[Küldetés] Árubeszállítás

Sejtésem tökéletes volt. Megragadtam Hinari hátára csimpaszkodó apró kis bogarat, és felemeltem.
- Nos, ez itt egy Tünemény Bogár. Ha nem ismernétek ezt a kis mobot, akkor ez felelős a klónokért, és nagyon nem erre a szintre kellett volna tennie Kayaba Akihikonak.
Végszóra összenyomtam a kis bogarat. Klónjaink azon nyomban pixelekre bomlanak. Míg beljebb megyünk halk gondolkozásba kezdek, amit a lányok simán meghallhatnak, ha csak arra koncentrálnak.
- Itt ez a Labirintus, és máris a legelején egy ilyen veszélyes mobra akadunk, mint a Tünemény Bogár. Van egy olyan sejtésem, hogy nem egy veszélyes lénnyel lesz még dolgunk… és nagy az esélye annak is, hogy az a sárkány nem csak egy Tűzkövet őriz… Nagyon, de nagyon rosszat sejtek. – végül behunyom szemeimet, és megtorpanok.
Összeszedem magamat, és lecsillapítom nyugtalanságomban felvert vihart a fejemben, és mire kinyitottam szemeimet újra béke uralkodott gondolataim között. Hinari választásával egyetértek, hisz a legtöbb sárkány tüzet okád a legenda szerint, és ezért javasolt a tűzmintás. Mielőtt azonban bármelyikünk is neki próbálkozna, felajánlom Mini Potionomat a két lány valamelyikének. Elsőre felajánlom, hogy egyedül próbálom kinyitni, és ők húzódjanak hátrébb hátha valami csapda, ám ha beleegyeztek is nem sikerül kitolni az ajtót. Visszafordulok társaimhoz, és intek nekik, hogy jöhetnek segíteni, ám ha így sem sikerül elgondolkozok. Biztos itt van a szemünk előtt a megfejtés, de nem vesszük észre. A másik kettő járatban nem bíztam eléggé, mert túl könnyen megközelíthetőek. Abban reménykedtem, hogy valami ábra, vagy kar, vagy ilyesmi van valahol a falon elrejtve, de túl sötét van.
- Bárcsak a fáklyáknak erősebb… fénye… lenne… - hirtelen nagy felismerés tárul magam elé.
Odafutok a legközelebbi fáklyához, és megpróbálom levenni, ám ha nem érem el, akkor megkérem egyik társnőmet, hogy tartson kicsit bakot, vagy míg én tartok szedje le, ha tudja. Amennyiben a fáklyákat ki lehet venni a helyükről, odalépek a fáklyával az ajtó elé és vagy csak közel tartom hozzá, vagy ha ez sem jó, akkor a lángokat hozzáérintem az ajtóhoz. Ám ha egyik ötletem sem válik be:
- Hinari kisasszony, Fouko kisasszony. Önöknek van valami elképzelésük, ötletük?

Ryutoshi hevesen tapogatta Hinari-san hátát amit Kau-val érdeklődve néztünk végig. Végül elégedett arccal mint aki jól végezte dolgát felszólalt.
- "Nos, ez itt egy Tünemény Bogár. Ha nem ismernétek ezt a kis mobot, akkor ez felelős a klónokért, és nagyon nem erre a szintre kellett volna tennie Kayaba Akihikonak." Először semmit sem vettem észre de kicsit közelebbről nézve már láttam a vörös feliratot Ryutoshi-san keze felett "tünemény bogár". Sosem hallottam erről a lényről de ha ez a kis bogárka készített másolatokat rólunk akkor nem szeretnék még egyszer összefutni vele. Végül a bogarat szétnyomta és a másolataink megsemmisültek.
- Ügyes voltál Kau - erősen szorítottam magamhoz a kis békát, nagyon büszke voltam rá, hogy észrevette azt a kis csintalan bogarat. - nagyon büszke vagyok rád! Amint levegőhöz kapott ugrált a többiek után akik már a kapuk előtt álltak. Hinari-san javaslata a tűzmintás kapu volt, talán az tűnik leglogikusabb lépésnek, mégiscsak tűzkövet keresünk. Ryutoshi-san erős férfi ember létére úgy döntött, kinyitja nekünk az ajtót. Azonban bármennyire is próbálkozott nem járt sikerrel. Mialatt Ryutoshi-san az ajtóval harcolt kicsit körbetekintettem a csarnokban. Minden csupa por és a levegő dohos. Néhány fáklya világított csak. Ép az egyik fáklyát próbáltam leszedni amikor Ryutoshi-san is a fáklyákról beszélt. Ha a fáklya elérhető magasságban volt akkor leszedtem egyet és átnyújtottam neki, azonban ha nehezen elérhető akkor Ryutoshi ajánlatára szívesen elfogadtam a bakot tartós ötletét és úgy próbáltam elérni egyet. Mégiscsak egy férfi tartsa a bakot nemigaz? Izgatottan nézem a további eseményeket az tűzmintás ajtó mellett. Mivel mindenki ennek az ajtónak a kinyitásával foglalatoskodik én sem foglalkozom a többivel illetve ha valaki segítséget kér valamiben örömmel állok szolgálatára, és Kau is.

