Mezőség #3

-A kijutásról én sem szívesen beszélek. Nem kell annyira előrerohanni. Majd minden ki fog alakulni idővel. És ha eddig nem siettek annyira kifele az emberek, akkor én minek siettessem őket?
Olyan jó érzés néha azt látni, hogy a hozzáállásom mekorra mosolyt tud csalni mások arcára. A legszebb az egészben, hogy még olyankor is tudok tenni rá egy lapáttal, mikor már egyáltalán nem számitanak rá:
-Miért? Ez talán nem gyümölcsfa? Vagy csak én keverem a fákat?
Feljebb mászok az ágakon, hátha tényleg találok egy olyan gyümifát, ami hoz most termést. Semmi. Lehet hogy csak nincs szerencsém.
A lekváros kenyér az már tényleg más lapra tartozott, mint a sült hús.
-Igen, a lekváros kenyér is jól hangzik.
Leugrok a fa azon részéről, ahol épp tartozkodtam. Az akrobatikámnak köszönhetően, na meg azért, mert kevés páncélt hordok magamon alapesetben, nem ért semmilyen károsodás.
Mielőtt elindulnék Shu-ék felé, még előveszem az inventorymból a köpenyemet, és a nyakamhoz csatolom. Már annyira hozzá szoktam, hogy mindig rajtam, hogy a fán töltött időt kényelmetlennek és védtelennek éreztem miatta. Vagyis inkább nélküle.

Olyan felemelő érzés tud lenni, mikor valaki öszintén nevet azon, amit mondtál. [és nem azért, mert az egész egy nagy humbukk]. Öszintén mosolyogtam, ahogy lemásztam/ugrottam a fáról. Ugrás közben beakad a kezem egy madárba. De mikor visszanézek, hogy lecsekoljam, hogy mi volt az, semmit se látok a fa lombkoronájában. Majd el is fogadtam a kenyeret a kislánytól.
-Akkor mit mondasz, milyen fán lenne mostanság érdemes kutakodnom?
Kérdeztem a lányt, ahogy néztem, hogy fogja ki egymás a vizből a dolgokat.
-Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem tudok enni a főztödből, de már attol rosszul vagyok, ha elém van tálalva a hus. Tényleg nagyon, de nagyon sajnálom.
És elkezdtem majszolni a finom kenyeret. Ez nem is olyan rossz *.* Tényleg nem akarom megsérteni a lányt, de azt se szeretném, ha azt hinné, hogy most durcis vagyok, ezért erre a kérdésére most öszintén válaszolok [még ha nem is azt hallja, amit hallani szeretne tölem]:

-Én mindig is szívessebben szerettem szürke kisegér lenni, és ha nem jön valami nagyon komoly változás, akkor szeretnék ennél is maradni. Amig úgy járhatok kelhetek, hogy nem hívom fel magamra a figyelmet, addig nem is kérnék magamnak semmilyen rangot. Hogy milyen póziciókat osztanék ki én? Erre most nem tudok semmit se válaszolni.
[fehér hollo]

[pár hónappal késöbb]

