítségét kérte, szóval segített.
-Hát… a fegyverek a kasztoktól függenek. Kivéve, ha harcművész vagy, mert akkor akármilyen fegyvered lehet. Én például idomár vagyok, nekünk pálcáink vannak. Irányítópálca. Olyan, mint a varázspálca, csak nem varázsol. Vannak kardok, kések, kopják, buzogányok, pallosok, fejszék, pörölyök az íjászoknak meg ugye íjak. Azt hiszem nagyjából ennyi.
Még az ujján is számolta, hogy semmit ne hagyjon ki. A ruhánál szerencsére sokkal könnyebb dolga volt.
-Az öltözék viszont már sokkal egyszerűbb, mert van egy olyan bolt, amiben olyanra szabják meg kovácsolják neked a páncélodat meg az itemeket, amilyenre csak szeretnéd. Persze pénzbe kerül… A lehetőségek pedig…
Na, itt akadt el egy pár másodpercig, majd széttárta a karját.
-Nagyjából végtelen. Én még sohasem unatkoztam.

by **Kemila** Szer. Ápr. 08 2015, 10:00

Nézem, hogy a lány némi illemet tanult, így nem tudok mást tenni, mint megadni magam a hivatalos formaságoknak. Finoman meghajlok előtte, azonban ennél többet egyelőre ne várjon tőlem. Hálát adok az égnek, hogy a kis tollas távolabb marad, mert nem szívesen hadakoznék egy tollas sárkány beszédével, már ha tényleg igaz, hogy tudok vele társalogni. Egyáltalán nem félek tőle, csupán nehéz elfogadnom, hogy ebben a játékban ilyenre van lehetőség. A való világban nem szólt rám egy-egy házőrző kutya, mikor beosontam a gazdája szobájába. Meg aztán fogalma sem lehet arról, hogy milyen a kinti világ. Ezen gondolatok körül járnak a gondolataim, miközben Shu szépen elmond nekem mindent. Olyan egyszerű, mint az egyszer egy.
- Szóval kimondottan más dobóeszközt nem láttál a késen kívül. – húzom el a szájam szélét, mert ez nem hangzik túlságosan jól. Régi dobókereszttel, shurikánnal, késekkel sőt egyszer a dobó fejszéket is kipróbáltam életemben. Kedvencem maradt a dobókereszt, meg a shurikán. Nem foglalnak sok helyet és a megfelelő technikával igen csak könnyedén szállnak a célpont felé. Egy dolog szöget üt a fejembe, mármint a idomár szó. Értelmet nyer nálam, hogy miért vannak emberek, akik mellett találok egy amolyan társat.
- Irányítópálca? Szóval Timidusnak te parancsolsz, akinek ha azt mondod, hogy bukfenc, akkor meg kell tennie. Értem, ütős fegyver hiányában ő a te fegyvered. – vezetem végig a gondolatsoraimat előtte, miközben magamban megjegyzem, hogy ez a kaszt biztosan nem lett volna jó számomra. Lenne valaki mellettem, aki folyamatosan pofázik mellettem, akkor nem tudnám elvégezni a feladatom. Nem vagyok hozzászokva a csapatmunkához. Eddig életemben egy kezemen meg tudom számolni, hogy mikor kellett a családnak közösen összedolgoznia. Nos az eredmény három, de azon kívül mindig egyedül kellett megoldanom a küldetéseimet. Kezdetben segítettek ugyan, de a 18 éves életkor után magamra maradtam. Shu szavai rántanak vissza a virtuális valóságba.
- A ruházattal kapcsolatban, nos az nagyon jó hír. Úgy vélem, ha lesz kellő aranyam, akkor mindenképpen átvariálom az egészet. – jelenik meg az első mosoly az arcomon, ami nem megjátszott, hanem szívből jövő. Töprengek magamban, hogy milyen kérdésekkel bombázzam szegényt. Végül nagy nehezen eszembe ötlik pár darab.
- Milyenek itt az árak? Megfizethetőek, vagy keményen meg kell dolgozni érte? – szaladnak ki az ajkaimon ezek az apróságok, ám ennél többet nem kívánkozok feltenni. Egyik fontos szabályom, hogy sose kérdezz túl sokat a másik féltől, mert túlságosan gyanússá válsz a számára. Én ennek eleget teszek, s a későbbiek folyamán másoktól megtudom a kirakós játék más darabkáit. Másik részről, amúgy sincs kedvem barátkozni egy hozzá hasonlóval, inkább amolyan információs irodának nézem. Természetesen végighallgatom, hogy mit mond, és utána próbálok elvonulni tőle.
- Nos örültem a találkozásnak Shu, tán később találkozunk még. Ha kell valami, akkor ott leszek. – mutatok a fürdőhely kiesőbb részére. Odasétálok könnyedén, majd teljes testemmel elmerülök a vízben. Ennyi tudás elég volt nekem, itt az ideje, hogy megemésszem a történteket.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 10:14

-Hát… látni láttam, de én nem szívesen dobálnám a fegyvereimet, ha csak nincs olyan képességem, hogy visszatérjenek hozzám. Miért kockáztatnám, hogy elveszik? Egyébként, ha harcművész a kasztod, akkor olyan fegyvereket veszel, amilyeneket csak szeretnél, és a saját igényeid szerint alakíthatod ki őket. Lehet akár dobókés is, meg ilyen izék, amiket a ninjás filmekben látni lehet. Szerintem mondjuk butaság, de ha valakinek ez tetszik, akkor megoldható. Meg a tárgyaknak és fegyvereknek amúgy is van dobás sebzésük, de ezt Timidus jobban tudja, szóval ha érdekel, akkor kérdezd meg őt.
Érezte a kis ellenszenvet a társával szemben a nőben, így direkt úgy intézte, hogy ha tudni akarja az infót, akkor neki kelljen megkérdeznie. Persze ő is megkérhette volna Timit, hogy mondja el, ám a következő mondatnál már egyértelmű volt, hogy jól döntött. Elnevette magát, és hátra is dőlt egy kicsit a vízben.
-Ez nem egy cirkusz, Kemila. Timidus a társam és a barátom. Semmit nem parancsolok neki, max néha megkérem dolgokra. Bukfencet meg pláne nem, hiszen nem egy kismajom, akinek mutatványokat kell csinálni. Ő egy tollas sárkány. És van nekem is saját fegyverem, és ütni is tudok vele, meg neki is van saját fegyvere. Karmok meg fogak. Már nem húsz évvel ezelőtt vagyunk, meg nem a kinti világban, ahol az emberek azt hihetik, hogy csak azért, mert valami nem ember, azonnal őket fogja szolgálni. Ez már egy igazságosabb világ.
Finoman átölelte a sárkány nyakát, majd megsimogatta.
-Teljesen egyenrangú velem, meg veled is. Ugyanúgy a világ lakója, ahogy mi mindannyian. Az árak pedig… hát mindenért meg kell dolgozni, de nekünk még nem nagyon volt olyan, hogy ne tudtunk volna megvenni valamit. És…
Egy kis mosoly suhant át az arcán, majd bólintott.
-Mi is itt leszünk, ha kell valami.

