Re: [Küldetés - S] A Mélységek Kastélya

by **Strea** Hétf. Aug. 30 2021, 10:57

Minimese: a réz színű karok falban eltűnő részéből enyhe, kék színű izzást figyelhettek meg, amikor Ozirisz a zsinór feltekerése közben véletlenül hozzájuk ér, de amint elveszi a kezét onnan, az izzás megszűnik. Éshát hiába próbáljátok távolról rángatni pecabottal vagy botokkal, semmi sem történik, a megoldás tehát immáron kézenfekvő. Szó szerint.

by **Makuda** Szer. Szept. 01 2021, 17:53

Tény, hogy már egy jó ideje céh tag vagyok de, komolyabb kapcsolatokat nem tudtam még kialakítani és ismeretek nélkül nem tudtam pontosan miként kéne reagálnom a tényre, hogy Mirika nincs köztünk. Szerencsére Ozi híre még ha nem is biztos információ kicsit azért megnyugtatott és segített kezelni a helyzetet. Jobb volt "bedőlni" annak a dolognak, hogy még élhet mint annak, hogy végleg nincs többé. Ha esetleg mégis tévedne Ozi akkor.... hát akkor tévedett. Ő se tudhat mindent előre, persze elkeserednék akkor, de a tényeken nem változtatna semmit. Minden esetre vigasztalásnak jó volt, ha pedig majd kiderül mi történt Mirivel valójában akkor majd, elkeseredünk. Végül vettem egy mély levegőt és felálltam a földről. Majd rá néztem Silencere, aki szépen kászálódott fel és amint elindult én is követni kezdtem.

Mikor megláttam a termet már vártam, hogy mikor jönnek elő a mobok, amiket esetleg figyelmen kívül hagytunk, vagy éppen nem tudtunk észlelni Ozi jártasságával. De végül szerencsére nem jött semmi ezzel szemben a rácsok ismét felbukkantak. Nem teljesen tudtam eldönteni, hogy számunkra a rácsok a nagyobb ellenségek vagy a mobok amik, amúgy is ellenségek. Ez Ozinak is feltűnt, legalábbis ahogy hallottam. Ozi egész gyorsan cselekedett és hozzáteszem nem is baj hiszen ide semmi ötletem nem volt.
-Gondolom a karok azok nem csak egy irányba működnek. Lehet, ha az oszlop a helyére kerül akkor eltűnik a rács vagy nem tudom. - Mondtam Ozinak a lehetséges történést. -De nekem nincs ötletem most, a rácsokhoz nem értek... "Nem mintha máshoz értenék." Mondtam magamba folytatva az előző mondatomat. -Az izzás az gondolom azt jelenti, hogy működésben van. Talán. - Mondtam ránézve az izzó karokra.

by **Silence** Csüt. Szept. 02 2021, 23:32

Nem tartott sokáig, hogy elérkezzenek a következő terembe. Nos... Senkinek nem kellett megállítania, magától is földbegyökerezett a lába, amint meglátta a rácsokat. Most ezek is le fognak csukódni mögöttük, ha sikerül kinyitniuk?
Mire a kérdésen túltette magát, és arra jutott, hogy nem ártana, ha körülnézne, a többiek már a megoldáson gondolkodtak.
Ozirisz jelzésére megnézte magának a karokat. Tényleg úgy néztek ki, mint ha a rácsokat irányítanák. Úgyhogy az biztos, hogy ő nem fog hozzájuk nyúlni.
A kék fények ellenben érdekelték. A fénylő falak nem igazán jelenthetnek rosszat, ugye?
Miután Ozirisz próbálkozása nem járt sikerrel, közelebb is ment, hogy megnézze őket. Meg ami azt illeti... A réz oszlopot is, amennyire a rácson keresztül lehetett. Sok következtetést viszont nem tudott levonni, elvégre nem tudtak bemenni, hogy megmozdítsák...
Igazat adott Makudának. Az előbb a karoknál is fény játszott... De a denevérek után egyáltalán nem volt már biztos benne, hogy ez jó jel...
Mindenesetre... ha kicsit lassan is de feltűnt valami neki. Ki is szerette volna próbálni, és abban a meggyőződésben, hogy ezzel még bajt nem csinál, megfogta az egyik kart. Aztán elengedte. Aztán megint megfogta, és megint elengedte.
Ha igaza volt, akkor ameddig fogta a kart, addig izzott, amikor pedig elengedte, az izzás kihunyt.
- Eze-ket fog-ni kell! - osztotta meg a fiúkkal a következtetését.
És igyekezett azt is felmérni, hogy az oszlop hasonlóképpen "reagál"-e, ha hozzáérnek a karokhoz. Vgay a rács. Vagy bármi más a teremben.
Természetesen egyik kart sem húzta semerre, amíg ki nem találták, hogy mi legyen. Elvégre... Nem igazán akarta kockáztatni, hogy ott ragadjon azon a szűk helyen.
Egyelőre ötlete viszont nem volt, hogy mivel lehetne orvosolni a problémát... Hacsak... Valami olyasmi kellene, mint az az oszlop, amiben most elakadt a rács...

by **Mirika** Vas. Szept. 05 2021, 14:19

Sose csíptem a szűk helyeket, és ez a barlangjárat sem éppen arról fog emlékezetes maradni, hogy ki tudtam benne nyújtózni. Nem feltétlenül egy olyan rés volt, ahová embereket szántak, de ha már bemásztam, és el is fértem, akkor úgy voltam vele, hogy megpróbálok rajta végigmenni. Komótosan, megfontoltan haladtam előre, de még így is bevágtam egyszer-kétszer a könyökömet, megbotlottam, vagy éppen egy ponton még a fejem is koppant. Ha egy tíz centivel nagyobb lennék, talán végig se tudtam volna menni, de a hang egyre erősödött, úgyhogy jó úton jártam, és hát... végül ki is lyukadtam... valahol. Valami fura helyen. Fentről láncok lógtak, és azok ütődtek a rácsoknak, azt hallottam tehát. És annak ellenére, hogy látszólag innen nem volt hova tovább, találtam ide nem illő nyomokat, például karcolásokat a falon. Reméltem, hogy nem esett le ide senki onnan fentről, és nem az történt, hogy a szűk járaton nem tudott kijutni, mert akkor az a takaró lehet, hogy rejt valamit, amit nem akartam látni...
- Hahó, van itt valaki? - kiáltottam, bár nem bíztam benne, hogy kapok valamiféle választ. Akárhogy is, kicsit félve, de megközelítettem a takarót, hogy alálessek. Hátha van ott valami. Szigorúan valami, és nem valaki. És még visszafelé is át kellett jutnom azon a járaton, mert hát ugye innen nem fogok kijutni. Elég kényelmetlenül éreztem magam. Legalább ha lett volna itt valaki, akkor nem lett volna ennyire hátborzongató ez a hely. Vajon Hina-chan elolvasta már a levelem? Mondjuk ha el is olvasta... úgyse tudja senki, hogy pontosan hol vagyok. Ki tudja, a többiek már lehet hogy kiszabadultak, és csak én vagyok ilyen peches.

by **Strea** Hétf. Szept. 06 2021, 09:07

Silence, Makuda, Ozirisz

Nos, ugye az összes rács a plafontól a talajig ér; nem enged titeket tovább és egyedül a szürke színnel jelölt tűnik úgy, hogy mozdítható, illetvehát, az mozogna is jobbfelé folyamatosan, ha a rézoszlop hagyná. A két fém csikorog egymáson, de az oszlop kitart. Egyébiránt Fuwa azt jól érzékeli, hogy a karok mögötti rész csakis akkor dereng fel kéken, amikor a lány hozzájuk ér és mozdítani is csak úgy lehet őket. Kézzel. Más azonban látszólag nem reagál erre; minden marad ugyanúgy. Ha viszont lenne Hallgatózásotok... dehát nincsen.
A feladat tehát adott, ezt mindenki látja mostmár, ugye? Döntsétek el, melyiktek mozgassa a réz karokat és írjátok le, hogy amikor megteszi, a másik két játékos éppen hol tartózkodik!

Kérlek a feladatot ebben a körben már teljesítsétek, ne húzzuk feleslegesen a küldit! Ahogy korábban, most is lehet több, kisebb kört írni, de ezúttal nem kaptok rá több időt, így ez csupán opcionális és az időtöktől függ, mennyit szántok rá. A döntés viszont legyen végleges és mindhármótok részéről egyértelmű.

Mirika

Hát, a kiáltásodra senki sem válaszol; csupán a láncok lengedeznek a szellőben, hozzá-hozzáütődve a rácsokhoz. Egyes szintű Hallgatózásodnak hála viszont hallasz... hát, valamit, odaföntről. Mintha emberi hang lett volna, de nem lehetsz egészen biztos benne, mivel túlságosan is sok a zavaró tényező. A terem pedig cseppet sem lett ettől bizalomgerjesztőbb, ahogyan a takaró sem, amit azért, jobb híján, megnézel közelebbről is. Ahogy megemeled a sarkát, lélegzet-visszafojtva... hirtelen egy piszkosfehér folt mozog feléd alóla, majd... rájöhetsz, hogy csak a hirtelen alákapó szellő libbentett feléd egy ártalmatlan kis papírlapot. Ha a kezedbe veszed, felfedezheted azt is, hogy van... vagyhát volt rajta írás, de az itteni páratartalom elmosta a betűket, amikből semmit sem tudsz kivenni mostmár.
Mást pedig, hiába is keresel, nem találsz itt.
Marad tehát a visszaút, ugye? Vagy maradsz még? Ha nem, akkor a folyót átúszva milyen irányban folytatod utadat? A döntésed egyébként talán segíti, hogy miután alaposan megnézted a papírkát és a következő lépésen töröd a fejed, Hallgatózásoddal vízbezuhanó kőtömbök zajára leszel figyelmes. Talán van ott valaki, ami alatt összeomlik az egész? Vagy magától akar a gerendákkal alátámasztott rom erre a sorsra jutni, csapdába ejtve téged idelent?

