[Játékos Küldetés] Our Benefactors - A Jótevőink

A füstölő férfi szavaira kissé kiegyenesedtem, eddig harcra kész testhelyzetemet felváltotta a figyelő üzemmód. Óvatosan, csupán fél szemmel néztem körbe, még mindig élesen tartva érzékszerveim, ám kardom egy egészen picit lejjebb engedtem. Bár Alex még mindig készenlétben volt, úgy tűnt, az indikátor nélküli fickó nem akart támadni, sőt, már nem is szándékozott folytatni játékát, helyette elég lényegre törően és nyersen jelentette ki, hogy semmi esélyünk. Első mondandójának végére azonban alig láthatóan bólintottam, ezek szerint őneki sem tetszett a csapat felhördülése egymás ellen. Legalább valami, amiben egyetértünk…
- Hogy mi? – bukott elő belőlem önkéntelenül, ahogy Mirika újra bezöldült. Az első alkalom volt, hogy ilyet láttam, s az indikátor hiányával együtt ez nagyon arra vallott, hogy inkább valamiféle programmal van dolgunk, mint játékossal vagy egy sima njk-val. A beszélgetés további részét a lány talán érthette, de nekem csak annyi szűrődött le belőle, hogy valami olyanba csöppentünk bele, amibe nem kellett volna.

Ezt beigazolni látszott a természet programjának erős módosulása, a felfagyó föld és növények, nameg a nagyon hirtelen jövő jég. Hogy pontosan mi jöhetett le onnan föntről, illetve lejött-e egyáltalán valami, azt még a Látásommal se voltam képes meghatározni, a vízből megjelenő alak pedig semmi jót nem ígért. Ha két, ekkora erővel és szinte vp-képességekkel rendelkező játékos kell csupán az egyik fejvadász leöléséhez, akkor tényleg nagy bajban vagyunk. A létszámfölényt meg csak a megfelelő csapatmunkával tudnánk az előnyünkre fordítani, ami, nos, nem volt éppen a legjobb. Az íjászlány szavaira csak bólogattam, s szememmel már kerestem is Ranmarut: kíváncsi voltam, hogy reagál a lány szavaira, ám nem tudtam sokáig rajta időzni, tekintetem hamar a zaj forrása felé kaptam. Fák repültek felénk, méghozzá nem akármilyen sebességgel.
Szavakkal már nem volt időm lereagálni a történéseket, azt se láttam, a többiek hogyan mozdultak. A szemüveges íjászra se figyeltem, a felém száguldó törzsekre már annál inkább. Szerencsére az előző esés miatt a képességem már aktiválva volt, így a reflexemet kisegítve lehetővé tette, hogy az első pár faág kikerülése ne okozzon problémát. A kardom is készenlétben volt, azt magam elé tartva rugaszkodtam el, bízva benne, hogy nem mindjárt az egész erdőt kívánják hozzánk vágni.

