Sweet Dreams cukrászda

/Yuki/

Rohadt régen nem kajáltam semmi édeset, úgyhogy úgy döntöttem elalvás előtt, hogy a reggelemet a cukrászdában kezdem. Reggel ez még jobb ötletnek tűnt, pocsékul indult az ébredésem, úgyhogy kell valami, ami visszarázza az életet belém. Igazság szerint a fán töltött kicsavarodott alvás sem volt túl kényelmes, de az aztán különösen kellemetlen, ha egy rakat rothadó zombi gyűlik a fa alá, amíg alszol, és a hörgésükre kelsz. Nem mintha ebben a játékban bármi fenyegetést jelentenének.
Belépek a cukrászda ajtaját, és egy kisípolt káromkodással kifújom magam. Megint tele van. Persze, a kockák nagy része imád zabálni, szerintem az itt ülők fele három éve ül itt, és legfeljebb az újabb adag zabát megy el kifarmolni. Lehet, hogy most le kéne lépni, de nem érdekel, ha nekem kell valami, akkor megszerzem. Meg is veszem gyorsan a vaníliás fehértortát, olyat, amit DiCaprio evett a Djangoban, aztán becélzom azt az asztalt, ahol a legkevésbé hányingerkeltő ember ül. Undorító lehet most az igazi testem, nem is tudok lélekben rákészülni, de ettől még lehetek rosszul a pattanásos kockáktól. Ezért is huppanok le a velem kb. egykorú rózsahajú lánnyal szemben.
- Hali! Szabad ez a hely?- természetesen már leülés után kérdezek, de csak udvariasságból, mert tudom a választ: nem szabad, rajta ülök. Miközben megigazgatom a páncélom, el is kezdem enni a tortámat.

Egy kicsit pihennem kéne. Legalábbis mindenki ezt mondja, aki az elmúlt időben az arénában látott. És az Artemist is fáradtnak éreztem az utolsó néhány küzdelem alatt. Bár a Vigo elhagyása után, már csak Árnyékra kellett vigyáznom naponta pár órát, ezért rengeteg idő szabadult fel a küzdelmekre. Néha még nekem kell vadásznom az ellenfelekre, annyira nehéz néha ellenfelet szerezni, aki rá is ér. Máskor meg mázlis vagyok, és olyannal futok össze, aki célirányosan engem akar kihívni. A mai egy ilyen kivételes szerencsés na volt, és mivel nem szoktam visszautasítani a kihívásokat, maximum egy késöbbi időt kérek, a mai napom viszonylag hosszú volt, és amikor végre felszabadult egy kis időm, úgy gondoltam, hogy most már túl fáradt vagyok egy újabb ellenfelet keresni, inkább beülök a híres cukrászdába, ami szerencsére nem a küzdő lelkű játékosok miatt, hanem a kivételesen jó ételek miatt híres.
Mikor megcsaptak az illatok, hirtelen elkalandoztak a gondolataim. Illetve azon is elkezdtem gondolkodni, hogy Árnyék mit szólna az édességekhez. Másodpercekig állok szótlanul, a gondolataimba merülve.

Nem ülök le se túl gyorsan, se túl lassan, és mikor meghallom, hogy nem ijedt meg, egy megkönnyebült sóhaj hagyja el az ajkaim. Egyáltalán nem akartam megijeszteni senkit.

-Csak mikor lefáradok a folyamatos küzdelmek után. Vagyis igen, elég gyakran. Errefelé szerencsére nem túl sűrűn járnak harcra éhes emberek, ha meg véletlen összefutok valakivel, akit a ismerek küzdőtérről, akkor tudom, hogy most ő is pihenni vágyik, vagy épp a társával akar eltölteni egy kis időt. Szerencsére ez fordítva is igaz, de téged még nem láttalak erre.
A legfeltünőbb persze még mindig a haja.
-Odakint is zöld volt, vagy csak idebent festetted át? Mármint a hajad.
Csak ebben a pillanatban veszem észre a lány ölében nyugvó tojást.
-Idomár vagy?
A tojás felé nyúlnék, de félúton rájövök, hogy ez bizony nem lenne jó ötlet.
-Bocsánat. Csak még soha nem láttam ki nem kelt pet-tojást.

