Mezőség #3

-Jól teszed. Biztos jót tesz nekik, hogy van egy kedves nővérkéjük, aki odafigyel rájuk, és foglalkozik velük. És ami azt illeti, nem, nem emlékszem, hogy találkoztam volna velük.
A főtér mellett? Pedig nem egyszer jártam már arra. És még mindig mutat nekem ez a világ új csodákat. Talán egyszer én is felkeresem őket. Vagy talán ez nem is olyan jó ötlet? Majd még gondolkozok rajta, mikor mással fogok foglalkozni.
-Nekem egyik tézissel sem lesz jobb. Vannak olyanok, akikkel így se, úgy se találkozhatok. Maximum ha vennék a bátorságot, és szintén belépnének egy olyan helyre, ahol én már évek óta élek. És nem hiszem, hogy megkockáztatnák, hogy ők is idebenn ragadjanak. Mellesleg én sem igazán szeretném, hogy utánam jöjjön bárki is, akit odakint kedveltem.

-Ami pedig a szomorúságot illeti, én jó néven veszem, hogy segíteni akartok, de én nem tudom magamról, hogy mikor van szükségem segítségre, és mikor nincs. De amit az előbb csináltál, azt hiszem, az jól esett egy kicsit. És bármikor, amikor jónak látod, csináld csak nyugodtan, de én nem hiszem, hogy oda fogok menni hozzád egy ölelésért, vagy pár kedves szóért.

-Nem, nem így értettem. Mindig minden rendben volt a jártasságokkal a küzdelmek alatt, és ezért nem zavar, hogy nem tudom, pontosan hogy is müködnek ezek a dolgok.

-Szóval mindenki jól jár azzal, hogy ti látogatjátok őket.
És igaza van, biztos nem hívnák, ha nem szeretnének vele találkozni.
-Biztos mondtad már, de tudod milyen a memóriám. És ezen még a betegségem se sokat segít.
És amikor leülés után le akartam tenni a kezem a földre, sikerült egy újabb sünibe beletenyerelnem. Biztos vagyok benne, hogy ezek összefogtak ellenem, hogy minél gyakrabban sikerüljön meglepniük. De ezentúl jobban oda fogok figyeli. Most fogtam a sünit, és óvatosan, nehogy megijesszem, felveszem a földről, és odateszem a másik süni mellé, amibe sikerült most az előbb belelépnem. Haggy élvezzék csak egymás társaságát, ha már én nem lehetek a kedvesem mellett. Azért figyeltem Shu-ra is közben.
-Érdem, felelősség?
Próbáltam befejezni a befejezetlen mondatot, de van egy olyan érzésem, hogy nem igazán nagy sikerrel.
-Nem tudom, mennyire jó ötlet, ha találkoznának velem. Nem vagyok éppen az az ember, akit szívesen engedne bárki is a gyereke közelébe. Főleg ha már a betegségeről is tud. És ami a lovaglást illeti.
Egy pillanatra elhallgattam. Sosem gondoltam arra, hogy lovagolva íjászkodjak. Annyira még sohasem bíztam meg magamban, hogy belevágjak egy ilyen feladatba.
-Hát, éppenséggel van. De nem túl magas. Nem igazán éreztem szükségét a minimálisnál jobban kifejleszteni ezt a dolgot.

-Pedig nem lett ritkább. Csak a tűnetek ereje változik, és persze az emlékek visszatérési ideje. Persze, mikor veled vagyok, sokkal könnyebb lefolyású az egész, mert szeretek veletek együtt lenni. És csak azért nem veszed észre, mert nem olyan vészes a dolog. Ez igazából akkor rosszabb, mikor "idegenek" társaságába kerülök, vagy mikor teljesen egyedül vagyok. Ha nem találok gyorsan valamilyen ismerős tárgyat, vagy személyt, akkor akár egy fél óráig semmit se tudok semmiről és senkiről.
Nevettem egyet Shu megjegyzésén, és hogy rájátszak egy kicsit, még az Artemis is újból előkerült az inventoryból.
-Erre gondolsz?
Lóbálom meg egy kicsit az idomár lányka arca előtt. Az is igaz, hogy a szerencse is közrejtszott benne egy kicsit, hisz Asu nem hiszem, hogy rám gondolt volna a saját jártasságának a fejlesztése helyett, ha tavaly nem küzdünk meg a Nagyképűvel.
-Amúgy egyébként nem igazán vagyok szerencsés. Már több, mint egy fél éve próbálok meg elkapni egy fácánt, mert az északi vadak közül már csak az hiányzik, de még csak nem is láttam sehol sem.
-Nem. Nem hiszem, hogy rossz ember lennék. Sőt, Marlunáról sem hiszem azt, hogy rossz ember lenne. Esetleg őt kéne megkérdezned, biztosan jót tenne neki néhány gyerek társasága. És talán nekik  se lenne annyi előítéletük a vörösökkel szemben. De én nem hiszem, hogy az érzelmi hullámaim túl jó hatással lennének rajtuk. És biztos, hogy az első kínos kérdés után ismét megtörténne velem a baleset.

