Mezőség #3

-Ez teljesen természetes. Már ha valaha találkozok eggyel. Vagy a másikkal. De nem hiszem, hogy bármikor az életben ilyen szerencsém lenne. Természetesen, ha mégis összefutnék valamelyikkel, akkor te lennél az első, aki eszembe jutna, és hívnálak, amint lehet.

-Ha valaki követni szeretne minket, annak nem kis lopakodással kellene rendelkeznie. Ha meg már arra volt elég pénze, akkor nem értem, hogy miért követne pont minket... Én nem vagyok éppen híres. Hála a jó égnek. Még a végén megtudnák, hogy mi van nálam.
Azt persze nem értettem, hogy a sárkány miért bólintott, mikor a lány szeme be van kötve, én meg anélkül is elhiszek bizonyos dolgokat, hogy ezt külön megerősítené.

-Ha nem lenne bekötve a szemed, akkor csak még jobban vigyorognék az érveiden. De csak azért, mert így fejezem ki,  mennyire boldog vagyok, hogy dícsérsz.
Ha nem kell megmagyarázni a sárkincának, annál jobb, de valami nagyon fúrja az oldalamat.
-Ki ez az Akira-san, hogy folyton őt emlegeted?


Shu állatismerete nagyon is lenyügözött.
-Te melyik állattal nem találkoztál még?
A Megalodon kifejezés még számomra sem volt ismeretlen.
-A legendás halra gondolsz?
Miután Shu visszavette a kendőt, én ismét megfogtam a kezét, ha már az előbb elmagyarázta, hogy ez mért is fontos, és most próbáltam úgy vezetni, hogy ne essen el, ha lehetséges.
-De ti csak ketten voltatok, ezért nem kellett annyira megosztanom a figyelmemet, és nagyon hamar megértettétek a dolgot. Akkor is nagy felfordulást csináltam. Nem tudom a csoportban hányan vannak, de biztos nem tudnék mindegyikre odafigyelni.

-Ne félj nem fogom keresni egyiket se.
Jelenleg nem is hiszem, hogy létezik bármelyik is. Szóval nem valószinű, hogy keresném akármelyiket is.
-Ez azért nem teljesen így van. Az Artemis se engem választott. Akit eredetileg választott, annak a pénz fontosabb volt, mint az, hogy egy legendás fegyver van a birtokában. És ha Asu nem könyörgi ki, hogy licitálhasson a nevemben, akkor minden bizonnyal Sayához került volna a fegyver. De azt mindketten láttátok, hogy az én kezemben is müködött. Szóval szerintem annyira nem válogat, hogy kinek a kezében müködjön.
Bár egyszer meggondolta magát, de az azért volt, mert én viselkedtem hülyén vele. És ezt már megbeszéltem vele.
-De van, csak ennek a többsége odakint rekedt. Erről inkább nem beszélek, ha nem probléma
Tudom, hogy egyszer majd a jövőben lesz majd köztünk egy nézeteltérés, mert én ki akarok jutni, ő meg nem, de ha lehet ezt most még elhalasztanám. És még bármi megtörténhet az utolsó szint eléréséig. És addig még jó sok év fog eltelni bizonyára.
-Nem beszélsz sokat. Legalábbis annyira nem sokat, hogy untatnál. Szeretlek hallgatni.
És ez így is van. Mikor nem arról áradozik, hogy mennyivel jobb ez a világ, mint a másik, akkor szívesen hallgatom a lányt.
-Ha esetleg ismerném, akkor se hiszem, hogy ezt külön el kellene mondanom neki, ha mellette is úgy viselkedsz, mint mellettem, ha róla beszélsz.

-Szívesen meghallgatnám azt a történetet is. De a jelvényedet azért szerezzük meg. Most nagyot lépj.
Szóltam a lánynak, mikor egy kisebb árokhoz értünk.

-Biztos az is közrejátszott, hogy nem szeret párbajozni. Asu mesélte, hogy még egy ezressel megfejelte volna az árat, ha hajlandó kezébe venni az íjat, és küzdeni vele, de ez végül nem lett elfogadva. Szívesen besegítek a felszerelések összeszedésében. Bár Alex engem se bír sokkal jobban, mint Timit.
-Artemis nem beszél. Azt nem tud. Csak érzései vannak. Ha vannak neki egyáltalán.
-Nem, nem a kínos a megfelelő szó. Mintha sokkal színesebben látnád a világot, mikor róla beszélsz, és mikor sokáig nincs melletted, akkor minden elkezd szürkülni, aztán egyre csak sötétebb, és sötétebb lesz. A végén annyira elzárkozol, mikor nincs a közeledbe, hogy már senkivel se akarsz szóba állni évekig. Inkább csak behúzodsz az egy fal mellé, vagy lekuporogsz egy padra, és onnan figyelled az embereket, hogy ők meg mért tudják elfogadni a sorsukat ilyen könnyen.
Szünetet kell tartanom. Csak most vettem észre, hogy egyáltalán nem oda lyukadtam ki, amit mondani akartam.
-Bocsi, egy kicsit elkalandoztam az emlékeim közt. Nem akartalak megijeszteni. Az volt a lényeg, hogy hallatszik a hangodon, és látszódik a viseledéseden, hogyan is érzel iránta. És ha ezt nem vette észre, akkor ez az Akir-san, vagy hogy is hívják, teljesen vak.
Jobbra is fordultam, ahogy mondta, és vezettem tovább Shu-t, mikor másodszor is sikerült belelépnem egy csapdába.
-Igazad volt... Tényleg itt volt a csapda, csak én nem vettem észre. Bocsánat. Valaki olyan jól elrejtette. Tényleg, ki az az elvetemült, aki csapdákat tesz ki oda, ahol mások élnek? Ez miért jó nekik?

