Kazuma Vs Kota

Miért is nem mentem este farmolni? Miért aludtam este, s keltem reggel korán? Természetesen, hogy egy újabb próbát tegyek. Valakit le akartam tesztelni, bár már nem leszek képes úgy, ahogy Judynál. Pedig igazán érdekes lett volna. Bár jelenlegi képességeim is elég trükkösek, azt meg kell hagyni. Az egyén, akit elő akartam keríteni nem más, mint Kazuma. Egy árnyharcos, egész jó, a bossharcokon is ott van már egy ideje, és sárga. Azonban az nem azt jelenti, hogy ne válhatna a hasznomra, de azt sem garantálja, hogy nem fog keresztbe tenni nekem. Mivel mostanság morcos vagyok, így ki is akarom adni a gőzt, és tökéletes feszültséglevezetés, ha valakit jól megrugdosok, mármint nem szó szerint. Azonban az igaz, hogy egy jó csetepaté sosem árthat, talán még jó kedvre is derülök, ha kiderül, hogy a képességem hasznosabb, mint sejtem. Persze most sem tehettem le arról, hogy árbús szemekkel figyeljem a környéket, s ha kell a legkisebb jelre is ugorjak, hogy elkaphassam azokat, akik Kanára vadásznak. Sajnos ezúttal semmi nyomot sem találtam, míg megleltem Kazumát a hatodik szinten. Remek, itt legalább nem lesz nézőközönségünk. Halkan lopakodva követem egy darabig, aztán jó tizenöt méterről, mikor már biztosnak érzem, hogy nem lesz zavaró tényező ráköszönök.
-Hali Kazuma!- Kis hatás szünet, hogy reagálhasson, majd folytatom. -Tudod én eléggé kíváncsi természet vagyok, és az az igazán eleven fajta.
Kihúzom a kardomat a tokból, s egy tíz méterrel állok meg előtte. Árnyharcos, szóval figyelnem kell a méregre, gyors, és két fogpiszkálója is van. Árnyharcosok... Régi emlék jut eszembe, amikor még élt Zaraki, és vele párbajoztam, ráadásul még gyenge is voltam. Nagyon szürke hangulatban érkeztem meg, de ez most valahogy felébresztette a szunnyadó lelkemet. Megjelent az a jól felismerhető halvány vigyor, mely nem valami biztonságot sugárzó arckifejezés. Az őrület határa, a vérszomj, harc élvezete, már előre, avagy valami hasonló bizarr és nem túl bizalomgerjesztő dolgokat rejthetett, melyekből talán az első három állt a legközelebb az igazsághoz. Inkább a harmadik. Sárga, így még csak párbajmeghívást sem kell küldenem. Amúgy is csak rontaná az izgalmat, az életére meg majd figyelek, illetve a sajátoméra is.

A reakciói alapján megbizonyosodhattam róla, hogy tényleg nem vett eddig észre. Először önvédelem, hogy felkapja a körömpucolóját, majd botor módon leereszti, mintha olyan veszélytelen lennék, mint egy plüssmacska. Sem a beszédem, sem a kardom nem hozott ki belőle semmilyen reakciót, így eléggé megsértve éreztem magamat. Már-már megfontoltam azt a lehetőséget is, hogy ennyire lenéz, de talán azt azért még sem, hisz láthatott már bossharcon. Hogy a francba maradt életben, ha sárga indikátoros létére ilyen meggondolatlan? Azonban itt a röpke alkalom, ki is használom, hogy észhez térítsem, s felizzítsam a harci szellemet. Ideje alaposan ráijeszteni valakire. Az elutasítás fájt, úgyhogy nem fogadom el. Első képességemet haladásra használnom. Ez egy jó alkalom tesztelni, hogy nem-e mond csütörtököt a különleges képességem. Azonban sikerül, s néhány pillanat alatt mögötte termek. Lopakodásomnak hála teljesen hangtalanul, s csak a levegőt szelő kardom suhanó hangja, s pengémen a napfény csillanása adhatja tudtára, hogy már le is szúrhattam volna.

