Re: [41. boss]

by **Akito** Szomb. Május 01 2021, 14:36

Büszke vagyok magamra, hogy igen finoman, mindenféle bunkósságot mellőzve sikerült kérdőre vonnom a szemtelen tettéért a lánykát. Ez az érzés viszont hamar tova száll és elkerekedett szemekkel veszem tudomásul, az eddigi viselkedése 180 fokot fordult.
- Hehh?! o.O - nem mintha rossz érzés lenne a szoros ölelés, mégsem jutok szóhoz, mert baromira nem tudom mi történik most. Mégis lett volna olyan éjszakám, amire nem emlékszem?

Hála a jó égnek előbb szólal meg, minthogy kesze-kusza magyarázkodásba kezdenék, ezzel totál hülyét csinálva magamból mindenki előtt.
- Aha! - szökik ki a számon, majd csak figyelem ahogy lelép, miután elengedett. Miért mindig engem találnak meg az őrült nők? Biztosra veszem, ennek még nincs vége, hiszen Ghüntert minden bizonnyal továbbra is használni akarják, amit nem fog jó szemmel nézni a csaj >.> Nem mintha félnék tőle, nem tud elvenni semmi olyat, ami fontos nekem, mert nem nagyon van itt ilyen Rolling Eyes

Veeeh... nem is érdekel.
megkeresem a teleport kristályom a batyumban ..... egek, de elfáradtam, pedig boss harc sem volt.... legközelebb tuti nem nyitom ki a pofámat....
- Hehh...hazamegyek... sziasztok o/ - hülye 41. boss >.>

by **Szophie** Szomb. Május 01 2021, 16:36

Ott kuporgott a kő mellett és örült a csendnek és a távolságnak. A macskához hasonlóan tekintetét ő is az események felé fordította, főleg Hinarit figyelte, aztán Akito és Rinne párosát. Jót kuncogott rajta, hogy ez a fiú milyen könnyen képes bajba keverni magát, habár ha úgy alakultak volna az események, nem volt kérdés, kinek az oldalán szálljon harcba. Még mindig haragudott Rinnére a felszerelése miatt, és bár elfogadta a lány jelenlétét és nem okozott bajt, tudat alatt sosem hagyott fel egy esetleges harc tervezgetésével. És ha nem lett volna Rinnének ennyi páncélja, ha nem lett volna vele ennyi macera, talán már régen lépésre szánta volna el magát.
Amikor megszólalt a macska jól ismert hangja a fejében, könnyedén elmosolyodott. A kérdésre pislogott egyet, majd bólintott. Szívesen mesélt volna Vezérről Álomkelőnek. Amikor aztán az Aftonként megnevezett feléjük fordult, fény gyulladt a tekintetében a felismerésre.
Hát persze. Hisz Hinari mesélt erről a fickóról. Hogy is felejthette el...
- Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott rá barátságosan és felkelt, hogy kezet nyújthasson. - Szophie vagyok és szívesen elfogadok egy kávét, ha van hozzá sütemény is.

by **Leonard** Szomb. Május 01 2021, 17:28

- Ha te tényleg így akarod, akkor így lesz - bólintott beleegyezően, bár a második szót a kelleténél jobban megnyomta. Nehéz volt összeegyeztetni az előttük álló magabiztosan szónokoló lányt azzal, akinek könnyeit korábban már megtapasztalta, de bízott Mirika döntésében, ahogy abban is, hogy ez nem csak a kötelező felelősségvállalásról szól. Ha mégis szüksége lenne segítségre, ha mégis túl sok volna ez neki, tudnia kell, hogy a barátaira támaszkodhat, sisak ide vagy oda. Kicsit mérges is volt Hinarira amiatt, hogy ennyire robotikusan, az érzelmeket figyelmen kívül hagyva gondolkodik, de igazán nem tudott haragudni rá. Hinari sem szokott segítséget kérni.
A gondolatra, hogy ilyen makacs nőszemélyekkel van körbevéve, egy pillanatra elöntötte a düh és Mikora pillantott, aki szintén alkalmatlan volt rá, hogy önmagáról gondoskodjon. Oké, ha ébren van talán képes rá, de aki ilyen felelőtlenül elalszik pucéran védett övezeten kívül, azt aligha lehet magára hagyni.
A Rikora vonatkozó megjegyzésre aztán már vidámabban, mosollyal az arcán fordult vissza Mirikához és a tenyerébe támasztotta az állát.
- Annyira biztosan nem kemény, mint te.

by **Miko** Szomb. Május 01 2021, 20:08

Látszott rajtam a csalódás, mikor a többiek közölték, hogy nem lesz harc. Izgatott voltam, hogy lesz egy szupi harcunk, reménykedtem, hogy izgis lesz, de így olyan izé! Mondjuk közben legalább Riko-neechant is észrevettem és a kedvem is jóval megugrott.
- Nee-chan! – integetek neki vidáman és próbálom megnyugtatni heves vérmérsékletét – Ne aggódj, Leo jó fiú. Nem bántana.
Éreztem, hogy kissé morcos, biztos ő is nagyon be akart menni. Én is csalódott vagyok. Végül a cicafüles lány, aki bemegy felajánlotta, hogy segíteni fog nekünk valamiben.
- Én csak szeretem az izgalmas dolgokat. Ha segítesz találni valamit, én már boldog leszek, de amúgy nem kell ezzel fáradnod. – mondom neki teliszájjal vigyorogva, majd ezután Leo felé fordulok a hajamat piszkálva, de elég élénken – Leo-kun, Leo-kun! Ha már úgy is eljöttem nem megyünk el valahova közösen? - kérdezem furcsán csillogó szemekkel.

by **The Gleam Eyes** Szomb. Május 01 2021, 20:45

A boss terem kapuját végül szélesre táró Mirika és társai előtt egy gigászi barlang központjában lévő erdei tisztás képe jelenik meg. Szárnyak csattogása kelti fel a jelenlévők figyelmét és az Észlelések ellenére is sokakat meglephet a kisebb bagoly csoport mi mögületek tör előre a tisztás felé. Egy távoli fa tetején pedig ott ült Ő, a boss, ki rátok vár! Még mielőtt azonban Miri beléphetne, a boss felemeli csuhája alá kis csészéjét, és megissza a teás csésze tartalmát, végül halljátok a felcsendülő zenét és a boss énekelni kezd. Annak ellenére, hogy az arcát feketeség takarja, biztosak vagytok benne, hogy ő énekel. Az erdő szinte minden ágán egy bagoly pihen, árgus, világító szemekkel meredve rátok, míg a tisztáson csupán egy hatalmas fészek pihen, melybe különböző kis kristályokat, érméket és egyéb dolgokat pillanthattok meg. A boss látszólag megkezdte belépőjét, annak ellenére, hogy az ajtó egyelőre még nyitva van, és ha Miri be is lép a terembe, az ajtó nyitva marad, ha csak be nem csukják.

