Re: [Küldetés] Kapocs

by **Saya** Szomb. Okt. 12 2013, 17:25

Amint eltaláltam a kígyót, valami történt, és nem tudtam tovább mozogni. Hugi bosszúsan acsarkodott bennem tovább, és úgy éreztem, majdnem szétveti őt a düh, és mindjárt darabokra fogok én is szakadni tőle. Tehetetlenül próbáltam körbenézni, amennyire csak tudtam, figyeltem, ahogy a Hime néni próbálkozik valamivel, aztán a másik lány nem is csinál semmit, meg tulajdonképpen a Hadaró sem sokat, a kékhajú bácsi meg a kislány viszont rengeteget. Biztos azért, mert nekik sárkányaik vannak, a sárkányok meg jóval erősebbek egy kígyónál.
A két sárkányos idomár menti meg végül a helyzetet, és amint a kígyó szétesik, újra tudok mozogni. Kicsit fellélegzek, de a Hugi továbbra is meg van sértődve, amiért nem tehetett semmit. Próbálom magamban csitítgatni, de nem igazán sikerül, meg a többiekre is figyelnem kell .__.
Hadaró meg a szokásos vigyorával megdícsér minket, de most én is karba tett kézzel állok meg előtte. -Nagyon helyes! -mondom neki... izé... szigorúan akarom, nem tudom, ez mennyire sikerül, szóval gyorsan vissza is vonulok és a bajba jutott sárkányhoz szaladok, hogy segítsek neki.
Végül én is megragadom a béklyóit és emelem, ahogy tudom, pedig semmi jártasságom. Remélem, sikerül, mert ha nem, akkor szegény kékhajú bácsi biztos nagyon szomorú lesz.
~Amúgy nem ez volt az a Kobuakármicsoda? Amit keresünk?~
Nem hiszem, Hugi O.o Ha az lett volna, nem kellett volna legyőznünk. Meg Barna Csörgőkígyó volt a neve, nem Koburo... vagy mi.
~Oké... előbb pókok, most kígyók... mi lesz vajon a következő?~
Na, ennyit a sértődésről, már várja is a következő csatát. Tipikus Hugi, de ezt kivételesen szeretem benne, mert olyan cuki ilyenkor ^.^
~Nem is vagyok cuki!~

by **Hime** Szer. Okt. 16 2013, 17:34

Nagyon megkönnyebbültem, amikor a kígyó-t végre legyőztük. És csodák csodájára Ken is meg dicsért minket. Bár én már úgy voltam vele, hogy már válaszra se méltattam. Inkább a sérült, bajba került sárkányra irányítottam minden figyelmemet. Megpróbáltam felemelni a követ, de egyedül nem ment. Ránéztem a többiekre, és láttam, hogy Saya is segíteni szeretne, így már ketten próbáltuk leszedni a követ szegény pára hátáról. Csak reménykedni tudtam benne, hogy sikerül, és hogy nincs nagyobb baja szegény sárkánynak. Aggódó tekintettel néztem közbe körbe, hogy mindenki rendben van-e a csapatból. Hála isten mindenkiről lekerült a bénítás, és látszólag mindenkivel rendben volt minden. Csak szegény sárkánnyal nem volt minden rendben. Eléggé megsérült, és a kő is nagyon nehéz volt, ami rá esett. Rémülten néztem körbe, hogy jön-e még valaki segíteni, de más nagyon nem mozdult meg körülöttem.
Viszont Ken puszta jelenléte is idegesített engem. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi ez az érzés, de a hideg is végigfutott a hátamon. Valami furcsa, rossz előérzetem volt, amit nem tudtam megmagyarázni. De úgy voltam vele, ha már eddig eljutottam, akkor innen már nem fordulok vissza. Nem tudtam mi ez az érzés, de úgy éreztem, hogy valami rossz fog történni. Viszont egy dolog még zavart. Ken kígyója még mindig nem került elő.. És ez felettébb zavart. Sejtettem, hogy fogunk még harcolni valami mobokkal. Olyan isten a mesébe sincs, hogy mi ennyivel megússzuk. Miközben ezen elmélkedtem, úgy éreztem, hogy mindenki feszülten figyelt, de senki nem tudja, hogy mi is fog történni.

by **Strea** Szer. Okt. 16 2013, 18:16

Mivel többen próbáltátok, sikerült Hisamét kiszabadítani a ráesett faágak alól, és amíg ti együtt örültök a sikernek, ezzel Ken sincs másképpen a tisztás másik felén. Először óvatosan, majd arcán hatalmas vigyorral kukucskál be a kőhalom egyik nyílásába, ezek után arrébb hajít egy pár sziklát, majd diadalittasan tárja szét a karját.
- Kobura! Na végre hogy megvagy, bár elég nagy kalamajkába keveredtünk miattad – nevet, jókedvű, egyelőre nem is foglalkozik veletek, az időközben előbukkanó, bébi korban lévő petet figyeli, majd guggol le hozzá. Az állat teljes egészében narancsvörös színben pompázik, ijedten méregeti a sokaságot, látszik rajta, hogy nem számított ennyi emberre – Ne aggódj, ők is hazamennek majd, és újra együtt lehetünk – nyújtja a kezét a fiú, ám a kígyó még mindig titeket figyel, mintha keresne valamit (vagy valakit?), majd ezüstösfekete szemeit Ken-re függeszti, és halkan szisszent egyet. Megindul, és amikor a fiú vidáman felkapja, próbál szabadulni, majd hamar beletörődik a sorsába, Ken karjára feltekeredve beszél tovább a maga nyelvén. Mostmár ti is láthatjátok, amit a kövek eddig takartak: a pet farka végére több gyűrű is fel van húzva, a felszerelésekben tapasztaltabb játékosok hamar rájöhetnek, hogy nem is akármilyen tárgyak ezek: két Tünemény Gyűrű.

- Nos, ahogy ígértem, itt az információ – fordul felétek Ken, és pötyög egy keveset a menüjében. Nemsokára mind megkapjátok az információt, mit megnyithattok most, vagy hagyhatjátok későbbre. Egy biztos: látszólag teljesítettétek a küldetést, azonban a fiú türelmetlensége elővigyázatosságra inthet – Örültem a találkozásnak, de mostmár mennünk kell – int felétek, majd fordít hátat, és amikor már azt hiszi, vele egyikőtök se törődik többé, az inventoryjából lehív egy Kezdő Lándzsát.

