[Küldetés] Kapocs

Sok mindent lehet mondani, hogy hogyan működik ez a világ, azonban nem tudom és hozzám nem illő bölcseletek egyike se jutott akkor az eszembe. Azonban egy biztos volt már akkor is. Miként ölsz, azt nem feledteti a tény, hogy a tettednek nem lett következménye. Persze nem mondom, hogy nem esett le a szívemről az a bizonyos kő, mert nagy megkönnyebbülés volt hallani, hogy a fiúnak nem esett olyan baja, mint azt hittük, de öltem, öltünk és ha egyszer megtehettük, úgy az megtörténhetett máskor is.
A névtelen lány kérésére megnéztem a felszerelésem, de nem volt köztük, mit ő keresett. Talán egy gyűrű volt az, de már ebben sem voltam biztos.
- Várj még… - későn reagáltam, már messze járhatott, pedig temérdek kérdésem lett volna hozzá. A kérdések sorolása is perceket vehetett volna igénybe, nemhogy a válaszadás rájuk.

Shu a lány helyére ült, Saya pedig kedvesen köszönt el tőlünk jelezve, hogy vége lett a történéseknek.
- Szió. Örültem, hogy találkoztunk, és köszi Saya. – igazából nem tudtam meg személy szerint sok mindet a lányról, de szimpatikus volt, egyszerű és kedves. Örültem, hogy velünk volt. A távozása után Shu elé álltam és nézve le rá elmélkedtem, hogy hogyan is kellett volna őt fölállítani a földről. Makacssága illett hozzá és a szavaiból sejtésem is volt, hogy miért dönthetett így. A meggyőzésére szánt próbálkozás is fölöslegesnek tűnt. A szavakat ritkán formáltam jól, és azok sem tudták volna meggyőzni őt most. Egyszerű, kevés gondolkodást igénylő ötlet volt, hogy majd az idő felállítja a földről. Kételkedtem benne, hogy a lány egyhamar visszatért volna ide, de ezt így nem lehetett megmondani Shunak.
Leültem mellé, minthogy magára még sem hagyhattam azért. Ha ők vártak, úgy vártunk mi is velük. Ültő helyzetemben a letelepedő Hisame felé fordultam és úgy szóltam hozzá.
- Egy ideig szorosabban fogom majd azt a gyeplőt.
- Fölösleges vitába szállnom?
- Yap, fölösleges. – feküdtem hanyatt és néztem a narancssárga égboltot.