Re: A Település

by **Kagura** Csüt. Május 02 2013, 20:24

Lassan esik le neki, hogy kezet nyújtok neki. Jesszusom, kicsilány, nagyon el fogsz ázni, ha fojtatod. Valamit tennem kell, hogy ne legyen részeg. Nem szeretek részegekkel beszélni, ha én józan vagyok. Tehát, ahogy megfogja a kezem, és Kacchannak szólított, egyszerűen kawaii.
- Reiko~chan. Hmm. Hívhatlak Recchannak? - Mosolygok rá, hiszen, ha már ő így, akkor én is. A műsor, amit emlegetett, tényleg vicces volt, és imádtam. Még a piát sem sajnáltam, pedig azt drága mulatság dobálni. De ez most nagyon jó helyre repült, így nem kár érte. Én is felvettem azt az ülést, amit Rei~chan, majd ismét a kezem nyújtottam neki.
- Mit szólnál, ha felkelnél, és leülnénk az egyik asztalhoz? - A válaszától függetlenül, megragadom az alkalmat, hogy beszéljek hozzá, hátha azzal elvonhatom a figyelmét a sakéról. Aminek most meglehetősen csalogató az illata. Talán ha két kortyot eliszok előle, az nem árt meg nekem sem. - Nem a sake vonzott, de ha már így megkínálsz, elfogadnék pár kortyot. Viszont a műsorod volt megkapó. Gyönyörű dobás volt. Kár, hogy nem tudom újra, és újra visszanézni. Annyira vicces. - Jegyzem meg, majd iszok a sake-ból - akár nyújtotta felém, akár nem. Mikor lement két korty, és megmelengette a torkom, visszaadom Reikonak. - Ez jól esett. Egyébként, te mi járatban vagy erre? - Kérdezem, majd a választ várom, kicsit lazábbra véve a stílusom. megigazítom a hajam, majd körbepillantok, a reggelim után, de mivel nem látom sehol, kiabálni kezdek az NPC-knek. - Elnézést! Még nem érkezett meg a rendelésem! - Jelzem, majd, ha eddig nem tettük meg, akkor Reiko-t kézen fogva, asztalhoz ülök. HA az asztalnál ülünk, akkor csak hátradőlök, és kopogni kezdek az asztal lapján. - Egyébként gyakran jársz errefelé? - Kérdezem, hogy teljen az idő. Kezdek éhessé, és türelmetlenné válni, és zavaró most, az a kevés ember is, aki most körülöttünk van. Meg nem ártana néznem egy hazautat is. Lehet meginvitálom a szobámba, hogy nyugodtan tudjak reggelizni, és ő is le tudjon kicsit dőlni, hogy ne szálljon a fejébe az ital. Amint meghozzák areggelimet, fel is ajánlom az ötletet. - Recchan, nem lenne baj, ha felmennénk, és ezt a szobámban enném meg? Kicsit zavaró most az itteni közeg. Meg, lenne egy kis dolgom is. - Súgom oda, majd, ha jön, akkor elindulok a szobám fele, kezemben a tányérommal

by **Mesuda Reiko** Csüt. Május 02 2013, 21:00

- Csak nyugodtan, nem vagyok túlérzékeny erre! - egyezett bele habozás nélkül - Ami meg az asztalt illeti... annyira mindegy, részemről akár mehetünk is!
Nem kellett megvárakoztatni, rögtön fel is pattant és nem habozott felsegíteni a lányt, persze ha nem volt kifogására. Sietős éppen nem volt, kényelmesen lépegetett mellette, s az arcára lassan visszatért a vadalmavigyor, ahogy átnyújtotta neki a sakés üveget
- Akkor húzd meg jól, ne sajnáld! - kuncogott, arcára kiült a pír - Legyél a vendégem rá, sőt az egészet oda is adom! Vegyük a műsor megünneplésének!
Lehuppant a legközelebbi helyre, aztán székestől Kacchan mellé siklott és felé fordulva, egyik könyökével az asztallapra támaszkodott. Tetszett neki a helyzet, a lány is nem mellesleg, teljesen más volt a szürke hétköznapokhoz képest, ha valaki szemmel láthatóan szívesen elegyedett szóba vele. Pergett a beszélgetés, Reikonak pedig semmi oka nem volt hazudni, sokkal jobb volt ez a piánál
- Ez egy kocsma! - nevetett fel, nála ritkaság számba menő dallammal a hangjában - Unalomból piálni jöttem, de tudod... - tartott hatásszünetet, s vizslatóan belenézett a szemébe - már nincs is miért, nem mellesleg korog a gyomrom!
A csapospincér azonban nem jött, s ez nem mellesleg Kacchant is érinteni látszott, mivel egyértelműen szóvá tette a problémát. Reiko elé egy tányér sushi került, nem is volt hát oka nem nekiesni rögvest, ez a lány egyszerűen meghozta az étvágyát. Azért húzott még egyet a sakéból, de aztán ott hagyta porosodni az asztal szélén, éééééhes volt! Kacchan pedig nem látszott megunni a beszélgetést, még ha Reiko válasza késett is a habzsolás miatt annyira, hogy a szó már a helyszínváltásnál tartott. Paradicsom vörös lett, nem mindennapi volt belegondolni is abba, hogy egy szobába kerüljön egy hozzá hasonlóval, még ha a szándék egészen más is volt
- Háááát, régen törzsvendég voltam! - borzolta fel haját zavartan - De a szobákat sosem vettem igénybe, akkoriban mindig a padlón aludtam el, ehehehe...
Fel is kapta saját tányérját, s jókedvűen elindult a lány mellett. Hangulata mindvégig kitartott a lépcsőn felmenet, s a szobába érve előbb azért megvárta míg Kacchan helyet foglalt, aztán ő is ledobta magát, közvetlenül mellé. Vajon ki lehetett ő? Elsőre közvetlen lány volt az biztos és ebben máris közös tulajdonságra lelt, ám mindez kevés volt hogy kíváncsiságát kielégítse. De persze, az ilyesmi ráért, az ilyen játékokban ritkán hangzottak el személyes információk, s nem is volt rájuk szükség
- És még csak nem is kérdeztem semmit, ez ciki! - ébredt rá - Tudod, nem is vagy magasabb szintű nálam, én meg még azt hittem hogy csak én vagyok lemaradva! - elvigyorodott - Asszem jól esik hogy nem vagyok egyedül!

by **Kagura** Pént. Május 03 2013, 10:28

Tetszett, hogy ennyire közvetlen velem, bár ki tudja, mennyire beszél belőle az alkohol. Mindenesetre érdekes lánynak tűnt. Kissé elmosolyodtam azon a kijelentésén, hogy sosem használta a szobákat. Nekem is voltak ilyen éjszakáim, bár én általában, ezeket inkább valaki mellett töltöttem, tehát akkor is ágyban voltam. De persze, meg tudom érteni az ő esetét is, csak nem túl jó dolog magányosan iszogatni. Mikor leteszi az üveget, még egy utolsót kortyolok belőle, aztán visszateszem az asztal szélére. Nem lesz erre már szükség.
Amikor felajánlottam, hogy menjünk fel a szobámba, elpirult, én pedig kicsit meglepődtem. Remélem, nem gondolja hogy... Csak ne gondoljon rosszat. Felkaptam a tányérom, és megindultam felfele, miközben végig azon gondolkodtam, hogy vajon mit gondolhat rólam, hogy szobára hívom. Pedig, tényleg nincs semmi olyan szándékom vele. Csak nem szeretném, mindenki előtt átnézni a térképem. Kicsit még paranoiás vagyok, de talán nem lesz bajom abból, ha Recchan látja, merre megyek. Túl jóember ő ehhez. Benyitok, ledobom, a tányérom, az asztalra, aztán előhozom a felszerelés menümet, és leoldom a fegyverem. Szeretek csupasz talppal sétálgatni a szobámban, így érezni a padló minden kis egyenetlenségét. Apró öröm, de élvezni kel, minden kis apróságot. Ez pedig, egy ilyen dolog volt. Ahogy forgolódtam, és a lábammal tapogattam a padlót, újra kattintottam a menüben, majd fordultam egyet, és valami furcsa érzés fogott el. Hideg lett hirtelen, majd ahogy végig pillantottam magamon, rájöttem miért.
Sikoltva kattintottam vissza magamra a ruhámat, amit a nagy forgolódás közepette sikerült a páncélom mellett leszedni magamról. Gonosz menü. Elpirulva fordultam Recchan felé.
- Ez nem az aminek látszik! Csak annyira belemerültem, hogy végre mezítláb vagyok, hogy össze-vissza nyomkodtam. Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni. Meg magamat sem, csak nyuuu~ . - Rendeztem le az egészet, majd levetettem magam az asztal mellé, és lángvörös képpel enni kezdtem, miközben a tekintetem a térképet pásztázta. Fél füllel hallgattam ahogy beszél, és próbáltam értelmesen válaszolni, bár egy ilyen mega-ciki helyzet után, ez nehéz volt. - Jó, hogy nem vagyunk egyedül. Bár én ismerek két lányt, aki hozzám hasonlóan első szintű. Miyako~chan, és Asu~chan. Remélem nem aggódnak értem nagyon. Hajlamosak túlreagálni, ha egy kicsit nem vagyok a közelükben. Imádnivalóak, hogy ennyire szeretnek. - Jegyzem meg, majd lassan enyhülni kezd a vörösségem. - Nincs kedved, eljönni velem a Kezdetek városába? Kellene egy útitárs, hogy ne kelljen egyedül átvágnom a gonosz szörnyek közt. Nem mintha félnék, vagy ilyesmi, csak hosszú az út, és nem szeretek magányosan sétálgatni. Mit szólsz? Velem tartanál? Még Asu~channak, és Miyako~channak is bemutathatnálak. Sőt, akár még a céhembe is bevennélek. - Kezdek lassan lelkesedni, bár most biztosan furcsának gondol. Nem számít. Ha sikerül céhet alapítanom, akkor végre kicsit megszabadulhatok a halálfélelmemtől. Asu, és Miyako enyhítették ezt, mert megbízok bennük, de a céh lenne az igazi nagy dobás. Már csak a pénz kellene hozzá.