Ibis, a Bagoly Szentély Őre

Mirika jön
~~Kivéve, ha a parancsnok módosítja a sorrendet.~~

Kiosztott sebzés:
A sebzés okozói:

Játékos cselekvések:

Boss cselekvések:

Életpontok/adatok:
Ibis, a Bagoly Szentély Őre: full HP, ??? P

--------------------------
Mirika (Sebzés: 28, Pet sebzés 72, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia, 115 SP kiskörönként.)
Boss
--------------------------
nincs halott/kiesett játékos
--------------------------
Parancsnok: nincs
--------------------------
Közös tarisznya:

Spoiler:

--------------------------

Statok:

--------------------------

Tárgybónuszok:

by **Mirika** Kedd Május 04 2021, 15:04

Úgy tűnt, hogy a kijelentésemet követően megbékélt a nép. Fokozódott a morajlás, ki egyedül, ki társaságban döntött úgy, hogy a távozás mezejére lép. Biccentve köszöntem meg a jókívánságokat, noha nem hittem benne, hogy különösebben szükségem lenne szerencsére, vagy bármi másra. Az egész körítés hatására azonban némi izgatottság költözött belém, szóval vettem egy nagy levegőt, és óvatosan kifújtam azt. Semmi okom nem volt rá, hogy ideges legyek.
- Heeeh? Miket nem mondasz. Na hess, várnak rád a lányok - reagáltam le egy nyelvöltéssel Leo-kun szavait. Ahelyett, hogy megmondtam volna neki, hogy ő rakott körbe azzal a kemény dióval, én ugyanis pihe-puha olvadó vajacska vagyok :3 Na de itt volt az ideje annak, hogy behatoljak ebbe a bagolyszentélybe, és miután kitárult a kapu, nem is csalódtam. Egy erdővel találtam szembe magam, és kábé az összes faágról egy bagoly bámult rám vissza, miközben néhány lépéssel beljebb kerültem a tisztáson.
Azonban a baglyok százai között is kiemelkedett a csuklyás alak az egyik fa tetején. Vonzotta a tekintetem, és a külseje ellenére mégsem tűnt félelmetesnek. Sőt, ahogy felcsendült az ének, és megütötte a fülemet a lágy, barátságos hang, nyugalom töltött el. Még annak ellenére is, hogy a dallam nem volt kifejezetten szívélyes, sem pedig vendégváró.
- Üdvözöllek, őrző. Nem szeretnék zavarni, csupán az erdőn szeretnék békével átkelni. Kérlek, add rá áldásodat - hajoltam meg mélyen, majd a tisztás közepén látható fészekhez léptem. Számos kacat volt már benne, ehhez tettem hozzá a magamét, minden egyes tárggyal tisztelettel bánva. Nem lett volna túl okos dolog bármilyen hülyeséggel véletlenül felbőszíteni a bosst, nemde?

Beteszem a fészekbe:
- Rozsdás Rézpáncél
- Akvamarin Páncél
- Erős Irányító Méreg
- Cserzett Bőrbot
- Extra Potion

by **The Gleam Eyes** Kedd Május 04 2021, 18:20

Az itemek lerakása után, a boss bólint egyet, és a baglyok elreppennek egy adott ösvényről, így gyakorlatilag elég könnyen képes vagy kijutni az erdőből. Kényelmes sétával nagyjából öt perc telik el, és látszólag semmi sem állja utadat. Ahogy azonban eléred az erdő végét, valami váratlan történik. Az erdő mintha nyikorogna és a környezet fénye elhalna. A fák élénksége elbarnul, és gyakorlatilag szemed előtt korhadnak ki, lehullatva levelüket, mintha egy pillanat alatt elvesztették volna életüket. Az erdő… elhunyt. Egyetlen dolgot hallasz csupán: egy őrült bagolyszerű visítást a távolból és egy ég felé szökő árnyat láthatsz csupán, de az utad előre, továbbra is szabad.

Gratulálok! Legyőztétek a 41. bosst!

A 42. szint megnyílt.

Jutalom: minden túlélőnek 80 és 1 szabadon elosztható pont.

A bossdrop szerencsés tulajdonosa: Mirika

Mindeközben odakint:

by **The Gleam Eyes** Szomb. Dec. 11 2021, 15:43

A boss termébe visszaérve a játékosok meglepődve fogadhatják, hogy egy kisebb díszkutacska jelent meg az egykori táj helyén. A kutacska alján két bemélyedés található, mi pontosan akkora, mint az elixírek talpazata.

Bónusz lehetőség: Amennyiben 2 játékos feláldozza a Bűnbánat Elixírjét, a boss terme ismét életre kél és újjáélednek a növények. Ha ez megtörtént a TCS-be az Átkos Vérbagoly helyett ismét Ibis kerül, mint legyőzendő boss.

by **Mirika** Csüt. Dec. 30 2021, 17:54

Amikor először szembesültem azzal, hogy mi lett a teremmel, elhúztam a számat. Anno csak annyit érzékeltem, hogy felbolydul az erdő, na meg persze emlékszem arra a fülsiketítő visításra is, aminek immár ismertem a tulajdonosát is. Bár ne ismertem volna... A bagoly megannyi rémálmom forrása volt, és még mindig kicsit összeszorult a gyomrom, ha rá gondoltam. Talán sose fogok már úgy gondolni erre a madárra, mint mások. Számomra nem a bölcsesség szimbóluma volt immár, hanem a félelemé. Az az éjjel örökké nyomot hagyott bennem, egy sebet, ami még mindig nem gyógyult be. Hiába gyűrtük le kínkeservesen azt a baglyot, nem éreztem úgy, hogy lezárult volna bármi is. Még csak megkönnyebbülést sem éreztem igazán, és akárhányszor elhagytam a védett övezetet, mindig ott motoszkált a fejemben, hogy egyszer csak újra megjelenhet. Nem is voltam sokszor egy óránál tovább a szabadban, ha pedig mégis... hát fogalmazzunk úgy, hogy nem voltam nagy rajongója az ismeretlen eredetű zajoknak.
Nem tudom, hogy rajtam segíteni fog-e az, amire most készültem, de mivel tőlem indult el, ezért valamiféle kötelességérzet arra sarkallt, hogy vissza kell jönnöm ide, és nekem kell pontot tennem az egész baglyos ügylet i betűjére. Még ha a bagoly szóban nincs is i betű. Miután kiderült, mit kell tennem, Afton-san volt olyan kedves, hogy átpasszolta az elixírjét, így már csak egy hozzávaló hiányzott. Egy társ. Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy kit akarok megkérni, csakis egyetlen név jöhetett szóba. Most, hogy már tudtam, miért tette azon az éjjelen azt, amit, szerettem volna ha Leo-kun lesz a cinkosom.