Egyre feleslegesebbnek éreztem magam, mintha csak lassított felvételben mennének az események, miközben a többiek villámként cikáznak. Nem is értettem, hogyan is lehetséges ez, ám a gondolat kevéssé foglalkoztatott, mint az életpontjaim jelenlegi állásának miértjei.

Még mindig a korábban elhangzott szavaim csengtek fülemben, azokat visszhangozták a száraz falak. Nekem már volt dolgom ilyenekkel… És teljesen komolyan gondoltam, amit kimondtam, biztos voltam benne, hogy csupán egy korábbi eset ismétlődik, hogy ezek sima mobok. El kell pusztítani őket, és már meg is oldódott a probléma. Karddal, fegyverrel, mindegy hogyan, de keresztülhasítani mindenen, ami mozog. Mint eddig.
Ekkor ébredtem rá hozzáállásom alap hibájának okára: eddig minden küldetésemben csak a sebzés számított, egy kevés esettől eltekintve nem kellettek komoly taktikai húzások, se olyan nagy ész ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni és ki tudjuk pipálni a feladatot. Nem találkoztunk semmi olyasmivel, mint ez a bogárka, s be kellett vallanom, hogy – így visszagondolva – elég nagy szerencsénk lehetett, hogy mindet túléltük. Sóhajtva néztem meg újra a pontjaim. Még jó, hogy nem triplavágással indítottam, vagy rosszabbal. Máskor ennél sokkal jobban fel kéne mérnem a szituációt, és nem belerohanni mégegy ilyen hibába. Nagyon úgy tűnik, hogy ezeknek az ellenfeleknek már bonyolultabb programjaik vannak, így nem árt ezt is figyelembe venni támadás előtt.

Eközben Fuuko, Kau és Ryutoshi már a tűzmintás ajtó kinyitásán fáradoztak, s amíg ők az egyik fáklya leszedésével voltak elfoglalva, odasétáltam a két csupasz járathoz, és bekukkantottam rajtuk: kíváncsi voltam, az éjjellátásommal mennyi információt tudok szerezni róluk. Beljebb azonban nem mentem, sőt, konkrétan csak a fejemet dugtam be, majd egy gyors körbenézés után ki is húztam onnét, és csatlakoztam a csapathoz. Reméltem, hogy a kaput megfelelő erővel nyílásra lehet kényszeríteni, vagy csupán fel kell forrósítani a vaspántjait, felborítva ezzel minden fizikai szabályt, a hőtágulással az élen. Nem mintha egy lebegő acélpalotában sok értelme lenne a fizikának...