Eki Ran egy hónapja nem lépett fel, így nélküle folytatódik a küldi, de vegyétek úgy, hogy még ott van, esetleg elment az infó megkapása után.

by **Shukaku** Szer. Okt. 16 2013, 21:03

*A legjobban Shukaku csodálkozott el azon, hogy Timidus ismét legyőzte az ellenfelét, és ismételten ő volt az, aki az utolsó csapást mérte rájuk. Bár Shu tudta, hogy ez természetesen nem jelentette azt, hogy Timidus erősebb vagy jobb lett volna a többieknél, hiszen együtt sikerült végezniük a hatalmas kígyóval, de egyre inkább úgy érezte, hogy tényleg kevésbé kellene féltenie Timidust. Látva, ahogy a sárkány boldogan szaladgál a kígyó széthulló pixelei között, és meg-megismétli a végső nagy csapását a lehulló darabokra, kicsit elgondolkodott.*
~Nem érez tiszteletet az ellenfele iránt. Talán nem is érti, hogy ő is lehetne az, aki így végzi. Nem akarom, hogy féljen, de óvatosabbnak kell lennie. Nem szabad, hogy olyan buta módon harcoljon, mint a mobok. Ő sokkal okosabb annál.~
*Ezeknek a dolgoknak a kigondolása közben természetesen már ő is odaszaladt Hisaméhez, és segített kiszabadítani, majd végigtapogatta, kérdezgette, hogy nem fáj-e valamije, és már elő is vette az utolsó potionját, hogy felajánlja neki. Amikor azonban meghallja Ken felkiáltását, rögtön odapillant, majd el is indul Timidussal a nyomában, aki addigra a kígyó minden maradékát is megsemmisítette.*
~Végre megvan Kobura, és úgy látszik, hogy a fiú tényleg örül neki… talán túlságosan is.~
*Odasiet a fiúhoz, aki közben előhívta a lándzsáját, így Shu kellő távolságban marad, de eredeti szándékát megtartva, picit korholva, de segítő szándékkal szól hozzá. Timidus amikor meglátja a lándzsát, rögtön Shu elé áll, de semmilyen fenyegető mozdulatot nem tesz, csak figyel. A lány bár megpillantja a gyűrűket, és elcsodálkozik a szépségükön, de ezen kívül nem nagyon foglalkozik velük, hiszen azok Kobura farkán vannak, meg egyébként is ő találta, tehát az övé.*
-Köszönjük az információkat. De… várj egy picit! Miért nem figyelsz szegény Koburára? Nem látod, hogy mondani szeretne valamit?
~Emiatt hagyhatta ott Kobura. Most sem figyel rá.~
-Nem tanulál semmit? Figyelj oda picit Koburára!
*Megcsóválja a fejét, és ha a fiú nem tesz semmilyen fenyegető mozdulatot, akkor közelebb lép egyet, és a kígyóhoz intézi a szavait.*
-Mi a baj Kobura? Mit szeretnél mondani?

by **Saya** Pént. Okt. 18 2013, 23:38

~Valami nekem gyanús...~ -szólal meg a Hugi a fejemben, de csak annyit felelek neki magamban, hogy "Mi?"m, de arra már nem reagál, csak figyel tüzetesen.
Mikor a sárkány kiszabadul, lopva megsimogatom az oldalát. Olyan jó selymes ^^ Szerinted ha idomárnak megyek, nekem is ilyen szép sárkányom lenne? Akkor biztos egész nap lovagolnék a hátán meg szállnánk a levegőbe ^w^
~Nem, te szerintem egy bolhát kaptál volna, mert az illik a pattogó jellemedhez.~
Oké, na, nem kell gúnyolódni .__.
A Hadaró is felkiált örömében! Aha, Kobura! Most már aztán tényleg igazán megjegyzem >,< Többedmagammal én is odalépdelek hozzá gratulálni, és ha engedi, akkor a Koburát is megsimogatom.
-Örülök! -jelentem ki, majd az információkat is jó hangosan megköszönöm, de még nem nézem meg őket. A Hugi bizsergetni kezd, és végül azon kapom magam, hogy nem tudok moccanni, mert ő dönti félre a fejem helyettem és méregeti a kígyót.
Mi a baj, Hugi?
~Gyanús nekem...~
De mi?
Nem válaszol, csak figyel tovább, én pedig egyre inkább háttérbe szorulok. Szépen lassan kebelez most be, mint valami ködlény, és végül már az egész testem az övé lesz ismét, mint a harcok során. Összébb húzza a szemem és le sem veszi a tekintetét a Hadaróról meg a kígyóról. Mikor a kislány is odamegy hozzá, kicsit érzem, hogy óvatosságra akarja inteni, ami különösképp szokatlan tőle. Hugi törődne másokkal is magán kívül? O.o
Mikor Hadaró elindul, a lehető leghalkabban követi őt tisztes távolságból. És mikor a fegyver is előkerül, gondolkodik egy pár másodpercig, majd megszólal.
-Biztos, hogy te idomár vagy, haver?
Sokkal magabiztosabban beszél, mint én, meg komolyabb hangvétellel. Hugi, utánozz jobban egy kicsit, mert rá fognak jönni >.>
~Nem érdekel... Én csak kételkedem benne, hogy egy lándzsa idomár-fegyver lenne. Ha jól tudom, a lándzsa az a harcművészé...~
Nem tudom... lehet O.o Én a két gyűrűt sem ismerem fel Koburo farkán.
~Azokat én sem... még~

by **Peter Worker** Pént. Okt. 18 2013, 23:44

Hisamét szabadítottuk az ágak fogságából, a sárkány viszont nem szólt és némi szégyent is véltem felfedezni a tekintetében, de csak a pikkelyeit simogattam, nem hallattam a hangom. Erős volt, tudtam, hogy a következő sikerélményénél már feledi is az itt történteket.
- Szép volt. – dicsértem meg közben Shukakut és Timudust, hisz nélkülük félő balul sült volna el a küzdelem. A kígyó mérge úgy tűnt időközben, hogy már nem volt tovább hatással rám, mi némi megnyugvással töltött el.
Furcsán viselkedett a fiú. Ez eddig passzív viselkedése után különös mód volt lelkes a győzelmet illetően és hamar kiderült, hogy nem csak a sikerünknek örült annyira. A kígyóját emelte ki egy kőhalom alól, azonban úgy tűnt, hogy a pikkelyes csúszómászó már nem viszonozta annyira a széles vigyort, sőt, mintha szabadulni is akart volna. Az előbbi félretekintésének nem fordítottam annyira nagy figyelmet, gondoltam félt tőlünk, ugyanakkor látva a mostani reakcióját is, mintha nem is a fiú lett volna a gazdája. No mindegy. Egyszerűen vontam a vállam, hisz úgy tűnt teljesítettük a küldetést. A fiú eddig is más volt, mint a többség, így ez sem lepett meg annyira, hogy problémázzak miatta. Fordultam, szóltam volna Shuhoz, hogy menjünk, hisz felfedeztünk egy mobot, tudassuk másokkal, de a lányt nem hagyta nyugodni Kobura viselkedése. Nem vettem észre, hisz nem vele foglalkoztam már, azonban megjelent egy lándzsa az ez eddig fegyvertelen fiú kezében.
- Hisame. – szóltam neki és intettem, hogy álljon készen, mert féltem és rossz érzés kerített a hatalma alá, hogy Shu feléjük közeledett. Már szinte elküldött minket a „megbízónk”, lehet hagyni kellett volna ezt ennyiben.

by **Strea** Pént. Okt. 25 2013, 14:41

A fiú arcán sem ijedtséget, se megvetést vagy gonoszságot nem láttok átsuhanni, az egyetlen reakciója a már megszokott vigyorgás, és egy cseppnyi meglepettség, ahogy Shu olyan könnyedén közelíti meg őt és a petet. Azonban nem tesz semmi gyanúsat, csak megvakarja a tarkóját, és a lány felé mutatja a kígyócskát, persze ügyelve rá, hogy az ne tudjon kiszabadulni.
- De hát nem tud beszélni, ha akarnám se érteném – fújja fel az arcát, sértődöttséget tettetve, majd elmosolyodik, és nektek hátat fordítva int, mintegy elköszönésképpen. Saya mondatára azonban visszafordul, szótlanul mér végig titeket, végül elvigyorodik – Kis szemfüles – dicséri meg a lányt, nem zavartatja magát, nem érdekli, mit gondolhattok róla. Megvonja a vállát, láthatólag nem kívánja a tudomásotokra hozni a miérteket, kezében megjelenik a teleportkristály, és mielőtt akármit is tehetnétek, a magasba emeli azt. Kobura azonban megharapja, az utolsó pillanatban, így Ken végül marad, hiszen az állatnak a meglepetés erejével sikerült kiszabadulnia, ám ezúttal nem szalad el, hanem villámgyorsan Shuaku ölében terem, és onnan sziszeg vissza a szeplős fiúra.

