Re: Erdőség #2

by **Phobos** Szomb. Május 24 2014, 18:44

Nem szerettem a kifogásokat, és emiatt gyűlöltem magamat: megint az amnézia... De mi mást tehettem volna annak érdekében, hogy megértsen? Hinari nem az első volt, akivel megértettem a problémát, s csak úgy tudta átérezni azt az ürességet, amit az emlékek hiánya okozott. A szánalom frusztrált, bár csak így foghatta fel azt, amit éreztem. Miután nyugtázta magyarázatomat, és leült, karjaimat ernyedten hajlítottam be, kezeim ökölbe rándultak, miközben a földnek támasztottam őket, hogy testsúlyomat jól elbírhassam. Ő tartotta a tisztes távolságot, ám az ülés azt jelentette, hogy el szeretné magyarázni azt, amiért kérdeztem. Minden figyelmem a lány szavaira hárultak: olyan dolgot próbált megértetni velem, amit a másfél év során senkinek nem állt módjában megtennie. Térdeimet a mellkasomhoz húztam, kezeimmel azokra támaszkodtam, fejemet enyhén megemeltem. Kayaba Akihiko - őróla mindenki tudott, valóságos istennek felelt meg, noha ezt senki sem tagadhatta. A gyökereim valóban az odakintből erednek, ehhez kétség sem férhetett, de azt nem értettem: hogyan felejthettem el mindazt, ami ott történt velem? Arról hallottam, hogy egyesek csupán játéknak vélik a Sword Artot, ám csak most értettem meg igazából, miért mondták ezt - és csak a tudatlanságból gondoltam emiatt ostobáknak az idegeneket. Szemeimet résnyire összehúzva lesütöttem, amikor egy számomra ismeretlen szót említett. Gyanítottam, hogy nem fogja megmagyarázatlanul hagyni a NerveGear fogalmát - és amint ezt megtette, gyomrom görcsbe rándult. Mindent el tudtam képzelni, amivel Kayabaval volt kapcsolatos: egy aberrált idegen volt, aki nem tudta mivel lekötni magát. Gondterhelten elgondolkodva fontam keresztbe karjaimat, és szememet lehunyva elmélkedtem. A sisak problémája mindent megválaszolt: hogy miért kell itt lennünk, míg a századik szint megtisztításra nem kerül, miért halunk meg az odakintben, ha az életcsíkunk eléri a zérót. A sisak művelhet valamit, amiért az utóbbi megtörténik.
- Szóval ez a NerveGear miatt van a tudatunk Aincradban, és nem az odakintben. - vontam le a következtetést. - Várjunk... és akkor meg is hibásodhat, nem igaz? Ha megsérül. - A válasz már teljesen lényegtelen volt. Egy hosszú pillanatra néztem fel a kardforgató szemeibe: az övéit is az a furcsa, enyhén égető nedvesség lepte el, amit akkor éreztem, mikor kétségbeesés tört rám. Az emlékeit idézte fel magában, s utóbbi kijelentése úgy tűnt, mintha nem is nekem mondta volna, hanem jobbára magának. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel: ő volt az első idegen, - magamat leszámítva - akit ily kritikus állapotban láthattam. Néhány percre tartózkodó attitűdöt statuált, mely nem várt konfliktust eredményezett, ám most megváltozott. A sárkány eltávolodása okozta volna? Mintha erősnek, erélyesnek akart mutatkozni Nestor jelenlétében, de inkább az amnéziára gyanakodtam. A kevésbé rossz volt a jó döntés, így utólag nem is bántam meg, hogy beszéltem az amúgy is kellemetlen témáról. Ennek ellenére ő nem így jött ide - nem így jöhetett ide. Tanácstalanságomban felálltam, s a ló haladási iránya felé néztem, de az szőrén-szálán eltűnt a bozótosban.
A félelem természetes - szólt aztán elég hangosan ahhoz, hogy bárki értse őt. - és emberi dolog. De leküzditek, mert az igazi bátorság az, ha szembeszálltok attól, amitől igazán féltek. Amíg nem adjátok föl, és kimentek harcolni, azzal ultimátumot küldötök a rettegésnek, s szövetséget ajánlotok a reménynek. Amíg emlékeztek arra, hogy kikhez ragaszkodtok, sosem fognak igazán elmenni.
Elcsodálkoztam azon, hogy Sleipnir eddig még sosem beszélt egy-két szónál többet - most viszont egy teljes monológgal próbálta a nem túl rózsás helyzetet enyhíteni, s vigasztalni mindkettőnket. Halvány mosolyt eleresztve Hinarira sandítottam, várván a reakciójára.

by **Hinari** Szomb. Május 24 2014, 20:02

Ő is leült, figyelmesen hallgatott, én pedig elkezdtem mesélni, s mostanra már egy cseppet sem nehezteltem rá a kialakult helyzet miatt. Felnéztem rá, amikor kérdezett, ám nem feleltem, csak bólintottam, hiszen nem a tényre volt kíváncsi valójában, annak igazát ő is tudta nagyon jól… hagytam, hogy továbbvigye a gondolatot. Nem zavartam, a csönd ezúttal nyugtatóan hatott rám, volt időm egy kicsit kirángatni magam gondolataim borújából, és erőnek erejével, de újra úgy nézni ezt a világot, ahogyan azt szükséges volt az életben maradáshoz. Tekintetemmel a fiú mozgását követtem, ismertem az érzést, egy idő után képtelenség nyugton maradni, és ülve agyalni tovább. Többet azonban nem kérdezett, így nem is mondtam én sem mást, felálltam, mintha semmi sem történt volna, ám egy mélyről jövő sóhaj mégis felszakadt, egyszerre adva ki a maradék keserűséget és zárva le az emlékek áradását.
Valahol örültem neki, hogy Nestor nem volt itt. Elégszer látott már szomorúnak, neki sem volt szüksége rá, hogy újra ilyennek lásson, s én sem akartam ráterhelni azt, amit igazság szerint senkire sem mertem. A ló viszont úgy tűnt, mindvégig hallott minket, szavai bölcsnek és végtelenül tapasztaltnak hatottak. Elmosolyodtam, ezúttal magabiztosan: Pontosan. S ezt is teszem, mióta kiszaladtam aznap arra a mezőre.
A fiú is felém nézett, egyszerre mosolyodtunk el, s feledtük a sötét felhőket. Bólintottam, hogy mire, azt talán még én magam sem tudtam volna megfogalmazni, de úgy éreztem, kellett ez ide, pozitív, de mégis hangtalan reakciónak. Ennek megfejtésére viszont nem hagytam neki időt, az erdő felé intettem, el is indulva, vidámabban, mint ezelőtt. Vadászni jöttünk.
- Amúgy, a paripád sem közönséges pet, igaz? Legalábbis én még nem láttam petet csakúgy eltűnni – fordultam Ravenhez kíváncsian. Ha jól emlékszem, pár bossra lóháton érkezett, s az állat a harc közben egyszerre csak eltűnt mellőle… Igaz, lehetett valamiféle képesség is, ám, tekintve, hogy hallótávolságon kívül hallott minket és tudott válaszolni is, én valami más, furcsább dologra gyanakodtam. S ha a fiú jött utánam, már mindketten jócskán bent jártunk a sűrűben, a beszélgetés pedig nem zavart meg abban, hogy felfigyeljek a mozgásra a távolban…