Határidő: 2021.09.13.

by **Mirika** Hétf. Szept. 13 2021, 13:38

A torkom a szívemben dobogott, ahogy óvatosan felhajtottam a takarót, de... hát nos, végül csak egy papírlap került elő alóla. Elég sok mindenre számítottam, de erre nem. Tény az is, hogy nagy megkönnyebbülés volt, el is hagyta egy hangos sóhaj a számat. Se csontok, se bogarak, se baljós tárgyak nem kerültek elő. Csak ez a papírlap. Amin valaha volt valami. Talán egy rajz, vagy írás. Már talán sose fog kiderülni, hiszen elmosódott. Maga a lap se volt túl jó állapotban, úgy éreztem, hogy ha még sokat taperolom, akkor szét fog mállani az ujjaim között. Annyi következtetést le tudtam vonni belőle, hogy nem egy frissen született firkálmányt tartottam a kezemben, szóval akárki is volt itt lent, az már rég, nagyon rég nincs itt. Talán annak a naplónak a tulajdonosa jutott el valahogy ide.
Mivel a kiáltásomra senki sem reagált, úgy voltam vele, hogy ez a hely minden tekintetben zsákutca. Viszont eléggé valószínűnek tartottam, hogy valami alatt vagyok, és ezek a láncok okkal lógnak a magasból. Tehát ha innen kibotorkálok, és találok utat felfelé, az esetleg segíthet. Már csak azért is, mert értelemszerűen felfelé vezet innen a kiút. Bármennyire is meglepő, ha lezuhanok a felszínről, akkor nem lefelé kell továbbmenni, hogy visszajussak. Ahogy egy hegytetőre se úgy jut fel az ember, hogy elindul egy lejtőn. Elindultam tehát visszafelé, de az óvatos megközelítésemet sutba dobta a hatalmas robaj és a csobbanások, amik a járat túloldaláról ütötték meg a fülemet. Mivel már nagyjából belőttem, hogy hol mire kell figyelni, hol alacsonyabb a kelleténél a folyosó, vagy hol várnak váratlan földből kiálló sziklák, így gyorsabban tudtam haladni, miközben azon imádkoztam, hogy a zajnak ne az legyen az eredménye, hogy valami eltorlaszolta ezt a járatot, és csapdába estem. Na akkor aztán kiáltozhatnék naphosszat. Milyen jó, hogy legrosszabb esetben leveszik rólam a sisakot, és akkor kikerülök innen, de azért hosszú és unalmas órák lennének egyedül egy szűk járatban. Jobb szerettem volna szabadon mozogni, úgyhogy ennek szellemében tekintettem meg, hogy a sziklarés másik oldalán mi változott.

by **Silence** Hétf. Szept. 13 2021, 21:20

Ahogyan a nemrég jött ötletét próbálta a pecabottal, egy kósza, baljós előérzete támadt. Elsőre próbálta elhessegetni, mintha csak a véletlen műve lenne, hogy pont akkor ragyogtak fel a karok, amikor hozzáért. Hisz látott már rengeteg hasonló dolgot, amikor a világ valami úton-módon reagált a jelenlétére. Azonban a próbálkozások ellenére a pecabottal meg sem mozdult a kar - azt viszont tudta, hogy ennyire még ő sem lehet béna. Illetve igen, lehet, de nem egy olyan világban, ahol minden számszerűsítve van, és emiatt osztott elég sok pontot FK-ra.
- Vagy csak azt, hogy érzékeli a jelenlétünket – válaszolt Makudának, hozzátéve a srác elgondolásához a sajátját. A korábbi baljós előérzetét Fuwa ténykedése a felszínre hozta, főleg miután a lány kísérletezése is ezt igazolták
- Pont ettől tartottam... – húzta el a száját, látszott rajta, hogy nincs ínyére ez a felfedezés. Beletelt pár másodpercbe, míg összeszedte a gondolatait, majd megszólalt - Annyit tudunk, hogy bárki is próbálkozik velük, megvan az esélye, hogy bennragadhat... – kezdett bele a helyzet összefoglalásába. - Két verziót látok: Vagy bemegyek én, és reménykedek benne, hogy elég gyorsan tudok lépni, amikor elindul a rács. Legfeljebb újra és újra próbálkoznék a nyitás-csukás folyamatával. – majd egy levegővételnyi szünetet tartott, és belkezdett a másik opcióba - Vagy, valaki, aki ügyes és gyors, ő próbálkozik, én pedig beleadva minden erőmet és jártasságomat, igyekszem lelassítani a rácsot, ha megindul. Egyik verzió sem életbiztosítás, és könnyen lehet, hogy egy emberrel rövidebbek leszünk... – szándékosan nem a "csapdába esik", "itt ragad" és ezekkel egyenértékű kifejezéseket használta, hiszen ez ellen kivételesen van terve, az ehhez szükséges item pedig az inventoryjában lapul már egy jó ideje. De ez legfeljebb csak kimentésre és erősítés hívására alkalmas, mert ugye vissza is kell ballagni ide, a denevéres barlangról nem is beszélve... Addig viszont a többiek számára további egy ember mínusz...

Kissé tanácstalan volt, de kifejezetten lelkesen Akart megoldást találni, ami mindenkinek a lehető legjobb. Elvégre az előbb is beigazolódott a sejtése! Nem volt mégsem anyira haszontalan, amennyire Mirika eltűnése miatt eddig érezte magát. Azon gondolkodott, melyik nála lévő tárgy lenne jó, hogy a rácsot megakassza, ha már nem talált a teremben olyasmit, ami használható.

Az előzőekben tapasztaltak alapján nagyra nyitott szemekkel, komoly tekintettel nézet Oziriszra, amikor a gyorsaságot említette, és magára mutatott. Ő gyorsabb mint Ozirisz, ami az okfejtése alapján azt jelenti, több esélye van ilyen módon kijutni. De ezt Ozirisznak is észre kellett venni! Ha ezt a tervet próbálják ki, akkor a leggyorsabbnak kell a karoknál lennie, vagyis neki.

Semmi ötletem nem volt most erre a szituációra, még egy kicsit le voltam ragadva Mirikánál, hogy vajon most életben van-e, vagy tényleg meghalt és, ha még él esetleg akkor most hol lehet. Így ezen oknál fogva nem igazán tudtam a feladatra koncentrálni. De ha figyelembe vesszük a dolgokat akkor valószínűleg egyszerűbb a megoldás mint gondolnánk és csak annyit csinálunk rosszul, hogy túl gondoljuk ezt a kar témát. Persze érthető, hiszen egy kazamatában vagyunk ahol az a furcsa, ha nincs minden négyzetméteren csapda. Azt is tudom jól, hogy nem szabad meggondolatlanul cselekedni, de mivel nem találunk semmit ezért más lehetőségünk nem nagyon van, hacsak...
-Lehet, hogy hülyeség, de nincs esetleg egy átlátszó kapcsoló? Mondjuk ami bele olvad a falba vagy a padlóba és esetleg segít kijönni majd a cellából? - Fordultam a többiekhez. - Ha úgy döntünk, hogy nem keresünk másik kapcsolót és inkább azt az utat választjuk, hogy valakit bezárunk akkor az én leszek, elvégre én vagyok a leggyengébb és a leghaszontalanabb így inkább pocsékba, mint kárba alapon én használom a karokat. Szükség lesz még Silence gyorsaságára és a te erődre. – Mondtam Ozinak, majd el is kezdtem a karok fele sétálni, de biztos voltam benne, hogy Sil valahogy megállít.

Elgondolkodott először Fuwán. Valóban, ő tényleg gyorsabb, szóval ha valakinek esélye lehet kislisszolni a csukódó rács előtt, az csakis Sil. Viszont ha mégsem úgy alakulnának a dolgok, akkor az ő sebzése nélkül rendesen meg lennének lőve. Meg persze a - Ozihoz képest mindenképpen - higgadtabb gondolkodása is hiányozna. Ha ő nem kapcsol a harcok hevében, akkor bizony Ozi már az Örök Vadászmezőkön kergetné a denevéreket. Makuda felvetésén is elgondolkodott
- Senkit se hagyunk hátra. Viszont ha mégis bennragadnál, van egy folyosó kristály, amivel ki tudlak juttatni innen. Abban az esetben a te feladatod lesz az erősítés szerzése, feltéve ha Miriék már nem tették meg – kezdett el agyalni. Mondjuk az érdekesen adná magát, hogy Hime kunyhójában megjelenne egy Makuda, amivel Leo a következő pár hétben biztos, hogy párszor kicukkolná Ozit. De ezt vállalható kockázatnak ítélte.

Miután azért körülnézett a beugróban egy pillantással, meghökkenve fordult vissza Makuda okfejtésére a fiúkhoz. Szúrós szemmel nézett előbb Makudára aztán Ozira, aki úgy tűnt, hajlik rá, hogy a fiút engedje a karokhoz. Gyorsan odaállt alacsonyabb szintű céhtársa útjába, és megrázta a fejét. Nem nem, egészen biztos, hogy nem Makuda megy oda. Neki lenne a legkevesebb esélye valahogy kijutni.
- Ma-kuda nem ma-radhat egye-dül! Vigyá-znunk kell rá! – próbálta jobb belátásra bírni a fiúkat a teljesen magától értetődő érvvel.

- Te sem maradhatsz egyedül. – válaszolta Silnek, hangjából kiérezhető volt az aggodalom. - Remélhetőleg senki sem ragad benn... – reménykedett, bár nem tűnt túl meggyőzőnek. Mindössze az vigasztalta, hogy van "B" terve.

-Te biztosan nem mész be oda. - Mondtam a lánynak majd megpróbáltam megkerülni miközben zajlott a vita, hogy ki menjen be és ki maradjon kint.

Szerencsére Makuda útjába állt. És még nagyobb szerencsére észrevette a fiú mozdulatát, ahogy megpróbálta kikerülni, és megelőzte, odalépve a karok mellé. Dühösen nézett védencére. Hát nem érti, hogy a gyengébbeket semmiképpen nem hagyják magukra? Biztosan nem fogja hagyni, hogy a fiú ragadjon itt egyedül!És ha Ozirisz nem állítja meg, hát akkor bizony ő fogja megakadályozni.

Elnézve a társait, ahogy próbálnak oda jutni a karokhoz, felerősödik benne a késztetés, hogy súlyemeléssel félretegye őket, és ő maga sétáljon be a "cellába"

Mielőtt még meggondolhatta volna magát (vagy valaki más) meghúzta a külső kart, elsőként kipróbálva, hogy végig fogni kell-e, vagy ha elengedi, akkor leáll a mechanizmus. Persze miután elengedte a kart egy tapodtat sem mozdult, nehogy Makuda odafurakodhasson.