-Ha sikerül úgy felfognod, hogy ez egy ugyanolyan, mint bármelyik másik játékban, akkor kicsit felszabadultabb leszel ezen a téren. De ha nem akarsz, akkor nem akarsz, én nem erőltetem. Anélkül is mvan êp elég küzdő ellenfelem.
-Én nem mondanám magam erősnek. Az esetek nagy részében elvesztem a párbajt.
At azért nem teszem hozzá, hogy általában azért, mert jobban szeretem, ha a másik fél is átérzi a diadalt, néhány igencsak nehéz küzdelem után. A győzelem csak ritkább eseten számít, mikor van tétje a dolognak.
-Óh, nem. Ez..
Rámutatok a szememre.
-Ez nincs festve. Ez a természetes színe. Elég ritka, és általában egy betegség előjele, ezért nem szoktam vele dicsekedni. A suliban még csúfoltak is miatta, de annyira hozzá vagyok szokva, hogy másmilyen színt nem is szeretnék.
Egy kicsit furcsa erről egy idegennek beszélni, de nem igazán tudom másra terelni a szót. Persze tehettem volna úgy, mintha észre se veszem a célzást a szemeim színére, de akkor szerintem egész végig azt bámulta volna, vagy hülyének nézett volna, aki nem érti a célzást, amit kevésbe szeretek annál, hogy a betegségemet is egyből felhozzam. Szerencsére ő is fél a külseje miatt, és most illő lenne nem elbizonytalanítani.
-Feltünőnek feltünő, de találkoztam már rosszabb összeállítással is. Ez legalább kiemeli még a szemeidet is.
És már megint kezdem Átestem a ló túloldalára. Ilyenkor kivánom, hogy bárcsak itt lenne a szivi, és alaposabban a körmömre nézne. Szerencsére vizonylag gyorsan tudom elterelni a témát a felfedezésemmel, és a lány is van olyan kedves, hogy közelebbről is megmutatja az engem érdeklő darabot. Ekkor elgondolkoztam valamin:
-Tudod már, milyen állatod lesz, vagy esetleg van valamilyen vágyad ezen a téren? Olyan jó érzés, ha az ember tudja, hogy gondoskodhat valakiről.
De azt hiszem választ már csak a deszert után fogok kapnu. Amihez én is hozzálátok. Bár nem akkora lelkesedéssel.

-Nem értettelek félre, csak arról biztosítottalak, hogy én se foglak kihívni téged, ha az számodra megerőltető. Pedig néha egy küzdelem alatt sokkal többet tud meg a másikról, mint egy ehhez hasonló beszélgetésből. Nem azt mondom, hogy nem szeretek beszélgetni, csak éppen nem az erősségem, ahogy látod.
-Ez ellen nem tudok érvelni, az a része a legjobb a dolognak, hogy valósághű az egész, de  mégsem okozol maradandó sérülést. És az, hogy az egész nem fáj. Nálam még az is közrejátszik, hogy nincs vér. Bár van aki hiányolja. Nekem már vágták le karomat, lábamat, haraptak az ujjaimból, sőt, olyan is volt, hogy én haraptam, ha nem hagtak màsik megoldást, de szerencsére ezek midig visszaálltak a küzdelem után.
Talán túl nagy hévvel álltam hozzá a dologhoz, egy olyan személlyel szemben, aki nem akar harcolni, de szerencsére átkerült a téma a tojásra.
-Mondtam, hogy még nem találkoztam ilyesmivel, vagyis pont ugyanannyit tudok a dologról, mint te. Eddig még csak olyanról hallottam, hogy valaki szafari jelvény segítségével változtatta meg az állatkája kinézetét, ha az nem tetszik neki.
Majd a csendet kiaknázva bemutatkozik.
-Észre se vettem ezt az apró részletet.
Hazudtam. Sokkal kötetlenebb a társalgás, minél kevesebbet tudunk a másikról, és a bemutatkozást se szoktam erőltetni. 
-Akkor bocsánatot kérek Kiwi.
Oyan a neve, mint egy trópusi madáré, milyen érdekes lenne, ha pont egy oyan madár kellne ki a tojásából.
-Kisasszony?
Félve nézek a lányra, sohasem lehet tudni, hogyan reagál valaki ere a megszólításra.
-Az én nevem Cearso. Örvendek a találkozásnak.
Az utolsó süti előtt jártunk, amikor odaintettem egy arra járó pincért.
-Egy csésze forró teát kérnék.
És még halkan odasúgtam, hogy Kiwi ne hallja meg:
-És a kisasszonynak is.
Nem vagyok benne túlságosan biztos, hogy mit fog hozzá szólni, de ennyit csak megérdemel, ha egyszer már pofátlanul az ő asztalánál helyezkedtem el. Alig telt el néhány másodperc az utolsó süti után, máris elöttünk volt a gözölgő ital.
-Nem  tudom, te hogy vsgy vele, de nekem az édességek után jól esik ey csésze tea, főleg ha még forró. Remélem nem baj, hogy neked is kértem.

