Sweet Dreams cukrászda

Várok. Nagyon sok ideje várok. Szinte az összes felszolgálólányt arcról ismertem már, annyi sokszor mentek el mellettem. Én pedig megrendeltem majd megettem az első sütim. Ugyanígy tettem az első italammal is. Majd mindezt eljátszottam egymás után. Elég sokszor. A pénztárcám meg kezd megcsappanni, nekem meg herótom lenni a sütitől. Lehet rossz ötlet volt ilyen „koránra” rakni a találkát? Na majd legközelebb okosabb leszek. Egy órába telt, mire meguntam a szimpla süteményeket. Kértem valami...érdekeset. Először nem értették a kérést. Azt hitték az egyik felszolgálóval akarok lefeküdni. Nos...ez sem állt messze a valóságból, de azt nem így tenném. Igazából a ház specialitását akartam. Erre kihoztak egy lilán füstölgő süteményt mellé lila porcukorral (?)... Nos, egy életem egy halálom. Egy hajtásra felittam az egészet. Tíz perc múlva kezdtem érezni a hatását. Legutóbb akkor éreztem ilyet, amikor a középsuliban kipróbáltam azt a fura cigit...Egyik pillanatban jókedvem van, másikban sírok...de leginkább nevetek. Mindenen. Az egyik szimpatikus felszolgáló lány leültetem magam mellé és busás borravalóért kezdem neki ecsetelni világfájdalmamat.

-Olyan...szomorú ez az egész...itt bentragadni egy játékban –NPC volt a szolgálólány, természetesen nem értette miről beszélek..én azért csak mondtam- nincs kiút! –kiáltom a kelleténél picit hangosabban és hisztérikusan. A lány csak megértően mosolyog rám, majd feláll és elmegy. Ezúttal nemsokára elmúlik a dolog hatása, végre újra nomrálisan gondolkozok. A könnyeknek már nyomai sincsenek. Legalább Licht nélkül is jól „szórakoztam”. Amikor azonban azon gondolkoznék, hogy felálljak és elmenjek, megérkezik. Felállok, hogy kihúzzam neki a széket és hogy köszöntsem- Szia! Nem gond, elszórakoztattam magam...Legközelebb írd fel valahová. –újra helyet foglalok.- Örülök hogy végül is meghallgattál engem is meg magamat is és kiléptél. Én beléptem egybe, más érdekes dolog nem történt azóta.

-Írd a homlokodra. Az legalább feltűnik, valamint elveszni is nehezen fog. –mosolygok rá.- Öm...azért hogy ne késs még többet? Elég logikus indoknak tűnik számomra. Az Anarchisták nevübe, most alakult nem rég. Szívesen látunk téged is a köreinkben, egy tagnak sem lenne szerintem ellene kifogása.

Mire végigmondom, már benne van a sütis lapban és gondolom válogat. Abban sem vagyok biztos, hogy meghallotta amit mondtam. Mindenesetre nem fogom ismételgetni magam mint egy papagáj, megvárom, hátha meghallotta. Meghívtam, nekem kell álnom a cehhet, de remélem nem esz ki a vagyonomból. ._. Ami ugye már nincs sok, így elég könnyű lenne összehoznia. Én a biztonság kedvéért nem is rendelek, amúgy is jóllaktam. Esetleg majd még valamilyen italt.

- Válogass nyugodtan, ehetsz is bőven, itt nem kell vigyázni a vonalaidra .˘˘ Tényleg...főzni tudsz? Valakivel elszerettetném készíteni a levadászott vadaimat, és nincs nagyon jelentkező a posztra. Ha esetleg tudsz főzni, szívesen várom a segítséged. Talán még valami jutalomban is megegyezhetünk...például a kaja fele.

A végén még azt fogja hinni szobára hívom...mondjuk ha benne van, nekem sincs ellene kifogásom. Még mindig szép. De azért a késés minusz pont nálam, főleg ahogy el is magyarázza, hogyan gondolkodik róla. Én azért igyekezek nem késni, maximum utolsó pillanatban odaérni. Nem szeretem megváratni a partneremet, az tiszteletlenség. Ugyanígy ha egyáltalán nem megyek el, jelzés nélkül. Azt még megértem, ha közbe jön valami, de jelezni szerintem akkor is van idő. Kivéve ha elrabolják az embert, vagy valami. ._.