Nem hiszem el, hogy ennyire brutálisnak kellett lenniük....
Már egy ideje véget ért a koboldok támadásának első hulláma, de még mindig majd megörülök, mikor arra a küzdelemre gondolok. Mért kellett lerombolni egy egész várost, ahhoz hogy néhány koboldot legyőzzenek?
Csak egyre idegesebb leszek, ahogy ezen gondolkozok, és már nem bírom ki anélkül, hogy ne gyújtanék rá.
Elő is veszek egy cigarettát, majd egy gyufát, és rá is gyújtok, és próbálom másfele terelni a figyelmemet. Tényleg. Azt sem tudom, hogy miként teljesített a céh miután otthagytam őket a szivi kedvéért.
Még a szivit se tudtam megmenteni.
Dűhösen boxolok bele egy mit sem sejtő fa kérgébe. Szerencsére volt valaki, aki burokkal ajándékozta meg azokat, akik abban az időben még nem rendelkeztek vele. Én is csak a küzdelem után vettem észre, és már majdnem kiakadtam, hogy örökre elvesztek valakit, néhány idétlen szórakozása miatt.
Éreztem, ahogy az Artemis próbál megnyugtatni, hiába volt jelenleg az inventorymban.
Szívok egy mélyet a bagóból, és próbálok válaszolni.
Igazad van, erősebbé kell válnom. Erősebbé kell válnunk. De ehhez segítség kell.
Végigpörgetem magam azoknak a listáján, akiktől most segítséget fogadnék el.
A lista élén egy halott játékos ül. Anat az egyetlen, akire mint mentor nézek fel. Aki ellen soha nem küzdenék meg.
Maradt Shu, Marluna és Asu.
Nem kockáztatok, csak Shu-nak és Marlunának küldöm el a jelenlegi koordinátákat.
A második cigibe kezdek bele, mikor megjelenik Marluna. Furcsa mód, nem a szokásos talpig vörös felszerelésben van.
-Igazán nem kellett volna rászoknod.
-Még mindig jobb annál a módszernél, amit te használsz. Még várunk valakit. Ha eljön.

-Szervusz. Csak a Kaszinóban vagyok Miss Red. Általában ott is csak a játékaim alatt. Köszönöm szépen.
Majd Marluna felém fordult.
-Látod, hogy nem volt jó ötlet rászoknod?.
-Rendben, rendben. Csak kellett valami, ami megnyugtat. Még mindig ideges leszek, ha arra a küzdelemre gondolok. Küzdelem? Totális fejetlenség volt az egész. Kilencven százalékban biztos vagyok benne, hogy frontharcosokba futottam bele, akik a fejük helyett a szintjükkel harcolnak.
Ezzel elnyomtam a maradékot a kézfejemen.
-Ha ennyire zavar titeket, akkor nem fogok most rágyújtani. Mi történt végül a tizennegyedik szinten? Nagyon zavaró volt, hogy elmentem?
-Engem mért hívtál, ha az ő meséje érdekel?
-Majd rátérek arra is. Köze van a kettőnek egymáshoz. És ha már úgyis a szafariban vagyunk, akár vadászhatnánk is. És még van valami, amiről neked nem beszéltem, de szinte biztos, hogy eljutott hozzá a híre.
Előhívom az inventorymat. Majd kiveszem a legendás fegyvert a helyéről.
-Ez az, amire gondolok?
-Szinte biztosan.
-Szabad?
Majd félreérthetetlen mozdulattal az Artemis felé nyúl.
Egy pillanatig elgondolkozok a dolgon. És érzem, hogy az Artemis-nek nem tetszik, hogy egy vörös indikátoros érdeklödik iránta.
Közelebb hajolok a fegyverhez, és csak ennyit suttogok felette, alig hallhatóan:
-Barát.
Majd a következő pillanatban Marluna kezébe kerül az íj.
-Nem hiszem, hogy túl sok íjászt ismernél.
Marluna elkezdi közelebbről szemügyre venni a fegyvert. Én meg szeretném minél hamarabb  ismét a kezemben tudni.
-Ha arra célzol, hogy nem tudnám eladni, akkor igazad van. De nem azért mert nem találnék rá vevőt. A kaszinóban rengeteg embernek van pénze olyan dolgokra, amit sohasem használnának. De gondolom nem ok nélkül mutattad meg nekem.
-Talált, de előbb hallgassuk meg Shuékat.
Miközben visszaveszem Marlunától Az Artemisz-t.

-Jó ez nekem így. És nem szeretnék zavarni senkit se ilyenekkel.