by **Kemila** Szer. Ápr. 08 2015, 10:45

Számomra egyre inkább világossá válik, hogy a korkülönbségünkből és a személyiségünkből adódóan nem leszek sohasem puszipajtások. Semmi pénzért nem lennék egy ilyen lány barátja, mint az előttem levő. Fogalma sincs arról, hogy a távolsági fegyvereknek van egy nagy előnyük. Nem kell odamenni a közelbe, hanem távolról a sötétségben meghúzódva levadászni a célszemélyt. Ezen gondolatoknak hála a vérem teljesen felforr, miközben emlékek törnek fel bennem. Mikor felemlegeti, hogy az ő sárkánya jobban tudja, akkor kénytelen a tiszta mosolyom átváltozni egy gúnyosabbra. Nem dobom a fejéhez, hogy általában a gazdának kellene okosabbnak és informáltabbnak lennie, mint a kis sárkánykája. A tollakról az a szó ugrik be nekem, hogy párna. Elképzelem Timidust, de amint bevillan, hogy képes beszélni, akkor elhúzom a szájam szélét. A másik nevetését látja, azonban csak felhúzza a szemöldökét.
- Nos, ha a sárkányod társad és barátod, akkor váljatok el egy időre. Ha nem parancsolsz neki, akkor szabadon járhat és kellhet. Emberi barátságnál szintén vannak határok. – szólok neki, mert nem tudok egyetérteni vele. Mikor látom, hogy ölelgeti sőt simogatja azt, akkor jobbára elfordítom a tekintetem. Fertelmes amit látok, hiszen ezekből a plüssös dolgokból kimaradtam. Ha meg egyszerűen meglátok egy ilyen plüss ölelgetést, attól inkább rosszul leszek. Itt az ideje távozni a kislánytól és értelmesebb társaságot keresni.
- Okos enged szamár szenved. Mondhatod egyenrangúnak, de maga az idomár szó nem fedi az egyenrangúságot. Az ember alaptermészetéhez tartozik a hatalomvágy és az irányítás. Te biztosan ezért lettél idomár, vagy csak túlságosan gyerekes vagy még. – fejezem be a szent beszédem, aztán intek feléjük. Távozok a kiszemelt helyemre, ahol nyugodtan lehetek. Mikor megelégelem a vizet, akkor úri nőként, felszegett állal távozom. Cseppet sem ajándékozom meg a párost a tekintetemmel.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 21:09

Nos, tán Shunak valóban nem volt arról fogalma, hogy a távolsági fegyvereket azért hívják távolsági fegyvereknek, mert távolról használják őket. De az is lehet, hogy Shu, Kemilaval ellentétben tudta, hogy az elhajított dolgok/tárgyak minden esetben egyet sebeznek, kivéve, ha valaki rendelkezik súlyemelés jártassággal vagy a fegyverét dobta el és az az élével vágott az ellenfélbe. Ha a fegyver az élével találta el az ellenfelet, akkor a fegyver által adott erő mértéke egyenlő a sebzéssel, súlyemelés jártassággal meg a következőek lépnek érvénybe… és a többi és a többi. Szóval nagyon jó, hogy meglepheted az ellenfeledet, és sebezhetsz bele egyszer rendkívül picit, ami miatt, ha esetleg lopakodsz, ami ugye a ninják technikája, vagy mi, akkor az is deaktiválódik, és akkor annyi a távolról sötétben meghúzódva dolognak, és ott állsz fegyver nélkül egy valószínűleg dühös ellenféllel szemben. Nos, aki még mindig azt hiszi, hogy a kinti világban van, és alkalmazhatja azokat a dolgokat, az nagyon téved. Ez már egy új világ, ami nem értékeli az ilyen gyáva gyilkosokat, hanem a szemtől szembe való becsületes harcot szereti, amit küzdőtérnek hívnak. Persze majd Kemila is megtanulja egyszer, hogy alkalmazkodjon, vagy kérdezzen, de ha valaki nem kér segítséget, annak nem lehet lenyomni a torkán. Na persze csak akkor, ha nem vagy Timidus. Ha Timidus vagy, akkor ez a szabály rád nem érvényes, ahogyan most sem az, így hát kedvenc sárkányunk válaszolt is.
-El szoktunk válni néha, ez azonban nem teszi erősebbé a kapcsolatunkat. Az emberi barátságnál talán vannak határok, de egy pet barátsága ennél sokkal erősebb.
Shu boldogan bólogatott, majd folytatta a megkezdett szentbeszédet.
-Az idomár szó pedig csak annyit jelent, hogy tudok idomítani. Persze lehet, hogy túlságosan gyerekes vagyok… tudod, a gyerekek gyerekesek. A felnőttek viszont szerencsére nagy bölcsen elvonulnak duzzogni, felszegett fejjel, hiszen nekik nem kell segítség, és ha övék az utolsó szó, vagy nem válaszolnak, vagy hangosabban mondják, akkor igazuk lesz.
~Persze az azért érdekes, hogy a Black Iron falán több felnőtt neve van, mint gyereké.~
Ezzel ráöltötte a nyelvét a másikra, majd visszasüppedt a vízbe. Ehhez már nem kellett többet hozzáfűzni.

by **Kayaba Akihiko** Pént. Ápr. 10 2015, 22:51

Kemila: Vastalpú Bakancs
Shukaku: Éles *Fegyver*

by **Yoshiaga** Pént. Május 01 2015, 14:27

// Ji-young //

Ji-young az Onsen bejárata előtt beszél egy kisebb csoporthoz.
– Nem szokásom hencegni, de voltam fent a 20. bossnál. A besúgót nem tudom minek tartjuk, mert sokkal jobb információkat szerzek – és gyorsabban is mint ő. Szóval bementünk a nagy csúnya fő gonoszhoz, és az még hagyján, hogy milyen ocsmány egy jószág, de még sunyi is. Azért az ijesztő egy látvány még nekem is, hogy egyszer csak megszáll valakit. És ha a megszállás még nem is lenne elég, elkezdi a legkisebb HP-val bíró emberemet ütni. Nem egyszerű ellen, de nem annyira nagy cucc. Csak aljas.

