Re: Erdőség #2

by **Rogan Hartnett** Pént. Jan. 06 2017, 15:22

Nachum kemény küzdelem árán végül ügyesen a hiána fölé kerekedett, egy pillanatra szinte mosolygott is, azonban a lendület tovább vitte, és a pimasz kis játszótársa végül ismételten nyeregbe került ami felettébb bosszantotta a sárkányt. Nem könnyű kistestű állatként úgy legyűrni a másikat, hogy az ne sérüljön meg, és még nehezebb akkor, ha a másik állat éppenséggel Aincrad legkiszámíthatatlanabb és leghiperaktívabb kisállata, arról nem is beszélve, hogy talán neki van a leggyilkosabb lehelete is egyben. Éppen ezért is nyitotta Nachum a lehető leghatalmasabbra a szemeit, amikor a partnere tágra nyitott szája vészesen közeledett az ő orrához. A sárkány ismét minden erejét összeszedve kezdett gurulni, és amikor sikerült megállnia, megkísérelt felreppenni egy fának az alacsony ágára.
Eközben valahol az erdő egy másik szegletén, távolabb a mogorva sárkánytól és felelőtlen hiénától sikerült megnyugtatnom a síró lánykát. Sosem tartozott az erősségeim közé a síró lányok vigasztalása, de a megríkatása annál inkább. Csupán feltételezni tudtam, hogy jót teszek azzal, ha megtörölöm az arcát, és kicsit segítek neki rendbe szedni őt. Elvégre a lányok szeretnek hosszan öltözködni és készülődni, és nem akartam, hogy erre is időt kelljen pazarolnunk.
- Így ni. Ugye mennyivel jobb? - mondom neki miközben befejezem a szemének motozását ujjaimmal, majd én is hátrálok egy biztos lépést a lánytól és csípőre tett kezekkel mérem végig. Ugyan a levegő hideg, és a férfias mellbimbóim kissé megkeményedtek, eddig elég jól ellenálltam a télnek. Ha fennállna a tüdőgyulladás, vagy bármely más nyavalya veszélye, persze nem lennék ennyire felelőtlen. De most egy kislány és annak jókedve forog kockán, és ki vagyok én, hogy ne teljesítsek kívánságokat?
- Nos javaslom, hogy keressük meg Nachumot és Yenát először is. Valamerre erre mehettek, és azt feltételezem, hogy nem mehettek túl messzire. - mutattam körülbelülre annak a susnyásnak az irányába amerre hittem, hogy lesznek a kis virgoncok. És ruhát ugyan nem húztam magamra, mégis szorosan a lányka mellé csapódok, átkarolom és magamhoz húzom ha lehet, és kísérem a vadonba. Közben azon töröm a fejem, hogy miféle beszédtémával szórakoztassam a lila lányt...

by **Shukaku** Szomb. Jan. 07 2017, 08:47

Nachum szerencséjére Yena nem éppen a legügyesebb birkózó akkor, ha a vadat nem tudja a fogaival jó erősen megragadni. A hiéna állkapcsa erős ugyan, de ha nem szeretne játszótársának sérüléseket okozni, akkor bizony el kell engednie, és nem lóghat a levegőben utána, mialatt Nachum repül. Így tehát Aesopus nagy örömére a sárkány felkerült a fára, a hiéna pedig egy ideig ugyan igyekezett utána ugrálni, legalább a farkát megkapni, miközben azért, ha akár csak egyetlen toll is maradt a szájában, azt bőszen köpdöste kifele. Lényeg a lényeg, egy idő után ezt is megunta, és csak nyüszítve kaparta a fa törzsét, majd amikor ez is abbamaradt, mindössze szomorú szemekkel bámulta a barátját, aki gonosz módon nem akar játszani vele. Ha Timidus nem is sandított volna végig rájuk fél szemmel, és nem indult volna meg azonnal a megfelelő irányba, amikor a Rogan eszébe jutott az ötlet, hogy megkeressék őket, ez alapján a hang alapján még úgy is könnyű lett volna a dolguk. Egyetlen probléma akadt csak azonban. Attól eltekintve, hogy Shu még mindig bólogatott mindenre, annyira már nem volt elkeseredve, hogy ne vegye észre a környezete talán legfontosabb apró részletét. Természetesen engedi az átkarolást, engedi a közel húzást, sőt, ő maga is igyekszik hasonlóképpen tenni, de azért egy zavart, halk kérdést megenged magának.
-Izé... nem kellene felöltöznöd?

by **Rogan Hartnett** Szomb. Jan. 07 2017, 15:08

Nachum morcosan pillant le a fáról. Bosszantotta a gondolat, hogy egy olyan egyszerű és gyenge állat mint Yena kizökkentette, és megalázónak érezte, hogy gyermekként játszadozott vele. Végig a kis hiénára figyelt, de nem ment le a fáról, nem sajnálta meg a nyüszítése miatt sem, azonban talán akaratlanul, de mégis lelógatta a fáról hosszú vörös pikkelyes farkát, és játékosan csóválta társának.
Eközben Rogan és csapata is megindult megkeresni az elkeveredett peteket.
Békésen sétáltunk, alkalmanként csupasz lábammal arrébb tessékeltem egy tiszteletlen bokrot aki nem kívánt arrébb állni az utunkból, természetesen odafigyeltem, hogy az adott bokornak véletlenül se legyenek tüskéi. Nem azért, mert féltem a fájdalomtól, csupán túl hiú voltam, és gyűlöltem a vörös pixeleket magamon.. A lányt igyekeztem magamhoz szorítani amennyire csak lehetett, alkalmanként a fejét is a mellkasomhoz húztam picit, amitől lehet kényelmetlen volt a séta számára, és simogattam ott ahol csak tudtam, és szabadott.
- Felöltözni? Miért? - értetlenkedtem kérdésére, mintha teljesen természetes lenne, hogy egy hozzám hasonló komoly férfi csupaszon járja az erdőket. - Azt állítod valami baj van a ruhátlanságommal? Még a végén meg találok sértődni.. Még szerencse, hogy nem veszem magamra a burkolt célzásod, hogy nem tetszik neked a testem látványa. - közben a távolba tekintettem, talán nem is lehetnek olyan messze a mi kis elcsatangolt barátaink.
- Halljátok ezeket a hangokat? Óvatosnak kell lennünk, ha jól sejtem, néhány bokornyira előttünk lehet egy Vucli. Az ő szokásuk elhitetni a kalandorokkal, hogy szomorúak, mert jól esik nekik mások törődése. Javaslom, hogy lepjük meg!

by **Shukaku** Hétf. Jan. 09 2017, 10:01

Yenát pedig az a gondolat bosszantotta, hogy nem kaphatja meg, amit akar. Timidus mancsai alatt, na és persze hála annak, hogy ő végtére is harci petnek számít, veszélyes helyzetekben tökéletesen engedelmeskedett a sárkány parancsainak, már ha feltéve Timi úgy fogalmazta meg a kéréseit, hogy azt a hiénakölyök megérthesse. Most azonban béke van, csak a játék élvezetére kell figyelni, és ilyenkor Yena csak egy kölyökkutya, és szeretné kiélni ezt. Az segített valamelyest, hogy Nachum nem vette el teljesen a játékát, így egy ideig még ugrándozhatott, ám annyira nem buta, hogy ne vegye észre, hogy ez igen hasztalan, így nem kellett sok ahhoz, hogy a helyzet az előbb közölt sírós állapottá alakuljon. Attól függetlenül, hogy Shu tudta, hogy Timi reagálna, ha a társuk valóban bajban lenne, nem csak ez vezette a lépteit, amikor nem futva rohant oda Yenához. Timinek is a beszédét tanulta meg elsőnek, és csak utána fordított különös figyelmet a mozdulataira is, és ez Yenával sem volt másképpen. Tudta már, hogy milyen nyüszítést hallat, amikor éhes, amikor fáradt, amikor nyűgös. Veszélybe még igazán nem került, maximum olyanba, amit mindössze ő maga értékelt tévesen veszélynek, a lényeg azonban, hogy Shu már a hangjából tudta, hogy nincs baj, és a hiénakölyök mindössze akaratos. Így tehát lassú tempóban haladtak a jelzett irányba, sőt, meg is álltak, amikor az idomár rájött arra, hogy szimpla kéréssel nem fog tudni rávenni a felöltözésre, viszont ennek hiánya már kezdte igencsak zavarni. Feléd fordult, ekkor már lesütött tekintettel, és magabiztosan válaszolt. Az előbbi sírásnak már nyoma sem volt.
-Ha nem öltözöl fel, megkérem Timit, hogy vegye el a maradék ruhádat is, hiszen láthatóan szeretsz így lenni, és nekünk kötelességünk segíteni a barátainknak.
Egy kézjelet azért megejtett a sárkány irányába, hogy még várjon, és ez csak egy vicc... annak ellenére, hogy átfutott a fejében, hogy milyen lehet, ha egy hatalmas sárkány letépi rólad a ruhákat.
-Ráadásul így még nem is tudjuk meglepni a Vuclit, mert nem rajtunk fog meglepődni, csak rajtad. EL akarod orozni az egész becserkészés dicsőségét!

by **Rogan Hartnett** Hétf. Jan. 09 2017, 12:28

Nachum csendben figyelte az ugrándozó petet. Miközben játékosan csóválta farkincáját, végig azon tűnődött, hogy miért ilyen lelkes a kis hiéna. Persze a játék, de mégis miért küzd ennyire? Azért, hogy megszerezze a farkat? És mi következik utána? Valószínűleg bekapná, esetleg játszana vele egy darabig. Viszont bármennyire is kíváncsi volt, élt benne a makacsság, és csak azért sem szállt le, hogy kiderítse mihez kezd Yena a farkával..
A nyüszítésre azonban végül kénytelen volt megadni magát, leszállt egy alacsonyabb ágra amit egészen biztosan elér, ha felágaskodik, de lemászni már csak azért sem fog, mert bizton tudja, hogy a fűben birkózva végződik a játék.

