[Event] Tükörkép

by **Lizbet** Szer. Aug. 07 2013, 16:40

Egyik reggel hogy nagy ricsaj szűrődik be az utcákról. Ha kinéztek láthatjátok, hogy pár njk tehet erről a hangzavarról, már korán reggel. Azonban nem felesleges dolgokról hadoválnak, nem, ők reklámoznak, méghozzá az Aincrad-i vidámparkot. Több helyen ki van plakátozva, egy csomó szórólap is hever az utcákon, felkapja őket a szél és szanaszét szórja az egész városban. Minden városban ez a helyzet, akárhol is laktok, pihentek, vagy bármit is csináltok.
A vidámpark helyszíne az első szint mezősége. Ami tegnap még egy sík, zöldellő mező borított, most egy hatalmas vidámpark található, teljesen „beépítették” az egészet. Itt szinte minden megtalálható, óriáskerék, hullámvasút, mennyei hotdog, vattacukor stb-stb. Két épületet kiemelnék az egyik dicsőség palotája, egy aranyszínű giccses épület, ahol a jelenlegi top 10 tagjairól láthattok három méteres, élethű szobrokat, amiknek a talapzatára fel vannak vésve érdemeik (mob ölések száma fajtánként, helyezések stb.) A másik épület pedig az Elesettek kertje, ahová egy obszidián boltíven keresztül vezet az út, itt az összes eddigi halott játékosnak megtalálható a sírja a fényképével együtt. Le lehet róni a tiszteletet, vagy épp bemocskolni valakiét, mindenesetre nem éppen vidámparkhoz illő egy hely, de kinek mi a szórakozás…..

Találjatok ide egyedül, vagy társaságban, szórakozzatok, vagy nézzétek, ahogy más szórakozik, depizzetek be, rajtatok áll. Egy szép kis 1000 szavas postot kérek

top 10 az eventben:
1. Ryuninji Ren
2. Anatole Saito
3. RenAi
4. Viola
5. Hinari
6. Mirika
7. Szophie
8. Fuun Kotarou
9. Kazuma
10. Peter Worker

A határidő 08.16 utána érkezik a következő kör, aki nem ír addig, az kiesik ^^

by **Hime** Szer. Aug. 07 2013, 20:19

Még csak reggel hat óra van, amikor egyszer csak égtelen zajra riadtam fel. Ránéztem az órámra, és egy szép hosszú mondatot mondtam el a magányomba. Majd odaslattyogtam az ablakhoz, és kitártam azt. Mikor kinéztem, észrevettem, hogy egy raklapnyi NJK a zaj forrása.
-Mi az isten folyik itt hajnalok hajnalán. Jó lenne ha kussba lehetne maradni. Valaki még aludni szeretne a fenébe is most már!- Üvöltöttem ki az ablakon, majd úgy csaptam be, hogy félő volt, hogy az üveg csörömpölve esik ki a helyéről és törik millió szilánkra, ám csodák csodájára a helyén maradt. Megpróbáltam visszafeküdni aludni, ám hiába tettem a párnámat is a fejemre, a zaj mintha egyre erősödött volna, ahelyett, hogy gyengítette volna a párna. Ez az én formám. Magamra kaptam vadonatúj ruhám, és a magassarkú cipőmet, és lecsattogtam a szobámból. Mikor kiértem az épületből, minden fele őrültnek tűnő NJK-k hirdettek valami vadonatúj szenzációt. Az egyik a kezembe nyomott egy szórólapot. Valami vidámparkról hadovál, ami az első szint mezőségén jelent meg az éjjel. Ugyan már, hisz tegnap este voltam ott egy kicsit szórakozni, akkor még semmi nem volt ott.
Úgy döntöttem, ha már ilyen korán fel keltettek, akkor elmegyek a kedvenc kis cukrászdámba. Egy jó kávé, és valami finom süti nem fog megártani nekem sem. Szépen komótosan ballagtam tehát a cukrászda felé, hisz nem siettem sehova, pláne nem ily kora hajnali órában. Az utcákon nem csak én voltam feldúlva, rengeteg dühös kiáltás hallatszott minden felől. Senkinek se tetszett a korai ébresztő. Én minden esetre valami miatt vidám voltam, hirtelen elszállt az idegességem, mintha elfújták volna. De vajon mi lehet az oka... Mikor újra ránéztem a menümre, rájöttem. Hisz ma ér haza Yui. Végre. Már egy ideje küldetésen van. Nagyon hiányzik nekem, de hát mit lehet tenni, hisz fejlődni is kell néha. Kíváncsi leszek, mit szól majd hozzám, és az új szerzeményeimhez, meg ahhoz, hogy mennyit fejlődtem. Dúdolgatva folytattam utam, és pár perc múlva már ihattam is a kávém, és ehettem is a sütim. Mikor végeztem, csomagoltattam el egy hatalmas adagot Yui és az én kedvenc sütimből, és folytattam utam. Elmentem a kedvenc éttermembe is, majd egy reggeli után itt is csomagoltattam el némi elemózsiát. Úgy véltem, jól fog az még jönni. De valami nem hagyott nyugodni. A vidámpark. Akármerre néztem, mindenhol annak a plakátjába ütköztem, és mindenhonnan csak a róla szóló pletykákat hallottam. Nem is haboztam hát sokat, és el is indultam felé. De előtte még megírtam egy üzit drágámnak.

"Szia! Már nagyon hiányzol. Alig várom, hogy újra lássalak. Ha van kedved találkozni, akkor a vidámpark környékén megtalálsz. Kíváncsi vagyok, mi is történt ott most pontosan.
Milliószor csókollak: Hime"

Amikor rányomtam a küldés gombra, akkor jöttem rá, hogy lehet hogy ezzel pont felébresztettem drágaságomat. Na mind egy, így jártam.
Mivel kezdett felmelegedni a levegő, úgy döntöttem, hogy a szép kis palástomat mégse veszem fel. Anélkül indultam hát útnak. És már lassan el is értem a kapukat, ám a tömeg csak egyre nagyobb lett körülöttem. Alig tudtam kijutni a kapun túlra, és amint kiléptem, a szemeim elkerekedtek. Itt meg mi a nyavalyatörés ment végbe az éjjel? Néztem körül elámulva. Este, mikor itt hagytam ezt a helyet, akkor még full üres volt a terület. Most pedig úgy be van építve, hogy mozdulni alig lehet.
Úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok a bejutással. Nem is volt olyan nehéz. Pár perc alatt már benn voltam a nyüzsgő forgatagban. Szinte fel se tudtam fogni azt az elképesztő látványt, amit itt látok. Mindenfele zaj, pompa. Minden van itt, mi szem-szájnak ingere. És olyan illatok, amiket érezve összefut az ember szájában a nyál. Van itt vattacukor, pattogatott kukorica, jégkrém, jégkása, különféle ételek és italok. Mindenfele vidám jelmezben öltözött NJK-k, bohócok, és különféle mesefigurák találhatók. Mivel még soha nem jártam vidámparkban, ezért ez a látvány, mintha újra gyermekké változtatott volna át. Mindent ki szerettem volna próbálni hirtelen. Óriáskerék, hullám vasút, szellemkastély, és miegymás. Szerelmesek csónakázó tava is volt, amibe úgy gondoltam, talán majd Yui-val beülök. Vettem magamnak egy hatalmas vattacukrot, és elindultam a terület közepe felé. Itt két érdekes dolgot láttam. Az egyik a Dicsőség Palotája, a másik pedig az Elesettek kertje. De vajon mi a fenének két ilyen hely a vidámparkba. Mindkettőbe bekukkantottam, ám egyik se vonzott túlzottan. Ahogy elnéztem, a Dicsőségek Palotájában, ahogy sejtettem, hatalmas szobrok dicsőítették a legjobb harcosainkat. Nem értettem, minek ez az istenítés. A másik helyen, mintha sírkövek lennének. Hátborzongató hely egy vidámparkhoz képest. Innen gyorsan tovább is álltam, valahogy rossz megérzésem volt mindkét hellyel kapcsolatban. És én általában hallgatok a megérzésemre. Szóval először az óriáskerék felé vettem az irányt, hogy tériszonyomat leküzdve, onnan nézzek végig a táj gyönyörűségén. Hisz nem messze van az erdő is, és fentről az egész várost be lehet látni. Döntésemet nem is bántam meg, legfelülre élve mámorító táj tárult a szemem elé. Mintha egy festő ecsetjéből került volna ki. Illet volna egy puzzle képére is. A következő, amit kipróbáltam az a hullámvasút volt. Az adrenalin szint az egekben, és mindenki hangos sikoltozással élvezte az egészet, pláne, amikor a vizes részeknél voltunk. Bár bennem volt egy kis félsz, de hamar elmúlt, és az út minden pillanatát élveztem. Majd a szellemkastély fele vettem az irányt. Mindig és féltem a szellemektől, és a sötéttől, de úgy gondoltam, ide muszáj bemennem Bár jobban örültem volna, ha Yui is velem van, de úgy nézem, neki elhúzódik a küldetés, hisz még csak vissza se ért. Nyah kis bátorságot öntöttem magamba, és beléptem. Először egy tükrös falú teremben találtam magam, majd amikor ezen túljutottam egy sötét folyosóra léptem. Mindenhonnan ronda szörnyek és undorító szellemek jelentek meg, és én csak sikítoztam, mint egy kisgyermek. Úr isten. Mi vagyok én... egy kis csirke, egy félős kis gyerek, vagy egy rettenthetetlen lovag. Erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy nem ijedek meg semmitől. Hisz ha itt ijedezek vetített, hamis szörnyektől, akkor kinn a kőkemény harcokban mit teszek? Elfutok vagy elájulok ijedtemben, vagy valami rosszabb? Na azt már nem. Innentől úgy mentem végig, hogy bár volt bennem némi félsz, de nem ijedtem meg annyira semmitől. Kivéve a pókoktól, a kígyóktól, és a denevérektől. Mikor innen is kijutottam, hirtelen egy rég nem látott ismerősömbe botlottam.
- Szia Kiyo! Hát te hogy kerülsz ide? Mi szél hozott erre? Mi van veled? Rég nem láttalak. Örülök, hogy újra találkozunk.- Mosolyogtam rá a fiúra.

by **Aida Atsumori** Szer. Aug. 07 2013, 22:52

Egy széééé~p réten voltam, tele virágokkal, csodálatos illatokat vitt a szél. Az égen madarak repkedtek, a földön állatok kerestek eledelt, a nap lágyan cirógatta az arcomat. A természet teljes együttesét tapasztaltam meg. Keleten lévő, közeli erdőben lévő patak csobogását, énekes madarak dalolgatását, rágcsálók rágását, a szelíd szellő susogását, mindent, mit ember elképzelhet. Úgy gondoltam, ennél csodálatosabb a világon nem lehet. Jobb oldalamon lévő fákra tekintve, megpillantottam a szorgos hangyákat, és két mókust akik ordibáltak. Teljesen elrontották az egyensúlyt, mindenhonnan ugyanaz jött. Ekkor ébredtem fel. Mit mondjak. Irtó pipa voltam. Majd szétvetett a düh, végre először nyugis állapotba kerülök, mert minden jól megy, erre idióta barmok elrontanak mindent. Odavánszorogtam az ablakhoz, dühtől vörös arccal, majd kinyitottam az ablakot. Kinyitottam, túlságosan finom szó, inkább kivágtam, vagy csaptam, de úgy hogy az egész ház beleremegett.
- ELÉG LEGYEN MÁR A HANGOSKODÁSBÓL! – üvöltöttem ki. – KUSS LEGYEN DE NYOMBAN!!! – csaptam be az ablakot, amivel még egy rengést csináltam a fogadó lakosainak.
Bemásztam a szekrényembe, aztán erősen koncentráltam. Megpróbáltam visszamenni az időbe, hogy este ne feküdjek le, reggel meg mielőtt jönnének azok a barmok savval lelocsoljam a földet de két bajt találtam a tervemben: Első, és legfontosabb, az időutazás a szekrénnyel sikertelennek bizonyult. Második, nincs a tulajdonomba sav.
”Nemár! Most komolyan! Ha nyamvadt rendőrbódéval lehet utazni akkor szekrénnyel is lehessen máár! Kayabaa! Jó, akkor legalább az NJK-k fogják be a pofájukat vagy megkergülök! Könyörgöm! Kérlek!” – másztam ki a szekrényből, aztán bekúsztam az ágy alá.
- KUSS LEGYEN MÁÁÁÁ’!!! KÖNYÖRGÖM!– ordibáltam.
Éreztem ezek süketek, biztos voltam abban hogy nem hogy engem, de még magukat se hallják, csak ordibálnak, ordibálnak, meg ordibálnak, még nálam is hangosabban. Azt is tudtam, lépnem kell most azonnal, mert rajtam kívül még körülbelül pár száz ember beleőrül a csend hiányába. Ismételten odamentem az ablakhoz, ekkor már majdnem kiszakítottam a falból az ablakot, de abban a pillanatban úgy kicsit se érdekelt. Elővettem az összes cipőt aztán elkezdtem dobálni nekik, csak az extra nike sportcipőmet hagytam meg mert az oooo~lyan cuki. Na, visszatérve a tárgyra, hiába dobtam őket pofán, lábon, hason, karon, a védett terület és üres fejük miatt hatástalan volt a hatalmas támadásom. Ugyanúgy folytatták, és sose hagyták abba! Eltartott egy negyed óráig míg teljesen lenyugodtam és sikerült átgondolni a dolgokat. Arra az elhatározásra jutottam, hogy ha már ilyen korán felköltöttek, kihasználom az időt tehát tartok egy igazi lazulás napot! Valamilyen aggodalom mindig járt bennem, ez, vagy az miatt, de akkor eldöntöttem, arra a napra teljesen nyugodt leszek, csak a MOST-ra koncentrálok. Felvettem a szokásos szerelésem, fehér ing-fekete póló-farmer nadrág-fekete sportcipő, aztán el is indultam az utamra. Kezdésnek egy jó, finom, hideg fagylalt kehelyre gondoltam, mert a hőséggel egyszerűen gyilkolni lehetett, mindig is utáltam a meleget. Bementem a kedvenc fagylaltozómba, aztán rendeltem egy nagy, vanilliás, citromos, epres, csokoládés fagylaltkelyhet. Tudtam, a nap végére olyan csóringer leszek hogy csak na, de majd visszaszedem valahonnan, legfeljebb szorgalmas leszek. Meg is kaptam a rendelésem és egyszerűen nyálat csorgatva néztem az igazi remekműt. Egyszerűen elbűvölő egy látvány nézni, ahogy ez a négy szín, négy íz egymásba olvad. Kivételesen lassan, ettem, kiélveztem mindent amit lehet. ”Ahhoz képest hogy nem igazi, egész finom” – tettem be a kanalat az üres kehelybe. Kértem még egy pohár tejet, fizettem, aztán mentem is tovább, egyenesen a második szintre, pontosabban a tóhoz. Ott nagyjából egy-két óráig tartózkodtam, mivel mindig is örök kedvenc maradt az úszkálás, lebegés. Kiskoromba is így voltam vele, örültem amikor uszodába mentünk, strandra, vagy bárhova nyaralni, ahol víz is van. ”Már nem bánom hogy itt ragadtam, hisz sokkal jobb emberré tett az egész. Tudom mekkora értéke van a barátságnak, a családnak, mindennek ami kint van. Megértettem, egy mosoly, egy hang, egy arc, több mint ami, mert ha attól kapod, akit szeretsz, minden kincset megér. Hime…Yuichi…még mindig így vagyok a helyzettel. A ti sikeretek, vagyis kapcsolatotok ad erőt, hogy ne adjam fel ilyen téren. Tudod Kayaba, rossz dolgot tettél…hisz emberek haltak meg miattad, családokat szakítottál szét, döntöttél romba, de az élőknek adtál egy célt. A kijutást. A túlélést. És a súlyos idők alatt barátságok is könnyebben kötődtek, szívek is jobban fonódtak egymásba. Talán ez volt a célod? Hogy ösztönözd az embereket? Vagy miért? Miért tetted? Ohh tényleg, ma lazítok, nem érdekel, majd máskor dühöngök magamba” – lebegtem a vízfelszínén. ”Olyan jó itt lenni. Itt lebegni. Hamarosan már otthon fogom ezt tenni. Apu…Anyu…Nigori…majd meglátjátok! Na és most, elkellene menni kajálni” – másztam ki a vízből. Elmentem az Arbusi étterembe, ahol rendeltem Takoyakit, Rament, Udont, Gohant, Makaront és még sok finomságot. Először megettem a rament, ami a virtuális ízlelőbimbóimnak nagyon tetszett. Utána jött az Udon, az is teljesen elvarázsolt. Aztán a Gohan, a Takoyaki és a Makaron. Hatalmas, teli pocakkal folytattam utamat, de legalább jól laktam. Igazából fogalmam se volt hogy jön össze ez az öt étel, csak hirtelen ezek jutottak eszembe. Visszamentem a Kezdetek Városába, nézni valami jót, hamar eldöntöttem mi lesz az. Mindenhol plakátokat találtam, valami új vidámparkról. Jól hangzott, ezért azonnal odasiettem. Hatalmas területnek tűnt, tele minden jó dologgal. Hullámvasút, óriáskerék, vattacukor árus, minden! ”Még sosem jártam vidámparkba!” – nézelődtem. Először megcéloztam a hullámvasutat. ”Ezt mindig is kiakartam próbálni! Nigori annyit mesélt már róla, hogy most muszáj felülnöm rá!” – így is tettem. Hát, akkor kiderült, hatalmas kaland negyedóráig össze-vissza keringeni a levegőben. Leszálláskor valahogy úgy nézett ki a banda, mint egy jó pár tinédzser, akik marihuána szívása után vodkával tették még jobbá az életet, aztán badge jumpingoztak egyet. Tehát így szépen fogalmazva egy nagy rakás ürülék. Tíz-tizenöt perc múlva már valamennyire helyén járt a gyomrom, ezért vettem egy szép, nagy, hatalmas adag vattacukrot, készültem is az óriáskerékre, de szerintetek kivel futottam össze? Hát persze! Himével! Ő is észrevett engem, aztán köszöntünk egymásnak, érdeklődtünk mi újság.
- Hali! Ja, én is rég láttalak. Én jól vagyok, élem az életem harcolgatok. Veled mi újság? Yuival meg vagytok? Ja igen. Sikerült találkoznom vele. Eléggé felhúzta magát azért mert sárbirkózrtam veled, ezért párbaj lett belőle, ő nyert, de ne legyél rá dühös véletlenül se. Inkább örülj annak hogy ennyire szeret téged a párod. – mosolyogtam Himére, közbe kacsintottam egyet. – És, hogy-hogy egyedül vagy? Vagy valami rosszat mondtam? – vártam a reakcióját.

by **Noxy** Csüt. Aug. 08 2013, 19:26

Tegnap egész nap az üzletemben dolgoztam. Kivételesen akkora volt a forgalom, hogy nem győztem azt fenn tartani egyedül. Lassan szükségem lesz egy segédre, aki le tudja venni a vállaimról a feleslegesebb terheket. A nap végére igencsak kifáradtam, úgyhogy belépve a lakájomba egyből megvacsiztam, megfürödtem, majd lefeküdtem aludni.
Nem tudom, mit álmodtam az éjjel, de ezt már sose fogom megtudni, mert ahhoz nagyon korán felvertek álmomból. Ami felriasztott, az egy fékezhetetlen nagy ricsaj, ami az ablakomon keresztül behallatszott. Már nyitottam is ki az ablakot, hogy megnézem, honnan jön a zaj, mikor azt láttam, hogy pár njk valami Aincradi-i vidámparkot reklámozgat túlharsogva a reggeli forgalmat, a környéket ezeknek a plakátjával és szórólapjaival tarkították be. Az utóbbiakat felkapta a szél, hogy ilyen módon is eljussanak olyanokhoz is, akik messzebb tartózkodtak, vagy az én esetemben az emeleten. Vagy tizenkét lapot be is fújt a szél az ablakon keresztül, ebből három az arcomba préselődött. Lesöpörtem a rám akaszkodott darabokat, majd elolvastam azt az egyet, ami a kezemben maradt. Szóval valóban lesz egy vidámpark itt Aincradban. Érdekes. KA biztos nem a mi szórakoztatásunkra szervezett be egy ilyen programot... miért van olyan érzésem, hogy ebből valami baj lesz?
Vidámparkok kimaradtak az életemből, csak a filmekben és a filmek közötti reklámokban láttam ezeket (nem beszélve a valóságban is előforduló plakátokról és szórólapokról). Legalábbis soha nem is érdekelt igazán, mert nekem jobb elfoglaltságaim voltak, és azokban éreztem jobban magamat. Na de mostanság nincs egyéb jobb dolgom, mint gyakorlás, küldizés, céhezés és üzletelés; mára viszont nincs semmi dolgom őszintén szólva. Ha még meg is szólalt bennem az a bizonyos vészjelző, azért megnézem magamnak ezt az Aincrad-i vidámparkot az első szint mezőjén. Legalább életemben először látok élőben egy vidámparkot, még ha nem is a valóság az, csak csupán egy rakás pixelek és számkódokból álló textúrák és objektumok.
Csak kicsivel később mentem el a vidámparkba. A játékosok és az állatidomár játékosok petjei úgy tolakodtak egymással, mintha azon versenyeznének, ki ér oda előbb az óriáskerékhez vagy a hullámvasúthoz. Szánalmas, hogy némelyek képesek ilyen gyerekesen viselkedni azért, mert a legjobb helyen akarnak valahová beülni. Miért nincs ilyenkor valami sorszám? Miért nincs itt ebben az esetben olyan megoldások, mint a moziban? Ebben az esetben akkor legalább nem lennének ilyen versengések és tolakodások, amikből akár igen csúnya baj is bekövetkezhet. Saját szemem láttára egy pár vörös indikátoros képes volt megtámadni másokat azért, hogy bejussanak a vidámparkba... szörnyű. Néha kísértésbe esem, és legszívesebben megérné a zöld indikátoromat vörösre színezni csak azért, hogy megöljem a többi vörös indikátorost, csak mert azok is ölik vagy csak simán verik másokat saját céljuk és kényük érdekeiben. De semmit se tehettem. Először is nem volt kedvem belekeveredni ilyen ügyekbe, másfelől a céhem etikája tiltja ezt. Jó, teremthetünk rendet, de hogy csak így nekirontsunk másoknak, az már ugyanolyan súlyos vétség lenne. Tudom, ez szemétség az áldozatok részéről, de ha meg van kötve a kezem, akkor meg van kötve a kezem. Ez van.
Betérve a vidámparkba körbenéztem. Minden volt itt, ami kell egy ilyen helyre: hullámvasút, óriáskerék, mindenféle vidámparki játék, mint például a céllövölde. Itt voltak még kis üzletek is perecekkel, vattacukrokkal, kürtőskalácsokkal (jé, magyar péksüti itt is népszerű lett?), hot dogokkal, karamellás almákkal, más édességekkel... hmmm. Ezek jobban vonzanak, mint a hullámvasút és barátai, amikhez ki voltak tűzve egy-egy helyen bizonyos leírásuk és történetük is a gyengeelméjűek és a hozzám hasonló vidámpark-szüzek kedvéért. Elolvastam a hullámvasútét:

A hullámvasút a vidámparkok és élményparkok népszerű látványossága. A legelső hullámvasutat 1885. január 20-án szabadalmaztatta LaMarcus Adna Thompson.[1] A hullámvasút egy speciális vasúti rendszer, mely különböző irányokba, magasságokba kanyarodik, akár fejjel lefelé is átfordul. Pályájuk nem feltétlenül teljes kör, léteznek ingázó típusú hullámvasutak is, melyek visszatérnek az indulóhelyükre vagy annak közelébe. Ezeket más néven bumeráng hullámvasútnak is nevezik. A hullámvasutak legtöbbjének több kocsis vonatai vannak, némelyikük egyes kocsikkal működik.

