Re: Erdőség #1

by **Ryuninji Ren** Vas. Júl. 13 2014, 20:28

Ismét felkuncogok halkan, nem tehetek mást. Annyira vicces a lányka, hogy újra és újra ugyan azzal hozakodik fel, csakhogy megvédje a pici, ám annál nagyobb szájcsajával rendelkező tollas petet. A vak is látja, hogy mennyire fontos neki a az állatkája… valóban gyerek még, aki egy lépést sem akart tenni a plüssjátéka nélkül, anélkül nem tud aludni, vagy rosszabb esetben beszélni másokkal, elhagyni az otthonát… szóval ilyen kapcsolat lenne kettejük között? Meglehet Suspect

Az egyértelműen magánszférába tolakodó kérdésemen nem akad ki, helyette lepirul, ami bevallom meglep. Azt hittem, hogy megint lekezd hápogni és magyarázkodni, hehe… az viccesebb lett volna Rolling Eyes

- Ohooo, szóval van már valaki, Chibi-chaaan? – itt most nem zavar, de ha a saját húgomtól hallanám ezt, hát abban a pillanatban lenne egy gyors ellenőrzés, majd egy laza megfélemlítés, csak a miheztartás végett. Olyan sok álszent fiúcska mászkál odakint, aki csak azt akarja… védeni kell a hugicákat tőlük Suspect

- Hehehe… akkor nem mondok semmit… majd magadtól is rájössz, hogy mikor lesz útban a kis sárkányod, hogy mi is az az intimszféra, heheh – ez a természet rendje.. előbb utóbb mindenkivel megtörténik… ő meg már 14 éves… pont benne van a korban…
- Az érzelmek sokszor segítenek, nem ártanak – gondolok itt a harci lázra meg hasonlókra… Az érzelmek miatt tudnak az emberek 1005 fölé emelni a teljesítményüket, míg a gépek arra nem képesek ˇ^ˇ

- Hai-hai.. nem kell ugyan azt ellőni folyton - mondom az újabb monológ végén… kitalálhatna valami újat is, valami meggyőzőbbet..
- Erre se vegyél mérget… mint mondtam, rengeteg képességféle van és hozzájuk jóféle potion – csak azért is megcáfolom a mondandóját.. ne legyen ennyire könnyelmű, abból csak bajok lesznek…
Hehh? Mi van? – nézek értetlenkedve a tollas sárkányra.
- Ha nem tudod legyőzni a céhvezéreket, akkor miért kezdenél ki náluk erősebbel? :O - ezt nem értem.. ha ellenük ninc esélye, akkor ellenem meg végképp…. talán rá így hat a kakaó vagy mi? elbutul? :O
- Jaja, persze, de máris te jössz, ugyanis én már két infót is adtam.. szóval jöhet a válasz az előző kérdésemre.. . – hírtelen ugrik fel egy ablak, meg is szeppenek tőle. Reginald megint elkapott valamit, egy fácánt… ez itt meg a husija facepalm

- Veeeeh…. Nem megyünk inkább horgászni? A beszéd elvonja a figyelmem a vadászatról és még a végén alulmaradok. Horgászat közben meg simán lehet dumálni…

by **Shukaku** Vas. Júl. 13 2014, 21:16

Na most meg nevet. Mi olyan vicces ebben? Na jó… a gyerekszerelem valóban lehet vicces a felnőttek számára… vagy talán ezzel akarja Ren bácsi titkolni az idegességét amiért Chibi-chan nem csak a szafarizásban ügyesebb nála, hanem még a szerelemben is? Persze ettől még továbbra is tévúton jár minden elgondolásában. Először is Shukaku számára már rég megvan a guard de damme, hiszen Timidusnak az volt az első dolga, hogy szépen és illedelmesen közölte Justinnal, hogy ha bármiben is kárt mer tenni a lányban, legyen az az életcsíkja, a felszerelése vagy éppenséggel a törékeny pici lelke, akkor volt nincs Justin. Persze ezt azért finomabban, de egyáltalán nem burkoltan. A sárkány feladata, hogy megvédje a lányt, és megvédi ő akárkitől, senki nem jelent kivételt. Az intim szféra említésére azonban Shu torka kiszáradt, gyomra felbolydult, és idegesen fordult el a férfitól. Még azt a fát is megkereste, amitől a beszélgetés elején még olyan szívesen szakadt el, de most remek menedéket nyújtott, és megtámaszkodhatott rajta. Emlékek. Szörnyű emlékek. Nem érdekli az intim szféra, sem most, sem sohasem. Ha valaki a barátja akar lenni, akár fiú, akár lány, akkor ő ha lassan is, de barátkozik… de ne merjen hozzányúlni senki. Még egyszer ne. Retteg a megvetéstől, de amikor Danee közelített felé, minden teketóriázás nélkül kevert le neki egy pofont, pedig azelőtt soha senkit nem ütött meg, és ott, akkor, még a besárgulástól sem tartott, pedig sokaknak bizonyára remek igazolása lenne annak, hogy mennyire veszélyes is ő, hiszen Timidus elvette az eszét. Mert hát ki más? A sárkány szúrós szemekkel mered a fiúra, és rögtön a társa mellett terem, aki azonban pár másodpercnyi csend után újra magára talál, lenyeli a könnyeit, megrázza a fejét, és ismét a társaság felé fordul, hátát a fának döntve.
-Nincs semmi baj, Timidus… csak… rossz emlékek…
-Még, hogy nem ártanak az érzelmek.
-Nem… ez… tudod… az érzelmek lehetnek jók… csak a pozitív érzelmek. Mint például az, hogy szeretek veled lenni.
-Harc közben nem szeretsz velem lenni.
-Hát… akkor nem… de akkor is inkább veled, mint nélküled…
-Harc közben feleslegesek az érzelmek. Csak hibába hajszol. Sokszor láttam már ilyet.
És mivel az idomár azt mondta, hogy jól van, és a színe is kezd visszatérni, a pet még egy ideig figyeli, de mivel az emlékektől még ő sem védheti meg, így amint meg tud állni a lábán, újra a férfi felé fordul.
-Igen. Van sok képesség, de a legtöbbre, főleg a támadókra mindig érvényes a pontozás. Legalább is az eddigi harcok során így tapasztaltam. Valamint ha vannak potionok, akkor vannak mérgek is. Illetve lehetnek képességek a képesség ellen. És ezzel már választ is adtam a kérdésedre. És természetesen nem veled fogok kezdeni, mint legerősebb solo játékossal. A céhvezérek közül is először a gyengébbekkel mérkőztem meg, és így maradtak mára csak a legerősebbek. A solosokkal is így fogok tenni, és a végére majd maradsz te. Most is megküzdhetnénk ugyan, de csak gyakorlásképpen, hiszen a szintkülönbség miatt nem nagyon van esélyem a győzelemre.
-Horgászat? Rendb…
És a szava itt elakadt, mert a bozótból egy bölény csörtetett ki, egyenesen a lány felé tartva. A lány azonnal lemerevedett a félelemtől, a sárkány azonban mellette volt, és már röppent is, egyszerűen megtaszajtotta az állatot, ami így mellettük robogott el. Timidus nem szólt egy szót sem, nem hencegett, de azért ahogyan a fiúra emelte a tekintetét, látni lehetett benne a szavakat: Látod, meg tudom védeni. Shu pár pillanat alatt már föl is eszmélt, megsimogatta Timidust, leokézta a bölényt a menüjében, és visszatért az eredeti mondandójához. Sokszor jártak szafarizni, nem először mentette már meg a pet az elsodródástól… hiszen ezek a mobok az életét ugyan nem veszélyeztették, de akkor sem szeretett hanyatt esni.
-Rendben.
És ezután nem szólt semmit újra, ha Ren nem kérdezte. Úgy látszik a fiú fájó pontra tapintott.