- A maradék ruhám? - végigfutott az agyam, hogy mégis mire gondolhat maradék alatt. Majd elmosolyodtam - Oh, hogy arra a maradék ruhára gondolsz. - Hüvelykujjaim a boxer két oldalába süllyesztem, és picit lentebb kezdem tolni a ruhadarabot, de csak éppen, hogy. Azért annyira nem vagyok szörnyeteg, hogy egy kihalt erdőben lehívjam az angyalokat, egy kislányért. Persze picit tartottam tőle, hogy mégis mire gondol az alatt, hogy megkéri Timidust.. de a sárkányt elnézve semmi komolytól nem kell tartanom.
- Ha szépen megkérsz engem, akkor Timidusra sem lesz szükség, és megkapod amire vágysz. Ha kéred, szívesen odaadom, de figyelmeztetlek, hogy legalább 24 órája rajtam van.. - persze ennek idebent nincs akkora jelentősége mint Aincradon kívül..
- Nem titkolt szándékom, hogy meglepjem a Vuclit, viszont az nem az én hibám, hogy az én meglepetésem hatásosabb lesz mint a tiéd. Javaslom, hogy találj ki valamit, például, lehet, ha egérnek tetteted magad.. Azt hallottam híresen játékosak, és imádnak egerekkel játszani. De.. ha van nálad méz esetleg.. - a nyüszítés hangja picit nyugtalanított ugyan, de legalább biztos közel jártunk. Legrosszabb esetben a kis hiéna csapdába lépett, vagy hasonló..

by **Shukaku** Szer. Jan. 11 2017, 13:52

Hogy mihez kezd? Először is hangosan és hálásan felvakkant, abbahagyva a nyüszítést, amikor a sárkány megmutatja, hogy nem felejtette el teljesen, és továbbra is szeretne vele játszani. Nem nagyon tudja mire vélni, hogy miért hagyta egyáltalán abba a játékot, és miért röppent fel a magasabb ágra, ám nem is igazán gondolkodik el ezen, amikor az áhított játék ami történetesen megegyezik a sárkányka tollas farkincájával, ismételten elérhető távolságba kerül. A hiénakölyök újra ugrándozni kezd, ám eleinte sikertelenül, ami mindössze azt eredményezi, hogy a tollak elkezdik csiklandozni az orrát. Ez persze természetesen prüszkölést eredményez, bár ha a nyál nem zavarta Nachumot, akkor ez sem fogja. Ha viszont továbbra is marad az áldozat szerepében, akkor nemsokára meg kell tapasztalnia, hogy vajon a fán tud-e maradni abban az esetben is, ha egy másik pet lóg le a farkáról, miközben igyekezvén nem bántani, mégis azért erősen szorítva lóg rajta. Szerencse, hogy Nachum sárkánygyík, nem pedig csak gyík. Shu ezalatt olyan sebességgel pördül meg saját tengelye körül, még annak ellenére is, hogy fogod, amilyen gyorsan talán még a pontjai sem engednék. Igyekszik elfordulni tőled, és amikor ezt Timi látja, még ő is gyorsan közétek szökken, bár azt nem teljesen érti, hogy erre mi szükség, de ha Shu láthatóan távolságot akar tartani, akkor megadja neki ezt a távolságot tőled. Ez azonban gyorsan kiderül, hiszen Shu rendreutasítóan, ellentmondást nem tűrő hangon szólal meg.
-Vagy felöltözöl, vagy hazamegyünk. Méz pedig nincs nálam, és egér is csak akkor lehetek, ha esetleg nálad van Alakváltós kristály.
~Nálam is van, de ilyesmire azért csak nem fogom elpazarolni...~

by **Rogan Hartnett** Pént. Jan. 13 2017, 14:12

Nachum egy ideig békésen ücsörög, lóbálja farkincáját, szinte olyannyira elkényelmesedve, bámul a távolba, hogy szíve szerint el is tudna feküdni azon az ágon. Miért ne tehetné, hiszen nincs veszélybe, a kis hiéna aki gondjaira lett bízva, pedig látszólag jól viselkedik, és nem akar elkóborolni. Minden a legnagyobb rendben van. Szinte már nyújtózkodik is a fáradt sárkány, amikor teljesen váratlanul nyomást érez gyenge farkincája körül. Végigrázza a hideg, hátát a magasba tolja, és fejét gyorsan a földre szegezi, keresve támadóját, akit meg is talál a csíntalan kis petben. Leugrani így nem biztos, hogy tudna, hiszen ahhoz le kellene hátrálnia a fáról, felszállni pedig szintén nem mer, nehogy nekivágja a fának a törzsének.. nem maradt más választása mint lóbálni a farkát, amennyire csak tudja..

Eközben a lila lány kijött a sodrából, akárcsak Nachum ő is elhivatottan küzd a biztonságáért, ám ő inkább a lelki tisztaságáért. Olyan fiatal még, olyan ártatlan, szívem szerint most azonnal ledobnék magamról mindent, hogy megrontsam ezt az ártatlanságot, de szerencsére ritkán hallgatok a kegyetlen szívem, gonosz suttogásaira, és amikor már a gyenge, buja poénomra már a sárkány is elém vágja magát, mosolyogva vállat vonok és megadom magam.
- Jó legyen. Te nyertél. Egek, a nők sosem tudják mit akarnak valójában. Egyik pillanatban még ne legyen ruha, a másikban már legyen ruha. - majd lenyitom a menüm, és magamra varázsolok egy nadrágot, majd egy inget, végül pedig egy bakancsot, hozzá illő kabáttal - Elégedettek a hölgyek? - hajolok meg előttük, majd ha úgy érzik, ki lettek elégítve folytatom a lányka fogdosását. Mivel az imént már elég közel voltunk, és biztos lehettem benne, hogy Nachum minimum két bokron túl van Yenával, ezért meghagytam a lánynak a lehetőséget, felfedezze őket.
- Hagyjuk a mézet és egereket. Ha nincs hát nincs, vetünk egy kósza pillantást rájuk, és majd legközelebb próbáljuk megsimogatni azokat a fránya Vuclikat.. - majd pedig igyekeztem a bokor felé irányítani, hogy onnan pillanthassunk ki a "ringatózó Vuclikra".

by **Shukaku** Vas. Jan. 15 2017, 16:49

Yena pedig tántoríthatatlanul ragaszkodik ahhoz, amit ő már egyszer az életben megszerzett. Az, hogy ez jelenleg az imádott játszótársa egyik testrésze, igazán mellékes. Megfogta, és nem fogja ereszteni. Játékos morgással, persze csak a fogai között szűrve lóbálódik Nachum végén, miközben igyekszik azért valami pontot találni a fán, amit elkezdhet kaparni, hogy közelebb jusson. Ez azonban igen nehéz abban az esetben, ha valakit ilyen nagyon rángatnak a levegőben ide-oda, és arra kell koncentrálnia, hogy ne eressze el az áldozatát.
Ezalatt Shu már egyre nehezebben tudja eldönteni, hogy te most tényleg viccelsz, vagy eljátszod a sztereotipikus netes pasit, akinek nemhogy az első kérdése, de már a köszönése is minden esetben tartalmaz valamilyen piszkos utalást. Te ráadásul nem is utalgatsz, úgyhogy az is felmerül benne, hogy tényleg ilyen vagy. De hát hogyan lehetnél, ha pár perce pedig kedves voltál és vicces?
-Még hogy a lányok furák! És ha azt mondom, hogy ugorj a kútba, akkor a kútba ugrassz?! Te mindent megteszel, amit a lányok kérnek tőled?
Ez a válasz még Timit is érdekelte, és ugyan arrébb állt, amikor Shu jelzett neki, hogy elmúlt a veszély, de a lehető legközelebb maradt a barátjához, és figyelt rád, nem csak azért, hogy megtudja a válaszodat. Azt Anat miatt tudta, hogy az emberek általában ragaszkodnak a ruháikhoz, így az, hogy te Shu kérésére levetted azokat, talán tényleg jelentheti azt, hogy teljesíted a kéréseit, ami igen sok lehetőséget rejtene magában. Shu pedig ha kicsit kevésbé ugyan, ám még mindig élvezte a védelmező közelségedet. Egészen addig, amíg meg nem látta, hogy mi történik a két pettel. Az hamar leesett neki, hogy csak játszanak, és Timi sem mozdult, a számtalan miértre azonban, amik megfogalmazódtak a fejében, egyetlen válasza sem volt.

