Erdőség #2

Cú

Pont úgy alakult, ahogy elvártam egy rövid gyors vadászattól. Egy szép fácánt fogtam. Éppen eltettem az első zsákmányomat az inventorymba, és elővettem a tízóraimmal megtöltött kicsiny piknikes kosaramar, hogy nekiessek a reggelinek, amíg meg nem jön a vadászpartnerem, amikor is valaki megkopogtatta a hátamat.
Megfordultam és egy nagy barnamedvével találtam szembe magam. Ójajj, ebből lesz egy mobharc. Már készültem elővenni a késeimet is...
Egyszer csak a medve vicsorgó képe bájos sunyi vigyorrá változott, felkapta a zöld kalapját és nyakkendőjét, majd hirtelen gyorsasággal fogta a piknikemet és diadalittas vigyorral befutott vele az erdőbe.
A "wtf" eseménytől teljesen lehidaltam. Méghozzá a szó legszorosabb értelmében! Mintha egy hátulról rám akasztott súly kezdte volna húzni hátrafelé a fejemet és a mellkasomat, amíg hátulról nem támaszkodtam a földnek és láttam fejjel lefelé a saját lábamat és a világot. Átvitt értelemben is lehidaltam a bámulatosnak ígérkezett hidalásomtól. A valóságban meg tudom ezt csinálni, de itt kettes szintű akrobatikával nem... a mindenit!
Nagy nehezemre ment, hogy emberi hídból átforduljak négykézlábra. Csak ezután fogtam fel, hogy ez a rajzfilmbe illő  medvés eset mintha már megtörtént volna egy rajzfilmben. Enyhe De Ja Vu érzésem támadt ezzel kapcsolatban.

Aztán azt is felfogtam, hogy ez a sunyi tolvaj ellopta a tízórais piknikemet. Az átkozott.  Ha megtalálom, szigorúan megrovom. Persze, ha lesz akkora szerencséje, hiszen az csak egy pikniklopásra programozott mob, amit bárki bármikor levadászhat. Nagyon szépen mutatna odahaza a falon a kalapjával és nyakkendőjével.
Egyetlen sovány vigasz, hogy mivel úgyis vadászni fogok többmagammal, hamarabb összejön némi étel. Szóval annyira nem nagy kár a tízóraimért, de a lopás az lopás, és én ezt Fehér Főnixként, illetve a Phoenix Brotherhood vezéreként köteles vagyok büntetni.
Pont felálltam, mikor megérkezett a partnerem. Az ő jelenlétével kiűzte minden bosszúságot a fejemből a medve iránt, és kedvesen üdvözöltem a fiút, mintha mi se történt volna.
- Szervusz! - köszöntöttem, majd bemutatkoztam én is. - Judy Noxia vagyok, részemről is az öröm a találkozásnak, Lancer! Nem baj, ha még sose vadásztál, majd megtanítalak rá. Pont így kezdtem én is, de a vadászat kitanulása pontokba és türelembe kerül. Ne aggódj, hamar összejön az ilyesmi. Így legalább könnyebben tudsz majd nagy mennyiségű élelmet szerezni anélkül, hogy a városban pazarolnád rá az aranyat kis mennyiségekért.
Most, hogy Lancer szépen megjegyezte, szép időnk van, reménnyel mértem fel az időjárást.
- Valóban szép az időnk, és kedvező is. Tiszta időben könnyebb észrevenni a vadakat. A szél sem fúj nagyon, éppen olyan lágy, mint egy függöny, de azért még mindig érdemesebb széllel szemben mennünk. Az ilyen kicsi szellőcskék is elvihetik a szagunkat a vadakhoz. Akkor induljunk is! - csaptam össze a kezeimet, aztán ha Lancer is készen áll az indulásra, akkor elindulunk az erdőbe. Ahogy mondtam, a széllel szemben érdemes járni, de csak akkor, ha a vadakhoz közelítünk. Mivel úgyis csak még sétálunk befelé az erdőbe, kezdeményeztem a beszélgetést kérdésemmel. Szeretném jól megismerni társaimat, akikkel együtt küldetésezek vagy vadászok.
- Szabad érdeklődnöm afelől, hogy merrefelé élsz és mit szeretsz csinálni?

- Igen, az valóban nem lenne baj, ha jobban tudnák spórolni a szerény pénzkészletemmel. Türelem és pontok…idővel remélem mindkettő lesz. De van lándzsám, azzal csak eredményesebb a vadászat. \^o^/ Uh..azt tudtam hogy a valóságban is így van, viszont hogy itt is ennyire ügyeltek az ilyen részletekre, nem gondoltam volna. Nem aprózta el Kayaba kománk, az egyszer biztos.

Kérdezett, ez már biztos jele annak, hogy szeretne beszélgetni, szóval én sem hallgatok.

- A városban bérelek magamnak szobát egy fogadóban. Nem rég keltem a hibernálásból.  Amiért haragszom is, így nem leszek a fronton, az egyszer biztos. Itt lent pedig unalmas a dolog. Mondjuk még mindig nem haragszom emiatt annyira Kayabára, minthogy bezárt ide. De végül is mindkettő elviselhető, ez van, ezt kell szeretni.  Szóval egyenlőnre olyan sok dolgot se nagyon találtam, amiben élvezetemet lelhetném, de remélem a vadászat egy lesz ezek közzül. Ha mégsem, majd később nyilatkozom. És te? Látom van céhlogót, de nem nagyon ismerem fel, szinte egy céhet sem ismerek. Kedvenc elfoglaltság?

Sétálunk közben be az erdőben, remélem elém kerül valami vad, és hogy nem is bénázom el nagyon, de még semmit nem látok. Lehet túlságosan ritka részen vagyunk, itt még nincsenek olyan sűrűn a fák, mint beljebb. Nem tudom a lány direkt lassít e miattam, vagy csak ilyen a járása, de nekem lassúnak tűnik a tempó, nem ezt szoktam. Másik oldala a dolognak, hogy miért ne, élvezzük ki a sétát sehová nem sietünk. Végül emellett döntök én is, Judy iramát tartva haladok mellette és várom hogy válaszoljon a kérdéseimre, vagy reagáljon arra amit mondok.