/Bölény/

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 03 2014, 12:43

Nio

A tizenötödik szint erdejében, sétáltam óvatosan. Még mindig nehéz megemészteni, a kudarc sorozatot és Rita eltűnését is. Valamint régóta nem találkoztam Ayanival sem. Két majom pixeleződött el mögöttem, kicsivel visszább, jobb lesz, ha nem csapok több zajt. Még a végén el kell portáljak, de előtte találnom kell egy vörös gombát. Az erdő sűrű körülöttem, de legalább nem akadályoz. Az avarban alig találtam olyan növényt, amit tudnék is hasznosítani. Bár abból az opálos levelűből eltettem kettőt, talán még jó lesz valamire, de a gombának nyoma sincs.
- Hol lehetsz.. - szűrtem ki fogaim közül, miközben kezemmel a nyirkos avaron kotorásztam egy fa tövénél. Neszezésem egy másik hang is kísérte, ami inkább morgáshoz volt hasonló. A fa törzsébe kapaszkodva egy majom lógott irányomban, és jobb mancsával máris felém csapott. Feleszmélve, hogy bizony itt sem lesz gomba, védekezésre nem volt lehetőségem, csak előrántani a kardom. A közelből más hangok is szűrődtek, de ezzel most nem tudtam foglalkozni. Hárít és szúr, ezt addig ismételni, míg elpixeleződik, a megtermett bestia.
Kardlappal fogtam következő csapását és súlyemelésem beleadva, megpróbáltam kimozdítani egyensúlyából a majmot, hogy kiszabaduljak hátrányos helyzetemből, azonban jobb volt a támasztéka, mint nekem, így még lejjebb verte kardom a föld felé. Míg felemelte karját, volt egy lehetőségem, legalább meglepni..
- Niji burst.. - mondtam ki hűvösen a szavakat, a teremtmény felé, és túlélésemben bizakodva, hagytam, hogy eleméssze kardom fényét a vörös szín és megnyúlt. A második fáról is lepattant a fénysáv, a sebezhetetlen felirattal, így jelezte vissza nekem, hogy a képesség működik és még mindig rendkívül óvatosan kell bánjak ezzel.
A fény eltűnt és az átszúrt majom életereje már sárgában villogott, azonban én sem álltam fényesebben, de itt a lehetőségem egy újabb próbára. Ezúttal akrobatikámra támaszkodva, féllábon hátraugrottam és bíztam benne, hogy nem akadok bele egy gyökérbe sem.
Sikeresen átugrottam és mellé értem egy törzsnek. A majom támadását a fa törzse mögé bújva védtem, és immáron kicsivel jobb mozgási terem lett. Még mindig irdatlanul sok akadály van, de ez már könnyebb lesz.
Fújtattam egyet és hárítottam a majom ütését, ugyan lábam hátrébb csúszott az avaron, de ez elég volt egy ellentámadásra. Kardom azonban más valamit tervezett, úgy szelte levegőt, ahol nem volt majom, mintha muszáj volna neki. Elhajoltam következő csapása elől, és kissé alá bújva hosszú karjának, vele párhuzamosan visszaszúrtam. Szerencsém lehetett, vagy csak a majom számolta el magát, nem tudom, de színes pixelárban tudatta a rendszer a majom távozását.
A felvillanó ablakban megtekintettem sebtében, ugyan mit hordozott a majom.. némi tapasztalati pontot, aranyat és egy darab vörös gombát.
- Ezaz! - kiáltottam el magam, mire az erdő válasza temérdek morgás és madárcsicsergés volt. Azonnal kipattintottam hazatérés kristályom és már távoztam is.

Pár óra elteltével a kezetek városának nyugati részén, ismerős embert láttam sétálni. Nagyon megörültem az újbóli találkozásnak, persze ha ő is észrevesz, így felé céloztam meg utam és torkomon ott volt, hogy hangosan megszólítsam, valahogy, hogy: ..Niooooo és rohanva megölelem, vagy, egy szia Nio, hogysmint? Felépültél, abból a buta elixiremből?..
Talán az lesz a legjobb, ha felé sétálok és vagy észrevesz, vagy nem. Talán jobb is a világnak, ha még egy kicsit bujkálok, addig sem fogynak a burkaim és nem veszélyeztetek másokat főnök harcokon.

by **Nio** Szer. Szept. 03 2014, 13:28

Reggel szokásomhoz híven a Kezdetek Városában lévő cukrászda felé igyekeztem. Szokás szerint "lesz ami lesz" alapon még nem döntöttem el hogy mit csinálok, vagy hogy hol csinálom. De a reggeli süti elengedhetetlen ehhez. Ma kifejezetten fel vagyok dobva, nem tudom miért vagy hogy mitől, egyszerűen jó kedvem van. Amit úgy érzem nem ronthat el senki.
A sütizés után újult erővel folytattam a napomat. Mivel nem volt konkrét célom, így elindultam valamerre valami támpontot keresve, hogy mégis mi legyen a mai napommal. Küldetés? Szimplán edzek a mezőn? Keressek párbajra valakit? Vagy éppen vadásszak egyet? Valami azt súgja egyik sem megy egyedül.
E gondolatokkal álltam meg és nyitottam meg a levelező felületet, és kezdtem gondolkodni, hogy kinek is írjak, hogy kivel lenne jó társulni, és beszélgetni egy jót. Judyval kéne jobban megismerkedni... legutóbb voltunk halászni meg vadászni, de egy bizonyos valaki volt a téma. Talán Ő mégse olyan jó partner. Esetleg Kyuu-val kéne összefutni? Nem is tudom legutóbb nagyon rajta volt, hogy visszatérjen. Sokat kihagyott az a lag vagy micsoda miatt. Talán Ayse? Jó lenne megnézni, hogy hogy halad az az energiabomba. Vagy a céh! Tényleg, mostanában nem láttam senkit. Nem is vagyok olyan sokat a kastélyba, nem is csoda.
Ezzel az elhatározással be is zártam a panelt és indultam is a megfelelő irányba. De ahogy megfordultam meg is torpantam. Yuichi állt nem messze tőlem, és felém nézett. A rendhagyó párbajunk óta nem láttam… és Judyval való találkozásom óta nem hallottam felőle. Nem hittem volna hogy összefutok vele. Azt hittem hogy már az élen harcol, elvégre az Ő tudását illetően ott a helye. Mindenesetre egy köszönés nem árt neki, még akkor is ha kicsit megbántott akaratlanul is.
Vettem fel egy barátságosabb mosolyomat, majd indultam meg felé. Köszönök és irány a céh. Tűztem ki magamnak célnak. Csak pár szó...
-Szia Yuichi, régen láttalak- intettem neki mikor közelebb értem- Mit keresel még a Kezdetek Városába.-kezdtem egy kicsit nevetősebb hanggal.- Azt hittem Frontharcos van már és valahol a 20. szint táján gyilkolod a bossokat- álltam meg előtte. Nosztalgikus érzés kerített hatalmába.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 03 2014, 14:14

Nio

Örültem, mikor arcán mosolyt láttam, úgy látszik, még így, hogy szörnyen élte meg az azóta rémálom elixírre elnevezett lötyit, amit készítettem. Szerencsére benne is megfakult, bár mai napig nem tudom, hogy ő mikor és hogyan jutott ki arról a helyről. Mikor kinyitottam a szemem már nem volt ott, igaz bőven az éjszaka közepén keveredtem ki, arról a helyről.
- Szia Nio! - viszonoztam mosolyát és visszaintegettem. Ilyen távlatból visszagondolva, legutóbb is hosszú idő elteltével találkoztunk csak. Majd tíz ezren vagyunk itt, talán nem is csoda, hogy nem botlunk mindig egymásba.
Mosolyom, egy pillanatra elhalványult, de a feltörő emlékeket, Nio jó kedve pillantás alatt félreseperte.
- Igazából mindig is idejártam vissza a Kezdetek városába, ugyanis itt lakom már hosszabb ideje a Justice League palotájában. Tagság miatt kaptam egy szobát, és elmúlt hónapokat ott töltöttem - hajamba kissé belevakartam bár ő az egyetlen, aki látta kibontva is, de azért ez mégis csak csúfos.
- Sajnos nem így történt, elbuktam, mint frontharcos. Két boss harcon is elbuktam, ezek után, valami elveszett.. és.. - félbe haraptam a mondatot. Megálltam vele szemben, nem akartam csak úgy elsétálni mellette.
- Visszavonultam egy időre a frontharcból, és magamra zártam az ajtót. Amit veled tettem az is bánt, vagyis, az elixir hatása alatt. Lehajtottam előtte a fejem és halkan mondtam - bocsánat Nio. Nem tudtam milyen hatással lesz ránk azaz ital. Úgy maradtam, előtte meghajolva, felnéztem a szemébe, és vártam reakcióját. Vagy hogy szótlan elsétáljon.
Nem is tudom, miben reménykednék, így történt sajnos az a nap, nem akartam bántani Őt, de amikor Hermit megölte.. hogy átjátszott az a vízió..

by **Nio** Szer. Szept. 03 2014, 14:37

Yuichi

Neki is volt egy kisebb szünete. Nem olyan könnyű, elvégre egy-két borzalmas és kifejezetten ijesztő küldetés után én is simán kikészültem. Bár engem nem lehet egy lapra venni vele. Ő erősebb mint én, mint tudásban és a lelke is biztosan jobban bírja a megpróbáltatásokat, mint az enyém. Abban biztos vagyok.
-Örülök, hogy már jobban vagy. A Front miatt meg szerintem nem kell aggódnod. Vannak dolgok, amik felkészületlenül érnek- mosolyogtam rá bátorítóan. Elvégre én is egy helyben topogok, se előre, se hátra. -Oh, az elixir miatt ne aggódj. Tökéletesen jól vagyok. Ugyan vannak fekete foltok azzal a nappal kapcsolatban, és eléggé kellemetlen volt találkozni megint Astrummal vagy mi is volt annak az elmebetegnek a neve... Mindenesetre az meg se kottyant, amint látod élek és virulok- legyintettem vidáman.
Örülök, hogy látom, meg minden, de kicsit fáj is. Bár nem volt köztünk semmi, de jól pofára estem ami azt illeti. Azt hittem lesz valami, és mégse. Szívás... Mindenesetre itt az ideje, hogy normálisan kezeljem. Yuichi egy kifejezetten jó barátom.
-Legalább már jobban vagy és újult erővel tudsz ismét a ringbe szállni- folytattam egy apró sóhaj után- Biztosan a céhed és a barátnőd is örül, hogy már nyitva az ajtód. Mellesleg merre tartasz? Felszerelés után nézel, vagy valakihez igyekszel?- kérdeztem rá. Tényleg jó megint látni, és ami a céh még várhat. Annyira nem ismerem őket, hogy rohanjak hozzájuk. Valamelyik nap még az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen kilépek, mivel nem olyan a céh mint aminek gondoltam. Különben is Kyuu miatt léptem be és Ő már nincs a céhben. Meg kéne kérdeznem tőle hogy most melyikhez tartozik.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 03 2014, 19:42