by **Rogan Hartnett** Pént. Jan. 27 2017, 15:41

Nachum, egyre zaklatottabb lett, farkát hevesen lóbálja, már amennyire tudja, elvégre egy elég nehéz súly nehezedik rá. Fejét a játékos kis szőrmók felé fordítja, aki valami oknál fogva még mindig kitartóan csimpaszkodik. Mégis miért? Nem én vagyok a vad! Gondolja magában Nachum, édes kissé nyűgös nyögdécseléseket hallat, talán észre sem veszi annyira lefoglalja a harc a támadójával.
Eközben Rogan és a lányok..
- Hogy kútba ugornék-e? - kérdezek vissza, fejem vakargatva, majd hangosan hümmögök - Jó kérdés. Szerintem még nem tartunk ott, hogy azt mondhassam neked, hogy igen, kútba ugranék, ha kéred, de nem jelentem ki azt sem, hogy nem ugranék, mert lehet hamarosan ott tartunk, hogy igen. - egy picit megint elcsendesedem, - Nem teszek meg mindent a lányoknak. Csak azoknak akiket szeretek. - kissé megveregetem a lány vállát, és rámosolygok, fehér fogaim kivillannak a számból, majd ismét összezárom az ajkam, és ezúttal elengedem, és előrébb sietek kissé, arrébb araszolok, hogy ne egy tövisbokron keresztül kelljen kilépnem a mezőre, ha úgy adódik, a lányt persze igyekszem magammal vonszolni, irányítani, majd a meglepődöttségre az arcán, végül kilépek a zöldekből, és a gyermekien felnyögdécselő Nachum és a játszadozó Yena felé veszem az irányt. Nem tudom, hogy észrevettek-e, Nachum valószínűleg nem mivel magában van felejtkezve, azonban, ha Yena sem, akkor leguggolok, és halkan megszólítom a kis fenevadat.
- Yena. Gyere, engedd el szépen. - majd megfogom, és megpróbálom leemelni, vagyis reménykedem, hátha az érintésemre kinyitja picinyke fáját.

Nachum mindezalatt, ijedten szegezi szigorú pillantását Roganre, és teljesen elcsendesedik, mellkasa gyorsan növekszik, és süllyed, tehát gyorsan veszi a levegőt.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 09 2017, 11:17

A nyögdécselések, amelyekkel Nachum reagál a játékra, csak még jobban felhergelik a hiénát, és bár vadabbul nem, de kitartóan folytatja a játékot. Yena nem is tud a fájdalom lehetőségéről úgy, mint Timidus, a kényelmetlenség pedig soha nem zavarta, ha cserébe játékot talál, abba pedig, hogy a társát esetleg mégis zavarhatja, már nem gondol bele. Mindössze abban az esetben engedné el önként a sárkány farkát, ha anélkül sebződni kezdene, ez a veszély azonban egyáltalán nem forog fent jelenleg, hiszen erre vigyáz. Na jó, Shu felé is sandít néha, hiszen mégis csak egy harci pet, ám jobban lefoglalja a játék, és tudja jól, hogy Timi úgyis szólna, ha szükség lenne rá. Még ő is tisztában van azzal, hogy ki az erősebb, és ki parancsol bizonyos helyzetekben. Shu ezalatt kissé hoppon maradva érzi magát az elmondottak miatt, és kifejezetten örül annak, hogy Rogan magára hagyja, amíg Nachummal és Yenával vesződik. Értetlenül pislog párat Timire, aki csak legyint a farkával, ám ezúttal az idomárnak ez nem elég, nem tudja ennyire könnyen fél vállról venni a dolgot.
~Hé! Akkor miattam is kútba kellene ugornod! És nem szép dolog, hogy így viselkedsz! Nem csinálhatod ezt a lányokkal, mert Timi téged is be fog lökni a vízbe, mint Daneet! Mondjuk... mondjuk fura. Rogan inkább Tachibanás, de közben meg Anatos is, de azt lehet, hogy csak az arca miatt gondolom. Vagy nem csak amiatt? Biztosan nem véletlenül hívta annyiszor bohócnak...~
Miközben ezen elmélkedik, Yena az első érintésre, és első kérésre elengedi a kis sárkány farkát. Az egy dolog, ha egy pet kér tőle valamit játék közben, de ha egy ember, az már egészen más. Engedelmesen tesz eleget a kérésnek, és letevődik, majd besorol Rogan lába mellé.

by **Kiwi** Vas. Júl. 30 2017, 10:36

/Siemon/

Ahogy telt az idő és ahogy tesztelgettem magam, egyre biztosabban éreztem. Nem jók a pontelosztásaim… Nem elég ballonszolt, és talán a felszereléseim között is lehet le kellene mondanom, pár jártasság adó itemről, de a szívem szakadna meg értük. Ezért kitaláltam mit is teszek. Az egyik projekt a kövek, amivel lehet pontokat építeni a felszerelésbe. A másik nagy projektem pedig a szafari jelvények voltak. Addig nem is szándékoztam semmi, nagyszabású eseményben részt venni. Apró küldetések, biztonságosnak tűnő event, de a kazamata az elsődleges prioritás, valamint a tízes szint vadásztere. Ezért is vagyok most itt. Bevallom, egyedül nem sok kedvem volt ilyesmibe belevágni és legutóbb is pozitív tapasztalat ért, amikor Ozirisszel ismerkedtem meg. A hirdetőtábla előtt állva pár megkopott esemény és játékosok által kitalált kihívás volt található, valamint két kalandozó társkereső felhívás. Elég egyszerű megfogalmazással. Az egyik, lány társát kereste egy vadászatra, nehéz területen. Szóval őt kilőttem, még nem tartok ott, hogy a keleti és déli részlegbe merészkedjek. A másik… pedig sört kínál egy halászat mellé. Nem az én világom egyik sem. Mármint vadászni szívesen elmennék ezzel a vélhetőleg lánnyal, de a képességeim és a tapasztalatom kevesek hozzá.
Úgy döntöttem, hogy én is megpróbálkozok egy figyelmet megragadó felhívás kibiggyesztésével. Egyrészt, mivel már írtak előttem ketten, így… már is akad konkurenciám, szóval valamivel feléjük kellett kerekedjek. Még egy pillantást vetettem az üzeneteikre, majd elővettem egy papírt és egy tollat, kissé távolabb leültem egy fapadra, majd némi gondolkodás után nekiálltam az írásnak.

Kód:: Diana a becses nevem, Artemisz a másik felem, Északra van a les, a helyem, Nappal, mikor az árnyak is megszűnnek egy percre, Várom társam, kivel elérhet a szerencse.

Nos, az írás sosem volt az erősségem, a verseket nem is szerettem annyira, ezt inkább amolyan prózai információs adathalmaznak szántam, rejtvénynek, hogy megfejthesse, hol és mikor talál meg, aki megakar. Szóval kibiggyesztettem, a rendszer automatikusan kitette az kitűzés időpontját, a mai napi fél kilencet. Tudtam hova tartok, és azt is, hogy miért épp oda. Három és fél órát adtam magamnak, abból még elugrok a piacra bevásárolni pár alapvető dolgot a vadászathoz, mint például távcsövet és némi élelmet és vad csemegét, azaz csalit. Majd elindultam az északon fellelhető első vadász les felé, délig várok, hogy jön-e valaki, ha nem akkor kénytelen vagyok egyedül nekivágni az útnak.

by **Simeon** Szomb. Aug. 05 2017, 15:24

Simeon és kis polipja elszántan nézegették a szafari vadászatokra vagy halászatokra történő felhívásokat. Úgy voltak vele, hogy noha ketten éppen elegek a tizedik szinthez, de talán találkoznak majd valakivel, akivel Tengerszem jól érzi magát. A polipocska jobban szeretett volna inkább halászni, mint vadászni, hiszen egy tó vagy folyó mellett csak lesz valamilyen barátságos, vízi mob! Vagy legalábbis egy petjével napozó idomár. Simeonnak nem voltak ilyen gondolatai; ő vidáman futtatta végig ujját a cetlik sorain, miközben állatkája bőszen tanulmányozta azokat, és egy idő után mégcsak nem is olvasott beléjük: tetszett neki, ahogy a szél bele-belekap a kevésbé jól odabiggyesztett lapokba, és a délelőtti napfény megcsillan egy-egy ezüstös tollal írt betűre.
Tengerszem nem tudott olvasni. Nem is a szavakat nézte, hanem a kézírást, és miután talált egy tetszetőset, csápját addig tartotta a lapon, amíg Simeon nem szánta rá magát, hogy elolvassa. Éppen a harmadiknál tartottak:
- Ez egy vers.
- Phh?
- Olyasmi, mint az írás, csak a sorok vége ugyanúgy hangzik, ha kimondod őket. Nézd, ahogy ennél van: "Diana a becses nevem, Artemisz a másik felem,
Északra van a les, a helyem." Tetszik neked is, ugye?
Tengerszem lelkesen bólogatott.
- És pontban délben van a találkozó - fűzte tovább a szót a fiú és igazándiból fel se merült benne, hogy esetleg tévedhet. Mennyi órát töltött már a csupasz mezőkön azt várva, hogy minél kisebb legyen az árnyéka! Simeon szerette a delet és a fényt, és rögtön megtetszett neki ez a Diána is, aki ezek szerint ugyanúgy odavolt ezekért - Menjünk őhozzá - szakította le a cetlit a helyéről, majd valamilyen dalt dúdolgatva elindult a szafari északi része felé.