/Ilsette/

Nyugodtan halad a Kezdetek városában, de sokkal másképp látja az egészet. Egészen fel van szabadulva, amit egy bájos mosollyal fejez ki. Az őt fogva tartó láncok elszakadtak, s szabad lénye csak most kell szárnyalni. Örül annak, hogy nincs mellette Bendő, mert csak folyton etetni kellett a petet. Most egyedül sétál, de cseppet sem érzi, hogy félnie kellene. Azelőtt a medve jelentette a védelmet, amiben a régi énje hitt. Az új énje magában hisz, hogy képes végigcsinálni az egészet, s megmutatni mindenkinek az erejét. Persze nem vakmerő, hogy egyedül vágjon neki a harcoknak, de hamarosan hallani fogják az ő nevét. Éjsötét haját eligazítja és az újjászületést mindenképpen meg akarja ünnepelni. Gondolkozik, majd a Sweet Dreams Cukrászdánál teszi le a szavazatát. Eszik némi édességet, hogy ezzel simogassa a lelkét. Tizenöt perces sétával megérkezik a céljához, miközben szétnéz egy kicsit. Gyanús alakokat néz, hogy nem követik e, vagy nem kíváncsiskodnak e utána.
~Minden rendben.~ Jegyzi meg magában, s könnyed mozdulattal libben be oda. Halkan csukja be maga után az ajtót, aztán tekintete pillanatokon belül végigsuhan a bentieken. Nem szentel túl nagy figyelmet a műveletre, mert sokkal inkább várja, hogy ehessen csoki tortát. Odalibben a pulthoz, miközben fekete tincsei árnyként követik. Arckifejezése leginkább egy sötét pengeéles szépséges hasonlatos. A pultnál leadja a rendelését, aztán egy félreeső asztalnál helyet foglal. Mikor a formás hátsóját leteszi a székre, akkor nem vizsgálja a bentieket. Tekintete kinti világot szemléli.
~Vajon Tachi hol járhat? Az a lókötő!~ Halványan elmosolyodik, mert sosem fogja elfelejteni, hogy mit tett vele. Felébresztette benne a valódi énjét. Ehhez hozzá tartozik, hogy rejtélyes módon elvesztette Bendőt. Sokat töprengett már rajta, de értelmes magyarázatot nem tud adni. Természetesen nem kell elmondania másoknak, főleg akikkel eddig találkozott.
~Majd kitalálok valami okosat, ha kérdezősködnének felőle.~Tudja le magában a dolgot. Megérkezik a három szelet csoki torta, amit lassan kezd elfogyasztani. Kiélvezi, hogy megtömheti a hasát finomsággal.

Teljesen átadja magát a csoki tortának, s minden egyes apró falatot kiélvez. Nem falja be, mint a torkos gyerekek tennék. Ez sokkal inkább hat rituálé szerű ünnepi édesség evésnek, mint zabálásnak.  Megvárja, míg megolvad a csokoládé a szájában, aztán némi rágás után lenyeli.
~Hmm, ez mennyei. Meg tudnám szokni, hogy minden nap ilyet egyek.~ Mondja ki magában, miközben közeledő lépést hall. Először úgy ítéli, hogy biztosan nem hozzá jönnek, így el fog haladni mellette. Nem vesz tudomást az érkezőről, hanem továbbra is hódolatát mutatja meg a finomságnak. Éppen a villájára szúrja a következő adagot és érzéki ajkaihoz emeli, mikor az asztalánál megállnak.
~Szóval hozzám jöttek? Ki akarják nézni az édességet a számból?~ Vagy ki akar velem beszélgetni. Pár pillanatra áll meg aztán a szájába csúsztatja a csoki torta szeletének egy darabkáját. Nem kell sokat várnia ahhoz, hogy felcsendüljön egy ismerős hang, aztán még egy. Kulturáltan megeszi a jelenlegi falatot, aztán hátradűlve a széken ránéz a másik kettőre.
-Sziasztok! – Búgja lágyan elégedett hangon. Egyelőre eltelt az evéssel, így nincs ellenére a beszélgetést. Rögtön megkapja az első kérdést Bendővel kapcsolatban, azonban nem esik kétségbe. Kicsit kivár a válaszadással, addig fürkészi a másik kettőt, hogy változott e valami rajtuk.
-Szerintem nem kell aggódni érte. Jelenleg jó kezekben van. Egy kislánnyal ismerkedett össze a város másik részén. Kapja a finomságokat, meg a rendes kosztot. Jelenleg ott van és biztosan játszanak. – Neveti el magát finoman, ahogy mintha felelevenedne előtte a kép a felvázolt eseményről. Tart egy pár másodperces szünetet, hogy aztán a következő szavakkal folytassa.
-De viszek neki a kedvenc süteményéből. Az a neve, hogy Robbantott Föld. Érdekes sütemény, de olyan gyorsan be tudja falni, hogy azt mondanátok bűvész trükk. – Ennyit Bendőről, s itt az ideje, hogy a témát más vizekre terelje. Megkeresi magában a szavakat, aztán minden további nélkül megkérdezi.
-Hát ti? Édességet esztek? Miféle kalandotok volt? Félelmetes? Erősebb mobokkal küzdöttetek? – Szándékosan több kérdést rak fel, hogy mindegyiket ki tudják majd beszélni. Ez a terv fogalmazódott meg benne, amit szeretne végigvinni.

