Sweet Dreams cukrászda

>>Hime<<

Hime elmondta, hogy nem haragszik aminek szívből örültem, s tovább folytatva köszönt Himekonak.
- Amúgy köszönöm a meghívást, úgysem terveztem mára semmit. És veled mi újság amúgy, céhgyűlés óta nem hallottam felőled. - Mondta Hime.
- Nos én, hát... Igazán nem sok. - Mondtam s közben zavarban voltam kicsit. - Inkább mesélj te. - Mosolyogtam rá.
Megérkezett a rendelés, s hamar nekiláttam az ízletes fagyimnak, ami sajnos gyorsan fogyott, túl gyorsan. Eközben Himeko lassan araszolt Hime irányába, mivel elfogyott a tejecskéje, s már pocakja is termetes volt, így jóllakottam elkezdte érdekelni az új arc, s meg akarta ismerni. Remélem nem zavarja majd Himét.
- Tényleg Hane, és mi a további terv mára.- Kérdezte Hime. Majd a pincérhez fordult s rendelt egy hatalmas adag fagyit tejszínhabbal, ami nekem is nagyon fogamra való volt, s így egyből kértem is egy ugyanolyat , hiszen az enyém már kifogyóban volt.
- Hát elnézést kérek de... Nem igazán volt tervem, csak úgy belevágtam a mai napba. De ha van kedved kitalálhatunk valamit miután elfogyasztottunk minden finomságot. Neked mihez lenne kedved? - Kérdeztem.
Kíváncsi voltam mit mond, hiszen ez sokat elárulhat a jelleméről, amit már nagyon meg akartam ismerni. Érdekes embernek néz ki, s így nagyon felkeltette a figyelmem.
A pincér hamar visszaért a hatalmas adag fagyikkal , amibe hamar belevetettem magam. Persze közben próbáltam nőies maradni, de ebben a hőségben annyira jó volt a hideg, kellemes fagylalt. Himeko is nyalta a szájacskáját látva , hogy mi ilyesmit eszünk, így hát hamar kértem neki is egy kisebb fagyit, hiszen még kölyök, s nehogy beteg legyen a hidegtől.

>>Hime<<

- Te is észrevetted, hogy egyre melegebb lett idebenn a napokban? - Kérdezte Hime, miután biztosított róla, hogy nincsen gond.
- Nos igen, lassan már fullasztó az e hőség.- Feleltem neki. Tényleg észrevehető volt a különbség a mostani időjárásban, nem tudom mi okozza, de kétlem, hogy ennyire meleg lenne a játékban normál körülmények között.
- Mit szólnál hozzá, ha ki mennénk egyet a síkságra, mobokra vadászni. Én úgyis minden nap minimum három órát szoktam edzeni különböző szinteken. Igaz, az alsóbb szintek nekem már nem okoznak túl nagy kihívást, de edzésnek, és harcmódszer fejlesztésnek tökéletesek. Én is ott jöttem rá jó pár dologra. - Folytatta Hime, aminek örültem, hiszen én nem lennék ilyen beszédes, s így ő kompenzálja ezt.
Ezek után folytatta, s sokat ,mesélt egy Yuichi nevű fiúról, aki mint kiderült a párja volt a játékban. Pont olyanok mint én Ozival. Vagyis nem , nem pont olyanok , inkább csak hasonlóak. Hiszen senki sem egyforma sem itt, sem a valóságban. A története igazán megható volt, s szomorú, de volt benne boldogság is, hiszen egymásra találtak. Miután befejezte történetét, kicsit mintha el pirult volna, s bánja, hogy ennyi mindent megosztott velem. Nem lenne fair vele szemben, ha bármi rosszat is mondanék, vagy nem hallgatnám meg a mondandóját.
- Ugyan , ne is törődj vele! - Mondtam kicsiny mosollyal az arcomon. - Szívesen hallgatom meg a történeteid, vagy bármit amit mesélni szeretnél! - Remélem nem ijesztem el magamtól!
- Tudod velem is sok furcsaság történt már idebent mióta itt vagyok. Lett egy társam mint látod, pedig odakint semmim és senkim nem volt, lett egy pár barátom, akiket talán annak nevezhetek, s téged is köztük szeretnélek tudni! - Mondtam miközben próbáltam Hime szemébe nézni. - Valamint nekem is van már párom idebent ^^ - Mondtam, s valahogy sikerült olyan macskaszerű arcot vágnom, de hogy hogyan? Fogalmam sincsen!!!