Hiába szerettem volna én a karokat használni, hogy a többieknek ne legyen bajuk Sil csak azért is bele kontárkodott. Mivel a két kar lefele mutatott valamennyire egyértelmű volt, hogy a karok állása nem mindegy és az sem, hogy melyiket használja először. Emiatt egy kicsit aggódtam, de egyben a fejemet is fogtam, hogy mennyire bizonytalanul kezeli a karokat

Felkapta a fejét, ahogy a kék fényt meglátta, és kíváncsisaggal kevert aggodalommal figyelte a történéseket.
- Mire lehet a két kar? – tűnődött el hangosan - Talán az egyik az oszlopot vezérli, a másik... talán a rács irányát? Sil, óvatosan próbáld meg, melyik mit csinál...-
- Talán le tudod vinni az oszlopot... A rács viszont akkor végig tud menni. – levegőt vett - Ha szerencsénk van, meg lehet fordítani a rács irányát. Ekkor kell gyorsan felemelni az oszlopot a másikkal, hogy elakassza a rácsot... – agyalt erőteljesen a helyzet megoldásán

Bólintott, és az eddiginél valamivel határozottabb mozdulattal kezdte próbálgatni a két kart, és ő is figyelt, hogy melyik kar húzásánál mi történik. Már amennyire ez lehetséges volt a beugróból. De a hangokból legalább tudnia kellett következtetni, ha nem is biztos, hogy helyesen.

by **Strea** Kedd Szept. 14 2021, 10:16

Csipet csapat

Szóval végülis hármótok közül a leggyorsabb lép oda és kezdésnek, csakúgy próbából meghúzza a külső kart, miközben a többiek aggódva figyelik. A próba viszont nemhogy a főpróba lesz így, de egyenesen az előadás és hamar rájöhettek talán, hogy egy előadáson... na ott már nem lehet hibázni. A kazamata programozóinak pedig úgy néz ki más tervei voltak azzal a két karral, ugyanis ahogy Fuwa az egyiket meghúzta, a másik is mozdult vele együtt, óvatosságról pedig nem lehetett szó, mert csupán két állása van ezeknek. Fent és lent.
Az egész pedig túl gyorsan történt.
Mivel Ozirisz nem feszült neki már kezdésnek a szürkével jelzett rácsnak, csak Makudával együtt figyelte a történéseket, esélye nem volt megakadályozni az eseményláncot: a karok állásának változása nyomán az oszlop alatti réz csapóajtó kivágódik lefelé, az oszlop lezuhan a keletkezett lyukon, a rács pedig teljes erővel folytatja útját jobbra a sín mentén, egészen addig, amíg nekilendül a terem jobb oldalán lévő aprócska beugró oldalának és ezzel megszünteti az onnan jövő kék fényt is.

[Küldetés - S] A Mélységek Kastélya - Page 5 Racsos11

Fuwa tehát bent, ti kint, az út viszont - kettőtöknek legalábbis - szabad, mehettek tovább. Ugye mentek tovább? Vagy még vártok? De mire? A kék fények kivesztek a helyszínről, így Fuwa hiába is próbálgatja, nem képes mozdítani a karokon többet és bár látszólag számára már nincsen semmi kiút, de két céhtársának ezzel megadta a kijutásra való lehetőséget, ami mindenképpen bajtársias cselekedet részéről. De persze... ez ismerős lehet, ugye? De vajon honnan is? Nem a denevérekkel kezdődött a kalandotok, ugyebár~

Mirika

A vízbe becsobbanó sziklák zaja még alig halt el, máris újabb, a Hallgatózásod számára szinte émelyítő hang töri meg a nyugalmat: valami nagyon nehéz, fém tárgy zuhan le és csapódik bele a sziklás talajba, hát, hangzásra alig öt-tíz méterre mögötted, valahol pont ott, ahol alig három perce még álltál. Ha visszamész és meglesed, mi történt, akkor észreveheted, hogy ugyan az előzőleg látott, fölső akna továbbra is üres, de a kettes szintű Látásodnak köszönhetően kék fényt látsz derengeni a tetejéről, ami eddig egészen biztosan nem volt ott. A robajt okozó tettes pedig valószínűleg az a rézszínű oszlop lehet, amely az akna mellett pár méterre, a plafont félig átfúrva meredezik baljóslatúan a takaró fölé. Látszólag nem kell sok hozzá, hogy végleg beszakítsa a megtartását hivatott sziklatetőt, az ugyanis kezd repedezni már, szóval... hát, jobb lenne, ha minél hamarabb eliszkolnál innen. A becsapódás egyébként a kis járatrendszert sem kímélte, amin keresztül idejöttél, de az a nagy mázlid van, hogy ha sok helyen négykézláb vagy erősen átfúrva a végtagjaid is kell haladnod, de azért épségben sikerül visszajutnod a folyóhoz. Az eléd táruló látvány pedig valószínűleg szívderítőbb, mint amire mindezek után számítottál: még nem teljesen omlott össze az egész, úgyhogy hála az Akrobatikádnak, talán van esélyed feljutni oda.

Határidő: 2021.09.21.

by **Ozirisz** Szomb. Szept. 18 2021, 18:53

Ahogy a közismert mondás szól, aki kíváncsi, hamar megöregszik. Egy kevésbé közismertebb verziója viszont tökéletesen leírja a jelen helyzetet: Aki túlzottan kíváncsi, az pedig elbambul. Valahogy így történhetett az előbb, hogy amíg figyeltem, Fuwa mit alkot a karokkal - és ebből pontosan mi is fog kisülni, addig felgyorsultak a történések. A rács hirtelen megindult, én pedig nem voltam gyors, hogy utánakapjak. ~Már előtte neki kellett volna feszülnöd...~ szólalt meg egy hang a képzeletemben. A tudatalattim rájött a hibára, de már csak a reakcióidőn túl tudta figyelmeztetni a tudatos felem, amikor pedig is késő volt.
- **** ** * ********* ****** **** - szaladt ki a számon - **** ******* **** *** ****** - szaladtak ki a számon a cifrábbnál cifrább szófordulatok, amit még azok is értettek, akiknek az Ethic Mode Switch bekapcsolt állapotban van... feltéve, ha a fejükben van a Morse ABC, hogy dekódoni tudják a sípoló hangokat.
Majd nagy levegőt vettem, az ég... vagyis a terem plafonja felé néztem, aztán tízig számolás után kifújtam. Dühös voltam magamra, hogy hogyan lehettem képes még ezt is elszúrni? Azonban a düh sosem vezet jóra. Ha nem uralodik el rajtam a denevéres teremben, akkor nem kellett volna Fuwának felgyógyítania. Szóval gyorsan le kell higgadnom, és valamit kitalálni.
- Na akkor elő a B terv - szólaltam meg nagyjából lehiggadt állapotban, majd az inventoryt nyitottam le - Nyugodj meg Sil, van nálam egy kristály, ami kijuttat innen... - majd előkerestem és előhívtam a leltáramból a folyosó kristályt. - Ez Himéhez repít seperc alatt, biztonságba, és tudsz erősítést hívni. - kezdtem bele a magyarázatba, majd ahogy jobban szemügyre vettem a kristályt, bevillant valami - Hmm... Várjunk csak... - majd pár másodpercnyi hatásszünet, és miután kellőképp összeszedtem a gondolataim ismét megszólaltam - Elvileg... ha átkalibráljuk ide, ahol állunk, ki tudjuk juttatni őt csak a "cellából" is - osztottam meg a bevillant ötletet. Őszintén szólva tanácstalan voltam. Mit tegyek? Küldjem Fuwát biztos helyre, míg Makuval megyünk tovább? Akkor a lány biztonságban lenne, és nekünk meg csak meg kellne várni amíg visszatér a fél céhhel, ami meg sok idő. Élelemmel aránylag jól állunk, ráadásul a szomszédban van egy büfé, ahol a helyi specialitás (McDenevér) szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre állna. A továbbhaladás ezesetben kilőve, elvégre Mirit se tudtam megvédeni, és még csak Fuwát se sikerült megakadályozni hogy fogságba essen. A másik verzió pedig az, hogy Sillel együtt folytatjuk az utunk. Erősítés jó eséllyel érkezik Miri által, hisz ő jóval talpraesettebb nálam - bár ebben a macskaDNS is szerepet játszik, elvégre a macska (és macskafélék) mindig talpraesnek.
Döntésképtelen helyzetben voltam, de ezt a döntést Silnek kell meghoznia mindenképp. Azonban mielőtt Silt megkérdeztem volna, biztos ami biztos alapon megnéztem jó alaposan a kristályt, ráböktem mutatóujjammal. - A francba... - fakadtam ki, ahogy szembesültem az újabb kellemetlenséggel - Csak egyszer lehet kalibrálni... - néztem a társaimra - és az meg ugye már megtörtént. Sil, ez hazarepít. Szólj a többieknek, hogy hol vagyunk - majd átnyújtottam a lánynak a kristályt. Valahogy úgy rémlett, hogy ezeknek át lehet állítani az úticélját, de ezek szerint csak egyszer lehet megtenni - legalábbis az előbb az a leszürkített gomb a panelon erre utal.

by **Mirika** Kedd Szept. 21 2021, 18:51

Megfordult a fejemben, hogy az egész barlang éppen a buksimra készül omlani. Hangos robaj innen, még hangosabb robaj onnan, miközben én egy kifejezetten szűk és zárt helyen botorkáltam éppen keresztül. Hát, nem éppen ideális. Nincs mit szépíteni, megijedtem. Eszem ágában se volt visszamenni a második becsapódás irányába, különösen úgy nem, hogy az egyébként sem tágas járat is úgy beleremegett, hogy pillanatok alatt tiszta por lettem a rám zuhanó törmeléktől. Bármelyik pillanatban összeomolhatott ez az egész. Igyekeztem nem pánikba esni, és minél gyorsabban átevickélni a folyosón, még azon az áron is, hogy beverem és felhorzsolom néhány testrészemet. Inkább néhány kék-zöd folt és egy-két vörös pixelseb, mint egy beszorult láb, miközben senki sem tudja, hol vagyok. Vagy még rosszabb. Mi van, ha a fejemre zuhan valami, és én elájulok itt? Na akkor aztán soha nem találnak meg >.>
Szerencsére végül semmi ilyesmi nem történt, és megviselten bár, de kijutottam a szűk járatból. Nagy kő esett le a szívemről, miközben térdre rogytam az immár sokkal tágasabb föld alatti folyóparton, és miközben négykézláb lihegve próbáltam magam összeszedni, és részben megszabadulni a rengeteg rám tapadt portól és kosztól, vetettem egy pillantást a környékre. Elvégre innen kintről is jött valami nagy zaj. Ez a látvány sem volt épp szívderítő, de legalább közvetlen életveszély nem fenyegetett. Talán. Lassan feltápászkodtam, és nekiálltam keresni az utat felfelé, márpedig a kékesen derengő fény által bevilágított terepen az egyetlen értelmes választásnak az a romos fal tűnt, ami valószínűleg a robajt okozta az imént. Magyarul ez sem volt biztonságos, de talán volt annyira stabil, hogy elbírjon egy pöttöm cicát. Szóval a vízbe vetettem magam ismét, és átúsztam a falhoz, majd közelebb érve próbáltam egy olyan utat keresni, amin fel tudok kapaszkodni anélkül, hogy a gerendákkal megtámasztott tákolmány még tovább omlana.