Tán részben a múltkori miatt válaszol olyan lassan, de jobb ok a csoki torta, ami nagy részben lefoglalja az érzékeit. Timidus kiosztása cseppet sem érdekli ilyen sok idő távlatából, mert az a régi énjének szólt, s nem az újnak. Rosszul kezdődik a beszélgetésük, azonban nem mutatja jelét, hogy ez zavarná, vagy elfogadhatatlannak képzeli. Higgadt nő marad, akit nem sürgethetnek, s nem irányíthatnak olyan könnyedén.
-Aggódni? Én ellenben veletek nem feltételezek senkiről rosszat, hogy ezzel hassak a jövőre. – Látja, hogy miként ijed meg Shu, míg Timidus értetlenül néz a fejlemények előtt. Mint mindig a sárkány az élelmesebb, s Shu csak próbálja a szavakat megkeresni. Első alkalommal érdekesnek tűnt a két páros, s úgy ahogy el tudta fogadni őket, de a jelenlegi énje inkább sajnálja a kislányt.
-Mi jogon kérdőjelezitek meg az én döntésem? Mellesleg, ha bogarat akartok ültetni a fülembe, akkor nem fogom engedni. Lehet régen elesett kezdő voltam, de az óta tanultam pár dolgot. Másik részről mindenkinek megvan a saját útja a játékon belül is. – Tekintete átsiklik Shura, aztán az ő kérdéseit hallgatja. Felvonja a szemöldökét, hogy itt olyan gyalázatos eseményről beszélnek, mint pet rablás. Akik ilyeneket emlegetnek, akkor azok megérdemelnék.
-1 hónapja ismerem és Maya a kislány neve. Szüleivel él egy házban, s cseppet sem észleltem, hogy állatok elorzásán törnék a fejüket. Gyakran vagyok náluk, mert mindig elmesélik nekem, hogy mi történt a városban. – Látja Shun, hogy egyre inkább megijed. Még mielőtt folytatná a beszédét, akkor előtte eszik pár falatot a csoki tortából. Továbbra is nyugodt marad, mint aki teljesen biztos a dolgában.
-Shu! Ne fesd az ördögöt a falra. Timidus, múltkor még igényeltem a tanácsokat, de már nincs szükségem rá. – Mondja ki határozottan a döntését. Ha belenéznek, a szemébe az nem hazudik. Más lett belőle, s másképp viselkedik. Mikor indulásra akarják indítványozni, azonban ő belekezd a második csoki torta szelet fogyasztásába.
-Ha annyira menni akartok, akkor csak tessék. Én nem mozdulok innen, míg el nem fogyasztom a csoki tortáim. – Méregeti a másik kettőt, aztán a tányért a kezébe veszi, hogy hátradűljön a széken. Másik kezében tartja a villát. Néhány falat múltán egyértelművé teszi a helyzetet.
-Örülnék annak, ha nem szólnátok bele a döntéseimbe. Az régen volt, de ez most van.