- Valamilyen lest kell keresni.
- Bhhhhhhh, h...
A polip lassan palacsintaszerűvé válva folyt végig idomárja vállán, le a karjáig. Meleg volt. Lassan dél. A szafari északi részén sétáltak, végig az ösvényen. Tengerszem néha felnézett, hogy lát-e tavat vagy más vizet, de egyelőre mindenhol csak a sűrű növényzet vette körül az utat.
- Nézd, egy vadászles!
Simeon hirtelen mutatott előrefelé, Tengerszem pedig majdnem leesett róla.
- Phhh, h?
- Egy les! Oda megyünk, Tengerszem, biztos vagyok benne! - mondta a fiú és nevetve elkezdett szaladni. Szaladt egészen addig, amíg az építmény alá nem értek, majd letette a polipot az árnyékba, maga pedig kezét szemellenzőnek használva lépett hátrébb és nézett fel a létra tetejére: fent mintha mozgolódást látott volna.
Nagy levegőt vett.
- Van odafent valaki, akit Dianának hívnak? ... vaagy Artemisznek - kérdezte reménykedve, a végére azonban elbizonytalanodott. Újra végigolvasta a lapra írt sorokat, és rájött, hogy nem érti, hogyan lehetnek valakinek olyan szülei, akik a gyermekük egyik és másik felét is máshogy nevezik el. Talán nem tudtak megegyezni, vagy éppen ikreket vártak? Simeon megvonta a vállát: amíg szereti a napot, addig neki mindegy, hogy hogyan hívják. Majd megkérdezi őt, ha tényleg ő az, aki rájuk vár.

by **Kiwi** Hétf. Aug. 07 2017, 20:00

Épp összeírtam egy kis lapra hogy mi kell, és hogy mi merre található, mert egyik ksiebb küldetésem területe keresztezi a másikat és így tovább, és bár logikus, hogy merre találok meg dolgokat. Előkészítettem pár dolgot, mint például a távcsövet. A hajam felkötve, és kis híján terepszínű ruhába voltam már fent. Neszelést hallottam, így miután kissé összepakoltam, a kis asztalkán a pad mellett, majd kihajoltam, hogy lássam mi a mozgolódás forrása. Egy fiút láttam, alig néztem tizenötnek talán, aki a kezét szemellenzőként használva pillantott fel rám.
- Diana. – Válaszolom mosolyogva, persze ez még csak is a talányom miatt volt. Bár nekem, nem kérdéses hogy a római és görög, vadászat istennőinek a nevét használtam… valamint, mint másik felem alatt értve, a vadásztársamat értettem, de ha nem kérdez rá, akkor nincs okom elmagyarázni, mert a lényeg hogy eljutottak ide.
- Gyere fel egy picit, nemsokára indulhatunk. – Vettem szemügyre a fiú öltözékét, és amennyiben a kis polip nem nagyobb egy sárgadinnyénél, vélhetően nem láttam. Megvártam, hogy feljöjjön, majd amint megtörtént bemutatkoztam neki. Amennyiben láthattam vagy, felhívta rá a figyelmem, úgy többes számba beszéltem, és a kis pettel is foglalkoztam kicsikét.
- A Diana, az az álnevem, Kiwinek hívnak. – Vallottam be, bár a Dianat sem sűrűn használom, eddig három helyen mutatkoztam be úgy.
- Voltál már szafarzni? – Buta kérdés, biztos volt, ha így idetalált, de valahol el akartam kezdeni a beszélgetést.
- A segítségedet szeretném kérni. Kössük egybe a kellemest a hasznossal. – Mosolyodtam el barátságosan.
- Volna pár item amit meg kellene szereznem. - majd elővettem a listát.
- Kettő Ginzeng gyökér, akácméz, Öt Japán cikász mag. Huszonhárom vadvirág. Valamint, rókaprém, nyúltalp és két kígyóbőr. - Hallgattam el egy félénk mosollyal, miközben vártam a reakcióját, féltem elijesztem…
- Nos, ha segítesz legalább az állati eredetűek beszerzésében, akkor fizetek kétszáz aranyat. Megfelel? – Pillantottam a fiúra. Nekem ez… halott ügy, nem tudnám bántani sem a rókát, sem a nyulat… a kígyót meg kerülöm, ha lehet… Szóval nagy segítség volna, ha férfi volna a talpán, ez a pöttöm.

by **Simeon** Vas. Aug. 13 2017, 23:01

Simeon felnézett, és egy lány mosolygott rá vissza. Diana a lesállás alatt egyelőre árnyékban volt - nem hajolt ki egészen, hogy a napfény teljesen körbevegye - és ez a tény egy kicsivel óvatosabbá tette a fiút, de mégsem annyival, hogy ne integessen neki vissza:
- Szép név - mosolygott ő is. Tengerszem eleddig a lesállás hosszú lábainak árnyékában pihegett, most azonban idomárja újra a kezébe vette őt, és úgy próbáltak felevickélni a létrán. Kéz nélkül nehéz volt. Tengerszem felmászott Simeon fejére. Látás nélkül is nehéz volt.
- Le fogok esni, Tengerszem! Egy kicsit csússz arrébb!
Méltatlankodás.
- Phhh...
- Kapaszkodj, ne ess le! Várj, ne úgy, hogy megfojtasz!
- Phhhrrr... ph-ph.
Végül csak felértek, a srác pedig zavartan nézett rá a lánykára, mert eszébe jutott, hogy ez a felmászás nem volt éppen... férfias. Vagy valami ahhoz hasonló, bár meg kell hagyni, hogy Simeonnak eltérő fogalmai voltak nagyjából mindenről, és ez alól ki tudja, kivétel volt-e ez a mostani? Enyhén meghajolt és bemutatta mindkettejüket.
- Ő itt Tengerszem, az én nevem pedig Simeon - majd miután vadásztársuk elmondta a második... vagy harmadik? ... nevét, hozzátette - Kiwi mint a gyümölcs, vagy mint az állat? - kérdezte meg a maga egyszerűségével, és mosolygott hozzá. Tetszett neki, hogy a lány úgy készült fel a vadászatra, mintha odakint lennének: terepruhával meg minden egyébbel, amit a srác kiszúrhatott a létra utolsó fokán állva. Őrajta semmi ilyesmi nem volt: egy közönséges nadrágban és pólóban jött el, ahogy szokott. Talán volt az inventoryjában valami távcső, de nem volt biztos benne. Nem is érdekelte igazán. Vajon mennyire fog szépen megcsillanni Diana szemében a nap? Alig várta, hogy lemenjenek.
- Voltunk már itt, igen, de mindig csak horgászni - felelte és nem tette hozzá, hogy ennek ellenére eddig egyetlen halat sem sikerült fogniuk. Diana megkérdezné, hogy miért, és azt csak nem válaszolhatja neki, hogy mert minden ilyen próbálkozás vad vízicsatába fulladt idomár és polipja között! Nem venné ki túl jól magát. Tengerszem kíváncsian lecsúszott a fiúról és ha a lány engedte neki, úgy közelebbről is megnézte magának azt a listát, amit Diana felolvasott. Ugyanaz a kézírás volt, de nem volt rímekbe szedve. Simeon eközben a lányra figyelt, de annak mondandója végén megrázta a fejét.
- Köszönjük, de maradjon csak nálad az arany - mondta barátságosan - Mi segítünk neked beszerezni, amiket szeretnél, te pedig megmutatod az itteni ösvényeket és a legszebb, leggyönyörűbb titkos tisztásokat, amiket csak ismersz!
Igen. Simeon fellelkesült.
- Közben meg azért mi is elejtünk egy-két vadat, ugye Tengerszem? - lépett fel teljesen a fagerendákra a fiú majd guggolt le állatkájához, csupa szeretettel pillantva rá. A polip még mindig az írással volt elfoglalva, de azért egyetértett idomárjával.
- Hhhp. Pph. - Igen~
- Akkor mire várunk, induljunk, amíg ilyen szépen süt a nap!
Simeon előzékenyen a kezét nyújtotta a lánynak, hogy a felső létrafokoknál is megfelelő kapaszkodót biztosítson neki, és csak akkor vette a vállára Tengerszemet s eredt utána, amikor már teljesen szabaddá vált az út.