Nio

Megfeddést vártam, hogy miért adtam neki ilyen italt, vagy hasonlót, de nem ő maradt változatlanul, kedves. Azonban sokkal nyitottabb, mint korábban volt. Örülök neked Nio. És emeltem fejem, a lehorgasztástól, addig egészen, amíg megláttam ajkát beszéd közben, ahogy mosolyba tér vissza és újra szavakat formál. Mire felemeltem a fejem, már teljes egészében látóterembe került. Astrum, igen az a teremtmény az ő démona, amit remélem úgy legyőzött, mint én Hermitet. Hallgatagon, álltam, míg beszélt, és tényleg örülök, hogy él és virul. Nem úgy mint én, én még mindig halott vagyok azok után. Cserbe hagytam, mindenkit.
Tétován bólintottam, igen remélem, hogy tényleg újult erővel tudok ringbe szállni, amit ezek után mondott, viszont abszolút letaglózott. Az már biztos, hogy a céhem örül, azonban Ritával még nem futottam össze és nem is írt, semmit. Aggódok érte. De, hogy barátnőm? Ayani szerintem annak tartja magát, azok után, hogy a karácsonyt együtt töltöttük, meg belém botlott. De vele sem találkoztam hónapok óta és ő sem keresett, ezt megéri majd vele tisztázni, de szerintem, vége, nem hinném, hogy akar még velem találkozni. Igazából Nioról sem gondoltam, hogy örülni fog nekem. Korom szám tartását, és elbambult gondolkodásom egy sovány és halovány kifejezéssel szakítottam meg.
- I-i-igen - mondtam szinte lélekjelenlét nélkül. Ugyanis, most tényleg nem érzek magamban már elég erőt, nem hogy vért. Pedig az egész vérem is digitális. - Örülnek neki - tettem egy további tétova kijelentést.
- Hogy merre tartok? - kérdeztem vissza, mindenféle, értelem nélkül. Megvan a gomba, meg most már Nioval is találkoztam, merre is tartottam? Kezem államhoz emeltem, és meg kellett erőltetnem az agyam. Megvan! Igen - a szafarira tartok, egy növényt keresek, amivel létrehozhatok egy.. - nyeltem egyet - egy másfajta hatású elixirt. Ez sokkal ártalmatlanabb - mosolyogtam rá, kiszakadva végre, komor és felesleges gondolataimból.
- Nio, honnan.. - nem is tudom, talán - nem lényeges - mosolyodtam el és elhessegettem még a gondolatot is, hogy megkérdezzem, honnan hallotta, hogy van vagy volt barátnőm. Én magam sem tudom, az zavar..
-Azóta, frontharcos lettél? - kérdeztem érdeklődőn - Óh, bocsájts meg, te merre tartasz? - kérdeztem zavarodottan, lehet feltartom sietségében. Kissé el is vörösödtem.

by **Nio** Szer. Szept. 03 2014, 20:21

Yuichi most valahogy másnak tűni. Valami tényleg történhetett, mintha csak árnyéka lenne régi önmagának. Annak a Yuichinek, akit megismertem. Valami nem stimmel. Erre mindenképpen rá kell kérdeznem. Néztem rá egy pillanatig kissé aggódva, majd belefogtam rövidke, de vidám válaszomba.
-Semmi fontos. A céhhez tartok. Hetek óta semmi hír vagy ilyesmi. A végére akarok járni, hogy hol vannak a többiek. Valahogy gyanús ez az egész. Bár nem nagyon ismerem őket, mert ritkán találkozunk, de igyekszem, és érdekel is a céh meg a többiek- fejeztem be a „merre is tartok” kérdésre a választ.- A frontharcosoktól meg olyan messze vagyok, mint ég és föld. Eddig valahogy eljutottam, de semmi több csak amit itt látsz. Reggel bedobok egy sütit és kitalálok valamit. Néha találkozom egy-két új játékossal, néha elmegyek egy nyugisabb küldire. Mostanában azokat is megválogatok. Astrum meg az a banya… kicsit sok az a küldetés, ami ki akar nyírni minket, nem gondolod? Az olyanokra sajnos még nem állok készen lelkileg- sóhajtottam.- Még mindig csapnivaló játékos vagyok. De ami fontosabb! –váltottam hangnemet és témát, egy egészen más irányba. Eddig vidáman beszéltem most meg kicsit aggódva, valóban aggódom.- Mi történt veled? Nagyon lehangoltnak tűnsz… hogy is mondjam… nem vagy önmagad, illetve nem teljesen vagy önmagad. Valahogy úgy érzem hogy valami nagyon rossz történt veled. Legutóbb te vigasztaltál engem azok után... amikor összetörtem. Te segítettél talpra állni- néztem fel rá kissé nagyon aggódva. -Kérlek mond el!
Tényleg nem ilyen volt. Most szinte csak dadogott. Biztosan sok minden történt vele is, de ami azt illeti nagyon aggasztó. Még találgatni se merek, hátha elmondja. Hátha tudok mondani vagy tenni valamit. Cearsonak is tudtam segíteni, neki is vannak, voltak gondjai. Hátha neki is tudok.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 03 2014, 21:12

Szavai megmosolyogtattak, az már biztos, bármi is volt az úti célja, az elmúlt pillanatokban ez megváltozott. Ahogy beszélt, ledöbbentett, vele rengeteg minden történt, míg én csak a falat bámultam és sajnáltattam magam, vagyis nem találtam értelmét, előbújni rejtekhelyemről. Bólogattam, amikor önjellemzéséhez ért, és igen aki itt áll előttem, továbbra is káprázatos a szememben. Az a bizonyos ég és föld nincs olyan messze, ezzel a temperamentummal, már több is, mint frontharcos. Azonban hanglejtése változott, és pillantása is. Mintha egy porhüvelyre tekintene, ami az én bőrömbe bújt. Igaza is lehet.
- Tudod ez így van, de nem csak a küldetések, akarnak minket kinyírni - elgondolkoztam azon, amit mondtam. Van még pár veszélyforrás, de közvetlen egyik sem fenyegetett még. Kivéve az hogy leugrok Aincradból és elhullok. Ez bizony már zaklatott ez a gondolat.
- Tudod jobb szeretem a mosolyod, mindennél és el is mondhatom, utána ha nem is egyhamar, de a tiéd is visszafog térni, ahogyan az enyém is fokozatosan - megálltam, és körbetekintettem, se egy pad semerre, na nem baj - Két bukásom volt frontharcon és ezzel veszélyeztettem a bossharcot. Az elsőről az egyik frontharcos a halálom választotta. Megértem, hisz esélyem sem volt. Másodiknál szintúgy. Azonban volt még egy dolog. Harcoltam egy árnyharcos ellen - nyeltem egyet - hogy is mondjam ő tőle félek. És le is győzött, valamint megalázott - szünetet tartottam, majd folytattam a kedvromboló beszédem. - Kardforgatóként elbuktam, mind a céh előtt, mind magam előtt. Amit belőlem láthattál korábban, az talán a szerencsén múlott, nem tudom. Eddig eljutottál és amit látok, azon kívül, hogy rengeteget erősödtél, látom, hogy nagyobb lett a szíved is és persze, vidámságod, változatlan. Amit viszont te látsz most magad előtt, az az ember, nem az, aki azt mondja.. - megköszörültem a torkom és egykori sziluettes belépőmet eljátszva felidézni készültem Nio előtt, és kicsit magam előtt is, hogy ki vagyok én. - Szia, a nevem Hayashi Yuichi, segíthetek? - azzal meghajoltam előtte és fakó mosollyal arcomon, de kiegyenesedtem.
- Igen tényleg történt rossz, de tudom, csak felfújom, annyira nem vészes, sikerült előjönnöm a szobából, ahová elzártam magam. Az a süti különben jól hangzik - tereltem el a szót egy pillanatra. Talán nem is akarom igazán folytatni, hisz egy ilyen után már szóba sem fog velem állni, legalábbis, odakint amikor szerencsétlenkedtem, utána, mindig párosával tűntek el az emberek a környezetemből. Aprót rázva a fejemen, folytattam. - Azért nyitottam ki az ajtót, mert hiszem azt, hogy ezek után, ha talpra álltam, tudom folytatni törekvésem, hogy mindenki biztonságban legyen és kijusson erről a helyről. Egy kard szeretnék lenni, egy találat, ami legyőzi a végső bosst és az előtte állókat. Valamint, ezekből a növényekből - valahogyan kezembe került a vörös gomba, amit attól a majomtól szereztem - készíteni, védelmet, hogy senkinek se árthassanak a szörnyetegek. Ezért indultam a szafarira, úgy ahogy nézve edzeni - szám szélét mosolyra húzva, miközben Niora nézek.