A történelmét is elolvastam, de az már túl hosszú volt, úgyhogy inkább nem jelenítem meg tartalmát /OFF: aki erre kíváncsi, Wikipédia a barátja XD/. Egy ember megkérdezte tőlem, nem akarok-e hullámvasutazni, de azt mondtam neki, inkább kihagyom.
- Erős idegzetű vagyok és a biológiám se rossz, de sose tudni, hogy van-e gyengepontom. Lehet, hogy nem bírnám a hullámvasutazást.
- Akkor ideje ezt megtudni! - mondta gonoszul a tag, aztán két másik barátjával együtt aljas módon körülvettek, és elhurcoltak a hullámvasút-kocsikhoz, és beszíjaztak oda. Nem tudtam mit tenni, mert ez a nagy termetű férfibanda túl erősek és túl magas szintűek voltak ahhoz, hogy meglógjak tőlük még időben. A kocsi megindult a magasba. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz velem.
Aztán a kocsi felért a magasba, majd onnan iszonyú gyorsasággal megindult lefelé. Ment le, fel, fejjel lefelé, csavarogva, tekeredve, csigapörgéssel, hullámosan, cikk-cakkba, össze-vissza. Én meg tágra nyílt szájjal sikoltoztam, a kezeim a magasba lengtek a fejem fölé, a szemeim kigúvadva, arcom, mint a sikolyálarcnak! Adneralin-szintem egekbe, akár a vérnyomásom, rángatózott a kocsi! Jajj istenem, majd kiugrott a szívem a helyéből, még a végén a hullámvasút gyilkol meg a SAO-ban! Mindjárt meghalok!
A hullámvasutat már párszor megjárt többiek, akikkel együtt hullámvasutaztam kényszerből, azok a vidámságtól sikoltoztak, míg mások olyan érzésekkel üvöltöztek, mint én. Legalább nem én voltam az egyetlen kétségbeesett az életem legelső hullámvasutazásától.
Mire a kocsi leállt végre a kijárat mellett, és kinyíltak a biztonsági szíjak, én majd leestem róla, annyira szédelegtem. A világ forgott körülöttem, de hányingerem nem volt, mert több, mint két órája reggeliztem nagy szerencsére. Anna, a nevelőanyám mindig arra tanított, hogy autózni, vonatozni, repülőzni inkább két óra múlva érdemesebb az étkezés után (tejeseket meg főleg nem), mert ha azon belül teszed meg, akkor elfog a hányinger, és minden kijön belőled, amit aznap ettél meg.
Szóval idő kellett nekem, mire teljesen magamhoz tértem az imént átélt sokktól.
~ Ez... ez... ez... ez... ez jó volt! A mindenit! Fantasztikus! Annyira jó volt a hullámvasút, hogy azt leírni se tudnám! Isteni! De inkább később mennék még egy kört, mert kezdek éhes lenni...
Mivel elég édesszájú vagyok, a perecet leszámítva minden csupa édesség volt. Ezeket nevezhettem el kivételes alkalommal ebédnek. Amíg ezeket elfogyasztásuk után emésztettem és várni kezdtem két további órát az újbóli hullámvasutazáshoz (hadd essen még a magasba a szívverésem, hehehe), megnéztem először a Dicsőség Palotáját, majd betértem az Elesettek kertjébe. Szomorú, és nem ide való hely, de itt legalább csend van, és békésebben sétálgathatok itt anélkül, hogy majdnem fellöknének a figyelmetlen futkározók. Kicsit elszomorodtam, mikor megtaláltam Matt D. Blackfire, Lizzy, Sakuraba Shikki és még pár már megismert játékos emlékművét is megtaláltam itt. Letettem a kegyeletem irántuk. Megtaláltam továbbá Ichiga Zakuro-ét is. Azét a köpenyes fiúét is, aki nagyra volt a "logikájával" és hősködésével. Csak egyszer találkoztam vele egy párbaj erejére, de többször nem. Emlékszem, mikor említettem neki valami olyasmit, hogy sokat kell még tanulnia. Úgy tűnik nem tanult eleget ahhoz, hogy életben maradjon. Ezen megcsóváltam a fejem a sírját nézve.
Ez van, mindig a bölcsebbek és az erősebbek maradnak életben.

by **Aidor** Pént. Aug. 09 2013, 19:46

Vidám park??? Kiáltottam döbbenten. Hová lett a vadász mező? Ma reggel mikor felkeltem úgy voltam vele ez egy jó nap a vadászatra, de nem számoltam azzal, hogy a mára kiszemelt vadászmező helyén egy vidámpark lesz másnapra. Pedig tegnap még tele volt mobokal... ha ezt tudom egész este itt lettem volna, és nem megyek vissza a Kezdetek városába kialudni magam. Természetesen én is felfigyeltem reggel a városban szórólapozókra, fel is keltette az érdeklődésemet, de előbb a munka utána szórakozás... vagy szórakozás után szórakozás? Bizonyos szempontból a gyenge mobok öldögélése is egy fajta kikapcsolódás. De a vadászzsákmányom.... rogytam össze lélekben, testileg nem.... Annyira azért még nem keltem ki magamból, de szörnyen érintett ez a veszteség. Miután továbbléptem rajta... Viszlát mobok, viszlát, virágzó mező... viszlát, mészárlás... adios! ... Beléptem a vidám park kapuján, azzal a gondolattal, hogy nincs egy környezet védő liga sem, ebben a nyavalyás Aincradban? Nincs... így hát úgy határoztam, hogy átírom a mai napi programomat. A mai program: féltonnányi tömör hülyeség és izgalom lesz. Természetesen a vidám parkban. Amúgy is terveztem, hogy benézek, mivel még sosem jártam vidám parkban. Először az óriáskerékre szálltam fel. Persze, persze gyönyörű volt felülről a táj, de azért félórán át bámulni mégsem volt az igazi, ugyanis történt egy kis műhiba, ami miatt az óriáskerék megállt egy időre, én meg természetesen a legtetején voltam. Ha tehettem volna kiugrottam volna az ajtón, amúgy se lett volna semmi bajom ha ahsználo ma képességem. de az ajtó nem nyílt. azt nem tudom, hogy azért nem mert a program nem engedte, vagy azért mert "beszorult", de lényegtelen. Kb öt percen át ámuldoztam majd 25-ön át unatkoztam. De végül csak lejutottam, ahol néhány NJK heves bocsánatért esedezett az utasoktól. Többet se ülök óriáskerékre... Ezek után következett a hullámvasút. Végre valódi szórakozás. Sebesség, kacskaringós sínek és valami ragadós, amibe beleültem... Mi kell még??? Azt hiszem egy folttisztító... Háromszor mentem a hullámvasúton és kivételesen, nem azért mert a székhez ragadtam, csak mert jól esett. Majd élveztem a szilárd talaj már-már ismeretlennek tűnő érzését. Ezek után kis szünet következett, amit egy hot-dogos standnál töltöttem. De rég is volt már, hogy ilyet ettem... Így annyit ettem amennyit személyes tapasztalataim szerint még kibírok, úgy, hogy a naphátralévő részét nem a földön fekve, vagy a WC-n töltöm. Bár az utóbbi miatt azt hiszem, itt nem kell aggódnom. Bár az kétségtelen, hogy hányni azt itt is lehet, szóval egyelőre jobb, ha kerülöm a nagyon sebesség függő vagy szédítő helyeket. Egyes fajokkal ellentétben én nem szeretem kétszer megenni ugyan azt a kaját. Így hát gondoltam be pillantok egy állat simogatóba, hátha látok valami egzotikust. Láttam is, egy valódi unikornis! Legalább is azt hittem, de közelebbről rájöttem, csak egy ló fagyis tölcsérrel az orrán... Így hát kapott tőlem egy fél hot-dogot és mentem tovább. Érdekes azt hittem a lovak növényevőek... A következő állomás a kísértet vasút volt. Igazán izgalmas volt, de valahogy úgy érzem, hogy több kísértet ilyet meg tőlem, mint én tőlük... Ennek első sorban az lehet az oka, hogy "véletlen" a személyzeti bejárón át mentem be és a fejemre esett egy... nem is tudom, mi de teljesen hulla fehér lettem tőle. Elszédültem és átszakítottam egy díszletet ahol a lesben álló vámpírok és csontvázak hadával találkoztam, akik sikítva menekültek előlem. Persze az se nagyon segített a helyzeten, hogy közben huhogtam.
Hu-hooo-hu-húúúúvagyok-hu? Valami ilyesmi lehetett. De kasszasikert arattam. Azt itt tartózkodásom alatt nem távozott senki sem egy búcsúsikítás nélkül. Legyen az jelmezes vagy látogató. Mindenki elégedett lehetett a nem szándékos alakításommal. Én is az voltam, már pedig ha én maximálisan elégedett vagyok, akkor senkinek sem lehet oka panaszra. Végül azért megtaláltam a kijáratott. Ahol már személyesen várt engem az igazgató egy állás ajánlattal... Nos, nem mintha lett volna más választásom ugyanis a károkat meg kellet térítenem egy pár órás munkával melyben a közeli büfének pudingját kellet reklámoznom. Komolyabb bajom nem lett belőle mivel, mint megtudtam azóta a kísértet ház forgalma a kétszeresére ugrott és mindenki keresi a titokzatos szellemet. Így hát félóra múlva abba is hagyhattam a munkát. Ugyanis a plusz bevétel állta az egész kárt... bár nem hinném, hogy bárki egy fityinget is fizetett volna a díszletekért. Persze azért sikerült pár pudingot eladnom, sőt egyet még én is vettem... noha nem fizettem, persze mondjuk senki sem. Elvégre ez csak kóstoló a kampányhoz. Így megelégedtem egy hangos köszönöm szépemmel. Aztán folytathattam a kirándulásom a tükör labirintusban ahol kicsit engem is elragadott a hangulat és olyan ijesztően grimaszoltam az egyik tükörben, hogy hirtelen, több sikítás is elhangzott a labirintusban. Jól beállították ezeket a tükröket... Már azt se tudom, melyik vagyok én... és miután párszor neki mentem saját magamnak rájöttem, hogy kijutottam. Majd átmentem a trükkös kastélyba ahol hirtelen kisimuló lépcsők és ehhez hasonló egyéb trükkös dolgokkal találtam szembe magam. Lenyűgözött a leleményesség, de gyorsan átkeltem rajta. Persze nem maradhatott ki az óriáshintázó kalózhajó se, ami végül is nem váltotta be a hozzá űzött reményeim... Sebaj, jöhet dodzsem. Majd pár karambol és körbe-körbeszáguldozás után azt is kivégeztem. Majd fáradtan dőltem ki az egyik padon egy üveg coca-colával a kezemben. Fárasztó nap volt, de szórakoztató és még nincs vége. Kis pihenő után felpattantam és mentem a vattacukroshoz. Ilyet is rég ettem. Majd vidáman haraptam bele. Pár nem sokára el is fogyott, de találékonyan még azelőtt újra beálltam a sorba mielőtt ez bekövetkezett volna így már kérhettem is a következőt mire az előző elfogyott. Páran persze rosszalló pillantásokat vetettek rám, amiért vattacukorral a kezemben állok a vattacukros kocsi sorában. Páran megkíséreltek ijesztően rám nézni is, de a végeredmény általában az volt, hogy úgy néztek ki mint akiknek komoly gyomor problémáik vannak és abban reménykednek, hogy én majd eligazítom őket a WC felé. De jókedvemben találtak szóval nem vettem róluk tudomást. Elvégre, amiről nem tudnak, az nem fáj. Ezek után meglátogattam egy jókora forgó... körhintát? Nem vagyok benne biztos, hogy így hívják, de ez nem az a kis gyerekeknek való. Ez inkább az fajta, amin fél perc után a gyenge gyomrúak kidobják a taccsot. Mint ahogy arra volt is példa tekintve, hogy az egyik bokor alja tele volt azonosítatlan eredetű anyagokkal.... az ott mozog? Csak képzelődtem... Na de kérem, minek van akkor kirakva hányós zacskó a lépcső mellé? Sose értem meg. Pár óra már eltelt a hot-dogok óta, azt meg kétlem, hogy ez a pár vattacukor és kóla túlzottan befolyásolná az emésztésem.
Így félelem nélkül szálltam fel. Persze azért vittem egy zacskót. a szerkezet beindult és szédítő sebességgel forgott és közben száguldott körbe, körbe. A gyomrom összeszorult még jobban, mint a hullámvasúton. Egy perc után már forgott velem a világ. Talán mégse volt ez olyan jó ötlet... De késő bánat... az egyetlen ok, amiért nem hánytam az-az volt, hogy a sebesség bennem tartotta a kaját. Persze mikor kiszálltam... Bepótoltam a lemaradást. Annyira, hogy a legközelebbi pad felé menet vettem még egy zacskót. Félóra is eltelt mire fel tudtam állni. De még mindig nem mertem kitenni újabb megterhelésnek a gyomromat. Mért is tettem volna? Elvégre ki élvezi ezt? Én biztos nem... Bár azt hiszem, tudnék valakit mondani, aki valószínűleg igen, de ezzel most nem foglalkozom. még a végén megint kidobnám a taccsot. Visszafelé haladva elhaladtam az állat simogató mellet ahol pár alkalmazott azon tanakodott mit kezdjenek egy beteg lóval. Ilyet, mégis mivel etetik ezeket az állatokat? Végül még halottam, hogy valamiféle hashajtót akarnak neki adni. aztán, hogy megoldják-e vagy sem. Kitudja... Engem nem érint, a ló meg max elpixeleződik, nem lesz belőle sült hús a hot-dogba és temetési költség sincs. Ez aztán a takarékosság! Az időm további részét mivel nem tudtam kitalálni már semmit egy padon üldögélve töltöttem közel az üdítős standhoz.

by **Chancery** Szomb. Aug. 10 2013, 20:18

Nem nagyon tudtam aludni, valamiért újból felébredt bennem az alkotási láz és fél éjjel próbáltam a digitális világban is úgy mozgatni a kezem, mint odakint a valóságban. Nem tudom, hogy csak valamelyik statomra raktam-e kevés pontot, esetleg jártasság hiányzik-e, avagy szimplán a gyakorlat hiánya okozta-e, de a rajzaim nem sikerültek olyan jóra, mint amilyennek azokat elképzeltem. Igaz, ez a régi szép időkre is vonatkozott, de most különösen bántott a dolog. Sosem volt még olyan rajzom, ami úgy sikerült volna, ahogy én azt a fejemben láttam, de igazából nem tudom, ez más rajzolókkal is így van-e. Ahogy ők mondják, igen, de néha nem bírom elképzelni, olyan gyönyörűeket tudnak az emberek alkotni.
Pont befejeztem egy kezdetleges főnix-karcolatot és fintorogva szemléltem a munkát, mikor irdatlan kiáltás harsant odakint. Jay mormogott valamit álmában és a másik oldalára fordult, de a kiáltozás csak nem maradt abba. Aggódtam, hogy mi lehet az ilyen reggel, és kinéztem az ablakon.
Oh, remek. Mintha csak odahaza lennék. "Óóóóócskavasaaaat"... szinte hallom a fejemben az egész szöveget. Persze ezek a fickók mást ordibálnak, de beletelik egy kis fülelésbe, mire rájövök, mit.
-Vidámpark...? -kerekedik el a szemem. Közben párom is már nagyon mocorog, hogy mi ez az éktelen égzengés, én viszont tovább hallgatom a reklám teljes szövegét.
-Nem nézzük meg? A vidámparkot? -kérdezem Jay-t, miközben összepakolom a rengeteg papírhalmot, amin firkáltam és eltüntetem őket a szobánk raktáros ládájában pár nem kellő kristály meg egyéb kacat mellé. -Ha jól tudom, te még úgyse voltál vidámparkban, én meg... najó, én igen, de azért jó muri!
Ha kell, addig nyávogok neki, amíg el nem fogadja a meghívásom, de az biztos, hogy ebből a kalandból Jay-t semmiképp nem fogom kihagyni ^^ Az onsen kivételével amúgy sem mentünk még sehova együtt ezelőtt, itt az ideje egy kis közös randinak <3
Persze ezek után elkezdek azon is töprengeni, mi a jó fenét vegyek fel? Kiparancsolom Jay-t, hogy szerezzen be valami uzsinak valót egy pékségben, amíg én összeszedelőzködöm, és persze ÁK-t is megetetem.
Valami olyan kéne, amiben jól lehet szórakozni, nincs panty shot, de nem is túl meleg ilyen időben. Akár cosplay is lehet belőle, miután alkottam már pár, általam ismert anime szereplőhöz hasonló összeállításokat. Sokat töprengek, közben a vissztért Jay-t is kizavarom a folyosóra, hogy várjon még, majd magamra kapok egy piros ujatlan felsőt fehér gallérral, sárga kendőt rá, piros szoknya, fehér zokni, és a két szellős ruhaujj a karjaimra. Nosza, üdvözletem, rögtönzött Hakurei Reimu vagyok, a hajmasni nélkül, cicafülesen.
Igazából töprengek még egy sort, ne vegyek-e fel valami nőiesebb cuccot, de végül csak legyintek.
Ahogy közeledünk a teleport, majd a mezőség felé, úgy nő benne egyre inkább az izgatottság. Minél előbb ott akarok lenni, nem várni, szórakozni, körbenézni, még talán ismerősökkel is találkozunk ott. Mondjuk mire már a helyszínen vagyunk, az ismerősök nem is érdekelnek annyira, úgy elvarázsol a hely.
Végül úgy döntök, mindent kipróbálunk, amit csak lehet, először Jay mondjon valamit, amire menjünk, aztán én. Egyedül az átfordulós meg a break-féle dolgokat kerülöm el messziről, mert azokkal nem kellemes emlékekkel rendelkezem.
Álomkelő végig követett minket, de csak kevés játékra engedtem őt is felülni - óriáskerék, vagy hullámvasút jöhetett szóba maximum.
Persze mindent élveztem, amire hajlandó voltam felülni. Nem tudom, hogy KayaBá csippentett-e bele valami trükköt, de ez az egész sokkal izgalmasabb volt, mint odahaza a városi vidámpark. Pár kör hullámvasút után pedig kész felüdülés volt egy óriáskerék, aminek a tetejére érve kinyújtottam a kezem és elképzeltem, hogy most épp a szint tetejét simítom végig.
Nem tudom, mennyi idő telik el, vagy hanyadik állomás-e a hatalmas épület és a szobrokkal, de tény, hogy ott igencsak leragadok. Döbbenten nézem meg, hogy az első szobor rögtön a főnixes szupersztáré, Ren-samáé, és szinte újra érzem a számban a rámen ízét, amit vele ettem. Oooh, Reginald, de rég is láttalak, szépségem. Remélem, hamarosan megint találkozom veled.
Aztán láttam még ott az egyik leghíresebb játékost is, Tatsuki-t, akiről tudom, hogy a park másik oldalán levő temetőben is helyet kaphatott sajnos. Erről eszembe jut Thunder, hisz a pletykák szerint úgy tudom, Tatsuki is valami rejtélyes vírusba halt bele, és összeszorul a szívem. Thundernek is hasonló problémája van, ha jól értettem, amit mondott, és félek. Nagyon remélem, hogy nem fogom egyszer az ő nevét is áthúzva látni.
A többieket jóformán csak névről ismertem, ám kivétel nélkül mind frontharcosok lehettek. Talán jövendőbeli csapattársaim lesznek, attól függően, van-e esélyem utolérni őket egyáltalán. A szobrok közt ezek után csak egy ismerőst véltem még felfedezni, ami előtt meg is hajoltam, hisz pont a céhvezéremről van szó. ^^
Azon már sokat töprengek, meglátogassam-e a halottak helyét is, de végül nemmel válaszolok. Majd talán estefelé, mikor már fáradtabbak vagyunk. Nem lenne jó úgy szórakozni, hogy furcsa szájíz van bennem a temető meglátogatása után, így inkább majd az lesz a záróakkord a részemről, biztos ami biztos.
A szobrok végigvizslatása után kezdeményezem valamilyen kaja bevitelét a szervezetünkbe, no meg a macskáéba, így elhúzom Jay-t éttermet keresni. Ha találunk, eszünk is, meg persze ÁK-t is megjutalmazom egy kis tejjel és hallal a nagy kalandra való tekintettel. Desszertként pedig az elmaradhatatlan vattacukrot választom, amiből legszívesebben többet is megennék, de tudom, hogy az nem valami egészséges.
Közben persze találkoztam ismerős arcokkal a tömegben, mindegyiket köszöntöttem nagy sziá-lással, de egyikük sem csapódott hozzánk vagy volt velünk túl sokáig.
Aztán megérkeztünk a körhintához is, a lovak láttán rögtön eszembe jutott egy híres japán horror játék egyik jelenete, de nem igazán érdekelt. Pont az a játék ébresztette fel bennem az imádatot a körhinták után, és nagyot dobbant a szívem, mikor rájöttem, hogy végre felülhetek egy ilyenre anélkül, hogy bárki hülyének nézne. Álomkelő nyílt jelét adta annak, hogy ő most nem kér a dologból, szóval vagy egymagam, vagy Jay-el indultam el, feltéve, ő hogyan döntött.
Egy hullámvasúthoz vagy más gyors játékhoz képest sokkal lassabb volt, de nem nyújtott kevesebb élvezetet. Inkább nosztalgiát, annak ellenére, hogy sosem ültem ezelőtt ilyenen. A lovak részletessége és mozgása elbódított, nem tudtam eldönteni, hogy csak csendben élvezzem-e a helyzetet vagy sikoltozzak, mint egy kisgyerek.
Vajon milyen lenne, ha hirtelen minden kifordulna magából és jönne egy véres szellem lekaszabdolni mindenkit?
Najó, talán túl sokat próbálkoztam anno azzal az ősrégi játékkal.>.>
A körhinta után kezdeményeztem, hogy egy kicsit üljünk le egy padra és csak nézzük a tömeget, hallgassuk a nevetést és pihenjünk.

by **Kazuma** Vas. Aug. 11 2013, 15:41

Zajos volt a reggel. Nem véletlenül bírom nehezen a városokat. Egyetlen előnye hogy alvásnál kicsit biztonságosabb és kényelmesebb, mint egy fa. Most viszont valahogy még a szokásosnál is hangosabbnak tűnt a város. Vajon mitől bolydulhatott fel ennyire? Nem tudom. Érdekel? Nem hiszem. Megpróbáltam visszaaludni de nem ment, úgyhogy inkább lementem megreggelizni. Evés közben jobb híján a fogadóban kirakott hirdetéseket olvasgattam de kb minden második valami hülye vidámparkot emlegetett. Persze kisebb koromban én is szívesen elmentem volna megnézni egyet, de akkor nem jött össze, mostanra pedig kinőttem. Már az ötödik hirdetésen siklottam át mikor valami azért mégiscsak felkeltette az érdeklődésemet. Talán mégis van, amit érdemes lehet megnézni.
A park nagy részét csak távolról szemléltem meg. Ez a hely nem nekem való. Zavaró ez a tömeg. Nem is nézelődtem sokáig inkább az eredeti tervnek hódolva elindultam a dicsőség palotája felé. Hamar felfedeztem a hivalkodó épületet és hamarosan már a belsejét, fedeztem fel. Nem tartott sokáig megtalálni az embert, akire felnéztem. Furcsa volt ott állni előtte. Valahogy kicsinek éreztem magam a három méteres óriás előtt. Félelmetesen tökéletes volt a kidolgozása. A cipője orrától a köpenyén át a maszkjáig. Ha esetleg valaki még nem jött volna rá, akkor elmondom, hogy saját magammal néztem épp farkasszemet. Épp csak fel kellett néznem rá ugyanis kicsikét magasabb volt nálam. Furcsa érzések keringtek bennem, ahogy a szobrot vizsgálgattam. Valami olyasmi hogy „ez igen!” vagy nem is tudom. Azért ez már valami, nem? Több ezer játékos közül ide kerülni. Büszkeség töltött el, ahogy magamat néztem és egy kis felsőbbrendűségi érzés keveredett hozzá. Tovább kell küzdenem. Még magasabbra kell jutnom. Sokan csak álmodnak arról, amit én már elértem de nekem ennél több kell. Hiába jutottam messzire, ha nem megyek tovább, akkor később csak egy elfelejtett senki leszek, és ez nem történhet meg. Közelebb léptem magamhoz és szemügyre vettem a szobrom talapzatát. Számok. Méghozzá elég nagyok. Sosem számoltam például hogy hány mobot öltem meg de, a számra ránézve elkönyvelhettem. Sokat. Sok szám volt ott és sok mindent leírtak. Ettől függetlenül mégsem mondtak sokat, de azért érdekes volt látni őket.
Ezek után sorban végiglátogattam a többi szobrot is. Ott volt többek között Szophie. Mit mondhatnék róla? Érdekes egy személyisége van. Ott volt még Kotaru is. Kellemetlen volt látni hogy még mindig az élők csoportját ”erősíti”. Ha rajtam múlik, akkor nem sokáig. Ökölbe szorult a kezem, ahogy farkasszemet néztem a három méteres másával. Aztán folytattam az utamat. Mind ismerősek voltak. Ha máshonnan nem, akkor a bossharcokról, de mindegyik arc ismerős volt. Sorban végigjártam őket. Valamiféle tiszteletet azért mind megérdemelnek.
Végül elhagytam a palotát és tovább indultam. Volt még egy hely, ami érdekelt. Egy felem úgy gondolta rossz ötlet. Felesleges gondolatokat szül, ha az ember a múlton rágódik de, úgy éreztem, hogy ettől függetlenül meg kell tennem. Már régóta motoszkált a gondolataim között hogy elmenjek a kastélyba és megnézzem a neveket, de végül mindig elmaradt. Az Elesettek kertjében most pótolom. Elég kevesen voltak itt. Mindenki inkább szórakozott a hullámvasúton vagy az óriáskeréken. Csak páran lézengtek a sírok között. Ahogy kicsit szórakozottan lépkedtem halottak között. Az árnyékom egy kis darabjával szórakoztam. Egy fekete kés jelent meg a kezemben, ami aztán egy ugyanolyan fekete rózsává alakult át aztán ismét kés lett belőle…
Így sétálgattam zavartan a gondolataimba merülve mikor megakadt a szemem az egyik arcon. A kardforgató, akit megöltem. Eddig nem tudtam a nevét de, az arcát megjegyeztem mielőtt pixelekké vált az ütésem nyomán. Egy kés jelent meg a kezemben. Vajon tényleg meghalt? Csak meg akartam „leckéztetni” amiért újat húzott velem de a bolond akkor is tovább küzdött, amikor már nem volt elég élete. Végső soron magával végzett az én kezem által.
– Idióta… - morogtam, ahogy eltűntettem az árnyékot a kezemből és zsebre tettem mindkettőt. Tovább lépkedtem. Ismét valaki, akinek korábban a nevét se tudtam. Crow. Az első, akit az orrom előtt öltek meg. Hihetetlen hogy még emlékszem az arcára, pedig csak pár percig ismertem. Tachi végzett vele. Akkor még felkavart a dolog. Úgy hittem az ölés rossz vagyis… talán még mindig rossz nem tudom. Mindegy. Ha meg kell tenni, akkor meg kell tenni. Nem remeghet meg a kezem. Ő is csak egy szerencsétlen hülye volt.
Tovább sétáltam és elértem egy jól ismert archoz. Legalábbis azt hittem, hogy jól ismerem. Nem sokkal azután tűnt el a jele a térképemről hogy utoljára találkoztunk. Neuro. Valószínűleg a legfurcsább legidegesítőbb ember, akivel valaha találkoztam. Hosszú ideig ismertem és mégis… Talán még az utolsó pillanatokban sem láttam a valódi arcát. Hiszen még abban sem vagyok biztos, hogy fiú-e vagy lány vagy, hogy ember volt-e egyáltalán. Nem egyszer került közel hozzá hogy az én késem végezzen vele, de végül mégsem én tettem pontot az élete végére. Egyszer talán kiderítem mi végzett vele. Ha van valaki, akit sosem fogok tudni kitörölni az emlékeimből akkor az ő.
Ahogy haladtam össze-vissza ugráltam az időben. A következő, akit megtaláltam Aetheris. Aki miatt piros lettem. Eddig mindannyian szánalmasan haltak meg. Biztos vagyok benne, hogy Neuro is. Ráadásul mind értelmetlenül haltak meg. A halál értelmetlen. Az élet is az. Ettől függetlenül én élek. Így megy ez. Becsuktam a szemem. A bal kezem bizseregni kezdett, ahogy visszagondoltam a hajnalra. Még mindig éreztem azt a perzselő dühöt, amit akkor. Sosem fogok tőle szabadulni.
Egy újabb arc és egy név. Seiensui Idane. Talán az első, akinek a halálában komolyabb szerepem volt. Akkor csak egy döntés volt. Nem csak a saját életem múlott a gyorsaságomon. Csellel vettem rá kettejüket is hogy meghozzák a döntést és végül én voltam az, aki aláírta a halálos ítéletét. Szerepet játszottam a végéig. Sosem láttam még annyi halált olyan rövid idő alatt, mint aznap. Végül megöltem azt is, aki az egészért felelős volt bár látszólag nem érdekelte az élete. Végül is csak egy npc volt.
Ahogy haladtam itt is, ott is felfedeztem ismerős neveket és arcokat. Sokan voltak. Talán egyszer én is közéjük kerülök de, nem érek majd olyan szánalmas véget, mint a legtöbbjük. Még sok dolgot kell elintéznem. Tovább fogom gyarapítani az áthúzott nevek számát, ebben biztos vagyok. Leültem egy sír mellé. Valami King volt rajta. Senki nem járt errefelé. Nekidőltem a hideg kőnek. Az árnyékomból két hollót formáztam. Az a kettő volt, amik korábban a lovagot kergették a halálba. Néztem, ahogy leírnak pár kört a levegőben, majd leszállnak a sírra.
Levettem a maszkomat és vigyorogva a Parazitára néztem.
– Na hogyan tovább? - kérdeztem kedélyesen.