Értetlenül bámulják őt, ami teljesen jó reakció tőlük. Shu-t elönti a düh, amit csak egy szóval lehet jellemezni: édes. Timidus sóhajtása egy kisebb mosolyt csalogat ki belőle, de csak pár pillanatra. Türelmesen várja, hogy vajon mi lesz a végén? A lány kikel magából a lány, amire csak felvonja a szemöldökét.
-Shu! Nem szeretném megismételni még egyszer magam. –Továbbra is nyugodt hangnem beszél, csak megerősíti e szavakkal azt, amit ezelőtt mondott. Teljesen más lett, s másképp látja ezt a világot, mint ők. Nem fogja hagyni, hogy egy gyerek és egy okos tojás pet megmondják helyette, mit kellene itt csinálnia. Egy jó darabig csend áll be, amit kihasznál. Csoki torta második szeletéből lakmározik, miközben arra vár, hogy e páros befejezze a duzzogást.
-Hiába próbálsz óvatos lenni, mert amellett szintén érthetnek meglepetések. Én nem szeretnék merev lenni minden helyzetben, ahogy ti teszitek. Ráadásul tökéletesen alkalmazom azt, hogy nem bízok meg senkiben. Bennetek sem bízom meg. Csakugyan? Nem számít, hogy régebb óta vagy itt, sem pedig Timidus. – Szól, aztán sikerül megenni a második adag finomságát. Az utolsó maradt meg, de előtte pihenteti a gyomrát. Előkészíti számára a helyet, ráadásul most beszélget. A kettőt egyszerre nem tudja csinálni.
-Kezdő? Lehet, de ettől függetlenül sem a múltban, sem most nincs olyan fajta kötelék köztünk. S ezennel bebizonyosodott, hogy sosem lesz. – Timidus kérdezi, hogy mennyit fejlődött, amire csak hűvös nevetés a válasz. Ha nem tudják elfogadni, hogy a jelenlegi nő a szabad Ilsette, akkor nem az ő gondja lesz. Megváltozott, s így fejlődött a játékban. Elengedte maga mellől a cuki kis medvét, hogy cserébe ő szabad lehessen, s egyben halálos.
-Mindig változik az ember, így ha ennyire kíváncsi vagy, akkor gondolkozzatok el miben fejlődtem. Más utat járok. Shu! Nem fogok koordinátákat megadni, mert ti azt hiszitek, hogy mindent jól csináltok. Egyáltalán nem. S a ti viselkedéseteknek szintén megvan a hátránya, s nemcsak az előnye. – Kezdenek elfajulni a dolgok, azonban Ilsette hűvös marad, s higgadt. Nem fognak kifogni rajta.
-Timidus! Most ti hibáztok, s minden egyes alkalomkor azt teszitek, ha mindenbe beleütitek az orrotokat.

-Hol van Bendő? Elég az, ha én tudom, merre van. – Csak sóhajt egyet, mikor Shu felemeli a hangját. Reménytelen eset a kislány, hogy felfogja a változás Ilsettében keresendő. Nem fogja elmagyarázni senkinek sem, hogy nem ugyanaz a személy, meg milyen sokat őrlődött már Bendő elvesztése miatt. Másképp nem tudja kezelni a kislányt, mint ami. Ráadásul teljesen más látásmóddal rendelkezik, amibe nem kellene beleszólnia, ám erről mit tudhat egy gyerek? Semmit. Kissé elveti a sulykot a sárkány, ha azt véli képtelen a csapatjátékra. Annyira elvakultan ragaszkodnak a saját világukhoz, hogy szinte rossz nézni.
-Vajon egy hegyoldalon menetelve, egy kő lavinára szintén fel tudtok készülni, ami elég váratlanul jön.  Nincs semmi esélyetek rá, s hiába óvatos az ember. Tapasztalatszerzés? Igazán? Mit tudtok róla egyáltalán? Csak annyit, hogy számít az idő? – Hozzálát az utolsó szelet csoki tortának, amit jól láthatóan direkt lassan fogyaszt el. A lány továbbra is erősködik, de hiába teszi. Mikor elkezd magyarázni a kötelékről, meg a saját tapasztalatáról, akkor elhúzza kicsit a szája szélét.
~Szóval Bendőt szeretnék látni.~ Elgondolkozik, hogy mit mondhatna ebben a helyzetben. Mikor Timidus beismeri, hogy nem tudnak tökéletesen cselekedni, akkor apró győzelemként fogja fel. Ennél nagyobb beismerést nem mondhatott volna a pet.
-Ami már megtörtént, az csak elfogadni lehet. Felelőtlen? Csak te látod így, én nem érzem magam annak, mert Bendőt hagyom kicsit másokkal. Azt szintén meg kell tanulnia, hogy nem lehetünk együtt mindig. Mi van, ha engem elrabolnak vagy őt? Elkezd üvöltözni, s könnyesre sírja a párnáját? Nem mozdul a helyéről, míg újra meg nem lát? Ti hogyan élnétek meg, ha egy hétig nem látnátok egymást, vagy hónapokon keresztül? – Szegezi nekik a kérdéseket, amire úgy véli, hogy csak gyerekes naiv gondolkodás lesz a válasz. Annyira görcsösek, s feszültek, hogy képtelenek pihenni.
-Túlságosan sokat képzeltek magatokról. S van egy mondás: okos enged, és a szamár szenved. – Nyugodtan dűl hátra székében, hogy átadja magát újból a csoki torta élvezetének. Nem sieti el a dolgokat, sőt az evés után sem siet Bendőhöz. A páros dühönghet magában, s akármit csinálnak, az különösen nem fogja áthatni lényét. Nem bízik meg bennük, sőt egyre inkább nem, az ilyen gondolkodással. Nyugodtan néz kifelé az ablakon, csak néha tekint rájuk, de beszélni nem áll le velük.