Cú

- Lándzsa? Akár azzal halat is lehetne fogni - mosolyogtam. - De azokkal vigyázni kell, mert túl hosszúak ahhoz, hogy akár véletlenül a hosszabbik végét odaüsd egy fához, vagy kilátszódjon a rejtekből, mert ezzel csak kockára tennéd a vadászat sikerét.
Mikor megkérdeztem tőle, hogy hol él és mit szeret csinálni, egy kicsit félreértette a kérdésemet. Elkezdte magyarázni, hogy itt SAO-ban miként él túl, meg hogy nem nagyon haragszik Kayaba Akihikora. Ejj-ejj, vagy talán én voltam egy kicsit félreérthető?
- Öhm, érdekes, amiket mondasz, bár lehet, hogy én voltam félreérthető a kérdésemmel. Úgy értettem, hogy a valóságban hol élsz. ^^ Én állítólag magyar származású vagyok brit állampolgársággal, de Tokióban élek most főiskola és munka miatt. Néha belegondolok, hogy nem bántam, mikor beléptem a SAO-ba, mert itt igencsak kipróbálhatom magam mindenben, amit eddig nem engedett meg a valóságban. A gyilkolást kivéve, azt nem tűröm itt sem. Majd találsz valami jó elfoglaltságot, amit szeretsz csinálni. Ami a frontot illeti, ha aktivan küldetésezel, párbajozol vagy katakombázol, gyorsan elérheted a frontod. Ott van például Chancery. Mikor alig pár hónapja megismertem, egyes szintű volt, én meg több voltam már akkor is tízesnél... és most lám, tizenhetes vagyok, és ő már csak kettő vagy három szinttel van csak alattam.
Mikor megérdeklődte a céhemet...
- Nos, én a Phoenix Brotherhood nevű rendfenntartó céh vezére vagyok. Csak nemrégiben jöttünk létre és egyelőre csak három-négy fővel büszkélkedhetünk, de majd idővel úgyis gyarapodunk majd. Az a dolgunk, hogy kisegítsük és megvédjük a tisztességes játékosokat a rosszaktól, de azért a fejlődésben is igyekszünk nekik segíteni. Csak ez számít nekünk, és bár én harcolok a fronton, nem vagyunk bossraiderek vagy üzleti társaság, legalábbis az utóbbi még távol áll tőlünk.

- Igen, így hogy mondod, bár én először a dobására gondoltam.

Úgy látom félreértettem kérdését, a valóságról kérdezett…vagyis a kinti valóságról. Ez is egy valóság végül is…

- Ehe, bocsi, én értettem félre. Írországban élek, éltem, tenger mentén, ír állampolgársággal. Te viszont tényleg sokszínű vagy, érdekes életed lehet. Alkalmi munkákból éltem az elmúlt időben, nem nagyon akaródzott továbbtanulni. Te mit tanulsz a főiskolán? Kíváncsivá tettél, nyugodtan mesélj még magadról, érdekel. Igen, gyilkolni rossz, és tilos szerintem is. Viszont a megtorlása...más lapra tartozik. Nem hallottam még Chancery-ről, viszont ha neki összejött, szerintem nekem is összefog, köszi a biztatást. Sajna a céhedről is most hallok először, bár ezt lehet annak köszönhetem, hogy nem rég keltem a hibernálásból. Nem vagyok még a legjobban informált. Viszont a céh alapelvei tetszenek, bár nem tudom, hogy az én módszeremmel és nézeteimmel is egyetértenek e. Szerintem jogos a bosszú. Ha meg ölték egy szerettemet, én is megfogom azt, aki őt megölte.

Nem tudom mennyire tetszik neki a téma, szóval bedobok mást is.

-Hogy is kell vadászni? Elég ha megérintem és máris enyém az állat, vagy amit fogok? Úgy látom errefelé már sűrűbben vannak állatok, szóval jó lenne tudnom, mit csináljak ha szembejön velem egy.


Szimpatikus lánynak tűnik eddig és ellehet vele beszélgetni is. Mindamellett még szép is, nem csodálkozom majd ha egy vadat elszalasztok, anank köszönhetően hogy nem oda nézek ahová kell...Nem bántam meg hogy eljöttem erre a vadászatra, legalábbis eddig nem. Lehet később is elhívom majd valahová, ha már úgyis így megismertem. Nem ártanak meg sem a barátok, sem a kapcsolatok.

- Nos, azt nem szokásom elvárni másoktól, hogy bosszút álljon, az természetesen jogos, de az ölés az ölés - magyaráztam az én nézetemet Lancernek. - Attól, hogy valakit megölsz, mert megölt egy szerettedet, attól nem lesz jobb se neked, se a szeretted emlékének, és ezután te se lennél különb a gyilkosnál. Életed végéig nyomot fog viselni a legszörnyűbb bűntetted, amit ugyanúgy nem tudnál eltüntetni, mint a vörös indikátort, ami csak mellékes. Bár nálunk fogadjuk azokat a vörösek is, akik tényleg bánják bűneiket és szeretnének mindent jóvá tenni azzal, hogy rendfenntartóként oltalmazzanak másokat.
Mentünk tovább, és már a vadászat volt a téma.
- Igen, az is elég, ha megérinted, bár mi inkább a rendes valós világi vadász-módszereket alkalmazzuk, mert ezzel is gyakoroljuk az intenzív harcot mobok és ellenséges játékosok ellen. Az állati mobok legtöbbjei úgy élnek és viselkednek, mint a valóságban, úgyhogy ismerős szitu lehet számodra. Nagyon sok taktika nem nagyon kell, ha szembe jön veled egy. Vagy kikerülöd, vagy ráveted magad, de módjával. Az igazi taktikázás akkor kell, ha lesből kell bekerítenünk egyet.
Örülök, hogy Lancerrel így meg lehet beszélni a dolgokat és a véleményeinket is baráti beszélgetések mellett megosztani egymással. Ha kérdez, akkor szívesen válaszolok a kérdéseire.
Persze semmit se akarok ráerőltetni, csak elmondok neki dolgokat és kifejezem felé szerény véleményeimet a dzsungeltörvényekről. Aztán majd ő is kifejezi a magáét és eldönti, hogy egyetért-e a magaméival, vagy sem. Milyen szerencse, hogy őt fogtam ki, és nem egy félőrült vörös indikátorost, aki már az első adandó alkalommal nekem rontana, amint az erdőbe érünk. Vagy egy hisztis, gyerekes ember... vagy egy elkényeztetett kislány, aki elvárná, hogy pusziljam körbe, mert olyan aaaaaraaaannnnnyyyyyooooossss. Ozirisz esetében még jobban is jártam, ő sokkal okosabb és szélesebb látókörű, mint az összes többi hozzá hasonló jóember, akikkel eddig találkoztam. Yuichi is okos és jó szándékú ember, csak hűtlen volt hozzám. No igaz, hogy én már rég lenyeltem a békát és szívesen újrakezdeném vele csak baráti szinten, de látszólag kerül engem. De a jogos dolog az jogos dolog: ha szakít Ayanival és kérné, hogy kezdjük úra, nem adnék több esélyt neki, mert egyszer már összetörte a szívem és nem tudnék többet megbízni benne. Ozirisz nem ilyen. Ő szeret engem, és én is szeretem őt. Tudom, hogy ő sose csalna meg, vagy bántana meg más módon.

