Mezőség #2

-Látod, csak át kellett jönnünk, és máris belebotlottunk az elöző terület ritka állatkájába.
Jegyzem meg, mikor szó szerint belebotlottam egy lantfarkú madárba, ami a déli résztől kezdve él a leginkább.
-Remélem végre egy fácánt is el fogok kapni a közeljövőben.
Valamiért az az egy ami soha nem kerül a kezem ügyébe. Pedig tényleg csak az az egyetlen állat, aki még kéne, hogy teljes legyen az északi részen a listám. És meg az ínyenc madarak teljesítmény is, de az inkább kis szinten dobott volna többet előre a fejlődésemben. Most már inkább csak a jelvény miatt van értelme mégis összeszedni a kitüntetést.
-Engem egyáltalán nem zavar, hogy esetleg ne lenne közös témánk. Szeretem hallgatni, azokat a dolgokat, amiről mesélni szoktál. Hiába nem egyezik néha a véleményünk, de amiket a múltról mesélsz, abba nem tudok belekötni. Tudod, megvan az a rémes tulajdonságom, hogy szeretek mindenbe belekötni, és másokat kijavítgatni.
És hiába tudok róla, attól ez még akaratlanul is elő szokott törni néha.
-Nem tudom, hogy mi mennyire ismerjük egymást. Megvan a véleményem rólad, de nem biztos, hogy neked az jó, ha ezt most a szemedbe mondom. De amiket te mondtál, az mind teljesen igaz.

-Úgy összességben a múltról. Nem sértésből mondom, de amikor hirtelen nem jut eszedbe semmi, ami továbbvinné a beszélgetést, akkor általában két dologról szoktál beszélni. Az egyik a nevelő otthon, ahol felnőttél, a másik pedig Hisame. Az egyiket mindig próbálod  minél negatívabban beállítani, míg a másikkal pont az ellenkezője a helyzet.

Vettem egy mély lélegzetet.
-Ha annyira hallani szeretnéd. Tehát, kezdjük ott, hogy nevelőotthonban nevelkedtél. Ez két dolgot jelenthet: Vagy nem szerettek a szüleid, vagy árva vagy. Mindegy melyik, az szinte biztos, hogy gyerekként nem kaptál annyi szeretetet, mint amennyire minimum szükséged lett volna. Ezt próbáltad meg kompenzálni azzal, hogy végül állatidomár kasztot választottál. Nagyjából ekkor találkozhattál Hisamé-vel, igazam van? Hisame valamiért nagy hatással volt az itteni életedre, és  gyakran hozzá hasonlítasz másokat. Nem szereted, ha más a közeledben szomorú, ezért mindent megteszel, hogy azoknak a kedvébe járj, akiket te is megszerettél. A barátaidért bármit hajlandó volnál megtenni.
Érthető okokból nem vágysz arra, hogy visszakerülj a kinti világba, és ezt nyíltan fel is vállalod. és szeretnéd, ha a többiek támogatnának téged ebben a törekvésedben, ezért gyakran válsz mások célpontjának, ami néha szintén megvisel téged, de nem akarsz beszélni róla, nehogy gyengének mutatkozz mások szemében.
-Dióhéjban ennyi. Ja, és még van egy titokzatos szerelmed Akira-san személyében, aki....
Itt elhalgattam, ez már nem Shu leírásához tartozozz volna.
-Persze ez csak saját vélemény, fogalmam sincs mennyi igaz belőle, és mennyi nem.

-Nem vitatkozom veled, ha azt mondod, hogy rossz volt, akkor rossz volt. Én soha nem éltem nevelőotthonban, és Hisamét se ismertem, így véleményt is csak azok alapján tudok mondani, amiket te meséltél róluk.

A szülei haláláról nem tudhattam. Arról meg pláne nem, hogy megölték öket. Így már egy kicsit érthetőbb néhány dologhoz a hozzáállása. Lássuk nála müködik-e az, ami nálam szokott ilyen helyzetekben. Megpróbáltam megölelni a kislányt, és ezzel egy kicsit felvíditani.
-Bocsánat, nem tudtam róla, nem akartalak megsérteni. Se téged, se a szüleid emlékét. Nem volt szép dolog tőlem ilyeneket feltételezni. Igazam van?