// Nekem sajnos nem sikerült megfejtenem a szöveget^^" //

A fáklya levételével nem jártunk sikerrel túl magasan voltak, kicsit csalódott voltam, de most már biztos, hogy nincs közük az ajtó nyitásához. Amíg Hinari-san a többi járatot ellenőrizte mi a tűzmintás ajtó kinyitásával kísérleteztünk. Végül hármunk együttes erejével sikerült kinyitni a hatalmas ajtót. Kicsit gyanús, hogy ilyen könnyen bejutunk az ajtón. Lehet valami csapda, de a másik járat is ugyanúgy gyanús. Intettem Kau-nak hogy tovább indulunk ö pedig pattogott szépen a csapattal tovább. A terem dohos és a falán folyik a víz oda kellett kifigyeljek minden lépésemre, nem szeretnék megcsúszni vagy elesni valamiben. Kau látszólag élvezi az itteni klímát. Engem azonban egy kellemetlen érzés fogott el, valami nem stimmel. Még Hinari-san biztató, biztonságérzetet keltő mosolya sem tudott kellően megnyugtatni. Mégis mi a fenét keresne tűzkő egy ilyen helyen? Minden csupa víz, lehetetlen hogy egy sárkány erre bujkáljon. Pár percnyi séta és máris egy elágazáshoz érkeztünk semmi ellenállás csak néhány krikszkraksz a falon. Habár közelebbről megnézve kicsit ismerősnek látszanak ezek a karakterek. Mintha már láttam volna őket korábban valahol... de hol... megvan! Iskola ez angol. Sosem voltam jó az idegen nyelvekben, főleg nem az angolban. Egy ideig néztem a szöveget a falon de bármennyire is törtem a fejem nem jöttem rá mit is jelenthet. Rápillantottam a többiekre de úgy látszik ők is keményen próbálkoznak megfejteni a feliratot. Pár másodpercnyi csend után végül Hinari-san szólalt fel, hogy ért angolul. Ez kicsit megnyugtató volt, de egyben elszomorító is tényleg ennyire hülye lennék? Amíg Hinari-san és Ryutoshi-san a megfejtésen dolgozott én kicsit körbetekintettem a folyosón hátha van még valami jel esetleg egy nyíl ami jelezné a helyes utat.
-" Meg is van! " - kiáltott fel Hinari-san, én pedig kíváncsian vártam a megfejtést - "Jobbra kell mennünk" és ezzel el is indult a kijelölt irányba. Megbízom Hinari-san döntésében, az út helyességéről, de talán most sokkal jobban örülnék annak ha ismét egy zsákutcába vezetne minket. Ez a járat nekem nem tetszik. De akkor miért volt zárva ha nem ide kellene jönnünk? Na meg az a felirat. Miközben egyre csak törnek fel a kételyeim az úttal kapcsolatban Hinari-san hátrafordul, az arcáról tökéletesen leolvasható kérdő tekintet. Talán ő is furcsának találja az utat. Azt hiszem talán jobb nem ezen törnöm a fejem és egy mosollyal és bólintással jeleztem neki hogy halhatunk tovább. Ha az út elzárva van bármikor visszafordulhatunk mivel a tűzmintás kaput nem csuktuk be magunk után. Útközben meghallgathattuk hogy mit is látott a másik elágazásban. Az út lefelé folytatódott illetve valamilyen fényforrás is volt lent. Ez különös, ismét elkezdtem nyugtalankodni. A józan ész azt diktálja, hogy a tűzkő lent van. Igaz hogy még sosem láttam de azt hiszem a nevét nem véletlenül kaphatta tűzről.
- Állj! - kiáltottam fel - forduljunk vissza itt valami nem stimmel. - kicsit elbizonytalanodtam de talán nem itt lenne a legmegfelelőbb befejeznem a mondandóm ezért újra erőt vettem magamon és folytattam - nem találjátok furcsának ezt a járatot? Mi..Miért lenne a tűzkő egy ilyen nedves helyen?

Nagy erő nekifeszítéssel sikerült végül kitárni az ajtót, és beléphettünk rajta. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy elgondolkodjak. Észre sem vettem mi zajlik körülöttem. Hiába sikerült kitárnunk az ajtót, mégis úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Túlságosan is aggódtam a többiekért, hisz nekik elfogyott minden páncélzatuk, és szinte még el sem kezdődött a labirintus. Nem tudtam mitévő legyek. Legszívesebben odaadtam volna a potionom nekik, ami igaz csak egyiküknek, de 5 pontot feljebb vinne életükön, ám egyikük sem reagált rá, hogy rendben, vagy ilyesmi. Minden apró kis sötét lyukban, vagy apró neszben egy mobot láttam, ami rögtön ránk veti magát, hogy aztán kivégezzen minket. ilyen rémképekkel a fejemben vettem észre, hogy mindannyian megálltunk, és Hianri éppen egy elágazás közül választ. Csak éppen rápillantottam a rejtvényre, de nem sok hangulatom és időm volt ezen töprengeni, mivel Hinari a jobb oldali járatban folytatta a további útját, és Fuuko is vele tartott. próbáltam nem lemaradni, de gondolataim folyvást máshol jártak, míg végül Fuuko felkiáltott. Hát mit nem monjak kicsit meglepődtem, és hirtelen fegyveremet is gyorsabban kaptam magam elé, mint ahogy akartam volna, de azért elmosolyodok a lány aggodalmán, és nyugodtan elmondom, amit szerintem én hiszek.
- Kisasszony. Az eszébe jutott, hogy pont ezért rejtették el ilyen helyen, mert azt hinné az ember, hogy ilyen nedves környezetben miért fordulna meg bármilyen tüzes dolog?
Azonban mégsem tudtam nyugodt maradni. Gyanakvó tekintettel nézek magam elé, de azért intek fejemmel Fuukonak, hogy jöjjön tovább, és remélem nem most akarnak kettéválni a lányok, mert annak hú de nagyon nem örülnék.