- Szerintem de. Ilyen erővel börtönbe se küldjük a kinti világban, mert attól nem lesz jobb se nekem, se az emlékének. Ha viszont megölöm, legalább tudom, hogy elnyerte méltó büntetését. Tényleg nem tudnám eltüntetni..de lehet nem is akarnám. Mi van, ha megér nekem annyit a szenvedés, hogy a másiknak rossz legyen? - majd visszatérek a céhre- Na és van már ilyen tagotok? Ha nem kérdezek túl bizalmas infót..

Haladunk, legalább elmagyarázta a dolgokat a vadászatról is. Legközelebb majd jöhetek egyedül is legalább. Jó az oktatás. ^o^/

- Értem, gyakorlásnak tényleg jó. A kisebbek legalább nem tudnak megsebezni. Bár...biztos vannak nagyon agresszív nyuszik. ._. Igen, a valóságból ismerős, szerintem itt is boldogulok majd. Köszi az eddigi segítséget is. De még nem árultad el, minek tanulsz kint? És mi szeretnél lenni? ^o^/ Én munkakerülő alkalmi munkás...tetszetős szakma, annyi szent . Legalább tetszik, és hála a változatosságnak, nem is unalmas. Legalábbis számomra. Mondjuk később nehéz lenne megélni belőle...de ahhoz még ki kell jutni előbb innen...bár kitudja, lehet egyik nap a szobánkban ébredünk, mert a tudósok, fejlesztők kitaláltak valami módszert amivel leszedhetik a fejünkről, anélkül hogy...khm...elpatkolnánk idő előtt. Remélhetőleg meg is érik még azt a pillanatot. Bár ez nem vette el a kedvemet attól, hogy játsszak még később is MMO-on. Még talán sisakot és a NervGear-t is bevállalnám. Te? – szegezem neki a kérdést a szép hosszú monológom után. És állat, vad, még mindig sehol. Se egy nyuszi...se semmi. Nem baj, még az időből is alig telt, fáradni se kezdek még...mennyire megérte rakni a kitartásra...

- Tudod, ha megölsz valakit akár bosszúból is, még jó magad is egy gyilkossá válsz. Egy olyan bosszúvágyó gyilkossá, aki pont eme életcélja miatt el fog veszíteni mindent barátoktól kezdve mindenig. Bár abban egyet kell értenem, hogy azzal még mindig nincs gond, ha önvédelemből vagy véletlenül ölsz. Ha vörös indikátorost ölsz, attól a rendszer még nem tesz téged gyilkossá, de a sors és a köznép igen. Ilyenkor én aggódnék is érted, hogy milyen módon próbálnának megalázni csak azért, mert bosszút akartál állni valakin. - Itt felsúhajtottam szomorúan. Elég sok sérelem, kín, gyötrődés ért már engem az ittlétem során. Volt, hogy párszor ki is fordultam önmagamból, de valahogy a Fehér Főnixnek, a lelkemnek hála sikerült megőriznem eddigi jó jellememet és nem öltem meg vagy bántottam volna más fizikai eszközzel senkit még bosszúból sem, hogy aztán én se legyek különb azoknál, akik ezt tették velem.
Vicces, hogy néha Qui-Gon Jinn is leteszi nálam tiszteletét egy másik párhuzamos univerzumban... beleborzongok. Szrencse, hogy nem úgy látom se őt, se a Fehér Főnixet, mint ahogy a hallucinálók azokat, amiket látnak. Elég csak a fejemben meghallani őket, és kész, elég gondolatban beszélnem velük.
No, a céhes kérdés:
- Nincs még ilyen tagunk, de szívesen fogadjuk őket is, ha legalább sokkal nagyobb indokuk van rá, hogy egy vörös gyilkost elfogjon vagy megöljön bosszúból. A bebörtönzéses megoldás már úgy is folyamatban van. Elfogottak ügyében természetesen fogunk tárgyalásokat is folytatni.
Aztán végre valahára letudtuk azt a témát, és már a vadászatról is elmondtam legalább majdnem mindent Lancernek, aki látásból is úgy ette a szavaimat, mintha egy finom étel lenne. Hoppá, még nem is mondtam szinte semmit magamról, hogy mit csinálok a valóságban. Ejj, de modortalan vagyok.
- Jajj, bocsáss meg, ha nem feleltem erre az apróságra! Művészeti főiskola tanulója vagyok Tokióban, emellett képregényboltban dolgoztam részmunkaidőben. Legalább nem csak én, hanem a főiskola háromnegyede is beszorult ebbe a játékba, az egyikkel még folyamatosan tartom a kapcsolatot... főleg, hogy az öccsének az elfogása is vár rám. Nos a munkakerülősdi nem éppenséggel jó dolog, de ha meg tudsz egy alkalmiból élni és nem unatkozol benne, akkor az úgy még kedvező is valamicskével.
A sisakleszedős módszer? Hát azon csak a fejemet csóváltam.
- Nos, nem hinném. A sisakok részecskéi nagyon beágyazódtak az agyunkba, másrészt ezek a részecskék kikapcsolás vagy leszedési kísérlet esetében megcsapja az agyunkat árammal... hát így meg kétséges, hogy a tudósoknak könnyű dolga lenne. Ha sikert akarnának mégis elérni ezzel, ahhoz kevés-több játékos életét kell kockáztatniuk kísérletezések során. Inkább jobb, ha várnak az emberek odakint. Hiányzik nekem a nevelőszüleim, de végül is nem nagyon akarok sietni a kiszabadulással. Megszoktam már ezt a helyet és elvagyok. Azonban nem tudom, hogy más játékokhoz is szerveztek-e be NerveGeart, de ami azt illeti, akkor én is még mennék egy újabb száz szintes kört.
Ekkor megálltam. Jelzett az észlelésem. A fák között egy vadat láttam meg. Csendben intettem Lancernek, aztán egy irányba mutattam neki némán, hogy induljon el arrafelé. Én meg elindulok az ellenkező irányba. Üzembe helyeztem a lopakodás jártasságomat is... azért nem árt hamarosan ezt is valahogy felhúznom azután, hogy a Beolvadás képességem elszállt, hogy szárnyakat kapjak helyette Fehér Főnix által.
Csendben, lassan közeledtem a vadhoz. Vártam egy kicsit, amíg a vad gyanakvását legyőzi az éhsége. Aztán jelt adtam Lancernek a vad letámadására...