by **Phobos** Vas. Május 25 2014, 12:59

Elindultunk - kicsit habozva bár, de elindultunk. Ettől függetlenül észrevehetően jobb lett a hangulat. Ő mosolygott, ahogyan én is. Még egy kicsit vártam, elvégre hölgyeké volt az elsőbbség, és követtem. Nem nagyon gondoltam rá, hogy a történtek után érdeklődni fog Sleip iránt, bár meglehetősen jól döntött, ha a hangulatot akarta fokozni. Kicsit eltűnődtem, mert amennyit tudtam a fantomokról, úgy mindig a szelídítők bestiájaként feleltek meg, vagyis kevés olyan dolog volt, amiben a kettő különbözött egymástól. Inkább azon gondolkodtam, hogyan magyarázzam meg neki, miben más egy fantom - és jelenleg a legnehezebb feladatnak bizonyult. Bal mutatóujjamat egy hosszabb pillanatra az ajkamra helyeztem, elmélkedésemet jelezve.
- Hát - kezdtem bele, némi habozással. - az a helyzet, hogy ő nem bestia. Sleipnir egy fantom. A képességeim ezeknek a teremtményeknek a megidézésén alapul, és tény, hogy a lónak van életsávja, de a többinek nincs. Ahogy indikátoruk sem. Igaz, kicsit nehéz különbséget tenni a két faj között, - A faj szót kissé nyújtottabban ejtettem ki. - de nem megfelelő kondíciók között akár meg is ölhetne. A bestiák meg tudtommal csak akkor ölnek embert, ha elvadulnak. - Utóbbi mondatomban kézzel tapintható volt a bizonytalanság, elvégre még a vadakról is jóval kevesebbet tudtam, mint bármelyik más idegen. A végén egy hosszúra nyújtott hümmögés közepette tűnődtem el, elvégre ezen kívül nemigen találtam más kivetni valót, ami differenciának felelt meg a fantom és a bestia számára.
- Sleipnir csak egy bizonyos ideig maradhat mellettem, már ha harcban hívom elő, de amúgy ettől függetlenül - mint most is - akkor megy, amikor csak akar. Szerintem jóval függetlenebbek, bár ugyanolyan hűségesek, mint a bestiák. - fejtegettem tovább a lánynak a hipotéziseimet. Ahhoz képest, hogy már nem csak egy fantom volt mellettem, most döbbentem rá igazán: igencsak csekély, amit tudok róluk. Nem ezt érdemelnék, s ahhoz, hogy jobban megértsem őket, - jó és rossz habitusukkal egyetemben - átfogó vizsgálásba kéne kezdenem. Tény, hogy Shuval több mindent megtudtunk Sándortól, de az is kevés - nagyon kevés.
Az imént említett, szóban forgó ló, szokásától eltérően felvette lovagi alakját. Bal kezében a legutóbb elejtett vadat tartott: egy borzot. A dögöt felém tartotta, s mire hozzáértem, eltűnt, ahogyan az a menyét is, amit ővele zsákmányoltam. Csodálkozva néztem jobbra-balra, a kis sárkányt keresve.
- Hol van Nestor? - kérdeztem kíváncsian Hinaritól, mire a lovag is szemét ide-oda forgatva, elkezdte a különös teremtményt kutatni. Fél kezemet csípőre tettem, kissé meglepetten nézelődtem. Jól el tudott rejtőzni, annyi szent.

by **Hinari** Vas. Május 25 2014, 14:46

Ami a képesség miatti kontaktust illeti, jól gondoltam a paripa és a fiú közti kapcsolat létrejöttét, ám hogy Raven más szóval illette társát, mint a többi közönséges petet, az kíváncsivá tett. Fantom. Furcsa választás volt ez névnek, s bár sokat nem tudtam a fantomokról, az azért nyilvánvaló volt, hogy ezeknek az állatoknak – márha több is létezett belőlük – kevés közük van a filmekben megszokott gonoszokhoz. Bólogattam és figyeltem, elvégre én kérdeztem őt, és érdekelt is a válasza, az ölés elhangzásánál azonban észrevehetően emeltem a szemöldököm, megállva egy pillanatra. Hogy képesek lennének megölni a fiút, az egyáltalán nem tetszett, ám az még ennél is kevésbé, ahogyan Raven előadta mindezt: mintha teljesen természetes velejárója lenne a történéseknek.
- Érdekes képesség az, ami képes lehet megölni a használóját – húztam el a számat, önkéntelenül is arrafelé sandítva, ahonnan a ló érkezését vártam. Kétségem se volt afelől, hogy mindent hallott, ám Raven szavai után újra kellett értékelnem a lényét. Ha a fiú még ezek tudatában sem húzódik el ezektől a fantomoktól, érdekes lehet a köztük lévő összhang, s érdekelt, vajon mit adhatnak ők a fiúnak, mit jelenthetnek a számára, hogy így érezzen irántuk. Tudást, azt hiszem. Tekintetem újra a fiúra emeltem, hisz folytatta a magyarázást, a hűség, mint olyan, viszont nem illett bele a képbe annyira. Szólni akartam volna, kimondani, amit gondolok, megkérdezni tőle, hogyan nevezheti hűségnek azt, ami egyetlen rossz lépés után megölné. Én a magam részéről sokkal helyénvalóbbnak tartottam az „érdek” kifejezést, ám mégsem mondtam ki, nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát, főleg azután, hogy pontosan tudtam – mostmár -, hogy teljesen máshogy gondolkodik és áll hozzá ehhez a világhoz, mint a nagy többség.
- Hogy ő? Vadászik – feleltem a fiúnak, nem is véve tudomást a lóról, aki időközben megjelent – De ahogy hallom, már jön is – mosolyodtam el, az erdő helyett az eget kémlelve, ami erősödő szellőt, pár pillanattal később pedig egy kissárkányt hozott magával. Nestor elégedetten és szépen landolt egy tőlünk pár méterre lévő, hatalmas faágon, s csak miután összecsukta a szárnyait, láttam meg a kezében tartott zsákmányt. Egy Vadmacska volt az, Nes erősen szorította, de nem ölte meg.
- Vezér örülni fog neki – kuncogtam, majd elkomorodtam, a kezembe véve a Katanát. Nem szívesen öltem állatokat, de a piacon szinte soha nem lehetett kapni vadat, így kénytelen voltam befejezni azt, amiért idejöttünk. Egyetlen, jól irányzott szúrás, egy felugró ablak, és már el is tűnt az első komolyabb fogásunk.

by **Phobos** Pént. Május 30 2014, 20:14

Kissé elgondolkodtam kijelentésén - igen, megint elkapkodta a dolgot. Egy darabig nem néztem rá, csupán Sleippel tartottam a szemkontaktust, miközben az ökölbe rándult kezeimet hirtelenjében ernyedtem lógattam magam mellett. Nem adtam külső jelét annak, hogy elgondolkodtam volna a lány szavain. Mondanivalója, véleménye kicsit sem változtatott azon, miképpen viszonyultam a fantomjaimhoz - még bogarat sem ültetett a fülembe. Ennek ellenére volt egy különös, nyugtalanító érzés, ami arra késztetett, hogyha nem is meggyőzzem az igazamról, de megértessek vele egy-két dolgot. Féloldalasan fordultam vissza, hogy Hinarival félig-meddig tarthassam a kontaktust. Valamiért az volt az érzésem, hogy külsőleg sem ellenszenvet, sem pedig szimpátiát plántáltam a kardforgató felé: egyszerűen csak közömbös, a maga ostobaságával, és előítéletességével... mégis őszinte, még ha próbálta is igazi érzéseit elpalástolni egy feledékeny idegen döbbent, de érdeklődő tekintete elől. A fantomtárs semmi kivetnivalót nem gondolt véleményéről, inkább csendes maradt, és megtartotta a maga udvarias attitűdjét, esze ágába se jutott értelmetlenül konfliktust keresni.
- Minden képesség veszélyes, a maga módján. - feleltem aztán nyugodtan. - Az lényegtelen, hogy milyen formában kockázatos, az eredmény ugyanaz. Jó alaposan át kell gondolni, mit mikor kell csinálni. De persze ezt kettőnk közül sokkal jobban tudhatod. - Féloldalas mosolyt megengedvén magamnak, jókorát sóhajtva az ég felé meredtem. Kissé elgondolkodtam azon, mit érezhet egy vezér, a felelősségen kívül. Hinarit többször láttam a frontvonalon intézkedni, bár fogalmam sincs, a rendszer mi alapján dönti el, melyik céhvezetőből lesz szervező. Bár csak egy kicsit, de foglalkoztatott a kérdés... csupán addig, míg választ nem kapok.
A Nestorral kapcsolatos kérdésemre hamar érkezett válasz - a szóban forgó sárkányfiókával egyetemben. Ahhoz képest, hogy még gyakorta kölyök volt, érettebbnek tűnt, mint például Timidus - sokkal érettebbnek. Habár keveset szólt, és mimikája nem volt sokatmondó, valamire vagy valakire emlékeztetett. Persze csak egy sugallat csupán, gondolatban hamar továbbálltam. Kicsit megenyhültem, amikor a lány említette Vezért. Tényleg: Szophie elvileg ő is a JL-be tartozik, Hinari kötelékéhez. Nem mintha sokat számított volna, de valamiért rokonszenv tükröződött abban a pillanatban az íriszeimen, mely egy pislogással el is illant. A sárkány mintha nem szeretett volna ölni, és helyette a lány végezte ki a vadat. A szelídítője meghalt, de a lány azt nem, hogy teljesen ártalmatlanná vált - függetlenül attól, fél-e egy idegentől, vagy sem. Egy-két mob pont az agresszivitással nyilvánítja ki félelmét. Nem tettem szóvá: kezdett minden jobb lenni.
Gilbert - szólított meg a harcos, miképpen zöldellő szemeit egy magasban röpködő kacsára meresztette. Fejemet kissé megráztam.
- Túl magasan van - jelentettem ki, mire ő újból rám nézett. Nem mondott semmit, nem árulkodott semmiről sem. Nem erőltette a dolgot, mégis azt akarta, hogy megtegyem a lehetetlent. Egyelőre nem tettem mást, csak néztem, s vártam, mikor fog a vízi madár lejjebb ereszkedni, a veszélyt meg nem érezvén. Türelmesnek kellett maradnom.