Őszintén? Most már tényleg fogalmam sincs mibe keveredtünk. Megint nagy volt a szám, jöttünk itt csacsogva-vihorászva, hogy mi flancos hősök majd segítünk a kis bőgőmasinának, és még akkor sem hátráltunk meg, amikor az a baljós figura, az a Hadész is megjelent. Most meg itt marakodunk egy vp njk miatt, akinek a programozó kicsit túl sok szerepet osztott. Mégiscsak azt várta, hogy támadjunk... fejben nyomok egy facepalmot a bődületes félreértésem miatt, úgy tűnik túlságosan szórakozottan álltam hozzá ehhez az egész kihíváshoz, fejben még nem vagyok itt. Utálom ezeket a kocka kifejezéseket, sose fogom igazán átlátni őket... Na de ami ennél sokkal dühítőbb, ami miatt Mirika is kifakad: mi a fenéért aláz meg minket, amikor állítólag egy oldalon állunk? Vagy mégse? Egyre gyanúsabb ez az egész szituáció, lehet ideje lenne lelépni, bár tartok tőle, hogy már vastagon benne vagyunk. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mégis hogyan kellett volna a szmokingos produkciójától lefagyva kikerülnöm egy nyílvesszőt Még pajzsom sincs, ami mögé bebújhatnék. Az összedolgozás pedig nem hiszem, hogy rajtam múlt volna, szóval kikérem magamnak az észosztást. Aztán Mirika indikátora visszaváltozik zöldre! O.O
Még mielőtt szétrobban az agyam az idegtől, felhagyok a közeledéssel és fegyverem egyik pengéjét leszúrom a földbe, majd karba font kézzel lehunyom szemeimet. Akármennyire is felpörögtek az események, muszáj vagyok kicsit belülre is koncentrálni, különben nem tudom megőrizni a hidegvérem. Amikor valaki rébuszokban beszél, legszívesebben megragadnám a grabancánál és megráznám, miközben a képébe ordítom, hogy ember, beszélj már érthetően. De nem, Anatole nem ilyen. Anatole a vigyori, jópofa hülyegyerek a többiek szemében, aki nem emeli fel a hangját indulatosan, aki a végtelen nyugalmáról ismert, akit nehéz kiakasztani. Az edzőmtől tanult nyugtató légzésgyakorlatokat végzem, miközben folyamatosan fogadom be az elhangzott információkat és aprólékosan dolgozom fel azokat. "Belerángattad őket a végzetükbe" "A végzetükbe" "a rendszer kitöröl". Ez a kis libus belerángatott minket valami Kayaba féle ármánykodásba, amibe mi önként és dalolva csatlakoztunk. Príma, lehetne még ennél is rosszabb? Mi ez a hideg a talpam alatt? Ez belőlem jön?
Kinyitom a szemeimet, majd azt látom, mintha megfagyott volna körülöttünk a talaj. Az eső szakadatlanul esik, az égből viszont valami izék "potyognak". Tápos Tamás szerint ezek fejvadász mobok... hát tényleg lehet rosszabb. Veszélyforrások? Mi? A rendszerre? Mert hogy ő és wáhh, itt egy Hadész is most már... szóval őK nem csoda, hogy veszélyt jelentenek a rendszerre. Lehet vírusok, akik exp-ket zabálnak, attól ilyen vp-k. Na de mi? Mi semmi rendszerelleneset nem tettünk! Mégis milyen veszélyt jelenthetnénk a magunk nevetségesen alacsony szintjével az 5. szinten a 100-ból. Ha tehetném, most kézen fognám Mirikát és húznék haza. De nem lehet, hisz az életünkért kell harcolnunk. El vagyok ragadtatva... Arra viszont nincs időm, hogy lehívjam a menüm és aktiváljak egy teleport kristályt, mivel cseszett nagy lombos fák kezdenek el felénk száguldani. Fák! Én komolyan mindjárt eldobom az agyam... Mirika közben kiosztja a párokat, én katonásan a fejemhez emelt kezemmel intek, hogy vettem az adást. Tudom, hogy mikor kell csendben maradni és hagyni, hogy a kockák osszák a parancsokat. Nem sok RPG-vel volt dolgom életem során, ezért félő, hogy sosem leszek igazán jó stratéga, s ilyen személyt illetőleg úgy vélem hiány van a céhemben is. Fel kéne vennem egy tábornokot xD Megragadom a földbe szúrt fegyverem, majd aktiválva akrobatikámat, megpróbálok eltáncolni a felénk száguldó fatörzsek elől, miközben köpenyem szegélyét megragadva igyekszem védeni a szemeimet a kisebb ágaktól, amögül kukucskálok ki. Ha szükséges, nem vagyok rest bevetni a fegyveremet sem, bár nem igazán faaprításra tervezték, de ki tudja, hogy a SAO-ban hogy működik a favágás. Lehet egyetlen jól irányzott csapás elegendő és kettéhasadnak. Ami viszont ennél aggasztóbb, hogy milyen mobokkal állunk szemben, amelyek egyikének elintézéshez a szmokingos és a kaméleon is kell!?