- Egyetértek Ryutoshival – fordultam a lány felé, cseppet meglepődve a kijelentésemen – Szerintem is ez a helyes irány.
Eközben maga az időjárás kezdett ellentmondani nekünk, de hamar megtaláltam erre is a megoldást. Egy ideig szótlanul haladtam ugyan, újra felvéve a lovagtól kapott, szürke kabátot, de elnézve a helyzetet és a mellettem haladó csapattársaimat, úgy éreztem, szavakkal is bátorítanom kell őket. Végülis, én ajánlottam ezt az útirányt, és nem lenne jó, ha megint úgy végződne, ahogy a bejárat utáni zsákutca végződött, vagy ha az is lesz megint a vége, addigra meg kéne valahogy győznöm őket, hogy ne érezzék rosszul magukat a helytelen irány miatt. Piroskát persze nem féltettem, kizártnak tartottam, hogy a kalandunkban bekövetkező bármilyen esemény kiválthat belőle emberi reakciót. Mármint mélyebb érzelmeket, bánatot, meglepettséget vagy éppen felhőtlen örömöt. Nem, ő ilyen szempontból sérthetetlennek bizonyult, ám Fuukoval már más volt a helyzet.
- A szövegben pontosan ez állt: Balra az őrület tengere, jobbra tűz és jég dala vár, kalandor. Így, mivel jobbra mentünk, közelebb jutottunk, de nemcsak a tűzhöz, hanem a jéghez is – magyaráztam, összébb húzva magamon az anyagot.

Ekkor újabb útelágazáshoz érkeztünk, ezúttal azonban semmilyen felirat nem segített, hogy merre is kéne továbbhaladnunk. A megoldás egyszerűnek tűnt, legalábbis a pillanatnyi logikám szerint, ám mielőtt prezentálhattam volna nekik az ötletet, újabb mobok jelentek meg, méghozzá egyértelműen a szelesebbik járatot védve. Ettől kicsit el is bizonytalanodtam, ám elég volt egyetlen pillantás a többiekre, és tudtam, nem láthatják rajtam a bizonytalanságot. Nehéz feladat volt, ki is merültem tőle rendesen, de az, hogy bíztak bennem, adott némi erőt és motivációt a folytatásra.
- Logikusan át a nyálkákon, jobbra – mutattam az adott irányba – Éppen ezért, én balra indulnék. Az a járat még lejt is, és ha szó szerint vesszük a sorokat, eddig a tűz és jég útján mentünk, ám itt a kettő elválik egymástól. És mivel mi tűzkövet keresünk, a jeges szél az ellenkező irányt mutatja. Ezek pedig – mutatóujjam a lényekre vándorolt – nyilván elterelésnek vannak itt. Szerintetek?
Mivel én a bal oldalt tartottam helyesnek, amennyiben azt választottuk, elindultam, ha viszont a jobb oldalit, akkor megvártam, amíg Ryutoshi megpróbál elmenni a mobok között, s amíg sikeresen át nem jutott (akár harc árán) nem támadtam és nem követtem. A bogárka után megtanultam, hogy jobb az elővigyázatosság, és hármunk közül a lovagnak volt a legtöbb élete.

Fuuko kisasszony amennyiben még mindig nem döntött a továbbhaladás ügyében kicsit biztatom. odanyújtom neki kezemet és lágy hangon szólok hozzá.
- Kisasszony. Nem kell félnie, vagy tartania semmitől. Nem szeretnék Hinari kisasszony nevében beszélni, de szerintem ő is úgy érzi, hogy bármikor kész segíteni Önnek, ha bajba kerülne. Most pedig… - mutatok másik kezemmel az irányban – ha megfelel, jöjjön velünk, majd én vigyázok Önre.
Bár próbáltam kedves lenni, ám nem nagyon sikerült az érzelmeimet ki nyilvánítani arcomon, hogy ő is lássa, hogy komolyan gondolom. Ám remélem sikerül továbbindulni közösen. Kis idő után megtorpanunk, mivel újabb elágazáshoz jutottunk. Egyik oldalról hűvös szél fújt. A másik oldal enyhén lefele irányult. Nem volt kérdés, hogy én merre szeretnék menni, de mielőtt megoszthattam volna társaimmal Slime-ok, azaz itt Zöld Nyálkák teremtek elénk. Nem tartottam nagyon tőlük, hisz alapelv, hogy a Slime-ok a leggyengébb szörnyek, de kitudja. Meghallgattam Hinarit, aki szintén arra akart menni, és kicsit megtoldom, hogy szerintem még miért kéne arra.
- Ugye a valóságban a föld középpontja felé van a mag, és ugye sokak szerint egyszerű tűzgolyó, így szerintem is lefele kéne mennünk.
A mobokra nézek hűvös szemmel. Lassú léptekkel haladok feléjük. Ha a többiek jönnének utánam, akkor intenék, hogy kicsit maradjanak le, nehogy őket is megtámadják, ha támadnak a mobok. Fegyveremet nyugodtan tartom magam előtt, és úgy próbálok elosonni mellettük. Nem vagyok benne biztos, hogy békén hagynak, de ha igen, akkor intek nekik, hogy jöhetnek, mert a Slime-ok nem bántanak jobbra fele. Azonban, ha rám támadnak, akkor bátran szállok szembe velük.

