Erdőség #2

A tizedik szint. Még mindig nem jutottam tovább ennél a szintnél, de nem is sajnálom. Itt sok minden megtalálható, és köztük van a szafari is! \o/ Legutóbbi szafarin szerencsésen összefutottam Shu-val, és kellemesen el is beszélgettünk. Most nem szombat volt, így nem sok esély volt arra, hogy újból összefutok velük, de ki tudja? Talán most is találkozom velük, vagy egy másik ismerőssel, csak másik helyre kéne mennem. Akkor most fedezzük fel az erdőt! Az egy meseszép hely. Madárcsicsergés, mókusok a fákon, vagy éppen nagy szép medvék a földön... Utóbbival inkább nem találkoznék egyedül.  De ha találkozom is eggyel, akkor még le tudom gyűrni. ^^ Mondjuk a kazamata után...
Ez az erdő egyszerűen gyönyörű volt! A fák árnyékot vetettek, a madarak pedig csiripeltek. És egyelőre a medvék is elkerültek. Reméljük maradnak ennél a jó szokásuknál, és inkább esznek mézet, vagy málnát... Vagy amit szoktak enni itt. Még annyira nem értem ezeket a dolgokat... Majd ha találkozom Shu-val, akkor megkérdezem tőle. Talán még most is összefutok vele,  ha szerencsém van. Biztos vagyok benne, hogy már ő is járt ebben az erdőben. Egyszer majd Chifut is el kell hoznom ide, biztosan élvezné ezt a helyet. Talán majd elhozom egyszer egy piknikre is, hogyha már ő vett rá arra is, hogy szafarizzak. Ennyi szerintem kijár neki, főleg azok után,  amiken végig kellett mennie, részben miattam. Sőt, csak miattam... De most nem kéne előhozni a borús gondolatokat, inkább azon kéne gondolkodnom, hogy mit fogok elejteni, és mit fogok vele csinálni? Mert a főzést bizony fejleszteném, csak ahhoz kéne egy jó ötlet. Hm... Mókusragu? Vagy bundáskenyér? Persze nem a hagyományos,  tojásos változat, hanem a medveszőrös változat. Vajon annak milyen íze lehet? Egyszer ki kel próbálnom. Sőt, ha elég szemfüles leszek, akkor akár most is kipróbálhatom. Csak egy szőrös állat kell, és egy kis kenyér, amit mindig tartok magamnál. Akkor viszont vadászatra fel! \o/

//Atoru//

Miért jöttem fel a 10. szintre? Ha jól emlékszem hallottam valamit felőle amit elég érdekesnek tűnt és kiakartam próbálni. De mi is volt az? Lehet nem csak egy véletlen meghallott párbeszéd alapján kellett volna ide jönnöm. Rákérdezhettem volna. Így, hogy csak fél füllel hallottam valamit nem is igazán jegyeztem meg. Na, hátha majd szembe jön velem az a válasz. Remélem nem halálos módozatban majd. Itt vagyok egy erdőben, elég magas szinten ahhoz, hogy ne merjek elaludni egy fatövében a mobok miatt. Akkor mit csináljak, ha már elfelejtettem mit akartam csinálni. Vagy esetleg szunyálhatok egy fa tetején is. De még mindig nem költöttem akrobatika jártasságra. Remélem nem fogok lezúgni a fáról. Elkezdtem felkapaszkodni az egyik fára. A feljutással eleinte nem volt gond, de miután szükség lett volna egy ki egyensúly érzékre, már el is buktam a feladatot. Egy ideig inogva és erősen kapaszkodva fen tudtam maradni a fa lombkoronáján. De mikor az ág amibe kapaszkodtam eltört már estem is. Valahogy a lábamat még sikerül beakasztanom a vastagabb ágba amin álltam. Így csak végezetül fejjel lefelé lógtam volna mint egy denevér. Csak közben érzékeltem valaki hátát és kicsit megriadtam, így el is engedtem az ágat és puff a földön végeztem. Pontosabban valakin. Az illető balszerencséjére még az erdő talaját is megkóstolhatta, mert úgy estem, hogy őt közbe arccal előre taszítottam földbe. Azért remélem nem fog kinyírni ezért. Leszálltam róla és mellé ültem.
-Ehh…Jól vagy? Bocsi, nem gondoltam hogy bárkire is rátudnék zúgni a fáról. Bár azt sem gondoltam, hogy lefogok majd esni onnan. Tényleg bocs.
Kissé zavartan néztem a fiút. Remélem, nem harapja le a fejem érte. Ez nem volt betervezve. Persze amit beterveztem mára se tudom mi volt, tehát semmi se volt tervezve most.

