Re: Sweet Dreams cukrászda

by **Yue** Hétf. Jún. 30 2014, 01:43

Lancer mondta, hogy az illem jó dolog. Meg, hogy nála az piros pont. Azt tudom, hogy illem egy jó és becsülendő dolog, de csak azért mert kiskoromban szinte mindig illedelmesnek kellett lennem ami mára már nekem egy kicsit unalmas már. De nehéz nem illedelmesen beszélni. Na mindegy, majd hozzászokom a tegeződéshez. Miután végigmondta amit szeretett volna nekem mondani kacsintott rám egyet és evett egy kicsit a sütijéből.
-Rendben, akkor tegezlek.-mondtam kicsi mosollyal.
Mondta Lancer Inu-nak, hogy szóljon Inu, hogy mikor kezdje el Lancer mérni az egy percet,és ha Inu megnőtt akkor találkoznak az arénában. Én ebből sokat nem értettem de azt igen, hogy Inu szokásosan csinálta a gondot. De ha nem csinálta volna akkor nem is Inu lett volna. Én már megszoktam.
-Felőlem akár most is megnézheted, hogy én vagy én vagyok az erősebb!-jelentett ki Inu.
-Inu, ha még kell az életed akkor fegyelmezd meg magadat.-mondtam Inu-nak.
-Höh.-nyögte ki Inu a szokásos kis morcosan.
Lancer kérdezte, hogy hányas szinten vagyunk.
-10-es szinten vagyunk most.-válaszoltam Lancer-nak.
Lancer mondta, hogy legközelebb é sem fogja bírni meginni a teljes innivalóját, sem egy sütit megenni, aztán rám mosolygott. Mondta, hogy bármit szívesen hallgat. Mondta, hogy miket szeret, hogy honnan származik, a családi állapotát. Ami kicsit furcsa volt az a bár ott egy kicsit több bikinis lány volt. Kérdezte, hogy az én szüleim még élnek e.
-Igen, még élnek. Viszont semmi érdekes dolgot nem tudok magamról mondani. Gazdag családból származom, nem léptem ki a házból eddig még soha, vagy is pontosabban mondva a ház területére mentem csak a házkörül volt a legmesszebb ahova mentem , én gondoztam a kertet otthon, otthon tanultam, barátaim nem voltak soha. Ennél többet nem annyira tudok mondani.-mondtam Lancer-nak.

by **Cú Chulainn** Szomb. Júl. 05 2014, 16:29

- Köszönöm. –biccentek neki arra amikor végül kimondja, hogy tegezni fog. – Nincs szükségem rá. A méreteid alapján még csak bébi szinten vagy, ott pedig nincs elég pontod arra, hogy erősebb légy nálam. Ám ha mindenképp bizonyítást akarsz, és tudsz valami módot is erre, szívesen fogadom ötleted, ötleteid. –mondom, majd megsimogatom a kissé gyerekes farkas mondandóját. Remélem megneveli Haru, mert így még sok problémájuk lehet, ha egy erősebb, vagy piros játékossal akadnak össze, aki nem fél meggyilkolni őket. Figyelmeztetem is újdonsült barátaimat erre. – Haru, vigyázz mit mond másoknak Inu, mert nagy bajotok lehet még belőle. Ha most egy piros játékos ült volna itt, lehet már épp úton lenne egy erdőbe Inuval, hogy megölje. Persze nem kioktatni akarlak, csupán jószándékból mondom. Én is ott vagyok. Kiképzőtiszt, vagy hivatalosan is?

Úgy tűnik Haru nyitott, nem fél elmondani a dolgokat magáról. Nem sok ilyennel találkoztam még eddig. Oké, óvatlanság a dolog, de ha nem kockáztat az ember, barátokat is nehezen fogszerezni. Úgy hogy én inkább kockáztatok, nem egy “kitárulkozásom” volt már. Emlékszem amikor Shunak teregettem ki a menümet, ő is érdekesen reagált rá. Harukánál erre nincs szükség , legalábbis eddig. De akkor már reagálok is arra, amit mondott.

- Gazdag család és nuku barátok? Az úgy nem buli, inkább cserélném el a gazdagságot barátokra. Én középosztályból származom, ha így nézzük. És, találtál már itt barátokat?- teszem fel a fontos kérdést. Remélem itt nem magányos. Ha igen, segítek rajta. ^o^/

by **Yue** Vas. Júl. 06 2014, 01:28

Lancer megköszönte, hogy tegezni fogom. Nehéz nem illedelmesnek lenni egy felnőttel de majd megszokom, a kérdés, hogy mégis mikor?
-Grr*morgott Inu*. Lehet, hogy csak egy bébi farkas vagyok de mindjárt megesküszöm az én idióta gazdámra, hogy ha majd nagyobb leszek akkor leharapom a karodat! Nem kedvellek téged öregember.-mondta Inu Lancer-nak.
-Inukami!-szóltam Inu-ra már kicsit dühösen. -Nekem, hogy őszinte legyek amíg nem hal meg valaki addig nyugodtan harcoljatok de ezt nem itt fogsz jelenetet rendezni!-mondtam Inu-nak dühösen és komolyan is.
Lancer mondta, hogy vigyázzak, hogy mit mondd Inu másoknak mert ha egy vörös indikátorosnak mondana valamit akkor nem lenne annyira jó vége mert röviden nekünk annyi lenne mint a botnak.
-Tudom, hogy erre kell vigyázni, de én nem is tudok annyira és nem is akarok csinálni semmit. Inu-n ha egyáltalán nem is látszik de tud kedves is lenni és ha veszélyt érez akkor nem mondana semmi olyat amitől meghalnánk.-mondtam Lancer-nak.
-Ez kicsit fájt. Ha nem is látszik de tudok kedves is lenni. Ennyire nem vagyok azért szerintem gonosz.-mondta Inu.
-Megnyugodhatsz Inu, nem vagy gonosz, csak néha-néha és néha.-mondtam inu-nak aki ezután nem mondott semmit. Mi a kiképzőtiszttel lettünk 10-es szintűek. Mondta Lancer, hogy az nem buli ha gazdag családban élek de nincsen egyetlen barátom sem. Meg még mondott egy-két dolgot amire válaszolok is.
-Nem tudom annyira, hogy mit értesz a barátok alatt mert mint mondtam nem volt még így a pontos fogalmát sem tudom de arra gondolsz amikor többször találkozik kettő ember? Mert ha igen akkor nem hinném. Eddig találkoztam Ilsettével és Szophie-val és Judy Noxiával és Shukaku-val, Szophie-val szerintem egész jól kijövünk egymással de nem hinném, hogy annyira fogunk még találkozni. De, hogy őszinte legyek már megszoktam.

by **Noxy** Szomb. Szept. 06 2014, 21:32

//Hime//

Itt az ősz, itt van újra, de nem jelenti azt, hogy a SAO játékosai számára eljött az iskola. Ellenkezőleg számomra összejött egy kis szabadidő arra, hogy a meditálás utáni szokásos szertartásomat végezzem el, magyarul bedobok egy jó adagnyi süteményt a cukrászdában. Az eladóval már ismertük annyira egymást, hogy már nem is kéne mondanom konkrétan, hogy miből kérek.
- Üdv! A szokásost kérem! - szóltam az eladónak, és ő máris szolgált két bőségesen teli képviselőfánkkal és egy nagyobb adag kókuszos roláddal. Az ízlésemnek a legjobb összetevők ezek, bizony ám. Hozzájuk egy finom cappuchino, jó három kanálnyi cukorral és forrón!
Kifizettem a sütemények árát, és kiültem a kedvenc teraszi helyemre, ahonnan süteményezés és menülesés közben megfigyelhettem a járókelőket.
Sütifogyasztás alatt a bámészkodásom lassan gondolati irányba váltott. Nagyon sok témán szoktam ilyenkor lógni, és a mai gondolati szisztéma nem más volt, mint az ezotéria. Mivel nagyon sok dolog van ezzel kapcsolatban, inkább jobb is, ha nem kezdem el részletezni. A kedves olvasóink bizonyára beleőrülnének a sok-sok filozófiai elbeszélésbe a jóról és a rosszról, ami tulajdonképpen nem is létezhetne; az élet és a halál metaformációjáról; a földönkívüliek valódi szándékairól; és az ember valódi történetével. Ezekben a dolgokban nagyon sokan nem hisznek, pedig a legtöbbjük egészen összetett módon illik a világunk titkával (azaz a földivel), és ha alaposabban utánajárnak a dolgoknak, és meg is tapasztalják ezt elméletben és fizikailag is, akkor rájöhetnek, hogy tulajdonképpen ez nem dajkamese, hanem a valóság. Aki kérdezne engem ezekről a dolgokról, szíves örömest beavatom én azokba a dolgokba, amikről csak tudok.
Bár igazság szerint nagyon szeretném egyszer megosztani mindenkivel ezen véleményeimet, de sajnos senki se vevő az ilyesmire, a japánok meg főleg nem. Ezek a japánok csak a saját hagyományaikban hisznek, és aligha nyitottabb a látókörük. Nehéz ügy ennyi anime, manga, iskolaruhás kölykök, idétlen japán pornók tömleges verziója, étel, kimono és szaké mellett okoskodni ilyesmiről. Őket csak ez érdekli, ahogy már észrevettem. Bennünk, a magyar születésű nőkben viszont még van annyi tartás és büszkeség, akár nagyban, akár kicsiben. Volt mit örökölni az ősmagyaroktól...
Na mindegy, akkor ezotériáról át a jövőre. Oztól hallottam, hogy az úgymond húgocskája, Hime visszatért. Hogy eddig hol volt, senki se tudja. Legalább abban az időszakban tűnt el, amikor Yuichi dobta őt egy féltékenységi roham miatt. Én nem vagyok az a féltékeny típus, mert én Ozban megbízom egyrészt, másrészt a féltékenység viszályt, később komolyabb balhékat is szülhet. De ettől még a lány érzéseit meg tudom érteni: engem is eldobott Yuichi Ayaniért. Persze, Yuichi is eltűnt egy időre egy csúnya kudarc után, ami a bosson történt, és azóta mintha teljesen megváltozott volna. Talán éppen ezért kezdtem neki új esélyt adni azután, hogy képes volt kavarni még egy másik lánnyal Ayani háta mögött. Ha megtörténik a legrosszabb, talán majd Ayani sírva fog könyörögni nekem bocsánatomért, hogy nem hitt nekem, mikor elmondtam neki mindent Yuichiről. Az is lehet, hogy akkor öngyilkos lesz... huh, ha nem is, akkor el fog tűnni egy jó időre, mint Hime. Én már elég sokat szenvedtem, de mivel az élet megy tovább én túltettem magam az ügyön, és azóta megkaptam a világ és a virtuális valóság legeslegjobb és leghűségesebb férfiúját, Oziriszt, akiért még az egész életemet is odaadnám, és akiben a legjobban meg is bízom.
Vajon fogok találkozni a közeljövőben Himével? Ha igen, szívesen beszélgetnék vele, mint barát a baráttal, vagy tiszteletbeli nővér a nővérrel. Oz nagyon boldog lenne, ha a hugija és a barátnője jól kijönnének egymással.