//Hürrem//

Ahogy beszélgetésünkbe egyre jobban belemerülünk, azt veszem észre magamon, hogy egyre kevésbé zavar a piros indikátora. Lehet, hogy pont ezt akarja elérni és öreg hiba, hogy így "megadom" magam, de kevésbé figyelek az esetleges támadásra. Kezd egyre jobban megnyílni felém, talán túlságosan is. Szülőhelyéről beszélve egyértelműen lerí, hogy gyűlöli a helyet, nem lehet nem észrevenni a hangnemet, ahogy beszél róla. Vajon miért? Kívülről Franciaország egy csodás, szép helynek tűnik. Mondjuk, Magyarország is állítólag, mégis annyi nyomortelep van itt is, hogy azt már rossz nézni. No, persze nálunk is akadnak szép helyszínek.

-Oh, hogy én? - válaszolok - Nos, én a nem túl messzi Magyarországból származom, egy Oroszlány nevű kisvárosból, habár Esztergomban éltem. Szép kis hely, a maga módján, csak iszonyatosan unalmas. Oroszlányt pedig próbálom minél jobban elfelejteni és hátrahagyni, hála alkoholista szüleimnek, akik tönkretették életem első tizenakárhány évét... de nem szívesen emlékszek vissza és beszélek erről, ha nem túl nagy gond. - fintorodom el kissé. Hát igen, a két "szülő" nem tette csodássá a gyerekkoromat, a szép emlékek száma eltörpültek a rosszakhoz képest. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy nem ütöttek meg sokszor...na de vissza Hürremhez.

-Ugyan, nem vagyok én semmilyen kaliberű, pláne lovag nem... - mosolyodom el és sütöm le a szemem kissé. - Ön viszont, ha szabad megjegyeznem, gyönyörű. A hajszíne és a haja hossza kellemesen kiemeli az arcvonalati, a szemei pedig egyszerűen csodásak. - próbálom viszonozni a bókot. Ha már kaptam, adok is, bár teljesen érzelemmentesen. No, ezt persze nem látni rajtam, de nem érzek ez a nő iránt semmit.
-Még valami... mit szólna ahhoz, ha mostantól tegeződnénk? A magázódás nem illik össze két fiatalhoz, mint mi. Legalábbis így gondolom. Mit szól?

Válaszát megvárva folytatom a beszélgetést az út közben, végig mutatva az utat. Mikor odaérünk a cukrászdához, kinyitom az ajtót előre, betessékelem, majd engedem, hogy válasszon magának.
-El ne felejtsem. A vendégem vagy, és nem fogadok el ellenvetést. /Ha Hürrem nincs benne a tegeződésben, akkor természetesen vedd magázódásnak./
Megvárom, míg rendel, majd jómagam is leadom a kívánságomat: egy nagyon finomnak tűnő nagy meggyes-pite szeletet, egy kókuszroládot, meg egy vanília-shakeszerűséget.
-Ha kész vagy, akkor már csak egy kérdés van: kinnt, vagy bennt üljünk le?