by **Mesuda Reiko** Pént. Május 03 2013, 11:04

Egymagában ült végül az ágyon, s a sushi falatokat pakolgatta pálcikájával a szájába, halvány fogalma sem volt arról hogy miért járkált az a lány mezítláb fel s alá. Pedig a kaja most eléggé lefoglalta a figyelmét, különös volt ez az egész helyzet idefent, nem igazán tudta hova tenni a divatbemutató és a reggeli között, mert igazándiból egyiknek sem tűnt. Sőt, Kacchan annyira elfoglaltnak festett a menüjével, hogy még a kosztjához sem nagyon nyúlt egy idő után. Aztán egy igazán finom sushi lenyelése közben, valami kifejezetten szokatlan és nem mellesleg példátlan esemény történt
A valóságban most minden bizonnyal megakadt volna a falat a torkán és fuldokolni kezdett volna, de ehelyett olyan mereven bámult, amennyire csak lehetett. Volt mindössze néhány pillanat az egész, s egészen váratlan hatása volt Reikora nézve. Egyáltalán nem számított saját reakciójára, ahogy belülről valami csiklandozni kezdte, majd pár pillanat küzdelem után kibuggyant belőle. Még egy pillanat, s falrengető röhögésben tört ki, melyre még egy lapáttal is tett Acchan arckifejezése, ahogy sietve kattintotta vissza magára véletlenül eltűnt ruháját, s végül kínjában habzsolni kezdett. Neki pedig szüksége volt néhány percre, hogy lehiggadjon a nevetőgörcs sokkjától, s valami értelmes választ adhasson. Belemarkolt a tányérjába, majd az arcába tömte a horogra akadt ételt és lenyelte, ez elég is volt
- Hát ez azért elég durva volt! - pislogott, a vigyor most valahogy nem jött az arcára - Lazítanod kéne vagy valami, túl sok stressz? Semmi buli?
A haját igazgatta tűnődve, nem lehetett minden rendben ha még a menüjével elfoglalva sem tudott koncentrálni a menüre, főként ha volt is már csapata. Úgy festett legalábbis, talán valami baj lehetett, vagy aggódott a többiekért. Ez érthető lett volna, fél évvel ezelőtt az partijából fasírozottat csinált az a másik, most is mint bármikor hogy eszébe jutott, kényszerűen elfehéredett. Le kellett erőszakolnia némi sushit a torkán, hogy visszanyerje a színét, s kiverje a fejéből a dolgot egy időre. Felkapta a fejét, s összecsapta tenyereit, valóban, most nála volt a szó, kérdezték
- Há-hát miért ne? - vett fel egy mosolyt, de pár pillanatig még kicsit fanyar volt - Rajtam már van pár szint amúgy is, nem vagyok lovagféle de azért segítek. Meg aztán nem ismerek errefelé sok tagot, elkelne a változtatás

by **Kagura** Pént. Május 03 2013, 17:58

Na ez tényleg mega-ciki volt. Ennyire égő dolgot csinálni, szinte nem is lehet, így csak óvatosan vállat vonok, amikor a stresszról kérdez. Ezt a helyzetet nem akartam kommentálni, így evéshez láttam. El akartam felejteni, így nézelődni kezdtem a térképemen. Ahogy azonban meghallottam Recchan válaszát, elvigyorodtam, és elszállt minden gondom.
- Akkor velem tartasz? - Mosolyogtam, és választ sem várva, mellé ültem, és megöleltem. - Nagyon örülök neki. Asu~chan, és Miyako~chan biztos nagyon fog szeretni. - Mondom, és a térképemen kezdem mutatni, hogy merre szeretnék hazajutni. - Erre az útvonalra gondoltam, és ma mennék. Tudod, ide, egy fiúkból álló bandával jöttem, de hamar le kellett ráznom őket, mert minden áron ágyba akartak vinni, és cseppet sem volt az esetem, egyik se. - Mosolygok, majd a bekanalazom a maradék kaját is. - Ez jól esett. Egyébként céhet szeretnék alapítani. És szívesen látnálak köztünk. - Mosolygok rá, és várom a reakcióját. Nagyon örülnék neki, ha vele mehetnék haza. Nyílt, közvetlen, és még ki sem akadt, az előbbi gikszeren. Kedves lány. Ahogy a pasikkal bánik, az pedig fenomenális. Csak Asu~chan múlja fölül az ilyen képességeit, ez pedig nagy szó. Plusz mindig jól jön egy plusz ember a csapatba, annál nagyobb az esélye, hogy nem halunk meg. Minél többen vannak körülöttem, annál jobban érzem magam. - Nem baj, hogy nem vagy lovag. Sosem bírtam a konzervdobozba bújt embereket, tehát ez még előnyödre is válhat. - Mosolygok, majd elkezdek a menümben kotorászni, a fegyverem után. Mikor ez megvan, egy kicsit felkelek, megmozgatom magam, és még a Cursed Grip képességem is ellövöm a levegőbe, hogy biztos legyek benne, hogy minden jól működik.
- Yoshi! Részemről indulhatunk. Az odaúton, még mesélek pár dolgot. - Mosolyodok el, majd megindulok lefelé, fizetek egyet, és kilesek az utcára, hogy elindulhassunk a Kezdetek városa felé.

by **Mesuda Reiko** Pént. Május 03 2013, 18:24

Kellemes meglepetés, oda volt az ölelésekért, na persze nem az ellenkező nemtől de most nem az volt a helyzet, szóval a jó szó az alkalomra a príma volt. Vajon miért kapta az ölelést? Jó kérdés, de mindenesetre új reményeket táplált bele két másik lány említése, Asu~chané és Miyako~chané, úgymond bárminemű szeretetükre tárt karokkal nyitott volt. Nem szólt közbe egyenlőre, vizsgálgatta a neki mutogatott térképet, s azért viszonzásul átkarolta a csípőjét, milyen dolog nem visszaölelni még ha csak kicsit is, nem igaz? Szimpi volt az biztos, nem mellesleg láthatóan ápolta külső erényeit, talán Reiko is igazán megoldhatná a hosszú haj dolgát
- Már az előbb is felhoztad ezt a céhesdit - nyújtózkodott egy kicsit, melyet egy ásítással zárt le - ha csinálni akarsz egyet, már ott jól hangzik hogy nem egy pasi vezeti, szerintem ők nem ilyesmire vannak kifaragva!
Kuncogott, s ezt elegendő reakciónak érezte Kacchan lovagos kiegészítőjére, nem kellett több szó a dologhoz, egyet értettek és ez innen szavak nélkül is nyilvánvaló volt. Kíváncsian szemlélte bemutatóját, amit a kezével csinált, aztán ő maga is felkelt. Ez az egész dolog sokadszorra is jól hangzott, négy lány egy céhben kezdetnek máris leelőzte a többi céhet ilyen téren, minél kevésbé vegyesebb lenne annál jobb lenne, ez kétségtelen volt
- Jah, meg erről a céh elképzelésről sem ártana - mondta lefelé menet a lépcsőn - klassz csaj vagy, tetszik a stílusod, nem mellesleg tök jó a frizud, nekem is valami ilyen kellene!

/Szerintem innentől rendben vagyunk, részemről legalábbis kész vagyok a helyszínváltásra/

by **Tachibana Makoto** Kedd Aug. 13 2013, 18:45

Felszabadító gondolatok
/ céhgyűlés /

Hónapok teltek el azóta, hogy majmóca gondolt egyet és megalapította társaságunkat egy eszme kedvéért, melyet nem hirdettünk, de annak megfelelően éltük a mindennapjainkat. Többnyire, legalábbis, hiszen nem mindenki érdemelte meg, hogy hazakerüljön. Kit saját önzőségemből tartottam itt, kit azért, hogy szenvedjen tovább ebben a virtuális világban. Azóta a kezdeti tagok többsége felszabadult, köztük maga Taidana is, Kuroko-chan pedig búcsúajándékként még gondoskodni kívánt az utánpótlásról, hogy az eszme ne vesszen el a süllyesztőben és legyen, ki továbbvigye.
Öröksége egy üzenet volt, melyet kiválasztott játékosok kaptak meg. Az alvilág figurái, és azok, akikben elég fondorlat volt, hogy megfejtsék a rejtekjelet. Mindannyian potenciális felszabadítók voltak, akik nem hitték el vakon Kayaba-kun első napon elhangzott szavait, fenntartással, kétkedéssel fogadták. És voltak köztük olyanok is, akik csupán játéknak fogták fel a környezetet, ahol kiélhetik legbensőbb gyilkos ösztöneiket, de segítő kezet tudtak nyújtani nekünk ahhoz, hogy céljainkat megvalósítsuk. Az üzenet, akárcsak anno az én esetemben, rejtélyesen volt megfogalmazva, éppen úgy, hogy csak azokban keltsen érdeklődést, akiknek megvan a céh tevékenységéhez szükséges affinitása.
Horunka kicsiny, kihalt falva volt a helyszín, annak is félreeső, néptelen fogadója. Köpenyembe burkolóztam, majd leültem egy asztalhoz a terem egy árnyékos sarkában és türelmesen vártam azokat, akiket érdekelt a felhívásunk. Az alternatív logout gomb, a szabadság egy másik útja, a magyarázat arra, miért élünk hazugságban. Ilyen és efféle frázisokat olvashattak ki azok, akik megfejtették a levelet, de egyben invitálás is volt a gyilkos hajlamú játékosoknak is. Mennyien találják meg vajh az utat az eszméinkhez?