Himére nem várunk tovább, 500 szóval pótolhat majd.

by **Shukaku** Pént. Okt. 25 2013, 16:16

-Én tudok neked segíteni, hogy megértsd. Én is megértem Timidust.
*A lány nem sokat foglalkozott a fegyverekkel a játékban, nem is nagyon kellett még válogatnia a harceszközök között, így számára nem volt azonnal egyértelmű, hogy nagyon nagy baj lehet ezzel a fiúval, a kígyóhoz való hozzáállását pedig továbbra is annak tudta be, hogy vagy nem ért az állatokhoz, vagy nem is foglalkozik vele, így továbbra is segítőkészen állt volna a fiú rendelkezésére, persze a lándzsát látva kellő távolságból. Amikor azonban meghallotta Saya szavait, neki is beugrott, mintha hallott volna valami ilyesmit.*
-Igaza van!
~Ha lándzsája van, akkor nem lehet idomár, ha pedig nem idomár, akkor talán a kígyó sem az övé, ezért akar tőle ennyire menekülni. Talán megölte a pet gazdáját, de a kígyót, és a nála lévő gyűrűket nem sikerült megkaparintania, mert Kobura elmenekült vele. Szegény Kobura, és mi még segítettünk is ennek a…~
*Amikor a fiú elővette a teleportkristályt, ő is, és Timidus is azonnal felé kezdett futni, hogy megmentsék Koburát, ám a kígyó gyorsabb volt mindkettejüknél, és azonnal Shukaku karjaiban termett, a lány pedig ugyanazzal a lendülettel, amellyel a fiú felé rohant, Hisame mögé veti magát.*
-Szerintem nem az övé Kobura.
*Súgja fogai közt a sárkánynak, hangjában a tőle eddig nem igazán hallott düh érződik ki.*
~Talán picit gonosz leszek, de nem csapom be… nem irányítom… de nem szabad így bánni az állatokkal.~
-Te mit szólnál, ha el akarnának szakítani apukádtól?
*Shukaku mindenkit elítélt, aki bántani merte az állatokat, mivel a természethez közel nőtt fel, és apja arra tanította, hogy ez gonosz dolog. Talán túlságosan is ragaszkodott ezen elképzeléséhez, és apjának egyszer estébe nyúló magyarázatot kellett adnia arról, hogy miért esznek húst, illetve miért fontos a vadászat. A lány nehezen, de megértette, hogy néha ez a szükséges rossz, segíthet is, de a felesleges állatkínzást sohasem tudta elviselni. Tudott arról, hogy Hisamét egyszer már elszakították Petertől, tudta, hogy ha apjának nevezi Petert a sárkány előtt, akkor még inkább felébreszti benne az ösztöneit. Tudatosan ejtette így ki a szavait, és igyekezett manipulálni a sárkányt, hogy ugyanazt a gyűlöletet érezze a fiú cselekedete iránt, amit ő érzett, bántani azonban nem akarta, hiszen még a fiú sem bántotta Koburát.*
-Megkérdezhetem Koburát is, mert nekem biztosan válaszolna, de szeretném, ha te felelnél. Ki mellett volt Kobura igazából? Ha segítenél visszajuttatni az eredeti társához, akkor…
*Itt elhallgatott, és a többiekre nézett, mert ez nem egyedül az ő döntése volt, de esélyt akart adni a fiúnak arra, hogy jóvátegye a dolgokat.*

by **Peter Worker** Pént. Okt. 25 2013, 17:20

A mögénk kerülő Shukaku pár szava elég volt, hogy kiváltsa azt Hisaméből, mit ki kellett most. Hátrébb léptem, amolyan óvó mozdulatként tette tenyerem Shu mellkasa elé, hisz eszem ágában sem volt megállítani a sárkányt. Részben mert kíváncsivá váltam, részben mert talán nem is tudtam volna állítani őt. Két lábán ágaskodott és a szárnyait tárta előttünk, hogy nagyobbnak, ijesztőbbnek látszódjon. Üvöltése messze visszhangzott és érezni lehetett benne iménti sérelmeit, miként tehetetlen volt az ágak fogsága alatt. Ha figyelt ránk a velünk levő lány, úgy neki némán intettem, hogy álljon mellénk, legyünk együtt.
- Beszélj! – ereszkedett négy lábra és lépett közelebb a fiúhoz – Válaszolj Shukaku kérdésére. Hol a gazdája? Mi történt vele? Mi akarsz tőle?
Nem foglalkoztatott különösebben a fiú, hisz ha az imént a két lány nem foglalkozik vele, én már messze jártam volna, azonban most hogy kiderülni látszott az átverés, én is másképp álltam a dolgokhoz. Sosem szerettem, ha ostobának néztek, ha saját érdekből kihasználták a tudásom. Segítettem majd mindig, ha kértek, nehezen mondtam nemet, de volt egy határ, mi most csúnyán át lett lépve.
A kígyót akarta, érte jött el eddig, azonban most nálunk volt, Shu őrizte őt az ölében. Nem vártam válaszokat, ismerve a fiú eddigi stílusát, hamarabb mondtam volna, hogy támad, mintsem hogy kielégít minket a válaszokkal.
- Hisame, csak óvatosan.
- Ja, rendben. – köpött felém két szót, hogy tudassa hallott engem, de nem úgy tűnt, hogy változott bármi is a hozzáállását illetően. Mutatni akarta magát, mutatni, hogy ő is ért valamit. Bár Shu mögé bújt mintegy fedezékként tekintve rá, úgy tűnt, hogy ez nem volt elég a számára.