by **Kiwi** Csüt. Szept. 21 2017, 20:18

Mosolyát mosollyal fogadtam, szimpatikusnak tűnt így első pillantásra. Láttam, ahogy valamit felvesz a lesállás alól, majd utána közelíti meg a létrát, addig én vissza tértem az asztalhoz, hogy picit rendet rakjak rajta, mire felér, de közben kikerekedett szemekkel hallom a mondatokat. Nem látva és ismerve a történéseket, pár pillanatig hezitáltam, majd a fiú felé fordulva néztem meg, mi is történik pontosan. Bevallom elég vicces volt a srác valami izével az arcán, ami ide-oda kúszott a csápjaival. Szokatlan egy pet volt, hisz ezidáig nem láttam ilyesmit. Egy fél pillanatra a japán sztereotípiák tehát „japán” jutott az eszembe, de hamar el is múlt. Amennyiben kellett segítség a fiúnak, úgy kinyújtottam neki a kezem, hogy könnyebben feltápászkodjanak a les tetejére. Jómagamnak eszembe sem jutott, hogy bármilyen téren meg kellett volna felelnie ennek az eseménynek, bármiféle nemi sztereotípiáknak, sőt emberi mivoltában egy pluszt is ki érdemelt.
- Tengerszem? – Kérdeztem vissza pozitív csodálattal.
- Nagyon találó neve van. – Dicsértem meg. Majd a nevemre megkaptam a három pontos kérdést. Az igazi válasz eléggé fantáziátlan és nem is túl szimpatikus, mivel csak próbakarit csináltam a játékba, így teljesen mindegy volt, mit írok be a névnek és az asztalomon lévő gyümölcsöt adtam, de a sok kérdezgetés után, megnéztem miféle madárról is van szó és nagyon szimpatizáltam vele.
- A madár. – Hazudtam, vagyis inkább csak füllentettem…. ici picikét. Az alapokat elmondtam neki, és pár mondatot váltottunk is.
- Amúgy… neki nem kell víz, egyáltalán? – Pillantok a petre és gondoltam, hogy ebben a melegben lehet elő kéne venni egy tálkát hagy lubickoljon picit, de mivel nem az én petem volt és fogalmam sincs mit szerethet, így nem mertem ilyet felajánlani. Megérzés volt csupán, de mintha a fiú részéről éreztem volna némi sürgetést, bár az is elképzelhető, hogy én beszélem be magamnak, hisz nem lenne egyedülálló eset. Biztató volt, hogy ismerős lesz a területen, bár az meglepett hogy pont horgászni szeretnek, hiszen neki is tengeri petje van, de ez már csak a saját szentimentalitásomból adódó furcsállás, bár önmagában véve meg teljesen normális, hogy pont a vizet szeretik. Miután megkértem a segítségüket, felolvastam a kívánságlistámat, majd felajánlottam a fizetséget Simeon nem akarta elfogadni, vagyis egy enyhe ajánlatot kért tőle cserébe, ami közel sem ér fel az én kérésemmel. Rosszallóan néztem rá, hiába a kedvesség.
- Önzetlenségből sose gazdagodtok meg. – Erősködtem. Hiszen tapasztaltam már, hogy az ingyen vagy a könnyű dolgok, mindig duplájába kerülnek. Vagyis nem mindig, de ettől rettegtem. Láttam rajta ugyan a lelkesedést, de nem szerettem a szívességeket. Utána mindig félelmet és kétkedést, bizalmatlanságot okoznak, hisz viszonozni kell és ha olyat kérne amit nem szívesen tennék meg, kényszernek érezném. Ettől szerettem volna megkímélni magam, bevillant egy gondolat.
- Nos, legyen úgy hogy…. megmutatom amiket ismerek, és elfogadod a pénzt. Idomárként nem csak magadra kell ám gondolnod. – Oktattam ki és játékosság volt ugyan a hangomban, mégis érezhető volt a ragaszkodás, valamint egy kis sunyi manipuláció, már ha lehet ezt annak nevezni. Jóérzés volt rájuk nézni, és figyelni az egymás iránt érzett figyelmet és szeretettet, bár leginkább ezt a fiú felől lehetett érzékelni. Azt hiszem jó alkalom lesz arra, hogy kicsit figyelhessem az idomárokat és leginkább a peteket. Sajnálom hogy még Tengerszem nem tud beszélni, így ő részéről marad a non-verbalitás és a gesztusok. Örültem, hogy ennyire lelkes és meglepett picit talán zavarba is hozott a segítsége a lemászásnál, de úri nő módjára elfogadtam azt, még ha picit furcsa érzés is volt, pedig nem kellene neki. Leértem, mire ő is követett. Ekkor vettem észre hogy időközben alattunk pár csirke kaparászott. A legközelebbi fali is messze van, így nyilvánvaló volt, hogy vadakról van szó, bár… ez a honosított jószág meglepett itt azért. Utánuk akartam eredni, de annyira féltem, hogy mit fog gondolni rólam, ahogy szaladgálok egy csirke után… Mégis… tök viccesek. A hangjuk a menésük, és úgy az egész állat. Elvigyoodtam.
- Ugye nem voltak még itt, amikor jöttél? – Kérdeztem meg, miközben az egyik ülő és hangoskodó tyúkot azért megpróbáltam becserkészni. Nem is akart elmenni a helyéről, csak amikor nagyon közel értem hozzá. Ekkor összeszedtem a gyorsaságomat, miközben meglepődtem, hogy mekkora sebesség van bennük is, így csak megérinteni tudtam, nem volt alkalmam megfogni vagy megsimogatni, viszont ahogy megpróbáltam elkapni, úgy széledtek szanaszét az állatok. Ekkor tűnt fel, hogy amit megpróbáltam elkapni, egy tojást hagyott maga után. Pár pillanatig úgy néztem, mint aki nem látott még tojást, mármint nem erről volt szó… Csak… olyan kellemetlen érzés fogott el, hogy miattam hagyta el a fészkét. Két gondolatom volt. Az egyik, hogy haza viszem és megsütöm. *-* De arra is kíváncsi vagyok, hogy vajon a kiscsirkék is kikelnek-e, vagy csak spawnolnak.
- Az egyik itt hagyott egy tojást. – Leguggoltam mellé, majd a kezembe vettem, érezhető volt, hogy friss.
- Nézd, még meleg. Átvilágítsuk van-e benne kiscsibe? – Pillantok a fiúra, hisz tudom jól, hogy igenis át lehet őket világítani, és azt is hogy egy csodálatos érzés amikor meglátod azt, ami benne van, még akkor is… ha fogalmad sincs micsoda.

Csirke .___.

by **Simeon** Hétf. Okt. 09 2017, 19:00

Simeon Tengerszemmel foglalatoskodott még a létra tetején is, így nem vette észre a lány felé nyújtott kezét. A polip viszont hamar leugrott, de ekkorra már mindhárman fent voltak és Simeon, ahogy azt tanították neki, azonnal bemutatkozott.
- Ph-hh - nézett Tengerszem Dianára és amennyire egy polip tud mosolyogni, úgy rámosolygott a lányra. Simeon csak kuncogott ezen és enyhén meghajolt a dícséretre:
- Köszönjük - mondta. Ő maga sosem gondolkodott rajta, hogy mennyire találó vagy sem, mert... Tengerszem neki már az elejétől kezdve Tengerszem volt. Sehogy máshogy nem tudta volna elképzelni őt. Viszont rákérdezett Diana nevére is és elmélázott a válaszon - És láttál is már? Én még nem... - tette hozzá kissé elszontyolodva, de csak egy pillanatig, nem tovább! Mert Diana Tengerszemről kérdezett. Simeon leguggolt és megsimogatta a petet, aki ekkor felnézett a listából és rátekerte egyik csápját idomárjának karjára.
- Elő szoktam hívni neki egy kicsi medencét - magyarázta - De már volt úgy, hogy majdnem egy napig semmi vizet nem kapott és ugyanilyen maradt - fűzte tovább a szót idomárunk, egyre nagyobb beleéléssel - Viszont azt nem szoktam kivárni. Csak ha muszáj. Mert nagyon szeret pancsolni - nevetett rá a polipra.
- Ph-ph-bhhhrph. Phh. Hhhh.
Tengerszem kikérte magának, hevesen gesztikulálva csápjaival.
- Miért, nem? Nem kell szégyellni - vette ölbe Simeon - Diana pedig a barátunk.
A kis polip megnyugodni látszott, de azért egy kisebb adag tintát spriccelt a fiú pólójára és jót derült is a viccen. Simeon maga is nevetett. Odafordult a lányhoz, rámosolyogva, és igen, ő teljesen őszintén mondta amit mondott: egy ilyen kedves és szép lány csakis a barátjuk lehet.
- Gazdagok vagyunk, amíg süt a nap és itt vagyunk egymásnak - felelte azonnal a fiú Diana rosszallására és eszébe jutott, hogy odakint mennyit mondogatták ezt a szülei. Mindig, ha valami problémával találkoztak és mindez nem napnyugta után esett meg. Simeon kihajolt a magaslesről, és felnézett a Napra. Különös lelkecskéjét megtöltötte a megannyi onnan érkező Napcsík. Vidáman nézett aztán Diana szemeibe, majd bólintott:
- Köszönjük szépen.
- Ph-hh - ismételte el Tengerszem is.
Simeon persze erősködött volna tovább, de nem akarta elrontani a lány kedvét. Segített neki lemászni a létrán, majd a vállára engedte Tengerszemet és ők is lemásztak. Kevésbé hangosan, mint felfele menet. A fiú is meglepődött a csirkéken, s amíg ő a fejét rázta és nemmel felelt Diana kérdésére, Tengerszem kinyújtotta magát, behajlította a csápjait, nekikészült... majd elrugaszkodott Simeon válláról! Mint egy versenyugró repült előre és csapódott bele a fűbe teljes sebességgel.
- Tengerszem! - ijedt meg Simeon, de csak egy pillanatra: amint lehajolt polipjához, rögtön látta, hogy valami kapálódzik a csápok szorításában. Valami, ami eddig a fűben lapult.
- Ph!
Tengerszem a menekülni akaró nyúllal viaskodott.
- Diana, Diana nézd! - hívta a srác a lányt gyerekes izgatottsággal, éppen akkor, amikor vadásztársa megtalálta a tojást - Tengerszem fogott egy nyulat! - mondta ki büszkén és egyik lábánál fogva felemelte az állatot - De... hogy szedjük le a talpát? - kérdezte halkan, szinte csak magának, ugyanis most hogy a kezében volt, valahogy nem volt szíve bántani a szerencsétlent. Tengerszem eközben felmászott idomárjának lábán keresztül annak derekára, előrenyújtotta csápját és szó nélkül fonta azt körül a kifáradt, egyre lassabban rugdalózó nyúl nyakán. Mire Diana odaért, márcsak a szálló pixeleket láthatta.
- Igazi vadász vagy - csodálkozott rá petjére Simeon, talán most először úgy igazán, amióta együtt voltak. Tengerszem kihúzta magát. A fiú megölelgette. Majd mindketten egyszerre néztek rá Dianára s egyszerre válaszoltak is neki:
- Hát persze!
- Ph-phh!

