Kis patak

// Rinarin Ai Kita //

Valljuk be. Nem éppen kellő felszerelésben járom az erőket. Bár nagy ritkán eljárogatok a 10. szintre, most mégis a szafari részét kezdtem el be-bejárogatni ennek az emeletnek. Nem sűrűn voltam itt, talán ha a látogatások száma eléri a 3-at akkor sokat mondok. Nem annyira volt itt dolgom, és én jobban szeretek odamenni, ahol akad egy kis feladat. Azonban most úgy tűnik, jól jön ez a helység. A céh konyhája lassan kifogy, és sokkal olcsóbb itt elkapni a húsadagot, mint boltba venni ugyanezt. Bár csak egy-két arany az olcsóbbak, azért mégsem ugyanaz, ha itt frissen fogod ki. igen, most horgászni szándékozok, így remélhetőleg bő fogással térek majd ismét haza. Hm… haza… jó régen volt, már hogy ezt a szót használtam, és úgy érzem ez még mindig nem teljesen igaz. Én csak egy feláldozható bábú vagyok, nekem nincs otthonom, ahol élhetek. Ha lenne, a végén még túlságosan ragaszkodnék az életemhez, és nem lennék képes megállni a lábaimon, ha úgy hozná a sors. És én dönteni akarok. végül nagy sokára azonban egy utolsó csörrenéssel megállok az egyik nagyobb tavacska partján. Páncélzatom, mint jómagam most is csak úgy árasztja magából a hideget, ám mivel már hozzászoktam, hogy egy járkáló jégcsap vagyok, így engem korántsem zavart. Szépen letelepedek zörögve a vízpartra, és horgászbotomat elővéve, törökülésbe ülve, végül bedobom a csalimat a vízbe. Nyugodt, élettelen tekintetemmel szinte már emberfeletti koncentrációval az úszót figyelem. Már egy ideje nem zörgök. Még a legapróbb mozdulatokat sem teszem meg, csak ülök egy helyben, miközben fagyos aurámnak köszönhetően vékony zuzmara keletkezik körülöttem a fűben, hisz nincs még olyan meleg, hogy rögtön elolvassza azt. Így vártam a kapásra.

Némaságom burkán külsős zaj vert lyukat. Akaratlanul megrándulok, ahogy egy távoli láng hangjára leszek figyelmes. Egyelőre semmilyen jelzés nem volt kapás ügyileg, így nagyon nem kellett rákoncentrálnom, ám olybá tűnt, hogy egy ideig nem is lesz kapásom, talán ezért tudtak ilyen könnyen kizavarni a koncentrációmból. Túl könnyen elkalandozok, így viszont lehet, lemaradok egy-két fogásról. Bár mondjuk, a rendszer itt alapjáraton értesít minket kapásnál, szóval ennyi előnyöm azért még van szerencsére. A víz viszont fodrozódott egyet, mikor egy újabb úszó csapódik a vízbe. Elszabom a tekintetemet a saját úszómtól, és a másik felé pillantok, majd a part felé pillantok, ahol egy lány foglalt helyet, maga mellett egy pettel. Elsőre azt hittem valami plüss az, de miután megmozdult, már látni lehetett, hogy ez csak egy élő, kölyök panda. Hát nem sokszor láttam petként valóban létező állatot, de egy-két kivételt leszámítva, azért tényleg sokkal gyakoribb volt a mitikus lények. A pandát veszem először alaposan szemügyre, majd utána a gazdáját is. Kicsit talán idősebbnek tűnt, mint én vagyok, vállig érő szőke hajjal, és méretes dekoltázzsal. Ha talán egy kicsit is perverzebb lennék, talán még elnézegettem volna a mellkasát, de mivel nem vagyok az a típus, így nem nagyon izgatott fel a dolog(, és nem-nem vagyok ferdehajlamú).  Ha a lány felém néz, biccentek felé, majd halkan, de azért érthetően köszöntem.
- Szép napot Kisasszony. Nyugodt napot, és jó kapást kívánok kegyednek.
Végül ezután visszafordulok, és ismételten a csalimra összpontosítok, de kevésbé elmerülve most már, hisz nem szeretnék bunkónak tűnni, ha esetleg a lány szólna hozzám, és én véletlenül nem figyelnék.

Ahogy kiért a kislány a vízből, már elég gyorsan a ruhája is száradni kezdett. Nem telt bele sok időbe rajta és a ruházatán már nem is lehetett látni, hogy néhány perccel ezelőtt még a vízből kászálodott kifele.
Megnéztem magamnak a lányt. Nem igazán lehetett idősebb tizennégy, vagy tizenöt évesnél... kinézet szempontjából. Viszont amilyen stilusban beszélt, nehezen néztem ki belőle, hogy ilyen fiatal lenne...
-Amilyen magasról én a kisasszonyt zuhanni láttam, figyelembe véve az itteni víz sekélységét, szerintem a helyes testtartás sem segített volna az ön esetében. Hisz végül is nem egy tengerbe, vagy óceánba esett, ahol ezzel tényleg sokat tudna segíteni magán, hanem csak egy gyenge hordású patakba a szafari északi részének a közepén, így a nyakát nem feltétlen a vízbeérkezéskor törte volna ki, hanem mikor a vízmeder mélyére ért volna. Nem hiszem, hogy a patak mélysége elegendő volna a sebessége kellő lelassítására.
Egy pillanatra Shu rémlett fel előttem, aki mindig úgy volt vele, hogy amit ő tud, az mindebképp helyes, mert ő mindent tud... Ő volt az utolsó, akivel bármikor szívesen belekezdtem volna a mostanihoz hasonló szóváltásba, és még pozitív hangulatban is fejeztük volna be, bármelyikünk is mutatott volna rá a másik gondolatmenetében a hibára. Persze Shu is éretebb volt a koránál, de ő úgy is beszélt, mint egy tinédzser, még akkor is, mikor tudálékos volt. Akkor is egyszerűen érthető szavakat, és szófordulatokat használt.
Mikor azt látom, hogy a lány megszédül, gyorsan odaugrok, hogy elkapjan a lányt, ha véletlenül elesne.
-Jól van, kisasszony?
Nem láttam, hogy mitől szédült meg ennyire, de a jómodor, akkor is megkívánja, hogy rákérdezzek.