by **Saya** Pént. Okt. 25 2013, 21:28

A kígyó megmarja a Hadarót, és azonnal a kislány ölében terem. Hugi elmosolyodik - vagy inkább elvigyorodik ennek láttán, és győzedelmesen összefonja a karjaimat a mellkasom előtt, afféle "én megmondtam" stílusban. Elégedetten szemléli, ahogy a hatalmas sárkány elbődül (én inkább halálra rémülök tőle, nagyon félelmetes @_@), a kislány pedig kérdéseket intéz felé, amiket aztán a sárkány el is ismétel. Mikor a sárkány gazdája int nekünk, Hugi ráérős léptekkel indul feléjük, majd megáll a férfi másik oldalán, a sárkány mögött, és győzedelmesen szemléli Hadarót. Közben az egyik késemet is előveszi és az ujjai között pörgeti, a határozott szándékkal, miszerint ha a Hadaró megint el akar menekülni, akkor felé dobja a tőrt, hogy megállítsa.
De Hugi, akkor be fog színülni az indikátorom .__.
~Nem baj. Max sárga lesz, az meg elmúlik hamar.~
Oké, ha te mondod .__.
Nem beszél, nem fűz a dologhoz semmit, úgy érzi, mindent elmondtak már őelőtte. Koburo nem a hadaróé, ahogy azt észrevettük, de nem tudni, mit csinált a gazdájával valójában. Én meg még mindig a gyűrűkön töprengek, hogy milyenek lehetnek, és van-e köze a dologhoz.
~Valami köze biztos, hogy van, csak kérdés, hogy mi.~
Igen, én is ezen gondolkozom. Kapcsolat gyűrű lenne? Arról hallottam.
~Majd kielemezzük, ha vége ennek az egésznek.~
Okés. És addig mi legyen?
~Itt vagyunk és várunk, hogy a Hadarónk csicseregni kezdjen. Ha menekülni akar, itt a tőröm, meg szerintem a sárkány sem fogja egyhamar elengedni.~
Ja, tényleg. Én tudok segíteni.
~Igen, azzal, ha most nyugton maradsz.~
Igenis értettem, nyugton maradok és megfigyelek. Egyenlőre megjegyeztem, hogy a nagy sárkány neve Hisame, a kicsié meg... Tim... Tim valami.

by **Strea** Hétf. Nov. 04 2013, 17:53

- Semmi közötök hozzá – forgatja a szemét Ken, elismerően füttyentve, ahogy Hisame árnyéka fölé magasodik – Te aztán szép nagyra nőttél – elvigyorodik, két kezét zsebre vágja, a lándzsáját maga mellé szúrja a földbe – Amúgysem bántanátok, az inditákorszín itt mindenkinek hű de fontos – ingatja a fejét, ám látva a kiállásotokat, egy picit azért megkomolyodik – Egyébként is, olyat kérdeztek, amit már tudtok.
Végignéz rajtatok, mosolya szélesebb lesz, ha tanácstalanságot vél felfedezni az arcotokon. Majd elneveti magát, és csakúgy spontán, leül a fűbe, lábait törökülésbe hajtja, kezeit hátrateszi, azon támaszkodik. Látványosan hümmög egy darabig, majd bólint:
- Yoshi, játsszunk kitalálósdit, rendben? – vigyorog, nem érzi veszélyeztetve magát, egyszerűen nem érdeklik őt a fenyegető mozdulatok – Első kérdés: mégis mire kellhet nekem az a kígyó?

Hogy ténylegesen átgondoljátok-e vagy sem, válaszoltok-e vagy sem, az rajtatok múlik, Kobura azonban csöndben marad, íriszeivel élénken figyeli a fiút, ám ha esetleg felmerülne bennetek, hogy levegyétek a farkáról a gyűrűket, úgy heves ellenkezésbe kezdene.

Hime is kiesett, pm-re sem válaszol... :/

by **Shukaku** Hétf. Nov. 04 2013, 19:53

-Engem egyáltalán nem zavar az indikátor színe, ha cserébe visszajuttathatom Koburát oda, aki mellé tartozik.
*Dühösen szól vissza a fiúnak, és ki is lép Hisame árnyékából, de természetesen nem áll elé. Nem mintha félne, hiszen amilyen dühös amiatt, amit a fiú tett, puszta kézzel szállna szembe vele. Mindössze óvatos, hiszen neki Timidusra és most már Koburára is vigyáznia kell.*
~Nem vagyok elég erős hozzá, és talán a többieket tényleg zavarná a sárga indikátor… pedig az gyorsan eltűnik, és cserébe segíthetnénk szegény kis kígyócskának. Lehet, hogy akkor sem mondana semmit, ha bántanánk. Nem tudom…~
-Ha nem kellene megvédenem Koburát, akkor én magam…
*A szava is elakad, nem tud mit mondani arra, ahogyan a fiú viselkedik.*
-Hogyan lehetsz ennyire szívtelen? Mit ártott neked ez a szegény teremtés? A gyűrűket már úgysem fogod megkapni, sem Koburát. Csak javítanál a helyzeteden azzal, ha segítenél nekünk.
~Valahogy biztosan ki tudjuk szedni belőle, hogy honnan lopta el szegény Koburát.~
-Ha nem segítesz, akkor majd Kobura elmondja, hogy hol van a társa, és nélküled találjuk meg, de én nem fogok veled barkochbázni, az biztos.
*Timidus, aki Shukaku előtt áll, ám még így is Hisame mögött, egy apró pillantást vet a lány felé. Érzi a helyzet súlyosságát, de a kitalálós játékot is nagyon szereti, és Kobura már úgyis náluk van, és nem vesztenének semmit, ha kicsit játszanák a kedvenc játékát… talán még kissé oldaná is a feszültséget. Shu azonnal megérti, hogy mire gondolt a sárkány, és egy rövid morgással rögtön rendre is utasítja.*
~Eddig olyan komoly volt a harcok alatt. Talán most nem érzi elég veszélyesnek a helyzetet? Óvatosabbnak kellene lennie. Azért mert többen vagyunk, még nem biztos, hogy erősebbek is… eddig végig hazudott nekünk a fiú és nem tudjuk hogy miről hazudott még.~
-A kinti világban, ha valaki lopott, azt elvitte a rendőr, és büntetést kapott…
*A kérdést nyitva hagyja, szavaiban érződik, hogy inkább társai felé intézte azokat. Ő nem sokat tud arról, hogy miként működik a törvénykezés a városokban, vagy működik-e egyáltalán valami ahhoz hasonló, de abban biztos, hogy ő nem hagyná büntetlenül azt, ha valaki ilyesmit csinál a petekkel. Azzal még nem foglalkozik, hogy Kobura társával mi történhetett, hiszen arról semmit nem tud, és nem akar feleslegesen hibás következtetéseket levonni, és az állatok védelme egyébként is jobban érdekli mint az embereké.*