// Érkezzetek meg, találkozzatok, tanácskozzatok és keressétek az üzenet küldőjét. Nem könnyű, de nem is nehéz megtalálni, csak keresni kell :] //

by **Drake Haru** Szer. Aug. 14 2013, 11:35

/ céhgyűlés /

Már napok óta ott volt a kis üzenet. Elsőre ki akartam törölni, és nem foglalkozni vele, ám valamiért ezt mégsem tettem. Irritált a dolog, hogy egy bizonyos valaki csak úgy küldözget nekem ilyesmit, ám mégis találtam benne valami vonzót. Magam sem tudnám megmondani, mit. Érdekesen volt megfogalmazva, rágódtam is rajta egy ideig. Valahogy egyszerre irritált, és felkorbácsolta az érdeklődésemet. Hamarosan azon kaptam magam, hogy a megadott időpontban az általam vélt helyszín felé tartok, mit sem törődve azzal, csapdába sétálok-e. Kihalt kis városon vezetett keresztül utam. Ez már tetszett. Megfordult a fejemben, hogy lehet, nem a semmiért küldték pont egy hozzám hasonlónak a pár soros kis levelet. A kis fogadóba belépve ez a gondolatom erősödött. Nem az a szívmelengető hely volt, alig egy-egy ember járt oda, azok sem tartoztak a világmegmentő eszmékért harcolók közé. Legalábbis ránézésre. Unottan leültem egy asztalhoz, mely mellől ráláthatok az egész helyre, és a feltűnésmentesség kedvéért rendeltem egy italt, majd mintha csak unalomelűzés végett tenném, megnézegettem az emberek arcait. Nem időztem el rajtuk, mert az feltűnő lenne. Egyszerű kíváncsiság is lehetett volna. Ám most kifejezetten kerestem valakit. Az üzenet feladóját. Mert bizony ha nem értettem félre azt, akkor neki is itt kell lennie. Hisz nem a semmiért hívott ide gondolom. Ki lehet az, és mit akar tőlem? Csak ennyit akartam megtudni. A többit majd a sors vezeti.. Talán érdekel, talán nem. Talán megölöm, mert feleslegesen az időmet rabolja, talán nem. Lehet, hogy még nem érkezett meg. Várok. Vajon csak engem hívott ide, vagy másokat is? Miért pont engem? Ő volt az első ezen a helyen, aki üzenetet küldött nekem. Elsőre nem is tudtam, hogy mi az a kis villogó izé. Meglepődtem. Idegesen dobolni kezdtem az asztalon. Történjen már valami! Vissza kéne mennem, hogy eleget tegyek a hobbimnak, a legnagyobb élvezetemnek. Persze a játék ebből is elvett egy jó adagot. A vér és fájdalom hiánya számomra maga a kín. Nem is igazi halál ez így. Az áldozatoknak sem jó így. Hiányzik az utolsó percekből a halál értéke. Ez csak egyszerű eltűnés, semmi több.. Gyerünk! Történjen valami! Ha nem jön fél órán belül, én lelépek.

by **Hürrem** Szer. Aug. 14 2013, 13:39

Céhgyűlés

Csak egyszer olvastam el a levelet, aztán félretettem. Nem töröltem ki, ahogy szoktam. Egy időben naponta jött üzenet udvarlóktól, hogy találkozzunk, de sosem törődtem velük. Az egyszeri kalandok maradjanak is azok, vesszenek el a távoli múlt ködében és sose emlékezzünk rájuk. Főleg itt, a játékban, ahol láthatólag nem is lesz, sőt, jóformán lehetetlen, hogy következménye legyen.
Végül a kérdéses nap reggelén újra megnyitottam, és elolvastam még egyszer. Izgatott ez a titokzatosság, amit árasztott, megbűvöltek a szavak, a betűk, és az ismeretlen feladó kiléte. Ha nem is tökéletesen, de megfogalmazott benne mindent, ami engem is foglalkoztatott, amióta a helyi főmufti kijelentette a nagy hírt azzal a csinadrattával, és megszereztem az indikátorom is. Emlékszem, mikor a csitri pixeleire bomlott, az volt az első gondolatom, hogy talán felébredt a kórházi ágyán és visszatért az életébe. Nem elképzelhetetlen, ahogy az sem, hogy a főmufti játékos képében itt van valahol közöttünk.
Ha sikerülne őt megölni, akkor véget érne a játék?
Lecsuktam a levél ablakát, kikeltem az ágyból, és komótosan, ráérősen elkezdtem készülődni.

Horunka falu ugyanolyan dögunalom, mint Torubana, ám kevésbé idegesítő. Itt nem vigyorog mindenki, mintha beszívott volna. Ennek ellenére egy nap talán még visszalátogatok a narkós kisvárosba is, feleleveníteni egy igen szokatlan és szép emléket.
A fogadót elérve még egyszer megigazítom a hajam, mielőtt belépek, ellenőrzöm ruhám gyűrődésmentességét, és körmeim tiszta állapotát. Ha belépek, valószínűleg odabent is ugyanúgy fel fogom kelteni a figyelmet, mint idekint. Fekete, apró ruhám kiemeli hófehér hajam csodás tisztaságát, ujjatlan, mély kivágású felsőm alig a combom közepéig ér. Mivel nappal van, és közbotrányt nem szeretnék okozni, kivételesen egy fekete miniszoknyával hosszabbítottam meg - valljuk be, nem sokkal - a ruha hosszát. Lábaimat fekete harisnyába burkoltam, így csak a miniszoknya széle és a harisnya térd fölötti kezdete között villant ki alabástromfehér bőröm szépsége. Mindezek mellé már csak a kiegészítők hiányoznának. Be kell szereznem párat.
Határozott mozdulattal kinyitom az ajtót, belépek a helyiségbe és pár másodpercre lehunyom a szemem, hogy gyorsabban hozzászokjak a félhomályhoz. Körbenézve elégedetten figyelem, hogy valóban sikerült felhívnom magamra a figyelmet, ám a levél valószínűsíthető feladóját nem látom. Hacsak nem az a kislány az, amiben kételkedem. Ahhoz túl mesterien volt megfogalmazva a szöveg, hogy tőle származzon.
Szerencsére ahhoz túl kevesen voltak bent, hogy nehéz dolgom lehessen. Mivel nem vagyok benne biztos, a találkozó mennyire titkos vagy diszkrét, nem kezdem eredeti tervem szerint kikiabálni, hogy itt van-e az, akit keresek. Inkább menjünk végig egyesével. Pár másodpercig filózok, vajon a köpenyes alakhoz sétáljak-e vagy a kislányhoz. A kislány szemmel láthatólag szintén türelmetlenül vár valamire, a köpenyes felől viszont érzek valami gyanúsat. Nevezhető női előérzetnek, hatodik érzéknek, vagy akárminek. Mintha egy láncot dobtak volna rám, ami most húzna feléje.
Végül a láncnak nem engedelmeskedve a kislány asztalához lépek, de a szememet csak akkor veszem le a köpenyesről, ha már feltétlenül szükséges.
-Hé, te. -szólítom meg a kislányt csípőre tett kézzel, mikor odaérek hozzá. -Eltévedtél, vagy téged is meghívtak ide?

by **Asuka** Szer. Aug. 14 2013, 17:44

[Felszabadító gondolatok]
- Liberators céhgyűlés -

Nem sokáig gondolkoztam a random üzeneten, amit kaptam, hiszen én is épp olyan vagyok, mint az a levél, ami látszólag szemétként került a postaládámba. Aki azonban van elég szemfüles, és képes a sorok között olvasni, az könnyedén felfedezheti ám, miféle csintalanságokról van itt szó! *.*
Nem tudom, hogy a feladó mi alapján választotta ki, kik kapják meg a levelet. Annyira még se lehet random, hisz ezzel valahogy önmagát is kockáztatná, de biztos vagyok benne, hogy van valami, ami alapján a feladó kiszűrte azt, hogy kinek küldjön üzenetet. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy Kaguci nem kapott ilyesmit. Természetes, hogy nem osztom meg vele az efféle intim titkaimat, hiszen más dolog, ha a fiú ügyeinket beszéljük ki, és más dolog ez. Nem vagyunk mi összenőve, nekem is vannak titkaim előtte. Bár... neki nem igazán vannak előttem, hiszen amúgy is úgy ismertem meg. Én vagyok a lelki pajtija, akinek kiönti a szívét, ugyanis! *.*
Talán ahhoz a néhány hete kapott, furcsa üzenethez van köze, amit közvetlenül azután kaptam, hogy visszajelentkeztem a játékba. Nem vagyok benne biztos, de amióta az eset megtörtént, én nagyon sokat gondolkoztam. Lényegébe véve pedig kialakult bennem az eszme, amit látszólag ugyanaz a személy is képvisel, akitől az üzenetet kaptam. Így aztán, valami mondvacsinált ürüggyel távoztam röpke néhány órára céhemtől, hiszen még Kaguci sem tud megállítani, ha én azt mondom neki, hogy az ürgéket sürgősen meg kell kelotrofálnom. Ez pedig lényegébe éppen elég hihető indoknak tűnik ahhoz, hogy ne akarjon kérdéseket feltenni nekem senki. *.*
Nem jártam még a Kezdetek Városán túl ezelőtt. Tulajdonképpen az is elég furcsa számomra, hogy van a játékban más is azon a városon kívül, hiszen annyira megszoktam már ott. Talán az a legnagyobb hibám, hogy hosszú időre leragadtam, és hónapokon át csak egy helyben toporogtam. Viszont mindennek mára véget vetek. Én többre viszem ennél.
A megadott fogadó egészen más hangulatú, mint azok, amikhez a Kezdetek Városában hozzászoktam. Egy-két piros indikátoros játékos már most kiszúrja a szemem, noha ugyanolyan szépen mosolygok rájuk, mint a teletabiból a Napocska. *_* Az én indikátorom pedig éppen olyan zöld, mint a marihuána, szinte szívni is lehetne, éppen csak meg kéne tekerni, bár valahogy kétlem, a játékban találunk cépét. *o* Lévén céhhel rendelkezem, az apró kis céhjelző ikon ott mosolyog a profilomon. Én azonban másként is tudnék támogatni egy társulatot.
Egyetlen ismerőst, Dzsinn-chant, mármint Haru-chant pillantom meg a fogadóban. Magassarkúvá alakított cipőmben betopogva vigyorgok rá szépen, és biccentek neki, de egyelőre nem hívom fel magamra másként a figyelmem. Bár jól látom, egy rövid szoknyás kislány máris cukiskodni próbál neki, de én nem féltem Haru-chant. *.* Tudom jól, hogy okosabb ő, mint amilyennek bárki is gondolná. Érettebb, sokkal érettebb látszólagos koránál. Meg tudja ő védeni magát. Wink

Fontos információ viszont, hogy Hófehérke-chant is ugyanaz hívhatta meg ide, mint aki engem is. S bizonyára akkor Haru-chin is ezért van itt.