Fogtunk egy nyulat!

by **Kiwi** Kedd Okt. 17 2017, 20:03

Nem fogadta el a segítséget, bár látszott, hogy nem is igazán figyelt, a pettel volt elfoglalva, és ez egy bocsánatos bűnt volt a részéről. A tiszteletkör simán zajlott és bevallom, hatalmas megkönnyebbülés volt érzékelni, hogy egy ilyen fiú jelent meg, és nem kétes alakok.

- Nem, sajnos. Csak képről, de kifejezetten érdekesek szerintem, és olyan cukik. – Enyhültem meg a végére, és tényleg szokatlan látványt nyújtott az a madárfaj, ami a természet csúf fricskája valójában. Nem csoda, hogy már olyan kevés van belőlük. A fiú közlékenysége hamar megfogott és feloldódva voltam képes vele kommunikálni. Együtt nevettem velük, azon amikor a kis polip megsértődött, a titka elárulásán. A barátunk megjegyzésén egy pillanatra meglepődtem, hiszen még nem is ismerjük egymást, de hamar megmagyaráztam, hogy nyilván gyerekként kezeli a petet, és így taníthatta. Nem új keletű a dolog, hiszen igazi jellemfejlődést, mármint gyermektől egész éretté válást, fizikai változással is leginkább a peteknél látunk csak. Jó kedélyű srác volt és kifejezetten optimista. Nem ismertem a korát, de nagyon kisfiúsnak tűnt, kis ártatlannak.

Megnyugodtam, amikor sikerült megállapodnunk. Szerettem volna ha elfogadja a pénzt, több okból is. Önző érdekekből is, de azért is, mert szerencsére már nincs bajom a pénzzel. Leértünk végül a les aljába, ahol különös események fogadtak. Találtam egy csirke „rajt” ami sürgős távozásra kezdett, ahogy meglátták a mozgolódásunkat. A magas fűben óvatosan lépkedtem, hogy elérjem amit kiszemeltem és sikerült is. Ekkor hallottam meg Simeon rémült hangját, abban a pillanatban megfordultam, de láttam, hogy nincs különösebb baj, hiszen a fiú is nyugodtan állt a fűben, egy pontot figyelve. Odaléptem mellé, miközben hallgattam a fiú izgatott szavait. Majd pont láttam. A polip kifárasztja a szegény nyulacskát, keresztül fonja a nyakán a csápjait, végül egy utolsó mozdulatként a nyúl pixelekre hullott. A nem létező gyerekkorom omlott most össze bennem. Ugyan egy fél szót sem szóltam, hisz… legalább nem nekem kellet csinálni. Pontosan ezért hívtam őket, így… most nem sajnálkozhatok. Pedig sajnáltam. Amúgy… olyan undorító az ember. Élet és élet között is mennyi különbséget teszünk… Hiszen egy szörnyet legyőzök a kardommal, de egy vadat nehezemre esik bántani, egy ocsmány kinézetű rovart viszont szintén elpusztítok, míg egy díszes fajtát kevésbé. Felsóhajtottam. A füvet néztem, dobott-e lootot.
- Ha talpat dob lootnak, akkor azt eltenném, ha mást, akkor az legyen a tiétek. El tudjátok adni, vagy ha hús, akkor megsütni. – Mondtam mosolyogva, bár nem volt teljesen őszinte, nem voltak ráncok a szemeim alatt, az ajkaimat pedig összepréseltem. Túl kell tennem magam, egyem meg amit megfőztem, ha már elvállaltam a küldetést. De ez mégis… annyira gonosz. Főleg… ha több nyúl sem dob lootot. Hogy, helyre tegyem magam, felajánlottam a tojásokat, hogy játsszunk vele, tanulmányozzuk… vagy, kinek hogy tetszik.
A fészekhez vittem őket, majd azon gondolkodtam, hol lehet elég sötét, úgy hogy kellő fénnyel lásunk is valamit. Körbe pillantottam, majd megoldottam.
- Fogjunk párat, és mennyünk fel a lesbe. – Ha megtettük, akkor előhívtam pár pokrócot.
- Segítesz kiakasztgatni a fagerendákra? Úgy, hogy a legkevesebb fény jöjjön be, ha elég sötét van, és bent csinálunk fényt, akkor elvileg át kell tudnunk világítani. – Mosolyogtam a fiúra, biztatóan. Bevallom én is lelkes voltam. Gyermeteg dolog, de valahogy szerettem az ilyeneket.

by **Simeon** Vas. Nov. 05 2017, 14:55

Jól érezték magukat. Simeon is, mert végülis lefelé igyekeztek a napfényre éppen, Tengerszem pedig azért, mert a lány velük nevetett, és nem őrajta, és az apró nézeteltérés az arannyal is megoldódott. Nem volt hát miért aggódniuk. Simeon még odafönt kérdezte a lányt a Kiwiről, hogy látott-e már, a válaszra is bólintott és kinézett a közeli erdő felé:
- Szerinted itt laknak?
De ő maga sem hitt benne. Persze elképzelhető, hogy Diana többet tud, sőt egészen biztosan, de ha laknának itt ilyen madarak, bizonyára olyat is keresnének most, éshát az nem volt rajta a listán! Tehát Simeon nem számított pozitív válaszra, és ha azt kapta, csak szomorkásan bólintott, ám hamar visszajött a kedve, elég volt csak Tengerszemről mesélnie, meg arról, kicsi polipja mit szeret. Később pedig már csodálattal telve bámulta petjét, aki a vadóc nyúllal viaskodott a fűben.
- Lootnak? - kérdezett vissza - Ja igen. Meg is nézem - mosolygott lelkesen, és megnyitotta az inventoryt, hátha akad benne valami újdonság - Meg is van - kattintott rá a tárgyra, ami azonnal meg is jelent a kezében. Először természetesen Tengerszemnek mutatta meg, és csak utána nyújtotta azt Diana felé, csillogó szemekkel: örült, hogy örömet okozhat a lánynak, ez pedig olyannyira lekötötte figyelmét, hogy nem is vette észre annak összepréselt ajkait és a hangnemet, amin megszólal. Nem, Simeon lelke most szárnyalt. Tengerszem ellenben felfigyelt Diana hangulatváltozására és kedvesen kúszott oda a lány lábához, egyik csápját pedig felfelé nyújtotta:
- Ph-phh. Phh? Phh - magyarázta.

Diana ötlete eleinte tetszett nekik. Fogjuk a tojásokat, és nézzük meg, mit rejtenek! A napcsíkok biztosan boldogan fognak majd segíteni! Igen, Simeon bólogatott, Tengerszem meg felkapaszkodott idomárjának vállára, amíg a fiú leguggolt a kincsekért. Fel is araszoltak a magasles tetejére újra, abban a szent tudatban, hogy ez azért kell, hogy közelebb legyenek a Naphoz. Diana is ugyanúgy gondolkodik, mint ő! - Simeon szinte megölelte volna a lányt, annyira boldog volt ebben a pillanatban.
Utána meg...
- Mi... mit? - döbbent le és bámult a lányra - Elzárni a napcsíkok útját? - bukott ki belőle hitetlenkedve. Diana nem akarhat ilyesmit! Hiszen az a jó, ha minél több a fény! Látszott rajta, hogy megakadt, hogy teljesen másra számított és most nem tudja összerakni a képet. Tengerszem is feszülten pillantott hol a lányra, hol gazdájára, mert ő tudta, hogy mi jön most: Simeon ki fog akadni, ha a lány erőlteti. Az pedig egyiküknek se lesz jó.
- Ph-ph-ph-phhh! Ph ph bhhrph. Bhhp.
Leugrott Simeon válláról, majd felkúszott a magasles egyik gerendájára, mutatva a Nap felé. Az ilyen esetre kellene megtanulnia beszélni! - mérgelődött magában. Az pedig csak Dianán múlt, hogy mennyit értett meg ezekből.

by **Kiwi** Vas. Nov. 05 2017, 18:16

-Nem tudom. Még nem láttam itt ilyesmit, de ha egyszer találok lefényképezem és megírom. – Kedvesen elmosolyodtam a fiún, még akkor is ha egy picit elszomorodott. Sajnos úgymond különlegesebb állatokkal tényleg ritkán találkoztam csak. Letértünk, és az események sora rögtön ránk is talált. Neki sikerült egy nyúlt is megfognia, vagyis… megölniük. Meglepődtem, amikor visszakérdezett a loot-ra, de mivel most kifejezetten el volt ragadtatva és büszkeség töltötte el a petjétől, így egy ideig nem igazán lehetet használható kapcsolatot teremteni vele, és nekem is idő kellett ameddig elfogadtam, az események történését. A polipon viszont sikerült meglepődnöm, mondhatni ő zökkentett ki abból az állapotból is. A kis pet közvetlen kapcsolatot létesített velem, ugyan azt éreztem, hogy hosszú mondatot akart megosztani velem, és nyilván az együttérzését próbálta kifejezni. Vagy legalábbis én így, értelmeztem. Leguggoltam mellé és megcirógattam a fejét, ha engedte.
- Tudom, tudom én kértem és köszönöm. – Bizonytalanul elmosolyodtam, és meg volt bennem az a furcsa önmagamra mutató kétszínű érzés, hogy van, amit nem sajnáltam volna ugyanígy, pedig csak másképp néz ki. Ekkor mutatta meg Simeon először a petjének, utána átadta nekem a nyúltalpat.
- Szuper, köszönöm. – Mosolyodtam le.
- Rókaprém és két kígyóbőr.- Felsóhajtottam és elsüllyesztettem az inventorymban a nyúltalpat.
- Meg, néhány gyom fog még kelleni, de azt majd bent az erdő belsejében találunk szerintem. Bár a rókákat az erdőben, a hüllőbőrt szerintem sziklás napos, területeken találunk majd. – Osztottam meg vele a helyzetünket, de mielőtt belevetettük volna magunkat a sűrűjébe, először egy játékra hívtam a fiúkat. Fiúkat? Lényegtelen is volt, szóval, őket.

