Re: Kis patak

by **Shukaku** Vas. Jún. 01 2014, 20:54

A sárkány visszahajtotta a mellsőire a fejét, és a vizet figyelte. Ahhoz képest, hogy Atoru azt ígérte, hogy nem nyaggatja tovább, mésis nyaggatta. De legalább már nem beszélt akkora nagy butaságokat, és nem akarta megcáfolni amit mondott. Ez is valamiféle eredmény, ha nem is százszázalékos. Természetesen Shu is figyelt, de nem nagyon örült annak, amit hallott. Szomorúan csóválta a fejét, és halkan suttogott maga elé.
-Nem érdekel… ez a világ ugyanolyan szép… vagy még szebb… nagyon szépek itt is a tájak… és az, hogy emlékezem rájuk… még nem változtat semmin…
Szeretett volna nem emlékezni. Jobb lett volna inkább nem emlékezni a jó dolgokra sem, hiszen azok is csak azt mutatták, hogy mennyi mindent veszített el azon a napon. Ha nem emlékszik valamire, akkor nem is hiányolja. Ha nem emlékszik rá, akkor nem fognak fájni a lassan tovatűnő emlékek, és nem fog benne nap mint nap bűntudatot kelteni, hogy egyre kevésbé emlékszik az arcokra és az eseményekre. Ha úgyis felejtésre vannak kárhozva, akkor minek kínozzák őt? Akkor felejtse el őket egy szempillantás alatt, és tűnjön tova az egész. Sokkal könnyebb lenne minden. Sokkal könnyebb lenne csak a jelenre koncentrálni, csak Timidussal törődni, és ezzel a szép új világgal.
A sárkány halkan felmordult, mert érezte, hogy a fiú csak elszomorítja a társát, és ennek nagyon nem örült. Félrecsapta a füleit, és úgy hallgatta a mondanivalóját, de azt ő is észrevette, hogy Atoru tulajdonképpen semmit nem is mondott.
-Yap! A barátok segítik egymást. Ettől függetlenül nekem van igazam. Nem cáfoltál meg semmit abból amit mondtam, és nem is tudsz.
Rápillantott a lányra, aki megrázta a fejét, majd bambán nézett Atorura, amikor az a Bestiáriumról beszélt. Először csak elmosolyodott, majd kuncogni kezdett.
-Nem, nem! Dehogy az én munkám! A Bestiáriumot minden olyan ember írhatja, aki felfedezett egy új mobot. Egyszerűen bemegyünk a Kezdetek városában ahhoz a falusihoz, leadjuk neki az adatokat és bekerül a könyvbe. És persze pénzt is kapunk érte… legalább is én legutóbb kaptam, amikor a csörgőkígyót fedeztük fel. És ez egyáltalán nem munka. Szeretem megfigyelni az állatokat, és ha egy újat fedezhetek fel, az csak még nagyobb öröm.
-Yap! Egyébként idő van.
-Oh… máris?
-Máris. Még fogj ki egyvalamit, utána megyünk.
-Rendben. És… köszönöm a beszélgetést, Atoru. Ha valami kérdésed van, akkor… persze még találkozhatunk máskor is… ha szeretnéd… a céhházban megtalálsz… vagy a boltban… de haza kell érnünk vacsorára.

by **Atoru** Hétf. Jún. 02 2014, 21:09

Shukaku válasza egy kissé elszomorított. Tehát történt vele olyasmi odakint, amit inkább elfelejteni. De megértem. Ha nem lett volna a Szanatórium a Vidámparkban én is menekültem volna, talán még a mai napig is menekülnék a problémáim elől. Azonban nekem ott volt a Szanatórium, ami nem kicsit segített azon, hogy valamelyest talpra álljak. És ennyivel tartozom ennek a világnak. Azonban Shukakun is láttam, hogy egy kissé elszomorítottam. Pedig nem akartam… Nincs rosszabb, hogyha egy kisgyerek szomorú.
- Bocsánat Shukaku… Nem szerettelek volna megbántani. – mondtam, kicsit késve. Én, meg az a lepcses szám! Hogyha nem mondtam volna semmit sem, akkor biztos, hogy nem láttam volna szomorúan. Talán jobb lett volna… De sajnos megtörtént, és már nem tehetek ellene. De talán egyszer még valahogy rendbe hozhatom ezt az egészet. Talán többet kéne törődnöm az emberekkel, és akkor nem kerülnék ilyen helyzetekbe. Nem hiába mondják, hogy okos ember más kárán tanul, hülye pedig a magáén sem… De legalább tanultam az esetből.
- Rendben – rendben, Timidus, neked van igazad. – mondtam a sárkánynak. Valahogy már nem volt kedvem vitába szállni vele. Talán azért, mert nem voltunk egy szinten? Hiszen ez nem csoda,ő egy mesterséges intelligencia, ők pedig általában okosabbak nálunk. Timidus pedig talán még a petek között is az egyik legokosabb és agyafúrtabb. Habár ezt inkább nem mondom neki, a végén még elbízná magát. Shukaku magyarázatát pedig már kissé derűsebben hallgatom végig… Igen, ezu nem az én szakterületem volt eddig.
- Tehát hogyha egy újabb állatot látnék, akkor az is bekerülne, csak meg kell találnom a falusit? Érdekes… - elgondolkodtam kissé. Talán nekem is ezt kéne csinálnom. – Az pedig csak remek Shu, hogyha azt teszed, amit szeretsz. – mondom a kislánynak. Azonban az, hogy menniük kell, kissé elszomorított. Habár igaz, én is terveztem mára mást is. Közben jött a kapás is, és egy Béka akadt a horgomra. Újabb fogás! \o/
- Rendben Shu, majd megkereslek… Mit is mondtál, melyik Céh? Young Justice? – kérdezek vissza a biztonság kedvéért. Még szívesen találkoznék máskor is a kislánnyal. Azonban Chifu is biztos vár, így indulnom kell.
- Mennem kell, sziasztok! Örvendtem, a szerencsének! – köszönök el tőlük, és aktiválom a kristályomat.

by **Shukaku** Kedd Jún. 03 2014, 07:33

Shukakunak egyáltalán nem állt érdekében az, hogy a ő szomorúságát átragassza Atorura is. Igazán nem a fiú hibája volt, hogy ő másképpen állt hozzá a dolgokhoz, hiszen másképpen élte meg az egész játékba kerülést, majd az itt ragadást is. Persze ez még akkor is kényes téma lett volna, ha őt is várja kint valaki, hiszen akkor Atoru meg arra emlékeztette volna, hogy mennyire távol van a családjától, és mennyire nincs remény arra, hogy valaha is újra lássa őket. Pedig még annál is kevesebb volt ez a remény, mint a többi itt lakónak. A fiúnak mindenképpen gondolkodnia kellett volna, mielőtt egy ilyen témába belevág, de az idomár tudta, hogy biztosan nem akart rosszat. Eddig nem úgy beszélt, és nem úgy állt hozzá a dolgokhoz, sem Timidushoz, sem hozzá, mint aki rosszat akar neki. Lassan megcsóválta a fejét, és igyekezett egy halvány mosolyt erőltetni az arcára.
-Semmi baj… nem tudhattad… felejtsd el…
És ezzel még nem is hazudott. Ha nem is illett volna ilyenre rákérdeznie ilyen rövid ismeretség után, de tényleg nem tudhatta, és most sem tudhatja az igazságot. És nem mellesleg valóban az lett volna a számára a legkönnyebb, ha elfelejti. Timidus is megérezte persze a nyomott hangulatot, így ő is csak röviden, velősen válaszolt, és már neki sem volt kedve tovább vitázni. Értelmetlen volt.
-Tudom.
Ennyi elég is volt válasz gyanánt. Szerencsére terelődött a téma, méghozzá elég jó irányba. Erről már szívesen beszélt a lány.
-Amint új állatot fedezel fel, és megtudod a pontjait, meg fogja tőled kérdezni egy ablak, hogy szeretnéd-e ezeket… hmm… közkincsé tenni. Ha igen, akkor jelezni fogja a térképeden, hogy hova kell menni. Ha leadtad az információt, akkor pedig automatikusan frissül mindenkinek a Bestiáriuma. Egyáltalán nem bonyolult.
A céh nevére csak bólintott, köszönés gyanánt pedig mindketten újra meghajoltak. Atoru gyorsan távozott. EZ a beszélgetés ugyan tele volt tűzdelve kényes elemekkel, de Shu mégsem tudta sajnálni a találkozást. Érdekes volt, és legalább újra segíthetett valakinek abban, hogy megosztotta vele a tapasztalatait. Ők is szedelőzködni kezdtek, majd elindultak hazafelé. A lány még mindig jobban szeretett sétálva visszatérni a céhházba, mint a kristályt használva.

/Köszönöm szépen a játékot. ^^ /

by **Phobos** Pént. Júl. 11 2014, 21:59

Atoru - Így neveld a genjudat!