by **Hime** Vas. Szept. 07 2014, 20:58

/Judy/

Ismét valami miatt az első szinten vagyok. Nem tudom, hogy mi az istent keresek én már megint itt, de hát ez van, ezt kell szeretni. És ha már erre járok ebben a napsütéses szép napszakban akkor már benézek egy-két helyre. De hogy pontosan hova is, azt még nem döntöttem el. Céltalanul sétálgattam az utcákon, és közben azon agyaltam, hogy vajon ki merre lehet. Már azt sem bírtam számon tartani lassan, hogy mennyien haltak meg az eddigi ismerőseim közül. De most nem is ez a lényeg, hiszen most csak az életre, és az élőkre, valamint a túlélésre kel koncentrálnom. Most csak arra kell koncentrálnom, hogy minél gyorsabban megerősödjek, és minél gyorsabban fejlődjek. Hisz itt mindennek ez a kulcsa. Hamarosan már tízes szintű leszek, és végre használhatok majd még egy képességet. Aminek jobbnak kell majd lennie, mint ami most van. Hisz ezzel maximum megzavarni tudom az ellenfelem, de mást semmit nem érek el vele. És ez így nagyon nem jó. Persze a küzdőtereknél nagy hasznát vettem, de máskor nem igazán.
De most nem is igazán ez a lényeg, hanem az, hogy még mindig nem tudom, hogy mit is keresek én itten pontosan.
De ha már itt vagyok, úgy döntöttem, hogy bevonulok egy kicsit a kedvenc cukrászdámba, és a szokásos krémes-csokiturmix kombóval leülök egyet és elmeditálok kicsit.
Így is tettem, és a cukrászdába bevonulva le is adtam a rendelésem, és már néztem is körbe hogy ülőhelyet keressek magamnak. Ám pechemre sajnos egy üres asztalt sem láttam, így csak bosszankodva álltam a pultnál, és az eddigi rendelésem mellé egy hatalmas adag fagyit is kértem, hogy dühömet kicsit lehűthessem majd.

by **Enheriel** Vas. Szept. 28 2014, 14:28

//Shiratsuyu Anna és Minori//

Végre ideértem, miután sikerült elaludnom. Pedig igen fontos nap ez, ugyanis felvettem egy lányt a céhbe, s szeretném jobban megismerni, mivel csak sietségembe vettem fel, ugyanis rengeteg dolgom volt, mikor éppen jött csatlakozni. Lehet, elhamarkodott döntés volt, de ezért hívtam ide a cukrászdába, hogy tisztességes körülmények között nézem meg, hogy helyes volt-e a döntésem. Villámlás mellettem volt, bár ha teljesen felnő, akkor az ilyen épületekben nem fog tudni bejönni, így majd kint kell maradnia. Most jelenleg mellettem pihen, s félszemmel nézi, ki közeledik felém, miközben én az egyik asztalnál ülök, várva a lányt. Előtte persze üzentem neki, hogy találkozzunk a Sweet Dreams cukrászdában. Kicsit aggódok a lány miatt, mert úgy tudom Lulu-tól, hogy az a fajta, aki nem tudja kezelni a problémákat egyedül. Remélem nem fog olyan helyre tévedni véletlenül, ahol könnyűszerrel megölik. Bár szerencsére mivel 1-es szintű még, nem igen tud más szintre menni, így nem kell az összes elérhető szintet átkutatni utána, ha netalán eltévedne.
- S ha mégis eltéved? Mert nem igen nézett ki okosnak, mikor jött hozzánk.
- Villámlás, ne legyél ilyen undok, kérlek! - szóltam rá. - nem szabad elítélni a másikat első meglátásra!
- Jó-jó, bocsánat... - felelte a griff álmosan. Na igen, tegnap belelépett valami növénybe, amitől lebénult, s egész nap nem tudott tőle aludni szegénykém. Én akkor szoktam nem aludni, amikor fáj a torkom, vagy rémálmom volt a biológiai szüleimről. De mostanában remekül alszom, hála a kedvesemnek. Kár, hogy Szophie-nak egy olyan jutott, aki nem is értékeli a világon semmire, csak unaloműzőnek.

by **Minori** Kedd Szept. 30 2014, 21:18

/Enheriel/

A minap kaptam a Kezdetek Városában sétálgattam. De kaptam egy üzenetet Enheriel-től, az állt benne, hogy találkozzunk a Sweet Dreams cukrászdában. Miután elolvastam egyből visszaírtam neki, hogy "Rendeben!". Igazából nem tudtam, hogy merre van a cukrászda, de ez nem akadályozott meg. Odamentem egy NPC-hez és útbaigazítást kértem tőle.
"Ha máshoz nem is nagyon, de az útbaigazításhoz biztosan értenek." - Gondoltam. Egy kis idő múlva elmagyarázta, hogy merre keressem. Megköszöntem neki, és elindultam a Kezdetek Városa északi részébe. Ahogy kerestem rá is találtam az egyik utca sarkán. Odafutottam és szemügyre vettem a helyet.
"Aszta!" - Tátott szájjal álltam az ajtó előtt. Miután becsuktam a számat elindultam az ajtó felé. Vettem egy nagy levegőt és bementem.
"Ez a hely maga a meny ország!" - Néztem szét. Pár perc elteltével eszembe jutott, hogy egy találkozóra jöttem. Megráztam a fejem és az asztalok között kerestem Enheriel-t. Amint megláttam elindultam felé. Út közben azon gondolkoztam, hogy miként szólítsam meg. De abba maradtam, hogy tegezem, bár nem ismerjük egymást, de remélem nem haragszik meg érte. Mivel pár asztalnyira volt az ajtótól hamar odaértem és megálltam.
-Sziasztok! -Mosolyogtam.

by **Shiratsuyu Anna** Pént. Okt. 03 2014, 20:17

// Enheriel és Minori //

Tátott szájjal kukucskált ki a személyzeti részt takaró függöny mögül. Bizony a szokásosnál nagyobb volt a forgalom ezen a napon, olykor-olykor még sorocskák is kialakultak a pultnál, a süteményre éhes vendégek kopogó szemmel türelmetlenkedtek, mikor kaphatják meg édes vagy sós jussukat a kínálatból. Anna ma a mosogatás nem túl bonyolult feladatát látta el, ami mindösszesen annyiból állt, hogy a koszos, elhasználódott edényre rá kellett applikálni egy folyadékot, ami visszaállította a tányérok, evőeszközök és poharak 100%-os állapotát. Az egész nem volt több három érintésnél és talán tizenöt másodpercbe tellett egy edény. Szerencsés volt az, akit erre a feladatra osztottak be, mert rengeteg szabadideje volt így.
A lány összerezzent, ahogy derekán csiklandós érintést érzett. A szakács szemtelenkedett, hogy felébressze az elámuló hősnőnket, de a jutalma nem maradhatott el, ami egy jól irányzott nyakleves volt Anna részéről. A vidám percek viszont gyorsan elmúltak, és ami egyszer szerencsés, az máskor szerencsétlenné is válhat. A sok vevő miatt megjött a parancs, hogy be kell ugrani segíteni a pincéreknek. Nosza magára is aggatta a kis köténykéjét a szőkeség, fújt egyet, kicsit megpofozgatta magát, és belelendült a munkába, a kétrétű feladatba. Örömmel tette, amit tennie kellett, és nemsokára sokkal kezelhetőbbé vált a vendégek garmadája, már asztalok is szabadultak fel. Ekkor léphetett be Enheriel, majd nem sokkal később Minori is. Annát érte a megtiszteltetés, hogy ragyogó mosollyal az arcán megközelítse az új vendégeket.
- Köszöntöm önöket a Sweet Dreams cukrászdában! Mit kívánnak rendelni, kedves vendégek? ^w^ - Tette fel szokásos kérdését, és türelmesen várt a válaszukra, vagy arra, hogy kiderüljön, még nem választottak, és időre van szükségük.