by **Hinari** Kedd Júl. 08 2014, 21:29

Érdekeseket mondott. Egy pillanatra elgondolkodtam én is, eddig egyáltalán nem gondoltam a képességeimre a másik oldalról, s azt hiszem, a véleményem nemigen változott. Inkább hasznosak, mitöbb, életmentőek, mint kockázatosak. Persze abban igaza volt a fiúnak, hogy jól kell megválasztani a használatuk idejét és módját. Mindezzel együtt azonban továbbra is furcsálltam a hozzáállását, persze mást tapasztaltunk mindketten, így egyikünk véleménye sem volt jó vagy rossz.
- Valóban – mosolyodtam el, és néztem fel az égre – Minden visszaüthet, de ha okosan használod, nem sodor életveszélybe.
Nestor időközben megérkezett, felajánlva nekem a választás lehetőségét: akár el is engedhetnénk az állatot, hisz a rendszer érintéssel működik, nem a zsákmány húsával az inventorymban. Mégis, valahogy úgy volt ez rendjén, ahogy kellett, ahogy mindigis volt. Egyetlen vágás, egy gyors pillantás, alsó kategóriás hús, de még ígyis sokkalta jobb, mint a boltban kapható ételek. És egy pittyenés, váratlan hang a csöndes, nyugodt erdőben. Üzenet. Sóhajtva nyitottam meg, fél szemmel Nestor reakcióját nézve, aki pontosan tudhatta, hogy mi fog történni. Próbált nem idenézni, Raven tekintetét követte, figyelte ő is az égen szálló kacsát, miközben már felkészült az indulásra.
- Sajnálom. Mennem kell – húztam el a számat, a szavakat legalább annyira a kissárkánynak címezve, mint a lovagnak és a paripának. Mindig ez van. Összeszorítottam az ajkaim, nem akartam itthagyni a helyet, nem akartam céhvezér lenni most. Eszembe jutott az a bizonyos gyakorlóharc, akkor legalább annyira értetlenül és furcsán álltam Lewis hirtelen elköszönése előtt, mint ahogy most ők állhatnak. Ajkaim keserű félmosolyra húzódtak, enyhén meghajolva köszöntem el a fiútól, és teleportáltam el. Nestor már rég az eget szelte, a céhház felé.

/ Kár hogy be kellett fejeznünk, de jó játék volt azért. Smile

/

by **Enheriel** Pént. Aug. 29 2014, 18:48

//SHUKAKU//

Villámlás vadászösztönei olyan sikeresek voltak, hogy már a Déli résznél voltunk a szafarinál. Nem is bántam, mert itt sokkal szebb volt az erdő, mint az északi és nyugati részeknél. A változatosság kedvéért egy nemrégen megvett furulyát hoztam magammal, hogy gyakoroljak, ugyanis a céhbe tervezek egy kisebb ki mit tud-ot, hogy ne unatkozzanak. Azon gondolkodtam, milyen számot tudnék eljátszani a furulyán. Nagyon szomorút azért nem akartam, de a vidámabbak olyan nehéznek tűntek. Majd végül eszembe jutott egy, s azt kezdtem el furulyázni. Valami ősrégi játékból van, de nekem tetszik ez a dal belőle. Nem is tudom miért. Talán azért, mert a mai zenékkel ellentétben ebben még megvolt az érzés, illetve nem sületlenségekkel volt tele a szövege. Ám most csak a dudorázós részét furulyáztam el. Közben Villámlásnak ezúttal gondjai voltak, ugyanis mivel majdnem ember magasságú, a kisebb állatok kapásból meglátták, s elszaladtak, ami miatt kicsit csalódott lett, pedig nem is szokta őket megölni, csak elfogja, s aztán elengedi. Majd rájött, hogy a méretének köszönhetően már nagyobb állatokra vadászhat. Felszállott egy fa hatalmas, s erős lombkoronájára, s onnan nézte, hogy van-e nagyobb állat a közelben. Én ekkor féltettem kicsit, mert nem akartam, hogy egy íjász valami ritka mob-nak nézze, s lelője. Remélem gyorsan leszáll onnan. Megnyugodásomra le is szállt hamar, mivel látott valamit, s arra vette az irányt.
- Vigyázz magadra, nehogy mobnak nézzenek! - szóltam még neki.
- Ne félj, vigyázni fogok. - felelte a griffem nyugtatóan, mielőtt eltűnt a szemem elől. Tudtam, hogy nem fog messzire menni tőlem, de akkor is féltettem.

by **Shukaku** Pént. Aug. 29 2014, 19:29

-De Timiduuuus! Miért nem a keleti részre megyünk? Semmi kedvem most senkivel közösködni, és nagyon jól tudod, hogy mi már elmehetünk a legnagyobb szintre is…
-Nem szint.
-Jó, akkor a szafari legmagasabb szintet…
-Jártasságot.
-Oké… szóval a szafa… te ezt direkt csinálod?
-Mit?
-Hogy folyamatosan kijavítgatsz.
-Egész eddigi életemben ezt csináltam Shu.
A lány karba fonta a kezeit, a sarkára állt, és ebben az esetben nem csak képletesen értve, és megmakacsolva magát úgy döntött, hogy egy tapodtat sem tesz. Kiöltötte a nyelvét a petre, és úgy beszélt tovább.
-Márpedig én addig nem megyek sehova, amíg meg nem mondod, hogy hova akarsz elráncigálni.
-Szafarizni. Most már jössz?
-De… de… miért pont ide? Te magad mondtad, hogy kerülnünk kell az embereket, mert csak a bajt hozzák.
-Én ilyet nem mondtam.
-De így gondolod.
-Ezt nem tudhatod. Nem vagy Álomkelő.
-Ismerlek már annyira, hogy tudjam, mit gondolsz. És ha te nem mondtad, akkor most én mondom. Elegem van belőlük, és nem vágyom a társaságukra. Kicsit szeretnék most egyedül lenni.
-Rendben. Akkor maradj itt egyedül, én pedig elmegyek vadászni.
És a sárkány már határozott léptekkel el is kezdett caplatni az egyik irányba, Shu azonban megkerülte és elé állt.
-Nagyon jól tudom, hogy nem hagyhatsz ám itt! Az a feladatod, hogy védj engem, úgyhogy nem hagyhatsz csak faképnél.
És bár igyekezett sértődött arcot vágni, de látszott a huncutság a szemében. Egyáltalán nem akarta ő megsérteni a sárkányt, bár Timidus volt az utolsó, akit meg tudott volna sérteni, és ez inkább önmagának volt fontos, mint a petnek.
-Nem hagylak itt. Úgyis követni fogsz.
-De… de…
-Mondtam.
Vigyorodott el Timidus, majd elindult a két alak felé, akit nemrég pillantott meg, Shu pedig az orra alatt morogva követte. Néha nem volt annyira jó, hogy Timidusnak mindig igaza van.

by **Enheriel** Szomb. Szept. 06 2014, 15:38

Megindult az a valami, amit láttam. Pontosabban valakik, mert végül kiderült, hogy ketten vannak. Végül felismertem őket, mikor közelebb értek. Jaj ne! Ez az a szívtelen, harcmániás sárkánykölök, mert a gazdája, akit sajnálni lehet, hogy ilyen társat kapott! Mit keres ez itt?? hogy keressen valakit, akit kritizáljon?? gyorsan visszaszálltam a levegőbe, majd Enhi mellé szálltam le.
- Enhi, itt van Shukaku, meg az az idióta gyík!
- Óh, biztosan ők is pihenni jöttek. ^^
- Vagy téged akar megtalálni az a gyík, hogy tovább kritizáljon!
- Ejnye Villámlás, viselkedj! - szólt rám a lány. Csak morogtam, mert az a büdös dög nem tudja, hogy Enheriel milyen érzékeny a szülei miatt, s nem is érdekli, csak az, hogy minél felsőbbrendűnek mutogassa magát, miközben a saját gazdáját is elnyomja. A lány mellé telepedtem le végül, hogy tudjak tenni a gyík ellen, ha megint elkezdi a balhét. Egy petnek tudnia kell a határait, mert nem holmi mob, hogy akármikor szabadon járhasson-kelhessen. Nem holmi nagy hatalmú isten a Pet, hogy azt tegye amit akar. Eszembe jutott hirtelen már az is, hogy Timidus annak a bizonyos Bestiakirálynak dolgozik, s Shukaku csupán álcának van neki, különben már rég halott lenne. Az a mob, amelyik meg akarta ölni Lulu-t, úgy beszélt az idomárokról, mintha inkább rabszolgamesterek lennének, mintsem társsal rendelkezők. Mintha a Petek nem mások lennének, mint fogvatartott mobok. Még nem említettem meg Enheriel-nek, mert biztosan aggódni kezdene. Ezért kértem meg Lulu-t s Reginát is, hogy ne szóljanak, amíg nem tudunk többet erről a dologról. Így nem áll fel annak a veszélye, hogy elraboljanak ezek a mobok egy céhtagot, hogy azzal tartsanak kontroll alatt.