A fiú egy kicsit gondolkodott, mielőtt rövid sétára indulhatott volna. Értékes perceket spórolt meg a Limen új elhelyezkedése miatt, így jobbára semmi oka sem lehetett a panaszra, a költözéssel kapcsolatban. Ami az utóbbit illette, enyhén nehezére esett a múltat - a régi céhházzal együtt - a háta mögött hagyni, ám a többiek kedvéért meg kellett tennie. Nem volt könnyű, de egyenes, és rövid út, s a többiek igényét az építészek figyelembe vették: mintha elégedettség keveredett volna egy kis frusztráltsággal, melyet egy szempillantás alatt dobott el, s vett vissza, a markába. Békésen üldögélt, a régihez hasonlatos szobájában, sejtelmesen hümmögött, ujjait összekulcsolva malmozott. Egyéb teendő híján nemigen tudott mit kezdeni magával, és eme állapotában nem akarta zongorajátékának minőségén rontani. Ágyában hátradőlt, a mennyezetre bambult, többre nem akart gondolni. Túllátott a problémáin, és a nyugodtságát nem akarta újabb bajokkal tetézni: csendre, s békére vágyott.
Elégedett vagy? - Az érces, mély, morgó hang Surtrtól származott. Gilbert fél szemét felnyitotta, elmélkedést színlelt.
- Azt hiszem - felelete, kis váratva. - Miért kérdezed? Talán baj?
Említettem volna, ha igen... - morogta, kissé gúnyosan. Sosem volt benne kellő kedvesség, de most úgy tűnt, mintha hangot adott volna a fiú iránti un-szimpátiájának - azonban az utóbbi szóban forgó Ravennek is véges volt a türelme: felegyenesedett az ágyon, ráncba vonta szemöldökét, száját kellemetlenül húzta.
- Nem értem, pontosan mi bajotok van velem, úgyhogy jobb, ha ezt személyesen is megbeszélhetnénk... - Már nem áltatta magát azzal, hogyha kedves, akkor talán a genju-duó is átértékel egy-két dolgot. Most jött rá igazán: illúziókat táplál, ha egyszerű jóindulatúsággal jó pontot szerezhet, mind Surtr, mind Jörmungandr szemében. A négylábú, természetet megtestesítő fantom meglepett hm-öt, majd kihívó kuncogást hallatott.
Azt csinálsz, amit akarsz... azt mondasz, amit akarsz... aztán majd eldöntjük, hogy a javunkra válik, amit teszel és mondasz. Keress vizet, és ott idézz meg bennünket! - Válaszát követve, a találkozásig elhallgatott. A fiú arra készült, hogy teljesen el fog ázni, így egy rövid ujjú, fehér pólón, fekete kertésznadrágon kívül csupán az aranysárga kendőjét tartotta meg, a szokásosnak mondható viseletéből. Furamód felszabadult volt a gondolattól, hogy végre eljutott arra a pontra, amikor parancsolnia kell a fantomnak - és ha a fantom bántja, vagy sem, de meg fogja hallgatni. Az idő fülledt meleg volt, csupán egy-két apró felhőfoszlány takarta el a Napot. Gilbert - a változatosság kedvéért - nem egy tavat, hanem patakot keresett, hiszen a vízkígyó méretét az adott folyadékmennyiségtől tudta változtatni - legalábbis így gondolta. Tisztes távolságban állt meg, a patak partján, lehunyta szemét. Karjait széttárta, lábait enyhén begörnyesztette, fejét kissé hátra hajtotta. Idézett. A harcoktól mentes alkalmakkor azonban először a vízkígyó busa feje bukkant elő, rajta a különös kinézetű, erdőszellem-szerű fantommal. Nem mozdultak, s a fiú sem szólt. Kihívóan, farkasszemet néztek egymással.

by **Atoru** Szomb. Júl. 12 2014, 00:10

Raven - Így neveld a genjudat!

A tizes szint. Már lassan szinte szokásommá fog válni, hogy idelátogatok, ha vadászni szeretnék. Bár nem tagadom, a nemrégiben megejtett vadászat Utahimével a második szinten igazán pezsdítő volt. Most viszont nem is tudom, egy kis nosztalgiázásra vágytam. Arra, hogy visszagondoljak az eddig történtekre, és a következményekre. Erre pedig nem is volt jobb példa, mint a patak, ahol találkoztam Shukaku-val. Itt megejtettünk elég sok dolgot, de főleg Shukaku nyűgözött le, hogy mennyi mindent tesz. Hozzá képest én még a mai napig is csak egy töredéket adtam hozzá a játékot. És van egy olyan érzésem, hogy ez az arány nem is fog változni. Hogyha pedig eszembe jut Shu, akkor egyből beugrik Timidus is, és az az este a Black Iron Castle- ben. Az az este eléggé sorsfordító volt a számomra, ha szabad így fogalmaznom. Timidus a bizalmába fogadott, én pedig nem mondhatok csődöt, főleg, hogy a céljaink - mint kiderültek - nem is annyira mások. Annyi különbséggel, hogy Timidus számára csak egy játékos a fontos, míg számomra mindenki. A bentmaradás pedig közös cél, ez nem vitás. Ahogyan az sem, hogy Timidus volt az a lángelme, aki rájött, hogy ellenállást kell szervezni. Én csak egy egyszerű gyalog vagyok ebben a sakkpartiban. Azonban ez nem jelenti azt, hogy értelmetlen lenne a szerepem. Hiszen ahogyan a sakkban is, itt is felemelkedhet egy egyszerű paraszt akár bástyává, akár huszárrá, akár bármelyik magasabb rangú sakkfigurává. De ezt csak úgy tudom elérni, hogyha fejlődök. Fejlődésre pedig sok időt kell fordítani.
Ahogy közeledtem a patakhoz, úgy vált kivehetővé három alak. Az egyikre bizton állíthatom, hogy játékos, míg amásik kettő lényt egyszerűen nem tudtam hova tenni. Az biztos, hogy petek nem lehetnek, hiszen ketten vannak. Akkor vajon micsodák? Talán egy legendás víziszörny lesz, aki csak bizonyos alkalmakkor jelenik meg? Talán a fiú tud válaszolni.
- Hahó. - köszöntem neki. Remélem, hogy ezzel semmit nem zavattam meg. - A nevem Atoru, örvendek a találkozásnak. Éppen erre jártam horgászat reményében, amikor megláttalak téged és egy olyan kérdésem lenne, hogy ez a Vízikígyó a peted? Esetleg egy mob? - kérdeztem meg. Remélem, hogy nem voltam túlságosan is közvetlen vele, és ezzel nem sikerült ignoráltatnom magamat. Azonban azt meg kell hagyni, hogy ez a Vízikígyó egy nagyon szép teremtmény, bármi legyen is.

by **Phobos** Szomb. Júl. 12 2014, 13:02

Surtr leugrott Jörmung fejéről, s közvetlenül a fiú mellett állt meg. Sörényszerű szőre az idéző vállát csiklandozta, miközben szarvakkal ékelt kobakját lejjebb eresztette, hogy a fülébe súgjon valamit.
Ezt te tervezted el - motyogta, szinte megrovóan, majd újból felegyenesedett. Gilbert egy darabon furcsállóan nézett a genjura, az pedig ínyét felhúzva, szemeit összeszűkítette. Kicsit hátrált, de nem annyit, hogy a váratlanul jött idegennek az feltűnő legyen. Amint a fiú megfordult, rácsodálkozott Surtr vádjának a hitelességére. Ugyanolyan hidegséggel nézett vissza a szörnyre, mint az őrá. Az idézőfiú tudta, hogy a fantomok kiszámíthatatlanok, olykor-olykor néha már szeszélyesek is, de alaptalannak érezte a duó neheztelését - vagy csupán Surtr haragudott rá? Egyszerűen nem tudta eldönteni és megérteni a düh okát, de az ismeretlen felbukkanása új távlatokat nyithatott a genjuk megfigyelésében. Raven örült az alkalomnak: most megláthatja, hogy minden más idegennel is úgy viselkedik, mint az idézőjével? Ha igen, akkor a zsémbes attitűdű genju-duót okkal rendelhették mellé - ezt a tényt el kell könyvelnie, ha a kísérlete beválik.
Ettől függetlenül Gilbert elkülönítette magát a túlzott, már-már megjátszott kedvességtől, elvégre nem az ő műfaja. Hátul össze kulcsolt kézzel fordult meg teljesen, egy darabig az Atoru feje fölött villódzó zöld indikátort, és a céhlógóját fürkészte. Érdekesnek találta azt is, hogy a sok száz játékos közül abba a kisebb rétegbe tartozott, akiket valamilyen formában foglalkoztatja a fiú különös szörnyeinek a jelensége. Nem várt el sem elismerést, sem a vörös szőnyeget, de ha senki sem kíván tudni egy ismeretlen, Sword Art-béli tényezőről, akkor az illetőt - figyelmetlensége, és egyfajta csökönyössége okán - ostobának könyveli el. Eleinte nemigen gondolta azt, hogy az Atorunak nevezett ismeretlen rossz szándékú lenne, de Gilbert sosem menne oda, köszöntené és közvetlenül utána bemutatkozik. Valamiért furcsállta, még ha embertársát érdekelte a Jörmungandr jelensége, és a Voice tagjainak az egyike volt - ennek ellenére most nem adott hangot gondolatainak, véleményének, hanem egy félmosollyal az arcán, készségesen megválaszolta neki a kérdést:
- Egyik sem, de azt is mondhatnám, hogy mindkettő. Ő egy fantom, akárcsak a társa, és én hívtam ide őket. - Tett két-három lépést, Atoru felé. - A kígyót Jörmungandrnak, az... erdőszellemet pedig Surtrnak hívják. - Egy kicsit elgondolkodott azon, miképpen jellemezhetné, az utóbbi szóban forgó genjut, de - habozva ugyan - meglelte a megoldást. Gilbert eddig nemigen találkozott - jó értelemben - kíváncsibb alakokkal, ezért engedte meg magának, hogy bemutassa őket a fiúnak. Csípőre tette fél kezét, s várta, Ato miképpen emészti meg a hallottakat. Talán meg kuncogott is, hogyha száját tátotta, a két meglepően furcsa küllemű lény láttán.