Jelenésem van a 41. boss termében. Elkísérsz, ugye? Kell valaki, aki vigyáz rám

- küldtem üzenetet a fiúnak. Nem akartam semmi konkrétumot írni, mert egyrészt személyesen akartam vele közölni, hogy mire adatik meg a lehetőségünk, másrészt pedig... egyszerűen féltem tőle, hogy nemet mond, ha tudja, hogy miről van szó.

by **Leonard** Szer. Jan. 05 2022, 12:31

Az üzenet csippanásának hangja hosszú, mély álomból ébresztette. Napok óta jól, mi több, kiválóan aludt, ezen a délutánon pedig még egy szundit is megengedett magának az ebéd utáni sziesztában, amire talán még soha nem volt példa az életében. A hangra azonban meglepően gyorsan felélénkült és bár egyik szemével még a csipákat törölgette a szeméből, nagyon is hamar átvillant a tudatán, hogy baj van. Nem csak azért, mert mostanában több meglepően furcsa és veszélyes küldetést kapott, ahol kivétel nélkül valami igazán fontos forgott kockán, de azért is, mert egy ideje az üzenetei egyszerűen nem szóltak másról. Ez a mostani azonban meglepően furcsa tartalommal bírt. Leo úgy döntött, hogy várhat a válasszal, amíg elkészít magának egy kávét és kiül az erkélyre elszívni egy ébredés utáni cigarettát.
Mégis mi a francot keres Miri a negyvenegyes termében most, hogy leütötték végre Vragot? Ez a történet sehogy sem tetszett neki, az üzenet könnyed hangvétele ellenére sem. Egy sóhaj hagyta el az ajkát és nem tudta, örüljön-e neki vagy sem, hogy már megint bele van keverve a dololgba. Valahol azonban furdalta a kíváncsiság, mégis miről lehet szó, sőt, talán - de csak talán - egy picit imponált is neki, hogy Miri gondolt rá.
Válaszban megkérdezte, mikor és hol találkozzanak. Teljesen átadta az irányítást a lánynak, hiszen ez most az ő alkalma volt, legyen szó bármiről is. A készülődést azonban nem vette félvállról, valamilyen belső ösztön azt súgta neki, hogy ez most fontos lesz.
Hiszen a legutóbbiak fényében mi másért kellene épp a negyvenegyes bossterméhez menniük épp nekik, ha nem az eset valamiféle feldolgozása miatt? Leonak be kellett látnia, hogy ez sokkal egyszerűbb, mint órákig ki-be sétálni a Túlélő Csarnok kapuján, várva a megfelelő jelöltet, de Mirikának legalább már esélye nyílt megütni a bestiát, nem is egyszer, ennek fényében pedig természetes, hogy kevésbé vonzó számára a lehetőség. Leo pedig, bár már minden más aggályát elengedte azzal az éjszakával kapcsolatban, erre még egy picit mindig féltékeny volt.
Így aztán felkapta a legszebb ingjét, vásárolt egy szem rózsát és pontosan úgy érkezett meg a negyvenegyes szint teleportkapujába, ahogyan egy emberöltőnek tűnő idővel ezelőtt arra a bizonyos randira. Csak most egyáltalán nem volt ideges és senkit nem kívánt elcsábítani, mi több, azon gondolkodott, hogy a rózsát talán odaadhatná Vragnak.

by **Mirika** Csüt. Jan. 06 2022, 01:51

Adtam Leo-kunnak egy-két órát, számolva azzal az opcióval is, hogy esetleg egyáltalán nem ér rá most, de végül megnyugtató választ kaptam. Mi több, talán túl megnyugtatót is. Már-már túl egyszerűen egyezett bele a találkába, egyáltalán nem ehhez voltam szokva. Mármint... sokszor olyan érzésem volt, hogy a srác túl elfoglalt, mintha állandóan mindenféle küldetésen lett volna. Azt pedig nem is akartam elképzelni, hogy ezek milyen küldetések lehettek, őt ismerve. Szóval kicsit megilletődötten készülődtem, amire csak rápakolt egy lapáttal a bizonytalanságom, ami az egész elixíres sztorit övezte. Elképesztően szétszórt voltam, na!
Arra pedig végképp nem számítottam, hogy Leo-kun szépen kiöltözve, egy rózsával a kezében jelenik meg, de mégis ahelyett, hogy ez még idegesebbé tett volna, épp ellenkezőleg történt. Mintha csak az összes feszültségem kiszakadt volna belőlem, ahogy a fiút meglátva nevetésben törtem ki. De nem csak a stressz és a meglepetés egyvelege szabadult fel, hanem őszinte boldogság is keveredett ebbe a nevetésbe. Azok után, ami a karkötős incidens alatt történt, nem egészen így jelent meg a lelki szemeim előtt.
- Ne haragudj, csak nem pont erre készültem és megleptél :3 - szabadkoztam, mielőtt esetleg azt gondolta volna, hogy valamit elrontott. És hogy jelezzem is készületlenségemet, néhány mozdulattal felhívtam a figyelmet a teljesen hétköznapi ruhámra.
- De azért én is hoztam valamit - mosolyodtam el, majd odaléptem a fiúhoz, és kezébe nyomtam az egyik elixírt - Ez egy... zsákmány. A bagoly dobta. Nézd meg a leírását - engedtem el, majd hátraléptem, de amíg Leo-kun olvasott, én azért folytattam egy rövid szünet után.
- A bagoly még... létezik. Az én fejemben mindenképp. Olyan mintha figyelne, követve, leselkedne rám. Nem hagy nyugtot, nap mint nap mérgez. Ez az elixír mindenki másnak csak egy extra pont, de nekem gyógyír. Talán. Remélem... - sóhajtottam fel kicsit remegő hangon.
- Amire a leírás utal, az egy emelvény a bossteremben. Két foglalat van benne, ami ránézésre pontosan passzol az üvegcse alakjához. Ki akarom deríteni, mi történik, ha a két elixír a helyére kerül, és... szeretném ha te lennél ebben a társam - sütöttem le a szemem, majd néztem fel félénken a fiúra, félve várva a reakcióját.