by **Peter Worker** Kedd Nov. 05 2013, 09:30

- Olyat kérdezünk, amit már tudunk? - ismételtem a szavait, karba fontam a kezeimet és ujjaimmal az állam simogattam – Mh. Mit kérdeztünk? Hol a gazdája? Mi történt vele? Mit akarsz tőle? Honnan tudnánk ezt?
Talán valamelyest hangosan gondolkodtam, de nem zavartattam most magam miatta. A fiún kívül nem láttunk mást és ő sem mondott semmit nekünk.
- Várjunk, egy vörös hajzuhatag, egy kereső lány. – ugrott elém a kép és fordultam a többiek felé - Van egy ötletem, talán, de mit is mondott? Mikor narancs lesz az ég. Mikor lemegy a Nap? Talán. Menjünk, ámbár még egy perc. – léptem előrébb - Valóban, igazad van, az indikátor szín itt nagyon fontos. – magabiztos volt a fiú, így magabiztosságot kellett mutatnom nekem is, hogy megtörjem akár egy pillanatra is – Azonban látszik, nem látod a helyzetet. Idomár vagyok, ám ez nem jelenti azt, hogy ő, ez a nagy bestia, sárkány, jégcsoda, vagy épp nevezzük most Hisamének, az irányításom alatt van. Rég elrontottam a nevelését, szabad akaratú és bizonyítani akaró állat áll most előtted, ostobaságot csinálsz, de asszem ez már nem az én bajom. Menjünk. – kapaszkodtam Hisame szarvába és úgy fordítottam magammal a többiekhez, miközben azért próbáltam nyugalomra inteni – Shu, te fel Hisamére a kígyó, bocsánat, Koburával. Timudus mellettem és te is gyere. – mosolyogtam a harmadikunk felé, hisz most társunk volt ő is – Van egy ötletem, tippem talán, menjünk vissza a városba. – és várjunk, de ezt már nem akartam mondani nekik. Abban sem voltam biztos, hogy az a lány Koburát kereste és abban sem, hogy újra ugyanott jelent volna meg, de másra nem tudtam gondolni, hisz a fiú szavai ezt idéztették elő velem.

by **Saya** Szer. Nov. 06 2013, 10:52

-Már akinek. -feleli a Hugi nem túl hangosan, nem túl halkan, és még mindig vigyorog. Attól, ahogy beszél, fenyegetően, még az én jelenleg képzeletbeli hátamon is feláll a szőr. -A sárga egész hamar elmúlik.
Timvalaki gazdája egész sokat beszél annak ellenére, hogy az elején milyen kis csendes volt. Én ennek csak örülök, a Hugit meg idegesíti, de most nem igazán törődik vele. A Hadaró továbbra is magabiztosan bájcseverészik velünk, és azt hiszi, most ő a nagy okos meg rátarti, hogy megpróbál rászedni minket.
-A kinti világban ha valaki lopott, arra tojtak magasról. -feleli a kislánynak a Hugi, és még rá is kell pisszegjek magamban, hogy legyen már picit kedvesebb, légyszíves .__. szerencsére ezt megteszi és visszafogja a hangját. -Sőt, tesznek azok mindenre. Ha becsületesen élsz, és egyszer hibázni merészelsz, akkor valóban mész a börtönbe, de az ilyen spiclik, mint ez... -bök a Hadaró felé, és nem fejezi be a mondatot.
Én közben a kígyótolvaj srác kérdésén merengek. Mire kellhet neki Kobura? Töprengek, töprengek, majd... Hugi, előre engedsz egy nagyon-nagyon picit?
~Oké, de csak picit.~
Visszakapom a szám és a hangom. Veszek két mély levegőt és tátogok, hogy biztos legyek benne, én pörgetem a nyelvem, majd megszólalok.
-Neked nem a kígyó kell, hanem a gyűrűk, igaz?
Köszi, Hugi, visszaadom.
A kékhajú srácnak, a Hisame gazdijának is eszébe jut közben valami, és int nekem is, hogy menjek velük. Hugi ezt látva úgy dönt, visszavonul, kis híján előrebukok, mikor megszédülök tőle, majd eleinte botladozva elindulok a hatalmas sárkány meg a fiú nyomában. Igazából nem nagyon emlékszem, hogy mire gondolhat, mármint tudom, hogy akartam segíteni valakinek keresni valamit még a Hadaró előtt, de annak mi köze lehet a kígyó.... oooooooh, már értem!
-De... az idomárok amúgy nem tudják, hogy merre jár a kisállatuk? Mármint ezen a kistérképen, vagy mi? -nézek rá a kékhajú srácra, a nagy Hisame gazdijára kérdőn.

by **Strea** Pént. Nov. 08 2013, 22:12

- Szívtelen? – húzza fel a szemöldökét Ken, majd ásít egyet, és mosolyogva folytatja – Azt hiszem túl hamar vonsz le következtéseket, kislány – kacsint Shukakura, majd az ölében lévő kígyó felé int – Egy mozdulattal nem bántottam, nem? És ha a gyűrűket akartam volna, azzal kezdem, hogy elveszem tőle – fordul Saya felé, arcán a vigyor egyre nagyobb, látszik rajta, hogy élvezi a helyzetet. Peter felvetéseire bólint, inkább önmagának, mint nektek, közben Hisamét figyeli, a fiú idomárokról tartott kiselőadása közben meg csak hümmög, és az állát vakargatja.
- Hidd el, nem te vagy az egyetlen, aki nem ért a petjéhez – feleli végül, majd kényelmesen feláll, és megigazítja a sapkáját. Kezeit zsebre teszi, és egész egyszerűen odasétál hozzátok, egy picit sem zavartatva magát – Nah, tán tapsra vártok? Kíváncsi vagyok arra a naaaagy tervedre, hehe – néz Peterre kihívóan, de végig vigyorogva – Vagy inkább a sárkányod a főnök, s az ő bólintása is kell, hogy elinduljunk végre?

Ha gyalog mentek, úgy Ken követni fog vagy mellettetek megy, ha teleportkristályt használtok, akkor viszont ő is, a lényeg, hogy nem hagyja ki a „bulit”. Amúgy az időzítésetek úgy tűnik nagyjából tökéletes, negyed óra van naplementéig.

Kérdés: akarjátok-e folytatásos küldinek, tehát hogy valamikor majd legyen egy második része? Mert attól függően mesélek tovább. Wink

by **Peter Worker** Vas. Nov. 10 2013, 20:33

- De, elméletileg látják, azt hiszem. – válaszoltam Sayának, hisz kérdezett, majd hallgattam a fiút, kinek eleinte háttal álltam. Jól ismert türelmem volt, de kezdett idegesíteni már engem is. Eddig nem értettem a többieket, tán lassan értem fel hozzájuk, de röviden most már nekem is elegem volt belőle.
- Taps? – kérdezett Hisame – Induljunk?
- A fenébe. – gyorsan fogtam meg Shut, ha mászott volna a sárkány hátára. Azt mondtam neki, hogy legyen Hisame hátán, de most még sem tűnt olyan jó ötletnek ez. Láttam a lányom pillantását, tudtam mi következett és nem örültem neki.
Egy üvöltés, mi nem volt szép, nem erősített, nem ösztönzött senkit sem. Rázott a hideg. Inkább volt ijesztő és félelmetes a hang. Elfogyott Hisame türelme, mit nem róttam fel neki.
- Hagyj békén minket! Elég volt belőled! – üvöltött még egyszer és a szárnyát tárva fordult a fiú felé.
Talán a fiú felém intézett szavai zavarták meg jobban, talán elege lett így már a mai napból, talán az iménti küzdelem is sokat tolt rajta, hogy elérjen ide. Sok mindent fel lehetett volna írni a listára és itt volt most a megfelelő alkalom, hogy kiadja ezt magából. Indikátor szín? Egy sárkányt ilyen apróságok nem foglalkoztatnak, hát még ilyenkor.
- Hisame. Csak óvatosan.
- Ja, az leszek.
Ha meg lett volna a termete, úgy kérdés sem lett volna, hogy keresztbe nyelte volna le a fiút, de ilyen „kicsiny” méretekkel csupán csak a szarvaival akarta öklelni a testet. Nem akartam megállítani, egyszer már megtettem, részemről elkönyveltem, hogy én megtettem mindent, a továbbiak nem lesz bűntudatom.
- Egy pillanat. – szóltam a többiekhez, de úgy gondoltam tudják, hogy mire gondolok.