by **Mirika** Kedd Május 26 2015, 16:12

// Yuichi //

Tolbanában talán a nyuszis invázió óta nem is jártam. Most is csak egy rövid üzletkötés kedvéért jöttem ide, egyébként elég félreeső hely, és nincs is itt semmi, ami miatt sok kedvem lenne megtenni az utat. Uncsi városka volt, gyorsan el is hagyták a játékosok, most már rengeteg izgibb város a rendelkezésünkre áll. Mondjuk nekem most pont jó volt a nyugi, még nem sok kedvem volt pörögni. Sokszor kaptam még magam azon, hogy csak ülök és bámulok ki a fejemből üres tekintettel. Társaságra se nagyon vágytam, üresnek éreztem az életem, és robot módjára tettem a dolgom. Megszokásból jártam be a boltomba, megszokásból mentem ki a közepesen magas, számomra biztonságos szintekre szóló farmolni, meg minden ilyesmi.
Talán ezért is akadt meg a szemem azon a fürdőn, miközben a dolgom végeztével a város széle felé tartottam, hogy megtegyem a visszafelé utat a Kezdetek Városába. Bár a fürdőzés egyedül nem volt buli, de szükségem volt valami rendkívülire. Én is jól tudtam, hogy nem jó az, ahogy most vagyok, és már azért voltam annyira okés, hogy megpróbáljam magam kirángatni a letargiából, és a szürkeségből, amibe belesüppedtem.
Szóval betévedtem az onsenbe, azzal a szándékkal hogy kicsit relaxálok és felfrissülök, hátha feltöltődöm energiával és pozitív életszemlélettel: ennek a két dolognak híján voltam. Komótosan készülődtem, szokatlan aprólékossággal hajtogattam össze a ruháimat is, aztán magamra tekertem a törülközőm és beléptem a gőzzel teli térbe. Nehéz volt a levegő, kicsit meg is csapott, de gyorsan hozzászoktam, és a zuhanyzók felé vettem az irányt, hogy megtisztítsam a testemet. Egy darabig egyedül voltam, de aztán újra nyílt az elhúzható ajtó, és én meg úgy voltam vele, hogy bárki is jött be, biztos nem fog megharagudni, ha kérek egy kis segítséget.
- Szia! Ne hari, segítenél a hátamat megmosni? :3 - szólaltam meg kicsit halvány, de azért kedves hangon. Nem láttam el az ajtóig a sűrű párának hála, de veszíteni valóm nem lehetett, ugye.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Május 26 2015, 21:32

Mirika

Ugyan nem szép dolog, ilyet tenni, de már közel két órája kaptam a hírt Mirika hollétéről. Még most sem tudtam, hogyan is beszélhetnék vele, Anat halála őt érintette a legmélyebben, ez látszódott is rajta. Az az üresség, ami belőle sugárzik, félő, hogy teljesen elhagyja magát. Igaz eddig nem értettem miért nem ugrott le, ha valami történne Nioval egy percig nem tudnék tovább élni. Vagy ha velem, Ő is biztosan így érezne.
Követtem őt, egészen az Onsenig. Amikor eltűnt az épület ajtaja mögött, végül is megértettem miért döntött a hely mellett Ki tud kapcsolódni odabent az ember, bár számtalan módja volna, mobok ölésével ugyan nem tudtam visszahozni neki Anatot, sőt az elixir sem akar úgy sikerülni ahogy én szeretném, de kutatom a lehetőséget, hogy visszahozzam neki, ahogy Ozinak is Judyt. Neki tartozom bocsánat kéréssel, ahogy újfent Mirikának is. Azóta szinte csak bossokon találkoztunk, máshol nem nagyon. Kifújtam a benn tartott levegőt és én is alig pár lépéssel az ajtóhoz siettem a takarásból. Jegyet váltva és beugorva az öltöző férfiak felőli részébe. Utána csupaszra vetkőzve egyetlen törölközőt tekertem derekam köré és beléptem a gőzölgő helyiségbe. Lendült a hátam mögött az ajtó, pedig nem is siettem, egész lassú léptekre fogtam, hisz abszolút tervek nélkül jöttem. Talán egyetlen fő vonalat hagytam fent, hogy jobb kedve legyen. A miérteket ugyan nem tudom. Kérdése viszont visszatérített a kérdőjelek mezejéről.
- Szia, persze segítek - mondtam hangmegváltoztatás nélkül, és reméltem csak hogy első pillanatban nem ismeri fel, tónusáról talán. Felkaptam egy szivacsot és ahogy leengedte hátáról a törülközőt, neki is láttam, lassan nem durván. Az első pár ív után, ha addig még nem ismert volna fel, úgy megszólaltam - jobban szeretem látni a mosolygó Mirikát, vagy akár a rám haragvó tekinteted - mondtam, miközben kezemmel továbbra is vállát és hátát tisztítottam.

by **Mirika** Kedd Május 26 2015, 23:28

Hát most mit mondjak? Oltári peches voltam. Egyrészt nem csaj jött be, ahogy a hangból meg lehetett ítélni, és az minimum necces volt, hogy egy idegen pasi megmossa a hátam, de mondjuk nem csináltam belőle nagy ügyet. Ha eltévednek a szándékai, majd belefojtom a vízbe, ilyen téren nem kellett aggódnom, mármint hogy ne tudnám megvédeni magamat. Viszont aztán kiderült, hogy a pasi nem egy idegen. És bár egyrészről ez megkönnyebbülés volt, más oldalról megközelítve már balszerencse. Mármint a személye. Ugyanis ahogy hátrapillantottam a vállam felett, egy jól ismert, túl jól ismert hosszú hajú alak bontakozott ki a tejfölből. Mély, fáradt sóhajt hallattam. Ennél rosszabb már csak az lehetett volna, ha Ren talál be ide.
Mondjuk igazából már nem tudtam, hogy is vélekedjek Yuichiról. Mert ugye a mérleg egyik nyelvén ott voltak a bűnei, a nagybetűs BŰNei, a másikon meg a jelleme, a személyisége, amik kvázi feloldozták őt ezek alól. Elhúztam a számat, és visszafordultam, kelletlenül engedve, hogy hozzám érjen a szappanos szivaccsal és nekiálljon sikálni a hátam. Gőzöm se volt, hogy mi lesz ebből, és kicsit feszélyezett is a helyzet. Igazság szerint azt se tudtam, hogy reagáljak rá. Normál esetben mérgelődtem volna egyet, már csak szurka-piszkából is, de hogy ehhez semmi kedvem és energiám nem volt most, az nyilvánvaló. Benne volt az is a pakliban, hogy néma maradok. Sok emberrel amúgy se beszéltem mostanában, vagy maximum pár szót, és azt is legfeljebb az időjárásról. Csak azokat engedtem be az intim szférámba, akik tényleg közel is álltak vagy hozzám, vagy az ügyemhez. Köztem és Yuichi között sok minden történt, de nem éreztem úgy, hogy beleillene a sorba.
- Egyikre sincs okom - böktem ki ennek ellenére. Talán kicsit hűvös volt a hangom, érződhetett benne ilyesmi, de a leghangsúlyosabb az persze az egykedvűség volt a tónusomban. Lehajtottam a fejem, és a lábam előtt felgyűlt tócsát bámultam meg. A vízfelszín néha fodrozódott egy kicsit, mikor a hajamról lecsöppent egy-egy csepp és csatlakozott a társaihoz. Az egyik ilyen pillanatban pedig visszanézett rám Ő, de mire pislogtam, már el is tűnt. Elkomorodtam.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 03 2015, 22:26