- Ha elveszti...de ha nem, csak boldoggá teszi a lelkét, hiszen beteljesítette azt, amire vágyott. Nem kell azzal törődni, a társadalom és másik hogy ítélik meg ezt...csak azt, hogy az ő vágya teljesült. Tehát még nincs ilyen tagotok. Azért abban hiszek, hogy a gyilkos lelke is fordulhat jó útra...ha nem nyírják ki előtte..igen, kicsit paradoxont mondhatok azzal, hogy hiszek a lelke jó útjára fordulásában és egyben a bosszúban is, de ha nagyon próbálkozik az ember, kitudja bogozni. ^^”
Válaszolt a másik kérdésemre is, elkezdett magáról beszélni. Ennek örülök. ^o^/
-Nincs semmi gond, nem kell ennyire szabadkoznod –rámosolygok bíztatóan- És milyen művészeti irányban jeleskedsz, rajzolsz, énekelsz, írsz? Megmutathatod nekem is pár műved, ha van itt, szívesen megnézem őket. Ezt az öcs dolgot nem teljesen értem, de gondolom azért mert nem ismerem az előzményeket. Gondolom nem is rám tartoznak. De azért sok szerencsét az elfogásához.
Most pedig a kiszabadulásról folytatódott a szó...
- Nem nagyon törődtem ezzel, mielőtt felvettem volna. Jöttem volna minnél hamarabb játszani, felhúztam a sisakot a fejemre és kész. Kezdődhetett a játék. Utána egy szép hosszú szünet, most pedig itt vagyok, kezdek beleszokni ebbe az életbe. A szüleim hiányoznak, ez természetes, és itt se nagyon van senkim, de azért elvagyok. Nem lehet ez sem fenékig tejfel, ugye? Kint sem sokkal jobb, szóval nem harcolok annyira a szabadulásért. De azért az életem sem akarom itt leélni. És remélem akkor is veled tarthatok majd. ^o^/

Ekkor megállt és mintha láthatatlan lenne, úgy mozgott. Csöndben mozgott, majd intett nekem, hogy induljak el az egyik irányba, meg is tettem, most ő a góré, ő tudja hogyan kell ezt csinálni. Megbújok egy bokor háta mögött, majd végre én is észreveszek a bokorban mozogni valamit. Figyelem Judyt, és már kapom is a jelzést, hogy letámadhatom a dögöt. Most már az is mindegy ha ordítok gondolom, nem tud hová menekülni a vad.

-Banzáááááááááááj! –kiáltom és rávetem magam a bokorra. A kezeim között egy kis, szőrös lényt érzek. Felemelem, egy manó az...kis..apró...törpe. Hát ez nem egy nyúl. Nem is vaddisznó. Ránézésre ehetetlen is. Felemelem Judy felé, de útközben már el is tűnik, gondolom a tárgylistámba került- Komolyan ilyen szerencsém van, hogy ehetetlent fogjak? Gratulálok magamnak. ^o^/ -mondom nem kevés öniróniával és odaérek újra Judy mellé.

Nem tudom, hogy ki etethette tele Lancer fejét ezzel a halálos bosszúsdival, de ha tehetném, felkeresném az illetőt és szigorúan megrónám, amiért ilyen sötét dolgokra oktatja a még fogékony agyú szerencsétlen fiatalokat, akik még csak nemrég kezdték igazán bontogatni szárnyaikat (akár korán vagy akár későn). Most már tényleg ejtettük a témát.
- Hát elég sokféle művészi dolgokat szoktam csinálni. Szívesen megmutatnám őket, de egy részük a valóságban van, a másik részük otthon a céhházban.
A többit ugye meg már meg is beszéltük, és pont a vadászatra koncentráltunk. Lassan, cserkésző nagymacskákként körbekerítettük áldozatunkat. Mikor jelt adtam, Lancer már egyből egy nagy ugrással és erdőt rengető ricsajjal rávetette magát a bokorra, ahol egy gyors dulakodás után már a kezei között tartott egy Szőrös Manót. Noh, pont egy ilyent akartam volna én is jó ideje befogni, de van ez így, kinek mi a nagy szerencséje. Én már nagyon régóta nem fogtam semmilyen ritka lényt.
- No, gratulálok, Lancer! - dicsértem meg Lancert. - Egy érdekes vadat fogtál el. Na igen, vannak nem ehető lények, viszont trófeáénak még mindig jók a gyűjteményedbe, hogy legyen mivel később eldicsekedned. Érdemes, hiszen a rendszer szokott ezért jutalmazni minket. De azért ha szabad megjegyeznem, a vadászatnál nem túl előnyös, ha túl nagy hangorkánnal támadsz le egy vadat, mert akkor a többi vad is több kilométerre úgy eltűnik, hogy egy jó ideig keresgélhetjük.
Ha Lancer eltette a befogott lényét, mentünk tovább az úton.
- Esetleg, ha gondolod, megmutatom neked az én gyűjteményemet - Ha kíváncsi rá, előhívtam a menümet, amiben megmutattam az én vadász-trófeáimat. - Nos, nem túl sok, mert régebben nem volt rá annyi szabadidőm, de ma talán remélhetőleg elég sok vadat fogunk majd. De én vagyok talán az egyetlen játékos Aincradban, akinek második alkalommal egyből sikerült elcsípnie egy Fehér Híúzt. Ő is egy ritka vad ám... várjunk csak!
Előkaptam az egyik késemet, amivel lassan céloztam egy újabb bokor felé, majd eldobtam. Ezzel sikerült elkapnom egy újabb vadat.
- No, nekem is megvan mára a második zsákmányom.