by **Shukaku** Vas. Nov. 10 2013, 21:34

*Shu még szerencsére nem kezdett el felmászni Hisame hátára, de a kezét már rajta pihentette, így érezte, amikor a sárkány megremegett a dühtől. Amikor Peter elkapta, és látta az arckifejezését, ha nem is értett meg mindent azonnal, de azután, Hisame szavaiból már sejtette, hogy mi fog következni. Peter kezébe nyomta Koburát, és Timidusnak is csak egy rövid morgó hanggal jelzett, majd rögtön Hisame elé ugrott, de ügyelve arra, hogy kellő távolságban legyen a fiútól.*
-Kérlek ne Hisame!
~Miért kell mindenkit bántani? Miért kell mindent verekedéssel megoldani? Látszik, hogy egy fiú nevelte szegényt.~
*A lány Hisamét nagyon erősnek gondolta, a legerősebbnek az egész játékban, és nem akarta, hogy bántsák a sárkányt, amiért bántott egy játékost. Nem akarta, hogy bántsák Petert, amiért nem zöld az indikátor színe. Legelőször őket kettejüket féltette, azután magát, és legvégül a fiút, aki szerinte is megérdemelte volna azt, hogy valaki jól felképelje.*
-Csak annyit kérek, hogy hallgass végig Hisame. Ha utána is bántani szeretnéd, akkor nyugodtan megleckéztetheted, szerintem is megérdemli.
*Nagyot sóhajtott, majd belenézett a sárkány szemébe, szemeiben az ijedtség könnyei csillogtak, és látszott rajta, hogy valami bántó dologra emlékszik vissza.*
-Tudod, a kinti világban sokat bántottak. Sokszor megvertek...
*Nyelt egyet, majd megtapogatta a felkarját egy helyen. Ebben a világban szerencsére már nem fájtak a lila foltok.*
-De egy idő után abbahagyták, mert nem sírtam. Ők azt szerették volna, ha rosszul érzem magam, és nem csak az ütésektől, vagy a hajhúzások miatt.
*Összeszorította a fogát, kicsiny öklei is megmarkolták ruhája szegletét.*
-Ezután csúfolni kezdtek, és szavakkal bántani… csúnya dolgokkal. Hidd el nekem, hogy megalázva lenni sokkal jobban fáj, mint ha elverik az embert. Főleg az ilyen nagyképű és hencegő fiúknak.
*Ő is rühellte a fiút, és nem akarta, hogy büntetlenül maradjon az, amiket tett. Elégtételt akart nyújtani Hisamének, de elege volt már az erőszakból, és nem akart több csatát látni. Visszafordult a fiú felé, és szinte undorral a hangjában mondta ki a szavait, melyben benne volt az összes őt ért sérelem, és az a düh is, amit a fiú iránt érzett, amiért így beszélt a petekről, akiket ő legtöbbször sokkal inkább emberszámba vett, mint magukat az embereket, főként az ilyen Ken féléket.*
-Most pedig kérj szépen bocsánatot Hisamétől.

by **Saya** Vas. Nov. 10 2013, 22:30

A kékhajú fiú nem ad valami pontos választ. Most akkor látják vagy nem? Elméletileg? Tudnia kéne, hisz idomár, és akkor ő is biztos látja a Hisamot...
~Hisame...~
Na, szóval őt a térképén. Vagy nem? Most akkor mi van?
Nem sokat töprengek mondjuk ezen, mert zajlanak az események, én meg kapkodom a fejem, majd' beleszédülök @_@ A fiú velünk akar jönni, amit én nem bánok, mármint akkor jöjjön nyugodtan, ha nem okoz galibát, de a nagy sárkány erre bedurvul és rosszkedve lesz és szinte érezni a levegőben a feszültséget, amit én még mindig nagyon nem értek. Miért kell a feszkó? Nem lehet ezt nyugiban elintézni? O.o
A kislány oda is áll a sárkány elé és valami olyasmit mond, hogy őt is verték meg bántották, és akkor ez nem megoldás, meg satöbbi. Én is megsimogatom a karom, ahogy ő, de nem érzek semmit, meg nem tudom, miért csinálja. Engem nem vertek meg sosem, igaz?
~...Nem...~
Hugi, mi volt ez a hezitálás? Megvertek, igaz? >_>
~Nem.~
Hazudsz, érzem, hogy hazudsz, de én majd kihúzom ám belőled az igazságot :PMajd valamikor >_> Még nem tudom, mikor, de valamikor, ha alkalom nyílik rá.
Hátra tett kézzel figyelek tovább, hallgatok, és várom, hogy mi lesz a vége, mert én úgyse tudok beleszólni, meg ez most olyasmi, amit úgyse értek, de még nem akarom kérdésekkel zavarni őket, meg talán meg is értem a dolgot, mire eljutok odáig, hogy kérdezzek. Néha megesik az ilyesmi, olyan sosem-lehet-tudni félék ezek. Néha a kígyóra nézek, hogy ő vajon mit szól hozzá, aztán oda is megyek a fiúhoz meg a kígyóhoz és ha engedi, akkor megpróbálom megsimogatni picit az állat fejét. Vajon milyen lehet megérinteni egy kígyót?

by **Peter Worker** Hétf. Nov. 11 2013, 15:23

- Majd elgondolkodom rajta Shu, ha megvertem. - kerülve a lányt állt elé - Nem kell a bocsánata. Már nem! - és folytatta onnan, hol félbe szakította Shu.
Kedves volt tőle mindez, hogy újabb apróságot osztott meg az életéről, de mindez most nem tudta csillapítani Hisame dühét. Félreértés ne essék, tisztelte őt a lányt, figyelt rá, de most nem volt mit tenni ellene. Meg ragadtam Shu karját, talán kicsit akaratosan is és úgy húztam hátrébb pár lépésnyit, míg a másik kezemben a kapott kígyót tartottam.

by **Strea** Hétf. Nov. 11 2013, 17:19

- Bocsánatot? Minek? – kérdez vissza Ken, ám a vigyorgása az arcára fagy, ahogyan meglátja a sárkányt. Hisame túl gyors, túl magas fegyverkezeléssel, a fiúnak esélye sincs kikerülni a feléje tartó öklelést. Lehet előbb gondolkodni kellett volna? Lehet fel kellett volna mérni az erőviszonyokat, nem? Úgy tűnik, nem voltak elegek Shu szavai, hogy eszetekbe juttassák ezeket, a düh pedig meggondolatlansághoz és hibához vezet. Persze ti nem látjátok a fák között, a fatörzsnek dőlő férfit, aki elmosolyodik, s szemében piros fény gyúl, ahogy kezével int. Ti nyilvánvalóan az elétek táruló látvánnyal vagytok inkább elfoglalva, s van is miért: Ken elpixeleződik. Életcsíkja elképesztő gyorsasággal csökken le, a jégsárkány egyetlen suhintásától, s ahogy eléri a nullát, úgy válik felszálló pixelek sokaságává, melyek vörös és fekete színben szállnak a megszokott szivárványszínű helyett. De foglalkoztok ti a színnel, amikor Peter indikátora zöldből pirosba vált?

