Mezőség #2

Még mindig mókás hallgatni ezt a párost. Amíg Nana beszélt én csak hümmögtem és biccentettem néha.
-Sok sikert a céh kereséshez! Én nem keresek, igazából nem is tudom, hogy akarok e céhes lenni. De majd lesz ami lesz az ilyesmit én az éltre bízom. Aztán majd csak lesz valami.
Megkaptam a változására is az okot, bár nem volt valami nagy dolog. Őszintén pontosan valami ilyesmire számítottam válaszként.
-Hmmm…Értem. Bár nekem a régi stílusod kicsit jobban bejött, de ez sem rossz csak még meg kel szoknom. Amúgy meg azzal meg ne foglakoz, hogy mennyire nézel ki kislánynak vagy sem. Nézz rám! Szerinte hányan nézik ki belőlem, hogy tizennyolc vagyok. Elárulom, hogy senki se! Mindenki gyereknek néz, bár még azt tartom a jobbik esetnek, mikor valaki tizenhatnak tippel meg. Amúgy legtöbben még lentebb szoktak tapogatózni. Pedig nem öltözöm kislányosan csak átlagosan. Szóval nem a ruha teszi az embert. Azt alá írom, hogy kissé gyerekes vagyok, de hát na én így élvezem az életet.
Majd megsimogattam Inu buksiját.
-Ugyan ki lehet bírni egy kis vásárlást. Valaki kell aki véleményt mond a választott ruha darabról és te állsz a legközelebb Nana-chanhoz, néha elviselhetsz ilyesmiket. És biztosra tudhatod azt is, hogy nem tudsz bele halni.
Aztán kitértünk a vadászatra. Viszont Nana szépen bele választott elsőre. Egy szarvas szemelt ki magának. Az állat látványa felidézet bennem egy kissé vicces emléket, amikor a kedves vadász partnerem felöklelte egy szarvas. Nanának viszont szerencséje van, hisz óvatosan és kedvesen közeledett a vad felé és így nem is esett bántódása. Egy darabig figyeltem őket, majd máshova terelődött a figyelmem. Egy csirke kapirgált a mezőn. Hát ez meg mikor keveredett ide? Na mindegy. Szépen lassan elkezdtem közelebb menni hozzá, majd mikor elég közel értem, megragadtam és felemeltem. Most nem volt kedvem óvatoskodni és nem egy csirkére fogom pazarolni a nasim, szóval most orvul elkaptam szegényt. A röpképtelen madár pedig úgy megijedt, ahogy az elő van írva és intenzív szárnycsapkodással próbált meg kiszabadulni a fogásomból. Én meg nem szándékoztam bántani, szóval miután elkaptam el is engedtem, hadd szaladjon csak. Mert a nagy riadalmában ezt tette szegény.
-Na így el lehet kapni az állatokat csak akkor számolni kell azzal, hogy megsérülhetsz. Bár ez a tollas nem egy vérengző vadállat szóval, tőle nem kell annyira tartani. Ezért is kaptam el ilyen hirtelen és bátran.
Jegyeztem meg a társaságomnak a dolgot. Majd fogtam magam és elterültem a fűben. Olyan kényelmes volt és puha és most jól eset, hogy süttethetem a hasam kicsit. Nyújtóztam egy jóízűt és kényelmesen elhelyezkedtem a füves talajon.