by **Nio** Szer. Szept. 03 2014, 21:56

-Ez rád is igaz!- kezdtem egy kicsit dorgálós hangon.- Jobb szeretem ha mosolyogsz. Egy időre én is elvesztem, de ezt te is tudod. Ráadásul, én nálad még szerencsétlenebb vagyok. Még mindig nem tudom használni a lándzsámat, folyton csak másoktól kérek segítséget, beparázom, ha olyan küldetésbe keveredek, még mindig ki ráz a hideg attól a kettőtől... ráadásul a sütizés ugyan jól hangzik, de tétlenségnek nevezném vagy lustaságnak. Akárhogyan is nézzük, nem haladtam semerre. Egyedül talán tényleg a személyiségem ment át gyökeres változáson, de az a bossok legyőzésénél nem sokat segít. Mindenesetre Yuichi, nem ezt vártam tőled!- fejeztem be a monológom. Vajon nem voltam túl kemény vagy... vajon megbántottam vele? -Yuichi,...- kezdtem kicsit lágyabban előbbihez képest- Tudom min mész keresztül, megértem, hiszen nekem is voltam ilyen napjaim. De... nem az mondom hogy felejtsd el, mintha mi se történt volna, csak azt hogy ez is az életed része, és megtörtént. Sajnos, a múlton nem tudsz változtatni, csak a jövődön. Az viszont ilyen ábrázattal nem lehet. Barátok vagyunk, nem? Ha bármire szükséged van, én szívesen segítek. Akár még az elixireidet is tesztelhetem, hogy kialakítsd azt a "tökéletes védelmet". Jussunk ki, oké? Kezd ez a hely az idegeimre menni- fejeztem be kiselőadásomat egy széles mosollyal. Azt is akartam mondani, hogy oda járok sütizni ahova egyszer elvitt, de ezt majd máskor. Most az sokkal fontosabb, hogy valamennyire visszanyerje régi színét. Bár a dorgálás így utólag nem volt valami jó ötlet.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 04 2014, 13:14

Igaza van, nekem is jobb lenne mosolyognom. Ami hamarosan menni is fog, mint ahogy megláttam őt és örültem neki, ahogyan most is örülök neki, annak ellenére, amiket mond, mert igaza is van. Nyüszítve elvonultam sebeim nyalogatni, miközben a világ nagyot mozdult előre és a bossok is apránként, de hullanak. Ennek méginkább örülök, viszont az hogy Nio, még mindig reménytelennek látja, hogy ő valaha is utolérje a frontharcosokat.. nem tudom, talán igaza van. Ő bármennyire is előrébb akar jutni, tapasztalatlanabb ilyen játékokban. Én a tapasztalatommal odáig eljutottam, hogy bevettek egy erős céhbe, ahol mindenki azon küzd, hogy kivigyék a játékot, de arra már kevés volt, hogy tudjam alkalmazni is. Talpra kell álljak, ahogy Nio mondja.
Hangja lágyabbra váltott és jól esett, mind a szidalom, mind a bátorítása. Igaz már kevésbé van rá szükségem, a nagyján magam estem túl, ideje nekem is visszaigazolnom neki, hogy Ő amerre halad az is a frontharcra vezet.
- Nem szükséges az elixireket, amíg nem biztonságos, addig maximum magamon kísérletezem inkább - mondtam mosolyogva - és Nio, köszönöm, szégyenlem, hogy ennyire elveszítettem önmagam, de már azóta rátaláltam újra és ezért is tudok itt most előtted állni, amit azonban mondtál rávilágított még pár dologra, ami nem volt tiszta előttem, így azokat köszönöm. Emlékszem, hogy neked is milyen nehéz volt és hogy mi az amit még mindig érdemes kerülnöd.. azokat a démonokat.
Számára egy rajznak indult és elfajult, valamint azt a démont, amit legyőztünk, az megkeserítette életét és egy másik lány életét is.
- Jussunk ki - mosolyogtam vissza rá. barátjának tart, ennek örülök, csak az a baj én nem tudok rá barátként nézni, de úgy tűnik valami, vagy valaki ügyködik a háttérben. Lehet maga Ayani volt, de vele jobb lesz, ha előbb tisztázom. Nio szemébe néztem, és nem tudtam abba hagyni a mosolygást, óh hogyan tudnék csak barátként nézni rád.
- Tulajdonképp a társaságodnak örülnék, már amennyiben a céhed iránt érzett aggodalmad felválthatom - néztem rá kérdőn. - Volna kedved sütizni és szafarin, elütni az időt? Ott még a lándzsádra is szükség lesz - mondtam már sokkal jobb kedvvel. Igen azt hiszem szükségem volt az Ő szavaira, hogy helyre kerüljön bennem az, amit Hermit lerombolt. Az már igaz, hogy céhvezérem, ő indította meg, hogy ténylegesen ne egy fásult zombi legyek, hanem kardforgató újra. Szótlan elmormoltam egy köszönömöt és Nio előtt testtartást változtatva, áthelyeztem a súlyom másik lábamra, ami már kész az indulásra a főtérhez, vagy egy sütizőhelyre.

by **Nio** Csüt. Szept. 04 2014, 14:00

Szerencsére az egyik monológom megtette a hatását, aminek nagyon örültem. Hogy a szidás, vagy a lágyabb hangnem azt nem tudom. De úgy tűnik valami hatott. Mindenesetre kifejezetten örülök.
-A céhben annyira nem vagyok otthon, azt se tudom, hogy van e ott szobám- mentem utána mikor elindult.- Sose alszok ott, mindig a városban egy fogadóban vagyok. Csak kicsit kíváncsi vagyok. Ez minden. Valahogy jobban hangzik a szafari veled...- fordítottam el az arcom Yuichi felől. Éreztem, hogy kezd elvörösödni. De miért most?...
Nem! Ezt nem engedhetem! Ő már tartozik valakihez, no ha régen nem találkoztak, de a tényen nem változtat semmit. Gondolom jó barátnőhöz méltóan nem akart gondot okozni neki, vagy valami hasonló... Már csak barátok vagyunk, vagy valami hasonló.
-De előre szólok, ne nevess ki mert megjárod- mondtam még mindig más felé nézve.- Nem sokat gyakoroltam mostanában, tehát ne nevess. Viszont az akrobatikát fejlesztettem, csak még nem próbáltam ki. Lehet, hogy itt az alkalom -néztem vissza rá ismét mosolyogva. Valamennyire lehűlt az arcom, annyira biztos, hogy felé tudjak nézni mindenféle vörösség nélkül. Remélem egy picit se látszik... ha igen lehet hogy még félreérti. -Egyébként mire vadászunk?- tereltem el a gondolataimat róla, mármint a bajos gondolatokról. -Judyval voltam egyszer halászni, az érdekes volt. Csak azt sajnálom, hogy vadászni nem volt sok időnk. Kár érte, pedig érdekes volt. Azóta a lopakodást is megtanultam. Remélem nem is lesz baj, és nem ijesztek el minden állatot- emlékeztem vissza arra a napra. Judy azért hívott hogy jobban megismerkedjünk. Mókás volt, és jól szórakoztunk... bár volt egy téma, amit nem mellőzhettünk. Vajon tényleg igaz volt? Vajon rákérdezhetek? Barátok vagyunk Yuichivel... elvégre.
Kalandoztam el egy pillanatra. Nincs közöm hozzá, vagy ha volt már nem lényeg. Inkább nem. Jobb ha nem tudom...
-Képzeld, már az egész kínálatot végig kóstoltam- újságoltam ismét témát és arckifejezést váltva. Még gyanút fog, hogy valami tragédia történt velem, amiért ilyen komor az ábrázatom.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 04 2014, 15:17