Kobura fájdalmas hangot hallat, s megharapja a fiút, hogy kiszabadulhasson annak öléből. Odakúszik a földre ejtett lándzsához, s haragosan mered Hisamére, sziszeg, szemét ide-oda kapkodja: aki ért az állatokhoz, láthatja, hogy kétségbe van esve, nem érti, mi is történik körülötte. Nem mer sem elmenekülni, sem támadni, így helyben marad, ám Hisamét és Petert nem engedi közel magához, s Shukakuval, aki őt a fiú ölébe tette, is rendkívül bizalmatlan. Egyedül Sayától nem fél, felé tekintget, segítséget várva.

Tíz perc van naplementéig.

Teljes kör következik, tehát Peternek is írnia kell ugyanúgy.

Megjegyzés usereknek: nyugi, nem fogok tönkretenni karikat, a piros indikátor és Ken miatt nem kell aggódni. Wink

A kövi mesélésekből majd kiderül... - vagy sem. Rolling Eyes

by **Shukaku** Hétf. Nov. 11 2013, 21:00

-Azért, mert megbántottad, és nem akarom, hogy miattad…
*Kezdett volna tovább érvelni, meggyőzni a fiút arról, hogy nem érdemes Hisamével kikezdeni, de Hisame sem reagált túl jól a szavaira, és lassan ő is megértette, hogy semmit nem tehet, de nem akarta engedni, hogy egymással harcoljanak. Elég volt már számára a mobok megölése is.*
-Nem! Nem! Kérlek Hisame!
*Dühösen próbálta magát kiszakítani Peter kezeiből, de a fiú sokkal erősebb volt nála. Egyvalami még eszébe jutott, amivel talán megállíthatja Hisamét.*
-Megéri egy ilyen, hogy apud bajba kerüljön miatta?
*Talán Hisame már nem hallhatta a támadás hevében, talán túl későn jutott eszébe. Nem viaskodott tovább Peterrel, engedte magát arrébb húzni. Ezután minden olyan gyorsan történt. Shu kiszakítja magát Peter karjaiból, és potionnal a kezében rohan a szétpixelelződő alak felé, majd erőtlenül rogy térdre a látottak után, és sírva fakad.*
~Azóta nem volt… itt nem szabadna lennie. Apa, anya! Csak egy kígyócskát kerestünk. Miért? Hogyan? Én csak segíteni akartam!~
-Nem… nem! Ne megint! Elég volt!
*Nem volt haldoklás, haláltusa, sem utolsó szavak. Semmit nem tehetett. Ezután elhal a zokogása is, és hideg tekintettel, érzelmek nélküli halott arccal néz Peter szemeibe pár másodpercig. Talán levegőt sem vesz, olyan, mint aki sokkot kapott a történtek után. Ezután ugyanolyan gyorsasággal, ahogy Ken felé rohant, elő kapja a kését és Hisame felé fut, majd kivont tőrrel áll elé, a sárkánynak háttal, és könnyes szemmel néz a többiekre, különösen Koburára.*
-Nem akarta! Nem akarta, hogy ez legyen! Ne merjétek bántani! Nem akarta! Mondd meg nekik Hisame! Véletlen volt!
*Újra a földre rogy, de azzal a karjával, amellyel nem önmagát támasztja a földön, még mindig előre szegezi a kését, védelmezve Hisamét. Zokogva törnek fel belőle a szavak.*
-Mondd meg nekik! Kérlek! Timidus! Kobura… el kell hinned! El kell hinned! Könyörgöm!
*Timidus ugyanolyan zavartnak tűnt, mint maga a lány. Nem mozdult el Peter mellől, nem tudta, hogy mit tegyen. Fejét lassan fordította feléjük, a játékosoktól várva a segítséget, könyörgőn nézve mindenkire, hogy tegyen valamit. Ezután mintha megindult volna, tett egy-egy bizonytalan lépést Shukaku felé, de azután újra megállt, és kétségbeesetten vinnyogva nézett újra körbe.*

by **Peter Worker** Szer. Nov. 13 2013, 22:31

Azt mondanám, hogy nem fogtam fel a történéseket, vagy inkább csak nem akartam. A két szememmel láttam, hogy mi történt, miként hullott pixeljeire a fiú, miként vált semmivé előttünk, de nem reagáltam le, csak mozdulatlanul tekintettem előre. Észre nem vettem, hogy a kígyó harapva menekült a kezemből, észre nem vettem, hogy az eddig nehezen tartott Shu is szabadult és az sem tűnt fel, hogy szinte Timudus is hasonlóképp tett, odébb állt mellőlünk. Csupán csak Shu sírása vonzotta a figyelmem, de nem siettem hozzá, hogy védelmezőn öleljem, hogy felállítsam a földről. Ő ébresztett fel, a keserves hangja zökkentett ki engem. Léptem egyet, hogy a tehetetlenségembe ne boruljak fel, de remegett a lábam. A halál óta mintha megállították volna az időt, nem, csak lassították azt és a hangok erős, búgó zajként folytak egybe, de Shu hangja megtörte ezeket, a lány pillantása, a könnyes szemei igézőek voltak, cselekvésre késztettek.
Mit lehetett tenni? Semmit. Késő volt bármit is tenni. Egy egyszerű véletlen, súlyos, nem kívánt következményekkel. Kétségbe estem, Hisame tette az én hibám volt. Lehetett volna a sárkányt hibáztatni, tán mások így is tettek volna, de én rontottam el. Egy Apa nem hibáztatta a lányát, azonban nem álltam úgy védve elé, mint ahogy a kését ragadva azt Shu tette. Talán helyettem cselekedett.
- Mit csináltál Hisame? – álltam mellé. A kérdésem nem volt hangos, nem tükrözött semmi érzelmet.
- Nem… - a hangja megakadt – Nem tettem semmit sem. Csak… - és nem folytatta.
Véletlen volt, ahogy azt Shu is mondta, de egyszerűen nem tudtam nyugtatni őt, nem tudtam most a pikkelyeire tenni a kezem.
- Bocsánat.
- Sajnálom.
Többet nem tudtam szólni. Egyszerűen nem jöttek szavak a számra, nem tudtam mit mondani. Menekültem most volna én is, ha tehettem volna, de úgy a helyzet csak tovább romlott volna. Csak azért nem sírtam, mert sírt helyettem más.

by **Saya** Szer. Nov. 13 2013, 23:16

-Nyugi, pici kígyócska, nem bántunk ^^ -motyogom. Nem figyelek másra, csak a fiú kezében a Kobuára. Cöh, ha már ők annyira egymással vannak elfoglalva, akkor majd én vigyázok szegény állatkára, csak adja ide nekem ˇ^ˇ