/Csirke/

- A szó hagyományos értelmében nem nevezném magam vallásosnak, de tény, hogy minden világnak van istene, teremtője. Ennek a teremtője egy japán programozó, a mienk teremtőjéről viszont nem tudunk biztosat, de léteznie kell. Egyébként nem mondanám, hogy különösebb okom lett volna rá, hogy így nevezzem a céhem, talán azt leszámítva, hogy egy ilyen céhről mindenki azt hiszi, hogy megfoghatatlan dolgokért ölnek, nem profitért. Ha valaha sikerült volna erőssé válnunk, és figyelmet kapunk, ezzel félrevezethettük volna az ellenségeinket- persze, amit elmondtam, igaz, de nem a teljes igazság. Nekem nem csak arany kell, a célom az, hogy átvegyem ettől az istentől, ettől a japán programozótól ezt a világot. Talán erre is utalt egy kicsit a nevünk, és talán valóban hasonló szerepet szántam nekik, miután enyém lett a világ.
Csak egy bólintással jelzem, hogy az informátorom néhány nap múlva hallgatni fog, ennyi idő kell, mire elintézem. Nincs semmi ereje, nem harcol, de okos ember, nem lesz olyan könnyű megölni, mint az átlagos prédát. Ha tudná, hogy végezni akarok vele, szinte lehetetlen lenne megölni, de így, hogy nem feltételezi, hogy okom van ártani neki, azért megoldható. Csak el kell vakítanom valamivel, meg kell fognom valamin keresztül, ami elaltatja az éberségét. Az ő esetében ez a kapzsiság. Sose értettem, hogy mi értelme van csak vagyont gyűjteni, mert nem viheted innen magaddal, de ami őt illeti, folyamatosan pénzt gyűjt. Egy jó ajánlat jó körítéssel, és maga hajtja vérpadra a fejét.
Némán figyelem az erdőt, és még inkább Asuka tanácsait a társadalomról. Talán soha nem volt olyan világ, ahol egy csoport eltűrt volna olyanokat, akik nagyon különböznek tőle- vagy, ha az a csoport arra épül, hogy különbözzenek az egyedei, az zavarja őket, aki ugyanolyan. Ilyen Aincrad is. Vannak igazságosztók, vannak sarokban síró gyerekek, vannak harcosok, vannak túlélők, és persze, vannak a gonosztevők. Ha nem tudnak sehová elhelyezni téged, nem értik a céljaid, mert azok messze túlmutatnak az átlagon, sokkal feltűnőbb leszel. Már nagyon régen megtanultam ezt a leckét, még azelőtt, hogy emlékeim voltak. „Verberg dich!” Talán az apám volt a férfi, akitől hallottam? Vajon hány évesen kezdhetett készíteni arra a világra, amibe szánt? Mindenesetre, az a tudás ebbe is tökéletes.
- Ami a mi fajtánkat leginkább pusztítja, a figyelem. A teljes rejtőzés és az érdektelenség keltése éppen úgy jó taktika lehet, élek is mindkettővel. Ami minket ellenük fordít, az a félelem. El kell érni, hogy ne féljenek tőlünk, hogy biztonságban legyünk tőlük- amikor uralom majd Aincradot, kénytelen leszek szembe menni a most még igaz állítással. Amíg nem jelentesz komoly fenyegetést, jobb, ha nem vagy feltűnő, de ha már olyan vagy, akivel számolni kell, rettegést kell keltened a világban, hogy senki ne akarjon az ellenséged lenni. - A személytől függ, milyen maszkot választok. Remélem, te elégedett vagy a ma estivel- egy barátságos, vicces mosolyt adok kerítésként Asukának, bár nyilván tudja, hogy ez nem volt vicc. Nem olyan ostoba, mint a többiek, hogy elhiggye, az igazi arcomat mutatom neki, ha megpróbálnám ezt elhitetni vele, csak azt hinné, hogy ostobának tartom. Azt is tudnám használni, de most úgy érzem, jobb, ha tudja, hogy nem becsülöm le.
- Mi a helyzet a te maszkoddal? Sokan próbálták már meglátni mögötte a valódi lényed?- valószínűnek tartom, hogy még ennyit sem enged látni magából másoknak, de egy repedés, a gyilkosok jele, azért mégis van ezen az álarcon. Én mindig befoltozom valami szomorú, őszintének tűnő, meglehetősen sötét történettel, ha olyan a társaság, hogy nem engedhetem meg magamnak a gyilkos képét, de ezen a foltozáson is átszűrődik valami, amit kiszúr egy élesebb szem.