Amit mondott azon meglepődtem, igaz még csak egy céhben voltam, de Chancery cégéről tudom, ott is tartanak fönn szobákat a tagoknak, és persze külön szobára is van lehetőség. Sőt neki még külön könyvtárszoba is van, vagyis nem hinném, hogy csak ő használja. Azonban, ahogyan elfogadta Nio felkérésem. Nem csak hogy nosztalgikus volt, vele tényleg megvan az az összhang, ami mindenből és mindenkiből hiányzik. A sötétben is akikor egymással szemben ültünk, és azon morfondíroztam, hogy megcsókolhatom-e még ott is elfordult, zavarában tette vagy sem, azt nem tudhatom, de.. mindenesetre, mosolyom visszatért teljes egészében és boldog voltam, hogy velem velem tart.
- Nem foglak kinevetni, megígérem - hisz ismer, nem szokásom lenézni. Megjárom.. halkan kuncogtam azért rajta egy kicsit, a szón, tényleg változott, de azért nem olyan sokat, én vajon mennyit változhattam, azon kívül, hogy most az a cél lebeg a szemem előtt, hogy ne a levegőt kaszaboljam karddal, hanem, ha tényleg szükség van rá eltudjam találni a célpontot, és meg is sebesítsem, ne csak.. semmibe üssek.
- Így van és én is fejlesztettem az akrobatikán, kipróbáljuk, mire vagyunk képesek.. egy csapatként - mosolyogtam rá, és alig vártam, hogy újra szép szemébe nézhessek.
- Szafari után elkísérlek a céhedig, és megvárlak, míg visszajelzel jól vannak-e. Én is kíváncsi vagyok, hogy jól vannak-e - mondtam jókedvvel, amit érzek végig futni bensőm minden szegletén. Mikor megengedte, újra örültem most van rajtam, hogy úgy megölelném. Ahogy belekezdtem volna kérdésére választ adni, amit Judyval kapcsolatban mondott, meglepett. Nekem is a lopakodást akarta megtanítani, meg ezen kívül, megkedveltem, de túl arisztokrata jelleme van a lánynak. Meg valahogy mindig megborzongtam jelenlétében. Valahogy olyan volt, mintha tudta volna mire gondolok és mit fogok mondani. Ijesztő.
- Vadászhatnánk nagyobb testű állatokra, és nem feltétlen kell leszúrnunk.. ugye fegyvereink erre valóak. Judyval én is voltam vadászni és ő például, tőrrel sorra gyilkolta az állatokat. Ha nem baj inkább megpróbálhatnánk őket elkapni, és nem megölni az első adandó alkalommal. Nem lesz baj, bízom benned, nem vagy olyan, aki hidegvérrel mozog és nem mozogsz úgy, mint aki csörtet - mondtam biztatóan. Visszagondolva, amikor láthatatlan lett Judy, az egy igazi vadászra utal ő ügyes volt én meg semmire kellő ott. Kiráz a hideg tőle.
Hirtelen téma váltása, kizökkentett, a nem túl kellemes emlékek sorából. A mondat mögött csengő örömre először nem tudtam mire gondolt. Azonban nem kellett sokáig erőltetnem, nehézkes rövidtávú memóriám, megtaláltam, hisz elhívtam sütizni. - Príma, én le vagyok maradva - nevettem a tényen, hogy nekem valahogy ez eddig kimaradt. Kicsit közelebb hajolva hozzá odasúgtam - megtudnék enni pár szeletet - majd egy röpke kacsintással, sikerült, gyorsan elfelednem a Judy-s túrát. Karomat készültem nyújtani, de megakadt kezem, barátnak tart már Nio, nem fogadná el szerintem.
- Nio, be kell valljam, igaz, hogy volt barátnőm, és nemsokkal utána találkoztam vele, hogy megittuk az elixirt. Hogyan tudsz róla? - magam elé bámultam szégyenemben, ha teljesen igaz lenne, hogy a barátnőm, akkor én magam mondtam volna el neked, de még Ayanival azóta sem találkoztam, nem keresett és én sem akarom igazán keresni, ő valahogy más.. mint.. rápillantottam Niora. Remélem nem baj, hogy rákérdezek.

by **Nio** Csüt. Szept. 04 2014, 15:57

Ahogy elnéztem benne volt a játékomban. Most tényleg az a Yuichi sétált mellettem, akit ismertem, és kedveltem. Tényleg nosztalgikus... bár remélhetőleg most tényleg vadászni fogunk, és nem iszunk meg süti után semmilyen elixirt, ami kellemetlen emlékekkel és némi emlékezetvesztéssel járhat.
-Támogatom- jelentettem ki az előbb elhangzott javaslatra miszerint előbb csak fogjuk be az állatokat és ne öljük meg őket. Yuichi mellett ezzel nincs is semmi gond. Tudom, hogy megvéd és vigyáz rám.- Bár lopakodással egyszerűbb a dolog. Így ugyan még nem próbáltam, de biztos vagyok benne- mondtam vidáman. Fejlődnöm kell, bár ami azt illeti a frontra még nem volnék képes kimenni, de egyszer majd annak is eljön az ideje. Biztosan.- Höhö...- kezdtem viccelődve- A sütik meg isteniek, kár, hogy még nem próbáltad ki őket. Bár van egy amiről nem tudom eldönteni, hogy mire emlékeztet az íze... valami trópusi gyümölcs, de nem tudom hová tenni... Viszont a vaníliáshoz hasonló sütinél nincs jobb. Majdnem mindig ezt eszem. Kár hogy az NJK-k nem tudnak megjegyezni. Akkor csak bemennék és azt kérdeznék "A szokásosat?" és me mondanám "Természetesen". Ohh... Miért nem fejlesztik kicsit, míg itt vagyunk?- panaszkodtam kicsit komikusan. Lesz még időm máma beszélgetni vele, miért sietnék? Viszont komédiám után meglepett a kérdése.- Judytól- feleltem egyszerűen és kissé meglepetten. Nem volt titok szerintem.- Először egy küldetésen találkoztam Judyval és akkor említette. Bár nem mintha rám tartozna. Kissé meglepett ugyan, de örültem, hogy boldog vagy valaki mellett...- tettem hozzá. Azt valahogy nem hogy kicsit rosszul esett... azóta valahogy sikerült megbékélnem vele.- Miért kérded? Vagy tévedett és nincs barátnőd?- kérdeztem vissza és reménykedtem abban, hogy csak kacsa volt az egész, hogy Judy csak képzelődött, és valaki csak ráerőszakolta magát Yiuchire.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 04 2014, 21:41

Bólintottam megjegyzésére, lopakodással tényleg könnyebb, de nem bújhatunk meg mindig, neki pedig az éles harc gyakorlás jobban jöhet, aztán megláthatom, mennyit fejlődött a lándzsás harcban, vagyis, képes-e úgy védeni magát, mint korábban, amikor meg mentett. Ott engem védett és sikeresen. A jó emlék nyomán szemem próbáltam elrejteni, túlságosan olvasható, mi áll benne. Viccelődését azonban nem bírtam ki csendben, hangosan felnevettem. - Ez nagyon jó, tényleg fejleszthetnék, sőt..! - agy pillanatra megálltam és próbáltam számra venni a szót, miközben a lehető legmosolygósabb és udvarias meghajlással kérdeztem. - A szokásosat? - utolsó hangnál elbicsaklott hangom és nevetésben törtem ki.
Miután elhalkult nevetésünk, még azért én is kiválasztottam, így fejben a sütit. - Azt hiszem azt a vaníliáshoz hasonlót, mindenképp meg kell kóstoljam - oldalazva ránéztem, és már alig vártam, hogy beérjünk a cukrászdába, a vadaknak addig még van lehetőségük, elbújni.
Séta közben, csak rá kérdeztem, nem bírtam visszafogni magam, és a válaszán meglepődtem. És részben el is szomorított. - Értem - feleltem kérdése után, amire egyből nem is tudtam volna válaszolni. Én magam sem tudom. Szerettem volna igazán boldog lenni valaki mellett, de ez sajnos nem jött össze, kútból kútba esve és falakon kaparászva nem ment. Csak remélhetem, hogy akit igazán szeretek és tudnék szeretni, nem talált mást. Szeretném azt mondani, Nionak, hogy nincs barátnőm, de az nem tudom, hogy hazugság lenne-e. Attól hogy nem érdeklem őt és csak tárgynak használ, attól még barátnőm talán? Nem, szabad voltam, és az a kevés esély, amivel megismerkedtem vele, elvakított. Nionak nem akarok hazudni semmilyen formában, és talán nem létező reménnyel sem illene táplálnom.
Szemébe néztem, és hangtalan szavakat formáltam, ügyelve, hogy szám meg ne moccanjon. Te vagy az, aki iránt dobban a szívem, és a te szemed fénye, hangod és jelenléted képes igazi boldogságot adni nekem, nem holmi értek emberek. Szer.. - Nem tévedett - nyitottam ki szám és folytattam - van barátnőm, úgy hiszem.. - egy kicsit elhallgattam - legalábbis, még most így tudom, azonban hónapokig egy szót nem szólt, ahogyan én sem. Nem tudom.
Igazából a hirtelen rám törő szomorúságból feltörő könnycseppek, nem Ayanit illették és elfordultam, hogy Nio ne lássa. Nem mondhatom neki, hogy nem vagyok boldog mellette, ahogyan azt sem, hogy boldog vagyok. Egyszerűen, csak fogalmam sincs, hogy ki ő. Ahogy Judyról sem gondoltam, hogy így áll kicsinyes bosszút. Csak tudnám mi történt abban a vidámparkban.. valami ott romlott el, sose kellett volna oda betennem a lábam. Mikor már könnyeim elszöktek, visszafordultam és Niora néztem.
- Most vagyok boldog - tudtam ez nem éppen így is látszódik feltételezhetően vörös szem és bágyadt mosolyra forduló számmal - hogy megyünk sütizni.