by **Atoru** Szomb. Júl. 12 2014, 14:08

Lenyűgöző.
Ezzel az egy szóval tudtam volna a legkönnyebben megfogalmazni az érzéseimet ezekkel a lényekkel kapcsolatban. Nem nagyon tudtam, hogy mik lehetnek, mert ilyesmikhez hasonlót még nem is láttam eddig egyszer sem. Azt a lehetőséget, hogy peteket legyenek - legalábbis átlagosak - elvetettem. De olyanról még hallani sem hallottam, hogy valakinek két petje legyen. Jobban mondva, de. Kokoro-nak is ott volt a két aranyos állatkája, a pókocska és a sakál. De azok normális állatok voltak, akiket a Bestiáriumban is megtaláltam. De ezekhez hasonló lényeket még látni sem láttam.
Ekkor megszólalt a fiú is, és amit mondott, az szikrát gyújtott a fejemben. Hogy fantomok? Ezekről beszélt volna Shukaku is? Ez bizony meglepett. Nem lehetek benne biztos, hiszen ahogyan mondták, ezek a fantomok az embereket segítik, szóval nem biztos, hogy ő lesz az, akiről a kislány beszélt. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne ő az a fiú.
- Ne haragudj... Ismersz esetleg egy Shukaku nevű kislányt? Van neki egy sárkánya is, Timidus. ~ Aki ellenállást szervez, a gazdája tudta nélkül...~ de ezt már nem mondtam ki. Azonban akár Shukaku ismerőse, akár nem, arra kíváncsi lennék, hogy hogyan szerezte őket.
- És mondd csak, hogyan tettél szert ilyen csodás lényekre? - kérdeztem meg. A csodás jelzőt most lehet, hogy egy kicsit hízelgésnek fogja venni, de ez volt az igazság. Ezek a fantomok csodásak és lenyűgözőek voltak. Az pedig csak növelte ezt, hogy ilyen kimondhatatlan nevük volt. Már most nem emlékszem tisztán, hogy mégis milyen nevük volt. Az biztos, hogy az egyiknek rövidebb volt, valami Surt, vagy hasonló. A második viszont... Jormöngandur? @.@

Csodálom, hogy meg tudta jegyezni. Viszont nem szabad elfelejtenem, hogy miért is jöttem.
- Ha nem gond, akkor beszélgetés közben horgászom is, rendben? Remélem, hogy majd fogok valami jót. - mondom, és bele is kezdek a horgászatba. Ki tudja? Talán a fantomok is esznek halat. Akkor pedig talán a fiú is megengedi, hogy megetessem őket. Az mekkora lenne! De, várjunk csak...
- Bocsi, de szerintem nem figyeltem eléggé. Mit is mondtál, hogy hívnak? - kérdezem meg, és az életcsíkja mellett meg is látok egy ismerős ikont. Az Artes? Szóval Anatole céhtársa? ~ Aki végezne Timidus-szal. ~ futott át az agyamon. Azóta is, ha csak rágondolok, beleborzongok. Nem hittem volna, hogy a nagy Anatole Saito képs lenne erre. De ez nem jelenti azt, hogy a céhtársa is, nem igaz?

by **Phobos** Vas. Júl. 13 2014, 01:02

A fiú nem adta fel a reményt: tényleg lehetnek még hozzá hasonlók, akik mindenre nyitottak, az evilági dolgokat illetően. Bár külső jelét nem mutatta, de csodálkozott az elkövetkező kérdésén. Száját kissé elhúzta, bár nem sokáig bírta leplezni, a kislány, és a sárkányának a gondolatval támadt, szolid nevetését - ez éppen elég volt ahhoz, hogy megadja a Voiceos fiúnak a pozitív választ, bár nem feltétlenül ismerte. Shukaku is zárkózó, passzív beszédpartner volt, egy-két dolgot illetően, s ahány téma merült fel, abban Timidusnak is szerepelnie kellett. A sárkány védte, óvta a bajtól, nem vitás, bár szelídítő és bestia kapcsolatát a fiú képtelen volt elhelyezni - ezzel ellentétben Gilbert egy kicsit sem értette, miért tartották egyesek képességét jóval nagyobb hátránynak, semmint előnynek, ha egy genju nem megfelelő kezekben akár a mesterét is megölhetné. Egy vadállat is képes a védencével végezni, akárcsak a nem jól időzített képességek helytelen használata. Gondolatban fejét csóválta, miképpen újabb okott talált arra, miért nevezzen egyeseket ostobáknak.
- Már amennyire, de ismerem őket - felelt, ténylegesen kérdésére, majd összenézett Surtrral. - Fogalmazzunk úgy, hogy segítenek nekem genjukat - fantomokat - kutatni. - Keresztbe fonta karjait, miképpen a szörnyeteg hátsó felére nehezedve leült, s kutya módjára megvakargatta bal füle tövét. A genjukhoz nem éppen szokványos cselekedetéért kicsit sem zavartatta magát, még ásított is egyet. Hat szemének egyikét lehunyta, mikor meghallotta a csodás jelzőt. A vízkígyónak is mintha zene lett volna füleinek, de a fiú furcsának találta, az - ezúttal - embertől szokatlan szóhasználatot. Egy kicsit elgondolkodott, Atoru kérdésén: jobb öklével megtámasztotta állát, hümmögött egy sort, rövid ideig a makulátlan égboltot fürkészte. A tapasztalatok birtokában kissé sértette Gilbert fülét, a szert tenni kifejezés. Újból elhúzta száját, szemöldökét felhúzva elmélkedett még egy kicsit.
- Inkább azt mondanám, hogy ők tettek szert énrám - Újabb kérdésre, újabb választ adott. - A fantomok nem teremnek minden bokorban, és megválogatják, kikhez szegődnek. Véletlen szerencsével vagy okkal, lényegtelen. - Érezte, ha többet mond, megszegi a saját szabályait. Néhanap elköveti az általa írt törvényeket, mégsem feledkezik meg arról, hogy nem minden ember olyan, mint Anat vagy - éppenséggel - Saya. Sokan rosszak, de nem az összes.
Lehetnél rugalmasabb - Sándor szólt, kissé komolyabban, mint ahogyan azt Gilbert várta. Tudta, hogy a fantomok megidézetlenül is ugyanúgy beszélnek, mint a jelenlétükkor. Az utóbbi miatt kicsit aggódott is, hiszen az ismeretlent meglepetésként érheti az oroszlán hangja. Ettől függetlenül az idéző igyekezett figyelmen kívül hagyni Sándor tanácsát: nem volt szüksége rugalmasságra ahhoz, hogy válaszoljon egy fiúnak a kérdésekre. A szóban forgó Atoru szándéka újból meglepte, s különösen az, miképpen mindenfajta aggály nélkül Jörmungandr közelébe megy, aztán beleveti magát a horgászat élvezetébe. Azonban a vízi kígyót nem zavarta az ismeretlen jelenléte, közeledése: egyszerűen csak odébb siklott a patakban, ne zavarja meg annak tevékenységét. Gilbert megint csak Surtr szigorú tekintetében kereste a választ - az utóbbi azonban türelmetlenül horkantott fel.
Azt hiszed, hogy másokat bántunk? - Az utolsó szót szándékosan hangsúlyozta. A fiú tekintete ide-oda cikázott: először a kígyóra, aztán a horgászó fiúra, majd megint a Surtra. Bele kellett törődnie, hogy még ő sem nevezheti magát genju-mesternek: sok minden volt még hátra, mielőtt tökéletesen ismerné ezeket a szeszélyes lényeket. Ezzel a tudattal lépett közelebb a patak partjára, s - tisztes távolságban - leheveredett Atoru mellé. Kicsit mintha elgondolkodott volna, mert elsőre nemigen dolgozta fel a kérdést.
- Öhm... hívj csak Gilbertnek. - Nem nagyon figyelt. Kezébe vett egy kavicsot, és - már amennyire a patak szélessége engedte, a kacsázást próbálgatva hajította bele azt. - Miért érdekelnek ennyire a fantomok? - Valóban izgatta a kérdés, bár csupán egyszerű kíváncsiságból. Most nem volt nála a könyv, mely normális esetben megválaszolhatta volna az érdeklődőnek a kérdéseket, így most az idézőnek kellett segítenie... de nem bánta meg.

by **Suzume** Vas. Júl. 13 2014, 22:22

SHU

A fejlődés útján elindulva új lehetőségeket igyekeztem keresni az arany és exp szerzés felé. Mint minden mmo-ban nagyon sok lehetőség van eme folyamat elvégzésére, küldik, grindelés, kazamata, küzdőtér, kereskedelem. Amit tudtam azt próbáltam is kiaknázni de van egy olyan lehetőség amit igazából farmolásra nem is inagyon használnak. Ezek az Archievementek, trófeák vagy a sao nyelvén, teljesítmények. Az emberek nagy része inkább kedvtelésből, gyűjtögetés iránti mániából vagy szimplán poénból szoktak ezekre rágyúrni. Csekély jutalmat adnak, de minden apró segítség jól jöhet ugyebár. ^^
Halászat vagy vadászat? Ez volt a nagy kérdés csupán. Vadászó íjász mondjuk nem nagy csoda, na de halászó íjász! Na az már nem annyira megszokott főleg ha mondjuk bot helyett esetleg íjjal fogok halat. :3
Egy nyugis helyet választottam ehhez, ami feneketlen tó névre hallgat… választottam volna de rá kellet jönnöm, hogy az itteni mobok inkább engem pecáznak ki… kellemetlen. :3
Jártasság híján így marad az északi rész. Hála az égnek találtam olyan helyet ahol nem nagyon volt senki. Csókaként érkeztem, úgyis ő a kedvenc formám :3 és egy a patakhoz közeli fán telepedtem le. Pontosabban inkább annak egyik ágán ami már majdhogy nem a patak fölé emelkedett. Innen nagyon jól lehetett látni az elúszkáló halacskákat. ^^
Körbenéztem, hogy nem lát senki majd vissza vettem az emberi formám és leültem az ágra. Hmm vajon, hogy kellene halásznom? Hagyományos módon bottal? Esetleg az íjjal lövöldözzem ki a halakat? Az azért mókás lenne! Very Happy