by **Silence** Kedd Szept. 21 2021, 20:10

Szerencsétlen kislány eggyik riadalomból a másikba esett. Először is, megriadt a rács becsapódásának éles hangjától. Nem számított rá, hogy ennyire gyorsan történnek a dolgok. Még csak ott tartott, hogy a kar mozgását próbálgassa...
Aztán ha nem is teljesen ijedtségről ovlt szó, de... nem nyugtatta meg, hogy hiába ragadt a keze a karra... A kék fény kialudt. Próbálta újra, aztán mégegyszer, de hiába... A kar nem mozdult többé.
Amitől végül a rémület teljesen úrrá lett rajta... Az Ozirisz reakciója volt. Bár nem kiabált, de neki úgy tűnt, mintha azt tenné. Amennyire ezt meg lehetett tenni, hátralépett a kis beugró túlsó falához. És időnként rázni kezdte a fejét, hogy megnyugtassa magát valamelyest. Nem fog itt maradni. Nem lesz baj. Lesz valamiféle kiút innen. Valahogy.
Őszintén szólva... Nem segített neki, hogy Ozirisz arra kérte nyugodjon meg. Nagyon élesen belévágott, hogy nagy baj van.
Kicsit jobban visszarántotta a társalgásba a mondat, hogy Himéhez teleportálja az Ozirisz kezében lévő kristály.Most határozottabban, és Oziriszra nézve rázta meg a fejét. Nem. Nem akarja. Sejthetően magyarázatképpen leült, és a füzetébe kezdett írni, míg Ozi a kristály állíthatóságát vizsgálta.

Nem hagyhatlak titeket itt! Makudára nekem kell vigyázni. És nem tudom mit csináljak a ráccsal. És a denevérekkel. Hogy jutnék vissza? Nem akarok!

Hát... Ha a kristály épp oda juttatta volna, ahol a fiúk álltak... Abba bele ment volna, de a palota messze volt...
És a kristály bizony csak oda tudta volna eljuttatni. Hátra tette a kezét, és úgy intett nemet a fejével. Nem, nem akar "elmenekülni" úgy, hogy nem tud vissza jutni... De Ozi azt kérte szóljon a többieknek... És tényleg tudniuk kellene... És nem tudja, hogy megkapták-e az üzenetet.... Összepréselt ajkakkal vette el mégis a kristályt, és használta (feltéve persze, hogy Makuda nem állt elő közben neki jobban tetsző megoldással).

by **Makuda** Kedd Szept. 21 2021, 21:51

A gondolataim egy része még mindig Mirika hollétén zakatoltak. Meg is volt ennek az ára. A nagy bambulásom közbe nem figyeltem a rácsokra és csak azután tértem vissza a valóságba mikor hallottam, ahogyan a rács csattan egyet érintkezve a fallal. Ozi nem is volt rest kiengedett magából mindent. De nem is tudtam volna mit csinálni annak érdekében, hogy megakadályozzam azt, hogy Sil beragadjon. Nem vagyok gyors és még súlyemelésem sincsen.
-Sejtettem, hogy ez lesz. - Mondtam a többieknek nyugodt hangnemben. -Okos döntés egy olyat küldeni aki mondhatni a legerősebb közülünk. Hagyjuk inkább kint a használhatatlan lassú kevés sebzéssel rendelkezőt. - Folytattam a mondandómat. Bár tudtam jól, hogy nem vagyok haszontalan a számukra, de ha küzdelemről van szó akkor nem sok mindent tudok csinálni. Nem szoktam okolni senkit a hibái miatt, lehet hibázni. De ez a hiba az egész csapatra hatással van. Silence makacssága akár a vesztünket is okozhatta volna. Most még talán nem, de ki tudja mi lesz a későbbiekben.
-Kapkodással nem megyünk semmire. Előbb meg kellett volna nézni, hogy a kék fény minek a hatására kapcsolt be. Az egész csapda sornak a mechanizmusát meg kellett volna nézni. - Panaszkodtam egy kicsit továbbra is megtartva a nyugodtságot. -Persze tudom. Utólag könnyű okosnak lenni.

Amíg Ozi próbált valami okosat kitalálni, hogy kiszabadítsuk elsétáltam a kinyitott részhez, hátha van valami rejtett kapcsoló (biztos, hogy nincs), hátha ki tudjuk szabadítani a kislányt. Akárhogy is Silence nélkül kockázatos lenne tovább menni. És ezt el is mondtam Ozinak.
-Jó ötlet, de vagy megvárjuk míg Sil vissza ér vagy pedig előre megyünk és keresünk egy biztonságos helyet. - Próbáltam úgy fogalmazni azt, hogy "meghalunk", hogy Sil ne essen pánikba mert akkor biztos ellenezné a dolgot. Bár amúgy is... Amilyen makacs.

by **Strea** Szer. Szept. 22 2021, 09:48

Silence

Tehát bár nem akarod, de Ozirisz parancsára mégis használod a kristályt, ami pillanatok alatt visszajuttat, nos, Hime házikójába - és szerencséd is van, mivel megvan a jogosultságod a területre, így a rendszer nem dob ki onnan automatikusan. A palota azonban kihalt; egyedül Noise szalad eléd, amint belépsz a céhépületbe, de a fiúnak, akinek a rókára kellett volna vigyázni, hűlt helye van. Ha pedig megnézed a céhtagok listáját, az alábbi információkkal leszel gazdagabb: Leo és Afton küldetésen (tehát nem elérhetők), Hina és Al valahol a harmincegyedik szinten (konkrét koordináta nélkül), Jeanie a céhkert mögötti hegyekben, Hime a piacon, Makuda és Ozirisz pedig valahol a tizenhetes szinten és... nos, Miri is valahol a tizenhetes szinten. Mirika tehát tényleg él és játékban van, ráadásul valószínű bent a kazamatában, te azonban szálegyedül álldogállsz az előcsarnok márványoszlopai között.
Mihez kezdesz most? A koordináták vajon megvannak neked, vagy az út során végig a többiekre hagyatkoztál? No persze... ha a koordináták nem is, de valami viszont nálad van: a küldetésadó könyv, amire lehet a bentieknek nagyobb szükségük lenne most, mint neked...

Makuda, Ozirisz

Kapcsoló az természetesen nincs, így Fuwa távoztát követően végül indultok tovább. Vagy órákat vártok még a kislányra? Ugye tudjátok, hogy eredetileg miért jöttetek ide, nem? Valakin segíteni, bár úgy tűnik ezt időközben elfelejtettétek, vagy ha nem, hát úgy érzitek, az a valaki jópár órát még nyugodtan várhat, hiszen ti nem mertek továbbhaladni így. A járat felől a hűvös, párával szórt levegőn kívül kövek csattanásának hangját is felétek hordja a szellő, Ozirisz észlelése pedig egy játékost jelez, illetve még kettőt, kicsivel odébbról. Más út mondjuk nincs, így ha mertek továbbsétálni, hamarosan kiértek egy kis sziklakiszögellésre, az elétek táruló látvány pedig lélegzet-elállító: egy nagy szakadék szélén vagytok, aminek alján egy folyó fut végig, jobb oldalról pedig a távolban egy vízesést láttok, ami mintha a sziklákból zubogna lefelé. A helyet kékes fényű kövek világítják meg; a barlang, a formára vágott kőtéglák romjai és az őket egyben tartó fagerendák pedig furcsa összképet adnak. És hogy merre tovább? A járat a szakadék túloldalán folytatódik, ami felé (tőletek pár méterrel lejjebb) egy romos, omladozó kőhíd indul. Nos, ránézésre elkél ide az Akrobatika, ennek híján viszont más megoldásban kell gondolkodnotok.
És hogy mi a jó hír? Ha ráfókuszáltok a pöttöm, mozgó alakra, akit Ozirisz észlelése jelez, megpillanthatjátok Mirikát, amint éppen felfelé igyekszik a csúszós köveken keresztül és ha sikerrel jár, a híd túlsó szélére érkezik majd. De vajon merre van Momó?

/A helyszínhez tartozó képet lássátok a küldetés korábbi mesélésében./

Feladat: reagáljátok le Fuwa előző hszét és kristályhasználatát (bár ezt mondanom se kellene...), reagáljatok Miri megjelenésére (és hszére, ha előttetek ír), a reagotok végére pedig találjatok megoldást a hídon való átjutásra és induljatok el rajta.

Mirika

Nem mondom, hogy sokat hagytál ki azzal, hogy nem mentél vissza, de talán éppen ezért sikerült időben elég hamar visszaérned a folyóhoz. El is kezded a mászást és nagyjából félúton járhatsz, amikor az Észlelésed két játékost jelez a túlsó oldalról, de még jóval feletted. Persze elképzelhető, hogy csak azután foglalkozol ezzel, hogy felértél, mindenesetre ha ráfókuszálsz a két alakra, felismerheted bennük Oziriszt és Makudát, akik a kőhíd másik oldalán állnak éshát... igen, egyértelműen arra kellene továbbhaladniuk, ahol te most állsz. De vajon merre van Fuwa?

Feladat: juss fel a kőhíd és a járat folytatásáig és reagáld le Maku és Ozirisz jelenlétét (valamint a hszeiket, ha előtted írnak).