A vadászatom egyelőre sikertelennek bizonyult. Kár. Pedig szívesen találtam volna már valamit. De hogy mondják? A türelem rózsát terem? Igen, ez lesz az. Szóval nincs más dolgom, mint türelmesnek lenni, és várni. Pedig ez egyedül eléggé unalmas dolog. Miért nem hívtam el magammal Chifu-t? Esetleg Shukaku-t? Vele már voltam a pataknál is, ez sem lett volna más. Csak Timidus... Neki néhány nézetével nem értettem egyet. Azonban ez most mindegy is. Inkább itt kéne, hogy járjanak a gondolataim, mivel máskülönben nem kapok el semmit. Csendesnek kell lennem, mint egy árnyéknak. Mint a régi nindzsáknak! A shouneneket nagyon bírtam, főleg, amikor yakuzák és szamurájok is szerepeltek benne, mint az Utolsó szamurájban. Nem, nem a filmben, az animében. Habár a film se volt rossz, de ha fantáziadús filmet kell mondani, akkor a 47 rounin az. Hiszen az is egy történelmi eseményen alapul, mint az Utolsó Szamuráj is, csak ezt feltúrbózták mindenféle szörnnyel. Csak az az amcsi színész nem kellett volna bele. Az még oké, hogy az Utolsó Szamurájban ő játszott, ott olyanok is voltak a körülmények, meg a történet is erről szól. De ebben? Ez túl abszurd...
És tessék! Már megint elkalandoztak a gondolataim. Pedig csak a vadászatra akartam koncentrálni...
A következő pillanartban fejjel voltam a földben. Nem tudom, hogy hogyan kerültem oda, de annyi biztos, hogy valaki volt a hátamon, mert éreztem a súlyát. Hogyha lenne súlyemelésem, még azt mondom, hogy semmi gond, mert felemelkedtem volna és kész.  Így viszont meg kellett várnom, amíg leszáll rólam.
Még mindig kissé kába voltam, de a hangról már el tudtam dönteni, hogy egy lányhoz van szerencsém.
- Rá se ránts, legalább megtudtam, hogy milyen ízű a föld. - mondtam, a fejemet fogva, és csak a következő pillanatban néztem rá. Egy kedves, kb. 13 éves kislány lehetett, egy szemfedővel, ezüstös hajjal és... piros indikátorral? O.o Éreztem, hogy a szemem elkerekedik. Ez az indikátor semmi jót nem jelentett számomra. Elégszer futottam már össze pirikkel, hogy megtanuljam, maradjak tőlük távol. Elég volt csak arra az esetre gondolnom, amikor az egyes szinten elkaptak és szépen kisemmiztek. Jó, ez túlzás,  de akkori vagyonom nagyobb felétől megszabadítottak. Aztán jött az, amikor a minin ott volt az a lovag, és szépen letapizta Lichtet. Úgy hogy köszönöm szépen, de több pirit nem kérek. Habár... jobban belegondolva, azok fiúk voltak, ez pedig lány. Talán más, mint a többiek. És így talán egyedül sem kell vadásznom.
- Én Atoru vagyok. Hát te ki vagy? - kérdeztem meg a lánytól. Hogyha minden jól megy, akkor beáll mellém, és együtt vadászunk. Hogyha nem, akkor gondolom ő fog rám vadászni...