Ha ők nem szólnak hozzá, akkor viszonozza a kedvességet. Biztosan nézik, mert érzi a tekintetüket, ahogy rajta pihentetik. Csendben marad, majd a kinti mozgást nézi. Megnézi alaposan mások életét, és mennyire jönnek ki egymással. Shuval és Timidussal nem tud jól kijönni, ez már az első találkozásnál körvonalazódott, ami most teljes bizonyságot nyert. Elbeszélnek egymás mellett, mint három kutya feszül egymásnak, hogy eldöntsék kié lesz a csont? Egyáltalán nem kötelessége elmondani, hogy mi történt Bendővel, mert kiknek hiszik magukat, hogy így nyugodtan kérdőre vonják? Csak akkor néz az irányukba, mikor Timidus minden további nélkül rávágja, hogy fel tudnak készülni rá. Kő lavina esetén egy nagyobb kavics halálos lehet, s a teleportálás sem rögtön jön létre. Legalábbis jelenleg így emlékszik, hogy ezt olvasta. Ami pedig azt illeti, a sárkány vagy a lány bármit mondhat neki, de olyan szinten tart, hogy egyből elutasítja magában azok szavait. Nem folyamodik erőszakhoz, mert az jelenleg távol áll tőle.
-Ha valaki a hibádból meghal, akkor azt ki tudod javítani? Ha valaki eltávozott, akkor azt már nem tudod visszahozni az élők sorába. – Ha hallaná, hogy barbár módszernek ítéli Shu Bendő állítólagos kiképzését, akkor elnevetné magát. Ettől sértőbbet nem mondhatott volna neki. Másik részről, ha hallaná, hogy Shu összeomlott, akkor rögtön kiderülne a párharc győztese.
-Megölessem magam? Ez most vicc akart lenni? De hát másképp látjuk és éljük meg a dolgokat. S ez így marad mindörökre. Ha pedig Bendőt keresitek, akkor ne keressétek. – Feláll az asztaltól, közben jelez, hogy fizetne. Mikor odaér hozzá a kiszolgáló személy, akkor kifizeti neki a három szelet árát. Visszanéz Timidus és Shu alakjára, aztán sejtelmesen így szól.
-Nem halt meg, csak a sötétség elragadta tőlem. A kettőnk közti kapcsolat megszakadt, s elvadult. Próbáltam újra idomítani, de nem reagált rá semmit, végül eltűnt a sötétséggel együtt. Egy rendszerüzenetet kaptam, hogy Bendőt elvesztettem. Azután egyedül legyőztem egy hatalmas vadkant, mire kardforgatóvá váltam. Most pedig hagyjatok magamra! – Ezzel sietős léptekkel, sőt futva távozik tőlük, hogy beleolvasva a többi sötét hajú nők közé ne tudják követni.