/Nanami/

-Nekem mindig igazam van, kivéve amikor nem.  
Jegyeztem meg kicsit csipkelődve.
-Persze Inu megmentem az életed és elmegyek vásárolgatni Nana-chanal, mikor épp rájön a shoppingolhatnék. De csak azért teszem meg, mert cuki vagy. :3
Aztán lefeküdtem kicsit napozni. De úgy néz ki a társaságomnak nincs kedve követni a példám. Kissé álmoskásan fejjel ülök fel én nézem Inut, ahogy egy gazellával játszadozik.
-Ugyan elég ha picit megkóstolja és máris elfogottnak nyilvánítja a rendszer a vadat. Szóval még lehet esélye a „Tücsök” ellen.
Hallgatom picit, ahogy egymással beszélget a páros és közben egy széles vigyor ült ki az arcomra. Még mindig mókás a társaságukban lenni, eléggé elvarázsoltak mint a ketten. De pont ezért szórakoztató a társaságukban lenni.
-Ejjnyee! Nem illik fogadni a társadra. Olyan aranyosan próbálkozik, most miért kell gonosznak lenni.
A kérdése viszont meglepett kicsit. Szerintem teljesen egyértelmű az a dolog, hogy sebződsz akkor, mikor esetlegesen a préda vadászik le téged. Mindenesetre a felhőtlen mosol ott maradt az arcomon és adtam egy gyors választ is Nanának. Úgy néz ki, hogy sikerült valami féle tanító szerepébe kerülni. De ez mindaddig nem zavar, amíg jól szórakozom.
-De, sebződik! Ez a hely nem védett terület, szóval veszít az élet pontjaiból, ha valami ütést kap. Ezért is mondtam, hogy óvatosnak kell lenni, mert vadászat közben is ugyanúgy meglehet halni, mint akármelyik másik mob elleni harcban. Engem egyszer megharapott egy róka, de nem okozott nagy Hp veszteséget. Bár a gazella esetében nem tudom, hogy mennyit sebez a rúgása vagy a felöklelése. De szerintem, ha Inu még kap is egy két ütést, még nem fog bele halni.
Mármint remélem, hogy nem fog addig játszadozni, míg véges kimenetelű nem lesz a dolog. De ha szükséges lesz akkor közbe avatkozom, hisz én se akarom, hogy bármelyikük is itt érjen véget.

-Akkor amint kedved lesz hozzá mehetünk is majd vásárolgatni. Kint úgy se volt lehetőségem ilyesmire és itt bent még nem próbáltam.
Adtam az újabb válasz nem ki lelkesedéssel. Aztán Inu és a Gazella táncát követhettük figyelemmel.
-Értem én. Viszont nem a csalódásokra kéne rámenni, hanem el kéne beszélgetned Inuval kicsit arról, hogy vegye picit visszább az arcát. De, ha nagyon nem bírsz vele, akkor szólj és majd elveszem egy napra és elbeszélgetek vele én is majd egy picit a dologról. 
-Nos attól függ, hogy mekkorát esik. De ha még esik is egy picit, szerintem nem járna túlzottan sok Hp veszteséggel. De nyugi, én figyelek rátok, szóval senki se fog ma itt elvérezni.
Aztán halk kuncogások közepette hallgattam a páros kissé mókás beszélgetését. Ki hitte volna, hogy egy kis nassolni való szalonnától jobb erőre kap a kis farkas és eltudja kapni a Gazellát, pontosabban a Gaz Tücsköt. Szeretek a társaságukban lenni, igazából Nana már kezd olyan lenni számomra, mint egy hugica. Rég éreztem már ilyesmit. Kicsit örülök, hogy újra lehet lehetőségem arra, hogy az ilyes fajta érzéseim is utat törjenek maguknak. Viszont egy pittyogó hang zavar bele a szórakozásba. Kissé kelletlenül, de megnéztem, hogy még is ki és mi okból zavart bele a szórakozásomba. Majd gyorsan fejemhez is kaptam, majd Nanára és Inura vezettem a tekintetem és közöltem velük a szomorú hírt, miszerint sürgősen távoznom kell másfelé, mert ugyanis kiment a fejemből, hogy mai napra elígérkeztem másnak is.
-Nana-chan, Inu. Nekem most sürgősen távoznom kell. Megfeledkeztem arról, hogy mára lebeszéltem egy találkát valaki mással is és igazából fel sem tűnt, hogy így eltelt az idő. Majd még találkozunk máskor is, legyen a kövi találkánk a vásárolgatós napunk is majd. Sziasztok!
Azzal elő is kaptam a Hazatérés kristályom és már mondtam is szükséges parancs szavakat. Még utoljára intettem egyet a párosnak és már tova is teleportáltam.