A föld után jött a hínár…A hínár finomabb? Merem feltételezni már evett vagy valami hasonló szerencsétlen eset miatt volt szerencséje megkóstolnia a hínárt…Mindegy is inkább nem szólok erre semmit. Következett a csendes táj bambulás. Egy ideje már elvoltam magam ki világéban és nézelődtem, mikor pisszegést hallottam. Atoru akart csendre inteni, de miért is? Amúgy is csendbe voltam. Kérdőn néztem a fiúra aki közben egy bokor felé vetette magát. Most akkor miről is maradtam le?...Nem értem a dolgot. Pisszeg, majd zajong. Nem igazán láttam mivel birkózik, csak figyeltem és vártam most mi lesz. Mert még mindig nem vágom a dolgot…Egy ideje csak furcsa tekintettel figyelem a dolgot, majd Atoru megjeleni egy hiúzzal. Pontosítva egy megkötözött hiúzzal. Kikerekedett szemmel néztem rá egy ideig. Majd csak egy kérdés böktem oda srácnak.
-Bántani akarod?
Tettem fel a kérdést teljesen ártatlanul, mintha nem egy vörös indikátor díszelegne a fejem felett. Bár az se azért vörös, mert én annyira ölni akartam volna. Vártam a válaszra, ami egyébként oly egyértelmű és nyílván való, de hátha valami más célja van az állattal…És ezt még én sem gondolhatom komolyan, ugye nem?...Sajnos de, igen komolyan gondolom.  Amúgy is mért pont egy hiúz, egy macskaféle…Miért pont egy aranyos cicust kapott el. Na jó igaz, nem egy házimacskáról van szó. Annyira már nem aranyos ha elkap és megkóstol. De, ha az ember nem piszkálja és hergeli az állatokat, akkor azok se bántják az embert.  
-Ha tényleg bántod szólj, mert nem vagyok rá kíváncsi, hogy ölöd meg.
Azt csinál amit akar csak néznem ne kelljen. Ha tényleg kivégzi azt a szerencsétlen állatot nem nézem végig. Addig inkább nem néznék oda, míg az utolsó pixel darabja el nem tűnik. Azóta a nap óta igyekszem kerül az ilyesmit. Mobokat se irtom halomra csak azt amelyik az éltemre pályázik.

