Erdőség #1

Csöndesen bóklásztam az őszies tájban.
Hónak még nyoma se volt. Ha esett is már, akkor mostanra biztosan elolvadt az éppen csak haloványan melengető napsütésben.
Nem sokkal múlt dél, mégis olyan érzésem volt, mintha lassacskán már a napnyugta felé közelednénk.
Valahogy nem bírtam ezt az évszakot.
Nagyon nem. De kellett a friss levegő, "odahaza" a céhház falai között már nem találtam semmit, ami lekötött volna.
Ugyanakkor nem volt kedvem grindelni sem: csak a játékért, magáért nyüstölni magam, hogy haladjak a szintekkel, hiszen már így is bőven a megnyitott pályák szintje fölött járt az avataromé: nem volt rá nagy szükség.

Az ünnepek közeledtével a játékosok zöme is inkább a városokban tobzódott, ajándékötleteket vadászva a piacok zsongtak ilyenkor, vagy az éppen aktuális x-mas eventek droppjai miatt vágták a kis szörnyek hordáit.
Mindkettő hidegen hagyott. Talán ha lett volna valaki, akivel együtt bolondozva... de nem volt. Még Chant se láttam mostanság, és egyébként is neki már ott van Jay.

A kiszáradt, fagyos, mindenféle színben pompázó falevelek a sárguló fűszálak között zajosan recsegtek minden lépésem alatt, ahogy haladtam előre céltalanul. Néhányuk a levegőbe emelkedhetett újra, ahogy bosszúságomat, és mindenféle elfojtott bajomat az ő rugdosásukba éltem ki. Na nem kell semmiféle durva mozdulatra gondolni, Kívülről talán nem is nézhetett ki többnek puszta gyerekcsínynél.

Ahogy múltak a percek, kezdetem érezni, hogy nincs ez így rendjén: hoztam ugyan vadászfelszerelést, de nem igen akaródzott egyedül vadlesnem, hiányzott a társaság, és bárhogy is igyekeztem elhessegetni a dolgot azzal, hogy majdcsak szembejön valaki, és összehaverkodom vele, legbelül tudtam, hogy erre vajmi kicsin esély van az évnek ebben a szakaszában.

Végül megadtam magam a pesszimista okfejtésnek és böngészgetni kezdtem az névjegyzéket. Nem volt köztük senki, akiről úgy gondoltam volna, hogy zaklathatnám, végül a legfrissebb bejegyzés fölött állt meg az ujjam.
Egy küldetés és egy párbaj volt a nagy közös múlt. Nem adtam neki sok esélyt, hogy pozitív, vagy egyáltalán bármiféle választ kapjak rá, de azért elküldtem. Próba, cseresznye:

Danee írta:Szia Kiwi, lenne kedved ismerkedni, esetleg egy közös vadászat?
Üdv: Danee (a srác az izzó barlangból. Nem, a másik)

Szóló event szafari, a térkép használathoz kiegésíztő hsz.


Az öregnek ismét sétálni támadt kedve, ezért és a változatosság kedvéért kiballagott a szafari nyugati területeire. A tónál már korábban járt többször is, így most inkább más felé vette az irányt minden terv és előzetes elgondolás nélkül. Elvégre most nem vadászni vagy horgászni indult, csak pusztán sétálni.
Legalábbis ez volt az alap elképzelés.
A nyílt területek nem vonzották, így az erdőség felé indult. A területen vezetett át egy ösvény amit követni tudott. A fák ritkuló lobjai halk lágy suhogással ölelték körbe a gondolataiba merülő idős senseit. A program még nem hozta be az őszre jellemző vastag avarréteget, így viszonylag csendesen tudott közlekedni. Ugyanis azért mert ő most nem vadászik, attól még más lehet, hogy igen, ezért nem akart csörtetni, nehogy elriasszon bármit is mások elöl. Mivel nem kapcsolta be az észlelését, így nem tudhatta, hogy van-e bárki is a közelében, ezért alapból feltételezte azt.
Az ösvény végül elvezette egy sziklákkal tarkított részre, ahol diszkrét csobogásra lett figyelmes. A hang irányába indulva rátalált egy párhuzamosan haladó ösvényre, amin tovább haladva kisvártatva egy patakhoz ért. A patak tiszta vize élénk lendülettel, de lágyan ölelte körbe a medrében nyugvó nagyobb köveket, sziklákat. Az ösvény egy ideig a patak mellett haladt, majd egy éles fordulóval egy a meder fölött átívelő hídra vezetett fel.
Takada megállt a hídon, és a korlátra támaszkodva némán figyelte az alatta tovaszaladó víz által sodort leveleket.
Az emlék hirtelen villant be. Valamikor a korai gyermekévei alatt járt apjával egy hasonló patakon, egy hasonló hídon valahol a hegyekben. Emlékezett, hogy akkor egy könnyű felszereléssel próbáltak pisztrángokat fogni, amik a híd által vetett árnyék határában, a folyás iránnyal szemben úszva várták a sodrás által feléjük terelt minden-féle lávára, bogarakra vagy épp apró ivadék halakra.
Igazán küzdelmes peca volt. Noha látták a halakat, hogy hol várják a prédát, nem volt könnyű őket becsapni. A pisztráng egy éles szemű óvatos hal, nagyon nem mindegy, hogy milyen műcsalival próbálja megvezetni őt a horgász. Emlékszik, hogy apja először azt magyarázta neki, hogy csak figyeljék, hogy mivel táplálkoznak. A halak azokat a kis fekete vízre hulló nyári legyeket szedegették, amik a patak felett rajzottak. Ebből kiindulva először egy kis sötét szinű körforgót kötött fel, de az nem hozott kapást. A körforgót egy fekete féreg forma gumira cserélt, de ezt is csak néhány lekövetésre méltatták a hídnál várakozó pisztrángok. Végül kapást egy fekete tompán csillogó támolygóval ért el.
Az öreg tisztában van azzal, hogy itt, Aincradban nincs szükség ilyen praktikákra. Egyszerűen csak be kell vetni valami csalit, és majd a jártasság szintjétől függően akad valami a horogra. Noha tudta, és elfogadta ezt a tényt, azért egy picit sajnálta a dolgot, mert így épp az a varázs veszik el a dologból amit ő annyira kedvel a horgászatban.
Kicsit még nézte a vizet, és azon kezdett el gondolkodni, hogy ha odakint lenne egy hasonló víznél, akkor vajon mire számíthatna. ~Valószínű pisztráng vagy domolykó. Talán jászkeszeg.~ Gondolta végig, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lenyitotta inventoryját. ~Vajon itt mi lehet benne?~ Felszerelte az alap készséget és lesétált a partra. ~Időm van. Miért ne járhatnék utána?~ Azzal bevetette a horgot a patakba.

// Csiga,
térképes dobások: Iszapfaló, Fehér holló, Kvagga, Elefánthal, Kagyló, Rák //