Nem siettem el a dolgot és még elébe sem akartam kerülni, vagy akár a dolgok elébe. Ő a barátját vesztette el én pedig egy barátom. Hangja tónusából, pontosan olyan üresség kongott, akár a vödörből, amiben a habos szivacsot mártottam. Egészen meleg víz csorgott le ujjaimról és a szivacsról, miközben hangosan kicsavartam, hogy újra hátára tegyem és egy lassú mozdulattal a habot csíkká húztam a lapockától egészen a farcsontjáig, majd ívelt hátán vissza enyhén előre görnyedt válláig. Vajon ezt a testtartást most produkálja, vagy ettől már odakint is szenvedett nagy mellei miatt?
Félre söpörtem a gondolatot, és a víz permet időnként kövér cseppekbe összegyűlve államról csöppent le, míg karjaimon felgyűlve gördültek tovább mélyebbre, ahol a derekamra kötött törölköző felszívta ameddig át nem ázott.
- Azért jöttem, hogy legalább az egyikre legyen okod. Ahogy lefelé és elfelé tekintett, ugyan szemét nem láttam, de bőven el tudnám képzelni, hogy még most is sír miatta. Egyáltalán minek ment ki egyedül? Bár pont én mondom ezt, hisz rengetegszer meghalhattam volna már. Én is keresem a veszélyt, minden egyes börtönbe zárással. Eddig még csak ötöt kaptam el, szánalmasan kevés. Szerencsére alig lélegzetnyi és egy sóhajtásnyi időt hagytam, nem akartam ezúttal sem a csendet hallgatni, sem a vizet. - Hiányzik - mondtam, miközben megállt a szivacs mozgása - de úgy igazán, és nem csak ő. Primrose, Kyuushiro, Lewis.. - és Judy fejeztem be hangtalan. Mind egy szálig, hisz nem csak azok haltak meg, akik céhvezetők, mint egyes hiedelem állítja. Sokan mások, aki ugyan olyan fontosak, ugyanúgy emberek. Nem akartam rákérdezni, hogy neki hiányzik-e hisz ez látható. - Annyira szánalmas, hogy jelentéktelen kis pontok vagyunk itt, akik esélyt kaptak egy lehetetlen feladatra. Kezdem unni, de nem tudok leállni, tudni akarom - álltam meg egy kicsit a szavakkal, de kezem újra indítottam végre és a szivacsot is, ívesen visszafordítottam a hátán és folytattam a megkezdett gondolat menetet - hogy egy álmot kergetünk-e, vagy van értelme annak, hogy tegyünk egy lépést előre. Miri - szólítottam meg és a szivacsot kiejtve kezemből mindkét kezemmel indítottam egy ölelést neki, fejem a hátára igyekeztem hajtani és úgy folytatni - te már megtetted a lépést, ne hagyd abba, csak arra kérlek. Fontos vagy - elharaptam a szót hisz én magam sem tudom mi a folytatása, azon kívül, hogy nekem.

by **Mirika** Csüt. Jún. 04 2015, 11:57

Nem tettem semmit, ami miatt kedvet kaphatott volna, hogy ölelgessen. Átpörgettem az elmúlt pillanatok eseményeit a fejemben, de biztos voltam benne, hogy se akarva, se akaratlanul nem csábítottam semmire, szemben mondjuk az eddigi találkozásainkkal. Aztán most mégis átölelt, és ha nem tévedek, akkor a hátamra hajtotta a fejét. Én pedig nem igazán tudtam, mit kezdjek ezzel a helyzettel. Mocorgott bennem valami, amit én magam sem tudtam megragadni, csak ott volt. Az egyik fülembe azt súgta, hogy maradjak így, a másikba pedig azt, hogy fogjam a zuhanyrózsát és öblítsem le a hátamat a srác fejével együtt. Össze voltam zavarodva. Azért is, mert szöget ütött a fejembe egy félmondata. Azért jött, hogy... Ez úgy hangzott, mintha nem teljesen véletlenül botlottunk volna egymásba, de azt meg nem akartam elképzelni, hogy idáig követett, és most, hogy a fürdőbe értem, egyszer csak leleplezte magát. Mondjuk az tény, hogy ha dühösnek akar látni, akkor ez egy jó módja lett volna rá, hogy elérje, amit akar. Csakhogy én nem akartam dühös lenni. Már az is felemésztette az energiáimat, hogy kimozduljak otthonról és valamiféle elfogadható életvitelt produkáljak. Annyi feleslegem nincs, hogy mérges legyek.
- Miért lennék fontos? Mert van érzékem a stratégiához? Mert nagy darabokat le tudok apasztani a bossok életéből? Mert ellátlak titeket a legjobb felszerelésekkel...? - elcsuklott a hangom,eszembe jutott, hogy Anat mintha szinte készült volna rá, hogy egyszer majd egyedül maradok. A receptek, amiket megosztott velem, az ércek, amiket rám sózott, mintha szabadult volna tőlük, hogy ne kerüljön idegen kezekbe.
- Én magam kinek lennék fontos? Talán neked? - fejeztem be egy nyelés után, keserűen és vádlóan. Régi gondolatok voltak ezek, amik most újra a felszínre törtek. Én is csak azért leszek fontos, mint Aya-chan vagy Ai-chan, és nem azért, mert én vagyok. Hátranéztem a vállam felett, de nyilván nem láttam a fiúból semmit, maximum a lábát, hiszen a feje a hátamnak támaszkodott. Igazából gyomorforgatónak találtam a filozofálását. Ezért is döntöttem végül úgy, hogy a kisördögre hallgatok, és leöblítettem Yuichit a hátammal együtt, majd ha nem engedett, hát én bontakoztam ki az öleléséből, és a törülközőt újra magamra húzva besétáltam a medencébe, hogy elmerülhessek a forró vízben. Eltelt talán pár perc csendben, mire újra megszólaltam.
- Félek - nyöszörögtem - Annyi mindenkit... elvesztettem már... Barátokat, barátnőket, céhtársakat... Nem akarok még több fájdalmat... de ha egyedül maradok, az fáj talán a legjobban... - giccses mondatok voltak, de az érzés, ami hozzájuk tartozott, valódi volt. Most, hogy a víz kellemesen körülölelt, óvott, és vigyázott rám, ki mertem mindezt mondani. Persze a legjobb még mindig az lenne, ha az Ő melegségét érezném a bőrömön. Mit nem adtam volna még egy utolsó ölelésért...