Hiába vigyorodik el Timidus, mert cseppet sem hatja meg. Mert mit tudnának róla? Semmit sem, s míg ez így marad, addig nem kellene elítélni őt. Hogy később érkezett a játékba az nem az ő hibája. Az hogy ilyen lassan fejlődik, az ennek a kettőnek köszönhető. Az óvatosságra való intésük szövege, amit az elején megfogadott. Semmit nem tudtak rendesen elmagyarázni, mert csak egymás szavába tudnak belebeszélni. Csak megzavarják az embert. Elkezdenek valami értelmetlenül dologról beszélni, amire a legkevésbé sem kíváncsi.
-Jó lenne, ha befejeznétek a beszédet, mert nem vagyok kíváncsi a ti tapasztalatokra. Halál ide, vagy oda, szerintem sosem fogjátok megtalálni Bendőt. Talán az admin gondoskodott róla, hogy újra tojás legyen és megkapja egy normális idomár. – Közben egyre jobban hergeli, amiket mondanak. Nem tudja felfogni, hogy miért létezik kettő ekkora sületlenség. Timidus és Shu párosítása a legeslegrosszabb SAO világában. Nem tudnak más csinálni, mint gyerekesen viselkedni egy felnőttel. Ráadásul mindenről szentül hiszik, hogy mindent jobban tudnak, mert csak előbb kezdték a játékot. Kifelé indul a városból, majd mikor elhagyta, akkor a legközelebbi vesztőhely felé indul. Elege lett ebből az egészből, s jobbára inkább szeretne megszabadulni ezektől a láncoktól. Mikor megérkezik a széléhez, akkor szólal meg.*
-Szerintem nem tehettek semmit, csak kockáztatod Timidus épségét. – Ezzel előveszi a térképet és rábök arra a helyre, ahol szerinte lehetett. Elgondolkozik, hogy mit mondhatna.
-Este volt, sőt éjfél. Minden akkor történt. – Ezzel ettől több nem kell neki, hanem próbálja levetni magát a mélybe. Nem foglalkozik semmilyen aprósággal, csak az jár a fejében, hogy szabad legyen. Elszabaduljon ettől a normálatlan játéktól.

Nem szólal meg, sőt egyetlen hangot sem szeretne kiejteni a száján. Felkészült, hogy feláldozza magát, amiben nem akadályozhatják meg. Lehet , hogy figyelik minden egyes lépését, de már az sem érdekli. Eleget hallotta ezt a kettőt, hogy lyukat beszéljenek a fejébe az agyamentségeikkel együtt. S felnőtt létére sosem tudja megérteni, hogy miért oktatja ki durván egy nála fiatalabb személy. SAO világa és a benne levők összezavarják, míg az egyik ezt mondja, akkor a másik mást. Ráadásul ha tudná, hogy eddig mennyi mindennel vádolják, akkor még inkább letaszítva és megsemmisülve érezné magát. S miért avatkoznának bele a döntésébe, csak mert félnek, hogy az ő lelkükön szárad egy játékos? Neki úgy tűnik.  Nem ijeszteni jön ide, hanem halálba akar lenni. Shu meg Timidus úgy követi Ilsettét, mint két vérszívó a prédára. Nem volt elég nekik ennyi? Nem tudnak semmibe sem belenyugodni, ráadásul mások életébe beleszólnak. Normális világ? Nem. A legrondább, legutálatosabb. Csak tudná, hogy miért hitte, hogy ez az egész jó pihenést biztosít a számára. Mikor  a másik kettő akcióba lendül, akkor magatehetetlenül vergődik, de egy hangot sem mond ki ajkain. Ha nem most fog ebben a pillanatban meghalni, akkor máskor, mikor ez a két utálatos valami nem lesz az útjában. Döntött! Minél hamarabb meg kell halnia, hogy kijusson ebből a SAO nevezetű rémálomból. Próbálkozik a peremhez elérni, ha csak egy centiket halad az már bőven elég.
~ Ki akarok jutni, de most rögtön. Ez ellen senki sem gátolhat meg. ~ Véli magában, s véghez fogja vinni ezen tervét, hogy nyugalomra leljen. Ez az egy végcél maradt meg benne.