Még mielőtt mondhatnám ezt, a Hisame odacsap egyet, mint a taxiórának, és a Hadaró semmissé válik. A kislány össze is törik nyomban és elkezd sírni. A fiú leteremti a sárkányt, majd némaságba burkolózik. A Kobura elszisszen tőle és a lándzsához nyomul, dühösen.
Csípőre tett kézzel, ajkamat biggyesztve nézek hol egyikükre, hol másikukra. Most mi van? A Hadaró eltűnt, a srác bepirosodott, mi ebben a nagy tragé.... Ooooh.
Megrázom a fejem és kicsit meg is ütöm a kobakom. Hugi, húzz vissza a helyedre! Ne mérgezd még a gondolataimat is >_>
De csak kuncog negédesen meg gonoszul, nem szakad el tőlem, én pedig még mindig egykedvűen nézem a piros fényt, aztán a kígyót, meg a helyet, ahol eltűnt a Hadaró. Miért nem tud megérinteni mindaz, ami itt történt? Nem tudom, miért, de csak a Koburára tudok most gondolni, mert látom rajta, hogy teljesen el van veszve, és segítséget akar. Pont, mint amikor én is el voltam veszve abban a szobában, egészen addig, amíg a Hugi rá nem írt a tükörre. Igaz? Emlékszel?
Lassan lépek a kígyóhoz, majd leguggolok elé. Mosolygok, mert a mosolygás az mindig mindenkit megnyugtat, talán a kislány is abbahagyja mindjárt a sírást ^^ Aztán a sárkány felé fordulok.
-Nyugi. Megoldjuk. -döntöm félre a fejem, majd ismét a kígyóhoz fordulok. -Kobura-chan, nyugi. Nem bántunk. -nyújtom ki felé a kezem, de nem közelítek, várok, hogy ő vajon közelít-e ^^ Hugi lassan kezd visszavonulni.
-Kobura, kérdezhetek valamit? Mármint, ezen kívül. -sutyorgom neki tovább. -Neked el kell jutnod valahova még időben, igaz? Mert ha elkésel, akkor nagyon meg fognak büntetni. Ugye? Ha meg tudod mutatni, merre menjünk, elviszünk oda seperc alatt ^^
A gyűrűkre is rá akarok kérdezni, mert valami kapocs velük is van, érzem, de még nem látom eljöttnek az időt rá, a Hugi meg mindig azt mondja, hogy az időzítés mindennek a kulcsa.

by **Strea** Csüt. Nov. 14 2013, 00:30

Talán most ki lehettek mind akadva, ám ahogy csigalassúsággal vagy éppen túl hamar múlnak a percek, alig láthatóan változik Peter indikátorszíne: az élénkvörös kezd fakulni narancsosba. Ennek tulajdoníthattok nagy jelentőséget, vagy éppen semmilyet sem, mindenesetre kezd hűvösödni, a nap lenyugvóban van. Ideje lenne teljesíteni a küldetést, annak feladója nélkül.

Kobura fejét a két lány között kapkodja, majd, rátekeredve a lándzsára, csúszik Saya felé, jelezve, hogy Ken fegyverét nem hajlandó otthagyni. Ha megértitek az óhaját, úgy óvatosan és még mindig remegve helyezkedik a zöldhajú lány karjaiban, párat sziszegve mintegy válaszul, a város irányába intve. Ámbár az úticélotok csupán egy korábbi feltevésen alapul, más ötlet híján nemigen tudtok másfelé menni, s lassacskán ti is érezhetitek: ha nem siettek, bizony kifuttok az időből.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 14 2013, 11:51

-Sajnálja…
*Halkan ejtette ki a szavakat, majd felállt, letörölte az arcáról a könnyeit, eltette a kését, és úgy nézett Hisamére.*
-Tudom, hogy sajnálod, és nem a te hibád.
*Ennél többet azonban nem tudott a sárkánynak mondani. Nyugtatólag rátette a kezét Hisame hasára, egy ideig a szemébe nézett, vígasztalóan, mintha nem is ő lett volna az, aki az előbb sírva térdepelt a földön, mintha nem is őt kellene vígasztalni. Ezután megfordult, és lassan, de biztos léptekkel indult el Saya felé. Peter mellett elhaladva halkan mondott pár szót, de nem sunyiban, hanem úgy, hogy mindenki hallhassa.*
-Ez a te hibád. Nem szabadott volna hagynod.
*Hangjában nem volt harag, vagy düh, mindössze tényként közölte, hogy a fiú tudja, hogy mit gondol az egészről. Nem ment túl közel a lányhoz, mivel nem tudta, hogy miként érez iránta most Kobura. Ránézett a kígyóra, és majdnem újra sírva fakadt.*
-Tudd, hogy én is sajnálom. Nem tudtam… megint nem tudtam semmit se tenni…
*Könnyes szemmel Sayára nézett, majd bólintott, és újra megtörölte a szemét, ezúttal azonban egy dühös mozdulattal, mintha magára haragudna.*
-Igazad van. Segíteni fogunk Koburának.
*Felé nyújtja a karját, de csak úgy, hogy kellő távolságban maradjon.*
-Ha megengeded Kobura, akkor hozom én a lándzsát, és akkor kényelmesebben lehetsz Saya karjaiban.
*Kicsit hezitál, majd még hozzáteszi.*
-Remélem meg tudsz nekünk bocsájtani, és megbízol még bennünk. Segíteni akarunk.
*Attól függően, hogy a kígyó hogyan válaszol, átveszi a lándzsát, de nem teszi el az eszköztárba, hanem végig szem előtt tartja, hogy Kobura is láthassa. Ezután elindul a város felé, Timidussal a vállán, aki szintén a lándzsán tartja a mancsait, jelezve, hogy ő is vigyáz a fegyverre. Nem megy se túl közel, se túl távol a Sayától, szemét végig a kígyón tartja. Útközben Timidusnak is sikerül lassan megnyugodnia, feldolgoznia a történteket, és intéz néhány nyugtató, kedveskedő hangot Kobura felé. Egy pet a pettől talán jobban elfogadja az ilyesmit. Shu végig letörten, de céltudatosan sétál, nem szól senkihez, és még a környezetét sem figyeli úgy, mint idefelé jövet. Semmi sem érdekli, csak az, hogy Koburát eljuttassa oda, ahova menni szeretne. Timidus azonban végig figyel, így arra is ő hívja fel Shu figyelmét, hogy Peter indikátorszíne megváltozott. Amikor a lány odapillant, azonnal izgatottá válik.*
~Lehet, hogy Hisame nem is… hanem csak megsebesítette. El kéne mondanom Koburának!~
*Bíztatóan mosolyog a kígyóra, és ezután már kissé jobban megemelt fejjel folytatja az útját, miközben előhívja a jegyzeteit, és félig az útra, félig az írásra figyelve keresi, hogy miként törtéhtetett meg ez az egész. Nem akar elhamarkodott megállapítást tenni, de szeretne reménykedni. Ha önmagától nem talál semmit a kézikönyvben, akkor felhívja a többiek figyelmét is a dologra, ha eddig nem vették volna észre. Nem mond semmit, nem ujjong, csak rámutat Peterre, és úgy kérdezi.*
-Hogyan lehetséges ez?

by Ajánlott tartalom