Majd figyelmesen hallgatom Shu-t a történtekről.
-Yorick? Így hívják az ottani vezért? És ő még él, de szabad a bejárás a 14. szintre? Van egy szint, ahol egymás mellett tudnak élni a koboldok és a játékosok? Akkor a tizenharmadik szint szétszórt koboldjait át lehetne terelni arra a szintre, hogy ne Solvik körül randalírozzanak? Mert erre persze a többiek nem gondoltak... Nekik bőven elég volt a vezér megölniük, aztán mentek amerre láttak... Velük talán pótolni lehetne az elesett koboldokat. Bár nem tudom mennyire örülnének egy új vezérnek, de nekik minden esetre jobb egy békés szinten élni, mint néhány elszánt fanatikus által levadászódni.
A kérdésre egy kis késéssel válaszolok:
-A szemem előtt tűnt el valaki, akiről egészen addig nem is voltam biztos benne, hogy kedvelem. Tudjátok, aki miatt a másik szintre mentem. És ők meg csak nézték, mintha a világ egyik legtermészetesebb dolga lenne. Pedig csak annyit kellett volna tenniük, hogy a harc helyett segítenek neki.
Egy újabb boxolás a szerencsétlen fába. Ami felvert egy baglyot, és ezért nekem repült.
-Én meg ott leblokkoltam. És a küzdelem további részében teljesen hasznavehetetlen voltam. Csak akkor könnyebbültem meg egy kicsit, mikor megtudtam, hogy megvédte valamilyen Pánik Burkolat.
Pánik Burok.
-Akkor az. De a küzdelem alatt nem tudtam, hogy az megvéd. És folyton arra gondoltam, hogy ilyet többet nem akarok átélni.
Egy kis levegővételnyi szünet.
-Majd gondolkoztam.

-Kutyaharapást szörivel. Annyit nem sebez, hogy aggódnom kéne. És ha ránk támadna valaki, ti biztosan megvédtek. Nincs igazam?
Marluna csak forgat egyet a szemén.

-Azzal nincs baj. Mi már úgy ahogy ismerjük egymást. Egyszer elég sokáig horgásztunk együtt. És Shakan-nak is nagyon jó céhvezére. De olyan gyakran nem akarom zavarni őket, ahányszor csak rám jön a dühroham.
Legalább az egyik szinten jól alakultak a dolgok.
-Rendben, a tizenharmadik szint koboldjait rám bízhatjátok. A túlélők többsége látott Solvik-ban küzdeni. Akarom mondani, látták, ahogyan nem küzdök. És majd Yorick-kal, elnézést, Yorick királlyal is szeretnék találkozni, ha lehetséges.

-Köszi, nagyon kedves vagy, de már megvan.
Majd Timi kérdésére válaszolok.
-Két dolgon is: Egy: erősebbnek kell lennem, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő.
-Rám ne nézz. Én már jó néhány hónapja nem harcolok, csak önvédelemből.
-Majd visszatérek rá. Kettő: a frontosok túlságosan elbízták magukat, és ezért nem tudnak tiszta fejjel gondolkozni egy normális harc alatt. És ennek egy nagy oka van: Ez a burkolat, amit az a fickó csinál. Én nem tudtam, hogy ez megvéd, ezért minden húzásomat átgondoltam, amennyire tudtam. Ha el lehetne nála valahogy érni, hogy abbahagyja a gyártását, vagy legalább nehezebb legyen beszerezni ezt a csodával szinte egyenértékű dolgot. Akkor legalább minden második frontos elgondolkozna azon, hogy mit csinál. Lehet, hogy most életeket ment meg, de ezzel együtt vadakat is csinál az emberekből.

-Nem tudom. Elég rég volt már az a horgászat.
-Mindig, mikor arra a küzdelemre gondolok. És eddig próbáltam senkit se bevonni a dologba. Az Artemis csak nagyon ritkán segít ezen a dolgon.