Mindannyian fogtunk pár tojást, majd felsiettünk vele a vadászlesbe. Nem is gondoltam arra, hogy ebből bármi probléma sülhetne ki a végén. Megkértem, hogy, tegyük fel a pokrócokat, ezzel elzárva az éles fény útját, hogy belül világíthassuk meg a tojásokat. A kérésemre, először ledöbbent. Pár rövid pillanatig, csak értetlen voltam, nem értettem mi és miért zavarja. Azt éreztem, hogy idegenkedik, ellenáll és nagyon nem akarja eltakarni a napot. Most én döbbentem le, majd jött a felismerés. Egyszerű. Fél a sötétben. És idegen helyeken, esetleg idegenek társaságában ki nem? A kis pet is erre utalhatot, amikor a nap felé mutogatott. Idegesítő és fura dolog az, hogy ők teljesen értik a mi beszédünket, de fordítva nem lehet így, csak idővel… Most viszont rajtam múlott, miként fog alakulni a dolog. Nem akartam azt, hogy elveszítse a biztonságérzetét, de azt sem akartam, hogy úgy gondolja, rájöttem a titkára, ami talán nem is titok. De nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát akár ezért is. A reakcióját viszont indokolatlanul hevesnek éreztem, amit nem tudtam miként kezeljek, hiszen a heves reakciók álltalában belőlem is azt szoktak kiváltani, lényegtelen miről is van szó.
- Rendben. – Emeltem fel a kezeim megadóan. Talán egy picit paráztam is a fiútól, vélhetően indokolatlanul, nem is értem…
- Nem kell ezt csinálnunk, de akkor nem fogjuk tudni átvilágítani sem a tojásokat. Mivel sötét kell ahhoz, a lesötétített szobában, belül világítsuk meg a tojást és úgy láthatjuk az árnyékokat, ami a belsejében lévő kiscsibe generál. – Visszakoztam, majd elmagyaráztam megint, részletesen… miért is próbáltam ezt kivitelezni. Érezhető volt a hangomon, hogy nem erőltettem tovább.
- Így viszont nem látjuk. Akkor tegyünk el párat még és megsütöm őket, el tudjuk adni, vagy meg tudom sütni ha, megéhezünk útközben. – Mosolyogtam kissé zavartan. Barátságosan szerettem volna, de ez rögtön két olyan dolog volt, amiből az egyikre nem voltam felkészülve, a másik viszont csak hirtelen ért.

/Na sebaj, egyszer majd meg akarom nézni, milyen az, ha kiakad. *-* C:/

by **Saibāitachi** Szomb. Szept. 19 2020, 12:00

Szóló szafari

Menyét tőle szokatlanul, nem a gyors „kapkodós” mozdulatokkal haladt, hanem nagyon is óvatos kimért léptekkel. Igyekezett a legkisebb zajjal közlekedni, ami neki igen csak nehezére esett. És a feladatot az avarral borított talaj sem tette egyszerűbbé. Bosszankodott is miatta nem keveset ~Mit nem adnék most a jó öreg „Henry”-ért! Lehet, hogy ős régi és fapados, mint a 6-os villamos, de akkor is jól jönne.~

A feladata, amit most maga elé tűzött ki, hogy levadásszon valamit. Nincsenek nagy igényei neki, és a kiírás szerint sem egy konkrét vadat kell elejtenie, így még egy gilisztával is megelégedne, de az sajnos itt nem elérhető. Az elején amíg tartott a lelkesedése még a fürge, rohanós; meglátlak és elkaplak módszerrel próbálkozott, de miután elriasztott két szarvast és vagy egy tucat nyulat, felfogta, hogy ez most így nem fog működni. Jelentősen visszavett a tempóból, és igyekezett meglepni áldozatait. Egy fácánnal és egy nyúllal is sikerült közelebbi ismeretséget kötnie, de mind a két esetben, mivel úgy ítélte meg, hogy közelebb nem igen tud lopódzni hozzájuk, a kés dobás mellett döntött. A két dobás eredménye az lett, hogy kétszer is majd fél órájába került, mire megtalálta eldobott késeit. Ugyanis nem volt hozzászokva, hogy dobnia keljen. Egy Colt Army-val persze más lett volna a helyzet, azzal a fácán szemét is eltalálta volna, de most nem a kivénhedt hangárban van és nem is a számára megszokott fegyvereket használja. De tanult a leckéből, és miután megtalálta a két kését a következő másfél órát arra szánta, hogy egy fatörzsére vésett céltáblába hajigálta a késit. Igyekezett alkalmazni az eddig innen-onnan összeszedett ismereteit. A lövészetből megtanulta, hogy célzásnál a légzés kulcs fontosságú. Valamint az öreg mestere nem kevésszer dorgálta meg, a mozdulatai darabossága miatt. Az öreg mindig azt mondta, hogy mozogjon úgy, mint a víz, a mozdulat legyen folyamatos és ne törjön meg sehol, a mozdulatnak inkább legyen íve, mintsem szöge. Az edzés végére már elég tűrhető pontossággal találta el a hevenyészett célt. Nyilván egy vadkant, vagy egy szarvast aligha tudna így elejteni, mert bár szép nagyok, így könnyen el lehet őket találni, de ugyanakkor a vitális pontjaik sokkal, hogy úgy mondjam, „masszívabbak”. Az meg végkép nem akarta, hogy egy megsebzett vad magával vigye az egyik fegyverét.

A kés hajigáló gyakorlat végeztével, ismét bevetette magát az erdőbe, de egy órás tekergést követően sem hozta össze a szerencséje semmilyen „használható” vaddal. A hiába való keresgélés közben eszébe jutott, hogy ~Ennyi erővel akár gombázhatnék is! Tényleg! Talán van itt gomba is?~
És már el is terelődött a figyelme ismét a feladatról. Rutinosan nézett be néhány árnyasabb bozót alá, túrt szét nagyobb avarkupacokat, de nem volt sikeres ezen próbálkozása sem, így végül arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy ha gombát akar, akkor majd lemegy a piacra.
Ekkor tudatosult benne, hogy megint mással foglalkozik, mint amiért idejött. Mivel a délelőttje ráment a horgászatra, így erre a vadászatra már túl sok időt nem szánhat, mégis a délután fele is eltelt már, de semmi értelme sem volt eddig a dolognak. Önnön ostobaságán felhergelve magát, mérgében az avart rugdosta (és amúgy mindent, ami az útjába került, és nem fájdult meg tőle a lába), amivel persze csak azt érte el, hogy ha volt is valami vad a közelébe, akkor az már akkor felszívódott, amikorra ő akárcsak a félmérföldes körzetébe elérhette volna. Miután a fiú lehiggadt és újra józanul tudott mérlegelni, felfogta, hogy csak akkor lesz eredményes, ha tőle szokatlan módon óvatosan és csendben halad, és minden apró rezdülésre felfigyel a közelében. Ennek érdekében még az észlelését is bekapcsolta ~Jobb későn, mint soha…~ aminek köszönhetően egy fa tövében egy állat jelenlétére lett figyelmes. Nem tudta pontosan, hogy mi az, csak azt, hogy kicsi és a fa mögött van. Ebből a helyzetből nem tudott úgy mozogni, hogy rálásson. Ha megtenné, akkor az áldozata is azonnal észrevenné, és elmenekülne. Ezért úgy mond taktikai hátrálásba kezdett, annyira amennyire szükségvolt ahhoz, hogy észrevétlen kitérhessen oldalra. Amint ezt megtette, fától fáig osonva haladt a célpont felé. Mikor már hallotta az avarban való motoszkálás neszét, az egyik kését előkészítve, a pengéjénél fogva dobásra emelte. Amint kilépet a fa mögül, a gunslingeres ösztöneire hagyatkozva, gondolkodás nélkül célzott és dobott. Egy halk nyikkanás, majd szinte azonnal a fába álló penge tompa puffanása. Itachi oda ballagva, már szinte sajnálkozó tekintettel nézet az áldozatára, ~Nos cimbora, úgy tűnik alaposan neked szegeztem a kérdést… vagy inkább a fának?~
Aztán nagyot sóhajtva kifeszegette a kést a fából, majd megérintve az állat tetemét lementette az úgynevezett trófea gyűjteményébe.
– Nem vagyok rá büszke, de a célnak megfelel. – konstatálta hangosan, miközben előhozta a menüből a térképet, és megkereste a legrövidebb kivezető utat. Persze ha Itachit vesszük, akkor nem feltétlen időbeni rövidségre kell gondolni, és még csak nem is térbelire, mert mint az tapasztaltuk az ő esetében az a legrövidebb út, ami a legingerszegényebb, mivel nagyon hajlamos az elkalandozásra.