Esetleg valami jószág alakját is felvehetném, és azzal terrorizálhatnám a népet. X3 A döntés nagyon nehéz... na jó nem. Razz

- Elő az íjat! – Kiáltom el magam. Lássuk mennyire vagyok jó íjhalász Very Happy

by **Shukaku** Hétf. Júl. 14 2014, 05:49

-De igenis menjünk magasabbra!
-De minek mennénk magasabbra Timidus? Itt már nagyon jól tudom, hogy milyen halak vannak, és ahhoz, amit főzni szeretnék itt is bővestelen-bőven elég horgászni, mert kifoghatom őket.
-És nem érdekelnek az új állatfajok? A felfedezés? Eddig nagyon odavoltál érte.
-Most is odavagyok érte, de most csak egy gyors pecázásra jöttünk, hogy legyen ebéd.
-De van ebéd a céhben. Mindig van ebéd.
-Igen, de én most vágyom egy kis halra. Inkább örülhetnél, az a kedvenced.
-Igen.
-Akkor meg? Miért akarsz mindig magasabbra menni? Csak veszélybe sodrod magadat.
A sárkány azonnal a lány elé röppent, és mivel már egy magas volt vele, így könnyedén a szemébe nézett. Kérlelhetetlen, szúrós, szinte sértődött tekintettel vizslatta az idomárt, aki nagyon jól tudta, hogy ez miért is történik, és azonnal szégyenkezve lesütötte a tekintetét.
-Nem úgy gondoltam Timidus… ne haragudj…
-Akkor hogy gondoltad?
-Csak… csak… nem tudom…
-Nem úgy gondoltad? Hogyan lehet ezt máshogy gondolni?
-Nem gondoltam komolyan… csak kicsúszott a számon…
-Minek mondasz ki olyan dolgokat amiket nem gondolsz komolyan?
-Mert… én nem tervezem meg az összes mondatomat előre, Timidus. Az emberek sokszor beszélnek butaságokat. Ne haragudj, tudom, hogy te sohasem sodornál engem veszélybe.
-Na azért! Ha tudod, akkor rendben van.
A lány arca már égett, vöröslött a szégyentől, de ahogy a pet legyintett a farkával, és nyugodtan folytatta az útját, ő elképedve kullogott utána.
-Akkor… most megbocsájtasz?
-Haragudtam?
-Hát…
-Nem haragszom. Értelmetlen lenne rád haragudnom. Azt akarom, hogy tudd, hogy nem kell félned, mert megvédelek. Ha ezt tudod, akkor minden rendben.
-Köszönöm, Timidus.
-Szívesen.
Az észlelés jártasságuknak, és Timidus folyamatosan veszélyt kereső fürkészésének hála kiszúrták az íjászt, aki nem tűnt úgy, mintha nagyon rejtőzködni akarna.
-Menjünk máshova, Timidus…
-Miért? Nem ránk fogja a fegyvert, és nem fog zavarni.
-És ha mi zavarjuk őt?
-Mi sem zavarjuk őt.
-Azt honnan tudod?
-Már miért zavarnánk?
-Hát… nem tudom… én azért megkérdezem.
-Kérdezd, ha akarod.
És a lány így is tett. Szépen besoroltak a fa alá, köhintett kettőt, majd halk hangján tette fel a kérdést.
-Konnichiwa! Megengedné, hogy mi is csatlakozzunk? Ide szoktunk járni és… nem fogunk zavarni… megígérjük…

by **Suzume** Hétf. Júl. 14 2014, 09:24

Láttam én a halakat, tudtam pontosan merre úszkálnak de ez még azért elég kevés volt. Ahogy kilőttem egy nyilat és becsapódott a vízbe az olyan szépen mellé ment, hogy öröm volt néznem. Felálltam hátha jobban fog menni, de volt egy erős sejtésem, hogy itt nem az irányítás fog számítani hanem a jártasság. Sebaj, egy próbát megér. Úgy teszek mint ha valódi íjász lennék. Szinte pattanásig feszítem a húrt, odafigyelek a légzésemre és csak a célpontra koncentrálok. Már csak valami melankolikus zene kellene ami ilyenkor szokott lenni. Mély levegő! Lassan kifújom, és tűz! Nem tudom miért, most valahogy elképzeltem, hogy az íj lassítva röpül ki, a kamera követi az útját és pont mielőtt célt érne begyorsul. Lehet túl sok FPS-el és TPS-el játszottam odakint. :3
De persze természetesen ez is mellé ment. Elég irritáló. Most akkor vegyem elő a botot? A saját kérdésemre a választ viszont kénytelen voltam elhalasztani mikor hangokat kezdtem el hallani. Nem értettem mit mert persze ehhez sem vettem még megfelelő jártasságot. Ejj-ejj tényleg nagyon kellene az arany. De azért az tisztán kivehető, hogy beszéd hangok közelednek. Nem is kellet sokat várnom, hogy megismerjem a hang forrását, egy elég fiatalka kislány és egy tollas sárkány? scratch

Igen tudom, hogy vannak ilyen fantasy lények, de akkor is fura. Mármint, hogy a sárkánynak tollai vannak pikkelyek helyett. Mindegy hamar túllépek ezen, a lány jobban érdekel. Eleve a puszta lénye, hogy itt van a játékba kicsit érdekes, az meg, hogy egyedül csámborog. Bár a mai világban a tíz éves kölykök jobban játszanak mint mi. Elég nyeszlettnek tűnik. Vagy ekkora kocka volt odakint, hogy még enni s evett vagy… nem tudom. :3 Majd kiderítem. X3
- Hali! – Köszönök vissza. Nem válaszolok rögtön. Előtte leugrok a fáról ami, jártasság híján Rolling Eyes

inkább lezuhanás lett. Nem voltam túl magason így csak minimális életveszteség ért, de mivel az alakváltásom nem akartam csak úgy felfedni ez az áldozat belefért.
- Persze, amúgy is unalmas egyedül pecázni. – Porolom le magam közben, de nem tudom minek. Bár az a sejtésem, hogy nem kifejezetten velem akart horgászni. Razz

- Igazából most először jöttem le ide. Nem tudtam, hogy egyeseknek hol van a megszokott helyük. – Mondom, közben elő bányászom a pecabotot. – Suzume vagyok! – Nyújtok neki a jobb kezem.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 14 2014, 09:40

Na ez most azért tényleg fura. Az érdekes volt, hogy a lány megpróbált íjjal és nyíllal halászni, de az jól látszott, hogy egyáltalán nem megy neki. Vagy talán nem is akar halat fogni, csak szórakozásból lődözi a muníciót a vízbe? Persze nem ez a legnagyobb kérdés, hanem az, hogy akkor most a lány segítsen-e neki, meg merjen-e szólalni, vagy sem. Ugye ha segít, bármennyire is a segítő szándék vezérli, akkor is azt fogják neki mondani, hogy okoskodik… majdnem mindig ezt mondják. De ugye ezen kívül meg vannak azok a ritka esetek, amikor meg nem, és megköszönik a segítségét. Olyankor mindig örül, hogy valami okosat tudott mondani. Már erőt is vesz magán, hogy belekezdjen a mesélésbe, amikor is a lány leesik a fáról. Shu gondolkodás nélkül odarohan, Timidus alig tudja megelőzni, hogy elé állhasson. Ilyen idióta senki nem lehet, hogy jártasság nélkül csak úgy leveti magát, tehát valószínűsíthető, hogy csak csapda, és nagyon jól tudta, hogy az idomár majd segíteni akar, és így akarta, közel csalni… ami ugye megint csak érthetetlen, mert az íjász távolsági harcos… nem… akkor tényleg ennyire hülye, vagy csak szeret sebződni.
-Izé… a szafari is védett területen kívül van… legközelebb vigyázzon magára, mert a végén még komolyabb baja is esik… és… én Shukaku vagyok, ő pedig Timidus, a társam.
A sárkány biccent, de nem mond semmit, egyelőre csak figyeli az idegent. Arra, hogy unalmas lenne egyedül pecázni bólint ugyan, de ő nem mindig gondolja így. Szeret kint üldögélni, és figyelni a víztükrön tükröződve úszkáló felhőket… csak persze ő Timidusnak hála soha sincsen egyedül.
-És… nyugodtan jöhet ide máskor is, ha tetszik a hely… nem a miénk, nem is tudom, hogy meg lehet-e venni… és elférünk sokan. És…
A lány odalépdel a víz széléhez, előveszi a pecabotot, és a végét egyszerűen beledugja a patakba.
-Látja? Olyan mintha el lenne törve… fénytörés… ezért is nagyon nehéz nyilakkal horgászni… főleg, ha még sohasem csinálta…

by **Suzume** Hétf. Júl. 14 2014, 10:34

Ahogy „lejövök” a fáról cseppet mintha aggodalmat váltana ki a kislányból. Nem is értem mit csodálkozok, nagyon sok emberben még meg van a valóság reflex, már ha hívhatom így. Fájdalmat nem érzek így nagyon nem izgat egy-két pont elvesztése. De azért aranyos az aggódása. :3
- Nyugi, nyugi! – Legyintek párat. – Ha tisztában vagy az esés-sebződés arányával nem esik komoly bajod. – Ez minden játékban igaz csak ki kell tapasztalni. Nem ritka nálam, hogy nem akarok kerülni és inkább levágom egy két szabadeséssel az utat. Oké, mondjuk a képimnek hála ez itt nem sűrű esemény. Légvonalban gyorsan odaérek bárhova. ^^
- Shukaku és… Timidus, ugye? – Kérdezek vissza. Így könnyebben megjegyzem a neveket. – Nagyon örvendek! – Hajolok meg illedelmesen, ha már megtisztel azzal, hogy magáz. Razz