//Jay//

A maga módján minden ország unalmas. Francia hont is mindenki csodálja, de én nem látok benne semmi különlegeset. Mondjuk az is igaz, hogy én személy szerint Magyarországról még csak nem is hallottam soha, így egyetértően hümmögök leírása hallatán. Szülei említésére elmosolyodom kissé, és lesütött szemmel bólogatok.
-Persze, nem probléma. -nyugtatom meg szegény lelkét. Sosem voltam az a típus,aki harapófogóval húzta volna ki az emberek magánéletét. Szabadok vagyunk, úgy élünk, ahogy akarunk, és semmi közünk egymáshoz. Annak mondjuk kifejezetten örülök, hogy Jay egyre többet beszél, egyre jobban elengedi magát. Végül elhitte ezek szerint, hogy puszta önvédelem volt a piros indikátorom... habár az igazat megvalva az első valóban részben az volt. Megvédtem magam az ellen, hogy további jelzőkkel illessenek. A többit már a céhem érdekében tettem a kiállhatatlan kis vezérünk kérésére, de talán én vagyok az egyetlen, aki maximálisan kiválogatja az "áldozatait".
Hisz véleményem szerint csak a gyengéket és gyávákat kell megszabadítani a játék fogságából. Az elszántakat, bátrakat és erőseket meg kell hagyni, hogy legyőzhessük a századik vezért. Nincs igazam?
Nicsak, már bókol is. Széles, jóleső mosollyal meglegyintem hajam, hogy szabadabbá tegyem arcom felé, jobban lássam lesütött szemét. -Valóban? Nahát, milyen kedves. Köszönöm!
Újabb lépcsőfok: a tegeződés. Ahogy azt illik, a férfi végül felajánlotta a szabadság egy újabb formáját, amit kedves mosollyal és egy halk "köszönöm" kimondásával el is fogadok, majd követem lovagomat tovább a sárga köves úton. Talán mégis megérte kimozdulnom, megszólítanom, s a végén egy kellemes napot (s tán éjszakát) tölthetek el egy igazi lovag társaságában. Hogy férfinak is nevezhetem-e, az majd kiderül.
Végül odaérünk a cukrászdához, az Édes Álmokhoz, s számra újabb mosoly villan fel. Nos, majd mindjárt meglátjuk, pontosan mennyire is édesítik meg az álmaimat az itteni "csodák". Jay, mikor belépünk, ismét kimutatja valódi lovagias erényeinek újabb jelét, mire szégyenlősen kuncogok és szám elé helyezett ujjaimmal leplezem mosolyomat.
-Oh, nem szükséges, nem vagyok én templomi egér. Ám ha ennyire ragaszkodsz hozzá... -rebegtetem pilláimat és elnevetem magam halkan, hogy végül a választékra vessek egy pillantást. Szebbnél szebb,finomabbnál finomabbnak tűnő desszertek tárulnak a szemem elé, a csokifagyitól a kimondhatatlan nevű akármiig. Ám én végül maradok a kókuszroládnál és egy csokis shakenél. Egy nőnek a vonalaira is ügyelnie kell, ha sokáig vonzó akar maradni, és jó, ha ezt a férfi is látja néha.
-Nos, ahol kényelmesebb. Én most járok itt először, tudod. -felelem újabb mosollyal, s ahogy azt valójában illik, követem átmeneti páromat a székek és asztalok labirintusában oda, ahova vezet.
Akárhol is lyukadunk ki, a desszertekre a jelek szerint egy picit még várni kell. Talán frissen nyomogatják bent a gombokat az apró Főzőtanoncok, avagy miként kell őket nevezni a játékban.
-És egyébiránt mi jóval foglalatoskodsz, ha épp nem fiatal nőket hívsz meg kókuszroládot enni? -kérdezem mosolyogva, miután leültünk egy asztalhoz és kihozták az italokat. Egy apró kortyot kóstolok a sajátomból; nem is rossz, sőt, kifejezetten finom. Akárki készítette is, érti a dolgát. Talán nekem is érdemes lenne megtanulnom a fortélyát.

Megértése felém, hogy nem húzogatja a témát szüleimmel kapcsolatban jól esik, legalább egy tulajdonságát megismertem. Remélem, hogy nem csak megjátssza a dolgot, hanem valóban ilyen...fránya vörös indikátor, mindig kétségbeejtesz :S
Habár már szabadabban beszélgetek és nem kukkantok a feje fölé, még akkor is bennem van. Ez van.
Mikor haját átlebbentette, valóban kissé rápillantottam mind az arcára, mind a szemére még így oldalról is. Tényleg csodás kombinációval látta el az élet.Tegeződésem végül elfogadta, aminek megint csak örülök. Minek magázódjak egy játékban egy ilyen fiatal hölggyel szemben?
-Biztos vagyok benne, hogy odakint rengeteg hódolód van, csak úgy sorban állhatnak érted a férfiak - vigyorgok.
-Bár ne vedd sértésnek, és ne értsd félre előző mondatom.
Felalánlásomat szempillarebegtetve nem utasította el:
-Még szép hogy ragaszkodom hozzá. Még ha nem is vagy templomi egér, az első kört én fizetem - mosolygok megintcsak.
-Hát, őszintén, fogalmam sincs. Kint jó volt üldögélni, szóval, ha az neked megfelel, akkor menjünk ki.- majd reakcióját megvárva elindulok szépen a bejárat felé.
-A sütiket majd utánunk hozzák, és majd a végén fizetek, ki tudja, mit rendelünk még.
Egy szép, napsütötte helyre próbálok leülni, habár egy kis árnyék vetül ránk, így nem vakítja el egyikünket sem a napfény.
A legelső kortyot a shake-ből félrenyeltem Hürrem kérdése miatt:
-*köhhköhh* Hehe... *köhh*. Hidd el, nem sok nőt hívtam el még kókuszroládozni, te vagy itt a játékban a harmadik. Először Judy hívott meg a székes balesetem után, aztán én hívtam el ide a páromat, mert valóban jó hely. Előtted pedig egy kislányt hívtam el, akivel az éjszaka közepén találkoztam össze a kettes szint főterén. Furcsa, nem? Csak úgy belebotlanak belém az emberek. Én meg a székekbe.
Egyébiránt nem sok mindent csinálok. Odakint sima dolgozó vagyok egy gyógyszeripari cégnél, idebent pedig próbálok a túlélésre koncentrálni nap mint nap. Szeretek viszont zongorázni, de azt sajnos meg nem találtam idebent, és őszintén mondom, nagyon hiányzik is - szomorodom el kissé.
De sebaj, mosoly fel, kérdezz-felelek!
-No, és te mivel foglalatoskodsz, amikor nem fiatalemberekbe botlasz bele?
Következő kortyom már végre rendesen a helyére megy és így nem fuldoklok tovább..