Határidő: 2021.09.29.

by **Mirika** Szer. Szept. 29 2021, 15:46

A fára mászás kicsi korom óta a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozott, azonban a falmászás csúszós, mohaszerű izékkel benőtt köveken olyasmi volt, amit nem feltétlenül gyakoroltam életem során túl sokat. Próbáltam inkább úgy felfogni, hogy ez egy extra óvatosságot igénylő fa volt, szóval minden egyes lépésem előtt meggyőződtem róla, hogy a kéz vagy a láb, amire éppen támaszkodok, az valóban stabilan a helyén van, illetve persze arra is figyelnem kellett, hogy az a kődarab, amin állok, vagy amibe éppen kapaszkodok, az tényleg a helyén van-e. Nem lett volna kellemes, ha egyszer csak újra a vízben találom magam, és netán rám hullik egy jó adag kő.
Extra óvatosság ide, macskás egyensúlyérzet és akrobatika oda, azért egyszer-egyszer így is megcsúszott a lábam mászás közben, de összességében úgy éreztem, jól haladok. Aztán megéreztem a két játékost valahol felettem. Igyekeztem valami olyan pozíciót találni, hogy én lássam őket, de ők ne találjanak rám, noha ez csak afféle halvány reménykedés volt. Ha ellenséges lenne a banda, akkor súlyos hátrányban lennék. Azonban szerencsére legjobb tudásom szerint Makuda-kun és Ozi-kun se tartozott ebbe a kategóriába. Megkönnyebbülten folytattam a mászást, alig pár perc alatt sikerült is felkapaszkodnom a nem túl bizalomgerjesztő, de jelenleg stabil hídra.
- Ahoy! - integettem szélesen a fiúknak, és a mosolyom is legalább olyan széles volt, mint a mozdulataim. Végre emberek, és nem is akárkik - Fuwa-chan lemaradt? - kérdeztem még mindig hangosan, hiszen elválasztott minket egy híd. Én nem indultam el feléjük, elvégre ahonnan ők jöttek, az bizonyára nem a kijárat volt, és így a híd tetején álldogálva már felfedeztem egy járatot is magam mögött, amit eddig odalentről nem láthattam. Ám a fiúk mögötti utat hiába kémleltem, csak nem akaródzott feltűnni rajta Fuwa-chan sziluettje. Rossz érzés kerített hatalmába.

by **Silence** Szer. Szept. 29 2021, 22:28

Ozirisznak igaza volt. Visszajutott, mégpedig Hime kunyhójába. Amiben nem volt igaza, az a segítséghívás… Senki sem volt otthon… Így hogy vigyen erősítést? Se Hime, se Jeanie nem szoktak elmozdulni, és hát most se szivesen tennék. Se Leo se Afton nem elérhető… Ahogy Hinari és Al sem…
Volt viszont jó hír is. Például valahogy megkönnyebbülés járta át, ahogy a kisróka az ölébe ugrott, megölelgette, és már kérdezte is, hogy hová lett a fiú, aki a segítségüket kérte? (Szeretett állatkájáról ugyanis eszébe jutott hogyan is kezdődött az útjuk) Sehol nem látta… Pedig megígérte, hogy figyel helyette Noisera… Buta fiú.
Miután meghallgatta, amit Noise mesélni tudott, kezdte a többieket keresni, és gondolkodóba esett.
Most mihez kezdjen? A másik jóhír az volt, hogy Mirika is aktívként szerepelt a céhtagok listáján (amit végülis megnézett, miután itthon senkit nem talált), szóval Ozinak ebben is igaza volt, hogy nem esett baja. És a 17. szinten van, épp ahogy Ozi és Maku, és nemrég még ő is.
Írt ugyan egy körlevelet a céhtagoknak, hogy a 17. szinten szükség lehet rájuk… De már néhány másodperc múlva úgy érezte, túl sokat várt, és végül felteleportált a többiek után. Ki tudja mi volt az úton előttük… Szükség van segítségre.
Odaérve nagy vonalakban átgondolta mi történt ugyan itt. Először is… A sisakja és a gyűrűje kellett, hogy megtalálja a kazamata bejáratát. Tehát a bányászsisakkal a fején, a gyűrűjét követve indult keresni, miután emlékezetből nagyjából bejelölte a térképén a helyet, ahol lehettek. Remélhetőleg elég pontosan, hogy ne legyen probléma megkeresni azt a járatot.
Út közben pedig ahhoz a rácsot visszatartó oszlophoz hasonló… bármit keresett, szükség esetére. Két rács csapódott rájuk aznap… Szerette volna, hogy ne legyen harmadik.
Ami pedig a könyvet illeti… Arról ő az izgalomban el is feledkezett, és egyelőre nem is volt miről eszébe jusson.

by **Ozirisz** Csüt. Szept. 30 2021, 01:17

A meggondolatlanságom megkövetelte a maga árát. Először a csapódó rács, aminek köszönhetően Sil csapdába esett. Majd nem elég ez, még ráadásul az, hogy nem tudtam tűrtőztetni magam, azzal még meg is rémítettem szegény lányt. Ahogy tekintetem a hátráló lányra tévedt, kapcsoltam és próbáltam - már amennyire képes voltam rá - lehiggadni. Persze tudhatná a makacs kardforgató lány, hogy nem rá borultam ki, hanem erre a hülye csapdára. Aztán ugye baklövést baklövésre halmoztam - avagy amikor az ember szembesül vele, hogy a folyosó kristályt csak egyszer, gyári állapotában lehet kalibrálni. Mehhh.....
Sil füzetére kicsit elgondolkodtam - A rácsnál... a falon oldalt találsz egy kiálló rézrudat. Azt kell felfelé nyomni, és a rács felemelkedik - válaszoltam a lánynak - A denevérek... fényre, zajra, nagy mozgolódásra támadtak, az biztos. Szóval a gyertya kristály és a bányász sisak meg hasonlók kilőve. Talán... - tűnődtem el, majd Makuda felé fordultam - Lopakodás működhet? - majd hozzátettem - Nem-nem-nem-nem-nem... túl kockázatos... egyedül semmiképp se próbálj meg bemerészkedni közéjük, oké? Egyedül semmiképp se... - kértem meg a lányt. Bár, Fuwát ismerve, majd pont ő fog ottmaradni és várni, mi? Őszintén remélem, hogy óvatos lesz. Elég, ha hármunk közül egyvalaki meggondolatlan, nem kell még egy. - Vigyázz magadra, oké? Ígérd meg, hogy nem csinálsz butaságot! - mondtam a lánynak, mielőtt elteleportált, nos... Himéhez.
Majd Makudához fordultam - Egy. Nem vagy haszontalan, a statok csak egy dolog. Te nem a pontjaid összessége vagy, hanem egy értékes emberi lény, oké? Ezt sose felejtsd el, bárki bármit is mond. - majd egy levegővétel után folytattam - Kettő. Tudom, elbaltáztam elég rendesen, többször is. Tisztában vagyok vele, hogyha Miri is az eredeti sisakjával lenne, mókolás-berhelés-hekkelés nélkül, már halott lenne. Ez az én hibám, én nem tudtam megvédeni. - nyeltem egy nagyot, de csak nem akart lemenni az a bizonyos gombóc a torkomon - Szóval, ha valakinek ott kellett volna ragadnia a "cellában" akkor az én vagyok, sem te, sem Fuwa. - majd kifújtam a levegőt a virtuális tüdőmből, mélyet lélegeztem, elszámoltam magamban tízig, majd újra megszólaltam - Én megyek elöl - mondtam határozottan - Az észlelésem és a látásom valószínű előbb jelez, hogyha valami nem stimmel. - remélem elég időben - tettem hozzá gondolatban. A sebzéstűrésem miatt amúgyis én lennék a logikus döntés, bár őszintén szólva nem tudom, céhtársamnak mennyi az annyi, de sejtésem szerint kevesebb. - Ha bármi szokatlant látsz, vagy eszedbe jut valami, okvetlen szólj! Nem hagyhatom, hogy bajod essen - na nem mintha ez akarat kérdése lenne. A képességeim egyértelműen nincsenek meg hozzá, ahogy Miri esetében sem tudtam megakadályozni a bajt, ami könnyen lehetett volna tragédia is.
Útközben lassan és megfontoltan haladtam, néztem a talajt a lábam előtt, hogy az oda nem illő, csapdagyanús kőlapokra rá ne lépjek. Figyeltem a falakra is, hogy van-e valami írás, rajz, kiálló akármicsoda vagy kifeszített zsinór. Bármi, ami nem szokványos és aggodalomra adhat okot. Azonban szerencsére ilyesmi nem történt, viszont rövidesen egy szakadék szélénél találtuk magunkat. - Ilyesmi kékesen ragyogó sziklák voltak a műhelynél is - állapítottam meg a nyilvánvalót - és ilyenek voltak a Solvik alatti csatornahálózatban is... - tettem hozzá. - Ehh... ez... meredek lesz... - húztam el a számat, ahogy a tekintetem arra a rozoga kőhídszerű struktúrára terelődött. És bizony ahogy a filmekben is szokott lenni, a továbbvezető út pedig csak ezen keresztül vezet. És még a hídhoz is valahogy le kell jutnunk... - Valami ötlet? - majd az észlelés jelére fókuszáltam - Van itt valaki... odaát... aránylag közel... - suttogtam Makudának, de mire kibogarásztam volna az alakot, egy ismerős hang ütötte meg a fülem - Miri - lelkesedtem fel, mint amikor végre megvan a remény - Csapdába esett, és jobb ötlet híján kiportolt... Himéhez - válaszoltam a lánynak. Persze többet nem mondtam, sem a körülményekről, sem arról, hogy szól a többieknek. Elvégre még vannak itt mások is, feltételezhetően a hallgatózás hatótávján belül.
- Azt hiszem, van egy igen elborult ötletem... - mondtam Makudának, majd előástam pár kötelet az inventorym mélyéről - Először a kőhídhoz kell lejutnunk. - majd próbáltam keresni valamit, amihez hozzá lehet rögzíteni a kötelet, és kellőképp stabil, hogy legalább egy embert megbírjon. Ezt természetesen ellenőriztem, hogy meghúztam a kötelet (először csak kicsit, majd erősebben, rásegítve a testsúlyommal is). Majd a másik végét pedig Makudának adtam - Ezt kösd át magadon, hónalj alatt is, vállaknál is, amilyen szorosra és stabilra csak tudod - adtam ki az ukázt a srácnak. Persze szükség esetén segítettem is a feladatban. Lényeg a lényeg, hogy mielőtt nekikezdhetett volna az ereszkedésben, magam is ellenőriztem a kötözést és biztos ami biztos alapon jól meghúztam azt a csomót. - Tartani foglak, miközben ereszkedsz. Súlyemelésem és teherbírásom megvan hozzá. Nem hagyom, hogy leess, visszahúzlak, ha beledöglök is... - mondtam a srácnak, és előtte akár sikerült a kötél innenső végét hozzákötnöm valamihez, akár nem, tartottam és szép óvatosan adagoltam, engedtem le a kötélen, egész addig, amíg le nem ért a hídhoz és stabilan nem állt a két lábán. Hogyha ezzel megvoltunk, akkor kellett valahogy nekem is lejutnom. Hogyha idefent sikerült rögzítenem a kötelet, akkor csak szimplán ke kellett másznom rajta - amit természetesen csak akkor kezdtem el, hogyha Maku leoldotta magát vagy elvágta a kötelét. Ugye azt a legkevésbé sem szeretném, hogy valami bajság miatt magammal rántsam őt is a mélybe.
Amennyiben mégsem sikerült rögzítenem a kötelet idefent, úgy jóval nehezebb a dolgom a lejutással, bár ekkor felmerül az ötlet, hogy akkor rögzítsék a kötél lenti végét valamihez. Igaz, így egy csúszás után a mélységből kellene visszamásznom a híd szintjére, ami egy kicsit nehezebb, mint simán ereszkedni, de még mindig jobb, mint 9,81 m/s² gyorsulással belecsapódni a kicsit sem barátságos, sziklás folyómenti partszakaszba vagy magába a folyóba, amit Isten se tudja merre vinné a pixeleim.
Persze, hogyha az ereszkedés-mászás helyett Makudának - esetleg Mirinek - volt egy jobb, kevésbé vakmerő ötlete, akkor meghallgattam azt is, és annak kivitelezésében segédkeztem.
Ami pedig az omladozó kőhidat illeti, nos... biztos ami biztos alapon az azon való átkelésnél is felvetettem a köteles ötletet, annyi különbséggel, hogy jó esetben a híd végeinél lehet rögzíteni. Makudát ezesetben is csak kellő rögzítéssel engedtem útnak, amit súlyemelés-teherbírás kombóval megtámogattam - biztos ami biztos. Mivel Fuwa nincs itt, így nekem kell vigyáznom a srácra és épségben hazavinni - lehetőleg miután végeztünk idelenn-idebenn vagy bárhol is legyünk.