// Cú Chulainn//

Mivel már nem fogadóban laktunk Inu-val így nekem nem kellett dolgoznom az étteremben. Nekem teljes megkönnyebbülés volt, habár nem panaszkodhattam. Délfelé felkeltem habár inkább felkeltett engem Inu mert nem bírta kivárni amíg felébredek. Habár most nem annyira haragudhattam rá emiatt mert kitudja, hogy meddig aludtam volna ha nem kelt fel engem. Nehezen ugyan de végül sikerült felöltöznöm. Inu sürgetett de még a hajamat felkötöttem.
-Miért tart egy lánynak ennyi ideig az öltözködés? Én ezt nem bírom megérteni.-mondta Inu.
-Itt vagyok már. Egyébként mivel te nem hordasz egyáltalán ruhát így jobb ha nem szólalsz meg.-mondtam kicsit még kábán.
-Rendben csak menjünk végre!-mondta...vagy is inkább parancsolta nekem Inu.
A Kezdetek Városában járkáltunk mert Inu kiszaladgálta magát útközben. De én megéheztem és ha főtételt rakott volna valaki elém akkor inkább az éhséget választom. Most sütit akartam enni. A város északi részében voltunk és akkor az egyik utca sarkán volt egy nagyon aranyos cukrászda.
-Gyere Inu, nézzünk be arra a helyre!-mondtam Inu-nak és válaszát meg sem várva már mentem is a cukrászda felé. Inu persze jött utánam. Kinyitottam az ajtón és bementem a cukrászdába. Amikor beléptem a cukrászda ajtaján egyből a legfeltűnőbb édességpult volt szinte az orrom előtt. A pult mögött meg egy mosolygó lányt láttam akin egy cuki vajszínű, csipkés kötény volt. Láttam, hogy nem kell szűkölködniük mert elég tágas volt. A falakat meg nagyon fincsinek tűnő süteményképek díszítették. Gyorsan leültem az utolsó szabad asztalhoz ami volt. De pont a sarokban volt az utolsó hely ami nekem tetszett mert én ott szeretek a legjobban ülni. Gyorsan odamentem az asztalhoz és leültem. Egy pincérnő odajött és megkérdezte, hogy kit szeretnék rendelni. Mivel a franciakrémes a kedvencem így azt rendeltem. Inu-nak meg mogyorós sütit rendeltem habár ezt a pincérnő nem tudta. Egy kis idő múlva kihozták amit kértem és amin a mogyorós süti volt azt a baloldalamra raktam, hogy Inu azt asztalon egye és ne a földön. én is elkezdtem enni a franciakrémesemet és szerencsés voltam mert már egy darab asztal nem maradt.

Újra a Sweet Dreams cukrászda felé vettem az utam, de ahogy belépek úgy látom nem a legjobbkor. Minden aszstal foglalt ugyanis. Muszáj leszek valakivel osztozkodni. Sok csúnya férfi ül a legtöbb helyen. : | Nem tetszik. Ráadásul a csinos pincérnő sem kinál privát hellyel...pedig a múltkori lelkizésem után remélem felír valahová. No de mit várjon az ember NPC-ktől...Nézzük hová ülhetnénk le a már megrendelt sütinkkel...Mint ahogy már megfigyeltem nincs itt most túl sok nőszemély, és én mindenképp olyan mellé akarok ülni. Ott a sarokban, egy fiatal lányt látok ülni. Ránézésre nem tudom meghatározni korát, ha jól látom petje is mellette van, tehát idomár. Fiatal, nagyon fiatal. De még mindig jobb mint egy férfi. ˘˘ Odamegyek és intek neki.

-Szia, leülhetek? Csak mert máshol eléggé megfogyatkoztak a helyek –nézek körben először az épületen, majd a lányon. Ahogyan távolról is láttam, eléggé fiatal, 12-15 éves körül lehet a teste és arca alapján. Egy újabb olyan lány, akivel nem fogok kikezdeni hála a jóízlésemnek. Amennyiben van benne udvariasság és illem, nem fog nemet mondani. Ha pedig igen, kénytelen leszek állva elfogasztani sütimet, mert máshová én le nem ülök. Na meg annak ellenére, hogy fiatal a lány, nyugodtan megismerkedhetke vele, nem probléma, legalábbis ha érett. Ha megengedi, hogy leüljek, el is kezdem a beszélgetést.- - Lancer vagyok. Eléggé zsúfolt ma ez a hely, máskor jobb, ha kevesebben vannak, nem gondolod? Köszi a helyet, máskülönben állva kellett volna ennem...úgy nem is olyan finom.

Ettem a franciakrémesemet amikor egy férfi jött be a cukrászdába. Láttam ahogy nézte, hogy hol van hely de rosszkor jött mert már egy üres asztal sem volt már. Kicsit sajnáltam. A férfi odajött az asztalomhoz.
-Szia, leülhetek? Csak mert máshol eléggé megfogyatkoztak a helyek.-kérdezte a férfi.
-Jó napot, csak nyugodtan.-mondtam kicsi mosollyal az arcomon.
-Lancer vagyok. Eléggé zsúfolt ma ez a hely, máskor jobb, ha kevesebben vannak, nem gondolod? Köszi a helyet, máskülönben állva kellett volna ennem...úgy nem is olyan finom. -mondta Lancer.
-Szia Lancer, én Nanami Haruka vagyok. Nincs mit. Én most vagyok itt először de tényleg jobb ha nincsenek ennyien.-mondtam közben valaki nem volt a legboldogabb.
-Én is itt vagyok Haruka!-mondta Inu kicsit mérgesen mert őt mondhatni elfelejtettem.
-Én Inukami vagyok de az Inu is jó lesz.-mondta Inu.
-Mindjárt jövök, hozok innivalót.-mondtam és utána mentem a pulthoz.
-Figyellek.-mondta Inu Lancer-nak kicsit fenyegetően.
Közben visszajöttem egy nagy flakon ice teával.
-Hoztam innivalót neked is Lancer, gondoltam szomjas lehetsz.-mondtam közben tettem az asztalra kettő csészét.