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Okt. 11 2014, 19:27

Lancer: Gyenge Lökés Kristály
Nanami Haruka: Maszk

by **Yue** Vas. Okt. 12 2014, 21:22

//Shakan//

-Inu, éhes vagyok. -mondtam Inu-nak.
-Gondolom, hogy akkor megyünk a cukrászdába.
-Bingó! ^^
Kijöttünk az utcára és elindultunk a Sweet Dreams cukrászdába. Ott tudják csinálni a legfinomabb süteményeket. Negyed óra alatt oda is értünk. Inu szokás szerint papolt nekem arról, hogy nem kellene minden nap sütit ennem. Ahogy azt mondani szokták. Egyik fülemen be, másikon meg ki. ^^
Bementünk a cukrászdába, mi voltunk ott az egyedüli vendégek. Mondjuk még csak reggel 09:00 volt így ez nem volt meglepő.
-"Kicsit" mintha korán lenne még ehhez Haruka.
-Nincsen korán. Egyébként most legalább csöndes a hely, nem úgy mint amikor alig találunk helyet.
-Ez igaz, de akkor is...
-Inkább üljünk le. -mondtam Inu-nak, közben odamentem egy asztalhoz és leültem. Inu is felugrott a mellettem levő székre és leült.
Egy pincérnő odajött hozzánk.
-Jó napot! Mit hozhatok önnek kisasszony? -kérdezte kedvesen a pincérnő.
-Kérnék 2 krémest, 1 epres tortát, 2 fagyi kelyhet. Italnak meg forrócsokit. -mondtam a pincérnőnek.
(Na helyben vagyunk.) -gondolta Inu.
-Értettem kisasszony, azonnal hozom. -mondta pincérnő, majd elment.
-Hogy bírsz te ennyi sütit megenni. Szophie-val tényleg hasonlítotok.
-Azért bírok ennyi sütit megenni mert finom. És tényleg hasonlítunk Szophie-channal. ^^ -Te meg Vezérre hasonlítasz Inu. -mondtam Inu-nak.
-Nem is hasonlítok rá! -vágta rá Inu dühösen.
-Inu.
-Na jó, talán egy kicsit.

by **Szophie** Vas. Okt. 12 2014, 21:53

Van úgy, hogy az ember egyre mélyebbre süllyed saját lelkének mocsarába. Amikor válaszokat keres, de akármennyire erőlködik, nem talál. Amikor egyszerűen jobbnak tűnik elfelejteni mindent, csak ez nem olyan egyszerű.
Fogalmam sem volt, mit is kéne tennem vagy éreznem. Újra csak a szakadék szélére kerültem, avagy táncoltam azon a bizonyos pengén.. Mindenesetre azt már megtanultam - és Hinari tanította ezt még annak idején -, hogy jobb ilyenkor segítséget kérni, mintsem elmenekülni. Hogy egy tisztán gondolkodó ember kell meghallgatni, nem a saját nyomorúságos, és minden bizonnyal hülye gondolataimra hallgatni.
Így hát ott ültem a fogadóban, ujjaimmal kopogtatva magam mellett az asztalon. És vártam.. A segítségemre.

A segítség pedig megérkezett, csak éppen akkor még nem tudtam, hogy segítséget fognak tőlem kérni. Úgy tértem be az épületbe, hogy Szophie látni kíván, és én semmi jónak nem vagyok az elrontója, különösen ha tündérkémről van szó. Kevés kivételtől eltekintve azonnal igyekszem jönni, ha keres, és ez most is így volt. Így mihelyst beléptem, azonnal a lányt kerestem a tekintetemmel. Nehéz lett volna eltéveszteni. Halvány mosollyal az arcomon léptem az asztala mellé, és megérintettem a doboló kezét.
- Szervusz, kincsem [:

Még a szörnyű állapotom ellenére is mosoly került arcomra, ahogy megláttam. Nagy hévvel pattantam fel, és öleltem magamhoz szorosan. Ennyire még talán sosem volt szükségem az illatára, a hangjára, az érintésére.
- Annyira örülök.. - suttogtam a nyakába, és hangomon hallhatni lehetett, hogy eléggé el vagyok kenődve. Szükségem volt rá, hogy mindent elmondjak. Hogy megtalálja nekem a válaszaimat. Különben miért Ő lenne az én pszichológusom?

Elég volt két szó, hogy érezzem, valami nyomasztja. Hiába viszonoztam az ölelését, igazán csak akkor szorítottam magamhoz, amikor a hangja eljutott hozzám. Hosszabbra is nyújtottam ezt a fajta köszönést a szokásosnál, hadd érezze, hogy itt vagyok, vele. A lágy, rövid üdvözlő csókból is egy fokkal mélyebb verzió következett, aztán leültettem, és vele szemben állapodtam meg, a kezét egy pillanatra sem engedve el.
- Kérsz valamit? - kérdeztem a kézfejét simogatva. Nem szándékoztam rátörni az ajtót, bármi is aggasztotta, szerettem volna, ha ő bontakozik ki, és nem én kényszerítem rá azzal, hogy konkrét kérdésekkel bombázom.

Megráztam a fejem.
- Nem, de te rendelj csak. - habár a pincérnő többször is odajött már hozzám, felkínálva a lehetőséget, hogy hozhat-e valamit, mindig azt mondtam, még gondolkozom. Így pedig egyre rosszallóbban néztek rám, de persze én ezt észre sem vettem. Talán tényleg rendelni kéne valamit, de én nem kértem. Hacsak.. nem árulnak mézes tejet. Kiskoromban is mindig jó hatással volt rám. Ha ténylegesen nem is nyugtatott meg, azért elég volt ahhoz, hogy kicsit jobban érezzem magam. Viszont aligha hiszem, hogy itt árulnak ilyesmit. Egyáltalán tejet nem ittam, amióta SAO-ba kerültem. Pedig az még menne is a sütihez.
- Hjajj. - sóhajtottam fel, megszorítva a kezét. Vajon hogy kezdjek bele a beszédbe? Nem vagyok hozzá szokva, hogy valamit csak így elmondjak.
- Izéé.. Meséltem neked, hogy... Angliában.. Mi az oka annak, hogy elköltöztem. - kezdtem bele. - És próbáltam elfelejteni minden hozzá fűződő emlékemet.. Ki irtani minden érzést.. - kezdtem bele, talán egy kicsit messziről bontakoztatva ki a lényeget.

Amíg Szophie hezitált, mert persze ez teljesen természetszerű volt, odaintettem a felszolgálólányt magunkhoz és kértem két pohár almalé utánzatot. Egyik ételre vagy italra se merném azt mondani, hogy ez valódi, bár kétségtelen, ahogy telt az idő, úgy kerültek egyre közelebb a valódi ízekhez. Amit például karácsonykor ettünk, az emlékeztetett az eredetire annyira, hogy ha kint bekötött szemmel megkóstolja a lány, akkor ráismerne az ízére. Mindenesetre rendeltem neki is, hogy legyen mivel az esetleg kiszáradt torkot benedvesíteni.
- Igen, emlékszem. És most valami feltépte a sebeket? - kérdeztem bele most, ezúttal már azért, hogy kicsit könnyítsek a dolgán, hiszen elszánta magát. Bár ha tényleg szakszerű lennék, akkor csak bólintanék és intenék, hogy folytassa, de Szophie nem páciens volt és nem is kívántam benne olyan érzéseket kelteni, amiket ez okozhat.

Lassan bólintottam.
- Már teljesen el is felejtettem... Igazából inkább érzésekre emlékszem azokból az időkből, mintsem konkrét emlékekre. Persze tisztában voltam vele, hogy voltak barátaim akkoriban.. Csak senkivel nem tartottam a kapcsolatot. Már a nevükre sem emlékeztem.. És akkor az egyik képes leülni mellém egy sütizés közepén.. És elrontani mindent. - folytattam, kitérve immár az igazi problémámra, Justinra, - Fogalmam sincs, hogy kéne hozzáállnom.. - sóhajtottam.

Rég nem látott ismerős egy olyan időszakból, amire nem szívesen emlékszik vissza. Nahát... szokták mondani, hogy kicsi a világ, amiben alapvetően nem hiszek, meggyőződésem, hogy az ismerősök öntudatlanul is keresik egymást, de évek és kontinensek távolságából meglehetősen érdekes szituációnak tűnt, amibe Csillagom belekeveredett.
- Milyen érzések jelennek meg az emlékeidben vele kapcsolatban? Miért érzed
úgy, hogy elrontott bármit? - kérdeztem komoly arckifejezéssel, és közben tovább játszottam az ujjaimmal a kézfején, nonfiguratív mintákat rajzolgatva. Szükségem volt rá, hogy meséljen egy kicsit arról, ami a fejében jár.