by **Ai Hane** Vas. Aug. 11 2013, 17:51

Éppen legmélyebb álmaimban bóklászok amikor egyszer csak hirtelen felébredtem. Valami szörnyen zavaró zaj szűrődik be odakintről. Hatalmas a ricsaj. ~ Mi folyik odakint? - Keltem ki az ágyból mérgelődve. Hisz legszebb álmom szakították meg. Nem vagyok egy amolyan sokáig alvós típus, de azért nem is kelek fel hajnalban.
Ahogy kinézek az ablakon néhány NJK karakter zajon kint, de nem értem pontosan mint hadoválnak össze.
Hátam mögött hangos ásítozást hallok, ezek szerint Himekot is sikeresen felkeltették. Na sebaj, úgyis vadászatot terveztem , ahová nem árt korán indulni. Bár így talán ma kicsit morcosabb leszek az átlagosnál, hisz nem hagyták, hogy kipihenjem magam.
-Kora reggel ekkora zajt csapni...- Fogtam a fejem, majd Himeko felé néztem. - Mit gondolsz kis barátom? Induljunk? - Mondtam , s az ajtó felé vettem az irányt.
Ahogyan kiértem az utcára, ahol ez az egész felhajtás volt, már értettem mit hadoválnak össze vissza. Nem is igazán ricsaj volt az, hanem sokkal inkább volt figyelem felhívás, vagy valamilyen reklám szerű . A reklám középpontjában egy vidámpark állt, ami kicsit megmozgatta a fantáziám.
~ Vajon milyen lehet egy vidámpark idebent? Itt a SAO-ban? - De sem kint, sem idebent nem voltam nagy híve ennek, így nem terveztem elmenni oda. A neve azért megragadt a memóriámban, az Aincrad-i vidámpark. Ahogyan tovább indulok a városban, szinte minden felé ezt látom. A falakon kiplakátolva a vidámpark, valamint kismillió vagy talán még több szórólap hever szanaszét a földön. Nem volt olyan utca, olyan ház, vagy bármilyen olyan hely a városban ahol ne lett volna bármilyen felhívás a vidámparkra utalva. Az utcán némely ember is erről beszélgetett, s néha elcsíptem egy egy szót. Nem mintha hallgatóznék, de akaratlanul is hallottam, hogy minden környéki városban ez a helyzet. Mindenhol hírdetik az Aincrad-i vidámparkot. ~ Ennyire jó hely lenne? - Kérdeztem magamtól. De még mindig nem gondoltam úgy, hogy nekem el kellene mennem. Főleg nem azok után, hogy emiatt kellett ilyen korán kikelnem pihe-puha ágyamból. Már amennyire itt puha lehet.
Amint hallottam a vidámpark az első szint mezőin fekszik, s az én utam is pont arra vitt. Úgy gondoltam arra lehet még néhány elkapni való préda számomra ezen a csöppet sem jól induló napon. Ahogy kicsit közelebb értem a mezőkhöz, távolról már észrevehető volt a vidámpark, mely már így is hatalmasnak tűnt, de közelebb érve szinte elámultam a látványtól. Nem is olyan rég, még csak tegnap volt, hogy itt jártam, s akkor még nyoma sem volt semmilyen készülő vidámparknak itt, most pedig az egész terület szorosan be lett építve. Ez szinte hihetetlen.
Kicsit aggódtam is, hisz így nem valószínű, hogy bármilyen élőlény maradt volna a környéken, s ez nagyon bosszantó volt.
- Nem elég, hogy reggel emitt kellett olyan nagyon korán kelnem, most még el is rontja az aznapra szánt programom, s ezzel akadályoz a fejlődésemben. Hihetetlen, ma minden ellenem játszik? - Gondoltam, s ennek hangot is adtam. Mellettem Himeko talán kicsit megrémülhetett tőlem ekkor, hisz nem látott még ennyire mérgesnek, de most ez kivétel. Általában nyugodt is vagyok, s nehéz felhúzni, de most sikerült.
Himeko szája is tátva maradt a hatalmas épületek, s a tömérdek játék látván. E mellé játékos természete miatt minden áron be akart jutni a vidámparkba, de egyenlőre vissza tudtam fogni, s nem engedtem be. Kintről viszont én is szemügyre vettem a furcsa építményeket, s a rengeteg játékot. Itt szinte minden volt, ami csak kellhet.
Amikor kicsit csillapodott a dühöm, s Himekora néztem önmagam jutott szembe: Én soha nem jártam ilyesféle helyre, soha senki nem hozott el engem sosem. Így ez kimaradt az életemből, s nem akarom , hogy Himeko is így járjon az én hibámból. Őszintén, talán valahol mélyen engem is érdekelt, de csupán önmagam miatt valószínűleg nem mentem volna be, de Himekoért igen.
Amikor beértünk Himeko szeme csillogott a boldogságtól, ami talán egy kis jókedvet varázsolt ebbe a szörnyen induló napba.
Odabent kicsit szétnézve szinte minden volt, ami csak elvárható. Óriáskerék, hullámvasút, mennyei hotdog, vattacukor, s még temérdek dolog. Himeko annyira kíváncsi volt, mindent megkóstolt szinte amit csak lehetett, de picit féltettem, nehogy rossz vége legyen ennek a dőzsölésnek.
Volt néhány épület mely különösen lenyűgözött engem is, s picinyke társamat is egyben.
Az első egy hatalmas aranyozott nagyon giccses , fényűző épület volt. Először nem is tudtam mi célt szolgálhat, de hamar elolvastam .
- Dicsőségek palotája? - A neve már maga is nagyon érdekesnek tűnt, olyan sejtelmes volt, mégis vonzott magához, így muszáj volt bemennem. Odabent nagyon meglepődtem, nem ezt vártam, de mégis illett hozzá a neve. Odabent hatalmas szobrok voltak, megvoltak vagy 3 méter is szerintem, de pontosan nem tudom. Azoké a játékosoké, akik a legjobb 10-ben vannak az élen. Annyira szeretnék közéjük kerülni, ez a célom jelenleg, a top10-be jutni. Olyan álomszerű lenne számomra, s biztos vagyok benne, hogy Himekonak is tetszene. Kicsit jobban megnézve a szobrok talapzatára írás volt vésve , mely elárulta eddigi érdemeiket, s kitűnőségüket, amit nem volt rossz ha megjegyzek, hiszen nekem is valami hasonlót kellene majd produkálni mihamarabb. Így ez az épület roppant hasznos volt számomra.
A második hely, ami talán nem volt ideillő. Csöppet sem volt vidám, sem szórakoztató számomra, bár láthatóan sokak élvezték ezt a helyet is. Főként azok, akiknek nincsenek érzéseik. Bár én nem mutattam ki , de voltak érzéseim. Más dolog az, hogy nem mutatom, vagy inkább nem hatnak meg annyira egyes dolgok , mint másokat. Ide bejutva Himeko jókedve is csökkenni kezdett, talán sajnálatot érzett, talán nem. Talán tudta mi ez a hely , talán nem , hisz ő még kicsinyke, így nem hiszem, hogy tisztában lenne ennek a helynek a jelentőségével. Ez volt az Elesettek kertje, ahol minden eddigi játékosnak fel volt sorolva a neve, egy fotóval együtt, akik az életüket adták a játékért, vagyis inkább a játék elvette azt. Ez kicsit eszembe juttatta milyen veszélyes is idebent az élet, de nem tántorított meg. Itt végig haladva sokféle embert látni. Láthatóak zokogó, szerettüket sirató emberek, lehet látni szívtelen embereket is, akik nem tisztelik elesett társaikat, vagy netalán bemocskolják annak nevét. Én inkább maradtam csendben , s végig vonultam a helyen, minden fotót végig nézve, s így egyre nőtt bennem a vágy, hogy én ne végezzem így semmi esetre sem. Nem fogok egy játékba belehalni, én annál erősebb vagyok. Valamint én , elég sok embert kivéve élvezem ezt az egészet. Mármint a játékot, szeretek idebent lenni, s szerintem ez növeli az esélyeim az életben maradásra.

by **Rokurou Amateratsu** Vas. Aug. 11 2013, 22:20

Kifejezetten zavarja az a ricsaj, ami odakintről szivárog be. Ugyan sokak szerint Aincradban is megvan az utcáknak a maga hangulata, ez egyszerűen nem egyezik azzal, mint amit ő odahaza megszokott. Hiányzik neki az éjszaka, a pörgés, és az, hogy mindenki őrá figyel. Hiányzik neki az, hogy bizonyíthat, s hogy elismerést, sikert szerez képességeiért. Mindazért, amit önerőből valósít meg. Hiányzik neki az adneralin, s minden, mely régi életéhez kötötte őt. Még így is, hogy jól tudja, hogy már soha nem kaphatja vissza azt. Még akkor sem, ha kiszabadul ebből a játékból.
Szemöldökét összehúzza, amikor a kinti zajt már egyszerűen elviselhetetlennek tartja. Ugyan rövid itt tartózkodása alatt viszonylag egészen hozzászokott a vidéki táj velejáróihoz – mindig is városi gyerek volt, s a frissen lenyírt fű szagát pedig a mai napig undorítóan gyomorforgatónak tartja - , az azért még Neki is feltűnik, hogy jelenleg valami speciális dolog okozhatja ezt a parádét. Sóhajt egyet végül, s az ablakhoz lép, hogy a sötétítő függönyt széthúzván kitekintsen rajta.
A választ hamar megkapja kérdésére. Valami vidámparkot hirdetnek odakint, az utcákon, bár ő maga sehogyan sem tudott volna elképzelni ennél drasztikusabb módszert ennek reklámozására. Legfeljebb, ha idomított, cintányéros, kalapos csimpánz mobok adogatnák a meghívókat és prospektusokat minden egyes játékos számára. Persze valószínű, az ő első mozdulata lenne, hogy összegyűrje és a földre hajítsa a papírt, mindezt természetesen annak elolvasása nélkül. Hiszen minek is lenne szüksége olyanra, mint egy vidámpark? Minek is érdekelné, miért is menne el egy ilyen helyre? Kinőtt ő már ebből.
Fordul el az ablaktól, s inkább ül le az ágyára, hogy elolvassa az aincradi hírekről beszámoló újság friss példányát. Amióta tudja, hogy van ilyen, rendszeresen nyomon követi azt, hiszen így többek között arról is számot tarthat, hogy mikor éppen melyik szintet pucolták ki. Nem haladnak valami messzire a frontharcosok, ami azt illeti. Hiszen lassan egy éve csatlakoztak fel mindannyian a szerverre, s még az első tíz bossal sem végeztek. Kérdéses, valaha lesz-e túlélője ennek a gyilkos játéknak. Bár valahol mégis csak egy játék. Egy játék, ami szerinte több keserűséget, mintsem vidámságot hoz a lakók életébe. Vidámság... igen, talán. Talán mégis csak szüksége lenne rá.
Maga sem tudja, mi veszi rá végül arra, hogy felkeresse ezt a vidámparkot. Fordul ismét az ablak felé, ahonnan még mindig jól hallhatóan szűrődik befelé a zaj, mely ezt a szenzációként felfuttatott valamit hirdeti. A távolodó hangot még akkor is hangosan hallja, amikor már inventory menüjét előhívva szedi össze magát. Alacsony szintű játékosként még csak jó fegyverei sincsenek igazán, de bízik benne, hogy a játék nem most fogja őt újra becsapni, s nem kerül azonnal valamilyen életveszélyes helyzetbe. Bár ha mégis, akkor csak önmagára számíthat.
Néhány óra múlva indul csak el, az pedig már a városban sétálgatva is feltűnik neki, hogy ezek valóban, tényleg mindent megtettek azért, hogy mindenki tudjon erről. Kicsi a valószínűsége annak, hogy akár egyetlen ismerőssel is összefutna az esemény során, vagy ha mégis, akkor várhatóan túl sokan lesznek ott ahhoz, hogy felismerjék egymást, ami számára így egészen tökéletes. Annál kevesebb emberrel kell így beszélgetnie. Mégis, talán mégis van valaki, akivel viszont szívesen találkozna. Hiszen már régóta keresi őt, de a rendszerben eddig sohasem találta meg a nevét. Túl makacs ahhoz, hogy beismerje, hogy nővére valószínűleg már régóta nincs az élők közt, s ha így tenné, akkor feladná, s azzal pedig csak önmagát minősítené. Így legalább megmarad számára a hit, a remény, hogy valahol még ott van ő, aki az egyetlen olyan személy ebben a világban, aki ténylegesen ér is neki valamit. Tudja jól, hogy egészen elkeseredett próbálkozás az, amire készül. De mégis inkább keresi a tűt a szénakazalban, mintsem hogy feladja nővérének keresését.
A térképén meg is jelenik a vidámpark kijelölt helyszíne, ami megerősíti azt, amit a plakátokon, s szemétként szétszórt szórólapokon is olvashat. Az Admin bizonyára nagyon ráfeszült a témára, ha tulajdonképpen egy egész helyszínt átalakított csupán egy vidámpark kedvéért. Ha pedig vidáman nem is, de végül mégis csak elindul a térkép által mutatott irányba, hogy minél hamarabb eljusson a helyszínre.
A tipikus vidámpark zenéket már messziről kiszúrja, ahogyan a színes ponyvákból kirakott sátrakat, az illatokat felé csalogató édességes bódékat, s a hatalmas, adrenalin-bombaként szolgáló játékokat is. Talán másfél éve, még balesete előtt volt utoljára ilyen helyen, akkori barátnőjével. Mindent kipróbáltak, ami elég extrém volt, s még az sem zavarta őket, hogy az egyik hinta még vízben is megmártotta őket. Nem tudja, hogy a legextrémebb hinták, vagy a szellemvasút volt a kedvence – na persze utóbbiban inkább a meleg test hozzásimulását élvezte a leginkább, s hogy őnála keresnek menedéket. Egy mosolyféleség szalad végig ajkán a gondolatra, valóban szép emlék ez számára.
Igazán kíváncsivá vált, hogy mit tud ez a vidámpark itt, ebben a világban. Ugyan a való életben biztosan nem merne enni semmit sem, mielőtt bármit kipróbálna, most viszont tudja, hogy nem fenyegeti őt efféle veszély – képtelen rá egyszerűen, hogy gyakran ne egy játékként gondoljon a Sword Art Online-ra. Nem is nagyon evett még a világban jobbat, mint az a hamburger, amit megvásárol önmagának. Bár tény, ezek a helyek még számára is akkor a legjobbak, ha mégis csak van valamilyen társasága.
Sétája után megakad tekintete egy épületen, ami az Elesettek kertje néven hivatkozik önmagára. Egy szempillantás alatt az a kevés jókedve is elszáll, amit a hamburger íze és a sok adneralinfokozó hinta látványa okoz. Ha nem csupán pixelekből állna teste, még a vér is meghűlne ereiben. Nem sokat gondolkozik, hátrahagyván mindent tér be a helyszínre, hogy információt keressen. Hiszen ha nővére meghalt, akkor annak itt nyoma kell, hogy legyen. Ha Sora már nem él, akkor itt biztosan megtudja azt. Akkor megtudja az igazat – s azzal elveszíthetné a reményét is abban, hogy még egészen biztosan életben van valahol, valamerre. Csupán úgy érzi, számára eljött az az idő, amikor a legjobb lenne, ha végre szembesülhetne a tényekkel.
Nem ő az egyedüli, aki tiszteletét teszi itt. Más dolgával nem törődik, bizonyára minden idelátogatónak megvan a maga oka arra, hogy a nevek között böngésszen. Ahogyan őneki is megvan az. Egy percet még így is gondolkoznia kell, hiszen elsőre sehogyan sem jutott eszébe, hogy nővére milyen néven is regisztrált be ebbe a játékba. Hiszen ha esetleg még él, és találkoznának, akkor úgy sem lenne képes arra, hogy ne a rendes nevén szólítsa őt.
Zephyr, Zephyr... keresi a nevet, s kutatja át a listát alaposan. Szinte gyorsabbá válik a szívverése annál, mintsem hatszor egymás után ülne le a hullámvasútra, amit valamiért kereszteztek egy szellemvasúttal is, ahogyan újra és újra elolvassa a neveket. Nem találja. Tehát Sora nem halt meg. Még életben van, csupán valamiért nem tud a nyomára bukkanni. Mély levegőt vesz, s érzi, hogy lelke egészen megnyugodott. Új erőt kapott a gondolattól.

by **Snowcat** Hétf. Aug. 12 2013, 14:06

Nyaaaaa, tegnap este vaj volt Regina fején. Nem volt pénzünk se ételre, se szállásra, ő meg annyira éhes volt, hogy hiábavaló figyelmeztetésem ellenére mégis képes volt lopni egy másik játékostól egy kis kaját. Balszerencsénkre a csávó észrevette, és rögtön szólt is a bandájának, akik egész éjjel kergettek minket! Mindenfélét dobáltak és mondtak utánunk, de nem figyeltünk rájuk, mert azon voltunk, hogy mentsük az irhánkat. A csávók jókora benga-bengálok voltak, jó magas szinttel, úgyhogy nem lett volna okosabb se kukoricázni velük, se megpróbálni őket a képességeinkkel visszatartani őket. A lopás nem szép dolog, de az gonoszabb lenne, ha megtámadnánk őket. Ha nincs rá ok, nem akarok sárga vagy vörös indikátorú játékossá válni, nyo!
Azt hiszem hajnali kettő körül sikerült leráznunk őket, vagy pedig beleuntak és/vagy kifáradtak a kergetőzésből, majd visszafordultak. Regina bűnbánó nagy szemeket meresztett, amitől ellágyultam. Le akartam szidni a lopásért, de aztán rájöttem, hogy nem is tudnék haragudni rá. Másfelől meg nincs se pénz, se kaja, és érthető volt, hogy ilyen rosszaságra szánta el magát az én kis fehér, pöttyös vadmacskám. Hogy kiheverjük a fogócskát, egy kiüresedett bódéban hajtottuk álomra macskafüles fejeinket. Nyá, de furcsa álmom volt! Azt álmodtam, hogy feketekabátos gót srác vagyok... hú, dezsávű érzés! Ilyen szituációban akkor voltam egyszer, mikor a játékban különböző hibák keletkeztek, mikor más színűek voltunk, fordítva mozogtunk, és a plafonon jártunk... akkor is fekete voltam, de sötétkék hajjal és fekete Colgate vigyorral. Az álmomban csak az öltözékem volt tök gótikus. Egyre jobban bejön nekem a Jack Spicer-stílus, de nem tudom, hogy mennyire rontanám meg magam azzal, ha fehérből feketére váltanék, ráadásul tiszteletemet is teszem le a macskák felé, akiket úgy szeretek.
A furcsa álmomnak egy furcsa felfordulás vetett véget, legalábbis egy jó adag szélben száguldó papírdarabok, amik telibe találták az arcomat. Kinyitottam a szemem, ásítottam egy hatalmasat, nyújtózkodtam (púposítás, leengedés, kar- és lábnyújtás - Regina is ugyanezeket csinálta ébredéskor), és felfigyeltem a papírokra és az ordíbáló NJK-kra, akik torkuk szakadtából üvöltötték már kora reggel a hírüket. Az biztos, hogy hatásos belépő és ébresztés volt egész Aincrad számára, nyo!
Szemem megdörzsölve megnéztem a hírdetést, és... nyáááá, ez csak vicc? Vagy tényleg igaz ez, és nem álmodom? Lehetséges?! VIDÁMPARK!!!
Regina tiltakozott, mert egy: nem akart menni. Kettő: ösztönei rosszat sugallnak neki a vidámparkkal kapcsolatban. De én nem hallgattam rá, mert jobban izgatott az INGYEN VIDÁMPARK!!! Olyan régen nem voltam már vidámparkban, hogy idejére nem emlékszem! Pedig mennyire szerettem kiskölökként körhintázni, óriáskerekezni, hullámvasutazni... és még tinikoromban is sokszor elzúztam oda szórakozni. Nyo, itt a lehetőség, ráadásul ingyen felszállhatok dolgokra, úgyhogy ki nem hagynám a lehetőséget, még akkor sem, hogy én csak tizennyolc éves vagyok, alighogy váltam nagykorúvá. Még 45 évesen is vidámparkozni fogok ám, de akkor a saját gyerekeim társaságában.
Fogtam Reginát, és már mentem is teli szájas vigyorral. Siettünk nagyon, mert nem akartam belekeveredni a tolakodó tömegbe, úgyhogy én már korán kint voltunk a vidámparkban, és mindenre fölültünk, amire csak tudtunk. Igaz, a hullámvasútnál nem engedték Reginát felszállni, mert elég kicsi volt még hozzá, a szó legszorosabb értelmében. Én viszont elég magas vagyok ahhoz, hogy felüljek rá. Regina a kijáratnál várt engedelmesen, amíg én vidám üvöltéssel élveztem a hullámvasutazást (volt előttem valami gesztenyehajú csaj, aki inkább rémült volt, mint vidám, mivel láttam, hogy erőszakkal tuszkolták bele, talán mert sose ült még hullámvasúton).
Miután felültünk mindenre, itt volt a pihizés és a kajálás ideje. Regina tanult a tegnapi hibájából, és nem állt szándékában lopni, de okosak voltunk, és bevetettük a legerősebb befolyásoló módszerünket: odamentünk egy csapat lányhoz, akik Regina bájos megjelenése láttán meghatódtak, és játszani kezdtek vele, addig én a bájos macskavigyorommal doromboltam, és vicceket meséltem nekik, amivel a társaságot jó kedvre derítettem. Végül meghívtak minket édességekre. Az édességezés után még ott maradtunk Reginával a társaságban, hogy kipróbáljuk a céllövöldözést. Ott volt az a nagy darab tag a stand mögött, aki hiányos fogsorokkal vigyorgott ránk, és adta a puskákat, hogy lőjjük le a konzerveket vagy a céltáblás kacsákat. Én a konzerveket lőttem le egy lövéssel, a kacsákat nem volt szívem bántani (nya, pedig azok nem is igazi kacsák voltak, csak kartonok!), a nyereményem meg egy nagy plüssoroszlán. Nem volt könnyű az inventorymba gyömöszölni, de mégis sikerült.
A csapattól elbúcsúztunk, és bementünk Reginával a Dícsőség Palotájába, hogy megnézzük magunknak azokat a játékosokat, akik eddig a legjobbak. Szép márványosak és aranyosak, de én abban jobban mutatnék, mert egyszer én is itt fogok díszelegni szoborként!
Nyááá, ott volt még az Elesettek Kertje is. Oda be nem tettem a lábam, mert egy ilyen hely nem is illik egy ilyen jó helyre, mint a vidámpark, fúj! Nyomasztó, szomorú hely, és mi nem depizni jöttünk ide, hanem mulatni! Ki volt az a hülye, aki kitalálta azt ide?
Nyo, eleget cűgöltünk a Dícsőség Palotájában, vettük is rögtön az irányt az óriáskerék felé. Egyszer már felültünk rá, de még szerettem volna megint belátni az egész vidiparkit. Úgy tűnik, Reginának enyhe tériszonya van, mert akárhányszor kilesett az ülőhelyünk ablakából, kicsit szédelgett. Tagadta, de én nem vettem be. Nem bűn, ha valaki tériszonyos, még én se titkolom, hogy enyhe klausztrofóbiám van. Megvagyok egy óráig egy helyben, de a bezártságot azért már én se bírom idővel elviselni. Ha meg rám jön a klausztrofóbiás roham, akkor tökre bedilizek ám.