by **Leonard** Csüt. Jan. 06 2022, 18:30

Egyáltalán nem zavarta a nevetés. Kezdte megtanulni, hogy a jókedv meglehetősen furcsa helyzetekben képes kibuggyanni a lányból, ezt pedig kifejezetten bájosnak találta. Elnéző mosollyal, zsebre dugott kézzel várta meg az inger lecsillapodását, aztán azonban rajta volt a meglepődés sora. Még soha nem látott olyan potiont, amit Miri dugott az orra alá, éspedig - mint kiderült - azért nem, mert ez nem is potion volt. Érdeklődve olvasta el a leírását, aztán bólintott egyet magának. Így máris világossá vált számára, pontosan mit is keresnek itt, így pedig még jobban örült neki, hogy a fekete ingjét vette fel az alkalomra. A magyarázat azonban... nem kellett volna. A lány szavait hallgatva egy-kettőre úrrá lett rajta a rosszkedv, de válasz helyett csak megfogta a kezét és a bossterem felé kezdte el vezetni őt.
- Tudod, kérhettél volna segítséget. Tőlem - jegyezte meg az emelvény előtt pár méterrel megállva. - Én soha nem azért óvtalak, mert az életedért aggódtam, hanem mert épp az ilyesmitől féltettelek. - Elengedte Mirikát, zsebre dugta a kezét és előhúzta az elixírt. A nap felé tartva nézte azt, de természetesen nem állt szándékában a tervet szabotálni és hirtelen meginni vagy ilyesmi. Nem haragudott Vragra többé, de megértette, hogy a világnak jobb lesz nélküle. Ha Mirinek ez segít, akkor ő ott lesz mellette, amíg véghezviszi az akaratát. Korábban is ott akart állni. Mindig. Most már csak akkor tette ezt, ha megkérték rá.
- Elmentem a túlélő csarnokba és szembenéztem vele - magyarázta a lányhoz fordulva, maga mellé engedve újra a kezét. Tartozott neki ennyivel. Az igazsággal.
- Valamit tennem kellett, ha már nem hagytál nekem korábban lehetőséget rá. Aztán amikor először belevágtam a testébe, rájöttem valamire. - Elmosolyodott és az emelvény felé sétált. - Nem ő tette tönkre az éjszakádat és nem ő okozza a rémálmaidat. - Szemeiben játékosság, kihívás és még valami más, megmagyarázhatatlan gonoszság csillogott. - Én vagyok az.

by **Mirika** Csüt. Jan. 06 2022, 20:30

- Tudom :3 - feleltem egyszerűen. Magabiztosan, habozás nélkül és nyugodtan vágtam rá ezt az egy szót. Nem tudom, talán Leo-kun arra számított, hogy a szavai ráébresztenek valamire, amit eddig nem tudtam, vagy ami esetleg megijeszt, de... Nem, én ezzel tisztában voltam. Legalábbis most már. Azonban a fiú nem volt pontos.
- De ez csak részben igaz. Ketten vagytok. Te és a bagoly - tettem hozzá, miközben magam is a díszkúthoz léptem, és elővettem a magam elixírjét. Az apró üvegcse tökéletesen illett a tenyerembe, bár egy kicsit hideg volt, úgyhogy forgatni kezdtem az ujjaim között.
- Nehéz volt szembenézni veletek külön-külön is. Ha ott lettél volna te is, és egyszerre kell megküzdenem mindkettőtökkel, azt nem bírtam volna ép ésszel. Sajnálom - hajtottam le a fejem egy keserédes mosollyal az arcomon.
- Évekkel ezelőtt belebotlottam egy jégsárkányba a hegyekben. Majdnem megölt. Mármint rendesen. A bagoly arra a szörnyre emlékeztetett, csak még meg is ölt - vallottam be, kvázi magyarázatként, hogy a madár mégis miért áll egy szinten Leo-kunnal - Lehet, hogy nem halhatok meg, de a halál még így is... ijesztő. Mindig ott bújkál a fejemben a kisördög, hogy mi van, ha most nem ébredek fel? Láttam... láttam játékosokat, akik kómában fekszenek. Akiknek fel kellett volna ébredniük, de mégsem tértek magukhoz - néztem fel végül Leo-kunra.
- Tudod, én is rájöttem valamire. Én akkor, amikor a karkötőkkel bíbelődtünk. Rájöttem, hogy nem mondtam még ki sosem, miért kockáztatom meg azt, hogy ezzel a bugos karakterrel újra és újra belépek ebbe a játékba. Nem csak azért, mert segíteni akarok az itt ragadt embereknek, nem csak azért, mert látni akarom a barátaimat, akiket itt szereztem. Hanem azért is, mert legyél bármennyire makacs, forrófejű, és engedetlen, okozz akárhány rémálmot, én mégiscsak szeretlek :3 - mosolyodtam el, majd letettem az elixírt a kút peremére.
- Készen állsz? - szegeztem neki végül a kérdést, szándékosan nem hagyva neki semmi időt, hogy leülepedjen, amit mondtam neki az imént.

by **Leonard** Pént. Jan. 07 2022, 00:17

Úgy pillantott Mirire, mint aki nem teljesen százas, ahogy pedig kibontakozott előtte a lány mondanivalója, látszott rajta, hogy bőven lenne mit hozzáfűznie a dologhoz. Mégsem tette. Egyszer sem szakította félbe őt és egyetlen egy hang sem jött ki a torkán, egészen az utolsó szóig. Akkor is csak felszusszant és a zavar meglepően gyorsan festett enyhe pírt az arcára. A nagy, erős és félelmetes Leo visszavonulót fújt, helyét átvette az a tanácstalan, ostoba kisfiú, aki Miri mellett régebben is elég gyakran volt. Szótlanul bólintott a kérdésre és ajkait összepréselve a helyére tette az elixírt.
Várt. Arra, hogy mi fog történni most. Arra, hogy döbbent szívverése mellett meg tudjon végre szólalni. Nem mintha ne lett volna mindig is biztos saját vonzerejében, de ez a szó... és a szavak összefüggése mögött rejlő gondoskodás megható volt, még akkor is, ha helytelenítette a dolgot.
- És most mondtad ki az egyetlen dolgot, ami miatt olyan sokáig tartottam a távolságot tőled, Miliy. - Elgondolkodva végigsimított a puha, fekete tincseken. Most, hogy visszajött a hangja, szinte egyszerre bukott ki belőle minden, amit gondolt a dologról. - Neked van lehetőséged odakint élni, összeszedni egy olyan férfit, akit be tudsz mutatni a családodnak, a barátaidnak, elköltözni, családot alapítani, meg tudom is én. Nem fosztalak meg ettől. Nem foglak a játékba kötni, mert nekem soha nem lenne elég az a néhány szabad óra, amit tőled kaphatok és megőrülnék minden egyes alkalommal, amikor nem tudom, merre jársz. Önzőnek tűnhet, de én már döntöttem - mosolyodott el keserűen. A bagoly segített neki a helyes útra térni, mert magától, a csalódás nélkül nem lett volna hozzá ereje. Számtalan ok húzódott meg a háttérben és most, amikor már azt hitte, hogy túl van az egészen, valójában egy kicsit megint fájt ez a döntés. Azonban megfogadta, hogy végre felnő a feladathoz és helyesen fog cselekedni. Most, amikor látta Hime elhatározását, most, amikor Hinari bízott benne, egyszerűen nem tehette meg többé, hogy tönkreteszi más emberek életét a kicsinyes érzelmei miatt. Sziklaszilárd volt és meggyőzhetetlen. Mirika egy nap úgy döntött, hogy az életét kockára téve a valós világot választja, annak minden fényével és szenvedésével együtt. Ezt az áldozatot pedig Leo tisztelte, ahogy az összes többi bátor halált és szembenézést is, amiktől úgy óvta a lányt és valójában mégsem óvhatta meg tőlük soha. Nem addig, amíg azok a saját döntéséből fakadtak és nem addig, amíg nem engedte meg, hogy valaki más cipelje helyette a terheket.
- De azért az egyik gyerekedet nevezhetnéd majd Leonak, ha már nekem nem lehet. És mesélhetsz majd neki Leonyid Szergeszkijről, a naaagy hősről - mosolyodott el végül vidáman, zsebre dugta a kezét, aztán elindult... ki tudja, miért és merre.