-Kedves vagy, mint mindig.
Mosolygok vissza a lánykára.
-De nem hiszem, hogy jót tenne, ha túl sokat lennél mellettem. Én általában szeretek ezzel együtt élni. Persze először mindig rémisztő, mikor valamiért elszáll az agyam, de azt sem tudhatjátok, hogy milyen újra összerakni a dolgokat, hogy mi történhetett az emlékek kiesése előtt. Mit egy kirakós újra meg újra kirakni, csak mindig más lesz az eredménye.
Egy darabig álltam Shu tekintetét, majd egyszer csak nem bírtam tovább.
-Én is szívesen beszélgetek Timivel, persze veled is.
Csak aztán nehogy ugyanaz legyen a vége, mint múltkor.
-Ne bolondozz, Shu. Az egy dolog, hogy én úgy érzem, mintha érezne, de attól még nem tud beszélni, vagy bemutatkozni, hogy ismerkedjetek. Nyugodtan kezeld csak annak, ami. Egy fegyver, ami nem olyan gyakori, mint a többi. És ami, ahogy mondtad, küzdelmekkel fejlődik. Így lehet, hogy egy kicsit gyakrabban kell majd eljárnom edzeni. Nem hiszem, hogy készen állnék egy lovasíjászatra.
Nem, a végén még tényleg komoly baja esne valakinek. Leginkább nekem... Vagy véletlen lelövöm a lovat, amin épp lovagolok. Nem hiányzik nekem az.
-A kínos kérdésekre pedig nem nagyon lehet felkészülni. Jobb nem kockáztatni a sorsot.
Bárki hozhat fel olyan témát, amire nem szívesen válaszolnék, ezért inkább blokkolnék magamon. Azt meg nem szeretném gyerekek előtt. Bár ami azt illeti, még Shu is gyerek.

-Sárkányangyal.
Mondtam ki az első dolgot, ami hirtelen eszembe jutott erről az anekdotáról. Talán nem kellett volna, de ki tudja.
-Marluna sosem volt gonosz. A többiekről ennyire nyíltan nem tudok nyilatkozni, de Asu segített megszerezni nekem az Artemist, vagyis nem hiszem, hogy gonosz lenne. Persze nem csak emiatt, de ez az, ami a legjobban formázza a véleményemet róla. Tachi meg, hát... inkább kéjencnek mondanám, mint gonosznak.
Kazumát inkább nem emlegetem, nem kell tudnia arról a lánynak, hogy é titokban találkoztam vele még az eltűnése előtt.
-Rendben, és ha szeretnéd, azt is elmondhatom, hogy mikor hogyan érez.Most például boldog. Talán, mert te is elfogadod érzőnek.
Majd el is teszem a helyére.
-De attól még egy fegyver marad. Főként fegyver.

-Persze, szívesen segítek. De mit is?
Felálltam és miután Shu elmagyarázta a dolgkat, elkezdtem menni mellette.
-Na most indulj el. Aztán keresünk egy csa... AUU.
sikítottam, ahogy Shu mellett sétálva sikerült belelépnem egy csapdába, amibe elvileg ő szeretett volna belefutni. Gyorsan az ajkam elé tettem a mutatóujjam, hogy Timi se mondja el Shunak a most történtet, majd betettem a csapdát pár lépéssel Shu elé.
-És most lépj még egyet, majd még egyet, és még egyet.
Elvileg ezzel már bele si kéne lépnie. Remélem müködni fog.