-Nem. nem a gyűlés keretein belül szeretnék vele találkozni. Persze a gyűlésre is elmennék, ha szívesen láttok.
Timidus reakciójára csak ennyi mondok:
-Ígérem, hogyha elmegyek a frontra, a tőletek szerzett tudást csak arra használom fel, hogy kimenekítsem azokat, akik saját erejükből nem képesek rá. Aztán meg jól a fejükhöz kell vágni, hogy ne dobják el csak úgy az életüket. Amíg nem tudnak összedolgozni, addig amúgy se figyelnének rám, ha meg már sikerül nekik, akkor nélkülem is megtalálják, amire szükségük van. De ezt még a távoli jövőben sem tudom elképzelni azok után, amit Solvikban csináltak.
Kimondva jól hangzik, de megcsinálni nehezebb lesz.
-Nem arra gondoltam, hogy odamegyek hozzá, és megkérem, hogy csináljon valamit az eladással. Ezzel biztos Anat is próbálkozott, amíg Sayonarás volt. Egy bossharcnyi pénz meg nem hiszem, hogy elég lenne. De van egy harmadik megoldás.
Marluna pár másodperc alatt vette a lapot.
-Azt ne mond...
De csendre intettem, kíváncsi vagyok Shuék is megértik, mire célzok.
-Nem beszélsz sokat. És egyébként is szeretem hallgatni a véleményedet, még akkor is, ha vannak dolgok, amikben néha nem értünk egyet.

-Ezt egy kicsit fura elmagyarázni. Lehet, hogy csak képzelem az egészet, de amióta megkaptam az Artemist, néha volt egy olyan érzésem, hogy bizonyos döntéseket nem egyedül hozok meg. Lehet, hogy egy kicsit túlmisztifikálom a dolgokat. Ráadásul néha tényleg úgy érzem, mintha érezne bizonyos dolgokat. Tudom, hogy nem él, meg csak egy tárgy, de akkor is furcsa.
-A legtöbb állattal, amúgy is jóban vagyok.
Válaszoltam, miközben egy koalát édesítettem magamhoz.

-Az a baj, hogy a kedvesemmel nem tudok beszélni. Ő odakint maradt.
-Ennyi erővel a gyűlés alatt is elmondhatnám, amit szeretnék, de még a következő hullám előtt szeretnék tőle kihallgatást kérni. És esetleg ajánlhatna olyan kobold vezéreket, akik szintén hallgatnak a szép szóra.

-Rendben, akkor nem erőltetem a dolgot.

-Erről a szabályról eddig nem tudtam.

-Egyedül persze, hogy nem. Mit gondolsz, miért hívtalak pont titeket. Azon kívül, hogy tudni akartam, hogy mi történt a ti küzdelmetek alatt. Rólatok tudom, hogy esetleg támogatnátok.
Shu-ra mutatok.
-Idő. Ha kevesebb burok készülne, akkor biztos, hogy lassabban győznék le a bossokat a frontosok. Minden esetre, jobban odafigyelnének a dolgokra. Talán még addig is eljutunk, hogy nem lesz, aki ki akar jutni, ekkora veszélyek mellett.
Majd Marluna jön.
-Információ. Ha tudod, hogy nagyjából mikortól lehet majd számítani a burkok drasztikus értéknövekedésére, mert az biztos, hogy nem máról holnapra fog történni, akkor néhány burok felvásárlásával elég szép kis összeget forgathatsz majd vissza. És nekem is szükségem lesz a kapcsolataidra, ha véletlen túl hamar jutnék be a parancsnokok közé. Néhány amis infó sosem jön rosszul.

-Harmadszor egy engedélyt kérnék. Lehet, hogy Jun-tól kéne, de szeretném,ha minél kevesebben tudnának a dologról. Szeretnék megküzdeni Anat egykori parancsnokaival. Természetesen ezt még nem azért, hogy bekerüljek a Sayonarába. És szeretném a céhházat küzdőtérnek használni, hogyha ők is beleegyeznek.

-Mondtam, hogy nem olyan egyszerű elmagyarázni. Nem gondolatokat hallok. Vagy ha igen, a legtöbbször úgy érzem, mintha az a saját gondolatom lenne. Igazából csak az érzéseket érzem tisztán az Artemisztől. Mint például félelmet, dűhöt vagy tettvágyat. És ezek néha rám is átragadnak, ha az érzés nagyon intenzív. Talán ezért is vagyok annyira dühös, ahányszor arra a küzdelemre gondolok. Biztos nem szellem. Inkább az előző tulajdonosainak az érzései. Ha ez egyáltalán lehetséges.