by **Strea** Csüt. Szept. 30 2021, 09:58

Fuwa, Momó

Noise sem tud sokat a fiúról: a kisróka csupán annyit tud elmesélni neked, hogy miután elmentetek, a srác még simogatta őt egy darabig és elmesélte neki, hogy reméli, hogy nem haltok meg éshogy a főnöke nagyon dühös lenne, ha nem sikerülne nektek még ezt sem teljesíteni - azután pedig adott neki egy kis sült húst, majd kapott egy üzenetet és elteleportált.
Ezek tudatában indulsz végül el egymagad és próbálsz meg egyedül boldogulni a sötét erdőben. Az utad éjjeli állathangoktól és sikolyoktól terhes, egyszer-egyszer a bokor is megmozdul melletted, ha viszont követed a gyűrűd, hosszú hosszú idő után eljutsz egy olyan területre, ami talán már ismerős lehet. Vagy csak azt képzeled? Egy ponton mindenesetre utolér az eddigis egyre erősödő szárnysuhogás hangjának tulajdonosa és bár Észlelésed jelezte, de talán ígyis meglep az eléd berobbanó, hatalmas szörny alakja, aki mintha csak téged várt volna eddig. A kezdeti szívinfarktus után viszont megkönnyebbülve veheted észre (hála a Látásodnak és a sisaknak), hogy Momó az, és nagyon idegesnek tűnik. No de hogyan tovább?

Ozirisz, Makuda, Mirika

Ozirisznek végülis bejön a köteles terve és mivel van mihez rögzíteni magatokat, a hídig viszonylag könnyedén eljuthattok. A terv pedig marad ugyanez, amivel nem is lenne gond, csak… hát, a kötél úgy az út kétharmadáig ér el. Kár, hogy még mindig nem itemekben gondolkoztok, ugye? Vagy csak nincs meg a kellő készletetek hozzá? Az mindenesetre biztos, hogyha Makuda el is indul a kötéllel a hídon, az utolsó szakaszt bizony segítség nélkül, egymaga kell megtennie és csupán annyi a szerencséje, hogy egyes szintű Akrobatikája van, azaz képes elbotlás helyett inkább végigszaladni a szakaszon, Miri karjaiba talán. Ozi ezután visszahúzhatja a kötelet, ő viszont kellő jártasság hiányában meg van lőve. Lehet szüksége lesz Mirika biztos lépteire és tartására? És egyáltalán, egyik fiúnak se tűnt fel eddig, hogy vajon hol van Momó, aki könnyedén átreptethetné a társaságot?
A nagy viszontlátás örömét viszont nem sokáig élvezhetitek: ahogy mindhárman biztonságban elértek a járatig és esetleg bekukkantotok rajta, a járat végében halovány fényt láttok derengeni és akinek van Hallgatózása, valami nyöszörgésfélét is hallhat. Ez aztán az első pár lépésetek után abbamarad és felváltja egy-két hangos segítségért kiáltás, amit már mindannyian hallotok. Az észlelésetek pedig jelzi is az egy játékost a barlang végében, így tehát nincs hiba, valószínűleg ő az, akit kerestek. Ezek mellett persze az egész kazamata során jelenlévő hallgatózás sem marad abba, valamint Ozirisz – mint utatok során már oly sokszor – észlelhet két másik játékost is valahonnan a járat közepe felől, illetve a folyó területéről is kettőt.
Nosza, gyorsan siessetek a bajbajutott játékos segítségére, hogy minél hamarabb kijuthassatok innen!

Határidő: 2021.10.06.
Makuda 500 szóval pótolhat.

by **Mirika** Kedd Okt. 05 2021, 17:56

Ráncoltam a homlokom egy pár pillanatig. Mi az, hogy kiportolt? Itt nem működik a teleport kristály. Aztán persze leesett.
- Folyosó Kristály! Hogy én mekkora barom vagyok... - temettem a kezembe az arcomat. Simán csinálhattam volna én is egy folyosót, amikor kint voltam, és akkor nem kéne azon aggódni, hogy fogunk innen kijutni. Viszont száz százalék, hogy Fuwa-chan is vissza fog jönni, szóval ha elég gyorsak vagyunk, és ő sem esik bele abba a lyukba, amibe én, akkor még az is lehet, hogy ő fog minket kiengedni. Már ha nincs más kiút. Elég furcsa volt az érzés, hogy Fuwa-chan kezében lehet a sorsunk, kicsit aggódtam is miatta, de legalább tudom, hogy nem került bajba. Vagyis igen, de megoldották. Szerencséjük, hogy megoldották >.>
A két srác azt is megoldotta, hogy lejussanak a hídra, de a hídon való átjutás már nem volt olyan egyszerű nekik. Mondjuk számíthattam volna rá, azt tudtam, hogy Ozi-kun a súlyemelésre szavazott az akrobatika helyett, Makkun meg nem volt egy magas szintű játékos. Mondjuk ehhez képest éppen az utóbbi tudott átevickélni a híd necces részét, bár a biztonság kedvéért elkaptam. Ozi-kunnak viszont segíteni kellett. Máskor talán szórakoztam volna rajta, meg cukkoltam volna, de ez a hely nem az a hely volt. Nem akartam itt lenni, meg talán ők sem akartak, szóval úgy volt a legjobb, ha minél gyorsabban befejezzük a küldetésünket.
- Oké, nyomás. Valaki van abban a járatban - intettem a fiúknak.

Momo egészen eddig a földet kaparta. Eleinte nyüszített, de mivel senki sem sietett a segítségére, és senki sem hallotta, egy idő után abbahagyta, és csak csendben ásott, hátha le tud ő is jutni azon a lyukon. Fuwa érkezésére azonban felfigyelt, és megörült a lánynak. Amilyen gyorsan csak tudott, csivitelve odarepült hozzá, emellett azonban nem is engedte tovább, mert tisztában volt vele, hogy Fuwa is leeshet a lyukba. Szóval akárhogy szeretett volna a lány továbbmenni a gyűrűje iránymutatása alapján, a sárkány határozottan az útját állta.

by **Silence** Kedd Okt. 05 2021, 23:04

Sajnos sok információja nem lett Noisetól sem. Megkérdezte azért, hogy hova is teleportált a fiú, aztán megpróbálta kitalálni mit is csináljon... Különösen, hogy senki nem válaszolt neki.
Amikor elindult, Noiset megbízva, hogy figyeljen, ha valaki visszajön, jó ötletnek tűnt, hogy amint lehet, siet segíteni a többieknek kívülről.
A fejébe nyomott sisakkal és a gyűrűje fényével magabiztosan indult a sötétben megtalálni megint azt a kazamatát. Aztán néhány perc múlva már nem tűnt olyan jó ötletnek. Tényleg sötét volt, és az őt körülvevő hangok is rettenetesen barátságtalannak tűntek. Ráadásul a bokrok is mozogni kezdtek, amitől minden alkalommal szinte ugrott egyet.
De egyszer sem bántotta semmi. Szépen elmondta magának, hogy a többiek tudják hol van, Makuda és Ozirisz pedig bajban lehetnek. Tehát mindenképpen tovább kell mennie.
Akkor lett kedve mégiscsak visszafordulni, amikor meghallotta a szárnyakat, amiket nem tudott hova tenni, és valamiféle nagy lényhez kellett tartozniuk, ha ennyire hangosan mozogtak.
Aztán mire előkerült a teleportkristálya, és a szintről is elment volna... A lény már ott volt előtte. A fölé tornyosuló sárkány okozta sokk után megkönnyebbülve ismerte meg Momót. És hát akár szerette a sárkány, akár nem az ilyesmit, meg is ölelte a nyakát. Borzasztóan örült az ismerősnek, aki mellett... Hát itt kellett volna lennie Mirikának is.
Kissé ijedten nézett rá a térképére, de megnyugodott, mert mindegyik barátja online volt.
- Hol van Mi-ri? - kérdezte Momót, közben a gyűrűjéből induló zöld csíkra pillantva. Ugye Miri nem keveredett bajba? Mindenesetre abban biztos volt, hogy egyedül nem tud minhdárom barátjának segíteni... És kettőjüket megtalálja, ha követi a zöld fénycsíkot. Szóval elindult... volna, ha Momó nem állja el az útját. Megpróbálta kikerülni erre is, és arra is... De hiába. Ettől azért elég egyértelművé vált, hogy a sárkánynak valami baja van, úgyhogy igyekezve megnyugtató lenni, megsimogatta.
- Mi baj? - kérdezte kerek szemmel.
A két kérdés együttesen talán elég volt, hogy Momó megmutassa a Mirikát elnyelő lyukat. ahová a sárkány nem fér be, ő pedig egyedül biztos nem indul neki. Ehelyett az inventoryjában, és környéken is szétnézett, hátha talál valamit, ami segíthet, hogy Mirika kilyusson a gödörből.
Ha mégsem volt elég, és Momó tovább makacskodott, akkor azért kicsit elkeseredett.
- Kér-lek, engedj! Segí-teni kell a többi-eknek! - unszolta a petet, mit ezúttal a képessége is megtámogatott. Azért nagyon figyelt, ha tovább jutott, mert sejtette, hogy valami veszélyes lehet arra (már a kazamatán kívül is).