-Megtörténni megtörténik…de…ööömm…Már mindegy.
Dünnyögök az orrom alatt és azt se tudom mit akarok mondani. Sajnálkozhatnék tovább, de igazából felesleges és a végén még amiatt fog lecsapni, mert folyton bocsánatot kérek. A kérdésére csak felkapom a fejem és csodálkozva pislogok rá. A mostra gondol vagy régebbi alkalmakra.
-Háát…ömmm…izé…Ha a mostról van szó, akkor eddig egyet se, mondtam már, hogy elfelejtettem miért jöttem ide eredetileg…Bár visszatekintve nem igazán fogtam még állatokat csak szerettem volna…csak azok meg nem sikerültek, mindig elfutott az állatka előlem…Pedig nem akartam bántani egyiket sem…
Erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bár elsüllyednék most itt ebben a szent percben vagy válnék láthatatlanná. Már megint hátráltatok valaki a dolgába és hülyeségeimmel szekálom. Persze, hogy a világ egyértelműbb dolgát kérdeztem meg. Próbáltam fenntartani a falsch vigyorom és igyekeztem nem megint bocsánatot kérni.
-Háát…ezek szerint azért…De még mindig nem egészen értem mit keresek itt, de legalább eszembe jutott, hogy mit akartam itt csinálni…
Megint egy kérdés. Talán azt feltételezné, hogy nem ember vadászatra készültem vagy tudom is én mire…Felvéve egy halál ártatlan és butus arckifejezést, kezdtem bele a válasz adásba.
-Egyedül vagyok. A legtöbb mindent egyedül csinálok. Egyszer csatlakoztam egy játékos csapathoz és ez lett a vége.- mutogatok a fejem felett lévő vörös indikátorra- Azoktól meg meglógtam és egy ideig bujkálnom kellet, de azóta a küldetéseken kívül senkivel se játszok csapatba. Ha az indikátorom a bajod, akkor közlöm veled, hogy nem kell foglalkoznod vele csak egy átvert kezdő játékos vagyok és nem áll szándékomban bárkit is megölni vagy bántani.
Hirtelen váltottam és nemtörődömbe váltottam, mind a mimikámon, mind a hangomon tükröződött a dolog.
-Bár igaz is, hogy önmagamba elég gyanúsnak meg furának nézek ki, ehhez meg párosul egy szép piros színű indikátor is. Szerintem sokak száméra csak beetetésnek tűnik a mesém és el se hiszik, de mindenki gondoljon amit akarjon…Ha te is inkább tova állnál csak nyugodtan. Már megszoktam, hogy kerülik a társaságom.
Befejeztem a mondandóm. Nem akarok egyedül kóvályogni az erdőbe, de azt se akarom, hogy végig gyanakodva kövesse valaki minden levegő vételem. Akkor inkább leszek egyedül…Hirtelen láttam valamit átrohanni egyik bokorból a másikba. Mit sem törődve azzal, hogy a társaságom mit fog reagálni vagy akar e reagálni. Én elkezdtem a földön kúszni addig a bokorig amibe láttam beszaladni az állatkát. De mivel fogjam meg? Csak úgy nem fog menni, kell valami. Nem tűnt olyan nagynak…akkor tudom mivel fogom meg. Invertory megnyit. Keresés. Találat. Egy cilinder jelent meg a kezemben. Óvatosan szétnyitottam a bokor ágait, hogy lássam mit akarok elkapni, egy kis menyét lapult a bokorban. Innentől kezdve lehet egy csiga is gyorsabb lett volna nálam, Szép lassan pozícióba helyeztem a cilinder és hopp. Mikor kellő közelségbe volt az állthoz ráraktam és hiába próbált volna szaladni nem sikerült neki. Benn rekedt a kalapban. Mikor kevésbé ficánkolt akkor egy gyors mozdulattal megfordítottam a fejfedőt és ott volt benne a megfogott menyét. Eléggé ráijesztettem szegényre csak riadtan kuporog a cilinder aljába. Egy pár percig farkas szemet néztem az állattal, majd a földre fektetve a kalapot útjára engedtem. A menyét félénken és szimatolva dugta ki a fejét a kalapból ,majd mikor felmérte, hogy szabad a pálya el is tűnt a rengetegben.
-Hát ha nyulakat még nem is tudok elővarázsolni belőle, de legalább a kisebb állatokat megtudom vele fogni. Addig is van benne valami.
Jegyeztem mag hangosan, majd fejembe nyomtam a fejfedőt és csak ezt követően esett le, hogy nem csak egyedül vagyok itt.
-Izé…Rólad kicsit megfeledkeztem az előbb. Remélem semmi fontosba nem kezdtél bele. De, ha még is akkor most már figyelek.
Mosolyogtam a srácra és ez most igazi mosoly nem valami erőltetett vicsorgás.