A társaim érvelései az út helyességéről kicsit megnyugtattak, és ha jobban átgondolom akkor tényleg lehet benne valami igazság. Ha egyedül jöttem volna ide már halott lennék, örülök hogy ilyen okos Ryutoshi-san és Hinari-san. Kicsit olyanok mintha egy szerelmes pár lennének. Hinari-san aggódó pillantásai, és Ryutoshi-san mindenben egyetért vele. Egy kicsit elmosolyodok ezen gondolatok közben, de az arcomról még mindig tökéletesen leolvasható, hogy kicsit félek tovább haladni. Hirtelen egy kezet látok magam előtt, majd a tulajdonosa próbál megnyugtatni, ami nagyon jól esett és azt hiszem sikerült is neki. Válaszul megfogtam Ryutoshi-san hatalmas kezét, és rámosolyogtam. Boldoggá tesz, hogy aggódik értem, de attól félek hogy csak teher vagyok számukra. A küldetés alatt egyetlen jó ötletem sem volt még amivel előre tudtunk haladni, csak hátráltattam őket. Hamarosan a nedves nyirkos környezet kezdett megváltozni, erős jéghideg szél. Ideje volt elővenni ismét az ajándékba kapott kabátokat, a kabátom alá pedig Kau-t is behelyeztem, hogy ne fázzon szegényke. Sokkal jobban éreztem benne magam mint a vékonyka páncélomban. Pár percnyi séta és ismét egy elágazáshoz érkeztünk. Egy út lefelé, és egy másik út ahol nyálkás lények bukkantak fel. Azt hiszem már láttam őket valahol, de nem vagyok benne biztos hogy hol. Talán játékokban? Mindegy is, nem tűnnek túl erősnek, de ebben a hidegben még inkább nincs kedvem harcba keveredni bármilyen lénnyel is, sokkal inkább az ágyikóm után vágyakozom.
Hinari-san megosztotta velünk következtetéseit, a felirat és a környezet alapján. Tökéletesen egyetértettem vele, hamarosan Ryutoshi-san is megerősítette a lejtős út felé haladásunkat. Miközben haladtunk tovább, megfelelő távolságban a ragacsoktól azon gondolkodtam, hogy hogy képesek nem megfagyni ilyen fagyos helyen? Remélem hamarosan levehetjük a kabátokat, és nem lesz ennyire hideg. Nagyon nehéz cipelni egy óriás békát...és még növésben van! Mi lesz ha felnő?

Miközben elhaladtunk a szörnyek melletti járaton, néha vissza-vissza tekintgettem, hogy biztosan nem követnek e, azonban úgy tűnik nem azért voltak itt hogy levadásszák az erre tévedteket, sokkal inkább valami féle őrök lehetnek. Miközben haladtunk tovább a járaton, szemből már nem ért a jeges fuvallat, azonban a hátszél kicsit gyorsította a menetelünket. A fáklyák fénye egyre gyengül és gyengül minél beljebb haladunk. Igaz, hogy nem félek a sötétben, de itt más a helyzet. Ez egy hatalmas barlang, elképzelésem sincs mi következhet, hol van egy lyuk a talajban, esetleg valami ránk támad, vagy netalántán csapda. Végül ismét zsákutcába futottunk. A fagy hatására egyre csak kezdtem elfáradni, és előfordult, hogy egy-egy ásítás is kibújt belőlem. Kau is már mocorgott a kabátban de nem engedhettem ki mert megfagyna szegény. Próbáltam megnyugtatni azzal, hogy megsimogattam így kabáton keresztül. A bal kezem már egészen felmelegedett, egy pillanatig meg is lepődtem hogy miért, de amikor oldalra néztem eszembe jutott hogy egész úton kézen fogva jöttünk le Ryutoshi-sannal. A pillanat hevében fogalmam sem volt mit mondjak. Elengedtem a kezét és egy meghajlás kíséretében kezdetem neki.
- B-bocsánat. Nem, akartam... csak olyan.. hatalmas és puha.. akarom mondani, nem akartam kisajátítani a kezed. - zavarodottságomban össze vissza kezdtem beszélni. Biztosan hülyének tart most. Majd hirtelen Hinari-san hangjára lettem figyelmes aki az eddigi utunkat próbálta felvázolni. Miközben mondta megnyitottam a térképet, de feketeség fogadott. Először nem értettem miről beszél, miféle kőről, de aztán észrevettem a falon a furcsa alakzatokat.
- Pont olyan mintha a tükörképe lenne saját magának. - közben mutattam a képre. - négy kocka és az első és harmadik hasonló csak megfordítva...szerintem a második megfordított képe kell. Miért nem készítünk valahogyan egy hamisítványt? - Habár ezt könnyebb mondani mint megcsinálni, egy fagyos barlangban vagyunk, hogyan és miből készíthetnénk ilyesmit felszerelés hiányában? Körbenéztem a járatban, de mindent jég borít. Semmi felhasználható sincs... hacsak... egy talán megvalósítható ötletem támadt.
- Faragjuk ki jégből. - és már indultam is a falhoz ahonnan a megfagyott részből egy darabot próbáltam kiszedni, több kevesebb sikerrel.
Ha a terv nem válik be, akkor a hatalmas előcsarnokban található lefelé vezető járatot javaslom továbbhaladási célnak.