- Te egy tollas sárkány vagy, igaz? – Hajolok kicsit közelebb a pethez, hogy fejmagasságban legyünk. Igazából még nem nagyon volt szerencsém idomárokhoz. Kíváncsi voltam az MI-re. Márpedig biztos akad mert ők bizony beszélgettek egymással.
- Még nem tudom, hogy tetszik-e. – Felelem Shukaku-channak. – Bár szerintem sok különbség nem lehet más hely és e között. – Vonom meg a vállam. Hiába, a világ nagyon részletes azért bele lehet futni ismétlődő helyszínekbe.
- Igen, ismerem a fénytörés jelenségét. – Lépek a lány mellé és belógatom én is a botot. – De a fő gond itt az, hogy nincs halászat jártasságom így alacsonyabb eséllyel fogok bármit is. Már ha egyáltalán a rendszer foglalkozik-e azzal, hogy milyen eszközt használok pecázni. Lehet csak a botnál veszi figyelembe és lövöldözhetek én napestig az íjjal akkor sem fogok semmit, vagy csak szimplán támadásnak veszi és megölöm a halat. De valljuk be viccesebb ha íjjal halászni :3 – Magyarázom el a lánynak az én véleményem. – Szóval, gyakran jársz ide? – Igyekszem nyitni Shukaku-chan felé.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 14 2014, 11:15

-Én… nyugodt vagyok… csak… hát…
-Ha pedig tisztában vagy azzal, hogy a fáról le is lehet mászni, akkor egyáltalán nem sebződsz, és nem veszélyezteted az életedet sem. Lehetséges, hogy pont az az egy-két pont fog hiányozni, ha valaki megtámad, és a védett területen kívül ugye csak akkor töltődnek vissza, ha potiont vagy képességet használsz el rá. A helyedben jobban vigyáznék az életpontjaimra… de ez a te dolgod.
A lány is bólintott, bár azt nem lehetett tudni, hogy arra, hogy Timidusnak igaza van, vagy pedig arra-e, hogy ez valóban Suzume dolga, és nem kéne beleavatkozniuk, ha egyszer ő így szeret leszállni a bicikliről. A neveik megerősítésére egy újabb bólintás következik, és egy mosoly. Nincsen annyira bonyolult nevük, de azért a párosuknak már rögtön kettő van, amit ugye nehezebb megjegyezni, mint más játékosnál egyet. Emellett a pet figyelmét felkelti még valami. Egyrészt az, hogy úgy tűnik, hogy a lány konyít valamit a fajtájához, már csak abból adódóan is, hogy elsőre eltalálta azt. Nem volt ugyan ritka, bár az igaz, hogy eddig csak egyetlen másik tollas sárkánnyal találkozott, de Timidust nem ismerték messze földön, mint például Rent. Persze a név kitalálása egy elvárható bizonyos IQ szint felett, nem volt nagy dolog, hiszen az, hogy sárkány könnyen látható volt, emellett pedig tollai voltak, tehát egyértelműen tollas sárkány volt. Erre a kérdésre tehát ismételten csak egy egyszerű bólintás volt a válasz. Na de a másik megszólalás! Na az már annál érdekesebb volt.
-Miért? Miért örvendesz? Még azt sem tudod, hogy kik vagyunk, és nem akarunk-e bántani.
-Timidus… ez is csak egy mondás.
-Nem érdekel. Mindig ezekkel a mondásaitokkal jöttök, és akarom végre tudni, hogy van-e értelme azon kívül, hogy mondjatok valamit.
-Hát… néha nem… ezért hívják töltelékszavaknak őket…
-De én most tőle kérdeztem.
És meg is várta a választ. Csöndben, türelmesen. Amikor ez megvolt, úgy válaszolhattak végre ők is.
-Hát… csak annyiban, hogy magasabb szinteken érdekesebb és nagyobb és finomabb dolgokat is ki lehet fogni. És… igen, szerintem is a horgászat jártasságot nézi, de vadászni ugye lehet nyilakkal, szóval horgászni is biztosan… csak szerintem nehezebb, mint bottal.
És ennek bizonyítására a pár másodperce bedobott úszó már jelezte is a zsákmányt, ami egy rántással be is került a lány eszköztárába.

/ponty/

by **Suzume** Hétf. Júl. 14 2014, 12:10

Huh, a kis sárkány azt hiszem méltó a nevéhez. Ki méregzsák.
- Hát mint látod azért nem olyan könnyű lemászni onnan, ahogy fel sem lehet és nem tudhatod, hogy kerültem fel oda és talán nem akarom megmutatni, hogy csináltam. – Vágok vissza a petnek kinyújtva játékosan a nyelvem rá. – Mellesleg kötve hiszem, hogy itt bárki rám támadna. - Érdekes egyébként. Úgy látszik itt a peteknek saját jellemük is van. A következő nem túl kedvesen feltett kérdést és felettébb érdekesnek tartottam.
- Ezek szerint a peteknek nincs fogalmuk a valódi világról? Esetleg az ő programja van úgy megírva, hogy azt higgye ez egy másik világ? – Egyenesedem ki és nézek rá kérdően a lányra. A párbeszédről ezt szűrtem le. Mint ha ez a sárkány itt élt volna mindig és mi emberek egy másik világból jöttünk volna. Megmosolyogtató volt a pet akadékoskodása, kicsit olyan érzésem van mint ha nem is a lány lenne az idomár. :3
- Akkor kezdjük szép sorba. Tudom, hogy nem akartok bántani. Egy. Ha bántó szándékkal közelítetek már meg támadtatok volna. Kettő. A Shukaku-chan indikátora zöld. Biztos, hogy nem ölt még embert és jó eséllyel nem támad meg csak úgy embereket. Ez ugye a petre ugyan úgy vonatkozik. Aztán pedig ez nem csak töltelék szó. Örülök, hogy megismerhetem Shukakut és ezzel a tudtára adom azt is, hogy nem zavar a társasága. Kielégítő a válasz? – Hajolok oda megint a sárkányhoz.
Ezek szerint annyira még sincs benne a valóság reflex, de azért akad. :3
- Nyilakkal vadászunk de ugyan úgy a jártasság számit vagy a teljesítmény nem fog .. teljesülni. – Kis képzavar. – De valóban, magasabb szinteken a zsákmány is nagyobb. – Bólintok. A lánynak nem kellet sok, hogy kifogjon valamit.
- Ügyes dicsérem meg. – Erre az én úszom is eltűnik. Berántok, erre egy béka repül ki a vízből. – Hát, nem éppen egy hal, d legalább valami zsákmány. – Nevetem el magam. Azt hiszem még gyakorolnom kell.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 14 2014, 12:35

-Látom.
Vigyorodott el a sárkány. Persze, azoknak, akik még repülni sem tudnak valóban nem olyan könnyű lemászni a fáról, na és persze az akrobatika jártasság sem ártana hozzá. Bár Álomkelő sem tud repülni, szárnyai sincsenek, mégis könnyedén tud felmászni a fára, és nem mellesleg lemászni is róla.
-Valóban nem tudhatod, és ha nem akarod megmutatni, akkor ne mutasd. Nem is kérdeztem.
A nyelvkiöltést viszonozza, mire a lány egyetlen csipogással jelez neki, amire a sárkány felől is csak egy csipogás a válasz, de természetesen nem hagyhatja annyiban.
-Hidd el, megtámadhatnak. Akármikor és akárki.
Legyint a farkával, és a valódi világ témájára mindössze csak elhúzza a száját. Shu ugyan ijedten kapja fel a fejét, de amikor látja, hogy a nyilvánvaló cukkolás ellenére Suzume még életben van, láthatóan kicsit megnyugszik. Persze ő sem örül annak, hogy ez a lány ennyire semmibe veszi a peteket, össze is kulcsolja a mellkasa előtt a kezeit, és ha nem is kioktató gangnemben, de egyértelmű kéréssel fordul a lányhoz.
-Nekik ez a valódi világ… a mi programunk úgy van megírva, hogy azt higgyük valósnak, az övék meg úgy, hogy ezt… egyik sem valósabb a másiknál. És te sem vagy júrei, te sem jártál még a túlvilágon, sokan mégis hisznek benne. Kérlek szépen, ne piszkáld szegényt ezzel, ő sem erőlteti ránk az ő véleményét, nekünk sem kell a miénket rá.
-Jobban járnátok inkább, ha mindketten elfelejtenétek. Lényegtelen a megléte vagy a nem megléte, mert most úgyis itt vagytok, és ezen nem tudtok változtatni. Azt pedig nem tudod, hogy nem akarunk bántani. Sejted esetleg. És lehet, hogy addig nem támadunk meg, amíg nem tudjuk, hogy érdemes-e megtámadni. Feleslegesen minek harcoljunk? A zöld indikátor pedig nem jelent semmit. Öltem már, Shu indikátora is volt már piros, csak visszazöldült.
-De… de… Timidus! Nem öltél! Az… az nem volt igazi… nem halt meg…
-Meghalt, csak feltámadt.
-De… mindegy. Nem foglalkozhatnánk inkább a horgászattal? Megint csak a vita és az örökös civakodás. Semmi kedvem ezt hallgatni, akkor inkább keressünk mégis egy másik helyet.
-Minek? Elmondta a véleményét. Nincs azzal semmi baj. Ha ő is hinni akar a kinti világotokban, engem nem zavar, csak ne fárasszon vele. Maradhatunk.
Újra az íjász felé fordul, és bólint.
-A válaszod pedig kielégítő, de nem hiszem, hogy megismerheted. Két éve vagyok mellette, és még én sem ismerem teljesen.
A sárkány nyugodtan elhelyezkedik a parton, és Shu sem kezd el szedelőzködni. Reméli, hogy a lány megérti a kérését… és a következő pillanatban már röppen is a brekkencs.