- Nem rontott el semmit, csak... Emlékeztetett. És ez épp elég ok. - dörzsöltem meg szabad kezemmel homlokomat.
- A legjobb barátom volt. És az elvesztett boldogságom egyik képviselője. És fájdalmat ébresztett bennem. Ezért pedig gyűlölöm. - megremegett kezem az övé alatt. - Ugyanakkor mégis örülök, hogy viszontláthatom. Viszont ezt az örömöt akármikor feladnám azért, hogy a fájdalom eltűnjön. Egyszer már megtettem. Elzárkóztam minden érzés elől. Talán most is jó lenne.. - a szemébe néztem. Persze az utolsó gondolat, amit felvetettem, azt is jelentette, hogy a szerelmet is ignorálom. Vagyis Őt. De mégis megfelelő alternatívának tűnt számomra. Egyszer már nyugodttá tette az életem. Persze az örömöt is megvonom magamtól, de kit érdekel ez, ha nem fáj utána? Na nem mintha ez egy ilyen egyszerű folyamat lenne..

Nem hívtam fel a figyelmét rá, hogy az előbb pont az ellenkezőjét állította, de elmosolyodtam. Látszott rajta, hogy meg van zavarodva, az szülhette ezt az önellentmondást is.
- Az elvesztett boldogságodra emlékeztet, és ez fájdalmat okoz... - ismételtem meg, mintegy megerősítést várva tőle - Szeretnéd visszakapni azt a boldogságot? Vágyódsz utána? Miben volt más ahhoz képest, amit most érzel? - tettem fel néhány újabb kérdést továbbra is információhalászat érdekében, ugyanakkor a felvetése hallatán picit szaporábbá vált a légzésem. Nehéz volt kordában tartanom az érzelmeimet, ha Szophieról volt szó.
- Hiába zárkóztál el, csak ideiglenesen szűntek meg a kellemetlen érzések. Látod, most visszatértek. És mindig vissza fognak térni időről-időre. Elmenekülni előlük nem jelent megoldást [: - mosolyodtam el, bár ebben most volt egy adag keserűség is. Én is menekültem egy időben, ez rántott be a játékok világába.

- Jajj, hát ne kérdezz butaságokat. Akkor volt egy családom, szüleim, jövőm.. Mindenem. Persze, hogy más volt. Persze, hogy szeretném visszakapni.. - magyaráztam türelmetlenül.
- De nem keresek megoldásokat. És nem tértek volna vissza, ha nincs ez a hülye játék.. Ha nem keresem az emberek társaságát. Ha maradok az, aki a játék előtti 6 évben voltam. - most már persze nehéz visszatérni a régi énemhez, hiszen az azt jelentené, hogy el kell felejtenem az itt szerzett összes barátomat, a szerelmemet. De nem lehetetlen, És tapasztalatból tudom, hogy az az állapot jó.. Kezdtem meginogni, egyre jobban vonzott az ötlet. De küzdöttem ellene, és ezt máris sikernek könyvelhettem el.
- De nem is csak Justin.. Egy barátomat megint elvesztettem. - Hope villant fel a fejemben, és lehajtottam azt. - És Hinari is.. Vagyis neki nincs semmi baja, de... Valamiért nem beszélünk. Mintha kerülnénk egymás társaságát. Pedig én nem.. - pedig de. Én sem vagyok különb nála. Én sem keresem őt, ahogy ő sem engem. Ez ennyire egyszerű.

- Komolyan kérdezem. Megtanultál nélkülük élni, önálló, független és a világra nyitott nővé váltál. Miért kívánsz visszamenekülni abba a biztonságba, amit nyújtanak, amikor már nincs is rá szükséged? - kérdeztem nyugodtan. Majdnem biztos voltam benne, hogy csak azért válaszolt így, mert ez volt a helyesnek tartott válasz, de valójában nem állt mögötte semmi. Szerettem volna, ha ténylegesen belegondol abba, hogy mit nyújtott neki a családja, és mit venne el tőle, ha még lennének. Kegyetlen gondolat volt, de ha normális családom lenne, akkor messze nem lennék olyan értékes, mint most - már ha lehetek ilyen nagyképű [:
- Az ember, ha nagy nyomás alá helyezik, akkor a legőszintébb magával. Abban a hat évben, amit említesz, nem teljesítetted az egyik legalapvetőbb emberi szükségletet, tetszhalottá váltál, ami nyomást helyezett a tudatalattidra. Éppen ezért keresed most Hinari társaságát. Ezért törődsz mások halálával, és ezért szeretsz engem is. Mert szükséged van rá, hogy ezek az élmények elérjenek téged, legyen az negatív, vagy pozitív. Szükséged van arra, hogy érezd, élsz [: - szorítottam meg Csillagom kezét egy kicsit erősebben - Amíg törődsz másokkal, addig valójában nem akarod újra azt a korábbi állapotot elérni. Ha már nem ér el semmilyen inger, akkor önmagadtól is vissza fogsz süppedni.

- Érzelmi biztonságot jelentettek. Megtanultam nélkülük élni, de ez nem egy kellemes élet. Képzeld el úgy, hogy az óceán alján vagyok. Ők jelentették a szárazföldet. Nélkülük pedig itt lent vagyok. Nem kapok levegőt. Egy darabig még élek.. De aztán nem bírom tovább. Fel kéne mennem levegőért újra. De többé ne megy már. Nem tudok felfelé úszni. Nélkülük nem.
- De ez fordítva is igaz. Lehet, hogy egy csöppnyi ideig valami miatt újra visszakerülök a szárazföldre. De nélkülük ott sem jó. Visszavágyom a fuldoklásba.
- Ettől függetlenül szeretek fent lenni, ebben igazad van. És most is ott vagyok. Viszont nem törődöm akárki halálával. Csak azokéval, akik itt tartanak.Szükségem van erre, igen. De talán nem örökké. Fogalmam sincs. Perpillanat egyszerre vonz és nyomaszt a gondolata. Tudod szerettem az is lenni, akit te még nem igazán ismersz. Aki pár szóval tönkretette azt a képet, amit mindenki ismer rólam a játékban. Aki képes volt pár mondatával arra, hogy Zu gyilkossá váljon. És aki még örömét is leli ebben. Tudod hiányzik az irányítás is.. Egyik nagy szenvedélyem, hogy mindent uralni akarok magam körül. Hiányzik a tudat, hogy életek ezrei vannak a kezemben. Mert a független, szabad nő az óceán mélyén ilyen. ....
Remélem, nem ijesztelek nagyon meg. ^^

- Akkor hát a kérdés adott: ezt az érzelmi biztonságot csak tőlük tudod megkapni, vagy mástól is? Erre neked kell választ találnod, de ebben benne foglaltatik az is, hogy sosem szabad megelégedned a jelenlegi válaszoddal [: Ha fuldokolsz, nyújtanod kell a kezed, ha a szárazföldön vagy, vissza kell nézned az óceán felé. Most Justin-kun jelenléte arra késztetett, hogy tegyél a víz felé egy-két lépést, de mégsem kívánsz igazából visszamenni, ez nyilvánvaló - jelentettem ki, visszautalva arra a pár szóra is, amit az imént mondtam. Még keresi a társaságot. Hinari-chanét, Justin-kunét, az enyémet. Hiánya van belőle.
- Egyébként nem vagy ijesztő, még úgy sem, hogy felettem is van hatalmad. Az a típus vagy, akihez mások alkalmazkodnak, ezért is tudsz másokat uralni. De nekem tetszik ez az oldalad - mosolyodtam el, és gyengéd csókot hintettem Szophie ajkaira.

- Tudom. Erre az alapvető kérdésre keresem a választ már két éve. - sóhajtottam fel. - És hidd el, eddig nem igazán sikerült rájönnöm. Talán majd a századik szint utánra.. Addig marad ez az állapot. - mutatok magamra lemondóan.
- Igazság szerint valahol a szárazföld és a mély között kellene megtalálnom az egyensúlyt. Azt hiszem, akkor lennék az, akinek lennem kéne. De valami mindig túllök a vonalon. Illetve a kéznyújtással van problémám. Ha megteszem, akkor kockázatot vállalok. Azok az emberek, akik a szárazföldön tartanak, képesek egy-egy tettükkel vagy akár a halálukkal közelebb lökni az óceán mélye felé.. De az egy másik fajta, öngyötrő mélység, melyben ott kavarog a gondolat, hogy halottként jobb lenne. Ennek az elkerülése miatt úszkálok a másik helyen, ahol egyszerűen csak kizárom az érzéseket. Egyébként egy igazán megelégedett állapot az, még ha nem is teljesen tűnik annak.. Persze ott a kérdés, hogy akkor miért változtattam. Erre a válaszom csak annyi, hogy megbántam, és vissza akarok menni. De ez már nem megy.. Csak úgy, ha mindannyian egyszerre meghaltok, ti, akik fontosak vagytok. Vagy ha más módszerrel távolítalak el titeket az életemből. Már ha lenne erőm ilyesmire.. És ha ez nem lökne újra az öngyilkosság gondolatába utána. Egy farkába harapó kígyó...
De tudom, hogy ennek a mostani jónak hamarosan vége kell, hogy szakadjon. Lassan el is indult már a folyamat, ami miatt vissza is léptem az óceánba párat. A boldogság csak ideiglenes, és nemsokára valami történni fog.. Tudom.
- MÉG feletted is? No lám, mintha olyan nehéz lenne rajtad uralkodni. Kérnem sem kellett, hogy behódolj. Semmit nem tettem érte. Egyszer csak fogtad magad, és úgy döntöttél, kedvelni fogsz.. Ez a te választásod. Viszont azt is jelenti, behódoltál valaki előtt, aki meg sem küzdött érted. Ez elég gyenge ellenálló képességet mutat. - megvontam a vállam. - És mégis túljutottál a játékszer szerepén. És ezért igazán gyűlöllek. - előrehajoltam, fogadtam csókját, s visszacsókoltam. - És épp ezért szeretlek. - tettem aztán még hozzá csendben, suttogva, elpirulva a vallomástól. Nem mintha nem mondtam volna már ki, de ez továbbra is zavarba ejtő dolog volt.