-Semmi baj nincs azzal, hogy hozzá hasonlítasz másokat, hisz mindenkinek kell egy példakép, egészen addig, amíg tisztában vagy azzal, hogy aki ott áll előtted az nem az, akivel össze akarod hasonlitani. És ezt hiába is szeretnéd. Legtöbbször nem tudod megváltoztatni az embereket.

-Persze hallgatok rátok.
És egy bizalomkeltő mosoly, hogy véletlenül se gondoljon arra, hogy hazudnék. Bár nem vagyok teljesen biztos, hogy mindig azt fogom csinálni, sőt biztos vagyok benne, hogy egyszer az ellenkezőjét fogom tenni, de addig maradjon meg legalább a látszatja a dolognak.
-Aztán hiába titokzatos, ha csak egyszer is meghallom, hogy Akira-san nem úgy bánt veled, mint ahogy kellett volna, akkor személyesen fogom megkeresni, és kicsavarni a fejét a helyéről vagy elválasztani azt a testétől. Amelyik neked jóban tetszik.

-Inkább ne. Ha nem szeretnél róla beszélni, akkor én nem eröltetem, tehát ne arról mesélj. Mesélj helyette mondjuk Hisaméről. Történt vele valami? Vagy már nem tartjátok a kapcsolatot?
Az Asu-s megjegyzése legyintettem egyet.
-Ez csak azt jelzi, hogy kedvelünk téged, és törödünk veled, és nem szeretnénk, ha bárki kihasználná a bizalmadat, vagy a naivitásodat. És ha bármi is történne veled...
Elhallgattam, és pár pillanatig meredten bámultam magam elé, miközben gondolkoztam a dolgon. Tényleg ennyire fontos lenne nekem ez a kislány? Hiszen ha egyszer ki akarok jutni, akkor biztos szembe fogunk kerülni majd a távoli jövőben. És nekem csak jobb lenne, ha ezzel a lánnyal történne tragikus, de mivel a céhtársam, ilyen gondolatok elvileg meg se fordulhatnának a fejében. 
-Ha bármi történne veled, még az se állítana meg, ha Yoshiagával, vagy akár Kayabával kell szembenéznem. A céhtársaim megérdemlik ezt.
De az egyik megjegyzésére rá kellett kérdeznem.
-Ki mondta neked azt, hogy sohasem tetszenél? Vagy már ennyire ismersz, és már ismered az ízlésvilágomat is?
És kap egy nyelvötlést is a kislány. Az rendben van, hogy jelenleg másba vagyok teljes szívemmel szerelmes, de ez akkor is egy sztereotipia....
És ekkor feltűnt a színen egy olyan vad, amilyet, már hónapok óta várok, hogy előkerüljön végre.
-Egy fác... 
Kiáltok fel majdnem, majd halkabbra veszem a figurát, és próbálom becserkszni a madarat, mielőtt valami más tenné ezt meg helyettem.

Sárkány? Hisame sárkány volt? Eddig azt hittem ő is egy játékos. Ez sok mindent megmagyaráz. Például azt, hogy Shu mért emlegeti őt ilyen gyakran.
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy Anatot megölték. Tl paranoiásnak próbálta magát beállítani magát a végén. Amikor elöször találkoztunk akkor ezt a paranoiát nem vettem ki a szavaiból, tehát a közben eltelt idő alatt valaminek történnie kellett, ami gyökerestül megváltoztatta a nézetét. Azt meg nem hinném, hogy a gyilkos, vagy bárki más előre figyelmeztette volna szegény céhvezért a kényszerített eltávozásra.

-Még szerencse.
Nevetek fel hirtelen a lány szavaira, mikor visszatérek a gondolataimból.
-Nem mintha sok esélyem lenne bármelyiköjük ellen is, de akkor is biztos nekik mentem volna, ha rájövök, hogy bántottak valakit, akit kedvelek.
-Shu, ha tényleg azt akarod, hogy a frontosok ellen menjek, ahhoz tényleg valami olyasmit kell felmutatnod, ami idebent sokkal jobb, mint a kinti világban.
Talán...
-Mert csak neked rossz valami, nem eröltetheted rá mindenkire a te nézetedet. Az ugyanannyira álszentség, mint amit a frontosok művelnek. És ugyanúgy nem szép dolog. Ne is próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha meg nem jutnak el odáig, akkor mért kéne egyáltalán félni ettől a lehetőségtől.