/Menyét/

A kérdésemre egy majdnem egyenes válasz érkezett. Ez pedig majdnem meggyőzött. Sajnos ott van az a majdnem. Mondjuk most elgondolkodhatnék, hogy helyes-e, ha ezt teszem ezzel a lánnyal. Hiszen már lassan olyan, mintha egy kihallgatáson lenne, és valami bűntett miatt lenne elítélve. És ez félig igaz is, ugyanis én tényleg elítélem, mert elkövette azt a bűnt. Azonban ha jobban bele gondolok... Vajon megérdemli ez a lány, hogy így bánjak vele? Erre egy normális, konzervatív gondolkodású játékos azt mondaná, hogy igen. De... tényleg ez a helyes?  Hisz gondoljunk csak bele.  Ő se különb a többi embernél, akkor miért?  Egy nyavalyás indikátor miatt? Ugyan már!  Mit számít az? Nos... Úgy tűnik,  hogy igen sokat. Én se tettem mást. És ezt szégyenlem.
Amikor pedig Miu elmeséli a történetét, ténylegesen egy gonosz embernek érzem magam. Vajon miért tettem ezt? Az előítéletek végett? A sztereotípiák miatt? Esetleg a személyes a tapasztalatok? Vagy mindhárom egyvelege? De az is lehet, hogy egy negyedik, számomra ismeretlen tényező miatt.
- És barátaid? Vannak? - kérdezem meg, amikor meghallom, hogy egyedül jött. Visszafelé is elhangozhatna a kérdés, de gondolom a céhlogó éppen elég beszédes. Nála viszont nem látok egy logót sem. Tehát solo játékos. De vajon barátai vannak-e? Hiszen egyedül mégse bóklászhat mindig. Főleg nem piros indikátorral és azzal a játékos csoporttal a nyomában, akikről beszélt. A mondandójára viszont már odafigyelek.
- Ha valaki eléggé üldözési mániás, akkor még a zöld indikátoros játékosokban sem bízik. Azt mondják, hogy okos ember más kárán tanul. Nos, én a sajátomon tanultam meg. Még régebben egy piros indikátoros egy zöld cimborájával megfenyegettek, és pénzt követeltek. Én adtam is nekik. Persze az, hogy be tudtak cserkészni, csak az én hibám volt, mert bíztam abban, hogyha egy zöld vele van, a piros nem lehet veszélyes. Mint kiderült,  tévedtem. De úgy döntöttem,  hogy adok nekik még egy esélyt, így ezt tettem. Aztán elmentem egy miniboss-ra, ahol egy piros indikátoros lovag is volt,  és egy ismerősömet... hogy is mondjam... zaklatta. És nem kicsit. Így aztán azóta nem nagyon bízok pirosokban, ami érthető.  - itt hagytam egy kis szünetet, majd folytattam. - De te talán tudsz ezen változtatni. - mondtam eltöprengve. Miért is ne? Simán megtehetné ezt bármely piros, aki kedves akár egy kicsikét is. Ekkor pedig Miu útnak is eredt egy bokorhoz. Gondolhattam volna, hogy meglátott valamit, azért megy. Én nem avatkoztam közbe, hadd csinálja. Addig pedig én is néztem valamilyen vad után.  És nem sokára meg is lett a kiszemeltem. Egy mókus. Ha nem is az a nagy medve, attól még jó. Csak hogyan vadásszam le? Hiszen most késsel nem tehetem - és lehet, hogy nem is fogom -, így maradok a kéznél. Ami azt illeti, a mókus nem volt túlságosan ellenkező,  így egyszerűen elkaptam. Közben Miu is visszaért.
- Azt mondtad, hogy dönthetek, hogy elmegyek, vagy maradok. - mondtam neki komolyan, majd egy kis szünet után folytattam. - Én úgy döntöttem... hogy maradok. - moslyogtam én is rá. Vajon mosolyogtam eddig a találkozásunk óta? Talán,  nem tudom.
- Nos, Miu, mit szólsz a vadászathoz? Csináljuk tovább?  - kérdeztem meg tőle. Így mindketten jól járunk. Én szerzek neki egy jó napot, ő pedig szerez nekem egy ismerőst.