//Fogtam egy csirkét XD//

-Hát a valóságbeli dolgokat egy ideig nem fogod tudni szerintem...de a céhházadbelit szívesen megnézném majd egyszer. Ez érdekes? Hát...számomra inkább undorító. Tudom én, viszont a vadászat és a cserkészés öröme...érted szerintem. Nyugodtan megmutathatod. Csak jó nézegetni, vagy más haszna is van? Mert én akkor inkább az evésre szavaznék. Rögtön egy ritka vad? Hiúz. Az tudtommal elég gyors is. Jó vadászat lehetett. Reméljük ma is lesznek ilyen jók.

Hirtelen kés kerül elő, majd pengéjén megcsillan a fák lombjai között átszűrődő napfény. Ügyes és gyors a lány.

-Gyors volt és ügyes. Én is gratulálok..úgy látszik valami/valaki mégis süket volt vagy túl bátor és az ordításom ellenére sem menekült biztos toválságba. Mit fogtál? Ha van főzés jártasságot, meg is főzhetnénk. ^o^/ . –eléggé korog a gyomrom már ami azt illeti. Pedig reggeliztem, csak nem eleget. Drága az ehető étel. >< Remélem én is fogok valami ehetőt...bár hogy hogyan fogom megfőzni vagy sütni, azt egyenlőre passzolom. Nincs főzés jártasságom és nem is szeretném beszerezni. Nem hiszem hogy túlságosan jól néz ki, ha egy férfi áll kötényben a gáztűzhely mögött. Igen, mondom mindezt annak ellenére, hogy tudom: a világ legjobb szakácsai férfiak. Remélem Judynak lesz ilyen jártassága. Szép lány, eltudom képzelni akár egy szál kötényben is...- Vagy ha neked nincs is, elárulhatnád valaki olyan nevét, akinek van...ha nő lenne, azt megköszönném. Meg sem kérdeztem még. Mi a kedvenc ételed? – esetleg majd meg is hívhatom rá...ha nagyon gazdag leszek..egyszer...majd...soha..?

A tizedik szint. Még mindig nem jutottam tovább ennél a szintnél, de nem is sajnálom. Itt sok minden megtalálható, és köztük van a szafari is! \o/ Legutóbbi szafarin szerencsésen összefutottam Shu-val, és kellemesen el is beszélgettünk. Most nem szombat volt, így nem sok esély volt arra, hogy újból összefutok velük, de ki tudja? Talán most is találkozom velük, vagy egy másik ismerőssel, csak másik helyre kéne mennem. Akkor most fedezzük fel az erdőt! Az egy meseszép hely. Madárcsicsergés, mókusok a fákon, vagy éppen nagy szép medvék a földön... Utóbbival inkább nem találkoznék egyedül.  De ha találkozom is eggyel, akkor még le tudom gyűrni. ^^ Mondjuk a kazamata után...
Ez az erdő egyszerűen gyönyörű volt! A fák árnyékot vetettek, a madarak pedig csiripeltek. És egyelőre a medvék is elkerültek. Reméljük maradnak ennél a jó szokásuknál, és inkább esznek mézet, vagy málnát... Vagy amit szoktak enni itt. Még annyira nem értem ezeket a dolgokat... Majd ha találkozom Shu-val, akkor megkérdezem tőle. Talán még most is összefutok vele,  ha szerencsém van. Biztos vagyok benne, hogy már ő is járt ebben az erdőben. Egyszer majd Chifut is el kell hoznom ide, biztosan élvezné ezt a helyet. Talán majd elhozom egyszer egy piknikre is, hogyha már ő vett rá arra is, hogy szafarizzak. Ennyi szerintem kijár neki, főleg azok után,  amiken végig kellett mennie, részben miattam. Sőt, csak miattam... De most nem kéne előhozni a borús gondolatokat, inkább azon kéne gondolkodnom, hogy mit fogok elejteni, és mit fogok vele csinálni? Mert a főzést bizony fejleszteném, csak ahhoz kéne egy jó ötlet. Hm... Mókusragu? Vagy bundáskenyér? Persze nem a hagyományos,  tojásos változat, hanem a medveszőrös változat. Vajon annak milyen íze lehet? Egyszer ki kel próbálnom. Sőt, ha elég szemfüles leszek, akkor akár most is kipróbálhatom. Csak egy szőrös állat kell, és egy kis kenyér, amit mindig tartok magamnál. Akkor viszont vadászatra fel! \o/

//Atoru//

Miért jöttem fel a 10. szintre? Ha jól emlékszem hallottam valamit felőle amit elég érdekesnek tűnt és kiakartam próbálni. De mi is volt az? Lehet nem csak egy véletlen meghallott párbeszéd alapján kellett volna ide jönnöm. Rákérdezhettem volna. Így, hogy csak fél füllel hallottam valamit nem is igazán jegyeztem meg. Na, hátha majd szembe jön velem az a válasz. Remélem nem halálos módozatban majd. Itt vagyok egy erdőben, elég magas szinten ahhoz, hogy ne merjek elaludni egy fatövében a mobok miatt. Akkor mit csináljak, ha már elfelejtettem mit akartam csinálni. Vagy esetleg szunyálhatok egy fa tetején is. De még mindig nem költöttem akrobatika jártasságra. Remélem nem fogok lezúgni a fáról. Elkezdtem felkapaszkodni az egyik fára. A feljutással eleinte nem volt gond, de miután szükség lett volna egy ki egyensúly érzékre, már el is buktam a feladatot. Egy ideig inogva és erősen kapaszkodva fen tudtam maradni a fa lombkoronáján. De mikor az ág amibe kapaszkodtam eltört már estem is. Valahogy a lábamat még sikerül beakasztanom a vastagabb ágba amin álltam. Így csak végezetül fejjel lefelé lógtam volna mint egy denevér. Csak közben érzékeltem valaki hátát és kicsit megriadtam, így el is engedtem az ágat és puff a földön végeztem. Pontosabban valakin. Az illető balszerencséjére még az erdő talaját is megkóstolhatta, mert úgy estem, hogy őt közbe arccal előre taszítottam földbe. Azért remélem nem fog kinyírni ezért. Leszálltam róla és mellé ültem.
-Ehh…Jól vagy? Bocsi, nem gondoltam hogy bárkire is rátudnék zúgni a fáról. Bár azt sem gondoltam, hogy lefogok majd esni onnan. Tényleg bocs.
Kissé zavartan néztem a fiút. Remélem, nem harapja le a fejem érte. Ez nem volt betervezve. Persze amit beterveztem mára se tudom mi volt, tehát semmi se volt tervezve most.