by **Nio** Csüt. Szept. 04 2014, 22:16

A kis színészeti bemutatóm miatt ismét mosolygott, amit kifejezetten szeretek. Bár a kettőnk közti hangulat egyik percről a másikra megfordult. Az egyik percben még nevet, a másikban elkomorodik, aztán meg elfordul. Valami más is történhetett. Emiatt kicsit aggódtam Látszott az arcán mikor ismét felém fordult, hogy valami nincs rendbe, és teljesen az ellentéte annak, amit mond... és ahogyan néz.
-Yuichi...- mondtam ki nevét halkan, szinte suttogva. Megfogtam karját ezzel megállítva menet közben és elé vágtam. Nem tudom miért, de a másik kezemet mellkasára tettem, majd felnéztem rá. El is felejtettem, hogy mennyivel magasabb, mint én- Ne próbálj becsapni...- kezdtem még mindig halkan. -Mi a baj? Valami rosszat mondtam, vagy tettem?- kérdeztem aggódva. Bár lehet, hogy kicsit messzire mentem. Habár két út lehetséges, amiért a barátnője nem kereste. Egyik, hogy lemondott róla, a másik, hogy tényleg csak jó barátnő akart lenni, és nem is kereste. Bár ha egyetlen egy levél sem érkezett tőle, akkor több, mint valószínű, hogy az első verzió...- Kérlek, bármi is legyen mond el! Nem szeretem ha ilyen vagy,... ez nem te vagy...- hajtottam le fejem, a homlokom a mellkasán volt kicsit feljebb, mint a kezem. Ebben a pózban állva vártam, hogy végre mondjon valamit.
Bár ami azt illeti nem tudom miért csináltam. Szeretek Yuichi mellett lenni, de ki tudja, hogy az a lány, aki elvette tőlem, mennyire ragaszkodik, hozzá... Viszont a tényen nem változtat. Én keresném, Őt, ha eltűnne és nem hagynám egyedül. Minden erőmmel azon volnék, hogy kihozzam onnan és ismét a régi legyen ahogy most. Eldöntöttem! Harcolok érte!
-Kérlek...

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 04 2014, 23:05

Elgyengültem, ahogy Judyt felhozta, ő mindent elkövetett, hogy megszerezzen mint társat maga mellé, és még arra is rákényszerült, hogy amikor Nioról beszéltem neki, erre a következtetésre jusson, ez az én hibám és gyengeségem volt.

Kezének melegét éreztem, és az üres folt, amit az elmúlt hónapok okoztak, hirtelen megtelt újra azzal, az érzéssel, amit mindig érzek Nio mellett. Nem bírtam róla levenni szemem, kérlelt. Nem szeretek ilyen lenni, ebben igaza van, mindig is hullámzó ember voltak, aki egy pillanatra képes rostokolni a múlt sűrűjében, majd élvezni a pillanatot a lehető legjobb társasággal. - Veled - kezem karja mellett állt a levegőben, míg szeme, ahogy rám nézett, beszédesebb volt mindennél. - Te nem mondtál vagy tettél rosszat, Zutto Neko. Épp ellenkezőleg - és szabadon lógó karom, megindult, hogy átöleljem. Háta mögött viszont kezem megállt. Vajon ez megcsalásnak számít, ha.. nem tudom, csak egyet tudok, hogy te vagy az Nio. Már a Tolbana-i este óta.
- Kusumi Ayaninak hívják és véletlen találkoztam vele, szinte semmit nem tudok róla, és ez teljesen igaz. Sosem ismerkedtünk meg igazán és ez nem is véletlen, úgy gondolom. Nem tudnám azt mondani, hogy érzek iránta szerelmet. Összejöttünk, mert neki szüksége lehetett rám, és Judy úgy kerül a képbe, hogy ők ketten barátnők voltak. Szerintem az már múlt közöttük. Judy és én azon a szafari túrán megkedveltük egymást, de nem lett semmi több. Azt hiszem ő többet szeretett volna tőlem, mint csak egyszerű barátság. Eleinte szerintem én is, de ahogy megismertem úgy kerültünk egyre távolabb. Ayanival szintén - végig a szemébe néztem és nem akartam kihagyni semmit sem, tudnia kell az igazat, mi történt akkor, amikor hosszabb ideig nem találkoztunk. A frontharc mellékhatása? Nem hinném, egyszerűen csak visszaakartam fojtani érzelmeim, ezt meg más kihasználta.
- Te pontosan tudod milyen vagyok - karomon lévő tenyerét megfogtam kézfejemmel és megtámasztva a levegőben kézfejét, ujjaimat kinyitottam, hogy beletudja fűzni ujjait, ha szeretné. Ha megtette, úgy könnyedebbre fogtam kezem tartását és ráhullottak ujjaim az övére.
- Nio, mint mondtam te nem tettél, vagy mondtál rosszat, csak én. Az előbbi kacaj, olyan fakó, de mégis közeli. Nem tudtam parancsolni kezemnek, és dereka fölött átöleltem. - Tudod, veled abban a csodálatos fűben, nagyon jól éreztem magam, és most is ugyan azt a nyugalmat érzem. Hallhatod is, szívem hogyan dobog. Hevesen, de mégis nyugodtan. Önmagam szeretnék lenni - gondolatban még hozzá fűzhetem, Veled. Bár úgy érzem, hogy olvasható volt, mire gondoltam.

by **Nio** Csüt. Szept. 04 2014, 23:31

Kicsit megnyugodtam. Hallottam arról a lányról... Kusumi Ayani... csak nem tudom, hogy hol. Talán nem is lényeg. De amit Judyról mondott... kicsit meglepett. Ugyan tudom, hogy Judy szeret irányítani, volt alkalmam küldetésre menni vele. Azt is tudtam, hogy mit gondol, de nem hittem volna, hogy ennyire. Vajon engem is megutál, ha összejön vele? Talán nem is fontos, elvégre nem vagyunk olyan nagy barátnők. Inkább csak ismerem és kész.
Apró elkalandozásomból Yuichi mozdulata és szavai rántottak vissza a mostba. Kezét úgy igazította, hogy könnyen bele tudjam ujjai közé fonni ujjaimat. Jó érzés volt. Vajon milyen lenne a keze a valóságban? Szótlanul hallgattam kedves szavait, és engedtem hogy ismét közel kerüljünk egymáshoz. Akkor nem érdekelt hogy ott van az a lány. Akkor nem is létezett. Miután ujjaink összefonódtak másik kezét a derekam köré fogta. Ekkor már nem fordítottam el a fejem. Tudtam, hogy piros az arcom, és hogy fényes nappal elengedhetetlen, hogy ne lássa, de... nem tudtam levenni arcáról tekintetem.
-Még mindig emlékszel hogy ki vagyok... hogy ki vagyok valójában- suttogtam, boldog vagyok, hogy még mindig emlékszik, a valódi nevemre. Rajta kívül talán csak egy valaki tudja. -Vadászat után, esetleg elmehetnénk ismét oda...- gondoltam én is az említett helyre, arra a gyönyörű parkra, ahol éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Nem fontos nagy dolgokról, egyszerűen csak beszélgettünk és jól éreztük egymást. Még ez a nagy galiba előtt.
Közben ismét mellkasára borultam. Én is nyugodt voltam, ahogy Ő mondta. Én is ugyanazt éreztem. Ugyanazt, mint Ő és ugyanazt, mint akkor. Olyan régen nem éreztem. Folyton kóborlok, céltalanul bolyongok... nem volt alkalmam érezni ilyesmit, de boldog vagyok, hogy vártam erre.
-Szerintem neked nem is volt barátnőd- jelentettem ki halkan. Sose voltál másé.- Egy barátnő, nem hagyná, hogy magadba zuhanj... Illetve én nem hagynám- mondtam a végét halkan, de még érthetően, bár inkább mellkasába beszéltem.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 05 2014, 13:26