by **Shukaku** Vas. Szept. 07 2014, 06:52

És Villámlás és Enheriel ekkor döbbennek rá, hogy kettejüknek magas szintű, állandóan bekapcsolt hallgatózás jártasságuk van, amivel a pet minden szavát kristálytisztán hallották. Na jó, nem, és igazándiból még csak látótávolságban vannak, bár csak annyit látni belőlük, hogy amint felismerhetővé váltak számukra az alakok, azaz rájöttek, hogy a legutóbbi harc során legyőzött, majd éppen csak harakirit nem elkövető Enherielbe, és társába, Villámlásba futottak, mindketten azonnal megtorpannak. Hangjukat még nem hallhatja a páros, és amúgy is csak halkan beszélgetnek, hogy ez még véletlenül se történhessen meg.
-De… én nem akarok odamenni hozzájuk. Múltkor is hatalmas bajt okoztunk csak azzal, hogy megkérdezted, hogy kivel lenne érdemes megküzdened. Enheriel… én nem akarok vele beszélni. Nem akarom, hogy megint az legyen, mint Ilsette esetében. Elegem van a hisztérikákból, meg az öngyilkosjelöltekből. Bőven elég volt Hisame. Ha… ha ez a lány is hülyeséget csinálna, és megölné Villámlást csak azért, mert ő hülye, és mi meg valami rosszat mondunk véletlenül, az…
Nem fejezte be a mondatát, de határozottan megrázta a fejét. A legutóbbi Chan féle kiborulás bőven elég volt arra, hogy teljesen biztosan tudja, nem akar depresszív emberek közelébe maradni. Az, hogy Enheriel a saját halálát kívánta, meg elmondta magát mindennek, annak egyrészt ott és akkor semmi értelme nem volt, hiszen csak egy egyszerű küzdőteres küzdelmet folytattak le, bármifajta tét nélkül, másrészt Shu nem akarta újra végighallgatni. Nem nézte meg a kastélyban, hogy Ilsette neve ki van-e húzva, de valahogy biztos volt benne, és valahol a saját hibájának is tekintette, bár őrlődni nem őrlődött miatta, hiszen tudta, hogy ha a lány megfogadja a tanácsait, akkor nem történt volna meg mindez. Talán csak az zavarta, hogy nem tudott segíteni. Mindenesetre most sem mentek közelebb, de mivel tudta, hogy már észrevették őket, látványosan elkerülni sem akarták a párost. Patthelyzet.

by **Enheriel** Hétf. Szept. 08 2014, 17:26

Nem jöttek közelebb. Biztosan a párbaj miatt. Pedig nem miattuk borult ki Enhi annyira, bár Timidus rátett egy nagy lapáttal. A párbajuk ezelőtt pár nappal kihívta egy másik idomár. Legyőztek minket, de nem ez volt a legrosszabb. Hanem az, hogy az idomár a győzelme után kijelentette, hogy jobban járt volna a lány, ha már az elején meghal, mert csak szégyent hoz Aincrad-ra. S ezt mindenki előtt, mivel az arénába történt. Sokuk szemét módon úgy kiröhögték, s olyanokat vágtak hozzá, hogy Aincrad szégyene, valaki azt, hogy táncolna örömébe, ha megdöglene, meg hogy korcs, stb, hogy Enhi végül sírva fakadva rohant el. Persze ettől jobban röhögtek rajta. Undorodva néztem rájuk, mielőtt a lány után mentem.

Shukaku-val nem volt semmi gond, ezért közelebb mentem hozzájuk. Ha előbb nem is, de most biztosan látták, mekkorát nőttem.
- Helló. - köszöntem nekik. - Shukaku, te közelebb jöhetsz nyugodtan, a párbajon történtek nem miattad történtek. Viszont Timidus nem jöhet Enheriel közelébe! Főleg azután nem, hogy rátett egy lapáttal az akkori lelki állapotára! - vicsorítottam a petre, bár tudtam, hogy nem fogja érdekelni. Ha a lány közelebb jött, elmondtam neki, mi volt a párbajon történtek:
- Mint mondtam, nem a te hibád, ami akkor történt Shukaku. A párbaj előtt pár nappal kihívott minket egy másik idomár, aki a győzelem után azt vágta Enhi fejéhez, hogy már az elején meg kellett volna halnia, mert szégyenbe hozta egész Aincrad-ot. S sajnos egy rakás idióta birka módjára követte a példáját az alázásába, ugyanis az egész az Arénába történt mindenki füle hallatára. Timidus pedig rátett egy lapáttal a szívtelen megjegyzésével. Nem akadt volna ki, ha akkor a szülei nem azzal élték volna ki az örömüket, hogy megkínozzák, megverik, s kikötik az udvarban. - majd eszembe jutott a Bestiakirály. Rájöttem, hogy talán az idomárokra uszíthatja az ég tudja hány szolgájából az egyiket, így megvártam, míg lereagálja az egészet a lány, majd folytattam:
- Illetve lenne még valami... megjelent valami Bestiakirály, aki nem tudom hány bestiamob „agyába” ültette bele, hogy az Idomárok igazából olyan gonosz emberek, akik elfogják a társaikat, s rabszolgaságra kényszerítik. Enhi egyik barátnőjét is megtámadta egy, mert Idomárnak nézte. Légy óvatos, mert lehet, hogy Timidus talán csatlakozni is akarna, vagy lehet megölnék veled együtt "árulásért".

by **Shukaku** Hétf. Szept. 08 2014, 17:53

Mindketten biccentettek Villámlás felé, bár nem nagyon értették, hogy miért kell a petet előre küldeni. Az egésznek valami olyan fennhangja volt, mint amikor a két csapatból kiküldik a vezéreket, hogy utoljára tárgyaljanak a békéről, az összecsapás előtt, csak éppen ők nem is akartak egyáltalán harcolni, valamint ha akartak is volna, az egész hadseregük mindössze két főnöl áll. A griff szavaira azonban megrökönyödött, és durcásan felhúzta az orrát.
-Timi egyáltalán nem akart ártani Enherielnek, ő mindössze csak…
Na jó, igazából ő is belátta, hogy nem volt szép, amit a sárkány mondott, de az sem szép, amit most Villámlás mond, így megpróbált valamiféle békítő hangnemet megütni.
-Tudod… Timidus csak őszinte, és mindig kimondja amit gondol. Nem akarta ő megsérteni Enherielt, elhiheted, és nem is nagyon tudta, hogy mit fognak okozni a szavai. Meg tud sérteni másokat, ha akar, és nagyon is jól csinálja, de ahhoz kevésbé ért, hogy akaratlanul ne sértse meg őket.
És mivel maga a sárkány sem volt sértődékeny, így természetesen rábólintott Shu szavaira, hiszen az idomárnak igaza volt.
-Amennyiben a társad igényli, úgy hajlandó vagyok bocsánatot kérni a nem szándékos sértés miatt, amely nyilvánvalóan félreértésből eredeztethető. Mindössze az volt a célja a tanácsaimnak, hogy a céhetek többi tagját megvédelmezzem, hiszen amennyiben valóban ti vagytok a legerősebbek, úgy igencsak csekély az esélyetek bármilyen külső támadással szemben eredményesen felvenni a harcot.
És bár Shu nem távolodott el Timidus mellől, de ha Villámlás így is megosztotta a történetet, akkor szomorúan csóválta a fejét. A sárkány persze most sem adta jelét a sajnálkozásnak.
-Vannak ilyen gonosz emberek, tudom. De… ha gondolod mi szívesen segítünk abban, hogy erősödjetek. Azt látom, hogy már fejlődési szintet léptél, szóval már magatoktól is sokat elértetek, de ha szeretnétek, akkor tarthatunk egy visszavágót.
És ez olyan dolog volt, amit egyébként Shu nagyon ritkán ajánlott fel, mert nagyon nem szeretett ám harcolni. A Bestiakirályos mesére pedig csak hümmögött egy pár sort, majd komolyan bólintott.
-Igazából… igaza van. Sok ember csak fegyvernek használja a peteket, őket nem is ártana felszabadítani…
Gondolkodott hangosan.
-De amiatt nem kell aggódnod, hogy Timi segítene nekik, ha az olyanokat is rosszaknak tartja, akik jó barátságban vannak az idomárral… de… most már közelebb mehetünk?