//Hogy biztos legyen a dolog római kocka Minden szónak súlya van képivel

by **Kayaba Akihiko** Kedd Okt. 05 2021, 23:04

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás

'Római stílusos 6-os' :
[Küldetés - S] A Mélységek Kastélya - Page 5 4767244252_11aeb0c585_s

by **Ozirisz** Szer. Okt. 06 2021, 22:42

Szerencsére a köteles terv működni látszott, és Makudát minden különösebb akadály nélkül le tudtam ereszteni a hídhoz. Azzal sem volt probléma, hogy jómagam is leereszkedjek a kötélen. Azonban ahogy tapasztaltam már párszor Aincradban - és persze a kinti világban is - hogyha egy terv működik egyszer, akkor legközelebb jó eséllyel nem fog. Persze volt egy ilyen sejtésem, ahogy a köteleket nézegettem, hogy hosszúnak ugyan hosszú, de sajnos nem eléggé, legalábbis ami az omladozó, rozoga hidat illeti.
- Valahogy sejtettem, hogy nem lesz ilyen könnyű - szólaltam meg, ahogy nyilvánvalóvá vált a probléma, és Makuda elérte a kötél végét a viszonylagos biztonságot adó túloldal előtt. - Valamit kiagya... - mondtam volna, de erre már a srác önhatalmúlag levágta vagy oldotta magáról a biztosítókötelet és továbbindult. Visszatartott lélegzettel figyeltem az ugrást, ami szerencsére Miri karjai közt végződött a cseppet sem bizalomgerjesztő mélység helyett - Hála Istennek - könnyebbültem meg a vakmerő mutatvány sikeres befejezése után.
- Akkor már csak nekem kell valamit kitalálni - mondtam magam elé, félhangosan. Túl könnyű lett volna, hogy ugyanezzel a módszerrel, ahogy leereszkedtünk, át is jussunk a hídon. De ez van, hogyha rálel az ember egy lehetséges megoldásra, ami az adott szituációban működik, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy legközelebb is fog. ~Attól, hogy ismered a kalapácsot, nem kell mindent szögnek nézni~ szólalt meg egy hang a fejemben, amire ösztönösen bólintottam, majd lenyitottam a menümet és elkezdtem bogarászni a tárgyak listáját. ~Ha csomagolsz, akkor csomagolj jól és eleget~ szólalt meg a hang ismét, amivel valahogy nem tudtam vitába szállni. Teljesen igaza volt. Hiszen ha odafigyeltem volna erre az apróságra, mostanra már a kötél végét a túloldalt rögzítették volna, vagy legalábbis tartják-fogják amíg átevickélek rajta. De utólag könnyen okos az ember, nem?
Sajnos semmi használható nem volt nálam - pedig kétszer is átpörgettem a listát, egy pillanatra elgondolkozva a Kiültpaszulyon, majd továbbléptem. Ha felfelé lenne az áthidalhatatlan távolság, akkor még talán, de oldalirányban erősen kétlem, hogy működne - legalábbis nem merném megkockáztatni. Így "B"... vagyis inkább "C" terv gyanánt a céhbank tartalmát futottam át, hogy hátha van valami. Fel is csillant a szemem az "Alap Repülő Segéd Kristály" itemnév láttán, hogy "Na, pont ez kell nekünk". De a hirtelen reménysugárt egy legalább oly hirtelen virtuális pofon követte, ahogy visszanézett rám az item leírásának utolsó mondata: A szárnyakkal sajnos nem lehet repülni. - Kössz Kayaba, de tényleg... - fakadtam ki egy pillanat erejéig a megtévesztő tárgynéven, majd tovább néztem a listát, míg végül a Magasugrás Kristályok láttán eltűnődtem. Oké, hogy magasugrás, és nem épp az emeletre szeretnék feljutni. De elvileg az ugrás hosszát is növeli, ha nekifut az ember, magasabbra jut - ahonnan több idő a kiindulási szintre visszaesni. Elvileg, legalábbis a fizika kinti törvényei szerint módosítana a "röppályán". Kérdés, hogy idebent hogy működik? Milyen hatásfokkal?
Jobb ötletem nem volt, így az említett kristályból előhívtam kettőt - bal kéz, jobb kéz - majd kissé bizonytalanul megálltam a hídnál. Tekintetemmel felmértem a hidat, hogy hol vannak a legrizikósabb szakaszok, végigkövettem szemmel a leendő lépéseim helyét, hol kell ugranom, hova kell érkeznem. Majd miután összeszedtem magam lelkileg, nagyjából kizártam az elmémből a zavaró és aggasztó gondolatokat, nekiiramodtam. Nyilván nem sprintelve, inkább a biztosabb léptekkel, próbálva nem nagyon dübörögni - elvégre a legkevésbé sem hiányzik, hogy a rezonancia miatt leomoljon az egész alattam. Inkább arra figyeltem, hogy a veszélyzónák előtt kijöjjön a lépés és a kigondolt helyre kerüljön a lábam, ahonnan elrugaszkodva a lehető legnagyobb lendülettel a lehető legnagyobbat ugorjak - és persze az ugrás előtt eltörve a kristályt. Majd ugyanígy a következő pontnál is, ahol "reklám" van a hídon. Ideális esetben - és Miri segítő karjának hála - egy darabban átérek, ahonnan aztán rövid szusszanás (konkrétan egyensúly-visszanyerés és némi CSP regenerálódás) után igyekeztem a járatba, ahol a bajba jutott játékos feltehetőleg van.
Persze az sincs kizárva, hogy a tervek ellenére valami félresiklik, és lezuhanok - jobb esetben elkapva valamit, rosszabb esetben a vízbe csobbanok, még rosszabb esetben... nos, legalább bizonyítást nyer, hogy nem vagyok eléggé keményfejű. Viszont hiszek abban, hogy nem ok nélkül pakolta be Hinari szép sorban azt a fél tucat kristályt. Biztos akart lenni benne, hogy adott esetben észrevegyük, mint lehetőséget, megoldást. Hogy akármennyire is kapkod a céhtag, akármennyire is nincs képben, feltűnjön neki a görgetés közben, hogy "van ilyenünk is". Hogy van megoldás, csak élni kell vele...

by **Makuda** Csüt. Okt. 07 2021, 08:41

Kezdett egyre feszültebb és bajjóslóbb lenni a helyzet. Előszöirit veszítjük el, majd pedig Silt. "Ki lesz a következő?" Merűlt fel bennem, majd hallgattam Ozi megjegyzéseit velem kapcsolatban. Hangulatilag ismét padlóra kerültem és inkább csak szótlanul cselekedtem azt amire utasított a srác. Egyre frusztráltabb lettem és ezt a hídon való átkelés nem könnyítette meg. Hiába találkoztunk Mirivel ami azért egy kicsit feldobott, hiszen bebizonyosodott a gondolatom, hogy életben van. "Remény hal meg utoljára." Mosolyogtam el magamba mikor eszembe jutott ez a mondás. Az átkelés nem volt korántsem biztonságos, de más választásunk nem volt. Legalábbis nekem nem jutott eszembe más ötlet. Az idegesség úrrá lett rajtam hiszen ereszkedni egy mélységbe úgy, hogy félek a magasságtól nem a legbizalomgerjesztőbb dolgok közé tartozik. Így egy idő után inkáb úgy döntöttem, hogy kockáztatok. Tudtam, hogy van akrobatikám, de nem voltam biztos benne, hogy elegendő lesz-e az az egy szint egy ilyen veszélyes mutatványhoz.

Végül sértetlenül átértem. Nem csak magamat rémítettem meg, de a másik két társamat is. "Szerencs, hogy Sil nem volt itt, mert biztos elájult volna." Mondtam magamba megerősítve a művelet veszélyességét. A probléma viszont nem ért véget hiszen valahogy Ozinak is át kellett jönnie a kicsit sem barátságos részen. Végül aztán sikerült biztonságban átkelni köszönhetően Mirinek. Ha ő nincs valószínűleg már csak a pixelei kel találkozhattak volna. Ekkor jutott eszembe Kasumi. Ekkor realizálódott bennem, hogy, ha nekem végem nagy eséllyel neki is. Ez a gondolat nem igazán vigasztalt. Hiszen így jobban kellett figyelnem a cselekedeteimre és döntéseimre, ami még nagyobb stresszt okozott, ahelyett, hogy inkább bátorítást kaptam volna, hogy már pedig küzdenem kell… Fel akartam adni. Elkezdtem kételkedni magamban, hogy képes leszek-e védelmezni másokat. Képes leszek-e támogatni a céhet megfelelő módon.

Megtörtem. A dolgok ahogy realizálódtak bennem. Az ahogy a csapat széthullott, az egymás után érkező problámák és akadályok. Az, hogy egy hajszálon múlott az, hogy én most élni fogok vagy meghalok, és az, hogy ennek hatása is van másokra... Aggodalmat okoztak nekem és már képtelen voltam tovább haladni, pedig tudtam, hogy muszáj.
-Egy percet kérhetnék? - Kérdeztem a többiektől majd leültem egy pár pillanatra a földre. Igyekeztem elterelni a rossz gondolatokat, de már nem tudtam nagyon pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Éreztem azt, hogy a kazamata a legnagyobb ellenség. Mintha egy labirintus lenne ami folyamatosan változtatná az irányt. "Nem mi irányítjuk a lépteinket, hanem ez a hely." Mondtam magamba majd takartam el a szemeimet, hogy ne lássák a többiek a könnyeimet. Hiszen tudtam, hogy ha észreveszik akkor megpróbálnának segíteni. "Mi a baj? Segítsünk? Mi történt?" És egyéb hasonló kérdések érkeznének amire nem igazán van most szükség. Egy rövid idő után, megtöröltem a szemeimet, felálltam, majd elindúltam a kijelölt irányba. "Mennyire önző vagyok. Időt kérek miközben mások veszélyben vannak. Várjanak azok akik bajban vannak, az én gyerekes viselkedésem miatt." Gondoltam magamba miközben sétáltam a játékosok felé. Ahogy közeledtünk egyre jobban növeltem a tempót, mit sem törődve a többiekkel vagy a körülöttem lévő dolgokkal. Olyan lettem mint egy ló amire egy szemellenzőt tettek. Mikor már egész közel voltunk elkezdtem előhúzni a kardot és felkészülni a harcra. Semmi terv, semmi megbeszéléssel haladtam előre, ha nem akadályozott meg semmi. Egy igazi, öngyilkos cselekedet...

by **Strea** Vas. Okt. 17 2021, 14:43

Fuwa, Momó

Nektek nem tudok túl sok reagálnivalót adni; a környék csöndes és kihalt és csakis kettőtökön múlik, hogy mit kezdetek egymással és a helyzettel, amibe beledobtátok egymást. Fuwa gyűrűje mondjuk kicsivel arrébb mutat mostmár, ha valamelyik céhtársára gondol erősen, ha viszont a kazamata bejárata a cél, akkor bizony erre kell továbbmenni. Vagyis kéne. De vajon meg tudod győzni Momót, hogy engedjen át? A képességed úgy tűnik ezúttal nem érte el a célját, így más eszközökhöz kell folyamodnod.