-Ne érts félre, ez nem egy báli keringőre volt meghívás. Azt ajánlom szedd össze magad, és koncentrálj, vagy az életeddel fogsz fizetni.- Amennyiben támadna odébb táncolok, s néhány méterre tőle folytatom. -Tudod, senki sem fog tudni róla, ha egy sárga meghal, azt nem, hogy ki ölte meg.
Ennyi talán elég lesz ahhoz, hogy észbe kapjon, s harcoljon. Mindenesetre úgy éreztem, hogy csak nyerhetek azzal, hogy az első csapást kihagytam. Ezzel nem csak fölényem jelezve, hanem talán tesztelve is őt. Kíváncsi vagyok, vajon mennyire képes megőrizni a hidegvérét. Remélhetőleg találékony lesz, és erős. Nem lenne vicces egy kihívás nélküli párbaj, most, hogy így kezdem beleélni magam.

Óh, hát miért is ne. Alig rezzent meg, még csak nagyon meg sem lepődött azon, hogy hirtelen a semmiből egy penge került a nyakához. Kíváncsi lettem volna az arcára, a gondolataira, hogy mégis hogyan akarja kivágni magát ebből a helyzetből, azonban már kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet, mire végre megszólalt. Sértegetés. Gonosz vigyor jelent meg az arcomon, bár ezt nem láthatta.
-Oh, kérlek. Nagyon is jól tudod, hogy nem én vagyok a céh. Még csak vezetői pozícióban sem vagyok, és csak egy ember a sok közül. Lehetnék akár épp egy könnyű jövedelmet hajkurászó ember is, aki kiszemelt magának egy sárga játékost, akit következmények nélkül eltehet láb alól. Kíváncsi vagyok, vajon hányan hiányolnának. A szemrebegtetés meg nem az én sportom. Azonban, ahogy kívánod...
Vettem egy félfordulatot, s közben fogást váltottam a kardomon, hogy szúráskor a markolat legyen elől. Így amikor szembekerülök vele, először a lendülő kezemet láthatja, mivel az oldalammal/hátammal takarom. A torkától nem messze állítom meg a kezem, hisz csak látni akartam az arcát. Aztán természetesen nem hagyhatok túl sok esélyt arra, hogy bekapjak néhány találatot, így két szökkenő mozdulattal újra öt méter távolságot keltek köztünk, és közben kacagok, mint aki jól szórakozik. Nem sietek, lássuk meddig bírja idegekkel, vagy mennyire mer sértegetni. Sértegetés, azt hiszem nekem is kellene egy kicsi életet vinnem a provokálásomba. Gúnyos mosolyra húzom a számat, majd kicsit megemelem a fejemet, hogy lenéző pózt vegyek fel.
-Nyuszi.
Jelentem ki nemes egyszerűséggel. Ezzel a módszerrel nagyon sok embert ki lehet zökkenteni, ő pedig már amúgy is nyomás alatt van. Remélem meglesz az akváriumba gránátot hatása. Nem akarok védtelen ellenfelet kaszabolni, főleg nem úgy, hogy nem akarom ténylegesen megölni. Hmm...Bár véletlenek mindig vannak... Így ezzel az ötletsorral emlékeztem vissza Szophie-val folytatott párbajomra. Bejött amit akartam, csak kicsit túl hatásosan.