by **Enheriel** Szomb. Szept. 20 2014, 14:54

Shukaku próbálta békíteni a feszültséget, amit a sárkánya jelenléte okozott, s elmagyarázta, hogy Timidus túl őszinte, s nem ért ahhoz, hogy véletlenül ne sértse meg a másikat. Hát látszik is rajta, mert a sajnálkozás jelét egyáltalán nem mutatta. A Bestiakirályra az volt a reakció, hogy bár abban igaza van, hogy sok Idomár csupán fegyvert lát a társában, de Timidus nem segít neki, ha az olyanokat is rossznak tart a Bestiakirály, aki jól bánnak a petjükkel. Ez legalább valamennyire megnyugtatott. Vagyis félig, mert a Bestiakirály nem a diplomatikus módszert alkalmazza sajnos, ha minden igaz. Ám a Bestiakirály előtt Shukaku felajánlott egy visszavágót, mivel látta, hogy erősödtünk, legalábbis én már megnőttem. Illetve Timidus a bocsánatkérését az akaratlan megbántás miatt. Illetve Timidus azért mondta azt, amit, mert hogy meg akarja védeni a céhtársainkat.
- Nem kell miattuk aggódni, nagyon nem bújnak elő... Talán nem is viselik a céhlogót, annyira nem csinálnak semmit. - jegyeztem meg rosszkedvűen. - Az összes erős meg inkább megy a többi nagy céhhez, csak mert régebbiek azok, s vannak ott ritka cuccok. Meg elég idióta lehet az, aki pont minket támad meg, mivel nagyon nincs semmink, ami miatt megtámadnának minket. - az utolsó mondat persze nem igaz, de jobb ha inkább csak a céhtagok tudnak róla. Nem hiányoznak nekem szerencsevadászok, akik csak visznek.
- Mellesleg köszönöm a felajánlásodat Shu, Enhivel majd megbeszéljük. S igen, közelebb mehetünk. Úgy is tisztázni kell a dolgokat vele is. - s hagytam, hogy közelebb menjenek Enhihez, illetve én is visszamentem a lányhoz, bár rajta tartottam a szememet Timidus-on, mert az Ég tudja, mit tervez a fejében.
- Óh, szia Shukaku, szia Timidus!^^ - köszönt Enheriel nekik kedvesen, mikor a zajra felnézett a könyvéből.

by **Shukaku** Szomb. Szept. 20 2014, 19:34

Timidus számára úgy tűnt, hogy Villámlásnak nem csak a mérete, de a méretével együtt a szája is jóval nagyobb lett. Talán ez így működik a peteknél. Mindenesetre szerencsére -legalább is a sárkány szerint- ehhez valamiféle erősebb kötelességtudat is társult, hiszen ezért is jött elébük az elmondása alapján, hogy megvédje az idomárt a csúnya gonosz Enheriel evő sárkánytól. Ami azonban nem társult, az az elfogulatlanság, vagy éppen kizárólagosan az idomárhoz való elfogultság, és ez alapján a következtetések helyes levonásának lehetősége. Timi még azelőtt a griff mellé röppent, hogy az elért volna a társáig, és közös nyelven szólt hozzá.
-Minek az embernek ellenség ha ilyen barátai vannak? Minek tartjátok még fent azt a céhet, ha senki nincs benne? Egy céh nagyrészt azért működik, hogy megvédjétek egymást. Ha a többiek még a céhlogót viselni is szégyellik, akkor a céhetek már nem is létezik. A feladatod, hogy megvédd az idomárt, amit már most jobban teszel, mint a legutóbb. Fejlődtél. Nektek is azt kellene tennetek, amit az erősek tesznek. Oszlassátok fel az értelmetlenül működő szervezeteteket, és csatlakozzatok egy működő céhhez, mert ott esetleg még fejlődésre is van lehetőségetek, és védelmet is kaptok. Jelenleg csak hátráltat titeket ez a valami, és hidd el, a keselyűk először a gyengékre csapnak le. Láttam már céheket leépülni. Láttam már, hogy hogyan fosztják ki a kiüresedett épületeket. Ha jót akarsz a lánynak, akkor nem várod meg, amíg ez megtörténik.
A sárkány hátrapillantott Shura, majd vissza a másik petre. Saját magától soha nem jutott volna eszébe, hogy a segítségükre siessen, de az, hogy tudta, a lány fontosnak találja az ilyen gyámoltalan félkegyelműek védelmét, így igyekezett a túlélés útjára terelni őket.
-Most ezt csak neked mondtam el. Nem célom kikészíteni újra Enherielt, láthatod. Te talán képes vagy helyesen dönteni, az idomár helyett.
Ezután mindketten odabattyogtak a lányhoz is, Shu meghajolt, majd egy bólintással jelzett a sárkánynak.
-Amennyiben a legutóbbi alkalommal a tanácsaim sértőnek vélted, úgy tudd, nem annak szántam. A sértettséged mindössze félreértés eredménye volt, és ha ebben valamely módon én is hibás vagyok, az esetben elnézésedet kérem.
A sárkány csak és kizárólag akkor kért nyíltan bocsánatot, ha önmaga számára is elismerte, ő, vagy ő is hibázott. Amennyiben ez nem történt meg, úgy csak egy látszatintézkedés volt, hogy az emberek és az ő buta érzelmeik megnyugodjanak, és szót lehessen velük érteni.

by **Enheriel** Pént. Szept. 26 2014, 17:22

Hogy ez a Timidus hogy mennyit tud beszélni! S csak EGYETLEN EGY témáról! Annyit tudtam kielemezni a regéjéből, annyira mondta, hogy oszlassuk fel a céhet, mert szerinte értelmetlenül működik, s csatlakozzunk egy működőhöz, ha fejlődni akarunk, mert csak hátráltat minket a céh.
- Igen, én is akartam mondani, hogy így nincs értelme a céh-nek, de jött egy lovag. Tetsuko Jin, 16-os szintű. Csatlakozott hozzánk, így úgy döntöttem, adok még egy esélyt a céhnek. Ha meg Jin miatt se fog rendesen működni a céh, akkor ráveszem Enhi-t, hogy oszlassuk fel. - feleltem a sárkánynak, mielőtt odaengedtem Enhi-hez őket. Bár második lehetőség, hogy passzolja oda Snowcat-hez. >) Áá, inkább nem mondom neki, azért nem akarom szétszedni őket.

Amikor Enhihez értünk, Shukaku illendően meghajolt. Enhi felállt, s mosolyogva viszonozta a meghajlást, ugyanis rájött, hogy az utóbbi alkalomnál is japán köszöntés volt csak. Timidus meg mondta már a lényeget:
- Amennyiben a legutóbbi alkalommal a tanácsaim sértőnek vélted, úgy tudd, nem annak szántam. A sértettséged mindössze félreértés eredménye volt, és ha ebben valamely módon én is hibás vagyok, az esetben elnézésedet kérem.
- Semmi baj, nem a te hibád, hogy akkor depressziós voltam. - simogatta meg Enhi a pet fejét, ha engedte az. - Sajnos sok rossz dolog ért, ennyi az egész. - hihetetlen, hogy milyen megbocsátó tud lenni ez a lány. Hirtelen valami zajt hallottam az egyik közeli bokorból, amit a lányok nem, s odakaptam a fejemet. Hála istennek csak egy nyúl szaladt el. Már azt hittem, a Bestiakirály egyik szolgálja. Grr, már mindenhol azt az alakok s a csicskáit fogom látni!