Mirika, Ozirisz, Makuda

Tehát úgy sétáltok be a folyosóra és igyekeztek a segélykiáltások irányába, hogy Ozirisznak eszébe sem jut szólni, hogy a kazamata során lassacskán már "megszokott" kettő fő hallgatózó helyett most kettő plusz három játékost Észlel. Egyáltalán, bármelyiktekben is megfogalmazódott, hogy miért volt mindig két hallgatózó, ha elméletben csupán egyetlen játékost kerestek? De persze nem ez volt az egyetlen, amit túl lazán vettetek, hiszen a denevéres terem (Mirika esetében pedig a folyóba esés) óta egyikteknek sem jutott eszébe feltölteni az életét, így bár Makuda szerencséjére egészen jó értékekkel, de Ozi és Miri bizony sárga életcsíkkal indul neki a végső állomásnak. Nem egy életbiztosítás egy veszélyes kazamatában, nem igaz? Vagy még mindig azt hiszitek, hogy ez csak egy játék és úgyse eshet senkinek se baja?
Nos, nekem elhihetitek, hogy a következő percek nem épp ezt támasztják majd alá.
- Oh, hála az égnek - pillant rátok egy kardforgató fiú, akinek lábára rázuhant jópár nehezebb szikla és látszólag hiába küszködik, nem tudja megemelni a köveket, hogy kiszabaduljon - a teleport kristálya pedig tőle jó hat méterre hever, tompán csillog a halványkék kövek izzásában, ami ebben a barlangrészben is el-elszórva található - Segítene valamelyiktek? - kérdezi aztán reménykedve - Bár igazából... azzal tudnátok a legtöbbet segíteni, ha odaadnátok a felszereléseiteket és az aranyotokat - teszi aztán hozzá gúnyosan és szavaival egyidőben két másik játékos lép elő a sziklák mögül, egy sárga indikátoros árnyharcos és egy piros indikátoros harcos. A beszorult srác egyébként zöld indikátorral rendelkezik, illetve mindhármuknak maximumon van az életcsíkja, veletek ellentétben, ugyebár. A két férfi elindul felétek, fegyvereiket támadásra készen tartva elöl, ám mind a hárman gyorsabbak vagytok náluk, így nálatok a kezdeményezés lehetősége.
És megsúgom, itt már egy nagykör túléléséhez sem lesz elég a céltalan, taktika nélküli csapkodás.

Ozirisz (50. szint): 240/110 HP, 260/0 páncél, 200/200 CSP
Makuda (22. szint): 70/70 HP, 140/40 páncél, 170/170 CSP
Mirika (43. szint): 150/70 HP, 250/0 páncél, 240/240 CSP

Ebben a körben a reagálnivalók miatt még 250 a szólimit és nem mesélek minden kiskör után (csak ha igény van rá, ezt kérlek jelezzétek), a következőkben viszont áttérünk a rendes harcra, sorrenddel és minimesékkel. Amennyiben támadtok, úgy mindegyiktek mindenki ellen kettő kockával dobjon, ám ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek mindig két támadása lesz. A statarányokat és a dobási értékeket az ellenfelek lepontozása után pontosan kiszámoltam és felírtam magamnak, a metázás elkerülése érdekében viszont nem fogom beleírni a mesébe.
A karakterhalál esélye: legalább 50%, de elsősorban a karaktereitektől függ.
Vörösödés esélye: nos, ha szándékosan vagy véletlenül elpixelezitek a zöld vagy a sárga indikátoros ellenfelet, akkor 100%, szóval nekik sincsen plot armourjuk.
Sok sikert! ^^"

Az utazásom miatt a határidő 2021.10.29. 23:59.

by **Mirika** Szomb. Okt. 30 2021, 12:21

A két fiú meglepően csöndes volt. Fuwa-chan sorsát megismerhettem, de hogy ők miken mentek keresztül, arról egy szót se szóltak, ahogy arra se voltak kíváncsiak, hogy én hogy kerültem kvázi eléjük. Ráadásul Momo nélkül. Kicsit aggódtam értük, de úgy voltam vele, hogy a legjobb az lesz, ha gyorsan megoldjuk a feladatot, aztán valahogy kiszabadulunk innen. Bíztam benne, hogy a járat végén találunk valami alternatív kiutat, bár tekintve hogy mélyen a felszín alatt voltunk, ez csak halvány remény volt. Kijárat helyett azonban egy kövek alá szorult fiút találtunk, akitől a segélykiáltások származtak, és... valami nem stimmelt vele. Egész pontosan a kristály ragadta meg a figyelmem. Ha idelent nem lehet teleportálni, miért hevert tőle elérhetetlen távolságra az a kristály olyan látványos helyen? Mintha csak oda lett volna készítve. Gyanút fogtam, és megtorpantam, a kézmozdulatommal egyben jelezve a srácoknak, hogy ők se rohanjanak oda fejvesztve segíteni. És végül igazam is lett, a csávó nem vacakolt további színjátékkal, elvégre lépre csalták a prédájukat: minket. Szóval az egész segítségkérő hadművelet egy jól megkomponált rablási kísérlet volt. Elteleportálni nem lehet, segítséget kérni nem lehet, mondhatni ideális helyszín ez a kazamata.
- Ne, ne, ne, nem lesz szükség azokra a fegyverekre! - némi ijedtséget tettetve azonnal Ozi-kun mögé bújtam, de amint el tudtam rejteni a kezem a háta mögött, azonnal megnyitottam a menüt, egész pontosan a céhbankot. Egy bizonyos fajta kristályt kerestem, rémlett hogy van valami, ami egy vörös játékost le tud kötni egész hosszú időre. Biztos voltam benne, hogy ezek a rablók alacsonyabb szintűek, mint Ozi, és talán még nálam is azok voltak, de Makkun életét nem szerettem volna kockáztatni céltalan harccal, szóval a futás volt az első dolog, ami eszembe jutott. Ahhoz pedig időt kellett nyernünk, méghozzá a piroska kiiktatásával. Csakhogy nem találtam azt a kristályt, úgyhogy jobb híján csak egy potit szedtem elő, és annak hajtottam fel a tartalmát. De még így sem éreztem úgy, hogy harcképes állapotban vagyunk.
- Megadunk nektek mindent, csak mondjátok meg, hogy jutunk ki innen! Van egy másik kijárat is, vagy fent a rácsnál vannak segítőitek, akik kiengednek titeket? - próbáltam tapogatózni és némi információt és időt nyerni. Egyelőre az volt a legjobb ötletem, hogy feltartom őket, ne adj isten feláldozom magam, amíg a két fiú elfut, de ehhez az is kellett, hogy legyen hová elfutni.

Momo ha a szavakat nem is, de a gesztusokat többé-kevésbé megértette. Nem mondhatni, hogy örült az érintésnek, de Fuwa megúszta annyival, hogy a sárkány prüszkölt egyet-kettőt és megrázta magát, majd a lyuk fölé reppent, sőt, le is telepedett rá, és kaparni kezdte a földet, bízva benne, hogy a lány meg fogja érteni, mit akar mutatni. Fel volt készülve rá, hogy minden eszközzel megakadályozza, hogy a kardforgató is lezuhanjon, de erre végül nem volt szükség, úgy festett, hogy nem szeretné, ha őt is elnyelné a föld. Momo számára pedig innentől kezdve Fuwa valamiféle reménysugár volt, úgyhogy követte.

Elhasználtam egy Extra Potit céhbankból, maxra húztam a HP-m.
Küldi vagy harc végén kiveszem a bankból minden mással együtt, amit potenciálisan használni fogok.

by **Silence** Szomb. Okt. 30 2021, 14:00

Nem erőltette sokáig az ölelést. Egy kicsi idő is elég volt, hogy teljesen megnyugodjon. És elkezdhessen kérdezősködni, és megpróbálni kitalálni valamit.
A sárkány a földet kaparta, úgyhogy közelebb ment megnézni mi is az, és megtalálta a lyukat. Úgy nézett ki, mintha beomlott volna... Kissé sápadtan, riadtan pislogott Momóra. Azt akarja mondani, hogy Mirika odalent van?
- Mi-ri! - kiáltott le, amilyen hangosan csak tudott. Az ő hangjával viszont ez alig volt több, mint másnak egy normál hangerejű megszólalása.
Azért várt egy kicsit, hátha választ kap.
De nem kapott... A lyukon pedig, bár ő könnyedén átfért volna (és ahogy elnézte alaposan meg is ütötte volna magát), Momó túl nagy volt...
- Nem tu-dod kiszé-lesí-teni? - kérdezte a sárkányt, abban a meggyőződésben, hogy érteni fogja mit szeretne. Ha nagyobb lenne a lyuk, és Momó is átférne, akor a sárkány hátán le tudna jutni, és megkereshetné Mirikát. Akinek a nevére rá is bökött a barátlistán, ami itt jól működött, így a gyűrűje őt mutatta. Persze, ha Momó nem segít neki kitalálni, hogy Mirika a föld alá esett, akkor elindult volna a felszínen arrafelé, amerre a gyűrű vezette, így viszont tudta hogy akkor nem találná meg a cicalányt.
Ha Momó nem tudta kiszélesíteni a lyukat, akkor igyekezett kitalálni valamit. Valami kötél kellene, de nem tudja mennyi, hogy lemászhasson... Vagy valamiféle másik lejárat... Ahol Momóval együtt tud lemenni.
Végül arra jutott, hogy nem árt, ha körülnéz kicsit, úgyhogy intett Momónak, és a gyűrűje halvány fényét követve elindult, minden lépésnél vigyázva, nehogy alatta is beszakadjon a föld. Onnan, ahol a gyűrű fénye már lefelé mutatott, csak néhány lépést ment tovább, hátha a közelben talál valami lejáratot.

Ha viszont a sárkány tudott szélesíteni a lyukon annyit, hogy átférjen rajta, akkor óvatosan, engedélyt kérve a sárkánytól, és amennyire tudta elmagyarázva mit szeretne, felmászott a hátára, és belekapaszkodott, amennyire tudta összehúzva magát, hogy biztos átférjenek, és ha leértek az aljára, lemászott, és mostmár (amennyiben működött) reménykedve követte a gyűrűje fényét.
- Mi-ri! - kiabálta közben, remélve, hogy így gyorsabban rálelhet a lányra (közben azért a jártasságaira figyelve)

//Fuwa észlelése és látása aktív. Mindkét jártasság 2-es szinten ^^ Köszi a türelmet.

by Ajánlott tartalom