A vadászatom egyelőre sikertelennek bizonyult. Kár. Pedig szívesen találtam volna már valamit. De hogy mondják? A türelem rózsát terem? Igen, ez lesz az. Szóval nincs más dolgom, mint türelmesnek lenni, és várni. Pedig ez egyedül eléggé unalmas dolog. Miért nem hívtam el magammal Chifu-t? Esetleg Shukaku-t? Vele már voltam a pataknál is, ez sem lett volna más. Csak Timidus... Neki néhány nézetével nem értettem egyet. Azonban ez most mindegy is. Inkább itt kéne, hogy járjanak a gondolataim, mivel máskülönben nem kapok el semmit. Csendesnek kell lennem, mint egy árnyéknak. Mint a régi nindzsáknak! A shouneneket nagyon bírtam, főleg, amikor yakuzák és szamurájok is szerepeltek benne, mint az Utolsó szamurájban. Nem, nem a filmben, az animében. Habár a film se volt rossz, de ha fantáziadús filmet kell mondani, akkor a 47 rounin az. Hiszen az is egy történelmi eseményen alapul, mint az Utolsó Szamuráj is, csak ezt feltúrbózták mindenféle szörnnyel. Csak az az amcsi színész nem kellett volna bele. Az még oké, hogy az Utolsó Szamurájban ő játszott, ott olyanok is voltak a körülmények, meg a történet is erről szól. De ebben? Ez túl abszurd...
És tessék! Már megint elkalandoztak a gondolataim. Pedig csak a vadászatra akartam koncentrálni...
A következő pillanartban fejjel voltam a földben. Nem tudom, hogy hogyan kerültem oda, de annyi biztos, hogy valaki volt a hátamon, mert éreztem a súlyát. Hogyha lenne súlyemelésem, még azt mondom, hogy semmi gond, mert felemelkedtem volna és kész.  Így viszont meg kellett várnom, amíg leszáll rólam.
Még mindig kissé kába voltam, de a hangról már el tudtam dönteni, hogy egy lányhoz van szerencsém.
- Rá se ránts, legalább megtudtam, hogy milyen ízű a föld. - mondtam, a fejemet fogva, és csak a következő pillanatban néztem rá. Egy kedves, kb. 13 éves kislány lehetett, egy szemfedővel, ezüstös hajjal és... piros indikátorral? O.o Éreztem, hogy a szemem elkerekedik. Ez az indikátor semmi jót nem jelentett számomra. Elégszer futottam már össze pirikkel, hogy megtanuljam, maradjak tőlük távol. Elég volt csak arra az esetre gondolnom, amikor az egyes szinten elkaptak és szépen kisemmiztek. Jó, ez túlzás,  de akkori vagyonom nagyobb felétől megszabadítottak. Aztán jött az, amikor a minin ott volt az a lovag, és szépen letapizta Lichtet. Úgy hogy köszönöm szépen, de több pirit nem kérek. Habár... jobban belegondolva, azok fiúk voltak, ez pedig lány. Talán más, mint a többiek. És így talán egyedül sem kell vadásznom.
- Én Atoru vagyok. Hát te ki vagy? - kérdeztem meg a lánytól. Hogyha minden jól megy, akkor beáll mellém, és együtt vadászunk. Hogyha nem, akkor gondolom ő fog rám vadászni...

A föld után jött a hínár…A hínár finomabb? Merem feltételezni már evett vagy valami hasonló szerencsétlen eset miatt volt szerencséje megkóstolnia a hínárt…Mindegy is inkább nem szólok erre semmit. Következett a csendes táj bambulás. Egy ideje már elvoltam magam ki világéban és nézelődtem, mikor pisszegést hallottam. Atoru akart csendre inteni, de miért is? Amúgy is csendbe voltam. Kérdőn néztem a fiúra aki közben egy bokor felé vetette magát. Most akkor miről is maradtam le?...Nem értem a dolgot. Pisszeg, majd zajong. Nem igazán láttam mivel birkózik, csak figyeltem és vártam most mi lesz. Mert még mindig nem vágom a dolgot…Egy ideje csak furcsa tekintettel figyelem a dolgot, majd Atoru megjeleni egy hiúzzal. Pontosítva egy megkötözött hiúzzal. Kikerekedett szemmel néztem rá egy ideig. Majd csak egy kérdés böktem oda srácnak.
-Bántani akarod?
Tettem fel a kérdést teljesen ártatlanul, mintha nem egy vörös indikátor díszelegne a fejem felett. Bár az se azért vörös, mert én annyira ölni akartam volna. Vártam a válaszra, ami egyébként oly egyértelmű és nyílván való, de hátha valami más célja van az állattal…És ezt még én sem gondolhatom komolyan, ugye nem?...Sajnos de, igen komolyan gondolom.  Amúgy is mért pont egy hiúz, egy macskaféle…Miért pont egy aranyos cicust kapott el. Na jó igaz, nem egy házimacskáról van szó. Annyira már nem aranyos ha elkap és megkóstol. De, ha az ember nem piszkálja és hergeli az állatokat, akkor azok se bántják az embert.  
-Ha tényleg bántod szólj, mert nem vagyok rá kíváncsi, hogy ölöd meg.
Azt csinál amit akar csak néznem ne kelljen. Ha tényleg kivégzi azt a szerencsétlen állatot nem nézem végig. Addig inkább nem néznék oda, míg az utolsó pixel darabja el nem tűnik. Azóta a nap óta igyekszem kerül az ilyesmit. Mobokat se irtom halomra csak azt amelyik az éltemre pályázik.

