[3. Boss]

Mellkasom előtt karba tett kézzel léptem a társaim közé. Nem voltak közöttük idegen arcok számomra: futó pillantással mértem végig őket, fókuszaim cikáztak a látóteremben, és ráközelítettek, kiemeltek mindent, amire csak kíváncsi voltam. Ez már a harmadik boss volt, amelyiknek nekiálltunk.
Szemem sarkából mértem végig Kotarout. Nem ismertem a pontos felszereléslistáját, így nem tudtam, hogy pontosan mik is díszítik, de még így is nehéz lett volna szótlanul elmenni pl köpenye felett. Biztos voltam benne, hogy valamilyen ritkaság lehet, bár sem a nevét, sem a bónuszait nem ismertem. Felhúzott szemöldökkel mértem végig a fókuszaimmal, miközben beszélt. Igyekeztem kihámozni a rejtett információkat a szavaiból, de szerintem lényeges információkat alig említés szintjén mondott el, míg másokról nyíltan beszélt.
Megfogott, amikor arról beszélt, hogy ezúttal nem akarja leszólózni. Hetes szintűként álltam közöttük, és bizony sok pontot költöttem gyorsaságom fejlesztésére, hogy a nyomába érhessek. Tanultam az előző boss során elkövetett hibámból. Ezúttal az Ökölnek akartam megszerezni a ritkaságot. Esélyünk is volt rá. Egyre többen és többen voltunk mi is, és tényleg a legjobbak, hiszen most is szép számmal képviseltettük magunkat. Kerestem Peter pillantását, megpróbáltam elkapni, és biccenteni felé. Halovány mosolyt küldtem hősies lovagunk irányába. Ritával és barátnőjével csak össze akartam nézni. Úgyis beszélni fogok róluk hamarosan. Megleptek azzal, hogy egyeztették terveiket az Angyalokkal. Nekem, mint Mr. Kockának, nem sok szerepem volt benne.
– Rendben, hadd kérjek én is néhány szót. Ezt a bossütést nem a mi céhünk, hanem az Voice szervezte. Örülök, hogy már nem csak a részvételben, hanem a lebonyolításban is segédkeznek. Mirika… Kotarou… Anatole – Valódi tekintetem is végighordoztam az üdvözölteken. Bevallom: előre kiválogattam a fókuszok közül, nehogy megint a klasszikus hibába essek, hogy azt hiszem, mindenkivel tartom kicsit a szemkontaktust, valójában pedig végig fennakadt tekintettel bámulom a plafont. – És természetesen a többi tagot is köszöntöm. Nem hiszem, hogy komolyabb kihívás lesz számunkra ez a boss, de azért legyen mindenki óvatos. Gratulálok a taktikához. Biztonságban érzem magam. – Lehívtam a menürendszerem és harci ruházatra váltottam, így íjam a kezemben termett, köpenyemet pedig láncingemről libbentette a felvétele.
Ahogy Kotarou is támogatást kap, úgy játszok én is ujjaim között a lovagtól kapott béna adrenalin potival. Végül a fejemet rázom, és elteszem. Ez egy olyan beszélgetés lezárása volt, amit magamban, magammal folytattam: győzzön a jobbik! Vagy valami hasonló.
Nem csak a kardforgató lép az elsők között az ajtóhoz. Hagyom, hogy belökje, és előbb indulhasson neki: ott vagyok szorosan mögötte én is, és biztos vagyok benne, hogy nyilaim, ha nem is fogják talán megelőzni, ott lesznek azért szorosan a sarkában.

Mire a boss terem elé érkeztem, már gyűltünk össze páran. Nem elsőnek de nem is utolsónak értem a többiekhez. Körülnéztem és ismét számos ismerős arcot láttam, arról nem is beszélve hogy még valószínű páran csatlakoznak majd hozzánk. Valahol örülök hogy ismerősökkel együtt vállaljuk be az ilyen szörnyeket, mert ha teljesen idegenek lennének nehezebb lenne összedolgozni. De nem kellett sok rájöttem hogy hülyeségen gondolkodok, elvégre még nem volt lehetőségünk úgy igazán összedolgozni, vagyis csak én meg pár másik ember lóghatott ki, akik nem vettek részt az első boss harcban. Kana a másik céh vezére, már meg is kezdte beszédét, hallottam hogy most a Voice szervezte a boss harcot, ami miatt kicsit rosszallottam is a mi vezérünkre, elvégre eddig miénk volt ilyen téren a staféta bot. De lehet neki is kell némi szabadnap, a lényeg a lényeg itt van körünkben és ezzel is támogatja a boss harcot. Azaz kiáll a céhéért. Majd megpillantottam Rita chant, elég morcos hangulatban volt oda intettem neki hátha észre vesz a tömegből, de nagyon el volt gondolkozva valamin. A beszédeket végighallgatva miszerint ki van osztva hogy tank leszek, nem ijedtem meg, sőt hasonlóképp is szerettem volna, így legalább biztos hogy a boss közelébe leszek és bevihetek neki pár sebzést, legalábbis reménykedek benne. Peternek ez a felállás nem igazán tetszett látszott rajta na meg a – Milyen hősies. – Szarkazmussal bélelt mondatából is tisztán le lehetett szűrni. Mondjuk tudom hogy a srácnak sok élete van, a küzdelmünk alatt ez bebizonyosodott, ugyanakkor azt is tudom hogy a petjének vajmi kevés lehet, megértem hogy aggódik, valahogy átt tudom érezni, egy állatidomár a petje nélkül olyan lehet minét például én a kardom nélkül. Ráadásul én kardot tudok cserélni, de egy petet vajon lehet. Félek hogy nem. Kota beszédét többen kiélezett tekintettel, követték. Míg a fiú a részleteket mesélte a leendő bossról. Nem is olyan rég megígértem magamnak hogy szemmel tartom a fiút! Ki akarom deríteni hogy vajon tényleg hacker, beater vagy épp ami. Ugyanakkor valahol sikerült is meggyőznie arról hogy nem csinál hasonló csalásokat, de akkor sem tud nyugodni hagyni a tudat…A céhvezérünk gratulált a voice-nak hogy végre nem csak sereghajtók, hanem teljes körűen oda is teszik magukat a boss harcban, a megszervezéstől a taktikáig, befejezőleg. Ekkor értettem csak meg, ez okos húzás hogy talán a két céh biztos barátságot kössön, vagy legalábbis alakíthatóson ki. Ugyanakkor tudom, hogy két céh között mindig is lesznek ellenvetések, ami picit elszomorít, ugyanakkor a különbségek erősítik a versenyszellemet is. Miután lassacskán összegyűltünk és mindenki felszólalt aki szeretett volna, Rita se szó se beszéd elő vette mind két kardját és megindult a boss terem ajtaja felé, mikor elhaladt mellettem én is előkészítettem a fegyverem és követtem. Láttam hogy valami zavarja Őt így nem mertem megszólítani, csak csendben haladtam utána, és figyeltem minden engem körülvevő rezzenésre.