A fogadó közepén lévő asztalhoz ülök le. S hogy addig se unjam szét magam, dobolok hosszú, virágosra manikűrözött körmeimmel az asztalon. Négy ütemű kopogtatással szórakoztatom el magam, látszólag - sőt, mi több, nyilvánvalóan - egészen rázombulok a dologra. *.*

by **Tsu** Pént. Aug. 16 2013, 11:03

Felszabadító gondolatok!
/céhgyülés/

Néhány nappal ezelőtt jött meg az első üzenetem. Igazán meglepett, hogy efféle funkcióval is rendelkezik ez a játék. Mivel a program leginkább az állandó harcról szól, azt hittem, hogy a fejlesztők csak ebben az irányban dolgoztak. Bár mondjuk az is igaz, hogy egy játék bármiféle kommunikációt segítő rendszer nélkül elég hülyén nézne ki. S nevezhetjük bárminek ezt a játékot, de hogy elavult lenne, az már túlzás volna!
Miután kisajátítottam az egész „mesterséget”, megnyitottam a feltűnést keltő darabot, s olvasni kezdtem. A szövegkörnyezet, s a stílus is ismerős volt. Akárcsak az otthoni közegemben itt sem mondanak konkrétan semmit, csakis utalgatni mernék. Bár én magam nem vagyok egy profi nyelvész, de úgy gondolom sikerült megértenem, hogy mit is akar a feladó.
Azonban tekintve, hogy ő sem mondott semmi tisztát, jómagam sem fogok feltételezésekbe bocsátkozni. Ennek ellenére elmegyek a megbeszélt helyre a megfelelő időben. Persze, csakis akkor csatlakozom hozzájuk, hogyha megtalálom őket, hiszen akár minden másban a kilétét illetően is ködösített.
A helyszín az első szint egyik legkihaltabb városa, nem mintha az első szinten a kezdetek városán kívül lenne népszerű hely. Errefele már mobok sem igazán fordulnak elő, nem is csoda, hogy a játékosok is csak ritkán keresik fel, leginkább csakis az ehhez hasonló sötét ügyekben! Nyilvánvalóan az idegen is, aki idehívott tudja ezt!
A kocsma, amelyben össze kell futnom a csapattal, a helységhez hasonlóan szintén népszerűtlen volt. Már az is alaposan meglátszódhatott a bevételen, hogy ez a csoport itt gyűlt össze! Személy szerint én kedvelem az efféle környezetet, de ez talán a való életemre vezethető vissza.
Megfigyeltem, hogy hol van kialakulóban egy kisebb tömeg, s tőlük nem túl messze, a hangtávolságon belül foglaltam helyet. Beszélgetésük alapján, jó helyen járok, azonban még nem akarom felfedni magam. Helyette inkább rákerestem a nagyszájú csajra. A neve alapján egy flancos francia picsa lehet, valamiért nem bírom a franciákat. Lehet, mert csigákat esznek, vagy mert nagy az arcuk fogalmam sincs!
Egyelőre csak várom a megfelelő pillanatot, miközben figyelem a közösség kialakulását.

by **Henzon** Vas. Aug. 18 2013, 20:25

[Céhgyűlés]

A legutolsó tipp szerint, amit még odakint kaptam, keresnem kellene egy céhet, amibe beilleszkedhetek. Többre megyek, ha van ismeretségem a játékban, de nem tudom hol kezdhetném a kutatást egy jobb, erősebb társulat után.
- Hmm... - Hümmögök elégedetlenül, s zárom be a térképemet. A két fazonnak - kiket megöltem a belépés után - már hűlt helye sincs. Csak az a nyavalyás indikátor rontja az összképet ártatlan játékosi mivoltomról. Hol fognak így bevenni maguk közé? Az emberek ilyen helyzetben már nem bíznak a másikban annyira, hogy zöldek pirosat engedjenek maguk közé. Farkast a bárányokhoz? Ugyan már! A valóság ennyivel is nehezebb. Sosem tudhatod, hogy ki ölt és mennyiszer. Tapasztalt, vagy nem is képes rá. Kérdés és gyanú.
Csörren a menüm üzenetet jelezve, én pedig nyomban megnyitom, utólag gondolva csak végig, hogy ismerősöm nincs is még, ergo nem különös. Az informátorom nem vette még fel velem a kapcsolatot, illetve a titkosszolgálat sem jelzett. Nem is várom el tőlük, hogy a megjelenésem után öt perccel máris a nyakamba lihegjenek, egyszer majd úgy is felkeresnek.
Az üzenet tartalma zavaros, de másodjára rátekintve mintha a sorok értelmet nyernének. Miért van olyan érzésem, hogy azért lett megírva így: ne sokan jöhessenek rá a tartalmára. Valamiféle invitálás egy találkozóra, s nem lehetetlen, hogy mások is kaptak belőle rajtam kívül. Egy gyűlés? Végül is mindegy, a helyszín adott, az idő is, s ott találkozhatok emberekkel is, hátha lehetőségem lesz csatlakozni valahová. Akkor pedig elkezdhetem kiterjeszteni az ismertségemet...

- Horunka. - dörmögöm orrom alatt, ahogy belépek a faluba, s árgus szemekkel kezdem pásztázni a házakat, embereket, programokat. Utamat a kocsma, vagy vendéglő felé fordítom, legyen az bármi is. Fegyveremet minden esetre egy gyors-gombra rakom, hogy minél előbb el bírjam érni, habár városban aligha lesz szükségem rá. Arcomra érzelmeket varázslok, melyek közt felfedezhető az izgatottság, az enyhe vidámság és szórakozottság is. Ilyen vegyes mimikával lépek be fogadóba, vagy mifenébe, s nézek végig a társaságon. Nohát, csupa piros indikátoros alak. Egy pillanatra arcom visszavált komorrá a felfedezés hatására, de gyorsan javítok rajta. S hogy ki írhatta nekem azt a rejtélyes üzenetet? Mindenkire vetek egy gyors pillantást, s végül egy arcát eltakaró ürge mellett teszem le voksomat [Tachi]. Ha ebben a világban él már a játék kezdete óta, simán el tudom képzelni, hogy alkalmazkodott hozzá úgy, hogy valamilyen szinten beleéli magát. A rejtélyes meghívás és a csuklya máris jó barátok lesznek.
Egy szó nélkül húzom ki a széket, s ülök le vele szembe lágy vigyorral arcomon, ami igyekszek fenntartani, míg meg nem szólalok.
- Furcsa dolog történt ma velem! Kaptam egy üzenetet, amiben meghívtak ide, de nem tudom hogyan tovább. Esetleg van valami tipped, pajtás? - odafigyelek arra, hogy tekintetemet kifejezetten a "pajtás" szavam elhangzásakor fordítsam rá. Vagy felfigyelt rá, vagy nem. Illetve nyilván észrevette, hogy itt vagyok, s bárgyún vigyorgok, de a kérdés az, hogy ezzel elegendő lökést adtam-e neki a válaszhoz. Jelenleg csak remélni tudom, hogy a jó embert szólítottam le.