A nagy darab fák gyökerestül kitépve repülnek felétek, s látszólag nincs vége az áradatnak, de egyszer csak mégis abbamarad és mikor az utolsó törzs is recsegve terül el a fagyott földön. Mondhatnám, hogy kísérteties csend telepszik rátok, ha az eső zuhogása nem törné meg minduntalan. Korábban elfelejtettem megemlíteni, azt, amire Anatole hívta fel a figyelmemet: teleport kristályaitok nem működnek, csak akkor, ha elég messzire távolodtok el a két jövevénytől. De milyen messze lehet az a távolság, ha már most nem tudjátok használni..?
A fák törzsei mögött pillanatnyi menedékre bukkanhattok, ha éppen nem akartok feltűnősködni. De ki tudja mennyi haszna van, hisz' bizonyára tudják, hogy itt vagytok.
Az eső és jégcseppek függönyén át két alakot pillanthattok meg ezüstös páncélzatban. Egyikőjük egyes elemei pirosan fénylenek, míg a másiknak kéken. Biztosra vehetitek, hogy ők ketten jöttek le az egéből fényes pontként.
Hátukról pallost emelnek le és szépen, egyenletesen menetelnek egymás mellett, olyan jó katonásan!
- A piros az erősebb... - szólal meg az öltönyös férfi - Kétszer annyi fát vágott hozzánk, mint a másik, de ne aggódjatok, vele majd mi foglalkozunk... ...Ő meg velünk. - közli veletek kurjantva, aztán leül az egyik fatörzsre és elszívja a maradék cigarettáját.
A piros mob azonban úgy tűnik máris neki akar kezdeni a "mulatságnak", mert bal tenyerét mutatja a férfi felé, minek közepén egy piros gömb jelenik meg, mely egyre csak nő addig, amíg el nem éri egy focilabda méretét. A következő pillanatban ez a labda egy nagy dörrenés kíséretében kilő és villámgyorsan kezd száguldani az öltönyös felé, aki nyomban felpattan erre a lépésre. Megmarkolja a fát, melyen eddig ült, s szinte lehetetlen módon úgy felemeli, mintha csak egy lapát lenne. Az okosabb játékosok akár azon is morfondírozhatnak, hogy ezt amúgy bárki meg bírja csinálni, csak a megfelelő szintű súlyemelés szükséges hozzá. Az öltönyös irányba állítja a fát és nagy sebességgel elhajítja azt. A két "lövedék" út közben találkozik és egy nagy robbanás kíséretében kioltják egymást. A keltett lökéshullám egy rövid időre megváltoztatja még az eső irányát is. A robbanás közelében felolvadt víz, amint eltűnik a tüzes pokol, újra lefagy.
A nagy füstfelhőből a két mob alakja tűnik ki, ahogy folytatják a menetelésüket. Még pár méter és a piros irányt váltva az öltönyös és Hadész felé veszi az irányt, de immáron rohanva, fegyverét készenlétbe helyezve. Még láthatjátok azt, ahogy a fejvadász újabb labdát teremt tenyerébe, s Hadészt, aki egy földből gyúrt falat emel ki a talajból, de utána elnyeli őket az újabb robbanás, majd az azt követő füstfelhő. Dörrenéseket, dulakodás hangjait továbbra is hallhatjátok.
Ami számotokra lényegesebb, hogy a kék mob felétek indul meg, szintén pallosát forgatva, de ő nem süt el semmilyen extrém erejű támadást. Legalábbis nem adja jelét, hogy készülne rá...

Na akkor! Ahogy ígértem, rész-jutalmazás következik!

Most kezdődött el tizedik (10) kör, ami 50 xp. E mellé jár 60 arany. Tehát:

Mindenkinek:

• + 50 xp
  
• + 60 arany

Jártasságok után nyersanyagok és receptek, illetve céhjutalmak a küldetés végén járnak, így azok most elmaradnak.

Erre a körre most van időtök reagálni, nem kell elsietni. :] Folytatása következik visszatértemkor!

Bakker, mégis honnan látta a szmokingos, hogy melyik vágott hozzánk több fát? O.o El se látok addig! Kissé idegesítő, hogy amíg az a két full páncélos, pallosos tag felénk masíroz, addig Tápos Tamás komótosan cigizget az egyik fatörzsön csücsülve. Már köszörülném is torkomat, hogy epés megjegyzést tegyek neki, amikor is felpattan, felkapja a fatörzset és elhajítja. Az állam leesik és úgy kell felkanalaznom, főleg, mikor a fatörzs végül egy fénygömbbe csapódik bele, s az ezáltal gerjesztett lökéshullámtól meginogok kissé. Megrázom fejem és pislogok párat, hogy fel tudjam fogni a történteket, de eddigre a két mob már elkezd rohamozni. A piros fejvadász tenyeréből jönnek ki ezek a fényszerű lövegek, mint Vasembernek Hadész és Tamáska már kezelésbe is veszi. A megbeszéltek alapján ránk hárul a kék mob leszedálása.
Bármennyire is nehéznek bizonyul, megpróbálom kizárni a távolabb folyó összecsapást és kizárólag a mi ellenfelünkre koncentrálni. Eszem ágába sincs a három íjászunk íjainak hatósugarába állni, s bár gyorsaságommal általában nem vagyok elégedett, úgy hiszem Hinarinál és Libusénál azért fürgébb vagyok, így az összehangolt támadás érdekében a legnagyobb kerülővel közelítem meg a kék fejvadászt. Egyszerre vagyok tank és dps is, ideje kihasználni ezeket az adottságaimat, amire pláne szükség van most, mivel a csapatunk fele távolsági harcosokból állt. Fogalmam sincs milyen trükköt használhatnék a fejvadász ellen, aztán beugrik valamit. Akár meg is sokszorozhatnánk az támadó csapatunk létszámát! Fogalmam sincs, hogy ez a fejvadász mennyire fog átlátni a próbálkozásomon, mert ha tényleg olyan intelligens mob, mint amilyennek hiszem, akkor elpocsékolom a kristályom. Nem én akarom bevinni az első sebzést, mert ki tudja milyen csalafintaságot rejteget ez a mob, jó lenne látni Mirika és Ran magas sebzése mennyit szed le az ellen életsávjából. Én mindenesetre igyekszem minél közelebb kerülni hozzá úgy, hogy egyik csapattársamat se hátráltassam, közben elhasználok egy Farkasagyar kristályt, melynek következtében 14 ezüstszőrű farkas jelenik meg és megrohamozzák a kék mobot. Sebezni nem sebeznek rajta, de zavaró hatásúak, hátha ez segíti a többieket a manőverezésben.