Köszöntem szépen a játékot ^^

/Noxy/

Szafari jelvény. Szereznem kell párat.
Erre az elhatározásra azután jutottam, ahogy a napokban újfent átnéztem a jelvények beváltásáért járó jutalmakat. Nagyon úgy tűnt, hogy főleg a másodlagos jártasságok támogatására hegyeződtek ki és mivel nemrég lépett Tier-t a boltom ami miatt egyelőre igencsak kevés recepttel rendelkeztem úgy döntöttem ideje meglátogatnom a Szafari övezetet. Elvégre hol máshol ejthetné el a leggyorsabban a vadakat a játékos, ha nem a direkt erre a célra kialakított területen. A fejemben máris megjelenik a kép ahogy egy tucatnyi tetemkupacon állva veszem át a legjobb vadásznak járó aranyserleget. Gyorsan el is hessegetem ezt a butaságot, elvégre egy a zsákmány szinte azonnal elpixeleződik, kettő ha ilyen egyszerű lenne mindenki oda járna naphosszat. Felteleportálok a tizedik szintig, majd a minimapom követve hamarosan el is jutok a kijelölt vadászterületre. Kezdetben inkább a környezet megfigyelésével foglalkozom, így nemsokára több elkülöníthető térséget is észlelek. Úgy tűnik a terület változatos természeti adottságokkal csábítja a vadászni vágyókat. Az én tetszésemet ezúttal a végeláthatatlan mezőség nyeri el, így hamarosan a helyenként térdig érő fűtengerben bandukolok. Egy két fa, de túlnyomórészt inkább bokrok tarkítotják a tájat. Vadat pedig természetesen sehol sem látok.
Persze, miért is lenne ilyen egyszerű? Na akkor lássuk miből élünk. Leginkább a fű mozgása szolgál árulkodó jelként, de a bokrok környékén is próbálkozhatok. Vagy ha találok valamilyen üreget, akár a kivárás is célravezető lehet.
A biztonság kedvéért előhívom a fegyverem, elvégre azt már jobban megszoktam, talán egyszerűbb lesz, mint kövekkel dobálózni. A gyorsaságom is nagyságrendekkel növekedett, így bízom benne, hogy közel tudok kerülni a prédámhoz. A sors úgy hozza azonban, hogy hamarabb látok meg egy másik játékost, mint amiért jöttem. Először úgy döntök, hogy nem zavarom, azonban hamar meggondolom magam.
Jobb ha tudunk egymásról, nehogy később rondítsunk bele egymás kapásába.
Kardomat leengedve indulok felé, majd mikor közelebb érek és meglátom a zöld indikátort, meg hogy ő is észrevesz ráköszönök.
-Üdv! A nevem Kazura. Éppen a környéken vadászom én is, gondoltam szólok, nehogy belerondítsunk egymás dolgába.