by **Tachibana Makoto** Kedd Aug. 27 2013, 21:01

<< Céhgyűlés >>

Tökéletes pontot találtam a megfigyelésre. A terem nagy részét tökéletesen be lehetett látni, én azonban nem voltam olyannyira szem előtt, noha vörös indikátorom jóformán egy világítótorony fényével jelezte jelenlétemet. Azonban a köpeny alatt semmit sem lehetett megállapítani rólam, egy figyelmetlen betévedő pedig észre sem vett. A szemem sarkában ketyegő órára pillantottam minden alkalommal, amikor belépett valaki. Egy vörös indikátoros kislány volt az első. Figyelmetlen volt, nem vett észre. Leült, rendelt magának és várt. Várta, hogy odamenjenek hozzá, hogy felvegye vele a kapcsolatot az üzenet küldője. Reagáló típus. A második felett is vörös kurzor díszelgett, ám nem ez hívta fel rá a figyelmemet, hanem nőies, szexi kisugárzása. Elvigyorodtam csuklyám alatt, Aphroditém másodszorra is lenyűgözött a puszta megjelenésével :] Különös hatással van rám, majdhogy nem sosem tapasztaltam még ilyen erős testi vonzalmat egy nő iránt. Mindenesetre nem számítottam rá, hogy itt fogom látni, ezek szerint ő is a meghívottak között volt. Ő észrevett, de inkább a nyílt áramlat felé sodródott és a kislányt szólította meg. Kereste a kapcsolatot, de elővigyázatos volt.
A harmadik is nő volt, méghozzá elég feltűnő. Rózsaszín haja és telt idomai mellé számos ékszerrel díszítette fel magát, mégsem éreztem belőle ugyanazt a kisugárzást, mint a hófehér hajú szépségből. Hozzá képest hidegen hagyott, inkább magabiztosságára figyeltem fel. Zöld indikátor, céhlogó... mégis biztos voltam benne, hogy nem egy eltévedt bárányka volt, céltudatosan mozgott és odafigyelt ránk, pirosakra. A kislánnyal ellentétben nem húzódott félre, középre leülve szinte invitálta az üzenetküldőt: "itt vagyok, megjelentem, hallgatlak."
A sort két férfi zárta. Egyikük kerülte a feltűnést, halkan érkezett és egy félreeső helyre, a lehető legtávolabb ült le. Figyelt és várt, hasonló típus lehetett, mint jómagam. A másik viszont? Szöges ellentéte, bohókás arckifejezéssel lépett be, és látványos keresésbe fogott. Tudta, mire kíván rábukkanni. Nem várt, cselekedett. Az üzenet küldőjét kívánta megtalálni, és aki keres... Ismét az órára pillantottam, és bár nem csupán ennyien kapták meg a levelet, eltelt annyi idő ahhoz, hogy jelentős késést jelentsen most megjelenni. Ideje volt nekem is megmoccannom.
- Rosszul hazudsz... pajtás :] A te tipped már helyes, nincs szükséged az enyémre - feleltem a férfinak, majd felemelkedtem a székemből és kényelmes léptekkel suhantam át az asztalok között, egyenesen istennőm felé. Hiba volt levennie rólam a szemem, így csak későn észlelhette, hogy mögé kerülök és derekát átölelve merészen magamhoz húzom. Mielőtt azonban kitéphette volna magát ölelésemből, nem hagytam kétséget felőle, ki is vagyok.
- Gyönyörű vagy ma is, Aphroditém, máris elvarázsoltál :] - suttogtam fülébe, mélyen magamba szívva ismerős, bódító illatát, majd a válla felett ránéztem. Így közvetlen közelről láthatta az arcomat is. Ám nem sokáig rejtettem magam már, egy pajkos vigyor, és hátraléptem, hogy megállapodjak a rózsaszín hajú lány asztala mellett. Levettem a csuklyámat és közönyös arckifejezéssel néztem szét. A félreeső helyen ülő férfira különös figyelmet fordítottam, hogy tudja, neki is szól mindaz, amit mondani fogok.
- Eltérő személyiségek vagytok. Ki óvatos, ki magabiztos, ki az árnyékokban szeret tartózkodni, ki pedig a fényben. Van, aki a sültgalambot várja, más tesz azért, hogy a gépezet mozgásba lendüljön. Egy közös van bennetek: mások vagytok. Mások, mint több ezer játékos, akik feltétlen nélkül elhisznek mindent, amit a virtuális környezet mutat nekik. Ti vagytok azok, akik nem félnek szabályt szegni, új utakat keresni, vagy éppen a saját, normákkal ütköző elveitek szerint élni. Üdvözöllek titeket! Tachi vagyok, a levél küldőjének megbízottja - mutatkoztam be színpadiasan némi felvezető után, tekintetemet pedig a jelenlévők között járattam, figyelve a reakcióikat. Mivel rajtunk és néhány jelentéktelen NPC-n kívül senki sem volt itt, így beszélhettem nyíltan. Na nem mintha lenne mersze bármelyik JK-nak is beleszólni ennyi vörös játékos mellett.
- Meghívót kaptatok. Mindannyian érdemesnek találtattatok arra, hogy tudomásotokra jusson egy céh létezése, és képviseljétek annak eszméjét. Különleges céh ez, nem jár vele ikon az életcsíkotok fölé, csupán egy tetoválás. Van aki úgy fogalmazna, hogy törvényen kívüli, ám ez nem igaz, csupán más utat jár. Mi, akik a céh tagjai vagyunk, hisszük, hogy nem a 100. szint elérése az egyetlen kiút a játékból. A másik utat a rendszer piros indikátorral bünteti - hallgattam el, hogy mindenkiben tudatosuljon az utolsó mondatom jelentése. Ha tovább gondolják, akár még logikát is felfedezhetnek benne, hiszen aki felszabadít, az megtöri a játék rendszerét. Nem az ölés miatt kapjuk az indikátort, hanem azért, mert vétkezünk a SAO alapkoncepciója ellen, kihasználunk egy bugot.
- Talán hallottatok már a pletykáról, miszerint halott játékosok visszatértek a játékba, nem is egyszer. A többség nem olyan bolond, hogy visszalépjen egy olyan MMO-ba, ahonnan csak erős mentális stresszt átélve lehet kilépni, de vannak olyan függők, bár elenyésző számban, akik mégis visszajönnek és játszanak tovább. Ti, akik most itt vagytok, mind fogékonynak bizonyultatok arra, hogy segítsetek azoknak, akik börtönként élik meg Aincrad lebegő kastélyát, vagy éppen nekünk, akik ezeket az embereket megszabadítják a láncaiktól. Ha ezen két csoport valamelyikébe nem tartoztok bele, akkor nincs miért maradnotok. Ám ha igen, akkor álljon itt a meghívásom a céhembe, a Felszabadítókba :] - Megálltam, és várakozó álláspontra helyezkedtem. Választás elé állítottam ezt az öt embert. Mennek, avagy maradnak?

by **Niels Groven** Szomb. Aug. 31 2013, 13:43

Céhgyűlés

A tó partján üldögélve nézegettem az üzenetet, amiről csak fél nappal azután vettem észre, hogy van, miután a feladó elküldte. Nem volt teljesen világos, hogy mit is akarhat a küldője tőlem, elképzelhető, hogy félreküldte, de ebben az esetben biztosan kaptam volna egy második levelet, hogy téves címzés, meg ilyesmi.
Nagyon hosszú ideje nem csináltam már semmi fontosat, csak egyedül élem a hétköznapokat egymás után, és nem így akarom eltölteni a hátralevő napjaimat. Inkább meghalok jövőre, miután bejártam ezt a világot, mint húsz év múlva, amikor az otthon maradt testem már feladta a küzdelmet úgy, hogy nem tettem semmit. Belegondolva, ha nem jutok ki gyorsan, tényleg nem fogok negyven évnél magasabb kort megérni, de a középkorban sem éltek sokkal tovább. Még egyszer annyi idő, amit éltem, egy ilyen világban, több, mint amit kívánhatok.
Amikor a Nap alászállt, elindultam a kis faluba, amit aránylag könnyen megtaláltam úgy is, hogy még soha nem jártam ott. A levél alapján a fogadót kellett keresni, de hogy azon belül kit, arról fogalmam sem volt, így hát jobb híján a pulthoz mentem, és onnan figyeltem egy sörrel a kezemben a tömeget.
Ez a hely sem túlzottan az olyanok találkahelye, akik teljesen egyenes utakon járnak, de ez engem különösebben nem zavar, tökéletesen beleillek a környezetbe. Lassan azt is leszűröm, hogy nem én lehetek az egyetlen, akit idehívtak egy ilyen levéllel, és nemsokára el is kezd beszélni a feladó.
Szótlanul lépek közelebb, ahogy hallgatom a beszédét, amiből kiderül, hogy céhmeghívás. Már régen céhben lennék valószínű, de nem kell senkinek egy gyilkos, úgyhogy ezt nevezhetjük rendkívül jó lehetőségnek, különösen, hogy én sem vagyok benne biztos, hogy tényleg meghalna az, aki itt meghal. Nem tudunk semmit a külvilágról, és valószínű, hogy ők sem tudnak semmit arról, hogy mi velünk mi történik, de simán el tudom képzelni, hogy aki a játékban meghal, egyszerűen kómába esik, és majd akkor kel fel, mint mindenki más. Persze, én nem vágyom erre, és nem is túl csábító, de jobb, mint attól rettegni, hogy mikor öl meg valami, és ettől a félelemtől beteggé válni, ami tényleg megölhet. Egy hosszú alvás még mindig jobb az ilyen embereknek, úgyhogy elfogadom a meghívást a céhbe.

by **Hürrem** Pént. Szept. 06 2013, 10:39

//Tsu, az igazi nevemet kerested ki vagy a nicknevet? Mert a nicknév az török Razz