Ujjaink összefonódtak. Gondolataimból kisöpört, minden rosszat már ezzel a mozdulattal, Nio és visszatérhet mosolyunk. Egy szemvillanás alatt, felvillantak a képek, amiket átélhettünk közösen, amit ez a világ teremtett, mint egy fajta környezetet. Szép piros arca, egyenesen rám nézett, én magam sem nézhettem ki különbül, fültől fülig mosoly, és hőség. Suttogva feleletem.
- Igen, nem feledem el Nio - rajta kívül céhtársam mutatkozott be igazi nevén egyedül Rita, de az ő nevét el is felejtettem, kardforgatásban mesteremé vált, de több nem. Szavaim, lassan hagyták el ajkaim, halkan.
- egyetértek - feleltem egy apró szünet után. Akkor elportáltam a főtérre, elmenekültem előle, vagyis az elől, amit iránta érzek. Meg akartam csókolni, de nem is akartam el sietni. Milyen balga vagyok néha. Már nem akarok futni az iránta érzett elől. Néha.. inkább kinevetném magam. Az utca normál zajai egy pillanatra betörtek és elérték fülem, de Nio kijelentése elűzte a fák szél fújta sistergését, valamint ahogy egy dolgot is betapasztott, lelkem belsejében. Határozott kijelentésére sem tudtam felhagyni a mosolygással, ami csakis az övé. - Én sem zárkóztam volna el, ha lett volna barátnőm - feleltem halkan csak neki. - Ne hagyd kérlek, és én sem fogom hagyni, hogy mosolyod eltűnjön. Homlokom, homlokára hajtottam, és szinte érintésnyi közelgésből súgtam neki újra, orrhegyem hozzáérintve övéhez. - Ne hagyjuk magunk. Irántad érzett szerelmem, nem hagyom többet háttérbe szorulni - éreztem, zavarban vagyok, de nem dadogtam. Szemébe néztem, és látni szerettem volna, őt, és csak őt.
- Szeretlek, Zutto Neko - mondtam elfeledve időt és teret, és őt láttam magam előtt, mint az este sötétjében. És magam, hamarosan, az után, hogy levedlettem bilincseim. Mindenkit kiakarok juttatni erről a helyről, veled. Szám kissé kinyitottam, és ha nem taszított el eddig magától, összefont kezeink mellénk leengedtem és nem tartottam fent a levegőben tovább.

by **Nio** Pént. Szept. 05 2014, 14:23

Igazából a mai nap mindenre számítottam csak talán erre nem. Hogy találkozom Yuichivel, és hogy végre megtudom, hogy mit érez vagy gondol. Nem akartam behódolni ennek az érzésnek, de már nem bánom. Valami azt súgja, hogy ennek így kellett lennie, hogy egy kicsit külön utakon kellett járnunk, ahhoz, hogy itt és most ismét össze találkozzunk. Semmit nem bánok.
-Én is szeretlek Yuichi- suttogtam olyan halkan, hogy csak Ő hallja, senki más ne. Ezt a pillanatot meg akartam tartani magamnak, nekünk. Olyan közel van... Olyan jó érzés.
Az előbb még azt terveztem, miután összefonódtak ujjaim, hogy kibontakozok öleléséből, és kéz a kézben megyünk sütizni, majd onnan vadászni, amiből valószínűleg kisebb bohóckodás, és esetleg egy romantikus
menekülős séta lenne az erdőben. Viszont most nem tudnék megmozdulni. Talán nem is akarok. Csak még egy kicsit had maradjunk így. Olyan régen nem találkoztunk.
-Hiányoztál, és az hogy veled legyek- mondtam még mindig suttogva...
Néhány pillanatig álltunk még ott kissé zavarba, én is és Ő is. Éreztem, hogy piros az arcom, hogy zavarba vagyok. Boldog voltam, ami természetes, hogy látszott is. Szüntelen mosolyogtam. És mivel akartam Yuichivel ismét egy felhőtlen erdei sétát... Közel voltak az ajkai, talán túl közel. Szerettem volna, ha hosszasan megcsókol, viszont egy romantikusabb helyet is el tudtam volna képzelni, mint a Főtér. Pont emiatt, vagy talán egy késztetés és hirtelen támadt ötlet miatt... nem tudom. Egy pillanatra felpipiskedtem és egy rövidke puszit adtam szájára. Ha nem kerülök be a SAO-ba, akkor nemcsak hogy nem találkozom Yuichivel, de még mindig egy bátortalan és félénk ember lennék, ami már látom hiba volt. Mindenesetre ilyet soha nem mertem volna csinálni.
-Menjünk Yuichi- mondtam ezúttal már normális, mosolygós hangomon.- Keressünk egy nyugisabb helyet- bújtam ki az öleléséből finoman és indultam tovább, de a kezét nem engedtem el. Kicsit bántam, hogy nem maradtunk még úgy... ami azt egész álló nap úgy álltam volna vele.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 05 2014, 15:22

Végtelennek tűnő pillanatok, amiről érzem, hogy folyamatos, boldog pillanatok, és szeret. Rá mosolyogtam, és végtelenszer mondanám el neki, hogy mennyire szeretem. Örültem neki, repültem volna a boldogságtól ha szárnyaim lennének, viszont földhöz kötött emberként is azt hiszem, megvan a kijutáshoz, az elixir hiányzó komponense. A boldogság, amit vele átélhetek. Szembogarát néztem és megakartam csókolni, mire ő megpuszilt. Kellemes meglepetés, ahogy a pillanat is, így maradnék legszívesebben. Azonban a vaníliás sütije vár ránk. Kéz a kézben maradtunk, és már kibontakozott, egymás közellétünkből. Azonban ez nem varázs, volt mint korábban. Ez több, az egymásnak teremtve, hittem ebben, és számtalanszor lemondtam róla. Már nem hiszek benne, csak valahogy tudom, hogy Ő az.
- Menjünk - bólintottam vidáman és számmal szavakat formáltam, a lehető legolvashatóbb formában. Aminek az üzenete rövid volt "hiányoztál nekem is".
Míg elzártam magam, a gondoltaim is elzártam, most hogy így látom Nio-t, örülök, hogy nem zártam el magam végleg. Viszont eléggé túlgondolkodtam az időt. Legszívesebben kacagnék és elmennék vele ebből a világból. Azonban ezt harc nélkül nem tehetjük meg, ám harcunkra még várhatunk. Sőt! Kezén megállapodott tekintetem és tovább csúszott összefonódott kézfejünkre, amik ugyan nem szorították egymást, de nekem is ösztönösen, jött. Szeretem és hiányzott. Már elég hamar beleszerettem, és valahogy akkor már így fogtam volna a kezét.
- Nio.. - szólítottam meg, amint felém fordult, egy nagyobb lépéssel ott termettem mellette és megpusziltam száját - veled vagyok - mosolyogtam rá, mint aki nem fér a bőrébe és az említett nyugisabb helyre gondoltam. Igen.. igen, a cukrászda túlzsúfolt lehet, de talán van kertes része. Nem tudom, mert csak vele voltam ott és semmire sem emlékszem rajta kívül. Csak arra, hogy elég feltűnők voltunk.
- Menjünk az Onsen melletti parkhoz - súgtam a fülébe - majd utána a cukrászda és szafari, ha van még kedved, cseréljünk a sorrenden, lustálkodhatunk előtte is - feleltem mosolyogva. Ha beleegyezett, úgy a teleportkőnél kéz a kézben értük el Tolbanát.

by **Nio** Hétf. Szept. 08 2014, 14:14

A puszimat visszakaptam. Ami kicsit meglepett ugyan, de nagyon is jól esett. Amiket utána mondott, az még jobban. Az útiterv módosítására ugyan nem válaszoltam egyből, mivel úgy gondoltam vele bárhol jó, de mikor már majdnem elteleportáltunk megkerestem hangom és megállítottam.
-Jobban szeretnék oda napnyugta után menni, úgy ahogy először- néztem először más merre. Úgy ahogy akkor voltunk igazán romantikus volt. Meghitt, megnyugtató, és nagyon romantikus. Valahogy azt szeretném még egyszer átélni. Bár Yuichivel mindenhol ilyen, de ott akkor egyszerűen... szavakkal talán nem is lehet leírni, hogy milyen volt, vagy hogy mennyire boldog voltam azon az estén mellette.-De csak ha nem baj, csak tudod… kicsit nosztalgikusbab lenne- tettem hozzá előbb gyorsan, majd kissé szégyenlősen remélve, hogy nem kérek sokat.
Vele akarok lenni, és mindegy hogy hol vagy, hogy mikor. Főleg, most hogy tudom, hogy nem is olyan kapcsolata volt, amit én gondoltam. Illetve már tudom, hogy szeret és nem mást… Még az előbbi jelenet, amit rendeztünk, az is hihetetlenül hasonló volt ahhoz az estéhez, de valahogy az a park félhomályban gyönyörű volt, az meg hogy mellette voltam, az egyszerűen csodálatos. Bár a lépcsőktől kissé tartok, mert emlékeim szerint egy hosszabb példányon kellett lemászni vele a parkig. Habár ami azt illeti, Yuichi mellett nem számít. Tudom, hogy vigyáz rám, hogy mellette biztonságban vagyok. Kínozzon egy rémes emlék, állja utam egy borzalmas hosszú lépcső, vagy egy farkas horda üldözzön, rá mindig számíthatok.
-Tudom, hogy még fiatal a nap, de biztos vagyok benne, hogy megéri addig várni, és… és mindegy hol vagyunk, nekem az a lényeg, hogy te ott legyél, és vigyázol rám- álltam közelebb hozzá még mindig kezét fogva, és néztem fel rá.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Szept. 08 2014, 22:18