//Jay//

Ártatlan felvetésére halk nevetés a válaszom, amit végül az követ, hogy "zavartan" vakargatom a fülem tövét egy pár másodperc erejéig. -Oh, ugyan. Nők és férfiak is állnak sorban előttem, ha sok a panasz. Én ugyanis ügyfélszolgálatos vagyok -kuncogok.
Vidáman fürdőzöm a virtualitás napjának melegében, nem zavartatom magam, hátravetem a hajam, hoyg minél inkább érjen a fény, egyrészt saját szórakoztatásomra, másrészt talán a fiúéra is. Kérdésem hallatára ismét egy hosszú monológgal válaszol, érdeklődve hallgatom végig, főleg, mikor ki is derül belőle, valóban várja őt haza egy házisárkány. A lányok felsorolása közben, viszont összehúzom kicsit szemöldököm, utánaszámolok, majd mosolyogva felmutatom négy ujjamat.
-Négy. Judy, a párod, a kislány, és utána én. Nem a harmadik vagyok a sorban, hanem a negyedik. -kuncogok. -Nohát, lovag uram, nem gondoltam volna, hogy ilyen kis nőcsábász vagy.
Bár nem gondoltam komolyan, amit mondtam, félig talán igazam is van. Jay testileg nem egy adonisz, de elbűvölő a viselkedése.
A zongorázás témájának felvetése viszont engem is meglep. Nem hittem volna, hogy akad köztünk egy közös hang, valami kapocs, ami ugyanolyan mindkettőnkben. Mosolyom a találkozásunk óta most először válik kissé őszintévé, s kezeimet összekulcsolva közelebb hajolok. Most még az sem érdekel, miket tárok fel így előtte, mert kivételesen maga a téma az, ami megragadja kallódó figyelmem.
-Zongorázni? Micsoda véletlen! Jómagam is imádok zongorázni, évekig tanultam, de sajnos nem vagyok benne valami ügyes. A játékban egyébként található ilyen hangszer. Én is beszereztem egyet, igencsak borsos áron. Ha gondolod, megmutatom, és játszhatunk egyet.
Közben a sütik is megérkeztek, egy gyengéd pillantással köszönöm meg a pincérnek a szolgálatait, de nem vetem rá magam azonnal az ínycsiklandozó desszertre. Előbb összeteszem a kezeimet, lehunyom a szemem és pár másodpercig a csönd válik számomra az uralkodóvá. Csak ezek után veszem magamhoz a villát. Ezt a szokást azóta vettem magamra, mióta először léptem be a Liberators templomának kapuján, s valami furcsa belső sugallat nem hagyja sosem, hogy kihagyjam.
-Már mondtam. -mosolygok. -Ügyfélszolgálatos vagyok egy multicégnél, idebent pedig én is túlélni igyekszem, mint látható. -bökök mutatóujjam körmével az indikátorom felé. -Aminek néha sajnos ez az ára.