Nem kell túlmisztifikálni. ők is halandók, csak annyi előnyük van, hogy jobban ismerik a környezetet.
Megfelelő tervezéssel és csapattal még ők is legyőzhetők...
-13. szint, Solvik. Ott voltam, amikor több koboldsereg jött be a városba, mert mi ott voltunk. Azt elismerem, hogy az inváziónak kellett valahonnan egy löket, valaminek elő kellett idéznie, de hogy Kayaba keze nem lenne benne... Erre már nem mernék túl sok zsetont fogadni.

-Nem kérdezted meg tőlük, azelőtt, hogyan éltek, ha a kijutás a halált jelenti a számukra? És ha annyira jobb nekik itt, mért nem velük szervezkedsz a frontharcosok ellen. Velem rossz lóra tettél, mert én nem fogok lemondani magamról a te kedvedért.
Megálltam. Meg akartam várni, míg lehiggadnak legalább egy kicsit a kedélyek, és végiggondoltam, amit mondtam. Miután megfordult, olyan halkan kezdtem el beszélni, hogy még halljon, de valószínűleg csak a bizonytalanságom miatt.
-És a kisgyerekek? Akik csak azért árvák, mert itt ragadtak? Szerinted ők nem hiányolják a szüleik szeretetét? Te is tudod, milyen rossz egy intézetben felnevelkedni. És ha ez nem elég, akkor gondolj bele, hogy mit érezhetnek a szüleik, vagy akármelyik hozzátartozójuk.
Vajon mennyi lehetett kezdetben a benn maradt játékosok átlag életkora. Abban biztos vagyok, hogy nálam jórészt fiatalabbak azok, akik itt küzdenek.
-Mert neked nem volt családod, ezt ne vedd el több ezer másik embertől. Erre gondoltam az előbb, amikor azt mondtam, hogy neked rossz.
Itt nem csak arról tízezer emberről van szó, akik annak idején itt rekedtek. Én most ennek a tízezer embernek a családját is képviselem. Vagy legalább is próbálom.

-Én egyszer eljöttem egy minibossról, mert nem láttam az értelmét megtámadni egy védtelen ellenfelet akkora túlerővel, mint ahányan mi voltunk. Meg nem is jöttem ki teljesen a teljes csapattal. Persze azonnal én lettem az a srác, aki mindenkit cserben hagyott. De én büszkén felvállalom. Talán pont ezért került hozzám az Artemis, aki szintén ellenzi a felesleges erőszakot.

-Nem vagy gonosz, csak olyanra akarsz rávenni, amit én nem akarok megtenni.
Timidus szavai visszazökkentettek a valóságba. Amennyire ezt a világot valóságnak lehet nevezni.
Bólintottam egyet a bölcs szavakra.
-Shu, nem akartalak megbántani.
Megpróbáltam a két vállára tenni hátulról a kezem, ha ezt Shu és Timi is engedi.**
-Nem tudom, milyen volt a múltad, ezért hazudnék, ha azt mondanám, tudom hogyan érzel, de szeretném, ha rólam nem ez a vitánk jutna először az eszedbe.
Ahogy beszéltem, egyre lejjebb ereszkedtem, egészen térdelésig. Közben a kezeimet is lejjebb engedtem, és megpróbáltam átkulcsolni a
kezeimet a nyaka előtt. Ez pontos mása az első ölelésnek, amit Aincradban kaptam, amikor még minden olyan zavart volt.
Ekkor a fejem, és a hangom Shu jobb oldali füle mellett volt.
-Mi lenne, ha nem a múlttal, vagy a jövővel foglalkoznánk, hanem a jelent próbálnánk meg minél szebbé varázsolni. Például azzal, hogy megvárjuk, hogy a kíváncsi vadak maguktól jöjjenek ide hozzánk. Hátha valamelyik meg is tud vigasztalni. Mint például az a farkas, aki egyenesen ide jön. Biztos idevonzotta a sírásod.
A jobb kezemmel megsimogatom az idetévedt állatot, majd Shu megfogom Shu kezét, és elkezdem simiztetni az állatot, mintha nem is egy vérengző fenevad lenne.