-Ez tény, de ezt a rendszer általában csak akkor engedi, ha OHKO-zod az ellenfeled.
Ha játszott már másik küzdelem alapú játékkal, akkor nem lehet nehéz számára dekódolni a kifejezést. Legfeljebb rákérdez, hogyha nem érti a dolgot.
-De ilyenkor a mozdulat helyett a párbeszédablak ugrik fel, ami figyelmeztett a találat kritikus voltjáról. Illetve a győzelem tényéről. Eddig még nem láttam olyat, aki bármikor befejezett volna egy ehhez hasonló mozdulatot.
Ezek szerint van olyan, aki még nálam is kevesebbet szokott beszélni. Ez egy kicsit megnyugtat.
-Szafari jelvénnyel.
Ismételtem meg a szavaimat. Majd a biztonság kedvéért meg is magyarázom a dolgot.
-Akkor kapod, hogyha szafarizás közben elérsz egy bizonyos eredményt, a többség aranyat ad, de valamelyik tapasztalati pontot is akár. És pár darab kivételével mindegyik ad egy jelvényt, amit hasznos dolgokra be tudsz váltani. És ezek egyike a pet küllemének megváltoztatása. Gyüjteményt is lehet vezetni, hogy miket fogtál már el. Bár néha elég uncsi tud lenni, hogy fél napig nem futsz össze semmilyen vaddal, majd a következő pár percben két tucattal is összefutsz akár.

-Nem, nem szükéges úrfiznod, és én sem foglak kisasszonyozni. Tehát csak simán Kiwi. Deal?
Kérdezek rá a dologra.
-Nem igazán jelent semmit. Csak a kinti világra emlékeztett akárhányszor csak meghallom vagy olvasom.
Amikor meghallom, hogy ő akarja fizetni az én általam rendelt italt, gyorsan megnyugtatom, hogy ezt most én fogom fizetni.
-Ne szórakozz. Erre a vendégem vagy. Addig idd, amíg még forró. Úgy az igazi.
Ha egyszer már kihűlt, akkor már nem olyan jó az íze, nem véletlenül rendeltem ezt késöbb, mint az édességeket.
-Hogyan értettem? Hát, a küzdelem alatt kötetlenebbül tudok beszélni. Illetve ez alatt az idő alatt a másik fél csak nagyon nehezen tudja elrejteni a kasztját. A kasztjából és a harcmódorából nagyon sok mindent le lehet szűrni. Például, hogy mennyire van hozzászokva a fegyverhez, amit éppen forgat, és hogy mekkora lehet a tudásunk közti különbség. Persze vannak olyan emberek, akiknek a harc közben megváltozik a jelleme, ez a ritkább eset, de sokkal izgalmasabb. Főleg amíg megfejted, hogy melyik az ellenfeled valódi jelleme.