- Most, hogy mondod, én is gyűlöllek téged. Miattad olyasmit érzek, amit soha többé nem akartam érezni, sorra szegem meg a fogadalmaimat is... Gyengévé váltam és sebezhetővé. Nekem is van egy óceánom, amiben addig fulladoztam, amíg meg nem ismertelek [: - csóváltam a fejem, beismerve hogy hasonló cipőben járunk - Ettől függetlenül boldog vagyok és szerelmes - jelentettem ki azzal a jellegzetes bágyadt és gyengéd mosollyal, ami a szerelmesekre jellemző, ha ránéznek a legnagyobb kincsükre.
- Nos, jobban vagy már? - vontam kérdőre kíváncsian, elvégre kibeszélhette magából, ami nyomasztja. Ismerte a válaszait, tisztában volt önmagával, a vágyaival, a tehetetlenségével. Csak meg kellett, hogy erősítse ahhoz, hogy megnyugodjon.

Elpirultam a vallomástól. Elfordítottam a fejem és magam előtt az asztalt kezdtem el nézni. Aztán hirtelen felpattantam, átsétáltam az asztal felőle eső részére, és az ölébe huppantam, kezeimmel átölelve a nyakát, és mellkasába temetve fejem.
- Nyuhmm, már majdnem. - válaszoltam kérdésére, miszerint jobban vagyok-e már.
- Csak egy kicsit.. szeress még ilyen édesen. - suttogom, miközben egyik kezemmel megszorítom a felsőjét. Mintha csak kapaszkodnék belé... Voltaképp talán így is van.

Bevallom egy kicsit meglepődtem, mikor az ölembe menekült, és mivel egymás társaságában voltunk, ez ki is bukott belőlem. Mikor itt van velem, nem létezik az a gát, ami kialakult bennem. Kezem a derekára téve öleltem át, tartottam meg az én kis Tündérkémet, miközben a másikkal a buksiját simogattam lassan, nyugtatóan.
- Szeretlek, kicsim [: - súgtam a fülébe. Elég volt egy pillantás, és nyilvánvalóvá vált, mindenki minket néz, de inkább nem hívtam rá fel a figyelmét.

by **Shakan** Pént. Okt. 17 2014, 19:02

/Nanami Haruka/

Éhes vagyok. Ez volt az első gondolatom miután felkeltem.
El is indulok keresni valami jó helyet, ahol esetleg megreggelizhetnék.
Miközben elhaladok a boltok mellett sorra veszem az összes lehetőséget.
Ez nem lesz jó, ez sem. Ez meg egy kovácsbolt. Nagyjából negyed órát sétálgathattam, mire elérek egy ígéretesnek tűnő helyre.
Elolvastam a feliratot a bejárat fölötti két fagylalttölcsér között, amin a következő szöveg díszelgett: Sweet Dreams cukrászda.
Vagyis édes álmok. Ez most jónak tűnik. Benyitok az ajtón, és alig pár vendég van csak az étteremben. Leülök a bejárathoz legközelebb eső asztalhoz, és pár perc múlva jön is a pincérlány, hogy felvegye a rendelésem.
Hirtelen nem is tudom mit válasszak. Olyan sok finom sütit ismerek. Ja, ez nem is igaz. Alig párféle édességet ismerek, ezét azt választom ami először az eszembe jut.
-Egy édes álmot kérnék, ha lehetséges.
Az sem biztos, hogy van ilyen édesség az étlapon, de valamiről csak elnevezték a cukrászdát. És remélem nem azért hívják így, mert aki itt eszik, az utána itt is alszik.
A pincérnő elindult az étterem másik felébe, ezek szerint nem is mondtam olyan nagy butaságot.
Csak most nézem meg alaposabban a helyet belülről is. Rajtam kívül csak egyetlen kislány volt a cukrászdában a kiskutyájával. Ennél több figyelmet nem is szántam rájuk. Inkább azon kezdtem el gondolkozni, vajon milyen édességet sikerült rendelnem az előbb.

by **Yue** Hétf. Okt. 20 2014, 08:19

Vártam, hogy kihozzák a sütijeimet. Hallottam, hogy nyílik a cukrászda ajtaja. Gyors pillantást vetettem arra lányra aki bejött a cukrászdába. Leült egy asztalhoz és rendelt valamit.

Már egy ideje vártam a sütijeimre. Kezdtem azt hinni, hogy nem is akarják kihozni. De egyszer csak láttam ahogy a pincérnő hozza a sütijeimet, meg az italomat.

-A rendelése kisasszony! -mondta kedvesen a pincérnő, közben letette a rendelésemet az asztalra, majd elment.
-Végre! Már éhes voltam. -mondtam.
-Tényleg?! Micsoda újdonság.
-Jobb ha csöndben maradsz mivel én nem szóltam rád akkor amikor éjjel-nappal szalonnát ettél!
-Oké-oké! Befejeztem.

-Köszönöm Inu.
-Ugyan, igazán nincsen mit megköszönni Haruka.

-I-nu-ka-mi. ^^
-Be-befogom!
-Azt mindjárt gondoltam. -.-
-Én is.
Elkezdtem enni az epres sütimet. Gyorsan meg is ettem, kb 3 per alatt, az nálam elég lassúnak számít ha epres sütiről van szó. Mondjuk még reggel volt így...
-Beteg vagyok vagy hülye ha azt mondom, hogy nincsen annyi kedvem enni annyi sütit mint szokott?
-Keverék!!! Az, hogy nincsen kedved sütit enni az vagy fejlődés vagy a világ végét jelentő előjel!
-Azért nem kell túlozni Inu. -.-"

-Ez nem túlzás! Örülnék annak ha nem ennél mindig és mindig sütit de akkor is furcsa!
-Eszek sütit csak nincsen annyi kedvem hozzá mint szokott. Nem kell eltúlozni. -_-

by **Lamia** Szer. Okt. 29 2014, 22:33

//Shukaku//

Már egy jó ideje, hogy itt vagyok a Sword Art Online-ban. Megmondom őszintén, hogy kicsit rosszabbnak képzeltem el. Mondjuk még egyszer sem harcoltam senkivel így lehet, hogy visszaszívom amit mondtam. Az eltelt idő alatt sikerült szállást találnom és berendezkednem. Most, hogy meg van a szállás elég fáradt vagyok. Beszerezni tárgyakat meg minden egyebet elég fárasztó, főleg ha nagyon válogatós az ember. Vajon, hogy van Azmaria, és a szüleim, vajon Azmaria-nak új szobája lett-e a sok plüssállattól? Ahhoz képest, hogy az elején azt mondtam, hogy hamar kijutok...Az ég világon semmit nem fejlődtem. Szép apránként. Most, hogy végre a szállás miatt nem kell aggódnom, jelentkezhetek küldetésre. Majd máskor, most inkább körülnézek egy kicsit a városban.

Elindultam hát világot látni.
Furcsa volt látni az idomárok mellett látni az állatokat, hozzátenném, hogy azért mert az állat beszélt! Egyszer csak megláttam egy cukrászát. Nagyon bájos kis helynek nézett ki! Ha már úgy is ebédidő van akkor megebédelek, természetesen az ebéd sok süti, és egy kis pohár kávé lesz! :3
Bementem a cukrászdába, nagyon szépen csinálták meg a helyet! Édességek képei díszítették a falakat. Nem tudom, hogy az átlag forgalom mennyi lehet de az biztos, hogy nem lehet panaszuk! De amilyen jól néznek ki a sütik, annyira borsos az áruk.

Beültem egy sarokban levő üres asztalhoz. Egy pincérnő odajött, hogy felvegye a rendelésem.

Őszintén szólva annyira most nem kívántam a sütit, hogy 10 vagy 20 darabot megegyek.

-Kérnék egy meggyes pitét és egy kávét! -mondtam a rendelésemet, utána a pincérnő elment.

Öt perc múlva kihozta a pincérnő a rendelésemet. Három perc alatt meg is ettem a süteményt. Maradt a kávé.