**Ha bármelyiköjük bármikor megakadályozza a mozdulatot, akkor felállok, és úgy mondom el a szöveget.

-Én sem akartam ezekről beszélni. Inkább hagytuk volna az egészet. Akkor nem jutottunk volna el idáig. Sajnálom.
És komolyan is gondoltam. Hiáa mondja azt, hogy nem sértettem meg, nekem még mindig az az érzésem, hogy elég sértő érveket hoztam fel ellene.
-Reménykedjünk, hogy erre tényleg nem kerül sor. Vagy csak a nyagyon távoli jövőben. És addigra tényleg csillaphat a kijutási vágy.

Az első pillanatban még nem is értettem miről beszél a kislány, majd hirtelen elfogott az izgatottság néhány másodpercre. A kezem, amelyikkel Shuval simiztettem a farkast, szintén megállt egy pillanatra. Majd a saját kezemmel simogattam tovább az állatot. Közben arra gondoltam, mért is kellett nekem olyan állattal előhozakodnom, ami megtalálható a szafariban, és hogy komolyan együtt tudnék élni egy eredetileg vad állattal. Bár Shu képességével ez gyerekjáték lenne, ha még mindig ugyanazok a képességei, mint amikor utoljára olvastam őket. Mondjuk nem hiszem, hogy az ő képességei sokat változtak volna az elmúlt fél évben.
-Ezt te most tényleg komolyan gondolod? Azok után amilyen gonosz dolgokat vágtam a fejedhez... Megtennéd értem?
És ezek után most az én könnyeim kezdtek el lefolyni az arcomon, de ezek nem a szomorúság, hanem a határtalan boldogság.
-És még csodálkozol, hogy nem akarom, hogy bármi bajod essen. Az ilyen dolgaidért szeretlek.

-Rendben, rendben, akkor felhagyok ezzel a témával.
Komolyan, még csak nem is fogok gondolni erre.

Engem nem kellett figyelmeztetni, hogy többet már nem kell félni a farkastól, hiszen én már láttam Shunak ezt a képességét. Fordítva már nem volt érvényes a dolog, hisz a farkas a következő pillanatban el is tűnt a színről. Ekkor tűnt fel, hogy Timi és a farkas indikátora is ugyanolyan színű. Ez elég sok mindenre ad okot feltételezni. Mindig azt hangoztatja, hogy Timidus saját akaratából van a lány mellett, de ha a képességét használta Timin, akkor az mennyire a sárkány szabad akarata? De inkább mégse kérdeztem rá a lánynál. Úgyis azt válaszolná, hogy Timidus különleges, azért van különleges indikátora...
Ne is gondolj erre... Inkább gondolj arra, hogy ezentúl minden nap vissza kell majd szépen ide járnod, és találkoznod kell ezzel a farkassal. Aztán az jutott eszembe, hogy a farkas húsevő. Vajon hogyan fogok hozzászokni a mostani étrendemmel? Arra nem igazán számíthatok, hogy miattam át fog tudni állni a húsmentes étkezésre. Fogalmam sincs, mi legyen akkor velem és...
-Kell majd neki egy név.
Bukott ki végül belőlem, és csak ezután vettem észre, hogy hangosan is kimondtam a dolgot.
-Bocsi, csak hangosan gondolkodtam a  jövőről. De szerintem még ráérünk erről dönteni.

Shu felszabadult nevetése egy kicsit az én érzéseimet és gondolataimat is felszabadította egy kicsit. Még a gondolataimat is sikerült elterelnem arról, amiről pár másodperce még Shuval vitatkoztam. Persze, ha nagyon erőlködnék, biztosan eszembe jutott a dolog, de Shu kedvéért még csak nem is fogok gondolni rá, ha vele vagyok. Mintha valami ilyesmiről is szó lett volna. 
-Persze, nem lesz olyan neve, ami nem tetszik neki. De ehhez előbb hozzám kell szoknia.Túlságosan előre gondolkoztam. Ez a legnagyobb problémám amúgy. Még el sem dölt, hogy mennyire sikerült valamelyik cselekvésem, máris a következő lépésen gondolkozom. Ezért nem szeretek másokat vezetni. És azt sem szerettem, ha kijelölik, hogy mit csináljak. Amúgy Timinek igaza van amellett, hogy tényleg nem illik ilyet mondani. Azon próbáltam meg gondolkozni, hogy hogyan fogunk egymás mellett enni, és a farkas szó túl sokszor fordult meg a gondolataim közt. Mind köznévként, mind pedig rá utalva. Ekkor jutottam el oda, hogy kell majd adnom neki egy nevet, hogy legalább ezzel könnyítsek egy kicsit a gondolkozásomon. A többit már ti is tudjátok.
A tudatom alatt már volt egy név, amit oda szeretnék adni a farkasnak, persze csak akkor, ha neki is elnyeri a tetszését.
Még mindig ezen gondolkoztam, mikor a közelben feltűnt egy újabb kis állatka. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele, csak egy kis reakcióidő elteltével jöttem rá, hogy közeledik felénk. És mire észbe kaptam, már majdnem el is húzott mellettem, de még az utolsó pillanatban sikerült utána nyúlnom. Majd a kezembe tartom, és fogalmam sincs mit csináljak...