Mivel a Slime-ok nem támadtak ránk, így nyugodt szívvel indultam tovább társnőimmel az oldalamon. Fuuko kisasszony még mindig fogta a kezemet. Nem hozott zavarba, hisz sosem voltam az a szégyenlős fajta, de úgy látszik a kisasszonyra ez nem érvényes. Most jött csak rá, hogy még mindig a kezemet fogja.
- Ugyan nincs semmi. – legyintek.
Nem volt nehéz rájönnöm, hogy kezdi rosszul érezni magát a hidegtől, ugyanis mióta ebben a hűvös környezetben vagyunk, kicsit furcsán viselkedik. Ásítozik, petjét még véletlenül sem engedte előbújni (legalábbis erre következtettem, mivel nem nagyon láttam elől mióta itt vagyunk), illetve a „meleg” kifejezése, amikor a kezemről beszélt. Hinari kisasszony eközben mondott dolgokat, amiket természetesen teljesen megértettem, hisz rá is odafigyeltem. Fuuko is tanácsolt egy ötletet, és mindkettőjük tervét elfogadhatónak találtam, ám mivel Hinari ötletét követve el kell hagynunk ezt a területet, így előbb Fuuko tervét kéne megpróbálni.
- Hinari kisasszony. Rendben találom a tervét, de Fuuko kisasszony ötlete is elgondolkodtató, és mivel az ő ötletét viszonylag hamarabban megpróbálható javaslom, hogy előbb azt próbáljuk meg, de utána kegyed tervét is követketjük.
Fuukohoz fordulok. leveszem kabátomat, és átnyújtom a lánynak. Bár hűvös van, de nem fogok szétfagyni. Mindig is elég jól bírtam a hideget, és a kabátot is biztos, ami biztos alapon hoztam magammal. Amennyiben Fuuko nem értené, vagy visszautasítani ajánlatomat elmondom, miért teszem.
- Látom, hogy kegyed fázik. Vegye fel nyugodtan a kabátomat. Nincs annyira rossz idő, hogy nagyon ragaszkodjak kabátomhoz. Kérem. – az utolsó mondatot szinte inkább parancsként hangzott, mint kérésnek.
Ezután, ha Fuuko igényli, a segítek neki faragni, ha lehet, azonban nem remélek túl sokat, de ezzel felsülünk, még ott van Hinari terve is.