Újabban azon kapom magam, hogy a szépirodalomban látott vagy olvasott tájak elevenebbek az emlékezetemben, mint azok, amelyeket saját szemmel írtam az agyamba. Így volt ez tíz-húsz-ötven évvel ezelőtt is? Nem, mert ez a játékvilág akkor még nem is létezett.
Mi történt? Ha már az ember elegendő szirtet, völgyet, élő vizet látott, megtelik velük, többé nem olyan fogékony a további természetszeletek befogadására? Avagy romlott köröttem a világ, s egyre kevesebb darabja maradt, amelyben ne fedeznék föl bántó részleteket? Azért ha kijutok egyszer innét és rászánnám magam, s megnézném egyszer a Kilimandzsáró porcukor süvegét, az Amazonas dekoltázsát, a tengerpartot a columbiai Baranquillánál, a tajgák végtelen árvaságát, satöbbi, vélhetőleg elvarázsolódnék.
Minden példa árulkodó. Azt, hogy miért épp ezek jutnak eszembe kapásból, írók nevével indokolhatom. Olyanokéval, akik számomra szinte egész földrészeket fémjeleznek. Tájaikat éppúgy szeretem vagy gyűlölöm (néha egyszerre), ahogyan ők. Ahány táj, annyi világ, és viszont.
Az idő az ily sebeket is begyógyítja. Többé-kevésbé. Midőn a bűnbe esett ember már képes arra, hogy hasznot hajtson falujának környezetének, az igénye emelkedhet, egészen addig míg végül országos szimbólummá nemesedik. Ennek legbiztosabb jele, ha adott virtuális világban módszeresen szinte mindent róla neveznek el, utcától szállodáig.
Nem értettem miért gondoltam ezeket a nyálas irodalomba illő szavakat.
Nem is vadásztam most kivételesen, hanem egyedül akartam maradni magamban, saját gondolataimmal, messze most a város zajától és a hülye játékosok ostoba fecsegéseitől. Némelyek igazán fárasztóak tudnak lenni, vagy annál rosszabbak. Igaz, a céhem tagjai nem rosszak, de jobban is összeszedhetnék magukat. Egyedül csak Yui volt az egyetlen olyan ember, akivel nagyon jól kijöttem. Fogalmam nincs hová tűnt. Mindenütt kerestem, mire a legrosszabb fogalmazódott meg bennem, és úgy éreztem, ő valószínűleg már nincs köztünk, meghalt. Legjobb esetben talán eltűnt, ahogy én tűntem el azelőtt, és csak ritkán mutatkoztam meg a nyilvánosságban.
Ekkor, miközben a fűben hevertem, megzavart egy engem köszöntő hang, és felnyitom a szemeimet. A fejem felett egy nálam talán kicsit idősebb srác. Csak úgy minden átmenet nélkül bemutatkozott Kazura néven és szólni akart, hogy éppen errefelé vadászik ő is. Közben felültem a fűben.
- Vadászás? Kazura... jajj... ja, bocsánat, értem - ásítottam egyet. - Nem vadásztam, hanem csak itt töltöttem békében az időmet. Szóval vadászol. Én is általában, de most nem. Bármi után is mész, az most csak is a tied. Nem akarok zavarni, ha gondolod, elmegyek másfelé.
Felálltam végül és nyújtózkodtam egyet.
- Amúgy az én nevem Noxy. Örvendek a szerencsének - kezet nyújtottam. - Mondd, esetleg nem egy kardforgató vagy? Jól megnézve a kezedben a fegyvert arra tippelek, hogy tényleg egy azonos kasztban járunk.

Lassan teljesen hozzászokom a vadászathoz. Mondjuk ez a kaland nem fog közelebb vinni hozzá, azt hiszem... mert tervezgettem, csak éppen nem elép átgondoltan.
Igazából... Sokmindenre számítottam... De erre... na erre nem... Merthogy a farkas, aminek a hangjára felfigyelt, igazából sokkal nagyobb volt mint hittem, sokkal gyorsabb, ráadásul olyan lendülettel indult felém, hogy egy pillanatra azt hittem, nekem ugrik... Hála az égnek nem így történt... De így sem sokon múlt, hogy nem lökött fel...  
Még épp időben félreigrottam, így tulajdonképpen még kellemetlenség sem történt. Egy nagy levegővétel után pedig megnézem közelebbről is ezt az állatot... Óriási, gyors... és pet. Innentől nem kell zseninek lenni, hogy tudjam, egy idomár is lesz valahol a közelben. Gyors körbepillantás után meg is akad rajta a szemem, de mielőtt megszólíthatnám odajön.
-Szia- köszönök megkönnyebbült mosollyal.- Nem zavart meg. Igazából pár perce hallottam a hangját, és azz hittem valami nagy farkasmob járkál erre. Megnyugtató, hogy egy petről van szó. - igyekszem biztosítaninróla, hogy nem okozot gondot a... társa? Pete? Nem tudom milyen a viszony köztük...
- Oh, miattam nem kell elmennetek. Egyrészt előbb voltatok itt, másrészt van itt elég mob mindenkinek.- rázom meg a fejem a felvetésre. És lépek is hátra egyet, helezve hogy ha kell, elmegyek. Nem úgy tűnt, hogy az a legnagyobb gondja hogy “két dudás egy csárdában”... Inkább néz ki úgy valahogy, mint aki egyedül szeretne lenni... Fene a kiváncsiságomat...
- De ha megkérdezhetem - fordulok a farkas felé - Mi után indultál olyan hirtelen? - kérdezek. Mert azt hiszem nem csak hóbortból sikerült majdnem fellöknke...
- Oh, milyen illetlen vagyok...-kapok észbe - Chakna vagyok, örvendek - mutatkozom be a japán illem törvényének megfelelő enyhe meghajlással.