//

Hiába várok, a kislány levegőnek néz, ámbár ez kicsit sem üt szíven. Jólnevelt, nem szól idegenekhez. A gondolat mosolyt csal az arcomra, s már pördülnék meg, hogy a köpenyes fickót szólítsam meg, mikor egy ismerős mozdulat, egy vadász keze rám kattintja a csapdát. Bizsergés fut végig a tagjaimon, mikor megérzem leheletének melegét a nyakamon végigszaladni.
-Az istennők már csak ilyen veszélyesek, Adonisz. -Felelem kuncogva, hangom szinte csak sóhaj, játékos kacaj. Vadászom nem időz nálam sok időt, hisz teendői vannak most, nem foglalkozhat egy istennő hóbortos álmaival, elrebben tőlem, mint a madár, és érdekes, körültekintően megfogalmazott monológba kezd. Jómagam pár mondat után leültem ahhoz az asztalhoz, ahol még köpenybe burkolózva ült nem is oly rég, s ahova láthatólag már elég sokan letelepedtek azóta.
Mondandója, minden szava, ahogy egyre több és több jutott el hozzám, elgondolkodtattak. Bár nem tudom, mit értett az alatt, hogy már kijutott játékosok visszatértek... mindössze egy ilyen történetet hallottam, ahol az érintett játékosokat valami furcsa férfihang utasította, hogy egyik szobáról átmenjenek a másikba és egy másik készüléken át csatlakozzanak vissza a SAO-ba. Azt nem igazán nevezném annak, hogy függőségből visszatértek volna.
Ámbátor én sem tudhatok, ismerhetek mindent, nem igaz? S ezen kívül ott van még a céh gondolata.
A közösség, a tudat, az azonos cél. Tekintetem lopva végigfuttatom a jelen lévőkön. Egyiküket sem ismerem Adoniszon kívül, és bizony senki sem érhet a nyomába, egy kivételével mindannyian nyikhaj kis pondrók. Ám az érdekesebb kategóriából.
Egyedül a kis rózsaszín hajú bigét nem értem - hisz indikátora szerint egy ártatlan kis hópihe, és életcsíkja mellett már ott virít egy furcsa jelzés, ami, ha jól tudom, a Gullwings-é lehet, azé a feminista közösségé. Nem mondok rájuk inkább semmi ronda jelzőt, hisz nem ismerem őket, és feltételezem, hogy őt nem a csatlakozás miatt hívták ide, valami más célja lehet köztünk. Talán feltérképezi, kik csatlakoztak, esetleg máris szövetségesek, avagy afféle globális megfigyelők, akik nyomon követik az összes céh dolgait.
Tachira, avagy Adoniszra csak rámosolygok a mondandója végén, s enyhe fejbiccentéssel jelzem válaszom. Rám számíthat, mint mindig :3

by **Mesuda Reiko** Szer. Dec. 25 2013, 20:16

/Mameko-san/

Egy fenét sem értett ebből, s a való világból, ahogy a bennük élő emberekről sem. Ez volt az igazság, erre ébredt rá, erre kellett ráébrednie... erre kényszerült. A második alkalom... vagy talán már a sokadik, mintha rémlett volna mindez elméjében, ám ugyanakkor megragadni emlékeit nehezebb volt, mint valaha. Ismét meg akarták ölni, s ezúttal is sikerült élve megúsznia mindezt, talán azért mert alábecsülték. Nem értette, mit keresett még ott vele hasonló szintű játékos, mikor ő nem is igyekezett már az innen való kijutással, s inkább csak tovább gyarapította itt eltöltött napjainak számát. És ez az idegen is végül a fűbe harapott, mi több, igazság szerint meg sem várta, hogy szavait tetteivel alátámasztja, elveszítette fejét és ő támadt rá előbb... s ő maradt életben. Ismét meghalt talán valaki, s most valamiképpen nem érdekelte őt már ez az egész. Ha meg akarták ölni, ő miért érezte volna rosszul most is magát amiatt, hogy megfordította az előre eltervezett szerepkört?
A sakénak is egyszersmint másmilyen íze volt már, mintha a mai éjszakán ő lett volna a teremtés koronája, vagy mi, miközben mások a nagyobb városok és szintek utcáin élvezték a ki tudja milyen ország ki tudja milyen ünnepét. Vigyor ült ki arcára - hiszen most is megmutatta, mégha csupán azért is győzött, mert a fejlett játékosok magas szinteken jártak-keltek, mégis... újabb győzelem, még több vér... mindez valamiképpen rátelepedett elméjére, s furcsa, kaján érzettel fészkelte bele magát szívébe.
Ott, a lerobbant kocsma egy sarkában, lent a padlón, megszokott helyén, hosszú idő óta először elégedetten ürítette ki a kezében billegő üveget. Talán éppen ez volt ő, kemény fából faragott lány, talán a hosszú hajban volt az erő, s a kevésbé beszédes egójában. Kevésbé beszédes, édes, de ugyanakkor savanyú, ha rátörnek. Ki volt ő valójában? Mindezen talán korábban is elgondolkodhatott volna, mikor újból és újból magára hagyták azok, kikről aszt hitte, számít nekik. Ostoba világ... ostorozni való, őrült világ...

by **Mameko** Szer. Dec. 25 2013, 20:43

/Rei-chan/

Elégedetten lőtte ki az utolsó nyílvesszőt, majd felállt íját maga mellé engedve, és figyelte ahogyan a vad pixelekre robban, és megkapja érte jutalmát. Elégedett mosoly ült az arcán.
- Nyihihihi és ezzel a tizedik is megvan. - számolta össze gyorsan a mai vadászat eredményét.
- Ez a kiképzőtiszt valami hihetetlen Mameko! Alig két napja, hogy elfogadtad az ajánlatát és olyan erős vagy mint egy átlagos karakter...
- Felszerelések nélkül... - szakította félbe Kagamin mondókáját Shimogu üres érzéketlen hangon. Várható volt, hogy így reagálja le a dolgokat, és teljesen igaza is van. A fegyveremen kívül nem sokat érnek a cuccaim. Viszont, ezzel már éppen elég erős ahhoz, hogy elbánjon egy csapat kobolddal egyedül, vagy éppenséggel egy lassabb ütemben fejlődő kóbor játékossal aki kimerészkedett a védett terület oltalmazó határán kívülre. Hátrafordult, hogy megnézze mennyit haladt a legutóbbi mob óta, a környezetében felbukkanó tárgyakat használta mértékegység gyanánt. Először egy fa, majd egy nagyobbacska szikla, végül pedig ahogy távolodott a Kezdetek városától, már csak körülbelüli értéket tudott tulajdonítani a megtett távolságnak, ugyanis egyre gyakrabban tűntek fel az áldozatok. A távolban egy kisebb falucska képe kezdett kirajzolódni, mosolya ismét átváltott vigyorba, és halk kacagás is előtört a picinyke lányból.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Kagamin, közben húzogatta meg a lány arcát. - Talán már elment az a csöpp kis eszed is?
- Csak azon gondolkodtam, hová tűntek azok akiket levadásztam. Tudod a "vadak"
- Ne gondolkodj olyan dolgokról amik úgysem érdekelnek senkit sem. - szidta meg a lányt a sötét hajú játékszer, majd a város irányába mutatott. - Jobb lenne valamit enni nem gondolod? - a lány bólintott a javaslatra, sőt szinte a kérdéssel egy időben még egy gyomorkorgás is következett. Kínos csendben közelítették meg a városkát, jobban mondva inkább egy falu volt. Szétszórtan házak, kevés járókelő... inkább tanyának mondható mint városnak, vagy falunak. Kihúzva magát sétált végig az utcákon, valami féle fogadót keresve magának ahol meghúzhatja magát, egy ebéd elejéig. Hamarosan ki is nézett magának egy épületet annak reményében, hogy ott lesz kedvére való étel. Íjával becélozta az ajtót, egy pillanatig mintha hezitált volna, de végül mégis beleengedett két nyilat a bejárati ajtóba.
- Hmph.. - húzta fel az orrát, és lépett közelebb. - milyen unalmas... - lépett be az ajtón, egyenesen a pult mögött álló njk-hoz, hogy megérdeklődje szolgálnak e fel ételt. Hamarosan kiszúrt egy lányt is, aki a kocsma padlóján iszogatott.

by **Mesuda Reiko** Szer. Dec. 25 2013, 21:40

/Mameko-san/

- He...? - kapta fel oldalra billent fejét a hangra, szája sarkán pedig nyál csordult ki - Unalmas...? Unalmas! Ez unalmas, nesze neked!
Igazság szerint nem vette ki valami jól az ajtón befáradó alakot és arról sem volt fogalma, hogy kihez szólt és mivel kapcsolatban... A lényeg, hogy az üres üveg szinte reflexszerűen repült ki kezéből az idegen felé, de nem elég pontosan, így a lány feje helyett a falon posszant pixelekre az egyébként ártalmatlan tárgy. Néhány pillanatig maga elé meredt, majd elvigyorodott és aztán hisztérikus kacaj hagyta el ajkait, s vagy fél percen keresztül betöltötte a kocsmahelyiséget. Mekkora őrület volt az egész, akárki jött és ment, most valahogyan egy fenét sem akarta érdekelni kik és mik voltak, őket sem érdekelte ő egy cseppet sem, figyelemért cserébe pedig inkább akart pimasz lenni, mintsem önsajnálkodó. Egyáltalán említett figyelemre ment ki minden? Tudta fene, sok volt a fejében gyülekező alkoholisztikus játékbeli hatás, nehezen gondolta át a dolgokat, mikor éppen hangulata fellobbant és legszívesebben mindent agyon gyújtogatott volna. Egy lovag kasztú játékost nem kifejezetten hozott lázba viselkedése, így vacsorájából felé tekintve nem is hagyta megjegyzés nélkül.
- Nézzétek a vöröskét, majd ha elviszi az Army nem fog így vihogni - csipkelődött bosszúsan, ám Reiko részéről egy a fején szétpixellálódó újabb üveg volt a válasz.
A fickót nem sikerült felhúznia, az inkább csak felkelt a helyéről és morgolódva kitrappolt a helyiségből, megkerülve az útjába kerülőket, beleértve az imént érkezőt, már amennyire még az ajtó és közte tartózkodott.
- Én szóltam, kislány! - vakkantott még vissza Reikonak valamit, de az csak felkacagott, valahogy hirtelenjében mulattatta ez az egész. Kit érdekelte, milyen következményei lehettek it bárminek, ha eddig is annyi mindenki megúszott annyi mindent?
- A pofád lapos, te anyaszomorító gyíkfejberakásos idióta! - visította utána egy másik sakésüveggel egyetemben, melyet az imént dobott kezébe a gyakorlott pultos NJK, ahogy most is az utánpótlást, melyet felnyitott és belehúzott.
- Mint aki tudja, miről pofázik... - vigyorgott maga elé, végignyalva szája szélét - Tősgyökeres pasi... nyehehihi