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jún. 04 2015, 15:19

Az egyedüllét, amit érezhetett Anatole hiányával, sejtettem, hogy megtöri. Hiszen fontos ember. Részben eltalálta a materiális részt. Hisz ezt érzi és tudja is, hogy fontos része a fejlődő haladó rétegnek. Ahogyan sebzése bossokon jelent valamit, vagy a tárgyak, amiket készít. Hozzá képest én egy senki vagyok, és az is maradok. Gyorsabb, ügyesebb és erősebb nálam, de mégis szegényebb. Így hogy még azt is elvette tőle a kegyetlen játék, ami adott némi biztonságot, teljesen érthető reakciót hoz ki belőle.
- Nekem is fontos vagy - öleltem tovább, mintha attól tartanék, hogy elrohan - fontos vagy mind ezért, de leginkább, azért ami és aki vagy. Fontos vagy nekem - mondtam, de ezúttal teljesen színtelen hangon. Mégis mit akarok én? Felvidítani, de így? Minden vágyam hogy így maradjak, de talán ő már túl van rajta. Víz csorgott hajamba és arcomba, majd eltávolodott. Kiszakította magát nem túl szoros ölelésemből és ezzel meg is értettem, mi a helyzet. Nem szabad ezt tennem Niohoz tartozom, mindenkin nem tudok segíteni, rajta bármennyire is szeretnék. De...
Mirika vállát láttam elmerülni a vízben, talán jobb volna békén hagynom, hisz.. Mégis lábaim megindultak utána, kezemmel kifacsartam hajamból a vizet és bemásztam mellé a forr gőzölgő vízbe. A törölközőt előtte levettem és összehajtogatva a fürdő szélére tettem.
Az ismerős forróság érzése enyhén bizsergetett, és amúgy is már szinte mindegy. Vele sikerült abszolút levetkőzni minden tartózkodásom. Viszont még most sem tudom mi tévő legyek, hogy mit akarok én, mit keresek itt és így azon kívül, hogy megbeszéljem vele, hogy halálát tolja el odébb. Valamikor évek múltán, miután kivittük a játékot újra szabad emberek leszünk és kiderül mi történt azokkal, akik itt meghaltak. Addig pedig sok mindent meg kell még élnünk és kitartani. Mellette? Odasandítottam a lányra, elképzelhető volna.
- Én is félek - engedtem ki némi levegőt, amit a gőz felmelegített, közben a víz alatt kézfejére tettem kezem és aprót szorítottam rajta, hogy még a rendszer remélhetőleg nem érzékeli támadásnak, majd szinte rögvest el is engedtem - Nem muszáj ennek élned, hogy tovább félj - mondhatnám ezt magamnak is, miért és honnan jön ez az érzés.
- Nem hagylak egyedül - mondtam, de szinte jött is a gerincemen a villám, hisz elég kilépnem a kádból és máris megtettem, tehát hazudok, arról nem is beszélve, hogy utána rögvest Niohoz megyek, ahogy kirángattam a szomorúságából. Ez nem jó, nem tudok és nem is akarok hazudni. Vagy tényleg beleszerettem? Nem tudom.
- Vágattál a hajadból? - folytattam törődve inkább a jelennel. Hisz a múlt az elmúlt megváltoztathatatlanul. Közben egészen orromig elmerültem a vízben és nyújtózkodtam a víz alatt. - Ők mind itt hagytak egyedül, mások miatt, vagy mert nem voltak elég elővigyázatosak, de fogd fel nem maradtál magadra és akkor is fontos vagy, nekem és a többieknek. Mert ember vagy élettelen helyen és élsz, még mindig - bugyborékolt szám körül a víz. Komolyan, hogy lehet ilyen buta, hogy képes ezt gondolni, hogy ő csak egy eszköz? Ne hódoljon már be önként egy képzeletbeli világnak.

by **Mirika** Csüt. Jún. 04 2015, 16:04

Elmerültem úgy, hogy csak az orromtól látszottam ki a vízből. A lélegzetem bugyborékolt a víz felszínén, és miközben ezzel szórakoztam szórakozottan, azon töprengtem, hogy miért mond nekem Yuichi ilyesmit. Ha nem itt és nem most lenne, akkor tökéletesen érteném a viselkedését, hiszen eljátszotta ezt már nem csak velem, de jó pár másik csajjal is. Most viszont...? Tisztában kell lennie vele, hogy milyen állapotban vagyok, és hogy nem mondhat nekem ilyeneket, hacsak nem gondolja tényleg, teljesen komolyan. Ha azt folytatja, amit eddig csinált, akkor csak még nagyobb söpredékké válik, aki a gyenge pillanatomat akarja kihasználni, és bármennyire is illett volna a fejemben kialakult képhez ez a variáció, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen mélyre süllyedne. Ő nem Ren, nem azért bunkó, mert bunkó, hanem mert egy szerencsétlen balf..ék.
Kiemelkedtem a vízből kissé, és a hátamat a medence falának támasztottam. Így legalább a vállaim kilátszottak, és nem kellett úgy éreznie, hogy a víz alá bújok előle. Nyilván nem ez volt a szándékom, csak jól esett a lágyan hullámzó meleg víz. Ránéztem a fiúra, aki immár ott ült mellettem, egy karnyújtásnyira se voltam tőle. Megint olyasmiket mondott, amik egyszerűen felfoghatatlanok voltak számomra, ráadásul mellé még a kezem is megszorította. Üvöltött a fejemben a vészcsengő, hogy majd' megsüketültem tőle, de nem akartam hinni neki.
- Nem hagysz egyedül? - kérdeztem vissza, és érezhetően morcosabb lettem - Szerinted hány embertől hallottam már ezt itt? És hol vannak most mindannyian?! - keltem ki magamból, a magam erőtlen dühét megmutatva - Mi garantálja, hogy fél év múlva nem lesz a te neved is kihúzva?! Ha még egyszer meghallom tőled ezt a marhaságot, belefojtalak a vízbe! - korholtam a felelőtlen kijelentéséért. Ugyanezt hallottam mindenkitől, aki itt hagyott, és most őszintén dühös lettem rá, amiért ő is ugyanezt hangoztatta most. Aztán lesütöttem a szemem és elvettem róla a tekintetem.
- Lehet, nem maradtam magamra, de mégis egyedül érzem magam... - mondtam fájdalmasan felsóhajtva, aztán újra Yuichire pillantottam. Nem is tudom miért. Várok tőle talán valamit? Mit kaphatnék tőle, amit mondjuk Atorutól, vagy éppen Hinaritól nem kapok meg?