by **Anatole Saito** Hétf. Aug. 12 2013, 14:45

Tehát kezdjük ott, hogy én nem vagyok bolond...
- Akármennyire is őrültnek nézel, hidd el, hogy ott volt - mutatok a semmibe a mezőn állva, miközben macskám továbbra is értetlen, s egyre inkább lesajnáló fejjel néz rám. Nem először fordul elő, hogy hülyét csinálok magamból, de ahogy Aldo tud rám ilyenkor nézni, abban benne van minden ahhoz, hogy nagyon is rosszul érezzem magam. Na de kezdjük az elején...
Sötét éjszaka volt. Egy sötét alak várakozott, sötét szándékkal. Ehh, rossz történet, ez nem Agraba... Szóval, még korán reggel volt, mikor elindultam Aldo társaságában a műhelyembe, s már akkor teleszórták a Kezdetek városát mindenféle plakátokkal meg szórólapokkal, a kurjantós kikiáltóemberekről már nem is beszélve. Lomhán dörzsöltem meg a szemem, ahogy a boltba érve a karosszékembe heveredtem, kezemben az egyik hirdetőlappal, közben Mito már a krémes lapokat töltötte meg, Aldo pedig suttyomban a habot nyalogatta az egyik tálból. A szórólap tanulsága szerint, az első szint mezősége a mai napra teljesen átváltozik, mégpedig egy vidámparkká. Miközben elfogyasztottam a reggelimet, tüzetesebben végigolvastam a sorokat, s csakhamar meggyőztem magam arról, hogy ide azért illenék kilátogatni. Violának is dobtam róla egy üzit, ha van kedve, majd csatlakozhatna hozzám és Aldohoz. Nem tudom pontosan mit tervezett mára, eredetileg én sem ezt, de vissza nem térő alkalomnak tűnik ez a vidámparkosdi.
Szóval nyakunkba vettük a várost macsekommal, s meghagytam Mitonak is, hogy ha kedve tartja, akkor kimenőnapot tarthat és elhívhatná egy kis vurstlis mulatságra azt a leányzót, akit a múltkorában kiszemelt magának. Ő is megérdemel egy kis önfeledt szabadságot. S mikor elértük a mezőség szélét, és amikor már a távolból látszottak a jellegzetes vidámpark elemek, no akkor láttam meg őt... Ürdög, az égből pottyant háromfejű kutya! Először majd összecsináltam magam a látványtól, hisz a legnagyobb gólem bossnál is nagyobb volt, majd' akkora, mint egy hegy. Aztán egyre inkább kezdtem visszanyerni a bátorságomat, minél inkább összetöpörödött. Aztán elkezdett közelíteni felém, nekem pedig semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy összenyálazzon. Aldo el is tűnt mellőlem, gondoltam nincs ínyére neki sem a kutyanépe, nekem pedig elég volt a múltkorában a farkasokkal együtt lógni. Azt is észrevettem, hogy rajtam kívül más emberek is lézengtek a mezőn, bizonyára ők is a mulatságra igyekeztek, mégsem ragadta meg a figyelmüket az óriáskutya. Csak képzelődnék? De az az eb csak közelít felém, és közelít, és közelít, s mire rugózhatott volna a térdem, hogy futásnak iramodjak előle, hát nem rám vetette magát?
Aztán azt hiszem a sokktól, hogy kutyás lettem, elveszítettem az eszméletemet. Amikor felébredek, csurom vizes a fejem, a kezemben a kulacsom, Aldo pedig a mellkasomon ül és keservesen nyávog, hogy ébredjek már végre fel. Kár, hogy magamon nem tudom alkalmazni az emlékfelidézést, bár kezdem kapiskálni, hogy mi történhetett. Asszem a hőség az oka, s az imént hallucináltam. Feltápászkodok és értetlenül körbekémlelek a hegynyi űrkutyát keresve, aztán úgy sejtem, hogy a tengernyi nyálát, amit rám zúdított, mikor összenyalogatott, az valójában víz volt, melyet én öntöttem magamra, hogy csillapítsam a meleget a bőrömön. Úgy érzem ideje valami lengébb cuccra váltani, szóval elő a hawaii inget és a szalmakalapot, mielőtt újra beüt a hőguta. A biztonság kedvéért leheveredek egy fa tövébe az árnyékba, és magamhoz veszek némi frissítőt és egy tízórait is, hogy biztosan minden rendben legyen, aztán már semmi sem állíthat meg abban, hogy bevegyük a vidámparkot. Aldo elégedetten pattan föl, s a szimata őt is a megfelelő hely felé vezérli. Felkéredzkedik a nyakamba, s onnan kémleli végig a terepet.

Maga a vidámpark olyan, mint amilyenre számítottam. Minden van itt, mi szemnek és szájnak ingere, s bőven akad olyasmi is, ami felkavarja az ember gyomrát. Mielőtt azonban bármit is kipróbálnék, megvárom inkább kedvesemet, hátha érkezik tőle egy üzenet, vagy egyenesen befut ő is. Mégiscsak jobb együtt kipróbálni mindent, a másik dolog meg az, hogy az én kényes gyomrom nem igazán bírja azokat a hajmeresztő bigyókat. Az óriáskeréken elvagyok, a dodgemen szívesen száguldozok, még egy lájtos körhinta is belefér, de azok a nagy dögök, amik ide-oda forgatnak, meg megpördülnek a tengelyük körül 360 fokban és fejjel lefelé lógatnak a semmiben, na azokban csöppet sem bízom! Mindig próbálom győzködni magam, hogy annyi az esélye egy vidámparkban balesetet szenvedni, mint repülővel lezuhanni, a repülőgép szerencsétlenség pedig az egyik legritkább halálnem, amit utazás közben elszenvedhet az ember, ergo nem sok félnivalóm van, de annyi filmet lát erről az ember, hogy egyszerűen beleivódik a félelem. Arról nem is beszélve, hogy a józan ész is azt diktálja, hogy nem szabad semmi esetre sem biztonságban érezni magamat ezeken az ördögi tákolmányokon. a hullámvasúttól meg különben is kidobom a taccsot, alap, hogy azzal nem is kísérletezek. Ellenben van itt egy gyere körhinta, meg egy olyan részleg, ahol mindenféle ruhákba be lehet öltözni. Találok is némi kutakodás után olyan ruhákat, amik petekre valók, így nem állhatom meg, hogy Aldot ne öltöztessem be cowboynak, s már fel is teszem egy hintalóra. Persze az én kis bolhazsákomnak csöppet sem tetszik, hogy nyaggatom ilyen baromságokkal, de egyszerűen meg kell zabálni, ahogy ül azon a műlovon a mellénykéjében, rajta a sheriff csillaggal, a pisztolytáskájával meg a wester kalapjában. A pofijára olyan kifejezés ül, hogy ha lézersugarat tudna lőni a szeméből, akkor egy pillanat alatt elporladnék. Nem is nyúzom soká, de az élmény örökre megmarad! Kárpótlásképpen elviszem kajálni és annyit ehet a sült virsliből, amennyi csak belé fér.
Tekintetemet evés közben egy hatalmas, giccses épület vonzza magához. Megkérdezek egy járókelőt, hogy mégis mi a csuda az, ami ennyire kiemelkedik magasságával és színeivel is a játékok kavalkádjából. Csakhamar megtudom, hogy az Dicsőség Palotája, ahol a legjobb 10 harcos szobra is megtalálható. Ahogy elmagyarázza ezt a srác, felcsillan a szeme, ahogy felismer engem, s nyomban kezet is ráz velem, hogy gratulálhasson az előkelő helyezésemhez. Először zavartan, majd egye nagyobb vigyorral az arcomon fogadom a gratulációt, s ahogy felismernek, többen is odajönnek. Mit ne mondjak, igazán jó érzés, s ekkora reklámot még sosem kaptam, pláne nem szobor formájában. Ideje lenne talán szemrevételeznem szoborba öntött másomat.
Miközben haladok az említett hely felé, lelki szemeim előtt már látom a standokat, Anatolos pólókkal, kitűzőkkel, szalagokkal, zászlókkal. Arteses logókkal megtűzdelt cicák, páncélos macskoszok, AS monogrammos fánkok és krémesek \o/ Wáá, kész mennyország. Ehhez képest kicsit csalódottá válok, mikor csak a szobrokat látom meg, de nem telik bele fél perc, saját képmásom méretei lenyűgöznek, ahogy felpillantok rá. Hmm, igazán jóképű fickó Cool

A tekintetem sziklaszilárd magabiztosságot áraszt, ahogy a messzeségbe elnézek, s a szakállamat sem felejtették el, gondosan nyírva, a hajam is szellőfújta könnyed lezserséggel, a ruhám is makulátlan, élére vasalva, épp ahogyan szeretem. Elégedett vagyok!

by **Szophie** Hétf. Aug. 12 2013, 14:51

Annyira, de annyira nagy jókedvvel ébredtem, hogy el sem tudom, mondani, mennyire. El is döntöttem rögtön - Vezér nem kis bosszúságára - , hogy ennek hatására a mai nap nem fogok egyetlen egy mobot sem kiirtani. Kitártam az ablakomat, hogy a friss, reggeli, virtuális levegőbe nagyot szippanthassak. Lenéztem az én gyönyörűséges fehér rózsákkal beültetett kertemre, de valami nem stimmelt. Az egész tele volt valamilyen papírral. Hogy még itt, Aincrad világában is tartani kell a szemetelőktől?
Bosszúsan caplattam le, hogy megtisztítsam a kertecskémet a szeméttől, majd bosszúságom hamarosan újra vidámsággá csapott át, amint megláttam a szemét tárgyát. Mert az nem is szemét volt, hanem hirdetés. És mg milyen hirdetés! Nem zsibvásárról, vagy bolhapiacról szólt, hanem a legszuperebb szuper dologról, a vidámparkról. Rögtön el is indultam a megadott irányba, út közben gyorsan átöltöztem, meg elmagyaráztam Vezérnek, hogy milyen dolgok is vannak egy ilyen helyen. Kifejezetten érdekelte a fehér kis farkast a dolog, főleg amikor kihangsúlyoztam, hogy kemény megpróbáltatások várnak rá, amitől különösen nagy kitartásra tehet szert. Ez valahogy mindig beválik.. És nem is hazudtam, hisz egy hullámvasút bizony nagy kihívás.
Már messziről hallatszott a zsivaj, és látszódtak a hatalmas, égbe nyúló építmények. Kis farkasom álmélkodva nézte a számára ismeretlen építményeket. Azt hiszem, tetszett neki. De mégis melyik gyereknek ne tetszene? Mert ő is csak egy gyerek, akárhogyan is nézem. Meglepődtem, ahogyan a városban mindenfelé izgatott emberek járkáltak, és még jobban meglepett, hogy mennyien vannak a helyszínen. Azt gondolná az ember, hogy mindenki farmolással tölti az idejét, és nem ér rá ilyesmikre. Bár ha jobban belegondolunk, ennyi bezártság után talán mindenkinek hiányzik a szórakozás, melyet a mindennapi életben annyira megszoktunk. Én sem bírnám ki, ha folyamatosan csak a harccal kellene törődnöm, de szerencsére nekem valahogy mindig sikerül beiktatnom egy-egy jó kis beszélgetést, agy hülyülést, meg játékokat a mindennapi mobozás közé, melyet csak és kizárólag Vezér miatt folytatok nap, mint nap. Viszont nekem a harcaim is furák szoktak lenni. Nem egyszer végződött csikizéssel, kergetőzéssel, vagy egyszerű hülyüléssel. Egyszerűen mindig sikerül valamivel feldobni őket, és én ezt agyon szeretem. Az egyik kedvenc párbajomat például Allennel vívtam, amikor sikerült mindkettőnket elvakítani, a második helyen az Askr elleni futó párbaj áll, és nem szabad kihagyni a felettébb érdekesre sikerült birkózásomat Tachival. Ehh, mondjuk vele mi nem érdekes? Meg Ren ellen is mindig móka a harc, nem is a semmiért harcoltunk már kétszer.. vagy háromszor? Sőt, az is lehet, hogy négyszer.. Az ilyen apróbb, nagyobb örömök megédesítik a mindennapjaimat, a sütemények áradata mellett. Apropó édesség.. A tömegben haladva az első dolgom az volt, hogy keressek magamnak vattacukrot. A negédes nyalánkság a kedvenceim közé tartozott, és amúgy sem reggeliztem előtte. Vettem egy pirosat, meg egy kéket. Az íze az mindegy volt, de a színe nagyon tetszett. És a vattacukornál nem sok különbség van meggyes és szilvás, vaníliás és epres között. Mind finom! Ezek után elámulva néztem körül a szórakozást nyújtó épületek között. Vajon melyik válasszam elsőre? A szemembe tűnt egy hatalmas aranyozott épület is. Csicsásnak tűnt, de mégis felkeltette az érdeklődésemet. Nem nagyon tudtam elképzelni, miféle játék is lehet egy ilyen helyen, így el is indultam, hogy felfedezzem magamnak.
Beléptem a kapun, és elém hatalmas szobrok tárultak. Rögtön felismertem a legtöbbet. Ren volt a legszembetűnőbb, rögtön az ajtó mellett, vállán Regivel. Istenem, milyen kis cukik voltak. De vajon miért van róluk ilyen szobor csinálva? Elolvastam a szobor aljára vésett dolgokat, érdemeket. Hűűű.. Nem semmi! Ő a legjobb játékos! És a barátom.*-* Büszke vagyok magamra! Meg azért rá is.. Nem csak odahaza villog, hanem még itt is. Úgy látszik, aki tehetségesnek születik, az az is marad mindenhol.. Hogy ez mekkora szívás rám nézve. Tovább mentem. A szemüvege íjász nézett vissza rám, akit még az első bossomon ismertem meg. Nem is csoda, tehetséges, és egy igazi frontharcos! Azóta viszont nem sokszor láttam. Vajon mi vitte rá arra, hogy most ne vegyen részt bosson? Nem tudom.. Felnéztem rá akkor, és azóta is. Bennem van a csodálat, melyet akkor tapasztaltam. Feltűnt az érdemeknél, hogy egy ideje nem volt semmi új feljegyezve. Mi történhetett? Talán egy kis pihit tart.. Teljesen elképzelhető. A következő, aki velem szembe nézett, csak egy kicsit magasabbról, az Anat volt. Furcsa külseje most is gy kocsmatöltelékre emlékeztetett, de meg kell vallani, nem a semmiért vívta ki az én, és sok más játékos tiszteletét. Nem csak frontharcos volt, hanem még céhvezér is, és képes mindezek mellett ennyi mindent tenni. Harcolni a mobok ellen, küldetésekre járni, párbajozni.. Eszméletlen. Én annyira kis nyamvadt vagyok ezekhez képet. Vezér is elnémulva figyelte a szobrokat, bár egy picit arrébb járt már, és mintha valami igencsak felkeltette volna a figyelmét. Nem foglalkoztam vele, tovább léptem egyszerűen. Ai-chan cuki kis pofija mosolygott vissza rám. Nem is tudtam, hogy ennyire magas szintű, és erős az én kis céhtársam. Túl ari hozzá.. De mégis. Ennyi mindent elért? Eszméletlen.. Aztán jött egy lány, akit ugyan láttam már egyszer-egyszer, ám nem beszéltem még vele. Most elnémulva róttam neki le a tiszteletemet, miközben elolvastam a szobor alatti nevet. Violetta. Szép név. Aztán jött Mirika. Tudtam, hogy nagyon erős, és szinte már számítottam is rá, hogy mikor fog az ő szobra előtűnni. Eszméletlen, hogy ezek az emberek mennyire erősek. Csodálatos.. És ha nem lenne mellé az a természete, hogy idegenek előtt vetkőzik, akkor talán tisztelném is. De így... Ringyó. Nem is álltam ájtatos képpel az ő szobra előtt. Nem is érdemelné meg, hogy céhet vezessen.
Utána jött a... Perverz felsőt levágó szatír! >.< Mi ez már?? Jó, tudom, hogy baromi erős volt. De neki akkor sem adok tiszteletet. Na jó, ha az érdemeit nézzük, megérdemelné.. De akkor is! Levágta a felsőmet! Persze sokszor bocsánatot kért.. Ehh, igaz, ég csak meg sem ölt, szóval igazából talán rendes. Na jó, egy picit tisztelem, talán..
Tovább léptem, és akkor.. Hi-Hinari.. Hinari!! \o/ Tudtam én, hogy megerősödik! Na de ennyire? Sosem gondoltam bele, hogy ő vajon mennyire erős.. Hogy nekem micsoda erős barátaim vannak! Annyira büszke vagyok! Hina-chan drágám! De jó nekem, hogy ilyen erőseket mondhatok a barátaimnak. Hogy ők mit kedvelnek bennem? Bennem! Egy ilyen fura alakban.. Aztán oldalra léptem, a következő szoborhoz, és ott döbbentem meg. É-Én? Én!! Ez komolyan én vagyok? A nyolcadik legerősebb játékos lennék? Én??! Ez most komoly? Csak nyolc olyan ember van, akitől tartanom kéne úgy igazán, de őket is ismerem nagyjából, és tudom, hogy nem bántanának engem. Ez..ez..ez.. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire elöl vagyok. Úgy tippeltem, nagyjából a 100. körül lehetek, mert még az is elég jó a 10000-ből. De ez.. Ennyire jó vagyok? Szóval ez miatt állt olyan meghatódottan az én kis farkasom itt.. De akkor is.. Én! Nyolcadik! Mikor végre túlléptem az örömből fakadó sokkon, sikerült tovább haladnom, ám továbbra sem fogtam fel, hogy magamat láttam egy nagy szoborként. Magamat! Meg persze Vezér is ott állt mellettem, de az nem ért akkora sokként. Persze ha belegondolunk az előbbi elméletembe, miszerint a dicsőségre születni kell, már nem is tűnik annyira elképzelhetetlennek, hogy egy vezetőnek született nemes, aki hatalmas vállalatokat irányít, hogyan is érhetett el ilyen jó eredményt úgy, hogy még csak a kisujját sem erőltette meg. Van valami jó dolog ebben a vér dologban.. Nem is értem, mit lepődtem annyira meg. Az a furcsa, hogy még nem jutottam előrébb. Lehet, hogy világirányító terveket kéne szövögetnem. Arisztokrataként, nekem is teljesen egyértelműen irányítanom kéne itt. Persze annyira nem akarok, de azért mégis.. Megtehetném. Talán egyszer meg is teszem..
Amint elmélyülten gondolkodtam a sorson, és a jövőn, még elsétáltam Zu, meg Peter mellett. Ezek után ők már nem is érdekeltek annyira.. És közben megvilágosodott előttem az a tény is, hogy én bizony a második legjobb idomár vagyok. Beszarás! Nagyon jól nyomom.. félj Aincrad, mert hatalmam alá vonlak téged! Csak előbb valahogy magam mellé állítom a többi felettem állót. Tuti ők is benne lennének, hogy nemesnek álljanak.. Mert a hatalom jó dolog. Én mindig is szerettem hatalmas lenni..

by **Asuka** Hétf. Aug. 12 2013, 15:24

Olyan izgatottá válok, mint még soha! *.* Azóta nem éreztem ilyet, amióta bejelentették a Mars One projectet, amiből aztán a szakdogámat is írtam, hiszen valljuk be, az élet itt, Aincradban feleannyira sem pörgős, mint amilyennek kéne lennie. Pedig annyi, de annyi sok és izgi dolgot lehetne itt csinizni! Már azon kívül, hogy néha-néha kipucoljuk a környék mob populációját, meg csinálgatjuk a céhiméhit, mert szorgosak vagyunk ám, mint a méhecskék, főleg, mert nem akarunk aztán megmurdálni itt, ebben a világban, vagy mi a fene. :/
Természetes, hogy már korábban felébredtem, mielőtt felzavarhattak volna utcai karnevállal és hangos reklámozással. Azt hiszem, eddig ez a legeslegjobb reggelem ebben a világban, amióta én bekerültem, hiszen hihetetlen módon a játék kitalálta végre, mi az, ami engem boldoggá tesz: a Zaj! *.* Nem is izgat, hogy másokat mennyire zavarhat a rikácsolás, szándékosan olyan szobát is vettem ki a fogadóban, ami közvetlenül a konyha mellett van, hiszen ott többé-kevésbé állandó valamiféle ricsaj, ami legalább némi megnyugvással tölt el, s ha épp nem onnan hallani valamit, akkor még mindig a közelben az ebédlő, igaz, az éjjeli órákban ritka, ha vendéget látnak ám. T.T Ezúttal azonban azt hiszem, jó napom, igazán jó napom van, a Google is erre szavaz. Tárom hát hatalmasra az ablakot, s széles vigyorral csápolok az összes, utcán elhaladó NJK-nak, nem is igazán mondandójukra, hanem annak módjára figyelve. Vidámpark! *_* De hiszen ez igazán fantasztikus! Biztosan van ott csomó jó dolog! Mézesmadzagként húzzák el orrom előtt a csalit, esélytelen, hogy ne kapjam be, bár az is igaz, sokan hiszik azt, hogy valóban nincs több IQ-m egy aranyhalnál, éppen csak nem tudom, hogy miért gondolják, bármi is érdekel abból, amit ők gondolnak, hiszen én alapból szpárklibb vagyok náluk, mert képes vagyok okulárét felvéve az egomat elraktározni. ^.^ Csak éppenséggel ez még nekem se mindig megy, főleg az, hogy megpróbáljak körültekintő lenni másokra, pedig én igazán, de tényleg megpróbálok ám ügyelni rájuk és időnként alkalmazkodni, de egyszerűen most nem megy. T-T Így aztán, amikor az eseményt hirdető, hangos vidámság elhalad az utcákon, én válok azzá, aki felkelti azokat zajongással, akik esetleg netalántán véletlenül nem keltek volna fel erre az egészre. Kezdetnek végigszökdécselem, szökdécs, szökdécs a szobámat, dalolászok a vidámparkról s hangosan újra és újra elismételgetem ám az összes reklámszlogent, amit az NJK-k hadartak az utcán. Nem tehetek róla, ha egyszerűen annyira cukik voltaaaak! *.* Igen, igen, egészen biztos dolog, hogy nekem aztán biztosan, de tutkóra ott kell lennem, s mihamarabb oda is kell érnem! Surprised