-Most kiről beszélsz? Akihez a fegyver került azonnal árverésre bocsájtotta a fegyvert. Még ki is volt plakátolva egy csomó jól menő boltban, ha jól emlékszem még az Artes plázában is. El is gondolkoztam, hogy mért lyan talál rá egy legendásra, akinek nem is kell. És biztos örül, hogyha fejldik, de amióta nála van, még nem sikerült fejlődnie, vagyis nem tudom, hogyan érez, mikor fejlődik. Én meg csak örülök, hogy Alex egyre kevesebbet van a közelemben. Tudom, nem szép dolog, de ez van. 
Mért, azt is tudod, hogy a te Akira-sanod mit csinálna Alex helyében?
-Beszéd, de mégsem az. Hivatalosan Artemis nem tud beszélni. És rajtatok kívül csak Sayának meséltem erről a dologról. Vagyis szeretném, ha ez köztünk is maradna. Rendben?
-Nem fogalmam sincs róla, hogy mi az.
Majd figyelmesen végighallgattam, amit a lány mondott.
-Én... egyszer már teljesen lemondtam róla... Nem volt jobb. Hiszen tudom, hogy vele biztosan nem történt az, mint a dédpapád barátjának a barátjával. És amíg ő nem tehetett semmit a barátjáért, addig én simán odamehetnék, és segíthetnék a frontosoknak, hogy minél gyorsabban ki lehessen jutni. Helyette inkább itt vadászgatok veled, és azt tervezzük, hogy nehezítsük meg a frontosok dolgát, amiért elvesztették a szivüket. Attól még hiányzik, hogy tudom, ezzel sok más emberen segítek. Vagy legalábbis próbálok segíteni. Ha minden századikk emberből csak egy is veszi a lapot, már megérte a dolog. De azt ne várd el tőlem, hogy ismét lemondjak az életem értelméről. Rendben?

-Nem, én nem Esura gondoltam. Neki mért ajánlott volna fel Asu egy ezrest egy küzdelem miatt. Mikor nála volt, fel se merült volna benne, hogy a fegyver bármikor hozám kerül. Sőt, fogadni mernék, hogy nem is tudta, hogy ki birtokolta korábban a legendás fegyvert. És van egy olyan érzésem, hogy jobban jártam azzal, hogy nem mentem el tárgyalni Asuval, mert a heves vérmérsékletem miatt nem biztos, hogy sokáig bírtam volna mellette. Akkor soha nem került volna a kezembe Artemis.
Elgondolkoztam azon, amit a lány a teljes lemondásról mondott, be kell látnom, hogy neki is igaza van.
-Ezek szerint mégsem, de azokban a pillanatakban úgy éreztem, és nem az volt épp a legkedvesebb időm ide bentr beragadva. Na, de nem azért vagyunk itt, hogy engem sajnáljunk, hanem azért, hogy megszerezzük neked a balszerencse netovábbja jelvényt, hogy megmutathasd a kisgyerekeknek.
Tudom, hogy nem ez volt az eredeti terv, de ha egyszer már itt vagyunk, akkor meg miért hagyjunk ki egy ekkora lehetőséget?
-A pénz kérdésében nem vitatkozom. Azt nem látom át olyan jól, de gondolod, hogyha olyan sokan szállnának rá Gregre, akkor a Sayonara nem lépne közbe? Vagy csak ámítás, hogy a céhtagokat megvédik ilyen helyzetekben? És egy ilyen kis incidens után szerinted Greg mennyiért árulná az infókat? Csak az ellenkezőjét érnék el, mint amire te számítasz. És mért akarod leleplezni őket, ha neked az a jobb, ha továbbra is ezt csinálják?