by **Shukaku** Pént. Szept. 26 2014, 18:12

Amikor Shu meghajolt, egy apró foltot vett észre a ruháján, és azután ezt kezdte el piszkálgatni, hiszen Enheriel a sárkánnyal foglalkozott, Villámlás is a sárkánnyal foglalkozott, ő pedig eleve nem tudott semmit mondani, és így, hogy úgy tett, mintha valami dolga lenne, már nem is tűnt ez annyira kínosnak. Ahogy azonban kapargatta a foltot, az csak egyre nagyobb és nagyobb lett, majd arra is rá kellett döbbennie, hogy nem a ruháján van, hanem a ruhája előtt a levegőn, és a mutatóujja okozta… és a többit is. Sorra haltak el a pixelek, ahogyan rámutatott valamire, így hát gyorsan ökölbe szorította a kezét. Megijedt, de igyekezett nem mutatni… látott már ilyen hibát, és ez általában hamar el is múlt… az nagyon megrémisztette volna, hogy ő maga rongálja meg Kayaba Bácsi tökéletes világát, így inkább csak magában zsolozsmázott, hogy mihamarabb tűnjék el a hiba, és a többiek ne vegyenek észre semmit.
-Egy lovag. Tizenhatos szinten. Tetsuko Jin.
ismételte el a sárkány a szavakat úgy, mintha szüksége lenne erre az elismétlésre ahhoz, hogy megjegyezze ezeket az új információkat. A céhadatlapon ugyan nem szerepeltek a céhtagok ilyen kaliberű adatai, de úgy tűnt, hogy Enherielék megosztották ezeket egymással, ami azt jelentette, hogy talán többet is tudhat a lány erről az ismeretlen lovagról. A tizenhatos szint már elég magas volt ahhoz, hogy Jin nemsokára frontharcossá váljék, így a sárkánynak el kellett vele kezdenie foglalkoznia, és erre itt is volt a megfelelő alkalom.
-Értem. És tudsz esetleg többet is erről a Jinről? Ha megosztanád egyéb információkat is, akkor akár azt is könnyebben kiokoskodhatnánk, hogy mennyire megbízható egyén, és mennyire mentheti meg a céheteket a pusztulástól. Mindenesetre a feloszlatás előtt mindenképpen keressetek egy olyan helyet, ahova utána menni tudtok. A céhház legalább valami csekély szintű védelmet jelent számotokra.
Amikor Enherielhez értek, akkor a sárkány természetesen engedte, hogy a lány megsimizze, hiszen ez a barátság jele volt, és még ki sem javította őt, hiszen jobb volt a békesség, folyamatosan kijavítani az embereket pedig értelmetlen volt, úgy sem tanultak belőle semmit. Szóval Timidus nem mondta meg, hogy esze ágában sem volt úgy gondolni, hogy ez az ő hibája lett volna. Nyilvánvalóan Enherielnek, vagy azoknak a hibája volt, akik olyan depressziós állapotba hozták akkor, illetve magának az emberi fajnak a hibája, hogy képes ilyen depressziós fázisokba esni. Elgondolkodni már ezen nem tudott, mert Shu, aki most a szokásosnál is csöndesebben viselkedett, eltüsszentette magát. Majd ismét. Majd ismét.
-Egészségedre.
Közölte a sárkány, hiszen tudta, hogy ezt kell mondani, de természetesen furcsállva tekintett a lányra, hiszen ebben a világban nem volt betegség, de Shu csak újra és újra prüszkölt, ám amikor elfordult, hogy zsebkendőjével megtörölgesse az orrát, a tüsszögés alább hagyott. Pár lépés közelebb a pethez, majd egy kicsit távolodva, és már meg is volt a megoldás.
-Timidus… szerintem el kellene menned kicsit mosakodni… összeszedtél valamit a bokrok között, ami miatt…
Szipogta az idomár, mondandóját meg-megszakítva egy egy tüsszentéssel. A sárkány pedig értetlenkedve ugyan, de rábólintott a kérésre, és becélozta magának a közeli tavat. Ám amikor felszállt, egy madárra is figyelmes lett, aki a tó melletti fa ágára szállt le éppen, így úgy döntött, ha már a szafarin vannak, akkor ezt a madárkát is elkapja magának, mielőtt eleget tenne a lány kérésének. Lendületesen röppenve indult el a vad irányába, és minden sikerült is volna, ha a lombok nem takarják el azt, hogy a madár nem egy ágra, hanem egy odúba fészkelte be magát, ahova a sárkány már nem fért be, így mindössze nagyot nyekkenve ütközött bele a törzsbe. Szerencsére azonban a lombok ezt is eltakarták, és mintha mi sem történt volna, a következő pillanatban már csobbant is a vízben.

by **Enheriel** Vas. Okt. 26 2014, 10:13

- Hogy vagy Shu?^^ - kérdezte Enheriel a lányt, miközben Timidus velem beszélt pet nyelven:
- Értem. És tudsz esetleg többet is erről a Jinről? Ha megosztanád egyéb információkat is, akkor akár azt is könnyebben kiokoskodhatnánk, hogy mennyire megbízható egyén, és mennyire mentheti meg a céheteket a pusztulástól. - istenem, megint kezdi. - Mindenesetre a feloszlatás előtt mindenképpen keressetek egy olyan helyet, ahova utána menni tudtok. A céhház legalább valami csekély szintű védelmet jelent számotokra. - Ez azért már gyanús, hogy ennyire papolja, hogy a céhünk nem jó semmire, s oszlassuk fel. Valamiben sántikál talán? Bár igaz, pár pettől hallottam, hogy Timidus mindenkiről mindent tudni akar, s egyek rossz májúak szerint azért, hogy gátolja a bossok ölését. Tehát a társát egyik bosson se láttuk, s ha úgy van, biztos nem engednék boss közelébe, nehogy ott hagyja a fogát, akkor meg minek akarná védelmezni a bossokat?
- Bosson láttuk először, de mint rájöhettél, nem mostanában, de egész kedves, legutóbb a szafariban beszélgettünk vele, annyi idő után. S jobban megbízható, mint egyesek. - itt konkrétan Tachibaromra meg arra a Suzume nevű libára gondolok, de nem mondtam ki neki, hátha ő is tudja. Hirtelen Shukaku tüsszentett. Majd még egyet, s még egyet.
- Egészség! - mondtam neki, de feleslegesen, mert megint tüsszentett. Rászólt Timidusra, hogy menjen fürödni, mert szerinte rajta van valami, ami miatt tüsszent. Allergiás itt valamire? O.o Kayaba ennyire jól megcsinálta ezt a világot? O.o Amíg Timidus elment fürdeni, valamit meghallok az egyik bokor mögül. Kicsi volt ugyan, de így is meghallottam. Óvatosan megközelítettem a bokrot, majd vártam kicsit, végül ráugrottam a zajcsapóra. Hála istennek nem veszélyforrás volt, hanem csak egy cickány, aki életben volt még, de reszketett a félelemtől.
- Bocsi. - mondtam neki állatnyelven, s elengedtem, a cickány meg huss! El is tűnt.
- Mi volt az? - kérdezte Enheriel.
- Csak egy cickány. Ne félj, nem öltem meg, nem lett volna értelme.

//Cickány//

by **Shukaku** Vas. Okt. 26 2014, 11:19

Ez a hogy vagy kérdés egyrészt meglepi Shut, másrészt lassan kezd az agyára menni.Tipikusan az a fajta kérdés, amire nem lehet jól válaszolni. Hogy vagy? Jól. És amúgy? Amúgy is. Egyébként? Egyébként minden rendben. És máskülönben? Ki az aki jól van, amúgy is jól van, egyébként is, de máskülönben meg rengeteg baja van? Meg eleve nem szereti senki, ha panaszkodunk neki, szóval akkor is azt kell mondani, hogy jól, ha éppenséggel egyáltalán nem vagyunk jól… akkor meg minek ez a kérdés egyáltalán? Persze Shu tudta, hogy kedveskedő gesztus, nem úgy tartotta értelmetlennek, mint Timidus, és jól is esett neki, de emellett frusztrálta, amikor valaki megkérdezte.

( És usernek sincs már fogalma arról, hogy hogy volt Shu, amikor ezt a játékot elkezdtük, hónapokkal ezelőtt. X3 )

-Hát… jól… köszönöm…
És ennél többet nem is tudott és nem is akart mondani. Még a visszakérdezést is majdnem elfelejtette, annyira elbambult a fura események miatt, de szerencsére még időben eszébe jutott.
-És te?
Timidus persze nem foglalkozott azzal, hogy kit is takarhatnak azok a bizonyos egyesek. Egyenes volt, és a legmegbízhatóbb információ mindig az volt, amire rákérdezett, szóval itt is ezt tette. Nem volt értelme spekulálni.
-Kik azok az egyesek? Kikre célzol?
A tüsszentés ugyan meglepte, de már röppent is, bevágódott a közeli patakba, majd kievickélt, és megrázta magát. Az idomár védelmébe az is beletartozott, hogy ne okozzon kellemetlenséget neki, és bár azt sem tudta, hogy mi az az allergia, ha Shun segít az, hogy ő vizes lesz, akkor miért ne tenné meg?
-Nem lett volna értelme.
Bólintott Villámlás szavaira, majd ő is felröppent a levegőbe, majd lecsapott egy másik bokorba, majd újra felröppent, és újra lecsapott. A két bokorból egy nyuszi és egy cickány szaladt elő sértetlenül.