http://Hürrem//

Említésére, miszerint nők és férfiak is állnak a sorában, meglepődöm, hát még mikor az ügyfélszolgálatossal folytatja, amin nem kicsit kuncogni kezdek.
-Félre ne érts, nem a kinti foglalkozásodon nevetek, hanem ahogy felvezetted
Mikor kijavít, én is kijavítom:
-Akárhogy is számolom, még mindig csak a harmadik vagy. Judy engem hívott meg, miután beleborultam a padlóba egy szék csodálatos társaságában - vigyorodom el. - Nem is vagyok nőcsábász. Ha tudnád, odakint mennyi ideig voltam egyedül... a nők sorban utasítottak el. Pontosítva, egy sem utasított el, mert nem is mertem próbálkozni, csak csendben, magamban szerettem őket. Mondjuk, az egyik esetem érdekes volt, mert évekkel később derült ki, hogy az érzés viszonzott volt, csak ő sem mert odajönni hozzám. Na, az nem volt semmi.
Csak haladt és haladt a téma, ahogy a nap is ment, gyorsan teltek a percek. Előrehajolása a zongorázásomra kicsit meglepett, nem akármilyen dekoltázsának előlibbenésére próbáltam nem oda figyelni, ami szerintem sikerült is, pláne, hogy mereven a két szemébe néztem.
-Komolyan mondod? Én pont hogy az ellenkezője vagyok.- említem megint csak a zongorázásra - Sosem tanultam, de nagyon is szeretem, és úgy érzem, hogy ügyes is vagyok benne. No, persze, mint minden más is, ez is csak gyakorlás kérdése. Ha elég sokáig csinálod, biztosan belejössz, kivéve, ha nem szereted azt a valamit, amit csinálnod kell.
Meghívására igencsak felderül az arcom, mert nemcsak hogy megtudtam, hogy van biza bent zongora, de még esély is látszódik arra, hogy játszhassak rajta.
-Elfogadom meghívásodat, sőt mi több, alig várom, hogy végre újra játszhassam kedvenc dallamaimat..persze, csak ha megengeded, hogy használjam
Mindeközben egyre jobban belemélyedek a sütimbe, plusz az italomba, amiből máris rendeltem még egyet, olyan finom.
-Ugyan, mindenki túlélni próbál itt, ahogy én is. Véletlen balesetek előfordulnak, pláne akkor, ha még nem is tudtad, mi történik, ha meg"ölsz" valakit. Mert ugye csak sima játéknak indult ez az egész, de akkor naplementekor... - és megint fejembe ötlik az emlék, ami már nem is tudom, hány hete, hónapja, vagy éve volt...

/ Jay:3/

-Ooh... -formálom számmal a hangot története hallatán. Szóval a kis lovag egy betojt típusú lovag. A gondolatra picit elmosolyodom magamban, és elképzelem, vajon más helyzetben is olyan-e, mint amilyennek leírja magát.
A zongorázás terén viszont sokkal magabiztosabbnak mutatkozik - érdekes. Élő teremtményekkel nem, élettelenekkel kitűnően kijön. Ismerem az ilyen fiúkat, rengeteget láttam, félszegen ácsorogtak a sorban, és dadogtak, mikor odaértek hozzám, volt, aki elfelejtette, miért is érkezett. Mások pedig arcoskodni próbáltak. A kettő közötti a legjobb; az udvarias, de magabiztos.
-Ismétlés a tudás anyja. -bólogatok. -Meg gyakorlat teszi a mestert. Oly sok mondás van erre, nem is lehet választani, melyik illőbb.
Boldogan mosolygok, mikor elfogadja az ajánlatot. Bingó. A kis lovag végül belemászik a hálóba, pontosabban a hálószobámba. Amit már csak ki kell alakítani; és persze ezek szerint az ominózus zongorának is ideje helyet találni. Vajon csak játszani fogunk a végén azon a zongorán? :]
-Persze, hogy megengedem. Miért hívtalak volna akkor meg? -nevetek fel az édessége láttán. -De nem most. Nemrég költöztem csak az új helyemre, és még kell pár nap, mire teljesen berendezem. Hmm... -tettetett gondolkodás mímelve nézem az eget egy ideig, majd lenyitom hosszú ujjaimmal a menüt, és kecsesen egy meghívót küldök neki.
-Csak ha nem bánod. -teszem hozzá. -Így könnyebben el tudlak érni, ha kész lesz a lak és a zongora rendelkezésedre áll. Szívesen hallgatnám a játékod egy nap. -döntöm félre a fejem és rebegtetem meg a szempillám egy kissé - "...vagy éjjelen", toldom hozzá, de csupán magamban. Nem felejtettem el a tényt, hogy félszegsége ellenére a kis lovagra vár már otthon egy különbejáratú házisárkány (s talán pont miatta ilyen kis félénk), és bár nem szokásom foglalt férfiakra hajtani, úgy érzem, vele némi kivételt kell tennem. Persze csak a szent cél érdekében.
Látni, hogy hogyan is boldogul az életben, és méltó-e arra, hogy eljusson a századik bossig, avagy felszabadítsam-e. Harmadik opció még a szimpla társasági célú megtartása, de abban az esetben a kis barátnőjétől fogok megszabadulni, amennyiben amaz nem válik méltóvá az életére.
-Az eset jóval a bejelentés után történt. -mesélem, elterelve gondolataim fonalait a témáról. -Tudtam, mi lesz az ára, de vagy én kapom az indikátort és tarthatom meg az életem, vagy a támadóm. Valami őrült volt, aki azt üvöltözte, hogy ő majd felszabadít, és a halálommal csak a log out gombot teszi elérhetővé számomra. -elfintorodom egy kissé, de magamban jót derülök. -Rég volt, de még sosem bántam meg, hogy inkább a biztos élet mellett döntöttem...