Nagyra nőtt bébi, mi? Azt hiszem választ kaptam arra a kérdésre, hogy milyen a kapcsolat közöttük. Egy vérmes anyukánál csak egy félelmetesebb van: egy vérmes apuka. Elnézve őket inkább amolyan testvérféléknek mondanám ezt a kettőt, de tapasztaltam milyen változatos, és szövevényes lehet a kapcsolat idomár és petje között.
Nem tudom mosolygás nélkül megállni, ahogy Hati földhöz szegezi az idomárt. Igaza van a fiúnak, pont olyan, mint egy nagy kölyök.
-  Nem akarom megzavarni az idillt, de szólj nyugodtan ha segíthetek valamiben- kuncogok. Valóban idilli. Már-már irigylésre méltó ez a látszólag gondtalan jelenet. Kár, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy nekik is van valami, ami nyomasztóan rájuk telepszik a vidám pillanatok közben. Ebben a játékban mindenkinek van.
És sokan nem tudnak felülemelkedni ezeken, épp ezért máris ébred bennem egyfajta tisztelet a páros irányába, amiért ők tudnak játékosak lenni.
Nyúlüreg… Ezekszerint jól gondoltam, hogy az apró állatok fellelhetők a környéken, és nem feleslegesen eszeltem ki az elfogásukra.
- Okos gondolat, a megriadt állat oda megy, ahol biztonsában tudja magát. Kézenfekvő, ha ez a nyúl esetében az üreg. - bólintok egyetértően. A farkas ösztönösen tudja azt, amit az embernek meg kell tanulnia… Érdekes fricska ez a természettől a magát állandóan felsőbbrendűnek kikiálltó emberiségnek. A nagy okosságban, teletömve a fejünket haszontalan információkkal elfelejtettük a használható dolgokat.
A vallomás után elcsípem ahogy az idomár ajka rándul egyet. Majdnem elnevette magát. És ezt úgy fest Hati i észrevette, mert a feje majdnem koppant a földön. Elmosolyodom, sikerrel leküzdve a nevetés ingerét.
- Mindenkivel előfordul, hogy hibázik, emiatt nem kell emésztened magad. Ha tanulsz belőle, legközelebb még a hasznodra is válik. - mondom a farkasnak bíztatóan. Néha magamat se ártana emlékeztetni erre, de hát annyival könnyebb bölcs tanácsokkal előállni, amikor nem magamról van szó…
- Nekem is öröm új, és új arcokat megismerni,-reagálok Hatinak. Askr arckifejezéséből ítélve valami szokatlan vagy figyelemfelkeltő lehetett a farkasban. Összetéve kettejüket végül úgy értelmezem, hogy szomorúság lehetett az, amire az idomár is felfigyelt… - és minden bizonnyal még nagyobb öröm lesz titeket majd újra látni. - fejezem be a mondatot. Számomra nehéz idebent megismerni az újabb és újabb játékosokat annak tudatában, hogy nagyon is kevésen múlik az életül, még akkor is, ha már-már paranoiásan óvatosak… És ha jól sejtem ők ketten is sokmindenkit vesztettek el az ismerőseik közül, és talán éppen ezért kevés lehetőséget teremtenek, hogy újabbakat szerezenek.