by **Suzume** Kedd Júl. 15 2014, 09:17

Nocsak, tud ez a házi sárkány mosolyogni, sőt viccelődni is még ha csak egy pár másodpercre is. :3
- Talán megtámadhatnak. De ha mindig attól rettegek és állandóan csak azt figyelem, mikor ugranak rám egy bokorból, egyrészt begolyózom másrész meg akkor nem jut idő a mókára. – Felelem. Nem nagyon érdekel ha valaki rám támad, amúgy is kicsi az esélye, hogy csak úgy az életemre tör valaki, nincs rajtam semmi értékes ami indokolttá tehetné.
A beszélgetés aztán elég érdekes irányt vett. Sikerült, egy olyan párosba futnom akik nagyon másképp látják a helyzetet mint én vagy mint ami normális lenne. Nem baj szeretem a különcöket, sokkal izgisebbek mint a szürke kisegerek. :3
- Erőltetem a véleményem? – Kérdem vissza kissé meglepetten. - Egy részt nem szokásom, csupán elmondom aztán, hogy mást érdekli vagy sem az már más tészta. Másrészről kérdést tettem fel nem véleményt mondtam. – Védem meg azért magam. – Nem találkoztam még kifejlett pettel csupán újszülött vagy milyen állapotban, ők meg még elég felszínesek. De ezek szerint te nem hiszel abban, hogy ezen kívül létezik másik világ? – Intézem előbb a lányhoz a szavaim majd a kérdésnél Timidus felé fordulok. - De mindegy is. Nem az én dolgom bizonyítani és nem is akarom. De azért jobb ha szólok, hogy a megléte nem lényegtelen. Ha másban nem csupán annyiban ha kint meghalunk akkor innen is eltűnünk. A te dolgod, hogy ezzel számolsz vagy sem. – Legyintek végül és hátat fordítok a petnek. Ha úgy van írva teljes mindegy mit mondok neki. Ráadásul Shukaku is elég érzékenynek tűnt. – Nem aggódj, nem akarok vitatkozni. Kivételesen nem azért vagyok itt, hogy másokat idegesítsek. :3 - Kacsintok Shu-chanra. A piros indikátoros megjegyzésre nem is reagálok. Különösebben nem is izgat az indikátor szín. Egy ideig nem is szólalok meg, hacsak ők nem teszik, csupán lógatom a vízbe a csalit. A szemem sarkából ugyan oda-oda pillantok a az idomárra. Még mindig furcsállottam, hogy egy ilyen kislány itt van bent. Igaz több gyermeket is láttam már de azokat se értem igazán, hogy tudtak rögtön a megjelenéskor nerve geart szerezni. Jó mármint gondolom, hogy szülő által… mindegy jobb ha inkább rákérdezek.
- Hogy sikerült belekeveredned ebbe az egész kulimászba? – Kérdem viszonylag halkan, hogy ha lehet a sárkány ne hallja, nincs kedvem újabb megjegyzésekhez. – Úgy értem, elég fiatal vagy még is mit keresel a SAO-ban? – Pontosítom a kérdést idő közben pedig már török ülésbe helyezve magam néztem tovább az úszót. Nem tudtam mennyire érzékeny neki ez a téma, nem is érdekel. Egy újabb olyan dolog ez amit nem tudok felfogni az emberekben. Attól, hogy valamiről nem beszél még nem tudja kitörölni és alig ha elfelejteni sem legyen bármilyen érzékeny emlék.

by **Shukaku** Kedd Júl. 15 2014, 10:10

-Okos. Egy szóval sem mondtam, hogy rettegj. Nem minden veszélyforrás jelent valós veszélyt is, de feleslegesen elpazarolni az életpontokat akkor is könnyelműség.
A lány csak ijedten kapkodja ide-oda a fejét, de úgy tűnik, hogy Timidus már sokkal másképpen reagál erre a témára, mint amiképpen azt régen tette. Azóta változott, hogy elment valami küldetésre Anattal. Azt mondta az idomárnak, hogy megbeszéltek pár dolgot a céhvezérrel, és hogy minden rendben van. És azon a téren igaz is, valóban minden rendben is volt.
-Hát… izé… ha nem akartad… akkor bocsánat. Csak… mindenki aki előhozakodik ezzel, az bizonygatni akarja, meg meggyőzni arról, hogy nincs igaza.
Az emberek vagy így akarnak a petek fölé kerülni, vagy csak maguknak akaják bebizonyítani, hogy magasabb rangúak mint a mesterséges intelligencia. Ezt tette Alex is, ezt tette RenAi is, és ezt tette Danee is, csak persze mind-mind másképpen, de abban megegyeztek, hogy mindegyikükből az emberi felsőbbrendűségi komplexus és a nagyképűség beszélt. Az ember már csak ilyen, szereti magát egyeduralkodónak meg csúcsragadozónak hinni a világban, és amikor koppan, akkor hevesen tiltakozik, és bánt mindenkit, aki az útjába kerül, és veszélyezteti a pozicióját.
-Timidus nemsokára már kifejlett sárkány lesz, ha minden jól megy, és nagyon okos, mert az összes idejét velem tölti, én pedig igyekszem neki mindent elmondani, amit csak tudni szeretne… ha pedig én nem tudom, akkor megkeresünk róla valami könyvet Chan könyvtárában, és elolvassuk együtt.
-Yup! Az pedig lényegtelen, hogy mit hiszek, és mit nem. Nincs rá bizonyítékotok, míg erre a világra nekem itt van, tehát az a logikusabb, hogy ez az igazi, ti pedig csak kitaláltátok a másikat. De ettől még lényegtelen marad, mert ha úgy sem tudok semmit tenni az ellen, hogy a kinti világban meghaltok-e vagy sem, akkor itt kell védenem a lányt.
Itt lehunyja a szemeit, és egy kissé rángani kezd a füle, mintha viszketne neki, vagy csak egy bogarat akarna elhessegetni. A programja azt diktálja, hogy védje meg az idomárt… ha ez teljesíthetetlen, akkor a programja is teljesíthetetlen. Még el tud lavírozni, amíg nincs bizonyítva a kinti világ, és amíg hiheti, hogy megvédheti a lányt… de talán végleg tönkremenne, ha kiderülne, hogy mégsem. Ezt persze nem tudja, de a dilemmát érzi, és zavarja. Talán ezért is dönt úgy, hogy egyelőre neki elég ennyi, és elröppen vadászni, így Shu egy vállvonással kezdve ugyan, de tud válaszolni.
-Nekem nem kulimász… az intézetben megkaptam a sisakot, és szerencsém volt, hogy pont nálam ragadtunk itt. Ennyi. Keresni meg… hát… érdekelnek a petek. De nem keresek semmit.

by **Suzume** Kedd Júl. 15 2014, 10:56

- Meglehet! – Nyújtom ki megint a nyelvem az életpontokra tett megjegyzésre. - Az életpontok könnyen visszatölthetők. – Teszem még hozzá. A lány aztán még bocsánatot is kér bár teljesen fölösleges.
- Nem akarok én bizonygatni semmit. – Vonom meg a vállam. – Mindenkinek szíve joga azt gondolni a környezetéről, amit akar. Valaki másik világnak nézi, én megtartom az álláspontom, hogy ez egy játék és eszerint is cselekszem. Hozzá teszem sokkal inkább vagyok itt mint máshol. Sokkal mókásabb és izgalmasabb. – Nevetem el magam. A téma ezután Sokkal inkább Timidusra koncentrált amit nem bántam. Érdekelt a kis sárkány. Vagyis annyira nem is kicsi.
- Tehát ez még nem a teljesen kifejlett formája? – Nézek a kérdően a lányra majd vissza Timidusra. – Kíváncsi vagyok, hogyan is fogsz kinézni ha teljesen kifejlődsz. Meg, hogy mekkora leszel. Láttam pár leírást az aincradi sárkányokról és azok eléggé méretesek. – Elképzeltem ahogy ez a lén megnő majd négy-öt méter magasra is. – Jó nagy házikó kell majd neked akkor. – Viccelődöm vele. Igyekszem a kinti és a játék témáról terelni a szót. Ami fontos meg tudtam. Egy pet ami nem hisz a való világban. Érdekes koncepció, az alkotója biztos humoránál lehetett. :3
Elmosolyodtam mikor elkezdte mozgatni a fülét. A kutyámra emlékeztet. Hmm… kiváncsi lennék vajon milyen minta alapján dolgozzák ki a viselkedésüket. Esetleg több állati viselkedésformát kevernek. Hallgattam a lány rövid meséjét, úgy néz ki ő sem bánja nagyon, hogy kikerült.
- Ezek szerint árva házban élsz? – Kérdezem vissza csak hogy ne értsek félre semmit aztán folytatom is. – De akkor nem igazán van ellenedre, hogy itt kell élned. Ha őszinte akarok lenni én is jobban élvezem az itt létet. Különös, sok tekintetben jobban le vagyunk korlátozva mégis szabadabbnak érzem magam. Sokkal inkább van olyan érzésem, hogy itt bármit megtehetek mint a valóságban.