-Én még nem hallottam másik esetről, csak azért használtam az általában szócskát, mert annyira nem vagyok biztos abban, hogy nem létezik másik módszer.
Elfelejtetted, hogy egy virtuális világban vagyunk? Nincs szükség hozzá s fotóra, se NPCre. Elég csak megérinteni valamilyen úton a vadat, a halat meg kifogni, és a rendszer máris a te fogásodnak érzékeli, és jóvàírja a gyüjteményedben. Még meg sem kell ölnöd, kivéve ha valamilyen alapanyagot szeretnél benne. De.. Ez a része nekem nem megy.
Vicces, ugye? A küzdőtéren tudok kegyetlen lenni, de mikor egy állat kerül az útamba, nos, há, akkor elérzékenyülök egy kicsit.
 Szívesen megmutatom, ha van még időd, és persze ha te is szeretnéd. 


-Ez egy fura kérdés. Elég ha annyit mondok, hogy európai vagyok?
Mi történt?
Ugrottam a lányhoz, mikor felugrott.
Úgy látszik elfelejtettem szólni, hogy hiába nincs fájdalomérzet, vannak olyan dolgok, mint például a hő, amiket elég jól utánoz a rendszer. Nincs semmi bajod? És a tojásodnak?

-Miért akarnál itt hagyni? Majd rendelek egy másikat. Addig is, tessék, az én bögrém, még nem ittam bele, és már nem olyan forró, mint a tiéd volt.

-Akkor is ezt állítanád, ha ez a személyisége csak egyetlen egyszer tört fel, és azt mondja, hogy nem emlékszik a dologra?
 És a dolgok titkolása, hát az egy rossz szokásom. De tényleg nem tudom, hogy mért jó.

A mosolya jól esett, bár nem úgy vélekedek az emberekről, ahogy ő gondolja, de ez már az a lényegtelen részlet, amit már felesleges felemlegetni.
-Ne is bánd. Az állatidomárok többsége nem tud állatot bántani.
Szerintem pont ezért is választhatták ezt a kasztot. Mert közelebb állnak az állatokhoz, mint mások.
-Kedvem az mindig lesz hozzá. Az időről meg beszélhetünk.
Bár nincs olyan szoros heti beosztásom, mint Shunak, vannak olyan dolgok, amiket nekem is el kell végeznem.
-Nem voltál tolakodó, csak igazából én magam se tudom, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Tudod, a szüleimmel rengeteget utaztunk, és mikor rákérdeztem erre, mindig csak annyi volt a válaszuk, hogy európaiak vagyunk. Rengeteg szép helyet is bejártunk, de néhány itteni térség még azokon is túltesz.
Elkalandoznak a gondolataim azokra a helyekre gondolva, ahol a családommal jártunk. Volt köztünk néhány tényleg csodálatos vidék. És a fájdalomérzet is valódi volt. Sohasem gondoltam volna, hogy három év után mennyire hiányozni fog a szúnyogcsipés okozta kellemetlen viszketés. Vagy egy erős pofon érzése az arcomon. Olyan apróságok, amiket a legszívesebben elfelejtennél, de a hiányuk pont ugyanúgy zavar.
-Amit a legjobban bánok, hogy nincs itt bent a valódi családom. Mondjuk ott van a céh, ahova eddig tartoztam, de a valódi családomat sajnos nem tudják pótolni.
A Vigo tényleg csak egy utánzata egy családnak. Mindenkin túl hamar eluralkodnak az érzések.
-És azt gondolod, hogyha itt hagysz egyedül, akkor azzal nem hozol kinos helyzetbe? Vagy ha legközelebb ugyanitt futunk össze, ugyanezek az emberek társaságában? Legalább azt engedd meg, hogy hazakísérjelek. Tényleg, merre laksz? Érdekelne, hogyan kell ki a tojásból a kisállat. Még olyat se láttam, és nagyon érdekelne a dolog.
Miután elutasítja a teát, még egyszer rákérdezek:
-Biztos nem kérsz?
De ha nem, akkor nem erőltetem.
-Nagyon sűrűn kérsz bocsánatot. Nem kell bocsánatot kérned. Nem csináltál semmi rosszat. Ha meg igen, akkor arról én nem tudok, és nem tölem kéne bocsánatot kérned, hanem attól, akit bántottál. De ha jól emlékszem, te nem szeretsz másokat bántani. Vagy talán tévednék?
-Azt mondod, az bizonyíték rá? Nem, nem az ilyen emberek miatt küzdök. De az tény, hogy keresek valamit vele. Vagy valakit, de igazából én se tudom, hogy kit vagy mit.