Keresztbe tett lábbal, kihúzott háttal vártam pár percet.

by **Shukaku** Csüt. Okt. 30 2014, 08:17

Bármit, csak azt az átkozott cukrászdát ne! Ott volt az a bizonyos Ilsette-s eset, ami ugyan már annyira nem gyötri a lány lelkét, mint régebben, amikor ugyanúgy rémálmokból kelt, mint még a játék elején, hiszen Timidusnak hála sikerült megbeszélni magával, hogy nem az ő hibája, és ő mindent megtett azért, hogy ne így alakuljon annak az idomárnak a sorsa. Sokszor jött nagyon jól, hogy Timidus lelkiismeret hiányában olyan könnyedén rázta le magáról a felelősséget, és ez lassan átragadt a lányra is azon dolgok esetében, ahol tényleg tehetetlen volt, és csak gyötörte volna magát. A sárkány feladata a védelme volt, így azt is el kellett intéznie, hogy ilyen csekélységekért, mint egy ember halála, igazán ne bánkódjon. Főleg úgy, hogy Timidus tudta, hogy amennyiben a frontharcosok egyszer észbe kapnak, akkor igencsak fel kell készülni arra, hogy ez gyakran meg fog történni, és nem kis mértékben lesz benne az ő mancsa is. Persze erről a lánynak nem kell tudnia. Ezen kívül még Suzumével is találkoztak ebben az épületben, ami szintén nem volt szép emlék. Viszont, és ez a viszont most nagyon fontos volt, Shu azt is érezte, hogy nem teheti meg az itt dolgozó városlakókkal, hogy ezért hanyagolja a cukrászdát. Keményen dolgoztak, ráadásul nagyon finomakat sütöttek, és a lány nem akarta, hogy azt higgyék, hogy azért nem jár már ide, mert valamiért megsértődtek rá. Plusz… volt még valami, amire szüksége volt. Receptre. Nem, nem kristályok receptjére, hanem süti receptre. Az NPCvel igen bonyodalmas volt megbeszélni, hogy engedje őt hátra a konyhába, hiszen ez igencsak ütközött a hely átlagos működési elveivel, de Shu olyan szépen válaszolt a pincérnő összes kérdésére, amit szegény programba előre betápláltak, hogy végül nem volt oka nemet mondani, és így nem is mondhatott nemet. Persze nem volt hangoskodás, nem könyörgött érte, de azért az feltűnhetett egyeseknek, hogy milyen hosszan beszélget az NPC-vel, majd követi őt a pult mögé. Az is érdekes volt, hogy Kayaba foglalkozott azzal, hogy még ez is élethű legyen. Nem csak a pincérek és pincérnők kezébe termett a rendelés, hanem tényleg szakácsok készítették a sütiket és az italokat, akárcsak mintha játékosok lettek volna. És itt volt az igazság pillanata. Megtalálva az italkészítő NPC-t, már csak szépen el kellett neki magyarázni, hogy a titkos receptkönyvet szeretné megnézni, és ez nagyon fontos, és főleg a cola kellene, meg a tonic, mert azt csak Adriannál ivott… persze nem volt egyszerű, de Shu kitartó volt, és érvelt, és indokolt, és szépen kért és cicaszemek… és végül csak megszerezte, amit szeretett volna.

by **Lamia** Csüt. Okt. 30 2014, 18:58

//Shukaku//

Kis idő után kortyoltam egy kicsit a kávémból. Nagyon jó íze volt a kávénak. Megérte az árát a sütemény és a kávé is! Még otthon sem ettem és ittam ilyen finomat. Látszik, hogy magas szakács jártassággal rendelkeznek akik készítik az édességeket.
Egy lány jött be a cukrászdába. Annyira nem érdekelt. Gondolataim még mindig Azmaria-n és a szüleimen jártak.
(Elég szánalmas vagyok.) -_-"
A lány aki nemrég jött be nem nagyon érdekelt, viszont feltűnt, hogy sokáig beszélgetett egy NPC-vel. Már ha egy NPC volt. Összefoglalva amennyit tudok erről a virtuális a világről az egyenlő a nagy büdös semmivel! Bele kell húznom most már.
-Talán munkát kéne szereznem. Nem jó, azzal csak aranyat tudnák szerezni, de nem tapasztalat pontot ~nyan.
Megittam a kávémat. Rájöttem, hogy szeretnék enni egy fagyi kelyhet valami hideg innivalóval. Felálltam a helyemről és elindultam elindultam a pult felé. A pincérnő megkérdezte, hogy mit kérek. Mondtam, hogy egy epres-vaníliás-csokis fagyi kelyhet kérek habbal a tetején, innivalónak meg hideg gyümölcslevet.
Visszasétáltam majd leültem a helyemre. Tíz perc múlva kihozta egy egy pincér a rendelésemet. Meg kell hagyni egész helyes NPC fiú volt.

-Jól néz ki ~nyan! ^^
Megkóstoltam a fagyi kelyhet. Valami mennyei volt!!! Még a végén nem fogok sietni azzal, hogy kijussak. ^^"
Szerintem én gyakran visszajáró vendég leszek itt!
Valamiért eszembe jutott, de nagyot néztek a szüleim régen amikor engedték, hogy annyi fagyit egyek amennyit akarok mert szülinapom volt. Azt hitték, hogy hatévesen nem tudok többet enni mint öt gombóc. Aztán megettem húsz gombócot. Azóta nem mondják annyira gyakran, hogy egyek annyit amennyi belém fér mert tudják, hogy akkor a fél boltot kieszem.
Régi szép idők! :-)

by **Shukaku** Csüt. Okt. 30 2014, 19:26

~És megvan! Megvan, megvan, megvan! Ennél jobban ez a nap már nem is sikerülhetne! Vagy mégis?~
Bizonytalanodott el hirtelen a lány, pedig már az is nehezére esett, hogy ne ugrabugráljon örömében egy picit. A buta felnőttek a sok gőgösségükkel állandóan kísérleteznek a receptekkel, még Ren bácsi is azt mondta, hogy ő találta ki… vagy erre csak Shu emlékezett így? Lényeg a lényeg, hogy azt biztosan tudta, hogy segítséget egy falusitól, egy városlakótól, egy NPC-től, akiket ők csak programoknak gondolnak, és úgy is kezelik, mintha valami untermench lenne, szóval tőlük aztán tuti nem fognak segítséget kérni, recepteket cserélgetni, pedig itt van minden a boltokban. Annál finomabbat, mint amit ebben a cukrászdában szokott enni orosz krémtortát, még sohasem evett, és a különböző shakek is, főleg az erdei gyümölcsösek, egyszerűen mennyeiek. Még most, hogy ki volt maxolva a főzés jártassága, még most is visszajárt ide, még azzal együtt is, amik itt történtek, mert a helynek egy akkora varázsa volt a gyönyörű berendezésekkel és a kedves személyzettel, hogy egyszerűen megunhatatlan volt. Na meg persze az sem volt utolsó, hogy támogassa ezeket a remek szakembereket, mert biztosan az NPC-knek is szükségük van a fizetésükre, nekik is van magánéletük. Meg ugye ott volt például Adrian, aki nagyon segítőkész volt, és ő is ilyen helyen vállalt munkát. Shu is gondolkodott azon, hogy beolvadjon a tömegbe, de Timidus nem hagyta volna neki, mert azzal kevésbé tudja biztosítani a védelmét. A lány még utoljára jól körülnézett, hogy csenjen valami ötletet a konyha berendezéséből, majd meghajolt, és elindult kifelé. Ezután már csak le kellett adnia a rendelését, a szokásos tortaszelet és erdei gyümölcs shake, Timidusnak pedig hal alakú száraz süti, és szépen helyet foglaltak az egyik asztalnál.

by **Lamia** Csüt. Okt. 30 2014, 20:21

Gyorsan meg ettem a fagyi kelyhet, majd megittam a gyümi levet. Mennyei volt! A lány amelyik beszélt az NPC-vel, majd bement hátra, kijött. Látszott rajta, hogy örült valaminek, leült az egyik asztalhoz. Érdekes, amikor Kayaba bácsi mondta, hogy senki nem juthat ki, azt hittem, hogy mindenki utálni fogja az egész helyet, vagy legalább is nem ilyen kellemes lesz a helyzet. Örülök, hogy tévedtem! ^^
Látni ugyan nem láttam de biztos vagyok benne, hogy van aki rosszabbul viseli a dolgot. Szerencsére kemény fából faragtak így nem akadok ki egyhamar.
Ahogy látom a pincérek és pincérnők elvannak foglalva így inkább én viszem ki a kelyhet és a poharat.
Felálltam, majd kivittem a kelyhet és poharat. Letettem a pultra majd mentem volna vissza a helyemre de nem tudtam mivel három "úriember" ott ült. Mind a hárman sárga indikátorosak voltak. Na remek. Odamentem az ex asztalomhoz reménykedve.
-Elnézést de nem ülnének át máshová? -kérdeztem kicsit félve.
-Ő...Nem! -mondták egyszerre. -Miért is mi menjünk el kis csaj?
-Mivel, hogy csak kivittem valamit de nem készültem elmenni!
-Tűnés kislány vagy nem leszünk ennyire kedvesek, ez már a mi asztalunk! Sayonara. -mondta flegmán a középen ülő fiú.
Mivel az életem fontosabb mint egy asztal, így elmentem.
-Neveletlen bagázs ~nyan! -mondtam morcosan, de nem annyira hangosan, hogy a három bunkó meghallja.
A gond a következő volt: hova üljek le?
Körülnéztem és sehol nem volt már hely. Ahol pár perce még volt hely, már nem volt.
Két asztal volt ahol egy ember ült csak. Az egyiknél egy lány a másiknál egy fiú. A fiút inkább kihagyom, kényelmetlen lenne egy kicsit.
Odamentem a lány asztalához.
-Elnézést. Nem zavarna ha leülnék?