Hátrált egy lépést. Nem feltétlen ijedtében, de a magabiztossága már megcsappant. Koránt sem olyan kőkemény, mint egy perccel ezelőtt. A maszk miatt sajnos nem láttam sok mindent. A szavait meghallgattam, s szép fokozatosan ment át a gúnyos mosolyom komorrá, s sötétedtek el a szemeim. Alaposan belevágott a lecsó közepébe, és ez a képébe fog fröccsenni. A céhen belüli helyzetemről szóló dolgok gyakorlatilag elsiklottak a fülem mellett, nem úgy, mint a többi.
-Vagy el vagy tévedve, vagy elment az eszed, hogy ilyennel jössz elő. Mirikát soha senki sem veheti be ilyen beszédtémába. Mellesleg, most hogy felhoztad a negyedik bosst. Hála a többek között nálad is tökéletesen domináló antiegyüttműködésnek meghaltam. Azt hiszem, talán jobban átértékelnéd máskor a dolgokat, ha tudnád milyen az. Semmit nem tudsz arról, amiről beszélsz, és a tudatlanság néha áldás, de most leginkább veszélyes. Jobb lesz, ha előveszed a maradék önbizalmadat.
A kardomat leengedem magam mellé, s ránehezedem a jobb lábamra. Egy pillanatnyi hatás szünet kalkulálásra, aztán start. Teljes sebességgel indulok meg, de ugyanebben a pillanatban aktiválom a második képességem, melynek köszönhetően hat klón jelenik meg. Az egyik épp előttem, s egy Kazumától balra hátra. Az előttem lévőbe belépve abban a pozícióban, amivel megegyeztünk, átléptem a másikban mögötte. Egy vágással megpróbáltam elkapni a hátát, majd néhány nagy lépéssel arrébb újra szembefordultam vele. Ha bármelyik klónomat megpróbálná elpusztítani, akkor az amit átvág eltűnik, majd egy másik jelenik meg. A klónok egyelőre kb 2-3 méter távolságra vannak egymástól, nagyjából egyenletesen elszórva Kazuma körül.
-Imádkozz kutya.
Hangom egyértelműen hűvös, és komoly, az előbbi blöffölésekből semmi sem érződik. Újabb váltást teszek, hogy nekieshessek ismét, amint elmondta az imáját.

Kicsit túlságosan is elragadtattam magamat. A hasznos szokásaim közül többet is se perc alatt átvágtam. Én támadtam először, és a különleges képességemet is használtam, már az elején. Annak ellenére, hogy zseninek kell lennie hozzá, vagy talán többnek is, hogy kitalálja a képességem mivoltát nem akarok kockáztatni. A támadásom sikert aratott, s nem is akármilyet. A harcokban nem szoktak találatkor felkiáltani, de a reflexszerű ordítás, mikor egy hatalmas vágást szenvedsz, amiről tudod, hogy nagyon kellene fájnod. Ezt nem lehet önuralom nélkül megállítani, azaz sikerült meglepnem. Aztán az imája meglehetősen célt tévesztett. Ráadásul, így egy kicsit hidegebb fejjel már észrevehettem azt, amit egy perccel ezelőtt nem tudtam volna. Ezúttal vaktában hadonászott a szavakkal, legalábbis ez egy nagyon gyenge próbálkozás volt, annyi szent. A gyűlöletet sugárzó arcom bármennyire is voltam jó színész változott. Mostanra hideg és számoló lett, kifejezéstelen. Ezúttal ő jött. Két penge, két támadás. Ezt kellett szem előtt tartanom. Ahogy a pengék összeértek módosították egymás útvonalát, aztán már jött is a másik penge. Ennek az útját jobbra le irányítottam a kardom pengéjével és keresztvasával, míg magam balra tértem ki. Nem harcol rosszul, de gyorsabb és ügyesebb vagyok. Talán a pontoknak köszönhetően, talán a rutinnak, esetleg mindkettő. Ezután hagytam, hogy elhátráljon. Most jöhetett az, hogy még jobban összezavarjam. Nem volt messzebb öt méternél, legalábbis nem hagytam, hogy ennél nagyobb távolságot hozzon létre. Pontosan ki lett már kísérletezve az első képességem. Ismét felveszem azt a támadó pozíciót, melyet az előbb is, majd jobb lábamra nehezedem, s puff. A maximum fölé dobtam egy röpke pillanatra a sebességem, s eltűntem a vizuális térből. Hangtalanul suhanok lopakodás jártasságomnak köszönhetően, s közvetlen előtte jelenek meg. Ezúttal vízszintesen kívántam felnyitni a mellkasát. Ha lenne benne annyi lélek, hogy visszatámadjon azokat megpróbálom hárítani, talán sikerül is, de ennyi kockázat belefér. A szokást megtartom, s támadás után elhátrálok. Nem szólalok meg, csak lenézően méregetem, s az életcsíkjából próbálok latolgatni, vajon mennyi lehet még neki.