/mókus/

A vallatás tovább folytatódott, bár a történetem után már jóval barátságosabb mederben folyt tovább a dolog.
-Barátok?...Mint mondtam a küldetéseken kívül egyedül vagyok. Elég egyértelműen kivehető, hogy nincsenek.
Vágtam rá a válasz határozottan kérdésre. Majd meghallgattam a monológját.
-Áhá, szóval üldözési mániád van! –  rikkantottam kicsit gúnyos hangon- Rossz tapasztalatok. mi? Az nekem is van bőven, mégsem úgy állok hozzá mindenkihez, mint valami szörnyeteghez. Pedig az emberek aztán tudnak azok lenni. – változtatni a nézőpontján, itt sóhajtottam egyet, majd folytattam a beszédet.- Én nem kívánok senkit se más nézetekre terelni. Mindenki maga dönti el hogyan viszonyul a világhoz. Rajtad áll, hogy változik e a látás módod vagy nem. Te döntöd el azt, hogy akarsz e változni vagy nem.
Aztán jött a menyét, utána annak elkapásával foglalkoztam. Láttam ,hogy Atoru is talált magának valami elkapni valót. Egy mókus volt az.  A mókuskát is elengedte csak úgy mint nemrég a hiúzt. Úgy tűnik ma így játszunk. Egy barátságos mosollyal az arcomon figyeltem a fiút.
-Maradj csak, ha neked így jó. - a vadászattal kapcsolatos kérdésnél kicsit elgondolkodtam- Egész érdekesnek tűnik. Én szívesen folytatnám. Bár eddig semmi extra dolog nem történt, de ma még bármi megeshet. Azért, ha valami nagyobba botlanék, mint egy menyét segíts ki kérlek. Nem értek a harcokhoz és a vadászatról se tudok még szinte semmit…
Kicsit messzebb halk neszeket lehetett hallani, nem volt túl hangos a zaj, de hallható és megközelítőleg a zaj forrását is belehetett lőni.
-Arra mozgolódik valami.
Mutatok kicsit bentebb a fák rengetegében.
-Nézzük meg. Elég óvatos léptű, tehát nem hinném, hogy valami kicsi és veszélytelen valakiről lenne szó.
Megindultam befelé a fák közé, olyan óvatosan amennyire csak tudtam. Majd két jobban kiálló gyökér tövébe megbújtam. Egy vörös róka szimatolt az avarban, gondolom valami harapni valót próbál fogni magának. Csöndben figyeltem az állatot, majd megnéztem, hogy Atoru követett e, ha igen akkor suttogva oda szólok neki.
-Megpróbálom megfogni. De ha nagyon gyászosnak nézne ki a dolog akkor segíts be. Okés?
Megejtettem egy cinkos mosolyt a fiú felé. Majd neki kezdtem kúszni, mászni a bokrok és gyökerek között. De nem lopóztam elég ügyesen. Egy faág megreccsent a talpam alatt és a rókaészre vett. Mikor a kis vörös tova állni készült, én elé rohantam és elkaptam. Cserébe pedig a róka egy szép nagyot harapott a vállamba. Ekkor elengedtem és a vörös koma már el is tűnt a fák között. Én a földön ücsörögve néztem az állat után, majd kifakadt belőlem a nevetés.
-Ez elég szerencsétlenre sikeredett! De ahogy elnézem csak a páncélom ment le. Nem harap olyan nagyot az a róka, ha Csak páncélom bánta az elég kevés volt.
Vigyorgok mint a tejbe tök, majd egy utolsó pillantást vetettem arra amerre eltűnt a róka, majd visszavezettem a tekintetem Atorura.
-Na és most merre tovább?
  