Bár Hinari kisasszony segített kivágni egy darab tömböt, nem nagyon akaródzott segíteni. Buzogánnyal nem jó dolog jeget faragni, és úgymond a pálca sem valami jó, de legalább nagyobb valószínűséggel marad egyben. Bárhogy is legyen, elég időt pazaroltunk rá a semmiért, ugyanis nem sikerült ez a tervünk, mert az ajtó zárva maradt. Hát mit volt mit tenni visszaindultunk. El a Slimok mellett, majd a rejtélyes elágazásig. Kimentünk a Tűzkapun, majd azt az utat szemeltük ki, amelyet Hinari választott. Míg sétáltunk a környezet ismét benedvesedett, és csöpögést is újra hallani lehetett. Egy pillanatra megálltam, majd körülnéztem. Nem sokat láttam, de végül továbbindultam. kis idő után egy terembe érkezünk meg. Gyanús dolgot éreztem, és ezért megnyitottam a mapomat. Sajnos oda jutottunk, ahova Hinari nem akart eljutni, az őrület tengerének folyosóját. Hianri is ugyanezen a véleményen volt, de azért még továbbvezetet volna rajta. A leírások után én is a lefele vezető utat választanám. Azonban nem engedem, hogy egyikük is elém kerüljön, és ezt velük is megbeszélem.
- Hinari kisasszony, Fuuko kisasszony. Én megyek elől. Amennyiben valami nem lesz rendben velem, vagy megtámadnak, előbb biztosodjanak meg, hogy biztonságos, és csak azután cselekedjenek. – mondom ellentűrést nem elviselő hangon.
Ezután megfordulok, és amennyiben mindannyiunknak jó lesz, elindulok lefele. Remélem, nem a végzetünkben sétálunk bele szinte kitárt karokkal. Eddig nem tűnt fel, de előttem zúgás hallatszódik, vagyis vízesés lehet a közelünkbe. Nagyon nem akaródzott vége lenni ennek az útvesztőnek és az az érzésem, hogy minden egyes itt eltöltött perc közelebb visz minket a halálhoz. Egyre szorosabban kezdtem markolni fegyverem.

A tervem miszerint faragjunk jégből emblémát, egyenlőre kudarcot látszik vallani. Se én se pedig Ryutoshi-san nem tudtunk fegyverünkkel megfelelő jégdarabot szerezni. De szerencsére Hinari-san levágott nekünk egy megfelelő darabot, és meg is kezdhettük a faragást. Be kell vallani, egyikünk fegyvere sem bizonyult megfelelőnek a célra. De megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, azért hogy hasonlítson a második képre. Amint elkészült, büszkén indultam hogy felhelyezhessem. Azonban semmi sem történt, valójában nem is igazán illett bele. Kicsit letörtnek éreztem magam amiért ismét egy tervem csődöt mondott. Végül úgy döntöttünk visszamegyünk és megkeressük. Időközben Ryutoshi-san is felajánlotta a saját kabátját, biztosan észrevette hogy még igy is fázom. Bármennyire is ellenkeztem a kabátot nem tudtam visszaadni, ezért próbáltam minél jobban sietni el a fagyos részről, nehogy megfagyjon szegény. Pillanatok alatt elsuhantunk a ragacsszörnyek mellett, felfelé és ismét a fura szövegnél jártunk. Hinari-sanon látható volt, hogy nem szeretne arra felé menni, de elég sok jel arra mutat, hogy erre felé van a hiányzó kődarab. Az út tovább ismét sötétedik, nem szeretem a sötétséget, de még mindig jobb mintha megfagynánk. Azt is megtudhattuk, hogy ismét két felé mehetünk. Az ajtót teljesen figyelmen kívül hagytam, nagyobb az esély rá hogy csapda. Szépen sorban haladtunk, időközben a kabáttól is megszabadultam és visszaszolgáltattam a lovagnak. Kau-t pedig végre letehettem, hogy saját maga pattogjon tovább. Ki is nyújtóztam, már kezdett nagyon fájni a hátam a cipelésétől. Már nagyon elegem volt, a sok céltalan, össze vissza bolyongástól, remélem minél előbb belefutunk egy tűzkőbe. Sőt ha jobban belegondolok, miért lenne elzárva az az érc, ha odafigyelünk lehet előbb rátalálunk a földön. Mostantól nyitva tartom a szemem. Valahogy, rossz előérzettel fogott el ezzel a járattal kapcsolatban,talán az miatt amit Hinari-san mondott korábban?