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jún. 04 2015, 17:05

Egy sikeres boss után vagyunk, az első, ahova már Anatole nem azért nem jött, mert nem akart hanem mert meghalt. Megölte valaki. Igazából örülök is a sikernek, hisz azt mutatja képesek vagyunk haladni. És ez nem amiatt van, hogy Anatole visszatartott volna minket. Rend volt és győzelem, ez a siker mégsem olyan édes, mint kellene lennie. Ő is lemerült egészen a víz alá míg beszéltem, de kiemelkedve onnan, továbbra is csak a sebeket tépem fel. Nem baj az mondja ki, nem szokta amúgy sem magában tartani.
- Nem tudom, mennyien voltak és sajnálom, hogy már többen is elvették tőled a szavakba vetett bizalmat. Nem garantálja semmi sem - hunyászkodtam meg és fordítottam el kissé arcom. Nem tudom, mikor halok meg, ugyan ki tudná ezt megmondani. Bizalom, ez a szó mit is jelent? Már rég elvesztettem, csak egy árnyékot kergetek, amit megtaláltam ugyan, legalábbis úgy érzem. Mégis itt vagyok. - hogy akár a holnapot megélem, akár vízbe fojtasz, vagy más öl meg. Felelőtlen kijelentés volt tőlem, sajnálom - eddig sem voltam mosolygós, de most még inkább lelombozódtam. Kijelentése tovább fokozta rossz kedvem. Igaza van, túlságosan is, de ezek egyben annyira egyszerű érvek és ostobák, hogy arra nincsen szó. Általánosságban beszél, pedig mindenki lesi most lépteit. Barátai vajon lehetnek a lánynak? Esetleg szerelme? Kötve hiszem. Anatole távozásával minden borult neki, és úgy látszik már előtte is volt, aki miatt szíve megszakadhatott. Vajon mennyi maradt meg az érző lényéből? És miért érdekel annyira? Szánom? Ránéztem és a derék fölé érő vízben felálltam. Időközben testem is reagált közelségére és a víz szerencsére takart, de lényegében nem lógtam víz fölé csak karjaimmal. Sétáltam egy kicsit a vízben és nyújtóztam egyet. Igazából nincs mit mondani erre, nem tudom rá a válaszokat. Mi lehet a gyógyír a bajára? Talán egy-két hét csend, az már megvolt. Egy kaland, nem. Megráztam még a fejem is, ki csapva belőle kevés vizet. Egy szerelmi kaland sem lehet megoldás, de hogy nézzem szótlan szenvedését, amikor... szere.. tetszik. Képtelen vagyok magára hagyni, és képtelen vagyok felfogni.. hogy Nioval miért tennék ilyet? Majd inkább eldőltem a vízben, és hagytam, hogy lebegjek kicsit a vízfelszínen, majd körbenéztem és derekam jóval mélyebbre száműztem. Nem feltétlen jó ha látja "kedvem" és hozzá fűződő érzéseim.
- Az idő begyógyítja az érzést, hogy egyedül vagy.. utóbb, addig meg annyit tehetsz, hogy elfogadod, hogy tényleg fontos ember vagy. Igen egy ember, aki velünk együtt harcol. Hozzád képest én gyenge és védtelen vagyok, és tökéletlen - A JL-ben Lewis halálakor mi is a magányt kerestük, láttam, nem működik. És mégis volt valaki, aki tudott annyi erőt kipréselni magából, hogy talpra álljunk. Esetében viszont a szerelmétől fosztották meg. - Engedd el őt, régóta kínzod már magad - mondtam ki felé fordulva, miután odaúsztam elé és le térdeltem a medence aljára. Nem tudtam visszahozni, nem tudtam. Szemem a víz sötétjébe fúrtam és a lágy és kellemes hőmérsékletű gőzkarok érintését élveztem orrcimpámon.

by **Mirika** Csüt. Jún. 04 2015, 19:24

Figyeltem őt, csendben, ahogy becsúszott a medence mélyebb részeibe és ott mászkált lassan, leküzdve a víz ellenállását. Gondolom gondolkodott. Hogy min, az viszont annyira már nem foglalkoztatott, de ahogy elmerültem a járkálásában, meg az úszkálásában, volt benne valami furcsa és természetellenes. Akárhogy is, perpillanat jó szórakozás volt bámulni a fiút, bár talán abban is szórakozásomat leltem volna, ahogy a festék szárad a falon. Csak ki akartam kapcsolni, picikét jól érezni magam, de a hévíz relaxáló hatása helyett azon kellett feszengenem, hogy mit kezdjek Yuichivel. Hát... nem tudom, hogy ez mennyire fog nekem jót tenni. Lehet el kéne inkább mennem és visszajönni később? Vagy lepihenni a céhházban? Megráztam a fejem, nem akartam elmenekülni. Azon már túl voltam, hogy nem akartam embereket látni, most már csak a tömegtől viszolyogtam, épp ezért éreztem magam kellemetlenül mondjuk a bossharcon a múltkor.
Újra beszélni kezdett hozzám, és bár jó lett volna mondani valamit, esetleg csípős megjegyzéssel visszavágni, de nem vitt rá a lélek, és úgy meg erőltetett lett volna. Nem volt nekem kedvem ilyesmihez most. Meg hát erre nem is lehetett igazából mit mondani. Igaza volt, nyilván egyszer csak már nem fog annyira fájni, lesz kedvem mosolyogni, nevetni, bulizni, még harcot vezetni is. Csak azt nem tudtam, hogy akkor is egyedül leszek-e még, és ha igen, akkor milyen leszek úgy. A tarkóm mögé nyúltam, hogy ellenőrizzem, a fejemre csavart törülköző még a helyén van-e, és kordában tartja-e a hajamat, aztán picit elhúztam a szám, és mellécsúsztam, majd átöleltem. Mert... mert nem tudom. Mert ez esett jól. Annál mindenképpen jobban esett, mint beszélgetni vele, és talán beleringathatom magam abba a hamis érzésbe is, hogy betartja az ígéretét és tényleg mellettem fog maradni. Persze kit is akarok ezzel becsapni? Elég volt csak arra gondolnom, mit érzek akkor, ha rá nézek.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jún. 04 2015, 22:06