by **Mirika** Vas. Jan. 09 2022, 17:00

Súrlódás hangja hallatszott, ahogy a két üvegcse a helyére került. Feszültté váltam, elvégre nem tudtam, hogy pontosan mi fog történni. Az elixír neve, és az item leírása sugallt valamit, de az nem jelentett semmit. Az is megfordult a fejemben, hogy a bagoly újra meg fog jelenni, és újra le kell győzni, immár véglegesen. Végül azonban csak a nyomasztó csend tört meg, ahogy a pusztaság életre kelt körülöttünk, és a lehangoló környezetnek nyoma veszett. Virágok nyíltak, madarak trillázása töltötte be a levegőt, és szép lassan egy ismerős kép bontakozott ki előttem, csak ezúttal bagoly boss nélkül. Ennek a teremnek ez egy új kezdet volt. Lágy mosoly került az arcomra, és végig ott is maradt, amíg Leo-kun kitárta előttem a szívét. Ahogy ő, úgy én se szóltam bele a mondanivalójába, és ahogy rajta, úgy rajtam is látszott, hogy lenne mit mondanom. Az utolsó egy-két mondata hallatán azonban csak egy fáradt sóhaj bukott ki az ajkaimon, és bár a fiú megfordult és elindult, nekem nem volt szándékomban hagyni, hogy csak úgy kisétáljon innen, meg talán az életemből is. Utánakaptam, és megragadtam a karját.
- Nem tudom kinek képzeled magad, hogy helyettem döntöd el, ki mellett és hogyan szeretném eltölteni az időmet! Mi ez a patriakármilyen hozzáállás, hogy a férfi dönti el, mit csináljon a nő?! Heh?? Még hogy hős! Csak egy naaaagy bunkó vagy, aki azt hiszi, hogy a szerelmet is ugyanúgy meg tudja oldani egyedül, mint egy nehéz küldetést - förmedtem rá a fiúra, minden egyes mondatom után agresszívan megbökve a mellkasát, de egyáltalán nem voltam dühös, végig ott volt a mosoly az arcomon.
- Azt hiszed ilyen könnyű megszabadulni tőlem? Eszedbe ne jusson faképnél hagyni most, amikor iiiilyen közel vagyok hozzá, hogy életemben először végre boldog legyek! Ha valaki itt önző, az én vagyok, mert csinálj akármilyen baromságot, legyél akármilyen hülye, akkor is szentül hiszem, hogy te vagy az, aki engem boldoggá tud tenni! Akkor is, hogy ha ennek az az ára, hogy beleőrülsz :3 - néztem fel a fiúra eltökélten.

by **Leonard** Vas. Jan. 09 2022, 19:51

Kissé meglepődött Mirika vehemenciáján, olyannyira, hogy még meg is torpant egy pillanatra. Szerette, amikor a lány ilyen volt és szerette azt is, hogy végre a fejébe tudta verni, mekkora bunkó is ő. Még akkor is, ha ennek a következményei továbbra sem látszódtak. Leo egy sóhajtással vette tudomásul, hogy amilyen könnyen megutáltatja magát azokkal az emberekkel, akikkel nem akarja, épp olyan nehezen utálják meg azok az emberek, akiknek még okuk is lenne rá.
- Nem döntöm - mosolygott rá a lányra kimérten, tenyerével a mellkasát azon a ponton dörzsölgetve, ahol előtte megbökdösték. - Ha te a játékban akarod elcseszni az életedet, akkor azt teszed, ha egyedül akarsz szembenézni a halállal, akkor azt, ha pedig utánam akarsz loholni, akkor azt. Itt leszek, ha szükséged van rám, de többé már nem akarlak megvédeni a saját hülyeségeidtől. - Amikor végre elmúlt a játék által fájdalom helyett generált tompa zsibbadás, előhalászott a zsebéből egy cigarettát és ráérősen rágyújtott. Hosszan benntartotta a füstöt, mielőtt kifújta volna.
- Tudod, talán rossz érvekkel kezdtem - pillantott hirtelen újra a lányra, jeges tekintetével kegyetlenül fogságban tartva őt. - Azt kellett volna mondanom, hogy nem szeretlek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszel, de már egyáltalán nem úgy, mint korábban. - És valóban, Leo már akkor tudta, hogy meggyengültek az érzései, amikor képes volt kicsinyesen megbántani Mirikát a szavaival vagy tetteivel. Akkor tudta, amikor nem hordozta őt többé a tenyerén, amikor nem figyelte minden mozdulatát óvón, amikor nem jött zavarba mellette többé és nem némult el pusztán a mosolyának látványától. A szerelem, amit kergetett, valószínűleg csak egy ábrándkép volt. Idővel mindig megmutatkozott a nehezebb, idegesítőbb oldala, néha pedig - mint ahogy most is - nem volt ideje eljutni sem odáig.
Miri hátára tette a kezét és végigsimított a vállán. Nem volt szándékában kegyetlennek lenni, most nem. Egyszerűen csak azt mondta ki, amit érzett és tudta jól, hogy erre most nem léteznek enyhítő szavak.