//Licht//

Ülök este a fogadóban, a szobámban. Egy hete a Lichtel való találkozásomnak, azóta nem is volt semmi említésre méltó dolog az életemben. Farmolgattam kicsit a közeli mezőkön, de küldetést nem vállaltam.Eléggé sokat gondolkoztam arra az érdekes találkozásra, azzal a Licht nevü lánnyal. Elvileg jövök is még neki egy sütivel. Milyen ügyesen ejtettem a fejére a sütit.Nem szeretek adós maradni, gyorsan behajtom rajta azt a sütizést...meg ő rajtam a sütit. ˘^˘ Azóta nem is beszélgettem senkivel. Hiányzik a beszélgetés. Főleg, hogy olyan...jó volt. Beismerem, jó volt. Élveztem. Megtetszett volna a lány úgy? Nem biztos.
Nem hinném. De nem ismerem még eléggé, kitudja mi lesz később. Nem tudhatom előre. Mindenesetre most csak arra gondolok, hogy újra beszélgessünk. Vagy akármi. Jó lesz ez, legalábbis remélem. ^o^/ Legalább olyan jó mint volt. Ha nem jobb. És...az a bikini. *-* Elképzelni is jó benne. Egyszer úgy is behajtom rajta...valamikor. Most viszont írok neki egy üzenetet, hogy holnap jó e neki a találka. Kíváncsi vagyok mi történt azóta vele.

Menü. -> Üzenetek. -> Új üzenet írása.

Szia!
Úgy érzem itt az ideje, hogy behajtsd rajtam a sütizést. Holnap délben, a Kezdetek Városában, a Sweet Dreams cukrászdában megfelel? Nem voltam még ott, de remélem megtalálom, és hogy te is. Írj vissza, ha megfelel. Remélem nem keltettelek még fel, ilyen korai este. Azt is megírhatod, hogy vagy. További jó éjt.

Üdvözlettel,
Lancer.

Majd rákattintok az üzenet elküldésére. Remélem pozitív válasz lesz, és holnap indulhatok is. És most ideje aludni. Beállítom kilencre az ébresztőt, és megpróbálok elaludni. Bár még a választ megvárhatnám.

Megérte várnom még egy picit az elalvással (na meg valljuk be őszintén, amúgy sem tudtam még). Megjött Licht-től a válasz, ő is aludni készült...meg nem érti mi van. Vagy beszívott, vagy álmos, ezt inkább nem döntöm el. De legalább beleegyezett, holnapra van programom. ^o^/ Nem írok már neki választ erre az üzenetre, gondolom úgy is elaludt. Ideje nekem is, megfordulok párszor és már el is nyom az álom.