by **Shukaku** Csüt. Okt. 30 2014, 21:10

Shu természetesen felfigyelt a kis összeszólalkozásra, nem volt ez a hely olyan nagy, hogy ilyesmit ne lehessen észrevenni, és persze rögtön oda is fordult a sárkányhoz, aki most kivételesen megértve a célzást, hiszen jelen esetben harcról volt szó, azonnal válaszolt is, fejének rövid ingatásával. Persze Shu ezt nem hagyta annyiban, és halkan győzködni kezdte a sárkányt.
-De hát… nem hagyhatjuk, hogy csak így elvegyék szegény lánynak a helyét! Te is láttad, hogy ő ült ott előbb!
-Igen láttam. De hagyhatjuk.
-De… Timiduuus! Én nem akarom hagyni! Menjünk oda, és szóljunk rájuk!
-Nem a mi dolgunk.
-De… Asukát is megvédted Rennel szemben, pedig az sem a mi dolgunk volt.
-Akkor téged védtelek. Jelenleg nem vagy veszélyben.
-És… és ha én odamegyek egyedül, hogy rendet tegyek? Akkor én is veszélyben leszek.
-Nem fogsz odamenni egyedül. Te sem akarsz bonyodalmat.
-De Timiduuus! Szépen kérlek csináljunk valamit!
-Felesleges. A lány feladta. Most éppen a mi asztalunk felé közelít.
Shu odakapta a tekintetét, és bár még egy kicsit morgott magában, hogy ez azért mégsem szabadna hagyni, de mikorra Lamia odaért, már picit megnyugodott, sőt örült annak, hogy ő nyújthat segítséget… azaz jelen esetben csak egy ülőhelyet a lánynak, miután szegénykét megfosztották a sajátjától.
-Persze, természetesen, nyugodtan! Láttuk, hogy mit csináltak azok a… akarod, hogy… szóval szeretnéd, ha beszélnénk velük? Ránk biztosan jobban hallgatnak.
-Shu. Elég.
-De most mi… te mondtad mindig, hogy erősödjünk, most erősek vagyunk, igazán megvédhetnénk a kisebbeket.
-Harcolni akarsz ellenük?
-Nem! Dehogy! Csak megkérni őket, hogy ne legyenek bunkók. Ha te ott vagy mellettem, akkor biztosan…
-Nem keresünk ellenségeket magunknak. Van elég. És az erőmet nem arra használom fel, hogy rendet tartsak. Az a bűnüldöző céh dolga. Ha valaki téged veszélyeztet, akkor megteszem a lépéseket, ilyen ügyek viszont nem az én hatáskörömbe tartoznak.
-Oké-oké! Szóval…
Kapta újra a tekintetét az ismeretlen vendég felé.
-Szóval… Shu vagyok, ő pedig Timidus… és igen… leülhetsz, nem zavarsz.

by **Lamia** Csüt. Okt. 30 2014, 23:28

-Köszönöm de nem kell. Majd ha kicsit kevesebben lesznek a cukrászdában akkor megkapják a magukét! Szívem szerint most megtenném de akkor még szűkösebb lenne itt a hely. Az biztos, hogy ha megleckéztetem ezeket a suhancokat akkor ijedten fognak kifutni a cukrászdából.
A lány elmondta a saját, és a társa nevét. A lánynak Shukaku, a sárkánynak meg Timidus a neve. Shukaku megengedte, hogy leüljek.
-Köszönöm. Én Lamia vagyok. Örülök a találkozásnak. -mondtam Shukaku-nak és Timidusnak, majd leültem és behúztam a széket. -Látszik, hogy bölcs sárkány vagy Timidus. :-)
Pár perc múlva a cukrászdában ülő emberek száma nem kicsit csappant meg. Mindenkit beleszámítva összesen maradtunk tizenöten. Ennek nagyon megörültem. Végre eljött az idő, hogy a neveletlen bagázsnak benyújtsam a számlát!
-Itt az én időm ~nyan! Mindjárt jövök csak benyújtom a számlát annak a háromnak. -mondtam határozottan, majd felálltam és odamentem a pulthoz és megkérdeztem az egyik ott dolgozót. -Elnézést hölgyem! Nem bánná ha kicsit megviccelném azt a három fiút? Nem rongálnék meg semmit, erről biztosítom!
-Rendben, nincsen ellenemre. -mondta a pincérnő, majd hátra ment.
-Köszönöm!
A három fiú olyan hangos volt mint egy hadsereg. Látszott, hogy a többi vendég sem bírja sokáig elviselni őket. Valaki egy villát már el is hajlított. Gondolom a pincérnő ezért engedte meg, hogy megvicceljem őket.
Odamentem az ex asztalom elé, pontosabban egy méterre álltam.
-Mit akarsz kis csaj?! Mondtuk, hogy húzzál el mert itt már mi ülünk! -mondta kicsit haragosan a középső fiú.
-Csak adni szeretnék önöknek valamit! ^^
-Mit? Ha az aranyaidat akkor az jöhet!
-Nem talált! ^^
-Akkor meg mi a csudát?
-Egy életre szóló leckét! -mondtam dühös, szúrós szemekkel.
-Röhög a bal belem! Egyikünkkel sem tudnál elbánni, nem, hogy így hármunkkal! Főleg így egyedül! -mondta a középső, majd felálltak mind a hárman.
-Látszik, hogy buták vagytok mint az ágyú! Nem úgy van, hogy röhög a bal belem, hanem úgy van, hogy röhög a vakbelem! Abban viszont igazad van, hogy egyedül nem tudnék elbánni mindhármótokkal egyedül. De ezen mindjárt segítek!
(Árnyékklónok!) -mondtam magamban.
Hirtelen megjelent huszonöt klón Lamia a cukrászdában. A három tudatlan nagyon ijedten néztek.
-Most pedig végetek mint a botnak! -mondta egyszerre az összes Lamia.
-Ááá! Húzás inne fiúk! -mondta ijedten az egyik fiú.
-Csak nem gondolták, hogy ennyivel megússzák? Mert ha igen akkor rosszul gondolták.
A fiúk az ajtóhoz próbáltak futni, de nem értek még a cukrászda feléig sem mert a klón Lamiák körbevették őket. Az igazi Lamia ott állt az ajtónál fogva az ajtókilincset.
-Van esetleg valami amit mondani szeretnének? -kérdezték a klón Lamiák.
-Nagyon sajnáljuk!!! -mondták egyszerre a fiúk.
Az egyik klón Lamia a fiúk elé lépett.
Halkan mondta klón Lamia fiúknak. -Hu!
Az igazi Lamia kinyitotta az ajtót.
A a három fiú úgy rohant ki az ajtón mintha vadásznának rájuk.
-Győzelem! -mondták egyszerre a klónok.
A klónok eltűntek, mintha ott sem lettek volna.
A vendégek közül hárman nevettek, egy ember mosolygott, öten pedig megköszönték, hogy elzavartam őket.
Visszasétáltam Shukaku-hoz és Timidus-hoz.
-Túlzásba vittem egy kicsit? Köztünk szólva, nem tudták volna a klónjaim bántani őket, sajnos egy ütéstől eltűnnek.

by **Shukaku** Pént. Okt. 31 2014, 08:18

Bár Shu többször odapillantott az elbitorolt asztal felé, és az is látszott, hogy a sárga indikátorosok eléggé zavarják a többi vendéget is, akik emiatt folyamatosan elszállingóztak a cukrászdából, akármennyiszer nézett Timidusra kérlelő szemekkel, a sárkány folyamatosan nemet intett a fejével. Bár védett területen belül voltak, mégsem akarta felvenni a harcot három sárgával, és legfőképpen teljesen a programja ellen való volt, hogy bajba keverje az idomárt egy olyan ügy miatt, amihez nekik semmi közük nincsen. Ez nem egy küldetés vagy egy küzdőtér volt, ahol le vannak fektetve a szabályok, ez nyílt ütközet lett volna, mindenki szeme előtt, a sárkány pedig, bár ez sokszor nem látszott, kerülte a feltűnést. Mindig csepegtetett egy kis hírnevet, ahogyan az arénában tette, ahogyan Adriannál tette, mégis elérte azt is, hogy mindezt úgy lássák az emberek, hogy nem érdemelte meg. Nem érdemelte meg az aréna első helyezettségét, a szintjét. Senki nem emlékezett arra, hogy a küldetéseket, amin részt vett ő oldotta meg… ezek a feledés homályába merültek, és pont jó volt ez így. Azt akarta, hogy ismerjék, tudják, hogy ki ő, így ne akarják megtámadni úton-útfélen kis szintű banditák, de annyira sem akart előretörni, hogy a nagyoknak szemet szúrjon. Bár most, hogy a toplista eltűnt, így nehezebbé vállt a dolguk, de másfelől pedig meg is könnyítette azt. Az éremnek két oldala volt. Mindenesetre úgy tűnt, az ismeretlen lány is a megfelelő alkalomra várt, és amikor elég kevesen voltak, akkor cselekedett is. Shu ugyan majdnem hátraesett a székével, ezt csak az akadályozta meg, hogy Timidus a farkával megtartotta a támlát, és neki is volt elegendő akrobatika jártassága, hogy visszakecmeregjen, a pet azonban egyáltalán nem lepődött meg, és nyugodtan szemlélte az eseményeket, amikor pedig Lamia visszatért, csak pár szót szólt, Shu pedig csak meglepődve, szótlanul ült tovább.
-Nem vagyok bölcs. Azt azonban tudom, hogy ez nem volt bölcs döntés.

by **Lamia** Pént. Okt. 31 2014, 09:52

Három emberrel kevesebb. Jobb így. Talán ebből még később akadhat problémám. Amíg nem tudják, hogy egy ütéstől eltűnnek a klónjaim addig no problem. Timidus mondta, hogy nem volt bölcs döntés.