Kezdeti ijedtségemben még a szememet is elfelejtettem becsukni, így pontosan láttam, amint az egyik, a társainál egy kissé vaskosabb és barátságtalanabb ág egy centire húzott el az arcomtól. Aztán mégegy és mégegy, amíg végül meg nem szűnt az áradat, és én nem kapkodtam levegő után, féltérdre ereszkedve az egyik törzs mögött.
Azt hiszem, túl gyorsan történt, nem voltam felkészülve rá.
Érdeklődve tekintgettem oldalra, megpróbálva kistilabizálni a csapatot ért veszteségeket, ám így első pillantásra senki sem szenvedett el komolyabb sérülést. Ennek tudatában meg is nyugodtam egy kicsit, ám az érzés hamar elillant, amint feltűntek a kidobófiúk, fényes, feltűnő páncélzatban. Támadnunk kellett volna, mielőtt ők teszik meg, de az előző esetből tanulva inkább nyugton maradtam, és megvártam az élharcosok reakcióját. Mirika utasítására csak bólintottam, kardom fél kézre fogtam a gyorsabb és problémamentesebb haladás érdekében.

Nem figyeltem a másik küzdelmet. Bár a robbanások és az ezek következményeként fel-felébredő lökéshullámok befolyásolhatták volna a hozzáállásomat, mégis úgy gondoltam, a piros lovag nem a mi dolgunk. Ha ezt elintéztük, és az még mindig él, akkor lehet vele törődni, addig nem. Tekintetemet végigjárattam a többieken, elidőzve kicsit Alexen és Libusén, majd a három frontharcos után én is megindultam. Ran mozgásmintázata egyértelműnek és kiszámíthatónak tűnt, Mirika gyakorlatilag egyhelyben volt, így leginkább Anatot tartottam szemmel, aki iszonyatos sebességgel került ellenfelünk másik oldalára. Elindultam. Gyorsan, sebesen, amennyire csak a pontjaim engedték, fél szemmel a páncélost, fél szemmel pedig a környezetet elemezve. Ekkor azonban a semmiből farkasok jelentek meg, ám mivel célpontjuk egyezett a miénkkel, hamar kitaláltam, hogy nem árthatnak nekem. Közelségük ezzel szemben adott egy remek ötletet, s amikor az egyik semmivé vált, már tudtam, mit fogok csinálni. Az egyik árny nyomába szegődtem, a lehető legtávolabb a macskástól, és abban a pillanatban, amikor az állat rávetődött volna – sok más társával együtt – a lovagra, egy szúrást indítottam mögüle, a kék lovagot célozva. Értelemszerűen a fegyverem a farkast is elporlasztotta, ami eddig fedezéket nyújtott, ám – mivel bőven volt mire figyelnie ellenfelünknek – úgy gondoltam, talán sikerül annyira a kristály általi elterelő hadművelet, hogy az alig fél méterre lévő, a farkas teste mögül érkező pengét már nem lesz képes időben lereagálni.

Fain, menni fog ez! Nii-chan ötlete zseniális volt, ebben a farkasáradatban tuti nem lát majd semmit ez a bigyó, és akkor jó esélye van mindegyikőnknek szépen lezúzni. Nyilak reppentek, pengék suhogtak és csattantak, amiből ugyan semmit se láttam, de azért biztos voltam benne, hogy amikor a porfelhőből kiesik a páncélos, hiányozni fog egy jó adag az életsávjából. Nos, nem így lett. Egy karcolást sem ejtettünk rajta.
- Pfff... - Megnyilvánulásom nem az intelligenciám magasröptű szikrája volt, de tökéletesen kifejezte, mennyire gáz volt ez az egész. Én mondjuk jól elvoltam a fa fedezékében, meg mi sem szenvedtünk el sérülést, de azért na. Mi az, hogy nem sebeztük meg?! A zanyád! Előhúztam egy újabb nyilat, ám ez most másképpen villant fel, mint a többi, ahogy beillesztettem az íjam húrjára. Muszáj volt bevetni a nehéztüzérséget Igyekeztem az ég felé célozni vele, ami mondjuk nem volt túl egyszerű úgy, hogy a szememet mindenféle jégdarab akarta kiszúrni, de valahogy csak-csak aktiváltam a képességem, és a felreppenő nyílvessző reményeim szerint négy felé fog szét esni és megáldja a többieket *>*

// Támadás helyett képességhasználat. Ha megdobom, a többiek +6 sebzést kapnak a következő támadásukhoz //