Biztire veszem, hogy csomó ember ott lesz, s mindenki nagyon jól, igazán jól fog majd szórakozni a nap során!
Nem tart ám sokáig összeszedelőzködnöm, baráttalan barátosnének barátságosan baráti levelet küldök, hogy jelenjen meg ő is, ha tud, mert nagyon jó móka lesz ám az egész, és mindenképpen ott kell lennie. *.* Amint pedig elérkezettnek látom az időt, meg is indulok a jelzett mezőségre, ahol a vidámparkot felállították. Egészen eufórikus érzések rabjává válok, ahogyan a vidámpark felé sétafikálok, hiszen mindeddig ez a legjobb dolog, ami történt velem Aincradban, azt hiszem. Karjaimat lazán lengetem oldalamon, fejem felfelé emelem, s a mai naphoz roppantul és remekül illő dalocskát dúdolgatom tovább.
A megannyi színes játék úgy vonz magához, mint Pikachu Magnetont, amikor megfázott. *.* Ihimádom a körhintákat, főleg azokat a cuki kisállatkásokat, amikbe főleg kisgyerekek szoktak belemászni! *.* Móóóó, kár, hogy én már túl nagy vagyok hozzájuk! Pedig úúúúgy, de úúúúgy meglovagolnám azt a gyönyörű tündérkirálylányt! *.* T.T De ha nem, há nem... így is van millió meg egy olyan hinta, amire biztosan elég nagy vagyok, és nem túl kicsi, hogy felülhessek! *.*
Támadom be édes illatok árasztóját, színes ponyva alatt ragadós vattacukrot árulnak. Veszek is magamnak belőle, hatalmas gombolyagot, méhvonzó édességet, szépet, hatalmasat, terebélyes, rózsaszín masszát, mert az így jó nekem. Sétámat folytatom finomságból csemegézve, és hűűűű, tényleg éppen olyan, mintha valóban igazi lenne! *.* Kommandózok végig árusokon, kik olcsó, vagy nem éppen olcsó szuveníreket árulgatnak, nagyrészt rakat ócska dolgot, amire egyébként soha sincsen semmi szükséged, viszont mégis, mikor ránézel, azt mondod magadnak, hogy kell. *.* Vagyok vele én is így, főleg, miután plüssállatot nyerek a kishalacskás bódénál, ahol dudorásztam tovább, hogy úszkálj, kicsi halacskám, kifoglak téged lassacskán. *-* Nyuszkóval egyik kezemben pedig tovább masírozok az árusok között, s még ha a szerencsekerekes bódésnak ellent is tudok állni, a zsákbamacskának aztán végképp nem! Surprised

Igazi, macska formájú kis csomagolásban kapom jutalmam, s szerzek be aztán még több felesleges holmit, mint például lufikat, játékokat, édességet, meg ilyesmiket. Ha éppen nem magam vásárolom meg őket az árustól, akkor buta játékokban nyerem meg őket, mint például a céllövölde. >.<
Furimurinak találom, hogy konkrétan temetőt találni egy olyan helyen, ahol elvileg minden csupa vidámság kéne, hogy legyen. Nem is időzök ám odabent sokat, éppen csak egy laza kört sétálok odabent, s fejcsóválva már mászok is tova. Nem igazán értem, olyan lehangoló az egész, miért kellett ezt a helyet belerakni? :/ Leginkább mégis azt találom megkapónak, mennyi ember próbálkozik itt. Valóban megsiratják azokat, akikről úgy vélik, hogy végleg eltávoztak.
Mindennek örömére én is gyorsan távozom. Nincs szükségem egy ilyen helyre, mert érzem, tudom én, hogy nem jó az nekem. *.* Állok is el innét, s inkább befalok egy újabb adag gumicukrot így a vattacukor után, hogy újult erővel uralkodhasson el rajtam a hiperaktív vidámság. *.* Mert hát písz end láv end heppinessz, lehetne a mottóm, de nem lesz az. Válik inkább útitervemmé a Dicsőség Palotája, hisz több értelmét látom annak, hogy a dicsőségben fürödjek, mintsem nyomorú keserűségben tobzódjak. Az túl könnyedén apátiához vezethet.
A csarnok valóban egészen impozáns, noha én ezt már túlzásnak is tartom kissé. Nem gondoltam, hogy ekkora feneket kerekítenek a frontharcosoknak, igaz, nem igazán ismerem őket, így nincs igazán viszonyítási alapom a fenekük szobros megfelelőjével való összehasonlításához. Statisztikát viszont így is nyerhetek. Ezt egyszerűen érdekesnek tartom. Hűűűű, vajon én mennyi mobot ölhettem meg mindeddig? *.* Nem célom indokolatlan szarvméregetés, hiszen annak aztán értelme nincsen, de így is nagyon sokat tanulhatok meg abból, hogy én magam vajon mennyire állok messze tőlük. Azt hiszem, hogy eddig jó munkát végeztem. Amióta játszom is, nem csak élem a SAO-t, azóta tényleg sokat fejlődtem. Így viszont azt is megtudhatom, mennyire vagyok azoktól, akiket a rendszer a legjobbak legjobbjának titulál. Egyszerűen tényleg érdekes. *.*

by **Halász Alex** Kedd Aug. 13 2013, 20:41

íme az ihletadó zene :3

- Legyen hát. :]
Jelentette ki hősünk pár nappal ezelőtt, az ablaknál könyökölve. Korán reggel volt akkor még, és jobban érezte volna magát a puha ágyikóban tudni, de hát ebben a nagy ricsajban semmit nem lehet csinálni, nem hogy aludni. Ilyen luxus úgy látszik nincs a kilencedik szinten. Csak pár napja vetette be magát arra a különös helyre. Persze csak neki volt még az, vagy amúgy is elég zavaros hely, hát nem tudni, de rögtön az első pár napban különös njk-k rohamozták meg a várost. Első gondolata az volt, hogy kidob egy széket, vagy a közeli szekrényt, esetleg a kis asztalt az ágya mellől, habár súlyemelés jártasság híján és kellő motiváció hiányában is elvetette az elhallgattatás eme drasztikus formáját. Végül úgy döntött, hogy kinyitja az ablakot, és ráhelyez a párkányra egy párnát, maj dkikönyököl. Finom puha volt, nem vágta a karját a fa, és kellemes szellő áradt be kintről a szobájába. Valamilyen szinten élvezte. Kint is sokszor kelt korán, hol a suli miatt, hol más elfoglaltságai követelték meg, és ilyenkor mindig elidőzött kicsit a tájon. Élvezte a hűs szelet, ami még a legforróbb nyarakon is átjárja a városokat, falvakat hajnalban.
Egy vidámpark volt a közhírré tétel tárgya. Még mindig viszolygott kissé ettől a középkori marhaságtól. Alapvetően nem volt baja a korral, csak nem az övé. Nem érezte a magáénak semmilyen formában, és rossz érzés volt, hogy mégis bele kényszerítették.
Ott ült félig meddig az ablaknál, inkább kétrét görnyedve állt, és könyökölt a párkányra, és mosolygott. Hiába taszította ez a kor, és a sok buta njk, most mégis felvillanyozta a tudat, hogy egy Vidámparkról beszélnek.
- Legyen hát. Egy kis kikapcsolódás bele fér.
Azzal szedelőzködött és kijelentkezett. Még hajnalban el akart indulni. Ez a hűvös reggeli szellő felébresztette. Elvett egy szórólapot egy bohócsapkás njk-tól, majd a teleport kapuhoz sietett.
- Aincrad első szint. Kezdetek Városa.
Hiába lett tized szintű, ezt a helyet nem tudja végleg elhagyni sosem. Nah de nem is baj az nem? Ez a sword art talán legbiztonságosabb helye. Itt nem eshet bajuk. Vagyis, miért másért lenne itt megtartva a mulatság?
A jól megszokott fogadójába indult, és út közben át gondolta, hogy mi történt eddig vele. Kétszer akarták megölni, mindannyiszor megmenekült. Nem a saját erejéből, de a szerencse az oldalán van. Még. <.<
Aztán maga rendszer is majdnem törölte egy szerverleállás miatt. Talán sosem tudja meg, hogy ki tényleg ki tudott volna e jelentkezni akkor. A barátjának jelölt valakit, aki piros indikátoros volt. Nem időrendbe sorolta fel, csak a főbb állomásait a sao-s életének. És ezek közül most ez volt a legfontosabb. Mikor észre vette, hogy Neuro nem bontotta ki a levelét gyanakodni kezdett és igaza lett. A térképen se volt rajta már. Minden esetre akkor fejvesztve rohant a Kezdetek Városába, hogy meg tudja, igaz e a sejtése. Sajnos az volt. Meghalt. Miért nem kért belőle? Miért kellett egyedül játszania tovább? Nem azért vállalta a kirekesztést egy esetleges jó céhből, hogy aztán az a hülye fiú megölesse magát. Nem szabadott volna meghalnia. Kérnie kellett volna a segítségét. Azt se tudja meg, hogy miért halt meg. Csak abban bízhat, hogy kint felébred, de nem tudott erre opcióként gondolni. Tudta, hogy meghalt. Érezte. "Ha itt meghalsz, ott kint is. Nem véletlen voltak olyan erőszakosak a nővérek."
Bejelentkezett, majd felvonult a szobájába aludni. Fáradt volt. Néha ellepték ezek a szörnyű, kínzó gondolatok. Az ő hibája. Nem volt elég meggyőző. Nem volt elég erős, ahhoz hogy Neuro elhiggye, hogy számíthat rá. Miatta halt meg.
Nah de most egy Vidámparkra jött....

*

Másnap a megadott időpontra érkezett. Kíváncsisága nem engedte, hogy ennél később jelenjen meg. Enni se nagyon evett. Egy Vidámpark, a középkorban! Vajon milyen lesz? És a látvány ami elé tárult szebb volt, mint elképzelni tudott volna. Óriáskerék, hullámvasút, hotdog, vattacukor. Kissé tátott szájjal, kissé meglepetten, hogy mégis hogy lehet, és telve örömmel vetette be magát a forgatagba. Egyből lecsapott egy kukoricára. Főtt kukorica mindig a kezdés volt ilyenkor. *.*
Nem is kell más egy ideig. <.< Teljes ámulttal adózva járta a helyet és kezdett visszatérni belé a lélek. Olyan szívesen elkiáltaná magát, hogy "Modern világ forever!", de tele a szája. Rolling Eyes

Meg aztán az állandóan duruzsoló zene ami hol innen hol onnan szelte át az étert, homályból a füléig, majd újra homályba burkolva magát akaratlanul lelassította. Élvezte a helyzetet. Most nem Alex az íjász. Nem egy a sok bent ragadt szerencsétlen közül, hanem egy a sok éljenző mulatozó ember között.
Csak hamar felfedezte a magasan a többi épület fölé emelkedő Palotát. Közelebb érve az is kiderült, hogy ez a Dicsőségek csarnoka, .... vagy mi. Érdekesen hangzott, ezért bement egy adag popcornnal a kezében. Még tele volt és finom forró. *.*
És akkor, amit ott látott az egyszerre visszazökkentette Aincrad világába. Ryuuninji Ren, Anatole Saito, ismertlen, valami RenAi, ha jól olvasta lovag. Aztán a... A Díva! Ő is? A legek az Artesből jöttek ki, vagy mi? o.O Rögtön utána ott volt az jászból átvedlett Voice törpilla céhvezér, és és Hinari.
Ámulva nézte a lány szobrát. Ebben a hősies kiállásban olyan mint egy valkűr a túlvilágról, vagy egy gyönyörű egzotikus szépség. <.< hmmmmm
~>.< miért is jutnak nekem eszembe ilyenek? xd ~
Aztán meglátta a >persze, hogy a saját< szobránál bámészkodó Anatot. Hát üdvözli.
- Yo.
Intett is a fiúnak, ahogy meg volt a figyelem felkeltés, majd elindult felé. Persze a teli popcorn még a kezében.
- Szép hely. Jó nagy! Smile

Kezdet bele a nagy beszélgetésbe. Nem várta, hogy majd elcseverésznek, de azért megpróbálta a lehetetlent. Miért ne? Anat se nem fából nincs, se nem kőből. Hús vér ember, mint ő, és hát a múltkor egész jól megtalálták a beszéd témát. Felnézett a szoborra. Ekkora feltehetőleg már a kovács mellett állt.
- Azt hiszem ezt a helyezést nem veszik el tőled egy könnyen. Kőbe van vésve. Smile

Popcornt? ....
Nyújtja át a fiúnak a csemegét, miután automatikusan vett belőle. Csak után eszmélt fel, hogy mi van nála. A kovács mellett egy cica nyávogott fel. Felé fordította a fejét, majd rámosolygott.
- Aranyos cica. ^^ Tiéd?
De nem guggolt le hozzá, óvatos volt az állatkával szemben. Nem tartott tőle, csak épp nem akarta megsimizni. Majd Hinari szobra felé kalandozott el a tekintete.
- Nem semmi....
Jegyezte meg jó halkan, csak magának.

by **Askr** Szer. Aug. 14 2013, 22:56

A reggeli ricsaj - annak ellenére, hogy már fent voltam - kissé meglepett. Hati idegesen vonyított, az ablakon kibámulva. Unottan néztem, csendben tűrtem, ahogyan kiordibálja magát:
- Kuss legyen! Dobjatok már a szátokra egy maszatot!
- Lakatot... - javítottam ki unottan.
- Akkor egy lakatot! - mondta idegesen, a javított verzióban. - Aki a hatalmas és erős Hatit felébreszti, az már vésheti a fejfájára a nevét! Jól jegyezze meg ezt a kétlábú pórnép! - Nem volt túlságosan meglepő ezt hallanom a démonordastól. Az egyik legsebezhetőbb pontjára tapintottak: az alvás megzavarására. Még legalább tíz percen keresztül ordította a szebbnél szebb szitkozó szavakat, majd aztán a türelmem a végéhez közeledett. Behívtam az ablaktól, s csendben hallgattam, miről is hadováltak, rikácsoltak: állítólag egy vidámpark nyílt az első szinten található mezőségen. Mire sikerült lenyugtatnom Hatit, - és azt is egy plusz kajaadaggal - végre beszélőképes, kevésbé kába állapotba került. A számára ínycsiklandó reggeli ellenére kifejezetten morcos volt, persze érthető, hiszen másfél órával kevesebbet aludt. Én már csak tudom, milyen az, ha nem hagyják szundizni az embert, de hát nem ugatok, nem káromkodok úgy, mint az ordasom. Ha már szó esett erről a vidámparkról, jó volna elmenni oda. Azonban voltak fenntartások, Hati miatt.
- Mit szólnál hozzá? Elmegyünk, kihevered az álomkórt és jót szórakozunk. - vetettem fel végül a kis fekete farkasnak.
- Tőlem aztán... De ha unalmas lesz, darabokra szaggatlak! - Gondoltam, hogy előjön az üres fenyegetőzésével, de tudtam, ez nem válik valóra.
- Te vagy az, aki bort iszik, és vizet prédikál. Na mindegy, indulás! - mosolyodtam el, majd a karomba vettem a farkast. Hati persze semmit sem értett ebből. Nem is kellett. Kiléptem vele az ajtón, s láttam, hogy az utcákat teleplakátolták erről az újdonságról szóló papírosokkal. Mit sem törődve a szerteszóródott szeméttel, célom felé haladtam. Egy kis idő után a démonfarkas kiugrott a kezeim közül, s idegesen morogva baktatott előttem. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy kiérjünk a Kezdetek városából. A zsibongó park hamarosan feltűnt a szemünk előtt. Mit cifrázzam? Olyan volt, mint minden más vidámpark. Nagyot nyújtózva léptem be annak bejáratán. Leginkább Hati reakciójára voltam kíváncsi. Az ordas-farkas csillogó szemekkel nézte a kajás standokat, s persze a távolban lévő óriáskereket. Farkát lassan, boldogan csóválta. Furcsállóan figyeltem, mit akar ezzel mondani.
- Üljünk fel rá... - suttogta lelkes vinnyogással, sugárzó pillantással. - Üljünk fel rá. - ismételte ugyanolyan lelkességgel.
- Üljünk. - egyeztem bele. Mint a valóságos óriáskerekeknél, úgy az itteninek a menet ideje is nagyjából húsz perces volt. Számomra egy kicsit unalmasnak tűnt az az idő, amit a fülkében töltöttünk, de Hati heves farokcsóválásával a tudtomra hozta, mennyire élvezi az óriáskerekezést. Sosem látott vidámsággal követett, mikor mindketten kiszálltunk a kabinból. Valami kevésbé zajos közegre vágytam. Azt híresztelték, hogy a vidámpark területén két olyan helység található, amit érdemes lenne megvizslantani. Először a Dicsőség palotáját látogattam meg. Ahogyan beléptem annak kapuján, díszes aranyszobrok rögtön felkeltették a figyelmemet. A legjobbak előtt tiszteleghettem. Először Peter szobrához léptem. Vajon hogy van most? Eredményesen vezeti a Young Justice-t? Haragszik rám, amiért elhagytam a céhet? Ezen elmélkedve léptem a következő ismerős arc szobrához. Szophie. Az első "harcomat" vele és a társával, Vezérrel "vívtam". Jó kis futóverseny volt, egy döntetlennel bezárulva. Annabellel együtt - akinek a szobrát szintúgy megtaláltam - lebeszéltek az öngyilkossági kísérletemről, s konkrétan a bőrömet mentették meg. Lehunyt szemmel elmosolyodtam, aztán tovahaladtam. Mirika és Anat. Igaz, hogy csak egy küldetésen és bossharcon voltam velük, de rokonszenvesek voltak mind velem, mind a komával. Az utóbbit ott láttam, ahogyan a képmását méregette egy másik fiúval. Inkább hagytam őket, és én is jobban vágytam egy kis egyedüllétre. Kiléptem a díszes csarnokból, és most egy egészen más helyhez tartottam, az Elesettek kertjébe. Volt okom odamenni, habár túl voltam a nehéz, gyászos időszakon. Ezúttal derűsebben állapotomban kerestem ki Shiki nevét, ami mellé még egy fénykép is volt csatolva. Megérintettem a képet, majd kezemet visszahúzva lesütöttem szememet. Hati az orrával az oldalamat bökdöste.
- Semmi baj, jól vagyok. - nyugtattam meg egy mosollyal az arcomon. - Emlékszel arra a dalra, amit Black Ironban hallottunk? Tudod, amit Nestor énekelt.
- Igen. Miért? - furcsállóan fordította felém fejét.
- Eldúdolnád? Kérlek szépen. - Meglepve nézett rám, amiért arra kértem, hogy csillogtassa meg zenei tudását, de végül rákezdett. Nem éreztem azt a gyászos, szívnyomasztó kedvet, mint Black Ironban. Igen, végül sikerült továbblépnem egy szerencsétlen lány halálán. Derűs hunyorítás közepette haladtam tovább, s ha lehetett, tartottam a távolságot. Most nemigen akartam társaságban lenni. Arra vágytam, hogy Hatival beszélgessek, olyan komoly dolgokról, mint például a múltkori. Messzebb, a boltívtől leültünk.
- Szerinted az az ember miért tette ezt Shikivel? - kérdeztem a kis fekete démonfarkastól.
- Nem egyértelmű? Gonosz. - feleltem, mintha csak magától értetődne, miközben bal hátsó lábával a fülét vakargatta.
- Érdekes ezt egy démonfarkastól, a gonoszság megtesítőjétől hallani. - kuncogtam el magamat, majd államat a térdemre tettem. Hati fogasan vigyorogva nézett rám.
- Ej, én nem is vagyok olyan gonosz! Csak mert gonoszul nézek ki... ne ítélj a külső alapján, mert megharaplak. - Igaza volt Hatinak. Még ha gyerekesen is fejezte ki magát, igazat adtam az iménti, rövid monológjának. Az elmúlt időben mintha talán érettebben is viselkedett volna. Talán. Visszagondolva arra, hogy kikelése óta még testileg is mennyit változott: szarvai legalább öt centisekké nőttek, alkata robusztus, hátán pedig napról napra vastagodott az a különös szürkés bunda. Egyszóval a kis, fekete farkaskából egy igazi démonfajzat lett. Kezdetben még beszélni sem tudott, és én még azt hittem, hogy először én hallhatom, hogyan kommunikál. Ehelyett Ranmarunak - aki sajnálatos módon úgy járt, mint az idomárlány - intézi első szavait. Furcsa, hogy a peteket nem kell csecsemő módon a beszédre tanítani. Hatinak nem jelentett gondot a beszólogatás. Voltak kisebb-nagyobb nézeteltéréseink, ám ezek sosem befolyásolták a kettőnk közti kapcsolatot. Mindig képesek voltunk összedugni a fejünket, és csapatban dolgozni. Több, mint hat hónapnyi virtuális raboskodás után nemigen tudtam elképzelni a létet, a kis Hati nélkül. Nem túl meglepő ezt egy állatidomár szájából hallani. A rendszer nem engedte meg, hogy a démonfarkas elszökjön előlem, mert valószínűleg akkora már nem az én petem lenne. Tartottam attól, hogy majd egy nap be fog következni, ugyanakkor mindig elmondtam neki azt, amire mindig lehetősége van: akkor mehet, amikor csak akar. Hat hónapnyi kényszertársaság után az ember nem igazán ismeri a magánszféra fogalmát. Maximum egy-két méterre elmehetett, de az semmi. Egyikőnk sem panaszkodott erre és szerintem a jövőben sem fogunk. Mondjuk ki: testvérek voltunk, ő és én.

by **Thunder** Pént. Aug. 16 2013, 13:35

Minden a megszokott kerékvágásban kezdődött a mai napon, azonban most nem arra ébredtem, fel, hogy a nap sugarai világítják meg a szemeimet, hanem az utcáról beszűrődő hangzavarra. Próbáltam figyelmen kívül a zajt, de csak nem sikerült és nem bírtam visszaaludni. Kikeltem hát a pihe puha ágyamból és leültem annak a sarkára miközben sóhajtottam egy nagyot. A sóhajtást követve kicsit kinyújtottam a végtagjaimat és ezt követve kezdtem bele a torna gyakorlatokba. Jól megizzadtam a már-már rutin feladattá vált reggeli bemelegítésemtől, így elmentem letusolni. A zuhany alatt csak arra bírtam gondolni, hogy mit fogok ma csinálni. ~ Nem vagyok egy társasági személy …. és még barátaim sincsenek pedig már a tizenharmadik szinten vagyok. Látszik, hogy csak a fejlődésre koncentráltam, de vannak akik még így is akkora előnyre tettek szert melyet lehetetlen, hogy én behozzak … legyek egyedül vagy csapatban. Nem beszélve arról, hogy még barátokat is szereztek a fejlődések mellett vagy a küldetések alatt. Nem tudom mi tévő legyek …. ~ gondoltam magamban amikor nekiálltam megszárítkozni a tusolást követve. Ahogy szárazra töröltem minden porcikámat magamra öntöttem a szebb ruhámat mely nem állt másból mint az iskolai egyenruhám. Amint ezzel is végeztem elhagytam a szállásomat és amint kiléptem az épületből még mindig az a hangzavar fogadott mely reggel felébresztett. Unalmamban és semmittevésem közepette az utcákon sétáltam, hogy eljussak a kedvenc helyemre a főtérre, ahol letelepedhetek a fa alá és figyelemmel kísérhetem mit csinálnak a városban a többiek. Alig negyed óra és ráleltem az említett helyszínre és ott volt még mindig a fa és persze az a hűvös hely alatta. Már ott is teremtem egy szem pillantás alatt azonban ahogy a törzs helyemhez igyekeztem megütötte valami információ a fülemet. Valamiféle vidámparkról hallottam, de nagyon nem érdekelt, mivel nem szokásom ilyen helyekre járkálni, főleg nem egyedül. Ahogy a főtéren lévő fához érkeztem láttam egy plakátot arra ragasztva. Biztos a vidámpark lehet, így letéptem és puszta emberi kíváncsiságból olvastam bele. Egy szimpla vidámparknak tűnt, azonban itt kapott helyet kettő különösebb épület is. Az egyik olyan mint egy dicsőség csarnok a másik pedig az eddig elesettek nevét foglalja össze, hogy kik estek eddig áldozatául a játéknak. Engem inkább a dicsőség csarnokos rész érdekel jobban.... pontosabban csak azért, hogy tudjam kik előztem és mennyivel. Bár már így is nagyon magam alatt vagyok, de tudnom kell ezeket az információkat, így felkeltem a fa alól és elindultam oda ahova az életben nem mennék főleg nem egyedül történjen bármi. Semmi nem tudna rávenni, hogy egy ilyen helyre akár betegyem a lábam, azonban most más célok vezérelnek. Nem is kellett sokat gondolkodnom az út alatt amíg oda nem értem. Magam előtt egy hatalmas vidámpark állt telis tele hullám vasutakkal, cél lövöldével, vatta cukor árussal és minden ezekhez hasonló dolgokkal amiket csak el lehet képzelni egy ilyen helyen. Egyenesen elindultam a Dicsőség Palotája felé, de előtte persze egy random NPC karakterektől kértem némi útba igazítást, hogy ne tűnjek valami elveszett illetőnek. Bele tellett kis időbe amíg eljutottam arra a helyre amit az NPC mondott, mivel össze vissza magyarázott és mutogatott merre kellene haladni, csoda, hogy egyáltalán ráleltem erre az épületre. Rengeteg ember volt a vidámparkban, de szerencsére nem volt akkora a tömeg, hogy kényelmesen ne lehessen közlekedni, bár néha-néha mentek a lökdösődések, de azok is csak azért, hogy ki üljön fel előbb a hullám vasutakra és a többi ilyen kisded játékra. Én inkább tovább haladtam és megtaláltam az úgymond “célpontomat”. Beléptem az épületbe és csak ámulni és bámulni tudtam azon ami fogadott. ~ Muszáj megnéznem a top 10-et ~ mondtam magamba ezzel is némi ösztönzést adva magamnak, hogy tudjam ki és mennyivel van előttem. Hatalmasabbnál hatalmasabb szobrok sorakoztak fel egymás mellett. Úgy haladtam a teremben, hogy a legerősebb tizedik játékostól a legelőig haladtam. A tizedik játékos valami Peret Worker aki egy állatidomár … igen csak erős lehet, ha már a top 10-be benne van azonban először végighaladtam az összes szobornál, hogy tudjam a neveket és hogy ki hogyan is néz ki. Következő volt Kazuma …. ismerősnek tűnik a csávó de haladtam is tovább. Fuun Kotarou a következő aki pont abba a kasztba tartozik mint én. ~ Lenne mit tanulnom tőle ezek szerint ~ mondtam magamban ám követtem a tervet és előbb végigpillantottam a többi szobron és alatta a neveken is. Lépkedtem is tovább és tovább a szobroknál és a következő egy leányzó akivel ha jól emlékezek voltam régen egy küldetésen … talán az volt a játékba kerülésem első küldetése … jól megerősödhetett ezek szerint. A következő két személy is ugyúgy a női nemet erősítik. Mirika aki az Angelic Voice céhnek a vezetője ha jól tudom. Rajta nem lepődtem meg hiszen meglehetősen erős ahogy láttam az eddigi boss harcokon, viszont aki még őt is megelőzte … nos rá nem gondoltam volna soha, hogy ilyen erős lesz majd …. bár ha úgy vesszük egy nagyon ritka fegyvert hagytam rá … így már nem is csoda. Nem más a top ötödik játékos mint Hinari. Megtorpantam a szobra előtt. Fejemet lehajtottam és a kezemet néztem amit magam elé tartottam kicsit. ~ Hogyan lehetséges ez? … Mindenki akivel valaha találkoztam olyan erős lett, hogy már semmi esélye ellenük … most már magam is kételkedek abban a csöppnyi kis erőmben. Valóban ilyen szerencsétlen lennék … ~ gondoltam magamban amikor megszólalt a másik személy bennem. ~ Ne legyél ilyen szerencsétlen már … menj tovább és nézd meg a többieket … nem ő a legerősebb Aincradban … sőt még az se biztos hogy az a legerősebb aki az első helyen van. Mindenki hibázhat és mindenkinek van valami gyenge pontja amivel le lehet győzni …. ne legyél már ilyen szánalmas … Nosza indult tovább ~ hangzott el mire kissé megnyugodtam, de nem teljesen. Muszáj lesz találkoznom majd Hinarival akár a kard miatt, vagy akár az miatt, hogy hogyan vált ilyen erőssé. ~ Arnom kell neki egy üzenetet ~ épphogy végigfutott a gondolat a fejemben már fel is csaptam a menüt és előhívtam a levelező rendszert.