-Na ez aztán tényleg egy nagyon jó kérdés. Hisz az első találkozásunkkor soha sem gondoltam, hogy valaha is meg fogom tudni kedvelni. Vagy akár megkedveltetni magam vele, azok után, amilyen bunkón viselkedtem vele. Bevallom abban az időben elég negatívan álltam hozzá a dolgokhoz, és ő volt az első vörö indikátoros, akivel találkoztam. A második, hogyha beleszámoljuk Marlunát, akivel másfél évvel azelőtt találkoztam.
Talán akkor kezdödött az egész, mikor feladtam a küzdelmet, amiben porig lett alázva, és szembeszálltam egy nálam sokkal magasabb szintű játékossal. Igaz, hogy csak szóban, de itt éreztettem vele elöször, hogy nem nézem le csak az indikátora miatt.
-Szóval mert nem akarsz kijutni, azt hiszed, hogy titeket emiatt gonosznak nézned. És hogy bebizonyítsd, hogy nem vagytok azok, megpróbálod őket rávenni, hogy vegyék észre, amit nem akarnak észrevenni, azzal, hogy akadályozod őket. Azért a frontosokat se becsüld alá, szerintem a többség igenis észrevette, hogy valami nincs rendben, csak éppen rájöttek, hogy nincs értelme felszólalni, mert akkor még annyi esélyük se maradna a bossharcok segítésében, mint amennyi most van. Nem gondolod, hogy a mi kis akciónk fordítva fog elsülni, mint ahogy te azt gondolod? Ezzel a húzással konkrétan kihúzzuk a frontosoknál a gyufát, és azt hirdetjük, hogy gátoljuk a frontot. Természetesen amennyiben nem jelenünk meg az adott bossharcon.
Végre megtaláltam, amit kerestünk.
-Na most lassíts egy kicsit. Inkább elengedlek, hogy a rendszer véletlenül se higgye azt, hogy kézen fogva vezetlek. Állj meg itt szépen, és csak akkor indulj el, mikor szólok.
Úgy helyezkedek, hogy a csapda közém és Shu közé kerüljön.
-Most indulj a hangom irányába. Óvatosan, kicsiket lépj.
Én meg közben megfogtam egy cickány, ami a csapda felé iszkolt, ezzel megmentve a cickányt, és a csapdát az elhasználódástól.

A kislány lelkesedése olyan volt, amilyen egy kislány lelkesedésének lennie kell. Az ilyen pillanatok miatt szeretek a kislány mellett lenni. Ilyenkor nem azzal van elfoglalva, hogy neki most igenis nagynak kell lennie, és egyszerűen csak élvezi az életet. 
-Nézem, nézem, de nem kéne foglalkoznod a csapdával is?
De mire befejeztem a kérdést, Timi már le is vette a csapdát Shu lábáról. És Shu már rám is csimpaszkodott. Valahogy ez az ölelés sokkal jobban esett, mint amit eddig kaptam a lánytól. Talán azért, mert ez örömmel és élettel volt tele, és nem a szokásos felvigasztalós borongós hangulattal, amit olyankor tölem sikerül átvennie.
-Shu. 
Ilyet gyakrabban is csinálhatnánk. Kéne mondanom. Vagy valami hasonlót legalább.
-Ilyet gyakrabban is csinálhatnánk.
Mondom, miután én is átölelem a lányt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a magasba emelem, jelezve, hogy én élvezem a társaságát, és ne jusson eszébe azzal vádolni magát, hogy nem akarom, hogy mellettem legyen.
-Mármint nem az ölelkezést, hanem a bohóckodást és az örömködést. Látod onnan a kövi vadat, ami neked kell? Vagy egy harmadik csapdát legalább?
Majd mikor végre eljut a tudatomig Shu követelése, a kislány máris a földön van.
-Bocsi, nem tudtam....
És ekkor vettem észre az értesítést.
-Úgy néz ki, nem csak te értél el sikert ezzel a fogással. Mondjuk be volt kötve a szemed, így nem láthattad, hogy mit is fogtam meg.
Majd megmutatom Shu-nak ist, amit az előbb elolvastam, az üzenet az alábbi volt:

Kód:

Gratulálunk, elérted a vadászat jártasság mester szintjét.

-Tudjátok ez mit jelent?

-Bocsi, tényleg nem tudtam. Nem akartam rád ijeszteni. Csak valamiért annyira boldog voltam, hogy teljesen megfeledkeztem magamról, meg minden másról is. És... csak ki akartam magam valahogy fejezni, hogy te is lásd, én is tudok vidám lenni olykor-olykor, nem csak dühös és búskomor. Még egyszer, nem volt szándékos, nem akartam rád ijeszteni.
Ezek szerint Shu boldogságát is lehet még jobban fokozni. Mikor el kezd vezetni, nem ellenkezek, minek is tenném? Ha egyszer eddig én vezettem őt, akkor mért ne hagyhatnám, hogy most egy darabig ő vezessen engem? Ezt hívják szerepcserének, ha minden igaz. Ha egyszer van minek örülnie, akkor minek vegyem el tőle a boldogságot? De ez sikerül anélkül is, hogy próbálkoznom kéne vele.
-Miből gondolod, hogy halálra unnám magam? Ennyire unalmasnak gondolod magad? Vagy csak ez az egy érv jut eszedbe, mert nem akarsz egy teljes napot velem tölteni, és így akarsz lerázni? Én szívesen elkísérlek a keleti részre, ha más nem hajlandó veled császkálni arra. És az igazat megvallva nem hogy az öt, de még a három sincs meg, csak az a kettő, amibe most belelptem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem mehetünk át a keleti részre. Vagy ott nincs csapda, vagy ilyenek? Igazat megvallva még fácánt se fogtam eddig a pillanatig, de gondolom annak is eljön majd az ideje.

/felőlem folytathatjuk ugyanezt a játékot a keleti részen *.*/