by **Mameko** Szer. Dec. 25 2013, 22:15

/Rei-chan/
Amint belépett az ajtón, megjegyzésére a földön heverésző lány, rögtön reagált is. Nem igazán érdekelte, hogy mit csinál, a felé repülő piás üvegre azonban tényleg nem számított. Amióta belépett a játékba és foglyul esett, hasonlót még csak nem is tapasztalt. Cuki pofikájának, aranyos megjelenésének köszönhetően még az indikátorát is elég sokan elfogadták, vagy csak nem törődtek vele, végtére is egy kislány. Az üveg a falon tört darabokra, majd esett pixeljeire, egy pillantást vetett rá, majd tovább állt.
- Psszt Momochin. - húzogatta meg a kislány ruháját, hogy ráfigyeljen. Kérdőn a babára pillantott, hogy mit szeretne, a baba folytatta. - Ez a lány be van rúgva...
- Tudom, és? - súgta vissza a babának, majd leült a bárpultra, ahova korábban is tartott. Homlok ráncolva hallgatta ahogyan, egy másik részeg is megszólja, azonban továbbra is csendben hallgatott, legalább az ebédjét el akarta fogyasztani nyugodtan. A csaposnak annyit mondott, hogy valami húst akar, semmi többet. Viszont valamire nem számított, a lány aki korábban hozzávágott egy üveget, most a sráchoz is vágott egyet, ami telibe is talált. Széles mosollyal fordult meg a bárszéken, ezúttal már nem bírta megállni, hogy ne mondjon valamit.
- Héé! Onii-chaan! - kiáltott vissza gúnyos hangnemben. - Nem kell aggódnod, ha ebből a porfészekből bárkit is elvinne az Army, akkor nem toltad volna ki a pofád a csatornákból - öltött nyelvet. Majd mit sem törődve fordult a pultos felé, aki közben a részeges lánykának hajított egy másik üveget. - Furcsa egy hely... - jegyezte meg, s miközben várt az ételre körbeforgatta szemeit a helységben, időnként elidőzve egy-egy apróbb tárgyon.
- kukuku. Azt hiszem ma túl jól fogunk szórakozni. - kuncogott, majd ismét a kis barátaihoz kezdett beszélni, fél szemmel pedig ismét a lányra pillantott, végül az egész fejét felé fordította. Alaposan végigmérve. - Onee-samaa~ - nyújtotta el a végét, próbálva felkelteni magára a hosszú hajú lány figyelmét. - Mondd csak, erre felé sok játékos van? Főleg olyanokra gondolok mint az iménti udvarias fiatalember. - A hely kihaltságára való tekintettel, na meg persze az iméntihez hasonló férgekre gondolva, biztosan senkinek sem ártana ha kipucolná valaki ezt a helyet...

by **Mesuda Reiko** Csüt. Dec. 26 2013, 09:13

- Tök jó a forró saké üvegből... - motyogta maga elé, miután a nagyszájú távozott a helyiségből.
A fenéket kellett vele ennél tovább foglalkozni, olyan fajta lehetett, aki a következő sarkon megfosztotta volna vagyontárgyaitól, ha nem lett volna elfogadott párbajt igénylő védett zóna. Hehe, még szerencse, hogy az üvegek nem voltak immortal object címmel ellátva, lehetett őket alkalomadtán nézni, miként törtek össze mások fején. Jó volt, ha az ember annyit ihatott és ehetett, amennyihez kedve volt, így nem kellett felesleges dolgokkal foglalkozni, mint a diéta meg a rendszeres mozgás, ami az itteni világ távlatából mára unalmas dolognak tűnt. Ezért vált meg a rövid hajtól is, elvégre olyan másféle személynek érezte magát, túl sokat változtak a dolgok, egyébként is jobban állt.
- He...? Mi van meg hol? - kapta fel megint fejét, ezúttal is az új jövevény hangjára.
Néhány pillanatig kénytelen volt törnie a fejét, hogy összeszedje azon kirakós darabjait, melyek az elmúlt perceket jelentették. Eltelt egy rövidke időbe hát, mire lassan összeállt, hogy kiről is volt éppen szó és mire is akarhattak kilyukadni az egész dologgal.
- Hát őőőő... olyanok... - motyogta nyúzottan, még mindig fejét törve - á hja, vannak még egypáran, csak nem erre. Ez oolyan... hülye hely, a szentfazekak... általában eelkerülik, nyehehe. Kivéve akik ki akarnak nyírni... valahogy mindig megtalálnak, huh...
Egy pillanatig maga elé bámult, majd újfent elvigyorodott
- Vajon ki lesz a következő, talán teee? Vagy a másik tag? Hihihi... nem láttalak még titeket errefelé, nem vagytok... törzsvendégek... hihihi...

by **Mameko** Csüt. Dec. 26 2013, 11:21

Oly izgalommal beszél az alkoholról mintha egyfajta földi... jelen esetben Aincradi csoda lenne a kezei között. Furcsa lány... sőt mi több... Kevés hozzá hasonlót látni erre felé, a legtöbbjük inkább a vadászmezőn próbál szerencsét, amíg ö egy lepusztul faluban tengeti az idejét, üvegeket törve és iszogatva. Kérdésemre felkapja a fejét, habár nem voltam biztos benne, hogy ilyen állapotban egyáltalán rám figyelne, de talán szerencsém van. Lassan szaggatva beszélt, eléggé úgy látszott mintha azt sem tudná, mit is kérdeztem tőle. Kezdett kínossá válni az egész beszélgetés. Felálltam a bárpulttól, hátha közelebb megyek jobban értem majd amit mond.
- ééés meg tudod mondani merre... aawh - megcsapta az orrom az erős saké szaga. Hátráltam pár lépést, kezeimet az orromra tapasztottam, rossz ötlet volt közelebb menni hozzá. Megköszörülte torkát majd ismét nekirugaszkodott a kérdésnek. - Merre vannak olyanok? Csapatban járnak? - kérdeztem izgatottan, minél több információt préselek ki belőle annál előrébb jutok. Gondolta magában, habár az utóbbi eshetőség, az ö számára sem lenne túlontúl előnyös, egy egész csapattal esélytelen, hogy elbánna. Megrázta a fejét, és visszapattant a bárszékre, mivel a pultos jelzett, hogy szerzett neki némi ételt. Jobb híján tökéletesen megfelel az a kevéske sült burgonya egy szelet hússal amit elé rakott.
- Jó étvágyat! - mondta, közben az evőeszközökhöz kapott és nekilátott az étel elfogyasztásához. Fél füllel továbbra is figyelte a lány motyogását.
- Kitudja kukuku - válaszolt gúnyosan, csíntalan nevetéssel megfűszerezve. - Az ember semmiben sem lehet biztos csak a halálban. Egyébként most járok először ilyen messze a Kezdetek városától. Reméltem hogy erre felé találok játszótársakat... de itt sem bővelkedik a falu velük... - vont vállat, és ismét belapátolt egy adag krumplit. Talán nem kéne nagy jelentőséget adnia egy részeges lány szavainak, de mégsem tudott szabadulni a megjegyzésétől, miszerint "akik ki akarnak nyírni". Különös, hogy ilyen egyszerű mosollyal az arcán ki tud mondani ilyesmit. Mások meghúznák magukat csendben valahol, feltűnésmentesen. Ezek szerint nem féli a halált.

by **Mesuda Reiko** Csüt. Dec. 26 2013, 12:05

- Van aki csapatban - csuklott hátra feje, míg tarkójával a falnak támaszkodva a plafonra nem meredt, nyelve megeredvén - vannak, akik egyedül. Ezek már csak ilyenek, mindenben az ingyen tárgyakat meg az XPét látják, gyehehe... kifigyelnek, sunnyognak, meglapulnak... aztán előjönnek és megpróbálnak kicsinálni, hehe... Ha majd téged is ennyien akarnak szétszedni talán a végén már csak annyi fog érdekelni, hogy ők posszanjanak szét és nem te... hihihi... és az lesz a tök jó amikor megeteted velük a sz** ízű levesüket, kyahaha!
Aztán elhallgatott, nem igazán forgatta gondolatait, inkább azon hallgatózott kíváncsian, hogy vajon újból fog e kapni választ a lányhangú idegentől. Aranyosan vihogott, talán kicsit összeszedhetné magát, hogy végigmérje legalább egyszer, nem lehet mindent ignorálni, még teljesen megőrül a végén. Ha még eddig nem történt meg... Mindegy is volt, a lány hangja végül ismét megtörte a helyiségben ücsörgő njkk duruzsolását. Vajon mire volt ez az egész kiélezve? Sóhajtott, majd pislogott egynéhányat.
- Á, nem hinném, hogy itt rajtam kívül akadna játszótárs - kuncogta el magát - meg az se biztos, hogy én jó lennék ilyesmire, mindenki könnyen elfelejt. Hihi, hagyom a süketelést, sajnáltassa magát más.
Megropogtatta kezeit, s néhány kezdetben ügyetlen mozdulattal feltápászkodott, majd mikor már lábain állt, nekivetette vállát a falnak, s úgy várta, hogy kitisztuljon kicsit a feje. Nem tarthat olyan sokáig, a rendszer meg a mifene, ugyebár...
- Ez a hely amúgy se játszótársakról ismert... - folytatta, továbbra is szórakozott, de tisztább hangon - azok jönnek ide, akik egyedül akarnak lenni, vagy valami sunyi dolgot akarnak megbeszélni egymás között. Meg én, én mert ide nem jár annyi ütődött, meg miegymás...
Megdörgölte szemeit, hogy megnézhesse magának a lányt, de mivel nem volt egészen tiszta a látása, közelebb botladozott, majd a pulthoz érve ledobta magát egy székbe. Onnan egész más volt már, úgy tűnt közös vonásaik voltak, már ha nem csak valami külső igazgatás végeredménye volt, viszont az élénk árnyalatú haja volt a legérdekesebb, szóval ő is szinezgette már magát, mint mások?
- Neked nem tűnt fel hogy... hogy milyen magasak az itteni lányok? - kérdezte meg elvörösödve kicsit, még mindig az ital segítette - Kevesen vagyunk itt kicsik... vagy normálisak, ku ku... mondjuk már láttam egész pici lánykákat, mi se vagyunk óriások, de izé... a legtöbb tizenéves itt akkora, mint a külföldi tizenévesek, basszuskulcs... még létrák is vannak! Vajon a játékba cuccoltak valamit... hűha... fene tudja... valaki a mellméretén változtatott, mekkora pancser... enyém így is jó, kit érdekel...? Vá... talán ezért utál mindenki...?