-Nem hiszem, hogy koalás lennék. Inkább egy kutya, és az vigyázhatna a céhre is, de nem hiszem, hogy szükségem lenne rá.
És vissza is engedem a koalákat a fára.
-A kedvesem... Nem szeretném ilyen könnyen feladni. És félek, hogyha elvesztem az egyetlen halvány reménysugarat, akkor egyszerűen feladnék mindent. Persze tudnám idebent pótolni, de az már teljesen más lenne.
Felőlem akár holnap is indulhatunk. Nekem semmi fontosabb dolgom nincs jelenleg.

-Akkor beszélni fogok Jun-nal. Titeket érdekelnek majd azok a küzdelmek? Vagy esetleg nektek is lenne hozzájuk kérdésetek? Mert akkor úgy hívom el kettejüket.
-Azt hiszem én itt végeztem, a céhes dolgaitokba már nem szólok bele. Még utána járok, mit tehetek az érdekedben, de nem ígérek semmit.
Majd egy kristály villan és Marluna el is tűnt.

-Kezdés után pár nappal lett vörös. A barátját szúrta le, hogy ne legyen több kapcsolata a kinti világgal. Nem hiszem, hogy Tachit személyesen ismerné. Mellettem mindig olyan, mintha szándékosan kerülné a többi vörös játékost. Mintha félne tőlük. A kaszinóban is csak azért dolgozik, mert szerinte ott a legkönnyebb pénzhez jutni anélkül, hogy félnie kellene attól, hogy felismerik.
-Nem ilyen egyszerű. Ezeket az érzéseket akkor is érzem, mikor nem az én kezemben van az Artemis. Láttad az előbb, ahogy Marluna vizsgálta az íjat? Tudtam, hogy Marluna nem fog vele tenni semmi rosszat, de mintha az Artemis félt volna, hogy hirtelen elviszik a tulajdonosa közeléből. Talán a tulajdonos nem is a legjobb szó arra, amit éreztem.
-Én eddig azt se tudtam, hogy ezelőtt kinél volt az Artemis. Asu az egyik küzdelemre azért hívott el, hogy elmondja: megveszi nekem az Artemis-t, hogyha megengedem neki. És láttátok, most már nálam van egy ideje.

-Egy farkasra. Egy farkaskölyökre, akit még hozzá lehet szoktatni az emberekhez. De egyáltalán nem szükséges a kedvemben járnod.

Shu akciója egy kicsit meglepett. Ösztönösen visszaölelem a kislányt.
-És hogy tudassam vele, hogy ne várjon rám? Ha olyan kitartó, mint én, akkor csak az tántoríthatná el, hogyha...
Elcsendesedek, és becsukom a szemem. Néhány könnycsepp gördül végig az arcomon.
-Nem akarom kimondani, de biztos tudjátok mire gondolok. Miatta is ki akarom bírni.
Timidus ajánlatára nyitom ki a szemem, majd az egyik kezemmel letörölgetem a nedveséget az arcomról.
-Nekem bőven elég, amit ők ketten mondanak nekem.

-Félreérted. Egy szóval se mondtam, hogy kint rossz ember volt. Idebent változott meg. De abban szinte biztos vagyok, hogy tudta: Igaziból is meghalhat, amikor valakinek levitte nullára az életét. Lehet, hogy a tett maga véletlen volt, de láttam összeomlani is, mikor realizálta magában a tettének a súlyát. Akkor figyeltem fel rá elöszőr. És segítettem neki túljutni a mélyponton. Ekkor tudtam meg, hogy a barátjával harcolt, és ő volt az egyetlen, akit odakintről ismert.
Felsziszentem, ugyanis a mesélés közben sikerült rálépnem egy sünre.
Természetesen, amint észrevettem, hogy mi van a lábam alatt, azonnal megpróbáltam olyan távolságba menni, hog véletlenül se zavarjam meg az élelembeszerző körutat.
-Aztán másfél évig nem láttam. A hírét se hallottam, egészen addig, amíg én nem kerültem a mélypontra. Ő felismert, és segített nekem, ahogy én segítettem neki. És azóta találkozunk néhány havonta egyszer-kétszer. Vagy amikor meg akarunk beszli a másikkal valamit.