-Nem hinném, hogy zseni lennék attól, hogy egymás mögé raktam a két szót.
Vakartam meg a tarkómat. Persze a dícséret ettől függetlenül dícséret maradt.
-Oké, amúgy is beszélnem kell vele néhány ügyben. Majd valahogy ezt is megemlítem neki. Biztos neki os tetszeni fog.
A Sayás javaslatot már nem fogadtam ilyen jó néven. Nem tudom miért, de nem szívesen állnék ki olyannal, akinél az én fegyverem van. Talán egy kicsit kegyetlenül is hangzik ez a kislánnyl szemben is.
-Nem is tudom. Te kölcsönadnád Timidust bárkinek, hogy vele együtt ellened küzdjön? Természetesen nem tökéletes a példa, de csak gondolj bele. És szerinted, hogy érezne Saya, hogy egy olyan fegyverrel küzdjön, és azt feljessze, amit vissza kell majd adnia? Persze ha nekik jó ez így, akkor én is benne leszek a dologban.
Én már küzdöttem a saját klónom ellen. Szerencsére akkor még nem voltam olyan magas szintű, ezért sikerült a többiek segítségével felülkerekedni rajtuk.
De itt is él a többet ésszel, mint erővel szabály, ugyanis a saját klónodat a legkönnyebb meggyöznöd az igazadról. Már ha valódi klónról van szó, és a gondolataid is megegyeznek.
-Rendben, rendben. Nem akartam bajt okozni. És ha annyira szeretnéd, én szívesen kölcsönadom neked a jelvényt, amíg neked nem sikerül beszerezned. Én úgy sem gyüjtöm őket.

-Ez már csupán csak spekuláció. Én is szívesen találkoznék ám mind a kettővel. A vitát meg egyáltalán nem befolyásolja, hogy be van-e kötve a szemed, vagy sem. 


-Ennyire még nem ismerem Jun-t. Igazából csak egyszer találkoztunk kettesben, azt is még akkor, amikr Anat volt a céhvezér. Pont akkor váltott Tier-t kristályírásból.

-Azért van különbség társ és társ között. De ha lehet, akkor ezt nem én szeretném elmagyarázni neked.
Shu megbotlott mellettem, de meg is volt rá az okom, hogy nem néztem Shu lába elé.
-Bocsi, egy kicsit elkalandozott a figyelmem. Szerintem ezt neked is látnod kéne.
Ugyanis egy félig zebra félig ló jelent meg a közelben. Biztos rólunk is azt hitte, hogy valami sosem látott állat vagyunk, és azért mert közelebb jönni, mert elég lassan haladtunk. Már ha van ennyi intelligenciájuk az itt élőknek. Már miért ne lenne?
-Állj meg kérlek, és ne tegyél hirtelen mozdulatot.
Bár nem hiszem, hogy Shut ilyen dolgkra figyelmeztetni kellene. 
Kiveszek egy kis csemegét az inventorymból, és azzal próbálom magamhoz édesgetni az érdekes teremtményt, majd egy kis simi, és az útjára engedem. Majd mikor biztos távolra ért, ismét Shu-t kezdtem el vezetni.
-Akkor szerezzük meg neked gyorsan azt a jelvényt. Nehogy azt hidd, hogy nem szeretnék veled menni a gyerekekhez, egyszerűen csak nem szeretnék elmenni a gyerekekhez.
Csakhogy köze és távol nem láttam egyetlen csapdát se.

-Ez teljesen természetes. Már ha valaha találkozok eggyel. Vagy a másikkal. De nem hiszem, hogy bármikor az életben ilyen szerencsém lenne. Természetesen, ha mégis összefutnék valamelyikkel, akkor te lennél az első, aki eszembe jutna, és hívnálak, amint lehet.

-Ha valaki követni szeretne minket, annak nem kis lopakodással kellene rendelkeznie. Ha meg már arra volt elég pénze, akkor nem értem, hogy miért követne pont minket... Én nem vagyok éppen híres. Hála a jó égnek. Még a végén megtudnák, hogy mi van nálam.
Azt persze nem értettem, hogy a sárkány miért bólintott, mikor a lány szeme be van kötve, én meg anélkül is elhiszek bizonyos dolgokat, hogy ezt külön megerősítené.