-Megtörténni megtörténik…de…ööömm…Már mindegy.
Dünnyögök az orrom alatt és azt se tudom mit akarok mondani. Sajnálkozhatnék tovább, de igazából felesleges és a végén még amiatt fog lecsapni, mert folyton bocsánatot kérek. A kérdésére csak felkapom a fejem és csodálkozva pislogok rá. A mostra gondol vagy régebbi alkalmakra.
-Háát…ömmm…izé…Ha a mostról van szó, akkor eddig egyet se, mondtam már, hogy elfelejtettem miért jöttem ide eredetileg…Bár visszatekintve nem igazán fogtam még állatokat csak szerettem volna…csak azok meg nem sikerültek, mindig elfutott az állatka előlem…Pedig nem akartam bántani egyiket sem…
Erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bár elsüllyednék most itt ebben a szent percben vagy válnék láthatatlanná. Már megint hátráltatok valaki a dolgába és hülyeségeimmel szekálom. Persze, hogy a világ egyértelműbb dolgát kérdeztem meg. Próbáltam fenntartani a falsch vigyorom és igyekeztem nem megint bocsánatot kérni.
-Háát…ezek szerint azért…De még mindig nem egészen értem mit keresek itt, de legalább eszembe jutott, hogy mit akartam itt csinálni…
Megint egy kérdés. Talán azt feltételezné, hogy nem ember vadászatra készültem vagy tudom is én mire…Felvéve egy halál ártatlan és butus arckifejezést, kezdtem bele a válasz adásba.
-Egyedül vagyok. A legtöbb mindent egyedül csinálok. Egyszer csatlakoztam egy játékos csapathoz és ez lett a vége.- mutogatok a fejem felett lévő vörös indikátorra- Azoktól meg meglógtam és egy ideig bujkálnom kellet, de azóta a küldetéseken kívül senkivel se játszok csapatba. Ha az indikátorom a bajod, akkor közlöm veled, hogy nem kell foglalkoznod vele csak egy átvert kezdő játékos vagyok és nem áll szándékomban bárkit is megölni vagy bántani.
Hirtelen váltottam és nemtörődömbe váltottam, mind a mimikámon, mind a hangomon tükröződött a dolog.
-Bár igaz is, hogy önmagamba elég gyanúsnak meg furának nézek ki, ehhez meg párosul egy szép piros színű indikátor is. Szerintem sokak száméra csak beetetésnek tűnik a mesém és el se hiszik, de mindenki gondoljon amit akarjon…Ha te is inkább tova állnál csak nyugodtan. Már megszoktam, hogy kerülik a társaságom.
Befejeztem a mondandóm. Nem akarok egyedül kóvályogni az erdőbe, de azt se akarom, hogy végig gyanakodva kövesse valaki minden levegő vételem. Akkor inkább leszek egyedül…Hirtelen láttam valamit átrohanni egyik bokorból a másikba. Mit sem törődve azzal, hogy a társaságom mit fog reagálni vagy akar e reagálni. Én elkezdtem a földön kúszni addig a bokorig amibe láttam beszaladni az állatkát. De mivel fogjam meg? Csak úgy nem fog menni, kell valami. Nem tűnt olyan nagynak…akkor tudom mivel fogom meg. Invertory megnyit. Keresés. Találat. Egy cilinder jelent meg a kezemben. Óvatosan szétnyitottam a bokor ágait, hogy lássam mit akarok elkapni, egy kis menyét lapult a bokorban. Innentől kezdve lehet egy csiga is gyorsabb lett volna nálam, Szép lassan pozícióba helyeztem a cilinder és hopp. Mikor kellő közelségbe volt az állthoz ráraktam és hiába próbált volna szaladni nem sikerült neki. Benn rekedt a kalapban. Mikor kevésbé ficánkolt akkor egy gyors mozdulattal megfordítottam a fejfedőt és ott volt benne a megfogott menyét. Eléggé ráijesztettem szegényre csak riadtan kuporog a cilinder aljába. Egy pár percig farkas szemet néztem az állattal, majd a földre fektetve a kalapot útjára engedtem. A menyét félénken és szimatolva dugta ki a fejét a kalapból ,majd mikor felmérte, hogy szabad a pálya el is tűnt a rengetegben.
-Hát ha nyulakat még nem is tudok elővarázsolni belőle, de legalább a kisebb állatokat megtudom vele fogni. Addig is van benne valami.
Jegyeztem mag hangosan, majd fejembe nyomtam a fejfedőt és csak ezt követően esett le, hogy nem csak egyedül vagyok itt.
-Izé…Rólad kicsit megfeledkeztem az előbb. Remélem semmi fontosba nem kezdtél bele. De, ha még is akkor most már figyelek.
Mosolyogtam a srácra és ez most igazi mosoly nem valami erőltetett vicsorgás.