by **The Gleam Eyes** Hétf. Jan. 10 2022, 09:32

Ahogy beraktátok az italokat, eleinte talán nem is tűnt fel nektek semmi, valójában nem is volt túl látványos a dolog. Az elixír alja kilyukadt, és az elixír szépen lassan az oszlopba folyt. Viszonylag lassú folyamat volt, mely nyomán nagy eséllyel inkább vitátokra fókuszáltok. Azonban, mikor az elixír teljesen lefolyt mind a két flaskából, az oszlop hirtelen, minden előjel nélkül felragyogott. Váratlan melegséget éreztek belőle kiáradni, és a kezeteket is a szemetek elé kell tenni, hogy egyáltalán lássatok valamit. Ekkor mintha valami meleg és lágy dolog folyt volna a lábatokon át (már ha nem zárt fém cipőbe vagytok) és lefelé pillantva észrevehetitek azt az átetsző, már-már füstszerű folyadékot, mi az oszlop alsó felén lévő nyílásból szivárgott ki. A hatás viszont magáért beszélt. Ahol a folyadék átfolyt, ott rövidesen zöldelő fű nőtt ki a semmiből, ahol hozzáért a fához, az a fa recsegve-ropogva új életre keltek és mintha csak megráznák magukat, úgy hullott le elszáradt leveleik róluk, hogy pár pillanat múltán sűrű lombkorona nőjjön rajtuk. Pár pillanat volt csupán, de a terem... új életre kélt. A puszta, kietlen, kihalt vidék egy varázsütésre kizöldült, és mintha a nap is élénkebben sütne be a barlang tetején lévő nyílásból. Végül pedig egy ismerős dallamot sodor felétek a szél, mi talán végre megnyugvást hoz Miri lelkének. Bár nem látjátok őt, bár csak hallani vélitek a hangát... de Ivis visszatért és ezzel az erdő is új életre kélt.

Az Átkos Vérbagoly mérge eltűnt. Innentől fogva Ivis visszatér a Túlélő Csarnokba, az Átkos Vérbagoly helyére.

// elnézést, hogy csak most írtam, most vettem észre, hogy bekerült mind a két fiola a helyére >.< //

by **Mirika** Hétf. Jan. 10 2022, 11:47

A terem lassan, de biztosan életre kelt. A talajon zöldellő fű fakadt, a fákon kirügyeztek az ágak és a távolból halk ének hallatszott. Ugyanaz a dal, amit akkor hallottam, amikor először beléptem ide. Máig nem tudom, pontosan mi történt akkor, de a dallam számomra azt jelentette, hogy a bagoly, ami annyi álmatlan éjszakát okozott, most már biztosan nincs többé. Ez valahol megnyugtató volt, de még elválik, hogy ezt fel is fogom-e, vagy ha igen, akkor mikor. Amit viszont biztosan nem voltam hajlandó felfogni vagy éppen elfogadni, az Leo-kun szónoklata volt.
- Hát akkor mondd is ki, hogy nem szeretsz. De azok után, ahogy megcsókoltál, azok után, amiket mondtál nekem, azok után, hogy most is egy szál rózsával álltál elém, és azok után, ahogy reagáltál arra, amikor én kimondtam... Szerinted mennyire vagy hihető? - érintettem meg a kezét, ami most kivételesen nem a hajamat simította végig, hanem a vállamhoz ért gyengéden. Végigfuttattam az ujjaimat a fiú karján, miközben közelebb húzódtam hozzá.
- Tudod, furcsa ez, de én veled ellentétben sose úszkáltam rózsaszín felhők között, amikor veled voltam. Mégis tudom, hogy szükségem van rád - bújtam hozzá immár teljesen, és adtam neki egy csókot. Lágyat, gyengédet, szerelmeset.
- Legutóbb azt mondtam, hogy nem érdekel, mert úgyse foglak téged jobban, vagy kevésbé szeretni tőle, de... azóta gondolkodtam, és szeretném tudni, hogy miért érzek folyton ellentétet a szavaid és a tetteid között. Miért féltesz magadtól, Leo-kun? - kérdeztem csendesen, miközben a fekete ingjébe kapaszkodva a mellkasának döntöttem a homlokomat.

by **Leonard** Szer. Jan. 12 2022, 20:58

Szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Nem volt benne biztos, hogy mit és milyen érzelmekkel kíván mondani, a tanácstalanság pedig átmenetileg a vonásait is kifejezéstelenné tette. Lustán, mintegy elterelésképp szívott bele a cigarettába és egyetlen tartózkodó lépéssel kerülte ki Mirika törleszkedését.
Nem szerette, ha a szájába akarták adni a gondolatait vagy az érzéseit. És még kevésbé szerette ismételni önmagát. Az igazsággal azonban tartozott és most már semmi sem indokolta, hogy bármit is eltitkoljon a lány elől, pusztán csak az, hogy nem volt képes megbízni benne többé.
- Tudod, nem szeretem az értetleneket. Mikotól talán még eltűröm... valameddig, de tőled azért többre számítottam. - Szavai tárgyilagosak voltak, mozdulatai pedig derűt sugároztak, ahogy elnyomta a cigarettából megmaradt véget egy frissen kihajtott faágon.
- Korábban talán tényleg félreérthetően viselkedtem, sajnálom. Abban viszont biztos lehetsz, hogy a mostani szavaimat nem befolyásolja semmilyen érzelgősség - mosolygott a lányra, mintha csak az időjárásról cserverésztek volna, és lám, milyen szépen ki is sütött felettük a nap.
- Valamikor a játékbakerülésem előtt egy balesetben elég sok mindent elvesztettem a járásommal együtt. Talán nem nehéz összerakni, hogy emiatt nem kívánok kilépni annak ellenére, mennyire unalmas számomra ez a játék. Ezt... nem tudtam elmondani neked, mert bíztam a józan ítélőképességedben és nehezen viseltem volna el, ha emiatt elfordulsz tőlem. És ezt szerettem volna aznap elmondani neked, mert arra számítottam, hogy képes leszel megérteni a probléma súlyát és fontosságát. - Tenyerét a lány fejének tetejére helyezte és lehajolt hozzá, hogy az arcuk egyvonalba kerüljön.
- Drága Miri, most már nem aggódom miatta. Tökéletesen bizonyítottad, hogy a szerelemtől vak vagy a saját érdekeidre, mint egy kiskölyök, hisz hiába bizonygatod szavakkal, mekkora szükséged van rám, valójában az elmúlt hónapokban egyetlen tetted sem támasztotta alá ezt. Nem látom be, miért vegyelek téged komolyan, ha minden kérésem ellenére te sem vettél engem soha, de az már biztos, hogy makacsságban kezet foghattok Mikoval. - Felegyenesedett és a nadrágzsebébe túrt egy újabb szál cigarettáért. Azon gondolkodott, hogy ha itt végez, mivel üsse el a maradék idejét. - Kár, hogy nekem nem egy kitartó kislányra van szükségem, hanem egy felnőtten gondolkodó nőre - jegyezte még meg magának mogorván, miközben a szájába tömött dohányhoz emelte a gyújtóját.