(Nyúl & Cickány)

by **Enheriel** Kedd Nov. 18 2014, 15:56

Cickány előtt:
- Megvagyok, köszönöm. ^^ - miközben Enhi Shukaku-val beszélgetett, Timidus tőlem kérdezett:
- Kik azok az egyesek? Kikre célzol? - jeleztem neki, hogy menjünk távolabb, mert jobb lesz, ha a lányok nem hallják meg egyelőre, majd mikor kicsit messzebbre mentünk, akkor kezdtem el:ú
- Ott van példának Tachibana Makoto. Az a rohadék úgy járt Enhivel rövid ideig, hogy közben Szophie-nak is csapta a szelet, s mikor Enhi mostani párja, Snowcat elcsábította Enhi-t, az a szemét „lovag” nemes egyszerűséggel fogta magát, s elkezdett Szophie-val járni, akit isten tudja hányszor csalt már meg. Ráadásul ha jól tudom, Chancery-re is rá akar mászni Szophie háta mögött. - felborzolom a tollamat a méregtől, mikor eszembe jutott, hogy megtagadta a parancsot, s Chan-t SWITCH-elte le csak azért, mert Judy nem vette be a khm... hátsónyalását. Remélem egy nap azt kapja, amit megérdemel.
- Meg természetesen Suzume. Annak még a szeme sem áll jó, pláne úgy, ahogy viselkedik az a beképzelt liba a többiekkel szemben. Szerintem megölt volna mindannyiunkat, ha ő lett volna a legerősebb.

Cickány után:
Timidus beleugrott a bokorba, s egy cickány s egy nyúl ugrott ki onnan, fejvesztve.
- Ügyes. - mondom neki. Közben néha körbenézek, a Bestiakirály szolgái végett, hisz van egy olyan sejtésem, hogy őket a helyszín nem fogja zavarni, ha idomárokra kell támadniuk. Tudom, hogy Timidus meg tudja Shukaku-t védeni, de akadnak olyan petek, akik nem rég kezdték meg az életüket, s most kicsik s gyengék, illetve olyanok, akik utálják a gazdájukat, vagy fordítva, s szívesen hagynák, hogy valaki felszabadítsa őket.

by **Shukaku** Kedd Nov. 18 2014, 16:52

Timidus csak hallgatta és rögzítette azt a végtelen hosszú értelmetlen csacsogást, amit Villámlás leadott neki. Még sohasem hallott petet így siránkozni, de még Aldo sem csinált ilyet, aki pedig tudvalevőlegesen nagyon szeleburdi volt. De Villámlás csak mondta, és mondta, és igazából a sárkány rengeteg információt le tudott ebből a katyvaszból szűrni, de ezt nem akarta a griff orrára, avagy jelen esetben a csőrére kötni. Sokkal jobb így, ha nem tud arról, hogy miként és hogyan segít neki, hiszen az akár azt is okozhatná, hogy nem akarna segíteni, és információt tartana vissza, ami igencsak megnehezítené a pet dolgát. Timidus ezt már megtanulta, hogy ha az emberek, azaz bizonyos fajaik, mert például ez Hinarira, aki gondolkodni is tudott, és nem adott ki minden infót magáról azonnal, na rá nem vonatkozott, de úgy tűnt, hogy Villámlásra igen, aki nagyon átvette a társa viselkedését. A járás dolgot meg a szelek csapkodását ugyan Timidus nem értette, de valahogy sejtette, hogy olyasmiről lehet szó, mint amit Shu csinált Justinnal. Persze ennek sem volt semmi értelme, hisz Shu szerint nem kell kisajátítani a barátaidat, így az sem volt egészen érthető, hogy Tachit miért illette ilyen jelzőkkel. Mindenesetre azért a Shu által mesélt mesékből annyit már tudott a sárkány, hogy az emberek igen kényesek arra, hogy irigyek legyenek barátok terén.
-Amennyiben a vörös indikátorukon kívül nincsen semmilyen bizonyítékod arról, hogy szánt szándékkal öltek, addig nem tudsz semmit tenni ellenük. Az emberek valamiért nem foglalkoznak azzal, hogy megvédjék önmagukat. Láthatod, a gyilkosok szabadon mászkálnak, és senki nem tesz semmit azért, hogy ne zavarhassanak titeket, vagy Szophiet vagy Chant.
Ezalatt Shu csak kényelmetlenül babrált a ruhájával, nem igazán tudta, hogy mit is kellene mondania vagy tennie.

by **Enheriel** Vas. Nov. 23 2014, 11:30

- Amennyiben a vörös indikátorukon kívül nincsen semmilyen bizonyítékod arról, hogy szánt szándékkal öltek, addig nem tudsz semmit tenni ellenük. Az emberek valamiért nem foglalkoznak azzal, hogy megvédjék önmagukat. Láthatod, a gyilkosok szabadon mászkálnak, és senki nem tesz semmit azért, hogy ne zavarhassanak titeket, vagy Szophiet vagy Chant.
- Tachi ellen már tettünk: szóltunk Szophie-nak, hogy milyen is valójában, úgyhogy legyen vele óvatos. De nem mondd azt, hogy senki nem tesz semmit. Ahhoz, mint te mondtad, bizonyíték kell egy vörösnél, hogy nem-e úgy kényszerítették rá például. - valószínűleg nem fogja érteni, hisz látszik rajta, hogy inkább az összes frontharcos halálát végignézné, mert úgy nem tudna senki se kijutni ebből a játéknak nevezett világból. Meg Shukaku-n is látszik, hogy hogy is mondják az emberek? Ja megvan! Hogy nem százas. Nem tudom, mi ennek az oka, de Shu-n érezni, hogy valami nem stimmel vele. Talán valójában egy őrült, aki isteníti Kayaba-t, s nem akar kijutni a játékból, s ezért bármit megtenne? Áá, nem hinném, hisz csak egy kislány, valószínűleg azt sem tudja, hogy miért nem tud kijelentkezni innen. Túl sokat képzelődök talán, de az biztos, hogy Tachi nem emberek közé való, főleg nem lányok közé! Biztos, hogy Shukaku-ra is rámászna, hamár nem lesz több olyan idióta csaj, aki beveszi a dumáját, s aztán csodálkozik, hogy ott hagyta őt egy másikért, vagy egy harmadikért. Remélem nem fogjuk mostánba látni, mert biztos, hogy majd valamikor vissza akar mászni Enheriel-re, ha már Szophie végleg nem kell neki a kis nyomorék. -.- Ekkor jött a lányokhoz egy játékos, akin látszott, hogy a sűrűben keresett valamit, mert tiszta levél és ág volt.
- Elnézést lányok, de nem láttatok véletlenül egy Tollas Sárkányt erre? Akkora volt majdnem, mint az a fehér a griff mellett, csak bíborlila volt, s fiú, s vörös volt a szeme. Elszaladt egy nyúl után, de azóta nem találom.

by **Shukaku** Vas. Nov. 23 2014, 12:01

-Szóltatok neki. Többet nem tesztek, és ha jól sejtem, már pedig minden okom meg van arra, hogy ezt feltételezzem, ezután a bizonyos szólás után sem állt be semmifajta pozitív változás az ügyben, és jelenleg is védi a gyilkost, a Justice League egy emblematikus figurája, a rendfenntartó céh egy tagja, bármifajta ok nélkül. Nem nekünk kellene bizonyítanunk, hogy ő szándékosan ölt, hanem neki bizonyítani azt, hogy nem szándékosan. Egy mobot is megtámadsz, ha látod a feje felett az indikátort, és nem nézel utána, hogy esetleg van-e különleges szerepe. Túlságosan elnézőek az emberek a gyilkosokkal szemben, és emiatt pusztulnak el. Még Shu is megöl egy mobot, ha az bántani akarja, vagy megpróbál megölni valakit. Az emberek túl önzőek ahhoz, hogy eredményesen megvédhessék egymást.
Villámlásnak voltak ugyan tévképzetei, hiszen Timidus egyáltalán nem akarta semelyik frontharcosnak a halálát azokén kívül, akik veszélyeztették Shu testi épségét, és jelenleg még nem is tartotta fontosnak azt, hogy végezzen a többiekkel. Bőven elég volt az a hátráltató tényező, amit a frontharcosok önmaguk okoztak a saját csapatuknak azzal, hogy idiótákat is beengedtek a boss termébe. Ráadásul a sárkány azt is tudta, hogy ezen nem akarnak változtatni. Anatole már megpróbálta, és nem hallgatnak rá. Amíg élnek, addig ott lesznek az Enherielek, a Judyk, a Suzumék, a Renek és a Tachik, akik semmifajta csapatmunkára nem képesek, addig Timidusnak csak hátra kell dőlnie, és figyelnie, hogy a csapatuk miként zilálja szét önmagát. Na persze a petnek abban igaza volt, hogy Shu isteníti Kayabát, és nem akar kijutni a játékból. Ezt pont jól látta, ám mivel ezt pedig elvetette, tulajdonképpen nem tudott semmit. Az érkezőre persze mindketten felfigyeltek, végighallgatták a kérését, majd Shu arcán látszott, hogy nagyon nem boldog, Timidus pedig meg is adta a választ
-Amennyiben a tollas sárkány hozzád tartozik, és te idomár vagy, úgy láthatod a térképeden a helyzetét. Amennyiben a tollas sárkány egy mob, és te üldözöd, úgy nem láttunk ilyen lényt errefelé, elveszítetted.
-Izé... elmondaná pontosan, hogy mi történt?