by **Mameko** Csüt. Dec. 26 2013, 14:53

Jóízűen falta az előrakott ételt, ami fokozatosan fogyott le a tányérjáról, eleinte úgy gondolta, hogy nem lesz elegendő ahhoz, hogy jóllakjon vele, de hamar rá kellett jönnie, hogy itt ebben a mű világban bőven elég ahhoz, hogy jóllakjon, vagyis a jóllakottság érzetét keltse a kínzó mardosó éhséggel szemben. Még az olcsó étel is tökéletes erre a célra, habár ha valaki minőségi ételt akar akkor áldoz rá egy kevés aranyat. Kinek kellene egyáltalán száraz zsemle némi vízzel? Pff... A lány válaszát eleinte csak fél füllel hallgatta, nem volt benne biztos, hogy ebben az állapotban használható információval tud szolgálni. Majd végül kezében tartva a tálat megfordult a bárszéken és a úgy hallgatta tovább kíváncsian a lány meséjét. Habár a fele elég össze visszán hatott neki, mégis volt valóságalapja ami alapján el tud majd indulni.
- Értem biztosan nem fog senki eljönni, vagyis szánt szándékkal biztosan nem. - nyújtottam nyelvet, nem tetszett, hogy magához hasonlítgat még ha nem is mondja ki. - Minden nyomot eltüntetek, senkit sem hagyok meglógni, ezért nincsenek is ellenségeim... ugye Kagamin? - kérdezte a babát aki közben nyál csorgatva meredt az ételre, miközben két mancsával fogta a villát.
- He? Oh igen-igen. - bólogatott, és helyeselt habár fogalma sincs miről van szó. - hülye játékszer - rázta meg a fejét, majd mit sem törődve vele, hallgatta a lány további mondandóját. Kicsit lelombozódott az hallatán, hogy ezen a településen semmi izgalmasat nem fog találni. A lány pedig bőven olyan részeg, hogy elfelejtsen mindent mire kijózanodik, szükségtelennek látta, hogy megbüntesse. - De kár, pedig reménykedtem benne, hogy itt találok majd valami izgalmasat... új úti cél felé kell néznünk srácok. - hajtotta le a fejét mondat közepe tájékán és onnantól mintha már inkább beszélne a játékaihoz mint a lányhoz.
- Semmi pánik Momo-chan, bőven előttünk áll még a nap, keresünk másik helyet. - biztatta a lányt, miközben társa Shimogu a lány ingét húzogatta, hogy felkeltse magára a figyelmet, amint ráfigyelt, a földön heverésző lányra mutatott, aki mintha valamit nagyon bámulna. Hátrafordult, hátha van valami, vagy valaki mögötte, nem értette a lány mit nézhet.
- Magasak? Ezen még nem gondolkodtam, - lepődött meg a kérdésen. - Szerintem sokkal aranyosabb ha valaki pici... Melleket mondtál?! - kapta fel a fejét. Hogy juthatott idáig a beszélgetés, egyik pillanatban még a vadakról most pedig méretekról van szó. Furcsa... - Meglehet változtatni a mellméretet is? - a kérdést feltevése után szinte azonnal a melleire kapta a kezét, kipirult arccal - Ne-nem mintha az én méreteimmel problémák lennének... Csak puszta kíváncsiság...

by **Mesuda Reiko** Csüt. Dec. 26 2013, 15:38

- Nincs is velük baj, a dinnyék nem mindenkin állnak jól - nevette el magát szórakozottan és bólogatott - főleg, ha valaki kicsi, ha létra lennék talán én is állítgattam volna valamit, ki tudja. Láttam már olyat, aki a haját is átfestette és a dekoltázsa is nagyobb lett, mióta pár nappal azelőtt láttam. Mit meg nem lehet érni... he? De fogalmam sincs hogy csinálják, én eddig csak a frizurámon igazítottam...
Igazított is hát egyet haján, persze más értelemben, s még jobban átvizslatta szemeivel a jövevényt. Mi tagadás, unalmas volt iszogatni idebent, amolyan jobb a semminél elfoglaltság volt, mintsem valamiféle igazi jó móka, de hát mi mást tehetett? Alig ismert valakit és azokat is elnyelték rég a felső szintek, rá sem hederítettek már többé, utálnivaló "barátok"... mint az a Rita, hogy csapott volna bele egy villám, tipikus hazudozó vér folyt az ereiben, röhej az ilyeneket kifogni mindig.
- Te tudod tök aranyos vagy! - mondta végül szórakozottan, s kitámasztotta egyik fejét, könyökölő bal karjával - Eszem a kis barátaidat is, tuti biztos mindenhova veled mennek és nem hagynak ott, amikor jobb dolguk is lenne. Hja, biztos népszerű vagy meg minden, rajongótábor vagy miegymás. Nem festesz valami kőagyú amazonnak, akiből hiányzik mindenféle finomság meg édes viselkedés, meg ilyenek. De azért biztos jó vagy ebben a játékban, különben valaki már régen elintézett volna, mint az indulók többségét. Fúj, egyeseket nem érdekli, ha valaki aranyos, akkor is ki akarják csinálni. - egy pillanatra levegőt vett, nagy sóhajtással - Fene, azért mentem inkább a hosszú hajra, mert a rövid túl fiús volt és nem annyira aranyos, szerinted is aranyos vagyok hosszú hajjal?
Máris muris volt a beszélgetés, kár hogy csak ő beszélt zömében, pedig elhallgatta volna kortársa aranyos hangját. Naná, tök aranyos volt és tuti elorozta már valami pasi magának, hogy egye meg a fene a fajtájukat. Elkedvetlenedve fordult vissza a pulthoz, feleslegesen faggatta volna ilyesmiről, egy másik dolog amiért utálták.

A Település - Page 5 Oru1

- Más szempontból, itt mindenki túl normális - morogta magának, elnézve a pultos mellett

by **Mameko** Csüt. Dec. 26 2013, 16:11

Annak ellenére, hogy csak most találkoztak máris úgy beszélgetnek mintha ezer éve ismernék egymást. A testmódosító téma kicsit meglepte, de van benne valami, korábban is találkozni lehetett elég embertelen bitang kinézetű egyénekkel is, valahogy nehéz lenne elképzelni őket olyan méretekkel és arccal a valódi világban, nem is beszélve a hajakról. Amíg odakint drága hajfestékeket vásárolt csak azért, hogy eltüntesse a lenövését, most nincs ilyen problémája, akár egy pillanat alatt is átalakíthatná ha szükséges lenne. Különös...
- Szerintem jobb is, hogy nincsenek E kosaraim... nem tudnék az íjammal rendesen célozni, csak útban lennének... nem is beszélve a rejtőzködésről... túl kényelmetlen lenne. - Egek miket meg nem lehet tudni miközben az ember csupán játszótársakat keres. Viszont lehet nem véletlen növelik a mellek méretét az itteni nők sem... a sok kiéhezett őskocka srác legalább megvédi őket cserébe, ha kicsit elszórakoztatják. Micsoda mocskos világ... De talán éppen ezért olyan izgalmas is egyben.
- Tessék?! -lepődött meg miközben egy falatot majdnem félrenyelt, gyorsan belekortyolt a poharába, hogy sikerüljön letuszkolni azt az átkozott, gyilkos falatot a torkán. - Mi-mi-mikor jöttél ilyen közel? - fel sem tűnt neki, hogy amíg ö békésen evett a lány is felmászott hozzá. De ez nem a figyelmetlenség, biztosan valami képesség miatt került ilyen közel, és azért nem vette észre. Halvány pír szaladt végig az arcán, majd a lány Kagamint és Shimogut is megdicsérte. - Oh, ők itt Kagamin, és Shimogu - emelte fel kezeit, hogy jobban látható legyen a két játékbaba, amikor a nevüket mondta, az éppen aktuális játékszer meghajolt. - Ők amolyan főnökök, jó tanácsokkal és parancsokkal látnak el, amikor vadászunk. - tovább hallgatta a lány szavait, habár a fele neki túlságosan bonyolult volt ahhoz, hogy megértse a mélyebb jelentését, már ha egyáltalán van. - Nincsenek rajongóim, sem társaim, őket kivéve. - pillantott a kezeire. - De ha lennének sem lenne rájuk szükségem, csak hátráltatnának. Kevesen ismernek, mivel elég ritkán fordulok meg zsúfolt helyeken, jobb szeretek inkább a szabadban lenni. - Pillantott ki az ablakon, az üres utcákat nézve, annak ellenére, hogy ez is védett övezet szinte üres minden. Lehangoló, és ijesztő.
- Ummm, szerintem jól áll, illik a szemed és ruhád színéhez. - közelebbről megnézve, valószínűleg egyidősek lehetnek. Biztos sokan irigykednek a porcelán bőrére, és persze nem lehet gyenge sem, ha már ilyen elhagyatott helyeken rejtőzködik. Valamit talán titkol... gyanús.
- Umm Viszont ha régen rövid hajad volt akkor feltételezem, hogy az sem állt olyan rosszul, igaz? - kérdezett vissza, csíntalan mosollyal az arcán, közben a lány haja felé nyújtotta kezét, hogy megtapintsa - Én sajnálnám levágni, ha már ilyen sokáig növesztettem.

by Ajánlott tartalom