Thunder írta:Szijóka ^^
Szeretnék veled találkozni minél hamarabb. Az oka pusztán az, hogy beszélgessünk egy jót akár arról amit neked ajándékoztam. Tudod a kardról … remélem nem felejtetted el kitől is kaptad azt a mintás kardot
Üdv: Thunder

Ezzel a lendülettel rá is nyomtam az elküldés gombra majd haladtam tovább megnézni a visszamaradt szobrokat is. Innentől kezdve pár ismerős arcot láttam és hát ha jól emlékszem akkor a következő leányzó Viola is szokott jönni boss harcokra. Utána követketett RenAi akivel már párbajoztam egyet régen és csúfos vereséget szenvedtem. ~ Rossz visszagondolni rá ~ mondtam magamban majd léptem is tovább és tovább a fennmaradt két szoborhoz. A második a toppok között az a személy kinek eladtam egy nagyon ritka fegyvert és még a barátlistámon is zserepel, bár sokan nincsenek rajta és aki rajta is van nem nagyon tartom vele a kapcsolatot. Nem más mint Anat... Aki pedig az első nos arról nincs mit mondanom hogy ha már egy párbajban fel kellett adnom mert már akkor akkora volt a fölénye hogy csak na. Azzal a lendülettel fordultam meg és igyekeztem kifele a teremből.

by **Mirika** Pént. Aug. 16 2013, 17:33

Mi a frászkarikát keresek én itt? 20-30 méterre tőlem az óriáskerék, balra a céllövöldék, szemben velem aranyhalat lehet halászni, a magasba pillantva meg éppen zuhan a hullámvasút egy halom sikoltozó emberrel. Körülöttem mindenfelé mosolygó, nevető, jól szórakozó fiúk és lányok sétafikáltak, én meg ott álltam egy nagyobb szabad placc közepén, tökegyedül. Nem vártam senkire, meg semmi ilyesmi, egyszerűen csak itt voltam, mert valami megmagyarázhatatlan erő idehúzott. Nevezhetném kikapcsolódási vágynak is, de marhaság lett volna annak hívni, mert vidámparkba nem jön az ember egyedül. Az nem fun, inkább önmarcangolás, kínzás. Lehet csak mazochista vagyok, a franc se tudja. Pedig gondoltam rá, hogy elrángatok valakit, miután kora reggel felzargatott a csinnadratta, amit az NPC-k levágtak a hely körül. Emlékszem, ahogy álmos, kómás fejjel kibámultam az ablakon és belefújt a képembe a szél egy szórólapot, a következő pillanatban meg harsány trombitaszó süketített meg. Hát csesszék meg, és ezek után képes voltam eljönni, pedig tudtam, hogy csak szenvedni fogok, minden jel arra utalt. Nii-chant nem akartam magammal rángatni, mostanában egyébként is folyton a nyakán lógtam jobb híján, ha csak tehettem. Mármint ha éppen nem zárkóztam be és töltöttem az időt egyedül, magányosan, mert sajnos ez mostanában elég gyakori volt. Aztán ott volt opciónak Kota és Ren, de azt úgy nagyjából élből kizártam, hogy ide olyan pasival jöjjek, akihez ilyen-olyan gyengéd szálak fűznek, már ha egyáltalán képes vagyok olyat érezni, mert már én se voltam benne biztos, hogy mi is az, amivel én rájuk gondolok. Aztán ott voltak a céhtársaim: Ayani? Folyton a pónijával lóg, esélytelen. Rin? Jó muri lenne, de azt sem tudtam, hol keressem éppen. Jin? Hát abból minden lenne, csak szórakozás nem. Judy-chan? Tiszta karót nyelt volt ő is. Miki-chan? Az a jégszobor mellette csak akadály lenne. Gondoltam még aztán Hanatsu-chanra is, de őt nem is ismertem annyira, hogy csak úgy elhívjam, ilyen alapon meg kiesett egy csomó másik ember is, mint Esu-chan, Ai-chan vagy éppen Hinari. Tiszta ciki volt, hogy nem tudtam akárcsak egy embert találni, akivel akadékoskodás nélkül, gondtalanul idejöhettem volna. Eh, bár itt lettek volna a kinti barátnőim, akkor nyitástól zárásig végigbuliztuk volna, de ez a hely komolyan kikészített, itt barátkozni sem lehet normálisan, bakker >.>
- Meh... - zsörtölődve legyintettem egyet, és elindultam találomra. Szemeztem a játékokkal, de mindig arra jutottam végül, hogy semmi értelme egyedül felülnöm rájuk, szóval azt hagytam is a fenébe. Azért persze irigykedve pislogtam a jól mulató haveri körökre. Komolyan, csak én lehetek ilyen szerencsétlen nyomi, hogy eljövök egy ilyen helyre magamban. Végül megtorpantam a vattacukorárusnál, és vettem magamnak egy szép rózsaszín adagot, hogy jó alaposan összeragacsozhassam magam vele. Legalább ment a rucim színéhez. Ledobtam magam egy padra és lassan elfogyasztottam az édességet, miközben birka módjára bámultam a forgatagot. Még azt is megpróbáltam, hogy keresek egy ismerős arcot, de persze nem jártam sikerrel, lehettek több százan is, és semmi sem garantálta, hogy az ismerősök is idetévedtek. Hiába hirdették agyon, azért aki nem akart eljönni, az akármennyire is tolják a pofájába a dogot, nem lesz itt.
A pad forgalma sem volt nagy, a másik oldalára egyszer leült egy pápaszemes nyomi cipőt kötni, aki lopva megbámult, de aztán tovább is állt, pár perccel később meg egy 40-es krapek kért elnézést, hogy leülhet-e, aztán bólintásomra letelepedett olvasni egy kicsit. Mint kiderült, a fiára várt, aki amint megjött, már le is léptek egy random irányba. Hát, ez sem volt valami nagy durranás, ami az eseményeket illeti. Ráadásul a pamacs is elfogyott, a pálcika mehetett a kukába, én meg nyalogathattam le az ujjaimról a rátapadt ragacsos maradékot. Véletlenül belenéztem egy srác szemébe közben. Hiba volt. Fél pillanaton belül ott is termett mellettem egy haverjával, és máris nekiálltak kérdezősködni, hogy mit csinálok itt egyedül, lökték mellé a nyálas dumájukat és úgy allgemeine megpróbáltak meggyőzni, hogy milyen klassz lenne, ha velük tartanék és összefogdoshatnának majd este, édeshármasban. Mármint ennyire nem voltak hülyék, hogy ezt így nyíltan kimondják, de nyilvánvaló volt, úgy bámulták a melleimet meg a szoknyám szélét, hogy majd kiesett a szemük. Lúzerek.
- Kopjatok le - közöltem velük ridegen, és választ sem várva felálltam. Nem érdekeltek, egy kicsit sem. Szerencsére ez nem valami hülye anime volt, ahol a fiúk erőszakkal próbáltak volna meggyőzni arról, hogy milyen jó társaság lennének nekem a továbbiakban, így megúsztam a tovahaladásom némi sértegetéssel. Ha ettől érzik nagyfiúnak magukat, hát egészségükre.
A lábam sokfelé elvitt, de igazán ezután már csak két helyen torpantam meg. Az egyik egy obszidián kapu volt, mely mögött síremlékek százai álltak, de megráztam a fejem és ellenálltam a kísértésnek, hogy belépjek. Így is szar napom volt, minek rontsam el még jobban azzal, hogy eszembe juttatom, kiket nem tudtam megvédeni a haláltól? Nem, határozottan továbbmentem, így is elég dípes voltam az elmúlt hetek miatt, nem kellett még nekem ez is. Így kötöttem ki a Dicsőség Palotájánál, oda már kíváncsiságból viszont bementem, és ami szembejött velem, azon leesett az állam. Vagy tíz, nálam kétszer nagyobb szobor sorakozott, és akármelyikre néztem, mindegyikben felismertem valakit. Közelebb merészkedve persze kiderült, hogy mik is ezek, és nem én lennék, ha nem rögtön a sajátomhoz caplattam volna oda. Egyrészt megnyugtató volt, hogy a tíz legtáposabb játékos között vagyok, másfelől viszont bosszúsan néztem, hogy már csak a negyedik legerősebb csaj vagyok Aincradban. Alig pár hónapja még én voltam a legjobb, megelőzve Violát meg Ai-chant. Szóval az ő nevük még nem is lepett meg, de Hinari?
- Az tuti, hogy valamit benéztek, amikor ezt csinálták - néztem fel a szobrot méregetve, a mellkasom sokkal kevésbé domborodott, mint kellett volna >.> Nyöszörögve szuggeráltam egy darabig, majd leguggoltam a talapzathoz, hogy elolvassam a kiírást. Bossok, minibossok nevei tűntek fel a dicsőséglistámon, és egész hosszú volt, ami tulajdonképpen jól esett, csak én mégsem éreztem magam olyan büszkének amiatt, amiket elértem. A kötelességemet teljesítettem velük, vagy mi. Ráadásul két bossölésem kifejezetten kellemetlen emlékű volt. Egyedül talán a Pengék Tánca volt az, amire így utólag büszke voltam. Nii-chantól kikapni nem volt szégyen, még ha pocsékul is éreztem magam akkor, hogy nem sikerült nyernem, hiába tette meg mindent. Egyszerűen túl sok potija volt, végtelen élettel meg nem tudtam mit kezdeni Sad

Na de azóta azért szebbek lettek az emlékek, és nem is jártam rosszul. A fegyver, amit kaptam a helyezésért, brutálisan erős cucc, és szerettem is :3
Felegyenesedtem, és körbejártam a többi szobrot is, bár igazából csak azokra fordítottam különösebb figyelmet, akiket ismertem, vagy akiket szerettem volna megismerni, mint mondjuk a JL-es lányok. Fura, de mindannyian elég szimpinek tűntek, halvány lila gőzöm se volt róla, mit keresnek egy olyan céhben, amit egy darab kő irányít és olyan vadorzók is tagjai, mint az a Rita Rolling Eyes

Mostanában javult a véleményem róluk, már nem az egész céhet tekintettem olyan izének, hanem csak azt a két delikvenset. Mihelyst végeztem, kitámolyogtam az épületből és szétnéztem. Hogyan tovább? Haza? Vagy nézelődjek még? Szórakozni úgy sem nagyon fogok, erről már gyakorlatilag le is mondtam, ami azt illeti.

by **Ozirisz** Szomb. Aug. 17 2013, 01:07

Egyik reggel irdatlan zajra ébredtem. Ricsaj, károgás, és hasonló hangok, minden, amit az ember a háta közepére sem kíván reggel hatkor. De akárhogy is próbáltam, becsukott ablaknál, befogott füllel sem tudtam aludni, pedig a pihenés rám fért volna. Így hát nem igazán tudtam mást tenni, felkeltem. Meglehetősen kóma voltam, hiszen előző este sokáig kinn voltam, és elég nehezen aludtam el. Kinyitottam az ablakot, hogy megnézzem, mi is ennek a zajnak a forrása. Látom, egy ifaplatónyi NJK zajong, rikácsol, károg, bár csak mondatfoszlányokat hallottam, valami vidámparkot emlegetnek. Kihajoltam az ablakon, és egy szépen megszerkesztett többsoros körmondatot elkerítettem, válogatott káromkodásokból, hogy kieresszem a gőzt. Aztán zárásként csak ennyit tettem hozzá: - Van aki még ilyenkor aludni szeretne! - és csaptam be az ablakot, elég nagy zajjal, és csak a szerencsének köszönhettem, hogy nem tört ripityára az üveg, ami eléggé sok kiadást jelentett volna. Aztán lesétáltam a fogadó földszintjére, és szokásom szerint kikértem a reggelimet és a kávét hozzá. Kómásan kortyolgattam a kávét, és próbáltam felidézni az éjszakai álmomat. Mondhatni, a legszebb álmom volt, amióta Aincradba léptem. Egy gyönyörű kék hajú tündérrel sétálgattam a Kezdetek Erdejében... Felettébb érdekes álom volt, és szívesen álmodtam volna tovább, de ezek nem hagytak - és villámló tekintettel pillantottam a fogadó ajtaja felé, ami egy vendég távozása után kinyílt, és a ricsaj még jobban behallatszott. Majd elfogyasztottam a reggelimet, legurítottam a reggeli kávémat, amit szokásommal ellentétben kivételesen tényleg reggel ittam, és kimentem megnézni, mi a manó van odakinn korán reggel. Hej, annak idején miért nem úgy találták ki a mondást, hogy "Répa retek mogyoró, korán reggel ritkán rikkant az NJK"... Talán azért nem, mert nem rímel. Kimentem, és már kristály tisztán megértettem, miről volt szó: Aincrad Vidámparkját reklámozták, ami a Nagy Síkságon nyílt. No hát, erre kíváncsi leszek, bár nem vagyok oda a vidámparkokért, de veszteni nem vesztek, hiszen ha már 5-6órával korábban felkeltettek, mint szerettem volna, nem oszt nem szoroz, időmből kitelik.
Elindultam a városkapu felé, és onnan a Nagy Síkságra, ahol ez a híres-nevezetes vidámpark áll. Kicsit furcsállottam, hogy útközben egy, azaz egyetlen egy vaddisznót vagy vérnyulat, vagy akármilyen mobot láttam volna, de logikusan belegondolva, lehet, hogy az erre igyekvők levadászták. Vagy a hírhedt Aincradi építőmunkások megfőzték pörköltnek... mind... Hiszen ha vidámparkot építenek a semmiből, az igen kimerítő lehet, és megéheznek időközben. Majd kis séta után először meghallottam a nagy hangzavart, és a tipikus vidámparki zenét, majd megpillantottam a vidámparkot. Tényleg hatalmas. Van itt minden, hullámvasút, óriáskerék, és még kitudja micsoda. Végül is, ha már itt vagyok, benézek, veszteni nem vesztek. Ahogy odaértem, bohócok és mutatványosok hada tűnt a szemembe, és elképesztő tömeg, akiket a rikácsoló NJK-k nem hagytak aludni korán reggel... Már a nap felkelt, és elég meleg idő lett, és útközben igencsak megszomjaztam, és elindultam, keressek egy helyet, ahol hideg sört adnak. Elindultam az egyik irányba, és már a vidámpark szélére értem. Elindultam a másik irányba, és szintén. Visszamentem a bejárathoz, és egy bohócot kérdeztem meg. Mutatott a jobb kezével egy harmadik irányba, amerre el is indultam. Majd jó pár lépés után megpillantottam egy rögtönzött kocsmaszerűséget, ahol a pultos kisasszony épp egy korsó sört csapolt az egyik vendégnek. Sietős léptekkel indultam meg, ám a sörös pult közelében egy megmagyarázhatatlan erő eltérített, és elkanyarodtam. Akárhogy próbáltam, a lábaim nem arra vittek. Sóvárogva néztem a sörcsap és a kisasszony felé, majd követtem az utat, amit a lábaim választottak. Egy aranyozott, túldíszített, a barokk kor építészeti jegyeit magán viselő épületnél kötöttem ki. Dicsőség Palotája – olvastam el a feliratot. Na mindegy, ha már itt vagyok, megnézem. A legjobb Frontharcosok, egész pontosan a top10 tagjainak hatalmas aranyszobrát láttam benn az épületben. A talapzatán a statisztikák, a szint, a teljesített küldetések, a mob ölések statisztikái, átlagosan mennyi idő és hány csapás alatt végeztek ki egy mobot abból a típusból, és az exp/nap mutató, és még sok-sok infó, amit még nem tudtam értelmezni. Sok ember fordult meg itt, voltak, akik ámultak, álmodoztak, volt aki csak irigykedett rájuk. És voltak akik ismerték valamelyiküket. Megnéztem a szobrokat, meg-megálltam előttük. A hetedik szobor Szophie szobra. Őt ismerem, ő segített elboldogulni ebben a világban, amikor a hosszú, több hónapos álom után felébredtem Aincrad főterén, és céltalan bóklászásba kezdtem. A főtéren Kayaba bejelentése után engem is, mint több más játékost, álomba küldött egy jó ideig, vagy valamilyen módon ideiglenesen tartalékra tette őket. Aztán az ébredésem után magyarázta el, mit merre találok, és meghívott sütizni. És másnap megtanított harcolni ebben a világban, segített gyakorolni, és tanácsokat adott. Ő lett a legeslegelső barátom ebben a világban, amely akkor még teljesen ismeretlen volt számomra. Valamint a szerinte gonosz, és mindig telhetetlen farkasát, Vezért is megmutatta, aki a régi kutyusomra emlékeztet aki már sajnos réges-rég eltávozott. Nem hittem volna hogy Szophie is egy Frontharcos. Ráadásul az egyik legerősebb. Teljesen másképp képzeltem el azokat a játékosokat, akik a szinteket tisztítják. Majd megnéztem a többiek szobrát is, és el-elgondolkodtam. Tiszteletre méltó amit elértek, és amit még elérhetnek ebben a világban. Vajon lehetek én is Frontharcos? Képes leszek utolérni őket valaha is? „Ebben a világban egyetlen pengével oda juthatok, ahová csak akarok” jutottak eszembe az egyik bétás szavai, amit még a SAO indulása előtt írt egy fórumon. Ez a mondat határozta meg, hogy én is itt kötöttem ki, és igen, azon leszek, hogy minél előrébb jussak, minél többre vigyem, és teljes életet éljek itt, ebben a világban, ha már a valóságban ez nem igazán adatott meg. Majd visszaindultam a sörös pult felé, hisz már csak szomjazom, és rám férne az a korsó hideg sör. Ahogy odaértem volna a hőn áhított sörös pulthoz, ismét éreztem azt a megmagyarázhatatlan erőt, amely az előbb is meggátolta, hogy sörözzek, és ismét nem tudtam arra menni, amerre szerettem volna. Mintha valami átvette volna az irányítást, és a lábaim megint másfele vittek. Egy obszidián boltívhez vezetett ez az ismeretlen erő, és egy táblát láttam előtte: Elesettek Kertje. Mi a manó – gondoltam magamban. Ilyesmi egy vidámparkban? Majd benéztem a boltíven túlra, hogy mégis mi lehet, de rossz érzésem támadt. Ez be is igazolódott, hiszen odabenn rengeteg sírt láttam, mindegyiken fénykép. Ez ugye nem... - gondoltam magamban – ez ugye nem a játékban meghalt játékosok? De, igen. Végigsétáltam a sorok között, senki ismerőst nem láttam, senki akit ismertem nem volt közöttük. De akkor is rossz érzés lett rajtam úrrá, hogy mennyi áldozatot követelt ez a játék. Persze, egy részük figyelmetlen volt, de voltak akiket a piros játékosok csaltak csapdába és öltek meg, voltak akikkel a mobok, vagy a szintbossok végeztek, és voltak akik a társaikért áldozták fel magukat, hogy ők élhessenek. Láttam embereket akik valamelyik sírnál zokogtak, mert elveszítették a párjukat, vagy igaz barátjukat, vagy valakit, aki közel állt hozzájuk. Bár én még senkit sem veszítettem el, de átéreztem a fájdalmukat. És cseppet sem irigyeltem őket. Ez a hely egyáltalán nem vidámparkba való. És sokaknak feldúlja a lelkivilágát, hiszen nem számítottak erre, és hirtelen jött a megrázkódtatás számukra. És láttam, hogy néhányan röhögnek, vagy épp gúnyolódnak mások sírjánál. Ők mély felháborodást keltettek bennem, hiszen nem szép dolog a holtak emlékének, nevének bemocskolása. Sok negatív érzelem halmozódott fel bennem. Ahogy szinte minden épeszű embernek, akik ide tévedtek. Lehet ezzel akarja Kayaba rontani a harci morált? Vagy éppen fokozni? Nem tudom, de erre már tényleg inni kell. És megindultam kifelé a temetőből, egyenesen a söröcském felé. Most semmi nem gátolt meg az úticéom elérésében, és végre ihattam egy korsó hideg sört. Igencsak elrontotta a mai hangulatomat mind a rikácsoló NJK-k, de az eltörpül a mostani negatív érzelmek mellett, ami az előbbi percekben ért. Az első korsó söröm egy húzásra legurult, a második két korty, majd a többi sört kényelmesen kortyolgattam, hisz berúgni teljesen nem akartam, mert városon kívül vagyunk, de azért erre... inni kellett...

by **Hinari** Szomb. Aug. 17 2013, 02:32

Elaludtam. Mostanában van, amikor tovább alszom a kelleténél, ami igaz sok elvesztegetett tapasztalatpontomba kerül, de hát az az igazság, hogy megengedhetem magamnak kell egy kis pihenés a rohanó napok után. Ma is, már rég dél felé volt, mire kikászálódtam az ágyból, nagyot nyújtózva, csakhogy megfelelően kezdjük a napot. A zaj? Az nem volt. Nem véletlenül lakom a város széli céhház felső emeletén, ide aligha juthat el a Kezdetek Városában lévő, állandó zsibongás. Különben is, még a végén felkeltenének.
S ha már ígyis eltelt a fél napom, úgy gondoltam, szabadnapot veszek ki mára, így a felszerelésem nagy részét és egyelőre a Katanát is az inventorymban pihentettem, egyedül Tai köpenyét öltöttem magamra, ami máris tette a dolgát, és alkalmazkodott a kényelmes, kékes-türkizes-fehéres ruháimhoz. Miközben felöltöztem, továbbra is a Lewis elleni „küzdőtéren” agyaltam, mint már vagy ezredszer az említett találkozó óta. Aztán ahogy kiléptem a kapun, próbáltam el is felejteni az egészet, furcsa volt páncél nélkül járni a macskaköves utakat, miközben mégis azon agyaltam, hogy milyen jó is lenne Páncéllal. Azt mondta, meg akar ismerni minket. Mégse nagyon találkoztunk azóta, ő el volt foglalva a küldetéseivel és a hőstetteivel, mi meg… nos, éltük az életünket, mobvadászat, meg ilyesmi. Ha jobban belegondolok, Szophieval is össze kéne futni újra, a csokiszobás beszélgetés után valami kevésbé édes helyen, vagy mondjuk Askr fiúval, jah. Kíváncsi vagyok, hogy van, mennyire tudta feldolgozni a történteket, na és Nestorról is kéne egy-két aktuális információ. Néha ugyan hallom az énekét a céhház falai között, egyelőre azonban úgy érezném, hogy belenyúlnék valami olyanba, amibe nem kéne, ha beállítanék hozzájuk. Pedig érdekel a tűzsárkány hogyléte, csakhát… Megálltam, és körülnéztem. Sehol senki. Le is nyitottam a térképet, hogy tájékozódjak kicsit, nem-e egy elhagyatott negyedbe vitt a lábam a nagy gondolkodás közepette, de az pontosan jelezte nekem, hogy a város egyik főutcáján járkálok éppen, így tehát aggodalomra adott okot a nagy üresség. Annyira nem zavartattam magam, ismeretlenekre nem volt szükségem, a lesből támadók pedig, ha lettek is volna, mind elfelejtették volna, hogy védett övezetben vagyunk. Azért pár papírlapot mégiscsak kiszúrtam az egyik hirdetőtáblára erősítve, így odaballagtam, és felmértem a terepet. Vidámpark. Tehát ezért ürült ki a város, biztos mindenki ott van. Tömeg, tömeg és tömeg. Semmi szükségem rájuk. Bár a többiek is ott lehetnek, azok, akik számítanak. Bezártam a menüt, és irányt váltottam. Nem kellett keresnem se, a zaj hallatta az utat.