-Ha nem lenne bekötve a szemed, akkor csak még jobban vigyorognék az érveiden. De csak azért, mert így fejezem ki,  mennyire boldog vagyok, hogy dícsérsz.
Ha nem kell megmagyarázni a sárkincának, annál jobb, de valami nagyon fúrja az oldalamat.
-Ki ez az Akira-san, hogy folyton őt emlegeted?


Shu állatismerete nagyon is lenyügözött.
-Te melyik állattal nem találkoztál még?
A Megalodon kifejezés még számomra sem volt ismeretlen.
-A legendás halra gondolsz?
Miután Shu visszavette a kendőt, én ismét megfogtam a kezét, ha már az előbb elmagyarázta, hogy ez mért is fontos, és most próbáltam úgy vezetni, hogy ne essen el, ha lehetséges.
-De ti csak ketten voltatok, ezért nem kellett annyira megosztanom a figyelmemet, és nagyon hamar megértettétek a dolgot. Akkor is nagy felfordulást csináltam. Nem tudom a csoportban hányan vannak, de biztos nem tudnék mindegyikre odafigyelni.

-Ne félj nem fogom keresni egyiket se.
Jelenleg nem is hiszem, hogy létezik bármelyik is. Szóval nem valószinű, hogy keresném akármelyiket is.
-Ez azért nem teljesen így van. Az Artemis se engem választott. Akit eredetileg választott, annak a pénz fontosabb volt, mint az, hogy egy legendás fegyver van a birtokában. És ha Asu nem könyörgi ki, hogy licitálhasson a nevemben, akkor minden bizonnyal Sayához került volna a fegyver. De azt mindketten láttátok, hogy az én kezemben is müködött. Szóval szerintem annyira nem válogat, hogy kinek a kezében müködjön.
Bár egyszer meggondolta magát, de az azért volt, mert én viselkedtem hülyén vele. És ezt már megbeszéltem vele.
-De van, csak ennek a többsége odakint rekedt. Erről inkább nem beszélek, ha nem probléma
Tudom, hogy egyszer majd a jövőben lesz majd köztünk egy nézeteltérés, mert én ki akarok jutni, ő meg nem, de ha lehet ezt most még elhalasztanám. És még bármi megtörténhet az utolsó szint eléréséig. És addig még jó sok év fog eltelni bizonyára.
-Nem beszélsz sokat. Legalábbis annyira nem sokat, hogy untatnál. Szeretlek hallgatni.
És ez így is van. Mikor nem arról áradozik, hogy mennyivel jobb ez a világ, mint a másik, akkor szívesen hallgatom a lányt.
-Ha esetleg ismerném, akkor se hiszem, hogy ezt külön el kellene mondanom neki, ha mellette is úgy viselkedsz, mint mellettem, ha róla beszélsz.

-Szívesen meghallgatnám azt a történetet is. De a jelvényedet azért szerezzük meg. Most nagyot lépj.
Szóltam a lánynak, mikor egy kisebb árokhoz értünk.

-Biztos az is közrejátszott, hogy nem szeret párbajozni. Asu mesélte, hogy még egy ezressel megfejelte volna az árat, ha hajlandó kezébe venni az íjat, és küzdeni vele, de ez végül nem lett elfogadva. Szívesen besegítek a felszerelések összeszedésében. Bár Alex engem se bír sokkal jobban, mint Timit.
-Artemis nem beszél. Azt nem tud. Csak érzései vannak. Ha vannak neki egyáltalán.
-Nem, nem a kínos a megfelelő szó. Mintha sokkal színesebben látnád a világot, mikor róla beszélsz, és mikor sokáig nincs melletted, akkor minden elkezd szürkülni, aztán egyre csak sötétebb, és sötétebb lesz. A végén annyira elzárkozol, mikor nincs a közeledbe, hogy már senkivel se akarsz szóba állni évekig. Inkább csak behúzodsz az egy fal mellé, vagy lekuporogsz egy padra, és onnan figyelled az embereket, hogy ők meg mért tudják elfogadni a sorsukat ilyen könnyen.
Szünetet kell tartanom. Csak most vettem észre, hogy egyáltalán nem oda lyukadtam ki, amit mondani akartam.
-Bocsi, egy kicsit elkalandoztam az emlékeim közt. Nem akartalak megijeszteni. Az volt a lényeg, hogy hallatszik a hangodon, és látszódik a viseledéseden, hogyan is érzel iránta. És ha ezt nem vette észre, akkor ez az Akir-san, vagy hogy is hívják, teljesen vak.
Jobbra is fordultam, ahogy mondta, és vezettem tovább Shu-t, mikor másodszor is sikerült belelépnem egy csapdába.
-Igazad volt... Tényleg itt volt a csapda, csak én nem vettem észre. Bocsánat. Valaki olyan jól elrejtette. Tényleg, ki az az elvetemült, aki csapdákat tesz ki oda, ahol mások élnek? Ez miért jó nekik?