Úgy tűnik megértette mit mondtam, majd egy hónapja történt és semmi hír róla, azon kívül, hogy meghalt, nem tért vissza, nem álhír volt. Sajnos. Kezemmel körül öleltem hátát, és hagytam, hogy fejét oda helyezze ahová csak szeretné. Elpillantottam válla felett a gőzölgő rengetegbe. Furcsa mód még ezen a részlegen nem voltunk túl sokan, a túl vég felől halk beszélgetés hang szűrődött, de ahogy eddig sem izgatott igazán a körülöttem lévő terület, így továbbra sem figyeltem rájuk. Belengte illata a környéket és elegendő erőt kölcsönzött, ahhoz, hogy ne engedjem el, haladnia kell és előre néznie, anélkül vége van és fásult marad, onnantól meg szinte halott. Ezt sehogy sem hagyhatom. Elég volt ránéznem, hogy tudjam, innen most nem mozdulunk egy ideig. Szólásra nyitottam a szám, de jobban esett hallgatni, lassuló halk szuszogásait. Derekamon mozdítottam, hogy ne szúrjam ki a hasát, hanem csak nyugodtan tudjon kapaszkodni ülni és pihenni. Egy darabig, csak mozdulatlan szoborként tartottam, amikor is kitudja talán másodpercek vagy percek teltek el lassan kezem mozgásnak eredt és keskeny kicsiny köröket rajzolt hátán, közben halkan megszólaltam - a síráson már túl vagyok, a tomboláson már túl vagyok, a keserűségen már túl vagyok, a semmin még nem. Te hol tartasz? - kérdeztem még továbbra sem rá nézve, csak válla fölött a bugyborékoló gőzölgő víz felszínt.

by **Mirika** Szomb. Jún. 06 2015, 13:54

Furcsa, de egyáltalán nem éreztem magam zavarban. Mondjuk lehet, hogy nem is furcsa, hiszen egyáltalán nem úgy gondoltam erre a helyzetre, mint két pucér ember ölelkezésére, hanem egyszerűen voltam én, aki vigasztalásra vágyott, és volt ő, aki vigasztalt. Nem volt annyira erős ez a vágyam, mint pár hete, de kétségtelenül jól esett, hogy van valaki, aki támogat. Mármint hogy egy valaki, aki fiú. Még akkor is, ha ez Yuichi. Volt egy gyenge, bizonytalan, ingatag támaszom. Legalábbis most így éreztem, és az a tudat, hogy akármilyen vacak is, de támasz, az talán segíthet abban, hogy rendbe jöjjek. Persze nem tudott nem eszembe jutni az a nap, amikor vártam rá, de nem jött el. Akkor csalódtam benne, és semmi sem garantálta, hogy most nem fogok. És azt hiszem éppen ez volt az, ami miatt éreztem ezt a kényelmetlen bizonytalanságot.
Akkor változott egy picit a helyzet, amikor éreztem, hogy mozgolódik, fészkelődik kicsit. Az kibillentett abból a nyugalmas, békés állapotomból, amit a személytelen ölelés jelentett. Mivel ugye nem Yuichit öleltem, hanem egy fiút, aki vigasztalni akart. Viszont ettől a ponttól kezdve már Yuichit öleltem, és elég könnyen rájöttem arra is, miért volt a mozgolódás. Egyszer csak összeállt a kép az iménti furi mozgásával kapcsolatban is, így a fejem, ami eddig a vállán nyugodott, most felemeltem, míg ő az ujjaival kis köröket rajzolt a hátamra.
- Hát, én úgy érzem, már a semmin is túl vagy - jegyeztem meg halkan, közben a víz alatt egy nagyon pici simítást engedtem meg magamnak Yuichi férfiasságán, és minimális mosolyra húzva az ajkaimat. Olyan minimális volt, hogy csak én vehettem észre - Én csak bizonytalan vagyok. Hogy merre tovább. Minden nap másra gondolok, egyszer arra, hogy meg akarom bosszulni, egyszer arra, hogy folytatom, amit elkezdett, egyszer arra, hogy a saját utam folytatom, egyszer meg arra... hogy hagyom a francba az egészet, és ennek nincs értelme :/ - húztam el a számat kedvetlenül. Valóban, egyszer ez, egyszer az járt a fejemben, aztán mindig meggyőzőm magam, hogy mindegyik hülyeség. Vagy éppen helytelen. Megbosszulnám, de nem akarom kitenni magam veszélynek, ugyanezen okból nem akarom folytatni azt se, amihez nekifogott, a saját utammal az a baj, hogy akkor olyan, mintha semmit se tennék érte, az utolsó opció meg szimplán azért esik ki, mert valamit muszáj tennem, különben meghülyülök.
- És te, miért takargatod magad? - kérdeztem nyersen. Hátha zavarba hozom. Meg amúgy is el akartam terelni a témát. Ha Róla beszélünk, vagy Rá gondolok, azzal nem segítek magamnak. Ahogy Yuichi is mondta, egyszer tovább kell lépnem.