*

Kissé elhamarkodott döntés volt, ugyanis sok esélyem nem volt ebben a tömegben megtalálni valakit. Pm-et írni is fölösleges lenne, ebben a hangzavarban meg se hallaná senki a csipogást, az állandó villogást meg csupán a modern építészetet meghazudtoló, óriási szerkezetek egyik díszének vélnék. Mit is kéne tennem, órákig járkálni körbe-körbe, hátha egyszer ráakadok egy vérrel borított lánykára egy plüssmacival a kezében? Vagy felülni az óriáskerékre és onnan kémlelni körbe? Így elsőre esélytelen, de ha már itt vagyok, érdemes egy kicsit körülnézni, hátha akadnak itt olyanok is, ami hasznomra válhat még a későbbiek során. Bár, ezúttal a programozók kissé túlzásba vitték ezt az egészet. De komolyan, egy vidámpark? Aincrad középkori világában? Senkinek sem furcsa ez a hirtelen változás? Egyáltalán nem illik ide, itt még gépek se kellene, hogy létezzenek, nemhogy hullámvasút… és mivel újdonság, biztos van céljuk vele. Mondjuk idecsalni minél több játékost. Rossz előérzetem támadt, de ahelyett, hogy biztonságban hazasétáltam volna, most méginkább célom volt megtalálni pár embert. Nem hagyhatok magára senkit.

Nem, hiába volt majdnem minden sarkon kitáblázva, eszemben sem volt odamenni. Elég nekünk a Black Iron Castle, bőven, de egy vidámpark közepe egy kicsit se megfelelő hely a hősi halottaknak. Emlékek Kertje? Miközben körbe van véve vidámsággal, boldog kiáltásokkal és vattacukorral? Köszi, nem. Sőt, ez nemcsak felháborító, de sérti az elhunytak tiszteletét is, egyszerűen nem való ide. Külön kéne kezelni a kettőt, de nagyon.
A tábla azt írta, balra. Jobbfelé indultam tovább.
Hamar észrevettem, hogy figyelnek. Nem egy ember, nem is pár, sőt, mégcsak nem is ugyanazok. Volt, aki mutogatott, én pedig egyre zavartabban haladtam előre, nem tudtam mire vélni a nagy érdeklődést, s habár eleinte nem is akartam, azért az idő előrehaladtával kezdett komolyan idegesíteni a tény. Aztán el-elcsíptem egy-egy mondatfoszlányt, amiből kiderült néhány morzsányi információ, így egy megadó sóhaj kíséretében a Dicsőség Palotája felé fordultam, pár perc múlva csodálkozva nézve fel az épületre. Az egész aranyból volt, a nap pedig úgy verődött vissza a felületéről, hogy alig tudtam nyitva tartani a szemem a csillogás miatt. Mégis mire fel ez a nagy dicsőítés? Mikor beléptem, szinte azonnal megkaptam a választ, ám az kicsit sem tetszett. Ez tényleg ennyire szükséges volt, így kitenni a legjobbakat a nézőközönség elé, a legapróbb részletekig kidolgozva mindent? Gyilkos céheknek pont ideális, máris megvan a halállista, még pontos leírást sem kell adniuk a klienseknek, elég a név, és már mehet is a menet. Vagy csak azt szerette volna, aki ezt kitalálta, hogy a középszerű játékosok majd itt ajnározzák össze-vissza a top10-et? Ekkor jutott eszembe, hogy mi, ez az egész felhajtás tulajdonképpen veszélyes területen fekszik, a mezőség közepén, távol a védett zónától. Kényelmetlenül éreztem magam, egyre kényelmetlenebbül, ahogy gyanúsabbá vált a helyzet. Nyilván kivégezni nem fogják az egész népet, annak értelme sem lenne, ha pedig esetleg egy-egy célpontra hegyezik ki a tervet, a tömeg valószínűleg annak kivitelezését is lehetetlenné tenné. Furcsállottam a dolgot, látszólag nem volt benne semmi logika, se túl sok értelem, de ha azt nézzük, szórakozásnak elsőrendű. Kivéve itt meg a kertben. Itt csak kőszobrok néznek velünk farkasszemet.

Nyilván megnéztem őket, hiszen ez egy olyan adat volt, amihez nem lehetett csak úgy hozzájutni. A legjobbak… kíváncsi voltam, kiket fogok felismerni közülük, s bár elvileg a bossokon résztvevők nagy eséllyel kerültek be ide, azért érdekelt, hogy van-e valaki, aki a szintfőnökök legyőzése nélkül, azok helyett, egyedül vagy jelentéktelen céhben aktívkodva kerültek a frontosok közelébe. Sorban haladtam, kivételesen a lista tetején kezdve, s bőven hagytam időt magamnak a nézegetésre, csupán az első szobrot ugrottam át rekordnak számító időn belül. Mindenkit ismertem, kit közelebbről, kit nem, ám két dolgon azért alaposan meglepődtem: az első a saját szobrom volt, méghozzá az ötödik helyen, s nem is akárkiket előzve be. Nem is nagyon hittem el először, főleg nem Mirikát, sehogyansem fért a fejembe, hogyan lettem jobb nála, ám a rendszer bizonyosan nem tévedett, hiszen az eddig összegyűjtött exp-jeink gondosan voltak vezetve és tárolva, adatvesztésre vagy bugra szinte minimális volt az esély. Elmosolyodtam, nem vártam volna ezeket a fejleményeket, magamban meg is jegyeztem, kikkel kéne még párbajoznom. A másik, amitől leesett az állam, na az Piroska volt, egyenesen a kúriából. Hát ez meg hogyan jutott el idáig? Tény, akárhogy is csinálta, elég ügyes volt, bár továbbra sem tartottam tőle. A mosolyom nem hagyott alább, nemcsak én, de a céhem is szép érdemeket szerzett, három taggal is bővítve a top10-et, s én mindkét lánynak nagyon örültem. Hú, ha ezt Szophie láthatná! Meg Ai! Volt azonban, akiket hiányoltam, például Ritát vagy Lewist, ám nem lehetett mindenki itt, s az is lehet, hogy csupán pár exp-el maradtak le. Hiába, nem véletlenül a JL a legjobb céhek egyike.

Ekkor érkezett meg az üzenet, amit kivételesen hallottam is, igaz a küldés időpontja már jóval hamarabbi órát jelzett. Késleltetett lett volna? Vagy a sok egymást kereső játékos miatt belaggolt a sao üzenetküldő rendszere? Amikor elolvastam a feladót, rögtön a Katanára gondoltam, s nem is „csalódtam”, Thunder is megemlítette. Találkozni akart, s ami azt illeti, kicsit szégyelltem is magam miatta, hogy nem én kerestem fel őt hamarabb. Végtére is, ő tett jót nekem, az a minimum, ha személyesen is megköszönöm neki. Időm viszont nemigen volt, meghát, valljuk be őszintén, tartottam is kicsit ettől a témától, de ha már írt nekem üzenetet, onnantól nem halogathattam tovább. Gyorsan rányomtam a válasz gombra, és bepötyögtem pár sort neki. Reméltem, nem veszi zokon, hogy csak most fog választ kapni, igazából nem is értettem, miért pont a vidámpark „naagy szenzációja” napján gondolt rám, bár ahogy felsandítottam a nagyobb másomra, lett volna pár tippem. Elküldtem a levelet, majd kiléptem a félhomályból, azért a közelben maradva, hátha feltűnik egy ismerős arc.

Hinari írta:Szia,
Persze hogy nem felejtettem el, és igen, én is szerettem volna veled beszélgetni erről. Most viszont nem aktuális, ezt inkább privátban, egy csendesebb helyen kéne megejteni valamikor a közeljövőben, ha az úgy jó neked. Mégegyszer köszönöm, még beszélünk. Üdv!

by **RenAi** Szomb. Aug. 17 2013, 08:25

[

- Maaaaaahhh~ - Mérgesen húzom fejemre a takarót. De nem bírom idegekkel ezt a ricsajt… Legutóbb azt hiszem akkor hallottam ilyet mikor Rent üldözték a csajok… jah.. bár isten ments hogy itt legyen a közelben, az hiszem nem állnék jót magamért, biztos hogy megbánná hogy csak úgy hagyott elszaladni egy szomorú lánykát miután jól elfenekelte. Ezt nem felejtem el neki és a kib<#><nagy egójának. >< Rendszer idő: 06:55. Pillantottam rá. Majd mikor elszakadt a cérna kínomban felkiáltottam.
- Ki az az elmebeteg aki kora hajnali hét órakor ilyen ricsajt csap és nem bír aludni?! >< - Mérgelődtem. Majd ledobtam magamról a takarót és az ablakhoz rohantam hogy rendet tegyek. De azt kellet tapasztalnom hogy nem játékosok forgatják fel a nagyvilágot hanem njk-k. Megváltozott a helyzet, kicsit még mindig morcosan egy szál hálóingbe rohantam le hogy megnézzem mégis micsoda ez az egész, és reméltem hogy valami sokat adó event lesz. Akkor szokott ekkora felfordulás lenni. Kilépve az ajtón megdörzsöltem a szemem, és megtudtam amit akartam, pillanatokon belül. ~Maaaah! Akihikó még sem olyan rossz ember, még ha be is zárt ide gondoskodik a szórakozásunkról *-*~ Jutott eszembe az első gondolat, és nyilvánvalóvá vált bennem hogy ide bizony el fogok menni. De nem egyedül!

"Szia drágám!
Nyílt egy vidámpark a a köelben, az első szint mezőségén, én biztos elmegyek és szeretném ha te is velem jönnél. "

Küldtem pm-et Jin kedvesemnek még háló ingben. ~ Hálóingben?!!! ~ Villámcsapásként hasított belém a felismerés hogy ekkora tömegben egy falatnyi, eléggé átlátszó hálóingben álldogálok és várom a jó szerencsét. Gyorsan magamhoz kaptam hogy eltakarjam a „kínos részeket” és valahogy egy olyan helyre osonjak ahol kényelmesen át tudok öltözni. Mivel pár váltás ruhát mindig magamnál tartok az inventorimban, nem kellett ismételten felszaladnom a szobámba. Amint ezt meg is tettem átvágtam magam a tömegen, majd egy eldugottabb helyen átöltöztem. Hajam hátra dobtam és mintha semmis sem történ volna vigyorogva mentem ki simét a tömeg elé, illetve már útnak is indultam a vidámpark felé. Miközben másodpercenként néztem hogy vissza írt-e már az én cukorborsóm. Nem kelet sok félúton kaptam is választ, így az bejárati kapu előtt meg is vártam, és amikor megjelent a nyakába ugrottam. Valahogy mindig attól félek hogy nem fogom őt újra látni, így akárhányszor megpillantom a szívem hevesen kezd el dobogni és a szédülés kerülget, miközben próbálom magam lenyugtatni. Nem tudom mi ez az érzés… eddig még hasonlót sem tapasztaltam, de ami furcsa hogy csakis a közelében van ez így. Persze próbálom magam tartani, és mikor elsőnek találkoztunk igaz a karjaiba pottyantam de akkor még nem volt bennem ilyesmi. De mára valahogy változott a helyzet. Sőt még azt is észre vettem magamon hogy sokkal inkább bújós lettem amikor vele vagyok, amikor meg nem akkor teljesen önálló és nem riadok meg semmitől. Furcsa nem?... Bár lehet csak nekem az és csakis én nem tudom kezelni ezen a világon. Kézen fogva sétáltunk be, miközben én mindenre rácsodálkoztam. Azt sem tudtam hogy mégis mivel is kezdjem. Legszívesebben egyszerre az egésszel bár az fizikailag ez képtelenség sajnos. Nem kellett sokat sétálnunk és máris egy „furcsasággal” találtuk szembe magunk. ~ Waooow nagycsomó emberkének itt van a szobra!- Lepődtem meg, miként felismertem néhány arcot, majd sorba vettem mindegyiket.
- Anatoale Saito, a második helyezet *-* Helyes pasi. – Ejtettem meg Jin felé ezt a mondatot, nem bántani akartam csupán kíváncsi voltam a reakciójára.
- Maaah! És én a harmadik helyen *-* - Vettem fel azt a pózt amit a szobor, így most én voltam a kicsinítet mása. Majd elröhögtem magam.
- Lássuk csaaaak… - Tettem a szám elé a kezem, és próbáltam minden emlékemet össze szedni a többiekről.
- Viola is aranyos, Hinari is aranyos, Kana is aranyosnak tűnik, Kota jó fej, és Kazuma… hm… őt nem ismerem bár az arca ismerős, biztos boss harcon találkoztam vele, elvégre benne van a top tízben. És Peter… - Elharaptam a szót, majd mint a pipacs fülig elvörösödtem, Jobb lett volna Őt is nem észre venni mint Rent. Majd robotikus mozgással indultam meg az egyik irányba. Azt hiszem jobb hogy ha nem tudja hogy Peter bizonyos szemszögből előrébb jár mint Ő. Az a kukker… >< Az egészet megpróbáltam elrejteni, így az egyik irányt betámadva lépkedtem előre és ha kérdezett próbáltam terelni a témát. Valahogy egy másik épületben találtam magam, valahogy még azt sem figyeltem hogy követett-e Jin vagy sem. Ha megszólított kisebb felsikoltás keretében megijedtem. Attól meg végképp mikor ráeszméltem hol is vagyok. Bár ki is volt írva, de a látvány magáért beszélt. Kissé frusztrálttá váltam, nem tudtam eldönteni hogy mimnél hamarabb lelépjek innen vagy megnézzem-e azt amire már jó ideje kíváncsi vagyok. Bár félek… nem vagyis inkább rettegek a választól.
- Jin… - Szólítottam meg bátortalanul, ha itt volt. Nem tudom mit akartam neki mondani, az hiszem hogy semmit, csupán biztosítékot akartam afelől hogy most nem vagyok egyedül. Bentebb léptem pár lépést, és megfogtam Jin kezét, hogy maradjon velem.
- Meg szeretnék nézni valamit. – Szóltam oda neki csendesen. Majd megindultam a sírok között. Sokakat nem ismertem, bár volt akin megdöbbentem. Ilyen volt példákul Ranmaru, Taidana, Allan, Hokushin sírja. De azt hiszem főként, Ran sírján döbbentem meg. Igaz hallottam pletykákat, de mindet elvetettem hogy biztos az irígy kutyák terjesztik, de ezek szerint nem… Igaz volt. Ugyanakkor sokakat nem is ismertem, így igaz hozzájuk nem fűztek emlékek de ugyanúgy elszomorított a gondolat, hogy biztos nekik is voltak céljaik, biztos ők is ki akartak jutni és biztos hogy őket is várta volna kint valaki… Kissé felingerülve, szedtem a lábam egyre gyorsabban majd az utolsó sírt is megpillantva a szívemre tettem a kezem, és igaz itt nem illik de mégis örültem és megnyugodtam hogy Rita neve nem szerepelt egyikük között sem. Kiérve nagyot sóhajtottam, majd ismét mosolyra görbült a szám. Megpillantva a legnagyobb játékot az egész vidámparkban, rá mutattam.
- Üljünk fel a hullámvasútra! – Kiáltottam fel.
- Persze sorra mindegyiket ki akarom próbálni, de legyen az az első. – Közöltem a kívánságom Jin-el. Majd ismételten bele csimpaszkodtam a karjába és hagytam hogy vezessen, persze szemem sarkából végig lestem a szerelmesek alagútját, de valami okból nem mertem szólni hogy talán inkább azt szeretném elsőnek. Kicsit zavarba hoz a gondolat, pedig.. pedig én nem vagyok az a fajta. Furcsa hogy mit tesz velem ez a srác.

by **Chitose** Szomb. Aug. 17 2013, 23:11

Egyik reggel furcsa zsivajra ébredtem. Átlagos reggel volt, de az emberek mégis ricsajt csaptak, kiáltoztak, és a hangjuk beszűrődött az én kis, takaros, első emeleti, utcára néző, egy hónapra bérelt szobácskámba. Elsőször tűrtem őket egy kicsit, hátha rövidesen abbahagyják, végülis a Kezdetek Városában nem megszokott az ilyesmi. Ezután megpróbáltam együtt aludni a zajjal, persze ez nem sikerült, mert nem csak valami monoton hangfoszlányok jutottak el hozzám, hanem tisztán érthető szavak, félmondatok is, és nem tudtam nem figyelni rá. Végül kikászálódtam az ágyamból, odamentem az ablakhoz, kinyitottam azt, és kinéztem rajta, hogy megtudjam, mégis mi ez a ramazuri ilyen korán. Láttam, hogy már ilyenkorra megtelt az utca emberekkel, akik valamiféle szórólapokat szórtak szét, néhány plakát mellett álltak és onnan körtülték szét a magukét. Elég álmos voltam még, így csak néhány szót sikerült a kiabálásokból felfognom, úgy mint: "vidámpark", meg "jöjjetek", meg valami "újdonság Aincradban". A nyitott ablakon át befújt egy szórólapot a reggeli szellő az én szobámba is, az pedig könnyedén ért földet a fapadlón. Pusztán kíváncsiságból odamentem a papírfecnihez és felvettem a földről, hogy elolvassam. Megdörzsöltem a szememet, így a hirdetés élénk betűi számomra is láthatóvá váltak. Azt írta, hogy nyílt egy vidámpark innen nem is olyan messze, és hogy ingyenes, mindenki számára kiváló szórakozást nyújt, sok körhintával hullámvasúttal, fimomsággal, mókával, kacagással, miegymással. Visszamentem az ablakhoz, és azon át kihajolva láttam, hogy az Óriáskerék sziluettje még innen is látható. Egye fene, egyszer érdemes kipróbálni ezt is gondoltam, majd ruhát váltottam magamon, és az elengedhetetlen kedvenc reggelim, a baconös-hagymás tojásrántotta és a kakaó után már el is indultam a vidámpark felé. Odaérve láttam, hogy ez még hatalmasabb, mint amit elképzeltem. Az élményparkon belül számtalan hely várta a szórakozni vágyókat. A hullámvasút volt az, ami legelőször feltűnt, hatalmas építmény volt, tele extrém kanyarulatokkal, már-már nyaktörő leejtőkkel. És pont ezért volt ez az, amit először ki akartam próbálni ! Csillant fel a szemem, na jó, nem csak ezért volt ez az, hanem mert már gyerekkorom óta a hullámvasútat szerettem a legjobban a vidámparkban. Nagy léptekkel indultam meg a hullámvasút felé, majd beálltam a nem túl hosszú sorba. Mikor sorrakerültem, láttam, hogy a vasút ülései sajnos párosával helyezkedtek el, nem lehetett egy embernek két helyet elfoglalnia, erről a hullámvasút jegykezelője tájékoztatott is. Mellém egy nálam valamivel fiatalabb fiú került, akinek az arca az útazás kezdetén... hát nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. Sóhajtva húztam magamra a biztonsági korlátot, közben pedig felkészültem az indulásra. Először feéltem egy kicsit, hiszen már rég nem ültem ilyesmin, de nem a leejtőknél, hanem akkor, amikor felfelé ment a vasút. Valahogy mindig azon aggódtam, nem-e siklik ki. De nem nem siklott ki, én pedig a vége felé már nagyon élveztem a száguldást. Persze volt egy dolog, ami nem tetszett: mégpedig az, hogy a mellette ülő fiú, ha ötször nem sikított a fülembe, akkor egyszer sem. A végén, az utolsó leejtőnél már én magam kiabáltam neki: "Hallgass !", persze hiába. Miután kiszálltam az ülésből, meg akartam keresni, hogy csakhogy mondjak neki egy értelmetlen monológot arról, hogy miért is ne károsítsa más dobhártyáit, de nem tudtam, mert olyan gyorsan tűnt el, hogy többé nem is láttam. Nah, mindegy, legyintettem, majd kiszemeltem magamnak a következőt: a vizes-csónakos-leejtős pályát. Igen, ez az, ahol kiskoromban mindig vizes lettem, gondoltam, miközben beálltam a sorba. Itt már szerencsére csak én kerültem a csónakomba, majd miután helyet foglaltam, megkezdődött a száguldás. Ez más volt mint a hullámvasút, nem azt mondon, hogy ez rosszabb volt, kevésbé élvezhető, csak egyszerűen itt máshogy dobált a víz, hirtelen fel, majd hirtelen le, aztán kiszámíthatatlan kanyarok jobbra, balra, össze-vissza. Mire a végére értem, most is vizes lettem, de ezúttal csak az arcomon. Következőnek a Tükörpalotát néztem ki magamnak. Miközben az említett hely felé haladtam, elsétáltam a lovacskás kőrhinta mellett is. Ez volt az, amit jó pár osztálytársam romantikusnak mondott, és apa is fel akart egyszer vinni rá kiskoromban, de én nem akartam. Egyszerűen túl giccsesnek találtam. Akkor már sokkal inkább a Tükörpalota ! Egy olyan labirintus, amiben tükörből vannak a falak, és mindenkinek magának kell kitalálnia onnan. Ez izgalmasnak tűnik ! Bár még soha nem voltam itt egyedül, de most megpróbálom. Magabiztos léptekkel masíroztam be a labirintusba. Először még szinte teljes bizonyossággal tudtam, hogy épp merre vagyok. Aztán már csak elképzelésem volt róla. Végül ez az elképzelés is eltűnt, maradt a random mászkálás. De valahogy ez a random mászkálás túl hosszúnak tűnt nekem, szóval amikor már elegem lett az egészből, egyszercsak felkiáltottam:
- Segítség ! Valaki segítsen !
Pár másodperc múlva feltűnt néhány alak, akiket ott láttam a jegyszedőnél és kivezettek, ott, ahol belüttem. Mégiscsak nem olyan egyszerű innen kijutni, gondoltam, majd kissé csalódottan továbbálltam. Következőnek egy sokkal biztonságosabb szórakozást választottam: az Óriáskereket. Igen, az Óriáskerék, amire fel lehet ülni családostul, ahogy én is voltam régen, vagy akár párban, gondoltam, miközben a sorban állva egy fiút és egy lányt néztem, akiknek épp most jutott egy fülke. Igen, a vidámpark egy olyan hely ami még randizásra is alkalmas. Apropó Lotti volt az, aki mondta, hogy talált magának egy fiút itt, a SAO-ban. Vajon mi lehet azóta vele ? Jól van ? Talán lehet, hogy ő is itt van ? Áh, ez nem túl valószínű, hesegettem el a gondolatot, majd beszálltam a saját fülkémbe. Ahogy emelkedett a kabin egyre többet és többet láttam meg a tájból. Először még csak az Óriáskerék környéke látszott, aztán már az egész Vidámpark területe, késöbb pedig már az egész város. Sajnos a szint pereméig nem lehetett ellátni, pedig szerettem volna megnézni hogy milyen. Ettől függetlenül a táj csodálatos volt, szinte már a valószág részletgazdagságával vetekedett. Egyvalami azonban mégsem volt jó, vagyis a legfontosabb: az, hogy ez nem a valóság volt. Hiába látogattam meg ugyanazokat a helyeket, mint régen, anyáékkal, hiába gondoltam vissza a régi emlékekre és hiába képzeltem oda apát és agyát magam mellé, mégsem volt olyan, mintha itt lennének velem. Hiszen amikor meg akartam fogni anya kezét, csak a levegőt érinthettem, ha mondani akartam valamit, senki sem válaszolt. Ráadásul még mindig ugyanolyan magányos voltam, mint otthon, a bérelt első szinti lakásomban. Szomorúan léptem ki a fülkéből a biztos talajra. Mivel már majdnem dél volt, éhes lettem, és vettem magamnak egy mustáros hot-dogot. Leültem az egyik pedra, hogy elfogyasszam. Mennyei íze volt, már nagyon régen ettem ilyen finomat. Taláncsak akkor, mikor elmentük egy olasz étterembe anyával még úgy hét éve, merengtem el az emlékeken ismét.

by **Lizbet** Vas. Aug. 18 2013, 02:10

Mindenki megtalálja a maga kis szórakozását, a helyet, ahol jól érzi magát, persze akadnak itt elég morbid alakok is, de ebben a vidámparkban mindent lehet. Teli, múlik az idő, megy a mulatság rendesen. Hamarosan mind felfigyelhettek az egyre sűrűbben előforduló plakátokra:

[Event] Tükörkép RenRenren_www.kepfeltoltes.hu_

Így van, a jelenlegi legtapasztaltabb játékos koncertet fog adni, ráadásul ingyen. Nem szokatlan ez, mármint a koncert, az ingyen rész már kicsikét meglepő, de ez még mindig Aincrad. Az egész vidámparkban vannak reklám panelek, amin szüntelen reklámoznak mindenfélét, fegyverkovácsokat, páncélkovácsokat, itt van a macskás kovács is, meg az Angyali páncélbolt, a Főnixkönny üzletlánc és a többi és a többi. Továbbá mindenféle pletykák is elhangzanak a top 10 tagjairól, elég cikis dolgok, Szinte mindenkiről.