*koala*

Valahogy nem fűlik a fogam, hogy olyat adjak ki a kezemből, aminek nem ismerem az eredetét. Erről gyorsan tájékoztatom is a kislányt.
-Értem, de inkább nem adnék neki olyat, amiről nem tudom, hogy ki, mikor és hol készítette. És jártam már úgy, hogy előre csomagoltban nem azt kaptam, amit eredetileg ígértek. Még a végén olyat találnékA másik ötleted. Nos, ez nagyon kedves lenne tőled. Azt a fajta segítséget szívesen elfogadnám.
Majd megpróbálok kedvesen mosolyogni a lányra, de mikor felhozza a javaslatát az új témával kapcsolatban, egy pillanatra megállok a mozgásban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ledölök a fűbe, mintha csak egy mesét hallgatnék, miközben a felhőket kezdem el figyelni, hogy ne Shu arcát kezdjem el bogarászni, és én se nagyon mutassak ki túl sok érzést az arcomon.
-Érdekesnek hangzik a dolog. De addig még van idő, nem?
Becsukom a szemem...
-És ezen én is szeretnék gondolkozni. Konkrétan most karnyújtásnyira tennétek elém azt, ami miatt hosszú hónapokig küzdöttem. Még szép, hogy szeretném... Csak abban nem vagyok biztos, hogy így...
Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen közel kerülhet hozzám.
-De mindenek előtt halljuk a kritériumokat. Illetve hogyan gondoltad a kivitelezését a dolognak? Hátha az segít majd a döntésben.
Bár vannak sejtéseim ezekkel kapcsolatban, de jobb, ha ezeket magától Shutól, vagy Timidustól hallom. Akkor nem lesznek félreértések a dolgokkal kapcsolatban.

Shu kis anekdotájára csak mosolygok, és bólogatok, amikor annak látom a szükségét.
Majd Timi kritériumait veszem sorba.
-Az első kritérium rendben volna. A második meg már kérdés nélkül is biztos volt. A harmadik... Nos, ezen még szeretnék gondolkozni egy kicsit. Shu kérését meg szívesen megteszem akár a többi dolog nélkül is. Szeretek veletek idejárni, még ha olykor egy kicsit makacsak is vagytok.
Igen, előnyös lehet számomra a dolog úgy is, hogy csak az Artemist fejlesztem, de ez akkor is... Hogy is mondjam? Olyan izé... Konkrétan lekorlátozza a döntéseimet. És az aréna eddig nekem is elsődleges fejlödési forrás.
Ha nem választhatom azt a lehetőséget, akkor fennáll annak is az esélye, hogy végül le kell majd szakadnom a frontól. Ami Timiéknek megint csak jó. Szóval, ha túl korán fogadom el az ajánlatot, akkor bukok mindent, amit eddig elértem, de cserébe megvan az, ami miatt küzdöttem. Ha meg túl későn, akkor meg az történhet, hogy valamikor (egy csoda folytán) eljut a front egy olyan szintre, hogy Timi már venné vissza tőlem a pozíciót. Bár számításaim szerint, ez majd csak a nagyon távoli jövőben fog megtörténni. Ha meg fog történni. Bár én abban reménykedem, hogy megtörténik, a legjobb akkor is az lenne, ha egyszer csak senki se menne el a bossok ellen küzdeni. Erre is csak egyetlen esélyt látok, de ahhoz is kéne ez az opció.
Mert azt már eldöntöttem, hogy el fogom fogadni. Előbb vagy utóbb. Csak azt nem, hogy pontosan mikor. Ha nem kötötte volna ki Timi, hogy nem választhatom a saját fejlődésem, akkor már most rajtakapnék az ajánlaton. De így most ki kell várnom a legalkalmasabb időpontot.