by **Shukaku** Kedd Júl. 15 2014, 11:26

-Védett területen belül, vagy potionokkal igen. De… mindegy…
Ő nem akart olyan lenni, mint a többiek. Tudta, hogy amikor a felnőttek ki akarták innen rángatni, akkor ők is csak segíteni akartak, mert azt hitték, hogy ezzel jót tesznek, és nem akart ő is ugyanebbe a hibába esni. Ha ez a lány tudja, hogy nem lesz baja, ha elveszít pár pontot, akkor az biztosan úgy is van, és neki semmi köze ahhoz, hogy ő hogyan él. A további fejtegetésen viszont elcsodálkozik… de az a különös, hogy lassan már nem azon csodálkozik el, hogy ha valaki ugyanúgy vagy hasonlóképpen gondolkodik mint ő, hanem azon, ha nem. Honnan kerülnek elő a frontharcosok, ha soha senkinek nincs baja ezzel a világgal, és mindenki látja, hogy mennyivel jobb?Akkor Timidusnak igaza van, és ha a frontosok elunják magukat, belefásulnak a bossozásba… vagy esetleg meghalnak, akkor nem lesz utánpótlás. Persze mondjuk ez érthető, hiszen a frontharcosok között csupa felnőtt van. Anatole, Peter, Hinari… egyik felnőtt sem tudja értékelni ennek a világnak a csodáit, csak mennének vissza a másikba, mert ott gyakorolhatják a hatalmukat, és nem kell félniük attól, hogy a gyerekek magasabb szintűek lesznek mint ők… legalább is addig nem, amíg nem öregednek meg. Ez a játék a hatalomról szólt, és ez egyre jobban kiderült. A céheket felnőttek vezetik, amit pedig nem, azt nem engedik versenyezni… ez látszott Enheriel csapatán is. Itt is maguknak akarják a hatalmat, ha már a kinti világban is az övék volt.
-Te is jobban szeretnél akkor itt maradni?
Erre a kérdésre érkezett vissza Timidus, és azonnal érdeklődve fülelni kezdett, de Shu már fel is kapta a petes témát.
-Hááát… amikor nagyon pici volt, akkor akkora volt, mint egy cica. Meg is mértem, és le is van írva a füzetbe centire pontosan… de nagyjából, mint egy cica. Most ugye akkora, mint egy nagyobb kutya… tehát gondolom olyan ló méretűre fog megnőni. Házikót pedig… már én is gondolkodtam ezen… majd valahogy kialakítunk egy olyan helyiséget, ami még mindig jó lesz mindkettőnknek.
Ezután azonban megint visszaterelődött a téma a szomorúbb dolgokra, így elkomorodva bólintott.
-Igen. Ott. És én nem látom, hogy itt le lennénk korlátozva. Nem mehetünk a magasabb szintekre, de az csak a mi védelmünk miatt van. Ha ahhoz nem vagyunk elég erősek, hogy a bosst legyőzzük, vagy nem elég magas a szintünk, akkor nem tudnánk meglenni azokon a szinteken. Nagyon jól ki van ez találva. Olyan, mint a túrák. Azokból is van könnyebb, meg nehezebb, ls ha valaki nem tudja teljesíteni a könnyebb szakaszokat, azt a túravezető nem engedi a nehezebbekre, nehogy megsérüljön.
Ekkor azonban újra kapást jelzett az úszó, Shu berántott, és leste is, hogy mit fogott. Ez legalább ehető volt. Azonban eközben Timidus is kihasználta az alkalmat a kérdezésre.
-Ha hiszel a kinti világodban, akkor abban is hiszel, hogy ha eléritek a századik szintet, akkor kijuttok. Ha szívesebben vagy itt, mint ott, akkor nem félsz attól, hogy a frontharcosok egyszer elérik, és vissza kell menned?

/tintahal/

by **Atoru** Kedd Júl. 15 2014, 12:46

A fiú válasza számomra eléggé semlegesnek tűnt. És ez igaz is lehet, hiszen Timidus nem egy emberben keltett ellenszenvet. Pedig igazából semmi rossz nincs benne, ahogyan én vettem észre. A célja nem más, mint megvédeni Shukaku-t, ezt még a vak is látja. És ehhez különböző eszközöket is felhasznál, hogy elérje a célját. Köztük engem is. És hogy bántam-e? Egy kicsit sem. Az igaz, hogy néha motoszkált bennem egy kicsi balsejtelem, hogy ebből valami rossz dolog is kisülhet - és ha a frontharcosokon és Timidus-on múlik ki is fog sülni-, de ezt is mindig elhessegettem. De azzal ettől függetlenül még tisztában voltam, hogy be fog következni. De addig még sok időm van, hiszen az 50. boss mondhatni fényévekre van a tizenhetediktől. És remélem, hogy így is marad. Persze nem mintha a többi játékosnak szeretnék ezzel ártani, sőt, pont ellenkezőleg, nem akarok nekik. Ezért akarok a legtovább távol maradni az ötvenediktől. Vagy ha el is érkezne az a boss, akkor sem kell majd harcolnunk. Ha mégis, akkor gondolom mi ütjük meg a bokánkat.
Amikor a fiú elmondta, hogy Shukaku már segített neki fantomot fogni, nem az a kérdés fogant meg a fejemben, hogy "Tényleg? ", hanem az, hogy "Mennyit?" és "Melyiket?" mert csak ide kellett nézni, és máris kettő fantomot is láthatok. De csak biccentettem egyet a fejemmel, jelezve, hogy megértettem. Nem akartam túlságosan is tolakodó lenni, szerintem már így is elég kérdést szegeztem neki.
Aztán jött a hang. Nem értettem, hogy honnan jöhet, így eléggé megdöbbentem.
- Ez talán... Az egyik fantomod volt? - kérdeztem meg a fiútól, a szinte nyilvánvalót. Hiszen sem ő, sem a két fantomja nem lett nyugtalan. Engem viszont éppen ez a kérdés nyugtatott meg. Hiszen legnagyobb félelmünk a tudatlanságból ered. Ha tudjuk, hogy mivel állunk szemben, vagy azt, hogy mi fog - nagy eséllyel - megtörténni, egyből biztosabbak vagyunk, ugye? Mondjuk ha azt tudjuk, hogy az ellenfelünk sokkal erősebb nálunk, és tudjuk, hogy - nagy eséllyel- végezni fog velünk, akkor nagy valószínűséggel nem fogunk megnyugodni, és lázasan fogjuk keresni azt a kiutat, amivel - kis eséllyel - megmenekülhetünk. De embere válogatja, ki hogyan reagál. Én mindenesetre ezt tenném.
A rövidebb nevű fantom kérdésére felhúzom a szemöldököm. Ezt a kérdést nekem címezte? Esetleg az idézőjének? Nem értettem. Azt tudtam, hogy a fiú titkol valamit ebből az egészből. Valami olyasmit titkol, amit nem szabad megtudnom. De vajon önszántából teszi ezt? Vagy a törvények nem engedik? Egyáltalán vannak erre vonatkozó törvények? Mennyi kérdés, és nem tudom, hogy melyiket tehetném fel anélkül, hogy ne szegje meg ezeket a törvényeket. Elég macerás egy dolog.
Amíg pedig ezen töprengtem, ő le is heveredett mellém, és kacsázott is, kisebb-nagyobb sikerrel, miközben a nevét is megtudtam.
- Gilbert... - ízlelgettem a külföldi nevet. Hogy is hangzana ez japánul? Giruberuto? Igen, ez lesz az. Valamiért az angol nyelv eddig csak nehézséget okozott. Semmi értelme nincs! A nyelvtani felépítése és a szavak is teljessn mások. De néhány könyv csak angolul került a játékba, így majd meg kell tanulnom a nyelvet. Talán ha nagyon akarom, sikerülni is fog.
Gilbert kérdésére kicsit elszégyeltem magam.
- Nos... Tudod... Szeretem a mitológiát, így amikor megláttam a fantomokat, egyből eszembe jutottak a régi históriák... Emellett pedig nyitott vagyok az új dolgokra, és szeretek is újdonságokat megismerni. - feleltem. - És mondd csak, Gilbert, mit éreztél, amikor először láttál egy fantomot? - kérdeztem tőle. Erre azért kíváncsi voltam.