by **Mirika** Csüt. Jan. 13 2022, 03:23

Pozitív voltam. Nagyon-nagyon sokáig pozitív voltam, talán túl sokáig is hittem abban, hogy megoldom ezt a problémát kettőnk között. De most... ahogy beszélt hozzám... azt nem mondom, hogy most ijesztőbb volt, mint azon az éjszakán, de az a közönyösség, ami sütött róla, attól gombóc került a torkomba. Kedvem támadt volna egy irtó nagy pofont lekeverni neki, de helyette inkább becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt, és hosszan kifújtam azt. Nem lett sokkal jobb tőle, de legalább meg tudtam állni, hogy behúzzak neki egyet. Pedig megérdemelte volna.
- Még csak esélyt sem adtál... - szólaltam meg végül, miután kinyitottam a szemem. Az eddigi eltökélt ábrázatom tovatűnt, helyette harag és csalódottság keveréke látszott a vonásaimon - Ha aznap ezt elmondod nekem, kinevettelek volna, amiért azt hiszed, hogy emiatt elfordulnék tőled. Aztán megharagudtam volna rád, amiért azt gondolod, hogy ennyire sekélyes a hozzád való kötődésem. Tudod pont ezért voltam vele úgy, hogy nem akarom hallani. Az ilyesmit akkor kell megosztani, amikor már nincsenek benned ilyen kétségek - mondtam kissé szomorkásan. Szomorkásan, elvégre szomorú voltam a hozzáállása miatt. A karkötős délután alatt és most is elszomorított ezzel.
- Egyszer azt mondtad nekem, hogy amikor kell, akkor mellettem leszel. És még most is ezt mondod, de azon a baglyos éjszakán mégis magamra hagytál. Egyedül kellett szembenéznem azzal a szörnyeteggel, majd azzal kellett szembesülnöm, hogy még csak nem is vársz rám, hogy még el is löksz magadtól. Pont amikor a leginkább szükségem lett volna rád - folytattam csendesen - Egyszer azt mondtad nekem, hogy mindenkit meg fogsz védeni. De azóta az éjszaka óta úgy érzem, hogy mindenkit megvédesz, csak engem nem. És én mégis hittem benned. Hittem, hogy ha legközelebb szükségem lesz rád, akkor mégiscsak hős leszel. Az én hősöm. Sajnálom, ha emiatt vaknak és gyerekesnek vélsz. Biztos igazad van - sóhajtottam fel, majd hátat fordítottam a fiúnak. - Sajnálom, hogy még csak esélyt sem adsz nekem, hogy megcáfoljalak - hajtottam le a fejem. Többé nem állt szándékomban visszatartani, ha még mindig menni akar. De lemondani sem fogok róla, akkor se ha ő eldöntötte, hogy én csak egy kislány vagyok, akit meg kell védenie önmagától.

by **Leonard** Csüt. Jan. 13 2022, 19:40

Fejét hátravetve az eget kémlelte. Tekintete hosszan időzött a felhőtlen égbolton, miközben Mirika szavai belevesztek a távolról szoló lágy dallamba. A cigaretta meggyújtva füstölgött ujjai között, de most nem szívott bele, hagyta, hadd égjen csak el. Arra gondolt, hogyan lehet egy ilyen gyönyörű szép környezetben minden ilyen elcseszett.
- Beszélgetünk... a huszonegyes szinten? - Nem rögtön, csak néhány másodperces késéssel fordította a fejét Mirika háta felé. Halkan, kérlelőn formálta a szavakat. Még talán ő maga sem tudta, mit akar ebből kihozni, csak azt, hogy ott kell folytatniuk, ahol ez az egész elkezdődött. Új befejezést kellett találniuk annak az elcseszett estének.
Elég volt egy bólintás vagy bármilyen aprócska jel hozzá, hogy további hezitálás nélkül teleportáljon a megjelölt szintre. Kabátot húzott a bőrébe maró hideg ellen, majd kérés nélkül, némán nyújtotta a kezét Mirikának, hogy megtartsa őt a jeges úton. Hamar odaértek a faházhoz ugyanazon az útvonalon, amin legutóbb is haladtak, és bár a rossz emlékek miatt Leo megtorpant egy pillanatra a közeli tisztáson, tekintetét fürkészőn a lányra emelve, de most végül nem akadályozta meg őket semmi abban, hogy meg is érkezzenek a célhelyre.
Odabent az ablakon át besütő délutáni napfény és meleg fogadta őket, bár most nem égett a kandalló, az itt-ott széthagyott holmik pedig arról árulkodtak, hogy Leo sok időt töltött itt mostanában.
- Készíthetek egy teát vagy valami... - jegyezte meg tanácstalanul, miután eltávolította a párnákat és takarót a kanapéról, hogy hellyel kínálhassa a lányt. A kandallóhoz sétált, néhány rendszer által támogatott mozdulattal begyújtotta a tüzet és feltett egy adag vizet főni.
- Én... - próbálta felvezetni a gondolatait tétován. Halk szavait kezdetben szinte teljesen elnyomta a teafőző zaja, ahogy az akasztójával babrált. - Szeretném, ha őszinte lennél velem, ha megbántalak. Most és ezután is. Tudom, hogy hibáztam és egyszerűen képtelen vagyok megérteni, te miért nem hibáztatsz emiatt engem. Felkészültem rá, hogy Hinari ki fog dobni a céhből, amint elmeséled neki, milyen gorombán bántam veled, de te semmit sem mondtál neki rólam. Felkészültem rá, hogy összeveszünk, hogy kiabálsz velem, megütsz, vagy bánom is én, de bármi is történik, te általában mindig csak mosolyogsz. "Miért?", kérdezem magamtól és mindig arra a következtetésre jutok, hogy nem veszel komolyan. Nem gondolsz bele abba, amit mondok neked vagy amit kérek tőled. Hogy nem is érdekellek. Csodálkozol, ha provokálni kezdelek? Azt akarom, hogy vessz össze velem! Nem azt szeretném, hogy elsírjad magad, csak tudni szeretném, hogy mit gondolsz. Itt bent - ütögette meg a mellkasát a szíve tájékán. - Miért tart ilyen sokáig eljutni idáig? Nem azt akarom hallani, hogy bocsátod meg az összes hülyeségemet, csak mert annyira szeretsz. Azt mondd, mit tehetek érte, hogy jobbá váljak érted!