by **Enheriel** Vas. Dec. 07 2014, 12:16

A srácon látszott, hogy nem olyan hozzászólást várt, amit Timidus mondott, de nem mondott semmit, csupán Shu kérdésére felelt.
- Ami azt illeti, pet, de nem az enyém. Tegnap a 11. szinten voltam, s láttam, hogy valami furcsa mob megtámad egy idomárt. Próbáltam megmenteni, s sikerült a mobot elkergetnem, de az megmérgezte az idomárt, aki meg... nos, gondolom tudjátok, mi történt... az idomár azt kérte tőlem, mielőtt meghalt, hogy keressek a petjének, aki az említett tollas sárkány, egy pet nélküli idomárt, így került hozzám amíg nem találok neki egy megbízható társat. Viszont amikor ma elhoztam szafarizni, elszaladt egy nyúl után, s azóta nincsen meg, és félek, hogy esetleg az a mob visszajön elvégezni a munkáját, vagy valaki megöli! - látszott rajta az őszinte aggodalom az arcán. - Tudom, hogy csak egy adathalmaz, de ugyanolyan felelősség, mint egy igazi állat, ráadásul ebben a játékban őrültek is császkálnak úgy, hogy nincs rendőrség itt!
- Ne félj, biztosan itt van valahol, hisz elvileg nem tudnak itt ölni. - persze Enheriel tudta, hogy itt nincs olyan védelmi mechanizmus, mint a városokban, mindössze a fiút próbálta megnyugtatni. Ebben a pillanatban egy éles sivítás hangzott el, amire én azonnal felpattantam, hogy megvédjem a többieket, ám meglepődésemre egy Szőrös Manónak nevezett valami menekült, beleugorva Enheriel kezeibe. Nem ismerem teljesen a játék lényegét, de annyit tudok, hogy Enheriel elkapta a manót azzal, hogy megfogta. Hamarosan jött is az üldözője, az említett Tollas sárkány. Meglepődésemre nem volt neki szárnya, ehelyett a törzsét tollak fedték.
- Árnyék, hála az égnek élsz még!^^ - örült a srác, miközben a pet kíváncsian odament Timidus-hoz, s szaglászni kezdte.

//Szőrös Manó//

by **Shukaku** Vas. Dec. 07 2014, 13:33

Shu rémült tekintettel, szótlanul hallgatta végig a történetet, ám amire megszólalt volna, már minden magától megoldódott, hiszen egy manócskát követve előkerült a tollas sárkány is, aki azonban egyáltalán nem hasonlított Timidusra, sokkal inkább hasonlított keleti sárkányra, és bár Timidus sem az a nyugati fajta volt a hosszúkás testével és kicsiny szarvaival, amiből bár még sem ő, sem az idomár nem tudta, de kifejlett korára majd nem szarvak, hanem agancsok lesznek. Amit azonban tudott, legalább is Timidus biztosan tudott, hogy az elmondott történet nem igazán stimmel minden pontján, és ezt a meglátását ki is hangsúlyozta, hiszen semmi oka nem volt arra, hogy ne így tegyen.
-Hazudik.
-Timidus!
Nézett azonnal a barátjára Shu, és egy halk csipogással megadta neki azt az egyezményes jelüket, amit arra használtak, hogy ha Timidus esetleg akaratán kívül megsértett valakit, hiszen a sárkány nem értette a kegyes hazugság fogalmát, így megelőzhessék az ilyen félreértéseket. Itt azonban nem ez volt a helyzet, és ezt a sárkány jelezte is.
-Nem, nem Enherielről beszélek. Ő is hazudik, ám ez most lényegtelen.
Persze azt nem mondhatta, hogy a lány nem hazudik, hiszen nem volt igaz az, hogy itt nem lehetne ölni, ám a sárkány a fiú felé fordult.
-Mérgezésbe nem lehet meghalni úgy, hogy már megszüntetted a veszélyforrást. Ha igaz lenne amit elmondtál, akkor az idomár csak használta volna a Hazatérés Kristályát, és a védett terület megóvta volna a méreg további káros hatásaitól.
-Timidus… ezt nem mindenki tudja…
Shu csak szomorúan csóválta a fejét, és sóhajtott egyet.
-Tudod jól, hogy rajtunk kívül nem sokan foglalkoznak azzal, hogy megtanítsák a kicsiknek azt, hogy hogyan lehet túlélni.
-Nem értem az embereket.
Jelentette ki Timidus, majd egy kérdő csipogást intézett az őt szaglászó másik sárkány felé.

by **Enheriel** Hétf. Dec. 08 2014, 14:56

- Tessék???!!! - azt gondoltam ebben a pillanatban, hogy a srác hülyét fog kapni, mikor Timidus minden érzelem nélkül kijelentette, hogy hazudik. Mondjuk abban igaza volt, hogy Enheriel is hazudott, de ő azért, hogy megnyugtassa az akkor pánikba esett srácot. Mielőtt kérdeztem volna Timidus-tól, hogy honnan veszi, már el is mondta.
- Hogy őszinte legyek Timidus, ezt nem néztem volna ki belőled... - a srác frusztrált volt, de nem nézte le Timidus-t. Úgy tekintett rá, mint egy igazi élőlényre, nem holmi adathalmazra, mint mások.
- Amúgy igazad van, de hogy őszinte legyek, valami volt az Idomárral. Tudom, az elején kellett volna mondanom, de féltem, hogy akkor meg azt hiszitek, hogy én öltem meg mérgezéssel. Amikor elkergettem a mobot, örültem az elején, hogy sikerült valakit megmentenem, akinek már kevés volt a Hp-ja, de aztán észrevettem, hogy még mindig fogy neki, ezért gondoltam, hogy meg lett mérgezve. Mondtam neki, hogy fogja a hazatérés kristályt, és mondja már egy város nevét, mert ahogy Timidus mondta, még volt ideje rá, de akkor valami furát mondott. Azt mondta, idézem, hogy „A préda elmenekült, így a büntetésem a halál”, s aztán kért meg arra, amire. Azóta nem tudom, hogy miért hagyta, hogy megölje a méreg. Talán valami vadászatra szakosodott céh tagja volt. S elég szigorúak a szabályaik, ha halállal büntetnek... - nem tetszett neki a gondolat, hogy valaki a halállal játszadozzon, s törvénykezelésként használja. Láttam az arcán. Közben Árnyék csipogott Timidus-nak, mint egyfajta kommunikálási próbaként. Ekkor Enheriel a sráchoz fordult.
- Ne haragudj, de szeretnék valamit megbeszélni Shukaku-val, négyszemközt. Megtennéd nekünk azt a szívességet, hogy picit távolabb leszel?
- Persze, nyugodtan. A petekre is vigyázok, ha kell. - mosolygott a fiú, majd kicsit távolabb ment. Én is mentem a fiúhoz Árnyékkal és ha akart, Timidussal, ám elég közel álltam ahhoz, hogy halljam, mit beszél Enheriel a lánnyal.
- Figyelj Shukaku, ez egyrészt üzleti dolognak hangozhat, másrészt viszont szeretnék segíteni neked, mert hallottam, hogy boltod van... szégyellek ilyent kérni, de lenne két darab T3-as tárgy, amire szükségem lenne, s amit jelvényből akarnék kiváltani, de nincs elég szintem. Viszont neked ha jól tudom igen, s úgy gondolom, hogy te megbízható lány vagy, ezért... szeretnék odaadni neked 1000 aranyat, és egy Kristálylevelet, ami neked nagyobb szükséged lehet rá, mint nekem, - itt meg is mutatta, hogy nála van az említett levél – s cserébe annyit kérnék, hogy ha nem jelentene gondot neked, beváltanád. - itt láttam Enhin, hogy nagyon szégyelli magát, amiért ilyesmire kér meg egy kislányt. Ejj, a lelkiismerete...

by Ajánlott tartalom