-Igen, jó lenne. Néha tényleg jó lenne a honvágy ellen néhány SAO előtti ismerős. Csak hát, valakinek odakint is végeznie kell a dolgokat. 
Tényleg, lehet ezzel kapcsolatban egy kérdésem? Ha egyszer a későbbi jövőben eljönne az a pillanat, hogy az emberek ott állnak a 100. boss kapuja előtt, te mit szeretnél, ha legyőznék a bosst is mindenki kijuthatna, vagy inkább azt, hogy az emberek inkább ne foglalkozzanak a bossal, hanem éljék le idebent a maradék életüket? Persze nem muszáj most azonnal válaszolnod, de érdekelne a választásod, és hogy mért azt az opciót választanád?
Lehet, hogy kicsit hirtelen és sokat kérdeztem, de Shu mindig azért nyavalyog, mert senki sem kérdezi meg a frontnál a köz akaratát. Persze a felvázolt példám már csak a legvégső esetre igaz, de nekem erre van a legnagyobb szükségem a döntéshez.
-Nem, nem csak ezért...
Elhallgattam, ez egy olyan dolog, amit nem kéne csak úgy elmondani akárkinek. Ha nem ismeri a Vigo történetét és alapulását, akkor nem kéne elijesztenem tőle. Ha nem ismered a hátteret, akkor nem is olyan rémisztő a dolog.
-Volt még más is. Meg nekem jobban áll a szolós műszak. De ha céhben gondolkozol, akkor szerintem egy kitünő választás lehetne. És annak ellenére, hogy kiléptem, még mindig rendesen tartom velük a kapcsolatot. Általában hetente meg is látogatom őket.
Miután másodszor se fogadta el a teát, még visszaültem a székbe, és elkortyolgattam.
Mikor meg a bocsánatkéréseit hoztam szóba az újabb bocsánatkérésre csak elkuncogtam magam egy kicsit. Persze csak szolidan, hogy ő még észrevegye, de a környéken ülők már ne kapják fel rá a fejüket.


-Shuéknál laksz? Szívesen elkísérlek. Aranyos kislány, és a sárkánya is aranyos, hogyha sikerül a bizalmába fogadnia. Timidus néha talán túlságosan félti Shut.
Majd álltam is fel. Odamentem a legközelebbi pincérhez, és kifizettem a számlát. Majd a lány részét is. Általában nem ez a szokásom, de úgy nézett ki, most valamiért siet, én meg nem akartam még a két külön fizetéssel és a pincér várásával is húzni az idejét. Majd elkezdtem kikisérni az ajtón, és ha azzal érvelt volna, hogy még nem fizetett, akkor azt a választ kapja tőlem, hogy már rendeztem az ő számláját is. Amikor meg oda jutott, hogy láthatóan mikor kell ki a tojás, meg kellett állnom egy pillanatra.
-Várj, várj. Ez nekem új információ. Ha még két és fél heted van az egy hónapig, akkor alig két hete ébredhettél fel. Akkor azért nem láttalak még. Pedig a zöld hajadról biztos felismertelek volna. Ezek szerint még kis szintű lehetsz. A kiképzőn gondolkoztál már? Én annak idején csak azért nem használtam, mert úgy jobban megérték nekem bizonyos küzdelmek, de ha nem áll szándékodban harcolni, akkor szerintem nincs sok vesztenivalód vele.
Aztán észbekaptam.
-Bocsi, nem rábeszélni akarlak. Végül is neked kell majd eldöntened, hogy igénybe akarod venni vagy sem.
Majd a tekintetem a tojásra siklott.
-Szólsz majd, ha elkezd kibújni a tojásból?