-Tudom, hogy nem volt az. De a ~nyan mellett ez az egyik rossz szokásom. Sajnos ez már kiskorom óta megvan, amióta meg akarták verni a húgomat. Azóta meg rosszabb lett + a szüleim is mondtak egy-két dolgot. -mondtam Timidusnak búsan. -Majdnem biztos, hogy még látni fogom a három jómadárt. De majd állok elébe ha így lesz.

Tudom, hogy baromi nagy hülyeség volt de nem bántam meg annyira. És valamiért az az érzésem, hogy még annyit sem tud az a három mint én. Legalább is erre következtetek mivel sírva futottak el. Már passzolom, hogy áldás vagy átok, hogy így viselkedek. Azért nem tettem volna ezt ha magasabb szintűek.
Nyílt az ajtó.
Vendégek jöttek, hozzá tenném, hogy azok akik sietve mentek. Szerintem szívességet tettem a cukrászdának, hogy elzavartam a fiúkat. :p
Több vendég egyenlő több bevétel. Ami jó még a valóságban is. Jobban megnézve kettő-három vendéggel több van mint volt.
Ismét nem maradt egyetlen szabad asztal sem.
-Többen vannak mint voltak.
Nem is tudom már eldönteni, hogy jó vagy rossz, hogy ennyi vendég van.
Pincérek és pincérnők felvették a vendégek rendelését. Látszott a kihozott sütiken, hogy a nagyon drága, mármint drágábbnak néztek mint a többi sütik. Legalább elmondhatják magukról, hogy van miből, sokan nem mondhatják ezt. Igaz, hogy ebben a világban könnyebb aranyhoz, pénzhez jutni mint a valóvilágban de itt sem könnyű az élet.

by **Shukaku** Pént. Okt. 31 2014, 10:21

Timidus csak ingatta a fejét. Ha tudja, hogy nem volt az, tudja, hogy hibás döntést hozott, hogy rossz szokásnak engedelmeskedett, akkor miért tette? Azzal odáig tisztában van, hogy az emberek sokszor hibáznak, nem gondolják át a dolgokat, de ha egyszer már átgondolták, és el is jutott az agyukig, hogy a megtervezett cselekvés csak bajt hoz rájuk, akkor mi a fenéért kezdenek el hősködni? A sárkány sem volt az a barátságos típus, de csak olyasmibe ártotta bele magát, amihez az idomárnak közvetlenül köze volt. Nem akart ő kikezdeni sem Anattal, sem Suzumével, de a helyzet úgy kívánta, és az idomár védelme is úgy kívánta. Ám neki meg is volt a terve a jövőre nézve is, nem csak annyi, hogy majd állok elébe. Bejutott az Artes céházába, lassan taggá avanzsálódnak, és Shu jelenleg a legerősebb játékos védelmét élvezi, aki csak a sárkány ismerhet. Persze kevésbé kellene aggódnia, ha a Tenka és a Sayonara is folyamatosan azt lesné, hogy ki támadja meg a lányt, de ez még a jövő zenéje volt. Azt tudta, hogy Anatole a harmincadik szint felett jár, mert ezt a tudtára adta a frontharcos. A harmadik képesség, és a teljesen kifejlett kor már nem volt annyira messze, hogy ne tervezhessen vele. Várta, és várta az újabb képességeket is. Azt is tudta már, hogy Hinaritól nem kell tartania, hiszen Jun megmutatta neki, hogy miként győzheti le a lányt, Anatole pedig a mancsaiba adta a legyőzésének a kulcsát, bár neki csak abban az esetben kellett tartania a sárkánytól, ha elárulja. Egyedül Mirika volt az, aki nem hagyott fogást magán. A legerősebb harcossal állt össze, és ő maga is erős volt. Róla kell még megtudni valami szaftosat. A sárkány felállt ültéből, és intett a lánynak.
-Indulunk, Shu.
-Máris?
-Igen. Nem akarom megvárni, amíg azok hárman sokad magukkal térnek vissza. És azt ajánlom, hogy te is távozz.
Nézett Lamia felé, majd elindult az ajtó felé. Shu pedig csak bólintott, meghajolt, és követte a sárkányt. Timidusnak igaza volt.

by **Lamia** Pént. Okt. 31 2014, 21:24

Timidus felállt és intett Shukaku-nak. Timidus mondta, hogy elmennek. Shukaku kérdezte, hogy máris. Mondta Timidus, hogy nem akarja megvárni amíg több neveletlen baka jön. Felém fordult Timidus és mondta, hogy ajánlja nekem, hogy én is menjek. Elindultak az ajtó felé, Shukaku bólintott, majd meghajolt, utána ment Timidussal.

Elmentek.
Kicsit udvariatlan a sárkány. Kijelentem, hogy nem kedvelem. Dolog, hogy megakarja védeni Timidus Shukaku-t, viszont attól még nem kéne mindenben Timidusnak döntenie. Legalább is én nem bírnám, még ha szeretetből is teszi valaki. Shukaku kedves lánynak néz ki. Szerintem egész jól kijöttem volna vele. Azzal a hárommal meg én nem végeztem még. Sírva futottak ki a cukrászdából, nem volt egyikőjük sem céhben. Vagy ha igen akkor öregszem mert nem láttam. Lehet mondani Timidusra, hogy okos, erős, legalább is amit Shukaku mondott abból ezeket szűrtem le. Gondolom én, hogy Shukaku is tud magától dönteni, hogy marad-e vagy sem. Másrészt meg ha mégis jönne a nagy csapat, gondolok most a fiúkra, akkor egyszerűen elteleportálnak innen. Valamiért eszembe jutott az, hogy ha váltanék kasztot akkor mire váltanék. Szerintem idomár lennék akkor. Akkor egy beszélő rókát akarnék.
Na ideje menni.

Fizettem, nem is keveset, majd kimentem a cukrászdából. Láttam a három jómadarat, amikor rájuk néztem, sírva elfutottak(megint).
-Kislányok ezek vagy fiúk?
Kis idő után végre elértem a házat. Benyitottam.

-Jó napot! -köszöntem Lizzy néninek.

-Szia kislányom. -köszönt vissza majd elmosolyodott. -Azt hittem később jössz.
-Igen, hát... Történt egy-két dolog. ^^"
-Értem. Gyere, vacsora idő. :-)
-Jövök! ^^
Ugyan nem vacsora volt de attól még finomat ettem!

//Köszönöm a játékot!//

by **Enheriel** Kedd Nov. 04 2014, 16:07

//Anna és Minori. Elnézést, hogy ennyit késtem, sok volt a dolgom.//

Megérkezett Minori s köszönt nekünk, ahogy az szokás volt.
- Szia. ^^ Biztosan te vagy Minori.^^ Ülj le kérlek.^^ - invitáltam az asztal másik oldalán lévő ülésre. - Ne ijedj meg a griffemtől, békés jószág. ^^ Mellesleg a neve Villámlás. ^^
- Üdv. - biccentett Minorinak az előbb említett. Majd akkor jött a meglepetésemre játékos pincérnő, ragyogó mosollyal, s kedves modorral.
- Nekem egy epres pudingot csak, a petemnek meg Nutellás sütit – majd intettem neki, hogy hajoljon közelebb, mikor láttam, hogy Villámlás boldogan kapja fel a fejét. - s vigyázzon, ha hozza, mert a petem nagyon szereti a Nutellát.^^” - majd odafordultam Minori-hoz. - Te kérsz valamit? Én fizetem.^^ - szerencsére volt annyi pénzem, hogy tudjak itt venni, s ne kelljen itt maradni ledolgozni, amit Villámlás nem igen akar, mert mit tudna ő csinálni egy étteremben? Amikor felvette a pincérnő a rendeléseket, s elment, rátértem a témára.
- Szóval Minori, azért hívtalak ide, mert igazából sietségemben vettelek fel, s szeretném megismerni a céhünk új tagját, ha nem jelentene neked gondot. - megvártam a lány válaszát, majd folytattam:
- Akkor kérdeznék tőled, ha nem probléma... Először is jelenleg hányas szintű vagy, illetve mi a kasztod? - direkt nem a valóságban lévő életéről kérdeztem előbb, mert egyrészt az nem illik, másrészt meg az ráér majd később is. Közben simogattam Villámlás fejét, igazából azért, hogy érezzem, hogy ha ugorni akarna, mert így időben el tudom kapni, s rászólni, hogy ne ugorjon a nutella végett. Bár lehet, így kicsit úgy nézhettem ki, mint egy maffiózó nő az állatkájával. Az igen nagy állatkájával.

by Ajánlott tartalom