Támadásom a kelleténél is jobban meglepte, s úgy tűnik nem tudja összeszedni magát. Ez a képesség kombó még sokkal jobb is, mint azt először hittem, és még csak ki sem használtam a második képességem teljes mivoltát. Kár azért a klónért, de ez valamennyire kárpótol. Ahogy a támadásom után hátrálnék el, jön utánam. Gyorsabb vagyok, de ez akkor sem kóser helyzet. Komolyan kell kezelni az egészet, ha már egyszer elkezdtem, akkor be is fejezem a harcot úgy, hogy mindent beleadok. Megállok, s előre indulok meg. A szúrását a kardommal térítem el, a másik kezét pedig a szabad karommal állítom meg, vagy irányítom úgy, hogy elkerüljön a kés, amelyik sikerül. Ezután pedig fogom magam, s a lendületemet is használva kap egy óriási fejelést. Akkorára sikerül, hogy még jómagam is érzem a mentális fájdalmat, holott valójában nem érezhetem. Ugyan ez kevesebbet sebez, mint ha karddal vágnám meg, de ez volt kéznél, akarom mondani fejnél. Ezután két klónt helyezek át, egyet magam mögé, egyet Kazuma mögé. Hátralépve átugrom a másikba, s a hátába szúrom a kardot, hogy a végét még megcsodálhassa. Természetesen nincs kedvem megölni, mivel felvidított, ezért ki is húzom belőle, mielőtt a járulékos sebzés megjelenne, ami egy benne hagyott kardtól származik. Ahogy az életcsíkját nézem, ez elég neccesen jött ki. Egy izzadságcsepp jelenik meg a homlokomon, mikor leesik, hogy Bakker majdnem megöltem. Ha fejelés helyett karddal támadok, s cserébe beengedek egy támadást, akkor könnyen lehet, hogy megöltem volna, bár nem tudom pontosan megsaccolni az életét. Mivel nem párbajban vagyunk, még csak az opció sem ugrott volna fel, hogy életben hagyhatom.
-OOKÉÉÉ!! STOPP!
Kiáltom el magamat, hogy jelezzem megállj van. Nem tudom mennyire kis ütések azok, amik még nem okoznak sérülést, de, ha egy határon túlit sikerülne védekezés közben kiosztanom, az tuti megöli, hála a felszereléseim adta bazi nagy bónusznak. A menümet lenyitom, s kikeresek egy apró szinte értéktelen holmit, amit átdobok neki. Egy mini élet potion, csak öt életet tölt, de bőven elég ahhoz, hogy megúszhasson egy kisebb meglepetést, ha most éri.
-Nesze, meg ne halj nekem egy szúnyogcsípésbe visszafele a városig.- Mondom, s elrakom a fegyverem. -Nah, nagy levegő, aztán nyitott fülek. Hajlamos vagyok egy kicsit jobban beleélni magam a dolgokba, mint amennyire kellene, szóval a küzdelem eddig tartott. Sosem állt szándékomban, hogy megöljelek, csak tesztelni akartalak, mind képességek szempontjából, mind emberileg. Valamint gratulálok, meg kell hagyni bőven átmentél mind a kettőből.- Nyújtózok egyet, s a klónok is eltűnnek. -Őszintén szólva én megéheztem ebben az izgalmas harcban. A vendégem vagy egy ebédre, mit szólsz?
Teljesen vidáman közlöm vele a dolgokat, és mosolygok. Szép lassú tempóban meg is indulok a város felé, s így mellette két-három méterrel fogok elhaladni.