Ahogy megállt, megálltam én is, nem akartam kezénél fogva elráncigálni. Ahogy félrenézett, olyan hihetetlen volt az egész. Kezét éreztem kezemben, és bármennyire is mélyen, de ott lappangott, hogy most életemben először csalok meg valakit, olyannal akit szívemből szeretek. Fura egy dolog ez, vagy csak természetes? Inkább fura, de ilyen jól még nem éreztem magam. És ennyire benső szépségű lánynak sem fogtam még a kezét, mint Nionak. Mosolyom egy pillanatra nem tudott lehervadni még a gondolatokra sem, ezért a boldogságért jártam utam, míg végül, megleltem újra. Még mindig azt néztem, ahogy piros arccal félrefordulva. Egy apró biztatót szorítottam kezén, igyekeztem nem erőből, hisz tudom a rendszer máris felhasználná azt a tizenkét pontot, amit eddig rátettem, feléje csak apró fejrázással jeleztem, hogy egyáltalán nem bánom. Ahogy újra rám pillantott és szavai közelsége is megölelt, éreztem, hogy elvörösödök. - Nem baj, naplementekor és utána, a park fényei is elképesztőek, de mégis, még nem jött el a napnyugta máris szebbet lát szemem - egy apró bókot mondtam neki, de valahogy szám mégis újra megindult felé. Szabad kezem hozzá érintettem az ő kezéhez. Ha bele kapaszkodott, úgy másik kezére, könnyedén ráfogva, megpusziltam orra hegyét. Szívem nyugodt volt, de mégis mintha torkomban dobogna. Ahogy mondta, megéri várni, mosolyodtam el és lehunytam a szemem egy pillanatra. Kizártam a világból a főteret, a madarak hangjait a beszédhangokat, mindent ami a főtéren zajlik csak Niot, nem, akinek a lélegzését hallom és kezünk rendületlenül fogja a másikét. Szép nap elé nézünk, és szép napok elé. Éreztem mosolyom tovább növekedett. Köszönöm, hogy nem áldoztam fel magam a kínkamrámban, ahol leginkább meg akartam halni, és köszönöm neked Nio, hogy vagy. Istenem, aki eddig mellettem álltál, vagy ellöktél. Tedd dolgod továbbra is, és mindent köszönök neked.
- Nio, nem csak ezen a napon, kérlek légy te is ott. Vigyázz te is rám - mondtam, miközben felnyitottam a szemem. A látás örömét sem akartam tovább kizárni.
- Mit szólnál.. - húztam el kicsit a szó végét, játékosan - ha megkóstolnánk azt trópusi gyümölcs ízű sütit, ketten megpróbálhatnánk kitalálni, mi lehet az az ismerős íz - mosolyogtam rá vidáman. - Valamint, ezt itt felejtetted - és gyermeteg szintemre lezuhanva, egy kicsivel lassabb puszit adtam neki. Egy pillanattal ezelőtt, még a hátamon is végig szánkázott, az inger, hogy megcsókoljam, de igazán én magam sem tudnám, hogy érezné magát tőle. Azt tudom, hogy a tömeget Ő sem kedveli. Bár azóta lehet jobban megkedvelte a cukrászda tumultusát. Ha meg nem lesz asztalunk, elvitelre és irány a világ, amerre a lábunk visz. Pont úgy gondolkodok, mintha előre terveznék.. buta én. Már nem egyedül tervezek és ez jó.
- Vagy, meglátogathatnánk valakit. Szerintem örülne Neked is - közelebb hajoltam füléhez és suttogva mondtam csak neki - főleg a növénylátásunk miatt, és persze, ha belekukkantanál mi az amit szemem lát. Mielőtt még hátrahajolnék gondolataim, szerelmes szavakon cikáznak. Mire csak elmosolyodok, és aprót ajkamba harapva ott maradok előtte. Zavarban vagyok? Ennyire? Szemem legszívesebben lesütném, de nem megy. Szeretem.

by **Nio** Hétf. Szept. 08 2014, 22:48

A javaslatomat elfogadta és majd napnyugta felé megyünk majd a parkba. Aminek tényleg örülök. Nem annyira, mint hogy találkoztam ma vele, de az hogy ismét vele megyek oda... leirthatatlan öröm számomra. Már majdnem lemondtam róla. Örülök, hogy nem tettem.
Apró bókok, apró csókok. Olyan gesztusok, amiket soha nem feledem. És amik megdobogtatják szívemet, mely ismét egy darabban dobban. Mely ismét érzi, hogy szeretik.
-Én nem csak ma szeretnék melletted lenni- fogtam meg jobban kezét, csak annyira, hogy érezze, hogy fogom- Különben is, neked nem is volt barátnőd, nem? Ezt már kiderítettük- léptem közelebb hozz, és simultam mellkasához.- Csak néha vele voltál, ahogy annak idején velem, nem?- néztem fel rá válaszokat várva. Akkor mi se kezdtünk bele semmi komolyba. Ez az alkalom más. Mindig mellette szeretnék lenni. Mindig legyen az itt és most a SAO-ban, vagy a 100. boss után a valóságban.
Eztán mondott valamit ami a sütizésnél kicsit jobban felkeltette az érdeklődésem. Illetve kicsit megijesztett vele, ami látszott is rajtam. Kinek akar bemutatni?
-Kihez?- kérdeztem kissé aggodalmas arckifejezéssel. Első gondolatom az volt, hogy annak a lánynak, akivel eddig volt. Majd az is hogy valakinek a céhéből. Mindenesetre egyik se volt valami biztató, bár az első lehetőséget kizárnám ugyan, de a második... ha tényleg a céhéből, vajon mit gondol rólam? Főleg úgy, hogy ha mégis hivatalosan a barátnője volt az a valaki... Vajon nem fog rosszat gondolni Yuichiről, vagy rólam? Bár hogy rólam mit gondol az annyira nem fontos, de Yuichi...- Biztos jó ötlet?- kérdeztem még mindig feszülten. Nem akartam bajt hozni se rá se magamra. Nem tudnák többet a szemébe nézni, ha valami hasonló történne. -Nem akarok bajt hozni rád...- sütöttem le a szemem, már most nem tudtam felnézni rá bármennyire is akartam.
Nem tudom kit szeretne bemutatni, de kicsit félek. Talán Ő az egyetlen ezen a világon, legyen az virtuális, vagy valós, akinek nem tudnék ártani soha semmilyen körülmények között. Még akkor se ha egyszer elhagyna. Annál én sokkal jobban szeretem és oda vagyok érte. Igen, szeretem. Ezért akarok vele lenni mindig és ezért nem akarok bajt hozni fejére.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Szept. 08 2014, 23:27

Örültem hogy újfent jelezte kezével is, és mozdulatával is mennyire komolyan gondolja Ő is.
- Nem volt, ebben igazad is van - öleltem át félkézzel - Most végre megtudhatom, mi is a boldogságot megosztani és együtt megélni - ezt nagyon halkan, szinte csak felé suttogva sikerült mondanom, meghatott. Megráztam a fejem.
- Umm, nem. Veled többet találkoztam korábban is - mondtam neki, szemébe nézve. Belegondolva tényleg nem, pár alkalom, és annak az esélye is ahogyan találkoztunk, nulla egész valahány ezred. Az igaz, hogy a valószínűtlensége a dolognak elvette az eszem, azonban most a szívem helyre került és az eszem is. Ahogy felvázoltam, apró ötleteimet, a második megrémisztette Niot. Kezemet felemelve álláig, egy picit, mozdítottam rajta, ha engedte, közben szemkontaktust kerestem vele. Végül is, mielőtt beszédre nyílt volna a szám, biztatóan rámosolyogtam és megöleltem Őt. Talán így tudnék maradni örökre, ha bírnánk a szusszal, bár nem ennyire szorítani őt, így engedtem az ölelésen, jóval lazábbra. - Professzor Maxweldnek hívják és ő egy játékos vagy e-világi karakter, ezt nehéz megmondani. Idős ember már, aki kertészkedéssel foglalkozik és ő is növénylátó, ahogy mindketten azok vagyunk. Ne aggódj, nem hozol ránk bajt, egyikünkre sem. Persze még mindig fenntartom a sütizést is, avagy mindkettő lehetőséget - számat egy pillanatra belefúrtam vállánál ruhájába és megpihentem a szavakkal, majd kicsit feljebb emelkedve folytattam, miközben feléje fordítottam picikét arcom. - Róla se a céhem nem tud, persze tudtommal és.. más sem. Az erdei kunyhója mellett tanultam kertészkedést, amit mesterfokra sikerült elsajátítanom. Nagyon jó kobakja van az öregnek. Hogy miért szeretném, hogy találkozz vele, ez egy jó kérdés, magam sem tudom - gondolkoztam hangosan - egész csinos lett az a hely, mindenfelé virág a tisztáson, valamint a házikója is egy különc hely. Elég rumlis. Jelenleg szerintem otthonában tartózkodik - majd ismét szám vállára tettem, és ha nem bújt ki ölelésből, még mindig ugyanúgy maradtam.
Tovább fordítottam fejem és felkaptam válláról, rá mosolyogtam.
- Te mire gondolsz Nio? Van olyan hely, amit szívesen meglátogatnál, akár korábbról, akár hallomásból? - kérdeztem lassan miközben le sem tudtam venni szemem róla. - Értem ez alatt, amit szíved kíván azt az enyém is.

by Ajánlott tartalom