Másnap reggel kilenckor felkelt a rendszer. Pontosan, mint mindig. Jobb dolgom úgy sincs, nem engedek a lustaságnak, elmegyek kicsit farmolni. Valamivel el kell ütni az időd. Tizenegy óra környékén már nagyon meguntam, elindulok vissza a városba, megkeresni a cukrásztát. Kellemes kis hely, csinos felszolgálókkal. Kérek egy üdítőt addig ameddig meg nem jön Licht..ma kirúgunk a hámból, verjük el a délig farmolt pénzt. \^o^/ Remélem legalább emlékszik rám, ki vagyok...eléggé égő lenne, ha idejön és fel sem ismer...a remény hal meg utóljára. Ha megjön és felismer, még szép hogy köszönök neki. \^o^/

-Szia! Hogy vagy, legutóbbi találkozásunk óta? –ha a kezét nyújtja, nyomok rá kézcsókot..bár vajmi kevés esélyt látok arra, hogy ilyesmit tegyen. Most is szép, mint legutóbb...bár itt sincs víz...egyre kevesebb az esély, hogy bikiniben lássam. >< De soha nem teszek le róla, majd egyszer úgyis összejön. ˘^˘ - Mit kérsz, üdítő, süti, ilyesmi? –ajánlom fel jól nevelt úriember módjára a dolgot és intek is a péncernek, hogy lábhoz, dolga akadt.

Magomhoz képest későn keltem és valamiért olyan érzéssel keltem, hogy valamit nagyon elfelejtettem. De vajon mit? Majd eszembe jut, remélem ne fontos dolog lenne az amit elfelejtettem…Lassan dél, sikerült jó sokáig durmolnom. Bár ez az érzés most jobban idegesít, valamit lelejtettem csak nem tudom mit. Bár logikus, hogy nem tudom mi az, ha elfelejtettem. Lehet listát kéne vezetnem a dolgaimról, bár igaz akkor meg a listát felejtem el megnézni vagy úgy elsuvasztom valahova, hogy a jó Istenke se találja meg…Lassan, de biztosan felfüggesztettem a pizsama partit és talán már mondhatni éber voltam, de inkább csak rá lehet fogni, hogy felfogom magam körül a világot. Dél van és az a erős hiány érzetem csak nem múlt el, de eszembe se jutott, mi az ami nem stimmel. Elkezdtem babrálni az menümet, mert jobb szórakozásom nem volt és csak akkor esett le, hogy mekkora ökör vagyok mikor véletlen beletévedtem az üzenet listámba. Tényleg nekem lenen egy találkám ma…Már egy órával túlléptem a megbeszélt időpontot. Bár, ha még most elindulok talán még plusz fél óra késés amit provokálni fogok. De csak mert nem vagyok az a sietős kapkodó fajta. Már elkéste mit kell kapkodni, ha nem várt meg így jártam…Összevakaróztam, majd el is indultam, persze nem rohantam. Rohanjon az akit kergetnek…Végül oda értem másfél óra késéssel. Nem hazudtoltam meg önmagam, aki ismer, hogy mindig kések aki, meg nem az meg majd idővel fog és megszokja, hogy mindig kések…Persze a név memóriám csodálatos, tehát az üzenetben szereplő névhez nem ugrott be a személy. De hála felfedeztem ezt a mini map bigyót és fent van a barát listámon tehát elmenni mellette kisebb eséllyel tudok. Meg arcról felismerem az embereket csak nehezen kapcsolom hozzá a nevet. Bár mikor megláttam az illetőt, már leesett ki is ő. Na igen egyszer találkoztam még vele nem csodálom, hogy nem ugrott be csak névről…Na, de kezdjük ott, hogy nekem a mai napra lebeszélt találka is kiesett valahogy, de végül csak itt vagyok, ez a lényeg.
-Szia! Bocsi, hogy késtem, de valahogy én elfelejtettem, hogy jönnöm kell. –persze közben valami zavart vigyort is erőltette magamra, egy kis ideig, gyorsan túl lettem a kellemetlen részén is – A legutóbbi találkozásunk óta nem sok minden történt. Talán amit meg lehet megemlíteni, hogy kiléptem a céhből aminek eddig tagja voltam. És veled mi újság? Veled történt e valami érdekes mostanság?
Közben le is ülök az asztalhoz, majd gondolkozom azon kérjek e valamit, igazából most semmi se kell vagy nem tudom, egyelőre még az étlapot bújom és a bőségzavarában gondolkozom azon mit is kérjek.