/Róka/

- Szerintem túl semlegesen állsz hozzá a dolgokhoz. Hidd el,  én is szeretem az Ahogy-esik-úgy-puffan világnézetet, de az ár se halad, ha nem vájja ki magának az utat. - válaszolom. Azt már nem teljesen tudom, hogy mire értette a nagyfenekes dolgot, de legyen, ahogy gondolja. Gondolja bárhogy is. >.>
- Látom nagyon oda vagy ezekért a nagyfenekekért. - mondom neki, majd felteszek egy kérdést. - Ki mondta, hogy gond, ha máshogy látod? - de most komolyan, ki mondta, hogy ez gond? Szerintem tök unalmas lenne, ha mondjuk mindenki rózsaszín felhőkkel és cuki dolgokkal teli világot látna. Weh, azt én nem bírnám ki. ._. Mindenhol cuki, bociszemű állatkák, akik mosolyognak össze-vissza és közben nevetgélnek. Nem hinném,  hogy az emberiség felkészült erre...
Miu már másodszor ásított. Ennyire untatom? Vagy csak fáradt?
- Öhm... Jól vagy?  - kérdeztem tőle, miközben kitörölte a könnycseppeket a szeméből. És így kiderült,  hogy a szemkötő csak dísz, semmi jelentősége nincs. Azon kívül,  hogy jól mutat rajta. >.>
Amikor azt mondta, hogy így csak könnyebb dolgunk van, megvontam a vállam. Ki hogyan gondolja. De az nem hinném,  hogy a könnyebb dolgok közé tartozik, hogy beléd harap, esetleg felrúg, vagy eltapos... Mondjuk fájdalom nincs, de akkor is rossz érzés.
Miközben mentünk beljebb, egyszer csak valami furcsa hangot hallottam meg a hátam mögött.  Mikor hátranéztem, láttam, hogy Miu a földön ül, és fogja az orrát.
- Először is, figyelj a lábad elé, veszélyes tud lenni egy erdő. - óvom intve a lányt. - Másodszor, tuti, hogy nem fáj annyira, hogy nyöszörögnöd kéne, vagy az orrodat fognod, hiszen nincs fájdalomérzet.  ~ viszont szép imitálás volt, meg kell hagyni~ teszem hozzá magamban - Harmadszor pedig... Azt! - mutatok egy szarvasra, aki éppen egy bokornál csócsált valamit, talán bogyókat. Mindegy is, a lényeg most az, hogy el kell kapnom.
Gyorsan futásnak eredtem, azonban nem tudom, hogy mi üthetett ebbe a szarvasba, hirtelen nekem rontott! O.o
- Mi a...? - néztem értetlenül, miközben az agancsai belém fúródtak. Mit ne mondjak, erre nem számítottam.
De én sem voltam rest, és egy szép öklöst kapott az orra. Erre pedig futásnak eredt, és pillanatokon belül már árkon-bokron túl járt. Megnéztem az életcsíkomat, de nagy veszteség nem érte. Még szerencse.
Ezután pedig Miuhoz fordultam.
- Ezért kell nyitva tartanod a szemedet, és a füledet. - mondtam neki. Néhány pixel lyukat még mindig láttam magamon. Franc! Pedig láthattam volna, hogy közelít, simán háríthattam volna. Nem voltam eléggé résen. Ezt legközelebb nem tehetem meg, mert elég sokba is kerülhet...

/szarvas/

Cú Chulainn írta:-Hát a valóságbeli dolgokat egy ideig nem fogod tudni szerintem...de a céhházadbelit szívesen megnézném majd egyszer. Ez érdekes? Hát...számomra inkább undorító. Tudom én, viszont a vadászat és a cserkészés öröme...érted szerintem. Nyugodtan megmutathatod. Csak jó nézegetni, vagy más haszna is van? Mert én akkor inkább az evésre szavaznék. Rögtön egy ritka vad? Hiúz. Az tudtommal elég gyors is. Jó vadászat lehetett. Reméljük ma is lesznek ilyen jók.

Hirtelen kés kerül elő, majd pengéjén megcsillan a fák lombjai között átszűrődő napfény. Ügyes és gyors a lány.