Sejtésem beigazolódik. Egy kisebb vízesést pillanthatunk meg, és rengeteg gőz is van, ami arra enged következtetni, hogy a víz nagyon forró. Alig gondolkozhattunk el sokáig, mert mobok jelennek meg. Nem ismertem ezt a két csodás mobot, de nem sok kedvem van leállni, harcolni. Hinari is ilyet javasolt. Ránéztem Fuukora, és csak akkor indultam, ha ő is jön. Mivel Hinari volt olyan kedves, hogy előrement megtudtam, hogy kár volt. Mindannyiunkat egy vízlöket talált el, amitől 4 Hp-t vesztettünk. Nem volt jó jel. Na de akkor induljunk. Amennyiben Fuuko is velem tart egy kis idő után találkoztunk Hinarival. A lány ötlete most már nem volt rossz döntés. Túl sok időt pazaroltunk el a sok bolyongástól, és így időt nyernénk. Nagy kelletlenül beleegyeztem, de kihangsúlyoztam.
- Amennyiben rátalálnának a sárkányra ne.. kihangsúlyozom… NE szálljanak szembe vele, hanem küldjék meg nekem a helyét, és várjanak meg. Mindenestre… - legördítem a menüm, majd partira hívom a két lányt – így szemmel tudjuk tartani egymást.
Ezek után bólintok a lányok felé, és megfordulok. Elindultam, de kis idő után megálltam, majd visszaszóltam.
- Vigyázzanak magukra, és legyenek óvatosak. – mondom, majd egy gyenge mosollyal továbbindulok.
Lassú léptekkel haladok, hogy közben összeszedjem magamat. Egy kis idő után végül meglátom ellenfeleimet. Mikor elég közel álltam hozzájuk megálltam.
- Itt az ideje annak, hogy elmenjetek innen. – jelentek ki hidegen, de úgyis tudom, hogy nem értik - Na, akkor segítek.
Nekilendülök, és nekirontok a moboknak. gyorsan akarok végezni. nem akarok beléjük ragadni, szóval ügyesen próbálgatok csapkodni, nehogy könyökig beléragadjak. Nem sokat akarok itt bajlódni, szóval addig támadok rájuk, amíg tudok, de a legkisebb csapdára hátrálok.

Az őrület tengere, azt hiszem ezzel a kifejezéssel illette Hinari-san a mostani utunkat. Nem gondoltam volna, hogy szó szoros értelmében kell érteni. Miközben sétáltunk lefelé a zúgás fokozatosan erősödött, a falakról szinte már folyt le a víz és alig egy-egy kósza fáklya mutatta az utunk. Nem telt sok időbe mire elérkeztünk egy újabb terembe, aminek legnagyobb részét egy tavacska és az azt tápláló vízesés foglalta el. Rápillantva társaimra, mindkettejükön a csalódottság tükröződött, sőt meglehetősen fáradtnak látszottak. Úgy ahogy mi is Kau-val. Már órák óta bolyongunk ebben a labirintusban, egy kis követ keresve, eddig sikertelenül. Mindenhol zárt ajtók és zsákutcák. A tó vize szinte forrt, jobb távol maradni tőle. Kicsit közelebb sétáltam a vízhez, közelről úgy tűnik hogy fokozatosan mélyül, nem látni az alját. Kau még bele is merészkedett annak ellenére hogy forró, de rögvest kikaptam belőle mielőtt még főt békává válna. Hirtelen vörös pontokra lettünk figyelmesek. A gőz ami keletkezett miközben kijöttek a vízből elég jól elfedte őket. Kicsit hátráltam, és hamarosan tökéletesen kirajzolódott a képük. Egy újabb számomra eddig ismeretlen szörnyetegfaj bukkant elő a vízből. Tündérek, eddig talán ők voltak a legszebb élőlények amikkel a játékban találkoztunk. De a külső megtévesztő, a vörös indikátoruk jelzi számomra, hogy ezek bizony ellenségek. Sőt még az indikátoruk is vörös. Kicsit hátrébb léptem, társaim felé fordultam, Hinari-san vissza is fordult, ö sem szeretne harcolni ezekkel a lényekkel. Majd én is követtem, Ryutoshi-san megvárta amíg én is elindulok. De szerintem ö is tudta, hogy én sem szándékozom harcba bocsátkozni. A visszavonulónk nem volt olyan könnyed és békés mint a ragacsoknál. A Tébolyult tündérkék forró vizet locsoltak ránk, amitől az életpontjaink kicsit megcsökkentek. Nem túl sok, körülbelül négy pontnyi. Amint beértük Hinari-sant, egy kissé meglepő de elégé logikus döntést hozott. Váljunk szét, egyik csapat a kőtáblát a másik pedig a bezárt ajtó kulcsát keresi. Egy kicsit aggódtam, hogy a lovag egyedül fog visszamenni a hideg részre és még szörnyekkel is harcolnia kell, de ő még ebben a helyzetben is értünk aggódik, és küldött egy csapat meghívást. Így nyomon tudjuk követni egymást a térkép segítségével.
- Ha bármi történik, azonnal írj, és... ha nem bírsz el az ellenségekkel menekülj. Majd együtt túljutunk rajtuk ha szükséges. - mondtam aggódva Ryutoshi-sannak közben felé nyújtottam a kölcsön kapott kabátot, neki még szüksége lehet rá azon a részen. Hinari-val visszasétáltunk a tűzmintás kapu felé, és lementünk az első elágazásunknál, az ismeretlen fény felé. Elképzelésem sincs mi lehet odalent, de remélem nem egy sárkányba botlunk vagy valami hasonló rémségbe.