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jún. 07 2015, 09:04

Az eddigi gőz párát ahová néztem eltakarta Mirika arca. Valami változott egyben. Niora gondoltam, hisz kezdem megérteni ténylegesen Mirikán csak támaszként tudok segíteni, de ezt egycsapásra kergette szét a fejemből ezt a gondolatfelhőt.
Az érintésre, talán elpirultam, de már egészen máshogy vettem tőle ezt - Esetében nem, tudod ez veled máshogy működik - tudtam volna folytatni, de nem akartam. Elég volt látnom őt, ahhoz hogy hamarosan elveszítsem a maradék kontrollt is. A vonzalom, ami ott függött, nem láttam tőle túl messze. Viszont ahogy tovább beszélt Anatról részben magamra ismertem és kissé visszaráncigált ezzel a pillanatba. Többnyire a bosszú, a kutatás és a fájdalom maradt Anat után ezt pedig leginkább benne láttam. Az autóreakcióm meg ezt nem engedheti meg, hogy szenvedjen. Főleg, ha esélyünk sincs változtatni azon, ami megtörtént. Hogy tudott pont ő meghalni? A lány arcára ülő keserűség fájt, de egyben igaz is volt és ez rám is átkerült. - Nincs értelme, jól mondod. Pont ez a semmi, ami maradt, az üresség - hagytam abba egyik kézfejemmel a a hátán a kézmozgást. Oldalára helyeztem, hogy hüvelykujjammal éppen csak kitapogassam bordáinak helyét és nyugalomba helyeztem kezem. Mindenképp saját útját kellene újra fellelnie, hisz az előzőt már romba döntötte a játék, és úgy tűnik nem egyedi eset. Ahogy Anat meghalt az tényleg nem jelent egy biztosítékot, bárki meghalhat, akár én. nincs jogom hallhatatlannak mondani magam, hisz Nionak is ezt mondtam, amit Anat Neki. Kérdése meglepett és ki is ugrasztott gondolataimból egészen máshová terelve azt. Ilyen gyönyörű takaróval mindig takargatnám magam, pirultam el a gondolatra, de nem szóltam még. Belenéztem szemébe és akkor nyitottam ki szám.
- Nem szeretek a fényben járni, nem tudok egy olyan személy lenni aki középpontban van, jobb szeretem a hátteret, ahonnan - elmondom neki, elmondom neki - megfigyelhetem a történéseket, a hangulatot. Azért takargatom magam most is veled, mert szeretnék olyan lenni akár egy csepp víz a tengerben. Ami éppen most csöppen le rólad, vissza ahová való - mondtam kissé elhúzva a számat. Szeretnék sok minden lenni, de parancsnok éppen ezért nem, rivalda fénnyel jár, az meg nekem nem való se rövid, se hosszútávon. - Egyedül érzéseim nem tudom takargatni, de ezt már láthattad többször is fura helyzetekben - de mikről is beszélek én. Ha így folytatom, nem csak szavakkal csalom meg.. olyan leszek, mint ő volt. Nem! Annyira sosem. De mégis.
- Nem ártana neked Mirika egy jövő, amiben változtatsz pár dolgon - mondtam már kevésbé elrévedve szembogarában. Tudtam, hogy elindultam valamerre, amerre könnyen megutálhatom magam, de nem tudok uralkodni ezen, túl sokáig. - Mit gondolsz? - kérdeztem továbbra is míg jelenléte be töltötte a forró gőzzel borított tetőszerkezetet szegélyeinek közepét.

by **Mirika** Hétf. Jún. 08 2015, 16:19

Azt hiszem, hiba volt. Mármint megérinteni. Felébredt és mozgolódott bennem valami, ami ugyan nagyon halvány volt, mondhatni egy gyéren pislákoló fény valami sötét és nyomasztó alagút végén, de nem remény volt ez, és nem is kiút. Inkább egy olyan dolog, aminek ellen kellett állnom, ami jelenleg, mivel annyira halvány volt, probléma nélkül ment is. Viszont ott volt, és úgy éreztem, növekedni fog a jelenléte, terjedni és erősödni fog, ha nem teszek valamit. A kérdés igazából az volt, hogy akarok-e tenni, vagy egyáltalán van-e hozzá erőm. Ha ellenállnék, akkor ezt a picinyke kellemes érzést is elveszíteném, amit az ölelése jelent. Most megint egy fiú ölelése volt ez, és nem Yui-chané, és én kapaszkodni akartam ebbe az érzésbe, görcsösen. Hiszen ha elengedem, akkor nem marad más, mint a hideg. Még úgy is, hogy közben termálvízben áztunk. A víz hőmérséklete most elenyészőnek tűnt, csak akkor maradhatott volna a kellemes érzés egyedüli forrása, ha egyedül lettem volna itt. Így azonban elnyomta ez a másik kellemes érzés, a hit abban, hogy van egy támaszom. Lehet, hogy hamis érzetekbe ringattam magam, de nem érdekelt, csak menekülhessek abból, amiben eddig voltam.
- Furcsa, látod, én is érzem ezt a semmit, és mégis olyan közben, mintha túl sok dolog lenne egyszerre - jegyeztem meg kesernyés mosollyal. Hát ja, valahogy így. Állok a semmiben, és tétován nézem az előttem álló ösvényeket, és nem tudok választani közöttük. Mindegyik taszított valamiért, és nem jelent meg egy új, ami megoldást jelentett volna. Lehet, hogy tényleg csak az idő segít? Ha kitisztul kicsit a fejem, akkor egyszer csak ragyogni kezd valamelyik? Nem, igazándiból már tudtam, mit akartam, csak féltem rálépni arra az útra.
- Szóval ezért vagy ilyen? Nem akarod kezedbe venni az irányítást, és csak sodródsz az árral. Pedig... egyszer megpróbálhatnád. Akkor szerintem neked is könnyebb lenne - mondtam lehajtott fejjel, a kezeimmel pedig most megtámasztottam kicsit a fiú mellkasát. Sodródik az árral, hagyja, hogy a pillanatok irányítsák ahelyett, hogy megragadná őket. Pedig ha megtette volna eddig bármikor, akkor nem tört volna össze annyi szívet, és nem kéne rosszul éreznie magát a történtek miatt. Csak hát ehhez kell... bátorság? Nem tudom, én nem nevezném magam bátornak csak azért, mert ezt meg tudom tenni.
- Változtatni? Mire gondolsz? - kérdeztem újra felnézve rá. Volt bennem egy halvány remény, hogy nemcsak úgy mondta, hanem képes lehet nekem utat mutatni. Tudtam, hogy ennek nem egészen kéne így lennie, de most valahogy olyan könnyűnek tűnt rábízni magam egy másik emberre, és csak hagyni, hogy vezessenek valamerre. Leeresztettem a kezeimet, az ujjaim akadozva siklottak végig a vizes mellkason, aztán lehullottak a vízbe, magam mellé ejtettem őket. A jövőm... hogy képzelem el?

by Ajánlott tartalom