by **Mirika** Pént. Jan. 14 2022, 00:35

Mindenre számítottam, csak erre a meghívásra nem. Ha nem állítom meg az imént, akkor már biztosan egy füstös kocsmában ülne valamelyik kevésbé kihasznált szinten, erre most beszélgetésre invitál. Nem tudtam mire vélni, már megint, de a hanglejtésében rejtőző kérlelés arra sarkallt, hogy zavartság helyett egész egyszerűen csak bólintanom kell. És így is tettem.
Alig pár perccel később pedig már a huszonegyes szint hóval fedett talaján álltunk. Rázni kezdett a hideg, úgyhogy gyorsan előkaptam a legvastagabb kabátomat, meg hát sálat és sapkát is húztam, de kesztyűt nem. Érezni szerettem volna Leo-kun érintését. Kézen fogva, némán tettük meg az immár félig-meddig ismerős utat a kunyhóig, ami anno már az orrunk előtt volt, amikor megjelent a bagoly. Érezhetően feszült lettem, de ezúttal a madár szörnyű hangja elmaradt, ahogy a megjelenése is. Ahogy beléptünk a házikóba, érezhetően legördült egy nagydarab kő a szívemről.
Odabent egy otthonos, bár kissé rendetlen helyiség fogadott, a legfontosabb viszont a meleg volt. A nyelvemen volt, hogy panaszkodni kezdjek a hideg miatt, de nem lett volna helyénvaló. Úgy éreztem, Leo-kun komolyan szeretne velem beszélni, és az elhatározását nem szerettem volna tönkretenni holmi kicsinyes nyűglődéssel.
- Jól esne, köszönöm :3 - bólintottam a kérdésre. A gombóc még mindig a torkomban volt, habár visszavonult valamennyire, ráadásul a szám is kiszáradt. A tea ezen jó eséllyel segíthet, szóval nem volt rá okom, hogy visszautasítsam a kedvességét. Meg amúgy is: azt hiszem, még sosem kóstoltam a fiú teáját, kíváncsi voltam, mennyire ügyes.
Körbenézve a kunyhóban kicsit elhúztam a számat. Nem azért, mert ne tetszett volna. Épp ellenkezőleg. Elképesztően hangulatos hely volt, kandallót talán gyerekként láttam utoljára. Abba gondoltam bele, hogy ha nincs a bagoly, akkor milyen szép estét, sőt éjszakát tölthettünk volna el itt. Kettesben, senkitől sem zavartatva, a lobogó tűz fénye és melege mellett. Nem volt kétségem afelől, hogy nagyon másmilyen lenne most a kettőnk kapcsolata.
Eleinte leültem, de ahogy Leo-kun megszólalt, és lassan kibontotta a mondanivalóját, helytelennek kezdtem érezni a kanapé puha kényelmét, és végül talpra álltam. A kezeimet a hátam mögött összekulcsolva mosolyodtam el, ahogy épp ott tartott, hogy folyton csak mosolygok. Most épp annak örültem meg, hogy úgy véltem, bízhatok ezekben a szavakban, az őszinteségükben. Olyan érzés fogott el, ami a céhostrom napján is. És belegondolva szörnyű volt, hogy a céhostrom óta elkerült ez az érzés Leo-kunnal kapcsolatban. Mintha a kettő között a fiú minden szava hazugság lett volna. Vagy ha nem is hazugság, de azt a célt szolgálták, hogy eltaszítsanak tőle. Nagy, fáradt sóhaj szakadt ki a torkomból, és megkeményedtek a vonásaim.
- Miért kell mindig ennyire összezavarnod a viselkedéseddel? A fenébe is...! - morogtam ezúttal én a nemlétező bajszom alatt, majd szigorúan összefontam a karjaimat a mellkasom előtt - Eszem ágában sincs megbocsátani a hülyeségeidet, legszívesebben most is úgy beverném az orrod, hogy szivárogjon utána a vörös pixel belőle >.> - vonultam közelebb a fiúhoz, ezúttal csípőre téve a kezem.
- Tudod miért tudok mosolyogni? Mert pocsék színész vagy. Akárhányszor elhiteted velem, hogy nem akarsz, hogy nem szeretsz, hogy mittomén, mindig elcsúszol egy banánhéjon. Mindig mondasz, vagy teszel valamit, ami homlokegyenest szembemegy azzal, amit el akarsz velem hitetni. Hülye vagyok, de azért annyira nem, hogy a kép egy része ne álljon össze legalább néhanapján. És most már igazán abbahagyhatnád ezt az ostobaságot, mert nem tesz jót az egészségemnek - néztem fel a fiúra morcosan.
- Amikor bunkó paraszt vagy, mindig azt mondogatom magamnak, hogy ez csak egy tökkelütött tökfilkó, aki a fejébe vette, hogy meg kell óvnia engem önmagától. Azonban én is a fejembe vettem, hogy meg akarlak óvni téged, méghozzá önmagadtól. Éppen ezért mosolygok folyton rád, mint a vadalma. Hátha végre egyszer felfogod, hogy akármilyen is vagy, én elfogadlak, és akármerre is sodródunk, én végül mindig vissza fogok térni hozzád - fejeztem be a durcáskodást, és váltottam sokkal komolyabb hangnemre.
- Akkor sem viccelek, amikor azt mondom, hogy szükségem van rád. Rád, és nem másra. Nem Hina-chanra, nem Ozi-kunra, nem egy random férfira, akit majd bemutatok a családomnak. Rád. Ha vacakul vagyok, mindig arra gondolok először, hogy milyen jól esne, ha átölelnél; ha magányos vagyok, akkor is te jutsz eszembe először; ha valami jó történik, azon jár az agyam, hogy milyen jó lenne elmesélni Leo-kunnak. De ahelyett, hogy elmesélhetném, mindig amikor találkozunk, akkor... ez történik. Ami most is - hajtottam le a fejem kissé csalódottan.
- Én csak azt szeretném, ha hinnél bennem. Ha hinnél Hina-chanban, Ozi-kunban, meg mindenki másban is, aki jót akar neked. Nem szeretném, ha tönkretennéd magad, Leo-kun - pillantottam fel rá.

by **Leonard** Szomb. Jan. 15 2022, 19:55

Folytatás itt

Ismerkedős játékból a következő jutalmat kérem: Szögletes Gyűrű (+1 fegyverkezelés +11 gyorsaság +11 spec)

by Ajánlott tartalom