-Most kiről beszélsz? Akihez a fegyver került azonnal árverésre bocsájtotta a fegyvert. Még ki is volt plakátolva egy csomó jól menő boltban, ha jól emlékszem még az Artes plázában is. El is gondolkoztam, hogy mért lyan talál rá egy legendásra, akinek nem is kell. És biztos örül, hogyha fejldik, de amióta nála van, még nem sikerült fejlődnie, vagyis nem tudom, hogyan érez, mikor fejlődik. Én meg csak örülök, hogy Alex egyre kevesebbet van a közelemben. Tudom, nem szép dolog, de ez van. 
Mért, azt is tudod, hogy a te Akira-sanod mit csinálna Alex helyében?
-Beszéd, de mégsem az. Hivatalosan Artemis nem tud beszélni. És rajtatok kívül csak Sayának meséltem erről a dologról. Vagyis szeretném, ha ez köztünk is maradna. Rendben?
-Nem fogalmam sincs róla, hogy mi az.
Majd figyelmesen végighallgattam, amit a lány mondott.
-Én... egyszer már teljesen lemondtam róla... Nem volt jobb. Hiszen tudom, hogy vele biztosan nem történt az, mint a dédpapád barátjának a barátjával. És amíg ő nem tehetett semmit a barátjáért, addig én simán odamehetnék, és segíthetnék a frontosoknak, hogy minél gyorsabban ki lehessen jutni. Helyette inkább itt vadászgatok veled, és azt tervezzük, hogy nehezítsük meg a frontosok dolgát, amiért elvesztették a szivüket. Attól még hiányzik, hogy tudom, ezzel sok más emberen segítek. Vagy legalábbis próbálok segíteni. Ha minden századikk emberből csak egy is veszi a lapot, már megérte a dolog. De azt ne várd el tőlem, hogy ismét lemondjak az életem értelméről. Rendben?

-Nem, én nem Esura gondoltam. Neki mért ajánlott volna fel Asu egy ezrest egy küzdelem miatt. Mikor nála volt, fel se merült volna benne, hogy a fegyver bármikor hozám kerül. Sőt, fogadni mernék, hogy nem is tudta, hogy ki birtokolta korábban a legendás fegyvert. És van egy olyan érzésem, hogy jobban jártam azzal, hogy nem mentem el tárgyalni Asuval, mert a heves vérmérsékletem miatt nem biztos, hogy sokáig bírtam volna mellette. Akkor soha nem került volna a kezembe Artemis.
Elgondolkoztam azon, amit a lány a teljes lemondásról mondott, be kell látnom, hogy neki is igaza van.
-Ezek szerint mégsem, de azokban a pillanatakban úgy éreztem, és nem az volt épp a legkedvesebb időm ide bentr beragadva. Na, de nem azért vagyunk itt, hogy engem sajnáljunk, hanem azért, hogy megszerezzük neked a balszerencse netovábbja jelvényt, hogy megmutathasd a kisgyerekeknek.
Tudom, hogy nem ez volt az eredeti terv, de ha egyszer már itt vagyunk, akkor meg miért hagyjunk ki egy ekkora lehetőséget?
-A pénz kérdésében nem vitatkozom. Azt nem látom át olyan jól, de gondolod, hogyha olyan sokan szállnának rá Gregre, akkor a Sayonara nem lépne közbe? Vagy csak ámítás, hogy a céhtagokat megvédik ilyen helyzetekben? És egy ilyen kis incidens után szerinted Greg mennyiért árulná az infókat? Csak az ellenkezőjét érnék el, mint amire te számítasz. És mért akarod leleplezni őket, ha neked az a jobb, ha továbbra is ezt csinálják?