-Gyors volt és ügyes. Én is gratulálok..úgy látszik valami/valaki mégis süket volt vagy túl bátor és az ordításom ellenére sem menekült biztos toválságba. Mit fogtál? Ha van főzés jártasságot, meg is főzhetnénk. ^o^/ . –eléggé korog a gyomrom már ami azt illeti. Pedig reggeliztem, csak nem eleget. Drága az ehető étel. >< Remélem én is fogok valami ehetőt...bár hogy hogyan fogom megfőzni vagy sütni, azt egyenlőre passzolom. Nincs főzés jártasságom és nem is szeretném beszerezni. Nem hiszem hogy túlságosan jól néz ki, ha egy férfi áll kötényben a gáztűzhely mögött. Igen, mondom mindezt annak ellenére, hogy tudom: a világ legjobb szakácsai férfiak. Remélem Judynak lesz ilyen jártassága. Szép lány, eltudom képzelni akár egy szál kötényben is...- Vagy ha neked nincs is, elárulhatnád valaki olyan nevét, akinek van...ha nő lenne, azt megköszönném. Meg sem kérdeztem még. Mi a kedvenc ételed? – esetleg majd meg is hívhatom rá...ha nagyon gazdag leszek..egyszer...majd...soha..?

- Nos, a főzés szintem 300-ason van, úgyhogy egy rendes vadkaját simán, össze tudunk dobni - mosolyogtam. - Egyébként rengeteg lány van, akinek van főzés jártassága, például Ayaninak mesteri szinten van a főzőtudománya, én kábé egy szinttel, vagy másféllel vagyok csak lemaradva, de a lényeg, hogy tudok már úgy főzni, ahogy kellene... valahogy meg kéne sütni ám azt, amit elkaptunk, hiszen ezen múlik a túlélés, nemde? Amúgy nincs konkrét kedvenc ételem, mindenféle ételt megeszek, kivéve a májat, a szívet és az agyat... attól megundorodom és hányingerem jön.
Végignéztem a tisztáson, ahol éppen álltunk. Megfelelő hely a főzésre, és elég ág hever itt, hogy alig pár perc alatt elegendő tűzifát szedjünk.
- Itt megebédelünk és megpihenünk. Segíts akkor csak a fákat összeszedni és vágni, a többit utána majd én elintézem főzés ügyében - Azzal nekiestem annyi fát összeszedni, amennyit csak lehetett. Minél hosszabbakat és összevágható méretűeket szedtem össze, hogy ne kelljen annyit mászkálnunk újabb és újabb kisebb faágakért. Ha Lancer segít összeszedni a fákat, akkor úgy hamar végzünk is vele. lég gyorsan összeszedtem elegendő mennyiségű fát, aztán a késemmel elkezdtem vágni őket. Sajnos nincs fűrészem, és nem hinném, hogy az árnyharcosok használhatnak-e ilyet, úgyhogy kénytelen voltam a késemre hagyatkozni. Talán lehet, hogy harcosféle kasztot kellett volna választanom? Áh, egy fenét! Jó nekem az árnyharcos! Különben se hinném, hogy még egyszer, második alkalommal meg fogja-e engedni a rendszer egy újabb kasztváltást. Ahogy a magyaroknál mondani szokás: Budán csak egyszer volt kutyavásár.
Mikor elég fa összegyűlt tűzrakásra készen, vagy én, vagy Lancer (//SZERKL attól függ, ki vállalja XD// meggyújtja. Ahogy Yuichitól tanultam, bográcsos üstként használtam a sisakomat. Beletettem egy kevéske vízet és olajat főni, majd elkezdtem a zöldségeket és a vadhúst vágni. Hogy ne múljon csendes főzőcskézéssel az idő, már a fagyűjtésnél érdeklődni kezdtem Lancerről.
- Na és mondd csak, ha esetleg élve kijutsz a SAO-ból mit fogsz tenni ezután?