Ryuninji Ren - Analfabéta
Anatole Saito - Képtelen kielégíteni párját
RenAi - Mérhetetlenül szadista, az angyali arc csak álca
Viola - Más céhek vezére felé is kacsingat
Hinari - Túrja az orrát…. könyékig…
Mirika - Még a petekre is rámászna
Szophie - Született állatkínzó
Fuun Kotarou - Az meg ki?
Kazuma - Valójában Nő, igen durva hiányosságokkal
Peter Worker - Titokban bordélyházat működtet, (nem csak emberekkel)

Hát igen, a hírnév nem mindig olyan jó dolog. Ezt most mindenki megtanulhatja. A rosszindulatú pletykák ezzel együtt járnak, bár attól még elég zavaró és dühítő lehet. A friss pletykák elhangzása után következik egy bejelentés, ami felkelti a figyelmeteket. Most, ebben a percben nyitotta meg a kapuit egy úgy helység, ami a” Ki vagyok én?” névre hallgat és ez még nem minden. Ritka tárgyakat ígérnek annak, aki képes Rajta hibátlanul végigmenni. Kecsegtető jutalom és még belépőt sem szednek. Ki hagyná ezt ki? Hát persze, hogy senki sem, az ingyen ritka cucc az olyan, mint a leárazás a butikokban és hogy fél áron lehet métersört kapni.
A Helyszínre érkezvén látjátok, hogy nem valami nagy cucc. Egy alagútba kell bemenni. Belépve sem láttok mást, csupán rengeteg tükröt a falon. Mindegyik alá van írva valami érdekes. A tükrök ahhoz kapcsolódva mutatják a képet róla. Magatokra ismertek, de mégsem, elég fura, menő, vagy hátborzongató? Esetleg mulatságos? Azt mindenki eldönti maga.

Rengeteg ilyen tükör van, a fantáziátokra bízom az egészet( pl Egy Female feliratú tükörben egy férfi nőként látja magát és persze az is aki vele van. Láthatjátok magatokat stréberként, állatként, csak rajtatok áll, nem szabok meg semmit sem Cool

)
Egy tükör legyen csak ott mindenképp. Egy két méter magas, fekete tükör. Semmi nem tükröződik benne, magatok mását is csak akkor láthatjátok, ha elég közel mentek hozzá. Ez a tükör van a z Alagút végén, ami elzárja a tovább vezető utat. tisztán emlékeztek arra, hogy előttetek is jöttek be emberek, akkor ők hol vannak most? Nem látni senkit sem. A tükör alatt ez a felirat olvasható: The Real One
Nézzetek csak bele…..

// a Fekete tükörben van saját magatok szöges ellentéte, legyen az gonosz, vagy angyali. Annyi különbség van itt, hogy a tükörkép meg is szólal… Becsmérel titeket, vagy csak felvilágosít? Ez is a ti dolgotok.. Beszélgessetek el nyugodtan, jah és képeket is lehet használni a tükrökhöz.. Ám csak az utolsóhoz kötelező Very Happy

Jó beszélgetést magatokkal Very Happy

//

Határidő: 8 nap
Szó minimum: Én mondok egy ezrest, de nem kötelező, viszont a jutalmazásnál nem mindegy. A 250 viszont tuti legyenm meg.

by **Ryuninji Ren** Vas. Aug. 18 2013, 16:48

Pár db példa:

Normal:

Female:

Beast:

Human (peteknek):

Boss:

The Real One:

by **Hime** Vas. Aug. 18 2013, 22:01

Örültem neki, hogy Kiyo is ott van, így reménykedtem benn, hogy nem egyedül kell töltenem a nap további részét. Mikor elmondta, hogy drága párom kihívta harcolni, mérhetetlenül dühös lettem. Hogy volt képe hozzá. Majd megkapja a magáét. Ehhez semmi joga nem volt. Most mindenkit ki akar majd hívni, aki ellen valaha is harcoltam. ez így nem lesz jó, akkor is beszélnem kell vele. Ám közben Kiyo azt mondta, hogy ne haragudjak rá, és az iránt érdeklődött, hogy miért nem vele vagyok.
-Nem, nem kérdeztél rosszat, egy küldetésen van, ami elv ma ér véget. De ezek szerint egy kicsit elhúzódik. De lehet, hogy majd idő közben ő is ideér. És te már kipróbáltál valamit innen?- Néztem rá érdeklődve a fiúra. Ám a következő pillanatban a top tíz emberkéről lehetett hallani mindenféle dolgot. Én ezeket koholt vádaknak gondoltam, és nem is foglalkoztam velük. Ám a következő pillanatban már egy új helyszínt hirdettek. Ki vagyok én. Ez volt a címe, és ingyenes belépéssel, viszont elég epic dolgokkal kecsegtetve. Már bele is karoltam Kiyoba, hogy magammal rángassam, akár akar jönni, akár nem.
- Kiyo, ugye eljössz velem oda. Ugye igen? Ugye igen?- Néztem rá gyönyörű szép bociszemekkel. Miközben elindultunk oda, mindenhol egy plakát látható. A top egy karakter ma koncertet ad, és ingyen. Mindenki szájtátva bámulta. Bennem pedig az fogalmazódott meg, hogy mi az istennek kell egy ekkora felhajtás, és hogy mit kell csodálkozni azon, hogy valaki koncertezik. Hát most istenem. Tegye, ha azt látja jónak. Az emberek mindenfele izgatottan susmusoltak, megbeszélték az éppen aktuális pletykákat, és mindenhonnan édes vattacukor, finom hot-dog, és sok más ínycsiklandó ínyencség illata áradt. Szinte magamévá tettem a vidámpark hangulatát, pedig még soha nem voltam ilyen helyen. De élvezem, mintha újra kisgyermek lennék. Közben odaértünk a ki vagyok én elé, ami előtt kilométerhosszú sor állt. De ez engem nem zavart, és mivel előtte vettünk két hatalmas üdítőt, amit én fizettem, így arra se volt gondunk. Lassan de biztosan haladtunk előre, de ahogy sikerült bejutnunk, nem kis csalódással észleltem, hogy ez egy szimpla folyosó, teleaggatva tükrökkel. Ahogy körbe néztem, észre vettem, hogy minden tükör fölé van egy felirat téve, hogy abban a tükörben, mit látsz, ha belenézel, pontosabban, milyennek látod magad, ha a tükör előtt állsz. Na ezt ki kell próbálni gondoltam magamban, és oda álltam ez első tükör elé:

"Nekomimi"

Nekomimi:

Annyira édes lettem ezen a képen, hogy szinte elált a lélegzetem. Nem hittem volna, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő tükör ennyire meg tud változtatni, mondjuk nem cica lettem, hanem inkább rókalány, de így is nagyon aranyos voltam, és ki tudja, talán a tükör úgy döntött, hogy egy ilyen vörös hajú lányhoz az jobban menne. Kíváncsian figyeltem, vajon Kiyo-nak mit ad ez a tükör, de közben már a következő fele pislogtam, majd egy határozott mozdulattal elé is léptem.

"Male"

Male:

Kissé furcsán mutattam ebben a tükörben, majd apró ráncok jelentek meg az arcomon. Nem hittem a szememnek. Ez a képmás inkább nézett ki lánynak, mint fiúnak. és a stílusa is valami borzalmas volt.
- Mi van!!! Ezen a képen úgy nézek ki mint egy rossz buzi.- Kiáltottam fel, majd tovább is mentem a következő tükör közelébe. És oda is léptem ez elé is.

"Animal"

Animal:

Egy nagyon cuki kölyök tigrist láttam a képen, ugyanolyan lila szemekkel, mint saját magamnak van.
-De kawaiii tigris lettem.- Kiáltottam fel, ám amikor körbe néztem, hogy Kiyo-nak is megmutassam, ő már eltűnt valamerre. -Kiyo, merre vagy?- Kiáltottam fel, ám csak a visszhang válaszolt.
A következő felirat a tükör felett:

"Bodybuilder"

Kíváncsi voltam, vajon ez a tükör mit takarhat, de itt is sokkoló volt a látvány.

Bodybuilder:

Ez valami nagyon rossz hatást váltott ki belőlem. Hisz szeretek edzeni, de amit ez a kép mutat, az már túlzás.
Ám amit a következő tükörben láttam, attól egyszerre lettem rosszul és kerülgetett a sírás. Körülbelül a legtöbb nő hasonlónak látja magát a tükörben, amikor nincs elég önbizalma, de el sem tudtam volna képzelni, hogy én is járhattam volna így.

"Fat"

Fat. CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE MEGNYITNI:

Ez elől a tükör elől is menekültem, és érzékeltem, hogy már lassan a folyosó végére érek. Már nem sok tükör van hátra.
A következő felirata:

"Kawaii"

Kawaii:

Ez a kép nagyon tetszett, mintha csak a fiatal énemet láttam volna. Mosolyogva mentem tovább a következő tükörhöz.

"Murder"

Hmmm gyilkos... Vajon nekem mit mutat néztem bele kérdően, és megriadtam a látványtól.

murder:

Nagyon durva látványt adott ki ez a tükör, és mintha koponyák is megjelentek volna körülöttem. Még a hideg is kirázott. Innen is menekültem tovább.
Az utolsó előtti tükör a:

"Gothic"

Vajon ugyan olyannak mutat, amilyen vagyok? Morfondíroztam magamban. De nem, sokkal másképp néztem ki, mint most, de ez az én is tetszett.

Gothic:

Nagyon tetszett ez az énem, és magamban megfogadtam, hogy ha lesz rá alkalmam, beszerzek valami hasonlót. De indulás tovább. De várjunk csak... Itt már csak egy fekete tükör van, és nincs kijárat. De Kiyo sincs sehol, és a többiek sincsenek sehol. De akkor vajon hol vannak, és mit mutat ez a tükör?

"The Real One"

Egészen közel kell mennem, hogy valamit lássak is belőle és egyszer csak megszólal a tükörbeli alakom:
- Na mi van te kis nyuszi, nem mersz közelebb jönni?

Psziche:

-Mi van, megkukultál? Nem mersz közelebb jönni, hisz egy félős kis nyuszi vagy. Én mindent tudok rólad. tudom azt is, hogy féltél a kísértetkastélyban, és azt is tudom, hogy nem mersz magasabb szintekre menni, mert félsz.
- Ez nem igaz.- Sikítok fel.- Fogd be a szád, én nem vagyok félős nyuszi. Igenis bátor vagyok, és az nagyon hülye, aki nem fél a haláltól. De különben is, ki vagy te, hogy sértegess?
-A démoni éned vagyok. Psziche. Nem ismerhetsz, hisz elfojtasz mélyen magadban, de tudod, mi az igazság? Én vagyok a te valódi éned, és nem fojthatsz el már olyan sokáig. Nem hagyom magam, és akkor jajj lesz mindenkinek, aki valaha is bántott. Minden vesztett harcbeli ellenfelet megölök.
- De játékost ölni bűn.- Mondtam, miközben már a sírás határán álltam. Ám akármennyire is el akartam onnan menni, nem tudtam. Mintha földbe gyökerezett volna a lábam, vagy mintha hipnotizáltak volna. Most vajon mi lesz... Innen nem tudok elmenni, a többiek eltűntek, és ráadásul az állítólagos sötét énem is itt szidalmaz engem. De tartanom kell magam. Úgy érzem, ha gyengének lát, végem. Ezért úgy döntöttem, hallgatok egy nagyon régi tanácsra: "Nézz át rajta, az jobban fog fájni neki, mintha feleselsz vele, és így talán előbb békén hagy, ha látja, hogy nem is érdekel téged. ".

by **Viola** Hétf. Aug. 19 2013, 14:07

Pótlás

Nem tudom hogy, vagy miért, de már a reggeli órákban kipattan a szemem, jelezve nekem, hogy már nincs szükségem több alvásra. Legalábbis a nap további részében. Felkelni azonban még nincs lélekerőm, így jobbára a plafont lesem magányomban, ugyan is Anatole már korábban nekivágott a napnak és bevonult a boltjába. Hát igen, véget ért a "szabadság", pénzt kell hozni a konyhára. Talán nekem sem ártana valami jövedelmező küldetés után néznem, vagy felkeresni valami hibbant alakot, akivel aztán felfejleszthetem a Metamorphot. Hogy lehet, hogy én mindig valami furcsa egyént fogok ki, mikor egyszerű harcra támad kedvem, hogy éreztessem magammal: milyen erős vagyok. Na mindegy.
Lármára leszek figyelmes. Csörögés, csattogás, kalapálás, kiabálás meg ehhez hasonló figyelem felkeltésére alkalmas zajok csapják meg fülemet. Az ablakhoz menetelve, a függönyt elhúzva meggyőződök róla, hogy az utcáról jön. Gépi játékosok sétálgatnak, plakátokat ragasztanak falakra, kirakatokra, egyszerűen megmondva mindenfelé. Olyannyira teleaggatják a város látképét, hogy mikor jön egy üzenetem, már akkor azt hiszem, hogy abban is azt fogják közölni. Nos, félig igazam is volt. Parádés meghívó helyett azonban Anatole nevét olvasom feladónak, de üzenetében ő is a vidámparkot emlegeti. Ennyi unszolás hatására már kénytelen vagyok belebújni egy szebb szoknyámba, mihez kék színű felsőt veszek fel. Tetszik ez az összeállítás, még akkor is, ha hozzám túl közönséges. Most viszont funkciót is be fog tölteni, mi az, hogy elvegyülhessek a tömegben. Ha a szokásos külalakommal érkezem, nagy esély van arra, hogy felismernek, s akkor aláírásra éhes fanboyok meg fangirlek hadával kell megküzdenem, amit igen csak kihagynék. Persze jól esik, ha az ember híres, no de ilyen áron..?
Az ajtó nyitást-csukást megúszom egy teleportálással, mivel seperc alatt kint vagyok a lakásból, de még magából a Limenből is. Elképesztő, hogy mennyit fejlődött a képességem távolság terén. Kilómétereket gyűrök le nagyon rövid idő alatt, gyorsabb vagyok így, mint a legtöbb gyorsasággal rendelkező játékos (akiről perpill nem tudom, hogy kicsoda). De nem is baj, mert csak az kellene, hogy még azért is rajongjanak utánam...
Odakint utamat a mezőség felé veszem, ahol állítólag a vidámpark helyet kapott. Furcsa, hogy pont oda telepítették, hisz' azon a részen mobok vannak. Az én szintemmel természetesen mindegyik egy pöccintés és kinyúvad, még csak a fegyveremet sem kell elővennem, sőt szerintem még akkor sem lenne semmi bajom, ha nem figyelnék oda rájuk és csámcsognának a formás lábaimon.
A vidámparkhoz érve egy kissé elcsodálkozom azon, hogy mennyire sok minden van itt. Rengeteg játék, amire fel lehet ülni és még több látnivaló. A nagy giccses épület az első, amin megakad a szemem. A dicsőség palotája, vagy mifenéje. Anatolet ráérek még később is megkeresni, úgy is itt van valahol a közelben. Szóval fogom magamat és betérek a helyre, ahol szép, élethű szobrok vannak a top tíz játékosról kiállítva. Végignézve rajtuk van pár ismeretlen arc, a talapzatnál pedig felsorolva pár elért dolog, mint például hogy ki mennyi mobot ölt meg. Először természetesen az én szobromnál állok meg és kezdek csodálatba. Nem hittem volna, hogy kőbe vésve is ilyen jól nézek ki, plusz a teljesítményem is elég korrekt a többiekéhez képest. Hát igen, nem hazudtolhatom meg magamat, egyszerűen jó vagyok...
Ren a legelső játékos a sorban. Keveset tudok csak róla, hiába vagyunk egy céhben és lakunk egy helyen. Énekes a valóságban, ha jól emlékszem, de itt még nem hallottam kornyikálni. Biztos érti a dolgát, de nem vagyok oda a japán énekért. Mindenek előtt azt sem értem, hogy hogyan lőtt ő a primera, hisz' nem túl sok kalandjáról hallottam eddig. A második a sorban az én kedvesem, Anat. Nála megértem, hogy miért lett segunda, hiszen keményen dolgozik nap mint nap, s büszke is vagyok az elért eredményeire. Már itt megmutatkozik, hogy az Artes a legerősebb céh, hisz' az első kettő játékos nyomban közülünk való...
A harmadik játékos Ai-chan, akivel nem találkoztam mióta a program kislánytól elköszöntünk. Kedves lány, ha engem kérdez valaki, biztosan keményen dolgozott, hogy tercera lehessen, de akkor sem tudom hogy bírt bevágni elém. A cuarta én vagyok. Utánam egy Hinari nevű lány következik, akiről semmit se tudok, sőt a szobra alapján még csak nem is láttam, vagy annyira nem figyeltem oda rá, hogy egyszerűen nem emlékszem. Azt írja itt a talapzat, hogy a Justice League tagja. Arról a céhről sem hallottam még és ez a lány mégis elérte, hogy quinta lehessen. Szép.
Mirika a sexta, aki biztos jó lenne az ágyban, ha nem lenne tsundere. Amilyen aranyos, annyira sok is benne a tsun. Ha eldobná ezt a mostani viselkedését, akkor jobban kívánnám. Egy Szophie nevű lány a septima, kiről megint csak nem tudok semmit a szobor alapjául szolgáló kinézetén kívül. Ő is liga tag és nem kevés mobot tett már el láb alól. Mégis olyan kis furának tűnik...
A nyolcadik a sorban Fuun Kotarou, akiről annyit tudok, hogy Bossokra jár néha, meg hogy Mirikával volt együtt egy ideig. Most nem tudom hogy alakult a kapcsolatuk. Korábban mintha erősebb lett volna, most visszacsúszott az octava helyére.
A novena alakjánál elkerekedik a szemem. Az alak nagyon ismerős! Kazuma névvel van illetve, s ahogy lesem, úgy esik le, hogy ő volt az, kivel a múltkoriban olyan jólesően harcoltam. Most már legalább a nevét is tudom. Alkalom adtán felkeresem majd, hogy kihívhassam egy visszavágóra. De ez is majd csak akkor lesz aktuális, ha végre elérem a huszadik szintet és megszerzem a harmadik képességemet. Kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz az...
És végül Peter, a decima. Egyszer találkoztam vele, de megmaradt az emlékeimben a kis sárkányával. Hallottam róla olyanokat, hogy most egy céh vezére lett, de elképzelni is nehezen tudom, hogy egy olyan nyápic alak, mint ő hogyan tud elkormányozni egy valódi társaságot.
Amint végeztem ezen elmélkedéseimmel, hátat fordítok az aranyozott épületnek, s kivonulok a tágasabb külső térbe. Nézek jobbra, nézek balra, keresem azt a dolgot, ami bármilyen izgalommal kecsegtet, elvégre egy vidámparkban vagyok...

Mostani Rolling Eyes

A plakátok itt sem maradhatnak el. Az egyiken felfedezem Rent is, ki koncertet fog adni. Na, ha már így esett, akkor meg fogom lesni, hogy mire képes a hapsi. Még az is lehet, hogy jó, érti a dolgát. Tovább bámészkodva más hasonló papírdarabokra is felfigyelek. Anat boltját is reklámozzák, de van itt több különböző is. Néhányban még jártam is. Minden esetben közelebb megyek a plakátokhoz, hogy jobban szemügyre vehessem mindegyiket. Az egyik ilyennél ácsorog két másik játékos is, kik bőszen diskurálnak valamiről. Nem érdekel a szövegelésük, mígnem egyszer csak az én nevem kerül terítékre. Olyan hihetetlen dolgot állít rólam az ismeretlen pasas a másiknak, hogy én állítólag más céhvezérekre is kacsintgatok a sajátomén kívül. Talán csak megzavarodtak értetlen tekintetemtől, vagy egyből felismertek, de nyomban odébb is állnak. Nahát, micsoda rágalom! Jó, talán van egy kis valóságalapja is, ha Mirika kerül szóba, de akkor is! Ő is egy nő, meg én is. Teljesen más, mintha férfiakkal hoznának összefüggésbe, legalábbis szerintem... A másik céhvezér is nő volt. Talán még Peter az, akivel összeboronálhatnak az ilyen szóbeszédekkel, de nem tudom elképzelni, hogy honnan szedhetik. Mire összeszedem a gondolataimat, hogy rákérdezzek a két alaknál, már hűlt helyüket találom, beolvadnak a tömegbe. Húzódik a szám rendesen, de nincs mit tenni.
Jómagam is vegyülni kezdek a tömegbe, ahogy az árusok portékáját vizslatom. Ezen idő alatt nem csak saját magamról hallok pletykát, de tulajdonképpen a top tíz minden tagjáról. Furcsábbnál furcsábbakat. A legdühítőbb természetesen az, amivel Anatot illetik. Még hogy nem tud kielégíteni? Pff! Az egyetlen dolog, ami visszatart attól, hogy beüssek a leányzónak, ki ezen szavakat kiejtette ajkain, az az, hogy a tömeg kellős közepén vagyok. Nem akarok feltűnést kelteni ilyen meggondolatlan akcióval. Így inkább magamban átkozódva félrevonulok, mintha nem is figyeltem volna fel a szájjártatásukra. A többi híres játékos is terítékre kerül. Mint kiderül, Ren analfabéta, a liga vezére túrja az orrát, Mirika meg a petekre is rámászik. Oh, ejnye Miri... Bár ez nem is tűnik olyan hihetetlennek... Peterről viszont sohasem feltételezném, hogy bordélyháza van. A Kazumáról szóló pletykán egy ideig elgondolkodom, de végül is elvetem, mert határozottan férfinak tűnt. Hogy Ai-chan szadista lenne? Izé, nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét...
Azért, hogy figyelmemet elterelhessem erről a sok baromságról, inkább megindulok egy hely felé, hol jutalmat ígérnek, ha egy alagúton végig bírok menni. Belépőt sem kell fizetni. Ennél egyszerűbb dolgot el sem bírok képzelni, de komolyan!
Odaérve látom, ahogy páran bemennek, hát én is követem őket. Amint azonban átlépem az ajtót, odabent már nem látom őket sehol. A folyosó végén van valami nagy fekete tárgy, ami tükröződik, biztos arra mentek tovább. Ajtó lehet, vagy hasonló.
Ez előtt azonban szemügyre veszem a többi tükröt. Mindegyik alatt van egy kis szöveg az alapján, hogy miként tekeri ki a valóságot. A férfi-ben magamat látom az ellenkező nem bőrébe bújva. Az igazat megvallva kívánatos vagyok. Mondhatok olyat, hogy megkívántam magam? Hiszen most nem egy másik férfiról van szó, hanem saját magamról! Beteges... A "nerd" tükörben kapok egy szemüveget, fogszabályzót és könyveket a kezembe. Érdekes. Állatként még inkább érdekes. Nem tudom miért, de egy libaként vagyok ábrázolva. Megrázom a fejem és megyek a következőhöz. Több ilyet is megnézek, mígnem elverekedek a legvégsőhöz, a nagy feketéhez...
Nem látok benne semmit, míg elég közel nem megyek hozzá. Akkor azonban megpillantom ŐT.

[Event] Tükörkép Kepatmeretezes_hu_InstaCam_20130621_080245du._www.kepfeltoltes.hu_

A lányt, akivel már találkoztam. Egy álomban, vagy látomásban, de azt le kell szögeznem, hogy zavaros élmény volt.
Egy alma van most is a kezében, mint akkor volt. Mosolya ugyan olyan sejtelmesen ellenséges hangulatot áraszt magából. De most nem tud nekem ártani, igaz? Akkor nagyon csúnyán eltett láb alól, nem akarom még egyszer átélni azt a küzdelmet... Ha akkor nem lett volna mellettem Metamorph, nem tudom mitévő lettem volna. Meghalok, vagy csak felébredek, örök kérdés marad.
- Szervusz Ribanckám! Mond csak, milyen érzés kurvának lenni..? - szólal meg mihelyst közelebb lépek. Szavai gonoszul csengenek, s szép arca ritmikusan mozog, ahogy a betűket formálja ajkaival.
- Ki vagy te..? - kérdezem tőle figyelmen kívül hagyva előbbi mondókáját.
- Aloiv vagyok, a te jobbik éned! Erősebb, szebb és okosabb. Te pedig az én csúnya, eltartott haszontalan másom vagy. Milyen érzés fölöslegesnek lenni? - s kuncog is mellé. Na ennyi, elegem van belőle. Még hogy mindenben jobb nálam? Az a tükör inkább vicc, mint "the real one".
- Na hogyan kell tovább menni? - vágom hozzá a kérdést, s kezdek el kutakodni egy kilincs vagy bármi más után, amivel ki tudok nyitni valamit, vagy éppen a tükröt...

by Ajánlott tartalom

[Event] Tükörkép

[Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép

Re: [Event] Tükörkép