/Menyét/

A kérdésemre egy majdnem egyenes válasz érkezett. Ez pedig majdnem meggyőzött. Sajnos ott van az a majdnem. Mondjuk most elgondolkodhatnék, hogy helyes-e, ha ezt teszem ezzel a lánnyal. Hiszen már lassan olyan, mintha egy kihallgatáson lenne, és valami bűntett miatt lenne elítélve. És ez félig igaz is, ugyanis én tényleg elítélem, mert elkövette azt a bűnt. Azonban ha jobban bele gondolok... Vajon megérdemli ez a lány, hogy így bánjak vele? Erre egy normális, konzervatív gondolkodású játékos azt mondaná, hogy igen. De... tényleg ez a helyes?  Hisz gondoljunk csak bele.  Ő se különb a többi embernél, akkor miért?  Egy nyavalyás indikátor miatt? Ugyan már!  Mit számít az? Nos... Úgy tűnik,  hogy igen sokat. Én se tettem mást. És ezt szégyenlem.
Amikor pedig Miu elmeséli a történetét, ténylegesen egy gonosz embernek érzem magam. Vajon miért tettem ezt? Az előítéletek végett? A sztereotípiák miatt? Esetleg a személyes a tapasztalatok? Vagy mindhárom egyvelege? De az is lehet, hogy egy negyedik, számomra ismeretlen tényező miatt.
- És barátaid? Vannak? - kérdezem meg, amikor meghallom, hogy egyedül jött. Visszafelé is elhangozhatna a kérdés, de gondolom a céhlogó éppen elég beszédes. Nála viszont nem látok egy logót sem. Tehát solo játékos. De vajon barátai vannak-e? Hiszen egyedül mégse bóklászhat mindig. Főleg nem piros indikátorral és azzal a játékos csoporttal a nyomában, akikről beszélt. A mondandójára viszont már odafigyelek.
- Ha valaki eléggé üldözési mániás, akkor még a zöld indikátoros játékosokban sem bízik. Azt mondják, hogy okos ember más kárán tanul. Nos, én a sajátomon tanultam meg. Még régebben egy piros indikátoros egy zöld cimborájával megfenyegettek, és pénzt követeltek. Én adtam is nekik. Persze az, hogy be tudtak cserkészni, csak az én hibám volt, mert bíztam abban, hogyha egy zöld vele van, a piros nem lehet veszélyes. Mint kiderült,  tévedtem. De úgy döntöttem,  hogy adok nekik még egy esélyt, így ezt tettem. Aztán elmentem egy miniboss-ra, ahol egy piros indikátoros lovag is volt,  és egy ismerősömet... hogy is mondjam... zaklatta. És nem kicsit. Így aztán azóta nem nagyon bízok pirosokban, ami érthető.  - itt hagytam egy kis szünetet, majd folytattam. - De te talán tudsz ezen változtatni. - mondtam eltöprengve. Miért is ne? Simán megtehetné ezt bármely piros, aki kedves akár egy kicsikét is. Ekkor pedig Miu útnak is eredt egy bokorhoz. Gondolhattam volna, hogy meglátott valamit, azért megy. Én nem avatkoztam közbe, hadd csinálja. Addig pedig én is néztem valamilyen vad után.  És nem sokára meg is lett a kiszemeltem. Egy mókus. Ha nem is az a nagy medve, attól még jó. Csak hogyan vadásszam le? Hiszen most késsel nem tehetem - és lehet, hogy nem is fogom -, így maradok a kéznél. Ami azt illeti, a mókus nem volt túlságosan ellenkező,  így egyszerűen elkaptam. Közben Miu is visszaért.
- Azt mondtad, hogy dönthetek, hogy elmegyek, vagy maradok. - mondtam neki komolyan, majd egy kis szünet után folytattam. - Én úgy döntöttem... hogy maradok. - moslyogtam én is rá. Vajon mosolyogtam eddig a találkozásunk óta? Talán,  nem tudom.
- Nos, Miu, mit szólsz a vadászathoz? Csináljuk tovább?  - kérdeztem meg tőle. Így mindketten jól járunk. Én szerzek neki egy jó napot, ő pedig szerez nekem egy ismerőst.

/mókus/

A vallatás tovább folytatódott, bár a történetem után már jóval barátságosabb mederben folyt tovább a dolog.
-Barátok?...Mint mondtam a küldetéseken kívül egyedül vagyok. Elég egyértelműen kivehető, hogy nincsenek.
Vágtam rá a válasz határozottan kérdésre. Majd meghallgattam a monológját.
-Áhá, szóval üldözési mániád van! –  rikkantottam kicsit gúnyos hangon- Rossz tapasztalatok. mi? Az nekem is van bőven, mégsem úgy állok hozzá mindenkihez, mint valami szörnyeteghez. Pedig az emberek aztán tudnak azok lenni. – változtatni a nézőpontján, itt sóhajtottam egyet, majd folytattam a beszédet.- Én nem kívánok senkit se más nézetekre terelni. Mindenki maga dönti el hogyan viszonyul a világhoz. Rajtad áll, hogy változik e a látás módod vagy nem. Te döntöd el azt, hogy akarsz e változni vagy nem.
Aztán jött a menyét, utána annak elkapásával foglalkoztam. Láttam ,hogy Atoru is talált magának valami elkapni valót. Egy mókus volt az.  A mókuskát is elengedte csak úgy mint nemrég a hiúzt. Úgy tűnik ma így játszunk. Egy barátságos mosollyal az arcomon figyeltem a fiút.
-Maradj csak, ha neked így jó. - a vadászattal kapcsolatos kérdésnél kicsit elgondolkodtam- Egész érdekesnek tűnik. Én szívesen folytatnám. Bár eddig semmi extra dolog nem történt, de ma még bármi megeshet. Azért, ha valami nagyobba botlanék, mint egy menyét segíts ki kérlek. Nem értek a harcokhoz és a vadászatról se tudok még szinte semmit…
Kicsit messzebb halk neszeket lehetett hallani, nem volt túl hangos a zaj, de hallható és megközelítőleg a zaj forrását is belehetett lőni.
-Arra mozgolódik valami.
Mutatok kicsit bentebb a fák rengetegében.
-Nézzük meg. Elég óvatos léptű, tehát nem hinném, hogy valami kicsi és veszélytelen valakiről lenne szó.
Megindultam befelé a fák közé, olyan óvatosan amennyire csak tudtam. Majd két jobban kiálló gyökér tövébe megbújtam. Egy vörös róka szimatolt az avarban, gondolom valami harapni valót próbál fogni magának. Csöndben figyeltem az állatot, majd megnéztem, hogy Atoru követett e, ha igen akkor suttogva oda szólok neki.
-Megpróbálom megfogni. De ha nagyon gyászosnak nézne ki a dolog akkor segíts be. Okés?
Megejtettem egy cinkos mosolyt a fiú felé. Majd neki kezdtem kúszni, mászni a bokrok és gyökerek között. De nem lopóztam elég ügyesen. Egy faág megreccsent a talpam alatt és a rókaészre vett. Mikor a kis vörös tova állni készült, én elé rohantam és elkaptam. Cserébe pedig a róka egy szép nagyot harapott a vállamba. Ekkor elengedtem és a vörös koma már el is tűnt a fák között. Én a földön ücsörögve néztem az állat után, majd kifakadt belőlem a nevetés.
-Ez elég szerencsétlenre sikeredett! De ahogy elnézem csak a páncélom ment le. Nem harap olyan nagyot az a róka, ha Csak páncélom bánta az elég kevés volt.
Vigyorgok mint a tejbe tök, majd egy utolsó pillantást vetettem arra amerre eltűnt a róka, majd visszavezettem a tekintetem Atorura.
-Na és most merre tovább?
  

/Róka/