A lány jóváhagyta, hogy helyet foglaljak, illedelmesen mondott igent kérdésemre. A magázását igaz el is hagyja a bemutatkozás után, de sebaj, úgyis megkértem volna rá, hogy ne tegye.

- Jól teszed hogy nem magázol, örülök neki. –mosolygok rá. – Pedig a jó napot után azt hittem másképp folytatod majd. Én is csak másodjára járok itt, Haruka, akkor kint voltam a teraszon. Talán nem is jöttem be megnézni mennyien vannak, egyből az a hely lett szimpatikus. Szia Inu.

Ezután Haruka bejelentette, hogy elmegy innivalóért. Amint kettesben maradtunk, Inu fenyegetőzni kezdett. Ez kicsit nevetésre bírt, bár nem voltam tisztában sem a gazdája, sem az ő erejével. De Inu...mégiscsak egy kölyökfarkas...a kisujjamat harapná le maximum. ._. Megpaskolom a fejét és nevetve válaszolok neki.

- Nem akarok ártani sem neked, sem a gazdádnak. Nincs okod miért figyelni...ha csak nem a külsőmet csodálod. –mondom még mindig nevetéstől fuldokolva.

Haru rám is gondolt, kedves tőle.

- Igazad volt, köszönöm az italt. Mennyivel tartozom érte? –nem hagyhatom hogy ő fizesse ki, még akkor sem, ha emlékezetem szerint nem túl drága. Ez elvi kérdés. ˘^˘ Ha már így egymásmellé kerültünk, megismerhetném. – Most pedig találkozásunk örömére...nincs kedved mesélni magadról? Vagy ha bármi érdekel rólam, arról is kérdezhetsz, szívesen válaszolok. \^o^/

Vajon ilyen fiatalon hogyan dolgozta fel a játékba kerülést? Ki akar egyáltalán jutni? Eddig csak két, ennyire fiatal játékossal találkoztam, ő, Haruka és Shu. Shu esetében nem volt kérdés a dolog, ő nem akar kijutni, ezáltal nem is eshetett nehezére elfogadni, hog itt marad bezárva. Sőt, gondolom örült is neki. Lehet Haruka is ilyen? Nem sokára remélem megtudom.

Kicsit sikerült összeszednem magam a nevetőgörcstől és így normálisan tudok Harukához szólni.

- Pedig az illem egy jó, és becsülendő tulajdonság. Kilehet vele érdemelni vele a tiszteltet vele. Nálam legalábbis pirost pont az illem. De tegezz nyugodtan, hisz mondom, úgy is megengedtem volna. –kacsintok rá és fogyasztok picit a sütimből. Nem sietem el az a megrágását, majd reagálok Inura.- Szólj ha kezdhetem mérni azt a percet, és ha megnőttél, a küzdőtéren is összemérhetjük erőnket.

Nem is emlékszem mikor jártam ott legutóbb. Be kellene már iktatni valamelyik nap egy kis edzést, így hogy végiggondolom. Ők is megfelelhetnek a célra, csak nem biztos hogy szintben passzolnak hozzám.

-Hanyadik szinten is vagytok? Csak hogy tudjam melyik nap lesz az, amiko arénázok majd veled, Inu.

Remélem nem fogják azt hinni, hogy más dolog miatt kérdezem. A vörösöknek és a leendő gyilkosoknak is lehet ez a közkedvelt kérdésük, bár nem ennyire a beszélgetés elején. Lényegtelen, nem fogom oktalanul gyanusítgatni őket, remélem ők sem teszik majd ezt velem.

-Hát jó, Haruka, akkor legközelebb majd én sem fogom bírni meginni. Sem egy sütit megenni. ˘˘ -mosolygok rá vissza. – Oh, bármit szívesen hallgatok, szeretek sztorikat hallgatni és új embereket megismerni. Kezdhetjük velem is, Írországból származom, de ez se rossz hely. Bár ott több volt a bikinis leány, ezt megjegyzem. Nincs még feleségem, sem gyerekem. De a szüleim még élnek. Neked is?

Ennyi kérdés és információ elég is egy körre szerintem. Várom a reakcióját.