Kacsa

by **Shareen** Hétf. Dec. 07 2020, 13:34

- Va-va-vadászni? - Kérdezte hitetlenkedve Ayumu.
- Hai. Úgy hallottam, így is lehet fejlődni. Tudod, amit megbeszéltünk.
- Igen, de.. - tördelte kezeit a lány. - Raktál már valamennyit erre a jártasságra?
- Egyetlen pontot sem - feleltem büszkén. - Ezért megyünk az északi területekre, ott könnyebben elkapható állatok is kószálnak.
- Igen, de ugyanúgy veszélyes fenevadak is, a felszerelésed..
- Ne aggódj, nem lesz gond - húztam magammal a kezénél fogva. - Te raktál már rá pontot?
- Százon állok - felelte elszánt mosollyal. Meglepődve pillogtam rá.
- Elhanyagolod a főzésed, így mit fogok én enni? - Panaszkodtam.
- Ne aggódj, majd megoldjuk valahogy. Shareen, tényleg.. Meg akarod ölni őket?
Egy pillanatra gondolkodó estem. A valóságban elleneztem volna a vadászatot, ez tény. És ha még egy virtuális világ volt csak is, akkor is nehezemre esett volna bántalmat okozni nekik. Ki tudja, talán az állatokra is raktak NerveGeart.. A gondolat taszított, ugyanakkor azt is tudtam, hogy ezek csak adatok, valódi bántódásuk nem fog esni. Szomorúan sütöttem le a szemem.
- Nem. Valószínűleg nem ölöm meg őket. Bár jó eséllyel próbát teszek. - Zártam le a beszélgetést.

Az erdő valóban hemzsegett a moboktól, azonban voltak kevésbé telített, érintetlenebb részek is. Ide húztam el végig a kezét fogva, ami nem is tűnt olyan szokatlannak. A valóságban ez másképp lett volna. Vörös arca árulkodott szemérmességéről, mégsem ellenkezett. A vadászathoz türelem kell. Csendben kivártuk, amíg megjelent első zsákmányunk.. Egy csirke. Nagyobb kihívásban reménykedtem, de kezdetnek ez is megteszi. Ekkor döbbentem rá, hogy valóban nem tudnék úgy vadászni, hogy ne ártsak nekik.. Meg aztán.. Tudjuk a játékok hogy kezelik a csirkéket, nem akartam vörösbe átmenni. Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a zavaró gondolatokat, Ayumu szemében pedig felgyúlt a kétség lángja. Hogy mutatkozhatok ilyen gyengének pont előtte? Előkaptam kardomat és rárontottam szerencsétlenre. Egyenesen a szemembe nézett, mielőtt lesújtottam volna.. És akkor előrébb futott. Következő, vízszintes irányú támadásom elől egyszerűen lehajolt, hogy felszedjen valamit a földről, majd a zsákmányával tovafutott. Társam türelmetlenül sóhajtott és utánaszaladt, egy bukfencet követően pedig egy egyenes irányú vágással átszelte a pixelrengeteget. Fejben jegyzeteltem, hogy hogyan is kell ezt csinálni, hogy a legközelebbi próbálkozásnál bevethessem tudásomat.
- Egy-null - mosolygott a lány. Tudtam, ha ez egy verseny, akkor csúnya véget fog érni számomra. De már megvolt a technika.
Körülbelül fél óra séta után egy patakhoz érkeztünk, ahol egy kacsa szaladgált fel-alá. Hogy bevessem a korábban szerzett tapasztalatot, harci állást vettem fel, majd egy bukfenc után oldalra dőltem bizsergő nyakkal. Az állat természetesen elfutott, én pedig megint megmutattam, hogy semmihez nincs tehetségem.
- Itt akár piknikezhetnénk is - jegyezte meg Ayumu kedvesen, hogy eloszlassa borús hangulatomat.
- Még csak egy csirkét fogtunk... - Kezdtem bele.
- Fogtunk? - Vágott a szavamba. - Én fogtam, én is döntöm el, mi lesz vele.
- Te csak elfogtad a menekülő zsákmányt, én kergettem a karjaidba - mentegetőztem.
- Jól van, akkor majd piknikezünk, ha te is fogtál valamit. Van egy olyan érzésem, hogy ez egy hosszú nap lesz...
- Challenge accepted. Ne fogadj rá.
Utunk következő állomása visszavezetett a fák közé, ahol nagyon hamar belefutottunk egy fehér hollóba. A holló volt a kedvenc állatom, legalábbis a fekete, de még én is meglepődtem a látványtól. Még a valóságban sem láttam ilyet, itt pedig úgy tudtam egy kifejezett ritkaság. Körbenéztem, hirtelen nem tudtam, mivel is lehetne felpiszkálni, vagy elkapni. A fáramászást meg sem próbáltam, semelyik képességem nem indokolta volna, hogy képes legyek rá. Végül halkan kezdtem megközelíteni, kardomat a kezembe fogva, amikor eszembe jutott valami. A fegyvert feldobva fordítva elkaptam a markolatát és célba vettem a lényt. Miután úgy véltem -egy hosszú felmérést követően-, hogy célra tartok, eldobtam az éles pengét, ám a madár épp akkor döntött úgy, hogy másik ágra akar szállni. Gyorsan a fegyverem után rohantam -a kacagó Ayumu hangját hallgatva- és megpróbáltam újra célba venni, a holló azonban már messze járt. Elkeseredetten csüggesztettem le a fejem és vadász társam odajött hozzám, hogy megvigasztaljon. Fejemet a vállára helyezte és a hajamat simogatta.
- Nem vagyok kisgyerek - toltam el magamtól, bár érintése csak az oka miatt volt zavaró.
- Pedig pont úgy vadászol.
Sértődést álcázva fordultam meg és látómezőmbe egy addig ismeretlen lény vonszolta be magát. Alacsony volt, zöld és a hátsóját vakarta. Ezen kívül szinte egész testét szőr takarta, sűrű és csomós. Először egy mobnak néztem, így elővettem fegyverem.
- Egy szőrös manó - állapította meg Ayumu.
- Én is látok... - Jegyeztem meg szemforgatva.
- Nem úgy értem - nyitotta meg paneljét. - Ez is egy küldetés.
- Akkor el akarod kapni?
- Még szép. - A manó ekkor vett észre minket. Karjait a magasba emelve táncikált, így próbálva ránk ijeszteni, amikor pedig látta, hogy nem működik, menekülőre fogta. A lány azonnal utána vetette magát, ám a másik túl gyors volt. Megfordulva észrevettem egy mókust, amit valóban nem szerettem volna bántani. Új megoldáshoz folyamodtam. Szép lassan lehajoltam és megindultam felé, kezemet előretartva. Meg is lett volna, ám ekkor társam tért vissza a sikertelen portyáról, megijesztve a csöppséget, aki makkját eldobva szaladt el a sűrűbe.
- Ennyi volt mára - jelentettem ki. - Ha a következő állatot nem kapok el, feladom a vadászatot. - Egy részem azt kívánta, bár így lenne.
Idegszálaimat megfeszítve, csendesen suhanva haladtam a fák között, odafigyelve környezetemre, hogy nesztelenül becserkészhessek valamit. Ayumu is feszülten követett. Nem kellett sok, míg megpillantottunk egy fácánt. Gondolkodtam, milyen megközelítés lenne a legmegfelelőbb, végül a csapda mellett döntöttem. Kardomat egy fa mögül az ég felé hajítottam és mikor leért a fácán mögött, az ijedtében a másik irányba kezdett futni, ahol már én vártam rá. Rávetettem magam és sikerült elfognom. Felszereléseim közül elővettem másik kardomat és azzal levágtam a vergődő állatot.

Fácán

by **Joey Chrome** Hétf. Júl. 26 2021, 16:21

//Unity céh tagjai, ha akarnak

Dixit, akit fejlesztek: Pufók Tűzköpő

- Jaj ne… – sóhajtott fel Ichi, miközben olvasta az Aincradi Hírmondót olvasta reggelizés közben, mielőtt elindultam volna szafarizni, hogy szerezzek Grifinek az ő kérésére alapanyagot. Öcsém, a múlt héten olyant sikerült főznie gömbhalból, amit valami Mao Ching nevű csókától vett, amivel gyakorlatilag bevezette a játékba az ételmérgezést! Miért csinált ilyent, mikor tudtommal japánba KÜLÖN ENGEDÉLY kell ahhoz a mesterszakácsoknak is, hogy egyáltalán használhassák ezt a halat a mérge miatt?? Na de vissza Grifire:
- Mi van?
- Bevezettek egy Pokémon-rendszert Dixi néven.
- És?
- Az van, hogy egy idő után nagy eséllyel úgy végzi, mint a Pokémon: fantáziátlan lesz, s öt éveseknek valóvá válik – Ez nem teljesen igaz, a történet az jó szerintem, csak az emberek grafikájával van gondom, meg Ash állandó "restartjával", s hogy a tanulság kiveszik sokszor. Meg az a baj még, hogy egy két Pokémon elég gagyi, például a fogaskerekes, aminek még a neve se fantáziadús, de amúgy a játékok igenis jók. Közben összeszedtem, amit kell, s hirtelen támadt egy ötletem: fogtam magam, s írtam a céhem tagjainak, hogy akik akarnak velem szafarizni, jöjjenek hozzám, s megadtam a koordinátákat is nekik, ahol majd leszek. Így mégis csak jobb, mint egyedül. Amúgy is ráfér a céhre az ostrom után egy pihenő, s közben cserélhetünk is tapasztalatot a játék dolgairól, hátha léesz valakinek egy receptje, amivel Grifi nem öli meg a baráti körét. Na jó, tudom, hogy nem szándékos volt, de hát ki gondolta volna, hogy egy virtuális világban is így el lehet valamit rontani sok gyakorlat után is. Azért remélem, nem futok össze csillám-póni-láma dixikkel, hogy elmenjen egy napra az étvágyam.

by Ajánlott tartalom