-Az alvilági dologra  nem tudok semmit se mondani. Lehet, hogy tényleg csak paranoiás. De láttad valaha együtt egy másik vörös játékossal? A maszkja nélkül?

---

Végighallgatom, amit Shuék kitaláltak, hogyan vegyük rá a csapatot egy kis együttmüködésre, és ami azt illeti, nekem tetszett a terv.

-Mi? Most mi a baj?
Pedig szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem csináltam semmi rosszat. Majd miután kifakad Shuból, hogy min akadt fel, elmosolyodok egy kicsit:
-Ez van azzal, akinek nagyon magas az észlelése. És semmi se kerüli el a figyelmedet.
Miután azt mondja, hogymért nem érvelek azzal, hogy nem igaz a halál, csak legyintek egyet.
-Mert én nem hiszek ebben. És akkor nem is zavarna a Sayonara szabálya, ami szerint a bukottak meghalnak. Egy olyan céh, mint az övék nem hiszem, hogy azzal büntetné a gyengébbeket, hogy visszaengedi őket a nagyvilágba, amiért egyébként legalább 100 eredetileg életveszélyes harcon kéne túlesniük. Ami egyébként is csak a Sayonara miatt nem életveszélyes átmenetileg.
De nem kell mindenben egyetértenünk, csak azért, mert céhtagok vagyunk. Nem azért vagyunk céhtagok, hogy mindenben teljesen egyetértsünk.
Nem csak a maszk miatt gondolom így. Csak próbáld meg odarángatni egy másik vöröshöz, és úgy eltűnik, hogy napokig biztos, hogy nem látod. Kazuma meg... Az a leírás van a legközelebb hozzá, amit most mondtál. 
Majd Asu megjelenésével másfele terelödött a téma. És az a néhány perc tényleg elég gyorsan eltelt.
Majd elbúcsúzunk, és ismét ott vagyunk Shuval és Timivel hármasban.

-Ez aranyos.

És csak ezután esik le, hogy nem is tudom, miről beszél Shu.
-Milyen csoport? Nem csak Chizu-t vettétek a szárnyatok alá?
Persze néha emlegetett valamilyen árvákat, de most nem látom az összefüggést bizonyos dolgok mögött. És ez néha meg tud őrjíteni.
Gyorsan végiggondolom, hogy találkoztam-e valaha kisgyerekkel a játékon belül, de nem igazán emlékszem ilyen dolgokra. Bár lehet, hogy csak én nem figyelek oda a dolgokra eléggé.
-Nem igazán tudom, hogyan müködnek ezek a jártasságok, nem mintha túl sokat használnám őket. Nekem elég, ha a küzdelmek alatt, úgy müködnek, ahogy kell nekik.
-Mondtam már.
Mosolygok az idomár lányra, ahogy próbál győzködni az igazáról. És megcsóválom a fejem, ahogy elismétlem magam még egyszer.
-Nem feltétlen kell egyetértenünk. Elfogadom, hogy te ebben hiszel, és nem próbállak meggyőzni az ellenkezőjéről, cserébe csak annyit kérek, hogy, te se próbálkozz a fordítottjával. Nem fogunk ezen összeveszni, ugye?
Bár nem tudom, hogy mi értelme lenne egy második SAO-nak, mikor az egésznek az lenne a lényege, hogy együttes erővel küzdjük át magunkat a száz darab szintellenségen. De ha Shu-nak az a jó, hogy ezt hiszi, akkor tegye. Nem ártunk a másiknak csak azért, mert nem ugyan abban a dologba hiszünk.