by **Suzume** Szer. Júl. 16 2014, 11:28

Nem mondom, hogy meglepett a kislány kérdése, valahogy adta magát.
- Egy ideig mindenképp. – Bólintok. – Ha nem kötelező jelleggel kellene itt lennünk akkor is folyton a Saoval játszanák. Nagyjából nekem ennyi is a beloggolás története. Megtetszett az előzetes, előrendeltem és beléptem. De mikor már nem tud újat mutatni szeretnék vissza menni és mással játszani. – És pedig előbb vagy utóbb bele fogok unni, mint ahogy mindenbe az életben. Arra, azért kíváncsi leszek, hogy lesznek majd még ehhez hasonló vmmo-k ha ennek vége. Nem kizárt, hogy a sao miatt törlik az ehhez tartozó más projecteket. Én örülnék ha nem tennék, bár tény, hogy némi biztonsági intézkedés elkél :3. Ezután sikerült visszakanyarodni Timidusra.
- Akkor az nem is lesz olyan nagy. – Jegyzem meg. – Ha azt vesszük, hogy van olyan hegy méretű sárkányok akár itt Aincradban is akkor te egész pöttöm vagy. – Mosolygok rá Timidusra.
- Nem konkrétan szint korlátra gondolok. Rengeteg érzékszervekre kiható korlátozás van elég csak a fájdalomra gondolni. De ugyan úgy nem érezzük annyira a különféle tapintásokat, ízeket és szagokat sem mint a valóságban. – Terelődik át a rendszerre a téma. – De igen, maga a játéktér is erősen korlátozott. Pl, sok helyen gyakori trükk, hogy nem egy láthatatlan fallal húzzák fel a korlátokat hanem valami fizikális akadállyal. Jelen esetben az, hogy Aincrad az égen lebeg. Ezzel akadályozza meg, hogy a határokon kívülre csámborogjunk. Egyszóval a szabadság és korlátlanság illúzióját kelti de valójában sok tekintetben le vagyunk korlátozva. – Fejtem ki a véleményem a témáról. Idő közben Timidus is becsatlakozott s érdekes kérdést tett fel azonban az úszom pont lemerült és végre sikerült valami normálisát is kifognom.
- Hiszek a kinti világban de abban nem különösebben, hogy a frontharcosok kijuttathatnak. – Adom meg a választ. – Gondolj bele, két év telt el, a játékosok közel fele meghalt és még mindig csak a tizenhét százalékát teljesítettük a bossoknak. Ha csak kintről nem juttatnak ki minket akkor itt maradunk életünk végéig.
/Ponty/

by **Shukaku** Szer. Júl. 16 2014, 12:28

Nahát, nahát! Egy újabb sorstárs. A lányka már kezdte úgy hinni, hogy valami különös erő, akit ő szeretett volna Kayaba Akihikoként ismerni, ő küldi elé ezeket az embereket, hogy megnyugtassa a háborgó pici lelkét, és, hogy bizonyosságot agyon arról, hogy igen is létezik, és vigyázó szemei folyamatosan az ő boldogságát keresik. Na jó… azért ennyire szentimentális azért ő sem volt, de azt azért remélte, hogy az adminhoz eljutottak a levelei, azt tudta, hogy a küldetéseket és a speciális képességeket jellemükhöz illően kapják, és azt is, hogy azok minden esetben teljesíthetőek, vagy ha nem is, de túlélhetőek. Kayaba vigyáz rájuk, és tekintettel van az igényeikre. Ha nem így lenne, akkor a sok kezdő, meg aki nem akar harcolni, mint Shu, ugyanolyan kihívásokban részesülne, mint a régóta és gyakorlottan küzdő játékosok. Egy rejtvényeken felnőtt és azt szerető valaki grindelős küldetést kapna, míg a barbár kaszt képviselői kapnák a gondolkodós küldiket… de ez soha sincs így. Minden tökéletes, minden szervezett, minden csodás.
-Mindig tud újat mutatni, csak szét kell nézni a világban. Rengeteget szafarizunk, de még mindig találunk új állatkákat… sőt, új embereket is, ami ugye még érdekesebb.
A sárkány értetlenkedve nézett Suzuméra. Fogalma sem volt arról, hogy miért fontos, hogy ő milyen méretű. Ebben a világban ez semmit nem számított. Az öregebb emberek lekezelően bántak a kisebbekkel, de ő egy pet. Neki nem kell beállnia a sorba, és ezt a többi pet is tudja, az emberek pedig majd megtudják. Lényegtelen. Shu látva az arckifejezését, kuncogva gyorsan a segítségére siet.
-Nekik ez nem fontos. Ők nem méregetik magukat… illetve… csak az erejüket méregetik össze néha, és az alapján, meg az elért dolgok alapján állítanak sorrendet egymás között. A farkasok között is néha az alacsonyabb az alfa hím. Szóval nem fog emiatt szomorkodni.
Felnevetett, a sárkány pedig biccentett.
-A korlátozás pedig… hát ilyen mindenhol van… ez nem nagy dolog. Szerintem bőven elég nagy Aincrad ahhoz, hogy soha ne tudjunk felfedezni benne mindent. A Földről sem tudsz elmenni, ha nincs űrhajód… engem meg még az árvaházból sem engedtek ki, úgyhogy jól megvagyok én itt ezekkel a korlátokkal.
Az utolsó mondatra pedig már nagyon mosolygott, és összekacsintott a sárkánnyal. Akkor tényleg nem csak Timidus jutott erre a következtetésre.

by **Suzume** Pént. Júl. 18 2014, 09:46

- Nos talán igazad van. – Hagytam rá a lányra. Nem tudok mit mondani erre. Egyáltalán nem így gondoltam de inkább meghagyom abban a hitben, hogy mindig tud a játék újat mutatni. De ez is bizonyos mértékben ember függő is. Nekem aki úgy falja az mmo-kat és minden egyéb más stílusú játékokat annak a SAO-ban lévő dolgok fele már ismerős máshonnan. Persze vannak olyan dolgok amit csak és kizárólag itt lehet megtalálni, de ezek száma azért eléggé véges. Igaz egy mmo-nak azért sokkal hosszabb a szavatossági ideje mint egy offline játéknak. Kíváncsi vagyok mikor érem el azt a pontot mikor már unalmas lesz a játék. Ez idő alatt még kapásom is volt, szerencsém van, viszonylag hamar jött most a zsákmány.
- Pedig szerintem a méret a peteknél nem csak külső elem hanem tekintélyt is adhat. De lehet, hogy ez is pet függő, gondolom. – Mondom el a véleményem, bár alátámasztani nem igen tudom, nem volt még szerencsém más petekhez. Nem sokhoz. – Vagy épp egy négy méteres mobot az emberek sem támadnak meg olyan magabiztosan. – Na ezt már volt szerencsém tapasztalni. Minél nagyobb a dög annál többen gyűlnek köré.
- Ez nem teljesen így van. – Jegyzem meg a korlátozásos véleményre. – A valóságban csak a saját korlátaink akadályoznak a szabadságban. Nem tudsz elmenni az űrbe mert nincs űrhajód, de ha tudnál építeni elmehetnél. Itt viszont hiába tudsz repülni, nem tudsz egy bizonyos hátárnál messzebb menni. Mások szabták meg a határt és nincs semmi módja annak, hogy kitold azt. – Ez ellen talán ő sem vitatkozhat.
/Korall,2x halszálka/

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 11:48

A lány egy kis mosollyal egyetemben megvonta egy picit a vállát. Talán igaza van, talán nem. Talán kiderül egyszer, hogy melyiküknek volt igaza, talán nem. Talán, ha kiderül, akkor még újra találkoznak, és megoszthatják egymással a tapasztalataikat, és kiderülhet, hogy melyiküknek volt igaza… mintha ez bármennyire is fontos lenne. Shunak mindössze az számított, hogy ő teljesen jól érzi magát így, és akár igaza van, akár nincs, ő képes úgy látni a helyzetet, ahogyan elmondta, és emiatt jól érzi magát. Ha mások úgy akarják értékelni, hogy nekik rossz legyen, akkor lelkük rajta. A fejtegetésre a sárkány csak elvigyorodik, és megrázza a fejét.
-Az csak nálatok van így, ember. Ti féltek a nagyobb moboktól, a lányok pedig még az ártalmatlan kígyóktól meg bogaraktól is. Mi tudjuk, hogy nem a méret számít, hanem a statok. Lehetsz akármekkora, ha sokkal kisebbek a statjaid, akkor úgyis én győzök. Az olyan vadaktól, amik pedig még támadni sem nagyon tudnak, már tényleg teljesen felesleges félni. Ez is egy olyan jellemhibátok, amit könnyedén kihasználhatok, ha akarok, és emiatt valóban jó lenne, ha nagyobb lennék, de csak az emberek ellen működne. A petek ennél jóval okosabbak.
-Meg azok az idomárok is, akik ismerik a peteket. Ugye Timidus?
-He?
-Csak azt mondom, hogy nem kell nagyképűsködnöd. Én is nagyon jól tudom, hogy nem a méret a lényeg, és én még a siklótól és a pókoktól sem félek.
Ölti rá a nyelvét a sárkányra a lány, egy halk kuncogással társítva a jelenetet.
-Te félsz mástól. Én semmi olyantól nem félek, ami nem jelenthet rám veszélyt.
-Oké-oké! De ezt már számtalanszor megbeszéltük. Akkor sem kell ennyire fent hordani az orrodat.
-Csak tényeket közöltem.
-Közöld finomabban.
A sárkány csak legyintett a farkával, de a nézéséből Shu tudta, hogy belátta, hogy hibázott, és a továbbiakban majd igyekezni fog. Még mindig nehéz volt számára megérteni, hogy az emberek nem segítségnek értékelik, ha felsorolják a hibáikat, és ahelyett, hogy megköszönnék azt, hogy valaki rávilágított, még képesek megsértődni. Shu egy picit elgondolkodott az idegen utolsó szavain, és bólintott.
-Ez igaz… de nekem nem nagyon lesz űrhajóm, és ha lenne is, azzal is csak egy bizonyos távolságig lehetne menni. Mindenhol megvannak a határok, csak valahol nagyobbak.

by Ajánlott tartalom